Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Dave Kelly: We Had It All
2013-12-02 | kritika


Hogy mi késztet egy hatvanöt esztendős londoni blues legendát arra, hogy életmű összegező lemezt adjon ki, nem tudni. Legfeljebb sejteni lehet: talán az utolsó lehetősége, hogy összeszedje zenész emlékeit a hozzájuk tartozó előadókkal együtt. Tény, hogy a Family and Friends alcímmel megjelenő albumon pályája majd mindegyik korszakának meghatározó zenésze játszik, és a tehetségét öröklő családtagjai is szerepet kapnak rajta.
Dave Kelly nővérével, Jo-Ann Kellyvel a ’60-as évek közepének legsikeresebb autentikus delta blues előadói voltak Nagy-Britanniában. Tinédzserként előbb Leadbelly, Son House és Mississippi Fred McDowell lemezeit hallgatták, később énekelték, akusztikus gitáron is kísérték magukat. Jo-Ann szólópályát választott, míg Dave, másfél éves amerikai tanulmányútja végeztével - ahol a tizennyolc éves fehér srácnak megadatott az a lehetőség, hogy Muddy Waters-szel és John Lee Hookerrel is jamelhetett - a zenekarban való muzsikálást választotta. A brit Blues Boom a Fleetwood Mac és a Chicken Shack mellett egyik meghatározó bandájában, a John Dummer Blues Bandben kapta meg a slide-gitáros- énekesi feladatot az akkorra már az elektromos gitározás technikáját is elsajátító zenész. 1969-ben és 1971-ben saját albummal is kirukkolt, majd 1979-ben csatlakozott a britek blues supergroupjához, a The Blues Bandhez. A kisebb-nagyobb megszakítások mellett még a mai napig is működő csapattal tizenkét nagylemezt készített, többször körbejárta velük a világot, és - ez nem meglepő - inkább Európában voltak népszerűk, mint az újvilág koncerttermeiben. Természetesen Dave is megalakította saját együttesét, a Dave Kelly Bandet, amely a ’80-as évektől az elmúlt évtized végéig működött.
A We Had It All lemezen sokféle előadó sokféle stílusban játszik, emiatt az a kelleténél is eklektikusabb lett. Country blues, rockabilly, brit és amerikai folk, R & B, country, boogie, rag és kuplé, illetve ezek elegye hallható az albumon a vendégelőadók és a meghívott családtagok részvételével, no, persze, Dave énekesi és slide-gitárosi főszerepével. A bluesos vonulatból kiemelkedik a fiatalon, agytumorban meghalt nővérével, Jo-Ann-nel 1988-ban duóban készített szuggesztív felvétel, a Ramblin’ Gal, mely country bluesban Dave lap-steel gitáron játszik a tizenkét húroson a maga énekét kísérő testvérével. Gospeles beütésű Tom Waits kitűnő dala, a Way Down In The Hole, Christine Collister énekével, Pete Filleul és Dave unplugged kíséretével. Az a Chris Barber pozanos Kelly egyedüli zenésztársa a Mr. Estes Said című bluesban, aki még Alexis Korner és Cyril Davis előtt tett fontos lépéseket Angliában, az akkor még kevésbé ismert blues elterjedésért. A ’60-as évek eleji brit R & B hullám idején Manfred Mann bandájában ismerté vált Paul Jones énekli és fújja Dave slide kíséretével Muddy Waters szerzeményét, a Too Young To Know-t, lenyűgözően. Ugyancsak a ’60-as évek eleji blueskorszak úttörője, Mick Jagger példaképe, Long John Bardly a gitárosa-énekese az ugyancsak duóban, Kellyvel előadott, unplugged hangszerelésű tradicionálisnak, a Take This Hammernek. A bluesok közül messze kiemelkedik Howlin’ Wolf, a chicago blues királyának egy 1969-es manchesteri koncertjén felvett hét és fél perces száma, Robert Johnson Dust My Bluesa. Az angliai koncertkörúton szereplő amerikai bluesfatert az a fiatal fehér zenészekből verbuválódott csapat, a John Dummer Band kísérte, ahol Dave Kelly pengette az üvegnyakú gitárt. Az ereje teljében levő fekete óriás, aki az évben Angliában teljesítményével megelőzte riválisát, a szintén ott turnézó Muddy Waterst, megmutatta a briteknek, hogyan kell bluest énekelni, harmonikázni. A folkos vonulatból a lemez egyik meglepetése Eric Ribb gitáros-énekes produkciója, a Needed Time londoni barátunk dobro kíséretével. A másik, általam szintén kevésbé ismert Keith Nelson bendzsós zenei teljesítménye mérvadó mind a Passing Through, mind a Sugar Babe, mind a címadó dalokban. Jól ismert ellenben Maggie Bell énekesnő számunkra, aki tavalyelőtt Jon Lord blues bandájával együtt lépett fel Pakson. Az énekesnő Gulf Coast Highway címet viselő szerzeménye az egyik legszebb country dal, amit valaha hallottam.
A papa gyermekei nem estek messze a fájuktól: hárman is szerepet kaptak ezen a kiadványon. A legidősebb fiú, Sam Kelly üti a dobokat a lemez felvezető rockabilly őrületében, nem is rosszul. Dave egyik lánya, Lil is szépen elénekel egy angol népdal adaptációt, de az igazi zenészutód a családban Homer Kelly-Tradant, aki nemcsak apja bandájának leszerződött basszerosaként dolgozik, hanem a frontvonalban is bemutatkozik az albumon: a Good Residence egy ragyogó, Fairport Convention hangulatú folk dal, melyben szólót énekel, mandolinon játszik a Collister – Filleul - Kelly papa alkotta trió kíséretében.
Dave Kelly összegező emléklemeze reméljük, nem hattyúdal lemez. Legalább is bízunk benne…

Hypertension-Music, 2013

Gróf István


Layla Zoe: The Lily
2013-11-27 | kritika


A kanadai születésű Layla Zoe a finn Compo10 Blues Songwriting Competition 2006 évi megnyerésének köszönhetően számos meghívást kapott európai országok blues fesztiváljaira, klubjaiba. A németországi Grolsch Blues Fesztiválon 2009-ben lépett fel, olyan muzsikusokkal egyetemben, mint Joe Bonamassa, Beth Hart és Dana Fuchs. A Schöppingen városában adott koncerten Henrik Freischlader és zenésztársai alkották a kísérőegyüttesét. A fellépés nagyszerűen sikerült, így Layla és Henrik a közös stúdiómunka mellett döntöttek. Ennek első kézzelfogható eredménye Zoe két éve kiadott Sleep Little Girl című lemeze volt, mely az énekesnő pályafutását új szintre emelte. A hazájában a „Darling Of The Blues”-ként becézett Layla következő hanganyagát, a The Lily-t szintén a kitűnő német gitárossal készítette el. A nyár végén megjelent albumon, csakúgy, mint a megelőzőn, Freichlader vállalta magára a zenei részt, Zoe pedig a szövegekért felelt. Az önéletrajzi ihletésű, személyes hangvételű szövegek az élet szép és sötét oldalát egyaránt megvilágítják. A tizenegyszámos lemezen két feldolgozás, az afroamerikai vallásos népdal, a Glory, Glory, Hallelujah a capella előadása, és Neil Young emblematikus, felejthetetlen dala, a Hey Hey My My is helyet kapott. „Jobb kiégni, mint elszürkülni” - énekli végtelen érzelmekkel átitatva Layla ez utóbbi szerzeményben, aki, az előéletét ismerve, fantasztikus énekteljesítményét hallgatva, hál’ istennek mindkét sorsot elkerülte. A gitár, a basszusgitár és a dob sávokat Henrik Freischlader játszotta fel, míg a Hammond orgona mögött a hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő muzsikus jelenlegi együttesének tagja, az autodidakta zenész, Moritz Fuhrhop ült. A The Lily CD formátum mellett, a soul, a blues, a rhythm and blues nagyasszonya, Etta James által sikerre vitt I'd Rather Go Blind-del kiegészítve, dupla LP-n is megjelent. Közelednek az ünnepek, de még nem késő felírni Layla Zoe hetedik lemezét az ünnepi kívánságlistára!

Cable Car Records, 2013

hoati


Pribil György emlékkoncert az A38 hajón
2013-11-21 | koncertajánló


Koncertet rendeznek az egy hónapja autóbalesetben elhunyt Pribil György emlékére. Az S-modell, a Kimnowak, a HBB egykori gitárosára december 1-jén Budapesten, az A38 hajón zenésztársai, barátai és tisztelői emlékeznek, a teljes bevételt az elhunyt családjának ajánlják fel.

Az emlékkoncert során színpadra lépnek az S-modell zenekar immár 28 éves történetének zenészei, a Kimnowak tagjai, és Gyuri emléke előtt tisztelegve élőben csendülnek fel az általa írt legjobb dalok. Ott lesz az A38-on Hobo (Földes László) zenekara, a Hobo és Bandája, a Fekete Jenő által vezetett Palermo Boogie Gang, Závodi János, a Piramis gitárosa, Pierrot, és játszani fog a Janis Joplin Emlékzenekar, illetve a Keith Richards Rock'n'Roll Cirkusz is.

