Archívum
Új lemez és video Reverend Freakchildtól
2023-07-29 | hír
Reverend Freakchild Hawaiin nőtt fel, filozófiából és vallásból szerzett diplomát a bostoni Northeastern Egyetemen, jelenleg pedig Coloradóban él. A Bananafish alapítója, de koncertezett a Neptune Ensemble, a Soul Miners, a Lucky Devils és a Cosmic All-Stars zenekarokkal is. Kiemelt szólistája és tagja volt a Metro Mass Gospel Choirnak, mellyel olyan helyeken lépett fel, mint a Carnegie Hall, az Avery Fischer Hall és a Town Hall Theater. Zenéje számos tévéműsorban és reklámban, valamint országos rádiós reklámkampányokban is szerepelt. Pályafutása tizenhetedik lemezén, a Songs Of Beauty For Ashes Of Realization-on található nóták nem újak, hanem a 2001 óta tartó szólókarrierje során írt dalainak átdolgozott változatai. Freakchild mindig szerette meghívni barátait az albumaira, a legújabbon vendégként többek között Hugh Pool, Chris Parker, G. Love, Hazel Miller, Mark Karan, Chris Bergson és Reverend Shawn Amos közreműködött. A nyitódalhoz, az All I Got Is Now-hoz videoklip készült. A nóta először a gitáros-énekes Hillbilly Zen-Punk Blues című lemezén volt hallható.
hoatiJohn Mayall: harminc éve szólt a „telefonébresztő”
2023-07-25 | névjegy
John Mayall, akit gyakran „a brit blues keresztapjának” neveznek, lenyűgöző zenei karrierrel rendelkezik. Az angol énekes, billentyűs, szájharmonikás és gitáros a hatvanas években alapította a John Mayall & The Bluesbreakerst. Az együttes hazánkban többször is megfordult, először 1985. júniusában, amikor Budapesten és több vidéki városban lépett fel. 1993. július 25-én, 26-án és 27-én a Wake Up Call című lemezét mutatta be Tatabányán, Budapesten és Békéscsabán. Az első helyszínen a Natur Blues Band, a fővárosban a Takáts Tamás Dirty Blues Band, míg a Viharsarokban a Sonia és a Sápadtarcúak volt az előzenekar. A Magyar Blues Társaság a koncertekre Mayall életének főbb állomásait bemutató, képekkel, diszkográfiával illusztrált kiadványt is megjelentetett ezer példányban. Az alábbiakban a harminc évvel ezelőtti tatabányai koncertet idézi fel a helyi szervező, Regős László.
„Telefonébresztő” másfél órában – John Mayall Tatabányán
Harasztifalu az ország nyugati határától néhány km-re fekvő kis falu, Körmend mellett. Itt él Zsoldos Báró Zoltán, a nemrég megszűnt Natur Blues Band vezetője. Amikor John Mayall 1987-ben másodszor járt nálunk, több vidéki városban is fellépett, többek között Szombathelyen is. Az előzenekar Báró és együttese volt. Akkor találkozott először azzal az emberrel, akit addig csak a lemezborítókról ismert. Az együtt eltöltött pár óra alatt olyan hatások érték a zenekart, amelyek további fejlődésüket, irányvonalukat nagyban meghatározták.
Egy harasztifalui „bluesos hétvégén” merült fel az ötlet, hogy hívjuk meg a Mestert Magyarországra, és az előzenekar újra a Natur Blues Band legyen. Annyira hittem ebben, hogy otthon azonnal elkezdtem a szervezőmunkát. Az első és legfontosabb feladat a fő szponzor felkutatása volt. Nem kis nehézségek árán sikerült megnyerni a tatabányai Sport Kft.-t és a város zeneszerető polgármesterét, Bencsik Jánost. Kisebb cégek, lelkes vállalkozók is beszálltak, de ők nem anyagiakkal, hanem más módon járultak hozzá a koncert megszervezéséhez. Ezután kerestem meg Brády Mártont, a Showtime Budapest menedzser-igazgatóját, akivel már az 1992-es fesztiválon is jól együttműködtünk. (1995-ben Marci hozta Magyarországra a Rolling Stonest!) Rövid időn belül sikerült három magyarországi koncertidőpontot lekötni Mayall menedzserével. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Wake Up Call (Telefonébresztő) lemezbemutató turné első állomása Tatabányán legyen.
A másik két koncertet Budapest és Békéscsaba vállalta. Azt feltételeztük, hogy a Dunántúlon élők valószínűleg Tatabányán fogják megnézni a Bluesbreakerst, és nem a fővárosban. Mint kiderült, az elgondolás nem jött be, a többség inkább a másnapi budapesti koncertre készülődött.
A koncertekre készült kiadvány címlapja.
Első alkalommal kerültem közel egy világhírű zenész koncertjének megszervezéséhez. Akkor még nem tudtam, mekkora feladat ez. A fő szponzor és a támogatók megtalálása után a helyszínt kellett kiválasztani. A szabadtéri színpad nem jöhetett szóba a környéken lakók miatt, egy lehetőség maradt, a városi sportcsarnok. Fontos volt a színpad mérete, az öltözők és a stage büfé színvonala, a hangosítás és fénytechnika, a rendezőgárda felállítása, a koncert reklámozása (plakát, újság, tévé, rádió), a sajtótájékoztató megszervezése, a szálloda minősége, a művész különböző kéréseinek teljesítése stb. Győrben, a helyi tévé stúdiójában tartottunk egy elő-sajtótájékoztatót a Győri Rádió munkatársának, Cserjés Lászlónak köszönhetően. Erről videofilm készült, amelyet több dunántúli település városi televízióiban és a szombathelyi regionális tévé adásában is bemutattak.
