Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Mississippi Big Beat: Delta Disco
2012-06-12 | kritika


Gál Csaba és Oláh Andor a Dr. Valter & The Lawbreakers tagjaként játszott először együtt a kilencvenes évek elején. A nemzetközi hírnevet szerzett zenekar feloszlását követően külön utakon jártak, mígnem 2010-ben létrehozták a Mississippi Big Beat nevű formációt.
Mostani együttesük bemutatkozó hanganyaga Delta Disco címmel a holland Black & Tan Records gondozásában látott napvilágot. A digitális formában megjelent lemezen a nemcsak Magyarországon, hanem a nagyvilágban is kuriózumnak számító nu blues hallható. A kortárs hangzású dalokban a Mississippi delta blues elektronikus alapokkal és effektekkel keveredik korlátokat nem ismerve. Az elektronikus zenei háttérről Máté Szabi és Dure voltak hivatottak gondoskodni. A régi és az új, az autentikus és a korszerű keresztezése, az arányok megtalálása remekül sikerült, hiszen egyik sem uralja a másikat. A 20-as és 30-as években született szerzemények feldolgozásai, valamint a saját számok közül megemlítendő a Big Mama’s Door, a Try Me One More Time és a Hurricane - ez utóbbi felvétel Bicskei Tibor által alkotott remixét is fellelhetjük a széles közönséget megcélzó albumon. A korong valamennyi dalában érződik a muzsikusok kísérletező, kalandozó énje, az egyéni, sajátos harmóniák, dallamok, ritmusok alkalmazása, amelyek mögött ott húzódnak az érzelmek, a szuggesztív kifejezés.
A Mississippi Big Beat lemeze négyszázötven munkaóra és „a részletekkel való végtelennek tűnő bíbelődés” után készült el. Úgy gondolom, hogy megérte a ráfordított idő és energia, amit a számos nemzetközi szaklapban megjelent pozitív hangvételű kritika is bizonyít.

Black & Tan Records, 2012

hoati


Steve Strongman: A Natural Fact
2012-06-10 | kritika


A kanadai Steve Strongman azon előadók sorát gyarapítja, akik a saját hazájukban komoly sikereket értek el, de amely muzsikusokat az Egyesült Államokban és Európában viszonylag kevesen ismernek. A gitáros, dalszerzőnek 16 éves korában kezdődött a zenei karrierje, s a 20-as éveiben már Kanadában, Európában és Dél-Amerikában turnézott. Ezen alkalmakkor olyan előadók előtt lépett fel, ill. olyan zenészekkel muzsikált, mint Buddy Guy, Jimmie Vaughan, Otis Clay, Jeff Healey, Sonny Landreth és Joe Cocker - hogy csak párat említsek. A 2007 óta megjelenő lemezei folyamatosan jó kritikákat kapnak, sőt 2009-ben a Hamilton Music Awards díjak odaítélésekor, a Blues Album Of The Year kategóriában, a Blues In Colour albuma az első helyen végzett. 2011-ben a Maple Blues Awards találta a legjobbnak a Guitar Player Of The Year kategóriában.
Idén áprilisban jelent meg a 39 éves előadó negyedik lemeze. Az előzőekhez képest változott a zenei koncepció, hisz’ akusztikus hangszerekkel lett rögzítve a korong. A felvételekre Hamilton, Torontoban a Barn Window Studio-ban került sor (pár sáv kivételével), olyan zenészek közreműködésével, mint Alex Fraser (basszus), Dave King (dob), Jesse O’Brien (zongora) és Suzie Vinnick (ének). A produceri munkát Rob Szabo végezte, Ő a dalírásba is besegített. A korongon hallható muzsika jóval több, mint puszta értékőrzés. A számok amiket hallunk, azt a benyomást keltik, mintha már ismert klasszikusokat hallanánk. Mindez annak tudható be, hogy sikerült a blues lényegét megidézniük, s tették ezt úgy, hogy az egész nem tűnik „porosnak”. A kompozíciók változatosak, üdék, s cáfolják azt a (téves) tézist, hogy a blues egy introvertált műfaj. A lemez sok fénypontja közül, engem leginkább a The Mood, a Leaving, a Rockin’ Chair Blues és a You Do It To Yourself érintett meg.
Steve Strongman tehetségének egy másik, számunkra eddig ismeretlen oldalát villantja meg ezen az albumon, s munkásságának ismeretében bátran kijelenthetem, hogy életművének az egyik kiemelkedő darabja született meg.

Szerzői kiadás, 2012

hcs


Bemutatkozik a Fat Cat
2012-06-08 | beszélgetések


A Czibolya testvérpár alapította budapesti Fat Cat a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji blues-rock irányzatokból táplálkozik, de zenéjükben alkalmaznak pszichedelikus elemeket is. A rövid idő alatt jelentős mennyiségű kisebb-nagyobb klubot és több fesztivált is megjárt együttest hihetetlen színpadi energia jellemzi. Következőnek június 21-én az A38 Hajó tetőteraszán találkozhat velük a közönség.

hoati: Lassan három éve annak, hogy testvéreddel, Péterrel megalakítottad a zenekart. Miért éppen ezt a nevet választottátok a bandának?
Czibolya Tamás: Ez egy igen sűrűn ismételgetett kérdés a zenekarral kapcsolatban. Miért pont Fat Cat? Van oka egyáltalán ennek a névválasztásnak? A helyzet az, hogy az első koncertünk előtt még az anonimitás áldásos leple alatt garázdálkodtunk, a programba viszont ugye írni kellett valamit. Igazi ipari szülés következett. A mai napig nem tudom, hogy áldjam vagy átkozzam-e magam az ötletem miatt, mindenesetre rajtunk ragadt név, a macska figura meg főleg.

h.: Hogyan definiálnád az együttes stílusát?
C.T.: A zenénk alapvetően a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji, ma már kissé elvontabbnak titulált blues-rock irányzatokból táplálkozik. Szerves részét képezi az egyre inkább domináló instrumentalitás, illetve - elvégre gitárzenéről van szó - minden zaj és zörej, ami egy régi startocasterből kihozható. Egy osztrák programfüzetben „Psychedelische Blues-Rock” zenekarként tüntettek fel bennünket. Szerintem, ez elég jól fedi a valóságot.

h.: A jelenlegi felállásotok a közelmúltban alakult ki. Mi tette szükségessé az énekes cserét? Milyen a közös munka Kőszegi Zsolttal?
C.T.: Őszintén szólva, sokaknak szemet szúrhatnak a sűrű tagcserék az énekes-, illetve dobos posztokon. A formáció mind a mai napig alakul, a maga módján képlékeny. Az öcsémmel ketten keressük az ideális utat és persze eközben rengeteg új tapasztalatot szerzünk. Minden váltásnak meg volt a maga oka, de úgy érzem a cserék - habár sosem egyszerűek - alapvetően előremutatnak.
Kőszegi Zsolt még januárban fogadta el a meghívásomat, mely - a közös munkán fellelkesülve - eleinte egy-két, végül pedig minden további koncertre szólt. Hazai viszonylatban, a megfelelő körök által igen elismert zenészről beszélünk, aki tényleg rászolgált a hírnevére. Zseniális hang, szeretek vele egy színpadon állni.

