Hírek
Koncertlemez a Pribojszki Mátyás Bandtől
2010-07-28
Július végén jelenik meg a Pribojszki Mátyás Band legújabb lemeze Boogie On The Ship címmel.Az albumot tavaly decemberben rögzítették Budapest egyik legexkluzívabb, nemzetközi fellépők által is közkedvelt klubjában. A hanganyag az élő koncert felvétele, az utómunkálatok során semmi technikai változtatás nem történt, így a lemez teljes mértékben visszaadja a teltházas koncert hangulatát.
A közel 50 perces lemez 9 számot tartalmaz, melyek többségét a régi szerzemények adják, de hallhatóak új, még soha nem játszott dalok, tradicionális blues nóták új „köntösben”, valamint igazi boogie woogie és rock ’n’ roll dallamok is.
A lemez címadó dala a Boogie On The Ship, a zenekar egyik új, saját szerzeménye. A cím is jól mutatja, hogy a hallgató egy vidám, felszabadult élő koncertbe csöppen bele, ahol klasszikusnak nem nevezhető blues zenével találkozik majd, melyet rengeteg improvizációval is teli tűzdelt a csapat.
A zenekar tagjai kiváló blues muzsikusok, akik a világ számos országában is letették névjegyüket, és akiket a saját hangszerükön az itthoni legjobbak között tartanak számon: Pribojszki Mátyás - szájharmonika, ének, Kepes Róbert - basszusgitár, Kovács Erik - zongora, Molnár Dániel - dob, valamint Szász Ferenc - gitár.
Az új Pribojszki Mátyás Band lemez méltán ajánlható minden élőzene rajongónak, korosztálytól függetlenül.
A lemezbemutató koncertre 2010. augusztus 26-án a budapesti Gödör Klubban kerül sor.
Szavazz a Blues Blast Music Awards jelöltjeire!
2010-07-06
Május elején a Blues Blast Magazine munkatársai, zenei szakírók, menedzserek és zenészek összeállították a Blues Blast Music Awards idei jelöltjeinek listáját. A szavazás 2010. július 8-án indul és augusztus 31-éig tart, a díjátadóra 2010. október 27-én a chicagói Buddy Guys’ Legends-ben kerül sor.Szavazni jogosultak mindazok, akik feliratkoztak a világ leggyorsabban növekvő internetes blues magazinjának ingyenes hírlevelére.
A jelöltek listája:
Best Contemporary Blues CD
Joe Louis Walker - Between A Rock And The Blues
Mike Zito - Pearl River
Nick Moss - Privileged
Sean Costello - Sean's Blues
The Holmes Brothers - Feed My Soul
Tommy Castro - Hard Believer
Best Traditional Blues CD
Dave Riley & Bob Corritore - Lucky To Be Living
David Maxwell & Louisiana Red - You Got To Move
Eddie C. Campbell - Tear This World Up
Fiona Boyes - Blues Woman
The Kilborn Alley Blues Band - Better Off Now
Mississippi Heat - Let's Live It Up
Best Blues Song
Jackie Scott & The Housewreckers - How Much Woman Can You Stand?
Joe Louis Walker - I'm Tide
Mike Zito & Cyril Neville - Pearl River
Pete Anderson - Still In Love
Quintus McCormick - Hey Jodie
The Kilborn Alley Blues Band - Better Off Now
Best New Artist Debut Release
Alabama Mike - Day To Day
Jackie Scott & The Housewreckers - How Much Woman Can You Stand?
Marquise Knox - Man Child
Quintus McCormick - Hey Jodie
Shaun Murphy - Livin The Blues
Best Male Blues Artist
Bobby Rush
Joe Bonamassa
John Németh
Magic Slim
Nick Moss
Tommy Castro
Best Female Blues Artist
Candye Kane
Fiona Boyes
Janiva Magness
Ruthie Foster
Shemekia Copeland
Zora Young
Best Blues Band
Magic Slim & The Teardrops
Nick Moss & The Flip Tops
Rick Estrin & The Night Cats
The Holmes Brothers
The Mannish Boys
Tommy Castro Band
Sean Costello Rising Star Award
Cash Box Kings
Damon Fowler
The Insomniacs
Jackie Scott & The Housewreckers
Joanne Shaw Taylor
Marquise Knox
hoati
Ismét megjelent a Tábortűz mellett
2010-06-22
Húszévnyi várakozás után végre teljes terjedelmében megjelent a Hobo Blues Band pályafutásának egyik legfontosabb és legjobb alkotása, a legendás Tábortűz mellett című dupla album.1990-ben mindenki a rendszerváltás eufóriájában lebegett: hihetetlen és addig elképzelhetetlen változásokon ment keresztül az ország, a HBB-t pedig elsőként engedték turnézni Romániában, de amerikai útja is feltöltötte élményekkel és szövegötletekkel Hobót. Ebből a hármas élménytömegből születtek a zenekar és a magyar rockkultúra egyik legfontosabb lemezének szövegei.
Az ország csúcs-zenészei (Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Póka Egon, Solti János) olyan zenei köntösbe varázsolták Hobo remekbeszabott verseit, ami szinte példa nélküli az egész HBB-életműben. Ezt a lemezt mindenkinek hallania kell, hiszen az üzenete ma épp úgy aktuális, mint megjelenésekor.