1993. július 25-én elérkezett a várva várt nap. A Bécs felől érkező kamion begördült a sportcsarnok elé. A brit roadok némi magyar segédlettel vagy negyedóráig cipelték be a kiegészítő berendezéseket, hangszereket. Az arcokon öröm és izgalom. Ez igaz? Tényleg itt van? Akkor döbbentünk rá Báróval, hogy amit Harasztifaluban megálmodtunk, most valóság lett. Rövid egyeztetés után nekem jutott a feladat, hogy elkísérjem őket szálláshelyükre, az Árpád Hotelbe. Mayall fáradt volt, pénteken Bécsben, szombaton Zürichben koncertezett, és pihenni szeretett volna a sajtótájékoztató előtt. Hihetetlen élményben volt részem, a buszban ott ült körülöttem a teljes Bluesbreakers!
A koncert előtti sajtótájékoztatót a sportszékházban tartottuk. A város részéről Bencsik János polgármester, a rendező cég nevében Zöld László üdvözölte a vendéget. A sajtó munkatársainak kérdései után közös fotózással, dedikálással zárult a találkozó.
Mire a csarnokba értünk, már színpadon volt a Natur Blues Band. Báróék a szokásos műsorukat játszották, ha lehet még nagyobb átéléssel, mint előtte bármikor. Igényes zenéjükkel kiváló hangulatot teremtettek a főműsor előtt.
Rövid átszerelés után már színpadon is volt a Bluesbreakers. John Mayall (ének, szájharmonika, billentyűk, gitár), Coco Montoya (gitár), Rick Cortes (basszusgitár) és Joe Yuele (dobok) legújabb lemezük, a Wake Up Call anyagát mutatták be, de természetesen elhangzott néhány régi örökzöld is. Bámulatos felkészültséggel, technikai tudással játszottak. Nem volt szükség füstre, lila fényekre, sem más show-elemekre, hogy a zenét, a jó zenét élvezhessük. Mayall hangja mit sem változott az elmúlt évtizedek során. Énekével, szájharmonika- és billentyűsjátékával szinte az eksztázisig fokozta a hangulatot. Coco Montoya öt-tízperces gitárszólói, Rick Cortes basszusfutamai élményszámba mentek.
Fergeteges este volt, ám nagy fájdalmunkra ezen a vasárnapon alig ezer embert érdekelt a ZENE. A koncert komoly anyagi veszteséggel zárult. Másnap Budapesten, majd harmadnap Békéscsabán léptek fel. A Petőfi Csarnok szabadterén csaknem háromezren, a Viharsarok fővárosában több mint kétezren voltak a nézőtéren. A budapesti koncerten adta át Nemes Nagy Péter elnök azt a diplomát, amelyben a Magyar Blues Társaság tiszteletbeli tagjának fogadja John Mayallt.
A három magyarországi fellépés után még várták őt írországi és angliai rajongói. A másfél órás koncert Tatabánya könnyűzenei életének eddigi legjelentősebb eseménye volt. Mindannyiunknak, akik láttuk, felejthetetlen élmény marad.
Az írás Fekete Kálmán Első magyar blueskönyv című kötetében megjelent beszámoló javított változata.
A fotók Regős László archívumának részét képezik.
Zsoldos Báró Zoltán, John Mayall és Regős László
Harasztifalu az ország nyugati határától néhány km-re fekvő kis falu, Körmend mellett. Itt él Zsoldos Báró Zoltán, a nemrég megszűnt Natur Blues Band vezetője. Amikor John Mayall 1987-ben másodszor járt nálunk, több vidéki városban is fellépett, többek között Szombathelyen is. Az előzenekar Báró és együttese volt. Akkor találkozott először azzal az emberrel, akit addig csak a lemezborítókról ismert. Az együtt eltöltött pár óra alatt olyan hatások érték a zenekart, amelyek további fejlődésüket, irányvonalukat nagyban meghatározták.
Egy harasztifalui „bluesos hétvégén” merült fel az ötlet, hogy hívjuk meg a Mestert Magyarországra, és az előzenekar újra a Natur Blues Band legyen. Annyira hittem ebben, hogy otthon azonnal elkezdtem a szervezőmunkát. Az első és legfontosabb feladat a fő szponzor felkutatása volt. Nem kis nehézségek árán sikerült megnyerni a tatabányai Sport Kft.-t és a város zeneszerető polgármesterét, Bencsik Jánost. Kisebb cégek, lelkes vállalkozók is beszálltak, de ők nem anyagiakkal, hanem más módon járultak hozzá a koncert megszervezéséhez. Ezután kerestem meg Brády Mártont, a Showtime Budapest menedzser-igazgatóját, akivel már az 1992-es fesztiválon is jól együttműködtünk. (1995-ben Marci hozta Magyarországra a Rolling Stonest!) Rövid időn belül sikerült három magyarországi koncertidőpontot lekötni Mayall menedzserével. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Wake Up Call (Telefonébresztő) lemezbemutató turné első állomása Tatabányán legyen.
A másik két koncertet Budapest és Békéscsaba vállalta. Azt feltételeztük, hogy a Dunántúlon élők valószínűleg Tatabányán fogják megnézni a Bluesbreakerst, és nem a fővárosban. Mint kiderült, az elgondolás nem jött be, a többség inkább a másnapi budapesti koncertre készülődött.
Első alkalommal kerültem közel egy világhírű zenész koncertjének megszervezéséhez. Akkor még nem tudtam, mekkora feladat ez. A fő szponzor és a támogatók megtalálása után a helyszínt kellett kiválasztani. A szabadtéri színpad nem jöhetett szóba a környéken lakók miatt, egy lehetőség maradt, a városi sportcsarnok. Fontos volt a színpad mérete, az öltözők és a stage büfé színvonala, a hangosítás és fénytechnika, a rendezőgárda felállítása, a koncert reklámozása (plakát, újság, tévé, rádió), a sajtótájékoztató megszervezése, a szálloda minősége, a művész különböző kéréseinek teljesítése stb. Győrben, a helyi tévé stúdiójában tartottunk egy elő-sajtótájékoztatót a Győri Rádió munkatársának, Cserjés Lászlónak köszönhetően. Erről videofilm készült, amelyet több dunántúli település városi televízióiban és a szombathelyi regionális tévé adásában is bemutattak.