h.: Egy hozzátok hasonló fiatal zenekarnak milyen kihívásokkal kell szembenéznie?
C.T.: A hazai könnyűzene helyzete semmiképp sem rózsás. Abban az esetben, ha az ember ráadásul hozzánk hasonlóan, még rétegzenét is játszik, úgy ez hatványozottan igaz. A Fat Cat-tel most zömmel neves, a köztudatban igen jó megítélésnek örvendő klubokban játszunk, valamint külföldön is gyakran vannak fellépéseink.
Kevesen látnak csak bele, mennyi befektetett energia, milyen mennyiségű munka bújik meg akárcsak a legkisebb eredmény mögött is. Tapasztalataim szerint a magyar zenészek között borzasztó mértékű széthúzás uralkodik. Egymás segítése helyett a „ha nekem nem jó, másnak se legyen” alapú gáncsoskodás dominál. Minden tiszteletem azé a maroknyi emberé, akik néhanapján képesek még rácáfolni erre a szomorú realitásra.

h.: Számos magyarországi klub mellett Nyugat-Európában is felléptetek. Merre jártatok?
C.T.: Európa - mint olyan - afféle jelképes célkitűzéssé vált az elkövetkezendő időszakra. Hála a közösségi-, illetve videómegosztó oldalaknak, sokan találtak ránk és több megkeresést, meghívást is kaptunk. Idén, az őszi klubszezonban központunká újfent inkább Bécs válik, de az osztrák területeken túl egyéb kiruccanások is találhatóak már a 2012-es koncertnaptárunkban.

h.: A nyári fesztiválszezonban hol láthatnak benneteket az érdeklődők?
C.T.: Sajnos-szerencsére a nyarunk meglehetősen szellős ilyen szempontból. Műhelymunkák jellemzőek mostanában a zenekarra, felvételeket készítünk, jelentékeny mennyiségű újdonság várható az elkövetkezendő hónapokban. Erre az időszakra épp ezért csak néhány nagyobb budapesti koncerttel készülünk, ilyen lesz például a legközelebbi, június 21-én esedékes fellépésünk is az A38 Hajón.

hoati


Várpalotán az ős-Mini
2012-06-04 | koncertajánló


„A Kereszteslovag Gőzhajóra száll, aztán Vissza a városba!”- a szlogenben minden benne van, ami csak jellemezheti a négy évtizede alakult Mini formációt. Június 9-én Török Ádám és csapata két vendégzenekarral a várpalotai Sportcsarnokban ad nagyszabású koncertet.

Az „ősrégi Bemrockpart 6” helyett most Várpalotára utazik a tavaly negyedik ikszet ünnepelő ős-Mini formáció. 2012. június 9-én, szombaton a fuvolalovag Török Ádám, a basszusgitáros Nagy István, a ritmusfelelős Németh „Nemecsek” Tamás, valamint az „Ördög billentyűse” Papp Gyula a Városi Sportcsarnokban lép színpadra, hogy egy estére felidézzék a hetvenes évek eleji hamisítatlan hippi-korszakot. Ekkoriban születtek, öntöttek „végleges” formát az olyan emblematikus saját dalok, mint a Kereszteslovag, a Gőzhajó, a Délelőtt, a Haloványkék gondolat, sőt, a Vissza a városba is. Korát évtizedekkel előzte meg az ős-Mini koncertek kihagyhatatlan darabja, a Papp - Török szerzőpáros által feldolgozott Bartók Béla népdalgyűjteményéből származó Román táncok, illetve az Este a székelyeknél, melyet az örökösök letiltottak a hanghordozókról.
A progresszív és az igényes muzsika kedvelői várhatóan több mint négy órán keresztül hódolhatnak kedvenc műfajuknak, hiszen két kitűnő (helyi) vendégegyüttes gondoskodik az „üzemi hőfok” beállításáról. A 19 órai kapunyitást követően, 19.30-kor a Gate zenekar, majd az Allman Brothers örökségét ápoló Filmore Est élesíti be hangszereit. Aztán az est hátralévő része a Minié, amely ebben az összeállításban, első ízben koncertezik Várpalotán.
A helyszínen pólók, a Mini együttes életét feldolgozó könyv, valamint a „nagy felállással” készült CD-k, hagyományos vinyl lemezek is megvásárolhatók.


Curtis Salgado: Soul Shot
2012-05-31 | kritika


Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha kijelentem: Curtis Salgado nemzedékének kiemelkedő alkotója, egy olyan előadó, aki mesteri tolmácsolásban szólaltatja meg az általa énekelt dalokat, legyen az a stúdióban vagy a színpadon.
Az énekes, dalszerző, harmonikás a ’60-as évek végén kezdte a pályafutását, ezekben az években olyan zenekarokban játszott, mint a The Nighthawks, a The Robert Cray Band vagy a Roomful Of Blues. ’86-ban hozta létre a Curtis Salgado & The Stilettos formációt, majd ’91-ben jelent meg az első szóló albuma. Mindezek mellett tudni kell róla, hogy Ő volt az, akinek a biztatására John Belushi létrehozta a The Blues Brothers zenekart és a bandára jellemző összetéveszthetetlen karaktert, s az Ő részére dedikálta a csapat a ’78-as Briefcase Full Of Blues lemezét. Számtalan díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, s az előző, 2008-as albumát négy kategóriában is jelölték a Blues Music Awards díjra.
Mindezek ismeretében kétkedve fogadtam, amikor a friss, Soul Shot című új albumát úgy harangozták be, hogy a legjobb az eddig készítettek közül. S, hogy kellett e csalódnom? Azt hiszem nem. Egy dögös, érzelmes, magával ragadó albumot hallhatunk, amelyben könnyedén keveredik a soul, a blues, a funk, a R & B és a lágyabb ballada a rockosabb tétellel. A komoly egészségügyi problémákon túlesett Salgado önfeledt előadását élvezhetjük. A négy saját szerzeményen kívül olyan szerzők munkái lettek itt megszólaltatva, mint Johnny "Guitar" Watson, George Clinton, Otis Redding vagy Bobby Womack. A kísérő zenészek (többek közt a Phantom Blues Band tagjai) már sokszorosan bizonyították hangszeres tudásukat, muzikalitásukat, így tökéletességében élvezhetjük a muzsikusok egymásra figyelő játékát, a harmóniák, a dinamika meglétét. Az oly sokszor hiányolt pillanat varázsa jelenik meg, érhető tetten a dalok hallgatása közben.
Csak remélni tudom, hogy a minőségi zene kedvelői közül sokan felfedezik ezt a remek, ambiciózus produkciót, amely az Alligator Records és az előadó kapcsolatának első darabja.

Alligator Records, 2012

hcs


Géczi László: Nyitott Blues
2012-05-24 | hír


Ha szereted a bluest, ezt a könyvet neked írták. A szerző szakíró, a zenei irányzat egyik legjobb hazai ismerője, a Rockháló szerkesztője. A blues pedig - Willie Dixon örökérvényű mondása szerint - a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.

