Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Marion James: Northside Soul
2012-08-11 | kritika


Marion James zeneszerető családban nevelkedett. Édesanyja zongorán, nagybátyja gitáron és bendzsón játszott, nővére gospel együttesben énekelt, de mellettük a rokonságban még többen is muzsikáltak. A blues zenével az édesanyja lemezeit hallgatva ismerkedett meg.
Pályafutását a 60-as évek elején kezdte, az 1966-ban rögzített dala, a That’s My Man máig a legismertebb, legsikeresebb szerzeménye. Első nagylemeze, a Marion James & The Hypnotics a gitáros Casey Lutton-nal történt megismerkedésnek köszönhetően készült el. Az olasz Appaloosa Records gondozásában megjelent albumot 2003-ban az Essence követte. A tavaly újra kiadott korongon a legendás jazz zongorista, Beegie Adair mellett olyan kiváló zenészek közreműködtek, mint Reese Wynans, Jack Pearson, Bob Babbitt és Chucki Burke.
Aktuális hanganyaga, a Northside Soul június végén látott napvilágot. A repertoárban saját kompozíciók éppúgy helyet kaptak, mint más szerzők alkotásai. Ez utóbbiak közül kiemelendő az I Believe To My Soul (Ray Charles) és az I Just Want To Make Love To You (Willie Dixon) egyéni interpretációja. A lemez gyöngyszeme a funky-s beütésű Smokin 'Hot. Az I Know A Good Thing akár egy Al Green albumon is helyet kaphatna. A nashville-i énekesnőnek koránt sincs „klinikai tisztaságú” hangja, viszont előadásában ott van a fekete lélek minden titka, amit nagyon sok fehér előadó próbált már megfejteni. A kísérőmuzsikusok között megtaláljuk Ivan Applerouth-t (gitár) is, akinek 2011-ben került piacra az instrumentális dalokat tartalmazó debütáló hanganyaga, a Blue And Instrumental!.
A Nashville's Queen Of The Blues címmel illetett Marion James a friss lemeze által magas színvonalat képviselő, egyszerűen megunhatatlan produkcióval örvendeztetett meg minket.

EllerSoul Records, 2012

hoati


Kislemez sorozattal jelentkezik The Soul Of John Black
2012-08-09 | hír


John Bigham, művésznevén The Soul Of John Black változatos karriert tudhat magáénak. A Los Angelesből származó muzsikus nyolc évig a Fishbone együttes tagja volt, később olyan zenészekkel turnézott és készített felvételeket, mint Miles Davis, Eminem, Dr. Dre, Nikka Costa és Bruce Hornsby. Szólólemezei 2002 óta jelennek meg, melyek közül a The Good Girls Blues-t a The Blues Foundation a Best New Artist Debut címre jelölte. A közelmúltban A Sunshine State Of Mind címmel digitális kislemez sorozatot indított el. Az első két dal, a Lemonade és a Summertime Thang az egyéni stílusú előadó Badcamp oldaláról tölthető le, csakúgy, mint az egészen késő őszig megjelenő újabb single-k.

hoati


Együtt a blues család – eszméletlen levél Lábatlanból
2012-08-07 | kritika


Én nem tudom, hogy a magamfajta blues-függő egyén hogy élhetett eddig úgy, hogy nem volt még a Lábatlani Blues-Rock Fesztiválon?! A jót persze a nagylány is csak akkor értékeli, ha már kipróbálta. Ha nem is ebben az értelemben, de most, a tízediknél felcsatlakozva, végre átestem a tűzkeresztségen én is, és alig várom a következőt! (Persze ez a hasonlat is sántít egy kicsit az egyik lábára, ahogy kell…)
Horváth ’Kicsi’ Misi a blues-rock jubileee szíve-lelke szinte refrénként ismételgette a július 20-adiki kezdőnapon, hogy ennek a fesztiválnak a legfőbb értéke és vonzereje, hogy családias, emberközeli tud lenni. Ezt adja az idilli (arborétum, kastély) környezet is, de legfőképpen az immár hazajáró zenészeknek és a visszajáró közönségnek köszönhető. Részemről ennek az első megnyilvánulása az volt, hogy érkezésemkor a hangosító mesterek (köztük vagy 20 év) azon vetélkedtek, hogy Mayall, vagy a legendás Hooker ’N’ Heat lemez anyaga fogadja a messziről jött vendéget. Később ezt a dilemmát rengeteg Muddy Waters hozzáadásával hidaltam át, a kedvező fogadtatásra való tekintettel.
A szívbajt hozta rám a Misi, amikor aszongya, én nyissam meg a 10 évre visszatekintgető kiállítást. Ez inkább olyan bünti-félének tűnt, hogy valljak csak szépen színt, hogy is nem evett el ide az avas eddigelé. No de mégis, mekkora respekt mán?!
- Te, mondom neköm, itt oda van figyelve az embörre (ahogy már a szögedi embör tenmagával beszélget)! Így aztán a megnyitó – odavalósi – beszédek után mégis csak megnyilatkoztam, a továbbiakra nézve, immár hozzátartozóként és azon melegemben meg is hívtam mindenkit, a kis hozott hazai hozzávalóimból összeütött zenekóstolóra. Az egyórás szeretetvendégség végére (Afrikától a Delta bluesig jutottunk) a közönség java is megérkezett és érezhettem, hogy nem hiába „terítettem meg” – jól fogyott a kóstoló!
Tudod, amikor tudod, hogy blues históriádat egy igazi blues-történész hallgatja (miközben neked is megajánlották kedvesen ezt a titulust a plakáton), na akkor azért oda kell készíteni egy-két Tena Lady-t. Naná, hogy azt is Lábatlannak, közelebbről Misinek köszönhetem, hogy szanaszéjjel életemben itt és most ismerhettem meg azt a nagyon közeli „rokonomat”, akit Nemes Nagy Péternek hívnak. A Nagy Lábatlani Blues Család Egyesítési Program (a továbbiakban N.L.B.Cs.E.P., csak az egyszerűség kedvéért) keretében vele és egyre többekkel együtt reagáltuk a bőséges reagálnivalókat – söreink számát serényen vetélkedtetvén és bólintgattunk, mint az eperfa lombja a Családi körben.
A sorsom kegyetlenségéből szombaton vissza kellett jönnöm Szegedre (amputáció még nem fájt ennyire egyszer se), ámde a pénteki napot viszont teljességgel a magaménak érezhettem. Annyira befogadott a „család”, hogy én konferálhattam a fellépőket. Ebből aztán az lett, hogy kettéhasadt a tudatom. Kettős lélekkel turbóztam magam, egyszer a színpadon verbalizálva a verbalizálhatatlant, máskor meg a színpad előtt hangosan ritualizálva blues-alapú önkívületes testelhagyásaimat. Dejszen volt is min verdesni magam a földhöz! Olyan programot rittyentett nekünk ez a „nemkicsi” Misi, hogy arra még Mátyás király is azt mondta volna: Gaddöblúz! Ezúttal viszont én mondogattam feszt, mert volt is okom rá. A Dunánál aznap este tetőzött a blues!