A Tábortűz mellett jelentőségében a Vadászat mellé sorolandó, azonban az 1990-es megjelenést követően csak egy terjedelmében csorbított formában látott napvilágot CD-n.
Gundel Művészeti Díjat kapott a Jambalaya
2010-06-06
Könnyűzene kategóriában a Jambalaya kapta az idei Gundel Művészeti Díjat. A 2010. május 31-én átvett, a „magyar Oscar”-ként emlegetett díjat igen nagy megtiszteltetésnek tartja a zenekar (2009-ben Ferenczi György és a Rackajam, 2008-ban a Ludditák, 2007-ben a Quimby vehette át ezt az elismerést). A csapat szerint nagyon sokat számít a művészek életében, ha időközönként megköszönik és elismerik munkájukat.A Jambalayát a virtuóz zongorajátékával ismertté vált énekes, zongorista frontember és zeneszerző, Nemes Zoltán alakította. A zenekar 2005-ös születése óta túl van három európai turnén és három lemezmegjelenésen (I Just Wanted To Say, Wonder What Can Happen, Végállomás, vagy utazás). Mindezeken túl a Gronau-i Jazz Fesztivál hivatalos dalául választották az egyik Jambalaya számot, valamint videoklipet készítettek a Végállomás, vagy utazás és a Mindenhol című dalokhoz (idén ősszel a Benzinkút című szerzeményükhöz készítik harmadik klipjüket).
A jövőre nézve a fiúk a színházas, show-val egybekötött nagykoncertek világa felé kacsingatnak.
Hobo: Látnokok, költők, csavargók
2010-05-16
A 2009-ben MAHASZ Fonogram-életműdíjjal és 2010-ben az ARTISJUS által az „Év szövegírója” címmel kitüntetett Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo, nem mindennapi gyűjteményes kiadvánnyal lepte meg a kultúrára és a különlegességekre fogékony rajongóit: egy gyönyörű, 40 oldalas kötetben négy DVD-n hét legendás előadását tette közkinccsé.Az első korongon a Vadászat 2009-ben a debreceni Csokonai Színházban bemutatott előadásának felvétele látható Vidnyánszky Attila rendezésében.
A második lemezen két amerikai mestere előtt tiszteleg: Allen Ginsberg: Üvöltés (1988) és az Amerikai ima – szeánsz Jim Morrison verseiből és dalaiból (1992) című műsorainak eredeti, máshol már nem látható felvételei szerepelnek.
A harmadik lemezen két József Attila-műsora kapott helyet. A Légy ostoba! című darab, amelyet a Katona József Színházban mutatott be 1991-ben Márta Istvánnal, valamint a Tudod, hogy nincs bocsánat című előadás, amelyet az Új Színház Kamaraszínpadán rögzítettek 2006 júniusában.
A negyedik korongon a Csavargók tízparancsolata című önéletrajzi monodrámájának felvétele szerepel, amelyet 2008-ban a debreceni Csokonai Színházban mutatott be, valamint Az akasztottak balladája című műsora Francois Villon verseiből egy 2006-os felvételről, amely az Új Színház Kamaraszínpadán készült.
A régi felvételek technikailag felújított sztereó és 5.1-es hangsávval hallhatók. A rengeteg fotóval illusztrál kötet a hét műsorral kihagyhatatlan darab minden igényes gyűjtő számára.
Szabó Tamás és barátai az MR2 Akusztik műsorában
2010-05-12
Szabó Tamást közel negyedévszázados pályája alatt rengeteg nagyon jó zenésszel hozta össze a sors, akikkel a mai napig szívesen játszik. Most lehetőség adódott, hogy az MR2 Akusztik című műsorában egy órán át a zenéjük szóljon. „Egy érdekes sessiont sikerült megszerveznem kilenc zenésztársam bevonásával. Ők mindannyian kiváló zenészek. Mindegyiküket nagyon tisztelem, és valahányszor a muzsikálásra kerül sor, mindig kihívás velük játszani. Próbáltam úgy összeválogatni a zenekart, hogy a blues műfaj több oldalát meg tudjuk mutatni, az amerikai akusztikus vidéki bluestól a magyar blúzos számokig kerüljenek dalok a palettára.”Ha érdekel, hogy mi is hangzott el április 20-án, akkor meg tudjátok azt hallgatni május 18-án (23 órakor), illetve 22-én (ismétlés).
A megszólaló zenekar tagjai:
Szabó Tamás - ének, harmonika, washboard
Nemes Zoltán - ének, zongora, akkordion
Frenk - ének
Long Tall Sonny - ének, gitár
Császári Gergely - ének, gitár
Fekete Jenő - ének, gitár
Rhythm Sophie - ének
Dániel Balázs - zongora
Szabó Gergely - nagybőgő
Mezőfi István – dob
Nem vagyunk benne az EKF-ben!
2010-05-10
Kedves Zenésztársak!
Mivel az utóbbi időben egyre több jelentkezést kapok Tőletek pécsi fellépés reményében, itt az ideje, hogy megtudjátok az igazságot.
Pécs valóban elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, de részünkről, kortárs pécsi művészek oldaláról a mai napig senkit nem kerestek meg, egyikünkkel sem vették fel sem hivatalosan, sem egyéb módon a kapcsolatot. Mi már több alkalommal - levelekkel, beadványokkal, kérvényekkel - megkerestük az EKF menedzsmentet, ám azon kívül, hogy kétszer fogadtak minket, és elmondták a nagy semmit, más nem történt.