Pribil György október 17-én egy Kismaroson történt autóbalesetben halt meg, 46 éves volt. A Kimnowak tagja 17 éves korában kezdett el gitározni. Példaképei Keith Richard, Ry Cooder és Jimi Hendrix voltak.
Pribil előbb a Topó Neurock Társulatban, illetve az Állati Elmékben játszott, majd országos ismertséget a '80-as években alapított S-modellben, a legendás bluesformációban szerzett, ahol mások mellett olyan zenészek fordultak meg, mint Ferenczi György vagy Gerdesits Ferenc. 1993-ban alapította Novák Péterrel és Nagy Gergellyel a Kimnowak zenekart, amellyel olyan mára klasszikusnak számító dalok születtek, mint a Hol van az a nyár, a Tűz van Babám, vagy a Gyémánt.
1999-től Gyuri a Hobo Blues Bandben zenélt, de otthonosan mozgott más stílusokban is, így gitározott Ganxsta Zoli Kartelljében, dolgozott Pierrot-val is, valamint rendszeresen szerepelt olyan koncerteken, amelyen kedvenc előadói zenéjét játszhatta (Janis Joplin Emlékzenekar, Keith Richards Rock’n’Roll Cirkusz).


Blues Session koncertek a Muzikumban
2013-11-17 | koncertajánló


Blues Session koncertsorozatot indított a Muzikum Klub & Bisztró idén szeptemberben. A blues rajongóknak ez évben még több alkalommal lesz lehetőségük ellátogatni a budapesti szórakozóhelyen tartandó sorozatra, ami keretein belül a hazai zenei élvonalhoz tartozó együttesek, feltörekvő formációk mellett fellép még az angol Ian Siegal is. A kortárs brit bluesélet elementáris erejű, karizmatikus gitáros-énekese magyar zenészek (Nagy Szabolcs - zongora, Varga Laca - basszusgitár, Gyenge Lajos - dob) kíséretében ad koncertet.



Tervezett koncertek:

november 23.: Tenderfoot Blues Unit, Living Blues Project
december 4.: Ian Siegal Band
december 12.: Jimi Taylor & The Rockin' Chair Band, Zappa - Syrius emlékzenekar, vendégek: Pataki László, Török Ádám
december 21.: Tátrai Tibor és a Magyar Atom
december 29.: Mojo Workings, vendégek: Pásztor Anna, Mezőfi István, Mazura János, Nikodém Norbert, Gayer Ferenc
december 30.: Living Blues Project: Blues for Clapton, Hendrix & Moore

hoati


J.T. Lauritsen & Friends: Play By The Rules
2013-11-11 | kritika


J.T. Lauritsen, a nyüzsgő skandináv blues szcéna jól ismert alakja négy év szünet után idén dobta piacra sorban a hetedik albumát. A Play By The Rules egyik része Norvégiában, a másik része pedig a memphisi Ardent Studio-ban került rögzítésre, de a hanganyag egészének végső keverését is a nagyhírű stúdióban végezték el. A zenei pályafutását tizennégy évesen kezdő norvég muzsikus a lemez feljátszására állandó kísérőegyüttesének, a The Buckshot Huntersnek a tagjait, valamint európai és amerikai zenészbarátait (Anson Funderburgh, Sven Zettenberg, Victor Wainwrigth, Billy Gibson, Teresa James, …) kérte fel. Az elhangzó dalokban számos műfaj, a blues, a soul, a rock ’n’ roll és a zydeco képviselteti magát, ennek megfelelően a végeredmény egy ezer színben pompázó zenei tabló lett. A hangszerelési ötletekkel teli albumon Lauritsen három saját szerzeményt jegyez csak. „Ha ide jössz lemezt felvenni, valami jó történik veled.” - nyilatkozta az ismert blues szakíró, Robert Gordon az 1966-ban létrehozott memphisi stúdióról, ahol többek között megfordult B.B. King, Robert Cray, Bernard Allison, a ZZ Top és a néhai Albert Collins is. Aki egyszer is meghallgatja a két nap leforgása alatt rögzített albumot, meggyőződhet róla, hogy igaza van.

Hunters Records, 2013

hoati


Kiosztották a Blues Blast Music Awards díjakat
2013-11-05 | hír


Október 31-én a chicagói Buddy Guys’ Legendsben kiosztották az idei Blues Blast Music Awards díjakat. A jelöltek listáját a Blues Blast Magazine munkatársai, zenei szakírók, menedzserek, fesztiválok támogatói és zenészek állították össze, szavazásra jogosultak pedig a világszerte nagy népszerűségnek örvendő online blues magazin hírlevelére feliratkozók voltak. A nagyszabású gála keretein belül életműdíjat kapott a pályafutása során Muddy Waters, Howlin’ Wolf és B.B. King zenekárában is megfordult, a ’70-es évek vége óta saját együttesét vezető tenor saxofonos, Eddie Shaw, és az Egyesült Államok legrégebbi független lemezkiadójának első embere, a Delmark Records tulajdonosa és alapítója, Bob Koester.

A díjazottak:

Contemporary Blues Album
Shaun Murphy: Ask For The Moon

Traditional Blues Album
The Cash Box Kings: Black Toppin'

Blues Rock Album
Albert Castiglia: Living The Dream

Soul Blues Album
Curtis Salgado: Soul Shot

Song Of The Year
Cee Cee James And Rob ’Slideboy’ Andrews: I Got A Right To Sing The Blues (Cee Cee James: Blood Red Blues)

New Artist Debut Release
Southern Hospitality: Easy Livin'

Male Blues Artist
Doug MacLeod

Female Blues Artist
Shaun Murphy

Blues Band Of The Year
Tedeschi Trucks Band

Sean Costello Rising Star Award
Doug Deming

hoati


Blues zenészek és dj-k? Ez a Mississippi Big Beat!
2013-10-31 | beszélgetések


Rendhagyó módon, elektronikus alapokkal és effektekkel fűszerezi a blues dalokat a Mississippi Big Beat. A két profi blues zenészből és két dj-producerből álló zenekar Magyarországon elsőként valósítja meg azt az őrültnek tűnő fúziót, ami november 6-án a budapesti Gödör Klubban élőben is hallható lesz. Interjú Oláh Andor szájharmonikással.

Hogyan és kikből alakult meg a Mississippi Big Beat?
A csapat gitáros-énekese, Gál Csaba Boogie és jómagam tizenhárom évig zenéltünk együtt a Dr. Valter and the Lawbreakers zenekarban.
Régi motorosnak számítunk ebben a műfajban, a zenélés mellett mindketten fanatikus gyűjtők vagyunk, megszállottan keressük a ritkaságokat, és gyakorlatilag végigkoncerteztük egész Európát.
A kilencvenes években a tradicionális blues zenének komoly kultúrája volt itthon is, de az évek alatt természetszerűleg új muzsikák jöttek, változott a média, a közönség ízlése, érdeklődése, és megváltoztak a fogyasztási szokások. Idővel azon kezdtem töprengeni, vajon hogyan lehetne ezt a műfajt egy kicsit felfrissíteni, modernizálni, és eljutottam odáig, hogy valamilyen módon ötvözni kellene az élő, hangszeres zenét az elektronikával.
Azt már tudtam, hogy ennek is kezd kialakulni valamiféle tradíciója a világban, de ezzel az első hallásra őrültnek tűnő fúzióval mégis csak páran, például R.L. Burnside, Little Axe, Moby, Mix&Dorp, Kid Koala, Mick Electric kísérleteznek élőben vagy dj-ként. Úgy döntöttünk, hogy Magyarországon megpróbáljuk meghonosítani a nu blues ezen műfaját, és ehhez két kiváló dj-producert találtunk. Egyikük Máté Szabi, akinek a nevét a Secta Chameleon és a colorStar kapcsán ismeri a közönség, de ő írta Judie Jay tavaly megjelent első szólóalbumának zenei anyagát is. A csapat másik elektronikus szakrális embere, Dure Gyur (Turbo), aki főleg a zenekar élő hangzásának létrehozásában jeleskedik loopokkal, samplingekkel. Rajtuk kívül három különböző karakterű groove dobossal dolgozunk együtt, akik alkalomszerűen csatlakoznak hozzánk a koncertjeinken, ami még változatosabbá teszi a zenénket.



A zenekar első albuma, a Delta Disco tavaly jelent meg digitálisan a hollandiai Black & Tan Records gondozásában. Milyenek a visszajelzések?
Remek kritikákat kaptunk a nemzetközi és a magyar sajtóban is. Rengeteg szakíró jellemezte úgy a zenénket világszerte, hogy a Mississippi Big Beat stílusteremtő tudott lenni ebben a nagyon sűrű zenei világban.
A zenekarunk három éve alakult meg, amiből az első év a hangzás és a lemez megteremtésére ment el. Több mint 450 órán keresztül folyt az alkímia, és a lemez koncertanyagával azóta folyamatosan járjuk Európát. Visszatérő vendégnek számítunk a nagy blues fesztiválokon Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Csehországban, Olaszországban és Szlovákiában is, itthon pedig nagy örömünkre egyebek mellett a Sziget, az Ozora és a Víz-Zene-Virág Fesztiválon is nagy sikerrel tudtunk bemutatkozni.
Tapasztalataink szerint megérte kísérletezni az electro blues műfajával, mert megtalálja a közönségét ez a különleges fúzió. Az persze sokat segít, hogy fesztiválszervezőként átlátom a hazai és a nemzetközi piacot és az ebben rejlő lehetőségeket is. Csak úgy céltalanul nem kezdek bele projektekbe, mert minden rengeteg időt, energiát, munkát követel meg. Ennek eredményeként viszont elég szépen telik a jövő évi naptárunk is.
Már az angol piacon is ismerik a zenénket, így most válogathatunk a felkérések között. Most jártam a Womexen is, és rengeteg szervező, többek között a Glastonbury Fesztivál gurui is tervezik a meghívásunkat! Egy produkció befuttatása öt évet vesz igénybe, nekünk még kettőre van szükségünk, amihez rengeteg munkát kell még a zenekarba invesztálni, de szerencsére a zenénket szerető szakmabeliek is segítik a sikerhez vezető ösvény kiépítését.

