Felvidéki Blues Project
2014.12.20.


Peter Lipa

2014.12.29.


Ripoff Raskolnikov Band
2014.12.18.


Mojo Workings
vendég:
Ripoff Raskolnikov
2014.12.19.


Tűzkerék xT

2014.12.19.


Ölveti Blues Band
25 éves jubileumi
koncert

2014.12.19.


PMD Blues Band
2014.12.19.


Blues Rádió Budapest

15 éves jubileumi
koncert

2014.12.21.


Little G Weevil
and his International
Blues All Stars
2014.12.27.


Hobo
Requiem a bluesért
lemezbemutató
2014.12.28.


Kéknyúl Hammond Trio

2014.12.29.


Ajánlott albumok

Little G Weevil
Little G Weevil
Southern Experience
Borsodi Blue
Borsodi Blue
Moonshine & Wine
Raphael Wressnig
Raphael Wressnig
Soul Gumbo
Kirby Sewell Band
Kirby Sewell Band
Girl With A New Tattoo
Marcia Ball
Marcia Ball
Roadside Attractions
Rory Block
Rory Block
Hard Luck Child
Charlie Musselwhite
Charlie Musselwhite
Juke Joint Chapel
Junior Wells
Junior Wells
Hoodoo Man Blues




Black & Tan Records


Boo Boo Davis
Ain't Gotta Dime


Boo Boo Davis
Name Of The Game


Doug MacLeod
The Utrecht Sessions


Various Artists
Keeping Living Music Alive vol. 2


Billy Jones
my Hometown


TBoo Boo Davis
Drew, Mississippi


Turnip Greens
Carry Me Down The Aisle


Roscoe Chenier
Waiting For My Tomorrow


Doug MacLeod
Where I Been


Harrison Kennedy
VOICE STORY

Archívum

Koncertek októberben
2008-09-30 | koncertajánló


Benkő Zsolt & Garda Zsuzsa
2008. október 04. – Budapest, NBTBlues Pub

Blues B.R.Others Show
2008. október 10. – Budapest, Old Man’s Pub

Blues Bell
2008. október 11. - Szeged, Millenniumi Kávézó

Blúz tér 10
2008. október 04. - Tokaj-Hegyalja Szüreti Fesztivál - Furmint Színpad
2008. október 13. – Budapest, Vásárhelyi Pál Kollégium
2008. október 18. - Budapest, Passage Club
2008. október 29. – Budapest, Fehérbot Fesztivál VÁI

Boll Weevil Folk Blues Gang
2008. október 07. – Budapest, Bonyai Étterem

Dr. Valter Blues Társasága
2008. október 04. – Érd, Blues Tanya

Hobo
2008. október 02. – Tudod, hogy nincs bocsánat - Mór, Lamberg-kastély
2008. október 02. - HBB – Budapest, Old Man's Pub
2008. október 07. - Tudod, hogy nincs bocsánat - Budapest, Új Színház
2008. október 09. - Csavargók Tízparancsolata - Esztergom, Féja Géza Művelődési Központ
2008. október 11. - Szolnok-Tiszaliget, Sportcsarnok - Tiszaliget Fesztivál
2008. október 16. – HBB – Budapest, Old Man's Pub
2008. október 17. - Csavargók Tízparancsolata - Debrecen, Csokonai Színház
2008. október 19. - Csavargók Tízparancsolata – Budapest, Új Színház
2008. október 21. - Csavargók Tízparancsolata - Budafoki Művelődési Központ
2008. október 22. - Morrison est - Pécs, Művészetek háza
2008. október 26. – HBB – Budapest, Gödör Klub
2008. október 28. - Csavargók Tízparancsolata – Budapest, Új Színház
2008. október 29. - Csavargók Tízparancsolata - Debrecen, Csokonai Színház
2008. október 30. – HBB – Budapest, Old Man's Pub

Jambalaya
2008. október 02. – Budapest, Café Martinelli
2008. október 03. – Visegrád, Don Vito
2008. október 12. – Budapest, Gödör Klub
2008. október 22. – Budapest, Rekettyés Turistaház
2008. október 25. – Kőszeg, DaRocco Pizzéria
2008. október 31. – Budapest, Szilvüplé

Little G. Weevil
2008. október 11. – Budapest, New Brooklyn Pub
2008. október 12. – Budapest, Szimpla Kert
2008. október 27. – Budapest, Petőfi Csarnok

Little G. Weevil – Billy Gibson
2008. október 03. – Szeged, Ifjúsági Ház
2008. október 05. – Budapest, Szimpla Kert

Little G. Weevil & HUN Army Big Band
2008. október 05. – Budapest, Roosevelt tér - Akadémia
2008. október 09. – Budapest, Európa Hajó

Little G. Weevil & Horváth Misi
2008. október 16. – Vác, TBA
2008. október 17. – Pecel, Blues Cafe
2008. október 24. – Dunakeszi, Part Cafe

Musical Trips
2008. október 10. - Visegrád, Don Vitó

Nemes Zoltán & Horváth Misi
2008. október 23. – Budapest, Szimpla Kert

Pribojszki Mátyás Band
2008. október 01. – Budapest, Szeparé Bisztró
2008. október 03. – Budapest, Syma Csarnok - Hangfoglalás
2008. október 21. – Budapest, Bárka Színház

Rambling Blues Trió
2008. október 22.- Szeged, Millenniumi Kávézó

Rockin’ Chair
2008. október 04. – Foktő, Motoros Jótékonysági Est
2008. október 18. - Budapest, Repeta Sarok - Shout & Holler
2008. október 31. – Érd, Blues Tanya

S-modell
2008. október 09. – Békéscsaba, Zöld Elefánt
2008. október 11. – Zalaegerszeg, Club Grabowsky
2008. október 25. – Budapest, Könyvtár Klub

Sonny & His Wild Cows
2008. október 15.- Budapest, Szeparé Bisztró
2008. október 24. – Budapest, Amigo Bár

Sonny & Horváth Misi
2008. október 20. – Budapest, Szimpla Kert

Tengs-Lengs
2008. október 08. – Budapest, Ráday Kupola
2008. október 24. – Érd, Blues Tanya

Tom White és Barátai
2008. október 04. – Pári Falunap
2008. október 05. – Budapest, Maraton futóverseny
2008. október 11. – Hatvan, Dali IX.Wild Cat Night
2008. október 18. – Cegléd, Dee Jay\'s Pub
2008. október 25. – Budapest, Amigo Bár

Török Ádám és a Mini
2008. október 03. – Tarján, Öreg Favágó
2008. október 04. – Veszprém, Várkert

Török Ádám és a Misi
2008. október 14. – Budapest, Picasso Music Club
2008. október 30. – Dunakeszi, Part Cafe

Vaszoli & Halper
2008. október 07. – Budapest, Picasso Point
2008. október 14. - Budapest, Baccara Pub

Turista


„Az élő, improvizatív zenére szükség van…”
2008-09-27 | beszélgetések


Hazánk egyik leghitelesebb, a ’60-as és ’70-es évek blues-rock, progresszív zenéjét játszó zenekara a Bőrgyári Capriccio. Idén felléptek a Sziget Fesztivál Blues színpadán, november 28-án pedig a budapesti Gödör Klubban megtartandó Blues Patika Fesztiválon a hollandiai Livin' Blues Xperience előtt szerepelnek. Az alábbiakban az alapítótag, gitáros Gazdag Viktort kérdeztem.