1993. július 25-én elérkezett a várva várt nap. A Bécs felől érkező kamion begördült a sportcsarnok elé. A brit roadok némi magyar segédlettel vagy negyedóráig cipelték be a kiegészítő berendezéseket, hangszereket. Az arcokon öröm és izgalom. Ez igaz? Tényleg itt van? Akkor döbbentünk rá Báróval, hogy amit Harasztifaluban megálmodtunk, most valóság lett. Rövid egyeztetés után nekem jutott a feladat, hogy elkísérjem őket szálláshelyükre, az Árpád Hotelbe. Mayall fáradt volt, pénteken Bécsben, szombaton Zürichben koncertezett, és pihenni szeretett volna a sajtótájékoztató előtt. Hihetetlen élményben volt részem, a buszban ott ült körülöttem a teljes Bluesbreakers!
A koncert előtti sajtótájékoztatót a sportszékházban tartottuk. A város részéről Bencsik János polgármester, a rendező cég nevében Zöld László üdvözölte a vendéget. A sajtó munkatársainak kérdései után közös fotózással, dedikálással zárult a találkozó.
Mire a csarnokba értünk, már színpadon volt a Natur Blues Band. Báróék a szokásos műsorukat játszották, ha lehet még nagyobb átéléssel, mint előtte bármikor. Igényes zenéjükkel kiváló hangulatot teremtettek a főműsor előtt.
Rövid átszerelés után már színpadon is volt a Bluesbreakers. John Mayall (ének, szájharmonika, billentyűk, gitár), Coco Montoya (gitár), Rick Cortes (basszusgitár) és Joe Yuele (dobok) legújabb lemezük, a Wake Up Call anyagát mutatták be, de természetesen elhangzott néhány régi örökzöld is. Bámulatos felkészültséggel, technikai tudással játszottak. Nem volt szükség füstre, lila fényekre, sem más show-elemekre, hogy a zenét, a jó zenét élvezhessük. Mayall hangja mit sem változott az elmúlt évtizedek során. Énekével, szájharmonika- és billentyűsjátékával szinte az eksztázisig fokozta a hangulatot. Coco Montoya öt-tízperces gitárszólói, Rick Cortes basszusfutamai élményszámba mentek.
Fergeteges este volt, ám nagy fájdalmunkra ezen a vasárnapon alig ezer embert érdekelt a ZENE. A koncert komoly anyagi veszteséggel zárult. Másnap Budapesten, majd harmadnap Békéscsabán léptek fel. A Petőfi Csarnok szabadterén csaknem háromezren, a Viharsarok fővárosában több mint kétezren voltak a nézőtéren. A budapesti koncerten adta át Nemes Nagy Péter elnök azt a diplomát, amelyben a Magyar Blues Társaság tiszteletbeli tagjának fogadja John Mayallt.
A három magyarországi fellépés után még várták őt írországi és angliai rajongói. A másfél órás koncert Tatabánya könnyűzenei életének eddigi legjelentősebb eseménye volt. Mindannyiunknak, akik láttuk, felejthetetlen élmény marad.
Az írás Fekete Kálmán Első magyar blueskönyv című kötetében megjelent beszámoló javított változata.
A fotók Regős László archívumának részét képezik.
16. alkalommal rendezik meg a Révfülöp Blues Festet
2023-07-22 | koncertajánló
Az idén augusztus 3. és 5. között tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Révfülöp Blues Music Fest egyre nagyobb elismertségnek örvend mind a közönség, mind a zenekarok körében, komoly rangot vívott ki magának a néhány országos bluesfesztivál között. A rendezvény ideje alatt a bluesélet jeles képviselői koncerteznek, a szervezők célja, hogy a hazai előadóknak évről évre fellépési, bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak.
Sokan visszatérő látogatói az augusztusi eseménynek, mely a Balaton-parti rendezvények között egyedülállónak tekinthető. „A megvalósításhoz az ötletet az adta, hogy Révfülöpön olyan programot szerettünk volna meghonosítani, ami nincs a környező településeken. A blues az a zene, amelyből a legtöbb stílus merített, és mindenki számára befogadható. Ahogy Willie Dixon mondta: „A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.” Aki egyszer megismerkedik ezzel a zenével, az szinte biztosan megszereti, így esett erre a műfajra választásunk” – nyilatkozta oldalunknak Kovács Pepi, a fesztivál főszervezője.
A programsorozat az eddigi években kizárólag Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának támogatásával valósult meg, az idei évben a rendezvényt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program is támogatja. A fesztivál ideje alatt újdonságként a rendezvényhez kapcsolódó kiállítást is szerveztek, Kurucz Attila ZENE-KÉP című, koncerteken készült fotóinak tárlata lesz megtekinthető a Tóparti Galériában.
Az együttesek közti átszerelések alatt hangszerbemutató, zenei ismeretterjesztés várja a közönséget. Sikerült a szervezőknek kiváló vendégművészeket meghívniuk, akik színesítik a zenekarok programját, és lehetőség lesz örömzenélésekre is. Fontos a számukra, hogy olyan programok valósuljanak meg az önkormányzat szervezésében, amelyek kulturálisan építő jellegűek, és hogy az élő zene iránti igény minél több ember életének szerves részévé váljon.
Az ingyenes fesztiválnak idén is a 2018-ban átadott Szabadtéri Színpad ad otthont.
hoati
Sokan visszatérő látogatói az augusztusi eseménynek, mely a Balaton-parti rendezvények között egyedülállónak tekinthető. „A megvalósításhoz az ötletet az adta, hogy Révfülöpön olyan programot szerettünk volna meghonosítani, ami nincs a környező településeken. A blues az a zene, amelyből a legtöbb stílus merített, és mindenki számára befogadható. Ahogy Willie Dixon mondta: „A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.” Aki egyszer megismerkedik ezzel a zenével, az szinte biztosan megszereti, így esett erre a műfajra választásunk” – nyilatkozta oldalunknak Kovács Pepi, a fesztivál főszervezője.
