Kiemelt koncertek


The Mojo
2024.04.26.


Zongorista Találkozó
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Jumping Matt
and His Combo
és a Körösparti Vasutas
Koncert Fúvószenekar
2024.04.27.


Shemekia Copeland

Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




miX&dorp: Blues + Beat
2011-04-20 | kritika


Számosan akadtak olyanok, akik az új korok kihívásainak megfelelően kísérelték megújítani a több mint száz éves múltra visszatekintő blues zenét. A próbálkozások közül mindenképpen érdemes megemlíteni R.L. Burnside, Chris Thomas King, Skip "Little Axe" McDonald munkáit, vagy éppen a Fat Possum New Beats From The Delta című válogatás albumát.
Hasonló kaliberű kezdeményezés Jan Mittendorp miX&dorp művésznéven kiadott, remix-eket tartalmazó CD-je. A holland Black & Tan Records főnöke a közelmúltban megjelent hanganyaghoz dalokat a lemezkiadója égisze alatt megjelent felvételekből válogatott. A korongra így Boo Boo Davis, Big George Jackson, Billy Jones, Harrison Kennedy és Roscoe Chenier szerzeményei kerültek. A régi és az új ördögi kombinációját tartalmazó darabokban a blues elektronikával keveredik, dubos effektek és samplerezett loopok jellemzik a Mittendorp által létrehozott zenei világot. A nóták többsége alaposan átalakult, a tételekre jellemző arányok eltolódtak, sokszor rá sem lehet ismerni a kiinduló, „update-elt” dalokra.
Érdemes esélyt adni e nyers, kreatív energiától duzzadó albumnak, mert különben olyan élményekről maradhatunk le, amelyek képesek ízlésünket formálni, látókörünket növelni.

Black & Tan Records, 2011

hoati


Blues van, babám - Hard Rock Cafe Budapest
2011-04-18 | névjegy


Hol park állott, ma romhalom… De nekünk akkor a Budai Ifjúsági Park maga volt a Hard Rock Cafe Budapest. Mire én odaértem, már farmerban is be lehetett szambázni, és a rendezők se pofozkodtak nyakra-főre, mint a hatvanas években, amikor „egy Rajnák nevű klubvezető” (idézet by Cs. T.) személyesen osztotta a maflásokat, ha úgy diktálta a demokratikus centralizmus. Húsz kemény forint volt a zsuga, ezért általában két-három zenekart lehetett megkagylózni egy este. A Loksit és az Omegát leszámítva mindenki tette tiszteletét. Baltakezű basszerek, krampácskirályok, toroktornászok, gitárgavallérok és billentyűbajnokok minden mennyiségben.
A pórnép a nézőtérről biluxolt, csápolt, anyázott, netán a játékteremben adott a flippergépeknek (2 forint öt golyó). Olcsó és híg volt a Kőbányai Világos, játszott még a jaffa - málna előretolt ékpár, zsíros deszka is akadt a helyi érdekeltségű ittasellátóban. Persze az igazi spílerek maguk csempészték be a költséghatékony Kocsis Irmát és az esedékes háztáji kerítésszaggatót: napközben pakolták a női WC tartályaiba a nedűt, onnan izzították elő estére…
Hernyó, kox, fű, haska akkor még nem játszott, vagy csak alig. Öreg zenészlegenda, hogy az első nagyobb adag joe az Osibisa együttes közbejöttével látogatta meg a Magyar Népköztársaságot.
Az arisztokráciának meg ott volt a terasz, ahová magamfajta csak akkor avázkodhatott be, ha muzsikus volt, újságíró, netán zenekari csajtagozat. Nem volt kétséges, ott a helyem. Hallgatni akartam, miről vaker Szűcs Totya Vikidállal, Som Révésszel, Tátrai Frenreisz Karesszal és Papp Tyotyóval. Mint hírlett, igen pöpec azon a tájon a resztelt máj…
Benne akartam lenni a brigádban. Hátramenni bál után az öltözőbe. Tudni a frankóságot. Pengének lenni és nem halnak.
Nagyon nagy pályának tűnt innen lentről az ott fent. Félistenekre néz így a dór pásztorkölök az Olümposz tövében…
A Mennyekbe vezető lépcső aljában ütöttem rajta eccer Czippán Györgyön, az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesén. Szekrényem faláról hiányzott az IM HBB posztere, olyan gyorsan elkapkodták azt a számot a körtéri Gombánál a standról.
Gyere be a szerkbe - bólintott -, van még. Dohánynegyven…
A szerkesztőségben épp Schuster Lóránt szobázott nála. Kérés nélkül dedikálta az esedékes P. Mobil posztert. A Vanilla Fudge-ot emlegette, meg az Iron Butterfly-t és Grand Funk Railroadot… Na ja, persze, ez nem Dschinghis Khan, ezeket sose fogja nyomni a Vasárnapi koktél… Szerette hosszan és indulatosan osztani az észt. Elfogadható szónok volt, gyorsan kapcsolta az ötödik sebességet, hatékonyan keverte a szlenget a saját gyártású szlogenekkel. Volt érzéke a szójátékokhoz. Kis híján csuklási roham jött rám, hogy ismerhetem személyesen.
(Akkor remek műsornak tűnt. A bölcsesség kútfőjének. Később kétes frissességű áskálódásnak. Végül antiszemita szájhőscincérségnek. Nem fontos. Vagy éppen hogy csak… Mint ahogy maga Lóri sem túl lényeges. Köze nem volt a blueshoz. Túl azon, hogy ő noszogatta Földest, csináljon saját bandát, amelyiknek majd el lehet sózni a földkerekség legtrágyább hangcuccát… A rock örök és elpusztíthatatlan!)
Miután Schuster félmagasan balra elhúzott a zsinagóga irányába, kiderítettük Czippánnal, hogy igen, ANNAK a Hetesinek vagyok a fia, aki a Pest Megyei Hírlapnál volt mutációs szerkesztő…
Mertmiért?
Indul egy újságíró tanfolyam. Ha érdekel… Kicsit még szarozik vele a kiszbizottság, de sebaj. Itt a jelentkezési lap…
Nem érdekelt. De kitöltöttem.
A legszebb kérdés így szólt: volt-e tagja fasiszta, irredenta, hungarista szervezetnek a felszabadulás előtt?
Megnézzük a mi merre hány métert. Ha nem fajin, tipli…
Első alkalommal kiderült, per momentán adminisztratív létszámstop van érvényben központilag, tehát nem csak hogy bérszámfejtőt tilos fölvenni, de skríblert is. Ettől persze - toldotta meg Czippán -, aki nagyon akar, az úgyis firkász lesz…
Hát akkor rajta, ha már úgyis tilos.
Elvégre szerkesztőségben nőttem föl és nyomdában. Fogalmazni meg már akkor sem volt egy komoly vasziszdasz.
Betettem a lábam a küszöb és az ajtó közé, amely a színfalak mögé vezetett. Ez volt az első lépés, hogy soha, de soha ne lehessen belőlem rendes ember…
Hát nem is lett…
Sors bona, nihil aliud.
Navigare necesse est.
Sic itur ad astra…

Hetesi Péter Pál/G3


Ha bluesban úszol…
2011-04-16 | beszélgetések


Bluesban úszol címmel jelent meg az immár 16 éves Blues Bell zenekar első CD-je. Az élő zenei klubokban sikeresnek mondható formáció egyik alapítóját, Török Pétert kérdeztem a zenéről, a lemezükön szereplő számokról és egyéb terveikről.

hcs: Mi volt az a momentum az életedben, ami alapján úgy döntöttél, hogy a blues-zal szeretnél foglalkozni? Honnan az elköteleződésed?
Török Péter: Konkrét, sorsdöntő pillanatra nem emlékszem, valószínűleg momentumok sorozatáról beszélhetünk az elkötelezettség kapcsán. Az már kisgyerek koromban magától értetődő volt, hogy valamilyen formában muzsikával fogok foglalkozni, hiszen a zene családtag volt nálunk, lévén szüleim klasszikus zenészek. A blues iránti szeretet talán akkortól kezdett erősödni, amikor 11-12 éves koromban a gitárt választottam fő hangszeremnek, így az akkori gitártanárom segítségével már „belülről” tapasztalhattam meg a műfajban lévő nyers erőt, a lüktetést, és a látszólag monoton formán belül lévő végtelen változatosság lehetőségét.

