Kritika
Big Pete Pearson: Screamer
2010-08-27
A blues énekes Big Pete Pearson 1936. október 4-én, Jamaicán született, majd fiatal fiúként nagyszüleivel az Austin közeli St. Johns-ba telepedtek le. Először zongoraórákat vett, később megtanult gitározni és basszusgitározni, végül az éneklésnél kötött ki. "A nagymamám volt az, aki megtanított, hogyan kell használni a hangomat” – emlékezett vissza Pete.Kilenc évesen már templomokban, bárokban lépett fel és gyakran koncertezett a T.D. Bell And The Cadillacs nevű zenekarral. A húszas évei végén Phoenix-be költözött, ahol felvételeket készített a Jimmy Knight And The Knights Of Rhythm-mel – a dalok egy részével a német Bear Family által kiadott Phoenix R&B antológián találkozhatunk. Csakhamar „lokális sztárrá” vált, saját zenekaraival szerepelt, de dolgozott együtt B.B. Kinggel, Muddy Waters-szel és John Lee Hookerrel, hogy csak néhány nevet említsek.
A 2001 óta megjelenő szólólemezei közül a kimagasló kritikákkal illetett I’m Here Baby-n és a Finger In Your Eye-n közreműködtek a The Rhythm Room All-Stars zenészei, Chris James, Patrick Rynn, Brian Fahey és Bob Corritore (az énekes ugyancsak tagja az 1991-ben alakult formációnak). Hasonlóan jól sikerült korong a hetvenen túl még mindig magabiztos és életerős, energiával teli Pearson Screamer című CD-je. Terry Davis által vezetett zenekara, valamint a Hammond B3 varázsló, Joey DeFrancesco vendégszereplésével rögzített album csúcspontját a címadó dal jelenti, de szükséges kiemelni az akusztikus Trustworthy Woman-t és a feleségének, Kelly-nek írt gyönyörű lassú bluest, a Plending My Love-ot is.
Big Pete Pearson rendkívüli énektudása mellett a fantasztikus koncertjei, a lemezei magas színvonala és a zene iránti feltétlen alázata mind-mind bizonyítékként szolgálnak arra, hogy méltán kapta az „Arizona's King Of The Blues” jelzőt.
Modesto Blues Records, 2009
hoati
Paul Thorn: Pimps And Preachers
2010-08-22
Paul Thorn Wisconsinban született, de gyerekkorában szüleivel együtt Mississippi álam Tupelo városába költözött. Zenei karrierjének kezdete előtt profi bokszoló volt, játszott a négy súlycsoportban világbajnoki címet nyerő Roberto Duran ellen is. Sportolói pályafutása befejeztével bútorgyárban dolgozott, mígnem Miles Copeland felfedezte a helyi klubokban időközönként fellépő Thornt.Szerződést kötött az A&M Records-szal, ahol 1997-től nyolc albuma jelent meg. Legutolsó CD-je, a Pimps And Preachers már a saját lemezkiadója által került kiadásra, és a Billboard Top 200-as listája 86-odik helyén debütált.
A lemez borítója nyüzsgő utcaképet mutat a Redemption Lane és a Turn Out Boulevard kereszteződésében. Két alak emelkedik ki a tömegből, egy strici és egy prédikátor – az énekes-dalszerző az album címe mellett ezzel is utal arra a tényre, hogy a nagybátyja strici volt, az édesapja pedig a mai napig prédikátorként tevékenykedik. Mindketten a kilencvenes években divatos széles karimájú kalapot viselnek, kurvák és szentek veszik őket körül, mutatva az utat a végromláshoz vagy az üdvözüléshez. Szinte elveszik a nagy kavarodásban a Pault megszemélyesítő kisfiú, aki tele van ellentmondással, hisz az egyházhoz tartozik, mégis visszapillant abba az utcába, ahol a bűn lakozik - művészetében is megtalálható e kettősség, nem véletlenül szokták munkásságát Tom Waits, Lucinda Williams, Robert Johnson és Hank Williams pályafutásához hasonlítani.
A jót és a rosszat bemutató, hol humoros, hol szívszorító dalszövegek cseppet sem közhelyesek, a görcs nélkül összerakott számokban pedig remekül megfér együtt a rock, a blues és a country. Paul Thorn kiváló éneke, érzelmektől fűtött előadásmódja mellett a zenei kíséret kidolgozottsága, és a zenészek hibátlan játéka is magával ragadja a hallgatót.