Pampalini: A zenekar 2000-ben alakult. Kinek az ötlete volt a banda létrehozása? Kik voltak az alapítótagok?
Gazdag Viktor:
Ha emlékeim nem csalnak hirdetés alapján verbuválódott össze a csapat, jómagam éppen hazaköltöztem Amerikából és egyszerűen zenélni szerettem volna. Ezt mindenképp a csillagok állására foghatjuk, nehéz már elemezni, de nagyon hamar egymásra találtunk.
Az alapítótag dobosunk Szabó Zsolti, és a jelenlegi énekes Zarubay Bence mellett Bányai Gyula basszerozott és Rozgonyi Zoli gitározott.

P.: Az évek alatt több tagcserén estetek át. Kik zenéltek a zenekarban?
G.V.:
A doboknál Tóth Dénes lett az új tag, aki Kőbányán tanult zenélni és édesapja révén már gyerekkora óta megfertőződött a progresszív rockzenével.
Basszeron a szintén Kőbányás Szigeti Gábor után Barabás Atesz lett a végleges tag. Ő a zene mellett igazi ősmagyar kardforgató, sok hagyományőrző rendezvény vendége a hadseregével.
Korábbi programszervezőnk Preszmayer Kata vokálozott és jelenlegi párja Markos Laca billentyűzött még a bandában.

P.: Török Ádám több alkalommal is meghívott benneteket a legendás Bem Rockpartra. Honnét ez a kapcsolat?
G.V.:
Pinyó (Köves Miklós) hosszú ideig gyakorolt a próbatermünkben a Bőrgyárban, így sikerült jó kapcsolatba kerülnünk, a Bem Rockpart mellett közös koncertünk volt Szegeden is, a Jam Pubban és egyéb fesztiválokon is sokszor találkozunk. Talán mondhatom, hogy mi vagyunk, akik tovább tudjuk vinni a 70-es évek hangulatát remélhetően még jó sokáig, és remélhetően ez Ádámnak és a Mininek is tetszik.

P.: Eddig két lemezetek jelent meg. Milyen volt a fogadtatásuk? Tervezitek újabb kiadását?
G.V.:
Jó fogadtatást kaptak, a második Progressive című albumunk tükrözi a jelenlegi irányunkat.
Mivel saját magunk szervezzük a bulikat, jól tudjuk használni demo bemutatkozó anyagként.

P.: A tavalyi paksi Gastroblues Fesztivál után idén egy másik jelentős fesztiválra, a Szigetre kaptatok meghívást. Hogy sikerült a buli? Egyéb emlékezetes fellépés?
G.V.:
Szerencsére van még pár bluesőrült kishazánkban, akik a sanyarú helyzet ellenére nem adják fel, és támogatást is nyújtanak fiatalabb csapatoknak. A Sziget bulit Oláh Andor szájharmónika mogulunknak köszönhetjük, még tavaly Szekszárdon volt egy közös bulink vele és Karen Carroll-al, ezután több alkalommal is, Andor bejuttatott jó helyekre. Ezúton is köszönjük!
A pénteki Sziget Blues színpadot mi indítottuk, nagyon jó hangulatú buli volt, 40 fok és lelkes közönség.
Szívesen emlékszem a Fészek Klubos hajnali bulikra jammaléssel fűszerezve, és a hamisíthatatlan motoros bulik…

P.: Műsorotokkal egyre inkább a progresszívabb irányba mozdultatok. Tervezitek újabb, hasonló stílusú dalok beépítését a repertoárotokba? Esetleg várhatóak saját szerzemények?
G.V.:
Mondhatnám, hogy csak ilyeneket tervezünk, Zeppelin, Grand Funk, stb. Meglátjuk, melyik érik be. Saját számok várhatóak, csak idő kell, hogy kidolgozzuk.

P.: Napjainkban mennyire keresett az a fajta zene, amit ti játszatok?
G.V.:
Nem tudom, ki meri mondani ma, hogy keresett műfaj. Sajnos küzdelmes, szerintem még a nagy öregeknek is. De abban bízom, hogy az élő, improvizatív zenére szükség van, nem csak a lakodalmasra. Nem adjuk fel, de szerencse, hogy nem a gázsiból élünk!

P.: A zenekar jelenleg rendelkezik saját klubbal, ahova az érdeklődők ellátogathatnak?
G.V.:
A tavaly téli klubunk, a Telihold Blues Kocsma engedélyét sajna nem hosszabbították meg, most még nincs meg az új.
Bízom a Fészek Klubban, talán újraindulhat ott a fix klub.
November 28-án már biztosan játszunk a Gödörben megrendezendő Blues Fesztiválon a Living’ Blues előtt, a többi még szervezés alatt.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini


55 éves a chicagó-i Delmark Records
2008-09-24 | hír


2008. szeptember 26-án Chicagó-ban nagyszabású koncerttel ünnepli az 55. születésnapját, a blues- és jazz lemezek kiadásával foglalkozó Delmark Records.
Az est folyamán fellép Dave Specter,
Lurrie Bell, Jimmy Johnson, Ari Brown, Nicole Mitchell és Corey Wilkes.
A kiadó atyja, Bob Koester először 78-as fordulatszámú lemezeket árusított, főként postai utánvétellel; raktára a kollégiumi szobája volt.
Később egyik barátjával St. Louis-ban (Missouiri) megnyitotta a Blue Note Records Shop-ot, majd a szakítás után a Delmar utcában létrehozta a Delmar Records-ot.
Első jazz lemezét 1953-ban adta ki. A céget 1958-ban Chicagó-ba költöztette, s a rákövetkező évben megvette a Seymour Jazz Mart-ot, majd a kiadó nevét Delmark Records-ra változtatta.
Blues lemezekkel az 1960-as évek elején kezdett el foglalkozni, ezzel segített visszahozni a feledésből Sleepy John Estes-t és Yank Rachel-t.
1963-ban áthelyezte a kiadót és az áruházat a Grand Avenue-ra, majd az utóbbinál is névcsere következett: Jazz Record Mart lett az új elnevezés. Érdekességképpen meg kell említenem, hogy itt dolgozott Bruce Iglauer is, aki később létrehozta az Alligator Records-ot.
Az évek során olyan zenészek munkái jelentek meg a kiadónál, mint az Art Ensemble Of Chicago, Chicago Underground Trio, Ethnic Heritage Ensemble, Sun Ra And The Arkestra, Coleman Hawkins, Luther Allison, Big Time Sarah, Junior Wells, Magic Sam és Otis Rush.

Turista


Dalszöveg(elés) Özsébbel
2008-09-24 | névjegy


Csavarodó képdal

Mikor a Fény a Valóságból szökve,
Utolsó útjára ment,
Hajnalban, a levelek alján
A Szarvasbogár megpihent.
Felszürcsölgette a csengő-bongó
Harmatgömböket,
Miket a Szél megkímélt jóindulatból
És a Nap sem itta még meg.