hcs: Tagja vagy a Blues B.R.Others Show-nak és a Blues Bell zenekarnak is. Mely felállás áll a közelebb hozzád?
T.P.: Nagyon nehéz a saját „gyermekek” között ilyen összehasonlítást tenni. A két zenekar alapvetően eltérő jellegű, az előbbi egy nagyobb létszámú, a színpadi látványra, megjelenésre, koreográfiára is hangsúlyt fektető, így egy kicsit talán populárisabb, jobban eladható produkció, míg az utóbbi egy intimebb hangulatú, kevésbé kötött műsor, ami elsősorban kisebb helyeken, klubokban működik jól, és ahol a zene, illetve az improvizáció valamivel nagyobb teret kap. Ha mindenképpen választanom kellene, a Blues Bellre voksolnék, mivel a kettő közül ez a régebbi formáció, saját dalok is helyet kapnak a programban, és a Blues B.R.Others Show gerincét is ez a zenekar alkotja.

hcs: Ez évben jelent meg a Bluesban úszol című Blues Bell CD. Mesélnél erről?
T.P.: Régi adósságunk volt már ez a CD a rajongók és saját magunk felé is. A Blues Bell 1994 óta folyamatosan működik, de eddig inkább az élő fellépésekre helyeztük a hangsúlyt. Ez nyilván a műfaj sajátosságai miatt alakult így, hiszen az improvizációt is magában hordozó zenei stílusok elsősorban élő közegben működnek jól. A rajongók kitartó unszolása, a saját magunkban feltámadt ilyen irányú igény, és nem utolsó sorban támogatóink segítsége azonban arra ösztönzött bennünket, hogy kilépjünk a koncertzenekar státuszból, és a Blues Bell elmúlt 16 évét egy saját CD elkészítésével összegezzük. A CD-n közreműködő zenészek: Hrabovszky Tamás – ének, szájharmonika, doromb, Török Péter – gitárok, Wilhelm Gábor – basszusgitár, Szabó Csaba – dob, Gulyás Levente – billentyűs hangszerek. A felvételek Budapesten, Kecskeméten és Szegeden készültek, úgyhogy elég mozgalmas időszakon vagyunk túl. Elég rendesen kihasználtuk az internet adta lehetőségeket is, előfordult, hogy egyszerre két különböző városban is folyt a felvétel, majd a sávokat elektronikus úton küldtük át a stúdióba.
A lemezen saját szerzemények és feldolgozások is szerepelnek, amelyek közül a korábbi megszólalásukhoz képest jó párat leporoltunk, áthangszereltük és a mostani zenei elképzelésünkhöz igazítottuk őket. Jó néhány zenei elképzelés, ötlet megvalósítására nem maradt időnk, pedig pont ezekkel a nüansznyi apróságokkal, „okosságokkal” szerettük volna még egyedibbé tenni a hangzást. Mindezzel együtt a lemez jól szól, élvezhető, a kimaradt ötleteket pedig majd a legközelebbi felvételeknél megvalósítjuk.

hcs: A számok között kevésbé bluesos feldolgozásnóták is helyet kaptak, amik a külső szemlélőnek akár idegenként is hathatnak. Miért pont ezek?
T.P.: Lehet, hogy meglepően hangzik, de én nem egy echte blues lemezt szerettem volna készíteni. Az elmúlt 16 év alatt a blueson kívül sok más stílus is hatással volt a zenénkre, ez a repertoárunk változásán és a saját számok hangzásán is jól érezhető. Valóban, a CD-n vannak olyan dalok, amelyek első hallásra nem tuszkolhatóak bele az autentikus blues dobozába, de ha kicsit távolabbról nézzük a műfajt, ha kicsit tágabban értelmezzük a „bluesságot”, ezek a dalok hangulatukkal, esetleg mondanivalójukkal jól beilleszkednek a programba. Pontosan azért válogattuk be a repertoárba és „bluesbellesítettük” őket, mert úgy éreztük, alkalmasak arra, hogy a műsorunkat színesítsék, változatosabbá tegyék anélkül, hogy valami nagyon más, tőlünk esetleg idegen irányba menne el a zenekar. Nem utolsó sorban pedig szeretjük is ezeket a számokat, és úgy tűnik, a közönség sem bánja, ha egy kicsit más zenei területeken is kalandozunk.

hcs: Mit jelent számodra a lemezkészítés? Összegzés, kifejezésmód?
T.P.: A CD készítésének egyik célja az volt, hogy a zenekar működésének elmúlt másfél évtizedéről egy lenyomatot készítsünk. Ezt tulajdonképpen tekinthetjük egy összegzésnek is. A lemezkészítés folyamatát, főleg a stúdiómunkát nagyon izgalmas dolognak tartom. Az ember megfelelő körülmények és elegendő idő esetén rendesen meg tudja tornáztatni a kreatív energiáit, ami nálunk többek között azt is jelentette, hogy a koncerteken régóta játszott számok egy részénél a megszokott hangszereléstől eltértünk, a hangzást kicsit dúsítottuk, így ezek a dalok eddig még nem hallott új formában jelentek meg. A végső megvalósításhoz persze a zenekartagok nagyfokú együttműködésére és kompromisszum-készségére van szükség, hiszen sokszor eltérő elképzeléseket kell egy mederbe terelni. Ilyen szempontból a lemezkészítés csapatépítő tréningnek sem utolsó.

hcs: A lemezkiadás összeomlóban van. Mennyire érint ez most titeket?
T.P.: A Bluesban úszol teljes egészében szerzői kiadás, elsősorban promóciós célokra készült, így hivatalosan kereskedelmi forgalomba sem került. Emiatt jelenleg ez a probléma nem igazán érint bennünket, de a következő lemezanyagnál nekünk is el kell gondolkodnunk a kiadás és terjesztés különböző formáiról. Szerencsére a CD kiadás mellett ma már vannak alternatív módszerek, amikkel el lehet jutni a hallgatósághoz, ez ügyben érdemes a külföldi példákat tanulmányozni, ott elég jó hatékonysággal alkalmazzák ezeket. Ami sokkal inkább érint bennünket, az a koncertlehetőségek érezhető csökkenése. Sajnos egyre kevesebb hely engedheti meg magának, hogy élő fellépéseket szervezzen, pedig tapasztalataink szerint a szervezők, klubtulajdonosok és a persze a közönség részéről is változatlan az igény ezekre a programokra.

hcs: Az elmúlt hetekben volt a lemezbemutató koncertetek. Hogy sikerült?
T.P.: Kösz szépen, nagyon jól sikerült. Egy olyan helyen tartottuk ezt a lemezbemutatót, ahol még soha nem játszottunk, úgyhogy nem tudtuk pontosan, mire számítsunk. Hál’ istennek jó sokan eljöttek, pótszékes-pótasztalos buli lett a dologból, és sok olyan rég nem látott arc is megjelent, akivel hosszú évek óta nem találkoztunk. A zenekart ezen az estén Gulyás Levente barátunk is erősítette, aki billentyűsként a CD-n is közreműködött, és nagyfokú profizmusával segítette a megszólalásunkat.

hcs: Az elkövetkező időszakra milyen terveitek vannak?
T.P.: Elsősorban továbbra is minél több koncertmeghívásnak szeretnénk eleget tenni, ehhez ez a CD nagy segítség, hiszen célzottan tudunk a szervezőkhöz eljutni. Lassan elindul a fesztiválszezon, remélhetőleg sok helyen megfordulunk majd. A hazai bulik mellett külföldi koncertek is szerepelnek a terveink között, többek között egy osztrák-német utat szeretnénk nyélbe ütni. A fellépések mellett természetesen gyűjtögetjük az ötleteket egy újabb CD anyaghoz, nagyon reméljük, hogy a következő lemez kiadására nem újabb 16 év múlva kerül sor.

hcs


Todd Sharpville: Porchlight
2011-04-14 | kritika


Ki ez az ember? – tettem fel magamnak a kérdést Todd Sharpville zenéjét először meghallva. Neve csengése alapján származhatna a Mississippi deltájából, zenéje a három királyok – Albert King, B.B. King, Freddie King – muzsikáját idézi, szövegei Bob Dylan és Buddy Guy dalszövegeire emlékeztetnek, s emellett csupa-csupa lélek. Nos, személyében egy angol nemesi családból származó muzsikust tisztelhetünk, aki ugyanúgy bírja Joe Cocker szimpátiáját, mint B.B. King elismerését, de a legtöbbet mégis Hubert Sumlin szavai mondanak róla: „Todd a legjobb brit gitáros, akit Peter Green óta hallottam.”
Az utóbbi években meglehetősen viharosan alakult a zenész magánélete: keresztülment egy váláson, alaposan megviselte őt a gyermekeitől való elszakadás hosszúra nyúlt procedúrája, majd egy rövid időre idegösszeomlással kórházba is került. Már-már kezdtek a dolgok jóra fordulni, amikor az apja a Porchlight album felvételének a felénél váratlanul meghalt. Szomorú történet ez… Mindezek hatására a 2010-ben megjelent lemeze egy élettapasztalattal, szenvedéssel teli, ihletett munka, amit édesapja emlékének ajánl. Az első CD-n szereplő hét számban a házasságról, a szétmálló családról, a saját démonaival való küzdelemről mesél. A második CD egy változatosabb munka, itt a blues műfaj sokszínűségét mutatja meg. A két korongon hallható zenét finom, árnyalt megszólalás jellemzi. A szerzemények intenzívek, szépen kivitelezettek, tisztán tagoltak, a zene a maga természetességében folyik tova. Todd énekhangja lírai, visszafogott, a szövegekkel harmonizáló. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy az énekes-gitáros az egyik legkeresettebb dalszerző.
Összegzésként elmondható, a Porchlight egy revelatív hatású lemez, amit mindenkinek hallani kell!