Jómagam már 2005-ben benyújtottam az "I. Regionális Könnyűzenei Projekt" című, hosszú távú könnyűzenei klubprogramot tartalmazó elképzelésem, el is juttattam tucatnyi potentátnak (városi és megyei kulturális vezetés, valamennyi polgármesterünknek, kulturális és területfejlesztési szakembernek, a kulturális tárcának, de még Bajnai Gordonnak és Dr. Szili Katalinnak is, valamennyi helyi média leadta, foglalkozott vele), ám a mai napig érdemi választ, támogatást nem kaptam.
A 20 éve a nevemmel fémjelzett "Pécsi Blueskocsma-mozgalom" mind a mai napig mostohagyermek, partizánkodva próbálunk fennmaradni, néha kapunk pénzmorzsákat.
Dr. Páva Zsolt, új polgármesterünk saját keretéből olykor alkalmi támogatással segít minket, de az EKF-nél továbbra sem tárgyalnak, nem számolnak velünk.
Számomra úgy tűnik, az EKF-et kizárólag Budapestről irányítják, úgy gazdaságilag, mint rendezvényszervezésileg, Pécs csak helyszín, semmi több. Ezért, sajnos, semmiféle beleszólásom, rendezői ráhatásom nincs az EKF könnyűzenei, azon belül is a blues tartalmú rendezvényekre, részemről tehát semmi jót nem ígérhetek Nektek.
Azaz, annyit talán: idén nyár közepére állítólag megnyit az új orfűi élményfürdő, ahol szervezőtársammal elnyertük a nyári rendezvényszervezés könnyűzenei részét. Amennyiben kapok Tőletek rövid zenekari bemutatkozót, árajánlatot, könnyebben tervezhetünk Papp Sándor producer barátommal.
Bluesos üdvözlettel,
Fekete Kálmán - zenész, zenekarvezető, szervező, író
Telefon: 20 928 7000
bluesboy.fekete@gmail.com

KYRU – új énekes a Living Blues Project élén!
2010-05-09
A 2008 elején alapított budapesti blues-rock zenekar célja, hogy tisztelegjen a műfaj legkiválóbb, változatos stílusjegyeket felvonultató képviselői előtt. Kedvenc és kedvelt muzsikusaiktól válogatták össze folyamatosan bővülő repertoárjukat, amely Robert Johnsontól Jimi Hendrix-en át egészen Robben Fordig terjed.Idén májusban – Ónodi Péter távozása után – csatlakozott a csapathoz a hazai blues-rock életben szakmailag igen elismert és nagy népszerűségnek örvendő Radovics László „KYRU” (Tea, Kyru Gotta Humble, Hara Kyru, P. Box).
Kőmíves András a Living Blues Project vezetője és egyben menedzsere nagyon örül annak, hogy egy ilyen profi, nagy szakmai múlttal rendelkező muzsikust sikerült „szerződtetniük” a csapathoz. A közeljövőben szeretnének stúdióba vonulni – pontosabban egy színházterembe, Eric Clapton: From The Cradle lemezfelvétele után szabadon –, ahol terveik szerint minden egyes hangot egyszerre játszanának fel, miáltal mellőznék a különböző technikai utómunkálatokat. Kőmíves kihangsúlyozta, hogy tárt karokkal várja különböző koncert- és fesztiválszervező cégek jelentkezését határainkon túlról is.
A zenekar egy éve kezdett aktívan a hazai klubozásba, többek közt felléptek már az Old Man’s Music Pubban (ahol további meghívásoknak is eleget kell tenniük), az Alcatrazban és Kiskunfélegyháza szívében, a Rocktárban, mindemellett számos kisebb klubban és kocsmában is.
Következő koncertjük 2010. június 6-án lesz az Old Man’s Music Pubban (Budapest, VII. Akácfa u. 13.), ahová meglepetésvendégeket is szeretnének hívni.
A csapat ezúton is külön köszönetet szeretne mondani Gergely Róbertnek (Gregorius Amp), Szieberth Tamásnak (Lápi) és Varga Mártonnak a Fender Márkaszerviztől, Horváth Attilának a bluesvan.hu-tól és II. Szász Ferenc (Pribojszki Mátyás Band) gitáros barátjuknak.
A Living Blues Project tagjai:
Radovics László „KYRU” - ének
Draskóczy Csaba - gitár
Kőmíves „Stone” András - gitár
Hrecska Bálint - basszusgitár
Kovács András - dobok
Koncertszervezés, sajtókapcsolatok, további információ:
Kőmíves András
Telefon: 70 554 3177
E-mail: komives.andras@livingblues.hu; info@livingblues.hu
Web: www.livingblues.hu
Átadták a Blues Music Awards díjakat
2010-05-07
Mára virradóra 31. alkalommal került kiosztásra a blues zene legrangosabb díja, a Blues Music Awards. A The Blues Foundation által megrendezett esemény lebonyolítására a Tennessee állambeli Memphisben, a Cook Convention Centerben került sor.
Huszonhat kategóriában osztották ki a trófeákat – Tommy Castro nem kevesebb, mint négy díjat vehetett át, de jutalmazták Louisiana Red, Joe Louis Walker, Derek Trucks, Johnny Rawls és Duke Robillard teljesítményét is.