Perpetual Obscurity Records, 2010
hoati
Tim Woods: The Blues Sessions
2010-08-13
Tim Woods több mint 25 éve énekel, valamint akusztikus és elektromos gitáron játszik. 2005 júniusában David “Honeyboy” Edwards, Homesick James, Sam Lay és Pinetop Perkins társaságában egy jam sessionben vett részt. A közös zenélés adott inspirációt bemutatkozó albuma, a Delta blues legendás mesterei előtt tisztelgő The Blues Session elkészítéséhez.A CD rögzítésére hat hónapos időszak alatt Chicago, Atlanta és Clarksdale stúdióiban került sor. A felvételekhez a blues világ színe-javát hívta segítségül, akiknek névsora meglehetősen hosszú, ezért csak a legtöbb dalban szereplő David “Honeyboy” Edwards, Big Jack Johnson, Eric Noden, Kenny Smith és Allen Batts nevét említem meg.
Korai Delta- és Chicago blues stílusú szerzemények friss megközelítéseire épül a repertoár, David “Honeyboy” Edwards alig játszott, Wind Howlin’ Blues dala pedig igazi kuriózumnak számít, mivel utoljára 1942-ben került rögzítésre. Érzelemgazdag, szenvedélyes éneke és egyedülálló, jellegzetes gitárjátéka a Do The Do-ban és a World Comes Tumblin' Down-ban érvényesül leginkább, de a lemezanyag egészéről elmondható, hogy Woods méltó partnere tudott lenni a vendégzenészeknek.
A gitáros-énekes kiváló muzsikusok bevonásával olyan, a műfaj minden szépségét megmutató CD-t készített, mellyel nem csak a közönség rokonszenvét, hanem a szakma elismerését is sikerült kivívnia.
Earwig Music, 2010
hoati
Jimmy Dawkins Presents: The LERIC Story
2010-08-08
Ismerősen cseng Jimmy Dawkins neve a bluest szeretők, értők fülében, hisz számos kiváló albummal örvendeztetett meg minket a West-Side Chicago blues gitáros. Ismerjük, figyeljük a munkásságát, azt azonban hozzánk hasonlóan kevesen tudják, hogy a ’80-as években LERIC Records név alatt lemezkiadót működtetett, és olyan előadók lemezeit jelentette meg bakeliten, mint Tail Dragger, Queen Sylvia Embry, Little Johnny Christian és Nora Jean (Wallace/Bruso).A Delmark Records most hozzányúlt ezekhez a felvételekhez, s kiadott egy válogatást, ezzel is gazdagítva a chicagói blues történelmet. Jimmy Dawkins neve már önmagában garanciát jelent, a lemez pedig, különleges zenei csemegét ígér hallgatóinak. 8 előadó, 16 felvétele között kedvére válogathat az ember. A művészek közül sok ismertté vált, de olyanok is akadnak, akik végig az „árnyékban” maradtak a nagyközönség számára, hiába voltak Chicago klubjainak ismert/elismert alakjai.
Ha végigböngésszük az előadók neveit, bizony megállapíthatjuk, hogy egyes felállások amolyan All Star csapatot alkotnak. Ki ne csettintene elismerően egy Tail Dragger, Johnny B. Moore, Jesse Lee Williams, Willie Kent, Larry Taylor, Eddie "Jewtown" Burks felállás hallatán, vagy kinek ne borsózna meg a háta, ha egy számban szerepel Little Johnny Christian, Chico Banks és Michael Coleman?
A CD legjobb darabjai azonban nem (csak) ezekhez az ismert zenészekhez köthetőek. Az izgalmasabb számok közé tartozik Queen Sylvia Embry két dala (I Know I Ain’t Number One, Too Bad Baby) és Sister Margo And Healing Center Choir gospel szerzeményei is.
Különleges csemegét ígér még Vance Kelly három dala, mivel ezeket a nótákat még sehol sem jelentették meg.
A The LERIC Story tele van elveszett drágakövekkel, s bepillantást enged a ’82 és ’87 között készült felvételek legjavába.
Delmark Records, 2010
hcs
Shawn Pittman With The Moeller Bros: Triple Troubles
2010-08-06
Shawn Pittmannek tavaly óta három lemeze jelent meg az olasz székhelyű Feelin’ Good Records-nál. A sort a Movin’ & Groovin’ című, Pittman első négy lemezének felvételeiből készült válogatás nyitotta, majd az európai turné együttesével rögzített Too Hot következett. Idén a két régi jó baráttal, Johnny- és Jay Moeller-rel vonult a stúdióba.A Moeller testvérek neve leginkább a The Fabulous Thunderbirds-ből ismert, de Johnny szóló lemezeivel is felhívta magára a figyelmet. Shawn Pittmannel történő együttműködésük nem új keletű, hisz többször szerepeltek már vendégzenészként a gitáros CD-in.
A Triple Troubles című album régi és új felvételek keveréke, mivel a lemezre került szerzemények nagy része 10 éve került rögzítésre. Ez azonban nem érzékelhető, a dalok hallgatása során ebből mit sem veszünk észre. A CD hangzása a szokatlan zenekari felállásnak köszönhetően (két gitár és dob) nyers, leginkább Robert Nighthawk Live On Maxwell Street és Hound Dog Taylor Beware Of The Dog albumainak soundját idézi meg.