M.I.G. Music, 2010

hcs


John-Alex Mason: Jook Joint Thunderclap
2011-04-12 | kritika


A harmincas évei közepén járó John-Alex Mason az egyesült államokbeli Colorado államban nőt fel. Tinédzserkorának meghatározó zenei élményeit a Led Zeppelin és Robert Johnson munkássága jelentették számára. Katonai szolgálati idejét Európában töltötte, ahol számtalan alkalommal utcazenészként muzsikált. A hadseregből leszerelve nem a tanult hivatásában, biológusként helyezkedett el, hanem az előadói karriert választotta.
Döntése helyesnek bizonyult, hisz 2001-ben megjelent a sokak által méltatott bemutatkozó lemeze, a Walking Tracks, és ugyanebben az évben megnyerte a Telluride Acoustic Blues versenyt is. Korábbi albumaihoz hasonlóan a legújabb, Jook Joint Thunderclap című korongján a tőle megszokott zenei stílus, gospel elemekkel átitatott Mississippi- és Hill Country blues található. A gitáros-énekes nem fél kockáztatni, új dolgokat kipróbálni, ezért a bevált one man band produkción felül közismert muzsikusokkal (Gerry Hundt, Lightnin' Malcolm, Cedric Burnside, Cody Burnside, Lionel Young, …) feljátszott nótákat is hallhatunk. A vendégzenészek különböző irányból érkeztek, így az elhangzó tételek csipetnyi modern ízt, multikulturális (rap, afrikai ritmus) hatást sem nélkülöznek. A saját szerzemények mellett Oscar Brown, Fred McDowell és Robert Johnson egy-egy dala is rögzítésre került.
John-Alex Mason-nek sikerült demonstrálnia, hogy az új évtizedben változatlanul eleven, izgalmas és karakteres előadó. Aktuális lemeze a blues nagyságok legjobb hanganyagaira emlékeztet, klasszikus album, amit – nem lehet kérdés - évtizedek múlva is hallgatni fogunk.

Naked Jaybird Music, 2011

hoati


Big Shanty: Collection
2011-04-10 | kritika


Az amerikai Big Shanty sajátos színfoltot képvisel a nemzetközi blues életben. A gitáros-énekes muzsikáját meglehetősen nehéz kategorizálni, hisz a kőkemény blues-rockot Delta blues-zal, funky-val és némi technóval keveri. Zenéjében leginkább Jimi Hendrix, Lonnie Brooks, Neil Young, Root Boy Slim és a White Stripes hatása érhető tetten.
Debütáló albuma 2004-ben World Of Trouble címmel jelent meg. A korong pozitív fogadtatásban részesült, azonban az átütő sikert a három év múlva piacra dobott Ride With The Wind hozta meg számára. A neves vendégmuzsikusok (Liz Melendez, Jack Hall, Col. Bruce Hampton, …) közreműködésével rögzített hanganyagot a Real Blues Magazine a ”#1 Blues Album Of 2007” díjjal jutalmazta. A CD húzódala, a háborúellenes Killing Fields öt hétig vezette a Blues Critic rádió slágerlistáját és ”Best Blues Song” címre is jelölték. A zenekedvelők több mint egymillió alkalommal töltötték le ingyenesen a lemezt a King Mojo Records oldaláról. Soron következő albuma, a Sold Out… meg sem közelítette elődje sikereit, de mégis elmondhatjuk róla, hogy fogós és jól összerakott, szerethető nóták gyűjteménye.
Idén Collection címmel az eddigi korongjain található szerzeményekből válogatva, valamint a House Of Jam-ben adott egyik koncertjének a részletét tartalmazó dupla lemez jelent meg. A death metal blues és a heavy metal funk jelzővel is illetett dalok közül személyes kedvenceim a Whisky Woman, a Killing Fields és a Born Up In Trouble. Lehet, hogy ezek a CD-k nem okoznak váratlan meglepetéseket Big Shanty pályafutását ismerőknek, de abban biztosak lehetünk, hogy a gitáros-énekes munkásságának gyöngyszemeit tárják elénk.

King Mojo Records, 2011

hoati


Radics Béla posztumusz kiadás
2011-04-08 | hír


Április 10-én a Moiras Records gondozásában jelenik meg Radics Béla posztumusz vinyl LP-je, 330 példányban korlátozva. Az album címe Dat-Ol'-Boogie-Man-from-Angel-Land. Radics Béla a 60-as évek végétől az első igazi gitárhős volt Magyarországon. 1968-ban a Sakk-Matt zenekarban találta meg saját hangját, később a Tűzkerék, a Taurus, az Alligátor, majd ismét a Tűzkerék együttesben játszott. Ez utóbbi formációt 1970-től 1982-ig, egészen haláláig vezette. Legnagyobb példaképei Jimi Hendrix és a Cream zenekar voltak, akiktől átvett feldolgozásait az évek során tökéletesre csiszolta. Saját dalai közül az először a Taurus együttessel előadott Zöld csillag vált emblematikussá. Nemcsak gitárosként és szerzőként, hanem énekesként és színpadi egyéniségként is emlékezetes marad rajongói számára. A most megjelenő LP a Tűzkerék és az Alligátor zenekarok demo felvételei mellett egy koncertritkaságot is tartalmaz, Radics vendégjátékát az Illés együttes klubjában.


Shemekia Copeland: Deluxe Edition
2011-04-05 | kritika


Shemekia Copeland a legendás texasi gitáros Johnny Copeland lánya 1979. április 10-én született New York Harlem negyedében. 11 évesen már részt vett édesapja a városban tartott koncertjein (először a The Cotton Clubban lépett fel, és a Too Stingy With The Love For Me című dalt énekelte), 15 évesen vele együtt turnézott. Az első albuma 1998-ban jelent meg, ezt azóta még négy követte.
Az Alligator Records-nál rögzített lemezei közül válogat az év elején megjelent Deluxe Edition. Mint minden ilyen összeállítás, ez is a korábban megjelent anyagok legjobb pillanatait, csúcspontjait gyűjti össze, de a művésznő további karrierjét ismerve elmondható akár az is, hogy a vadabb, „hangosabb” évek lettek dokumentálva. Az énekesnő zenéjében tükröződik apja texasi blues stílusa, de otthonosan mozog az akusztikus bluesban, a R&B-ban, és zenéje magán viseli Stax-soul nyomát is. Életkorához képest (ne feledjük, még csak 19 éves volt, amikor az első album készült) hangjában megkapó életbölcsesség esszencia hallható. Shemekia tiszta szívből, őszinte odaadással énekel, hangja magabiztos, érett, erőteljes. Bruce Iglauer nem bízott semmit a véletlenre, tévedhetetlen ízléssel választotta ki a lemezeken szereplő zenésztársakat. A megszólaló muzsikusok sokasága ellenére azonban nyoma sincs minőségbeli ingadozásnak. A dalok közül kiemelkedik a lélegzetelállító Ghetto Child, a funkys Better Not Touch, az akusztikus Beat Up Guitar, a balladisztikus Don’t Whisper és Salt In My Wounds, valamint a rockos hangvételű It’s 2 A.M., Wild, Wild Women és a Your Mama’s Talking. A CD-n egy karácsonyi szám is szerepel - a Stay A Little Longer, Santa a kiadó Alligator's Genuine Houserockin’ Christmas albumáról lett átemelve.
Shemekia Copeland egy igazi egyéniség, erről győz meg e gyűjtemény, de ezt már korábban is tudtuk.