A Publio kiadásában a napokban megjelent e-könyv Géczi László Fekete rhythm & blues fehérben című, 1994-es, ma már sehol nem kapható nyomtatott könyvének átdolgozott, kibővített és aktualizált változata.
A szerző a blues meghatározó egyéniségeinek portréit tárja elénk. Mint írja, ezek nem zenetörténeti tanulmányok, a tények sokaságának monotonnak tűnő felsorolását megpróbálta feloldani a művészek életének érdekességeivel, személyes élményei, érzései felidézésével. Szögezzük le, sikerrel, ez valóban nem egy száraz lexikon, olvasmánynak is jó. A legfontosabb mégis, hogy megismerhetjük a műfaj nagyjait.
A feketék R&B-ának számtalan árnyalata közül leginkább a chicagói városi blueszal foglalkozik, annak legismertebb képviselőit mutatja be röviden. Azért éppen őket (Muddy Waters, Sonny Boy Williamson, Howlin’ Wolf, Otis Spann, B.B. King …), mert nagyon sok fiatal brit zenésznek ők voltak a példaképei, tanítómesterei. Többen közülük az ötvenes évek végén, a hatvanas években rendszeresen felléptek Európában is.
Milyenek lettek a tanítványok? „Minden elfogultság nélkül” állítható, hogy azok, akik Alexis Korner, Cyril Davies, Graham Bond és John Mayall „zenetanodájából” kerültek ki, a R&B, majd pedig a rock műfaj legtehetségesebb, legsokoldalúbb zenészeivé váltak. A következő portrékban őket mutatja be, mint a blues két hullámának legjobbjait (Animals, Yardbirds, Them, Pretty Things, Rolling Stones …, illetve Chicken Shack, Cream, Taste, Savoy Brown …).
Ezeknek a zenekaroknak nem csak Európában volt óriási szerepük a műfaj felvirágoztatásában, hanem a tengerentúlon is erőt adtak a blueshullám fiatal képviselőinek és megmutatták, hogy a fekete R&B fehéren még szebben csillog. Találóak Joe Tex, amerikai énekes hálás szavai: „Ha nincs a nagy angol blues áttörés, ez a zene megszűnt vagy elhalványodott volna.”
Az ezt követő részben a szerző felvázolja a brit blues amerikai „visszacsatolását” az Allman Brothers Band, Johnny Winter, a Mountain, Stevie Ray Vaughan pályafutásán keresztül. Ezen kívül bemutat néhányat azok közül is (Paul Butterfield Blues Band, Canned Heat …), akik az európai „blues-dózistól” független, önálló utat jártak. Nem hagyható ki a könyvből a műfaj olyan besorolhatatlan óriása sem, mint Jimi Hendrix!
Miért éppen ezeket a zenészeket, illetve zenekarokat választottam? – teszi fel a kérdést a szerző ismertetőjében. Elhihetik, a bőség zavarával küszködtem, nagyon sokan vannak rajtuk kívül is, akiknek itt lenne a helyük, de hát ez egy szubjektív válogatás.
Géczi László hozzáteszi, könyvét elsősorban azoknak a fiataloknak ajánlja, akik csak a mai rockzenében tájékozottak, – vagy talán még abban sem – s szeretnének minél többet megtudni a műfaj múltjáról, megismerni a gyökereit. Reméli, hogy könyve elolvasása után kedvet kapnak majd felkutatni, beszerezni azokat a CD-ket, esetleg bakelit lemezeket, amelyekről ezt a nagyszerű zenét hallani lehet. A portrék végén található Ajánlott albumok listája ehhez próbál segítséget nyújtani. Abban bízik, hogy a blues és a rhythm and blues művészeinek megismerése után a fiatalok és a lélekben fiatalok sokkal igényesebbek lesznek a mai rockzenével szemben.


JT Coldfire: Always & Never
2012-05-18 | kritika


JT Coldfire a Texas állambeli Corpus Christiben született, majd húsz évesen New Yorkba költözött, ahol hosszú esztendőkön át stúdiózenészként dolgozott. A Világkereskedelmi Központ ikertornyai elleni terrortámadás után döntött úgy, hogy Austinban telepedik le. A szólókarrierje beindítása óta évi kétszázötven koncertet ad, van úgy, hogy egy nap három alkalommal is fellép, ilyenkor azonban nem ismétli meg ugyanazt a számot kétszer.
A 2008-ban elkészített lemeze, a Crazy Sun megjelenését követően lehetősége adódott Svédországban turnézni. A skandináv országban barátságokat is kötött, amelynek köszönhetően svéd stúdióban, svéd zenészek közreműködésével került rögzítésre legújabb albuma, az Always & Never. A CD központi dala az I’m The Best Thing You Ever Had című lassú blues. Valahányszor meghallgatom ezt a szerzeményt, a hideg futkos a hátamon. Nem lehet érzelmek nélkül elmenni az Anna-Carin Borgstrommal előadott duett, a Let’s Go For A Drive vagy a lemez egyetlen akusztikus tétele, a Feelin’ The Music mellett sem. Az ezerarcú Coldfire az It’s Alright With Me-t George Thorogood stílusában adja elő, míg a Party Lovin Pappa-val az ’50-es évek rock ’n’ rollját idézi meg. Tökéletes zárószám a Tired Man’s Blues, melyet Clas-Goran Dahlberg tangóharmonika játéka tesz emlékezetessé.
A lassan húsz éve a pályán lévő texasi muzsikus friss albumával kiváló időtöltésről gondoskodik. Az egyetlen negatívum, amit felhozhatok a CD-vel kapcsolatban, az a hosszúsága, ugyanis a tizenegy dal játékideje alig több mint fél órát tesz ki.

Crazy Sun Publishing, 2012

hoati


Átadták a Blues Music Awards díjait
2012-05-11 | hír


Tegnap átadták a 33. Blues Music Awards díjait. Nagyszabású gála keretein belül huszonhat kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét. A díjátadóra a memphis-i Cook Convention Centerben került sor.

A díjazottak:

Acoustic Album
David Maxwell & Otis Spann: Conversations in Blue

Acoustic Artist
Eric Bibb

Album Of The Year
Tedeschi Trucks Band: Revelator

B.B. King Entertainer
Tab Benoit

Band
Tedeschi Trucks Band

Best New Artist Debut
Samantha Fish: Runaway

Contemporary Blues Album
Tab Benoit: Medicine

Contemporary Blues Female Artist
Susan Tedeschi

Contemporary Blues Male Artist
Tab Benoit

DVD
Ruthie Foster: Live At Antone's (Blue Corn)

Gibson Guitar Award
Derek Trucks

Historical Album
Howlin' Wolf: Smokestack Lightning/The Complete Chess Masters 1951-1960 (Chess)

Instrumentalist - Bass
Biscuit Miller

Instrumentalist - Drums
Chris Layton

Instrumentalist - Harmonica
Charlie Musselwhite

Instrumentalist - Horn
Terry Hanck

Instrumentalist - Other
Sonny Rhodes (Lap Steel Guitar)