Csipike mélyen, a bükkfa odvában
Egy könyvet olvasott,
Lőrincz L. László mondta tollba,
Állítólag írni nem tudott.
A Mézes Mackó ’89-ben
Bécsbe és Berlinbe ment,
Az elején nehéz volt, de fordult a kocka,
S később már hattyút is reggelizett.

A Rend erdejében egy csapat rendőr
A sötét tó partján figyel
A Halfarkú Lányra, ki a tó közepében
Beszívva énekel.
Bíztatják egymást, hogy valaki végre
Hozza már ki azt a lányt,
Rangsor szerint végigmenni rajta,
Azután mi is spanglizhatnánk.

A Keserű Holdat felszeletelte
Egy gálruhás, ortodox pap,
Gőgös Gúnár Gedeonnal,
Aki vigyorgott a hóna alatt.
Ribizliszemű vasutasok az égen
Körbejárnak megint,
Késett vonatot vajúdva a Hold helyére,
Kínlódik most mindegyik.

Körmeit rágja Szent Margit, színhely:
A Ferenciek tere,
Gitárra gyűjt titokban, de igazából
Zongorázni szeretne.
János vitéz a lovával éppen
Egy népballadát énekel,
Egy Szamárról szól, akit elzavarnak,
De a béklyóit nem oldják el.

Vértelen ajkán az Alkony hangja
Remegve, suttogva szól,
Ha elhagynak, annak csak egy oka lehet,
Nem szeretnek eléggé olyankor.
Ágak hegyéből a Hajnal bólint
És magában jót nevet,
Majd elkomorodik, mert túl sokszor hallott
Mostanság hasonló közhelyet.

Teát iszik és mellé forró kiflit
Majszol a puszta lét,
Torkán elakadt hajcsomókkal küzd,
Nem rakott rá elég zselét.
Virágot szed a Félszemű Herceg,
Vállain rókaprém,
A szép Remedios meg magával játszik,
Közben egy dalt dúdol könnyedén.

Tejföllel keni leégett hátát
Éjszakánként a Nap,
A Rút Kéményseprő most a pincében alszik,
Egy üres könyvespolc alatt.
Az Esthajnalcsillag a kútból kibámul,
Tükröződik a hollók szemén,
Kik az Időt terelik vizes szárnyaikkal
A hörgő ágyúk felé.

Mikor mindent befednek a Hófehér Lepkék,
S az Álom is fáradtan elsimul,
Piros réteken a Csillagszemű Juhász
Átvág, majd lassan megfordul.
Nézik mereven a törvényhozók,
De nem tűnik fel senkinek,
Hogy az úton, melyen idáig eljött,
Most visszafelé lépeget.

Közelgő, sötét felhők az égen
Fagyott szobrokká sűrűsödnek,
A Vasfogú Farkas tintaceruzával
Egyenként jelölgeti meg őket,
Végül, mikor a színtelen ködben
Feloldódik a látóhatár,
Csend lesz, Fény dereng csak néhány Kuncogás hallik, meleg szellő fújdogál.

Özséb


Díjnyertes fotó Jeanne Carroll-ról
2008-09-23 | hír


Az Afroaid Magyarország Közhasznú Egyesület „A XXI. század Fekete-Afrikája” címmel nyílt fotópályázatot írt ki. A győzteseket 1081 pályázó fotó közül választotta ki a zsűri. A nyertesek közt megtalálható társoldalunk, a MEDIAWAVE 2006-os, Ravazdon megtartott rendezvényén készült Jeanne Carroll kép is. Az alkotás a pannonhalmi Talabér Tamás munkája.
A pályázat célja az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét Fekete-Afrika lakóinak életkörülményeire, és megpróbálják megmutatni Fekete-Afrika igazi arcát, amely merőben eltér a köztudatban élő képtől.
A képeket bemutató kiállítás megnyitója szeptember 6-án volt Budapesten, a Gödör Klubban.


Pampalini


Legendás zenészektől búcsúzunk
2008-09-22 | hír


Ismét szomorú híreket kaptunk a blues világából, hiszen újból két halálesetről kell beszámolnunk.

2008. szeptember 20-án, 78 éves korában elhunyt Nappy Brown.
Napoleon Brown Culp 1929. október 12-én született Charlotte-ban (North Carolina). Ifjúkorában gospeleket énekelt, majd az ’50-es évek végén rhythm & blues-ra váltott. 1954-ben szerződést kötött a Savoy Records-szal, majd elkészítette a Don't Be Angry című lemezét, amin több sikerdala is szerepelt (Don't Be Angry, I Cried Like A Baby).
A rivaldafénytől távol eső évtizedek után a ’80-as években ismét felfelé ívelt a karrierje, a csúcsra a 2007-ben készült Long Time Coming-gal érkezett.
Nagyszerű koncertet adott idén a Blues Music Awards díjátadóján, Tunica-ban (Mississippi). Ezt követően hamarosan kórházba szállították, de az egészségét már nem nyerte vissza.

Múlt hét pénteken hunyt el a legendás New Orleans-i dobos, Earl Palmer.
Earl Cyril Palmer 1924-ben született, dobolni a katonaságnál tanult meg, amikor a hadseregben szolgált a II. Világháborúban.
A háború után a Dave Bartholomew Band-ben zenélt, majd együtt játszott Fats Domino-val, Little Richard-dal, Lloyd Price-szal és Smiley Lewis-zel is.
1957-ben Los Angeles-be költözött, ahol az Aladdin Records session dobosa lett. Itt olyan jazz és pop sztárokkal muzsikált együtt, mint Frank Sinatra, Sarah Vaughan és Doris Day.
Earl Palmer-nek jellegzetes stílust sikerült kialakítania, s számtalan világslágerben hozza a rimust, pl.: Little Richard - Keep A-Knockin, Tutti Frutti, Long Tall Sally, Fats Domino - I'm Walkin, Ritchie Valens - La Bamba, Sam Cooke - You Send Me.
Hollywoodi filmzenék felvételén is gyakori résztvevő volt, az ő játékát hallhatjuk többek között a Frédi és Béni epizódok, a Top Gun, az Azok a csodálatos Baker fiúk vagy a Furcsa pár alatt.
Hosszú pályafutása elismeréseként 2000-ben bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé.

Turista


Segély Fesztivál és felajánlás Gombai Dórikáért
2008-09-21 | koncertajánló


Szimpla Unplugged Segély Fesztivál Gombai Dórikáért, aki sürgős őssejt kezelésre vár
2008. október 05. 15-től 22h-ig
Budapest, Szimpla Kert (VII. kerület, Kazinczy utca 14.)


