Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Bluestone
2024.03.21.


Sari Schorr

2024.03.22.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Névjegy

John Mayall: harminc éve szólt a „telefonébresztő”
2023-07-25


John Mayall, akit gyakran „a brit blues keresztapjának” neveznek, lenyűgöző zenei karrierrel rendelkezik. Az angol énekes, billentyűs, szájharmonikás és gitáros a hatvanas években alapította a John Mayall & The Bluesbreakerst. Az együttes hazánkban többször is megfordult, először 1985. júniusában, amikor Budapesten és több vidéki városban lépett fel. 1993. július 25-én, 26-án és 27-én a Wake Up Call című lemezét mutatta be Tatabányán, Budapesten és Békéscsabán. Az első helyszínen a Natur Blues Band, a fővárosban a Takáts Tamás Dirty Blues Band, míg a Viharsarokban a Sonia és a Sápadtarcúak volt az előzenekar. A Magyar Blues Társaság a koncertekre Mayall életének főbb állomásait bemutató, képekkel, diszkográfiával illusztrált kiadványt is megjelentetett ezer példányban. Az alábbiakban a harminc évvel ezelőtti tatabányai koncertet idézi fel a helyi szervező, Regős László.


   Zsoldos Báró Zoltán, John Mayall és Regős László

„Telefonébresztő” másfél órában – John Mayall Tatabányán

Harasztifalu az ország nyugati határától néhány km-re fekvő kis falu, Körmend mellett. Itt él Zsoldos Báró Zoltán, a nemrég megszűnt Natur Blues Band vezetője. Amikor John Mayall 1987-ben másodszor járt nálunk, több vidéki városban is fellépett, többek között Szombathelyen is. Az előzenekar Báró és együttese volt. Akkor találkozott először azzal az emberrel, akit addig csak a lemezborítókról ismert. Az együtt eltöltött pár óra alatt olyan hatások érték a zenekart, amelyek további fejlődésüket, irányvonalukat nagyban meghatározták.
Egy harasztifalui „bluesos hétvégén” merült fel az ötlet, hogy hívjuk meg a Mestert Magyarországra, és az előzenekar újra a Natur Blues Band legyen. Annyira hittem ebben, hogy otthon azonnal elkezdtem a szervezőmunkát. Az első és legfontosabb feladat a fő szponzor felkutatása volt. Nem kis nehézségek árán sikerült megnyerni a tatabányai Sport Kft.-t és a város zeneszerető polgármesterét, Bencsik Jánost. Kisebb cégek, lelkes vállalkozók is beszálltak, de ők nem anyagiakkal, hanem más módon járultak hozzá a koncert megszervezéséhez. Ezután kerestem meg Brády Mártont, a Showtime Budapest menedzser-igazgatóját, akivel már az 1992-es fesztiválon is jól együttműködtünk. (1995-ben Marci hozta Magyarországra a Rolling Stonest!) Rövid időn belül sikerült három magyarországi koncertidőpontot lekötni Mayall menedzserével. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Wake Up Call (Telefonébresztő) lemezbemutató turné első állomása Tatabányán legyen.
A másik két koncertet Budapest és Békéscsaba vállalta. Azt feltételeztük, hogy a Dunántúlon élők valószínűleg Tatabányán fogják megnézni a Bluesbreakerst, és nem a fővárosban. Mint kiderült, az elgondolás nem jött be, a többség inkább a másnapi budapesti koncertre készülődött.


   A koncertekre készült kiadvány címlapja.

Első alkalommal kerültem közel egy világhírű zenész koncertjének megszervezéséhez. Akkor még nem tudtam, mekkora feladat ez. A fő szponzor és a támogatók megtalálása után a helyszínt kellett kiválasztani. A szabadtéri színpad nem jöhetett szóba a környéken lakók miatt, egy lehetőség maradt, a városi sportcsarnok. Fontos volt a színpad mérete, az öltözők és a stage büfé színvonala, a hangosítás és fénytechnika, a rendezőgárda felállítása, a koncert reklámozása (plakát, újság, tévé, rádió), a sajtótájékoztató megszervezése, a szálloda minősége, a művész különböző kéréseinek teljesítése stb. Győrben, a helyi tévé stúdiójában tartottunk egy elő-sajtótájékoztatót a Győri Rádió munkatársának, Cserjés Lászlónak köszönhetően. Erről videofilm készült, amelyet több dunántúli település városi televízióiban és a szombathelyi regionális tévé adásában is bemutattak.
1993. július 25-én elérkezett a várva várt nap. A Bécs felől érkező kamion begördült a sportcsarnok elé. A brit roadok némi magyar segédlettel vagy negyedóráig cipelték be a kiegészítő berendezéseket, hangszereket. Az arcokon öröm és izgalom. Ez igaz? Tényleg itt van? Akkor döbbentünk rá Báróval, hogy amit Harasztifaluban megálmodtunk, most valóság lett. Rövid egyeztetés után nekem jutott a feladat, hogy elkísérjem őket szálláshelyükre, az Árpád Hotelbe. Mayall fáradt volt, pénteken Bécsben, szombaton Zürichben koncertezett, és pihenni szeretett volna a sajtótájékoztató előtt. Hihetetlen élményben volt részem, a buszban ott ült körülöttem a teljes Bluesbreakers!
A koncert előtti sajtótájékoztatót a sportszékházban tartottuk. A város részéről Bencsik János polgármester, a rendező cég nevében Zöld László üdvözölte a vendéget. A sajtó munkatársainak kérdései után közös fotózással, dedikálással zárult a találkozó.



Mire a csarnokba értünk, már színpadon volt a Natur Blues Band. Báróék a szokásos műsorukat játszották, ha lehet még nagyobb átéléssel, mint előtte bármikor. Igényes zenéjükkel kiváló hangulatot teremtettek a főműsor előtt.
Rövid átszerelés után már színpadon is volt a Bluesbreakers. John Mayall (ének, szájharmonika, billentyűk, gitár), Coco Montoya (gitár), Rick Cortes (basszusgitár) és Joe Yuele (dobok) legújabb lemezük, a Wake Up Call anyagát mutatták be, de természetesen elhangzott néhány régi örökzöld is. Bámulatos felkészültséggel, technikai tudással játszottak. Nem volt szükség füstre, lila fényekre, sem más show-elemekre, hogy a zenét, a jó zenét élvezhessük. Mayall hangja mit sem változott az elmúlt évtizedek során. Énekével, szájharmonika- és billentyűsjátékával szinte az eksztázisig fokozta a hangulatot. Coco Montoya öt-tízperces gitárszólói, Rick Cortes basszusfutamai élményszámba mentek.
Fergeteges este volt, ám nagy fájdalmunkra ezen a vasárnapon alig ezer embert érdekelt a ZENE. A koncert komoly anyagi veszteséggel zárult. Másnap Budapesten, majd harmadnap Békéscsabán léptek fel. A Petőfi Csarnok szabadterén csaknem háromezren, a Viharsarok fővárosában több mint kétezren voltak a nézőtéren. A budapesti koncerten adta át Nemes Nagy Péter elnök azt a diplomát, amelyben a Magyar Blues Társaság tiszteletbeli tagjának fogadja John Mayallt.
A három magyarországi fellépés után még várták őt írországi és angliai rajongói. A másfél órás koncert Tatabánya könnyűzenei életének eddigi legjelentősebb eseménye volt. Mindannyiunknak, akik láttuk, felejthetetlen élmény marad.





Az írás Fekete Kálmán Első magyar blueskönyv című kötetében megjelent beszámoló javított változata.

A fotók Regős László archívumának részét képezik.


Volt egyszer egy Sakk-Matt Blues Klub
2022-07-31


A blues a kilencvenes években élte reneszánszát, nemcsak világszerte, hanem hazánkban is. A fővárosi Kassák Klub és a Hobo Blues Band mellett a Petőfi Rádióban Nemes Nagy Péter bluessorozata népszerűsítette legjobban a műfajt, és tette országosan ismertté. Vas megyében Zsoldos Báró Zoltán már a nyolcvanas években megtette első lépéseit, és Budapesten is alakultak bluest és blues-rockot játszó formációk. Az első bluesfesztivált Esztergomban rendezték 1989. augusztus 11-én, még hazai előadók közreműködésével. A rendszerváltás után hatalmas lett a műfaj iránti érdeklődés. Az 1990 és 1996 közötti éveket nyugodtan nevezhetjük a magyar bluesélet aranykorának. Gombamód szaporodtak a zenekarok, akik remek hangulatú klubokban, fesztiválokon mutathatták meg tudásukat.
Az irányzat vidéki elterjedésének és népszerűsítésének egyik elindítója sokak szerint a tatabányai Sakk-Matt Blues Klub volt. A bányászváros abban az időben már ismertnek számított országos hírű jazzéletéről és évente megrendezett nemzetközi jazztáboráról, de a blues hiányzott a palettáról.



A klub nevét egyfajta tisztelgésnek szántam a magyar gitárkirály, Radics Béla emléke előtt. Ő játszotta elsőként Jimi Hendrix és a Cream számait hazánkban, amelyekben jól érvényesült virtuóz gitárjátéka és hatásos előadásmódja. Az Atlantis gitárosaként szólítottam meg egy koncert után, és levelezni kezdtünk. A Sakk-Matt névvel kapcsolatban az alábbiakat írta: „…a névválasztást arra értettem, hogy az a zene, amit játszunk, mármint a blues adja a mattot a többieknek, vagyis a legjobb…”
Ez tetszett, én is maradtam ennél. Akkoriban a hajdani újvárosi Klubkönyvtárban tartotta rendezvényeit a Pont Jazz Klub, amelynek vezetője ősrégi barátom, Magyar Miklós volt. Az ő segítségével, valamint a Városi Művelődési Központ igazgatójának, Benkő Benedeknek a hozzájárulásával és anyagi támogatásával sikerült megteremteni a feltételeket a Sakk-Matt Blues Klub működéséhez. A péntek esti jazz- és a szombati blueskoncertek tökéletesen megfértek egymás mellett, mivel a közönség is elsősorban a jazzisták táborából került ki.
Nyitó együttesnek az Udvari Bolondok nevű blues-rock triót hívtam meg, akik nem sokkal korábban már koncerteztek a városban. Óriási hangulat uralkodott 1991. március 30-án a 180-200 fős, zsúfolásig megtelt helyiségben. Ez a klub közel kétéves fennállása alatt gyakran megismétlődött. A zenekarok közelsége, a diszkrét fények igazi klubhangulatot varázsoltak a nem túl nagy méretű terembe. A nyugodtabb vérmérsékletűek az asztaloknál foglaltak helyet, a táncos lábúak a színpad előtt élhették ki ezirányú hajlamaikat. Az asztalokon megjelentek a szórólapok az elkövetkezendő hétvégék programjairól. Egymást követték a műfaj legjobb hazai művelői, ismert és kevésbé befutott együttesek. Elindult a blues hódító útjára Tatabányán is.


   Palermo Boogie Gang, S-Modell, Natur Blues Band, Dobókocka

Itt mutatkozott be először a tatabányai közönségnek – szinte az összes fellépőhöz hasonlóan – az esztergomi Tűzkerék R.B.. akik saját szerzeményeik mellett elsősorban a néhai Radics Béla hagyatékát ápolták-ápolják. A Zsoldos Báró Zoltán vezette szombathelyi Natur Blues Band először lépte át Komárom-Esztergom megye határát, ők jóformán csak szűkebb pátriájukban és Ausztriában voltak ismertek. A klub közönsége dermedten figyelte, élvezte érett, mindent elsöprő zenéjüket. Meghívást kapott a Tedeum blues-rock trió is. Szagán György ragyogó gitárjátéka és a tatabányai születésű Patyi Sándor révén voltak a közönség kedvencei. Első külföldi vendégünk az osztrák származású, de már régóta hazánkban élő Ripoff Raskolnikov volt, aki mindenkit levett a lábáról, és ez nem változott a későbbi fellépésein sem. Mindenképpen bluestörténeti érdekesség, hogy a Vas-Bocskai trió itt jelentette be, hogy a jövőben Bistro Blues Band néven szerepelnek. Ekkor ismerkedett meg a klub közönsége az akusztikus blues fogalmával és egy pályája kezdetén álló fiatal szájharmonikással, Szabó Tamással. Második külföldi vendégünk, az akusztikus bluest játszó jugoszláv-svéd Macan koncertjén tombolt a közönség. Felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak a Deák Bill Blues Band, a Palermo Boogie Gang, a Török Ádám és a R.A.B.B., a békéscsabai Dobókocka, az S-Modell, a pécsi Gyökerek és Coda, a Fekete Kálmán vezette PMD, a Tengs Lengs és a Takáts Tamás Dirty Blues Band koncertjein. Fellépett még a Harley Davidson Band, a Road 61, a Légió, a Mercedes Band, a Fragile, a Bazooka, a Kox Blues Band, a Hétfő Este, a Tone Free és a Brown Bag Blues Band is.

Az első fesztivál

Magyar Miklós, a Pont Jazz Klub vezetője vetette fel egy bluesfesztivál gondolatát. Az ötletet hamarosan tettek követték. A fő szponzor a Benkő Benedek igazgató vezette Városi Művelődési Központ lett, ezenkívül néhány lelkes vállalkozó és intézmény is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. 1991. július 26-án a Május 1. park szabadtéri színpadán került megrendezésre az I. Tatabányai Rhythm And Blues Fesztivál. A fellépők többségét a közönség már régi ismerősként üdvözölte, új arcnak csupán a budapesti Tengs Lengs, az ózdi Kox Blues Band és a zalaegerszegi Blues Mission számított. Műsorvezetőnek a Magyar Rádió bluessorozatából jól ismert Nemes Nagy Pétert kértem fel. A 6-700 fős közönség remekül szórakozott. A hajnalba nyúló program jól népszerűsítette a műfajt. A klub és a fesztivál sikerein felbuzdulva elterveztük, hogy a fesztivált a következő év nyarán ismét megrendezzük, amelyre külföldi előadókat is meghívunk. Az álmok azonban majdnem szertefoszlottak, ugyanis a VMK megszűnésével, valamint a városban történt különböző átszervezések miatt a gazdag zenei választékot kínáló klub működése bizonytalan helyzetbe került. Megszűnt a szponzor is, ráadásul új helyre kellett költöznünk. A Gyermek és Ifjúsági Házban működő Dervis Rock Café lett az új támogatónk. A hatalmas segítséget nem győzöm eleget köszönni Veér Károlynak és Nász Jánosnak. A Sakk-Matt Blues Klub ezek után teljes autonómiával működött tovább.



