Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Mike Andersen Band: Tomorrow
2008-02-18 | kritika


Régebbi olvasóink megszokhatták, hogy az oldalunkon rendszeresen foglalkozunk a hollandiai Black & Tan Records kiadványaival. Mostani választásom egyik nagy kedvencem, a dán Mike Andersen Band-re eset.
A hattagú csapat 2000-ben alakult, első, bemutatkozó albumukat My Love For The Blues címmel 2002-ben adták ki. Az albumról dániai, európai és amerikai zenei lapok pozitívan írtak, majd elnyerték a "Danish Blues Artist Of The Year 2003" címet.
Második lemezük 2004-ben jelent meg Tomorrow címmel. Az albumon a csapat felállása az első lemezhez képest változatlan. A ’főnök’ Mike Andersen énekel, gitározik, testvére Mads ’Tiny’ Andersen dobol és basszuson Dave Stevens játszik. Kettőjük több, híres blues zenésszel is fellépett, néhány évig közösen az Otis Grand Band-ben játszottak. A billentyűs hangszereket Claus Sand kezeli, a fúvósok pedig Rasmus Bogelund (trombita) és Morten Elbek (tenor saxofon).
A fiúkra nagy hatással volt B.B. King és T-Bone Walker zenéje, de igyekeztek kialakítani saját, egyedi stílusukat, így amit hallunk, az a blues, a soul és a modern R&B különleges keveréke. Na és persze a rap-é, ami mindjárt az első, Same Damn Time című számban tetten érhető, a koppenhágai Al Agami ’szövegelésével’. Hiába ez a nyitó szám, számomra ez a nóta a lemez csúcspontja. Al Agami-val még a Nobody Else But You-ban is találkozunk. De a többi dal is nagyon jól sikerült – melyek egy kivétellel a csapat szerzeményei –, gondoljunk csak a Stuck With Me-re, mely egy gyönyörű lassú blues (ez a szám elnyerte a „Song Of The Year” címet az amerikai Independent Music Awards-on), vagy az Encore – One More című számra, mely jump blues stílusban íródott. A Words Ain’t Enough és a Lessons az elmúló szerelemről és a fájdalomról szólnak.
A nagyszerű énekhanggal bíró Mike gitárjátéka végig ízléses, de a csapat többi tagjának sincs szégyenkezni valója. A hangzást színesítették a vendégzenészek: a vokálos hölgyek, a fúvósok és egy kongás is. Összességében egy nagyszerű kortárs blues albumot hallhatunk.
A csapat Európában rendszeresen koncertezik, 2008. április 5-én hazánkba is fellépnek a Budapest Blues Fesztiválon. A részvétel kötelező!

Black & Tan Records, 2004

Pampalini


Afroamerikai hét Pécsett
2008-02-15 | hír


2008. február 25-e és 28-a között az American Corner szervezésében Afroamerikai hetet tartanak Pécsett. A program nagyon sokszínű lesz, megtekinthetjük Fekete Kálmán Chicagóban készített képeit, rövidfilmjeit, ’megszólal a blues’ egy hangszerbemutató keretein belül és koncertekre is ellátogathatunk, hisz fellép Dzsaszti és a PMD Blues Band, Jeanne Carroll a Grave Diggers-sel, valamint láthatjuk Snétberger Ferenc jazz és világzenei koncertjét is (közreműködik: Tony Lakatos és Paolo Vinaccia).
De nemcsak ’zenés’ programok lesznek Pécs városának különböző helyein, lehetőség lesz még egyebek mellett a Rize című amerikai-angol dokumentumfilm megtekintésére, Murry Nelson amerikai professzor előadást tart az 1960-as évek Amerikájának emberjogi mozgalmairól és Afroamerikai vacsoraestet is tartanak.

A programok nagy része ingyenes!

További információk: American Corner | 72/514-817 | www.americancorner.hu vagy oldalunk Letöltés menüjében megtalálható a részletes program.

Pampalini


Eddie C. Campbell: Mind Trouble
2008-02-13 | kritika


1939-ben Duncan-ban, Mississippi-ben született Eddie C. Campbell, akiről a következő sorokat írta Fekete Kálmán a Blues Expedíció Chicagóban című könyvében: „… kiállása, megjelenése, hibátlan fehér, virító fogsora, jókedvet és derűt sugárzó arca megszemélyesíti a mai tökéletes amerikai show- és bluesman eszményképét.”
Eddie C. Campbell fiatal korában egyhúros gitáron tanult játszani, hat éves amikor szüleivel Chicagóba költözik. Az első gitárját nyolc éves korában édesanyja segítségével vette meg, 12 évesen találkozik Muddy Waters-el. Meghatározó élmény volt ez a számára, arra késztette, hogy blues zenésszé váljon.
Serdülő korában, az ’50-es években olyan zenészekkel játszott együtt, mint Luther Allison, Willie James Lyons, Big Monroe, Willie Buckner és Pee Wee Madison, s az évtized vége felé szoros baráti kapcsolat alakult ki Magic Slim-mel.
A ’60-as években olyan zenészektől tanult, mint Little Walter, Howlin’ Wolf, majd ’63-ban csatlakozott Jimmy Reed-hez, vele 1976-ig, Reed haláláig zenélt. Együtt dolgozott Koko Taylor-ral is, ő ajánlotta Willie Dixon-nak, így 1977-ben tagja lett a Chicago All Stars zenekarnak, itt játszott az elkövetkező négy évben.
1977-ben készítette el a The King Of The Jungle című albumát, 1979-ben részt vett a híres American Blues Legends turnén.
1984-ben Európába költözött, először Angliában, később Hollandiában és Németországban dolgozott. A hollandiai évei alatt Amszterdamban készítette el a Let's Pick It! lemezét, ami a Black Magic kiadónál jelent meg.
1992 decemberében visszaköltözött Chicagóba.
1986 júniusában-júliusában rögzítette szintén Amszterdamban a Mind Trouble albumát, ennek a licenszét vásárolta meg a bécsi székhelyű Wolf Records, s adta ki ismét. Az album több mint egy órányi zenét tartalmaz, a közreműködők névsora elég tetemes, a produktum mégis egységes. Az eddig leírtakból kiderül, hogy modern, elektromos Chicago bluest hallhatunk, a szerzeményekre sem lehet panaszunk, hiszen olyan remek dalok követik egymást, mint az Everything Gonna Be Allright, Life Is Like A Game, Shake For Me, Devil’s Walk, Loneliness And Me, Eddie’s Rock.