A texasi gitárnyűvő kilencedik lemezén sem tudott hibázni. Ha valaki valami csoda, vagy átok folytán nem ismerné Shawn Pittman munkásságát, az sürgősen pótolja a mulasztását!
Feelin’ Good Records, 2010
hoati
Smokin' Joe Kubek and Bnois King: Have Blues, Will Travel
2010-08-01
Nem egy megszokott dolog a blues világában, hogy egy „páros” mindkét tagja ugyanazon a hangszeren játszik, méghozzá kitűnően. Pedig Smokin' Joe Kubek és Bnois King már több mint húsz éve zenélnek együtt, és a két gitárosnak ez immár a második albuma (az első Blood Brothers, azaz Vértestvérek címmel 2008-ban jelent meg) a jó nevű Alligator Records-nál.Na de nézzük, hogy mitől is működik ez a dolog ilyen kiválóan? Zenei stílusuk az idei lemezükön is a modern Texas blues, a roadhouse blues-rock és a boogie keveréke, ahogy ezt már megszokhattuk tőlük.
Bár mindkét zenész gitáron játszik, mégis különbözően nyúlnak hozzá, közelítik meg a blues zenét, a blues gitározást. Kubeknek erőteljes, piszkos gitárjátéka van, az egyik legvadabb mai Texas blues gitáros. King meleg, érzelmes hanggal rendelkezik, mindemellett ügyes ritmusgitáros. A szólók többségét Kubek „jegyzi”, de Kingnek is lehetősége van arra, hogy megmutassa képességeit.
Az album jó része gyors tempójú dalokból áll. Zenéjüket végig feszültség, vibrálás jellemzi, s a figyelem a tempó lassulásával sem csappan, köszönhetően Kubek sokoldalú gitárjátékának.
Összeszokottságuk leginkább a Wishful Thinking című nótában figyelhető meg. A dal egy viszonzatlan szerelemről szól, melyben King szóban, Kubek pedig gitárjával meséli el fájdalmát.
Ha van hibája a kiadványnak, akkor azt a szövegekben kell keresni. Bizony már régóta nagy kihívás a blues muzsikusoknak, hogy ne a megszokott történeteket meséljék el, hanem valami eredetivel rukkoljanak elő. Úgy tűnik ennek tudatában vannak a zenészek is, mivel a My Space Or Yours? című dalba az internet nyelvét csempészik bele.
Kiváló gitárszólók, ellenállhatatlan ritmusok, finom balladák, vajon kell ennél több?
Alligator Records, 2010
hcs
Eddie Turner: Miracles And Demons
2010-07-26
A gitáros-énekes Eddie Turner Kubában született, majd Chicagóban nőt fel. Első említésre méltó zenekara a The Immortal Nightflames nevű punk/R&B banda volt, melyet számos különböző stílust képviselő formáció követett (Mother Earth, 4-nikators, Zephyr, Otis Taylor Band).A 2005 óta megjelenő, a kanadai NorthernBlues Music által gondozott szólólemezeit fantáziadús, komplex zenei világ jellemzi. A Devil Boy becenévre hallgató muzsikus szerzeményeiben ugyanis jól megférnek egymás mellett az afro-kubai ritmusok, a Chicago blues, a jazz, az R&B és a pszichedelikus rock, miközben felsejlik a példakép, Jimi Hendrix szelleme.
A fenti megállapítások érvényesek aktuális, Miracles And Demons című CD-jére is, mely album gondolati világa az emberi érzelmek teljes skáláját mutatja be. A közel egy órás anyag produceri teendőit az a Kenny Passarelli látta el, aki felelős volt Otis Taylor White African és Respect The Dead korongjainak hangzása megalkotásában. Munkája ismételten dicséretet érdemel: az ének, a hangszerek arányosan, erőtől duzzadóan szólalnak meg.
Eddie Turner lehengerlően izgalmas, sallangoktól mentes CD-je nem tartozik a könnyed, popularitást hajszoló albumok közé, ezért a vele történő ismerkedés nagy nyitottságot igényel.
NorthernBlues Music, 2010
hoati
Rob Stone: Back Around Here
2010-07-23
A bostoni születésű Rob Stone utolsó szólólemeze hét éve Just My Back címmel jelent meg, ezért a Michael Frank vezette Earwig Music által kiadott Back Around Here-t némi izgalommal, és kíváncsisággal telve helyeztem a CD lejátszóba.Az 50 percnyi hosszúságú lemezt megismerve elégedetten konstatáltam, hogy az énekes-szájharmonikás által képviselt stílus az eltelt években mit sem változott - a CD-re került felvételeket a háború utáni Chicago blues jellemzi, melyek többsége combo felállásban került rögzítésre. Rob Stone szájharmonika szólói rövidek és tömörek, játékában példaképei, Little Walter, Big Walter Horton, Sonny Boy Williamson (Rice Miller) és Junior Wells stílusjegyei fedezhetőek fel.