A második fesztivál

A Sakk-Matt Blues Klub és a Dervis Bt. szervezésében került megrendezésre a II. Nemzetközi Tatabányai Blues Fesztivál 1992. augusztus 21-22-én. Helyszínnek a városi sportcsarnokot jelöltük ki. Azért mentünk zárt térbe, mert az első fesztivál után több panasz érkezett a környéken lakóktól a hangerő miatt, és nem szerettünk volna megint kellemetlenséget okozni.
A szakmában elismert koncertszervező és szakértő barátaim, Brády Márton, Kovács Tamás, Nemes Nagy Péter és Podlovics Péter segítségével sikerült olyan mezőnyt összeállítani, amely a fesztivált az év legrangosabb zenei eseményévé emelte. A közel 1000 néző a legjobb hazai együttesek mellett külföldi előadókkal is megismerkedhetett. Fellépett az angol-amerikai Matching Ties akusztikus trió, a chicagói származású, de Amszterdamban élő gitáros-énekes, Ronald Abrams, a legjobb jugoszláv bluesbanda, a Rawhide, a kiváló osztrák boogie-woogie zongorista, Michael Pewny, a klubból már jól ismert Ripoff Raskolnikov és a szintén osztrák Mojo Blues Band tagja, Erik Trauner.
A kétnapos rendezvény legnagyobb sztárja kétségkívül a görög Blues Wire volt, akiket Katie Webster Európa legjobb blueszenekarának tartott. Méltónak bizonyultak a dicséretre, mert egy fantasztikus koncertélménnyel térhettünk haza. Először lépett fel tatabányai közönség előtt Felkai Miki és együttese, a Lux, a Márkus József ütős-vibrafonos vezette Albatross Jazz és Blues Band, valamint a fesztiválra „bekéredzkedő”, nem kimondottan bluest játszó budapesti NaDeNe.
A kétnapos fesztivál szakmai szempontból rendkívül értékes rendezvény volt, de a potenciális fesztivállátogatók távolmaradása miatt jelentős anyagi veszteséggel zárult. Ez rányomta bélyegét a Sakk-Matt Blues Klub további működésére is. Néhány hónapig még tartottuk magunkat, majd 1992. december 26-án egy Deák Bill Blues Band koncerttel végleg lehúztuk a rolót. A magyarországi blues „zsongás” szerencsére tovább folytatódott, de már az ország szakmailag legnívósabb klubja nélkül.



Regős László
­
A fotók a szerző archívumának részét képezik.

Az írás a 2022. augusztus 6-án Tatabányán, a Tulipános Házban megrendezésre kerülő, a kilencvenes évek bluesfesztiváljainak hangulatát megidézni igyekvő bluesest kapcsán jelent meg.


Huszonöt éve jelent meg a Palermo Boogie Gang csúcslemeze
2019-08-22


Huszonöt éve, 1994 júliusában jelent meg a Palermo Boogie Gang Bottle Up And Go című albuma, mely egyértelműen a zenekar csúcslemezének tekinthető. Ez adta az apropót, hogy áttekintsem a magyar blues zenei életre nagy hatással bíró együttes történetét.



A blues hazai jelenléte a nyolcvanas években nagyjából a Hobo Blues Banddel volt egyenlő. A Földes László által alapított zenekar a hetvenes évek végén rendszeresen kisebb klubokban lépett fel, a nyolcvanas években már önálló klubbal rendelkezett. A formáció „szombat esti blues együttesnek” indult, ezt azonban hamar keresztülhúzta az élet, hiszen egy év alatt kinőtték a klubokat, és óriási rajongótáborral rendelkező, országosan ismert zenekar lettek.
Kezdetben Bodonyi Attila a Hobo Blues Band állandó vendége volt, 1982 elejétől pedig a csapat tagja lett. A matematika szakon végzett szájharmonikás és Kováts Katalin, a budapesti Kassák Klub vezetője 1983 őszén létrehozta a Blueskocsmát. Ők ketten már diákkoruktól barátok voltak, és úgy érezték, hogy a blues műfaja méltatlanul alig ismert Magyarországon. A kéthetente megtartott klubesteken a HBB által képviselt rockos vonallal szemben leginkább akusztikus előadók mutatkoztak be. Színpadra lépett itt többek között Bacsek István, Hagyó Béla, Fekete Jenő, Szabó Tamás, Vas Zoltán, Vladár Károly, Sallai Gábor és Balogh Mihály. Ugyan Hobo egyeduralmát a Kassák Klubban bemutatkozó előadóknak nem sikerült megtörni, az évtized végére azonban felnőtt egy másként gondolkodó generáció, mely a blues-rock helyett a műfaj autentikusabb árnyalatait igyekezett a közönségnek bemutatni.
Az új nemzedéknek volt kiemelkedő képviselője az 1984-ben Hagyó Béla által alapított Palermo Boogie Gang. Hagyó Dunaújvárosban született, az általános iskola befejeztével felvették a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola kerámia tagozatára. A bluest iskolai barátai révén ismerte meg. Kezdetben szájharmonikán játszott, néhány esztendő elteltével már One Man Band formában zenélt, később hol Sykora Tamással, hol Fekete Jenővel játszottak duóban. Miután Fekete megkezdte kötelező sorkatonai szolgálatát, Hagyó és Sykora ketten maradtak. Ez a duó viselte először a Palermo Boogie Gang nevet, és az egyik első fellépésüket a Kassák Klubban adták. Az együttes alapítójának visszaemlékezése alapján a zenekar a nevét a helynek köszönhette. Mikor Hagyó előzetesen elment, hogy lekössön egy koncertet az akkor még név nélküli duójának, a hely házigazdája, az országot 1988-ban elhagyó Bodonyi Attila megkérdezte, mi legyen a plakátra kiírva. A büfében a kávégép oldalára voltak ragasztva különféle matricák, köztük egy felirat: Milano Jazz Gang. Ennek mintájára találta ki a Palermo Boogie Gang nevet, amely rajta is maradt a csapaton.


   Dénes 'Dönci' József, Hagyó Béla

A kezdeti formáció elég laza volt, 1988-ig megfordult benne Bacsek István, Fekete Jenő, Szabó Tamás, Helyes Gábor, Gyenge Lajos, Makó László, Vojnics Attila, Dénes József és Juhász Sándor, miközben Sykora személyes problémák miatt 1987-ben Németországba költözött. Hagyó Béla ez idő tájt ismerkedett meg egy NDK-ban élő lánnyal, ezért egyre több időt töltött Berlinben, így a Palermo ideiglenesen megszűnt. Nem sokáig tartott ez az állapot, mivel néhány hónap elteltével a nevet a Claptoman tagjai, Fekete Jenő, Szabó Tamás, Kepes Róbert, Vadász Péter és Bacsa Gyula vitték tovább. A dobokon játszó Vadász ekkor még általános iskolába járt, hamar el is szólította a szülői szigor. Ezzel megkezdődött a dobosok vándorlása: a leggyakrabban Gyenge Lajos dobolt, őt a Bana Róbert, Süle Ferenc, Molnár Gábor hármas váltotta kisebb-nagyobb rendszerességgel. A zenekar klasszikusnak tekinthető felállása Mezőfi ’Fifi’ István 1989 végén történt csatlakozásával alakult ki. Az együttes évekig kölcsönkapott cuccokon, Vermona-ládákon, mindenféle szedett-vedett holmikon játszott. Abban, hogy a banda összekovácsolódott, nagy szerepe volt első törzshelyüknek, Budapest első ír stílusú pubjának, a Fregatt Pubnak, majd a Kassai Sörözőnek.


   Lambeck László, Szabó Tamás, Fekete Jenő, Süle Ferenc, Bacsa Gyula, Makó László,
   Kepes Róbert


A tagok az éjszakában mozgó ifjú képzőművészek, alternatív zenészek, írók, festők, szobrászok szinte mindegyikét ismerték. Mindenki a saját múltjából hozta a kapcsolatokat. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió képzőművészei által alapított A. E. Bizottság és a Tereskova zenekar épp úgy a haveri körhöz tartoztak, mint Greguss Sándor, Garaczi László és Tandori Dezső írók, Kádár Miklós és Gulyás Gyula képzőművészek. Kevés akkori profi zenésszel voltak személyes kapcsolatban, muzsikus barátaik inkább az alternatív világból kerültek ki. Törzshelyüknek számított a Fiatal Művészek Klubja, ismert nevén a FIKA, a Fekete Lyuk, a Tilos az Á és a Blue Box. Ezeken a helyeken inkább kemény punkot és kísérleti zenét játszó bandák muzsikáltak, de volt olyan est, amelyen Wahorn András és Soma közös produkciója után a Palermo következett, őket pedig a Vágtázó Halottkémek követte.

  

1990-ben a Palermo Boogie Gang a Petőfi Csarnokban megtartott Weast Blues Fesztiválon adott koncertet. A Weast-CMC Agency egy koncertszervező produkciós iroda volt, melyet György Péter, a Sexepil menedzsere, és Szász György, a Fiatal Művészek Klubjának művészeti vezetője azzal a céllal alapított, hogy Kelet (east) és Nyugat (west) között, elsősorban zenei téren, egyfajta kultúraközvetítő szerepet töltsön be. A szervezésbe besegített Podlovics Péter, aki már az ős-Palermót is menedzselte. A háromnapos fesztivál a műfaj első komolyabb magyarországi rendezvénye volt: a hazai blues élvonal mellett színpadra lépett Champion Jack Dupree, Dave Kelly, John Fiddler, a Blues Wire, a Country Blues Project, Axel Zwingenberger, Vince Weber, a Mojo Blues Band, a Sir Oliver’s Blues Distilerry, Ripoff Raskolnikov és Hary Wetterstein. A rákövetkező évek folyamatos koncertezést hoztak a csapat számára, akadt olyan esztendő, amikor több mint háromszáz fellépést adtak. Kisebb-nagyobb rendszerességgel külföldre is jártak. Pályafutásuk során olyan muzsikusokkal játszottak, mint Chester Washington, Champion Jack Dupree, Big Jay McNeely, Magic Slim, Louisiana Red, Junior Wells, Eb Davis, Larry Garner, Carol Cass, Ronald Abrams, Christian Sandera, Ripoff Raskolnikov, Hary Wetterstein, Michael Pewny, Homesick Mac, Pera Joe, Todor Todorovic, Jani Uhlenius, Orszáczky Jackie, Weszely Ernő, Zalatnay Sarolta, de a Raw Hide, a Blues Wire és a Mojo Blues Band együttesek tagjaival is jammeltek. 1994-ben Fats Domino, 1995-ben B.B. King előzenekara voltak a magyar fővárosban, míg ugyanebben az évben Luther Allison előtt léptek fel a szomszédos Ausztriában.
Első lemezüket 1991-ben adták ki. A felvételekre a Honvéd Együttes stúdiójában került sor. Az eredeti koncepció szerint élő stúdiókoncert lett volna, amelyet rögzítenek. Végül a kész anyag nem aratott osztatlan sikert a tagok körében, így az hagyományos módon készült el. A saját nevüket viselő albumon közreműködött Mákó Miklós trombitán és Kuncsner Mónika pozanon. Persze, ezt megelőzően is készítettek felvételeket. Ilyenek például a Magyar Rádióban rögzített dalok, a Kevés a kettesem és a Párizs-Texas. Mindkettő Hagyó Béla szerzeménye, ezeket később a Takáts Tamás Dirty Blues Band dolgozta fel nagy sikerrel.

 
 
 

1992-ben elkezdték második albumukat előkészíteni. Szabó Tamás ötlete volt, hogy hívják meg a Németországból hazatért Tabányi Mihály tangóharmonikást, a magyar könnyűzene élő legendáját. Az együttes tagjai először úgy gondolták, hogy elkészítik az első hazai zydeco lemezt, hiszen tettek már néhány, többé-kevésbé sikeres próbálkozást ebben a stílusban: ezek közé tartoztak a Bob Cohennel adott zydeco koncertek, egyik fellépésükről rádiófelvétel is készült. Végül nemcsak zydeco, hanem blues dalok is kerültek a Red Hot Blues című albumra. A tizenöt szám között hat saját kompozíció található, ezzel a csapat a kezdeti utánzós korszakát kezdte kinőni. A lemezt az együttes menedzsere, Podlovics Péter által létrehozott Mafioso Records 1993-ban adta ki. A kiadó nevének ötlete David Thomastól származott, mondván, ha már Palermo a banda neve, valami stílszerű név illene a kiadóhoz is.
A Mafioso Records a későbbiekben a Palermo Boogie Gang mellett még olyan előadók kiadványait jelentette meg, mint Gál ’Boogie’ Csaba, valamint Homesick Mac, de a Quimby zenekar A Sip Of Story és Jerrycan Dance lemezei is a kiadó nevéhez köthető.
A PBG a harmadik anyagát 1994-ben készítette el. A Bottle Up And Go egyértelműen az együttes csúcslemeze, az egyik legjobb blues album, ami valaha megjelent Magyarországon. A lemezt hallva Bruce Iglauer, az Alligator Records főnöke külön kiemelte a zenészek kiváló képességeit, az ízléses hangszerelést, a világ vezető blues magazinja, a Living Blues Magazine pedig a Fekete Jenő hangszerelte Special Rider Blues feldolgozását és a Robert’s Sunrise című szám kromatikus szájharmonika szólóját méltatta. A bevett gyakorlattól eltérően a dalokat több részletben rögzítették, így valamennyit vissza lehetett adni az élő koncertek hangulatából. A vendégzenészek névsora lenyűgöző, Dorogi Barbara, Ripoff Raskolnikov, Gál ’Boogie’ Csaba, Franco ’Toro’ Trisciuzzi, Bényei Tibor, Pribil György, Sipeki Zoltán és Patyi Sándor közreműködött a nóták feljátszásakor. A When Her Mama… című számhoz videoklip is készült, Szabó és Dorogi énekli a darabot. A Színház- és Filmművészeti Főiskola musical-színész szakára 1993-ban felvételt nyert Barbara egy dalt énekelt Gál ’Boogie’ Csaba Come On Over To My House című albumán, majd 1995-ben saját anyaggal (Night Time Is The Right Time) jelentkezett. Mindkét lemezen közreműködött a Palermo teljes legénysége.
   