Koko Taylor Award (Traditional Blues Female)
Ruthie Foster

Pinetop Perkins Piano Player
Marcia Ball

Rock Blues Album
Joe Bonamassa: Dust Bowl

Song
Johnny Sansone: The Lord Is Waiting, The Devil Is Too (Johnny Sansone: The Lord Is Waiting And The Devil Is Too)

Soul Blues Album
Bobby Rush: Show You A Good Time

Soul Blues Female Artist
Denise LaSalle

Soul Blues Male Artist
Curtis Salgado

Traditional Blues Album
Billy Boy Arnold, John Primer, Billy Branch, Lurrie Bell, Carlos Johnson: Chicago Blues A Living History The (R)evolution Continues

Traditional Blues Male Artist
Charlie Musselwhite

hoati


Thorbjorn Risager: Dust & Scratches
2012-05-06 | kritika


Thorbjorn Risager egyike a legismertebb és legsikeresebb dán blues előadóknak. A pályafutását 2003-ban kezdő muzsikus ez idáig tizenöt országban koncertezett, lemezei rangos jelöléseket és díjakat kaptak, felvételeit a világ hatvanöt rádióállomása játszotta.
Friss albuma, a Dust & Scratches a korábbi CD-ihez hasonlóan a skandináv országokbeli zenészek felvételeinek kiadására szakosodott Cope Records gondozásában jelent meg. A lemezen saját szerzeményei, valamint a gitáros Peter Skjerning két száma, a More és az All Your Dollars található - ez utóbbi muzsikus Svein Erik Martinsent váltotta Risager hattagú kísérőegyüttesében. Remek egyéni megoldások és csodálatos zenekari összjáték jellemzi az elhangzó dalokat, melyek közül az On My Way bejutott az International Songwriting Competition döntőjébe. A gitáros-énekes számára nem ismeretlen az e fajta megmérettetés, hiszen előző albumának, a Track Recordnak a nyitószáma, a Rock 'N' Roll Ride 2010-ben harmadik helyezést ért el a világ legrangosabb dalszerző versenyén. A korongon afféle kakukktojásként egy duó felvétel, az In The Back Of My Mind is helyet kapott.
Kiemelkedő előadói kvalitás, remek kompozíciók és osztályon felüli hangzáshűség - ezek képesek sikerre vinni egy produkciót. Thorbjorn Risager utolsó lemeze mind a három említett feltételnek maradéktalanul megfelel.

Cope Records, 2011

hoati


Lépj fel kedvenceiddel!
2012-05-03 | hír


A kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon idén Blue sPot Café néven új koncerthelyszín indul azzal a céllal, hogy minél több feltörekvő zenész kapjon lehetőséget fellépni akár önállóan, akár a hazai blues-rock világ már ismert muzsikusaival és bandáival együtt. Várják mindazok jelentkezését, akik 2012. július 27. és augusztus 5. között szívesen kipróbálnák előadói képességeiket a fesztiválozó közönség előtt, vagy lenne bátorságuk akár együtt is zenélni Fekete Jenővel, Benkő Zsolttal, Pribojszki Mátyással, az S-modellel, Roy & Ádámmal, vagy a főszervező Blue sPot tagjaival. Akiben van kellő merészség, hogy kipróbálja magát, az a jelentkezés részleteit itt találja meg.


Zsebrakéta: Győztünk!
2012-04-26 | kritika


A Zsebrakéta zenekar 2010 nyarán alakult Budapesten. Az évtizedes tapasztalattal rendelkező muzsikusok által létrehozott csapat fontosnak tartja, hogy saját dalaikkal szórakoztassa az érdeklődőket, de koncertjeiken mindig előkerül egy-egy nagyobb sláger feldolgozása is.
A jelenlegi felállását Csikós Péter (percussion) csatlakozásával elnyerő formáció bemutatkozó lemeze, a Győztünk! tavaly télen jelent meg. Már a hat számos EP nyitódala, a Szép voltál felkelti a hallgató figyelmét, amit a soron következő tételek fenntartanak. Az Alkalmatlan vagyok című KFT feldolgozás mellett, csakis saját szerzeményeket hallhatunk. Az iróniát, humort sem nélkülöző szövegek döntő többségét az együttes énekese, Hortobágyi ’Horty’ Gábor írta. A lendületes, precízen kidolgozott nótákkal ismerkedve lábaink beindulnak, tapsolni kezdünk, majdhogynem az asztalra is felperdülünk egyet táncolni. A lemez csúcspontját Bobby McFerrin klasszikusára, a Don't Worry, Be Happy-re szándékosan hasonlító Elindult a vonatom jelenti. Ehhez a számhoz Szolnoki-Kovács Péter főszereplésével videoklip is készült, azzal a céllal, hogy tükröt tartsanak a mai szegényes valóság elé.
Manapság a CD-ket leginkább maga a zenész adja el a koncerteken. Csak remélni tudom, hogy a hangszeres felkészültségükről, tehetségükről a debütáló hanganyaguk apropóján is tanúbizonyságot adó Zsebrakéta tagjainak a fellépéseik során sok lemezt sikerül eladniuk.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Janiva Magness: Stronger For It
2012-04-24 | kritika


Ha hallottad már valaha Janiva Magness zenéjét, akkor minden bizonnyal emlékszel arra az érzelmi hőfokra, intenzitásra, ami a muzsikájából árad. Ha nem hallottál még róla, akkor épp itt az ideje, hogy ezt a mulasztást bepótold, különben egy különleges zenei élményről maradsz le. A legjobb alkalmat az ismerkedésre a most bemutatásra kerülő, a március folyamán megjelent, Stronger For It album szolgáltathatja.
Volt már lehetőségem arra, hogy Janiva Magness pályájával foglalkozzak, előadói munkáját dicsérjem ezen oldalakon, ebből kifolyólag tudhatjuk, hogy nem volt könnyű élete. Még csak 16 éves, de elvesztette a szüleit, az utcákon él, 17 éves korában lányanya lesz, de nem is folytatnám tovább, olyan szomorú történet ez… Mint oly sokszor másoknál is, a zene volt az, ami felrázta, ami az életének irányt és célt adott. Ha pontosítanom kellene, egy Otis Rush koncertet neveznék meg, amit kiskorúként, egy klubba beszökve látott. Azóta sok év eltelt már, a siker sem maradt el, ezek közül talán a legfontosabb, a 2009-ben megkapott B.B. King Entertainer Of The Year díj. Ennek a fényét emeli az a tény is, hogy Ő kapta meg másodikként a hölgyek közül (először Koko Taylor volt az, akit ezzel jutalmaztak) ezt az elismerést.
Nyilvánvaló ezek után, hogy egy nehéz időszakon van túl az énekesnő. Ez a tény nagyban befolyásolta az album témáit és a hangulatát is. A korongot hallgatva lecsupaszítva tárul elénk az emberi lélek, a veszteség és a gyógyulás, a fájdalom és a megváltás. Két részre osztanám a korongot: ez első kilenc dal a szeretet, a szerettek elvesztésére koncentrál, míg az utolsó három tétel a kivezető úttal foglakozik. Mindenképpen kiemelnék a CD-n elhangzó tételek közül három számot, ezek jelentik a lemez amolyan érzelmi magját. Az önéletrajzi ihletésű There It Is, I Won’t Cry és Whistlin’ In The Dark szerzemények mindegyikét Dave Darling producerrel közösön jegyzik. A többi dal is nagyszerű választásnak bizonyult, ezeket is sikerült élettel megtölteni, így nem változó minőségű felvételeket hallunk, nem fáradt melankólia tárul elénk.
Itt egy hölgy, aki nem csak éli a bluest, hanem a zene segítségével felülemelkedett a veszteségein, hallgassuk hát a történeteit.