A programsorozat az eddigi években kizárólag Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának támogatásával valósult meg, az idei évben a rendezvényt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program is támogatja. A fesztivál ideje alatt újdonságként a rendezvényhez kapcsolódó kiállítást is szerveztek, Kurucz Attila ZENE-KÉP című, koncerteken készült fotóinak tárlata lesz megtekinthető a Tóparti Galériában.
Az együttesek közti átszerelések alatt hangszerbemutató, zenei ismeretterjesztés várja a közönséget. Sikerült a szervezőknek kiváló vendégművészeket meghívniuk, akik színesítik a zenekarok programját, és lehetőség lesz örömzenélésekre is. Fontos a számukra, hogy olyan programok valósuljanak meg az önkormányzat szervezésében, amelyek kulturálisan építő jellegűek, és hogy az élő zene iránti igény minél több ember életének szerves részévé váljon.
Az ingyenes fesztiválnak idén is a 2018-ban átadott Szabadtéri Színpad ad otthont.
hoati
Hála, hangulat, élvezet: Buddy Guy búcsúturnéja Prágában
2023-07-18 | kritika
Hálás lehetek a sorsnak, hogy az ereje teljében levő, dinamikus, már hetven körüli Rolling Stones-fiúk és az életművét korrektül bemutató, a nyolcvanat betöltő John Mayall mellett most meghallgathattam a turnézást nyolcvanhét éves korában lezáró blueslegendát, Buddy Guyt is. A rock és a blues kortalan, ezt bizonyították. Kihagyni őket kár, sőt felelőtlenség lett volna. Igaz, ez utóbbi fellépésére 500 km-t kellett utaznunk barátaimmal Prágába.
George ’Buddy’ Guy Louisianában született, földműves családba. Azt, hogy zenész lesz, már korán elhatározta. Huszonegy évesen, 1957-ben a blues fővárosába, Chicagóba költözött. Karrierje nehezen indult be annak ellenére, hogy a Chess lemeztársasággal már 1959-től leszerződött. A neves kiadónál session gitárosként tevékenykedett, olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Muddy Waters, Howlin' Wolf, Little Walter és Sonny Boy Williamson. A korabeli East End-i klubversenyeken, gitárpárbajokon legtöbbször győztesen került ki, elverve híres kortársát, Otis Rusht is, de végül csak Junior Wells szájharmonikással duóban kezdett befutni a ’70-es évek elején. A ’80-as években már elismert zenész. A neves fekete bluesfaterok mellett a brit fehér blueszenészekkel (The Rolling Stones, Eric Clapton, Jeff Beck) is kitűnő viszonyt ápolt, együttműködött velük. A ’90-es években már szupersztár, nyolc Grammy-díj birtokosa, és Chicago legmenőbb bluesklubjának, a Buddy Guy’s Legendsnek a tulajdonosa. Két hét múlva, július 30-án betölti nyolcvanhetedik életévét.
A prágai Kongresszusi Központ hatalmas, minden igényt kielégítő nagyterme szinte teljesen megtelt a nemcsak Csehországból, hanem egyéb közép-európai országokból is ideutazott bluesrajongókkal. A borsos jegyár néha – mint esetünkben – nem számít. Táskakutatás nincs, félrészeg hangoskodókat nem lelünk, szemét sehol egy darab sem: Európában vagyunk!
Az előzenekar szerepét a Tom Hambridge dobos és Daniel Souvigny zongorista, a később fellépő együttes fehér tagjaiból alkotott duó töltötte be. Az első két dal után elhangzott lassú blues már a lelkekig is elért: mind Tom éneke, mind Daniel briliáns zongorajátéka nagyszerű volt ugyanúgy, mint az azt követő boogie, a duó felállás ellenére kitűnő, telt hangzással. Ezután a műsoruk legjobbja, egy szép ballada hangzott el tőlük. A dinamikai váltásokkal jól sáfárkodtak: hol halk, hol közepes, hol pedig erős hangzással befolyásolták hangulatunkat, és ez elmondható volt a Happy Blues című, zongorán lengőbasszussal tálalt számukról is. Souvigny ötletes, virtuóz zongorafutamai mellett Hambridge hangja is teljesen rendben volt, az elé kitett, állva megszólaltatott pergődobjával és egyetlen cinjével komoly ütőshangzást ért el: nemhiába ő Buddy Guy zenekarának másfél évtizede dobosa, valamint producere.