 

1993 áprilisában a zenekar Big Jay McNeely-vel lépett fel a budapesti Biliárd fél 10 klub kétéves fennállását ünneplő esten. A háromórás koncert után nehéz volt eldönteni, hogy a hatvanhat éves Los Angeles-i szaxofonos, ifjú kísérői vagy a közönség fáradt el jobban. Ekkor merült fel az ötlet McNeely-ben, hogy szívesen készítene lemezt a Palermóval. Az anyag Blues & Boogie In Budapest címmel 1994-ben készült el, de végül nem adták ki. Szintén ’93-ban a Salamon Bea vezette Méta együttessel közösen Palerméta néven adtak koncerteket.
Soron következő lemezük, az Anniversary 1996-ban jelent meg. Az összegző és korszakzáró anyag a blues széles spektrumát vonultatta föl. „Ezen az albumon derült ki egyértelműen, míg Fekete Jenő a Mississippi-vidéki és chicagói bluesban, addig Szabó Tamás a New Orleans-i és a louisianai stílusban mozog otthonosan” – írta Nemes Nagy Péter a lemezről megjelent ismertetőjében. A kiadvány, csakúgy mint elődje, bekerült a Wolf Records katalógusába.
Az 1997-es esztendő a Palermo Boogie Gang feloszlását hozta. A ’80-as évek végén létrejött együttes tagjait ekkor már különböző zenei elképzelések érdekelték. Utolsó hivatalos koncertjüket augusztus 17-én a Szigeten adták. A közös zenélések persze megmaradtak, mindegyikük tudott a másikról, de próbálták megvalósítani saját zenei elképzeléseiket.
2003 a visszatérés éve, a banda ismét koncertezni kezdett. Fennállásuk huszadik évfordulóját 2005-ben ünnepelték. Ebből az alkalomból nagyszabású koncertet adtak az A38 Hajón. A zenekaron kívül felléptek azon muzsikusok, akik megfordultak a Palermo Boogie Gangban, vagy akikkel gyakran együtt játszottak. Utolsó albumuk 2007-ben, feloszlásuk tizedik évfordulójára került kiadásra. A Parking Lot Blues igazi garázsanyag, kevés utómunkálatot végeztek rajta. Néhány koncertjüket felvették, nyersen, ahogy a helyi technika adottságai engedték. Szavazással döntötték el, mely változatok kerüljenek a lemezre. Vannak dalok, amelyek jobban, és vannak, amelyek nem olyan jól szólnak, Szándékosan nem dolgozták el a számok végeit, sokszor durván és gyorsan ér véget egy-egy felvétel, nem szerettek volna közönségzajt, csak a csupasz nótákat. Az albumon a csapat régi barátja, Ripoff Raskolnikov, illetve az új generációból ifj. Szász Ferenc és Long Tall Sonny vendégeskedett.



Ebben az időszakban havonta adtak egy-egy koncertet, ahol mindenki jókedvű volt.  Úgy tűnt, hogy együtt öregszenek meg, a sors azonban Kepes Róbert 2011 augusztusában bekövetkezett váratlan halálával keresztülhúzta ezt. A Palermo Boogie Gang története ekkor véget ért.
Az együttesnek a magyar blues zenei életre gyakorolt hatása elvitathatatlan. Ők voltak azok, akik meghonosították hazánkban a Chicago blues és a zydeco műfajt, és rengeteg ma ismert zenész általuk találkozott először a tradicionális blues feketék által játszott változatával. Nevek a teljesség igénye nélkül: Kirschner Péter, Eichinger Tibor, Takáts Tamás, Benkő Zsolt, Pély Barnabás, Pribojszki Mátyás, Besenyei Csaba, Czomba Imre, Nagy Szabolcs, Szűcs Gábor, Pintér Zsolt, Kiss Tibor és Varga Livius. Ők hívták fel elsőként a figyelmet a rétegzenék fontosságára a ’89 körüli politikai változások viharában.  A PBG fennállása alatt egyetlen hivatalos elismerést kapott: 1993-ban nekik ítélték oda az eMeRTon-díjat, a legígéretesebb zenekar kategóriában. Életművüket öt album, egy-két válogatáslemez, valamint néhány szerencsés rajongó birtokában lévő rádió- és kalózfelvétel őrzi.



Diszkográfia:
Palermo Boogie Gang (Honvéd Együttes, 1991. LP, MK)
Red Hot Blues (Mafioso Records, 1993. CD, MK)
Bottle Up And Go (Mafioso Records, 1994. CD, MK)
Anniversary (Mafioso Records, 1996. CD)
Parking Lot Blues (MMM Records, 2007. CD)

A fotók Szabó Tamás és Hagyó Béla archívumának részét képezik. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni Tamásnak, aki hasznos tanácsokkal segítette munkámat.

Oldalunk együttműködik a Blues24 non-stop rádióadóval, így az együttes életműve augusztus 29-én a 20 órakor kezdődő Blues megálló műsorában is bemutatásra kerül. A Kovács József által szerkesztett-vezetett adás a Poptarisznya.hu oldalról indulva hallgatható meg.

hoati


Kacatok - Ripoff Raskolnikov az új lemeze dalairól
2016-04-07


Az osztrák származású, de Vas megyében élő Ripoff Raskolnikov egy hosszabb, négyéves szünet után jelentette meg az Odds And Ends címet viselő korongját. Az alábbiakban a tiszteletbeli magyarnak számító zenész mutassa be az új album dalait a saját szavaival.

1. Virgo Angel
Egy gondtalan kis szerelmes nóta, ami sokkal tartozik Bo Diddley-nek. A dalban remek szólógitározás szerepel régi cimborámtól, Little G-től, azaz Szűcs Gábortól. Mindenki, akinek köze volt a lemezhez, úgy gondolta, hogy ennek kell lennie a nyitószámnak.

2. I Don’t Wanna Know
Attól tartok, hogy ez egy amolyan kis lázadó himnusz... azt hiszem volt idő, amikor Siegal barátomhoz hasonlóan kalóznak tartottam magam... most viszont már tapasztalt hajóskapitány vagyok, aki mindent megtesz, hogy rozzant lélekvesztőjét távol tartsa a cápáktól terhelt vizektől.

3. Abalone Earrings
Ez egy igaz történet - mind a nő, mind a fülbevalók igaziak -, vagy ahogyan megtörtént igaziak voltak. Másrészről viszont a dal mégsem annyira nőkről és fülbevalókról szól, sokkal inkább egy férfiról, aki jól érzi magát és nem törődik a végkifejlettel.

4. Late Monday Night
Ennek a szerzeménynek a gyökere már régóta, a harmincas éveim óta megvolt bennem, de sehogy se tudtam dűlőre jutni vele. Viszont mivel azt gondoltam, hogy a Late Monday Night egész jó számcím, soha nem dobtam ki a hozzá tartozó vázlataimat - és láss csodát, valamikor a tavalyi évben, főképp a zenekar inspirálására életre kelt. Újraírtam a szöveget, leegyszerűsítettem az akkordmenetet és ez született meg belőle.

5. The Edge
Egy kis haraggal visszatekintés egy elmúlt szerelemre. Eredetileg sokkal hagyományosabb bluesos dal lett volna, de egy ponton a bennem megbújó Keith Richards átvette az irányítást. Az egész nótában remek Nagy Szabolcs zongorajátéka.

6. Dead End Blues
A dal ötlete, ez az ál-kelta gitármotívum azután talált meg, miután egy intenzív hetet Nick Drake számainak hallgatásával töltöttem. Drake elképesztően tehetséges brit dalszerző-énekes volt, aki huszonhat évesen követett el öngyilkosságot. Arról is lehetne beszélgetni, hogy az ő, életről alkotott optimista szemlélete mennyire hatott a dalszövegre.

7. Train

Az egyik kedvencem ezen a lemezen. Dal szerelemről, veszteségről, szívfájdalomról, de optimista felhangokkal. Ugyanakkor annak az első látásra szerelemnek a története is, amit Podlovics Péter steel gitárjával kapcsolatban megéltem.

8. Get Away

Ezt eredetileg a Pribojszki Mátyással közös duóalbumra, a Room For Two-ra rögzítettük. Alapvetően arról szól, hogy egy idősebb férfi tanácsot ad egy fiatalabbnak egy enyhén szólva is rossz kapcsolat megszakításáról. Elég büszke vagyok a mandolinjátékomra ebben, de persze nem tudhatjuk, hogy Jimmy Page mit gondolna róla.

9. Evil-Hearted Women
Mindig is sok blues volt a zenémben, viszont ezen az új lemezen, talán ez az egyetlen dal, amelyben nyilvánvaló a hatás. Emelem öreg kalapom Skip James, Blind Willie McTell, Robert Johnson és a többi nagy korai blues zenész előtt, bármerre is legyenek mostanság.

10. Sailor Song
Ez a szerzemény eredetileg egy filmben szerepelt volna, amiben én egy Waits-szerű vagabondként, egy használaton kívüli benzintöltő előtt adtam volna elő. A rendező ötlete volt az, hogy írjak arról a régi elképzelésről, hogy minden alkalommal meghal egy hajós, ha valaki gyertyával gyújt meg egy cigarettát. A film természetesen nem készült el, úgyhogy be kell érnünk csak a dallal...

11. Odds & Ends

Amolyan életközép utáni önvizsgálat. "Tízezer mérföldet jöttem és semmit nem tudok felmutatni..." - ilyesmi.

12. Cheap Hotel
Ez pedig egy kis óda a házasságtöréshez, illetve ahhoz a szép sor színvonaltalan szemétládához, akihez hű dalszerzőtöknek szerencsétlensége volt az elmúlt negyvenakárhány évben.


A Syrius elhagyott hagyatéka
2015-05-03


A Magyar Nemzet Online nemrég felkért tizenegy rockzenei újságírót, hogy állítsák össze minden idők legjobb magyar rock lemezeinek listáját. Az eredményt 2015. január 23-án tették közzé. Az első helyen a Syrius egyetlen „igazi” albuma, Az ördög álarcosbálja végzett. Azért az „egyetlen” és „igazi”, mert a Syrius nagy korszakában csak ez a lemez készült kifejezetten a megjelentetés szándékával.

A rend kedvéért említsük meg, hogy Syrius név alatt több formációban, sok zenész játszott. Az együttes pályafutása alapvetően három korszakra oszlik. Az első, amely 1962-ben indul, a kezdet, elsődlegesen korabeli slágerek interpretációjáról szól. 1969-ben aztán kialakul a „nagy” Syrius: az alapító, zenekarvezető, Baronits Zsolt (tenor- és altszaxofon) mellett Orszáczky ’Jackie’ Miklóssal (basszusgitár, ének), Pataki Lászlóval (orgona, zongora), Ráduly Mihállyal (tenor- és szopránszaxofon, fuvola) és Veszelinov Andrással (dob). Az ő nevükkel fémjelzett második korszak a pálya csúcsa: elkészül a Széttört álmok szvit, ausztrál turné 1970-71-ben, hangos külföldi (majd belterjesebb itthoni) koncertsikerek és megjelenik a feledhetetlen Devil’s Masquerade album. Az időszak végén csatlakozik az együtteshez Tátrai Tibor gitáros. 1973-ban azonban előbb Orszáczky és Ráduly, majd Pataki is elhagyja a csapatot. A harmadik korszak a lassú leépülésé: zenészek jönnek-mennek, stílusváltás, egy új album is összejön ugyan, végül Baronits 1978-ban feloszlatja a zenekart.



Ma már vita nélkül áll: a Syrius nagy formációja világszínvonalú együttes volt, az első és mindmáig talán egyetlen magyar csapat, amelyik kiállta az összehasonlítást a világ legismertebb zenekaraival is. Az, hogy a világszintű siker elmaradt, nem a zenészeknek, hanem kizárólag a szocialista kultúra irányítóinak bűne és felelőssége.
Abban azonban, hogy a Syrius zenei hagyatéka csak töredékekben lett közkinccsé, az utókor felelőssége sem vitatható el.

Nézzük a tényeket: Az ördög álarcosbálja 1971-ben jelenik meg, Spin márkanév alatt, a Festival Records gondozásában, Ausztráliában. A lemezt új, magyar feliratos borítóval (amely egyébként sokkal impozánsabb, mint az egyszerű, rózsaszínű eredeti) átveszi az MHV, itthon 1972-ben lát napvilágot.  1981-ben Krém márkajelzéssel ismét kiadják itthon, ezúttal jellegtelen, szürke köntösbe öltöztetve. A lemez 1993-ban megjelenik itthon CD-n, sőt műsoros kazettán is. 2012-ben pedig az osztrák Enigmatic Records piacra dobja bővített változatát, amelyen az eredeti hét szám mellett öt bónusz felvétel is található.
A rendszerváltást követően nemcsak a világ túlsó felére menekült Orszáczky Jackie jár rendszeresen haza, hanem a Syrius legenda is feléled. 1994-ben a Hungaroton gondozásában napvilágot lát a Most, Múlt, Lesz című CD, rajta az ausztrál turnén rögzített stúdió felvételekkel, valamint a Széttört álmok rádió felvételével, amelyet egy élelmes hallgató, közvetlenül az adásból rögzített. A koncertfelvétel minősége ugyan jócskán hagy kívánni valót, azonban a lemez mégis fontos. Egyrészt itt publikálják első ízben a legendás, hattételes szvitet teljes egészében, másrészt az ausztráliai felvételeken hallható először, hivatalos kiadványon, stúdió minőségben a nagy csapat.

2001-ben aztán megtörténik, amire sokáig szinte gondolni sem lehetett. A Syrius szeptember 6-án Pakson, a Bongo Cafe-ban, majd másnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet. Orszáczky, Pataki, Ráduly és Tátrai mellett két fiatal zenész egészíti ki a csapatot. Baronits Zsolt sajnos ezt már nem érhette meg, a legendás ’Bálna’ két évvel korábban elhunyt.

A reunionra Ráduly Mihály is hazatér tehát New Yorkból és a Fon-Trade kiadónál megjelenteti a Napfelkelte alkonyatkor című albumot az egykori Rákfogó együttes által készített felvételekkel. Ennek a formációnak, amelyben rajta kívül Orszáczky is – a Syrius tagsággal párhuzamosan – szerepelt, csupa nagyszerű jazz zenész (Szakcsi Lakatos Béla,  Babos Gyula, Kathy Horváth Lajos, Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, Vajda Sándor) voltak a tagjai. A felvételeket a Magyar Rádió készítette 1972-73 folyamán.
2006-ban lát napvilágot az Utolsó kiadás című kiadvány. Ez Novák Emil Széttört álmok című dokumentum filmjét és két videoklipet tartalmaz. A DVD mellett azonban tartozik hozzá egy CD is, amelyen további, korábban nem publikált ausztrál stúdió felvételek, valamint három budapesti koncert részlet is hallható.
Ugyanebben az évben jelenik meg az 1971-2001. című CD, rajta három új és öt régi darabbal.  Az előbbiek a budapesti koncert részletei, utóbbiak között a Széttört álmok szvit két, Ausztráliában rögzített, angol nyelvű tétele, valamint a Hamlet a sólyom és az Igazi tisztaság című felvételek, 1972-ből. A lemez eredetileg a Syrius történtét remekül feldolgozó, Zoltán János, Nemes Nagy Péter és Budai Ervin által írt, Széttört álmok című könyv mellékleteként kerül a boltokba, később önállóan is forgalmazzák.

    

Közben sajnos újabb Syrius tagok távoznak. Veszelinov András 2007. május 27-én Budapesten, Orszáczky pedig 2008.  február 3-án Sydneyben hal meg.

Ráduly bábáskodásának köszönhetően jelenik meg az Anno című opusz, 2009-ben. Amolyan „official bootleg” típusú kiadvány, a Syrius 1971 és 1973 között, Budapesten, különböző helyszíneken rögzített, amatőr felvételeinek válogatása. A Fon-Trade által jegyzett dupla CD-hez az első száz példány esetében nemcsak a 96 oldalas füzet tartozik, hanem egy harmadik korong is, a Széttört álmok angol nyelvű felvétele, amely a Derkovits klubban készült, 1972-ben. Nagyszerű zene, változó hangminőségben.
A mindeddig utolsó Syrius album, a Fáradt a Nap című CD. Ez 2014-ben jelenik meg a Retro Media kiadásában. Az antológia az együttes 1962 és 1977 között publikált összes kislemezét adja közre, kiegészítve néhány ritkasággal. Ennek megfelelően a „nagy” Syriust a huszonegyből csak négy felvétel képviseli.