Már az első fellépő banda is kihozta belőlem a nagyalföldi bluesparasztot. Úgy viselkedtem a színpadon, mint akinek elmentek otthonról… (a zenésztársai). Már a beállásnál annyira akadtam, hogy a Pfeiffer testvéreket apa-fiának konferáltam.
- Édös gyerököm, Ákos! Hány éves vagyol? Tizenkilenc! Oszt hozod neköm SRV gitár soundját, érzéki frázisait és egyáltalán, drágaemlékű szellemét?! Hogyne hörögtem volna bele a mikrofonba a végén, hogy „Ugye mondtam, hogy Stevie Ray nem halt meg?!” Az elbűvölő blueshangú Boros Vikit pedig simán lekokotayloroztam a nyilvánosság előtt, olyan elementáris, kellemesen „viseltes” blueshangja tud lenni, amivel már most falat lehet bontani – nem is kell már neki öregedni és jól meghízni, hogy naprakész blues lady legyen, hisz hangja, mint smirgli, ahogy kell.
Csolnokiak a drágáim, ahol újabban szintén megfogant a blues fesztiválélet, nyilván ott meg ők a hazai motorosok. Ezúttal kölcsöndobossal is remekül együtt voltak. A repertoárt tanítani kéne; saját számuk is rendben. Nevük és a mottó-opusz példázatos: Blues & RollMajd meggyógyít a blues.

 
 

Azután jajjj, berepült a Zsebrakéta – bemondatták velem, hogy ez nem blues, hanem inkább popzene, de nem rossz. Annyira nem rossz, hogy – teszem én hozzá – eszméletlen jó, termelői bulizene. Kiváló – egyébként erősen bluesviselt – zenészek álltak össze, legjobb kedvükben örömöset zenélni. Eszehagyott, szellemes-poénos szövegek és lábakat megbugizó muzsika. Be is indult a naccsalád. Addigra voltunk vagy harmadfélszázan (eztet nem tudom, mennyi, de biztos jó sok). A legmegbízhatóbb egy végtelenül kedves, Felvidékről visszajáró blues-fater volt, aki allnight tolta asszonykáját a pörikbe – jobban is tán, mint a Kercsendi kettes (Markos után szabadon). Külsőre Dr. John-hoz húz, de míg az, a vudu-ban, emberünk viszont a rocky-ban volt nagy mágus, csak úgy húzták a népet az örvénybe a színpad előtt.
A Bluesbolhák utódaiból alakult hétpróbás zenészekből álló banda tudja, mi kell a (jó) népeknek. Truvájos számaik és eleven színpadi jelenlétük még a sörben ülők farizmait is megmozgatták. Tűrte Misi, amíg tűrhette ezt a tetőző fílinget, aztán, ahogy várható volt, előkapta herflijét és fújt egy jó kanyargósat, mint volt bandatárs, a Nekem csak a bluesba.
Eddigre persze feljött a vendéglátás is a zene és a tánc mellé. Az észveszejtő sültek színes kavalkádjának illatai kergetőztek, vetélkedtek a meg-megújuló Szalonsör-ingerekkel. Az utóbbi, szinte csillapíthatatlan régi vágyakat szított az alföldi emberben, aki nem túl gyakran nosztalgiázhat mostanában jó asztali barátjával.
A színpadon pedig most kezdődött csak a nagy blues-dínomdánom. Pribojszki Matyi vezette fel a színpadra válogatott legénységét. Volt ott minden, mint Karácsonykor, a dögös-ríkkatós bluestól az ördöngös-tekerősig. A harmonika világbajnok kontakt rezgésben tartott egyként nézőt, táncolót és zenészt a színpadon. Matyi a szájmuzsikájával büntetett, mint szokott, vagy éppen szívmasszázst végzett az élőzene zarándokain. Szász Feri gitárszólói és riposztjai fokozhatatlannak tetszettek, de aztán megtudtuk, hogy van még benne. Ehhez Borsodi Lacinak kellett még beszállni – és jött a kegyelemdöfések sorozata. Ítélet volt rajtunk, a jól működő blues session kéjmámoros tömegpusztítása. El volt egymással a két gitáros, látszott, hogy nem izgulnak, ki fog győzni a párbajban – ikszre játszottak. Mindent átjárt a zeneöröm: forgott a gyönyörtől a Gerenday kúria és belemönt az arborétum fáinak lábába is a bugi.
Na de több se kellett a blues-történészből lett szpíkernek, olyan verbális impróra ragadtatta magát, hogy maga is a hatása alá került önmagának. Annál is inkább, mert még csak most jött a haddelhadd! A fokozhatatlan ismét csak (tovább) fokozhatónak bizonyult. A bevezető eszmefutkosásban Fekete Jenő Krisztus-szerű imágója és szentséges blues-revelációi korrelációba állíttattak zenénk ördögtől való természetével. A Muddy Shoes zenéje, ily módon „emberi természetünk mély lényegét fejezi ki, vagyis azt a kettősséget, amit éppen a blues tud a legszebben összebékíteni, egységbe vonni. Ebben együtt szólhat az ördög patadobogása az angyal szárnysuhogásával. Egyszerre égi repülés és földi pörgés, lebegés és fetrengés, fellélegzés és sikoly, miképpen a születés és a halál…”
Ilyesféle lótej-ittas látnoki kinyilatkoztatásokkal persze vigyáznia kell a bémondónak, mert könnyen megkaphatja valamely zeneéhes hevült hallgatójától, hogy nem kell ez a „verbális maszturbáció”, amint az meg is mondatott. Mi is megegyeztünk egy döntetlenben azzal, hogy jobbak ezek a gondolatok leírva (itt tartunk most).
A Muddy Shoes természetesen azt hozta a tetőponton, amit mindig is vártunk tőle: a leglazább, instant oldódó kortárs blues, tanáros profizmussal és igényességgel. Éjfél után elindult útjára a gyönyör… A táncolók mindenek voltak, csak nem „lábatlanok”… I wanna make love to you – az a koncertbuli, ami ezzel a számmal indul, nem nagyon fog kedvezni az elmagányosodásnak. Mindenki mindenkivel – ez a táncra, mint a „szalonozásra” is egyaránt igaz volt. A fesztivál nemzetközi jellegét legszebben mutatató vezérmotívum egy, Eindhoven környékéről érkezett holland házaspár részvétele volt. Wout és Nicoline egész nyáron járja Európa legjobb zenei gyülekezőhelyeit és így jutottak el ide hozzánk is. Náluk lelkesebb tapsoló és táncoló nem is lehetett senki – az utolsó coda-ig pörögtek velünk, így fejezvén ki legjobban, hogy immár ők is „családhoz” tartoznak.
Visszaolvastam a blues-lettert. Ebbiz’ jó sok személyes bötű lött, de csak azért, mert volt miről és mit írnom. Köszönöm a vendégséget, remélem, jövőre már én is, mint a többiek, hazajövök Lábatlanba, a tizenegyedikre! Úgy legyen!