A díjazottak:
Acoustic Album Of The Year
David Maxwell & Louisiana Red - You Got To Move
Acoustic Artist Of The Year
Louisiana Red
Album Of The Year
Joe Louis Walker - Between A Rock And The Blues
B.B. King Entertainer Of The Year
Tommy Castro
Band Of The Year
Tommy Castro Band
Best New Artist Debut
Monkey Junk - Tiger In Your Tank
Contemporary Blues Album Of The Year
Tommy Castro - Hard Believer
Contemporary Blues Female Artist Of The Year
Ruthie Foster
Contemporary Blues Male Artist Of The Year
Tommy Castro
DVD
Delmark Records - It Ain't Over! Delmark Celebrates 55 Years Of Blues, Live At Buddy Guy's Legends
Historical Album Of The Year
Chess - Authorized Bootleg (Muddy Waters)
Instrumentalist - Bass
Bob Stroger
Instrumentalist - Drums
Cedric Burnside
Instrumentalist - Guitar
Derek Trucks
Instrumentalist - Harmonica
Jason Ricci
Instrumentalist - Horn
Deanna Bogart
Instrumentalist - Other
Buckwheat Zydeco (accordion)
Pinetop Perkins Piano Player
Eden Brent
Rock Blues Album Of The Year
Derek Trucks Band - Already Free
Song Of The Year
Cyril Neville & Mike Zito - Pearl River (Pearl River - Mike Zito)
Soul Blues Album Of The Year
Johnny Rawls - Ace Of Spades
Soul Blues Female Artist Of The Year
Irma Thomas
Soul Blues Male Artist Of The Year
Curtis Salgado
Traditional Blues Album Of The Year
Super Chikan - Chikadelic
Traditional Blues Female Artist Of The Year
Debbie Davies
Traditional Blues Male Artist Of The Year
Duke Robillard
hoati
Huszonhat kategóriában osztották ki a trófeákat – Tommy Castro nem kevesebb, mint négy díjat vehetett át, de jutalmazták Louisiana Red, Joe Louis Walker, Derek Trucks, Johnny Rawls és Duke Robillard teljesítményét is.
A díjazottak:
Acoustic Album Of The Year
David Maxwell & Louisiana Red - You Got To Move
Acoustic Artist Of The Year
Louisiana Red
Album Of The YearJoe Louis Walker - Between A Rock And The Blues
B.B. King Entertainer Of The Year
Tommy Castro
Band Of The Year
Tommy Castro Band
Best New Artist Debut
Monkey Junk - Tiger In Your Tank
Contemporary Blues Album Of The Year
Tommy Castro - Hard Believer
Contemporary Blues Female Artist Of The Year
Ruthie Foster
Contemporary Blues Male Artist Of The Year
Tommy Castro
DVD
Delmark Records - It Ain't Over! Delmark Celebrates 55 Years Of Blues, Live At Buddy Guy's Legends
Historical Album Of The Year
Chess - Authorized Bootleg (Muddy Waters)
Instrumentalist - Bass
Bob Stroger
Instrumentalist - Drums
Cedric Burnside
Instrumentalist - Guitar
Derek Trucks
Instrumentalist - HarmonicaJason Ricci
Instrumentalist - Horn
Deanna Bogart
Instrumentalist - Other
Buckwheat Zydeco (accordion)
Pinetop Perkins Piano Player
Eden Brent
Rock Blues Album Of The Year
Derek Trucks Band - Already Free
Song Of The Year
Cyril Neville & Mike Zito - Pearl River (Pearl River - Mike Zito)
Soul Blues Album Of The Year
Johnny Rawls - Ace Of Spades
Soul Blues Female Artist Of The Year
Irma Thomas
Soul Blues Male Artist Of The Year
Curtis Salgado
Traditional Blues Album Of The Year
Super Chikan - Chikadelic
Traditional Blues Female Artist Of The Year
Debbie Davies
Traditional Blues Male Artist Of The Year
Duke Robillard
hoati
Blues zenészek a „Párhuzamos Kultúráért” díjazottjai között
2010-04-29
A 90-es évek közepén, alternatívnak aposztrofált magyar kulturális szervezetek hozták létre a „Ravazdi Kerekasztalt”-t (Ravazd község volt az első találkozók helyszíne), amely éveken keresztül ezen szervezetek érdekérvényesítő szervezeteként működött.2001-ben a MEDIAWAVE Alapítvány kezdeményezte, hogy a „Ravazdi Kerekasztal” szellemiségének folytatásaként díjazásban részesüljenek az olyan magyar és az országban fellépő, egyedi művészeti életpályával rendelkező személyiségek, kiknek civil és/vagy szuverén szellemisége sosem illeszkedett az épp aktuális vagy divatos kulturális irányzatokhoz, hanem saját, belső művészeti iránytűjük által kijelölt útjukat járják. Sokszor nehéz természetű, robbanékony, „nagy lelkű” vagy éppen a végtelenségig szelíd, alázatos, visszahúzódó, szinte észrevétlen személyiségekről van szó. Abban azért hasonlítanak egymásra, hogy kevéssé tudta befolyásolni/megtörni őket a környezet vagy a politika szándékos vagy szándéktalan átlaghoz szorító ereje.