A felsorolt kiadványokból kitűnik, hogy az elmúlt két és fél évtizedben több próbálkozás is volt a Syrius örökség ápolására. Ez azonban mégis csak hellyel-közzel sikerült. Miért is?
Azért, mert az említetteken kívül több, nagyszerű, mindmáig hivatalosan nem publikált felvétel is létezik, amelyek a közzétett kiadványokhoz képest sokkal méltóbban jeleníthetnék meg a Syrius hagyatékát. Mik is ezek?

A Syrius Ausztráliából történt hazatérését követően szinte azonnal nekilátott egy következő album elkészítésének. Orszáczky távozásának, ezen keresztül a „nagy” Syrius felbomlásának éppen az volt az egyik alapvető oka, hogy ennek megjelenését az illetékes elvtársak végül nem engedélyezték.
Jackie 1973. április 8-án, a veszprémi egyetem lapjának nyilatkozott arról, hogy az új nagylemez anyaga készülőben van, azonban a stúdióban egyelőre nincsen számukra hely, mert az LGT és a Generál lemezei készülnek.
Az egy ideig Hollandiában élő Zsobrák Péternek a Passzio.hu internetes portálon tett 2012-es blog bejegyzése szerint négy felvétel, a Zarándokok (Nyitány és induló), a Hamlet a sólyom, az Igazi tisztaság és a Magas fák között a Magyar Rádió stúdiójában el is készült. Pölöskey István, a köztévé, illetve a Duna TV fiatalon, 2010-ben elhunyt filmszerkesztője mesélte el, hogy a rádió archívumában a Syrius felvételeknek már csak a hűlt helyét találta, ezeket idővel ugyanis ismeretlenek több, más korabeli anyaggal együtt ellopták.
A remény azonban nem veszett el! Több internetes honlapon is megtalálhatóak az eltűnt számok, a Magas fák között demója pedig éppen a Fáradt a napon jelent meg, 2014-ben. Nem kéne ezeket a felvételeket végre együtt, méltó formában is kiadni? Kiegészítve például amolyan bónuszként azzal a két, kifejezetten a rádió számára készült felvétellel, amelyek a 6-os stúdióban kerültek rögzítésre, 1972. január 9-én. Ezeken Orszáczkyék Az ördög álarcosbálja album két darabját adják elő. Az Ausztráliában írt számokhoz nem állt rendelkezésre magyar szöveg, a rádió pedig elutasította az angol nyelvű változatot, ezért az énekszólamot Friedrich Károly harsonája pótolja.
Rendelkezésre áll továbbá a Magas fák között, a nagykanizsai Nemzetközi Jazz Hétvégén 1973. november 14-én rögzített változata. Ezen ugyan Ráduly és Orszáczky már éppen nem hallható, azonban ez a huszonnyolc perces, fantasztikus élő felvétel nélkülük is méltó emléket állít a Syriusnak.



2016-ban lesz Az ördög álarcosbálja megjelenésének negyvenötödik évfordulója. A magyar zenetörténet ikonikus műve nem érne meg végre egy méltó díszkiadást? Az eredeti hét szám mellett az évek során tizenöt különböző stúdió felvétel látott ilyen vagy olyan formában napvilágot, amelyek szintén Ausztráliában készültek. Nemcsak Traffic, Beatles, Hendrix, Spencer Davis, stb. feldolgozások, hanem a Széttört álmok három tétele, továbbá a Tiszta szívvel, ugyancsak angol nyelvű verziója. Azután itt vannak az ABC TV által készített filmfelvételek, amelyek a GTK (Get To Know) TV show számára készültek, ezek szinte hiánytalanul megtalálhatók a YouTube-on. Jó kis DVD melléklet lehetne belőlük.
Végül említsük meg, hogy fennmaradt két, első osztályú hangminőségű élő felvétel a Rákfogótól. Az egyiken az 1972-es Debreceni Jazz Fesztiválon adott koncert hallható, Orszáczky mellett Szakcsival, Kőszegivel és Babossal, a másikon pedig, a Nagykanizsán és a Marczibányi téren, 1973 tavaszán rögzített számok, Rádullyal kiegészülve.

Aligha vitatható, hogy a komoly érdeklődésre tartanának számot ezek a nagyszerű felvételek. Lehetséges, hogy nem található megfelelő kiadó rájuk? Pedig megjelentetésükkel végre nem lenne elhagyatott a Syrius-hagyaték...

Martsa Balázs


A „Mojo Workings”
2014-04-05


Csak azt mondom, ne menjen a kikötőbe.
Már ha egy ilyen finom úr megfogadja egy ilyen magamfajta semmirekellő szavát, meg is hajolok, így ni. Jó, hogy a missust kint hagyta, teázzon csak a teraszon, nem való ilyen finom nőnek még ez a bár se, pedig, ne foglalkozzon dadogós Perryvel, még mindig ez a legfinomabb hely a városban, azt mondom, ki se mozduljanak a hotelből, nem olyan idők járnak manapság.
A kikötő, meg az az új banda, na persze. Hogyne hallottam volna róla, mindenki erről beszél, de az még magának ne jelentsen semmit, attól még arra figyeljen, amit mondok. Éppen azért beszél mindenki erről a bandáról, mert a kikötőbe még egyszerű fehér embernek sem ajánlatos betenni a lábát, nemhogy zenebonálni, nemhogy bluest. Egyszer játszottak ott fehérek, de az a tengerészgyalogság fúvószenekara volt a Nagy Háború végén, mikor a fiúk hazajöttek Európából, azóta viszont senki, az meg ugye nem ma volt. A válságba tönkrement a hajózás a Mississippin, minden boldogtalan idejön, hogy talán a tengeri hajókra felveszik, vagy lesz valami pakolnivaló. Aztán inni kezdenek, bandákba verődnek, a szesztilalom óta csempésznek is, mert azt mondják, abban még van valami pénz, csak hát éppen azért meg több vér is folyik közben, mint amennyi hordócskát meg üveget át tudnak vinni a vámon, főleg ha Papának nem adnak belőle sápot, ami különösen ártalmas volna az egészségre.
Az az egyetlen pimasz kis gazember élte túl eddig, bár az is csak egyszer próbálta. Állítólag megunta, hogy csak zsebes kis strici a dokkok környékén, tucatból senki, kivéve, hogy fehér. Szóval ő alapította a bandát, amit keres. Állítólag Papa emberei kivitték az északi szeméttelepre, ami tulajdonképpen a mocsár partján van, és mivel korábban ez a kis bolha már megnevette Papát, az öreg személyesen is részt akart venni a kivégzésén. Ennek persze a tökmag nem örült, mivelhogy sok mindent beszéltek a Papáról, hogy nem véletlen uralkodik a New Orleans éjszakáján már negyven éve. Ami pedig, mint tudja, a világ legnagyobb kikötője, és ennek a királya Papa Mandingo. Mert a népek szerint holtakkal cimborál, és értett a varázsláshoz is, joruba pap volt, a mojo mestere, a szigetek varázslói állítólag megválasztották vezetőjüknek, sőt, azt is beszélték, sosem alszik, mert már maga is régen halott. Azon a szeméttelepen végzi a sok sötét disznóságot az olyanokkal, akik nem tartják be az egyébként egyszerű szabályokat. Például, és elsősorban, hogy mindig add meg Papa részét az üzletből.
Tehát ott ült a nagy kövér varázsló egy trónuson, a szeméttelep közepén, és már rángatták is elé a pimasz kis ficsúrt. Ki kéne vágnom a szívedet, kezdett bele Papa, mire a bolha közbevág, kivágom én magamnak, aztán előveszi a szájharmonikáját, és játszani kezd. Tudni kell, hogy két dolog bosszantotta különösen Papát élete során, egyik, ha a szavába vágnak, másik pedig, ha fehérek játsszák a feketék zenéjét, mindig azt mondogatta, ő se árul Bibliát, a fehérek se próbálgassák a bluest, és béke lesz.
Ha mégis kimegy a kikötőbe, hogy felvegye őket, azzal a tölcséres masinájával, persze én megértem. Ha Papának elég jó volt az a szájharmonikázás, hogy a tökmag túlélje az estét, és nemcsak hogy megtartsa az üzletét. Persze több csempészetről szó sem lehetett, csak azt a pár csoffadt kikötői lotyót tarthatta meg, magunk közt szólva, kicsit hirtelen kezűen boronálja az életüket, dehát mit lehet tenni, az a hivatás sem könnyű kenyér. Elég az hozzá, hogy nem csak hogy egy darabban maradt azon az estén, meg az utána következőkön is, hiszen nem piszkálják az embert mások se a kikötőben, ha tudják, hogy Papának tetszik, ahogy zenél, hanem még bandát is alapíthatott. Bár erről nem biztos, hogy szó volt aznap éjjel a szeméttelepen, végül mégis összeállt az a csupa fehérekből álló banda, amire még maga is kíváncsi, pedig látom, ha nem is külföldi, de jó messziről jött.
Nem volt persze tülekedés, sok embert nem talált az új bandájába, akivel bosszanthatta a helyieket, éppen csak kettőt. Úgy gondolta, bár ezt azért tényleg már csak magában, pedig a szájára sose tudott lakatot tenni, hogy ő még Papánál is jobban ért a blueshoz, szóval szigorúan válogatott, elhiheti. Már persze ha azt a dolgot válogatásnak nevezhetjük, hogy egyszer felutazott a folyón valami nagynénjéhez, és a porfészekben, ahol kiszállt, a kocsma tornácán belefutott a másik két bandatagba, akik éppen ott gitározgattak. Körülöttük nagy csomó fekete idénymunkás, mert ilyet még ők se láttak. A zene viszont működött.
Az egyik, aki a szólót vitte, néhány éve nálunk is járt, híres bunyós volt, igazi ír fajú rettenet, miután kezdte elveszíteni a meccseit, a pénzét is a kártyán, hogy teljes legyen a dolog az ivásra is még jobban rákapott, mire ott a tornácon gitározott már filléres senki volt, és éppen a felesége meg az öt gyereke elől szökött meg néhány hete vagy hónapja. Egy német kísérte, nem is gondolná, persze nem olyan, mint akikkel harcoltunk. A családja már régen itt élt Oklahomában, csak hát a válság elvitte a farmjukat, aztán ők is Kaliforniába mentek. Kivéve ezt a bolondot, mert úgyis afféle mérnök volt, soha nem érdekelte a föld, mondjuk ezt meg is értem. Inkább a vidéket járta az aratási idényben és cséplőgépeket szerelt, gondolta, majd ezt csinálhatja tovább. Kaliforniában meg nincsen blues. Mert ez a német, hiába figyelmeztették, meg utálkoztak vele a többi fehér népek, a négerek gépeit is javítgatta. Mert azok cserébe megtanították bluest játszani, amit annyira szeretett. Aztán mikor mindenki tönkrement a vidéken és a banké lett az összes föld, lejött még délebbre, hogy majd itt keres munkát. Kosztért-kvártélyért szerelgette az elromlott gépeket, amiből viszont errefelé sincs sok, meg zenélt, úgy találkozott az írrel is, aztán mikor meglátta őket a tökmag, tudta, hogy meg is van a banda, amivel Papát bosszantani fogja, nem kell tovább keresgélni.
Ennek két éve, azóta járnak csodájára a népek a kikötőben. Általában a Szukaketrecben szoktak játszani, ami, magunk közt szólva, egy kupleráj. A szájharmonikás is ott bérel szobákat a lányainak. meg már ott lakik az ír is, meg a családja, mert az asszony végül csak megtalálta, aztán ideköltözött a gyerekekkel. Meg a német is, aki összeállt egy mulatt lánnyal, aki állítólag Papa unokája, de ezt nem firtatja senki, amúgyis mindegy, mert a kikötői lányok fele Papa unokája, de ebben állítólag van varázslóvér is, én nem tudom.
Egyszer hallottam a zenéjüket, azt mondanám, inkább régi dolgokat játszanak, nem ezt a sok mostanában divatos flancot, már ha érti, mire gondolok. Végülis van az a pénz, amiért elkísérem holnap este a Szukaketrecbe, még a masináját is segítek cipelni, ilyet még úgyse láttak ott a népek. Csak két feltételem van, azt a finom hölgyikét, a maga missusát legalább hagyjuk itt, nem való neki a kikötő, maga meg öltözzön át kissé, mert ebben a selyem mellénykében akkor is ki fogják rabolni, ha velem van, hiába vagyok Papa Mandingo tizennegyedik fia, vagy a tizenharmadik.

Az 1931-ben játszódó novella szerzője: Horváth László Imre


Száztizenöt éve született Sleepy John Estes
2014-01-25


Száztizenöt éve született a gitáros, énekes és dalszerző Sleepy John Estes. A Blues Hall Of Fame tagjai közé beválasztott muzsikus nem volt különösebben jó gitáros, az erőssége a rendkívül kifejező hangja volt. Énekét Big Bill Broonzy a „blues kiabálásának” nevezte.

Sleepy John Estes (eredeti neve: John Adam Estes) 1899. január 25-én Tennessee államban látta meg a napvilágot. Apja bérlőként dolgozott egy farmon, nem messze Ripley-től, ahol Estes világra jött. Hat esztendős korában baseballozás közben megvakult jobb szemére, ezért érdeklődése a zene irányába fordult. Családjával 1910-ben Brownsville-be költözött, ahol hamar nagy népszerűségre tett szert. Ezekben az éveken ismerkedett meg, majd kötött életre szóló barátságot James ’Yank’ Rachell mandolinossal és Hammie Nixon szájharmonikással. Hárman leginkább a ’20-as években játszottak együtt, de felléptek az 1964-es Newport Folk Festivalon is. Estes pályafutása során felvételeket készített a Victor Records, a Bluebird Records, a Decca Records, a Sun Records és a Delmark Records részére. Dalai saját tapasztalatain alapulnak, önnön életéről vagy brownsville-i személyekről szólnak, ezáltal betekintést enged a múlt század első felében élt feketék tragikus sorsába. Legismertebb szerzeményei a Diving Duck Blues, a Milk Cow Blues, a Someday Baby Blues, a Drop Down Mama és a Floating Bridge, melyeket fekete és fehér blues- és rockzenészek sokasága vett fel repertoárjába. Pályájának két kiemelkedő korszaka volt: a ’30-as évek második fele, amikor Chicagóban élt, és a ’60-as évek Bob Koesternek köszönhetően. Ez utóbbi időszakban az American Folk Blues Festival sorozat keretében többször járt az öreg kontinensen, és ünnepelt vendég volt a legendás Ann Arbor Blues Festivalon. Sleepy John Estes-t nyomorúságos, víz és áram nélküli kunyhóban, 1977. június 5-én érte a halál. Fejfáján a Someday Baby Blues című dalból kiragadott idézet (…ain't goin' to worry Poor John's mind anymore) olvasható.

