Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Bluestone
2024.03.21.


Sari Schorr

2024.03.22.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Beszélgetések

Harmincéves fennállását ünnepli a Johnny Biglip Band
2023-11-20


Vasicsek János Öcsi a Johnny Biglip Band egykori alapítója, a Bluestone és az Akimer együttesek frontembere. Mindezek mellett verseket ír és feleségével, Nagyváradi Erzsébet színésznővel több zenés színházi estet állítottak színpadra nagy sikerrel. A Johnny Biglip Band a hétvégén a Gödör Klubban koncerttel ünnepli létrejöttének harmincadik évfordulóját, ami jó alkalmat adott a beszélgetéshez.

Első ismertebb zenekarod az 1991-ben a SOTE Hársfa utcai kollégiumában orvosegyetemistákból alakult One Time Band volt, mely kisebb átalakulások után vette fel a Johnny Biglip Band nevet. Melyek a legfontosabb mérföldkövek az együttes történetében?
A megalakuláskor pezsgő klubélet jellemezte a főváros egyetemeit, így elég sokat játszottunk a SOTE-n, a Közgázon és a Műegyetemen. Néhány év után változás jött, amikor sokan lediplomáztak a zenekarból, és csak a hivatásukra akartak koncentrálni.
Voltunk páran, akik továbbra is zenélni szerettünk volna az orvosi munka mellett, ehhez zenésztársakat kerestünk. Egy rövid ideig, talán másfél évig a Trampsből csatlakozott hozzánk Mihalik Viktor és Nagy Ádám.  Végül kialakult az együttes jelenlegi felállása, azt hiszem 1995-ben: Asztalos Zoltán (dob), Matyasi Gábor (szájharmonika), Papik Kornél (zongora), Szalai Zoltán (szólógitár), Szerető Dániel (basszusgitár) és jómagam.
2000-ben adtuk ki eddigi egyetlen lemezünket Plug and play címmel, amin három feldolgozás mellett nyolc saját szerzemény hallható. Az akkori Est FM rádió elég sokat játszotta Who's been talking című Howlin' Wolf-feldolgozásunkat. A lemez megjelenését követően gyakrabban koncerteztünk klubokban, fesztiválokon. Egy alkalommal Lengyelországban is játszottunk több ezer ember előtt egy nagy bluesfesztiválon. Idővel a régióban a „blues-bumm” véget ért, illetve elkezdtem más zenekarokban is énekelni, így megcsappant a fellépéseink száma.



A Johnny Biglip Band november 25-én koncerttel ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját. Mire számíthatnak a koncertre ellátogatók?
November 25-én ünnepelni fogunk a Gödör Klubban. Jókedvűen és emellett komolyan készülünk a koncertre. Huszonhat számot válogattunk ki a repertoárból: a kedvenc bluesok mellett saját számok is felhangzanak a lemezről, sőt olyan dal is, amit azóta írtunk.
Tánc, móka, kacagás várható, szokás szerint. Remélem, hogy csak a zenekar maga idősödik, a zenészek és a közönség nem. Minden bizonnyal nagy buli lesz. Egyik törzsrajongónk, Ugrin Tamás barátom velünk ünnepli születésnapját, egy szám erejéig be is száll a bandába.
Ezen az estén Kondela Krisztián ütőhangszeres csatlakozik a csapathoz, még különlegesebbé téve a hangzást.

A pályafutásod során különféle zenei formációkban énekeltél. Jelenleg a Bluestone mellett van másik zenekar is, amiben aktívan szerepelsz?
A többi formációm is aktív. A Bluestone nemrég jelentette meg első stúdióalbumát, amit nagy sikerrel mutattunk be a Muzikumban. A zenekar egyre népszerűbb, Végtelen reggel című szerzeményünkre is rengeteg pozitív visszajelzés érkezik.
Az Akimerrel készítjük a második lemezt. Az igen aprólékos keverési stádiumban tartunk.

A vers és az irodalom végigkísérte életedet. 2019-ben Az év trubadúrja lettél, tavaly Borostyán címmel versesköteted jelent meg. Honnan jött az indíttatás versek írásához?
Verseket kilencéves korom óta írok. Az Akimer Visz a víz című lemezének 2017-es megjelenését követően kezdtem el következetesen írni a kötetet. A magyar nyelvvel igen mély barátságot ápolok, szeretek játszani a ritmusokkal. Legtöbb versem időmértékes vagy hangsúlyos, de mindenképpen szabályos formában születik, ritkán írok szabadverset. A kötöttség nekem inkább segítség, a jó szabadvershez szerintem nagyon nagy tudás, mondhatnám, zsenialítás kell.

A zenélés, a versírás mellett színészkedéssel is foglalkozol, feleségeddel, Nagyváradi Erzsébet színésznővel több közös produkciótok fut. Melyek ezek?
Közösen először 2011-ben a Szenesnek áll a világ zenés színházi estet hoztuk létre kiváló zenészekkel. Ez a produkció olyan sikeres lett, hogy a feleségemnek Kornay Mariann-díjat hozott. Az Agyigó című, Szabó Magda verseiből és prózáiból összeállított monodráma Böbe életében mérföldkő. Az idén megkapta a Jászai Mari-díjat, elsősorban erre az alakítására. Gitározom és énekelem az általam megzenésített verseket az előadásban, amiből nemrég tartottuk szülőhelyén, a Gózon Gyula Kamaraszínházban az ünnepi századik estet.

hoati


Világszínvonalú tradicionális blues anyagot sikerült összehozni - interjú Little G Weevillel
2023-09-12


Little G Weevil július végén adta ki tizedik hanganyagát, amit az utolsó stúdióalbumának szán. Úgy érzi, ezzel keretbe foglalta munkásságát, innentől azonban kizárólag koncertlemezeket szeretne csinálni. Az album harminchat streamingplatformon van jelen világszerte. A lemezmegjelenés apropóján kerestem meg az évekig az Egyesült Államokban élt International Blues Challenge nyertes zenészt.



Júliusban jelent meg új lemezed If I May… címmel, melyen csakis saját nótáid hallhatók. Miből meríted az ihletet a dalok megírásához?
Tulajdonképpen a mindennapokból. Rengeteg dolog foglalkoztat, és ebben a nagyvilági zűrzavarban csak ki kell várni a témát. Korábban inkább a személyes kapcsolataimról, a közvetlen környezetemben történt dolgokról írtam. Ez az album már globális hírekkel, tényekkel is foglalkozik. Ezért is a címe If I May…, azaz engedjék meg, hogy én is szóljak már pár szót. (Nevet) Sokkal jobb, mintha a közösségi médiában posztolgatnék. A CD-hez jár egy csinos szövegkönyv, így mindenki kedvére gondolkodhat, mulathat a néha meglehetősen szarkasztikus humorral megszórt szövegeken. Egy világszínvonalú tradicionális blues anyagot sikerült összehozni, büszkén ajánlom mindenkinek!

Aki figyeli a karrieredet, az tudhatja, hogy ez lesz az utolsó stúdióalbumod. Miért döntöttél így?
Ez a tizedik Little G Weevil kiadvány, ha az EP-t is beleszámolom. Az If I May… visszarepít a kezdetekhez, és ezzel szépen keretbe foglalom az elmúlt húsz évet. Most az lenne a feladat, hogy az eddig rögzített és általam fontosnak tartott darabokat újra felvegyük koncerteken, élőben. Nyilván negyvenhat évesen másképp mesélsz el egy sztorit, és reményeim szerint jóval érettebb, bölcsebb, nyugodtabb megszólalást kapnak majd a régi dalok.

Divat, hogy a lemezfelvételekhez vendégzenészek sokaságát hívják meg. Szándékosan kerülted ezt?
Bevallom, hogy abszolút tervbe volt véve három amerikai vendég. Olyannyira, hogy fel is vettük a számokat. Aztán annyira erősnek és egységesnek ítéltem ezt a tíz dalt, ahogy mi játszunk öten, hogy a vendégeknek szánt szerzemények egyszerűen lemaradtak az albumról.

Tíz éve nyerted meg az International Blues Challenge-et. Mit csinálnál másként az elmúlt egy évtizedből?
Fú, nem is tudom. Lehet, hogy mégsem kellett volna elvállalni az X-Faktort. De az életben nincsenek véletlenek.

Hogy látod, a karriered ott tart, ahol szeretnéd?
Alapjában véve ez engem csupán annyira érdekel, hogy normális ember módjára, viszonylag kényelmesen meg tudjak élni abból, amiben bizonyítottan jó vagyok, tiszteljék a szakmai tudásom, az eredményeim, illetve az értékeket, amiket a zenémen keresztül próbálok közvetíteni. Ez a magyar hacacáré, celebpittyputty tőlem távol áll, szerintem katasztrófa. Semmi esetre sem akarok benne részt venni. Ami a nemzetközi vizeket illeti… Őszintén, az sem rajtam múlik, de ez már politika, és ne rontsuk el az interjút.



Az eddig készített anyagaid közül melyik áll a legközelebb a szívedhez?
Azt hiszem, a Moving és az új album, az If I May... Nyilván mindegyiken van csomó tök jó dolog, meg műfajilag rendkívül hasznos, fontos darabok, de ez a kettő bluesügyileg rendben van az első számtól az utolsóig.

A 2013-as albumodat, a Movingot a VizzTone Label Group adta ki, majd hazai lemezkiadókkal dolgoztál. Jelentett ez valami hátrányt a lemezek promóciója szempontjából?
A 2017-es Something Poppin is VizzTone album, csak a magyarországi kiadás tartozott a hazai XLNT Recordshoz. De a kérdésedre válaszolva, igen. Természetesen hátrány nem amerikai kiadónál lemezt megjelentetni, hiszen a világ bluessajtója az amerikai kiadók termékeiből táplálkozik. Ennek ellenére ez az új album – ahogy a legutóbbi Magyarországon felvett szólóanyag is – nemzetközi sajtókampányt kap, amit egy amerikai cég vezet.

Mikorra várható a lemezbemutató koncert?
A lemezbemutató koncert október 28-án (telt ház esetén 29-én is) Budapesten, a Muzikumban lesz. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy sajnos nem lesz országos lemezbemutató turné, mert nem tudtam érdemben megegyezni a vidéki művelődési házakkal. Így mindenkit szeretettel várunk október 28-án Budapesten. A jegyértékesítés szeptember első hetében indult.
Addig is hallgassátok az új albumot, dedikált CD-t pedig a weboldalamon keresztül rendelhettek: gweevil.com Nagyon köszönöm az interjút!

Szöveg: hoati, fotó: Barta Imre


Vasicsek Öcsi, a bluesdoktor
2023-08-16


Vasicsek János Öcsi sokoldalú személyiség, hiszen választott hivatása, a fogorvosi pálya mellett énekel, verseket ír és színészkedéssel is foglalkozik, míg korábban versenyszerűen sportolt. A Johnny Biglip Band és az AkiMer alapítója, a Bluestone-hoz 2021-ben csatlakozott, mellyel augusztus 23-án a Kobuci Kertben lép fel. Az esten a zenekar Végtelen reggel című számának a fővárosi premierjére is sor kerül.

Kilencévesen kezdtél vízilabdázni, a Szolnokkal Magyar Kupát nyertetek, hatszoros magyar válogatott vagy. Miként kerültél kapcsolatba a vízilabdával?
Sportoló családba születtem, apám röplabdaedző volt, így nővéremnek is, nekem is kötelező volt valamit sportolni. A nővérem először teniszezett, aztán röplabdázott, én pedig, mivel Szolnokon nagyon jó volt a vízilabda, azt kezdtem el. Szerencsére a kitartás mellett érzékem is volt hozzá, így komoly sikereket értem el. És persze rengeteget tanultam a sportból.



Készültél a ’92-es olimpiára, végül nem kerültél be az utazókeretbe. Hogyan élted meg ezt?
A sportnak velejárója az állandó bizonyítási kényszer, így a siker mellett a kudarcot is el kellett viselni. Nekem ez a része nehezen ment. Most nem a vereségre gondolok, hanem mások véleményére. A sport elég jól mérhető, nem ízlés kérdése, hogy valaki jó játékos, vagy nem. Nem igazán tudtam elfogadni, hogy más szempontok is befolyásolhatják a csapatösszeállítást. Később aztán rájöttem, hogy ez az élet más területein is így van.

Gyerekként csillagász, költő vagy hadvezér akartál lenni, végül fogorvos lettél. Orvosdinasztiába születtél, mennyire volt egyértelmű, hogy te is az orvosi pályát választod?
Nagyapám orvos volt, édesanyám családjában mindenki egészségügyi dolgozó, ezért nekem is ez volt a sorsom. Nagyapám ukázba adta, hogy orvos legyek. Nyugodt természetem van és jó kézügyességem, úgyhogy a fogorvosi pálya kézenfekvő volt. Szerencsére az idő bebizonyította, hogy helyes döntést hoztam.

Mikor kerültél kapcsolatba az énekléssel?
A gimnáziumban csináltunk egy duót egy barátommal, amolyan Simon and Garfunkelt. Saját dalokat írtunk két szólamban, azokat adtuk elő főként lányoknak. A szolnoki rádióban felvételt is készítettünk.

2017-ben alakítottad az AkiMer nevű szupergroupot, amivel még ugyanebben az évben lemezzel jelentkeztetek. Várható ennek folytatása?
Az Akimer Visz a víz című albumának bemutatója a MOM-ban volt, szép sikerrel. Ha tehetem, színházzal ötvözöm a koncerteket. A már keverés alatt lévő második lemezünk bemutatóját is rockjátékként tervezem megvalósítani, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni.

A Bluestone zenekarhoz 2021 elején csatlakoztál. Hogy kerültél kapcsolatba a fiúkkal?
Eredetileg a korábbi zongoristájuk, Nagy Szabi ajánlott be az együttesbe, de természetesen mindenkit ismertem már korábban is a csapatból, egytől egyig kiváló zenészek. Nagyon jól érzem magam, sok energia összpontosul a színpadon. Nekem rendkívül fontos, hogy emberileg is megértsük egymást, mivel ez „szívzene”, szeretet nélkül bluest nem lehet jól játszani.

Terveitek között szerepel egy stúdiólemez elkészítése. Mit kell erről tudni?
A lemez már nemcsak terv, hiszen lassan nyomdába kerül. Azok a számok kerültek rá, amiket a legerősebbnek érzünk játék közben, rögzítéséhez nagyszerű vendégművészeket is meghívtunk. Az albumon a feldolgozások mellett hallható lesz egy saját szerzemény, aminek zenéjét Nemes Zoltán írta, szövegét én, a Bluestone zenekar pedig remekül meghangszerelte. A Végtelen reggel című számunk fővárosi premierjére a Kobuciban kerül sor.


­Mire számíthatnak augusztus 23-án a Kobuciban tartandó koncertetekre ellátogatók?
Tavaly óriási sikerünk volt itt, szeretnénk ezt az idén is megismételni. Vendégként Hobo ismét fellép velünk, akivel úgy érezzük, kölcsönös a szeretet. Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy ennyire elismeri a zenekart, és nemcsak a színpadon, hanem a backstage-ben is támogat minket.

szöveg: hoati, fotó: Kurucz Attila


Borsodi László: Engem a tuti recept nem érdekelt
2023-01-17


­A Borsodi Blue nevű formáció 2005-ben alakult. Az eltelt időben számos koncertet adtak, 2017-ben ők képviselték hazánkat a dániai Horsens városában megrendezett European Blues ­Chalenge-en. Eddig egy EP-t és két nagylemezt jelentettek meg, de már készülőben az új dupla albumuk. Ez adta az apropót a beszélgetéshez a névadóval, Borsodi Lászlóval; tőle többek között azt is megtudhatjuk, hogy a zenekarban már Zsombok Réka énekel.