Az elismerés neve a „Párhuzamos Kultúráért” díj lett, amelyet épp 10 éve adnak át az arra érdemeseknek a MEDIAWAVE Fesztivál megnyitóján.
Az idei „Párhuzamos Kultúráért 2010” díjjal az alábbi alkotók munkásságát kívánták elismerni:
Magyar díjazottak:
Durst György – filmproducer
Ferenczi György – blues (ének, szájharmonika, hegedű, gitár)
Gulyás Gyula és János – filmrendezők
Kerényi Róbert – népzenész
Külföldi díjazottak:
Iva Bittova (CZE) – ének, hegedű
Aiming Kubasi (CHI) - kultúrdiplomata, tolmács
Ripoff Raskolnikov (AUT) - blues (ének, gitár)
Urbán András (SRB) - színházi rendező
A díjak átadására a MEDIAWAVE ’2010 Fesztivál 20 éves jubileumi ünnepségén belül kerül sor május 1-jén 15 órától, a szombathelyi Pannónia házban.
Village Lizards, egy egyéni hangú trió
2010-04-12
2009 decemberében Besenyei Csaba (Big Fat Chubby And The Swamp Busters), Nagy Szabolcs (Muddy Shoes, ex-Hobo Blues Band) és Pengő Csaba (Muddy Shoes, ex-Pribojszki Band) gondolt egy merészet és létrehozta a Village Lizards nevű zenekart.Ők hárman jól ismerik egymást, mivel évekig zenéltek együtt különböző formációkban, végigjátszva Európa legtöbb országának jelentős fesztiváljait. A trió repertoárja igen széles skálán mozog, jó néhány világslágert és saját kompozíciót játszanak igényes, egyéni hangzásban - ilyen hangszer összeállítású zenekar hazánkban eddig még nem létezett. A szájharmonika, zongora, nagybőgő és az ének adta hangszerelési lehetőségeket igyekszenek maximálisan kihasználni és szórakoztató koncertekkel kiszolgálni a közönséget.
A zenekar április 23-án Békéscsabán, majd május során Szegeden és Budapesten lép fel.
hoati
Colombre Band az akusztikus pornó világából
2010-03-27
Március utolsó hetében startol a Colombre Band első nagylemeze, Tánc az ördöggel címmel. A lemezen 11 dal lesz hallható, olyan nagyszerű zenészek vendégszereplésével, mint Ferenczi György és a Rackajam. Akusztikus pornózenészek módjára ötvözik a blues-, folk-, hip-hop- és rockzenét, rengeteg játékossággal zenében és szövegekben is.Az első klip a lemez egyetlen angol nyelvű, Kill me című dalához készült, amely először az interneten debütált februárban. A dal választás sokakat meglepett, a zenekart nem ismerők számára félreértésre is okot adhatott – a banda tagjai rendkívül élvezték ezt a helyzetet és egyben előrevetítettek vele egy nagyon eklektikus Colombre Band debütáló-lemez hangulatot és sokszínűséget.
A Tánc az ördöggel című lemez a Gryllus Kiadó gondozásában jelenik meg.
A zenekar tagjai:
Váray László – ének, gitár, mandolin
Csordás Veronika – ének
Deák Gábor – gitár
Kovács Gábor - cajon/ülődob
Haiti & Chile Aid – segélykoncert Pécs
2010-03-19
A Pécsi Egyházmegyével együttműködve, Mayer Mihály megyéspüspök úr személyes jóváhagyásával Haiti ill. Chile katasztrófa sújtott lakossága megsegítése céljából majálissal egybekötött adománygyűjtő segélykoncertet rendeznek Pécsett, a Székesegyház előtti Dómtéren, a püspökség tulajdonát képező területen.
Az adományok helyszíni gyűjtésében, kezelésében és célba juttatásában a szervezők partnere többek közt az idén 25 éves Caritas lesz.
A koncertekre 2010. május 1-jén, szombaton déli 12 órától 22 óráig tartó időszakban kerül sor (közben, a 18-19 óráig tartó mise szünetében felkérjük Mayer Mihály urat, hogy beszédet mondjon, majd fotómontázs (Haiti, Chile) kivetítés következik 19 óráig).
Várják olyan, elsősorban pécsi és régióbeli, de akár vidéki, fővárosi zenekarok, neves hazai előadók, sztárok jelentkezését – a könnyűzene bármely műfaji ágából –, akik az adománygyűjtő koncerten, gázsi ellenszolgáltatás nélkül, mindössze útiköltség térítés mellett kb. 30-40 perces műsorral fellépnének.
Az esemény országos jelentőségű lesz, kiemelt médiatámogatással, a résztvevő zenekarok szereplését, az országos médiában történő megjelenéssel (itt lesz pl. az RTL Klub), étel-ital vendéglátással honorálják.
Jelentkezni lehet:
Fekete Kálmán
Telefon: 20 928 7000
E-mail: bluesboy.fekete@gmail.com

Változások a Radics Béla R.B. Emléktársaság életében
2010-03-05
Az év elején több fontos változás történt a Radics Béla R.B. Emléktársaság életében. Az éves beszámoló taggyűlés során Sárkány Ferenc titkári beosztásáról lemondott, helyére Tóth Tamás került megválasztásra.Egy másik lényeges változás, hogy ezentúl a Club 68’ rendezvényei új helyszínen, a Gitárpontban kerülnek megrendezésre - Kocsándi Miklós, a Gitárpont tulajdonosa felajánlotta, nem csak helyiséget ad ingyen, hanem zenekari hangosítást is.