Fellépők:
Grúber László
Little G. Weevil & Billy Gibson
Long Tall Sonny Band
Tom White és Barátai
Musical Trips
Nemes Zoli és barátai
Pribojszki Mátyás és barátai
Schmidt Attila

Sztárvendégek:
Török Ádám – fuvola (Mini)
Török Péter – gitár (Mini)
Paróczai Attila - basszusgitár (Mini)
Závodi János – gitár (Piramis)
Gallai Péter – billentyű (Piramis)
Muck Ferenc - szaxofon (RABB, Muck Show, stb.)
Mohai Tamás – gitár (RABB, Faxni, stb.)
Tóth Vera – ének
Kyru – ének (Tea, Kyru Gotta Humble)
Bende Zsolt - gitár (Arnie Somogyi Improvokation)

A nap folyamán a műsorvezető, Bűdi Szilárd a Popdarálóból.

Felajánlás!

Neves zenészek írták alá azt a klasszikus gitárt, amelyet Horváth Misi szájharmonikás ajánlott fel Gombai Dórikának. A hangszer értékesítés alatt áll, amelynek bevétele Dóri őssejtkezelését segíti.

A gitár megvásárolható 100.000 Ft-ért.

Néhány aláírás a sok közül:
Török Ádám, Török Péter, Horváth Misi, Nagy Szabolcs, Roy & Ádám, Sonny, Németh Károly, Mohai Tamás, Muck Ferenc, Závodi János, Köves Miklós, Little G. Weevil, Borsodi László, Felkai Miklós, Fekete Jenő, Tátrai Tibor, Szűcs Antal Gábor, Mező Misi, Fácán, Nemes Zoltán, Dobos András, Pribojszki Mátyás, Kepes Róbert, Hooligans – Endi - Csipa.

Igazi ereklye lesz ez annak, aki a legtöbb pénzt kínálja majd a hangszerért, amellett hogy Dórit is támogatja. A gitár az Eldorado hangszerüzlettől származik.

Egy tatai gyűjtő is felajánlott egy festményt, melyet Görgényi István festőművész készített 1959-ben!
Ezek a képek 2006 októberében tárultak először a nyilvánosság elé a tatabányai Múzeumban, nagy meglepetést keltve azok körében is, akik régen személyesen ismerték az 1973-ban elhunyt, elsősorban tájképek és portrék alkotójaként számon tartott festőt.
Az itt látható festmények addig ismeretlenül, egy pincében rejtőzködtek. Egy gyűjtő - aki akkor még nem volt gyűjtő - figyelt fel a művekre, s megvásárolta a közel négyszáz darabból álló hagyatékot. E hagyatékon belül önálló tematikai egységet képeznek azok az 1956-hoz kötődő festmények, melyeket most a Szatmári Múzeum mutat be.

A kép megvásárolható 200.000 Ft-ért.

A Segély Fesztiválon belépőt nem szednek a szervezők, de hangsúlyt fektetnek a kislány megsegítésére, és a tombolán befojt összeget is átadják számára!

Elérhetőség: Horváth Misi 06 20 915 5126
Gombai Dórika részére nyitott Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítvány számlaszáma: 11740092-20004752-00000000 (A megjegyzés rovatba be kell írni: „Gombai Dórika gyógykezelésére”)
http://gombaidori.extra.hu


Jimi Hendrix Fesztivál a Fonóban
2008-09-20 | koncertajánló


II. Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivál
2008. október 04.
Budapest, Fonó Budai Zeneház


2007-ben néhány Hendrix-kedvelő zenész összefogásában Magyarországon első alkalommal került megrendezésre nemzetközi Jimi Hendrix fesztivál. A fellépő zenekarok közül kettő külföldről, Hollandiából és Olaszországból érkezett. Mellettük a Jimi Hendrix Memorial és vendégei, a Halper – Kőszegi - Oláh trió és Bornemissza Ádám képviselték azt a hazai zenésztársadalmat, akik fontosnak tartják Jimi Hendrix zenei örökségének életben tartását, megőrzését, továbbgondolását.

Az első fesztivált - melynek a Fonó Budai Zeneház adott otthont - telt házzal tisztelte meg a magyar közönség. Ez a tény, valamint a pozitív visszajelzések bíztatják a szervezőket arra, hogy folytassák a hagyományteremtő kezdeményezést, és évente egy alkalommal, október első felében megrendezzék a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivált. Mind a Fonó, mind számos zenész részéről megvan a szándék, hogy otthont adjon, illetve részt vegyen a 2008-as fesztiválon.

A tavalyi, első fesztivál programja széles zenei spektrumot kínált, bizonyítva, hogy Jimi Hendrix zenéje stílusoktól függetlenül szerethető, játszható. A magyar fordítástól a jazzen át az autentikus hendrixi megszólalásig sokféle zenei felfogásban hallhatott a közönség legalább 50 különböző dalt.

A fesztivál házigazdája - a Jimi Hendrix Memorial Band - az idén egy hazai, a Gyémánt Bálint Trió mellett három külföldi zenekar társaságában muzsikál az este folyamán.
Svédországból érkezik a Feedback Family, ahol igen nagy hagyományai vannak a rockzenének. Ez köszönhető nagyrészt annak, hogy Hendrix számtalanszor megfordult a skandináv országban, mai napig mély nyomokat hagyva az ottani rock-kedvelők, muzsikusok körében. Elég csak Yngwie J. Malmsteen, vagy Mattias Eklundh nevét említeni.
Ritka meglepetésnek ígérkezik a török Yildirim Fakilar triója. A 2004-ben alakított zenekar az eredeti megszólaltatás híve. A jelenleg Bécsben élő Yildirim Fakilar 1993 óta szervez Jimi Hendrix emlékkoncerteket.

A fesztivál harmadik külföldi vendégének neve sokak számára ismerősen cseng hazánkban is. Leszek Cichonski - aki tagja a nemzetközi összetételű, magyar muzsikusokat (Póka, Solti) is felvonultató Visegrád Blues Band-nek - egyik vezéregyénisége a lengyel rock – blues - funky életnek. Nevéhez fűződik a wroclawi Thanks Jimi Festival, illetve az ehhez kapcsolódó többszörös Guinness World Record, amit évek óta a lengyelek tartanak.

Gyémánt Bálint Trió
Yildirim Fakilar's Istanblues (TR)
Jimi Hendrix Memorial
Feedback Family (S)
Leszek Cichonski (Pl)


A koncertek 19:30 órától kezdődnek.
Egyéb programok 17 órától:

Író-olvasó találkozó:
Göbölyös N. László író beszélget az érdeklődőkkel, és dedikálja könyveit.

Az etyeki Velezvin Borászati Kft. kínálja borait, tart borkóstolót. Palackos borvásár.

CD és lemezbörze, filmvetítés.

Könyvvásár:
a Cartaphilus kiadó mutatja be rocktörténeti kiadványait, amik a helyszínen megvásárolhatók.