Alligator Records, 2012

hcs


Levee Town: Pages Of Paperwork
2012-04-22 | kritika


A kansasi Levee Town nevű zenekar 2002-ben jött létre. Az elmúlt évtized során számos neves fesztiválon (King Biscuit Festival, Kalamazoo Blues Festival, Illinois Blues Festival, stb.) felléptek, és kétszer szerepeltek a Memphis-ben megrendezésre kerülő International Blues Challenge-n is, ahol 2007-ben a döntőig, 2010-ben pedig az elődöntőig jutottak.
Tavaly ősszel Pages Of Paperwork címmel jelent meg legújabb, sorban az ötödik lemezük. A szerzői kiadásban piacra dobott album a címadó dallal indul. A Chicago blues stílusú szám Jacque Garoutte, az együttes basszusgitárosának a szerzeménye. Tőle még két kompozíció, a Song She Sang és az Angel On My Shoulder került a CD-re, a fennmaradó dalokat zenésztársai, Brandon Hudspeth és Jimmie Meade jegyzik. A színes repertoárból kiemelendő a remekül táncolható Show Them Whatcha Got, valamint a funky beütésű Four Leaf Clover. A lemezen képviseltetik magukat rádióbarát szerzemények (The Ring, Don’t Wanna Wait) is, ezek a csaknem hatvan percnyi hosszúságú hanganyag második felén találhatók meg.
A Pages Of Paperwork izgalmas, minden igényt kielégítő CD, amiért tényleg lelkesedni lehet. Bizton állíthatom, ha a fejlődése töretlen marad, sokat hallunk még a kansasi csapatról.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


James Blood Ulmer a Mediawave fesztiválon
2012-04-18 | koncertajánló


James Blood Ulmer
Komárom, 22. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál
2012. április 29.


A Mediawave idén Komáromban, a világörökségre pályázó Monostori Erődben április 26 és 30-a között kerül megrendezésre. A nemzetközi hírű fényíró fesztivál az erős filmes program mellett zenei ínyencségeket is kínál, melyek közül kiemelkedik James Blood Ulmer fellépése.
A dél-karolinai St. Matthews-ben született Ulmer a hatvanas-hetvenes évek fordulóján robbant be az érdeklődés középpontjába stílusteremtő törekvéseivel, amik a mai napig erőteljesen hatnak a jazz és a rock határterületei felé mozgó fiatalabb zenészgenerációkra. Pályafutása során olyan jazz muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Ornette Coleman, Rashied Ali, Larry Young, Joe Henderson, Paul Bley és David Murray, de a blues világa sem idegen számára, ezt bizonyítják a Living Colour gitárosával, Vernon Reiddel készített albumai, a Memphis Blood és a No Escape From The Blues, valamint a 2005-ben megjelent szólólemeze, a Birthright is.

hoati


„Fekete hang fehér ruhában” - lemezek Magda Piskorczyktól
2012-04-15 | kritika


Magda Piskorczyk első együttese a Sexy Mama volt, mellyel 2001-ben díjat nyert a bialystoki Jesien z Bluesem fesztiválon. A Lengyelország délnyugati részén született gitáros, énekes és dalszerző a rákövetkező esztendőben szólópályára lépett. Hazájában négy alkalommal az év énekesnőjének választották, s kétszer, 2005-ben és 2006-ban döntős volt a legnevesebb nemzetközi blues versenyen, a memphisi International Blues Challenge-n.
A fiatal kora ellenére szép kis sikert magáénak mondható Piskorczyk 2009 szeptemberében a Satyrblues Fesztiválon lépett fel. Ugyancsak meghívást kapott a Tarnobrzeg városában tartott eseményre Slidin’ Slim, így a két muzsikus úgy döntött, hogy közös műsort is adnak. Magda és a Svédországból érkezett gitáros-énekes a koncertjük előtt találkozott először, és csak egy rövid próbára volt lehetőségük. A fellépésüket tizenöt percesre tervezték, de olyan fantasztikus fogadtatásban részesültek, hogy háromnegyed óra hosszat játszottak. Szerencsére az Aleksandra Siemieniuk (gitár) és Grzegorz Zawilinski (percussion) közreműködésével előadott számokat rögzítették, majd Live At Satyrblues címmel piacra is dobták.



Tavaly jelent meg Magda Piskorczyk negyedik albuma, az Afro Groove, amely az előző hanganyaghoz hasonlóan koncertlemez. A 2010-es Satyrblues Fesztiválon rögzített dupla CD-n angol, lengyel, tamashek és bambara nyelven énekelt dalokat hallhatunk. A jólesően változatos, sokféle hatást idéző számok között Tracy Chapman, Mississippi Fred McDowell, Eric Bibb és Ibrahim Ag Alhabib szerzeményeit, valamint Bogdan Loebl megzenésített versét, a Rzezb Mnie-t is megtaláljuk. A koncerten részt vett a Blues Music Award-díjas Billy Gibson (szájharmonika), akivel Piskorczyk két éve huszonkét állomásos turnét adott.
A jellegzetesen amerikai vallásos műfaj, a gospel és a spirituálé királynője, Mahalia Jackson tavaly ünnepelte volna 100. születésnapját. A zene mindent legyőző hatalmának jelképévé vált énekesnő dalai sokakat elvarázsoltak. Közéjük tartozik Magda Piskorczyk is, aki a kerek évforduló alkalmából emléklemezt készített. A Mahalia című korongra Jackson által világszerte ismerté tett gospelek és spirituálék kerültek kiválasztásra, így megtalálható a CD-n a Come On Children, Let's Sing, a Go Tell It On The Mountain, a Lord, Search My Heart, a Trouble Of The World és a Keep Your Hand On The Plow is - Magda érzelmekkel teli, szívből szóló, szokatlanul mély hangja remekül érvényesül az album valamennyi számában.
Magda Piskorczyk bemutatott CD-inek nagyszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy az Afro Groove és a Mahalia Fryderyk-díjra lett jelölve „Az év legjobb blues lemeze” kategóriában. Véleményem szerint a Mahalia Jackson emlékére született hanganyag a legerősebb, persze ki-ki maga is eldöntheti ezt a saját fülére és érzelmeire hagyatkozva.