A Gitárpont pontos címe a következő: Csili Művelődési Ház, Budapest, Nagy Győri István u. 4-6.
Az Emléktársaság tavaszra Radics Béla Emlékkoncertet tervez, ahol egy este több előadó tolmácsolásában elhangzana a teljes Radics Béla életmű, amit három kamerával rögzítenének, majd DVD-n jelentetnének meg. Nyár folyamán pedig a tavalyi sikeres Búbánat-völgyi Woodstock Emlékfesztivált szeretnék megismételni.
Idei terveikben szerepel még a Radics – Póka – Döme trió egyik 1978-as koncertjének korlátozott példányszámban, LP-n történő megjelentetése, valamint egy gazdagon illusztrált kiadvány, amiben a társaság első tíz évét dolgozzák fel Budai Ervin segítségével. A kiadványban eddig még sosem publikált Radics Béla fotók lesznek láthatóak, ráadásként CD melléklet.
Az Emléktársaság soron következő klubnapja 2010. március 12-én kerül megrendezésre, melyen Kis Zoltán Zéróval Nemes Nagy Péter beszélget, míg zenél Berta Zsolt és a házigazda zenekar, a Tűzkerék xT.
hoati
Nemzetközi turnén a Vadvirágok Blues Band
2010-02-24
A hétvégén a Vadvirágok Blues Band nemzetközi turnéra indul, mely során Magyarország mellett fellépnek Szerbiában, Bulgáriában és Romániában is.A zenekar 2007-ben alakult fiatal egyetemistákból. Repertoárjuk a ’40-es, ’50-es évek blues-ától a ’70-es évek rock & rolljáig terjed, melyben megtalálhatóak Muddy Waters, John Lee Hooker, B.B. King, Jimi Hendrix, a Cream, a The Rolling Stones, a The Doors és a Hobo Blues Band dalai - de rendelkeznek saját, magyar nyelvű szerzeményekkel is.
A budapesti csapat fennállása óta közel 180 koncertet adott hazánkban és külföldön. Együtt zenéltek Vasko The Patch (Vasko Krapkata) bolgár blueszenésszel és Sugar Blue amerikai szájharmonikással.
A zenekar tagjai: Suba Attila – ének, Medve Attila – szájharmonika, ritmusgitár, Mátray Csanád – szólógitár, Krómer Márton – basszusgitár és Vértes Péter – dob.
hoati
Új blues-jazz klub indult Pécsett
2010-02-10
Február 5-én, a közkedvelt UFF zenekarral startolt a pécsi Monarchia Blues-Jazz & Rallye Club. Fekete Kálmán, a PMD Blues Band vezetője a Makári Blues Kocsmában megszűnt blues kocsma mozgalmat indította újra – a zenei paletta is bővült: a blues és társműfajain kívül a jazz is rendszeres pódiumot kap, és folytatódnak a havonta kétszer, csütörtökön zajló népszerű rali közönségtalálkozók. Belépő nincs.A klub februári programjai:
2010. február 12. – Beat’s
2010. február 20. – Ági & PMD Blues Band
2010. február 26. – Stoni Blues Band
hoati
www.newattach.com
2010-02-01
„A 2007-ben megjelent Special Guest című CD után, végre itt az oly régen várt album, ami www.newattach.com címmel látott napvilágot.
Tom Nolimit és Dr. Trae megint hozta a formáját. A már klasszikusnak mondható páros nem szűkölködött a zseniális ötletekben. Igazi energikus, vérpezsdítő zenével álltak elő a fiúk. Elmondásuk szerint, ennek egyik oka, a közel 20 éves ismeretség.
Mint tudjuk, számtalan egyéb produkcióban láthattuk már együtt őket, a zene szinte minden műfajában. Így nem meglepő, hogy mostani anyaguk az elmúlt évek tapasztalatainak egyféle vetülete, összegzése, amelyben ezernyi stílus találkozik az általuk diktált hibátlan ízléssel.
A mai agyonhajszolt világunkban ritkán találkoznak egymással olyan előadók, akik ennyi év színpadi közös zenélés után, még mindig tudnak újat nyújtani egymásnak és a nagyérdemű hallgatóságnak.
A lemezen hallható számokban olyan énekes előadókkal találkozhatunk, mint Little G. Weevil, Nemes „Jambalaya” Zoltán, Long Tall Sonny, Jewel From Rhyme, Frenk, de ne feledkezzünk meg a hazai zenészpark legjobbjaihoz tartozó Szirtes Edináról (hegedű, vokál), Hámori Jánosról (trombita), Csejtei Ákosról (szaxofon), a groove király Bacsa Gyuláról, és a herflizés fenegyerekéről, Szabó Tamásról sem.
A 13 számot tartalmazó digitális hanghordozó, mind hangzásában, mind kivitelezésében követi az amerikai trendet. „Na kérem, itt egy anyag végre, és így kell ezt csinálni!”
A bőbeszédűnek egyáltalán nem mondható két géniusz - kérdésemre, hogy mik a legközelebbi terveitek, sokat sejtően így feleltek: „Tervek nincsenek, csak project.”
… és igen, igen, igen, milyen igazuk van!
Ezt a lemezt mindenkinek szívemből ajánlom, nem hiányozhat a polcokról, vagy a számítógépes zenei könyvtárból.