Jegyár: 2500 Ft


Egy előadó két lemeze
2008-09-19 | kritika


„Sir” Oliver Mally meglehetősen termékeny zenész, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy sokszor egy éven belül több lemezt is kiad. Így történt ez idén is, hisz először a jazz zongorista Martin Gasselsberger-rel közös lemeze, a So What? If… jelent meg, majd ezt szeptemberben szólólemeze, a Candystrore követte.
Oliver Mally 1966-ban az ausztriai Wagna városában született, első gitárját 15 évesen kapta. Autodidakta módon, különböző gitározási stílusokat elsajátítva, a hosszú évek kemény munkájának köszönhetően sikerült kialakítania saját egyedi stílusát. Elektromos zenekarát, a „Sir” Oliver Mally’s Blues Distillery-t 1990-ben alapította. A ’90-es évek vége óta akusztikusan is játszik. Évi 150-180 koncertet ad Európa szerte, együtt dolgozott számos nagysággal (Big „Lucky“ Carter, Louisiana Red, Sugar Blue, Larry Garner, Steve James, Doug McLeod, John Mooney). A Concerto Magazin „Best Blues Roots Act” címét eddig öt alkalommal nyerte el.


A So What? If… című lemezen két különböző zenei világból érkezett muzsikust hallunk, de sikerült bebizonyítaniuk, milyen hihetetlen módon tudnak együttműködni. Az albumon Steve Earl szerzeménye kivételével (My Old Friend The Blues) saját felvételek találhatóak, melyekre hatással volt Muddy Waters, John Lee Hooker és Lightnin´ Hopkins munkássága.
A lemezen a hangsúly a zenészek egyéni stílusára, dalaik eredetiségére, érzéseikre, tiszta érzelmeikre esett, a hangzást két vendégzenész, Klaus Paier (tangóharmonika) és Petra Linecker (vokál) színesíti. A CD-ről a Her Picture (Just Won’t Fade) című számot a belga Rootstime Magazin a „Song Of The Year” címre jelölte.
A Candystore akár az előző lemez folytatásának is tekinthető, a számok többsége Oliver szerzeményei, kiegészítve két Townes Van Zandt nótával. A Green Light/Red Light a So What? If… című lemezen is megtalálható. A vendégzenészek kik is lehetnének mások, mint Martin, Klaus és Petra.
A nagyszerű dalszerzői vénával megáldott muzsikus lemezeit meghallgatva szinte önkéntelenül nyúlunk a lemezjátszó felé, a „lejátszás” gombot megnyomni, hogy a varázslat folytatódjon. És hogy Oliver Mally miért kapta a „Sir” jelzőt? Erre sajnos maga sem emlékszik.

So What? If…
ATS-Records, 2008

Candystrore
ATS-Records, 2008

Pampalini


A blues First Lady-je ismét hazánkban koncertezik
2008-09-18 | koncertajánló


Jeanne Carroll & The Turnaround
2008. október 03.
Budapest, Repeta Sarok

A 77 éves chicagó-i Jeanne Carroll 2005-ben járt először hazánkban, azóta számos alkalommal fellépett magyarországi zenészek kiséretében.
A mostani koncerten (a) The Turnaround zenekar kíséri: Hideg Csaba - gitár, ének, Domján András - gitár, ének, Tala Gábor - basszusgitár, Makai Gábor - dob.





Pampalini


Közös Billy Gibson – Little G. Weevil koncertek
2008-09-13 | koncertajánló


2008 őszén Billy Gibson Little G. Weevil-el közösen fog koncertezni hazánkban. A két zenész az Egyesült Államokban ismerte meg egymást 2004-ben, majd több közös jammelést és iszogatást követően Billy Gibson játszott Little G. Weevil Southern Experience CD-jén, a Hey Jody című számban.

Időpontok:
2008.09.25. – Békéscsaba, Elefánt Blues Club
2008.10.03. - Szeged, IH Ház
2008.10.05. - Budapest, Szimpla Kert (Szimpla Unplugged Segély Fesztivál Gombai Dórikáért)


A kísérő zenészek Magda Lajos - orgona, zongora, Kepes Róbert – basszus, Adamecz József – dobok lesznek.

Aki hallott már a legendás memphisi Beale Streetről az tudja, hogy a blues világ legjobbjai (Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Sonny Boy Williamson, stb.) játszottak a ma már történelmi jelentőséggel bíró, egykori „afro-amerikai” szórakoztató negyedben.
Billy Gibson is itt szívta magába tudása legjavát és joggal nyerte el a meglehetősen kritikus amerikai sajtó által kreált nemesi címet: „The Prince Of Beale Street”.

Billy Gibson szájharmonikás, énekes egy kis településen, Mississippi államban született. Tinédzser korában egy kínai gyártmányú harmonikán kezdett tanulni, majd a középiskola elvégzése után Clarksdale (Mississippi) városba költözött, hogy már utazó blues zenészektől tovább fejlessze hangszeres tudását. Kis idő múlva elhagyta az államot és Memphisbe (Tennessee) tette át székhelyét, ahol a mai napig él.

Kimagasló tehetségét, és a blues zene iránti elkötelezettségét hamar felismerte a szakma és a közönség is egyaránt. 1999-ben a Hohner harmonikakészítő céggel szponzori szerződést írt alá, nem sokkal később Memphis város egyetemétől kapott rangos kitüntetést.
Ezután Billy sorra kapta a munkáját elismerő díjakat:

1993 - Nyugat Tennessee állam harmonika bajnoka
2002 - NARAS Memphis Premier Player Award
2003 - NARAS Memphis Premier Player Award
2004 - Top 20 Memphis Flyer – Memphis és Tennessee állam leglátogatottabb koncertje
2005 - Beale Street Music Awards – Az év muzsikusa
2006 - Blues Music Awards jelölés

A 2006-os Blues Music Awards jelölés után karrierje gyorsan ívelt felfelé. Nem sokkal a díjkiosztó után megjelent Southern Livin’ című albuma, ami közel 5 hónapig szerepelt az amerikai Top 10 (legjobb blues albumok) blues slágerlistán.
Immáron, mint az Államok egyik legkiemelkedőbb szájharmonikás, énekese turnézik szerte a világban. Hozzánk Norvégiából érkezik.

Diszkográfia:
The Nearness Of You, 2001
In a Memphis Tone, 2004
The Billy Gibson Band, 2005
Southern Livin’, 2006
Live At Rum Boogie Cafe, 2006
The Prince Of Beale Street, 2007

Weboldal:
www.billygibson.com
Video:
http://www.youtube.com/watch?v=HymBjl9Bbus
http://www.youtube.com/watch?v=POC9qwHFo7k
Sajtó:
http://www.billygibson.com/Reviews.htm
Fotók:
http://www.billygibson.com/photos.htm


Blues workshop Joe Fonda vezetésével
2008-09-11 | hír


”ÚJ UTAK - NEW LINES”
Nemzetközi Zenei Műhelyek a MOVEAST Nemzetközi Filmfesztivál (Pécs) keretében
Nemzetközi Blues Workshop, Folk Blues Workshop, MEDIAWAVE Undergound Műhely


A most megrendezésre kerülő MOVEAST Nemzetközi Filmfesztivál zenei kísérőprogramjainak megszervezésére és lebonyolítására idén is a győri MEDIAWAVE Alapítványt kérték fel. A kísérő programok különlegességét, egyediségét az adja, hogy nem egyszerűen koncertek sorozatáról van szó, hanem zenei műhelymunkák során lehetőség adódik a résztvevő muzsikusok kreatív együttműködésére is. A MEDIAWAVE hat éve szervez a fesztivál, majd később a táborok, egyéb alkalmak keretében zenei műhelyeket, amelyek alkalmat adnak a résztvevőknek, hogy felfrissítsék zenei gondolkodásukat, megismerjék más, híres és kevésbé híres muzsikusok alkotói, gyakorlási módszereit. A műhelymunka új folyamatokat indíthat el a zenei út keresésében más komponálási, hangszerelési és zenekar szervezési formák megismerésével, impulzusok átadásával.