A Borsodi Blue első hanganyaga a 2008-ban kiadott Hit The Road And Live The Blues című EP volt. Hogy látod, miben változtatok leginkább azóta?
Akkoriban fiatalon, óriási elánnal vetettük bele magunkat a muzsikálásba. A koncertezés volt az életünk, és hogy úton legyünk. A zene mindent felülírt, „rakkendroll” életmódot éltünk. Ma már inkább a zeneszerzés, a stúdiózás, az alkotási folyamatok érdekelnek leginkább, és a család áll az első helyen. Az akkori zenekarból mára csak Pfeff Marci basszeros és jómagam vagyunk a csapatban, Teleki Palika külföldön zenél. Tímár Tomi a triós, Mezőfi Fifi a Blues Collective-os időszakban adták egymásnak a dobverőket. Anno Magda Lajos zongorista is külföldre távozott, azonban sajnos tavaly tragikusan fiatalon elhunyt. Nagyon hiányzik nekünk.

Szponzor, kiadó, menedzser hiányában tyúklépésekben haladok – mondtad utolsó beszélgetésünk során. Mi változott, hogy végre összejön a régóta vágyott dupla lemez?
Fontos megjegyeznem, hogy nem népszerűségre, ismertségre vágytam vagy céloztam, amikor azt mondtam, hogy nem haladok. Jól mondod: lemezt szerettem volna rögzíteni, de évek óta sikertelenül pályáztam az NKA-nál. 2022-ben ez végre változott, sőt, a folytatáshoz is nyertem, így 2023-ban újraindulnak a felvételek. Év végére be szeretném fejezni a teljes anyagot, remélem, sikerül. A csapat mellettem áll, az anyagiak fognak dönteni.

A készülő lemezen már nem te, hanem egy énekesnő, Zsombok Réka énekel. Honnan az ismeretség? Mi az a plusz, amit Réka hozzá tudott adni a nótákhoz?
Korábban is felmerült már, hogy ne én, hanem egy nemzetközi mércével nézve is klasszis énekes énekeljen. Little G Weevil javaslatára 2014-ben Andelic Jonathannal készült már egy ilyen anyag, de az az én hibámból végül is fiókban maradt. 2017-ben még én énekeltem fel az Anything Can Happen-t, de ahogy 2020-ban elkezdtek megszületni az új dalok, szám szerint olyan tizennyolc-húsz, már éreztem, hogy ezeket én nem fogom tudni jól elénekelni. Így megint felmerült, hogy másnak kéne megoldani. Nagyon fontos ismét megjegyeznem, hogy nem a népszerűségi mutatóinkat vagy a nézettségünket akartam feltornázni azzal, hogy egy női énekest teszek a csapat élére. Tudom, ez nagy divat most. Engem a tuti recept nem érdekelt, csak az, hogy a zenémet, a már említett nemzetközi mércével nézve is, sokkal magasabb szintre tudjuk emelni. Ugyanakkor nagy Tedeschi Trucks Band fan vagyok, az ő zenéjük számomra a minden. Az én zenémben is elkezdtem hallani egy hangot, de az nem férfihang volt. Korábban két hölgy neve is felmerült, akik fantasztikusak, de mindkettejüknél – előbb vagy utóbb – a bébi-bumm szólt közbe. Így jött, sőt berobbant Réka, aki végig a szemem előtt volt, és így utólag azt gondolom, hogy minden a legjobban alakult. Egyszerűen vérprofi! Elképesztő hang! Beengedtem a stúdióba, és tette a dolgát. Nemcsak érzi a zenét, de érti is, zenész szó szerint. És hihetetlen lelkes, alkotni akar, mindig is szeretett volna velünk játszani, meseszerű történet.

Mit kell még tudni a lemezről?
Tavasszal jön a következő négy dal, ez már biztos, de ez még mindig csak a The Key To Our Dreams Part I. lesz. Ha minden sikerül, év végéig rögzítjük a többi nyolc-tíz nótát. Az összes dal egy dupla CD-n lesz majd hallható. Legalábbis szeretnék kézzelfogható anyagot, de az online megjelenés is elvárt manapság, tervezem is. Aztán, hogy hányan hallgatják meg, nem tudom, de nem is ezért csinálom.  Ha elkészül, biztosan lesz lemezbemutató. Kilencen vagyunk, plusz Hammond-orgonán Premecz Matyi is közreműködik. A holdra szállás is egyszerűbbnek tűnik, mint egy ilyen létszámú gárdát próbákra, stúdióba, színpadra összehozni. Senkinek nem ez a fő állása, de szerencsére lelkesek, és jönnek. Így én írok, amit rögzíteni kell, ez a dolgok menete, ez az utam, ha nem vesszük fel, elvész a semmibe.


A közelmúltban több dalhoz is klipet készítettetek. Miért ezeket a nótákat választottátok ki?
Az NKA pályázaton négy klip elkészítésére nyertünk támogatást, de lemezfelvételre nem (!) – ebbe préseltem bele a négy dal felvételét is, különben nem lett volna mire klipet forgatni. Hogy miért ez a négy dal? Egyszerű a válasz: ezekre volt kész a dalszöveg Petruska András jóvoltából.  A Better World To Live In, a Perfect Day, a Find Yourself és a The Key To Our Dreams című dalokat meghallgathatjátok, nézhetitek a legnagyobb videómegosztón.

Készül a Borsodi Blue új lemeze, mellette tagja vagy a Little G Weevil Bandnek – ami a HotShots nevet vette fel, és az angol Dionne Bennett albumát is rögzítette –, ez a szupergroup több nagy hazai sztárral is készül együttműködni. A szólókarriered így háttérbe szorul?
Ahogy a múltkor említettem is, szólókarrierről nem álmodoztam, egyszerűen csak unatkoztam, és hirtelen kedvem támadt valamit felvenni a saját nevem alatt. Magda Lajossal remekül elszórakoztunk, miközben a stúdiójában dolgoztunk a Footprints In The Dirt című dalomon. Hihetetlen és felfoghatatlan, hogy ő nincs többé itt velünk. Nélküle megállt a szóló projekt, de lassan újraindul. Továbbra is vallom, hogy nem tartom magam énekesnek, előadónak sem vagyok kiemelkedő, de egész jól elgitározgatok, és tudok írni, hangszerelni. A legelegánsabb és legmenőbb mégiscsak az, ha egy blueszenész – vagy mi – a saját nevével kiáll egy színpad közepére, és énekli, gitározza a saját dalait. Ez jó dolog. Így időnként újabb dallal fogok kijönni a nevem alatt, hozzáteszem, hogy jelenleg zeneileg a legmagasabb szint az, amit a Borsodi Blue-val és Rékával produkálunk, oda írom a dalok kilencven százalékát. Little G Weevillel és a HotShots-szal is vannak tervek, szerintem nem fogunk unatkozni 2023-ban.

hoati
­

Kelemen ’Ady’ Adrián: Az egész olyan volt, mint egy mese – II. rész
2022-10-07


A Kiero Grande 2013-ban alakult a Csukamájolaj nevű együttes utódjaként. Az eredetileg nagykéri zenekar 2017-ben megnyerte a Slovakian Blues Challenge-et, így a rákövetkező évben ők képviselték Szlovákiát a Norvégiában megrendezett European Blues Challenge-en. 2018-ban a ąumperki Blues Aperitivon is a legjobbnak bizonyultak. Eddig három lemezt készítettek. A n­yáron kiadott, élőben rögzített új albumuk, a Doomsday Session kapcsán kerestem meg az együttes gitáros-énekesét, a civilben reaktorfizikus Kelemen ’Ady’ Adriánt.



Tavasszal a pozsonyi Goethe Intézetben játszottatok. Hogyan jött ez a lehetőség?
Az egész a Covid-bolondéria előtt indult, amikor 2019 végén megkerestem az In Between Books Sessions szervezőjét, nem érdekelné-e a zenekarunk. A válasz igen volt. A projekt keretein belül koncerteket csináltak és filmeztek, állami támogatásból, több könyvtárban Pozsonyban. A Covid alatt változott a projekt vezetősége, és változtattak a koncepción. Arra kértek bennünket, hogy ha lehet, akusztikusan játsszunk. Az egészet kihívásnak vettük, és összeállítottunk egy repertoárt akusztikus hangszerelésben. Huszonhét perc az egyórás szettből megtalálható a Youtube-on. Nagyon tetszett az egész nekünk, gondolom, a nézőknek is.

2018-ban a Kiero Grande képviselte Szlovákiát a European Blues Challenge-n. Milyen emlékeitek vannak a norvég útról?
Hát az nagy élményt adott! Három haver egy eldugott dél-szlovákiai kis faluból kétezerhétszáz kilométert utazik az Északi-sark felé egy bluesünnepre. Már maga az út is csúcs volt! Az éjszakai vonat olyan, mint egy teleport. Este kilenckor felszálltunk rá Érsekújvárban, és reggel hat órakor ébredtünk Krakkóban, Lengyelországban. Onnan repülővel Trondheimba mentünk. Számos zenészt láttunk Délkelet-Európából, akik szintén oda utaztak, de nem mindegyiküknek volt olyan szerencséjük a poggyászkezelőkkel, mint nekünk. Sikoltozás és káromkodás is előfordult, de mi megúsztuk kisebb karcolásokkal a gitártokjainkon. Maga Hell, ahol játszottunk, hihetetlen fagyos még március 17-én is, de az emberek, akikkel találkoztunk, nagyon kedvesnek bizonyultak. A European Blues Challenge színvonala meglehetősen magas. A zenészekhez való hozzáállás és a backline pedig maga volt az álom. Sok kiváló produkciót láttunk, megnéztük Suba Attilát is a Soul Fool Banddel, másnap rövid időre találkoztunk. Eljött Londonból megnézni minket két barátunk, Dávid és Kara, ami nagyon meglepett minket. Szuper élményt nyújtott a nézők között látni őket. Az első nap a koncertek után összehaverkodtunk a lengyel Kraków Street Band tagjaival, míg másnap este a norvég együttes énekesével múlattuk az időt. Persze nem mi nyertünk, hiszen ilyen versenyeken az ortodoxabb zenekarok nyernek. Az út és a Hell városában tartózkodásunk során azonban több felejthetetlen pillanatot átéltünk, az egész olyan volt, mint egy mese. Nehezen tértünk vissza egy olyan országba, ahol korántsem becsülik meg annyira a zenészeket, mint ott.

A Covid miatt hosszú hónapokig bezárkózva éltek az emberek, koncertekre sem volt lehetőség. Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot?
Így visszanézve nagyon hasznosnak bizonyult ez a kétévnyi időszak. Hirtelen jutott idő mindenre. Visszatértem a festészethez, festettem kilenc nagyméretű festményt, fontam két szalmakalapot, néhány hónapig jazzkurzusra jártam, írtam kb. huszonöt dal­t, vettem egy zongorát, amin harmóniát tanultam. Nem vagyok egy bulizós típus, szóval számomra csak annyi változott, hogy otthonról dolgoztam számítógépen. Igaz, hogy nem voltak koncertek, de a zenekarral sokat próbáltunk. A kultúrház Nagykéren bezárt, így Robi tanyáján került sor a próbákra, ment a muzsika egyhuzamban. 2019 augusztusa óta Pozsonyban lakom, de nem okoz problémát száz kilométert leutazni. 2021 végéig tizennyolc demó dalt készítettünk, ezekből már párat megtanultunk, némelyik rajta is van a Doomsday Session albumon. A lemez zárószáma, a Doomsday Blues némileg utalás a Covid-világjárványra, a háborúkra, az erdőtüzekre, mintha közeledne az ítéletnap. A Doomsday Sessiont nem egész egy hónappal azután rögzítettük, hogy elkezdődött az invázió, így nagyon elevenek voltak az érzések ezzel kapcsolatban.


­Milyen más formációkban játszol a Kiero Grandéval párhuzamosan?
Alapvetően négy zenekarban játszom, az első persze a Kiero Grande számomra. Saját gyermekemként tekintek rá, a legtöbb időt erre a bandára szánom. Mellette játszom a The Joint Venture-ral, aminek magját Sajtos Ferenc, ©rámek Mikey és jómagam alkotjuk, hozzánk csatlakozik Ondrejčík Libor vagy Lengyel István gitáron, szájharmonikán pedig vagy Horváth Roman vagy Erich Boboą Procházka. Közbe-közbe velünk játszik jó barátunk, Fekete Tamás, aki Magyarországon a Virtuózok műsorból lehet ismerős, ahol a döntőbe jutott. Tomi hihetetlen tehetség, amúgy érsekújvári. A The Joint Venture-ral bluesklasszikusokat, többek között Eric Clapton-, Howlin’ Wolf -és JJ Cale-nótákat játszunk, de van pár saját dalunk is, melyek szövegét Feri írta magyarul, ezeket én angolra fordítottam és megzenésítettem. A harmadik együttes, a Straky a Nálezy a versmegzenésítés útját járja. Egy tizenkét számos album megtalálható tőle a YouTube-on. A formáció akusztikus duóként indult, mostanában bővült a zenekar Kucharovič Oliver basszusgitárossal és Miąík Péter dobossal. Ezen most intenzíven dolgozunk. A zene meglehetősen egyedi, talán a hetvenes, nyolcvanas évekbeli szlovák Deľo Ursíny zenéjéhez hasonlítható. A P.P. Band a negyedik zenekar, velük szintén blues-rockot játszunk Somorján és környékén. A felállás: Lengyel István gitár, ének, Suchoň Miroslav gitár, Andrej Sikora basszusgitár, Hudák Tamás dob és Bobos szájharmonika. Ebben a csapatban többnyire állandó vendég vagyok, csakúgy, mint Juraj Turtev. Időnként beszáll Szabados Péter lapsteel és pedalsteel gitáron. Az utolsó két évben koncerteztünk a legtöbbet. Egyéni hangvételű feldolgozásokat játszunk, a közönség fogadtatása eddig nagyon pozitív.
Nyár kezdetéig játszottam egy nemzetközi improvizációs színházzal is, ahol a színészek improvizált színdarabot játszanak, én pedig improvizált zenével támogatom a darabot. Nagyon érdekes tapasztalat. Kaptam egy ajánlatot egy rendezvényzenekartól, funky és popzenét kellene játszani. Szeretem a zenei kihívásokat, nagyon fontolgatom, hogy megpróbálom.
­
Milyennek találod a szlovák blueséletet?
Szlovákiában már csak páran vannak, akik bluesfesztivált szerveznek. Sajtos Feri Érsekújváron átadta a stafétát Ondrejčík Libornak. Nagyszombaton nagy múltra tekint vissza a Dobro Fest, Radványi Bonzo vezetésével, Skalica városában Ąuboą Beňa szervez bluesesteket kétszer évente, míg a pozsonyi Living Blues Fesztivál Adrian Pullman nevéhez köthető. Hetente a Devín Rádióban szól blues, de manapság már alig hallgat valaki rádiót. Létezik még egy idősebb korosztály, akik élnek-halnak a bluesért, de a fiatalokat féltem. Ilyen időkben aligha van valakinek kedve valamibe pénzt és időt fektetni. Amíg ez így van, maradnak a hétvégi klubkoncertek húsz-negyven nézővel. Amúgy, ha eljönnek az emberek egy blueskoncertre, jól érzik magukat, néha táncolnak is, és vidáman mennek haza. Nekem ezek az alkalmak adnak erőt a folytatáshoz. Utoljára Komáromban a Fekete Kutya Vendéglőben volt ilyen a The Joint Venture-ral. Hónapok óta nem próbáltunk, Tomi is csatlakozott hozzánk, valahogy minden kis részlet összeállt. A vendéglő tulaja is megjegyezte, hogy „ez valami különleges volt”.