Jó félóra várakozás, némi türelmetlen füttyögés után lépett színre a Damn Right Farewell Tour keretében a földgolyó legnevesebb fekete blueselőadója, Buddy Guy. Középen állt az énekes-gitáros, pöttyös ingben és kis fehér sapkában. Tom Hambridge tekintélyes dob-arzenáljával mögötte ült. Daniel Souvigny billentyűivel a színpad bal oldalán helyezkedett el, míg a két fekete zenész, Orlando Wright basszusgitáros és Ric ’Jazz’ Hall másodgitáros a pódium jobb oldalán álltak. A nyolcvanhét éves Mester a Damn Right, I’ve Got The Blues című lassú tizenkettessel kezdett. Már itt bemutatta eredeti és összetéveszthetetlen előadásmódját. A halk gitárriffekkel, suttogó énekkel indító bevezetés után egyre keményedett a dal, mely a parádés zongoraszólóval érte el csúcspontját. A következő három nóta, a Hoochie Coochie Man, a She’s Nineteen Years Old és az I Just Wanna Make Love To You Muddy Waters repertoárjából származott. Megállapítottuk azt a kedves, önzetlen gesztust, hogy koncertje háromnegyedét a blues fekete és fehér halhatatlanjainak műsorából idézte fel a Mester, mintegy tiszteletadásként, főhajtásként. Jó egyperces halk, érzéki gitár-nyávogtatás után zendült fel a jól ismert „Gipsy woman told my mother” sor, az ’50-es évek végi, ’60–as évek eleji tipikus urban blues hangzással tolmácsolta ezt a banda. És persze a vérbeli showmant egy percre sem hagyta el a szórakoztatás szándéka: megnevettetett, mosolyt varázsolt arcunkra. A blokkban hosszan és élvezetesen játszott a másik gitáros, Ric is, B.B. King dalában, a How Blue Can You Getben. A Grits Ain’t Groceries című középtempójú bluesban aztán a gitármágus virgázott már: hol a gitárját az erősítő szélén húzogatva, ütögetve, hol a törülközőjével a húrokat verve játszott, felidézve a Cream Sunshine Of Your Love és a Rolling Stones Miss You nótáinak dallamait. John Lee Hookerre a Boom Boom, Jimi Hendrixre, szájával gitározva, a Voodoo Chile dalokkal emlékezett két-két percben, majd a Skin Deep következett Daniel ízléses orgonajátékával. Lenyűgöző volt Buddy éneke, a tercek is ültek, sőt minket is megénekeltetett benne. Buddy Guy eredetisége, meg nem kopott életereje jött le a következő számban (Someone Else In Steppin’ In), amiben lesétált a színpadról a közönség közé, hogy a nézőtéri sorok között gitározzon. Az est végéhez közeledve egy Albert King slow bluesban folytatta a közönség megénekeltetését, ugyanakkor szóhoz juttatva ismét zenésztársát, Ric Hallt. Rövid emlékezés következett barátjára, Eric Claptonra a Strange Brew-val, majd Watersre a Got To Mojo Workin’-nel, hogy aztán az I Let My Guitar To Do Talking-gal, a tavalyi lemezén található, önéletrajzi utalásokat tartalmazó dallal búcsúzzon el tőlünk. Míg gitárpengetőket szórt szerencsés nézőknek, a banda tovább játszott, majd ők is elköszöntek a közel másfél óra hosszúságú koncert után.
A hangulat, Waters, Hooker, King, és a többiek felidézése felejthetetlen volt, a műélvezet sem maradt el annak ellenére, hogy Buddy Guy erős, telt baritonja már nem zengett olyan erővel, mint korábban. Gitártudása azonban mit sem kopott. A háláról pedig már szóltam.
Szöveg: Gróf István, fotó: Petr Cejka
George ’Buddy’ Guy Louisianában született, földműves családba. Azt, hogy zenész lesz, már korán elhatározta. Huszonegy évesen, 1957-ben a blues fővárosába, Chicagóba költözött. Karrierje nehezen indult be annak ellenére, hogy a Chess lemeztársasággal már 1959-től leszerződött. A neves kiadónál session gitárosként tevékenykedett, olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Muddy Waters, Howlin' Wolf, Little Walter és Sonny Boy Williamson. A korabeli East End-i klubversenyeken, gitárpárbajokon legtöbbször győztesen került ki, elverve híres kortársát, Otis Rusht is, de végül csak Junior Wells szájharmonikással duóban kezdett befutni a ’70-es évek elején. A ’80-as években már elismert zenész. A neves fekete bluesfaterok mellett a brit fehér blueszenészekkel (The Rolling Stones, Eric Clapton, Jeff Beck) is kitűnő viszonyt ápolt, együttműködött velük. A ’90-es években már szupersztár, nyolc Grammy-díj birtokosa, és Chicago legmenőbb bluesklubjának, a Buddy Guy’s Legendsnek a tulajdonosa. Két hét múlva, július 30-án betölti nyolcvanhetedik életévét.
A prágai Kongresszusi Központ hatalmas, minden igényt kielégítő nagyterme szinte teljesen megtelt a nemcsak Csehországból, hanem egyéb közép-európai országokból is ideutazott bluesrajongókkal. A borsos jegyár néha – mint esetünkben – nem számít. Táskakutatás nincs, félrészeg hangoskodókat nem lelünk, szemét sehol egy darab sem: Európában vagyunk!
Az előzenekar szerepét a Tom Hambridge dobos és Daniel Souvigny zongorista, a később fellépő együttes fehér tagjaiból alkotott duó töltötte be. Az első két dal után elhangzott lassú blues már a lelkekig is elért: mind Tom éneke, mind Daniel briliáns zongorajátéka nagyszerű volt ugyanúgy, mint az azt követő boogie, a duó felállás ellenére kitűnő, telt hangzással. Ezután a műsoruk legjobbja, egy szép ballada hangzott el tőlük. A dinamikai váltásokkal jól sáfárkodtak: hol halk, hol közepes, hol pedig erős hangzással befolyásolták hangulatunkat, és ez elmondható volt a Happy Blues című, zongorán lengőbasszussal tálalt számukról is. Souvigny ötletes, virtuóz zongorafutamai mellett Hambridge hangja is teljesen rendben volt, az elé kitett, állva megszólaltatott pergődobjával és egyetlen cinjével komoly ütőshangzást ért el: nemhiába ő Buddy Guy zenekarának másfél évtizede dobosa, valamint producere.