Alligator Records, 2011

hcs


Blues van, babám - Ácskapocs és bőrkabát
2011-04-04 | névjegy


HBB koncertre eljutni nem volt egyszerű. Ahonnan lehetett kirúgták őket. Amilyen gyorsan csak lehet. Hobo sosem volt az a kimondottan bülbül szavú rózsa, hamar és pontosan küldte el a gyökkettőbe mindazokat, akik erre méltónak bizonyultak. Torok, tüdő, szókincs rendben. Kivált az újdondászokat nem állhatta, igaz a Kádár-kor újságírástudói sem bántak vele kesztyűs kézzel. Vagy az volt a baj, hogy rendszerellenes, netán fasiszta, hol meg az, hogy ja, neki könnyű, káder-fattyú, a faterja belügyminiszter-helyettes volt…
A Metró Klubba, ahová a MOM-ból emigráltak, az Istennek sem lehetett bejutni. Olyan vaskos tömeg gyűlt össze, mint jobb március tizenötödikei fennforgásokon. Nem kellett hozzá sok, hogy a bejárati üvegajtó megadja magát. Fél lépéssel mellettem hullott szilánkokra, de az Istenek vigyáztak rám, karcolás se ért. Egyszemélyes kamikáze kommandó voltam, eszembe se jutott, hogy lemaradhatok a buliról. Sokadmagammal az udvaron át támadtunk. Kétségbeesetten ordítoztunk az öltöző rácsos ablakán át a bandának, a mi bandánknak, ők meg integettek, hogy nincs egy talpalatnyi hely se… A legelszántabbak a kupolán át igyekeztek célt érni. Ki tudja, honnan került ácskapocs, de annyi biztos, szépen, akkurátusan föltépték vele a tűzoltó ajtót. Balhészag kezdett lenni. Olyan masszív agresszió sűrűsödött össze azon a néhány négyzetméteren, hogy jobbnak láttam télakra venni a figurát. Már a kapualjban jártam, amikor a fakabátok első hulláma bezúdult a Dohány utca felől. Szűk volt a keresztmetszet, semmi oszlatóék, csak özönlöttek befelé, mint a janicsárok Eger ostromakor a katakombákon át.
Olyan hirtelen kerültek elő, hogy még összeszarni is elfelejtettem magam. Bekapcsolt a robotpilóta, mozdulataim hatékonyak voltak, és egyszerűek. Jóravaló amerikai focistaként cikáztam át a jardok sűrűjén. Az utóvéd egyik pribékje sózott rám mindössze egyet gumibotjával. Meg se kottyant. Ötvenes évekből származó bőrkabát volt páncélom. Farkas Mihály egyik testőrétől örököltem, tizenhat kilót nyomott… Touch down.
Hogy a hormon-hibridek mit műveltek a hátam mögött, nem láttam. De azért volt róla fogalmam. Az ártatlanság korának ott a Síp utca sarkán egyszer és mindenkorra vége lett. Már nem emlékszem, hogyan jutottam haza. Szokásomtól eltérően anyámnak nem mondtam el semmit.
Annyit biztosan tudtam: erről a tiltott gyümölcsről engem nem lehet csak úgy lepofozni. Ha rock & roll, hát legyen rock & roll. Fej vagy írást játszom a Sorssal…
Na, ez tetszett.
És tetszik azóta is…

Hetesi Péter Pál/G3


Koncertek áprilisban
2011-03-31 | koncertajánló


Blues B.R.Others Show
2011. április 22. - Budapest, Old Man's Music Pub

Blues Bell
2011. április 27. – Szeged, Milleniumi Kávéház
2011. április 29. – Villány, Borzsongás Fesztivál
2011. április 30. - Villány, Borzsongás Fesztivál

Blues Floor
2011. április 08. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. április 16. – Sopron, Hangár Music Garden

The BLUESBERRY Band
2011. április 01. – Budapest, Thália Színház (Arizona Stúdió) – Budapest Fringe Fesztivál
2011. április 02. – Veszprém, Expresszó Klubmozi és Kávézó – vendég: Tátrai Tibor

Bluesügyi Hivatal
2011. április 30. – Budapest, Zöld Macska Diákpince

Blúz tér 10
2011. április 14. – Budapest, Artkatakomba Kortárs Művészeti Galéria és Kávézó

Boll Weevil Folk Blues Gang
2011. április 07. - Budapest, Treehugger Dan’s Bookstore & Cafe

The Braindogs – Tom Waits dalok
2011. április 11. – Zalaegerszeg, Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ
2011. április 13. – Budapest, Szikra Cool Tour House
2011. április 14. – Szombathely, AGORA - Savaria Filmszínház
2011. április 15. – Pécs, Pécsi Est Cafe
2011. április 16. – Veszprém, Expresszó Klubmozi és Kávézó

Colombre Band
2011. április 01. – Budapest, Crazy Cafe - Budapest Fringe Fesztivál
2011. április 04. – Budapest, Gödör Klub, vendég: Császári Gergely
2011. április 15. – Budapest, Szabad az Á

Deák Bill Blues Band
2011. április 02. – Pécs, Pécsi Ifjúsági Központ
2011. április 05. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. április 08. – Kiskunfélegyháza, Rocktár
2011. április 13. – Eger, Bartakovics Béla Művelődési Központ
2011. április 16. - Kaposvár
2011. április 19. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. április 23. - Budapest, Josefina Blues Bell

Ferenczi György és a Rackajam
2011. április 03. – Eger, Hotel Eger
2011. április 04. – Győr, Richter Terem
2011. április 09. – Budapest, FONÓ Budai Zeneház
2011. április 10. – Budapest, FONÓ Budai Zeneház

Jack Cannon Blues Band
2011. április 07. – Budapest, Cafe Cinema

Jambalaya
2011. április 01. – Budapest, Szilvuplé

Living Blues Project
2011. április 07. - Alcatraz Music Club & Restaurant, vendég: Dobozy Dóra
2011. április 16. – Budapest, Coffeinn Kávézó és Étterem

The Mayer's (John Mayer Cover Band)
2011. április 02. - Budapest, Crazy Cafe - Budapest Fringe Fesztivál
2011. április 12. - Budapest, Silenus Pub
2011. április 23. - Budapest, Szilvuplé

Pribojszki Trió
2011. április 15. - Budapest, Budavári Művelődési Ház – Szájharmonika Klub

T. Rogers
2011. április 01. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. április 08. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. április 15. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. április 22. - Budapest, Fregatt Music Pub

Tenderfoot Blues Unit
2011. április 02. – Budapest, Instant - Budapest Fringe Fesztivál
2011. április 09. – Budapest, Pilvax Kávézó
2011. április 29. - Budapest, Szilvuplé

Tengs-Lengs
2011. április 02. – Gyömrő, Művelődési Ház - Kamarás Fesztivál
2011. április 16. - Budapest, Fészek Művészklub

Tom White és Barátai
2011. április 02. – Budapest, Millenáris - 15. Devils Motor Show
2011. április 08. – Budapest, Amigo Bár

Török Ádám & Horváth Misi & Balogh Zoltán
201. április 26. – Budapest, Szimpla Kert

Török Ádám & Horváth Misi & Závodi János
2011. április 15. – Nyergesújfalu, Ászok Vendéglő
2011. április 23. – Gyula, Avantgarde Club
2011. április 29. - Villány, Borzsongás Fesztivál

Török Ádám és a Misi
2011. április 02. – Tarján, Öreg Favágó Kocsmája
2011. április 03. - Budapest, Budavári Művelődési Ház – vendég: ef. Zámbó István
2011. április 08. – Pécel, Club 11 Music
2011. április 09. - Esztergom, Napos Oldal Kávézó
2011. április 14. – Pápa, Esti Kornél Kávéház
2011. április 22. – Budapest, Gyradiko
2011. április 28. – Biatorbágy, Cafe Chaplin (Faluház)
2011. április 30. – Székesfehérvár, Petőfi Mozi Music Club

Tűzkerék xT
2011. április 21. - Budapest, Petőfi Csarnok - Club '68

Vadvirágok Blues Band
2011. április 02. – Budapest, Fogasház Kulturális Befogadótér
2011. április 07. - Budapest, Könyvtár Klub
2011. április 15. – Esztergom, Kaleideszkóp Ház
2011. április 28. – Szeged, Milleniumi Kávéház

VasZoli & Özséb
2011. április 09. - Budapest, Zöld Macska Diákpince

White Coffee Blues Band
2011. április 08. - Budapest, Fat Mo’s Music Club
2011. április 14. - Budapest, Silenus Pub & Rézangyal Bisztró
2011. április 23. - Budapest, Fregatt Music Pub

Összeállította: hcs


Budapest Blues Blast
2011-03-30 | koncertajánló


Bob Margolin (USA) & Mike Sponza Band (I)
Vendég:
Ian Siegal (UK), Pribojszki Mátyás (H)
Budapest, Colombus Pub
2011. április 17.