Itthon mikor és hol hallhatja a közönség legközelebb a Mississippi Big Beat zenéjét élőben?
A budapesti Gödör Klubban, a Király utcában lépünk fel november 6-án, szerdán 21 órától régi barátaink, a Mystery Gang társaságában. A koncert antologikusan lesz felépítve, a húszas évek hangulatában saját szerzeménnyel indítunk, aztán az előző albumunk anyagából Delta Disco-t játszunk egy erősebb blokkban, végül az új albumra szánt anyagból is bemutatunk jó pár saját szerzeményt. Mindenkit szeretettel várunk, aki fogékony az újdonságokra, táncolni szeretne, és jól akarja magát érezni!

Tölgyi Kriszta


Világsztárokkal lép fel Dániel Balázs
2013-10-24 | koncertajánló


A tavalyi nagy siker után idén ismét megrendezi győri fesztiválját Dániel Balázs boogie woogie zongorista. A tehetséges fiatal zenész decemberi koncertjeire azonban már most elkelt minden jegy, de kis szerencsével még lehet belépőt szerezni a fergeteges show-ra.

Dániel Balázst egyre kevesebb embernek kell bemutatni, a győri fiatal és az általa képviselt stílus egyre szélesebb körben vonzza a rajongókat. A tehetséges zongorista mindössze 23 éves, de már évekkel ezelőtt kiérdemelte a boogie woogie hazai nagykövete címet, szülővárosát pedig a boogie legújabb fellegvárává emelte. Balázs életét tíz éve az imádott stílus határozza meg, a tehetség és a szorgalom pedig meghozta gyümölcsét: rangos nemzetközi fesztiválokon fordul meg, világszerte elismert nevekkel zenél egy színpadon. Idén többek között Ausztriában, Angliában, Svájcban és Németországban játszott, például Hamburgban, ahol az az Axel Zwingenberger és Vince Weber tartanak fesztivált 1988 óta, akik a kontinensen meghonosították a boogie woogie-t. „Ide a műfaj leghíresebb képviselőit hívják, megtiszteltetés, hogy ott játszhattam” - árulta el Balázs, akinek meghívására több mint egy tucat országból érkeztek már fellépők Győrbe. Korábbi boogie woogie- és bluesestjei akkora sikert arattak, hogy tavaly háromnapos fesztivállá bővítette az eseményt.

Győr az ország boogie woogie fellegvára

Az idei, 6. Boogiefeszt - Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztiválon is több világsztárt sorakoztat fel. A folyók városába érkezik Nicolle Rochelle amerikai énekesnő, aki a sanzonoktól kezdve a jazzen és swingen át a bluesig számos műfajban otthonosan mozog. Három külföldi zenészt is vendégül lát Balázs: Siggi Fassl Ausztriából érkezik, aki a világhírű Mojo Blues Band gitárosaként a nemzetközi bluesélet meghatározó alakja. Richie Loidl szintén Ausztriából jön hozzánk, aki egyedi játékával és énekével biztosan felrázza a közönséget, ő földön, vízen és akár levegőben is zongorázik. A fiatal generációt a német Andi Heinrich képviseli majd. A koncerteket ismét táncosok színesítik, ezúttal egy norvég pár ropja, a műfaj legjobbjai, többszörös világbajnokok. Természetesen Balázs triója is fellép, azaz a zongora kiegészül dobbal Koch Barnabás, illetve bőgővel Zink Ferenc révén, valamint idén is érkeznek meglepetésvendégek.
A program egy ingyenes koncerttel indul december 12-én, Balázs az Árkádban Boogie Christmas néven koncertezik az adventi forgatagban. Másnap a Hotel Konferenciában folytatódik a fesztivál egy kötetlen bulival, ahová a régi idők Amerikájának hangulatát varázsolja a Hungaria Tribute zenekar, melynek a győri zongorista is tagja. A hangulatot a fesztivál többi fellépője is fokozza majd. Szombaton oktatást tartanak a világbajnok táncosok az érdeklődőknek, este pedig a Richter Teremben veszi kezdetét a fergeteges Boogie Show, a fesztivál nagykoncertje. A kétrészes műsorban a vérbeli blues-számoktól kezdve a virtuóz négy-, hat- vagy nyolckezes boogie-őrületig minden megtalálható. A show késő estétől az El Pasóban folytatódik, ahol hajnalig tartó afterpartyn találkozhat a közönség az összes fellépővel.
A decemberi fesztiválra akkora az érdeklődés, hogy már most elfogytak a jegyek, de a várólistára még fel lehet iratkozni. Dániel Balázzsal azonban addig is találkozhat a közönség, október 26-án fellép triójával a győri Aréna étteremben és csatlakozik hozzájuk Szabó Tamás szájharmonikás is, akit már ismerhet a nyugat-dunántúli város közönsége a nyári, Széchenyi téri koncertről. „Nagyon sajnálom, hogy nem jöhet el mindenki a fesztivál eseményeire, aki szeretne, de a 26-i est vendégei közül két szerencsés az ottani sorsoláson nyerhet jegyet a Richter termi show-ra” - mondta el a zongorista. Hogy a jövőben első kézből értesülhessenek az érdeklődők a fesztiválról, hangsúlyozta, hogy a Boogiefeszt első számú tájékoztatási felülete a www.boogiefeszt.hu honlap. Itt fel lehet iratkozni hírlevélre is, mellyel folyamatosan tájékoztatja a közönséget a koncertekről és eseményekről. „Már szervezem a jövő évi fesztivált is. A hatalmas igény „kezelésére” megoldásként nem a jelentős jegyáremelést szeretném választani, mert továbbra is távlati célom a műfaj egyre szélesebb körben való megismertetése és megszerettetése minden kedves érdeklődővel. Ezért azon dolgozom, hogy az összes feltétel teljesülése esetén 2014-ben bővíteni tudjuk a fesztivált még egy Richter termi előadással. A kezdetektől fogva a műfajt a külföldön tapasztalt magas színvonalon hozom Győrbe, örülök, hogy a város vezetése is maximálisan támogat ebben, és külön köszönöm, hogy minden évben dr. Somogyi Tivadar alpolgármester úr vállalja a fesztivál fővédnökségét” - fejtette ki.


„Meghalt a gitáros, felszállt ezer lepke...”
2013-10-17 | hír


Közúti balesetben vesztette életét Pribil György dalszerző, előadóművész, a blues és rock műfajok kivételesen invenciózus gitárosa. 46 éves volt.

Ezt is le kell írnia valakinek, de pont nekem? Bár a halál sem válogat, hát még a média; a szakmai orgánumok kivételével ugyan lesz-e felület, hol egy kismarosi frontális karambol vonatkozásában, túl a száraz adatokon, a nem mindennapi tehetség kerül említésre?
Pedig tények akadnak a tálentum kapcsán is. Például, hogy nem tudja a jobb kéz, mit akar a bal. Valamit nagyon, mert balkezesként gitárért nyúlni eleve komoly hendikep: sem az instrument, sem a tanár, sem a világ nem akarja, csak az adottság boldog, boldogtalan tulajdonosa. De ő igazán! Jobb híján autodidakta módon sajátítja el az alapokat, mígnem a kiválasztott tárgy egyszerre lesz test és lélek része, ötödik végtag, harmadik szem. Készséggé fejlődik a képesség, no meg az öntudat, a szuverenitás mindent felülíró vágya.
Mert „mit tehet egy szegény srác, azonkívül, hogy egy rock and roll bandában énekel?" Gitározik – válaszol Mick Jagger felvetésére Keith Richards a Rolling Stones dalszerzője, vagy negyven éve szaggatva a Street Fighting Man fenyegető alaptémáját. Egyszerre minden a helyére kerül! Talán több teret is foglalva a lehetségesnél...
Hiszen, az ismeretlenül is ismerős mentor egy másik dimenzió szabadságát élvezi, értékrendje alkalmazhatatlan a kelet-európai kocsmaszínpadok valóságában, így hiába a díjak, elismerések, a tucatnyi sorlemez, a struktúra összeomlik, maga alá temetve az ideát. Módosulnak a pályák és az érdekek, ritkulnak a telefonok, és a kémia elillan. Immáron végleg.
Nem tudom, lesz-e kollektív memória megőrizni azt, aminek lényege dokumentálhatatlan? A megszállottság energiáit, a hajnali ködben felváltva rohanást a mikrobusz előtt, nehogy az árokban kössön ki a zenekar, a szűnni nem akaró kreativitást, ahogy a dallamok angol halandzsával, de életre kelnek kazetták százain, a tökélyre fejlesztett hangzást, mikor húsz órán keresztül egyetlen akkordért folyik a küzdelem, a karmesteri titulust, mert a sörös rekeszekből tákolt alkalmi színpad is a világ közepe, és egyáltalán; a naiv, életképtelen, kompromisszumot nem ismerő, de mégis tiszteletet parancsoló heroizmust! Lesz-e?
Nem tudom. De boldog vagyok, hogy megpróbálhattam feje tetejére állítani a rendszert, és ez a szerzőtársam nélkül nem ment volna. Megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhattam vele. Nyugodjék békében.