A lemezanyag megírásában komoly segítséget nyújtottak egykori kísérőzenekarának tagjai, Chris James és Patrick Rynn, de helyet kapott a CD-n Sonny Boy Williamson (John Lee), Magic Sam, Leroy Carr és Lowman Pauling egy-egy szerzeménye is. A két régi jó barát, zenésztárs mellett még David Maxwell, Aaron Moore, Sam Lay és Willie „Big Eyes” Smith játékát élvezhetjük a korongon.
A chicagói székhelyű lemezkiadó a közelmúltban hat újdonsággal jelentkezett – ezek közül Rob Stone Back Around Here című CD-je került legközelebb a szívemhez. Nem csak herfli kedvelőknek kötelező hanganyag!
Earwig Music, 2010
hoati
Mahsa Vahdat & Mighty Sam McClain: Scent Of Reunion - Love Duets Across Civilizations
2010-07-18
Az iráni származású énekesnő, Mahsa Vahdat, valamint a norvég producer és poéta, Erik Hillestad 2003 óta számos közös projekten dolgozott. A szerelmes duetteket tartalmazó lemez elkészítését 2008 decemberében, egy franciaországi költői műhelyben részt véve határozták el. A jól ismert amerikai soul-blues énekesre, Mighty Sam McClainre esett a választás, hogy a dalokat Mashaval előadja.Minkét előadó az általa képviselt stílust hozta a produkcióba, így az iráni folkot és a soul-bluest is tartalmazó korongra leginkább a világzene kategória illik.
A tavaly megjelent lemez dalszövegeit Erik Hillestad mellett az iráni Mohammad Ebrahim Jafari, míg a zenét Mahsa Vahdat, Sigvart Dagsland, Knut Reiersrud és Jarle Bernhoft írta. A különös hangzású, gyönyörű énekhangokat tartalmazó felvételek három városban (Oslo, New Hampshire és Teherán) kerültek rögzítésre.
A Scent Of Reunion a szerelem mindenhatóságát hirdetve a világ egyetemleges nyelve, a zene segítségével képes arra, hogy felhívja a figyelmet a civilizációk sokszínűségére, s közelebb hozza egymáshoz bolygónk különböző kultúráit, vallásait és politikai rendszereit.
Kirkelig Kulturverksted, 2009
hoati
Tutu Jones: Inside Out
2010-07-15
Tutu Jones-t születésétől kezdve a zene vette körül, hiszen édesapja, Johnny B. Jones és nagybátyja, L.C. Clark gitáron játszott, s a család barátai, Freddie King, Little Joe Blue és Ernie Johnson is gyakran megfordultak házukban. Ezek után cseppet sem meglepő, hogy a kis Tutu már egész fiatalon, 4 és 1/2 évesen dobon játszott, tinédzserként pedig Z.Z. Hill és R.L. Burnside zenekaraiban szerepelt.Nem sokkal később gitárra váltott, majd szóló előadóként lemezeket készített a JSP- és a Rounder Records részére, melyek közül a Blue Texas Soul W.C. Handy Awards jelölést kapott Soul Blues Album Of The Year kategóriában.
Az elmúlt évezred utolsó éveitől kezdődően meglehetősen keveset hallottunk felőle. A csendet 2005-ös koncertlemeze, majd a tavaly kiadott Inside Out című stúdióalbuma törte meg. Ezek előző albumaihoz hasonlóan magas színvonalú, a Texas blues és a soul sajátos keverékét tartalmazzák, Tutu Jones Freddie Kingre emlékeztető gitár stílusával.
A South Dallas-i muzsikus ötödik korongjával is bizonyítja, hogy nem véletlenül sorolják a 21. század legfigyelemreméltóbb előadói közé. Csak reménykedni tudok benne, hogy újabb lemezéig nem kell éveket várni.
SoulTone Records, 2009
hoati
Tad Robinson: Back In Style
2010-07-13
Tad Robinson azon zenészek közé tartozik, aki ismeri a titkot, hogy miként lehet jó dalokat írni, és ezeket életre kelteni.Az előadó a kilencvenes években számos felvételt készített a Delmark Records számára, mígnem a Maryland központú Severn Records-nál kötött ki. Itt készítette el a Did You Ever Wonder (2004) és az A New Point Of View (2007) CD-ket, mely utóbbit Blues Music Awards díjra jelöltek a Soul Blues Album Of The Year kategóriában.
A zenész azóta is kitartóan műveli ezt az érzelmes stílust, és elmondható, hogy ihletőleg a Stax- és a Hi Records előadói, illetve a Memphis- és Motown sound hatottak rá leginkább.