A Budapest Blues Festival-t is elérte a gazdasági krízis, de a szervezők nem hagyják, hogy a blues rajongók elvonási tünetektől szenvedjenek. A BBF égisze alatt kicsit kisebb méretben, de folytatva a tradíciót, április közepén újra a műfaj meghatározó figurái adnak randevút egymásnak Budapesten.
Bob Margolin Muddy Waters gitárosaként tette le a névjegyét a szakmában. A Blues Királyának halála után szólókarrierbe kezdett, aminek eredménye: tucatnyi önálló lemez a legjobb kiadóknál (Alligator Records, Telarc stb.) és rengeteg díj. Margolin a zenélés mellett publicistaként is sokat tesz a blues népszerűsítéséért. Idén tavasszal a nálunk is jól ismert Mike Sponza Band vendégeként turnézik szerte Európában, és ezt a koncertkörútat zárják a budapesti fellépéssel.
Az este további két vendége sem szorul bemutatásra: Ian Siegal napjaink legjobb fehér blues énekese, díjak tömkelegét söpörte már be. Nem tud úgy lemezt kiadni, hogy ne az legyen az év blues albuma és ami a legfontosabb, olyan karizmatikus előadó, akinek minden egyes koncertje élményszámba megy. Muddy Waters iránti rajongása közismert, így a Bob Margolinnal történő párosítás úgy hozza el az öreg szellemét, aminél hitelesebbet elképzelni is nehéz.
Pribojszki Mátyás hosszú ideje a legsikeresebb képviselője a hazai blues mezőnynek. Közel negyven országban öregbítette már a magyar blues muzsikusok jó hírét. Világszerte komoly elismertségnek örvend és szerencsére itthon is kezdik felfedezni tehetségét, amit a méltán elnyert aranylemezek is bizonyítanak.
A kiváló zenének, a Columbus Pub remek akusztikája és az ilyen koncertekhez tökéletes klub atmoszférája garantálja, hogy a tavasz felejthetetlen blues élménye legyen ez az este.

További infó:
www.bobmargolin.com
www.mikesponza.com
www.iansiegal.com
www.pribojszki.com

A hely befogadóképessége korlátozott, ezért érdemes jegyeket elővételben megvásárolni! Jegyinformáció: www.columbuspub.hu


„Merjünk nagyot álmodni!”
2011-03-29 | beszélgetések


A másfél évtizede működő kilenctagú veszprémi együttes, a The BLUESBERRY Band 2010 decemberében útjára indította a Bluesberry-clubot, mely a hétvégén utolsó állomásához érkezik. Ez alkalomból kérdeztem a zenekarvezetőt, Eckert Ervint, aki által bepillantást nyerhetünk a csapat életébe és jövőbeni terveikbe is.

hoati: Az együttes 1996-ban a Mozizenekar felbomlását követően jött létre. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
Eckert Ervin: A Mozizenekar felbomlását követő napon eldöntöttük az akkori gitárosunkkal, hogy csinálunk egy másik zenekart. Egy nagy létszámú együttest akartunk, dögös rhythm & blues zenével, fúvósokkal, gitárokkal, amolyan igazi örömzenélés volt a cél. Veszprém nem nagy város, mondhatni mindenki ismer mindenkit, úgyhogy konkrét elképzelésünk is volt a tagok személyéről. Szerencsénkre valamennyien igent mondtak a megkeresésre.
Persze, ahogy az lenni szokott, a hosszú évek alatt nálunk is jöttek-mentek tagok, de ezzel nem untatnék senkit. Akit érdekel a történetünk, honlapunkon a biográfiában utánanézhet a folyamatnak. Ami viszont szerintem jó dolog, hogy a 9 alapító tagból 4 jelenleg is aktív tagja a Bluesberry-nek! Azt hiszem, mostanra jutott el abba a felállásba a banda, amin nem szívesen változtatnék, ha nem muszáj. Mind emberileg, mind zeneileg rendben van így, ahogy van. Szeretnék hosszú ideig ezzel a csapattal muzsikálni!

h.: Mely előadók/zenekarok azok, akik a legnagyobb hatással voltak az együttes stílusának kialakulására?
E.E.: A stílusból, zenekari felállásból adódóan kézenfekvő volt - főként a kezdeti időkben - a The Blues Brothers hatása, akkoriban a filmet amolyan bibliaként kezeltük mindannyian, egyfajta kultusz társult a sztori és a filmben szereplő muzsikusok köré. Magával ragadó volt a lendület, ami belőlük áradt.
Aztán ahogy jöttek-mentek a tagok és a zenei ízlésünk is folyamatosan alakult, nyilván a műsor is változott valamelyest. Az utóbbi időkben - ha lehet egyáltalán konkrét előadókat említeni, akik befolyásolják a zenénket - jobban a Sam & Dave, Wilson Pickett, Eddie Floyd féle soul-os rhythm & blues vonal az, ami közelebb áll hozzánk. Azt hiszem, inkább külön-külön tagonként tudnék előadókat említeni, hogy kire melyik nagy előd játéka volt hatással. Van akit Albert Collins vagy Buddy Guy, van akit Django Reinhardt vagy Jimmy Page, van akit Jaco Pastorius vagy Jimi Hendrix, és van akit Chat Baker inspirál. Érdekes nem? Elég sokszínű a paletta. De azt hiszem, pont ettől a sokszínűségtől tud izgalmasan együtt szólni a Bluesberry. Próbáljuk a dögös, „ereszd el a hajam” mellett az igényesebb, muzikálisabb vonalat is erősíteni a műsorunk összeállításánál.

h.: Műsorotok csakis feldolgozásokból áll. Tervezitek saját számok írását?
E.E.: Persze! A helyzet az, hogy tavaly év elején volt egy nagyobb „vérfrissítés” a zenekarban. Akikkel nem voltak azonosak az elképzeléseink, azoktól elköszöntünk és olyan tagokat hívtunk az együttesbe, akikkel emberileg is egy hullámhosszon vagyunk és zeneileg is hasonlóak az elképzeléseink. Férfiasan bevallom, nem érzem azt, hogy a korábbi tagokkal képesek lettünk volna hasonló színvonalú nótákat írni, mint amiket egyébként játszunk a műsorunkban. Annak meg semmi értelme, hogy a koncertek „negatív csúcspontjaként” előadjunk egy-egy saját számot.
A 2010-es év elején összeállt együttessel az addig játszott műsort teljesen újragondoltuk, újrahangszereltük, sok esetben teljesen átértelmeztük. Kiegészültek a számok saját ötletekkel, általunk írt zenekari betétekkel. Ezáltal nem „csak” játszuk, hanem meg is éljük a nótákat.
Most abszolút érzem azt az erőt, kreativitást, muzikalitást a Bluesberry-ben, hogy képesek vagyunk saját zenét írni, remélhetőleg azon a színvonalon, amit a közönség tőlünk megszokott és talán már el is vár. Ezt bizonyítja, hogy amely számokhoz hozzányúltunk, átdolgoztuk, azok szerintem kivétel nélkül jobbak, izgalmasabbak lettek, mint ahogy előtte játszottuk őket. Kialakult egy ránk jellemző stílus. Szerzőtől, eredeti előadótól függetlenül képesek vagyunk saját képünkre formálni a nótákat. Úgyhogy azt hiszem, most van itt az ideje a saját számoknak!

h.: A zenekar meglehetősen nagy létszámú. Mennyire nehéz a fellépéseket megszervezni, a különböző egyéniségű embereket összefogni?
E.E.: Azt kell, hogy mondjam, amióta ezek a tagok alkotják az együttest, azóta sok minden működik, ami előtte csak nehezen. Az esetek nagy részében én szervezem a koncerteket, de nem panaszkodom a srácok hozzáállására. Mindig vannak céljaink, próbáljuk koncepciózusan felépíteni a zenekar életét. Azt hiszem csak így tud működni, akár kisebb, akár nagyobb létszámú egy csapat.
Mindezek mellett rájöttem valamire: merni kell nagyot álmodni! Azért, hogy aztán célként lebegjen a szemünk előtt. Mindig legyen egy léc, amit meg kell ugrani, legyen hova fejlődni, legyen mibe kapaszkodni. Ha ez működik, akkor nem nehéz összefogni az embereket. Ha valaki pár éve mondja, hogy milyen helyeken fogunk játszani (mekkora sikerrel) és hogy kikkel adunk közös koncertet, azt hiszem sürgősen lázmérőt kerestem volna neki. Most meg már nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Ez nagy tanulság volt!