Wolf Records, 2007

Turista


Új album a fiatal tehetségtől
2008-02-12 | hír


Ritkán vár ennyire lemezmegjelenést kicsiny szerkesztői gárdánk, mint Sean Costello 2008. február 19-én megjelenő We Can Get Together albumát.
Az úriember nevével már többször találkozhattunk, hiszen olyan remek albumokat készített, mint a Cuttin' In (ezzel az albummal jelölték a Legjobb Új Debütáló Blues Zenész címre), a Moanin For Molasses vagy a nevét viselő Sean Costello című CD.
Costello 14 éves korában nyerte meg a Beale Street Blues Society tehetségkutató versenyét, 1998-ban már Susan Tedeschi Just Won't Burn albumán játszik, majd részt vesz a lemez turnéján.
Közreműködött a közel nyolcvan éves veterán blues zenész Nappy Brown Long Time Coming lemezén is. Erre az anyagra mondta Nappy Brown: „Ez volt a legjobb felvétel, amit 1955 óta csináltam.”

Számcímek:
1. Anytime You Want
2. Same Old Game
3. Can't Let Go
4. Told Me a Lie
5. Hard Luck Woman
6. How in the Devil
7. Have You No Shame
8. Going Home
9. All This Time
10. Fee Like I Ain't Got a Home
11. Little Birds


Turista


Dupla koncertalbum a finn blues élcsapatától
2008-02-08 | hír


A finnországi blues zenekarok nem teljesen ismeretlenek a hazai blues rajongóknak, hisz a paksi Gastroblues fesztiválra rendszeresen meghívást szoktak kapni, és már több hazai banda is fellépett a Puistoblues fesztiválon, mely a tavalyi év folyamán 30. alkalommal került megrendezésre.
A finn blues egyik élcsapata a Wentus Blues Band eddig 7 albumot adott ki és 14 országban koncertezett. A zenekar a huszadik születésnapja alkalmából 3 koncertet adott, melyre meghívták a zenész barátaikat, és a fellépéseket megfilmesítették. Így a Family Meeting című filmben láthatjuk többek közt Eddie Kirkland-et, Louisiana Red-et, az ex-Rolling Stone Mick Taylor-t, Kim Wilson-t a Fabulous Thunderbirds-ből, Omar Dykes-t az Omar & The Howlers-ből, Sven Zetterberg-et és Clas Yngström-öt Svédországból. A filmet Heikki Kossi rendezte, a világ különböző filmfesztiválján fogják bemutatni az idei és a 2009-es évben, de több TV állomás is érdeklődik iránta.
A film zenei anyagát a RUF Records február folyamán dupla CD-n megjelenteti, kiegészítve néhány bonus számmal.

Számcímek:
CD 1.
1. Intro Scoremusic: Going to the show
2. Moonshine - Wentus Blues Band
3. You gonna make me cry - Wentus Blues Band
4. Since I been loving you - Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg
5. I Got to go - Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg & Kim Wilson
6. Passenger Blues - Wentus Blues Band feat. Kim Wilson
7. Pick up the pieces- Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg
8. Lonesome fugitive - Lazy Lester backstage
9. Angel Blues - Wentus Blues Band feat. Omar Dykes
10. Stop twisting my arm - Wentus Blues Band feat. Barrence Whitfield
11. CYHMK - Wentus Blues Band feat. Mick Taylor


CD 2.
1. Intro Scoremusic: Eddie arrives
2. I heard the angels singing - Wentus Blues Band feat. Eric Bibb
3. Down the line - Wentus Blues Band
4. Looking for Trouble - Wentus Blues Band feat. Kim Wilson
5. Hold that note - Wentus Blues Band feat. Clas Yngström
6. Annie Lee - Wentus Blues Band feat. Barrence Whitfield & Eddie Kirkland
7. Blind Willie McTell - Wentus Blues Band feat. Mick Taylor
8. Backroom Delta - Louisiana Red & Niko Riippa backstage
9. Ride on Red - Wentus Blues Band feat. Louisiana Red
10. Raining in my heart - Wentus Blues Band feat. Lazy Lester
11. Biscuit Roller - Wentus Blues Band feat. Clas Yngström & Barrence Whitfield
12. Outro Scoremusic: Great final


Pampalini


Török Ádám születésnapi koncertje
2008-02-05 | kritika


Petőfi Csarnok, 2008. január 26.