Szöveg: Novák Péter, fotó: Császár Márta (Kifra)
Forrás: Kultúrpart


Blueskocsma archív sajtóanyagok
2013-10-15 | hír


A harminc éve megnyílt Blueskocsmáról eddig Nemes Nagy Péter, Kováts Katalin és Szabó Tamás visszaemlékezését tettük közzé. Most két archív sajtóanyag, az első estéről az időközben megszűnt ifjúsági hetilapban, a Magyar Ifjúságban, és 1987 júniusában, a KISZ KB ifjúságpolitikai lapjában, a Stafétában megjelent írás olvasható el oldalunkon. Ez utóbbi, mint később kiderült, lehetett volna akár a Blueskocsma nekrológja is.

Egy este a Blues-kocsmában

Az ember megannyi megélt próbálkozás után már teli van előítélettel (intellektuális csömörrel), midőn egy új - úgynevezett - kulturális eseményről hall, mert ugye itt újra a „szabad idő kulturált eltöltéséről” van szó. Így: eleve gúnyosan, cinikusan áll hozzá a dolgokhoz.
A puding próbája… Megettük. Amikor a Blues-kocsma (szeptember 17-én a Kassák Klubban) késő este bezárt, a partvisok nemcsak a cigerettahamut, hanem az előítéletek roncsait is eltakarították a parkettáról. Mert a Blues-kocsma hat óra alatt Eseménnyé nőtte ki magát. Eseménnyé tette Bodonyi Attila (zenész) örökös házigazda és barátainak remek, örömteli zenélése, valamint Rózsa Péter (riporter) szenvedélyes vitája Csörsz István íróval a mai magyar fiatalságról. Vélhetnénk: a közönség csak ült, hüppögött, magában mondott véleményt, s nem vállalt föl egy görcs nélküli, nyílt és aktív vitatkozó szerepet, és így megint - idősebbek - beszéltek róla, mondták el, hogy neki miféle gondjai és bajai is vannak. Csakhogy… Az ócska kocsmáktól különbözve: az asztaltársaságok egymás felé fordultak, és ritkán látott, halott és megélt vita alakult ki. S ettől lett az esemény - Esemény. A közönség miatt nem mondható el, hogy a blues és a beszélgetés kényszerházassága volt ez az este. Mert itt a különböző „műfajú” önkifejezési formák találkoztak (nemritkán azonos közérzeteket „énekelve meg”): segítették és kiegészítették egymást. E kettős „médium” adott és ad progressziót és jövőt a kéthetenként a Kassák Klubban kinyitó Blues-kocsmának.

(gulyás)

Matematikus blues

Bodonyi Attila 1954. július 23-án született Tiszavasváriban. 1979-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika szakán. 1980 decemberében állandó vendége volt a Hobo Blues Bandnek, 1982 elejétől a zenekar tagja lett. 1983 szeptemberében ezzel párhuzamosan önálló műsorral jelentkezett, megszervezte a Kassák Klubban a blueskocsmát. 1984 őszén kivált a HBB-ből.

Öles betűk hirdetik a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házának falán, hogy (minden pénteken) újra működik a blueskocsma, melynek házigazdája Bodonyi Attila.
- Attila, van olyan művelődési ház, ahonnan nem rúgtak még ki kocsmástul, bluesostul?
- Persze. Ahol nem voltam.
- Nem értem, mi a gond. Üzletnek nem rossz, a rendezők szolidabb melót ki sem foghattak volna maguknak.
- Ezt a népművelőnek kéne kifejtened.
- Azt sem mondhatod, hogy a műfajjal lenne a bajuk, a Kassák klubban azóta is rendszeresen föllép a rhythm and bluest játszó Tengs-Lengs.
- A Kassákból az előző klubvezető távozása után nekem is el kellett jönnöm. A Lágymányosi Közösségi Házban az elemi föltételeket sem biztosították: baj volt erősítéssel, rendezéssel egyaránt.
- Miért fogtál bele ebbe a vállalkozásba?
- Olyan helyet kerestem, ahol saját bluesaimat játszhatom, s emellett ehhez az életérzéshez közel álló produkcióknak is teret adhatunk; Cseh Tamás, Vallai Péter is szerepelt itt, meg mások mellett ír népzenészek s a nyugatnémet Hans Blues and Boogie. Lehetőséget kaptak és kapnak „névtelenek” is; közönség előtt derüljön ki, tehetségesek-e vagy sem. Ma már ez az egész jóval több, mint aminek indult.
- Tudsz róla, hogy másutt is működik már blueskocsma?
- Igen.
- Tehetik, hiszen a név nincs „levédve”.
- A blueskocsmának kialakult egy imágója. Folytatnom kell, hogy ne kerüljön avatatlan kezekbe a dolog. Számomra a saját műsorom a fontos, de még magamat sem tudom menedzselni. Nekem a blueskocsma nem üzlet.
A színem megjelenik az Udvari Bolondok nevet viselő együttes, Attila elsiet. Hol a színfalak mögül bukkan elő, hol a technikusok kalitkájából. A tradicionális bluesokat és a hatvanas évek blues-rockját bemutató zenekar programja után Nemes Nagy Péter „bluesológus” kiselőadását hallgathatják az érdeklődők. Füstölnek a cigik, folynak a sörök. A falról Ecsődi Ákos Gyöngysoros hölgye néz le ránk megbocsátón. Festett nyugalmát nem zavarhatják meg Bodonyi Attila opuszai sem. A lassú, elbeszélő nyitószám után (Kéne már egy blues) Robert Johnson klasszikus balladája, az Én és a Sátán következik.
Mintha Kerouac Útonjának figurái ülnének a nézőtéren; a csavargások, stopozások élménye egyszerre közös és egyedien magyar. Az Újévi blues története sem kötődik helyhez. A megfogalmazott hangulat egy hamburgi lakásban éppúgy átélhető, mint egy pestlőrinci családi házban. A blues a kiábrándultság és fájdalom eszperantója. Lehet személyes indulatokat közvetítő kesergés, mint Attila Matematikus bluesa, de szólhat a munkásszállók kéthetente-havonta „ingázóiról” is, mint a Mátészalka blues. Tömör dalok ezek, nincs bennük helye fölösleges locsogásnak. Célratörő és nyílt beszéd Robert Johnson Kicsi, vörös és forró című éneke is. Félreérthetetlenül kétértelmű a téma, akárcsak a következő darab (32 - 20) szójátékai, utalásai. Végül gitárját letéve, csak szájharmonikával kísérve önmagát, Attila elénekli a beatirodalom egyik legfontosabb versét, a Leples Bitangot.
Az Udvari Bolondok tagjai érkeznek, beszállnak néhány dal erejéig az örömzenébe. Bodonyi Attila ezúttal basszusgitárt akaszt a nyakába, már nyomják is a Stormy Monday-t. Tény, hogy az itt előadott számok nem kerülnének föl a legprecízebben hangszerelt dalok listájára, de nem is ez a lényeg. A gitárral feleselgető szájharmonika mögött pontosan zakatol a dob, szokatlanul dallamosan brummog a basszus. Egy körre beugrik Vas Zoltán is, tanúbizonyságát adva nem mindennapi képességeinek. Nincs csápolás, műextázis, verekedés, üvegdobálás. Csak blues.
Tizenegy óra előtt öt perccel a házigazda a jövő heti viszontlátás reményében köszön el a publikumtól.

Hetesi Péter Pál

Köszönjük Nemes Nagy Péternek, hogy a sajtóanyagokat rendelkezésünkre bocsátotta az archívumából.


Studebaker John’s Maxwell Street Kings: Kingsville Jukin’
2013-10-09 | kritika


A Chicagóban született Studebaker John Grimaldi hét évesen kezdett el szájharmonikán játszani, majd fiatal felnőttként egy koncerten annyira lenyűgözte az 1975-ben rákbetegségben elhunyt Hound Dog Taylor slide-gitár játéka, hogy maga is gitárt ragadott. Minden alkalmat kihasznált a zenélésre, és hamarosan a szeles város legkeresettebb kísérő- és sessionzenészeként tartották számon. Közben Hawks néven blues bandát alakított és mások számai helyett elkezdte saját szerzeményeit játszani. „Ha dalokat írok, akkor jobban érzem magam, és azt remélem, hogy akik hallgatják ezeket a számokat, azok is jól fogják érezni magukat.” - nyilatkozta. Lemezeket 1978 óta készít, melyeket olyan kiadók jelentettek meg, mint a Blind Pig Records, az Evidence Music és a Delmark Records. Új albuma immár a harmadik, amit az idén a hatvanadik születésnapját ünneplő Delmark adott ki. A lemezen zenésztársai, a régi barátai: a Muddy Waters utolsó együttesében szereplő ritmusgitáros, Rick Kreher, a The Mellow Fellow és a Chicago Rhythm And Blues Kings nevű formációkban is megfordult basszusgitáros, Bob Halaj, és a dobon játszó, de rádiós műsorvezetőként is tevékenykedő Steve Cushing voltak. A tizenhat darabban tetten érhető mindazok, így Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Mississippi Fred McDowell, Little Walter, de legfőképpen Hound Dog Taylor szelleme, akik valamelyest hatást gyakoroltak Studebaker Johnra. Az élettől dagadó dalok hallatán, a nyers slide-gitár- és szájharmonika játékot, a csontig lecsupaszított zenét kedvelők nem fognak csalódni, de a többieknek is érdemes egy próbát tenni a lemezzel.