Szöveg: Pleskonics András, fotó: Nemes Nagy Péter, Joe Vincze


A Rusty Coins Small-Time Band demói
2012-08-04 | kritika


A Rusty Coins Small-Time Band nevű blues-rock trió 2008 januárjában, a Bad Penny zenekar utódjaként jött létre Kaposváron. Az alapfelállást két testvér és egy barát, Szabó Gábor (gitár, ének), Szabó Gergely (basszusgitár) és Karácsony Balázs (dob) alkották.

   

Az együttes kezdetben főként Rory Gallagher dalait, s néhány ZZ Top, Popa Chubby és David Gogo szerzeményt játszott. Időközben saját ötletek is születtek, ezért 2009 végén elkészítették a The First Step című demo CD-t. Az önerőből, „házi stúdióban” rögzített lemezen csakis a banda frontemberének, Szabó Gábornak a kompozíciói hallhatók. Az angol nyelven előadott nóták közül a Breakfast On The Bus, a Shakin’ Blues és a Chameleon fogott meg leginkább. Következő hanghordozójuk, az élőben feljátszott We Follow You... Mr. Gallagher az ír gitárvirtuóz, Rory Gallagher pályafutásának különböző időszakaiból tartalmaz dalokat. Az Xmas, Chick & Kid címet viselő demó 2011-ben készült el. A cím a tagok beceneveire utal, amiket kis jelekként rajzoltak rá korábban a próbatermi vázlataikra. A zeneszerzői és szövegírói feladatot ismét Szabó Gábor vállalta magára. Két számban (2nd Blues, My Brother Won’t Help Me) vendégmuzsikusként a szájharmonikás Vágner Mátyás szerepelt. A keverést követően a dobos poszton csere történt, a külföldön szerencsét próbáló Karácsony Balázst a Despicatus nevű heavy-metal csapatban is játszó Dancs Gábor váltotta.
A fiúk kérésre bárkinek szívesen ajándékoznak, postáznak (kapcsolat: Szabó Gábor - gbrszabo@yahoo.com) bármelyik demójukból, hátha valakinek örömet tudnak okozni vele. Jelenleg a következő hanganyagukon dolgoznak, melynek elkészülte őszre várható.

The First Step, 2009
We Follow You... Mr. Gallagher, 2010
Xmas, Chick & Kid, 2011

hoati


Guitar Mikey And The Real Thing: Out Of The Box
2012-07-31 | kritika


Koránt sem lehet azt mondani, hogy Guitar Mikey a lemezkiadás tekintetében elkényeztetné a rajongóit, hiszen a szóló pályáját 1985-ben indította el, de azóta csak három albumot készített.
Legfrissebb hanganyaga, az Out Of The Box a Michael Frank vezette Earwig Music gondozásában látott napvilágot. A lemezre a kanadai származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő muzsikus saját, valamint társszerzővel írt szerzeményei kerültek. Az elhangzó felvételekben a tradicionális blues, blues-rock, New Orleans-i zene és a bluegrass elemei keverednek. A repertoár húzó tételeinek a Blues Attack, az It’s A Sin és a Freedom Road számítanak. Az album egyetlen akusztikusan előadott dala, az It’s Goin’ Down. Guitar Mikey nemcsak gitározik és énekel, hanem basszusgitáron, mandolinon és bendzsón is játszik. A hetven perc körüli hanghordozó rögzítésére olyan vendégzenészek kerültek meghívásra, mint Billy Gibson, David Maxwell, Bob Margolin és Super Chikan.
Az Out Of The Box első osztályú muzsikát tartalmazó, ízléses csomagolású lemez, melyet Guitar Mikey a mentora, a földi világból 2003-ban távozott King Biscuit Boy emlékének ajánl.