Az alábbi, filozofikusan mély értelmű sor Koncz Zsuzsa első slágereinek egyikéből való: „az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább”. Így van ez, kedveseim! Fut bizony, méghozzá olyan tempóban, hogy a magyar beat-nemzedéket követően egy ideje már a rock generációján a sor, átlépni a bűvös 60. életév küszöbét. A hazai blues- és progresszív rock első számú fuvolistája, Török Ádám esetében most különösen aktuális a „bűvös” jelző, hiszen éppen kétszer annyi évet töltött a színpad vonzásában, mint amennyit annak előtte élt.
Az ok az ünneplésre tehát akkor sem kevés, ha tudjuk: Ádám ötévenként, egy-egy zenés „varázslatos éjszakával” teszi emlékezetessé a születésnapját. (Ilyenkor mindig megvendégeli zenésztársait, barátait, a Petőfi Csarnok belső termében. Természetesen, ez alkalommal is kitűnő volt az étel-felhozatal, nem különben azok a borok, amelyek Légli Ottó és Takler Ferenc pincészetéből kerültek ki! Hmmm!! Nem mintha a Somlói Chardonay nem lett volna nyerő! Pár számot ki is hagytam az isteni nedűk kóstolgatása miatt…)
A speciális alkalomhoz különleges buli dukál, vendégekkel és jóízű, megismételhetetlen jamelésekkel. Így is történt, mint a mesében, bár először a Mini megszokott kvartettjét pillanthattuk meg a színpadon. A „bemelegítő” szám azonban eltért a korábbiaktól: „A zene él tovább”! Lehetetlen volt nem átérezni a dal üzenetét, és lehetetlen vitatkozni vele. Kár is lenne, hiszen olyan (lezáratlan) életmű részét képezi, amelynek minden hangja vállalható, ráadásul olyan személyiségről beszélhetünk Török Ádámról szólva, akit negyven év alatt sem zavartak meg a magyar rockot sem kímélő politikai csapdák és gazdasági nehézségek épp úgy, mint a jövő-menő trendek, divatirányzatok. Mindenkor következetes, hiteles figura tudott maradni. (Azt pedig, hogy mennyire nem lezáratlan az életmű, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a buli előtt-után egy-egy könyv- CD-, sőt bakelitlemez újdonságot is meg lehetett vásárolni! Nem utolsósorban: filmes stáb dolgozott az ünnepi koncert ügyén, tehát minden valószínűség szerint minimum egy DVD is előkészületben van.)
Még két nóta hangzott fel a kis csapattól, és kezdetét vette a várva várt vendégjárás. A gitáros Závodi Janó és a basszeres Németh Lojzi személye a régi Minit idézte. Az „Asztalhoz leültem” sokáig csak koncerteken volt hallható, hiszen a megírásakor nem kerülhetett lemezre. (Az italozás feszültségoldó kábulata valahogy nem volt nyerő téma a virágzó szocializmus idején.) Ez a mai „Körbe-körbe” pedig, akár a régi szép időkben, Lojzi kristályfinomságú basszusszólójára tekeredett fel. Változott a színpadkép, hiszen „körbezárt a dzsungel”. Egy fiatal gitáros segített megtalálni a belőle kivezető utat: Török Péter. Igen, Ádám idősebbik fia! A dzsungelben aligha nőnek almafák, mégis az alma és a fája jutott eszembe Törökékről. Annál is inkább, mert a „XX. századi álom-kocsma” közben igen átható, pszichedelikus ízű szólót nyomott el a srác!
A „Gőzhajó” ezúttal Ádám másik híres formációját, a RABB-ot idézte meg, a gitáros Mohai Tomival és a szaxis Muck Ferivel kiegészülve. Úgy is szólalt meg a minden Mini-bulin felhangzó dal, ahogyan az elmúlt 10 évben soha, sőt egyáltalán!
Némi pihenő-regeneráló szünet után a „Kolduskirály” olyan fokú empátiával, kiállással és tartással szólalt meg, hogy az a mai, elkeserítő állapotokat idézte meg bennem. (Érdekes, eddig eszembe sem jutott „ilyen füllel” hallgatni ezt a nótát.) A kolduskirályt követve megérkezett, sőt beindult a „Fekete gép”, majd nemzetközivé teljesedett a produkció! A herflis Horváth Misivel együtt két fantasztikus svájci (pontosabban: egy svájci, és egy Svájcban élő angol) muzsikus lépett a PeCsa színpadának deszkáira: a régi barát dobos, Tom Beck, és a fiatal, európai blues-gitáros nemzedék egyik legjelesebb képviselője, Paul Camilleri. Az itthoni turnék közös darabjait szólaltatták meg. A „Lusta blues” és a „Hívj fel” hangzott fel, mégpedig annyi tűzzel, annyi érzéssel, olyan összeszedetten, és olyan szólókkal, hogy csak ámultam, pedig nem először láttam és hallottam Ádámot a svájciak társaságában!
Majd, a Závodival kiegészült Mini tisztelgett egy óriásit a Cream előtt, felragyogtatva a „Sunshine Of Your Love”-ot! Aztán, a saját repertoárból varázsoltak extatikus perceket: a „Vissza a városba” által, amiből ennek az estnek a címadó sora való: „Messze visz az út”. A másik híres balladára, a „Kereszteslovag”-ra elfogytak a jelzőim. Egész egyszerűen, fokozhatatlan pillanatokat élhettünk át! És, eljöttek még egyszer a tempós kis „blues idők”. A „Kell a barátság” jelszavára pedig újra színpadra lépett az összes, jelen lévő közreműködő. (Lojzi bizonyára Bikinis elfoglaltsága miatt maradt le a színpompás kódáról.) Mit mondjak, négy gitáros egyszerre, nem sűrűn fordul elő Mini-koncerten!
Végezetül, illik szólni külön is az est főhőséről. Nos, Török Ádám olyat tett, amit ember ritkán tehet: kiiktatta az idő-tényezőt! Annyira fitt volt, annyira tökéletes testi és szellemi kondícióban működött a színpadon, mintha csak tegnap kezdte volna ezt az egészet.

olaszsanyi


The Climax Chicago Blues Band: The Climax Chicago Blues Band
2008-02-02 | kritika