Delmark Records, 2013

hoati


Visszaemlékezések a Blueskocsmáról
2013-10-01 | hír


A zuglói Kassák Klubból kezdte el szárnyalását egykoron Sebő Ferencék táncházmozgalma éppúgy, mint a Szabados György vezette MAKUZ nevű improvizatív társulás, vagy az alternatív zenét játszó, mára már kultikussá vált URH, a Kontroll Csoport és a Vágtázó Halottkémek együttes. 1983 őszén, ebben a közegben döntött úgy Kováts Katalin, a Kassák Klub vezetője, hogy felkarolja a Hobo Blues Bandben szájharmonikázó bohókás matematikus, Bodonyi Attila kezdeményezését, és létrehozza a Blueskocsmát. Kováts Katalin 1986-ig vett részt a Blueskocsma és a Kassák Klub életében. Az alábbiakban az Ő, és az ezen a helyen feltűnt, mára már nemzetközi szinten is jegyzett szájharmonikás, Szabó Tamás Blueskocsmáról szóló visszaemlékezését adjuk közzé.

„Hogy jöhetne össze a kultúra és az italozós dajdajozás.”

1983-ban lettem a budapesti Kassák Klub vezetője. A megörökölt és már korábban híressé vált Sebő - Halmos táncházak, rendszeres alternatív zenei koncertek, kísérleti színházak előadásainak szervezése mellett néhány barátommal olyan programokról álmodoztunk, ahol új műfajok, új együttléti formák is teret kapnak.
Bodonyi Attilával diákkorunktól barátok voltunk, ő ugyan matematikusként végzett, de akkoriban a zene, leginkább a blues sokkal jobban érdekelte, mint tanult mestersége. Gitározott, szájharmonikázott, énekelt, dalt - zenét szerzett, és vele együtt sokan éreztük úgy, hogy ez a közösségteremtő műfaj - méltatlanul - alig volt ismert akkor Magyarországon. Néhányan ugyan közel kerültek hozzá, de amatőrként nem kaptak teret bemutatkozásukra sehol. E hiány pótlására jött egy bluesra koncentráló programsorozat ötlete. Vendéglátóhely akkoriban erre nem jöhetett szóba, pedig hát az lett volna az igazi, a művelődési házak nagy terei pedig túl ridegek voltak ehhez a közvetlen műfajhoz. Köztes megoldás lett a művházi „kocsma”, amit persze nem volt könnyű engedélyeztetni, hiszen hogy jöhetne össze a kultúra és az italozós dajdajozás… A kocsma név természetesen nem a közkeletű ivó helyeket takarta, hanem némi üdítő-, sör-, bor és zsíros kenyér melletti szervezett beszélgetést zenéről, zenészekről, kultúráról, társadalomról, fiatalokat izgató kérdésekről, mindig más meghívott vendéggel, sok zenével és spontán kapcsolódásokkal.
Reméltük, hogy lesz érdeklődés, de pár alkalom után már minden reményünket túlszárnyalta, amit tapasztaltunk, rendkívül népszerű lett a program, mindig megtelt a terem, hirdetések nélkül is hírünk ment, és ami még izgalmasabbá tette rendezvényeinket, az az volt, hogy nem lett rétegrendezvény, több korosztály és mindenféle státuszú dolgozó felnőtt is szívesen töltötte ott estéit. S nem csak a közönség gyarapodott, jöttek új zenészek, szakértők, szakmai érdeklődők, sőt új programsorozatok is nőttek ki a Blueskocsmából, ilyen volt a Chuck-buli rock and roll parti, és a más területet, a keleti kultúrát közelítő Sana Klub, ahol szintén zene - társadalom - gasztronómia, előadások, beszélgetések hozták hozzánk a Távol-Kelet iránt érdeklődőket.
Boldog vagyok, ha ezekre az időkre és a velem tevékenykedő lelkes csapatra, a blues mai népszerűségében játszott szerepünkre gondolok vissza, és fáj a szívem, ha belegondolok, hogy nincs már Kassák Klub, de más hasonló hely is alig.

Kováts Katalin



„Akkoriban nem voltak ilyen jellegű kocsmák.”

Számomra egy meghatározó klub volt, nem csak azért, mert akkoriban nem voltak ilyen jellegű kocsmák, hiszen nem volt jellemző a kocsmazenélés a különböző vendéglátós helyeken, hanem mert a hangszerem iránti szeretetem is itt kapott igazán erőre. A hely hangulata is, a maga vöröstéglás belső kiképzésével, a nagy fa asztalokkal egy sajátságos életérzést sugárzott. Az emberek ismeretlenül is leültek egymás mellé, beszélgettek, zenéket csereberéltek, így sok új haverság, barátság alakulhatott ki. Sok olyan zenészt ismertem meg, akik akkoriban láthatatlanok voltak számomra, és akik a későbbiekben segítették pályámat. (Vas Zoltán, Bocskai István, Vladár Károly, Nyeső Mari, Bacsek István, Hagyó Béla…)
Hagyó Béla elmesélése alapján, a Palermo Boogie Gang is a nevét a helynek köszönhette. A büfében, a kávégép oldalára voltak ragasztva mindenféle matricák, és mikor a Béla előzetesen lement, hogy lekössön egy koncertet az akkor még duóban játszó csapatának, akkor Attila kérdezte, hogy mi legyen a plakátra kiírva. Mi a zenekar neve? A Béla a matricákra nézett, ahol egy felirat díszelgett: Milano Jazz Gang. Mivel olyan már volt, gondolta legyen Palermo Boogie Gang, és lám, ez a név rajta maradt a csapaton.
Nagyon nehéz leírni pár mondattal azt, hogy mit jelentett azoknak az embereknek ez a hely, akik többnyire mindig megjelentek a klubestéken. Barátságokat, egy műfajhoz való kötődést, emberi kapcsolatokat, örömzenélést, egy mozgásteret. Szerintem Bodonyi Attila igazi hagyatéka az volt, hogy elindított egy olyan kulturális mozgalmat, amit sokan követtek a rákövetkező években. Sok hasonló hely nyílt, de talán ellentétben a többivel, az első blues kocsma szellemiségében sokkal érettebb volt, hiszen azon emberek munkálkodtak a megteremtésén, azok szervezték, akiknek hite volt a blues műfaj, akiknek a hétköznapjai után az a hely adott erőt, kedvet, amit úgy hívtak: Kassák BLUESKOCSMA.

Szabó Tamás


Radics Béla utcanév avató emlékkoncert
2013-09-29 | koncertajánló


Ez év tavaszán ismét közszájon forgott Radics Béla neve, mivel április 16-án ünnepélyes keretek között utcát neveztek el az angyalföldi gitárhősről. Az apropót felhasználva a Radics Béla R.B. Emléktársaság égisze alatt több éve működő Club ’68 elnevezésű rendezvénysorozat 2013 őszi évadnyitóját a budapesti József Attila Művelődési Központ színháztermében tartja. A rendezvényre 2013. október 5-én, 19 órai kezdettel kerül sor a József Attila tér 4. szám alatt, nem messze Radics egykori lakóhelyétől, illetve egész alakos szobrától. A megemlékezés középpontjában ezúttal is a követők, a fáklyavivők állnak, akik nem engedték kialudni a lángot; de már kopogtat az a legfiatalabb generáció is, akit a kevés számú hang- és még kevesebb képhordozón hallható, látható zenei produkció fogott meg.

Tervezett program
19.30 - 20.15: Futótűz
20.25 - 21.10: Blues.hu
21.20 - 22.05: R.B. Kapitány Emlékzenekar
22.15 - 23.15: Tűzkerék xT


Lemezbemutatót tart a Pribojszki Mátyás Band
2013-09-27 | koncertajánló


Szeptember 19-én jelent meg az idén tízéves Pribojszki Mátyás Band negyedik nagylemeze Treat címmel, melyet október 4-én, egy koncert keretében be is mutatnak a közönségnek Budapesten, a Múzeum utcai Muzikum Klub & Bisztróban. Nemcsak az albumon hallható dalok, hanem a lemez hangzása miatt is mondom: életem legjobb albumával készültünk el - nyilatkozta Pribojszki Mátyás a rendkívül pozitív, vidám, változatos és mégis egységes hangulatú anyagról, amely a blues zene határait feszegeti, s át is lépi azt olyan műfajokkal barátkozva, mint a funky vagy a pop. A többségében saját, angol nyelvű szerzeményeket tartalmazó lemez dalai közül a modern, kissé popos Real good manhez különleges videoklip is készült, de tervbe van véve egy további szám megfilmesítése is. A Muzikumban tartandó koncert után az albumot bemutatják még az I. kerületben fekvő nagy múltú Budavári Művelődési Házban, Békéscsabán, az Elefánt Sörözőben, és Százhalombattán, a Jazz Teázóban. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult hanganyag megvásárolható a zenekar koncertjein, vagy megrendelhető a matyas@harmonica.hu e-mail címen.