Ajánlott albumok:
The Legend of Sleepy John Estes (Delmark Records, 1962)
Broke and Hungry (Delmark Records, 1963)
Brownsville Blues (Delmark Records, 1969)
First Recordings with Yank Rachell & Noah Lewis (JPS, 1994)

hoati


Oláh Andor (1966 - 2013)
2014-01-05


Karácsony előtt öt nappal jelent meg az egyik legnépszerűbb közösségi portálon, hogy negyvenhét éves korában elhunyt Oláh Andor szájharmonikás. Perceken belül körbejárt a hihetetlen hír, a döbbenettől meglepődve reagáltak a kommentálók, barátok, ismerősök, zenésztársak és rajongók. Andor élete és alkotóereje teljében, jövőbeli tervek sokaságával lépett át egy másik dimenzióba. Nagyszerű zenész és szervező volt egy személyben. A magyar blues egyik központi alakja, zenekara mellett működtette a Jamboree Guru Produkciós Irodát és a Blues Patika Közhasznú Alapítványt. A Blues Patika Jamboree, a Sziget Fesztivál blues színpada, a bajai Idill Jazz & Blues Napok szervezése, a Blues Patika Életműdíj létrehozása fűződik több más mellett nevéhez. Élénk fantáziáját, eredeti ötleteit nem csak harmonikajátékában, hanem írásaiban és kedvenc hobbijában, a sakkozásban is kamatoztatta. A hangszert, bár ezt kevesen vették észre, „balkezesen”, azaz a többi herflistől eltérően megfordítva használta. Magától kezdett szájharmonikázni, senki nem tanította. Egy interjúban arra a kérdésre, hogyan használja a hangszert, a következőt válaszolta: „Mindenhogyan használom, nincs ilyen vagy olyan. Arra kell törekedni, hogy a hangszert teljes mértékben kihasználjam. A hangkészletét és terjedelmét egyaránt. Valamint a torok adta „effekteket”, de ezek „titkos dolgok…” Játékába becsempészte a magyar és cigány népzene elemeit, így frissítve, megújítva a delta blues ősi hagyományait. Igazi színes egyéniség volt tarka nadrágjaival, extrém öltözködésével. A pörgés és a dzsembori az a két szó, ami Andorral kapcsolatban eszembe jut. Gyors, hadaró beszéde örökre itt cseng a füleimben. Felesége Nikoletta, és két fia, Ábel (hat éves) és Soma (négy éves) nélküle állta körül a karácsonyfát.



Életútja

Oláh Andor 1966. április 16-án született. Az általános iskola második osztályától zongorázni tanult másfél éven át. Próbálkozott furulyával, tangóharmonikával, végül a szájharmonikánál kötött ki. Elmondása szerint a rádióban hallott először bluest: ’Harmonica’ Phil Wiggins játéka ragadta meg, akivel később egy drezdai bluesfesztiválon személyesen is találkozott. 1989-ben lett a debreceni Ölveti Blues Band tagja, velük nyugaton utcazenélt, majd idehaza klubokban, fesztiválokon léptek fel. Ekkoriban született Boros Györggyel közös dala, a Pocsolyába léptem. 1990-ben a Takáts Tamás Dirty Blues Bandhez csatlakozott és Debrecenből a fővárosba költözött. Az ország egyik legnépszerűbb bluesegyüttesében élte át a műfaj magyarországi fénykorát.
Közben bejárta az Egyesült Államok blueskocsmáit, helyi, autentikus előadókkal zenélt együtt. Hazatérve megalapította a tizenhárom évig működő Dr. Valter & The Lawbreakerst, amellyel Európa-szerte felléptek, játszották a múlt század '20-as éveinek delta bluesából táplálkozó zenét. A Dr. Valter formáció felbomlása után az amerikai Big Daddy Wilson és a német gitáros Wolfgang Feld társaságában játszott a Mississippi Grave Diggers névre keresztelt zenekarban. Ez a csapat később az ugyancsak amerikai Karen Carroll állandó magyarországi kísérője lett.
2011-ben korábbi zenésztársával, Gál Csaba ’Boogie’-val az ún. „electro nu blues” stílust követő Mississippi Big Beat együttest hívta életre. Egy izgalmas, új, de egyben régi világba vezetett be bennünket a hazai blues színtér lassan már veteránjának számító szájharmonikása. A csapat sajtóanyagából idézve: „A magyar electro szcénából importált zenész producerek összeálltak az alkimistákkal, akik a rap szlengjével, a népzenék nektárjával, a Big Beat ritmusával érkeztek, és jól összekeverték ezeket a blues kormos fazekában, amibe véletlenül beleesett egy kis varázsgomba is, és máris kész a Delta Disco! Oláh Andor és Gál Csaba ’Boogie’ több mint húsz éves koncertező múltjuknak és zenekaraiknak köszönhetően közelebb hozták a közönség számára a blues nálunk addig még ismeretlen, fekete gyökerű alapjait. Utat nyitottak számos hazai fiatal nyomukba lépő bandának, előadónak is. A mostani felállás a bluesban eddig összegyűjtött ismeretek és a mai kornak megfelelő, friss hangzásvilág ötvözetét hozza létre. Az elektronikus zenei háttérről az egyik szerző, Máté Szabi, és Dure hivatottak gondoskodni. Az új tag, Jancsovics Máté dob játékával izgalmasabbá teszi a muzsikát. A Mississippi Big Beat elkezdte és folytatja a blues műfaj modernizálását, a blues alapokat elektronikus alapokkal és effektekkel turbózza fel, és repítik az 1920-as években született nótákat a mai hangzásvilágba.”
Ez az együttes tette közzé Oláh Andor utolsó felvételét is, aki őszi londoni útja alkalmával a Mississippi Big Beat 2014-es fellépéseit szervezte, lemezkiadókkal tárgyalt. Ha lesz is folytatás, az nélküle, de biztosan az Ő szellemében valósul meg. Legyen Neki könnyű a föld!
Búcsúztatására az óbudai temetőben került sor 2014. január 3-án. Utolsó földi útjára a családtagok, rokonok mellett több százan, barátok, ismerősök, zenésztársak, a koncertjeire járó közönség kísérte el.

Szöveg: Nemes Nagy Péter, fotó: Császár Márta (Kifra)


Blues van, babám - Közjáték (5.)
2011-12-19


Már megint elmúlt egy éjszaka. Csak rajzoltam, miről álmodtam, csak leírtam, amit gondoltam. Megint erre szállt az a hajó a szélben, már megint zöld volt a sárga és piros a kék. A Mária utcai tivornyatórium másik végében Dj Ramses Hoppa alussza a nyugtalanok lehető legmélyebb álmát, vagy egy hete itt van már a héder, hangos szó még nem esett, csak vagyunk, mint a gyöngyök Isten cserepes tenyerén, testvérem ő nekem, hogyne volna itt a helye a főhadiszálláson, ha bármikor…
Ő az egyetlen dj, akinek a muzsikáját gond nélkül be tudom fogadni. Még akkor is, ha hatalmas acid basszusokkal bombáz, hozza a nyolcvanas évek amszterdami hangrobbanásának emlékeit, amiből én csak a teuton válfajt ismertem és voltam bátor anno sugárban okádni a dobgépek digitális dorbézolásától. Aki tehetséges, az nagyon az. Folyékonyan beszél zenéül és emberül, ennél több még akkor sem kell, ha valaki amszterdami létére jobban csipázza Budapestet, mint Rotterdamot netán Hágát. Amszterdami vagyok, nem holland - közli oda mosolyogva, ha ilyesmiről faggatják.
Mire megöregszem, lepkegyűjtő leszek, barátokat és szerelmeket tűzök a gombostű végére, szépen lajstromozott kollekcióm lesz. Jó itt a Világ Köldökén ücsörögni ebben a fehér lótusz - fotelben, hagyni, hogy a zene sodorjon, soha meg nem unható felhőfiesta. Miközben a velem egyidős kispályások és nagyágyúk egyre vadabb meneteket birkóznak Herr Halálfélelemmel és Fraulein Aggodalommal, mind jobban szórakozom eme bolhacirkuszon. Tanulságos hangyahadgyakorlat, sajtó mortale online. Minden nap új ízt csempész szájpadlásomra, újabb vajszínű árnyalat az éjféli őrjáratok vásznain.
Volt időm megszeretni saját hangjaimat és szavaimat. Ha valami életben marad ezen a vincseszteren, az már érvényes. Dicsérhetik, szidhatják, már mindegy. Úgyis megtalál mindenkit minden, amit magához vonz. Miért volna fontos, ki mit tart (netán ír vagy mond) felőlem, és teszi ezt mekkora példányszámban? Hiúnak lenni macerás dolog, bíbelődős műfaj, nem sajátom nekem.
Az Univerzum tökéletes alkotás, én meg tükörképe volnék. Jól metszett kristálytükör.
Lázasan lüktető agy már nem dorombolja átkait, ha figyelmen kívül hagyom szerfelett nagy elszánását, hogy korlátozzon e tökéletes lét tökéletes átélésében. Kikopott belőlem az a nagy taníthatnék is immár. Gyógyítani pedig pláne, csak ha valóban fontos.
Pompás társaságban forgok napra nap.
Senki nincs, akit jobban értenék, mint magam, és aki jobban értene engem, mint én.
Blues van.
Blues van, babám…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Bende és a Black & Blue Cafe
2011-11-28


Ritkán lesz hirtelen annyira magányos az ember fia, mint amilyen én lettem 2007. augusztus 6-án délben, amikor épp esedékes agglegénykonyhászati remekemet toltam a mikrohullámúba. Szenvtelen hang közölte a Kossuth Rádió Déli Krónikájában, hogy meghalt Daczi Zsolt, a Bikini gitárosa.
Drága Bende, hát hír belőled, ha már a zenédből nem is, de távozásodból mindenképp. Köptem volna szívem szerint egy nagyot, vagy üvöltve káromkodom, de nem mégsem. Amikor hiányod rajtam ütött, rögtön az jutott eszembe, este már ott bazseválsz a Black & Blue Cafe-ban a többi jelentős arcozattal kedvedre. Betegség gyötörte tested többé nem lesz akadály, hogy megszólaljon kezedben a száraz fa, hogy lángot vessen a hegedű…
A nyolcvanas évek végét írtuk, amikor ügyletben ücsörögtem a Polip magazin szerkesztőségében. Úri meló volt, zenét kellett hallgatni napszám, friss demókat, miket behordhattam a Garázsba, Nagy Feró rock and roll show-jába, ahol a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kitüntető figyelme mellett csöveseknek és egyéb nehéz életűeknek szórta az igét a Nemzet Csótánya, ki ekkor még leginkább liberális pelenkában szántotta a világot jelentőket, hol volt még akkor a későbbi vérmagyar celeb!
Szóval ücsörgés, bagó, slágerlista - böngészés, mikor nyílik az ajtó, amin két viharvert figura távozik bé, és kollégámat keresik, hogy demót hoztak. Tekintetükben vidéki bizalmatlanság, Kiskunhalasról avázkodtak elő ide a Nagy Faluba, a sáncok mögé. Egyikük, Óbert Tibi, volt a Rolls egykori dobembere, aki elkísérte első világhódító útjára Daczi Zsoltot, akinek a Polimer kazetta bizonysága szerint úgy szólt kezében a gityó, mint a legnagyobbakéban.
Zavart, kusza, kapkodós duma volt, gyorsan találtunk a formációnak nevet (Mylady), löktem néhány tippet, hová lehet még bedzsanázni ezzel a zeneanyaggal, aztán ők léc, long live rock and roll…
A rádió négyesben épp a finnyás ízlésű zenei szerkesztő Pálosi Pista bűvölte a szalagokat, és közben hevesen jegyzetelte szóban, melyik motívumot ki honnan nyúlta. Na ja, a szöveget írják, a szobrot faragják, a zenét meg szerzik, s mint a korabéli zenészmondás tartja, Beethoven óta minden hang foglalt…
De Bende kazettája még Pálosi mester szűrőjén is gond nélkül átcsúszott, Ferónak és hadsegédjének, Szűcs Frédinek is igen tetszett, adásba is került legott.
Repülőrajt.
A követező körben már a Bikini gitárosaként láttam viszont őt. Németh Lojzi épp Nagy Feró segedelmével csípte őt ki magának.
Dumálni többet nem nagyon dumáltunk. Bende volt a hallgatag rock and roll lovag, valami alap bizalmatlanság álarcát hordta, gyorsan és sikeresen sokat ivott, leginkább a Tüzes Vízben, hol a metálmandrók dajdajoztak, ha tehették, s miért ne tehették volna.
Legközelebb akkor sodort össze minket a jósors, midőn Kalapács Józsi készült Isten hozott holnap címen korongra venni férfikora rock and roll-ját, ahová Bende is hivatalos volt, mint hard disk recorder tulajdonos húrforgató és komponista. A szövegeket én követtem el, tarsolyomban a Tátrai Band Mexicano-jának ajánlólevelével.
Nem metált, elegáns macsó rock and roll lemezt álmodtunk világcsavargó szövegekkel Ilonatelepen egy romlott autó lerakat irodájában Zserbóval közösen, aki akkor már megjárta az Eddát és a glam supergroupnak készülő Fixet is. De nagyon döcögött a négyszögletű kerék, Mr. Mortillo bizonytalan volt, csak tutira akart menni, örökké belepiszkált a vakerokba, hogy ő aztán tudja, mitől döglik az a légy.
Csak a meló nem halad, egyébként hibátlan volt a fennforgás.
Ilonatelepről viszont Bende elhozott a Boráros térig, végre duma, végre orbitális röhögések. Ekkoriban hozta össze a Kyru Gotta Humble-t a „Bolond” Kováccsal és Kyruval, nagyon nagy blues - funk - rock, el is eresztettem a tollam rendesen. Bende parányi kecójában a hálószobában ment a toroktornászati formagyakorlat, a konyhában mely az előszobából nyílott, Kovács úr maga rottyantotta a resztelt májat ezerrel, én meg csak ültem pöfékeltem és reszeltem a szavakat, ha úgy hozta a prozódia.
Nagy idők voltak. Daliás bolondériák, álomporos nekirugaszkodások, felleghajtó fellángolások. Tartott, amíg tartott, gyorsan ellobbant. Nem volt köztünk igazi szervezőember, kilincsre járó vagabubd, aki cipelte volna Danubiustól BMG-ig a stájszot, csak basevisták voltunk, éhenkórász rablólovagok, eladhatatlanul szabad lelkek, akik bármikor belehalnak egy codába, de a píárpityuk és marketingmacák cápavilágában esélyük sincs a túlélésre.
Eccerre két lemez fürdött be. Kalapács hirtelen fordulattal tudatta velünk a sajtó hasábjain, hogy a közös tündöklés helyett inkább fölénekli a nulladik Pokolgép albumot, isten vélünk édes piroskák. A Kyru Gotta Humble is befuccsolt még a start előtt, három nótára futotta belőlünk mindössze. Kár volt érettünk, de most már annyira mindegy. Megvolt a cimboraság, és én már akkor is tudtam, ez a fontos, nem a MAHASZ lista meg az Arany Zsiráf.
Bende Tahiba cuccolt ki egy faházba, pincében stúdió pöpecbe, teraszon meg napsütéses vakerok, körülöttünk Duna - kanyar, leszállópálya Bikini és Tirana Rockers dorbézok után, még kecskét is akart Túró kutya mellé, hadd legyen sűrű az állatkert a birtokon.
Túró csodalény volt. Bende imádta. Legnagyobb mutatványa az volt, hogy addig nyalta körbe - körbe farmerom cipzárját, amíg erekcióm nem lett. Szerinted, mennyit röhögtünk ezen nem kicsit?!
Aztán már csak hírek, hogy nagyon beteg. Orvosi műhiba. Telefon a Szent László Kórház kertjébe, ahol bottal a kézben botorkált. Ne röhögtess Peti, mert kiszakad a bélésem…
Segélykoncert a Wigvamban. Végül már csak egy búcsúdal…
De mire Bendét cserben hagyta a teste, már tudtam, nincs halál. Senkit nem veszíthetek el, aki a szívemben él. Megírtam a Tátrai Bandnek a nótát a Black & Blue Cafe-ról, ahová távozásunk után benéznek a magunk fajta kószák, hogy ott várják ki a hajnalt, mely sohase jön el.
Mind többen vagytok odaát, basznád szájba tesó. Néha úgy tűnik, már én is indulok, de eddig még mindig maradtam. Baromira ráérek. De azért várjatok meg, nélkülem ne legyen hová a menés, ha kérhetem…
Ami sürgős, az ráér nagyon…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Cocksucker blues a Mária utcában
2011-11-07