Earwig Music, 2012

hoati


Liz Mandeville: Clarksdale
2012-07-28 | kritika


A Wisconsinban született Liz Mandeville ez idáig négy lemezt készített, a legnagyobb sikert a 2008-ban kiadott Red Top című albummal érte el. Karrierje az elmúlt évtized végén egy betegség végett megszakadt, a teljes gyógyulása több mint két esztendőt vett igénybe.
Visszatérő hanganyaga elkészítéséhez jelentős inspirációt kapott tavaly a Mississippi államban fekvő Clarksdale városában tett látogatása során. A jelenleg Chicagóban élő muzsikusnő a lemezfelvételre olyan vendégzenészeket hívott meg, akik a blues világ krémjéhez tartoznak. A produkcióban így szerephez jutott Willie ’Big Eyes’ Smith, Donna Herula, Eddie Shaw és Nick Moss. A legendás Muddy Waters bandájának tagja, a dobon és szájharmonikán játszó Smith nem élhette meg a CD megjelenését, mivel 2011. szeptember 16-án agyvérzésben elhunyt. A változó felállással rögzített számok mindegyike Mandeville saját szerzeménye. A gitáros-énekesnő hangja érzelmekkel teli, erőt sugárzó, szinte bekúszik mélyen a hallgató bőre alá. Orgánuma néhol Sippie Wallace-ra, néhol Lou Ann Barton-ra emlékeztet, mégis össze nem téveszthető énekhanggal rendelkezik. Az albumon található felvételek nagyon egységes színvonalat képviselnek, így nehéz lenne rangsorolni őket.
A zenélés mellett a Chicago Blues Guide oldalán publikáló Liz Mandeville végig lebilincselő, könnyen megszerethető korongja a saját lemezkiadója által került a piacra.

Blue Kitty Music, 2012

hoati


Blues Kocsma a Szigeten
2012-07-25 | koncertajánló


Sziget
Budapest, Óbudai-sziget
2012. augusztus 8-12.


Idén a Sziget augusztus 8. és 12. között kerül megrendezésre. Az European Festival Awards-on fődíjat kapott fesztivál Blues Kocsma színpadán változatos stílusú fellépőket láthatnak, hallhatnak az érdeklődők. A műsorfolyamból külön említést érdemel az R.L. Burnside unokája által vezetett Cedric Burnside Project, a Rock And Roll Hall Of Fame-be beiktatott The Coasters ex-tagjának, Alvon Johnson-nak a zenekara, valamint a hazánkban már többször járt Gyo CC Kretz produkciója. A magyar együttesek közül a Mystery Gang, a Magyar Atom és a Petenders koncertje tűnik kihagyhatatlannak.

A tervezett program:
Augusztus 8.: Butterfly Effect, Cedric Burnside Project, Pink Freud, Mississippi Big Beat, Ferenczi György és a Rackajam, Capriccio - vendég: Török Ádám
Augusztus 9.: Vadvirágok Blues Band, The Silver Shine, Stoned - vendég: Fekete Jenő, Alvon Johnson Band, Timebomb, Firkin
Augusztus 10.: Etnofaun, Blue sPot, Psycho Mutants, Kettős Tamás és a Vadszamarak, Gyo CC Kretz & Band, Gyo CC Kretz - Kettős Tamás és a Vadszamarak - ef Zámbó István
Augusztus 11.: Csukamájolaj, Joint Venture, Fat Cat, Mystery Gang, Sonia And The Soulbreakers, Jimi Hendrix Memorial Band - vendég: Fekete Jenő
Augusztus 12.: Jambalaya, Tom White és Barátai, Doors Emlékzenekar, Magyar Atom, Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers, Petenders

hoati


Tail Dragger & Bob Corritore: Longtime Friends In The Blues
2012-07-22 | kritika


Tail Dragger és Bob Corritore 1976. január 11-én, Howlin’ Wolf halálának másnapján, a veseelégtelenségben elhunyt zenész tiszteletére a chicagói 1815 Club-ban adott koncerten találkozott először egymással. Megismerkedésük egy életre szóló barátság kezdetét jelentette.
A két nemzetközi szinten jegyzett muzsikus a közelmúltban közös lemezzel jelentkezett. A Longtime Friends In The Blues című albumon a főszereplők zenésztársai a Rhythm Room All-Stars tagjai, Chris James (gitár), Patrick Rynn (basszusgitár) és Brian Fahey (dob), valamint Howlin’ Wolf egykori muzsikusa, a veterán zongorista-énekes Henry Gray és a Kaliforniából származó gitáros, Kirk Fletcher voltak. A repertoárt egyértelműen Tail Dragger szerzeményei uralják, mindössze egy feldolgozás nóta, a Sugar Mama hallható a lemezen. Sonny Boy Williamson (John Lee) számának interpretációjában Henry Gray énekel. A Chicago blues stílusú dalokban a szájharmonika- és a zongorajáték került előtérbe, de a gitárosok is lehetőséget kaptak, hogy bizonyítsák tudásukat. A tíz számot tartalmazó CD zárótétele, a Please Mr. Jailer Leadbelly klasszikus dalát, a Gallis Pole-t juttatta eszembe.
A műfajjal még csak most ismerkedőknek is ugyanúgy csemege ez a lemez, mint azoknak, akiknek blues folyik az ereiben. A Longtime Friends In The Blues csillagos ötöst érdemel!

Delta Groove Music, 2012

hoati


Csolnoki Blues-Rock Fesztivál másodszor
2012-07-19 | koncertajánló


II. Csolnoki Blues-Rock Fesztivál
Csolnok, Rendezvénypark
2012. július 27.


Július 27-én Csolnokra zarándokolhatnak el a blues-rock műfaj elkötelezett hívei, hiszen ezen a napon a XV. Csolnoki Falunapok nyitó rendezvényeként második alkalommal tartják meg a számos zenekart felvonultató Csolnoki Blues-Rock Fesztivált.

Részletes program:
19:00 - 20:00: Rock And Roller
20:30 - 21:30: Blues Revolver
22:00 - 23:30: Blues And Roll
00:00 - 1:00: Hobby Blues Band

hoati


A jövő gitáros istenei – újabb könyv Géczi Lászlótól
2012-07-16 | hír


Május végén került piacra Géczi László könyve, a Nyitott Blues. Jóformán meg sem száradt a nyomdafesték a mű lapjain, a szerző A jövő gitáros istenei címmel újabb kötettel jelentkezett.