A Real good man című dal videoklipje:
www.youtube.com/watch?v=7wCGBEZTzfo

Bővebb információ:
www.pribojszki.hu, www.facebook.com/matyaspribojszki

hoati


John Primer & Bob Corritore: Knockin' Around These Blues
2013-09-24 | kritika


Erőteljes, dögös chicago bluest hallhat a hallgató, ha beteszi a CD lejátszóba John Primer fekete blues gitáros és Bob Corritore fehér szájharmonikás idén nyáron a polcokra került közös albumát, a Knockin' Around These Bluest. A Mississippi államban született, de Chicagóban felnőtt, az idén a hatvankilencedik életévébe lépett Primer harmincnégy évesen már Willie Dixon híres együttesében, a Chicago Blues All Starsban szerepelt, majd Muddy Waterstől kapott muníciót további munkájához. A slide-gitározásra a blues király zenésztársa, Sammy Lawhorn tanította meg. Waters 1983-ban bekövetkezett halála után Magic Slim bandájában gitározott egészen 1992-ig, mikor szólópályára lépett. Az óta tizenhárom lemeze jelent meg, melyek közül több Blues Music Awards jelölést kapott. Corritore 1956-ban született a szeles városban, ahol Big Walter Hortont, Junior Wellst és Carey Bellt, a szájharmonika mestereit hallgatta évekig. Az arizonai Phoenix-be 1981-ben tette át a székhelyét, itt hamarosan a helyi bluesélet vezéralakja lett. A Rhythm Roots All Stars nevű zenekarával olyan nagyságokkal jammeltek együtt, mint Bo Diddley, Jimmy Rogers, Honeyboy Edwards és Robert Lockwood Jr., a mai aktuális blues sztárok közül pedig Bob Margolin, Mud Morganfield, Barrelhouse Chuck és Junior Watson, hogy csak néhány nevet említsek.
Ritka az az album, amelyen a legjobb dalok lassú, tizenkettes bluesok. Nos, ezen ezt kapjuk: a Little Walter által írt Blues And Lonesome-ban felidéződik Chicago South Side klubjainak, így a Theresa's Lounge-nek whiskygőzös, dohányfüstös hangulata, John Primer tekintélyt parancsoló slide-gitár és Barrelhouse Chuck könnyedén gördülő, de mégis kemény zongorajátékával. Ugyanez vonatkozik Robert Lockwood Jr., az első nemzedék blueszenészei közül a leghosszabb életet élt legenda Little Boy Blue címet viselő számára, ahol Primer nemcsak ragyogóan improvizál, hanem lenyűgözően énekel is. A lemezt záró Sam ’Lightnin’ Hopkins szerzemény, a Going Back Home úgyszintén csontig hatol. Ebben Bob Corritore két kőrre kap lehetőséget, majd Chuck mesterien teljesít zongoráján, hogy aztán a strófák előtt a két gitáros, John és Chris James is letegye névjegyét a rögtönzéseivel.  Nagyszerű nóta Jimmy Reed dögös shuffle-ja, a The Clock, melyben Bob a brit blues fejlődésére nagy hatást gyakorolt Reed módjára a herfli felső négy lyukát fújja leginkább, a szám egyedi varázsát pedig a jellegzetes szaggatott ritmusú dobjáték adja meg. Corritore elemében van a hasonló ritmusú Cairo Bluesban ugyanúgy, mint a Harmonica Joyride című saját dalában. A pörgős, gyors bluesok jellegzetességeit kiválóan kiaknázta Willie Dixon számában (Just Like I Treat You) Bob Corritore a hajlékony, de mégis vastag szájharmonika-, Barrelhouse Chuck a virtuóz zongora- és John Primer az Elmore Jamest idéző slide-gitár szólójával. A Man Or Mouse-ban ismét Bob és Hohnerje a főszereplő, persze Primer férfiasan telt baritonja mellett.
Szerencse, hogy az urban blues megszületése és virágzása után fél évszázaddal, ilyen mesterek, ilyen mesterművekkel jelentkeznek.

Delta Groove Music, 2013

Gróf István


Blues Session koncertsorozat a Muzikumban
2013-09-20 | koncertajánló


Blues Session koncertsorozatot indított a Muzikum Klub & Bisztró az idei őszi-téli szezonban. Az egy éve nyílt budapesti szórakozóhely csapata a blues szerelmeseinek szeretne ezzel a kedvében járni, ennek ellenére nem kizárólag blues műfajú előadókat szerepeltetnek a repertoárban, hanem más rokonműfajok képviselőit is meghívják. Terveik szerint a hazai zenei élvonal mellett a későbbiekben külföldi előadóművészekkel és együttesekkel színesítik a műsort. Havonta két alkalommal, pénteken és szombaton lesznek Blues Session koncertek.
A koncertsorozat első estjén, szeptember 12-én máris jó magasra tették a mércét, ugyanis a Texasból hazalátogatott Tommy Katona (ifj. Katona Tamás) fantasztikus hangulatú fellépést adott. A pécsi születésű gitárzseni egy régi barátot hívott erre az alkalomra maga mellé muzsikálni, nevezetesen Petendi Tamást, aki a Petenders nevű supergroupjával mutatkozott be a Muzikum publikumának.



Tervezett koncertek:
szeptember 21.: Tátrai Tibor és a Magyar Atom
október 4.: a Pribojszki Mátyás Band Treat című lemezének bemutatója, vendég: Szűcs Gabi (ex-Cotton Club Singers)
október 18.: Message To Hendrix, vendég: Nagy Ádám (Roy & Ádám Trió)
november 8.: az Éles Gábor Trió és Tóth Vera közös koncertje
november 22.: Ferenczi György és a Rackajam

A Muzikum Klub & Bisztró elérhetőségei:
1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Nyitva tartás: hétfő - szombat, reggeltől estig
Jegyinformáció: 20 221 7767, ticket@muzikum.hu
E-mail: info@muzikum.hu
Web: www.facebook.com/MuzikumKlub

Sajtókapcsolat, további információ:
Kőmíves András
Programszervező | Blues Session Klub
E-mail: stone@muzikum.hu


Harminc éve nyitotta meg kapuit a Blueskocsma
2013-09-17 | hír


Ma harminc esztendeje annak, hogy Budapesten, az Uzsoki utcában álló pici, de patinás Kassák Klubban először nyitotta meg kapuit a Blueskocsma. Az időközben megszűnt ifjúsági hetilap, a Magyar Ifjúság így írt az első estéről: „... a Blueskocsma hat óra alatt Eseménnyé nőtte ki magát. Eseménnyé tette Bodonyi Attila (zenész) örökös házigazda és barátainak remek, örömteli zenélése, valamint Rózsa Péter (riporter) szenvedélyes vitája Csörsz István íróval a mai magyar fiatalságról.” A Blueskocsmának a Kassák Klub ’86 tavaszáig adott helyet, majd a Lágymányosi Közösségi Házba, később a Fővárosi Művelődési Házba tette át a székhelyét. Az utolsó klubest 1987. április 17-én került megtartásra.

Budapest XIV. kerületében, Zuglóban, az Uzsoki utca 57. szám alatt, a Kassai térnél működött egykor a Kassák Klub, mint a kerületi Tanács Művelődési Házának fiókintézménye. Abban az időben, egészen az 1980-as évek végéig a voltaképp papíron létező Művelődési Ház legnagyobb intézményeként létezett.
A Kassák Klub nevezetes volt igényes zenei programjairól, amellyel zömében rétegigényeket elégített ki. A ’60-as évek végén itt játszott a Radics Béla vezette Sakk-Matt, majd a Kex együttes, a ’70-es évektől táncház, jazz és kortárs zenei műhely működött itt, majd az újhullámos zenekarok koncertjeinek adtak otthont. Ezeket a rendezvényeket a mindenkori klubvezetők szervezték, gyakran a vezetőség ellenére. Történetünk idején Kováts Katalin volt a Kassák Klub klubvezetője.
1983. augusztus utolsó napjaiban levelet hozott a posta. A borítékban a Kassák Klub ’83 őszi programját találtam. A Kassák Lajos egy 1952-ben készült tusrajzát borítóján viselő füzetecske hetedik oldalán a következők álltak:

„BLUES KOCSMA
Magyarországon eddig alig volt lehetőség arra, hogy a blues kedvelői képet kapjanak a zene történetéről, neves művelőiről. Sajnálatos módon ritkák azok a helyek is, ahol ki-ki kedvére való zene mellett, beszélgetésekkel, ismeretgyarapítással töltheti baráti társaságban estéit.
Mi ezt a hiányt szeretnénk pótolni: a jó zene mellé meghívunk írókat, költőket, társadalomkutatókat és más érdekes embereket, akik valami módon kapcsolatba kerültek azzal a kultúrával, aminek kialakulásában a blues fontos szerepet játszik.
Állandó házigazdánk és zenészünk BODONYI ATTILA lesz.
Időpontok: szeptember 17., október 1., október 15., október 29., … szombaton 5-10 óráig.”



Az, hogy az első klubnap épp a születésnapomra esett, különösen csábító volt. Terjesztettem is baráti körben az eseményt. Egyébként egy azóta elhunyt blueslemez-gyűjtő barátom, Benedek Bence másfél évvel korábbi sörözésünk alkalmával felvetette, hogy egy blueskocsmát kellene csinálni. Ugyanis az akkortájt megnyíló sörözőkben többnyire a mi fülünknek nem kedves zenék szóltak.
Előzetesen valami elképzelés vagy inkább elvárás kialakult bennem a dologról, mert azon a nyáron volt alkalmam megismerni Amszterdam és London néhány zenés helyét, külvárosi kocsmáját, ahol hasonló zenéket játszottak élőben vagy éppen hangfelvételről.