Jó félóra várakozás, némi türelmetlen füttyögés után lépett színre a Damn Right Farewell Tour keretében a földgolyó legnevesebb fekete blueselőadója, Buddy Guy. Középen állt az énekes-gitáros, pöttyös ingben és kis fehér sapkában. Tom Hambridge tekintélyes dob-arzenáljával mögötte ült. Daniel Souvigny billentyűivel a színpad bal oldalán helyezkedett el, míg a két fekete zenész, Orlando Wright basszusgitáros és Ric ’Jazz’ Hall másodgitáros a pódium jobb oldalán álltak. A nyolcvanhét éves Mester a Damn Right, I’ve Got The Blues című lassú tizenkettessel kezdett. Már itt bemutatta eredeti és összetéveszthetetlen előadásmódját. A halk gitárriffekkel, suttogó énekkel indító bevezetés után egyre keményedett a dal, mely a parádés zongoraszólóval érte el csúcspontját. A következő három nóta, a Hoochie Coochie Man, a She’s Nineteen Years Old és az I Just Wanna Make Love To You Muddy Waters repertoárjából származott. Megállapítottuk azt a kedves, önzetlen gesztust, hogy koncertje háromnegyedét a blues fekete és fehér halhatatlanjainak műsorából idézte fel a Mester, mintegy tiszteletadásként, főhajtásként. Jó egyperces halk, érzéki gitár-nyávogtatás után zendült fel a jól ismert „Gipsy woman told my mother” sor, az ’50-es évek végi, ’60–as évek eleji tipikus urban blues hangzással tolmácsolta ezt a banda. És persze a vérbeli showmant egy percre sem hagyta el a szórakoztatás szándéka: megnevettetett, mosolyt varázsolt arcunkra. A blokkban hosszan és élvezetesen játszott a másik gitáros, Ric is, B.B. King dalában, a How Blue Can You Getben. A Grits Ain’t Groceries című középtempójú bluesban aztán a gitármágus virgázott már: hol a gitárját az erősítő szélén húzogatva, ütögetve, hol a törülközőjével a húrokat verve játszott, felidézve a Cream Sunshine Of Your Love és a Rolling Stones Miss You nótáinak dallamait. John Lee Hookerre a Boom Boom, Jimi Hendrixre, szájával gitározva, a Voodoo Chile dalokkal emlékezett két-két percben, majd a Skin Deep következett Daniel ízléses orgonajátékával. Lenyűgöző volt Buddy éneke, a tercek is ültek, sőt minket is megénekeltetett benne. Buddy Guy eredetisége, meg nem kopott életereje jött le a következő számban (Someone Else In Steppin’ In), amiben lesétált a színpadról a közönség közé, hogy a nézőtéri sorok között gitározzon. Az est végéhez közeledve egy Albert King slow bluesban folytatta a közönség megénekeltetését, ugyanakkor szóhoz juttatva ismét zenésztársát, Ric Hallt. Rövid emlékezés következett barátjára, Eric Claptonra a Strange Brew-val, majd Watersre a Got To Mojo Workin’-nel, hogy aztán az I Let My Guitar To Do Talking-gal, a tavalyi lemezén található, önéletrajzi utalásokat tartalmazó dallal búcsúzzon el tőlünk. Míg gitárpengetőket szórt szerencsés nézőknek, a banda tovább játszott, majd ők is elköszöntek a közel másfél óra hosszúságú koncert után.
A hangulat, Waters, Hooker, King, és a többiek felidézése felejthetetlen volt, a műélvezet sem maradt el annak ellenére, hogy Buddy Guy erős, telt baritonja már nem zengett olyan erővel, mint korábban. Gitártudása azonban mit sem kopott. A háláról pedig már szóltam.
Szöveg: Gróf István, fotó: Petr Cejka
Zsámbéki Blues Piknik immár hetedszer
2023-07-16 | koncertajánló
A Zsámbéki Blues Pikniket a Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtár eddig hat alkalommal rendezte meg. Az eseményre az idei évben is nagy szeretettel várnak minden bluesrajongót az ország egyik legszebb szabadtéri rendezvényhelyszínén. A Zsámbéki Művelődési Ház vezetője, Balázs Csilla két blueszenésszel, Pfeiffer Gáborral és Benkő Zsolttal közösen, a büfét és a kísérőprogramok számára helyszínt is biztosító helyi vendéglátóhelyekkel összefogva szervezi a rendezvényt. A „piknikkosárba” sok minden belefér: a koncerteken kívül kiállítások, könyvbemutató, hangszeres workshop és sok más színesíti a programot – de a blueshoz, vagy blueszenészekhez természetesen mindennek köze van. A zenei kínálatban állandó közreműködők a helyi és környékbeli zenekarok – a Sonia és a Blues and Roll, az Ecseri János Blues Trupp és a Bluesmegálló –, hiszen a Zsámbéki Blues Piknik eredendően azért jött létre, hogy ők évente egyszer találkozhassanak egymással és a közönséggel, hogy együtt zenéljenek a Romtemplom melletti szabadtéri színpadon, ezen az ikonikus helyen. Melléjük minden évben izgalmas vendégegyüttesek érkeznek az ország különböző részeiből.A részletes program:
2023. július 28.
16.00 - Fesztivál- és kiállításmegnyitó Kurucz Attila fotóiból (zenészportrék, koncertfelvételek); zenei közreműködők: Kató Lilla (ének), Benkő Zsolt (gitár) és Benkő Máté (gitár)
Helyszín: Lámpás Étterem, Galéria (Magyar u. 29.)
18.00 - Koncertek: Sonia és a Blues and Roll, Bluesmegálló, Simple Blues Band
Helyszín: Romtemplom melletti szabadtéri színpad (Corvin János u.)
23.00 - RockMűhely koncert
Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem (Etyeki u. 2.)
július 29.
11.00 - 14.00 - Szottfried Zsófia festő kiállítása és workshop festett ékszerekkel
Helyszín: Művelődési Ház (Etyeki u. 2.)
14.30 - Szájharmonika workshop Szabó Tamással
Helyszín: Lámpás Étterem, Galéria (Magyar u. 29.)
16.00 - Pfeiffer Gábor: Emigráns blues, könyvbemutató Liszt Zoltán és Pfeiffer Ákos zenei közreműködésével
Helyszín: Lámpás Étterem, Galéria (Magyar u. 29.)
18.00 - Koncertek: Ecseri János Blues Trupp, Blueshangers, Tornóczky All Access
Helyszín: Romtemplom melletti szabadtéri színpad (Corvin János u.)
23.00 - Rockin' All Over The World koncert
Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem (Etyeki u. 2.)
július 30.