h.: 2010. december elején útjára indítottátok a Bluesberry-clubot. Volt valamilyen koncepció az egyes esték műsorainak összeállítása során?
E.E.: A Bluesberry-clubot azzal a nem titkolt céllal keltettük életre, hogy az együttes közreműködésével bemutassuk a Veszprém környéki élőzene rajongóknak a blues, rhythm & blues és soul műfaj sokszínűségét, mindezt egy-egy karizmatikus hangszeres, énekes szólista segítségével. Igyekeztünk a blues zene közismert hazai nagyjai közül olyan előadókat meghívni, akik mind-mind más oldalról közelítik meg a műfajt, más-más színezettel, ízzel képviselve azt a sokoldalú zeneiséget, amit az általunk is szeretett és játszott műfaj magában rejt.
A műsorunkat minden alkalommal az aktuális vendéghez igazítottuk, az Ő személyéhez kötődő szerzeményekkel egészítettük ki repertoárunkat. Ez a feladat komoly kihívás volt az egész együttes számára, hiszen egyikünk sem érezte volna jól magát, ha nem megfelelő színvonalon, minőségben interpretáljuk azokat a dalokat, amik az adott este sztárvendégeit naggyá tették a közönség szemében, és amiket nagy valószínűség szerint sokan ismertek is a jelenlévő hallgatóság soraiból. A kihívás mellett természetesen izgalmas volt alkalomról-alkalomra hol a Ferenczi György által egykoron képviselt Herfli Davidson, hol a Muck Ferenc szerzeményeivel ismertté vált Besenyő Blues Band vagy a Muckshow, hol a Pribojszki Mátyás Band, vagy éppen Mohai Tamást kísérő formáció bőrébe bújni és hitelesen előadni a fent említett zenekarok frontembereivel saját szerzeményeiket, vagy éppen az Ő közreműködésükkel a mi műsorunkat.
Jó kis sorozat volt! Élveztük, és a sztárvendégeink visszajelzései alapján Ők is kellemes élményként élték meg. Tervezzük, hogy hagyományt teremtünk, jövő télen újra megszeretnénk szervezni a sorozatot.

h.: Az egyik sikeres klubnapotoknak köszönhetően a banda tagsága is bővült…
E.E.: Igen. Óriási elismerésként éltük meg, hogy amikor a decemberi közös koncertünk után megkérdeztük Muck Ferit, tudna-e ajánlani az együttesbe állandó tagként komolyabb előadói kvalitásokkal rendelkező szaxofonost, esetleg lenne-e a tanítványai közül olyan, akit el tud képzelni nálunk, azt válaszolta, hogy Ő maga. Leesett az állunk az ajánlatától! Nem kértünk gondolkodási időt. Azóta kiderült, hogy az általa képviselt szakmai színvonal mellett remek emberi tulajdonságokkal felruházott taggal bővült zenekarunk!

h.: Hogy is áll akkor most össze a The BLUESBERRY Band?
E.E.: Jó hosszú a névsor: Muck Feri – szaxofon, a zenekar állandó vendége; Beke Gellért – trombita; Eckert Ervin – basszusgitár, vokál; Halmai Robi – billentyűs hangszerek, vokál; Horváth Ákos – ének, gitár; Hovorka Pisti – harsona; Marton Zolika – trombita; Nagy Gergő – gitár, vokál; Raáb Zsolti – dob

h.: Április 2-án Tátrai Tiborral fogtok fellépni. Vele mikortól kezdődtek a közös együttzenélések?
E.E.: Tibusszal tavaly májusban játszottunk először. Próbáltunk egyet, játszottunk egy nagyon jó bulit, aztán megmaradt a kapcsolat, ami mára - talán mondhatom - barátivá fejlődött. Decemberben közösen koncerteztünk Ajkán az iszapkárosultak javára és folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Megtiszteltetés volt például a Hobo Blues Band búcsúkoncertje után együtt ünnepelni vele! Az idei utolsó Bluesberry-club külön érdekessége, hogy ez alkalommal áll először színpadra a The BLUESBERRY Band az új felállásban, Muck Ferenccel kiegészülve.

h.: Van valami közeli-távlati tervetek, amit mindenképpen szeretnétek megvalósítani?
E.E.: Természetesen. Ahogy korábban mondtam, folyamatosan vannak terveink. Ami jó, hogy abszolút baráti a légkör a zenekarban, nagyon jól érezzük magunkat együtt, akár próbán vagyunk, akár fellépésen, akár egy kerti sütögetésen családtagjaink körében.
Az együttes repertoárja lehetővé teszi, hogy az országhatárokon túl is koncertezzünk. Nyelvi nehézségeink nincsenek, járunk is külföldre, amikor csak lehet. Tavaly többször voltunk Németországban, fesztiválokon és klubokban játszottunk. Szerencsénkre van egy nagy segítségünk ezeknek a fellépéseknek a lekötésében, a bátyám Eckert Róbert személyében. Ő Németországban él és teljesen magáénak érzi a Bluesberry ügyeit. Sokat köszönhetünk neki a szervezésben!
Ezek a túrák minden alkalommal olyan hangulatúak, mintha osztálykirándulásra mennél, csak nincs veled a tanárod. Szenzációs! Már az utazás is. Kilencen egy buszban. Gondolhatod! Aztán ahogy a nap 24 óráját együtt töltjük. Imádjuk! Az meg már a hab a tortán, ahogy fogadnak bennünket, amilyen sikerünk van a koncerteken, szinte kivétel nélkül. Nagyon szeretjük ezeket a turnékat. Az idei évre is vannak külföldi meghívásaink és dolgozunk rajta, hogy Európa egyik legkomolyabb jazz-blues fesztiváljára eljussunk. Tavaly eljött az egyik főszervező, meghallgatta a zenekart az Earth, Wind & Fire előtt. Tetszettünk neki, úgyhogy jó esélyünk van a kijutásra. Természetesen a hazai fellépéseket is szervezzük gőzerővel. Nyáron fesztiválok és szabadtéri rendezvények, ősztől klubok.
Egyébként azt hiszem, úgy tisztességes, ha a bátyám mellett megköszönjük a türelmét, segítségét a családtagjainknak, hogy tolerálják (biztos nem mindig könnyű) amikor nem töltjük otthon a szabadidőnket, Ferenczi Zé-nek a web oldalunkat, Siki Gyurinak a nyomdai munkáját, Mészáros Zolinak, Muraközy Péternek és mindenkinek a segítségét, akik kisebb-nagyobb dolgokkal mozdítják előre az ügyünket.
Az együttes honlapján folyamatosan nyomon követhetitek életünket. Láthatod, tele vagyunk rövidebb és hosszabb távú tervekkel, célokkal. Tudod, ahogy mondtam: merjünk nagyot álmodni! Bluesbaráti üdvözlet a Blues van olvasóinak!

hoati


Henrik Freischlader: Still Frame Replay
2011-03-27 | kritika


Henrik Freischlader a német blues-rock színtér csodagyereke új albummal jelentkezett. A nem mindennapi tehetségű énekes-gitáros már komoly rajongóbázissal rendelkezik Franciaországban, Lengyelországban, Luxembourgban, Ausztriában és Svájcban, viszont hazánkban vélhetőleg még kevesen ismerik.
A kölni születésű muzsikus már totyogó babaként érdeklődést mutatott a zene iránt. A kezdeti időszakban az ütőhangszerek, a zongora és a basszusgitár foglalkoztatta, majd 14 éves korában gitárra váltott. Autodidakta módon sajátította el a hangszer fortélyait, miközben Gary Moore, B.B. King, Stevie Ray Vaughan, Peter Green, Rory Gallagher és Robben Ford lemezeit hallgatta. A felismerhető gitárstílusú, hatalmas repertoárral rendelkező Freischlader az elmúlt 3 év alatt mintegy 500 koncertet adott, megjelentetett 3 korongot, és úgy tűnik felért a csúcsra. Ezen idő alatt nemcsak a közönség elismerését sikerült kivívnia, hanem a szakma is felfigyelt rá, hisz a műfaj olyan mesterei hívták őt a színpadra, mint B.B. King, Gary Moore, Peter Green, Johnny Winter, a Jethro Tull és Joe Bonamassa.
A Still Frame Replay címet viselő albuma alig három hónappal a Tour 2010 Live CD-je után jelent meg. A lemez egy határtalan művészi ambíciójú, nagy munkabírású alkotó kreatív munkája. Az alap természetesen a blues, de a dalok szerves részét képezi a rock, a funk, a soul, a jazz és a popzene is. 11 új szerzemény hallható a korongon, ezek minden tekintetben megállják a helyüket. Az egész albumot kellemes aura veszi körül, kezdve az igényesre sikeredett borítóval, s befejezve az elhangzott mintegy 53 percnyi anyaggal.
Henrik Freischlader és társai együttműködése egy hibátlan lemezt eredményezett, melybe maradéktalanul bele lehet feledkezni.