A gitárosok istenítésének története 1965-ben kezdődött, amikor egy húsz éves fiatal angol gitáros olyan hatással volt a közönségre, hogy Londonban megjelentek a tűzfalakon és a metróban a Clapton is God (Clapton az isten) graffitik. A Lassúkezűnek becézett muzsikus abban az időben John Mayall Bluesbreakers-ében játszott. Eric Clapton rászolgált a rajongók istenítésére, odaadó szeretetére, hiszen a mára hetven felé közelítő művész pályafutása szinte azóta is töretlen. A jövő gitáros istenei című könyv azonban nem róla, még csak nem is a múlt és a jelen szerencsére még élő gitáros istenségeivel foglalkozik, hanem a legfiatalabb trónkövetelőkkel. A műben szereplő 33 (a szám a krisztusi korra utal) ifjú gitáros többsége a húszas-harmincas éveiben jár, mindössze néhányan vannak közülük, akik a negyvenes középgenerációt képviselik. Bár a blues, a blues-rock zenét általában férfiak művelik, ennek ellenére 7 szédítő tehetséggel megáldott hölgyről is olvashatunk az e-könyv és hagyományos papír alapú formában is kiadott kötetben.

hoati


X. Lábatlani Blues-Rock Fesztivál – Élő környezetben, élő zenével
2012-07-12 | koncertajánló


X. Lábatlani Blues-Rock Fesztivál
Lábatlan, Gerenday Kert
2012. július 20-21.


Épp tíz esztendeje pattant ki a szájharmonikás Horváth Misi fejéből a gondolat, hogy a lábatlani Gerenday Kert szabadtéri színpadán egész estét betöltően, hamisítatlan blues muzsika szóljon. Mint tudjuk, minden kezdeményezés annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle – így a 2003 óta az egykori Búcsúbál részeként szerénykedő dzsembori mára jócskán felértékelődött. Az azóta is évi rendszerességgel színpadra állított – immár önállóvá érett – produkció Lábatlani Blues-Rock Fesztivál néven nőtte ki magát keresett és népszerű eseménnyé.

Gazdag, színvonalas és ismét kétnapos program várja a blues szerelmeseit a Komárom-Esztergom megyei Lábatlanban. A jubileumi fesztivált az elmúlt kilenc év összegyűjtött relikviáiból (fotók, plakátok) álló tárlat indítja pénteken 17 órakor, emellett a szegedi illetőségű Pleskonics András blues-történész előadását hallgathatják meg az egybegyűltek. Este 7 órától immár a zenéé a főszerep, a szabadtéri színpadon a Blues And Roll, a Zsebrakéta, a Pribojszki Mátyás Band és a Muddy Shoes váltják egymást a minőségi muzsikálásban.
Szombaton érdemes már kora délután felkeresni a „tett helyszínét”, hiszen az érdekesnek ígérkező családi és gyermekprogramok mellett a gasztronómiai élvezeteknek is hódolhat a (nem csak) blues koncertre éhes nagyérdemű. Az alternatív programokat akusztikus háttérzene segíti: Fekete Jenő & Besenyei Csaba, Pesti Zoli, valamint az Ulbert – Gébert Project gondoskodik a hangulatos aláfestésről. A szabadtér mellett a Közösségi Ház is kinyitja kapuit, ahol Benkő Zsolt tart gitárkurzust, Nemes Nagy Péter blues-történész pedig szakmai előadással készül. A kellő mennyiségű szellemi (és persze biológiai) táplálék után 19 órától jöhet a fő program: a Benkő Zsolt, Garda Zsuzsa és Horváth Misi Triót a Jambalaya együttes követi, majd a Capriccio érkezik sztárvendégeivel, a Mini két meghatározó muzsikusával, Török Ádámmal és Németh Károllyal. Az estet egy fergeteges jammel a Borsodi Blue zárja, ahol a zenészek együtt ünneplik majd a jubileumi Blues-Rock Fesztivált.
A Leader pályázatnak és a támogatóknak köszönhetően a lábatlani rendezvény ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a fesztivál szervezői, illetve közreműködői!

Hegedűs István


Johnny Rawls: Soul Survivor
2012-07-06 | kritika


Bevallom, szeretem Johnny Rawls lemezeit. Mi több, nagy rajongója vagyok a Blues Music Awards díjas előadó munkásságának, ezért mindig örömmel veszem kezembe új kiadványait.
Johnny Rawls zenei pályafutását Joe Tex és Z.Z. Hill együtteseiben kezdte. A 70-es évek közepén csatlakozott O.V. Wright zenekarához, majd a soul legenda halálát követően néhány évig Little Johnny Taylor-ral turnézott. Szólókarrierjét 1985-ben indította el, mellette stúdiózenészként és producerként is tevékenykedik. Aktuális albuma, a Soul Survivor immár ötödik a sorban, mely a Catfood Records gondozásában látott napvilágot. A korongon található számokat a Stax, Motown és Hi Records előadói által képviselt zenei világ jellemzi. A felvétel idején hatvanéves muzsikus valamennyi lemezén kifejezi tiszteletét mentora, O.V. Wright emléke előtt, ezt most az Eight Men, Four Woman című dallal teszi meg. A Drowning a Bob Trenchard - Sandy Carroll szerzőpáros kompozíciója, a fennmaradó számok Rawls és együttese tagjainak szerzeményei. Az egyetlen instrumentális darabban, a J.R.’s Groove-ban Johnny McGhee, Dan Ferguson és Andy Roman ízléses szólója követi egymást.
A Soul Survivor jól megírt, tisztességesen hangszerelt, kiváló zenészekkel feljátszott lemez, vitathatatlanul az év eddigi időszakának egyik, ha nem a legjobb soul-blues kiadványa.