Mik a terveitek a jövőre nézve?
A Kiero Grandéval szeretnék minél többet koncertezni, hogy összeérjen a zenekar. Szeretném bővíteni legalább két háttérénekessel a felállást, akik velem énekelnék a harmóniákat. Tovább dolgozunk az új dalokon, melyekbe igyekszem több bluest belecsempészni, és lesznek klubkoncertek is. Aztán újra itt a nyár, amire már most van pár meghívásunk.

hoati


Kiadásra vár a White Boy Blues bővített változata
2022-09-29


Martsa Balázs több mint ötszáz oldalas könyve, a White Boy Blues 2000 tavaszán jelent meg. Az „első nagy fehér bluesgeneráció” képviselői pályafutásának legfontosabb állomásait bemutató kötet létrejöttét a felgyülemlett rengeteg adat, információ közkinccsé tételének vágya inspirálta a szerzőben. Az igényes, jól összeszedett, alapműnek tekinthető kötet bővített változata elkészült, kiadásra vár. Ez adta az apropót a beszélgetéshez Martsa Balázzsal.

Könyved jelent meg
2000-ben White Boy Blues címmel. Honnan gyűjtöttél hozzá anyagot?
A White Boy Blues hosszas előkészület után, 2000 tavaszán jelent meg. Születése a hobbimnak köszönhető. Immáron közel negyven éve gyűjtöm a számomra érdekes és/vagy fontos zenéket. Egy-egy szám, lemez meghallgatásán túl mindig érdekelt az adott együttes vagy előadó személyisége, élete, azok a körülmények, amelyek között a zene létrejött. Így kezdtem el háttéranyagokat is gyűjtögetni, újságkivágásokat, képeket rendszerezni. Később, külföldi útjaim során kis jegyzettömbbel felfegyverkezve érkeztem a lemezboltokba. Amit nem tudtam megvenni, azt legalább kiírtam. A jegyzetek idővel kezdtek összeállni, míg meg nem született az ötlet, hogy ez talán másokat is érdekelhet. Legyen belőle könyv! Ma, amikor az internet globális elterjedése óta már felnőtt egy teljes nemzedék, ezek a világháló korszaka előtti idők olykor szinte komikusnak hatnak.



Milyen volt a kötet fogadtatása?
A kötet hiánypótlónak tűnt, a magyar könyvpiacon korábban nem jelent meg a témában ehhez hasonló, átfogó igénnyel készült munka. Több recenzió is napvilágot látott az írott sajtóban, illetve néhány interjút is adtam a megjelenés kapcsán. Jó pár visszajelzést kaptam arról, hogy többen is a White Boy Blues nyomán kerestek fel egy-egy lemezboltot valamely album után érdeklődve.

Elkészült a White Boy Blues bővített verziója. Mennyivel több információt tartalmaz ez az első kiadáshoz képest?
A második kiadás előkészítése során, ellentétben az elsővel, nem a forrásgyűjtés, sokkal inkább az adatok, információk kiválasztása, válogatása és rendszerbe foglalása jelentette a feladatot. A hatvanas-hetvenes évek blues és rhythm & blues zenéjének széleskörű irodalma alakult ki, mindenekelőtt angolszász nyelvterületen, amely jelentős részben hozzáférhető az interneten is. Az adatok, információk persze nem feltétlenül teljesek és nem is mindenhol pontosak. Sok időt töltöttem el azzal, hogy amennyire csak lehetséges, utánajárjak mindennek. Szeretném azt hinni, hogy ez nagyobb részben sikerült. A kézirat az évek során fokozatosan alakult, kijavítottam jó néhány, korábban időhiány, vagy más ok miatt „elkövetett” pontatlanságot és bekerült sok-sok új lemez. Az elmúlt két évtizedben szerencsére nem kevés újonnan készült album jelent meg, nem is szólva számtalan, korábban nem publikált archív felvételről. A bővített munka tizennyolc, az első kiadásban még nem szerepelt előadót is tartalmaz. A diszkográfiákat külön kislemezblokkal, valamint rövid filmográfiával próbáltam még teljesebbé tenni. A lezárt kézirat terjedelmileg három- vagy inkább négyszerese az első kiadásénak.

Milyen formában kerül piacra a könyv?
A zenekiadás területén uralkodó jelenlegi viszonyok (streaming kontra lemezkiadás, elszálló árak stb.) miatt most úgy tűnik e-book formátumban várható a megjelenés. Szeretnénk ugyanakkor megszondázni egy kicsit a piacot, hány olyan bluesrajongó lehet az országban, akit nyomtatott formában is érdekelne az anyag. Ehhez létrehozunk egy blogot, ahol lehet majd jelezni az előzetes érdeklődést. A piackutatás ismeretében jöhet szóba a nyomdai megjelenés is.

A kötetben szereplő előadók/zenekarok közül kik állnak a legközelebb a szívedhez?
A könyv ugyan közel száz előadó, zenekar, illetve szólista pályafutását ecseteli, mégsem tudnék olyat említeni, aki a munka során nem került volna közel a szívemhez. Ha mégis ki kéne emelni párat, úgy a teljesség igénye nélkül Alexis Korner, a Fleetwood Mac, Rory Gallagher, a Colosseum, Jo Ann Kelly, Charlie Musselwhite, Roy Buchanan, a Canned Heat, Ry Cooder és a Cuby + Blizzards nevét említeném.

Mondanál öt lemezt, amit a műfajjal most ismerkedőknek meghallgatásra ajánlanál?
Ez talán még nehezebb, mint az előző kérdés. Ha mégis meg kell erőszakolnom magamat, úgy a rövid lista az alábbi lenne:

The Paul Butterfield Blues Band: The Paul Butterfield Blues Band (1965)
John Mayall & The Bluesbreakers: Blues Breakers With Eric Clapton (1966)
Cuby + Blizzards: Groeten Uit Grollo (1967)
Peter Green's Fleetwood Mac: Peter Green's Fleetwood Mac (1968)
Jo Ann Kelly & Peter Emery: Do It (1976)

hoati


Kelemen ’Ady’ Adrian: Az egész olyan volt, mint egy mese – I. rész
2022-09-24


A Kiero Grande 2013-ban alakult a Csukamájolaj nevű együttes utódjaként. Az eredetileg nagykéri zenekar 2017-ben megnyerte a Slovakian Blues Challenge-et, így a rákövetkező évben ők képviselték Szlovákiát a Norvégiában megrendezett European Blues Challenge-en. 2018-ban a ąumperki Blues Aperitivon is a legjobbnak bizonyultak. Eddig három lemezt készítettek. A nyáron kiadott, élőben rögzített új albumuk, a Doomsday Session kapcsán kerestem meg az együttes gitáros-énekesét, a civilben reaktorfizikus Kelemen ’Ady’ Adriánt.



Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
Apró gyerekkorom óta nagyon erős hatással volt rám a zene. A szüleim minőségi zenehallgatók voltak, ami érthetően rám és a testvéremre is ráragadt. Négyévesen már Edda Művek-koncerten ugráltam, az első sorokban énekelve a szövegek nagy részét. Az igazi áttörés négy-ötéves koromban következett be, amikor a bácsikám odaajándékozott nekem két kazettát, az egyik az AC/DC Back In Black, a másik pedig a Guns N’ Roses Use Your Illusion I. lemezét tartalmazta. Ez a két album lett a következő évekre a mindenem. Kb. négyéves koromban az MTV Musicon a Guns N’ Roses November Rain című dalának a klipjét látva döntöttem el, hogy zenész leszek. Mondtam is anyumnak, hogy „azt” akarom csinálni majd én is.

Autodidakta módon tanultál, vagy volt, aki foglalkozott veled?
Az alapokat zeneiskolában sajátítottam el, de szerintem az úgy van rendjén, hogy ha valakit a zene igazán érdekel, akkor a tanulás nem a tanóra végével ér véget. Engem annyira érdekelt, hogy előre felfedeztem a kottakönyvet, amiből tanultam. Kisgyerekként faluról busszal kellett bejárnom a városba zeneórákra Mivel a várost nem ismertem, a tanárom más tanítványainak óráira is beültem. Ez sokat segített, hisz így az ő hibáikból is okultam. Már harmadik osztályos koromtól játszottam egy bluegrass zenekarban, ez mindig a rendes tanórák után volt. Utána a tanárommal közösen mentünk a vonatra. Szóval nem egy tipikus gyerek életét éltem: hetente kétszer iskola után buszoztam a zeneiskolába, éjjel értem haza, a többi napon meg gyakorolni kellett. 2006-ban megvettük az első számítógépet, az ismerősöktől több rockzene kottát kaptam, 2007-ben meg jött az internet és vele a YouTube. Akkor kapott el igazán a gépszíj.

Mikor alapítottátok a Kiero Grande nevű formációt?
A Kiero Grandénak létezett egy korai fázisa. 2005-ben az első elektromos gitáromon már Guns N’ Roses dalokat játszottam a garázsban, amiket hallás után tanultam meg. A hangerő nem okozott problémát, mivel a falu szélén laktunk. Egy évre rá májusban épp a Rocket Queen című dalt nyomtam, amikor két pasas megállt a kapunknál. Az egyikük Szőke Erik volt. Ekkoriban ő már huszonhét-huszonnyolc éves volt, én még alig tizenöt. Mondta, hogy gyakran hallanak gitározni, és hogy épp gitárost keresnek a zenekarukba, így meghívtak egy próbára. Erik dobon játszott, a próbahelyiségben pedig megismerkedtem a basszusgitárossal, Gajdoąík Róberttel. Robi megmutatta, hogy kell bluest játszani, majd feladatul kaptam néhány Hobo Blues Band-szám megtanulását. Hetente egy-két alkalommal találkoztunk, hamarosan egy komplett Hobo Blues Band repertoárunk lett. Ekkor még Erik és Robi énekeltek, mert az én hangom a korom miatt még változóban volt. A becenevem sokáig – nem meglepő módon – ’Kiskorú’ volt, mert a legfiatalabb voltam a zenekarban. 2007-ben csatlakozott hozzánk a gitáros Kanás Vlado és a szájharmonikás Múdry Radi. Így öten 2007. július 7-én adtuk az első koncertet egy borászpince előtt Csukamájolaj néven. Ezzel a névvel hat évig működtünk. 2007-től 2008 végéig lejátszottunk kb. hetven koncertet. 2009-2010 körül már a hangom stabil volt, és elkezdtem a próbákra a saját dalaimat is hurcolni. Na meg persze jöttek az Eric Clapton-, B.B. King- és Johnny Winter-feldolgozások, amiket már én énekeltem. Ez idő tájt összeismerkedtünk Sajtos Ferivel, aki a Jazz Blues Jamboree Fesztivált csinálta Érsekújváron, és annyira nagy volt az összhang köztünk, hogy később segítettünk a fesztivál szervezésében. A Csukamájolajból 2012-ben kilépett Erik, Száraz Béla érkezett helyette, szintén a falunkból. Mivel már alig játszottunk Hobo-dalokat, többségben volt az amerikai és az angol bluesrock a műsorunkban, és már csak én énekeltem, eldöntöttük, hogy ideje változtatni a nevünkön. Az igazat megmondva, a Csukamájolaj névvel csakis dél felé mehettünk magyar településekre, mivel nagyon fura volt szlovák városokban megmagyarázni, hogy mit jelent, és hogy kell kiejteni a nevünket. A Kiero Grandét a gitárosunk, Vlado találta ki. Ő szokta csinálni a koncertplakátjainkat, és a mi zenekarunkhoz mindig Kiero Grandét írt Velký Kýr (Nagykér) helyett, mivel onnan származunk. Úgy gondoltuk, hogy ez elég eredeti, szóval ez bizonyult a legjobb választásnak. Ez alatt a név alatt az egyik első koncertünket a Sziget Fesztivál Blues színpadán adtuk, amit Oláh Andor szervezett. Andorral jóban voltunk Sajtos Ferin keresztül, gyakran játszottak az érsekújvári Blues Pubban és a Jazz Blues Jamboree-n.



Jelenleg kik alkotják a csapatot? Megkérlek, mutasd be a tagokat!
Néhány éve Kanás Vlado és Múdry Radi elhagyták az együttest családi okok miatt. 2021-ig trióban játszottunk, Robi, Béla és jómagam. Béla nagyon jó dobos, de átértékelte a Covid-járvány miatti lezárások alatt a dolgokat, és úgy döntött, hogy szünetet tart a zenélésben,
amit respektáltunk. Robival ketten maradtunk, jelenleg mi beszélünk csak magyarul a csapatban. Robit nehéz bemutatni, hiszen már annyi éve együtt játszunk, annyi mindenen átmentünk zenében és zenén kívül, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni a kapcsolatunk határait. Ő tanított meg tizenkét ütemű bluest játszani, közösen beutaztuk a környéket, pár száz koncertet együtt lenyomtunk, és fesztivált szerveztünk. A basszusgitár mellett nem veszik el gitáron, zongorán, orgonán és szájharmonikán sem. Több projektben több basszusgitárossal zenéltem már, de senki sem játszik úgy, mint ő. A hangszerének megvan a helye és a mondanivalója, az neki szent, és ez sokat jelent nekem. Nem játszik semmi fölöslegeset, nem slappel, nem szólózik, de amit csinál, az nagyon ott van.
2021 áprilisában csatlakozott hozzánk a dobos Garaj Peter Érsekújvárról. Civil foglalkozása programozó, és szereti a sportot. Petyo – ahogy a szlovákok becézik a Pétereket –, ismerte a zenekarunkat, mivel a 2019-es Heavy Hands albumunk lemezbemutató turnéját a Her Memories zenekarral adtuk, amiben ő dobolt. Tetszett neki a zenénk, és épp nyugodtabb időszakuk volt a Her Memories-szal. A játékstílusa John Bonhaméhez hasonlítható, akit imádok. Nagyon jó fej srác, szerencsénk van, hogy rátaláltunk, amikor szükségünk volt rá. Az első koncertünk vele egy rockverseny volt, amit meg is nyertünk. Tizenöt év után a zenekarban átadhattam a ’Kiskorú’ stafétát, mivel kb. három évvel fiatalabb nálam. Még dolgoznunk kell a bluesspektrumon, de a rock már megvan. Sosem szerettem beskatulyázni a zenét, a tizenkettes bluest már túlléptük az Unorthodox című lemezünkkel, de a szívem még mindig a blues érzékenységéhez húz. Számomra a zenében kell, hogy legyen valami mélyebb érzés, valami értelem, valami, amin az ember gondolkodhat is. Szeretek meglepő fordulatokat csempészni a szövegeimbe, sőt a zenébe is. Szlovákiában sajnos zeneileg nem eléggé művelt a hallgatóság. Ha azt hallják, hogy bluest játszunk, akkor mindjárt valami lassú, unalmas zenére gondolnak, ami elszomorító, hiszen annyi minden fér a rock és a blues ötvözetébe, hogy az valami varázslatos. A negyedik tag, Hlaváč Pavol 2021 novemberében lépett be a bandába. Civilben szintén programozó, imád futni és kerékpározni, ott van minden maratonon. Pali egy hirdetésre jelentkezett, amelyben orgonistát kerestem az együttesbe. Zongorázni tanult, korábban játszott már blueszenekarban. Nagyon jó füle van, amit hall, azt letudja játszani szinte azonnal. Az orgonánál még nincs annyira otthon, mert azt hallgatni és ismerni kell, hogy természetesen hangozzon, de nagyot emelt a zenekar hangzásán, amióta csatlakozott hozzánk.
Ami engem illet, a civil életben reaktorfizikus vagyok a Szlovák Atomerőműveknél. Jelenleg négy zenekarban játszom, többnyire bluesokat. Szerencsére a munkám mellett van elég időm a zenével foglalkozni, és a nagyon megértő barátnőm tolerálja a projektjeimet.
Egyik hátránya a mostani felállásunknak, hogy mindenki máshol lakik. Petyo és én Pozsonyban élünk, Robi új családjával Tarányban, Pali pedig Stráľske városában.