Miközben a blues nyomában tekeregtem álló nap, fölkapott a forgószél, és messzire sodort Újbudától, ahol 1969 óta éltem. Odahagytam kamaszkorom szüzesség vesztőhelyét, hol női testhajlatok emlékképei vetítettek a plafon sárga egére erotikus képeket. Ahol matematikai képletekkel birkóztam rendületlen, miközben a nyitott D hangolás rejtelmeit faggattam napestig.
Ideje volt már a távozásnak, hogy ne váljon kalodává az aranykor megannyi pompás díszlete. Annyira jó volt ott, hogy az már kezdett veszélyessé fajulni. Csapdám lehetett volna az a félszoba, mint nászutasoknak a légypapír.
De nem, mégsem, istenuccse…
Az Indulnod kell szignálja a Széchenyi Csárda teraszán ütött rajtam azon az este, amikor Garda Zsu és Benkő Zsolt ottan muzsikált. A naplementébe bámulva, Alsógöd irányából a túlpartot fürkésztem lustán, odaát a másik part, Surány, gyerekkorom terepe, titkok világa, rejtekösvények a boldogság szívéhez.
Amúgy nagyon nagy buli volt. Két juhtúros gombafejek rántva közepette szétkapták a világegyetem padlatát. Mire hazaértem, már nyaggattam is a guglit, mondjon nekem surányi telekspekulánst, akivel telket kereshetek magamnak az elmúlt ígéretek aranyos szögeletében, hadd szerezzem vissza apám és anyám telkét a Rózsa utca 29. szám alatt.
Ha nem is ott, de akadt ház elérhető áron a közelben a Napsugár térnél, fölújítható kecó, álomkupleráj, aminek kertjében majd nyílik a bazsalikom és a ganja, hol hosszú naplementék kísérik majd a lassú povedákat.
Aztán mégsem így lett. Kellett hozzá egy nebich pechvogel, kinek karmája volt, hogy megmutassa álmaim és a hétköznapi röghöz kötés közti erős különbségeket. Nem tiltakoztam. Hadd sodorjon a szél, pörgessen, forgasson, fossza le rólam a fölösleges illúziók megannyi hagymahéját.
Végül a nyócban kaptam magamnak egy szuterént, 165 négyzetméter, tivornyatóriumnak ipeg megfelel, ha már az Úrnak úgy tartja gusztusa, hogy itten szökken majd szárba a hatvanas évek megannyi csodamagja. Hol majd lassú bluesok karistolják az éjszakát, minek utána a sarki közértből újított rozékat szopogatva, fél szemmel Mick Jaggert skubizzuk a Cocksucker blues elmosódott kockáin hajnaltájt, hogy a vendégek nagy részének távoztával csillagközi bárkák induljanak útra csillagködeink felé, sorra látogatva a testet öltés és a bardo megannyi kilométerkövét egyetlen beszélgetés kacskaringói alatt…
Nyitott szemű vadrepülés volt, hattyúhadgyakorlat, az ilyesmi kedves a nagy égi sipistának, kedve telik ilyentájt bennünk. Mire aznap déltájt megébredtem, csak üres üvegek és teli hamutálcák jelezték az átvonuló seregek útját. Mobilom memóriájában zörgős felvételek őrzik az esti örömzene hullámhosszának metszéspontjait. Hiába New York és Amszterdam hívása, ennél tökéletesebben most sehol sem érezhetem önmagam. Igazi ashramra leltem, menedékhelyre, hová behúzódhatnak ideig-óráig a szivárvány törzs mélységi felderítői, poroszka Möbius mandrók, kik egyetlen mondattal fejtetőre állítják a mindenség mennyei mátrixait.

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Non stop erotic cabaret
2011-10-17


Nincs realitás, nincs tűpontos emlékezet, csak lenyomatok sorjáznak egy sosem volt moziban, ahol még az sem kizárt, hogy saját hazugságaim és tévedéseim mozgatják a bábukat. Minden olyan régen volt, minden olyan sokára lesz… Egyetlen gitárszóló az egész nyolcvanas évek, kalandosan unalmas és unalmasan kalandos. Tíz év, amely alapvetően átrendezte a díszleteket, és álmatag hímporral vonta be a késő Kádár-kor konyhaezüst kulisszáit. Az elvesztett szüzesség és megtalált ártatlanság etapja ez, a legszebb átmeneté, amit valaha átéltem.
Nem mindenkinek volt ilyen felhőtlen Magyarország ez idő tájt. Bereményi Géza például azt írta Cseh Tamásnak, hogy a nyolcvanas évek sapkát viselnek. Más camera obscura. Nekem, miközben Cseh Tamás borom és kenyerem, 1984, amikor a Budapesti Tanítóképző Főiskola népművelés szakkollégistája leszek, maga a menekülés. Még akkor is, ha az intézmény nyomába sem ér a József Attila Gimnáziumnak: ósdi és poros, mintha az ötvenes évek végéről ragadt volna itt, ahol a hallgatók pusztán kísérleti egerek jobb - rosszabb indulatú tudóskák karmai közt.
De volt egy tagadhatatlan előnye eme közoktatási kócerájnak: nyolcszáz bibe járt ide, és mindössze ha ötven hímivar. Egyetlen hosszú házibulikkal terhes petting esélye rémlett föl, ami a magamfajtának erősen a mennyeknek országára hajazott.
Alapvetően ellenérdekeltek voltunk. Szűzkurvák - vágtam oda nem egyszer -, ha felül bedobod a jegygyűrűt, alul nyílik a szézám tárulj… Én meg nagyon nem nősültem volna. Akkoriban nem óhajtottam túlélni a harmincadik életévemet. Addig viszont, hadd pörögjön a búgócsiga, habzsolháp dőzsölés, sportszerű poligámia, padlógázos rohanás táncháztól koncertig és teaházig, világmegváltó égre bámulás, aktuálpolitikai szócsaták, de leginkább erogén zónák kitartó fölkutatása két rock and roll között…
A tanítóképző afféle asylumként is működött. Ha valaki nem volt elég kóser, hogy bejusson a bölcsészkarra, színművészetire, netán képzőre, még mindig helyet találhatott magának a Kis János altábornagy utca 40-ben. Leginkább, ha egyessel kezdődött a személyi száma. Így aztán korrekt volt a felhozatal magára valamit adó piktorokból, fotósokból, zenészekből, csepűrágókból és más gyakorló alkoholfüggőkből… Leginkább a szomszédos Májas presszóban, ahol sokak ösztöndíja vándorolt a kasszába meglehetősen sokszor. Az alkohol iránti vonzalom nekem teljes mértékben hibádzott, narancslével kevert kólát ittam fél literszámra, és ha nagyon maligánba hajlott a délután, szó nélkül elcaplattam, ahová kedvem tartotta új povedák, muzsikák után. Nem voltam sokan. Absztinensből sem a tanári karban, sem a hallgatói halmazban nem volt túltelített a mezőny.
Amikor 1984 és 1987 közt voltam bátor a főiskola állományába tartozni, a társasági élet egyik legfontosabb színtere a KISZ bizottság volt, ahol pártállásra való tekintet nélkül összegyűlhettek mindazok, akik valamivel többet akartak, mit a semmi különös. Jó, ha összességében harminc - negyven emberről volt szó, többnyire mindig ugyanazok jelentek meg minden táncházban, teadélutánon és szobakoncerten. Nekünk valahogy megállt az idő, aranykor volt, a létbizonytalanságot hírből sem ismerő szépséges lebegés, mely húsz évvel később már erősen legendává avanzsált, mire újra aktív állományba helyezte magát a W. Caesar. Ők voltak a legjobb fősulis trupp, akiket valaha is hallottam. Frissek, komolytalanok, szemtelenek, ugyanakkor lévén ének szakkollégisták, nem okozott nekik gondot a svábterc sem. Az örök Micimackó szerepében Főző Attila tündökölt, aki azzal szokott büszkélkedni, hogy ő követte el az első magyar rapet. Kizárólag nyelvészet szigorlatra szánt tételekből mazsolázott törmelékszavakból. Nagyon rendben lévő díva volt Reményi Zsuzsi, aki soha nem volt tudatában saját színészi és énekesi képességeinek, de ahhoz képest, hogy gyűrűs menyasszony volt, igencsak meg lehetett kívánni a színpadon. A zenei mindent tudót Pivarnyik Lászlónak hívták. Ömlöttek belőle a dalok és szövegek. Olykor csak úgy leült a harminckettes teremben a pianínóhoz és órákon át muzsikált, többünk nem kis örömére. Pivi tehetsége egyedül álló, csak éppen alkalmatlan volt bárminő popzenei létformára. Egyetlen daláért sem volt hajlandó soha egyetlen lépést sem tenni, a profi világ kispályás haramiái rendszeresen falhoz állították, komoly hitehagyással lelkében késik le ma is bárminő találkozót, s kér kölcsön rövid ismeretség után, csak a dalai maradtak ugyanolyan jók, mint voltak, azokban nincs hiba…
Köreinkben tett akkortájt röpke kirándulásokat Legát Tibor is, a huszadik századi magyar underground legegyedibb rock and roll prófétája, ki kellő körültekintéssel egyensúlyozott a pojáca - bohóc - költő Bermuda-háromszögben. Amikor én még csak keresgéltem a szavaim, ő már akkor készen állt. Szinte bármire, ami csak nagyon távoli kapcsolatba hozható bárminő művészettel. Egy unalmas művelődéselmélet előadás során, amikor én levelezni óhajtottam vele, visszautasítván közeledésem, megírta a Gózon Gyula Mosolyvágóhíd címzetű versét…
Mindemellett pompás bandái voltak. Kézi Chopin, Margitsziget 52, Szarvas Drops. Müller Péter Sziámihoz hasonlatosan könnyen és gyorsan szórta a rímeket, facsart ki képeket, tette összetéveszthetetlenné munkáit. Mindez persze nem tűnt túl komoly elfoglaltságnak, inkább afféle radikális intimtorna, tőről metszett homo ludens létforma…
Meghatározó figura volt ebben a korántsem szolid zűrzavarban, bár nem e főiskola falai közé vagy mellé járt, Szakcsi Lakatos Béla kedvenc tanítványa: Perczel Gyuri. A legkomolytalanabb jazzikon, akivel valaha találkoztam. Mindent tudott hangszerről, zenéről, Égről és Földről. Csak az Internacionálé harmadik és negyedik sorát nem állott módjában megjegyezni az Istennek sem, igaz ettől függetlenül mindannyiszor, ahányszor hangszer mellé ült, az első két sort becsülettel eljátszotta kedvünkért. Leginkább bibápban vagy bugivugiban, hogy onnan robogjon tovább Oscar Peterson, Keith Jarrett és Chick Corea fertályára, ahonnan majd egy Beatles feldolgozással evez vissza a szintúgy kötelező Take Five ötnegyedes lüktetéséhez.
Non stop erotic cabaret, ha mondom: úton az Átok arcú lánytól a Mono Game Over felé…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Szent Iván éji álmok
2011-10-03


Szívjatok, szívjatok, amit Isten adott! A Dalai Lámpa bölcsessége fényesítse karmátokat Szent Iván reggelén. Estére itt a nyári Mikulás. Keféljetek, keféljetek, hadd ragyogjon az a sok dorkó meg surranó… Vicky Mouse monnyon le! Este nyolckor Budapest BluesBoys a Cöxponban. Belépés komolytalan, kilépés bizonytalan. Vihogó fegyencek gyülekező!
Formás kis szöveg volt, rendesen szét is lőttem a világhálón. Baj se volt vele, időben megérkeztek a kollégák, hogy heves poveda és sörvételezés közepette nekifussunk az esedékes blues örömzenének, ahol kanyarodik a műsor, amerre csak akar, mi meg száguldunk, lebegünk vele, mintha jobb dolgunk sem volna, mint ahogyan nem is volt.
Persze nem pont azok futottak be, akiket hívtam volna szívem szerint, de végül is megvoltunk szépen: Mister Subidubi tolta mellettem az acélhangkórust, Error 404 hozta a kettőnégyet cajonon, Csanád, a Vadvirágok gitárosa kellő alapossággal pengette a húrokat, Medve Balázs hozta a blues harpot.
Oxigén, hát az nem volt annyi, amennyit szerettem volna, ki tudta akkor, már dolgozik bennem az infarktus, csuda hogy túlélem, azt hittem eccerűen csak bitang meleg vagyon, nem életveszély. Mi mást tehettem volna, mint hogy egy lapra teszek föl mindent megint?
Aztán lett kórház, oxigénvezeték az orrba, kódult szívketyegés, de nem érdekelt, toltam a bluest, sorsom fonalának vége az égiek kezében, akik megint vigyáztak rám. És hát igencsak zene volt, egetverő feeling, igazi jóféle blues bombázás, jöttek is a fiatal zenészkollégák, hogy nohát, ez igen, nagyok vagytok, csak éppen a székről nem bírtam fölállani sehogy sem. Álomkörhintába rakott ez a Szent Iván éj, Messyre báljára voltam hivatalos, boszorkánytánc és halálfandangó.
48 éves múltam, megjártam hegyet - völgyet, de annyi már kiderült, a józan ész valahol útközben elmaradt, csak a zene nyomán haladok, táncolok a borotva élén saját mozimban, én vagyok a primabalerina, és a gépzenével eltöltött évek csak felkészülési periódusnak számítottak az élőzene idusához, még akkor is, ha közben az legotrombább meredélyekek peremén sasszézom olykor.
Mikor a fehér szobák fogságában múlattam napjaim, megfogadtam, jobban ügyelek magamra, hadd ne legyek önkéntes hősi halott, de tudtam, mindez aligha segít rajtam. Sodródom majd eztán is, ütődöm - verődök Éghez és Földhöz.
Ha már jönnie kell ennek a halál nevű álomnak, hát jöjjön a Jim Morrison blues közben, netán végén, mégse ágyban párnák közt. Jó, jó, ne most, talán száz, netán ezer év múlva, de legyen így, ha lehet, hadd nyíljon innen kapu a Nyugalom völgyeibe, ahol már csak a bárányfelhők költészete a mérvadó, semmi egyéb…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Eddy Kramer az meg ki?
2011-09-19