Catfood Records, 2012

hoati


Grady Champion: Shanachie Days
2012-07-03 | kritika


Számos olyan előadó létezik, akik annak ellenére, hogy hosszú évek óta teszik a dolgukat, és a blues műfajt igen magas szinten művelik, itthon szinte teljesen ismeretlenek. Ilyen muzsikus a zenei pályafutása előtt bokszolóként és DJ-ként tevékenykedő Grady Champion is.
A Mississippi államban született Grady Champion bemutatkozó lemeze, a Going Back Home 1998-ban került kiadásra. A szájharmonikás-énekes számára az ismertséget soron következő két albuma, a Payin' For My Sins és a 2 Days Short Of A Week hozta meg. Nevét ekkor már a jövő nagy reménységei, Shemekia Copeland és Shawn Pittman társaságában emlegették. Az átütő siker a 26. International Blues Challenge megnyerésével köszönt be. Zenekarával „Band” kategóriában a 110 nemzetközi induló közül az első, míg szóló előadóként a „Solo/Duo” kategóriában Matt Andersen mögött a második helyezést érte el. A siker eredményeképpen az Earwig Music ismét piacra dobta 2007 nyarán a 930 Blues Cafe-ban adott koncertje felvételét (Back In Mississippi Live At The 930 Blues Cafe). A tavalyi évben Dreamin’ címmel elkészített lemezét Soul Blues Album Of The Year címre jelölték a 33. Blues Music Awards-on. Legújabb korongja, a Shanachie Days a Shanachie Entertainment gondozásában kiadott albumairól (Payin' For My Sins, 2 Days Short Of A Week) nyújt válogatást. A háromszoros Grammy-díj nyertes Dennis Walker produceri felügyelete alatt rögzített szerzemények közül a Policeman Blues, a Roberta, a Love Is My Middle Name és a My Rooster Is King van a legnagyobb hatással az ember hangulatára, érzéseire.
Jómagam már a koncertlemeze megjelenése óta figyelemmel követem Grady Champion munkásságát. Mind a Back In Mississippi Live At The 930 Blues Cafe, mind a Dreamin’ kiváló alkotás, de korai felvételeit megismerve sem kellett csalatkoznom. Csak ajánlani tudom mindenki számára, hogy szerezze be a Cantonban élő muzsikus albumait.

GSM Music Group LLC, 2012

hoati


Sugar Blues - Blues nap a Lamantin Jazz Fesztiválon
2012-06-30 | kritika


Feldobod Fő tér, leesik jazz, mi az? Lamantin Jazz Fesztivál, hát persze. Még akkor is, ha az első sátras nap a bluesé volt szerdán. A gitár-szájharmonika kombó aznap este kiszorította a félhangokat, és erősítette a felhangokat. Sorvégénpont, Jordi Alba pedig elhúzott a szélen.

Játsszunk el a gondolattal, hogy kibe futhat bele egy Lamantin-debütáns, mondjuk épp a blues napon? Az arcok ugyanazok szinte, mint kik voltak egy évvel ezelőtt. Sorvégénpont zsurnaliszták, beszédespólós életművészek, joviális családapák, kultúrsznobok és harsány hozzáértők, zenei ízlésüket szárnybontó fiatalok, fejbenmármegvanakép fotósok - ejtőznek, isznak, sztoriznak, de mindenikben közös a zene, és azon belül is a blues szeretete. Vagy nem, de most úgy tesznek.
Jordi Albá-nak még épp egy órája volt, hogy meghúzza a szélen, amikor becsekkoltunk a "sátorszájon", s még elkaptuk a Muddy Shoes koncert finisét. Vállaltan Sugar Blue-ra jöttünk, akit jó pár évvel ezelőtt már volt alkalmunk pár percre lefülelni a Padláson, az akkori Lamantin-szentélyben (micsoda remek akusztikájú koncerthelyszín volt az, kérem!). Reméltük, nem foghúzás után áll most színpadra, s nem szólózza le senki onnan, mint a már urban legend-ként terjedő fenti alkalom során. Az egészséges kíváncsiság tehát megfelelő fordulaton pörgött bennünk.
A herflis félisten koncertjét felvezető Hans Theessink-ről igazából annyit tudtunk, amennyi előzetesen mankóként landolt a mailboxunkban: a gitáros-szájharmonikás 'igazán szokatlan jelenség a blues és a roots music világában, holland létére bejárta ugyanis az összes blues-fesztivált, begyűjtötte a legnagyobb díjakat és meghódította a blues-rajongók szívét. Ehhez képest Bécsben él, már ha az évi kb. 200 koncertje mellett néha hazajut. Gitáros-énekesünket a 60-as években kapta el a blues-láz, mint akkoriban szinte mindenkit, számára azonban nem volt gyógymód. Első lemeze 1970-ben készült, melyet azóta 19 másik követett. A Derroll Adams-nek ajánlott „Banjoman" c. dal nemrég Grammy-jelölést is kapott. A 2009-es memphisi Blues Music Awards pedig - az akkor megjelent lemezét - az év legjobb akusztikus albuma díjra is jelölte! Eltéveszthetetlen gitárjátéka, zengő baritonja és karizmatikus színpadi jelenléte miatt Theessink olyan elismert blues&roots zenész lett, ami egy európai számára csak elvétve sikerül. Az amerikai Blues Revue, a világ vezető blues magazinja így nyilatkozott róla: A világ egyik legkiemelkedőbb country-gitárosa, meleg baritonja pedig megadja játékának a blues hangzást!"
Elvenni nem vettünk el belőle, hozzátenni pedig értelmetlenség lenne, talán csak annyit: megdolgozta szívünket a holland hobó, főként a Tom Waits -örökzöld Way Down in the Hole és a tradicionális Saint James Infirmary felemlegetésével. Mire koncert vége lett, Jordi Alba már terpeszes bemelegítést végzett...
Sugar Blue alakja a Theessink-koncert közepe táján olvadt először szemünk elé a sátorfélhomályban. Szépen átsétált a sorok között és senki nem vetődött elé, hogy maestro, itt írja alá. Bádigárd sem volt vele, mégis akadálytalanul eljutott a "zenészmelegedőig". Theessink nyomta a magáét, SB komótosan átsétált, a közönség pedig úgy fogadta el mindezt, mintha mindennapos lenne ez itt Szombathelyen. Ennyi erővel akár B.B. King is népszerűsíthette volna a közel 15-ször akkora költségvetésű Iseumi Szabadtéri Játékokat a főtér egyik márványkockáján. Kérdezi a T. Olvasó, mennyi az annyi? 12 milka a Lamantiné...
Jordi Alba már fél órája koptatta az oldalvonalat, amikor becsapott a zenei ménkő. Iszonyatos csépléssel és riffeléssel kaptunk olyan hangnyomást a hallás szempontjából verziófrissítésen átesett fülünkbe, hogy kapaszkodnunk kellett rendesen a színpad mellett. Sugar Blue zenekara komoly sújtásba fogott a hangszerekkel, és valljuk meg, nem gondoltuk volna még ekkor, hogy ezt a blokkot jobban hype-oljuk, mint a koncert további részét.
No de ki is Sugar Blue? Íme! "Első harmonikáját a nagynénjétől kapta, és mihelyt megtanult bánni vele, utcazenésznek állt. Első felvételei 1975 körül készültek olyan legendás muzsikusokkal, mint Brownie McGhee, Roosevelt Sykes, Victoria Spivey vagy Johnny Shines, majd a blues-zongorista Memphis Slim javaslatára Párizsba ment. Itt botlott a Rolling Stonesba, akik rögtön felkapták a fejüket újító hangjára. Több albumon és koncerten is dolgoztak együtt, sőt, a Stones marasztalni próbálta, de ő inkább saját zenekart alakított otthon, Amerikában. Sikere egyre nőtt, 1985-ben Grammy-díjat kapott a Montreux Jazz Festival-on felvett albumáért. Olyan zenészekkel játszott, mint Muddy Waters, B.B. King, Art Blakey, Lionel Hampton, Fats Domino, Ray Charles, Jerry Lee Lewis, Willie Dixon, Stan Getz, Frank Zappa, Johnny Shines vagy Bob Dylan. Leghíresebb felvétele a Rolling Stones 'Miss You' c. dalában található.
Blue híres virtuóz technikájáról és erős kifejezőképességéről, mellette pedig olyan energiát áraszt, hogy az erőművek csődbe mennek tőle! S ha ez még nem volna elég, énekel is: hangja mindenkit magával ragad, és önmagában is szenzáció lehetne... de persze ott az a zseniális harmonika!"
Nem akarjuk cáfolni a fentieket, ránk kissé fáradt benyomást tett SB. Zenekara meggyőzőbb volt nélküle, mint vele - számunkra legalábbis.
Jordi Alba a meccs feléhez ért, amikor elhagytuk a sátrat. Ő még akkor nem tudta, hogy neki ez csak a fele, mi viszont már igen, hogy nekünk ez a vége. Sorvégénpont.