Az idei Back In Style című albumára a dalok jórészét Darrell Nulisch-sal és régi jó barátjával, Steve Gomes-zal írta. A nóták a maguk egyszerűségében is remekül vannak felépítve, intelligensek, és pont annyira érzelmesek, amennyire kell. Szívvel és lélekkel próbálnak hatni a szívre és a lélekre úgy, hogy az album végig igyekszik mellőzni a hatásvadász elemeket.
Robinsonnak egyedülálló, szenvedélyes stílusa van, olyan érzelmeket szólaltat meg a hallgatóban, melyeket legtöbb énekes csak élőben képes megidézni. Egyszerre visszhangzik benne/bennünk Al Green, Tyrone Davis és Syl Johnson.
Ahhoz azonban, hogy ilyen produkció születhessen kellettek a remek zenésztársak is, a lemezen vendégeskedő Memphis Horns és a "Severn házi zenekara": a gitáros Alex Schultz (William Clarke, Rod Piazza and the Mighty Flyers, Deitra Farr), a basszusgitáros Steve Gomes (Ronnie Earl, John Lee Hooker), a dobos Robb Stupka (Luther Allison, Johnny Lang), a billentyűsök Benjie Porecki (Darrell Nulisch, Roy Gaines) és Kevin Anker.
Íme egy megbízható színvonalú album, amelynek egyfajta spontán, őszinte és szerethető légköre van.
Severn Records, 2010
Turista
Thomas Ford: Thomas Ford
2010-07-09
Thomas Ford előadói karrierjét tizenéves korában a Men Of Splendor névre hallgató jazz-pop formáció frontembereként kezdte. Hamar rájött azonban arra, hogy ez nem az ő zenei világa, így a banda feloszlását követően dobro gitárt vásárolt és a nap 24 órájában gitározni tanult.Korai szóló fellépéseinek híre gyorsan elterjedt, felkeltve a szakma figyelmét is. Egyik Plymouth-i koncertjét követően Vince Lee, a The Wildcards együttes vezetője felajánlotta, hogy szívesen zenélne vele - az énekes-gitáros később vendégzenészként közreműködött a Thomas Ford & The Dirty Harmonys debütáló, Separation Street című CD-jén.
Az angol muzsikus a saját nevét viselő szólólemezével koncertjeinek hangulatát szeretné visszaadni. A korongra - Son House Death Letter című dalának feldolgozása mellett - a tőle megszokott, a delta blues tradíciókra épülő nyers hangzású, jellegzetes dallamvilágú szerzemények kerültek, melyek atmoszférája gyorsan hatalmába keríti a hallgatót. A sötét hangulatú és szövegvilágú dalszövegek sokszor kétértelműek, s a lírai humort sem nélkülözik.
Habár még csak az idei év felét tudhatjuk magunk mögött, ennek ellenére már most kijelenthető, hogy a brit blues feltörekvő csillaga az év egyik legizgalmasabb produkciójával rukkolt elő a közelmúltban megjelent lemezével.
Magánkiadás, 2010
hoati
Chris James & Patrick Rynn - Gonna Boogie Anyway
2010-07-04
Az énekes-gitáros, Chris James és a basszusgitáros, Patrick Rynn zenei együttműködése 1990-ben, Chicagóban kezdődött. Közös zenekarukkal, a The Blue Four-ral széles körű ismertségre tettek szert, a legnagyobb blues legendákkal turnéztak, de szerepeltek Rob Stone, Dennis Binder, Jody Williams és Tomcat Courtney lemezein is.A San Diego-i székhelyű duó második CD-jén - a bemutatkozó, Stop And Think About It-hez hasonlóan – az ’50-es évek Chicago bluesa hallható némi modern ízzel, azonban a Gonna Boogie Anyway az első lemezhez viszonyítva gitárcentrikusabb, valamint akusztikus felvételeket is tartalmaz. A CD-n saját szerzemények dominálnak, melyek energikusak és vibrálóak, de ugyanakkor finom zenei megoldások is jellemzik őket, csakúgy, mint a feldolgozás nótákat, melyek szerzői Robert Lockwood Jr., Bo Diddley és Jimmy Reed.
A vendégzenészek névsora igazi sztárparádé, hisz a lemez rögzítésénél közreműködött David Maxwell, Henry Gray, Sam Lay, Willie Hayes, Rob Stone és Bob Corritore.
A Stop And Think About It számtalan díjat és jelölést kapott. Chris James és Patrick Rynn új lemeze hasonló sikerekre számíthat.
Earwig Music, 2010
hoati
Aynsley Lister: Tower Sessions
2010-07-02
Aynsley Lister, a brit elektromos blues új nemzedékének egyik legfigyelemreméltóbb tagja hosszú éveken keresztül trió felállásban játszott, azonban az Equilibrium című lemeze rögzítését kibővített felállással kezdte meg. A zenekarhoz a billentyűs Steve Darrell Smith csatlakozott, ezáltal nemcsak az együttes hangzása, hanem Lister gitárjátéka is megváltozott.A gitáros-énekes az eredményen felbuzdulva úgy döntött, hogy elkészíti második koncertalbumát. A Tower Sessions felvételére egy hosszú európai turnét követően, ezév elején a Londontól délnyugatra fekvő Winchester város klubjában került sor.