A következő zenei műhelyben való részvételre várják még a jelentkezéseket:

NEMZETKÖZI BLUES WORKSHOP
Pécs, 2008. október 8-10.
Vendégtanár: Joe Fonda (USA)

A Nemzetközi Blues Workshop a világhírű Joe Fonda irányítása alatt valósul meg. Fonda a New York-i jazz szcéna jeles képviselője, aki saját formációi (From the Source, Conference Call, FAB Trio) mellett pályafutása során többek között Anthony Braxton, Archie Shepp, Dave Douglas és Mark Whitecage zenekaraiban is játszott. Zenei nyitottságára jellemző, hogy több műfajban is kipróbálta magát, így örömmel vállalta felkérésünket a blues workshopban való részvételre, amely minden ebben szereplő számára egy új fejezet kezdetét jelenti.

Tervezett program:
11:00 – 14:00, 16:00 - 19:00 csoportos oktatás / közös próba
Esténként: koncertek + jam session
Zárókoncert: 2008. október 10. 22:00

Általános feltételek:
Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 25.
Jelentkezéshez a következőket kell e-mailban eljuttatni a lenti e-mail címre:
- hiánytalanul kitöltött nevezési lap (személyes adatok, rövid szakmai életrajz)
- fotó az alkotókról (jpeg) az internetre való elhelyezés okán.
A workshop részvétel alapkellékei:
- hangszer
- alaperősítő.

Részvételi díj:
10.000 Ft,- mely magában foglalja az oktatás költségét, de a szállást és étkezést nem tartalmazza.

Jelentkezési feltételek:
Jelentkezni a kitöltött és visszaküldött jelentkezési lappal lehet. A részletek iránt érdeklődni Csete Orsolyánál lehet e-mailben: orsi@mediawave.hu vagy telefonon: + 36 20 995-0009

A jelentkezési lap megtalálható a LETÖLTÉS menüpont alatt.


Sziget után
2008-09-10 | beszélgetések


Az elmúlt napokban Nemes Nagy Péter és Karginov Allen tolmácsolásában beszámolókat olvashattunk az idei Sziget Fesztivál Blues Színpadán történtekről. Az alábbiakban a tapasztalatairól Oláh Andort, a Színpad szervezőjét kérdeztem.

Pampalini: A Sziget Fesztivál Blues Színpadának fellépőinek tervezése során volt-e valamiféle koncepció?
Oláh Andor: 2000 óta én szervezem a Blues Színpad programját és természetesen különböző szempontok szerint állítom össze a zenekarok névsorát. Nekem is, mint minden szervezőnek megvan a saját receptem. Egy bizonyos életérzés közvetítése a cél, változatos blues zenén keresztül a kulcsszó: a minőség.
A hazai sztár bandák meghívása mellet, főleg olyan külföldi zenekarokat invitálunk, akik különleges repertoárral, hangzással és stílussal bírnak. Ilyen volt Sharrie Williams, Louisiana Mojo Queen, Big Daddy Wilson, Tommy Schneider és a Breeze Gospel. Legutoljára Karen Carroll & The Mississippi Grave Diggers, Ron Ringwood's Gospel Messengers, és sokunk örömére Paul Lamb. Ez csak ízelítő a nyolc év, több száz meghívottjának a listájáról. A jó választást igazolja a közönség és a szakmai siker egyaránt.
A blues világának teljes bemutatására irányuló törekvéseink megvalósulni látszanak, a több mint 200 stílust, irányzatot képviselő bandák bemutatásával.
A Szigeten laza körülmények között a szakma is felfrissül a hét alatt megforduló zenészek, médiások, szervezők, és az alapítványhoz csatlakozó önkéntesek kommunikációjának köszönhetően. A blueserek kasztja tovább viszi a töltést, ami megmagyarázhatatlanul feltör a zenészekből.
Ebben az évben komolyabban elkezdtünk foglalkozni a médiamunkával, Nemes Nagy Péter és Karginov Allen referensek igyekeztek lépést tartani a napi események sodrásával. Több magazin, honlap vette át a beszámolóinkat.

P.: A Blues Színpad új helyre került. Szerencsés döntés volt? Mennyire látogatták a Színpad koncertjeit?
O.A.: Azt hiszem, hogy végre a Sziget méltó helyre tette a Blues Színpadot. Nem kellet megküzdeni minden nap a szomszéd partisátrak erőszakosabb hangviharával. Most minden zene teljes értékében tudott megszólalni, és ez a zenészeket és a közönséget is örömmel töltötte el. Mindenki élvezte a zöld liget hívogatását, a naplementét, a csodálatos nők társaságát, a gondtalan sörözést, a kitűnő muzsikáról nem is beszélve. Az egész hétre szinte az extatív mámor volt a jellemző, a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Határozottan ragaszkodni fogunk ehhez a helyhez. Bár tudjuk, hogy a ragaszkodás nem válik senki erényévé, a Blues Színpadnak helye van az ország legnagyobb fesztiválján, a Sziget bármelyik pontján képes a sikerre. Ez köszönhető a blues zenészek érettségének és a szervezés profizmusának egyaránt. És nem utolsó sorban köszönhető ez a Szigetnek is, az odafigyelésének és a kért feltételek biztosításának.
A Színpad látogatottsága az első naptól kezdve az utolsó pillanatig teltházat produkált. Ez napi szinten tíz-tizenkét ezer embert jelent, ami eléggé jelentősnek mondható világviszonylatban is.

P.: Hogy látod, mely előadó vagy zenekar érte el a legnagyobb sikert?
O.A.: A legnagyobb nézetséget és szakmai sikert Deák Bill Gyula, a Takáts Tamás Dirty Blues Band, Sonny & His Wild Cows, Tom White és Barátai, a Mistery Gang Trio, Karen Carroll & The Mississippi Grave Diggers, valamint Paul Lamb érték el.

P.: Van-e felfedezettje a fesztiválnak?
O.A.: Igen, a közönség. Örömmel láttam, hogy megújulni látszik, és sok fiatalt kap el ez a zene, és felejthetetlen élmény forrást találtak a Blues Színpad zenekarainak őrületében, és éltető ambróziaként vették magukhoz nap mint nap.
Ja, és a fiam, aki tavaly a Sziget utolsó napjának hajnalán született, és most, már itt tartotta a születésnapját. Egyben ő volt a Sziget legfiatalabb lakója is. Abszolút bluesman, és az, hogy meghallgatott néhány zenekart élőben, azt hiszem utat rakott meztelen kis lábai alá. Minden nap harmonikázik és a maga módján énekli a blues-t.