Büki László 'Harlequin'
Forrás: Vaskarika, a kultúracél

A szerző koncertekről készült fényképei ide kattintva tekinthetők meg.


Szívből jövő blues – ismét itthon Little G Weevil
2012-06-28 | koncertajánló


A napokban érkezett haza, s az elkövetkező két hétben koncertekkel örvendezteti meg a blues szerelmeseit Little G Weevil.
Utoljára az év elején, az új lemezével kapcsolatban („Van egy új generáció, ami reményt ad…”) foglalkoztunk az Egyesült Államokban élő és alkotó zenésszel. Azóta a „The Teaser” világszerte pozitív kritikákat kapott. Márciusban feljutott az amerikai Roots Music Report Top 50 Blues slágerlistájára, és a 30. helyen landolt, májusban a B.B. King’s Bluesville rádió slágerlistáján a 2. helyen szerepelt. Mindemellett az Egyesült Államok egyik vezető indie zenei magazinja, a Blurt (ez nem Blues magazin, ők szinte soha nem írnak bluesról), s a jazzre specializálódott DownBeat Magazine is foglalkozott az albummal. Európában is jó volt a fogadtatás: Franciaországban 1. volt a korong februárban, a német Bluesnews magazin pedig egy nagyon pozitív hangú kritikát írt róla. Az öreg kontinens első számú blues magazinja, az angliai Blues Matters! júliusban jelentet meg egy több oldalas interjút a lemez kapcsán.
Mindezek ismeretében csak mindenkit biztatni tudok, hogy menjen, s nézze meg a hazai fellépései egyikét.

Fellépések:
Little G Weevil
2012. július 10. - Budapest, Szimpla Kert
2012. július 11. - Budapest, Városligeti Sörsátor
2012. július 12. - Dunaújváros, Munkás Művelődési Ház
2012. július 13. – Szentendre, Új Művész Étterem és Kávézó

Little G Weevil Band
2012. július 06. - Paks, 20. Gastroblues Jubileumi Fesztivál

Little G Weevil & Horváth Misi
2012. július 03. - Vác, Bár-ka

A „The Theaser” CD a koncerteken megvásárolható lesz!

hcs


Brad Hatfield: Uphill From Anywhere
2012-06-25 | kritika


Brad Hatfield tinédzserkorában kezdett el gitározni. Huszonöt éves volt, amikor munkahelyi balesetet szenvedett, mely következtében kerekesszékbe szorult. A rehabilitációt követően a zenélésről nem mondott le, a gitárt egy másik hangszerre, a szájharmonikára cserélte.
A bemutatkozó lemeze Uphill From Anywhere címmel idén tavasszal látott napvilágot. Az album repertoárjának nagyobbik részét saját és társszerzővel írt nóták alkotják. A magas színvonalat képviselő számok mellett megtaláljuk gitárosának, Jon Justice-nak két szerzeményét, valamint Son House és Blind Willie Johnson egy-egy dalának feldolgozását is. Az Ohióból származó Hatfield kiváló szájharmonikás, az énekhangja Bobby ’Blue’ Bland-dot és Joe Cockert juttatja eszembe. Zenekarában basszusgitáron Scot Hornick játszik, a dobos posztot pedig az a Michael Bram tölti be, aki Willie Nelson, Bob Margolin, John Popper és Joss Stone együtteseiből lehet számunkra ismerős. A billentyűs hangszereket édesapja kezeli - Bernie Hatfield leginkább a Somebody's Got To Lose-ban nyújtott teljesítményével nyűgözött le. A lemezen vendégzenészként működik közre Dave Gross és Dennis Gruenling.
Igen pozitív meglepetés részese voltam Brad Hatfield hanganyagát megismerve, amit szívesen teszek később is vissza a lejátszóba, de ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Szerzői kiadás, 2012