1968-ban Straffordban, Angliában alakult meg a The Climax Chicago Blues Band, Colin Cooper vezetésével.
Colin Cooper (ének, szájharmonika, szaxofon) abban a Hipster Image nevű rhythm and blues csapatban játszott korábban, amely csapatnak sikerült a helybeli klubokban jó nevet kivívnia, viszont az igazi, tágabb elismerésig nem jutott el. A sikertelen kísérlet után Cooper új csapatot szervezett The Gospel Truth néven, melyben Richard Jones (basszusgitár), John Cuffely (dob) és Pete Haycock (gitár) játszottak. Néhány hónap elteltével csatlakozott hozzájuk Derek Holt (gitár) és Arthur Wood (billentyű), így szextetté bővültek, nevüket pedig átkeresztelték The Climax Chicago Blues Band névre. A stílusban is változás következett be, áttértek a hagyományos, elektromos Chicago bluesra.
Az EMI lemeztársaság karolta fel a fiatal csapatot, s 1968 őszén Geoffry Emerick és Jeff Jarratt hangmérnökök vezetésével elkészítették a bemutatkozó albumukat. A csapat nevét viselő lemezen saját szerzemények és feldolgozások (Little Walter, Howlin’ Wolf, Sonny Boy Williamson) vegyesen kaptak helyet. Tipikus brit blues albumot hallhatunk, amelyen tömör, jól kidolgozott számok követik egymást, köszönhetően a két gitárnak, a szájharmonikának, a zongorának és az orgonának. A későbbi lemezeken Cooper a szaxofont is használta a hangzás színesebbé tételéhez.
A CD-n hallható számok közül kiemelkedik az Insurance, a Don’t ve Been Drinking, az A Stranger In Your Town, a How Many More Years, a  Looking For My Baby és természetesen a zseniális And Lonely, amelyben együtt szólal meg az orgona a harmóniummal, s repít el minket Pete Haycock gitárjátéka.
A csapat 1969-ben felvette a második lemezét Plays On címmel, majd elhagyták a nevükből a Chicago szót. Születtek még további jó albumaik is, de a ’70-es évektől kezdődően hullámvölgybe kerültek.

Parlophone, 1968

Turista


Új album (a) The Blind Boys of Alabama-tól
2008-01-30 | hír


A tegnapi nap folyamán Down in New Orleans címmel új albummal jelentkezett a négyszeres Grammy-díjas The Blind Boys of Alabama. A lemezt a Time Life Music adta ki, a felvételek New Orleans-ban kerültek rögzítésre. A The Blind Boys-t olyan nagyszerű muzsikusok kísérik, mint David Torkanowsky (zongora), Roland Guerin (basszus) és Shannon Powell (dob), de vendégzenészént hallhatjuk még Allen Toussaint, (a) The Preservation Hall Jazz Band és a Hot 8 Brass Band játékát is.
Az együttes 1939-ben jött létre, hatalmas népszerűségre tett szert, a mai napig vezetik a gospel slágerlistákat. Az albummal világ körüli turnéra indulnak, hazánkban 2008. március 26-án a budapesti Művészetek Palotájában koncerteznek.

Számcímek:
1. Free At Last
2. Make a Better World
3. How I Got Over
4. You Got To Move
5. Across the Bridge
6. You Better Mind
7. Down By the Riverside
8. If I Could Help Somebody
9. Uncloudy Day
10. A Prayer
11. I've Got a Home
12. I'll Fly Away


Pampalini


Elhunyt Francis Clay
2008-01-26 | hír


2008. január 23-án elhunyt Francis Clay, a legendás chicagó-i blues dobos.
Francis Clay 1923. november 16-án született Rock Island-on, már korán megszerette a zenét, öt évesen gitározni kezdett, de hamarosan átváltott a dobra. A ’40-es évek végén George "Harmonica" Smith-el játszik, majd az ’50-es évek elején a jazz orgonista Brother Jack McDuff-el koncertezik. 1957-ben került Muddy Waters együttesébe, és ezekben az időkben kerültek rögzítésre Muddy olyan híres felvételei, mint a Got My Mojo Workin', She's 19 Years Old és a Walkin' Thru The Park. Muddy Waters zenekarában néhány év kihagyással 1967-ig szerepelt. A pályafutása során olyan zenészekkel játszott együtt, mint Lightnin' Hopkins, Jimmy Reed, Victoria Spivey, Sunnyland Slim, Big Mama Thornton, és olyan nagyszerű lemezeken hallhatjuk játékát, mint Muddy Waters - Live At Newport, Otis Spann - The Blues Is Where It's At, James Cotton - Pure Cotton és John Lee Hooker - Live At Cafe Au-Go-Go. Az utolsó lemez, amin szerepelt Johnny Dyer 2004-ben megjelent Rolling Fork Revisited című albuma volt.
Francis Clay-t 85 évesen San Francisco-ban érte a halál.

Pampalini



A Maple Blues Awards nyertesei
2008-01-24 | hír


2008. január 21-én Torontóban egy nagyszabású gála keretén belül nyilvánosságra hozták (a) The 11th Annual Maple Blues Awards nyerteseit. A jelölteket kanadai rádiós műsorvezetők és újságírók választották ki, de a rajongóknak is volt lehetőségük a szavazataik leadására.

A jelöltek és a nyertesek részletes listája itt tekinthető meg.

Pampalini


Big Daddy Wilson & Ripoff Raskolnikov turné
2008-01-23 | koncertajánló


Big Daddy Wilson & Ripoff Raskolnikov közreműködik: Nagy Szabolcs

Big Daddy Wilson: ének, ütős hangszerek, gitár
Ripoff Raskolnikov: ének, gitár
Nagy Szabolcs: zongora

Az amerikai Big Daddy Wilson jól ismert név Magyarországon is. Idestova 4-5 éve visszatérő vendége a legjobb fesztiváloknak és kluboknak. Az eddigiektől eltérően ezúttal egy igazi All Stars csapat részeként teszi tiszteletét hazánkban.
A lassan nálunk is legendás státuszt kivívott Ripoff Raskolnikovval évek óta kölcsönösen tisztelik egymás munkáját, de valahogy eddig még nem adódott lehetőség - néhány spontán jam session-t leszámítva - a közös muzsikálásra.
Mind hangzásában, mind a repertoárt tekintve egy teljesen megújult programot mutatnak be ezúttal, amiben nagy hangsúlyt kapnak a saját szerzemények.
A résztvevők szerint eddigi karrierjük legjobb produkciója állt össze. A lelkesedés érthető, hiszen egy olyan párosítás, ahol a világ egyik legjobb hangú fekete blues énekese egyesíti erőit Közép-Európa egyik legjobb dalszerző-énekes-gitárosával, megspékelve hazánk első számú blues zongoristájával csak nyerő lehet. A három zenész annyira egyféleképpen gondolkodik, hogy olyasfajta muzsikálásnak lehetünk tanúi, amire csak igen ritkán van alkalma az embernek.
A Big Daddy-től eddig megszokott tradicionális blues mellett a mostani produkcióban megjelennek az általa korábban sikerrel művelt soul és gospel zene elemei is.