Magda Piskorczyk & Slidin' Slim: Live At Satyrblues - Artgraff, 2010
Magda Piskorczyk: Afro Groove - Artgraff, 2011
Magda Piskorczyk: Mahalia - Artgraff, 2011

hoati


A faműves blues muzsikus
2012-04-11 | beszélgetések


Az Erdélyből származó Szabó Ferencz Lóránd (Jimi Taylor), a Rockin' Chair és Jimi Taylor Band zenekarok alapítójaként legfőképpen a blues gyökereit ápolja, de sokszínű muzikalitását számos felállásban, több eltérő stílust képviselő együttesben is megmutatta már. A fiatal generáció egyik figyelemreméltó gitáros-énekese, a magyar blues élet feltörekvő egyénisége.

hoati: A gyerekkorodat a romániai Szászrégenben töltötted. Hogyan kerültél Magyarországra?
Szabó Ferencz Lóránd: Vajdahunyadon születtem, de nem sokkal utána Szászrégenbe költöztünk, szüleim és nővérem a családjával most is ott élnek. Nem gyakran van lehetőségem rá, de amikor tudok, mindig hazalátogatok. 1999 szeptemberében kerültem Magyarországra, amikor felvételiztem a budapesti Pályakezdő Fiatalok Esély Alapítvány Kézműves és Szolgáltató Szakiskolába, faműves-fafaragó szakra, amit két év alatt sikeresen el is végeztem. Előtte a faipar területén dolgoztam Szászrégenben, először festő-dekoratőrként, aztán fafaragóként, de amikor úgy éreztem, hogy az életem elérkezett egy keresztúthoz, s hiányzik valami, elköltöztem Budapestre.

h.: Mikor kezdtél gitározni és kik a fő inspirációid?
Sz.F.L.: Tekerjük vissza a filmet a diákéveimhez. Mielőtt leérettségiztem, már kialakult bennem egyfajta kapcsolat a zenével, ami arra késztetett, hogy megtanuljak gitározni. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségiztem szobrászat szakon, ahol az osztályok úgy voltak kialakítva, hogy nem volt külön zene szakos és képzőművészetis osztály, így a muzsikusnak készülő osztálytársaim révén közelebbi kapcsolatba kerülhettem a zenével. Vásároltam egy sérült fémhúros gitárt egyik osztálytársamtól, aki megtanította nekem az első akkordot lefogni. Megjavítottam a hangszert és elkezdtem szorgosan pengetni.
Később (kb. 11 éve) megismerkedtem Fekete Jenővel, pontosabban, vettem a bátorságot és odaléptem hozzá egy Old Man's Pub-os Muddy Shoes koncert után, s megkértem őt, hogy segítsen eligazodni a bluesban, mutasson pár kottát. Két napra rá ott ültünk egész délután nála a szobában, ő játszott gitáron és énekelt, én meg elkezdtem kísérni szájharmonikán. Általa ismertem meg a blues zene nagyjait, Robert Johnson, Muddy Waters, John Lee Hooker, B.B. King, Buddy Guy, Eric Clapton, Jimi Hendrix, Stevie Ray Vaughan, stb. munkásságát, akiknek a muzsikája most is nagy hatással van rám. De ahogy azt szokás mondani, rá kell érezni a bluesra ahhoz, hogy valaki hitelesen el tudja játszani, elő tudja adni, hiszen a blues nem csak egy műfaj, hanem egy életérzés. Ezt akkor értettem meg igazán, amikor elkezdtem mélyebben belevetni magam a zenélésbe.
Egyébként az egyik fülemre születésem óta nem hallok, emiatt nem is írattak be szüleim zeneiskolába tízenévesen. Ennek ellenére egész jól kifejlődött jobb fülemre a hallásom, és talán ez motivált, hogy megtanuljak hangszeren játszani. Először hegedűvel és tangóharmonikával próbálkoztam, végül a gitárnál kötöttem ki, az éneklés és a szájharmonikázás utána jött. Valamennyi hangszeren autodidakta módon tanultam, a gitározást művelem leginkább, s énekelek. A szájharmonikát kevésbé van alkalmam fújni, legfeljebb ha szólóban játszom.

h.: Milyen formációban kezdtél zenélni?
Sz.F.L.: Az osztálytársaimmal a P.F.E.A. Kézműves és Szolgáltató Szakiskolában alapítottuk életem első együttesét, aminek a neve rövidítve É.Z.D.N. volt, ami annyit jelentett, hogy Élő Zene Van, Disco Nincs. A bandában Toperczer Ákos basszusgitározott, akivel később a Blues On Stage és Rockin' Chair zenekarokban játszottam együtt.

h.: Jelenleg több együttesben is zenélsz. Mesélnél ezekről a formációkról?
Sz.F.L.: Ezelőtt tizenegy évvel, mielőtt még a faműves-fafaragó szakmát is megszereztem volna, egy duót alapítottunk egyik ismerősömmel, ő énekelt és gitározott, én gitároztam és vokáloztam, ami rövid ideig, de működött. Később bekerültem a Blues On Stage nevű blues-rock együttesbe. Nagyon jó koncerteket adtunk, de aztán „kiégett” a dolog, családi problémák is adódtak egy-két zenésztársam életében, viszont én úgy gondoltam, hogy folytatom. Mivel korábban énekeltem pár dalt a Blues On Stage bulikon, ezért Toperczer Ákossal (basszusgitár), Bíró Zoltánnal (dob) és Márkus Lászlóval (szájharmonika) először quartet felállásban játszottam. Az együttest elneveztük Rockin' Chair-nek. Idővel csatlakozott hozzánk a Blues On Stage gitárosa, Zombori Gábor is. Utóbb átalakult a zenekar. A basszusgitáros Cser László, a dobos Idrányi Barna és a szájharmonikás Svoboda Róbert alkotta csapat egész jól bevált felállás lett, egyre nagyobb körben kezdtek megismerni bennünket, egy-két éven belül már fesztiválokon játszottunk, majdnem egész évben voltak fellépéseink. Azonban a tagok nagy része más zenekarban is játszott, így egy idő után már nem sikerült összeegyeztetni a koncerteket és a helyettesítést. Aki ráért, eljött, aki nem, azt pótolni kellett. Ekként jött a képbe Köteles Róbert, Kiss Dala Péter, Szabó Tamás, Mezőfi ’Fifi’ István, Szabó ’Csobán’ Gergő, Lakatos ’Szoszó’ Sándor és Nagy Zsolt, akik mind kiváló muzsikusok. Különféle felállásokban léptünk fel, volt duó, trió, quartet és quintet összeállítás is.
A folyamatos tagcserék végett 2010 második felében úgy döntöttem, hogy Jimi Taylor Band néven folytatom tovább, mivel én voltam az egyetlen biztos pont az együttesben, illetve az ismerőseim és a rajongók nagy része évek óta Jimi becenevemen ismernek, ami 14 éves korom magasságában ragadt rám. Leginkább session zenészekkel (Kárpáti László - percussion, Csók Imre - basszusgitár, Lakatos ’Szoszó’ Sándor - billentyűs hangszerek, Nagy Zsolt - billentyűs hangszerek, Szabó Tamás - szájharmonika) játszom, mindig más felállásban.
Közben bekerültem a blues-rock és country feldolgozásokat interpretáló Magnolia Gardenbe, valamint a blues, soul, jazz és pop dalokat előadó Rita Soul nevű akusztikus trióba.