Első időszak - Kassák Klub, 1983. szeptember 17. - 1986. május 17.

Felfokozott várakozással és friss nyugati élményeimmel érkeztem a Kassák Klubba. A ház a megszokottól eltérő képet mutatott. Az előtérben magnózene szólt, a ruhatár mellett büfépult üzemelt, amely mögött egy csinos fiatal hölgy – mint később kiderült, a házigazda-zenész barátnője, élettársa – és egy szakállas, mosolygós, mackós külsejű férfi szolgáltak ki. A terem gyalulatlan faasztalokkal, padokkal kocsmaszerűen volt berendezve. A gyülekezőket nézve megállapítottam, hogy jobbára a harmincas korosztály érkezett. A színpadon együttes készülődött, majd hat óra előtt pár perccel Bodonyi Attila lépett a dobogóra, leült gitárjával és a húrokba csapott: „Itt van a blues megint, itt van a blues megint, hull akár a jégeső…” - énekelte magyarul Robert Johnson Hellhound On My Trail című számát. Mit mondjak? Leesett az állam: nagy kedvencem, Robert Johnson bluesa magyarul!? A dal után Bodonyi bemutatkozott és ismertette az esti programot, majd folytatta magyarított bluesokkal. Az este folyamán jegyzeteltem, amiről később írógéppel feljegyzést készítettem. A következő héten megjelent Magyar Ifjúság című hetilap egy rövid cikkben emlékezett meg az eseményről.
A zenei program felelőse természetesen a házigazda Bodonyi Attila, aki akkor a Hobo Blues Band tagja volt. Az „érdekes embereket” Rózsa Péter riporter hozta. A közönség, ahogy az előbb már utaltam rá, úgy a harminc év körüli értelmiségi vagy a hozzájuk közeli körből került ki. Összetételük a korai időszakban nem változott, és kialakult egy 30-50 főnyi törzsgárda. Jelentős részük valamelyik korábban létezett, de időközben megszűnt kulturális közegből, teaház, jazzklub, stb. jött. Az embereket vonzotta a hely újszerűsége, az újfajta muzsika és az érdekesnek ígérkező beszélgetések. Az első idényben általában 80-100 ember járt a rendezvényre.
Mivel hazánkban ekkor kevesen művelték a bluest, az élő zenei műsor mellett rövidesen bluestörténeti előadások és hanglemez bemutatók is helyet kaptak. Ebben szerep jutott szerény személyemnek is. Ugyanis az első klubnap végén bemutatkoztam Bodonyi Attilának, elmondtam, hogy a nyáron Hollandiában és Angliában jártam, milyen blues élményekkel gazdagodtam, valamint említést tettem A blues nyomában címmel elkészült kéziratomról. Attila rögtön felkért, hogy tartsak élménybeszámolót, emellett pár nap múlva meglátogatott, megnézte a lemezeimet és a kéziratot.
A kezdeti időszak lendületét megtörte egy szervezési hiba, ami végül Rózsa Péter elmaradásához vezetett. A műsor rendszerint zenei blokkal indult és csak úgy fél nyolc tájban kezdődött a beszélgetés. Kocsmáról lévén szó, az idő előrehaladtával és az alkoholszint növekedésével többen megzavarták a beszélgetéseket. Gondot jelentett az élő zenei program szűk keresztmetszete is. A közönség egy nagyon értő, mindenre nyitott része emiatt elmaradt. Ennek ellenére a Blueskocsma változatlan sikerrel üzemelt tovább, mert az elmaradók helyett mindig jöttek újabb emberek, és a szervezők fejéből friss ötletek pattantak ki, amelyeket sikerült is kivitelezniük. Egy ilyen sikeres húzás volt Cseh Tamás meghívása abban az időben, amikor Bereményi Géza bejelentette közös munkakapcsolatuk megszűntét.
A Blueskocsma „beszélgetős” vendégei voltak az első idényben fe Lugossy László, Földes László Hobo, Csalog Zsolt, Szepesi József Nógrád-megyei cigányköltő, akinek két versét megzenésítette Bodonyi Attila, Kása Béla fotóművész, akinek képeit ki is állították, vagy ifj. Csóri Sándor és Éri Péter, a Muzsikás együttes tagjai. Természetesen a muzsikusvendégek nem csak beszéltek, hanem játszottak is. Nagy sikert aratott Melczer Tibor irodalomtörténész előadása Francois Villonról. Ugyanekkor adta elő megzenésített Villon verseit Tihanyi László saját énekével és gitárkíséretével. Emlékezetes volt a Vígszínház művészének, Vallai Péternek irodalmi estje, amelyet a beat-költők műveiből állított össze.
Az első idényből még két klubnap műsora maradt meg jegyzeteim között. 1984. március 3-án Hobo beszélt a Vadászat című album készítéséről, valamint előadott öt számot Vas Zoltán gitár és Bodonyi Attila szájharmonika kíséretével. Ezek a dalok hangzottak el: You Gotta Move/Indulnod kell, Othello blues, Baby Please Don’t Go, Sittin’ On Top Of The World, Little Red Rooster. Nem tudom, készített-e valaki felvételt ezen az estén. Az idény vége előtt, május 11-én Kása Béla fotókiállítása mellett bemutatkozott a Nomád Nemzedék nevű formáció. Ifj. Csóri Sándor énekelt, Éri Péter elektromos gitáron játszott, énekelt, Ökrös Csaba hegedült, Kása Béla dobolt, a basszusgitáros nevére már nem emlékszem. Játszották többek között a Nem úgy van az, mint volt régen és a Szomorú az idő, nem akar változni kezdetű dalokat, és Bodonyi Attila csatlakozásával a 32-20 Bluest.



A második, 1984/85-ös idény a házigazda, Bodonyi Attila személyének ideiglenes háttérbe vonulása mellett két meglepetéssel szolgált. Egyrészt emelkedett a látogatók száma, másrészt csökkent a közönség átlagéletkora. Ekkoriban került bevezetésre a „szabad színpad”, ahol egyre több fiatal „bluesista” mutatkozott be, mint a Bacsek Blues Trió, az Udvari Bolondok, Hagyó Béla és Fekete Jenő, több formációba szállt be a szárnyait bontogató szájharmonikás, Szabó Tamás. (Attila közben az országot járta Blueskocsma programjával. 1984. október 1-jén például a debreceni Vigadóban szerepelt, ahová magával vitt engem is beszélgetőpartnerként a kéziratban lévő könyvemről.) 1984. november 3-án az Ausztriában élő holland Hans Theessink személyében az első külföldi előadó lépett fel a Blueskocsmában. Őt 1985. május 11-én követte a nyugat-berlini Hans Blues & Boogie művésznéven szereplő gitáros-énekes.
A harmadik idény végén a klubvezető Kováts Katalin megvált az intézménytől, így a Blueskocsma is új helyszínre költözött. Ezt az első időszakot nevezhetném akár boldog gyermekkornak is. Talán ehhez az időszakhoz kötődnek legjobb élményeim. De a történet folytatódott!

Második időszak - Lágymányosi Közösségi Ház, 1986. szeptember 26. - december 5.

A házigazda Bodonyi Attila, aki akkor már vagy két éve nem volt a HBB tagja, de itt talált helyet, ahová időközben a Hobo Blues Band klubja is átköltözött a Fővárosi Művelődési Ház körterméből. Sajnos itt egy-két botrányos eseményre is sor került, és három hónap után elhagytuk ezt a helyszínt. Jó emlékem egyedül a Tátrai-Török Tandem fellépését őrizte meg.

Harmadik időszak - Fővárosi Művelődési Ház, 1987. február 27. - április 17.

Az indulásról az akkori Esti Hírlap kis hírben adott előzetes információt. Bár naptárilag ez volt a Blueskocsma legrövidebb időszaka, de itt nem kéthetente, hanem hetente pénteki napon volt műsor. Előbb a körteremhez vezető folyosón kaptunk helyet. A kissé rideg helyszínt a fellépők és a látogatók tették otthonossá, majd az emeleti, lakájosabb terembe kerültünk. Emlékezetes maradt a vak zongorista Weszely Ernő együttese, a gitáros Balogh Mihály Jimi Hendrix Emlékzenekara a már három éve megszokott Bodonyi és Vas Zoli formációk mellett. De fellépett az Udvari Bolondok együttes, Szabó Tamás szájharmonikás… És sok-sok „dzsemmelés”, örömzenélés különböző emberek beugrásával. Elnézést azoktól, akiknek a neve most nem jutott eszembe.
A KISZ KB ifjúságpolitikai lapjában, a Stafétában már a rövidre méretezett idény után, júniusban jelent meg Hetesi Péter Pál írása Matematikus blues címmel, Kiss Gábor fotóival. Mint később kiderült, lehetett volna ez a helyszínt és rendezvényt plasztikusan bemutató írás akár a Blueskocsma nekrológja is.
Bodonyi Attila 1988. január 7-én – Attila napon – elhagyta az országot, hogy a világ más részén kezdjen új életet.
1988 őszén, ugyanezen a helyszínen Vas Zolival Komplex Blues Kantin néven folytattuk, de ez más történet.