Big Daddy Wilson (USA)
Az USA béli Észak-Karolina egyik dél-keleti parti városában született. A blues énekes és dalszövegíró egyenesen a Dél szívéből érkezett. Egy Edenton nevű kisvárosban nőtt fel, ahol a helyi rádiók szinte csak a gospel és a country zenét sugározták.
A templomba járás kötelező dolog volt Wilsonnak és két nővérének - Dorisnak és Phyllisnek -, melyet anyjuk Miss Dorothy Lee Blount és nagyanyjuk Leola Blount szorgalmazott.
Emellett Wilson még tagja volt a Groove Junior Gospel kórus közösségének is. Vallásos családból származott, így "a gospel éneklés természetes dolog volt a számunkra, de a blues, az valami más volt!"- mondta Wilson.
Tinédzserként nagy hatással volt rá a hetvenes évek funk és a soul zenéje. Végtelenül félénk és visszahúzódó gyerek volt, de a zene segítségével sikerült kibontakoztatnia tehetségét.
16 évesen kilépett a suliból, eljött otthonról és később csatlakozott a Hadsereghez, ahol sikeres nehézsúlyú boxoló lett.
Nem sokkal ezután átélte első blues koncertjét is és a koncert után azt mondta: "Végre megtaláltam, amit kerestem! Ez a nekem való zene, ez az én zeném."
Egy héttel később meg is alakítja saját blues csapatát "Carolina Blues Connection" néven, azóta is bluest énekel.
"A funk, a soul, a gospel és a country még mindig közel áll hozzám, de semmi nincs, ami a bluest felülmúlhatná."

További info: http://bigdaddywilsonb.com

Ripoff Raskolnikov (A)
A grazi bluesmuzsikus jó eséllyel a legismertebb külföldi blueser Magyarországon, hiszen 1987-es első hazai fellépése óta megfordult szinte minden valamirevaló fesztiválon és klubban. Felvétleivel egyaránt összefuthatunk a TV adókon és a rádióállomásokon is.
Karizmatikus előadó, egyéni stílusú gitáros, énekes, akinek játékára egyaránt hatást gyakoroltak a blues nagy öregjei (John Lee Hooker, Muddy Waters, Skip James, Robert Johnson vagy akár Taj Mahal, Buddy Guy és még sorolhatnánk hosszasan) és a rock kultikus figurái (Keith Richards, Tom Waits, Bob Dylan, Van Morrison).
Dalszerzőként jó eséllyel Európa egyik legjobbját tisztelhetjük személyében, egyáltalán nem túlzás, amikor Dylan és Tom Waits neve merül fel az összehasonlítások alkalmával.
Az első budapesti fellépése óta eltelt több, mint húsz év alatt Ripoff megtanult folyékonyan magyarul és olyan előadók tekintik a mai napig mesterüknek, mint a Palermo Boogie Gang, Muddy Shoes, Quimby, Ferenczi Gyuri stb.

További info: http://myspace.com/ripoffraskolnikov

Nagy Szabolcs (H)
A professzor! Ha valaki blues zongorázásról beszél felénk Szabolcs neve kikerülhetetlen. A Muddy Shoes alapító tagja, a Hobo Blues Band zongoristája és hangszerelője, ezen felül tucatnyi más produkció résztvevője (többek közt a Braindogs - Tom Waits Tribute, Ray Charles Tribute produkcó, a Ripoff Raskolnikov Allstars) . Talán az egyetlen olyan hazai muzsikus, aki ugyanolyan otthonosan mozog a klasszikus zene világában, mint a századeleji autentikus blues univerzumában. (Szabolcs klasszikus zeneszerzői szakon végezte a konzervatóriumot)
A technikai virtuozitás esetében kiemelkedő stílusérzékkel párosul, így nem csoda, hogy egyike a legkeresettebb zenészeknek.
Saját neve alatt két lemeze jelent eddig meg.

További info: http://nagyszabolcs.com

Időpontok:
Január 31. Novi Sad
Február 1. Belgrád
Február 2. Szeged - Belvárosi Mozi
Február 4. Budapest, A38
Február 5. Baja - Duna Hotel
Február 6. Dunaújváros - Petőfi Színház