A CD-t Aynsley Lister pályafutása összegzésének is tekinthetjük, mivel eddigi albumairól tizenegy szerzeményt, valamint két feldolgozást tartalmaz. Egymást követik a rajongók kedvenc dalai: a Sugar Low, az Early Morning, a Hurricane és a Hero, a lemez fénypontja mégis Prince Purple Rain című szerzeménye, de Jimi Hendrix-től a Crosstown Traffic interpretálása is kellően izmosra sikerült.
A korongot mélységében megismerve nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Aynsley Lister és zenekara jobb formában van, mint valaha.
Manhaton Records, 2010
hoati
Hatlövetű galeri - McCray, Pribojszki és Éles blues napi sortüze a Lamantin Jazz Fesztiválon
2010-06-27
Kissé késve mentünk a blues napi nagyvadakra hangokat vadászni, de azért meglőttük a magunkét. Hazavittük, Wordben és Photoshopban megsütöttük, s ha nem is frissiben, de annál gusztábban tálaljuk fogyasztásra a T. Olvasónak.Szállj, harmonikás - adtuk ki magunkban a vezényszót a főtéri hangkatlan elé érve, ahonnan tempós karcsapásokkal pillangózott már kifele a herfli csalogató hangja. Ha mellbe nem is, de a felismerés kissé hátbavágott minket, hogy Éles Gábor triójáról már lecsúsztunk, Ferenczi György pedig Pribojszki Mátyásnak öltözött, holott a farsangra már (víz)keresztet vetettünk. A szájharmonika szerencsére stimmelt.
Node félre a tréfát, kollégánk azért befotózta a delikát hangzás nagymesterét, akinek zenei hitvallásában fontos a személyes hang, aki csak olyat játszik, ami őt is megmozgatja, amiért él-hal. Mi élhalak nem voltunk, mert késve úsztunk be a trió zenei hangfolyamába, így kissé partravetetten kaptunk a sajtóanyag után, amiben a következő állt:
Az Éles Gábor Triót a névadó 2007-ben alapította. Szerzeményeiben a közlés fontosságát és a zenei intimitás jelenlétét tartotta a legfontosabbnak. A darabokban az alapítóra hatást gyakorolt zenei nyelvek léptek párbeszédbe: a jellegzetes hangzásvilág alapvetően a jazzből, a soulból és a bluesból táplálkozott, de a groove és a szabad improvizáció jelenléte is tettenérhető volt benne. A trió játéka közben a ritmikus funkos lüktetést gyakran váltotta lassú sodrású, balladisztikus muzsika.
„Cél volt egy olyan zenekar létrehozása ahol saját és kollegáim zenei álmait tudjuk megvalósítani, megértve azt a zenei irányt, amiben a legjobban „üzemelek". Cél volt egy olyan koncertzenekar megalakítása, ami tud szabadon együtt játszani, de a fix, megírt részek témává, jelleggé és tartalommá válhatnak benne. Cél volt egy olyan trió létrehozása, ahol olyan zenei-szakmai helyekre juthatok el, ahová eddig még nem. Végül cél volt az is, hogy legyen blues, soul, funk, standard és mai saját muzsika."
Blues napi tettenérésünk első "áldozata" a Pribojszki Mátyás Band volt. Stílusuk egészen sajátos, szűk műfaji keretek közé nem szorítható, a dallamos jazz és a dinamikus groove-ok keveréke, erős funky érzésekkel, ízlésesen kiegészítve blues-os motívumokkal. Pribojszki, aki szinte állandó vendége a fesztiválnak és a Lamantin Klubnak, zenéjében újrapozícionálta a szájharmonikát, mint hangszert, és a szájharmonikázásról alkotott sztereotípiákat. Megmutatta, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket, korosztálytól függetlenül.
A szerdai estén csapatának tagjai olyan kiváló jazz/blues muzsikusok voltak, akiket a saját hangszerükön itthon a legjobbak között tartanak számon: Kepes Róbert basszusgitáron, Kovács Erik zongorán, Molnár Dániel dobon, Szász Ferenc pedig gitáron mondta fel a kötelezőt a blues vaskos tankönyvéből.
A blues napnak - talán a popularitása miatt - mindig nagyobb respektje, híre van, mint a "hagyományos" jazz napoknak. Larry McCray-t is megelőzte már a híre, hisz amennyiben a mai blues zenének van jövője a XXI. században, akkor sejthető, hogy az arkansasi születésű gitáros nemcsak visszatérő szereplő lesz, hanem egyike azon prófétáknak, akik koruk nemzedékét átvezethetik a legújabb korszakba. Zenéje ugyanis hitet tesz az eredeti blues tradíciók mellett, ám emellett új, izgalmas célok felé orientálja a műfajt.