h.: Milyen gitárokon játszol?
Sz.F.L.: Van egy Cort elektroakusztikus gitárom, egy Ibanez AS73-BS Jazz gitárom, egy vörös színű Fender Squier Bullet Stratocasterem, és egy fekete elektroakusztikus Oscar Schmidt dobro gitárom. Alapból csöves erősítőn játszom (Fender Hot Rod Deluxe), néha effektet is használok, de leginkább akusztikus gitáron szeretek játszani.

h.: Mennyire figyeled a blues világ napi aktualitásait?
Sz.F.L.: A mindennapokban nem sok időm marad arra, hogy az internetet böngésszem, hogy utána olvassak dolgoknak, de amikor tehetem, próbálok minél több infót begyűjteni. Amit nagyon hiányolok Magyarországon, az az, hogy nincsenek blues fesztiválok, vagy nagyon kevés van, nem úgy, mint pár évvel ezelőtt. Régebben néhány szervezést én is bevállaltam, pl. 2007-ben Buddy Májkival együtt csináltunk egy kisebb blues-rock fesztivált az Almássy téri Szabadidőközpontban, ami elég jól sikerült.
A blues nagyjai közül nagyon sokan már az égi zenekarban játsszák a dalt, akik még élnek pedig lassan olyan korba érnek/értek, amikor már csak egy-két nagyobb fellépésre marad energiájuk, vagy már arra sem, aztán pihenés, éppen ezért a fiatalabb generációnak erősíteni kell a mezőnyt.

h.: Létezik olyan hely, ahol rendszeres fellépési lehetőséget kaptok?
Sz.F.L.: Igen, van egy-két olyan pub, vagy nagyobb szórakozóhely, ami biztos pont, s bízom benne, hogy a számuk egyre csak gyarapodni fog. Rendszeresen játszunk az Old Man's Music Pubban, múlt év végéig a Yes Pubban is többször felléptünk, reméljük, hamarosan visszamegyünk oda. Téli időszakban a Lámpás Klubban koncertezünk, akusztikusan pedig havonta egyszer a Limonádé Joe country pubban játszom. Májusra a Silenus étterembe kaptunk meghívást, és úgy néz ki, hogy időközönként fel fogunk lépni a Lokál Kávézóban Szabó Tamással, de további helyek is szervezés alatt állnak.

h.: Tervek a jövőre nézve?
Sz.F.L.: Tervek mindig vannak, kérdés, hogy sikerül-e kivitelezni őket. Múlt év tavasszal sok koncertünk volt, a legmelegebb hónapokban viszont kevésbé sikerült fesztiválokon fellépni, ezért nem lenne rossz ezen a nyáron erősíteni egy kicsit a fesztiválok terén, de tervezek Erdélyben is fellépést.
Szeretnék egy lemezt felvenni, de még nem körvonalazódott bennem teljesen, hogy milyen dalok fognak rákerülni, illetve még azt sem döntöttem el, hogy akusztikus vagy zenekari jellegű legyen. Sok koncerten kérdezik, hogy van-e már CD-nk, és ez visszajelzésként azt sugallja, annak ellenére, hogy az mp3 világában élünk, azért még mindig szükség van a kézzelfogható albumokra is. Persze, mint tudjuk, manapság nem is olyan könnyű lemezt kiadni, mint ahogy azt sokan gondolnák. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy szeretnék minél hamarabb egy saját CD-t tartani a kezemben, saját produkcióval, úgyhogy szponzorok segítségét, minden támogatást vagy ötletet szívesen veszek.

hoati


Mini: Fruit Pebbles
2012-04-07 | kritika


Török Ádám a magyar zenei élet legkarakteresebb előadói közé tartozik. A pályafutása során több díjjal jutalmazott muzsikus 1965-ben egy gimnáziumi együttesben kezdett el zenélni. Három évvel később, Demjén Rózsi távozását követően a Dogs énekese lett, majd még ugyanebben az esztendőben Závodi Jánossal létrehozta a legendás Mini együttest.
A zenekar megalakulásának 40. évfordulója alkalmából 2008-ban látott napvilágot a Fruit Pebbles című analóg kiadvány, amely tavaly CD formátumban is hozzáférhetővé vált. A nyolc számos hanganyagra a Mini talán legprogresszívebb korszakának szerzeményei, az 1972-ben és 1973-ban rögzített kislemezek dalai, valamint két hosszabb, eddig meg nem jelent instrumentális tétel, az Éjféli nap és a Ködben került kiválasztásra. A Török Ádám, Nagy István, Németh ’Nemecsek’ Tamás és Papp Gyula alkotta csapat által előadott kompozíciók közül a Gőzhajó és a Kereszteslovag ma is ismert, mi több, ez utóbbi szám bekerült a világ legjobb ezer dala közé, ahol a negyedik helyezést érte el. Az albumon Török Ádám fiatalkori énekhangját ismerhetjük meg, ami néhány hangközzel magasabb, mint napjainkban. A zenekarvezető fuvolajátéka remekül passzol a Papp Gyula által létrehozott billentyűs hangzáshoz, a ritmusszekció pedig minden igényt kielégítően látja el feladatát.
Kiváló összeállítás az emblematikus szerzeményeket is tartalmazó Friut Pebbles, melynek nótái az évtizedek alatt gyakorta megújult Mini egyik legsikeresebb időszakát villantják fel.

Moiras Records, 2008/2011

hoati


Gary Moore bőrébe bújik Henrik Freischlader
2012-03-29 | koncertajánló


Németország egyik legjobb blues-rock gitárosa, a nálunk még kevésbé ismert Henrik Freischlader jelenleg épp a stúdióban tölti ideje nagy részét, hiszen megkezdte immár ötödik hanganyagának munkálatait. A rendkívül tehetséges gitáros-énekes egy svájci fellépés után érkezik hazánkba, hogy az április 4-én megrendezésre kerülő budapesti Gary Moore emlékkoncerten csatlakozzon az ír muzsikus zenésztársaihoz, és megpróbálja betölteni azt a szerepet, melyet vélhetően Gary hatalmas rajongójaként már ezerszer elképzelt, a valóságban viszont minden bizonnyal óriási kihívásként éli majd meg, hogy a felejthetetlen gitáros muzsikustársaival egy teljes programot játszanak el tiszteletük jeléül.
Henrik Freischlader 2006 óta szinte megállás nélkül turnézik, illetve jelenteti meg példaértékűen igényes lemezeit saját kiadóján keresztül, így hát nem lehet csodálkozni azon, hogyha hazánkat ugyan eddig el is kerülte híre, tőlünk nyugatra már elismert előadóként üdvözlik koncertjei során. Nyáron visszatér Angliába egy nyolc állomásos turné kedvéért, úgyhogy valószínűleg a „nagy áttörés” sincs már messze.
Példaképei, mint B.B. King, Johnny Winter, Peter Green, Joe Bonamassa és természetesen Gary Moore is elismeréssel nyilatkoztak róla, s az említett urak koncertjein/turnéin nagy sikerrel szerepelt. Legutóbbi, Still Frame Replay című albumán immár barátja, Joe Bonamassa vendégeskedik egy dalban. Nem lenne meglepő, ha új lemezén is találnánk majd ismerős neveket.
Az emlékkoncert fő programjában szereplő gitárosról további információk olvashatók honlapján és rengeteg videó is található róla a világhálón. Érdemes már most elkezdeni ismerkedni dalaival, albumaival, hiszen jelen állás szerint az ősz folyamán saját zenekarával teszi tiszteletét fővárosunkban. De erről majd még később bővebben…
Habár az április 4-i koncert nem róla szól, mégis, már csak miatta is érdemes lesz ellátogatni a Pecsa Music Hall-ba.