Gyerekek, nosza, nyomjuk fel az ájpodokra, legyen ez a zene a ma Beatlese.”
Tudom kissé provokatív a szöveg, de ez a lemezünk is erre lett kiélezve. Sokféle műfajban alkottam már, volt blues, keringő, pop, stb.. Nyitottnak érzem minden zenei műfajra magam, bár vannak irányzatok, amiket nehezen fogadok el. Tudom, többen mondják, ez nem blues. Pedig szerintem az, csak egy kis játék a betűkkel, pl.: „Seulb”. A bluesnak egy értelmezése lehet mindig is. Az „állandóság”. Állandóság, de lehet párosítani különböző más műfajokkal, ahogyan ez számtalanszor megtörtént már.
Egyre többször izgat a hangszerelés. Hazánkban nagyon sok hangszeres csak a hangszerében gondolkodik és nem a zenében. Nos, én nem ezek közé az arcok közé tartozom. Néha sikerül, néha nem. Persze ehhez az is kell, hogy viszonylag jártas legyél a különböző hangképekben, zenei irányzatokban. A lemezre került stílusok mindegyikét körbejártam, vagy még ifjú koromban, vagy most. Izgalmas dolgok születnek a világban, és mindig elgondolkodom, mennyire tudok lépést tartani a fejlődéssel.
A lemez a www.newattach.com címet kapta, ami egyben egy link is az interneten. Szándékosan adtam ezt a címet, hiszen a blues zene átértelmezése, ez esetben igazán jellemző, és a számok készítésénél, a közös munkában sokat e-maileztünk, töltöttünk le számokat, hangképeket az internetről.
Két nevet választottunk magunknak, mint ahogyan ez a DJ vagy remix világban elterjedt: Tom Nolimit - Dr.Trae (Bacsa Gyula). Ez szintén hozzátartozik a lemez arculatához. Mint közreműködő természetesen feltüntettük magunkat. Ezzel is kérdőjelet téve a gondolatra, hogy mi is ez?
Két hangszerelő, zeneszerző dalai zenészekkel feljátszatva. Ilyenre számtalan példa van a világban, pl.: John Cameron vagy Quincey Jones. Persze, Ők az igazán nagy hangszerelők közé tartoznak.
Fura dolog rátalálni egy zenésztársra 25 év után. Ez esetben Bacsa Gyulára akkor, amikor ezt a 25 évet együtt játsszátok le. Észrevenni, mennyi közös dolog van bennetek, gondolkodásban és zenei felfogásban. Nagyon jó érzés. Igazán büszke vagyok a barátságára. Kiegészítjük egymást.
Az élet sok jó zenészbaráttal áldott meg, Ők sokszor szétszóródnak a világban, vagy elmennek egymás mellet. Mindig is próbálom az értékes arcokat magam körül tartani és újakat keresni, ami ahhoz kell, hogy folyton megújuljak. Ez a lemez valahol egy komoly fintorgás. Meglepő, hogy a külföldi visszajelzések milyen pozitívak (tele van a levelesládám szmájlival), és fura, hogy a hazai zenészkollégák mennyire idegenkednek más stílusoktól, mennyire bezárkózottak.
Szerintem ennyi humornak és nyitottságnak bele kell férnie minden műfajba. Nem nagyképűségnek szánom, de kiemelném két neves blues előadó reakcióját a lemezről, az egyik Little Axe, a másik Son Of Dave. Velük visszajelzésük óta is levelezésben állok.
Jó olvasni, hallani pozitív visszajelzést. Én is nyitott vagyok mindenféle új megközelítésre, próbálkozásra. Látni, hallani valami mást, abból tanulni és azt alkalmazni a legtöbb.
Tom Nolimit

| ![]() |

Segélykoncert Haitiért
2010-01-20
Kortárs könnyűzenei formációk, az EKF programokból eddig kimaradt zenekarok önkéntes, két napos, pécsi fesztiváljellegű jótékonysági és segélygyűjtő koncertje a Pécsi Püspökség, a Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat, valamint Pécs városa támogatásával, a haiti nép tragédiájának enyhítése céljából.
A rendezvény célja:
Adományok – elsősorban pénz, élelmiszer, gyógyszer – gyűjtése a földrengés sújtotta Haiti lakosság megsegítésére. Segítségünk talán csak egy csepp lehet, de hisszük, hogy a rendkívül tragikus és súlyos helyzetbe került Haitin pár csepp is emberéleteket menthet!
Az adományok biztos célba juttatását a pécsi püspökség gondnokságával a Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat vállalja és garantálja, nyomon követését pedig a fellépők és a média számára biztosítja.
Helyszíne:
Felkérjük Mayer Mihály pécsi megyéspüspök urat, a Pécsi Egyházmegyét, a Püspöki Hivatalt, hogy a Székesegyház előtt, a Szent István téren a szokásos koncerthelyszínt díjmentesen biztosítsa rendezvényünk számára. Továbbá felkérjük a megyéspüspök urat a koncert megnyitására és egy közös ima levezetésére.