10.00 - Piknikzárás gitárterápiával, vezeti: Benkő Zsolt
Helyszín: Művelődési Ház, udvar (Etyeki u. 2.)
Belépő: napijegy - 3500 Ft, fesztiváljegy - 6000 Ft
Jegyek kaphatók a Funcode.hu online rendszerében is.
Danny Bryant: új lemez a brit gitárostól
2023-07-13 | hír
Danny Bryant két évvel a kritikusok által is elismert The Rage To Survive című albuma kiadását követően szeptember 29-én új lemezzel jelentkezik. A Rise egy újabb mérföldkőnek ígérkezik a hazánkban is megfordult negyvenes éveiben járó muzsikus diszkográfiájában: megmutatja művészi fejlődését, miközben hű marad a blues-rock gyökerekhez, amelyek meghatározzák jellegzetes hangzását. A produceri feladatokat a Grammy-díjas Ian Dowling látta el, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Bryant hangzásvilága új színekkel gazdagodott. A JazzHaus Records gondozásában megjelenő lemez rögzítésére az év elején a neves angliai Chapel Studiosban került sor. A Bob Dylan által írt I Want You című dalt leszámítva az album kizárólag saját szerzeményeket tartalmaz. Az őszi kiadást megelőzően több kislemez is megjelenik, melyek közül a címadó Rise már elérhető, míg a második single, a Louise július 27-én lát napvilágot.Giles Robson: Blues From The Road: Vol 1 - France
2023-07-11 | kritika
Az Egyesült Királyságban, Jersey szigetén 1978-ban született Giles Robson álomszerű zenei karriert futott be. Peter Green és Eric Clapton után ő a harmadik brit blues előadó, aki Memphisben elnyerte a Blues Music Awardot, és az egyetlen európai vagy brit zenész, akinek lemeze jelent meg a chicagói székhelyű Alligator Recordsnál. Albumai a világ legrangosabb zenei magazinjainak kritikai szavazásain az első helyen szerepelnek, és évente több mint tizenöt országban turnézik. Négy évvel a legutolsó lemeze (Don't Give Up On The Blues) megjelenése után idén tavasszal ötszámos EP-vel jelentkezett. A Blues From The Road: Vol 1 - France rögzítésére a nemrégiben Franciaországban lezajlott turnéja során került sor. A szájharmonikás-énekest az ország legismertebb zenészei kísérték. Az együttes tagja volt a Memphis Slimmel felvételeket készítő zongorista, Philippe LeJeune, és Franck Goldwasser párizsi születésű gitáros, aki a nyolcvanas évek elején Kaliforniába költözése után az Egyesült Államok legelismertebb blueszenészeivel dolgozott együtt. A ritmusszekciót Mig Toquereau basszusgitáros és Pascal Delmas dobos alkotta. Ez utóbbi muzsikus öt évig játszott Otis Grand zenekarában. Az EP Robson négy saját szerzeményét, valamint egy Goldwasserrel közös dalt (Turnin’ & Burnin’) tartalmaz. Személyes kedvenceim a lemezről a Too Hot For The Devil és az instrumentális Stompin' at Lolo's Place című nóták, de a teljes EP végighallgatása minden alkalommal örömet nyújtott.Szerzői kiadás, 2023.
hoati
Hetvenéves a chicagói székhelyű Delmark Records
2023-07-04 | hír
Hetven évvel azelőtt alapította meg a néhai Bob Koester a Delmark Recordsot, mely mára a világ legrégebb óta működő független jazz- és blues-lemezkiadója. A kerek évforduló alkalmából július 21-én tízszámos antológia kerül kiadásra CD, LP és digitális formátumban.
Bob Koester 1932-ben a Kansas állambeli Wichita városban született, a jazz és a blues már tizenéves korában rabul ejtette. Szorgalmasan látogatta a lemezboltokat, és amikor tehette, koncertekre is eljárt. Főiskolásként a kollégiumi szobájában lemezekkel kezdett foglalkozni, jó haszonra tett szert a korongok csereberéjével, így egy barátjával Blue Note Record Shop néven lemezboltot nyitottak St. Louis-ban. Egy évvel később, 1953-ban Koester már egyedül alapította meg a Delmar Records-ot. A legelső album, ami a kiadó égisze alatt megjelent, a tradicionális jazzt játszó Windy City Six lemeze volt. 1958-ban üzleti megfontolásból Chicagóba költözött, megvásárolt és Jazz Record Mart névre átkeresztelt egy lemezboltot. A lemezkiadó az alagsorba került, amit pedig Delmark Recordsra nevezett át. Koester fokozatosan betagozódott Chicago zenei életébe, sikeresen építette kapcsolatait a muzsikusokkal és az iparággal. Nem a nyereség, hanem az érdeklődés motiválta, képes volt a zenészekből a legjobbat kihozni, mert barátként viszonyult hozzájuk. Mivel akkoriban a mainstream sajtó és a lemezkiadók alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak a város kocsmáiban játszott zenével, a boltja a Delmark művészeinek és más blues- és jazz-csillagoknak a találkozóhelyévé vált. Üzletében elkötelezett munkatársak dolgoztak, akik idővel saját kiadókat hoztak létre, mint az Alligator, a Flying Fish, a Rooster, a Nessa és az Earwig, de egykori Delmark-alkalmazott indította útjára a neves Living Blues Magazine-t is. A Delmark Records által kiadott albumok a Mississippi-delta akusztikus gitárosaitól (Sleepy John Estes, Big Joe Williams) a Magic Sam, Otis Rush és Luther Allison által képviselt chicagói elektromos blueszenekarokig terjedtek. A leghíresebb, egyben a legnagyobb példányszámban eladott kiadványuk Junior Wells Hoodoo Man Blues című lemeze. A Blues Hall of Fame-be beválasztott Bob Koester 2018-ban vonult vissza, Julia A. Miller és Elbio Barilari vette át a stafétát. Az elmúlt öt év alatt több mint harminc albumot adtak ki, több mint tizenkétezer dalt tettek digitálisan elérhetővé, és folytatták az új tehetségek felkutatását. A kiadó az idén ünnepli alapításának hetvenedik évfordulóját, melynek apropóján július 21-én egy antológia jelenik meg CD-n, LP-n és digitálisan.