Larry a mississippi blues - vagy ahogy egy témában szakavatott kollégától hallottuk: a "gyári blues" - képviselője, az első olyan villanygitáros stílusé, ami tetőtől talpig végigbizsergeti azt, aki hallgatja. A nemcsak kreatív energiáktól duzzadó - a Gibson szinte balalajkának tűnt a mellkasán... - gitáros soulos, erőteljes hangja alatt ugyanolyan jól érvényesültek a könnyed balladák, mint nyers és vaskos gitárjátéka.
Büki László 'Harlequin'
Forrás: Vaskarika a kultúracél
A szerző fotógalériája a koncertről ide kattintva tekinthető meg!
Vdelli: Ain't Bringing Me Down
2010-06-25
Az 1997-es megalakulása óta tíz lemezt készítő ausztráliai Vdelli utolsó CD-je, a tavaly tavasszal megjelent Ain't Bringing Me Down felvételét különös koncepcióval kezdte meg.Szülőföldjén, valamint Európa egyes országaiban a rendkívüli népszerűségnek örvendő power trio - miután eldőlt, hogy az aktuális lemez producere Kevin Shirley (Led Zeppelin, Black Crowes, Aerosmith, Joe Bonamassa, stb.) lesz - elhatározta, hogy úgy vonul a stúdióba, mintha az első, bemutatkozó albumát készítené. Kiválasztották legjobb dalaikat, melyeket új szerzeményeikkel kombináltak, így próbálva bemutatni a zenekart azok számára, akik ezidáig nem ismerték, de ezzel egyidejűleg kedveskedni akartak hűséges rajongóiknak is.
A Michael Vdelli (gitár, ének), Ric Whittle (dob, ütős hangszerek) és Troy Gennoe (basszusgitár) alkotta együttes által rögzítésre került blues-rock nótákból süt az erő, az energia, a hihetetlen profizmus, míg a lemez hangzása tökéletesre sikerült.
Talán egyszer lesz egy olyan hazai koncertszervező, aki fantáziát lát a zenekarban, ezáltal intenzív koncertjüket is megtapasztalhatjuk.
Jazzhaus Records, 2009
hoati
Mississippi Heat: Let’s Live It Up!
2010-06-19
Idén jelent meg a Mississippi Heat harmadik albuma a Delmark Records-nál, amely összességében a csapat kilencedik lemeze.A jövőre 20 éves együttes vezetője, motorja, a szájharmonikás-dalszerző Piere Lacocque mindig arra törekedett, hogy a legjobb zenészeket gyűjtse maga köré, s játssza azt a zenét, amibe tizenévesen beleszeretett. Megalakulásuk óta olyan muzsikusok fordultak meg a bandában, mint Billy Flynn, James Wheeler, Bob Stroger, Deitra Farr, Zora Young és Barrelhouse Chuck.
A Let’s Live It Up! lemez anyagának a zömét a herflis írta, szám szerint 11 kiváló dallal büszkélkedhet. A korai évek óta mindig szerepelt a csapatban egy energikus énekesnő, jelenleg Inetta Visor birtokolja ezt a pozíciót. Másik jellemző dolog, hogy lemezeiken sok vendégzenész játszik - ez annak tudható be, hogy Lacocque projektekben gondolkozik. Ezen a CD-n Carl Weathersby, John Primer, Chris ”Hambone” Cameron, Andrew ”Blaze” Thomas, Ruben Alvarez, Rhonda Preston és a The Chicago Horns szerepel meghívottként.
A zenekar érezhetően minél gazdagabb, változatosabb, dinamikus megszólalásra törekedett. A hangszeres játék professzionális, az állandó ritmus- és hangulatváltások képesek minden számnak ívet adni. A lemez egy a saját képességeivel jól gazdálkodó, folyamatosan alakulni, akár kísérletezni is képes, a gyökereit mindig szem előtt tartó csapatot mutat.
Trendek jönnek, trendek mennek, de a Mississippi Heat továbbra is tartja pozícióját a legjobbak közt a blues világában!
Delmark Records, 2010
Turista
Jimmy Warren Band: No More Promises
2010-06-16
Jimmy Warren zenei karrierje meglehetősen rendhagyó, mivel elég későn, 25 évesen kezdett gitározni, majd tíz év múlva, sikerei ellenére abbahagyta a zenélést, hogy minél több időt tölthessen családjával. Döntése sokakat meglepett, ugyanis olyan zenészekkel koncertezhetett, mint Junior Wells, Koko Taylor, Sugar Blue és Lonnie Mack.Tavaly, húsz év elteltével a Live At Last koncertlemezzel tért vissza, majd idén a No More Promises került kiadásra. Első stúdióalbuma rögzítéséhez remek muzsikusokat választott maga mellé John Digregorio (gitár), Mike Boyle (basszusgitár) és Charles Price (dob) személyében, míg Jimmy sokoldalúságát bizonyítva a gitár mellett basszusgitárosként, dobosként és billentyűsként is bemutatkozik.