Felkérjük továbbá:
- Dr. Páva Zsoltot, Pécs város polgármesterét, hogy beszédet mondjon és vendégzenészként (szájharmonika) egy szám erejéig közreműködjön a segélykoncerten
- a Pécs TV-t és a pécsi írott sajtót, hogy megfelelő módon és minőségben közvetítse a koncertet
- Pécs és a régió lakosságát, hogy részvételükkel, adományaikkal segítsék a jótékonysági koncert céljának elérését
- a kortárs magyar és határon túli – blues-jazz és társműfajai, rock, világzene, stb. – zenekarokat, előadóművészeket, hogy részvételükkel színesítsék a programot
- a Pécs Holding vezetését, hogy ingyenes területfoglalási engedéllyel, Pécs város vezetését, a Baranya Megyei Kulturális Központot és/vagy a PKK-t, hogy megfelelő hang és fénytechnikával támogassa a rendezvényt, valamint a vidékről, esetleg külföldről a felhíváshoz csatlakozó zenekarok önköltségét (útiköltség) biztosítsa.
Jelentkezés:
Fekete Kálmán
Telefon: 20 928 7000
E-mail: bluesboy.fekete@gmail.com
Tervezett időpont:
2010. március 14-15.
Eddig jelentkezett zenekarok:
Stoni Blues Band, Ági & PMD Blues Band, Coda, Bodor Blues Band, Blúz tér 10, UFF, Pass Joe Ensemble, Beat’s, Játékosok Klubja
Fekete Kálmán - író, zenész, szervező, zenekarvezető

2009 legjobb albumai
2009-12-30
Így év végén a zenei szerkesztőségek sorra veszik az eltelt év lemezmegjelenéseit, s mindenki elkészíti saját toplistáját. Mi sem tettük ezt másként, íme közreadjuk az általunk legjobbnak ítélt 2009-es blues albumok rangsorát.
hoati
1. Louisiana Red & Little Victor's Juke Joint: Back To The Black Bayou (Ruf Records)
2. Candye Kane: Superhero (Delta Groove Productions)
3. Dave Riley & Bob Corritore: Lucky To Be Living (Blue Witch Records)
4. Hobo: Circus Hungaricus (EMI)
5. Johnny Rawls: Ace Of Spades (Catfood Records)
6. Eddie C. Campbell: Tear This World Up (Delmark Records)
7. Duke Robillard's Jumpin' Blues Revue: Stomp! The Blues Tonight (Stony Plain Records)
8. Joanne Shaw Taylor: White Sugar (Ruf Records)
9. Richie Arndt: Train Stories (Fuego)
10. Tinsley Ellis: Speak No Evil (Alligator Records)
11. Ripoff Raskolnikov & Pribojszki Mátyás: Room For Two (Magánkiadás)
12. Trendtelen: Boldog-szomorú blues (Tom-Tom Records)
13. Mike Zito: Pearl River (Delta Groove Productions)
14. Matt Schofield: Heads, Tails & Aces (Nugene Records)
15. The Electrophonics: Little A Lot (Retro Swing Records)
Turista
1. Nick Moss & The Flip Tops: Live At Chan's: Combo Platter No. 2 (Blue Bella Records)
2. Mike Zito: Pearl River (Delta Groove Prodictions)
3. Zac Harmon: From The Root (NothernBlues Music)
4. The Paid Holiday: Gettings From Holiday (Magánkiadás)
5. Louisiana Red & Little Victor's Juke Joint: Back To The Black Bayou (Ruf Records)
6. Darrell Nulisch: Just For You (Severn Records)
7. Shirley Johnson: Blues Attack (Delmark Records)
8. Duke Robillard's Jumpin' Blues Revue: Stomp! The Blues Tonight (Stony Plain Records)
9. The Insomniacs: At Least I'm Not With You (Delta Groove Productions)
10. Harrison Kennedy: One Dog Barkin' (Electro-Fi Records)
11. Big Pete Pearson: Finger In Your Eye (VizzTone Label Group)
12. Dave Riley & Bob Corritore: Lucky To Be Living (Blue Witch Records)
13. Fiona Boyes: Blues Woman (Yellow Dog Records)
14. Ripoff Raskolnikov & Pribojszki Mátyás: Room For Two (Magánkiadás)
15. Johnnie Bassett: The Gentleman Is Back (Sly Dog Records)

![]() | ![]() | ![]() | ![]() |

Életműdíjat kapott Török Ádám
2009-12-01
A múlt hét pénteken megrendezésre került XII. Blues Patika Jamboree-n Török Ádám vehette át a Blues Patika Életműdíját, mely odaítéléséről öttagú független szakmai zsűri döntött. Az ef. Zámbó István által készített szobrot Oláh Andor és Bakáts Tibor adta át.Óriási megtiszteltetés és öröm számomra, hogy én kaptam meg idén ezt az elismerést. Már túl vagyok a hatodik ikszen, és ebben a korban természetes, ha elkezd összegezni az ember. Nyolcszázhetven alkalommal léptem fel a Bemrockparton, kilencvenhét bulit adtam az Ifiparkban, és az én ötletem alapján kezdődtek el a tabáni koncertek, ott hatvanszor léptem fel. Jó érzéssel tölt el, hogy figyelnek rám a szakmában, és hogy remekül működik a Mini, amelyet még gyermekkoromban álmodtam meg – magyarázta az énekes-fuvolista, aki januárban hatórás retro bulival kezdi az évet a Petőfi Csarnokban.
Az Alapítvány posztumusz díját a közelmúltban elhunyt Koko Taylor kapta.