Cable Car Records, 2011

hcs


Mojo Blues Band: Thirty Year Blues Affair
2011-03-24 | kritika


A bécsi székhelyű Mojo Blues Band immár 34 éve meghatározó szerepet tölt be az osztrák zenei életben. A megalakulása óta eltelt időben olyan muzsikusok fordultak meg a bandában, mint Joachim Palden, Dana Gillespie és Christian Dozzler. A rendszeres Európa turnék mellett számtalan alkalommal felléptek az Egyesült Államokban. Jó kapcsolatokat építettek ki amerikai blues zenészekkel (Tail Dragger, Jimmy McCracklin, Willie Kent, A.C. Reed, …), a koncerteken túl többekkel lemezeket is készítettek.
Erik Trauner csapata a harmincadik évfordulóját a Thirty Year Blues Affair című albummal ünnepelte. A dupla korongra az együttes tagjainak szerzeményei, valamint Aaron Walker, Champion Jack Dupree, Mercy Dee Walton és Big Jay McNeely dalai kerültek feljátszásra. Az üdítően változatos, mind a dalszerzést, mind a hangszerelést tekintve a legmagasabb színvonalat képviselő hanganyag a Chicago blues, az R 'n' B és a Country blues különleges, a zenekarra jellemző keverékét tartalmazza. Az albumon a banda története során először akusztikus nótákat is hallhatunk. Az évek alatt megannyiszor megújuló formációhoz vendégmuzsikusként Red Holloway, Gerhard Wessely és Peter Müller csatlakozott.
Több mint meggyőző produkció a jubileumi Thirty Year Blues Affair, mely éppúgy előkelő helyen említendő az együttes sorlemezei, ahogy a műfaj kortárs kiadványai között.

Styx Records, 2007

hoati


Blues van, babám - Jó ez így, de nem lehetne jobban?
2011-03-21 | névjegy


Gajár Sanyi egy évvel fiatalabb volt nálam, de hozzám képest igazi rock and roll dandy. Belevaló körtéri Elvis. Énekelt, gitározott, hajtotta a bulákat, amikor én még csak saccolgattam, hogy nézhet ki a tényállás, ő már empirikus tapasztalással bírt nő bugyi nélkül tárgykörben…
Sankó a szomszéd házban lakott, sokat lógtunk együtt nyaranta a betonkerítés tövében az udvaron. Elő a gitárt, téveszd el az irányt, ahogy később azt majd Legát kolléga énekli a Kézi-Chopin élén. A felhozatal fölöttébb eklektikus volt. Miskolc (P. Mobil), Hey Joe (Hendrix), egy nyári digó slágerek, Rasputin (Boney M.), Let’s Twist Again (Chubby Checker), simlis rock and rollok népköltészeti szövegekkel…
Naná, hogy volt saját bandája. A Helix, az Alpha Helix. Menráth Gyuri (gitár), Horváth Joci (dob), Kolat Ferkó (basszusgitár) és Sankó. Ők is előadták szent művészetüket ugyanabban az alagsori ebédlőben, ahol mi a Beida Sahrával, csak őket leimádták a bigék rendesen. Joggal. Buli után meg tűz föl a Gellért-hegyre a csúszdákhoz, hogy legyen hol a szoknyák alá nyúlva kiaknázni a rock and roll galeri minden előnyét. Almabor, Sopianae, csőnadrág, Alföldi papucs, szimatszatyor. Fölöttünk a csillagok, alattunk Budapest, ez a hitehagyott szépasszony, aki bölcs belátással tűrte, hogy betongettóvá igyekeznek silányítani őt. Szabadok voltunk, amennyire lehet. Nem sokat tököltünk politikával, bár én tudtam a Charta 77-ről, de nem nagyon izgatott.
Olykor feltűnt egy-egy zsernyák, aki erősen markolva kutyája pórázát, rajtunk ütött, hogy begyűjtse személyinket. Hajrá, tessék csak. BM házakban laktunk, ismertük a zsandárnyelvet, esélytelen volt, hogy szokott stratégiájukkal ránk hozzák a szapora fosást a jagellók. Nem parkánoztunk, nem szívtunk nejlon zacseszból Technokol Radidot vagy Pálmatex-et, nem voltunk túl fontosak. Dumáltunk egyet a törzzsel, vigyázva erősen, senkit ne köpjünk be a cimborák közül. Flepnik vissza, mi meg szépen elballagtunk házoá.
Mélytengeri életforma volt? Ahogy Cseh Tamás énekelte nem sokkal később? Nekem nem. Csak a szárnyait próbálgatta egy ügyefogyott angyal a legvidámabb barakkban. Nem feszegettem a határokat, vagy ha mégis, hát korántsem szándékosan. Ártatlan voltam, de már nem ártalmatlan… Éppen hogy kiebrudaltak az Éden-kertből, de még nem vettem róla tudomást…
Jött a zene, és vitt magával, mind közelebb és közelebb a Nagy Tutihoz. Két pofára habzsoltam a muzsikát. Ha lehet napi huszonnégyben, hét napon át. Minit, P. Mobilt (kicsit untam mindig), na és persze Hobót. Viszolyogva figyeltem a Rice és a Piramis körül kialakult csajhisztit, de azért voltak ott is dalok, melyek elkaptak és magasra emeltek.
Az első sorokban ugráltam az Ifi Parkban, kemény könyökcsaták közepette. Muszáj volt közelről látni mindent, hogy aztán a téli ínség idején föl tudjam idézni a filmkockákat memóriám filmmúzeumában. Ahogy Németh Lojzi bűvölte a Körbe-körbe basszusmeneteit, Balogh Szivacs szeme villanását dobszóló közben, Szénich Janót és félmosolyát, amivel Kőrös Buksinak adta át a terepet. A Vikidál nyakán feszülő ereket, karján az ős tetkókkal. Na és Földes eszement marionettjét a Hosszúlábú asszonyban, amikor oldalt cipzáras fekete melegítőjében Bill bátyó nőjének adja ki magát alfa hím létére…
Camera Obscura. Sötétkamra fényes délben…
Volt a Helixnek egy dala, igazi háztáji világsláger. Még ma is beleborzongok… Sankó mesélte, hogy egy Zsolt nevű pasas követte el, akinek hatalmas a vakerja. Olyanokat bír mondani, hogy fölfázott a szódásüveg…

„Jó ez így, de nem lehetne jobban?
Tudni azt, és érteni a szót.
Hegy leszek, mely a távolban is látszik.
Ráncos homlokommal már senki sem játszik.”

Télleg? Miért nem írok én dalszöveget?
Télleg. Miért is ne.

Hetesi Péter Pál/G3


Zene határok nélkül - a világ legjobb szájharmonikásával
2011-03-20 | koncertajánló


Howard Levy (USA) & Chris Seibold (USA)
Micheller Myrtill és Pintér Tibor duó
Budapest, Budavári Művelődési Ház
2011. április 04.


2011. április 4-én kerül megrendezésre a Világ legjobb szájharmonikásának kikiáltott, amerikai Howard Levy koncertjére Budapesten, a BEM6-ban. A zenei határok nélküli, világhírű szájharmonika, zongora és okarina művész koncertjein szinte minden zenei stílusból ad egy kis ízelítőt a nagyérdemű közönségnek. Így a jazztől, a latinon át, a világzenéig, a klasszikus zenétől a színház- és filmzenéig a legtöbb zenei stílust felvonultatja, mindezt egyedi köntösben szájharmonikán, zongorán, gitárkísérettel (Chris Seibold).
Az est vendég fellépője Micheller Myrtill és Pintér Tibor „Voice And Guitar” duó formációja, amellyel sikeresen turnéztak London előkelő jazzklubjaiban is. Myrtill a zenei szakma elismert és megbecsült előadója: tanítványokkal foglalkozik, jazz klubok, fesztiválok, valamint exkluzív rendezvények állandó közreműködője és németországi és finnországi jazz versenyek díjazottja.
Az este 19 órakor kezdődő koncert, igazi zenei csemege, amely rendkívül különleges zenei élményt garantál.