Csillag Zoltán


Gary Moore emlékkoncert a PeCsa Music Hall-ban
2012-03-24 | koncertajánló


Gary Moore emlékkoncert
Budapest, PeCsa Music Hall
2012. április 04.


2012. április 4-én, Gary Moore 60. születésnapján emlékkoncertet rendez a nemzetközi Gary Moore fanclub közösen a budapesti PeCsa Music Hall csapatával.
A tavaly elhunyt Gary Moore lemezei és dalai generációkat érintettek meg, s a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues muzsika meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. A ráaggatott szuperlatívusz, illetve emberfeletti jelzők ellenére, egy egyszerű gitáros volt, ahogy saját maga számára is ez jelentette az egyetlen igaz és felvállalható státuszt.
A tavasz kiemelkedő blues-rock rendezvényének fontosságát az a tény is hangsúlyozza, hogy érthetetlen módon nem kerül megrendezésre hasonló jellegű koncert Gary Moore hazájában, mindössze néhány kisebb, rajongók által szervezett klubkoncert várható Írországban és Angliában.
A budapesti program és a résztvevők listája folyamatosan alakul, de az már így elöljáróban is elmondható, hogy különleges este lesz ez a gitárközpontú zenék iránt érdeklődő, és természetesen a Gary Moore munkásságát értékelő közönség számára.
A koncert fő programját az ír muzsikus utolsó blues együttesének előadásában élvezhetik az érdeklődők, mely felállás (Pete Rees - basszusgitár, Steve Dixon - dob, Vic Martin - billentyűs hangszerek) az emlékezetes budapesti koncert alkalmával is biztosította a tökéletes hátteret Gary Moore felejthetetlen játékához. A hálás és egyben hatalmas kihívást jelentő gitáros szerepet a nagyszerű német zenész, Henrik Freischlader tölti be, kinek neve hazánkban talán még kevésbé ismert, ám nyugodtan nevezhetjük korosztálya egyik legjobbjának.
Vendégként csatlakozik majd Cliff Moore, valamint Oroszország egyik legismertebb blues előadója, Sergei Voronov is. Ibizáról érkezik Gary Moore talán legközelebbi barátja, Ian McDonald, korábbi rádiós műsorvezető/muzsikus, aki egy rövid akusztikus blokkal készül emléket állítani további barátok bevonásával. Hazánkat a T. Rogers együttes, Vámos Zsolt és zenekara, László Attila és Takáts Tamás képviseli, de további előadók felbukkanása is elképzelhető.

Fellépő zenészek és zenekarok:
Henrik Freischlader, Pete Rees, Steve Dixon, Vic Martin, Cliff Moore, Sergei Voronov, Ian McDonald, Harrisen Larner-Main, Takáts Tamás, László Attila, Vámos Zsolt és Barátai, T. Rogers

A nemzetközi Gary Moore fanclub egy támogatói kampányt is elindított, melyre folyamatosan érkeznek be kisebb-nagyobb „adományok” a világ számos pontjáról, megkönnyítve így a koncert kapcsán felmerülő költségek fedezését. Természetesen a hazai szimpatizánsok, rajongók részéről a legnagyobb támogatás, ha elmennek a koncertre, így közösen és méltóképp emlékezhetnek meg Gary Moore munkásságáról.

Jegyárak:
- elővételben: 3500 Ft
- helyszínen, a koncert napján: 3900 Ft

Az emlékest egyik legnagyobb támogatója a Hangáruház, mely a koncert színpadtechnikájának biztosításán túl felajánlotta azt is, hogy a belépő árának teljes összege levásárolható lesz kiemelkedő minőségű Audio-Technica fej- és fülhallgatókra, ami nemcsak muzsikusoknak, de minden zenekedvelő számára egy nagyszerű lehetőség.


Toronzo Cannon: Leaving Mood
2012-03-20 | kritika


A chicagói Delmark Records töretlenül őrzi a kiadványai által elért magas színvonalat, s jelenteti meg a ’60-as évek kezdete óta blues lemezeit. Ennek a tanulságát adja a most bemutatásra kerülő előadó és albuma is.
Chicago blues mekkája közelében, a Theresa’s Lounge-tól nem messze nőtt fel Toronzo Cannon. Már egészen fiatalon olyan előadók koncertjeit látogatta, mint Junior Wells, Buddy Guy, Muddy Waters, nem csoda hát, hogy magába szívta az ott hallottakat, s a szívét rabul ejtette az ott látott előadók nyers, érzelmes megszólalása. Ez késztette arra, hogy tizenévesen megvegye első gitárját és megtanulja kedvencei dalait. Játékára, megszólalására hatást gyakorolt mindezek mellett a három királyok zenéje, Jimi Hendrix és a hetvenes évek R&B és soul muzsikája is. Pályája kezdetén Wayne Baker Brooks és Joanna Connor csapatában játszott, majd létrehozta saját bandáját, a The Cannonball Express-t. 2007-ben lépett elénk debütáló lemezével, majd a tavalyi év végén új koronggal örvendeztetett meg bennünket.
A Leaving Mood elemző hallgatása közben már az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik a mesterségbeli tudás és a biztos stílusismeret. Toronzo Cannon úgy kötődik az elődeihez a hangszerelést és a dallamvilágot tekintve, hogy nyoma sincs itt semmilyen feszengésnek okot adó utánérzésnek. A CD-n tizennégy változatos tónusú dal szólal meg. Ezek között hiába keresnénk az elcsépelt, sablonos standerdeket, nem találjuk. Helyettük viszont van olyan dalok gyűjteménye, amik képesek arra, hogy eleven megszólalásukkal, a lüktetésükkel, a bennük megmozduló energiákkal a szívünkbe költözzenek, hogy kicsússzanak alólunk az évek. Na és a zenészek: külön-külön feleslegesnek érzek bárkit is kiemelni - hisz mindegyik zenész nagyot alkot – de megemlíteni a nevüket, mindenképp fontosnak tartom. Cannon lenyűgözően kezeli a Gibson Flying V gitárját, őt Lawrence Gladey egészíti ki ritmusgitár játékával. A ritmusszekció, amit Larry Williams (basszus) és Marty Binder (dobok) alkot, biztosan kísér és ellenpontoz. A hangzást színesíti Roosevelt Purifoy (zongora, orgona, rhodes), s vendégként csatlakozott az itt felsorolt muzsikusokhoz Carl Weathersby (gitár) és Matthew Skoller (harmonika).
Mit is írhatnék zárásként: Toronzo Cannon által a blues jövője jó kezekben van!

Delmark Records, 2011

hcs