P.: Történt-e olyan dolog, mely mindenképpen emlékezetes marad a számodra? Kérlek, mesélj el egy érdekes sztorit az olvasóknak!
O.A.: Paul Lamb kitűnő Nagyszínpados fellépése után Paul-lal és Cigány Attila barátommal játszottunk a színpad mögötti konténerben, ezt sikerült rögzíteni is. Ezek után Paul Lamb minden komolyabb invitálás nélkül fölment a Full Of Mojo-ra. A hét legélvezetesebb session-ját csinálták meg a magyar zenészekkel együtt. Nagy feeling volt vele együtt játszani, mert érezhető volt a szív és a lélek.
Nehezen tudtuk lehívni őket a színpadról, és mivel hajnalig tartott a vigasság, így kb. két óra maradt a repülésükig. De ezt valahogy sikerült megoldani.

P.: A jövőre nézve, várható valamiféle változtatás? Esetleg tervezitek a külföldi előadók számának növelését?
O.A.: Minden évben új tervek születnek, igyekszünk minél több külföldi zenekart meghívni. Részünkről mindig komoly étlappal jelentkezünk, de a Sziget mondja ki az áment. Egy dolgot ne felejtsünk el, hogy ez az ország legnagyobb Blues Fesztiválja, ami ha lassan is, de felzárkózott a világ élvonalához. Már külföldön is jegyzet rendezvény, kiemelt státusznak örvend, rengeteg megkeresést kapunk a kinti ügynökségektől és zenészektől egyaránt.
De ez főleg a magyar zenekarok workshop-ja, és komoly töltést, feeling-et, tudást adunk a blues nemzetközi világához. Tőlünk minden külföldi úgy megy el, hogy jó hírét viszik a zenekaroknak és a vendéglátás nem tapasztalt mértékének.

P.: Az év hátralévő részére milyen tervei vannak a Blues Patika Alapítványnak, valamint a Jamboree Produkciós irodának?
O.A.: A Blues Patika október 16-án és 17-én Dunaújvárosban és Pécset útjára indítja az első Delta Blues Fesztivált. Részletek egy héten belül a Blues Patika oldalán találhatók.
November 28-án és 29-én XI. Blues Patika Jamboree. November végén elkezdjük a 2009-es Sziget terveinek elkészítését.
A Jamboree egész évben fesztiválokat, koncerteket, turnékat szervez főleg a blues ritmusát közvetítve. A megújuló weboldalunkon szeptembertől megtalálhatóak lesznek az információk.
A Full Of Mojo szakmai tábor újraindítása szerepel még a tervek között, egyenlőre még befogadó várost keresünk 2009 nyarára.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini

A képet S. Varga Ilona - ALion fotó készítette.


Négy év után ismét SPO-DEE-O-DEE koncert
2008-09-09 | koncertajánló


2008. szeptember 28.
Budapest, Take5 Jazz Club


• A zenekar 1997 őszén alakult, Szabó Tamás - szájharmonikás és Nemes Zoltán - zongorista, alapító tagokkal.

„1997 nyarán ment szét a Palermo Boogie Gang nevű formációm és meglehetősen nagy zenei űr támadt körülöttem. Nem tudtam igazából merre és hogyan induljak el. Valami éteri sugallás folytán, eszembe jutott, hogy évekkel előtte, láttam egy zongoristát, egy a kilencvenes években aktívan működő zenekarban (Paid Holiday), akinek a kiforratlansága ellenére, nagyon tetszett a játéka.
Gondoltam, utána járok! Így ismerkedtem meg Nemes Zolival.
- Ahogy visszaemlékszem, elég érdekesen indult a kettőnk „zenekarosdia”.
Akkoriban mindössze négy villamosmegállónyira laktam Zolitól, így a próbák nálam voltak. Szegénynek, jobb híján mindig villamossal kellett hoznia a szintijét, ami a fémtokkal együtt vagy harminc kiló volt. Rettenetes dolga volt, hiszen hóban, esőben, 40 fokban cipelte meglehetősen nehéz „retikülét”.
Viszonylag sokáig mentek így a szobapróbák. Az első fellépésünket csak 1998 márciusában adtuk. Duóban. A hangképünk még kiforratlan volt, mert Zolinak akkoriban csak egy hőn szeretett Yamaha DX7s szintetizátora volt, ami nem igazán alkalmas bugik és bluesok előadására.
- Ha most, újra kéne kezdeni, valószínűnek tartom hasonlóan fognék bele. Egy lakásban másként viselkedik az ember, mint egy próbateremben. Lehet, nehézkesebb az előrejutás, mert mindig ott van a csábítás arra, hogy szétessen a figyelem, lazább a környezet, de az emberi oldala viszont nincs két-három fizetett órára korlátozva, mint egy bérelt próbaterem esetén.”

• A zenekar 1998 augusztusában egészült ki, Szűcs Gábor, alias, Little G. Weevil (ének, gitár) Torma Frenk Gábor (dob) és Varga László (basszusgitár) zenészekkel.

„Gábor neve akkoriban már sokak számára ismerősen csengett, hiszen Pure Blues formációja egyre többet szerepelt fesztiválokon. Őt kivételes tehetségnek tartom. Igazán tudatos előadó. Talán ez volt annak idején a kiválásának fő oka. Az első klubfellépésünk, session jelleggel (próba nélkül) történt. Már a koncert első negyedórájában kiderült, hogy működik a közös játék.
Frenket és Lacát, ezen a koncerten ismertem meg, noha a két dunaújvárosi zenésszel állítólag találkoztam már többször is, a zúzós palermós évek alatt, amikor az iparváros egyetlen élőzenés helyén játszottunk havi rendszerességgel. Sajnos nem nagyon emlékszem. Teljesen lenyűgözött játékuk, kicsit visszaköszönt az a filling, zenei biztonságérzet, ami a Palermóban volt.
- Annyira sikeres koncert adtunk, hogy eldőlt a zenekar végleges felállása.”

1999-ben jelent meg első lemezük: „Drinking Wine Spo-Dee-O-Dee” címmel.
A lemezen, főleg blues sztenderdek, boogie-woogie feldolgozások, és korai jazz örökzöldek hallhatóak.
A lemezről több sztenderd vált ismerté, mint pld. a Nona boogie, Honky-Tonk Train, Blue Moon. Még ebben az évben több válogatás lemezen szerepelt a csapat egy-egy szerzeménnyel.


2000-ben jelenik meg „Boogie-Woogie Barbershop” című boogie lemezük.
A lemez antológia jelleggel mutatja be a boogie-woogie műfajt, olyan vendégzenészek segítségével, mint Wesely Ernő (zongora, ének), Reinhardt István (az egykori ABC szájharmonika trió tagja) és a Hot Jazz Band. A zenekar már a számok feljátszásánál törekedett a stilisztikára, és a hű zenei hangképre, így például analóg, szalagos magnóval rögzítették a számokat, ahogy egykor a negyvenes-ötvenes években.
Sajnos ez a CD volt az utolsó hanghordozó, amin Szűcs Gábor gitározott és énekelt. A zenekarból való kiválása egyben arculatváltást is jelentett.

2001-től a bandában a gitáros szerepét, Mezei Ádám töltötte be.