Howard Levy (USA)
Howard Levy határok nélküli zenész, szájharmonika, zongora, és okarina művész. Zenéje a jazztől a pop, rock, világzene, latin, klasszikus, a folk, country, színházi és film zenéig szinte minden zenei műfajt átölel. Játéka abszolút egyedi és rendkívül virtuóz. Több száz lemezen közreműködött, 1986-ban Joseph Jefferson, majd 1997-ben Grammy díjjal is elismerték munkásságát.
A ’70-es évek közepén indította el a diatonikus szájharmonika „forradalmát”, az általa kifejlesztett ún. „túlfújásos” technikával. Ennek helyes elsajátításával a 10 hanglyukú diatonikus szájharmonikán, teljes kromatikus skála is kijátszható, így a zenei határok szinte megszűnnek.
Nemcsak kiváló zenész, de rendkívüli tanár is, hiszen rendszeresen tart előadásokat, valamint több oktatóanyaga is napvilágot látott.
Howard Levy volt az egyik alapítója a világhírű „Bela Fleck And The Flecktones” zenekarnak, akikkel több lemezt is készített, de közreműködött és turnézott olyan világsztárokkal is, mint Kenny Loggins, Bobby McFerrin, Paul Simon, John Prine, Paquito D’Rivera, Rabih Abou Khalil és Michael Riessler.


Various Artists: Louisiana Swamp Stomp
2011-03-19 | kritika


Louisiana az elmúlt években több természeti és ember okozta katasztrófát (Katrina hurrikán, British Petrol olajszennyezés) szenvedett. Azóta az élet visszatért a normális kerékvágásba, és a térség muzsikusai több alkalommal bizonyították alkotói kreativitásuk töretlenségét.
Erre az egyik legszebb példa a Louisiana Swamp Stomp című lemez, mely elkészítésének ötlete Dr. Paul McCarthy, az NLBSCIF elnökségi tagjának a fejében fogant meg. Az inspirációt Buddy Flett súlyos betegségből történő felépülése adta. A gitáros 2008-ban vírusos agyvelőgyulladást kapott, s hosszú ideig kómában feküdt. Amikor felébredt járni és beszélni sem tudott, hónapok teltek el, míg teljesen meggyógyult. A közel órányi hosszúságú korong árából befolyt összeget az agy és gerincvelő betegségek elleni kutatások finanszírozására fordítják. Az album döntően a déli állam zenészeinek produkcióit tartalmazza, így többekkel egyetemben Paul ”Lil Buck” Sinegal, Carol Fran, Little Freddie King, Percy Sledge, Sonny Landreth és Larry Garner felvételeit hallhatjuk. Mellettük chicagói székhelyű muzsikusok (Omar Coleman, Billy Flynn, Bob Stroger, …) által előadott nóták is rögzítésre kerültek.
A nemes cél érdekében piacra dobott Louisiana Swamp Stomp változatos, lebilincselő dalai átfogó képet adnak a régió gazdag és színes zenei kultúrájából. Csak bíztatni tudom olvasóinkat a CD megvásárlására!

Honeybee Entertainment, 2010

hoati


Hazánkban játszik a Veronica & The Red Wine Serenaders
2011-03-17 | koncertajánló


Március végén, április elején hazánkban fog fellépni az olaszországi Veronica & The Red Wine Serenaders, egy mini turné keretében. A csapat a ’20-as és ’30-as évek amerikai vidéki zenéinek – country blues, ragtime, jug band music - eszményi fúzióját játssza, s miközben beutazzák a világot, megpróbálják életben tartani ezt a gazdag és értékes örökséget. A hagyományok ápolása azonban nem merül ki a kizárólagos másolásban, hisz arra törekszenek, hogy ezt a zenei nyelvet, stílust, megszólalást a napjaink környezetébe helyezzék. Az általuk használt hangszerek akusztikusak: találhatunk itt dobrót, ukulelet, mosódeszkát, nagybőgőt, s mindemellett irgalmatlan jól énekelnek. A csapat magját, motorját Veronica Sbergia és Max De Bernardi alkotja. Veronicával kapcsolatban olyan nagy amerikai elődök nevét szokták megemlíteni, mint Memphis Minnie, Sister Rosetta Tharpe és Bessie Smith.
2010-ben jelent meg a zenekar nevét viselő debütáló albumuk. A lemezen country blues, Piedmont blues és ragtime keveredik, s olyan szerzők dalai hallhatók, mint Blind Blake, Leadbelly, Reverend Gary Davis, Sam Chatom, Son House és Mississippi John Hurt.
Érzéki, finom, karakteres, intenzív zene ez, amely „fogyasztása” olyan élvezetet okoz, mint egy klasszikus olasz vörösbor.

A zenekar tagjai:
Veronica Sbergia - ének, ukulele, mosódeszka
Max De Bernardi - gitár, mandolin, ének
Alessandra Ceccala - bőgő, ének
Mauro Ferrarese - gitár, ének

Diszkográfia:
Veronica & The Red Wine Serenaders, 2010

A fellépések időpontjai:
2011. március 31. – Budapest, Fregatt Music Pub
2011. április 01. – Paks, Gastroblues Club
2011. április 02. – Paks, Gastroblues Club

hcs


Blues egy emberért
2011-03-16 | koncertajánló


Blues egy emberért – Koncert Boros György megsegítésére
Debrecen, Lovarda
2011. március 26.


„Blues gitárosnak születni nem nagy kunszt! Megmondta a Leadbelly is: Megtanulsz három akkordot, énekelsz rá valamit, ami a szívedet nyomja, aztán kész a blues.”

Most, hogy Budapesten élek, sajnos keveset vagyok kis városomban, Debrecenben. Ilyenkor, ha hazajutok, hétvégenként szombat délelőtt kilenc-tíz óra körül mindig csöng a kaputelefon - Boros vagyok! Iszunk egy frappét? Siess, mert megmelegszik - mondom a kagylóba, és mire felér a tizedikre, kész is a reggeli kihűlt kávéból a jégdarával, vanília fagyival, csoki darabokkal megszórt jéghideg ital. Kinyitom az ajtót és ott áll előttem, mellette Sefike, a szarvasgombavadász német vizsla ártatlanul néz rám. Kezébe nyomom a frappét, Ő meg egyszer a Pocsolyába léptem című könyv kéziratát, máskor meg egy frissen megírt dalszöveget vesz elő a hátizsákjából. Ilyenkor mindig születik valami új...
Budapest.
Hétfő reggel.
Vágom a füvet a kölcsönkért benzinmotoros fűkaszával, a telefont kb. a tizenötödik csengetés után hallom meg...
... és jött a sokkoló hír: Boros György, a Pocsolyába léptem dal szerzője, szövegíró, zeneszerző egy hirtelen jött súlyos betegség miatt kórházba került.
A zenészek, barátok és a rengeteg támogató rögtön az ügy mellé álltak, így alakult ki a Blues egy emberért koncert igen nívós műsora. Fellép többek között Demjén Ferenc, Somló Tamás, Lukács László, Hobo, Takáts Tamás, az Ölveti Blues Band, a Dr. Valter Blues Társasága, s nem utolsó sorban Dorka és barátai. A bevétel teljes összegét Gyuri gyógykezelésére - rehabilitációjára ajánljuk fel.

Pércsi Sándor


Tomislav Goluban: $200 SUN Memphis Album
2011-03-14 | kritika


A horvát Tomislav Goluban 2009 elején Memphis-ben, a Blues Foundation által rendezett 25. International Blues Challenge-en vett részt. Az énekes-szájharmonikás szabadidejében ellátogatott a Sam Phillips által alapított legendás Sun Studio-ba, ahol olyan nagyságok készítették albumaikat, mint Elvis Presley, Johnny Cash, B.B. King és Howlin' Wolf.
Kihasználva az adódó lehetőséget két óra leforgása alatt (1 óra = $100) öt dalt rögzített, amik alapját adják legutolsó, a $200 SUN Memphis Album címet viselő szólólemezének. Az elmúlt évben kiadott CD további két stúdiófelvételt, Beale Street-i klubokban (Alfred’s Club, Tap Room Club) rögzített dalokat, valamint bónusz videóként a közel félórás Grabrovec – Tennessee útifilmet tartalmazza. A saját szerzeményekre épülő repertoárt a tradicionális Amazing Grace és Sonny Boy Williamsontól (Rice Miller) a Mighty Long Time színesíti. A Little Pigeon becenevű, a country bluest szülőföldje, Zagorje tradicionális zenéjével keverő Goluban egyszemélyes produkciójához kíséretet két szám erejéig James Lott (gitár), Matt Ross-Spang (zongora), Eric Noden (gitár) és Joe Filisko (szájharmonika) nyújtott.
A $200 SUN Memphis Album tökéletesen beleillik Tomislav Goluban magas színvonalú, állandó jegyeket felmutató lemezeinek sorába, melyek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.

Croatia Records, 2010

hoati