Eddig két stúdiólemezetek jelent meg, az Unorthodox és a Heavy Hands. Milyen visszajelzéseket kaptatok róluk?
Hihetetlen öröm tudni, hogy valahol a világban éldegéli életét pár száz lemezünk. Volt olyan eset, hogy koncert után odajött hozzám egy ember vásárolni még egy példányt ugyanabból az albumból, amit pár éve vett, mivel rongyosra hallgatta már a régit. Nem nagyon hihető, de mi örültünk ennek. Még mindig játszunk számokat a régi lemezekről is, így látjuk, hogy a dalok most is működnek a közönségnél. Amelyek nem annyira sikeresek, azokat lassan kihagyjuk, helyettük jönnek újak. A Heavy Hands kapcsán kaptunk pár nagyon szép beszámolót, amit nem is vártunk. Személyesen én az a típus vagyok, aki nem szereti hallgatni a saját zenéjét.

A júniusban kiadott Doomsday Session című lemezeteket élőben, színpadon, elhúzott függöny mögött rögzítettétek. Az akusztika miatt volt ez így, vagy van benne valami szimbolika is?
Ez remek példája annak, hogy nem a művész dolga a saját művét megítélni, hanem a kívülállóké. Korábban nem gondoltam bele a behúzott függöny szimbolikájába, de nagyon tetszik ez a szempont. Néhány éve haverokkal a nagykéri kultúrház színpadán minden karácsony után szervezünk egy kis baráti bulit behúzott függönyök mögött, Christmas Meraw néven, annak is megvan a saját története. A nézők ott vannak fent velünk, a zenészekkel, és így intimebb a kapcsolat és az élmény is. A próbahelyiségünk szó szerint ott van a színpad alatt, a kultúrház pincéjében, szóval lehet mondani, hogy ez a „ground zero”, ez az otthonunk. A hanganyagot itt rögzítettük, a legjobb mikrofonokkal, amikhez hozzáfértünk. A két kamerás srác volt csakis a nézőnk. Az egész audio-videófelvételt azért csináltuk, hogy megörökítsünk egy „képet” arról, hogyan játszottunk abban a pillanatban. Kiválasztottunk néhány számot az első két albumról és pár újat is. 2016, illetve 2019 óta sokat fejlődtünk zenészként, ahogy a dalok is értek. Máshogyan énekelek, más a dobos, van billentyűsünk. Úgy gondoltuk, hogy kár volna, ha a közönségünk nem hallaná azt, ami a próbákon folyik. Az utóbbi két év megtanított nekünk sok mindent a mulandóságról, ezért úgy döntöttünk, hogy mikor, ha nem most. A keverés és a mastering kapcsán írtam az Egyesült Államokba Greg Gordonnak, aki korábban több kedvenc zenekarommal dolgozott (pl. Rival Sons, Triggerfinger, Greta van Fleet stb.), hogy nem volna-e hajlandó segíteni egy ismeretlen kis bandának Szlovákiából. Nagy meglepetésemre igent mondott. Szlovákiában nem ismerek senkit, aki hasonló zenét játszana, mint mi, vagy aki olyan masteringet csinálna, amilyet elképzelek. Greg egy nagyszerű, nagyon kedves ember, hihetetlen tapasztalattal. A szlovák stúdiókban valahogy mások az emberek.


­Mennyire változott a zenekar arculata a korábbiakhoz képest?
Korábban több feldolgozást játszottunk, többnyire Eric Clapton, B.B. King és Jimi Hendrix dalaival volt tele a repertoár, de eljött az az idő, amikor eldöntöttük, hogy nem akarunk egy újabb blues cover band lenni, és én személyesen úgy éreztem, hogy vannak dolgok, amiket a zenében ki akarok fejteni. Lassan, de biztosan a saját számok kiszorították a feldolgozásokat a műsorunkból, így jelenlegi repertoárunk kizárólag saját dalokból áll. Az új nóták rockosabbak, de a közeljövőben szeretnék néhány új bluesdalt is játszani.

(Folytatjuk)

hoati


Ismét blues jamboree a Kobuci Kertben
2022-07-19


A Kobuci Kert vetette fel Kőmíves „Stone” András 40. születésnapi koncertje után 2019 augusztusában, hogy az emlékezetesre sikerült est mintájára minden évben szervezzenek egy blues jamboree-t. Ez az elmúlt két évben a pandémia miatt nem kerülhetett megrendezésre, viszont idén augusztus 23-án a Bluestone zenekar tagjai fúvós szekcióval kiegészülve, Hobo és Ferenczi György vendégszereplésével igyekeznek maradandó élményt szerezni minden  bluesrajongónak. Az estről kérdeztem az együttes névadóját, Kőmíves Andrást.

Három éve nagy sikerű koncertet adtál a 40. születésnapod alkalmából. Mennyire volt egyértelmű a folytatás?
A születésnapi koncertem végén a kobucisok odajöttek hozzám, és kérték, hogy ha van rá mód, minden évben egyszer, így augusztus második felében szervezzünk egy hasonló, de egyben rendhagyó estet. Akkor ódzkodtam az ötlettől, és azt mondtam, minden évben nem biztos, hogy 500–600 fős közönséget össze tudunk hozni, ráadásul nem szeretném ezt mindig az én születésnapomra kihegyezni. Végül később belementem, csak hát a pandémia közbeszólt, így 2020-ban és 2021-ben nem tudtuk megszervezni a koncerteket, de idén, hála Istennek, igen!



Az esten fellép Hobo és Ferenczi György is. Nehéz volt meggyőzni őket?
Nem, egyáltalán nem. Hobót már 2020 elején felkértem, és rögtön igent mondott. Ismer minket, engem a Muzikumból, a zenekarunk zongoristáját, Nemes Zoltánt pedig közvetlen közelről, hisz éveken keresztül együtt zenéltek. Gyurival 2005 óta tart a jó kapcsolat, amikor még Helikon Kiadó marketingeseként részt vettem a Petőfi Hangzó Helikon-lemezének a promóciójában; akkortájt nagyon sokat dolgoztunk együtt, illetve a Muzikum indulása után 2-3 éven keresztül – Hobóhoz hasonlóan – rendszeresen fellépett nálunk a Rackajammel. Szóval mindkettőjükkel nagyon jó a viszony, de együtt velünk még nem zenéltek egy színpadon.

Mire számíthatnak a koncertre ellátogatók?
Óriási bulira számíthatnak! Mostanság rakjuk össze a műsort, már van néhány vázlat, hogy miket szeretnénk játszani. A koncert első részében a Bluestone eddigi repertoárjából válogatunk, a második felében pedig olyan dalokra számíthat a közönség, amelyek meghatározták e két vendégfellépő zenei életútját, vagy éppen nem, azaz nem bevált receptből dolgozunk. A publikum semmiképpen se ’1-4-5-1’-es jam sessionre készüljön! Gyurinak egy kérése volt, ne játsszunk Herfli Davidson- vagy Rackajam-nótákat, ő inkább a mi műsorunkba szeretne beszállni. Hobónak nem volt semmilyen feltétele a repertoár összeállításával kapcsolatban. Ami már most tény, hogy augusztus 10-e táján bevonulunk a próbatermünkbe és addig ki sem jövünk onnan, amíg nem lesz tökéletes, kerek egész a műsor.

Mind Hobo, mind Ferenczi György a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakjai. Izgultok majd a fellépés előtt, vagy inkább fel lesztek dobva?
Természetesen igen, személy szerint én a mai napig minden fellépés előtt iszonyatosan lámpalázas vagyok, de szerintem így van ez rendjén! De ahogy mondod, fel is leszünk dobva, e két dolog együtt jár, ha nem izgulnánk, akkor már rég baj lenne.

Milyen fellépéseitek lesznek még a nyár elkövetkező részében?
Július 30-án a BeerBQ fesztiválon Baján lép fel a Bluestone. Augusztus 6-án Káptalantótiban a Sabar Borházban trió felállásban koncertezünk; a zenekarral ezt követően augusztus 12-én a Chaplinben, Biatorbágyon és 13-án Berettyóújfaluban játszunk, e két utóbbi bulin Borsodi Laci csatlakozik hozzánk vendégként. Szeptember 17-én zárjuk a nyári évadot egy zártkörű esten Balatonfűzfőn, amelynek a szervezője 6-8 éve rendszeresen hív meg minket zenélni.

Szöveg: hoati, fotó: Nagy János


Bárth János: Felidézzük a legjobb dalokat
2021-10-03


Bárth Jánossal sok bölcsész találkozhatott már nyelvészeti órákon. A tanítás mellett zenél is, jelenleg a Blue sPot nevű csapatban gitározik és énekel. A Muzikumban fogják ünnepli a zenekar 15. és Bárth János 40. születésnapját. Ez adta az apropót az alábbi interjúhoz.

Melyek a legkorábbi, zenével kapcsolatos emlékeid?
Legelőször édesanyám éneklése, ahogy a Jegesmedve című verset énekli, altató gyanánt. Aztán az otthoni lemezgyűjtemény: sok-sok népzene, István, a király és Beatles. Hat-hétéves koromban már rendesen függő lettem, le se lehetett venni a fülhallgatót a fejemről, amikor a She Loves You-t hallgattam.

Gyermekkorodban először zongorázni tanultál. Mikor váltottál gitárra?
A zongora teljesen elvarázsolt, de tízévesen már könyörögtem, hogy kapjak egy gitárt. Apám egy erdélyi útjáról egy román műanyaghúros gitárral tért haza, és a legendás Muszty-Dobayból megtanultam az alapokat. Aztán már nem volt megállás...



Sokáig a The Bits Beatles emlékzenekarban zenéltél, a csapat „örökös tagja” vagy. Mi az, amire a leginkább büszke vagy az együttes kapcsán?
Ezzel a csapattal tapasztaltam meg, hogy milyen egy „profi” zenekar működése: turnék, buszozások, rengeteg próba, alkalmazkodás, fáradtság, de nagy sikerek, nagy örömök – Liverpool-Cavern, Höfner gitárok, óriási koncertek, nagy tapsok. Sokat köszönhetek nekik.

Alapítója vagy a Blue sPot nevű zenekarnak is. Hogyan jött létre a csapat?
A zenekart az Eötvös Collegiumban, egyetemistaként, Kendik Gergővel, majd Kelemen Lacival alapítottuk, mert fantasztikusan jól esett együtt régi bluesokat játszani. Szép lassan formálódott a zenekar arculata, ahogy elkezdtünk saját dalokat is összerakni.

Hogyan jellemeznéd az együttest?
Félig hobbizenekar, félig halálosan komoly volt mindig. Azt hiszem, oda eljutottunk, hogy tudunk szórakoztatni, megtáncoltatni sok-sok ismeretlen embert, játszottunk száz meg száz helyen, de a dalaink nem jutottak el soha igazán tömegekhez. Örök kívülállók vagyunk.

A zenekarnak eddig három különböző albuma (Blue sPot Café, Stílusgyakorlatok, Százféle változatban) jelent meg. Mit tapasztaltál, hogy tetszettek ezek az embereknek?
A lemezekbe rengeteg időt, pénzt, energiát öltünk, de egyik sem futott be olyan pályát, amilyet reméltünk tőlük. Talán rossz a marketingünk... Persze jött sok pozitív visszajelzés, de még várjuk, hogy az Only You Were on my Mind legyen mindenki csengőhangja.

Az együttesben sokáig a volt pénzügyminiszter, Oszkó Péter is szájharmonikázott. Ez előnyt vagy hátrányt jelentett a részetekre?
Péter még „átlagemberként” lett a zenekar tagja, és a minisztersége alatt inkább vicces helyzeteket produkált ez a helyzet: sok fotós jelent meg egy-egy koncerten. Talán voltak, akik ezért – pozitív vagy negatív – előítéletesen hallgatták meg a zenénket, de azt hiszem, őket meggyőzte, amit hallottak.

Többször felléptetek a kapolcsi Művészetek Völgyében, saját színpaddal is rendelkeztetek. Hogy jött ez a lehetőség? Kikkel sikerült közösen zenélnetek?
Sok évnyi ottani zenélés után kértek föl minket, hogy 2012-15 között saját színpadot szervezzünk a Völgyben. A történetünk legszebb lapjai ezek: blues-rock formációk léptek föl a színpadunkon, ahol a hivatalos műsor után fantasztikus jam sessionöket tartottunk: Harcsa Veronika, Sárik Péter, Nagy Ádám, Benkő Zsolt és még sorolhatnám sokáig, hányan ugrottak be egy-egy dalra. Az idei évben pedig – némi nosztalgiával – Völgyimpró néven improvizációs műsorokat adtunk a Völgyben minden délután.

A privát életben az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa vagy. Hogyan tudod összeegyeztetni a zenész életformát és az oktatást?
Számomra mindkettő ugyanannyira fontos, a hivatásom a nyelvészettanítás, és a szerelmem a zene. Boldog vagyok, ha sikerül összeegyeztetni a kettőt, és hiányzik a másik, ha az egyik túlsúlyba kerül.

Ha választanod kellene a kettő között, melyiket választanád?
Remélem, sosem kerül sor ilyen választásra, de azt hiszem, a zenét választanám.

Október 9-én a Muzikumban ünneplitek a Blue sPot zenekar megalakulásának 15. évfordulóját, valamit a 40. születésnapodat. Mire számíthatnak az érdeklődők?
Szeretnénk méltó módon megünnepelni a sok kerek évfordulót: eljátsszuk a legkedvesebb dalainkat, és meghívunk sok-sok vendéget, akikkel együttműködtünk az évek során: velünk lesz Oszkó Péter, Medve Balázs, Fekete Jenő, Kovács Veronika, Olgyay Máté, Bakó Balázs, Derecskei Zsolt, Benkő Zsolt és Benkő Máté. Felidézzük a legjobb dalokat, Cseh Tamást, a Beatlest, régi és új bluesokat. Ott a helye minden barátunknak, rajongónknak, követőnknek!

hoati


Interjú a tízéves The Mojo zenekarral
2021-08-13


A Mojo Workings 2011-ben Budapesten jött létre, a nevüket 2018 végén The Mojo-ra változtatták. A csapat kezdetben trió felállásban zenélt, 2014-ben csatlakozott hozzájuk Pengő Csaba és Mezőfi István. A zenekar fennállásának tizedik évfordulója alkalmából kértem fel interjúra a három alapító tagot, Honfi Imre Olivért, Horváth Jánost és Szabó Tamást.