Nemes Nagy Péter


Ifj. Katona Tamás ismét hazalátogat
2013-09-08 | koncertajánló


Sokunk örömére ifj. Katona Tamás szeptember folyamán ismét hazalátogat az Egyesült Államokbeli Texasból. A pécsi származású zenész, aki a magyarországi tartózkodása során négy koncertet is ad, az Újvilágba 2007-ben költözött, ahol egy Stevie Ray Vaughan tribute együttes, a Texas Flood frontembereként, valamint gitártanárként keresi kenyerét.

A huszonhetedik életévét idén nyáron betöltött ifj. Katona Tamás fiatal kora ellenére hosszú zenei karrierre tekinthet vissza. Élete első jelentős fellépését 1994-ben a PMD Blues Band (Pécsi Magasfiúk Dalárdája) tagjaként a Gastroblues Fesztiválon adta. Nem sokkal ezután szerepelt a pécsi formáció Szombat esti blues című albumán, melyen egy saját szerzeménye, a Tomi és a kenguru is hallható volt. Ez idő tájt csodagyerekként tekintettek rá, sorban hívták a televízióba, a rádióba, még idősebb Knézy Jenő is készített vele interjút. 2006-ban rögzítette bemutatkozó szólólemezét Let Your Fingers Bleed címmel. Az albumon hallható dalok hűen képviselték azt az irányvonalat, amit Tomi már gyermekkora óta követett: a főleg Stevie Ray Vaughan, Albert King és Jimi Hendrix által lerakott rock- és blues alapokon nyugvó erőteljes gitármuzsikát. A rákövetkező évben a Gastroblues Fesztiválon, a Puistoblues Fesztiválon Finnországban és a Pordenone Blues Fesztiválon Olaszországban ért el sikert. 2007. október 3-án Dallasba utazott, és azóta ott él. Egy Stevie Ray Vaughan tribute zenekar, a Texas Flood frontembereként, valamint gitártanárként tevékenykedik. Emellett olyan helyi híres zenészekkel játszott együtt, mint Jim Suhler, Alan Haynes, Wes Jeans, Lance Lopez, Texas Slim és Tommy Shannon, Stevie Ray egykori basszusgitárosa. A minden évben Dallasban megrendezésre kerülő Stevie Ray Vaughan Ride and Concert állandó szereplője. Az idén október 6-án tartandó fesztivál fő fellépője Johnny Winter lesz, a házigazda együttes szerepét ifj. Katona Tamás és csapata tölti be, hozzájuk fog csatlakozni két-két szám erejéig többek között Alan Haynes, Anson Funderburgh, Jim Suhler, Buddy Whittington, Wes Jeans és Tomi édesapja, id. Katona Tamás. A magyar rajongóknak nem kell a tengerentúlra utaznia, ha ifj. Katona Tamást látni szeretnék, hiszen szeptember folyamán hazalátogat, és négy koncertet is ad. Kísérőzenekarának tagjai, texasi dobosa, Travis Montoya és régi barátja, a basszusgitáron játszó Fekete Attila lesznek.

Fellépések
szeptember 12.: Budapest, Muzikum Klub & Bisztró - vendégzenekar: Petenders
szeptember 13.: Biatorbágy, Chaplin Café
szeptember 14.: Csolnok, Rákóczi söröző - fellép még: Nem tudjuk, Blues Revolver, Blues and Roll, vendég: id. Katona Tamás, Petendi Tamás, Nagy Dénes
szeptember 17.: Pécs, Zsolnay Negyed, BÁRcsak kávézó

hoati


James Cotton: Cotton Mouth Man
2013-09-04 | kritika


James Cotton hetvenhét esztendősen készítette el új lemezét az Alligator Records részére. Nem ez az első album, amit a független chicagói lemezkiadó megjelentetett tőle, hiszen a ’80-as években két szólólemezét (High Compression, Live From Chicago - Mr. Superharp Himself!) is kiadta, emellett Junior Wells, Carey Bell és Billy Branch társaságában főszereplője volt a kiadó egyik legismertebb produkciójának, a boltok polcaira 1990-ben került Harp Attack!-nak. Hosszú kitérőt követően három esztendeje a Giant című albummal tért vissza a Bruce Iglauer vezette lemezcéghez. Mivel 1994-ben gégeműtéten és sugárkezelésen esett át, az énekesi feladatot a zenész családból származó Slam Allennek kényszerült átadni a Grammy-díjra jelölt kiadványon. A tavasszal megjelent Cotton Mouth Man döntő részben a hatvankilenc éve a pályán lévő, hírnevet Howlin' Wolf és Muddy Waters együtteseiben szerzett Cotton saját vagy társszerzővel írt dalait tartalmazza. Az album a Darrell Nulisch által énekelt címadó darabbal indul. Az Anson Funderburgh and the Rockets, a Ronnie Earl & the Broadcasters nevű formációkban és James Cotton turnézenekarában is megfordult, szólólemezeket a ’90-es évek elejétől készítő Nulisch énekhangját további öt dalban hallhatjuk. Mellette a mikrofont Keb’ Mo’ két, míg Gregg Allman, Warren Haynes, Ruthie Foster és Delbert McClinton egy-egy szám erejéig kapta meg. A tizenhárom szerzeményt felvonultató album legmegindítóbb dala a Bonnie Blue című akusztikus blues, melyben a legendás szájharmonikás a lemezen egyedüliként énekel, őt a kanadai Colin Linden rezonátoros gitáron kíséri. James Cotton friss hanganyagával nyilvánvalóvá tette, hogy hiába közeledik a nyolcadik ikszhez, továbbra is keményen dolgozik, esze ágában sincs visszavonulni. Magam részéről megelőlegezek egy, a blues körökben legrangosabb elismerésnek számító Blues Music Awards trófeát az önéletrajzi ihletésű felvételeket is tartalmazó lemeznek.

Alligator Records, 2013

hoati


David Egan: David Egan
2013-08-28 | kritika


Az amerikai fehér bluesmenek két utat választhatnak. Vagy az autentikus blues elkötelezettjeiként igyekeznek minél jobban megközelíteni annak stílusát, hangulatát, mint azt John Hammond is kitűnően teszi még manapság is, vagy a brit John Mayall nyomdokain elindulva, a magas tenor hangot nem szégyellve, a blues interpretálását fehér ember módjára teszik. Nos, Reuben David Egan ez utóbbiak táborába tartozik, ámbár tősgyökeres amerikai. Louisiana államban, Lafayette-ben született a jövőre a hatvanat éppen betöltő, de már ősz zongorista-énekes, aki a ’90-es években komponistaként lépett ki az ismeretlenség homályából. Megírta többek között a dögös Wake Up Callt az említett Mayall, a First You Cry című dalt Percy Sledge számára, de a kivételes hangú Sledge mellett a szintén fekete soul-blues énekesek, Solomon Burke vagy Jimmy Witherspoon is megtiszteltetésnek vették tőle dalokat énekelni. A Please No More című szerzeményét a brit Joe Cocker és az egykori amerikai blues díva, Etta James is repertoárjára vette. Legutóbb 2008-ban Irma Thomas és Marcia Ball részére írt dalokat aktuális lemezeikre. Egan közben a billentyűk mögé ült, először a tradicionális cajunt a R&B, jazz, rock és zydeco muzsikával ötvöző Filé nevű formációhoz, majd a kilencfős szupergrouphoz, a Lil' Band O' Goldhoz csatlakozott. 2001 óta szólóelőadóként tevékenykedik, az elmúlt években két önálló albumot adott ki, és most, júliusban, a neve alatt, a harmadikat. A csont nélküli, tiszta dallamokat felvonultató lemezen a zongorista, énekes és zeneszerző mellett Joe McMahan gitáros, Ron Eoff basszusgitáros és Sipos Misi (no, nem a Muzsikás prímása) dobos játszik, valamint néhány vendégmuzsikus is meghívásra került. A That’s A Big Ol' Hurt címet viselő lassú, dögös Mayallos blueszal nyit a tizenkétszámos CD, közepén David ragyogó zongora imprójával. A Call Your Children Home a funkys ritmikájával ugyancsak kitűnő dal, Lil’ Bucks Senegal ismert zydeco gitáros közreműködésével.  A lemez egyik legjobbja az Outta Mississippi című őrület, amit a szintén vendégzenész Dickie Landry avantgarde szaxofon játéka tesz még érdekesebbé. Néhány lassú blues, mint a Blues How They Linger, a The Outside, a Sad Sad Satisfaction, a Rootbeer Baby mellett, melyekben Egan jazzes zongorajátéka a meghatározó, kellemes meglepetés az album talán legjobb száma, a zydeco hangszerelésű Dance To The Blues With Me. David Egan könnyű, lágy, mondhatni meleg tenorja itt kimondottan élvezetes. A One Foot In The Bayou-t David még 1996-ban írta Tab Benoit számára, de a zongoraszólóval megspékelt boogie jót tett ennek a lemeznek is. A Funky Dreams című Lil’ Bucks Senegal gitározta dal ismét a New Orleansban született zydeco stílusjegyeit viseli magán: szürreális szöveg, woodoo érzések, jellegzetes ritmusok. Kitűnő szerzemény. Két jó értelemben vett sláger is felkerült az albumra: a Dead End Friend memphisi soulos hangulatú, a lemezt záró Every Tear azonban már-már édeskés. Ez azonban nem rontja el az anyag hangulatát - azt Roosevelt Sykes szelleme uralja. Ezzel a kiadvánnyal a dalszerző David Egant utolérte a zenész David Egan. Dolgozzon még sokáig!

Rhonda Sue Records, 2013

Gróf István