hoati


Mary Bridget Davies: Wanna Feel Somethin’
2012-06-22 | kritika


Az elmúlt időszakban több, általam eddig ismeretlen előadó került a látószögembe. Közülük a Clevelandban született Mary Bridget Davies volt rám a legnagyobb hatással.
Mary Bridget Davies első együttesét 2005-ben hívta életre. Még ugyanebben az évben 150 jelentkező közül kiválasztották a Janis Joplin életéről szóló musical, a Love, Janis főszerepére, majd 2007-ben egy újabb zenés játékban, az It Ain’t Nothin’ But The Blues-ban szerepelt. Az évtized végén Kansas City-be költözött, ahol elkészítette bemutatkozó lemezét, a Wanna Feel Somethin’-t. A tavaly megjelent album repertoárja az énekesnő és együttese által írt szerzeményekből, valamint feldolgozás nótákból áll. Az újraértelmezett dalok közül okvetlenül kiemelendő az Oasis zenekar Wonderwall című slágerének jazzes átirata. A 27. International Blues Challenge-n második helyezést elért Mary intenzív, érzelmektől fűtött énekét a Same Ol’ Blues-ban és a Gettin’ Stronger-ben figyelhetjük meg leginkább. A Your Kinda Love a Chicago blues egyik legnagyobb alakja, Muddy Waters stílusában íródott. A címadó számban Chris Hazelton lenyűgöző Hammond játékára kapja fel fejét a hallgató.
Csak remélni lehet, hogy minél többen felfedezik maguknak ezt a könnyen megszerethető produkciót, amelyen az előadótól a hangmérnökig mindenki profi munkát végzett.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Danny Bryant’s RedEyeBand: Night Life
2012-06-20 | kritika


Danny Bryant 1980-ban az angliai Roystonban született. Meglehetősen későn, tizenöt évesen kezdett el gitározni, de három esztendővel később már mesterien kezelte a hangszert. Az elmúlt időszakban együttesével, a RedEyeBand-del több teltházas európai turnét adtak, számos jelentős fesztiválon léptek fel sikerrel, szerezve ezáltal komoly rajongói bázist.
Az első lemezét Watching You! címmel 2002-ben készítette el, míg a tavasszal kiadott koncertalbuma, a Night Life immár nyolcadik a sorban. A Hollandiában rögzített felvételen pályafutása majd valamennyi időszakából találunk dalokat. A harminckét éves fiú káprázatos gitártudását saját szerzeményei mellett három feldolgozás nótában (Master Of Disaster, My Baby`s A Superstar, Knockin` On Heaven’s Door) is megcsodálhatjuk. A RedEyeBand nevű trióban a basszusgitárt édesapja, Ken pengeti, a doboknál a bandához 2004-ben csatlakozott Trevor Barr ül. A Bryant család több tagja is kiveszi részét a zenekar körüli teendőkből, ugyanis a menedzseri feladatokat Danny édesanyja látja el, a felesége pedig a színpadtechnikáért felel a koncerteken. A kilenc számot tartalmazó CD két dallal (Acoustic Blues, Girl From The North Country) megfejelve DVD-n is kiadásra került.
A Live In Holland alcímmel megjelent lemez a Danny Bryant’s RedEyeBand korábbi albumainak megismerésére ösztönzi a hallgatót. Nagyon remélem, hogy egyszer élőben is láthatom majd ezt a formációt, addig is örülök, hogy ismét egy új kedvencet avathattam.

Jazzhaus Records, 2012

hoati


Bemutatkozó koncertet ad a Petenders
2012-06-18 | koncertajánló


Petenders
Budapest, Silenus Pub
2012. július 12.


A Petenders ötlete 2011 nyarán merült fel két zenész – a Jimi Hendrix műsorával sokakat lenyűgöző Petendi Tamás gitáros és Gyöngyösi Gábor billentyűs – beszélgetése során. Mindketten olyan zenekarra voltak éhesek, ahol felkészült és elhivatott zenésztársak között megszűnhet minden korlát és igazán jóízű, dögös zenét tudnak együtt alkotni. A kollégák megkeresésekor a fő koncepció a kompromisszum mentesség volt: a legjobb zenekarhoz a legjobb zenészekre van szükség. 2012-re felállt a végleges formáció, miközben gyűltek a műsor dalai is. A Petenders bemutatkozó koncertanyaga alapjaiban még a kortárs rhythm & blues jeles képviselőinek (Scott McKeon, John Mayer, Doyle Bramhall, Henrik Freischlader, Joe Bonamassa, Jonny Lang ...) dalaiból válogat, de természetesen friss saját nóták is hallhatóak a repertoárban.
A banda hangzásvilága az első közösen zenélt percekben kialakult már: a Petendi Tamástól megszokott, arctorzító gitárszólók, feszes tempók, harapós Fender Rhodes hangok és magas fokon izzó energia az első daltól az utolsóig.
A zenekar jelenleg is gőzerővel dolgozik az első lemezanyag összeállításán, melyből a július 12-i koncerten már kaphat némi ízelítőt a publikum.



A Petenders tagjai:
Megyeri Dániel – ének, perka
Petendi Tamás – gitár
Gyöngyösi Gábor – billentyűk, vokál
Baranyi Gergő – basszusgitár
Kató Bálint – dob, vokál


The 44’s: Americana
2012-06-15 | kritika


A dél-kaliforniai székhelyű The 44’s nevű zenekar 2007-ben jött létre. Az együttes tagjai, Johnny Main (ének, gitár), Tex Nakamura (szájharmonika), Mike Turturro (basszusgitár) és J.R. Lozano (dob) tapasztalt zenészek, akik már több formációban letették a névjegyüket.
A megalakulása évében az International Blues Challenge-n negyedik helyezést elért csapat bemutatkozó lemeze, a Boogie Disease számos blues slágerlistán előkelő helyezést ért el. Soron következő albumuk, az Americana egy tipikus lemezindító szerzeménnyel, a tempós Hanging Tree-vel indul. A dal a zenekar és Kid Ramos közös száma, csakúgy mint a Pleading My Case, amelyben Elmore James szelleme kísért.  A The Fabulous Thunderbirds és a The Mannish Boys együttesek tagjaként hírnevet szerzett muzsikus nemcsak társszerzőként, hanem gitárosként is közreműködött az albumon. Rajta kívül még a saxofonos Ron Dziubla (Rick Holmstrom, Lynwood Slim, Elmore James Jr.) kapott meghívást a felvételek rögzítésére. A saját, illetve a Kid Ramos-szal írt nóták mellett két feldolgozás, a You’ll Be Mine (Willie Dixon) és a Mr. Highway Man (Chester Burnett) is megtalálható a korongon.
A The 44’s az új lemezével magasra tette a lécet. Az Americana ellenállhatatlan, energiával teli, az elejétől kezdve a végéig kiválóan szórakoztató album, a blues rajongók nagy örömére.

Rip Cat Records, 2012

hoati