Olyan maga nekem Hepepe, mint Hendrix-nek az Eddy Kramer - nyilatkozza oda Tóth János Rudolf fogsorkatona, én meg állok, már megint tuskó vagyok, ki az az Eddy Kramer? Nagyon valaki - fejti meg Halper Laci, akinek zenekarában olykor Randy Brecker fújja a rezet, ha Hendrix-ről van szó. Szóval olyan egyesített Grammy - Oscar - Kossuth-díj ez, bólogatok, ha most vág belém a villám, már az se számít…
Janóval, aki még véletlenül se Rudi, 1993-ban sorsolt minket össze a jószerencse. A HBB a Férfibánat lemezzel turnézott, szobatársak lettünk és barátok életre-halálra. Csak épp megírni nem lehetett, amit megtudtam. Ébredt már erősen a másik Magyarország, egyre szorosabbra zártak a sorok, működött a rock and roll omerta, Dagadt, megölünk, ha megírod…
Drága Pánczél Géza, az egyetlen igazi bolsevik milliomos, akkor a Playboy és a Narancs is az övé volt, pedig adott előleget szépen a Kis Magyar Bluesográfiára. Ki is raktak a Tilostól, ahol Gőzborotva címen műsorom volt, amikor kiderült, ő se végtelen fejős tehén, utáltak, mert én kaptam, ők meg nem. A hivatalos indok persze nem ez volt, valami olyasmit emlegettek, hogy a Tilosban nem lehet Hobót játszani, de ezt is csak úgy üzenték a libsi partizánok, értettem a nem szép szóból, a többiről tessék kérdezni Papót, ő mindent tud.
Hobót egyébként meg azért toltam abban a kis víkendházban, mert ideje volt. Aznap alakult a MIÉP (vagy a Magyar Út Körök), és én föltettem a 45-ös bluest 45-ös fordulatszámon.
Nem kellett volna?
De. Inkább vagyok elefánt a porcelánboltban, mintsem bármilyen zászló árnyékszéke. Én azt hittem, a Tilosban tilos a tilos, hát nem, csak mások voltak a dobozok, meg a szalagok, de ugyanaz a szaros egy brancs vagyunk, kikúrunk veled, ha nem vagy span szemlélet, mint bárhol máshol.
Gyomorforgatókönyv.
A szabad rádiók környékén ugyanaz a csetepaté dúlt mindig is, mint a nagy médiában, csak kisebb volt a pálya, enbékettő, megyei egy. És nem volt kivétel később a Sziget sem, ahol Cs. Kádár Péter, azért zavarta haza a holland kalózrádiósokat, mert azok meg merték szkreccselni a Himnuszt éjfélkor.
De nekem már ez nagyon mindegy volt. Úgy tudtam már tovább állni, mint senki más. Semmilyen értékrend nem számított már. Se baloldali, se polgári, se zsidó. CSAK A ZENE VOLT.
Kezdett fontosabb lenni a backstage bár, mint a szerkesztőségi homokozó. Még nem írtam szöveget, csak áztattam magam a füstpácban, mint egy túlsúlyos hering, aki már van olyanban a bandával, hogy tréfák céltáblája legyen az ezredik biliárd bugi közben. Új szavak sorjáztak a szótáramban. Eszem ágában nem jutott zsurnálfiúnak maradni, amikor rock and roll volt, fajinság hegyek, elmesélhetetlen szép villanások. Apám a felhők fölött bagózva biztatott, de nagyon nem kellett, mentem én magamtól világgá, pedig épp Hobo volt, aki szólt, vigyázz Dagadt, kipörögsz mindenhonnan, miből fogsz megélni?
Igaza volt.
Ilyesmikre nem gondoltam.
De Tibuszék hamarosan bevettek, mint konferansziét a Magyar Atomba. Akkoriban még Jamie nem volt velünk, minden negyedórában más volt a zenekarvezető. Ábécé sorrendben. Mindig más mondta meg, melyik kocsmánál állunk meg. Aztán már csak álltam Tátrai gitárjának hangzuhatagában, mosott tisztára a muzsika, megvolt az orgazmus rendesen, képeket láttam, jött a téridőgörbület, kézfogás, meghajlás, turnébusz haza.
Ez volt az igazi BEAVATÁS. Az Igazság örökös pillanata.
Mindegy volt, ki az apám meg az anyám. Hogy KISZ meg MSZP. Hogy parlamenti szakértő, aki akár képviselő is lehet majd. Nem voltam más, csak én. A Hepi. Aki mindent tud, de semmit nem ugat el.
Bizalmi állás az ilyen. Az ma is.
Közben meg hírem ment, hogy bolond vagyok, de fajin hülye.
Természetes dolog volt, hogy szövegíró lettem…
Mert blues van.
Blues van, babám…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Ha szólít az Úr…
2011-09-05


Ravi Shankar, Boban Markovic, The Pogues…
I Can Etno Satisfaction.
Kell nagyon, kell most nagyon.
Hús - vér vasárnap.
Föl! Támadás!
Drága Jézusom, merre jársz?
Egy patakparton a halak népének dalolsz?
Buddhával borozol a Kalózok kocsmájában?
Ismered a szíved.
Csak papjaid vakok és süketek.
Te soha.
Messzire szólítottad utolsó igaz pásztorod II. János Pált.
Nyomában televidióták.
Ratzinger püspök nem pápa.
Annyi köze van hozzád, mint Szálasinak a béke Nobel-díjhoz.
Nyája, bégető barbárok bamba bandája.
Ölnek, ölelnek, szentelt vízzel locsolják pedofil püspökeik parázna piócáját.
Leckéztess, hadd leljek a nyugalom borára csöndedben.
Karmel-hegyi édes nektár vagy portugál asztali vörös könnyítse nyelvem járását.
Albérlő voltam Hades birodalmában és a Hotel Nirvana sem zárta be kapuit.
Nincs más dolgom, mint elmondani mindezt.
Ha földi testem végleg elhagyom, mint kopott felöltőt részeg hajnalon, majd engedj magadhoz.
Hozom a gitárom.
Énekelek neked.
Tiéd a zeném.
Te vagy a Hatalom.
Én drága hercegem…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Közjáték (4.)
2011-08-22


A lé mindig elfogy, a basev soha. Tereli az ösvényre a lábam, nem hagy elvesznem. Tudom-tudom, írtam már ehhez hasonlót, évek óta írom, de hát ez a vörös fonál, ami átvezet az Idő és a Tér vidámparkján. Mindenem elvehetik, csak a muzsikát nem. Barátok, szerelmek, ellenlábasok, jágók és oféliák polkáznak és valceroznak összes termeimben, mint a Vadászat orgiájában, keresem a helyem, bolond vagyok vagy hajtó, netán az újságíró, aki megkapja a vadőr szamarát…
A zene vezetett el zsurnáliába, és a zene vitt tovább az Írott Szó szent ligeteibe, hogy tollforgató muzsikus legyek, és ezeket a sorokat kopogjam, és egyszer csak ott álljak Tóth Hendrix-szel és Gilián Gabival a Hunyadi téren a Rockrandevú előtt, és odajöjjön egy véznán szép lány, és azt kérdezze: TE VAGY A SZÖVEGÍRÓ?
Megsimogat a tekintete, szégyenlős lángok a szeme bogarában. A múltkor Garda Zsuzsi a Janis Joplin Emlékzenekar bulija végén egy szál maga elénekelte egyik dalom, és hogy az nagyon… Mosolygok rá, a többiek is rám, én meg halkan csak annyit teszek hozzá: neked adom, vidd magaddal. Már megy is a lány, más kezét fogja, mást ölel, de a dalom ott a szívében, ha álmodik majd a gyönyör pillanataiban, szövi tovább a csillagfény pókhálóját.
A blues a pillanat születésének mirákuluma, az örökké itt és most mágiája, pláne ahogy Benkő Zsolti és Garda Zsuzsi csempészik a végtelent az apró színpadok parányi fénykörébe, kétszer se ugyanúgy, hiába ugyanaz a dal. A beszélgetéseink olykor nem is fontosak, olykor pedig fontosabbak majd mindennél, de a dalaink, jaj, a dalaink, azok megmaradnak, vándorútra kelnek, vér és lüktetés, extázis és nyugalom, sápadt gyöngyök, apró sikolyok az éjszaka fekete bársonyán.
Zenére ítélt minket a karma, pörgünk a hús fogaskerekén, közben égetjük magunkból a tegnap szemetét, varázsló - kölkök vagyunk, erdőben bolyongók, kik azt a kis házat keresik, mely az ezeréves fenyők alatt vár ránk, bebútorozzuk egymást, közös szám többes személy.
Családom vagytok. Szülőföldem. Újjászületéseim városai. Zegzugos pincék hősei, akik otrombán csekély gázsiért műveltek csodát, miközben a cipőtök mellett jártok, és sikerre éhesen kerülgetitek a Moloch plázáit, ahonnan minduntalan kiebrudalnak frigid piár pápák és markenting macák, és a legtrágyább munkával kerestek annyit, hogy muzsikálhassatok.
Csak szívdobbanásaink sortüze ment meg minket a hétköznap infernójától. Felszállópályánk a Pokol Hetedik Bugyra, de gépünk már a Felhők Kapuján túl landol.
Erről álmodtunk mind, hogy egyszer még visszatérnek a hatvanas évek. Csikoroghat a show must go on lánctalpas karavánja, hullhatnak halomra a perckurvák, zabálhat észt, májat, tüdőt a fogyasztói társadalom kedvenc betegsége, a rák, minket a muzsika mindig átvisz a túloldalra, ahol a halálnak nincs hatalma rajtunk, ahol fény a testünk, ahol csak hangjegyek vagyunk az Ég daloskönyvében…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Kádár-Brezsnyev nyelvcsata
2011-08-08


Üres kézzel jövünk, - mondják a tibetiek - és üres kézzel megyünk el. Ami közte van az csak kölcsön. Többé-kevésbé tartós használatra. Aztán mindent visszaadunk. De van valami, ami talán örök, de mindenképp állandónak tetszik. És ez még akkor is úton tart, ha fogalmad sincs róla, még csak nem is röhögsz a vakeron, hogy mit akar ma a karma.
Miután kitipliztem első alkalommal a Hárshegyről, két igen hasznavehető eszközt vettem kézbe. A csetlőbotot és a légsarlót. Utóbbit Faludy Ádám tudomása szerint Huckleberry Finn találta föl, előbbi saját termés. Igen hasznavehető instrumentumok, ha az ember a pofára esés szent diszciplínájába mélyül el. Erősen rokon a bárányfelhő-bodorítással. Vagy, ahogy József Attila írja: messzi bolygó minden ember, kinek csak vágya, álma, gondja van.
Időbe telt, mire egyedül kimerészkedhettem újra az utcára, de ebben a minutumban el is nyelt a flaszter. Miközben megjelentek első cikkeim az Ifjúsági Magazinban, vadul terveztem újabb és újabb zenekarokat. Dalszövegeket írtam a soha össze nem állt Pszichózis Étteremnek és a Kaktusznak. Futottam a kudarc elől, hogy nem tudok énekelni, hogy nem vagyok zenész. A legtovább, legalábbis dumában Zentai Lacival jutottam el, aki később a Spenótban és a Satöbbiben dobolt. Türelmesen hallgatta gomolygásom, hitt nekem és bennem, de én menekülőre fogtam, nem lett belőlünk semmi, csak jóra való barátság, melynek azóta sem szabnak határt se hegyek, se folyók.
Annyi munkahelyem volt, hogy mire 1984-ben beiratkozhatom a Budapesti Tanítóképző Főiskolára, betelik a flepnim. Addigra már túl vagyok viharos elköltözéseken, háborúkkal anyámmal, hazamenéseken. Pakoltam tűzoltó készüléket tejfehér porban, voltam közértes, hangszerbolti eladó, áruházi tolvaj…
Dr. Gábor S. Pál segedelmével sikerült abszolválnom a BM Korvin Ottó Kórházának betegszállítói posztját. Leroggyant ávéhások, fakabátok, elhárítók, tűzoltók ülnek a tolókocsimban, magától értetődő természetességgel keveredem alapos dumákba, Magyarország története de Lux, ők lesznek majd alig egy évtizeddel később a farba rúgott légió, akiket szélnek ereszt az új rendszer. A főorvos úr pedig maga sétált bele a tányéraknába, amikor a vizit élén azt kérdi tőlem jóindulatúan, miért gyógyulnak gyorsabban azok, akiket én szállítok? Én még beszélgetek a beteggel - felelem, és egy komplett nagy vizit nem jut szóhoz.
Mindazonáltal a második bölcsészkari felvételit is elbukom, nincs az az elvtársi segítség, amely bepaszírozna, pedig tanultam, mint állat, és felkészítő tanárom Luca Kata is ott ül a bizottságban, olyan ideges vagyok, hogy apám háború előtti szakmáját nem tudom megmondani, és Anna Frankot lengyelnek mondom.
Csetlőbot és légsarló.
Kallódhatnék a köbön.
Egy életre kiég belőlem ennek hatására a vizsgadrukk.
Megöltem magamban a pipogyát, az örökké alkalmazkodni akaró senkifélét…
Az Ég amúgy Retezár Ágit küldi mentőangyalnak, kamaszálmaim egyik legcserfesebb hölgyét, aki végigfecsegte a komplett négy gimnáziumi évet, mégis a tanítóképzőre jár. Ági nagyon drága, meghívom egy rántott sajtra az Etelébe, biztat, egy tárgyból írásbeli, kettőből szóbeli, válaszd a magyar - törit, menni fog a te dumáddal. Közben olyan gyönyörű, mint aznap délután Marilyn Monroe sem.
Állás kell, állás kell, hajtogatja anya, jól van, mondom, ha már kirúgtak abból az építőipari koleszból, ahol népművelő voltam, hát legyen Rókus Kórház, betegszállítás, azt tényleg szerettem, az jó, nyárig kitart. Egyetlen büntetlen előéletű kollégám lesz, Pista a csoportvezető, az önkényes tűzoltó. Kispályás surmók, topláger vagányok, ökölbajnokok gyűlnek össze abban a csöppnyi szobában, ahol pihenőnk van. Hányingerem van tőle, hogy a hamutálcának használt kórházi kék csíkos tányérba teszik a pézsét az almacsutka mellé, hadd ne árválkodjon a szalonnabőr, de közben szájharmonika kerül elő, meg kanál, megy a sittes folk, éneklés, vakerás, emelt szintű filozófia tanszak pofaszakadásig. Közben cipeljük hátra a Stáhly utcába az egzitet, darabja 30 forint, limbó hintóval végig a Szent Péter sugárúton, aztán be a hullakamrába, nehogy rálépj arra a kurva levágott lábra nekem…
Egér, akinek olyan jobbcsapottja van, hogy azt a csóri radiátor bánja, kurvát szerez nekem, a Bableves Marit (egy tányér levesért leszop apám, meddig akarsz még szűz lenni gecikém?), de én a fejemre húzom a takarót, nem merem, jaj, csak azt ne, majd kiverem a bránert otthon a slón…
Közben már a Magyar Ifjúságnak írogatok, fehér köpenyben sétálok át a szerkesztőségbe, ahol fölnőttem, beengednek az orvosi szobába, hadd gépeljek. Tankönyveim érintetlenül hevernek az ágy mellett, de tudom, nagy baj nem lehet, megvan, amit tavaly tanultam, és ha no majré, meglesz ez a tanítóképző, de meg ám. Nyolcszáz csajra jut ötven pasi, édes Istenem, és nem kell többet puncászatra cígölni a nyanókákat, akik púderezik kopasz nunájukat. Ezeket a fuvarokat a hamvasnak osztják doszt, jatt semmi, csak gyomorháború, na, itt egy deka rum, küldd le… Mindenkinek megvan a Markóban a maga téglája, majd meglátod, fogod te még tapogatni…
Megtalál az első koxos cimbi, hírlapi fotós, hogy írassak neki Kodein Fortét, ne merd, az gáz, pénzért se, nagyon meleg a pite, inkább megtanítalak lopni rendesbe…
Zabálom a zenét, a Somogyi Béla utca 8. szám alatt ott a Józsefvárosi Klub fél sarokra: Tengs-Lengs, Dinnyés József daltulajdonos, Boros Lajos Satyrock Klub. Ügyeletből ugrom ki, a félszemű Miki tartja a frontot, ha sztrű van, telefonon riaszt, két üveg kőbányász egy este héttől tízig a freedom árfolyama. Nagyon szeretem őt, megfontolt arc, gyógyult alkesz, már mer inni, de sose szivacs. A legnagyobb formázat azonban Szögi Jancsi, aki hatvannyolcban megfestette Jézus urunkat, amint péniszét Kádár és Brezsnyev ajnározza egy baráti nyelves keretében. Leültetik. A cellában kérdik a romantikus harcosok, hát te miért ülsz? Izgatásért. Durr, egy csengőfrász. Mi van a csaj nem élvezte és följelentett? Durr, még egy. Nem egészen urak. Te barom, miért nem mondtad, hogy politikás vagy!?!
Valaki megdurrant egy köteg szűz receptet a doktornő íróasztaláról, ahol géprejáró vagyok. Köztörvényes joghelyzet. De Egérék bemennek a főnővérhez. Nem a kölyök volt. Becsszóra. Mégse Markó. Mégiscsak Tanítóképző.
Urak, köszönet, hogy nálatok diplomázhattam…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Betegség blues (2.)
2011-07-26