A Mojo megalakulása előtt milyen együttesekben zenéltél?
Olivér: Sok zenekarban játszottam, a legkülönfélébb stílusokban, a Fővárosi Nagycirkusztól a Neotonig. Amiket kiemelnék, az a Blues Condition, a Police Line és az Anna and the Barbies.
János: Klasszikus gitárt tanultam zeneiskolában, a tábortűzi dalokat leszámítva a könnyűzene, különösen a blues csak később jött be az életembe. Az első említésre méltó próbálkozásom a Slowhand zenekar volt, amit én alapítottam a kétezres évek elején, egy Eric Clapton-tribute formáció. Aztán jött a Macskaköröm, egy zenés-irodalmi produkció, ami Márai Sándor Füveskönyvét dolgozta fel, itt ismerkedtünk meg Olivérrel. Továbbá alapítója voltam egy itt élő amerikai énekes-gitáros, Jonathan C. Nelson együttesének is. Aztán jött, úgy emlékszem pár év szünet meg keresgélés, és utána kezdtünk duózni Olival.



Sokáig Jánossal duóban játszottatok. Honnét az ismeretségetek?
Olivér: Egy zenesulis basszusgitáros barátom, Hernádi Dávid zenélt együtt Jánossal egy Clapton-tribute zenekarban, aztán amikor a Macskaköröm formáció, aminek alapító tagja voltam, akusztikus gitárost keresett, Dávid akkor Jánost hívta el. Innen a külföldi munkáim miatt kikerültem, de Jánossal megmaradt a kapcsolat, és mikor épp itthon voltam, összejártunk muzsikálni. A többi már történelem.

Hogyan ismertétek meg Tamást? Melyikőtök ötlete volt, hogy létrehozzatok egy közös zenekart?
János: 2010 körül élte fénykorát az R33, Jonathannel nekünk is ott volt a próbatermünk, és volt egy zenészkocsma-klub a szomszédban, ahová szinte csak a környéken próbáló zenészek jártak, rendszeresen spontán zenélések alakultak ki. Itt találkoztam Jencivel (Fekete Jenő), akivel aztán néhányszor muzsikáltunk még a Fészek Klubban, meg itt-ott. Egyszer a Picasso Pointban is beszálltam, amikor Jenő a Tamással játszott duóban, csak Tamás késett egy másik koncertje miatt. Meg is lepődött alaposan, mikor megérkezett, és azt látta, hogy Jenci már játszik valaki mással a színpadon. De aztán jót zenéltünk együtt, és a következő alkalomra, mikor én Olivérrel léptem fel ugyanitt, meghívtam Tamást. Akkor persze csak feldolgozásokat játszottunk, amiket mindannyian ismertünk, de rögtön jól tudtunk együtt muzsikálni. Hogy a folytatás pontosan kinek az ötlete volt, azt már nem is tudom, elég magától értetődő volt. Ettől fogva elkezdtünk együtt zenélni, aztán 2011-ben már komolyabban dolgozni, próbálni és saját számokat, felvételeket készíteni.

Az együttes sok érési fázison ment keresztül. Hogy látod, mikorra találtátok meg a saját hangotokat?
Olivér: Nem tudom, hogy megtaláltuk-e, szerintem ez folyamatosan alakul. Az biztos, hogy a háromszólamú éneklés ad egyfajta karaktert a hangzásunknak. Ezt szinte az első próbán felfedeztük. Ugyanakkor ugyanúgy szeretjük a tradicionális Old Cinema Session lemezünket, mint a progresszívebb The Mojo-t. Ha ez a jó értelemben vett eklektika saját hangnak számít, akkor ezt viszont már a kezdetekkor megleltük.

Ma már a zenekarok szinte mindent önerőből oldanak meg. Nálatok kialakult valamiféle feladatmegosztás?
János: Igen, mi is mindent önerőből csinálunk. Ha zenei szempontból nézzük a feladatmegosztást, akkor a Mojo-t követők azt hiszem, már tudják, hogy a saját számokat Olivér írja, általában meg is hangszereli. Aztán ezeket a demóverziókat elkezdjük boncolgatni, a zenekarra formálni. Tamás szokta hozzátenni a tradicionális, autentikus blueselemeket, ha olyan a nóta, adott esetben a hangzásokat, illetve egy-egy feldolgozás ötletét is mostanában ő hozza. Én meg afféle szerkesztőként megpróbálom kihúzatni a túl sok zenei fordulatot, hogy egyszerűsödjön, jobban gördüljön egy-egy nóta. Ha az együttes életét vesszük, akkor a képi világunkért Tamás felel, legyen szó a zenekari fotózások témájáról, klipforgatásról, lemezborítókról, a saját plakátjainkról stb. A koncertek szervezését szintén ő viszi, néha besegítek én is. Olivér szokta a saját készítésű felvételeink hangrögzítését vezényelni, kitalálja a mikrofonozást, felvételtechnikát, meg ami szükséges. Én csinálom a csapat Facebook-oldalát, az esetleges pályázatokat különböző támogatásokra, illetve az eddig megjelent hat lemezünkből négyet én kevertem és mastereltem.

Vannak együttesek, melyek klubot működtetnek, ahol vendégzenészekkel kiegészítve rendszeresen fellépnek. Részetekről nem merült még fel egy ilyen létrehozásának a gondolata?
János: Amikor kezdtük trióban, akkor a zenekaros koncertek is úgy jöttek létre, hogy vendégekkel egészültünk ki, aztán Pengő Csabi nagybőgővel-basszusgitárral és Mezőfi ’Fifi’ István dobokkal az együttes tagjai lettek. Ma már jobban szeretünk így, öten koncertezni, mert sokkal szélesebbek a zenei lehetőségeink. Rendszeres klubot nemigen tud szerintem ma már senki csinálni, a jóval nagyobb közönséget vonzó zenekarok is csak egy-egy koncertet engedhetnek meg maguknak egy szezonban Budapesten, mert olyan nagy a programkínálat, hogy a többi nem lenne rentábilis. Mi nyáron fixen egy Kobuci Kertet, ősszel-tavasszal egy-egy Muzikum Klub & Bisztróbeli koncertet tudunk tartani a fővárosban, ezen felül vannak a vidéki fellépéseink, ahová pedig, néhány kivétellel, inkább két-három évente hívnak vissza egy zenekart, legyen az klub vagy fesztivál.



Júniusban a budapesti Gondola sétahajón ünnepeltétek a zenekar tizedik születésnapját, augusztus 24-én a Kobuciban tartjátok a Tim Lotharral közös, még tavaly megjelent Old Cinema Session című lemezetek bemutatóját. A jubileumi év kapcsán terveztek még valamit?
Tamás: A tizedik évünk alkalmából nincsenek egyéb terveink. Tavaly, a pandémia közepette készítettünk két lemezt. Még március első napjaiban jelent meg Timmel a második közös albumunk, ami Old Cinema Session címmel látott napvilágot, és amit a járványügyi intézkedések miatt nem tudtunk koncerten bemutatni. Aztán szeptemberben kiadtuk a csapat negyedik sorlemezét MOJO néven, de leszámítva a Kobuci Kertben tartott lemezbemutatót, ezt az anyagot sem tudtuk máshol eljátszani. Idén remélhetőleg egy miniturnéval be tudjuk pótolni a lemezbemutatót Tim Lotharral együtt, illetve az őszi szezonban néhány városban és fesztiválon eljátszani az új, saját lemezünk anyagát. Szeretnénk, ha az új album dalait minél többen megismernék. Sajnos, a vírus sok mindent megváltoztatott, felforgatott, és most újra kell rendezni a sorokat. Egyébként a születésnapi koncertünk nagyon jó hangulatú volt, pont amilyennek szerettük volna. Nagyon sok, számunkra kedves ismerős eljött a koncertre, akik szinte a kezdetektől fogva segítették a munkánkat. Egy ilyen alkalom rádöbbent arra, hogy mennyi mindent köszönhetünk a háttérembereknek.

Milyen volt, és hogy zajlott a közös munka Tim Lotharral?
Tamás: A most bemutatásra kerülő lemez, ahogy már említettem, a második a sorban. Az első, Traveling Blues Nights című közös albumunkat egy korábbi koncertturné élő felvételeinek anyagából szerkesztettük össze, külön érdekessége, hogy kedves kollégánk, Mazura János tubás hozta a basszusfunkciót. Az Old Cinema Session CD-n az alapcsapat játszik, Pengő Csaba nagybőgőzik, Fifi dobol. A lemezen tradicionális bluesokat dolgoztunk fel, főleg a ’20-as és ’30-as évek folkelőadóinak szerzeményeit, és az anyagot egy régi, ma már nem működő moziban vettük fel. A korai bluesfelvételekhez hasonlóan a számok rögzítése egy térben, élőben játszva történt. Nekünk rekordnak számító időtartamban, mindössze másfél nap alatt rögzítettünk, hangszereltünk meg tíz nótát. Valójában a tradicionális blueszenekarok körében ez egyáltalában nem ritka dolog, inkább csak számunkra volt érdekes tapasztalat és kihívás.  Tim szándékosan nem is akart rákészülni a felvételre, nem agyalt a számok szerkezetén, sőt az is nagyrészt ott derült ki, hogy egyáltalán melyik dalokat fogjuk játszani.

Az elmúlt években jócskán megváltoztak a zenehallgatási szokások. Hogy látod, van még értelme lemezt készíteni?
Tamás: Szerintem ez a folyamat már tíz-egynéhány elkezdődött. Mára egy alkotó zenekarnak, zenésznek nem feltétlen a lemezekből kitermelt profit a legfontosabb. Tény, hogy nem árt, ha hasznot hoz a konyhára, de valójában az a lemezpiac, ami jellemző volt a hetvenes-nyolcvanas években, még a CD-k megjelenése előtt, mára már eltűnt. Ugyan vissza-visszakacsintgat megint a bakelit, a bakeliten megjelent zenék, de valójában az ahhoz kapcsolódó lemezhallgatási kultúra már nem jön vissza, mert nem engedi meg a világunk diktálta tempó. Helyette számos más formája lett a zenehallgatásnak és -vásárlásnak, amiről persze lehetne oldalakat írni, hogy jó, vagy nem jó. Az is megváltozott, amit az emberek hallgatnak, és ahol hallgatják. Ma alapdolog például kocsiban zenét hallgatni, ellentétben a régmúlttal, amikor luxusnak számított, ha mondjuk egy Ladában vagy egy mikrobuszban volt kazettás magnó. Az újdonság habzsolása, vagy éppen a hiányok pótlása már teljesen ösztönünkké vált, kell, mert mi lesz majd, ha a dolgokról lemaradunk. Ez az egyik oldal, viszont nekünk, zenészeknek a lemezkészítés az egyetlen olyan momentum, amivel bizonyíthatjuk, hogy létezünk mint zenészek, előadók, alkotók. A koncerteken a hang elszáll, és csak egy emlék marad, ami idővel torzul, szépül, vagy éppen feledésbe merül. Egy festőnek is festeni kell, és alkotni kell ahhoz, hogy létezzen önmaga számára, akár közzé akarja tenni a művét, akár nem. Az megint egy másik kérdés, hogy eljut-e, vagy hogyan jut el a produktum a hallgatóhoz, a vevőhöz. Én a nagyobb problémát nem is a mérhetetlen mennyiségű új zene megjelenésében látom, hanem abban, hogy a zenével foglalkozó közlési csatornák, rádiók, tévéadók, internetes portálok lehetőségei is szűkülnek, vagyis kénytelenek szűrni, mert kevés a hely és az idő. Ráadásul ugyanúgy a nyakukban van a kényszerű profittermelés, mint a gazdaság más ágazataiban. Én maradi vagyok ebben a kérdésben, nekem mindig is fontos lesz egy új album, amit a kézben lehet tartani, nézegetni a borítót, olvasni a szövegeket, mert tudom, milyen hatalmas a különbség, hogy egy zeneletöltő portálon hallgatsz zenét, vagy a kezedben tartod a korongot. Bár ma már egy lemez megjelenésének szinte semmilyen hírértéke nincs önmagában (többnyire mindig hozzá kell kapcsolni valami extrát), nekünk és talán a hallgatóságnak is fontos, hogy megjelenik a zenénk valamilyen hanghordozón, tudatva a világgal, hogy egy korszakot lezártunk, vagy éppen elkezdtünk. Szerintem ez nagyon fontos!



Mi az a momentum az elmúlt tíz évből, amire a legszívesebben visszaemlékeztek?
Olivér: A külföldi muzsikálások mellett az Old Cinema Session című, Tim Lotharral közös lemezünk munkálatait az elejétől a végéig imádtam.
János: Nagyon szerettem a Mojo acoustic-koncertet, mert az tényleg olyan volt, mint egy MTV unplugged, abból a szempontból, hogy tényleg minden hangszer akusztikus volt, teljesen áthangszereltük emiatt a nótákat. Nagyon nagy élmény és tapasztalat volt a European Blues Challenge Olaszországban, egyébként is minden külföldi fellépés komoly feltöltődés, mert ilyenkor megbizonyosodunk arról, hogy nemzetközi szinten is megálljuk a helyünket. És nagyon élvezem a felvételkészítést, az utómunkát, azt a folyamatot, ahogyan hosszú szöszmötölés után megszületik egy nóta, és aztán megszólal mondjuk egy lemezen.
Tamás: Éveken keresztül minden évben rendszeresen hívtunk a decemberi koncertjeinkre vendégzenészeket, de sokszor volt olyan is, hogy a nyári bulik valamelyikén muzsikáltunk velük. A teljesség igénye nélkül néhány név: Wild Cow Sonny, Nikodém Norbert, Fejér Simon, Dániel Balázs, Mazura János, Nemes Zoltán, Födő Sándor. A koncertre való felkészülés nekem mindig kihívás volt, hiszen számtalan olyan számot tanultunk meg, hangszereltünk át, amit csak egyszer játszottunk el, és többet nem hallhatta tőlünk a közönség. Ezek a koncertek mindig feltöltötték a csapatot, mert azon kívül, hogy a blues különböző, általunk nem játszott irányzataiba is belekóstoltunk, megismertük mások gondolkodását, érzékenységét, fogékonyságát. Ilyenkor egy új hangkép született, amiben öröm volt lubickolni. Számomra fontos a tradíció, de közben folyamatosan kell a megújulás is.  Az összes olyan koncert, amin más kollégákkal közösen játszottunk fontos, és kedves emlék számomra. Mindig el lehet lesni valamit tőlük, amivel a mi múltunk is gazdagabb lesz.

Szöveg: hoati, fotó: Nagy János és Szabó Tamás


Borsodi László: Csak lábnyomokat hagyunk a sárban?
2021-07-31


­Visszatérő interjúalanya oldalunknak Borsodi László, aki nemrégiben szólódallal jelentkezett. Ez adta az apropót, hogy ismét interjút készítettem a Borsodi Blues Collective névadójával.
­
Legutóbb annak kapcsán beszélgettünk, hogy a Borsodi Blues Collective a Dániában megrendezett European Blues Challenge-en lépett fel. Mi történt veled azóta?
Tulajdonképpen összeraktam egy nagyobb zenekart, amiben négy fúvóssal egészülünk ki, és betanultunk egy kétórás bluesműsort, Albert King, B.B. King és Freddie King dalokból. Ezzel lépünk fel itt-ott. Little G Weevil együttesének is tagja vagyok, Gáborékkal szintén voltak nagyszerű koncertjeink, egy lemezt is felvettünk (Play On). Közvetlenül a pandémia előtt Török Ádám életműkoncertjén vendégeskedtem, ahol Tátrai Tibusszal és első alkalommal Charlie-val is játszhattam. De az elmúlt hónapokban főleg a családommal töltöttem az időmet.