Jackie Payne Steve Edmonson Band: Masters Of The Game
2008-01-20 | kritika


Bár csak az utóbbi időben kap nagyobb figyelmet a Jakie Payne Steve Edmonson Band, közös történetük mégis már közel tíz éves.
Jackie Payne kora gyermekkorában apja evangéliumi kórusában énekelt, s bluest a nagybácsijától hallott először. 13 éves volt, amikor a pályája elindult az Allen Swing Band-el Atlantában, majd csatlakozott egy R & B csoportosuláshoz, a The Serenaders-hez. 17 éves korában Houston-ba költözött, hogy együtt dolgozhasson T-Bone Walker-el, Johnny „Clyde” Copeland-el, Albert Collins-al, Gatemouth Brown-al, Lowell Fulson-al, Freddy King-el, hogy csak a fontosabbakat említsem. Jackie Payne első felvétele egy kislemez volt, a Go-Go Train 1965-ben. 1987-től három világ körüli turnét végigcsinált énekesként a Johnny Otis Show-val, később, 1993-ban Grammy-díjra jelölték a Spirit Of The Black Territory Bands lemezüket. 1998-ban jelenik meg a JSP Records-nál a Day In The Life Of A Blues Man című CD-je.
Steve Edmonson apja Travis Edmonson folkzenész volt, s gyerekkorában rengeteget utaztak.
Steve számtalan nagy névvel zenélt együtt, úgymint James Cotton, Luther Tucker, Syl Johnson, Van Morrison, Maria Muldaur és Rusty Zinn. Négy évig turnézott egy blues-soul csapattal a The Dynatones-al, itt ismerkedett meg Payne-el.
Közös együttműködésük igazi sikertörténet, hiszen számtalan jelölést kaptak eddig: a Legjobb Kortárs Blues Album, az Év Dala, a Legjobb Blues Énekes, a Legjobb Blues Gitáros, a Legjobb Basszusgitáros, a Legjobb Blues Fúvósok kategóriában, és a Masters Of The Game albumukat jelölték a legjobb Soul Blues Album díjra.
Nem véletlen, mondhatná a kritikus, hiszen amit hallunk a 2006-ban megjelent albumukon az lenyűgöző. A gitáros Steve Edmonson és csapata (Bill Singletary, Nick Otis, Carl Green, John Middleton), valamint Jackie Payne tökéletes párosítás.
Jackie Payne egy érzelmes énekes - akit hasonlíthatunk Wilson Pickett-hez, Otis Redding-hez, vagy akár Bobby „Blue” Bland-hoz is –, míg Steve Edmonson egy jó gitáros, aki végig változatos témákat hoz.
Az album közepe felé található a Sweet Landlady, mely dalt a legjobb Blues Szám címre jelölték. Ha a kedvenc szerzeményeimet kellene megjelölnöm, akkor a tempós Mean Evil Woman-ra, a „mézédes” A Fool Named Me-re, a korábban már említett Sweet Landlady-re, a Wake Me Up In San Francisco-ra, az A Nickel And A Nail-re és a Warn Rain Fallin’-ra esne a választásom.

Delta Groove Productions, 2006

Turista


Török Ádám 60 Jubileumi Szuperkoncert
2008-01-18 | koncertajánló


Messze visz az út
Török Ádám 60
40 év legjobb dalai
Három óra tiszta zene!

2008. január 26. 20 óra
Budapest, Petőfi Csarnok

A koncerten fellépnek a legendás volt és jelenlegi Mini tagok: Závodi János, Köves Miklós, Németh Károly, Németh Alajos, Muck Ferenc, Mohai Tamás, Paróczai Attila, Horváth Mihály, Török Péter, sztárvendégek külföldről: Tom Beck, Paul Camilleri és más meglepetés vendégek.

Régi, valamint új Mini és RABB dalok, örökzöldek hangzanak el soha nem látott formációkban. A látványos bejátszások a kivetítőkön emelik a koncert színvonalát és a buli végén nagyszabású jamsession szórakoztatja a nagyérdemű közönséget.

Új CD is megjelenik az ünnepi alkalomra igazi zenei csemegéket tartalmazva, Messze visz az út címmel, a Narrátor Records gondozásában. Itt lehet megvásárolni először a CD-ét és azt a helyszínen dedikálja az együttes.

Hív a Tabán címmel könyv, és Fruit Pebbles címen egy bakelit LP is megjelenik régi eredeti Mini felvételeket tartalmazva, ezzel is emelve az esemény színvonalát. E két kiadványt is meg lehet vásárolni a helyszínen.


Pampalini



Ferenczi György és a Rackajam koncert a Művészetek Palotájában
2008-01-16 | koncertajánló




Pampalini


10 éve hunyt el a „Blues kis óriása”, Junior Wells
2008-01-15 | névjegy


Junior Wells a blues harmonikázás úttörője - aki játékával nagyban hozzájárult a chicagói sound kialakulásához -, a harmonikás generációk példaképe 10 éve hunyt el.

Junior Wells (eredeti neve: Amos Blackmore) 1934. december 9-én született Memphis-ben, nagyon fiatalon kezdett el szájharmonikán játszani, amiben Little Junior Parker segítette.
Miután a szülei elváltak, 1946-ban édesanyjával Chicagó-ba költöztek, ahol a vad és lázadó Junior felfedezte, hogy a zene a legfontosabb dolog az életében. 1950-ben megalapította a Three Deuces-t, Louis- és David Myers-sel, majd később a nevüket Fred Below dobos csatlakozásakor The Aces-re változtatták.
1952-ben Junior Wells - miután Little Walter elhagyta Muddy Waters zenekarát - Muddy Waters-hez csatlakozott. 1953-ban Junior bevonul a katonasághoz, majd leszerelését követően 1955-ben Willie Dixon bemutatja Mel London-nak, aki rögzíti Wells klasszikus dalait (Messin' With The Kid, Come On In This House, Little By Little) a Chief és a Profile lemezkiadók számára.
1960-ban megismerkedik a gitáros Buddy Guy-al, akivel a városban rendszeresen fellépnek. 1965-ben a Delmark Records megjelenteti első albumát, az immár klasszikus Hoodoo Man Blues-t Buddy Guy-al. A híres páros 1970-ben a Rolling Stones-sal turnézik, 1974-ben a Montreaux Jazz Festival-on játszanak a Rolling Stones basszusgitárosával Bill Wyman-nel, Terry Taylor-ral, Dallas Taylor-ral és a chicagó-i blues zongorista Pinetop Perkins-sel. A felvételt 1982-ben a Blind Big Records jelentette meg Drinkin' TNT 'N' Smokin' Dynamite címmel. Junior Wells és Buddy Guy együttműködése a ’80-as évek végéig tartott.
A ’90-es évek elején a Telarc Records részére készített felvételeket, melyek csalódást okoztak a rajongói számára.
Junior Wells 1996. november 3-án hazánkban járt, a Mafioso Records Nemzetközi Bluesfesztiválon lépett fel. Nézzük, mit is írt a chicagó-i blues legenda fellépéséről Nemes Nagy Péter blues szakíró: „Ott álltam közvetlenül a színpad előtt, a Mester lábainál, közelről láthattam mindent, ami ott történt. Egy megfáradt, talán beteg embert kísértek a színpad széléig és ott bocsájtották jó sorsára. Szájharmonikázásából nem sokat kaptunk, - erre már jó előre figyelmeztettek, akik már látták, - de azért néhány mesteri hajlítást elleshettünk. Előadása, éneklése véleményem szerint példaértékű volt. Ahogy belefeledkezett a bluesba, szinte kivirult. Nekem a mozdulataival, arcjátékával „zenélt” a legtöbbet.”
Az utolsó stúdió albuma, mely 1997-ben jelent meg Come On In This House címmel, elnyerte a Traditional Blues Album címet a W.C. Handy díj szavazáson, valamint a Live At Buddy Guy’s Legends című koncertlemezét Grammy-ra jelölték.
1997 őszén szívrohamot kapott, majd kómába esett, négy hónapig harcolt az életéért, 1998. január 15-én hunyt el.