Belém ivódott, amit elfelejtenék. Ahogy a Halál ólálkodott körülöttem, míg pofájába nem röhögtem: nem is vagy, takarodj. Olyan szorosan járt a nyomomban, mint Robert Johnsonnak, amikor leért a keresztúthoz, ahol állítólag eladta a lelkét az ördögnek. Legalábbis ezt mondják róla.
Már a könnyebb hülyéknek fenntartott helyek egyikét foglaltam el, amikor gyógyszerosztásnál, abban a tolongásban, nem a saját piruláimat kaptam kézhez. Azonnal beleállt a jatagán a szívembe. Fulladtam, nem kaptam levegőt. Odatámolyogtam az első ápolóhoz, aki éppen vörös bábukkal vezette a sötét vezérszárnyi támadását, és ez le is kötötte minden figyelmét. Talán nem ő volt az, aki az osztályra érkezésemkor kizsebelt, de hogy kevésbé sem szart rám, mint 600 forintom tolvaja, az biztos. Mosolygott, mint az állami ítéletvégrehajtó Villonra. Kérem, itt mindenki rosszul van - közölte kedvesen, majd megtolta az esedékes gyalogot. Föltéptem a leszögelt ablakot, hogy oxigénhez jussak. Megint a robotpilóta vitt, mint ott a kapualjban a rendőrroham idején. Már alig álltam a lábamon, tudtam, hogy a végét járom. De az bizonyos volt, drágán adom a bőröm.
Ágyaink a folyosón álltak. Keresztben vágódtam el. Vitt le a Mélység Ura, olyan mélyre, ahol már kopik a Fény, ahol már csak te vagy és a kijárat a másik oldalra. Ekkor szólalt meg a Johnny B. Good. A Hungária játszotta, soha olyan jól, mint ott akkor. Neonzöld klumpa közeledett a folyosó kövén, Fenyő doktor az, akinek a receptje beutal az aligai haligali telepre. Kriszti hangját hallottam. Veszekedett. Azt nagyon tudott: „Azt mondtad erre a dalra, hogy még a sírból is fölkelt, hát akkor most állj rögtön föl!”
Még egy korty víz. Még egy slukk az ablaknál a levegőből.
Enged mellkasomon a vasmarok…
Dr. Fon Mártának mogyoróbarna szeme volt. Szeme bogarában örök mosoly. Ő volt az egyetlen fehérköpenyes azon az egész kurva rohadék osztályon, akit tényleg érdekelt, hogy vagyok. Dadogva meséltem neki, hogy a Bercsényi utca betonját föltörték, alatta csöveket, nagy beton csöveket cserélnek, onnan bányásszák elő apám tetemének foszlányait, nem sokára életre keltik… Péter, maga hisz Istenben? Nem, doktornő, én nem…
Anyám húsz és ötven forintosai megnyitották az osztály csak csókosoknak kijáró szolgáltatásait. Fejet moshattam, használhattam a kádat, néha kaptam egy kedves szót. Úri hülye lettem, jattos beteg, nem holmi pária, aki ott dögölhetik meg, csak darab-darab, élő hulla amúgy is. Anya naponta jött, almaturmixot hozott, házi kaját. A többiek gyűlöltek érte, megszegtem az etikettet, senkinek nem adtam belőle, nem lehetett velem bizniszelni, gyógyszerem nem volt eladó, cigit nem kértem. (Akkor még idegen volt a tarhálás szent művészete…) Folyamatosan munkásmozgalmai mitológia kísértett. Hogy áruló vagyok, akit majd dróttal tekernek be, mert beköpte az elvtársakat.
Még nem tudtam, hogy ez az osztály, a IX. osztály lesz az a hely, mely elválaszthatatlanná válik életemtől, mindig idehoznak majd, amíg be nem zárják az ispotályt. Itt tanulok meg üzletelni bagóval, merek először igazán verekedni, bandát szervezek, hernyósok hátán pihen a kezem, Reikivel kezelem őket, hogy ne remegjenek, én leszek az osztály télapója, aki éneklésre biztatja dr. Rigó Péter Pál főorvos urat…
Nekem rohangálnak majd a csótányok az ebédlőben, itt vágom a falhoz a disznónak rossz moslék kosztot, de mindig jut stika kaja, mert a konyhások szeretik a mosolyom, és azt, hogy magamtól segítek reggel fölcipelni a kocsit a pincéből, nem nekik kell a dagadt, rossz lábaikkal, amiken igazi viszerek jelzik, hol húzódik az igazi prolisor.
És persze ott a park, ahol majd Fionával sétálok, meg a Szomorú Fűzek Hercegével, nagyokat röhögünk, nem sejtjük szerelmi háromszög vagyunk, de ha sejtenénk se lenne érdekes, csak az őszi napfény a fák lombján, vigyáz rám a Hárshegy sárkánya, később már internet is van, leveleket küldök Evicának, persze hogy verset…
Az alagsorban örök menedék Gyöngyi művésznő kerámia műhelye. Porcelán sárkányaimat kiállításra viszik. Gregornak szólít, kíváncsi kezdeti digitális festményeimre, ő mondja elsőnek, hogy jééé, ezek jók, van itt galéria a házban, állítsuk ki.
Örök hála neki. Neki és mindazoknak, akiknek volt egy jó szava, falat kenyere, szál bláza. Vagy csak velem nevettek, hogy elkergessük a Sötétség Démonait…

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Betegség blues (1.)
2011-07-11


Minden baj, ajándékot hoz a kezeiben. Kérdés, észreveszed-e. Vagy félsz tovább tőlük. De mindaddig követnek a bajok, amíg el nem fogadod, amit kínálnak.
Ha nem sétálhatok a Sárga ház sárkáby kertjében Allen Ginsberg Betegség bluesának szótárazott szavaival…
De sétálhattam. Járhattam a Nyomor országútján. Többet és tovább, mint szerettem volna.
Utolsó szál cigik hajnali folyosón.
Üvöltés. Kaddish. Démonok. Az elme ketrece.
Minden megvolt. Nagyon sokszor.
És álmok ösvénye. A hit és a tapasztalat, hogy van szabadulás. Fogták a kezem az Istenek, úgy vezettek sötétségem fertályain.
“Örültek háza. Éjszaka.
Vizelet szaga. Vér szaga.”
Mániás depresszió - mondta dr. Gábor S. Pál. És megtanított vele együtt élni.
Betegségem út. Nem büntetés. Nekem a szabadulás útja.
Minden leckémet én vonzom magamhoz.
A muzsika volt egyetlen menedékem. Benne anyám szeretete, lányom szívdobbanása.
Ne kérj történeteket. Csak a lenyomatuk maradt. Rajtuk évektizedek opálja.
Mire kiverekedtem 1981-ben az első kerengő sikátorából, karácsony lett. Kriszti dacolt gyűlölködő anyjával, meghívott karácsonyra. Vess keresztet - könyörgött. Inkább keresztrejtvényt fejtek - morogtam.
De Lennon Double Fantasy-ja szólt. Azé a John Lennoné, akiről azt állítottam, én lőttem le egy Punkráció dalban.
A dühös démon, az én démonom, még sokáig kísért. Néha ma is fölemeli rút fejét, pont olyankor, amikor már azt hiszem, túl vagyok mindenen.
Már nincs akarat. Már nem AKAROK meggyógyulni. Dalokká érik bennem a karma.
Vonz és taszít. Szakadékos égbolt.
És mindig akad egy magányos utcasarok, ahol valaki ad egy szál cigit, ha még túl messzi a hajnal. Ahol el lehet morogni a You Gotta Move-ot.
Ez volt az egyetlen blues, amit bárhol bármikor elénekeltem. Félelem nélkül.
Nem tudom, van-e Isten. Vagy minden üres, ahogy Buddha tanította. Talán…
Ha van Isten, akkor a legnagyobb ürességben is szól ez a blues.
Kételkedem, tehát vagyok, de hiszem, mert lehetetlen.

Hetesi Péter Pál/G3


Blues van, babám - Nem vagyok itt, csak a hangom
2011-06-27


Ne menjünk időrendben, mert az nem lesz pontos.
Inkább csak sodródjanak a képek.
Szikár, hosszú beállítások fekete-fehérben.
A Punkrációnak három vagy négy koncertje volt.
Mind botrányba fulladt. Mind nagy kaland volt.
Egyik se úgy, ahogy szerettem volna.
De volt banda, és én a színpadon álltam.
Énekeltem, kiabáltam.
Túl komolyan vettem.
Hiányzott belőlem az irónia. Harcoltam magammal.
És ez volt, akinek tetszett.
Én másra vágytam.
De amit igazán élveztem, azok a zenészlógások.
Mandával, Széll Árpival a Citromból, az első dumákat Hobóval, Hunyadi Karcsival (Balaton).
Menyhárt Jenőhöz és Müller Péter Ivánhoz (URH) nem is mertem szólni, ők már nagy fiúk voltak akkor.
Én meg még, szűz kis pöcs, akinek nagyon kellett volna néhány megértő és bíztató szó, kritika.
Az első bulin, a Moravcsik Klubban Bódy Gábor bukdácsol, kezében méregdrága videó kamera.
Az öltözőben Pajor Tomi (Neurotic) ül fehérre festett arccal, épp egy csajt fűz.
Feuer Gábor, alkalmi énekesünk azt üvölti: nem vagyok itt, csak a hangom, hogy aztán kecsáppal locsolja a második cés lánybrigádot.
Jata a wc tartályba áztatja kezeit, amit vörös színházi festékkel küldött meg.
Rajtam bőrkabát, kalap, félig kitört üvegű hegesztő szemüveg, nyakkendő.
Inkább wave, mintsem punk.
Grandpierre Attila nekem esik, és ellökdös a mikrofontól koncert közben, hogy ő üvölthessen.
Életre szóló ellenláb.
A legendák szerint, az önkéntes sötét sámán ezen alkalommal sebzi meg magát úgy egy üvegdarabbal, hogy mentőt kell hívni.
Én már nem vagyok ott.
Nagyon izgulok, hogy latin óra helyett Punkráció koncertre mentem.
Bűntudat.
Csak anyám meg ne…
Süki felhívja Hobót.
Ismeri őt, mint az Ötödik sebesség egyszeri riportere.
Luki és Bence bluesolnak egyet, amikor a Medve bejön a sárkánybarlangba a próbánkra.
Rendben, föllép velünk.
Neee…
Jata ellopja a Zep Moby Dick-jének riffjét, és megírja, az Aki maga elé mered zenéjét.
Vers Utassy Józsefé.
“Őrültek háza éjszaka.
Vizelet szaga, vér szaga.”
Én elkövetem az első bluesom (Sajtos kenyér blues).
Amibe Hobo majd beszáll.
Aztán leteperjük, és mi fölfaljuk.
Már a hátán fekszik, amikor nyitott gyomorszájába Grandpierre Attila repülne fejjel.
Hobo gyomorszájon rúgja.
Elszáll a dobcucc.
Vége.
Sükit kitiltják a Jóskából.
Dr. Palotás János igazgató úr jóvoltából hajam szála sem görbül.
Érettségizhetek.
De a Punkrációnak vége.
Kilépek.
Elegem van Sükiből, hogy folyton átkúr mosolyogva.
Nem lehet más a politika.
De erről még nem tudok, csak a fasz kivan a folytonos balhékkal.
Csak az erotika a tisztességes politika - hallom nem sokra rá Hobótól.
T. Kriszti hat ellenlábast vakar le rólam, mire ágyba dug asztalitenisz edzést hazudva otthon szentfazék édesanyjának.
Mire föleszmélek, október van, október 25., már a Sárga házban vagyok ágyrajáró.
Házhoz jött a Pokol és a Menny.
Meghalok.
Feltámadok.
Nem vagyok itt, csak a hangom…

Hetesi Péter Pál/G3