A Delmark 70th Anniversary Blues Anthology című lemezen található dalok:
1. Junior Wells with Buddy Guy - Snatch It Back And Hold It
2. Magic Sam - All Of Your Love
3. Otis Rush - All Your Love (I Miss Loving)
4. Jimmy Dawkins with Otis Rush & Big Voice Odom - All For Business
5. Dinah Washington - Blues For A Day
6. T-Bone Walker - I Want A Little Girl
7. Big Time Sarah - Long Tall Daddy
8. Little Walter with Muddy Waters - I Just Keep Loving Her
9. Memphis Slim with Matt Guitar Murphy - Memphis Slim U.S.A.
10. Jimmy Johnson - Ashes In My Ashtray
hoati
Bob Koester 1932-ben a Kansas állambeli Wichita városban született, a jazz és a blues már tizenéves korában rabul ejtette. Szorgalmasan látogatta a lemezboltokat, és amikor tehette, koncertekre is eljárt. Főiskolásként a kollégiumi szobájában lemezekkel kezdett foglalkozni, jó haszonra tett szert a korongok csereberéjével, így egy barátjával Blue Note Record Shop néven lemezboltot nyitottak St. Louis-ban. Egy évvel később, 1953-ban Koester már egyedül alapította meg a Delmar Records-ot. A legelső album, ami a kiadó égisze alatt megjelent, a tradicionális jazzt játszó Windy City Six lemeze volt. 1958-ban üzleti megfontolásból Chicagóba költözött, megvásárolt és Jazz Record Mart névre átkeresztelt egy lemezboltot. A lemezkiadó az alagsorba került, amit pedig Delmark Recordsra nevezett át. Koester fokozatosan betagozódott Chicago zenei életébe, sikeresen építette kapcsolatait a muzsikusokkal és az iparággal. Nem a nyereség, hanem az érdeklődés motiválta, képes volt a zenészekből a legjobbat kihozni, mert barátként viszonyult hozzájuk. Mivel akkoriban a mainstream sajtó és a lemezkiadók alig vagy egyáltalán nem foglalkoztak a város kocsmáiban játszott zenével, a boltja a Delmark művészeinek és más blues- és jazz-csillagoknak a találkozóhelyévé vált. Üzletében elkötelezett munkatársak dolgoztak, akik idővel saját kiadókat hoztak létre, mint az Alligator, a Flying Fish, a Rooster, a Nessa és az Earwig, de egykori Delmark-alkalmazott indította útjára a neves Living Blues Magazine-t is. A Delmark Records által kiadott albumok a Mississippi-delta akusztikus gitárosaitól (Sleepy John Estes, Big Joe Williams) a Magic Sam, Otis Rush és Luther Allison által képviselt chicagói elektromos blueszenekarokig terjedtek. A leghíresebb, egyben a legnagyobb példányszámban eladott kiadványuk Junior Wells Hoodoo Man Blues című lemeze. A Blues Hall of Fame-be beválasztott Bob Koester 2018-ban vonult vissza, Julia A. Miller és Elbio Barilari vette át a stafétát. Az elmúlt öt év alatt több mint harminc albumot adtak ki, több mint tizenkétezer dalt tettek digitálisan elérhetővé, és folytatták az új tehetségek felkutatását. A kiadó az idén ünnepli alapításának hetvenedik évfordulóját, melynek apropóján július 21-én egy antológia jelenik meg CD-n, LP-n és digitálisan.
A Delmark 70th Anniversary Blues Anthology című lemezen található dalok:
1. Junior Wells with Buddy Guy - Snatch It Back And Hold It
2. Magic Sam - All Of Your Love
3. Otis Rush - All Your Love (I Miss Loving)
4. Jimmy Dawkins with Otis Rush & Big Voice Odom - All For Business
5. Dinah Washington - Blues For A Day
6. T-Bone Walker - I Want A Little Girl
7. Big Time Sarah - Long Tall Daddy
8. Little Walter with Muddy Waters - I Just Keep Loving Her
9. Memphis Slim with Matt Guitar Murphy - Memphis Slim U.S.A.
10. Jimmy Johnson - Ashes In My Ashtray
hoati
Dupla albumot jelentetett meg a The Smokestackers
2023-07-01 | hír
A The Smokestackerst Joao Belchior (ének, akusztikus gitár és szájharmonika) és Diogo Mao de Ferro (akusztikus és elektromos gitár) 2017-ben alakította. Az eleinte duó formációként működő portugál zenekar bemutatkozó lemeze, a Road Songs 2020 januárjában csak digitális formátumban jelent meg. Tavaly csatlakozott az együtteshez Marc Jung dobos és Vasco Pereira basszusgitáros, és elkezdtek új dalokon dolgozni. „A zenekarunk filozófiája alapvetően abból áll, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat, miközben azt a zenét játsszuk, amit szeretünk. Mindannyian saját hatásainkkal és eszményeinkkel járulunk hozzá az alkotói folyamathoz, és elég szerencsések vagyunk, hogy identitásunk illeszkedik ehhez a csapathoz. Őszintén hiszem, hogy a zenén is hallható az a csodálat és tisztelet, amelyet mindannyian egymás iránt tanúsítunk” – nyilatkozta az együttes filozófiájáról Pereira. Tavaly novemberben megnyerték a Portugal Blues Challenge-et, így idén júniusban ők képviselték Portugáliát a lengyelországi Chorzówban megrendezett European Blues Challenge-en. Második albumuk májusban Road Songs & Tales of Wandering Thoughts címmel látott napvilágot. A dupla kiadvány első lemeze a 2020-as albumukat, míg a második hét új saját szerzeményüket tartalmazza.hoati