A tizenkét változatos tempójú blues-rock szerzemény az élet jó, s rossz dolgairól, a szeretetről, a reményről és a bánatról szól. Jimmy Warren gitárjátéka egyesíti Eric Clapton ’70-es évekbeli és George Benson jazzes stílusát, melyhez néhol Jimi Hendrix vadsága társul – erre legszebb példa a Darker Shade Of Grey című tétel, míg az It Aint Fair-t Bob Margolin slide-játéka végett emelném ki.
Az elmúlt hetekben sokszor meghallgattam, félretettem, majd ismét elővettem a No More Promises című albumot, mely mindannyiszor elkápráztatott. Bölcs döntés volt Jimmy Warren részéről, hogy folytatta zenei pályafutását.
Electro Glide Records, 2010
hoati
Anders Osborne: American Patchwork
2010-06-12
Úgy tűnik, új vizek felé evez az Alligator Records. Múlt hónap végén jelent meg a kiadó első, csak digitális formátumban kapható lemeze, s itt van Anders Osborne friss albuma is.Már az elején le kell, hogy szögezzem: nem blues lemezről van szó, s bizony sokat vívódott a lelkem a CD-t hallgatva. S, mitől billent a mérleg nyelve a pozitív oldalra? Hát az emlékezetes, ragadós (nem szirupos) daloktól!
Anders Osborne lelkében két személyiség lakik: létezik egy erős, dinamikus slide gitáros oldala, aki átvette a New Orleans-i zenei hagyományokat, valamint van egy kivételesen tehetséges énekes-dalszerző fele is. Ha fogódzót keres a kedves olvasó, akkor Bruce Springsteen és Van Morrison neve ugrik be elsőként. A svéd ősöktől származó zenészt ért hatások szélesek: Robert Johnsontól Ry Cooderen át legendás jazz zenészekig (pl.: Miles Davis, John Coltrane) terjednek.
Mint említettem, nagyszerű dalokat ír Anders Osborne. Azonban nem csak erre a lemezre születtek kiváló nóták, hisz az 1989-es debütálása óta sokaknak / sokakkal dolgozott. Két szerzeménye szerepel Keb Mo’ 1999-es Grammy-díjas Slow Down lemezén, írt dalt a country sztár Tim McGraw-nak, Brad Paisley-nek, Tab Benoit-nak és Jonny Langnak is.
Ezen az albumon szereplő szerzeményeknek nagyszerű lírai, pozitív kicsengésű szövegei vannak, melyek jórészt a gyógyítással, a megváltással, az elfogadással foglalkoznak. Míg mások házakat, városokat építenek, Ő az emberi lélek újraépítésén fáradozik.
Az amerikai Patchwork a remény útja, és ez a CD egy új, fényes fejezet a zenész karrierjében.
Alligator Records, 2010
Turista
Rocky Jackson: Testify!
2010-06-10
Rocky Jackson hajdan tinédzserként, Ray Charles az Austin Auditoriumban adott koncertjének hatására döntött úgy, hogy zenész lesz. Pályáját kevésbé ismert formációkkal kezdte, majd 1980-tól közel egy évtizedig a Magic Blues Band tagjaként számos blues hírességgel dolgozott együtt (George "Harmonica" Smith, Paul Butterfield, Coco Montoya, stb.).Első saját neve alatt megjelent CD-je a négyszámos Blue Streak volt, melyet 2006-ban a Squeeze Here követett. E korong világszerte hízelgő kritikákat kapott, sokan Rocky gitárjátékát a fiatal Eric Clapton és Robert Cray játékához hasonlították.
Régóta várt új lemeze, a Testify! saját szerzemények mellett Willie Dixon, Robert Johnson, Jimmy Reed és Muddy Waters „örökzöld” dalait, valamint a tradicionális Early In The Morning-ot tartalmazza. A CD-t az I Just To Make Love To You című dal nyitja, mely - a többi feldolgozás nótával egyetemben - úgy kapott új köntöst, hogy megtartotta eredeti „ízét” is - a hatvanas évei elején járó gitáros-énekes által játszott stílus alapvetően Texas blues, melyet Chicago- és Delta blueszal kever. A korongon egy instrumentális tétel, a Magic Samre emlékező gyönyörű lassú blues, a Like Magic is helyet kapott.
Rocky Jackson 70 percet is meghaladó hosszúságú CD-je nagyszerű perceket tartogat a hallgató számára - ha csak egyetlen szóval kellene jellemezni a Testify! című albumot, akkor azt mondanám: remekmű.
High Life Records, 2010
hoati