Ajánlott lemezei:

Hoodoo Man Blues (1965)
It's My Life, Baby! (1966)
Southside Blues Jam (1969)
Buddy Guy & Junior Wells Play The Blues (1972)
Drinkin' TNT 'N' Smokin' Dynamite (1982)
Harp Attack! (1990)
Alone & Acoustic (1991)
Come On In This House (1997)
Live At Buddy Guy's Legends (1997)
Live At Theresa's 1975 (2006)

Pampalini



Big George Jackson: Southern In My Soul
2008-01-13 | kritika


Az énekes/harmonikás Big George Jackson 1949. november 16-án született Twin City-ben (Minneapolis / Saint Paul, Minnesota, USA). Elsőként az apjától hallott harmonika játékot, és körülbelül 10 éves volt, amikor először bluest. Késő serdülőkorában kezdett el játszani, játékát nagyban befolyásolta Big Walter Horton és Sonny Boy Williamson.
A ’70-es években voltak az első fellépései Twin City környékén, majd 1982-ben megalapította a saját bandáját. Olyan zenészekkel együtt lépett fel, mint James Cotton, Charlie Musselwhite és Shirley Brown. 1997-ben újjászervezte az együttesét és a hagyományosabb blues hangzás felé mozdultak el.
Az első albumát a Cold Wind adta ki 1998-ban, majd ezt a Black & Tan Records-nál megjelenő CD-k követték. A Beggin’ Aint’t For Me 1999-ben jelent meg, majd a Big Shot következett 2001. márciusában.
Több híres fesztiválon felléptek: a Moulin Blues Festival (Hollandia), Silkeborg and Odense Bluesfestival (Dánia), Lucerne Blues Festival (Svájc), Blues Estafette (Hollandia), Belgian Rhythm & Blues Festival (Belgium), Colne Bluesfestival (Anglia), International Jazzfestival (Kanada), Nancy Jazz Pulsations (Franciaország), hogy csak a fontosabbakat említsem.
2003. októberében jelent meg a Southern In My Soul című CD-je. Sokáig dolgoztak ezen az albumon, a számok a házi stúdiójukban készültek el. Az albumon nyers, csípős Chicago bluest hallhatunk, delta ízekkel fűszerezve. Big George Jackson nem csak hivatkozik a méretére, hanem egy „nagy” bariton hanggal és ízléses harmonika stílussal is rendelkezik. Számos remek szerzeményt hallhatunk ezen a korongon, úgy mint: Souther In My Soul, I’ve Done More For You Baby, Go For A Ride, Amtrak, You Ain’t All That, hogy csak a számomra kedveseket említsem. A korábbi lemezekről megismert zenészeket hallhatjuk ezen az albumon is: Jeremy Johnson-t, Phil Schmid-et, Dwight Dario-t és John Schroder-t.
Mindenképpen egy remek választás minden blues szerető embernek ez a korong, aki szereti az ötvenes évek blues stílusát, vagy akár Muddy Waters-t.
Big George Jackson a zenélés mellett több mint 25 éve dolgozik a helyi gázvállalatnál Minneapolisban, s felnevelt hat gyermeket.

Black & Tan Records, 2003

Turista



Új lemez és hazai koncertek Little G. Weevil-től
2008-01-11 | hír


Az év elején ismét hazalátogat Little G. Weevil (Szűcs Gábor), mivel az új lemezével kapcsolatos munkálatok az utolsó stádiumba érkeztek. A Going Back South című új, és egyben első szólólemeze először április 5-én az V. Budapest Blues Fesztiválon lesz kapható.
Mialatt az albumon dolgozik, a koncertezésről sem feledkezik meg. A kisfia születése óta kihagyott 4 hónapot, így most gőzerővel készül az idei első, január 17-i koncertjére, ami Budapesten a Lámpás Klubban lesz megtartva. Új számokkal is jelentkezik, és vendégzenészek is fellépnek.
A magyarországi lemezmegjelenést követően április 7-én az Egyesült Államokba repül, ahol 13-án kezdődik a tavaszi album turnéja, ami majd Európában folytatódik.


Időpontok:

Január 17. Little G. Weevil, Budapest, Lámpás Music Club
Január 18. Little G. Weevil - Mike Horváth, Zebegény, Reneszánsz Club
Január 25. Little G. Weevil - Mike Horváth, Visegrád, Don Vito
Január 31. Little G. Wevvil, Dunakeszi, Part Cafe
Február 1. Little G. Weevil, Budapest, Kis Szimpla
Február 2. Little G. Weevil, Budapest, Jelen Club
Február 4. Little G. Weevil, Budapest, A38
Február 7. Little G. Weevil Trio, Budapest, Fat Mo's Music Club
Február 8. Little G. Weevil Band, Tarján, Öreg Favágó
Április 5. Little G. Weevil, Budapest, V. Budapest Blues Fesztivál

Turista



Új felvételek Doug MacLeod-tól
2008-01-09 | hír


A nagyszerű énekes-gitáros Doug MacLeod-nak új felvételei jelentek meg Live at XM Radio Vol. 2 címmel. A felvételek 2007. novemberében az XM Radio stúdiójában készültek, a Black & Tan Records adta ki és csakis digitálisan hozzáférhetőek erről a címről.