A közelmúltban egy szólódallal jelentkeztél. Hol rögzítettétek ezt?
A Footprints In The Dirt című nótát a lakóhelyemtől nem messze, a Csabai Próbaterem és Stúdióban rögzítettük. Magda Lajos zongoristával dolgoztam együtt, aki nemcsak billentyűzött, hanem kompletten az egész felvételt és keverést, a masteringet stb. készítette.
­

Mondanál valamit a dalhoz készített klipről?
A szomszédommal, Horváth Szabolccsal (aki kiváló fotós) dolgoztunk, én vettem rá, hogy próbálja meg, ez volt az első forgatása. Nagyon jól tudtunk együttműködni, bár barátokkal nyilván könnyű. A drónt és a vágást azonban egy profira bíztam, Pozojevich Miklós remek munkát végzett. A szereplők is igazán ügyesek voltak, bár ezen a ponton elfogult vagyok. A teljes klip egy vízióként volt a fejemben, tökéletesen tudtam, hogy mit akarok látni. Mindenki pillanatok alatt ráérzett erre, így a végeredménnyel maximálisan elégedett vagyok.

A dalszöveget Little G Weevil írta, a zenei rész a te nevedhez köthető. A szöveg vagy a zene volt meg előbb? Miről szól a nóta?
A zene készült el először, Gabesszal mindig így dolgozunk. De szerintem nagyon ritka, hogy szövegre írnak zenét. A dal arról szól, hogy mi emberek hosszabb-rövidebb időt eltöltünk itt a Földön, és gyakran felmerül a kérdés, hogy mi ennek az értelme. Csak lábnyomokat hagyunk a sárban? Én azt gondolom, hogy ez mindenkinél más. Attól függ, ki éppen milyen életszakaszban van. Azonban az életünk során arra kellene törekednünk, hogy megtaláljuk, mitől érezzük a „fulness of joy”-t, azaz az öröm teljességének az érzését. Nekem a családom és a zene adja meg ezt. Ha valaki nem lel rá erre, elsodródik mellette az élet, boldogtalan, vagy csak úgy van. Szerintem érdemes mielőbb megtalálni.

Milyen zenei hatásokat említenél meg inspirációként?
A Tedeschi Trucks Band a kedvencem. Nem bálványozom a tagokat, de az együttest igen. Hihetetlen dalok, hangszerelés, lehengerlő játék. Azonkívül imádom a bluegrasst, az Infamous Stringdusters nevű amerikai zenekart, akik tulajdonképpen popot játszanak bluegrass hangszerelésben. Számomra döbbenetes, hogy szinte senki nem hallgatja itthon őket. A jó popot is szeretem, az A-ha, a Keane és a The Killers is forog néha a lejátszómban. A sort lehetne bőven folytatni: Robben Ford, Danielle Nicole, Blackberry Smoke, ilyesmik.

Lesz folytatása a szólóprojektnek? Mik a belátható, soron következő terveid?
Mindenképp lesz folytatás, annyira jól fogadták. Érdekes, hogy nem is terveztem szólóban semmit. Azonban a pandémia vége felé – március környékén – össze akartam trombitálni a csapatot live sessionra a csabai stúdióba, ami teljesen reménytelennek bizonyult. Ezért csináltam a szólódalt. Zenekaros tervem is lenne, tavaly március óta megírtam 14-15 nótát, amiket két CD-re bontva szeretnék felvenni. Az énekdallamokat egy hölgynek szánnám, de másfél éve csak beszélgetések folynak ez ügyben. Nagyobb probléma azonban az, hogy egyetlen pályázaton sem nyerek semmit, így financiális gondok is vannak. Szponzor, kiadó, manager hiányában tyúklépésekben haladok. Ha ez ügyben változik valami, lesz hangzóanyag is.

Milyen formációkban szerepelsz jelenleg? Hol láthatnak az érdeklődők a nyár folyamán?
A zenekarral játsszuk a „Háromkirályok” műsort, legutóbb július 24-én a Gyulai Vár Blues Fesztiválon léptünk fel, ahol Tátrai Tibor volt a vendégünk. Varázslatos este volt telt házzal. Tibusz olyat gitározott, hogy mindenki beleborzongott. A Révfülöp Bluesfesztivál következik augusztus 6-án, Békéscsaba 14-én, majd Berettyóújfaluba látogatunk augusztus 18-án.
Most már nem titok, hogy a jamaikai-angol Dionne Bennettnek a napokban felvettünk egy teljes nagylemezt Budapesten. A Dionne Bennett Band (Gyenge Lajos – dob, Herr Attila – basszusgitár, Premecz Mátyás – orgona, jómagam – gitár) is hamarosan bemutatkozik, és a Little G Weevil Banddel is több koncert vár minket, készülünk a MÜPA-ba is.
Köszönöm, hogy ilyen sokan megnéztétek a klipemet, köszönöm a sok dicsérő szót, a sok biztatást, hamarosan újabb dallal jelentkezem!

hoati
­

Henrik Freischlader: Visszatérés a hagyományokhoz
2020-12-22


A német Henrik Freischlader eredetileg dobos akart lenni, tizennégy éves korában Gary Moore hatására választotta végül a gitárt. Valójában nem okoz gondot számára egyik hangszer kezelése sem, ezt a 2009-ben készített albumán bizonyította is, hiszen egymaga játszotta fel az összes hangszert. Az autodidakta zenész a Recorded by Martin Meinschäfer című lemez kapcsán vált szélesebb körben ismerté, illetve az európai blues fesztiválok állandó, megbecsült fellépőjévé. Pályafutása során kilenc stúdióalbumot és hat koncertlemezt készített. Aktuális lemeze, a Missing Pieces a hónap elején került a boltok polcaira. A tizenhárom dalt felvonultató album a tavalyi Hands On The Puzzle folytatásának is tekinthető. A lemezmegjelenés kapcsán tettem fel néhány kérdést a hazánkban is népszerű zenésznek.



Hogyan éled meg a koronavírus-járvány szigorú járványügyi rendelkezéseit? Mivel töltöd az idődet?
A természet újra visszatér az életünkbe, ami nagyon jó, és bár nehéz koncertek nélkül létezni, nagyon élvezem a plusz szabadidőt, ami lehetőséget ad arra, hogy lelassuljak, és más nézőpontból nézzek az egészre. Sokat gitározom, és gondolkodom arról, mit fogok csinálni, min fogok változtatni a jövőben.

Mennyire hat a kreativitásodra ez az időszak?
Hát, az megduplázódott – minél több időd van, annál több időt tudsz arra fordítani, hogy kreatív legyél. A legjobbat kell adnunk, és mindig pozitívnak kell maradnunk – sok mindenen lehet változtatni, még azokon a dolgokon is, sőt különösen azokon, amelyekről úgy gondoltuk, nem szorulnak változtatásra. Ez sok esetben visszatérést jelent a hagyományokhoz. Itt az ideje, hogy mindenki megértse, a digitális világ nem tudja pótolni a valódi kapcsolatokat. Hiányoznak a rajongók, a koncertek és az emberi kapcsolatok.

Milyen körülmények között készült az új lemezed?
2019 decemberében egy hét alatt, élőben vettük fel a dalokat, és 2020 nyarán fejeztük be a munkát a vokálokkal. Nagyon egyszerű módon, szinte stresszmentesen.

Várható-e lemezbemutató koncert? Több előadó/zenekar online lemezbemutatót tartott.
Elég szerencsések voltunk, mert legalább volt néhány kisebb koncertünk, ahol élőben eljátszhattuk néhány új dalunkat. Ez valamiféle korai bemutató – a közelálló emberek hallották elsőként, akik még mindig járnak koncertekre, minden helyzetben. De csináltunk egy rövid videót is dalrészletekkel, mindenki számára.

Üzensz-e valamit a magyar rajongóknak?
Nagyon hiányoztok! Ebben az évben ismét Budapesten tartottuk volna a Gary Moore Emlékkoncertet és az én születésnapomat, szóval így még nehezebb, hogy kimarad ez az ünneplés. De remélem, hogy hamarosan újra ott lehetünk! Addig is meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből, és segíteni egymást, amikor csak lehetséges!

hoati


Bemutatkozik a Gospel Moments nevű duó
2020-12-18


Horváth Misi és Gál Csaba Boogie az elmúlt évben sokat koncertezett országszerte, mint tradicionális, de a popzenével is kacérkodó blues duó. A Gospel Moments nevű formációjuk új arcukat mutatja meg, hiszen repertoárjuk az 1920-as, ’30-as évek spirituáléira, gospel dalaira épül. Az alábbiakban többek között a duóról, az I Belong To The Band című bemutatkozó lemezükről kérdeztem a két zenészt.



Mikor alapítottátok meg a Gospel Moments nevű duót? Korábban már zenéltetek közösen?
Boogie: Nagyon régóta ismerjük egymást, de fura módon csak az utóbbi három évben kezdtünk együtt muzsikálni. Tradicionális blues duóként működtünk, koncerteztünk, videókat is csináltunk. 2018 végén jött az ötlet, hogy a blues műsorunkat sem elhagyva a blues egyik társműfaját, tradicionális gospeleket is játsszunk, sőt, ezt tegyük fő profilunkká.

Hogy jellemeznétek a zenéteket?
Boogie: A gospelt legtöbben az Apáca show című sikerfilm alapján ismerik. Mi ennek a zenének egy korábbi változatához nyúltunk vissza, amelynek a hangvétele sokkal egyszerűbb, nincs benne nagy kórus, teljes zenekar. Ez sokkal inkább egy vagy legfeljebb két-három személy intim vallomása a hitről, a helyesnek gondolt életről és a reményről.

A napokban jelent meg a formáció bemutatkozó lemeze. Mennyire szerencsés a megjelenés ideje, hiszen ez az időszak nem az élőzenét játszó formációknak kedvez.
Boogie: Erre többféle választ lehet adni. Egyrészt igaz az élőzene részleges térvesztése, de nekünk nem az általános trendeknek kell megfelelnünk. Ez eleve rétegzene, nem általános pop. Mi ezt a tényt elfogadtuk, amikor blues zenészek lettünk, és a gospel-profil is szorosan kapcsolódik a blueshoz. A mi esetünkben különösen igaz ez. A decemberi zenei kínálat azonban kicsit speciális, nem kis részben a karácsonyhoz kötődik, amikor jobban érvényesülnek a hagyományosabb zenei formák is. De ismétlem: nekünk nem kell zenei trendeknek megfelelnünk, fura is lenne tőlünk az ilyen szemforgatás, és senki sem fogadna el tőlünk igazán divatos zenét. Talán egy dologban vagyunk korszerűek: igyekeztünk a döntően akusztikus megszólalásunkat a mai minőségi követelmények szem előtt tartásával rögzíteni.

Mi döntötte el, hogy mely dalok kerülnek a I Belong To The Band című lemezre?
Boogie: Az alapötlet az enyém volt, és így a számokat is én hoztam.

Kik közreműködtek vendégként az albumon?
Boogie: Kevés résztvevő van rajtunk kívül. Pribojszki Matyival egy dalt vettünk fel nagyon vidám körülmények között: Misivel harmonika-duetteznek, én csak énekelek, ebben a számban nincs is más hangszer. Gingl Zoltán, a Mo’ Gigs nevű „szurtos-soul” együttesem dobosa négy számban muzsikál: hol enyhén hiphopos ízt csempész be, hol vonatszerűen zakatol, míg az egyik nótában a New Orleans-i parádék hangulatát idézi meg. Giret Gábor – aki az igényes utómunkát végezte el a stúdióban – basszusgitáron és ütőhangszereken játszott egyik-másik felvételen.

Tekinthető a lemez valamilyen szempontból a Come On Over To My House folytatásának?
Boogie: Ez egy fél-akusztikus album, amelyen én vagyok az egyik főszereplő. Ha ez elég ok, hogy folytatásnak nevezzük, akkor igen. Nyilván nem egyetlen hanganyag erejéig játszottam akusztikus bluest, tehát időről időre, lehetőségeimhez mérten fel-felbukkanok valamilyen hanganyagon, ahol a blues ezen műfaját játszom. Ennyi a köze hozzá, mert tematikailag kevésbé köthető össze a két lemez. Meg hát huszonhat év is elválasztja őket.

Ősszel egy kisfilm jelent meg a rezonátoros gitárról. Mesélnél erről?
Boogie: Ezt egy NKA-s pályázati kiírás alapozta meg, ahol oktatóanyagot kellett kreálni. Misi ötlete volt, hogy vágjunk bele. Igyekeztem röviden összefoglalni, amit fontosnak tartottam, figyelve arra, hogy azért valamennyire szórakoztató is legyen a végeredmény. Ne csak a szűk értelemben vett szakmának szóljon, hanem érthető legyen egy érdeklődő kívülállónak is. Annyit azért megjegyeznék az elkészítéssel kapcsolatban, idézve egy régi rádióműsor címét: „Beszélni nehéz!”

A Gospel Moments mellett mindkettőtök más formációkban is zenél. Milyen aktualitásokat tudtok mesélni ezekről?
Boogie: A korábban említett Mo’ Gigs egy új dalt jelentetett meg a fekete péntek „megünneplésére”, kicsit más oldalról megvilágítva ezt a kereskedelmi eseményt. Van egy popzenés formációm is Harangozó Sebestyén részvételével. Az idén jött létre, és elkészültek az első nótáink, amelyek részben sajátok, de van két feldolgozásunk is. A rádiós és a tévés világban is megmerítkeztünk már egy kicsit, így reméljük, szép lassan megismernek minket.
Misi: Ami nálam aktuális a Gospel Moments mellett, az a Kontor Horváth Acoustic, a Luis Eduardo Castagno Trió, és Fekete Jenővel duózok. Mindhárom formáció szívügyem, ráadásul szájharmonikásként a Kontor Horváth Acoustic és a Luis Eduardo Castagno Trió hatalmas kihívás zeneileg. Kontor Tomival az elmúlt években találtunk egymásra, és azóta töretlenül dolgozunk. Tavaly jött ki az első közös albumunk az NKA támogatásával, a Tom-Tom Records gondozásában. A lemezen saját szerzeményeink hallhatóak. A napokban jelenik meg második hanganyagunk a támogatóknak köszönhetően. A mostani lemez címe All Covered, és Tamás két saját szerzeménye mellett tizennégy feldolgozás kapott helyet rajta, csodálatos vendégzenészekkel. A Luis Eduardo Castagno Trió egy latin projekt, Luis gitározik és énekel, Ursu Gábor gitározik, és én szájharmonikázom. Ez a produkció egy csodálatos utazás Latin-Amerikába. A trió műsorában felcsendülnek olyan dél-amerikai országok zenéi, mint Mexikó, Argentína, Kuba, Peru, valamint spanyol slágerek, de ismert sztenderdek is elhangzanak. Koncertjeinken mindig fergeteges a hangulat. Jencivel kb. húsz éve játszom, tavaly megjelent egy közös albumunk. Azt hiszem, őt nem kell bemutatnom a blues közönségének, hiszen itthon ő az egyik legautentikusabb képviselője a műfajnak. Az utóbbi időben nagy kedvenceim hívtak a lemezeikre játszani, ami hatalmas megtiszteltetés. Így közreműködtem Szabó Leslie, Fekete Jenő, Charlie és Bajnok & Zefi legutóbbi kiadványain.

Hogyan élitek meg a pandémiás helyzetet?
Boogie: Annyi előnye van neki, hogy az ember kényszerből is kreatívkodik, előre menekül. A Gospel Moments lemezre emiatt is volt bőven időnk. Reméljük, hogy egyszer véget ér ez az időszak, és akkor színpadra is tudjuk vinni ezt és a többi formációinkat is. Viszont nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy semmi bajunk. Mert nagyon is van: nem dolgozhatunk, tehát nincs bevételünk.
Misi: Én is folyamatosan alkotok, fotózok, tanulom a videóklip-készítést, vágást stb. Amire nagyon büszke vagyok, az Little G Weevil legújabb videóklipje, amit teljes egészében Urbán Laci barátommal készítettem. Emellett írom a saját dalaimat, és jövőre megjelenik a második szólóalbumom, ami zeneileg sokoldalú lesz, és elképesztően jó zenészekkel fogom rögzíteni. Egyébként nagyon hiányoznak a barátaim, a zenészkollégák, a koncertek és a közönségünk. Nincs könnyű helyzetünk, de én elég optimista vagyok ahhoz, hogy ne adjam fel az álmaimat. Tehát kitartás, és hamarosan láthatjuk egymást a koncerteken.

Szöveg: hoati, fotó: Urbán László


Megnyílt az MG Records lemezboltja
2020-11-12


A 2010-ben alakított MG Records lemezboltja november 5-én nyitotta meg kapuit Budapesten, az Üllői út 31. szám alatt. Ennek apropóján kérdeztem Matyasovszky Gézát, a lemezbolt ügyvezetőjét.

Folyamatosan bővül a zeneszolgáltatások köre, egyre többen online hallgatnak zenét. Ebben a helyzetben nem találják kockázatosnak, hogy webshop után lemezboltot is nyitnak?
Nagykereskedőként és kiadóként is tapasztaljuk, hogy a kétezres évek piaci csökkenése óta nem fogy tovább a lemezvásárlók köre. Sőt az utóbbi öt évben a vinyl, vagy ahogy itthon mondják a „bakelit” lemez újjá született, egyre több gyűjtő és alkalmi vásárló keresi őket. Ezzel párhuzamosan viszont a nagy hálózatok lemezkínálata folyamatosan csökken, kevés az olyan hely, ahol otthonos körülmények között lehet böngészni a lemezek közt.

Mi lesz az a plusz, amit a többi lemezbolthoz képest nyújtani tudnak?
Leginkább a választék nagysága, ami a szokottnál nagyobb nálunk. Kb. 10000 hordozó, főleg bakelit és CD van a polcokon, ami 6-7000 féle címből áll. A webáruházunkban a kínálat ennek is a sokszorosa. Új lemezeket árulunk, ebben nincs benne az adok-veszek, ami később még lehet, hogy bővíti a boltot. Ezen kívül kávézó-üldögélő hellyel is várjuk az ide látogatókat, ami megint csak nem szokványos.



Milyen zenei stílusok lesznek megtalálhatóak a kínálatban? Mely lemezkiadókkal vannak kapcsolatban?
Szinte minden zenei stílusban tartunk lemezeket a klasszikustól a metálig, a jelentősebb kiadókkal kapcsolatban vagyunk. Tartjuk a major kiadók és az indie labelek kiadványait is hazai és külföldi vonalon.

A vinyl a reneszánszát éri, érzékelhető nosztalgia övezi. Mekkora szerep jut ennek a hanghordozónak?
Nagyon erős a jelenléte, darabra kb. a kínálat fele. Sok limitált kiadvány van köztük, ami már nehezen hozzáférhető máshol.

Vásárlóként mely korosztállyal számolnak?
A kínálatból adódik, hogy a tizenhárom éves K-pop rajongóktól akár a szépkorú komolyzene hívőkig terjed a skála. Persze tisztában vagyunk vele, hogy pár hónap tapasztalat majd alakít ezen, lehet, hogy elbillen a mérleg valamilyen irányba.

Mekkora rész jut a blues zenének? Milyen blues újdonságokat tud ajánlani az olvasóinknak?
Blues lemezeink is vannak a keresletnek megfelelő arányban. Megtalálható pár klasszikus, mint John Lee Hooker, vagy Stevie Ray Vaughan, de speciális igényre be is tudunk szerezni bármit, amit a világpiacon gyártanak. Újdonságok közül most Eric Clapton Crossroads Guitar Festival set-jei jutnak eszembe.

hoati


Egyszemélyes bluesbanda? Itt a #BluesTube!
2020-09-13


Van az úgy, hogy az ember kicsit beleun a zenekarozásba, de a zenélésbe nem. Mit lehet tenni ilyenkor? Nyomni egyedül! A miértekről, a hogyanokról, a bluesról és még sok mindenről beszélgetett Ric$Cast Fekete Csabával és korábbi zenésztársával, barátjával és segítőjével, Kiss Ákossal.
­


Jimi Hendrix munkássága előtt tisztelegnek
2020-09-02


Jimi Hendrix halálának ötvenedik évfordulójára szervezik meg a Kobuci Kertben az első HendrixFesztet szeptember 8-án. A fesztiválról az egyik ötletgazda-szervezőt, a basszusgitáros Tomor Barnabást kérdeztem, aki többek között a pályafutásáról is mesélt.



Mikor és minek a hatására kezdtél el zenélni?
Elsőként megkerülhetetlen volt a zenehallgatás, ami a faterom lemezeivel kezdődött. A ’80-as évek második felében, kb. ötödikes-hatodikos koromban vált napi elfoglaltsággá. Nagyon figyeltem az idősebb generációt a suliban, akik közül igen sokan hallgattak blues- és rockzenét, és néha-néha tudtam kunyizni egy-egy kazettát vagy hanglemezt. Az újpesti lakótelep „aranybánya” volt ilyen szempontból. Ez idő tájt már éreztem, hogy valami közöm van a dologhoz. Hetedik osztályos koromban már basszusgitáros szerettem volna lenni, de csak a ’90-es évek elején kerültem olyan srácok közelébe, akikkel már csináltunk is valamit.

Milyen stílusok, mely csapatok, lemezek hatottak a zenei világodra, formálták ízlésedet?
A teljesség igénye nélkül csak megemlítek néhányat. Rock, blues, new wave, reggae, funk, jazz, jazz-rock, fusion stb.; Hendrix, Beatles, Stones, Syrius, Tátrai Tibor, Mohai Tamás, Mini, Zappa, Davis, Pastorius, Scieranski, Sting (Police) stb. Felsorolhatatlan.

Milyen zenei tanulmányokat folytattál?
Állami zeneiskolákba jártam basszusgitár szakra, amelyek közül a pomázi Frey Gyurival töltött évek voltak a legmeghatározóbbak.

Melyik volt az első meghatározó együttesed? Mikor alapítottad meg az első saját zenekarodat?
Az első, ahol elkezdtem megismerkedni a zenéléssel, ’93-ban volt, csupa nyitott tizenévessel. Ja, egy huszonéves már volt benne, Ő volt a „tanár”, Dondem volt a neve. Az első saját formációmat, a Bass Loco-t 2008-ban hívtam életre. A mai napig működik sutyiban.

Jelenleg milyen formációkban játszol? Melyik áll a legközelebb a szívedhez?
Mindegyik fontos. Nyilván, ahol ötletgazda és szerző vagyok, az más érzés. Jelenleg: Tomor Barnabás Trió (Szumper Ákossal és Usztics Péterrel), Bass Loco, Kardos-Tomor-Molnár Trió, Hendrix Project, Harakyru és Fekete Jenő.

Jimi Hendrix tiszteletére fesztivált szervezel Kőmíves ’Stone’ Andrással. Honnan jött az ötlet?
Jimi Hendrix halálának ötvenedik évfordulója volt az apropó, és egyben hagyományt is szeretnénk teremteni az első HendrixFeszt megszervezésével. Andrissal évek óta tervezgettük, hogy Budapesten újra legyen Hendrix-ünnep. Reméljük, a közönség is jól fogadja, és ettől kezdve minden évben megismételhetjük, más-más, a hazai zenei érában fellelhető zenészekkel és formációkkal, Hendrix tiszteletére a nyári szezonban.

Kik fognak fellépni a fesztiválon?
Első körben az egymáshoz közeli generációhoz tartozó Message To Hendrix és a Hendrix Project fog fellépni a minifesztiválon, és ebben teljesen egyre gondoltunk Andrissal. Két ugyanazon ügyet fontosnak tartó és más látásmóddal megközelítő, egyáltalán nem rivalizáló, inkább barátinak mondható csapat tűnik a megfelelő választásnak. A Message tagjai: Petendi Tamás (gitár), Bűdi Szilárd (basszusgitár, ének), Kottler Ákos (dobok); a Project tagjai: Lamm Dávid (gitár, ének), Tomor Barnabás (basszusgitár), Molnár Dániel (dobok).

Mit kell tudni a Hendrix Project nevű formációról?
2011-ben játszottunk először együtt Lamm Dáviddal és Molnár Danival trióban, ahol már egy-két Hendrix dal is elhangzott, de 2013-ban kezdtünk el full Hendrix-műsort tolni, és közben Hendrix Projectté változtunk. Mindhárman nagy Hendrix-imádók vagyunk. A közös nevező hamar megvolt, zökkenőmentes az együttműködés, nagyon szeretjük csinálni, és jól érezzük magunkat.

Milyen terveid vannak a közeljövőt illetően?
A Tomor Barnabás Trióval új dalok és felvételek készítése, koncertezés. „Hendrix 78/50” műsor november 27-én a Muzikumban. A zenekaros feladatokat folytatni, mert ez szinten tart, és örömet okoz.

Szöveg: hoati, fotó: Nagy János



Little G Weevil: Produktív volt az elmúlt néhány hónap
2020-08-09


Little G Weevil áprilisban Let It Rain címmel single-t adott ki, majd a napokban négyszámos EP-vel jelentkezett. A többszörösen díjnyertes muzsikus erről, a koronavírus-járvány zeneiparra gyakorolt hatásáról, és a jövőbeli terveiről is beszélt az alábbi mini interjúban.



Hogyan élted meg a koronavírus-járvány kezdeti szigorú járványügyi rendelkezéseit? Mivel töltötted az idődet?
Megmondom őszintén, én elég antiszociális üzemmódban élem az életem már jó két-három éve. Sok időt töltök egyedül, rengeteget gondolkodom, elmélkedek, zenével, angol nyelvvel, történelem-kutatással stb. foglalkozom, tehát nem unatkozom soha. Most ráadásul írom a könyvemet, amit ebben a hónapban kell leadnom, így – bármennyire is furcsa – csak azt sajnálom, hogy ez a vírus egyáltalán létezik, és szeretném, ha minél hamarabb, minél kevesebb bajt okozva egyszerűen túlesnénk az általa okozott gondokon. Van két gyerekem, idős szüleim. Hogyan tervezhet bármit is így az ember? Szóval én nem problémázok a rendelkezések miatt, csinálom, amit lehet, amit meg nem lehet, azt nem. Az egyik gyerekem Londonban, a másik Atlantában él. Napi szinten nézem az ottani híreket, amelyek közel sem pozitívak. Mi Magyarországon még szerencsések vagyunk, maradjon is így!

Mennyire hatott a kreativitásodra ez az időszak?
Nézd, megittam néhány liter pálinkát. Haha... De a viccet félretéve, kiadtam egy single-t áprilisban Dionne Bennett és az elektromos zenekar közreműködésével, most meg egy EP-t négy dallal és az akusztikus bandával. Lassan kész a könyv, tehát mindenképp produktív volt az elmúlt néhány hónap, vírus ide vagy oda.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány?
Ezzel kapcsolatban talán annyit kell megértenie a nem szakmabeli publikumnak, hogy jelenleg a világon a könnyűzene az egyetlen művészeti ágazat, ahol egy dalt vagy lemezt, azaz egy kész szellemi terméket bárki gyakorlatilag ingyen megkaphat a digitális stream-rendszernek köszönhetően. A szobrász vagy a festőművész sem dobálja ki az ablakon az alkotásait, nekünk pedig a bevételi forrást a koncertek jelentik. Szóval örülök, hogy valamilyen formában, de tudunk ismét játszani itthon, mert az amerikai vagy angol kollégáim szó szerint éhen halnak lassan. Én egy szót sem szólok, csak lehessen menni, be a cuccot a kocsiba, és gyerünk, nem érdekel, mekkora a nézőközönség. Május 28-án tudtommal én voltam az első muzsikus itthon, aki közönség előtt játszott két hónap karantén után. A Muzikumban ott volt ötven ember, és a két kezemet összetettem, annyira hálás voltam!
Valamikor ez a vírus csak eltűnik, és el lehet kezdeni építeni a jövőt, ami pozitív hatással lesz a hazai zenészek életére és munkájára. Van ez a könnyűzenei stratégia, amiről biztos hallottál. Remélem, elfogadják, és rögtön elkezdhetünk dolgozni. Tegnap is késő lett volna.

A napokban jelent meg egy új EP-d. Mit kell tudni róla?
A Fish Tank című EP négy saját dalt tartalmaz, és az Acoustic Band tagjaival követtük el: Pengő Csaba nagybőgőn, K.C. Brown szájharmonikán játszik, én pedig gitározok, énekelek, illetve három dalban dobolok is. Az élő EP-bemutatón a dobos Tiszai Vivien lesz. Szeptember 18-án a Muzikumban mutatjuk be az anyagot, ahol a marokkói Said Tichiti Gnawa Quartet is szerepel majd. Gyönyörű, blues-os este lesz. A jegyek már kaphatók a tixa.hu-n.

Milyen terveid vannak az elkövetkező időszakra? Merre fogsz koncertezni?
Most a szeptemberi EP-bemutatókra készülünk, Viviennel kiegészülve. Budapest, Pécs, Csongrád és Kecskemét. Aztán tartok egy kis szünetet ősszel. November végén a könyv és a nagylemez egyszerre jön ki a tervek szerint, de erről még nem árulhatok el többet. Adja Isten, hogy sikerüljön! De ahogy a Vasti (Vastag Gábor – a szerk.) szokta mondani, az a lényeg, hogy az egészség meglegyen. Haha... Vigyázzatok magatokra, és köszi az érdeklődést!

Szöveg: hoati, fotó: Nagy János



Tim Lothar: Saját világomban létezhetek
2020-02-28


Tim Lothar először a Budapest Blues Fesztivál keretében zenélt hazánkban, majd a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon találkozhatott vele a közönség. A dán muzsikus az akusztikus blues tradicionális irányzatát képviseli, sajátos szerzeményeiről gyakran nem lehet eldönteni, hogy saját dal vagy a korai bluesok valamelyikének átdolgozása. Tavaly nyáron egy kétnapos session keretében Tim Lothar és a Mojo felvette második közös lemezét, aminek az Old Cinema Session címet adták. Az alábbi interjú a fővárosi lemezbemutató alkalmából készült.



Dobosként kezdted zenei pályafutásodat, majd gitárra váltottál. Mi okozta ezt a váltást?
Egy barátom Robert Johnsont játszott nekem. Ezután elrohantam otthonról, és vásároltam egy akusztikus gitárt, azóta is gyakorolok. Többé nem is dobolok, de előtte elég jó dobos voltam.

Mit jelent neked a blues? Van zenefilozófiád?
A blues számomra a zenét jelenti. Ez egy érzés, egy nyelv, ami összeköti az embereket. Ezt szeretem benne. A saját világomban létezhetek, ugyanakkor megoszthatom ezt a világot másokkal. És mások megoszthatják az ő világukat velem. Ez nagyon személyes dolog és egyben univerzális. Hát nem csodálatos?

Miből meríted az ihletet a dalaid megírásához?
A régi akusztikus blues, azok a darabok, amelyeket dobosként játszottam különböző dalszerzőkkel, ezek inspirálnak engem. Legtöbbször kizárólag az inspirációimra hagyatkozom.