Számcímek:
1. Raylene
2. Horse With No Rider
3. Long Time Road
4. The Addition to Blues
5. The Long Black Train
6. Since I Left St Louis
7. That's Where You'll Find Me




Pampalini


Három éves a Rockin' Chair zenekar
2008-01-07 | koncertajánló


Rockin’ Chair

2008. január 10. 20:00
Budapest, Filter klub (VII. Dohány u. 84.)

A tradicionális Chicago bluest játszó, fiatal zenészekből álló Rockin’ Chair zenekar fennállásának 3. évfordulóját ünnepli 2008. január 10-én a budapesti Filter klubban. A zenekar repertoárjában többek között Muddy Waters, John Lee Hooker, Willie Dixon, Little Walter klasszikus szerzeményei szerepelnek.

A zenekar ezen a napon 22 órától a Lámpás klubban is játszik.

A zenekar tagjai:
Cser László - basszusgitár
Idrányi Barna - dob
Svoboda Róbert - szájharmonika
Szabó Ferenc Lóránd (Jimi) - ének, gitár

Pampalini



Üdvözlet Tom Waits születésnapjára
2008-01-04 | kritika


The Braindogs
A38, 2007. december 5.


Bizonyára léteznek a világon máshol is Tom Waits-tribute zenekarok, de három nemzet fiaiból álló aligha! A Mester születésnapja (december 7, éve 1949) tájékán évek óta összejön (a) The Braindogs. Vagyis Ian Siegal – ének, gitár, Ripoff Raskolnikov – ének, gitár, Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Lívius – ének, ütőhangszerek, Frenk – ének, dob, zongora, Varga Laca – basszusgitár és Nagy Szabolcs – zongora.
Az alkalmi formáció neve az egyik Tom Waits-album címéből (Raindogs) vett szójáték. És hogy valóban nagykutyák-e az „agykutyák”, felesleges kérdés! Ezen a portálon szükségtelen ecsetelnem, hogy a Braindogs külföldi muzsikusai mennyire rangos képviselői az európai blues-életnek, és Nagy Szabolcs a hazainak! A többiek minőségi mutatóit illetően elégséges a csak Quimby nevét bedobni.
Ám, nem csupán az előadók többségének a zenei identitását alapozza meg a blues, hanem a legendás példaképét is. Ennek megfelelően az előadásra szánt dalok a blues jegyében választódtak ki elsősorban az egyébként igen színpompás életműből.
(Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy maga Tom Waits az, aki ravaszul építgeti a saját legendáriumát. Olvassátok csak el Mac Montandon: Tom Waits - Álmodban ártatlan című, interjúkból összeállított, egyébként rendkívül szórakoztató könyvét! Az jön le belőle, hogy Tom csak azokhoz őszinte, akikkel éppen neki is kedve van beszélgetni. Minden más esetben úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Nem feltétlenül rosszaságból, hanem mert ez is egyfajta szórakozás, jó móka az életben.)
A bőrcuccba bújt angol, Ian Siegal már az elején magához ragadta a kezdeményezést, no meg az ének-mikrofont. És, ezen az estén valóban ő lett a csapat vezéregyénisége! Ripoff most szinte csak a bluesos gitáralapokat hozta. Pár dal persze neki is jutott, a Clap Hands például. Kiss Tibi viszont meglehetősen visszafogta magát, sajnos. Sokkal kevesebbet énekelt a vártnál, azt is többnyire megafonba. Lívius olyankor tört a hátsó sorból a frontvonalba, amikor úgy érezte, hogy fel kéne pörgetni a tempót, mert a hangulatban nem volt hiba, egy szál sem! Az egyetlen „nem szőrös hangú” énekes, a dobos Frenk volt, aki a zongorához merészkedve, szólóban nyomott el valami megkapó szépségű nótát. A váratlan vendég, Póka Angéla is csak egyetlen dalt énekelt, de azt hatalmas mélységekkel, és valami furcsa, különös vibrálással.
A koncertmenüt ne kérjétek rajtam számon, mert nincs meg nekem minden Tom Waits-album, de hogy a Jockey Full Of Bourbon is elhangzott, abban biztos vagyok! Viszkis nótáról lévén szó, több mint gyanús, hogy Ian énekelte, ahogyan egy másik ilyen dalt is, bár a pólója tanúsága szerint ő maga a Jack Daniels márkát favorizálja.
Olyan buli kerekedett, amit csak abbahagyni lehet, befejezni aligha! Ezért is történt, hogy nem kevesebbet, mint három blokkot játszottak a srácok a ráadásban. Ekkor került elő Tom Waits talán legnagyobb slágere, a „Downtown Train” is, gyönyörűséges énekváltásokkal, hangszeresen hosszan kijátszva!
A legvégén Ian egy hátborzongató, extatikus „salalalázásba” kergette a népet. (A dal címét sajnos, nem tudom, csak azt, hogy a nótát Siegal a saját repertoárjába is átmentette.) És ez tökéletes befejezése volt egy, a maga spontaneitásában, felszabadult szétszórtságában is tökéletes koncertnek.
Feltűnt, hogy sok olyan fiatalt is megfogott az előadás, akiknek minden valószínűség szerint nem áll rendelkezésére valamennyi Tom Waits-album. Ez pedig segít életben tartani Waits magyarországi kultuszát mindaddig, amíg a Mester rászánja magát végre, hogy személyesen is tiszteletét tegye nálunk. Kísérő zenekart akár ne is hozzon magával, hiszen a Braindogs-nál elkötelezettebb muzsikusokat úgysem talál sehol.

sandro intaliano