Számos lemez köthető a nevedhez. Melyikre vagy a legbüszkébb?
Van néhány dal a Stories és a More Stories lemezeken, amelyeket különösen kedvelek.

Melyik volt életed legérdekesebb időszaka? Mi volt a karriered legjobb és legrosszabb pillanata?
A legérdekesebb időszak a jelenlegi, mivel sokat játszom, és sokat utazom.
A legrosszabb pillanat? Többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a zenélést, mert ez nagyon nehéz élet. Ha igazán foglalkozol a zenével, az a mindened, az étkezésed, az alvásod, a munkád. Minden egyes nap, egész nap. A szabadságod… az nem is létezik. De szeretem, amit csinálok.
Volt idő, amikor fel akartam adni az egészet, és munkát akartam vállalni. De a zene nagyon sokat jelent számomra, és mindig is sokat jelentett.
Én nem játszom a zenét, hanem megélem azt, amikor játszom. Kizárok minden mást. Ez tart életben, és nagyon valószínű, hogy ez fog megölni. De egy napon úgyis meghalunk, nem igaz? A legrosszabb pillanatom, amikor olyan színpadon állok, amely nem illik hozzám. Ez előfordul néha, de szerencsére már nem gyakran.

Ha létezne időgép, mikor és kivel töltenél el szívesen néhány napot?
A barátnőmmel. Haha! Szeretek vele lenni mostanság. Néha, ha a régi fényképeit nézem, elképzelem, milyen volt abban az időben, és milyen volt a világ körülötte.
OK, te a zenészekre gondoltál.
Clarksdale-ben voltam néhány éve. Elképzeltem milyen lehetett körülbelül száz évvel ezelőtt, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy akkor és ott biztonságban éreztem volna magam. Szerettem volna megtapasztalni a blues reneszánszát a ’60-as évek közepén az Államokban… A fiatal embereket a kávézókban, ahogy a régi legendák, John Estes, John Hurt, Son House és mások nevét emlegetik.

Meglehetősen élénk a dán blues színtér. Mely előadókat/zenekarokat ajánlanád a figyelmünkbe?
Hmm… Ez nehéz kérdés, mert sokan vannak, és nem akarok senkiről megfeledkezni. De talán nézzetek utána ezeknek a neveknek: Mike Andersen, Big Creek Slim, Jesper Theis, HP Lange, Troels Jensen, Nisse Thorbj?rn és még sokan mások…

Hogyan ismerkedtél meg a The Mojo tagjaival?
Tamással először a Tiszavirág Fesztiválon találkoztam, Szolnokon. Ezen a fesztiválon háromszor vagy négyszer jártam. Őszintén szeretem ezt a fesztivált. Utoljára, amikor ott játszottam, Tamás és én adtunk egy jam sessiont az egész zenekarral együtt, egy kis színpadon, a parkban. Csodálatos volt.



Márciusban jelenik meg új közös albumotok. Mit kell tudni erről a lemezről?
Az albumot élőben vettük fel egy gyönyörű, régi moziban. Nem találhatók rajta általunk írt eredeti dalok. Úgy gondoltuk, visszanyúlunk a gyökerekig, aztán hozzáadjuk ezekhez a dalokhoz a mi energiánkat és a mi játékstílusunkat. Ez nem egy „old-school” album, nem akartuk lemásolni az 1930-as évek hangzását. Úgy játszunk rajta, ahogy élőben szoktunk. Miután már készítettünk több albumot eredeti dalokkal, igazán élveztem, hogy úgy döntöttünk, néhány dal esetében megmutatjuk, mi inspirál minket a blues zene előadására. Nagyon szeretem ezt az albumot.

Mik a terveid az idei évre?
Valójában nincsenek nagy terveim erre az évre. Az utóbbi években nagyon elfoglalt voltam, és ez az év is ugyanolyan mozgalmasnak tűnik. A jó oldala ennek az, hogy nem kell aggódnom, hogy nem lesz elég dolgom. A rossz oldala, hogy nem marad sok idő új projektekre. De nagyon élvezem azt, hogy most ilyen sokat utazom.

Mojo & Tim Lothar Old Cinema Session lemezbemutató koncert
2020. március 13.
Budapest, Muzikum Klub és Bisztró


Szöveg: hoati, fotó: Kozma Misi, Nagy János


Fekete Csaba – egyszemélyes zenekar a YouTube-on
2020-01-18


A korábbi Blues Traffic és Blues Rockets zenekarokból ismert szájharmonikás, Fekete Csaba #BluesTube néven indított egyszemélyes online blues projektet. A produkcióról a korábbi zenésztárs, Kiss Á­k­os k­észített vele vlog interjút, amelyből kiderül, hogy áll a blues műfaj ­ma hazánkban, és hogy mire elég egy Telecaster, meg egy számítógépbe dugott keverőpult.­



Szalay Huba: Mi egy hobbizenekar vagyunk
2019-12-14


Szalay Huba nevét a ’90-es évek jól ismert formációja, a Paid Holiday tagjaként ismerhettük meg. A kiváló szájharmonikás az együttes feloszlását követően a Deep Friedben folytatta pályafutását. Fennállásuk alatt felléptek a Nyírbátori Bluesfesztiválon, az Esztergomi Bluestáborban, de Jugoszláviában és Ausztriában is adtak koncerteket. Huba csaknem két évtizednyi kihagyás után Huba & The Hozentrogers néven ­új csapatot szervezett, melynek első teljes estés koncertje december 19-én a fővárosi Prága Music Pubban lesz.



Meglehetősen későn, huszonkét évesen kezdtél szájharmonikázni. Hogyan esett a választásod erre a hangszerre?
Teljesen véletlenül. Persze ma már tudom, hogy korántsem volt az.
Azon a nyáron (1991-ben – a szerk.) Londonban töltöttem két hónapot, ahol zsebpénz-kiegészítésként plakátokat árultam az utcán. Egy Brightonban töltött nap végén, melyet rekord bevétellel zártam, egy aprócska hangszerbolt kirakatában hatalmas szájharmonika-arzenált pillantottam meg. Vaskos pénztárcával a zsebemben rendkívül csábító látványt nyújtottak. Mire felocsúdtam, már egy Hohner Special 20-as harmonikát tartottam a kezemben – ezt a bolt hölgy eladója javasolta blues zenéhez.
Mikor a szállásomra visszaérkezve alaposan kipróbáltam a hangszert, óriási volt a csalódásom, mert az egyáltalán nem úgy szólt, mint a korabeli Levi’s reklámokban a Mannish Boy. Ezt egyértelműen az eladó hölgy számlájára írtam, meg voltam ugyanis győződve róla, hogy egyszerűen rossz hangszert javasolt. De aztán hetek, hónapok kitartó gyakorlásával lassan kezdte kiforrni magát a dolog…

Ezt követően továbbra is autodidakta módon tanultál vagy jártál valakihez?
Eleinte kb. egy-két évig magamtól, autodidakta módon tanultam. Rendkívül szerencsés voltam, ugyanis a londoni túráról visszatérve az egyetemi kollégiumban rögtön alakult egy alkalmi zenekar. Az emeletünkön lakott egy basszusgitáros és egy gitáros srác, akik rendszeresen elhajoltak, és olyankor mindig előkerültek a hangszerek. Kizárólag bluesnótákat játszottak, s én örömmel csatlakozhattam hozzájuk. Ráadásul az egyik srác öccse szuper jól dobolt, így Moha és Páfrány néven már meg is alakult az első formáció, melyben a harmonikázás mellett az énekléssel is kísérletezhettem – bár ez sosem érdekelt annyira, mint maga a játék.
Innentől nem volt megállás, két hónap múlva már a kollégium nagyszínpadán debütált a csapat. Nem sokkal később egy másik egyetemi zenekarba is meghívtak, majd egy harmadikba is, így gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan volt lehetőségem játszani, és az állandó fellépések miatt motivációm gyakorolni és fejlődni. Olyan volt ez, mint mikor egy kezdő futó hetente benevez egy versenyre, s így folyamatosan van miért edzenie, gyakorolnia.
Kb. két év telt el így. Ekkorra, mind technikailag, mind a stílust illetően egy már vállalható középhaladó szintig jutottam, de természetesen szerettem volna tovább fejlődni. A sors a lehető legjobbkor sietett a segítségemre.
Ferenczi Gyuri ekkortájt kezdett el tanítani. Kapva kaptam a lehetőségen, és rendszeres résztvevője lettem a Gyuri által szervezett csoportos oktatásoknak, szeánszoknak. Nagyon szerettem hozzá járni, csak végső esetben hagytam ki egy-egy alkalmat, és jó diák módjára mindig alaposan felkészültem az aktuális leckéből. Ez a körülbelül másfél év, amit Gyuri szárnyai alatt töltöttem, óriási fejlődést jelentett, technikailag a mai napig rendkívül sokat profitálok ebből az időszakból, nagyon hálás is vagyok neki érte.
Az ezt követő időszakban Szabó Tamástól vettem rendszeresen órákat, körülbelül másfél éven keresztül. Tamással elsősorban a technika finomításán, a különböző stílusjegyek megismerésén és alkalmazásán, majd később az érzelmek és a zenei mondanivaló kifejezésének lehetséges eszközein dolgoztunk. Nagyon hasznos időszak volt ez számomra, mely a zenei alázat szempontjából is rendkívül sokat adott, és rávilágított az egyedi játékstílus és hangzás kialakításának fontosságára is. Ezúton is szeretném megköszönni Tamásnak a fáradozásait.

Kik voltak és kik most a példaképeid?
A kezdeti időszakban Paul Butterfield volt rám a legnagyobb hatással. Elementáris energia árad a játékából, és ez teljesen magával ragadott.
Később Billy Branch, Rod Piazza, Gary Primich és Sugar Blue lemezeit hallgattam előszeretettel. Manapság Little Walter zsenialitásának újrafelfedezését élem, legújabb zenekarommal játszunk is tőle jó néhány számot.

Alapítója voltál az 1994-ben létrejött Paid Holiday-nek. Kinek az ötlete alapján jött létre a banda?
A Paid Holiday zenekarnak Arsenic Alex volt egyértelműen a hajtómotorja és a szellemi vezére.
Ami a megalakulást illeti, véletlen(nek látszó) találkozások sorozata vezetett az első közös próbához, ahol mindannyiunk számára teljesen egyértelmű volt, hogy valami meseszerű dologba csöppentünk bele.
Úgy gondolom, hogy az együttes esszenciáját a rendkívül feszes ritmusszekció adta. A Palermo Boogie Gangen kívül nem nagyon volt akkoriban más olyan zenekar, ahol annyira húzós volt az alap, és úgy együtt volt a dob és a basszus, mint nálunk. Balázs és Dobi (Gyenge Balázs és Dobos András – a szerk.) gyerekkoruk óta országos cimborák voltak, amolyan sülve-főve együtt haverok, talán ezért is tudtak annyire „egy húron pendülni”. Ezt a stabil alapot színezték meg aztán a szólisták ízes, virtuóz, de ugyanakkor mondanivalóban gazdag improvizációkkal.
S mindehhez Alex egy szuper frontemberkaraktert hozott a maga exhibicionista személyiségével. Szinte izzott körülötte a színpad, igazi showman volt, s a hangulat, amit kialakított, az egész bandát magával rántotta.



Számtalan klubban, fesztiválon megfordultatok, lemezt is készítettetek. Milyen emlékeid vannak erről az időszakról?
Szenvedélyesen szerettük azt a zenét, amit játszottunk, és ezt a közönség azonnal megérezte és rendkívül nagyra értékelte. Felejthetetlen évek voltak ezek a számomra, melyek zenei emlékeim között a mai napig az első helyen szerepelnek. Szerencsére maradtak fenn írásos emlékek ebből az időszakból, a zenekarnak megjelent egy kazettája (Second Hand Blues, 1995) és egy CD-je (Colours Of The Blues, 1997), melyeknek az anyaga éppen a napokban került fel a YouTube-ra, így immáron digitális formában is hozzáférhető az utókor számára.

Az együttes három és fél év után megszűnt. Mi vezetett a feloszlásához?
Egy idő után személyi feszültségek alapultak ki a csapaton belül, s végül ez vezetett a különváláshoz.

A következő zenekar, melyben játszottál a Deep Fried volt. Mennyiben tért el a Deep Fried stílusa a Paid Holiday-étől?
A Deep Fried gyakorlatilag a Paid Holiday tagjaiból alakult, azzal a különbséggel, hogy a gitáros frontember szerepét Sántha Gábor vette át Alextől. Illetve az együttes a zongoravirtuóz Nemes Zoli és a fiatal szaxofontehetség, Jász Andris állandó taggá válásával hat fősre bővült, s ezzel a hangzás jóval telítettebbé és egyben változatosabbá is vált. Bár eleinte a repertoár nagyon hasonlított a Paid Holiday műsorához, idővel a dalok lecserélődtek, és egyre inkább kialakult a Deep Fried saját műsora és stílusa. Megszólalásában a csapat kezdett egy nagyzenekarhoz hasonlítani, melyben – ha csak az én szerepemet nézzük – ügyesen lehetett a szaxofon/szájharmonika párost fúvósszekcióként használni, s ezzel kitágultak a hangszerelés lehetőségei is.

A Deep Fried után meglehetősen sokáig nem lehetett felőled hallani. Mi volt ennek az oka?
1999-ben, Áron fiam születése előtt néhány hónappal döntöttem úgy, hogy abbahagyom a játékot. A munka és a zene egyre nehezebben fért meg egymással, s azt semmiképpen sem akartam, hogy kisgyermekes apukaként ne jussom elég időm a családra, szabadidőmnek minden pillanatát velük akartam tölteni. Úgy érzem, tökéletesen döntöttem. Gyermekeim időközben felnőttek, s mostanra a zene szépen lassan ismét visszaszivárgott az életembe.

Tavaly hoztad létre a Huba & The Hozentrogers nevű formációt. Bemutatnád a csapatot?
A Huba & The Hozentrogers egy West Coast Boogie stílusban játszó négytagú formáció.
A csapat hobbizenekarként alakult. A tagok között az első pillanattól kezdve nagyon jól működik a kémia, a próbák és a fellépések baráti hangulatban telnek. Ez nagyon fontos, mert ettől maradunk hobbizenekar. Persze mindez nem a muzsika színvonalára értendő, abban szeretnénk színvonalas, igényes, profi produkcióval elkápráztatni a nagyérdeműt.
Mint tudjuk, a név kötelez – és ezt mi komolyan is vesszük. Minden koncertünkön régies stílusú, elegáns öltözetben lépünk fel, melynek szerves részét képezi a nadrágtartó, azaz a hozentroger. A zenei stílust a rock’n roll, a boogie-woogie és a blues műfajok sajátos keveredése jellemzi, a repertoár többségében pergőbb ritmusú feldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket tartalmaz.
A zenekar tagjai: Dobos András – elektromos nagybőgő, ének; Csicsák György – gitár, vokál; Kárpáti Zoltán – dob, vokál; Szalay Huba – mississippi szaxofon, ének


Mik a terveitek a jövőre nézve? Hol látható legközelebb az együttes?
A zenekar első teljes estés koncertje december 19-én a Prága Music Pubban lesz, ide mindenkit sok szeretettel várunk!
Egyébként nincsenek világmegváltó terveink, egy hangulatos klubot szeretnénk Budapesten, ahol hat-nyolc hetente játszhatunk. Jelenleg ezt a Prágában képzeljük el, nem is tervezünk máshol fellépni. Csupán annyi a célunk, hogy akik ellátogatnak a koncertünkre, azok jól érezzék magukat, és egy különleges zenei élményben legyen részük.

hoati