„Igazából, nem tudtam választani, hogy ki jöhetne hozzánk gitározni Gabesz helyére. Az Ő játéka annyira egyéni volt és éneklése annyira meghatározta a hangképet, hogy nem volt egyszerű a helyzet. Végül is, két gitárosra lettem figyelmes. Két nagyon más karakterű, nagyon jó zenészre. Egyikük, Lamm Dávid volt, akinek, érdekes dzsesszes gitárjátéka fogott meg, és amint a próbák folyamán kiderült, nem csak jól gitározott, de nagyon érdekes énekhangja is volt. A másik gitáros jelölt Mezei Ádám volt, aki akkoriban már túl volt, nem egy ifjúkori amatőr, fél amatőr blueszenekaron. Nagyon nehéz pillanatok voltak. Többször előfordult, hogy egy - egy koncerten mindkét gitáros játszott. Annyira nem tudtam dönteni. Szóval, végül is Ádámra esett a választásom. Mivel Dávid, mindenre nyitott zenész volt, számtalan más műfajban is bontogatta szárnyait, (raggie, jazz) így nem egyszer a keresztbeszervezések miatt nem tudott jönni koncertre.”

2000 - 2003-ig a zenekar rengeteget koncertezik, itthon és külföldön, és elkészíti harmadik lemezét ’Ain’t Got No Money címmel. A lemez ellentétben az előző két albummal, sokkal eklektikusabbra sikerült. Van rajta jazz standard, zydeco, rock, autentikus blues, sanzon.
Talán, ezért nem volt egyértelműen sikerlemez. Ez a korong volt az utolsó a sorban, ahol az öt alaptag végig együtt játszik.

„A zenei élet sokszor változik. Zenekarok jönnek-mennek, és lassan azt vesszük észre, hogy, ami egykor kihívás volt, az mára már megszokás, ahonnan nehéz váltani, vagy az érdeklődést fentartani. Ádám egy huszárvágással végleg letette a hangszert, látványosan visszavonult. Sajnálom, mert izgalmasan gitározott, egyedi gondolkodása mellet, az emberi oldala is fontos volt. Megbízható, precíz, szív-lélek ember. Kevés ilyen kollegát ismerek. Büszke vagyok rá, hogy vele dolgozhattam!
Frenk és Laca számtalan ismert zenekar oszlopos tagja lett: Groove House, Hiperkarma stb.”
(Frenk, 2006-tól saját szóló karrierbe kezdett.)

• A 2003 - 2005-ig tartó időszak, a csapat utolsó korszaka, ahol az énekes gitáros pozícióját, Long Tall Sonny töltötte be.

„Nagy kihívás volt Sonnyval játszani. Ő már egy másik generációhoz tartozik. Másként értelmezi a zenét. Szigorú fegyelemmel játssza a blues stilisztikát. Mi, Ő előtte, inkább csak alkalmaztuk a műfaji elemeket, sokszor kevertük más műfajokkal. Nem egy irányzatot követtünk, hanem a blues, pop, rock, funk megannyi alfajából kevertük össze a sajátos hangzásunkat.

(Azt gondolom, ezért volt az, hogy sok szervező vagy kollega mosolygott, legyintet, mondván azt, hogy mi nem is igazi bluest játszunk. Persze, ezt folyamatosan megcáfoltuk. Vicces, hogy most pont ezek az emberek próbálják kutyulni a bluest, mindenféle modern hangzással.
Én mindig is kísérletező zenésznek tartottam magam! Viszont, nem a blues hazájába születtem, és érdekelnek egyéb zenei irányzatok, ezért mindig is messze élen jártam és járok a zenék ötvözésében. Nálam ez nem divat! Lásd: Special Guest, tavaly megjelent szóló albumom. Próbálom úgy keverni a műfajokat, hogy azok ne csupán hatásos frázisok legyenek, hanem, hogy a különböző zenéknek legyen közük egymáshoz. Legalább is gondolati szinten.)

Nos, Sonny gitározásával és énekstílusával, egy sokkal inkább autentikus hangzást kaptunk. Megvallom, kicsit féltem a vele való munkától, mert Ő nem úgy képzett zenész, mint, amilyen az Ádám vagy Dávid volt. Sokkal inkább ösztönös játékos. A mi számaink soha sem a klasszikus I-IV-V blues harmóniakörre épültek. Mindig voltak váratlan zenei ötletek. Ő, inkább a blues és rockabilly korai korszakát játszotta. Mégis, mind az emberi, mind a zenei oldala valamitől nagyon jól működött. Nem is baj, ha egy blues zenész, időről- időre visszanyúl a gyökerekhez, és tisztában van, hogy is kell játszani ezt a műfajt. Jó iskola volt!
- Ám, a többiek más - más formációi, kezdték szétrobbantani az alapmagot, aminek az lett a következménye, hogy leapadtak a koncertek, és ami volt, az sokszor helyettesítőkkel kellett megoldani. Ezúton is köszönöm azoknak a zenészeknek, akik kisegítettek pld.: Barát Béla, Gerdesits Ferenc - dob, Kepes Róbert - basszusgitár, Pengő Csaba - bőgő, Monori Gabriella - ének, Bacsa Gyula - zongora. Köszönöm nekik, de mindig is elleneztem az efféle túlélési stratégiát. Egy zenekar mindig is X számú állandó tagból áll, így alkotnak egy formációt. Csak ez által lehet összecsiszolni egy hangképet! Bármilyen képzett is egy beugró zenész, az már nem úgy szól, nem olyan, mint azokkal az emberekkel, akikkel éveken át folyamatosan dolgozol.
2004-re, széthullott a zenekaros formációnk Zolival.”

• A 2005-s évben a következő és egyben utolsó lemezüket duóba készítették el, „All Comes Back” címmel.
Ez a lemez inkább már New Orleans hangulatvilágára épül. Nemes Zoltán karakteres, (Dr. John, James Booker zongorázásához hasonlítható) hangszeres játéka, új énekesi szerepköre érdekes hangképet kölcsönzött a lemeznek. Két-három számban, fel - feltűnnek az ex zenekar tagjai, de a zene a duóra épül.

„ A lemez készítésekor nem igazán éreztük jól magunkat. Valahol tudtuk mind a ketten, hogy ez az utolsó album, ami még ezen a néven fut, és vége a zenekarnak. Ez azonban nem azt jelentette, hogy nem játszunk többet együtt. A mai napig is fellépünk duóban. A kis klubok mindegyikében mindig megtalálhatóak vagyunk viszonylagos rendszerességgel. Nincsenek, és soha nem is voltak veszekedések a pénz, a zenei dolgok vagy az emberi tulajdonságaink miatt. Volt idő, amikor értetlenül néztek ránk, amikor nem hitt létjogosultságunkban semelyik kollega, „eltemettek.” Tiszteljük egymás munkásságát. Igazán jó házasság! Ami változott, az részint az, hogy Zoli is egy új csapatot hozott össze (Jambalaya), és egyéb formációkban is játszik (Kutya vacsorája, Dalok a konyhából), részint pedig, én is teljesen más zenékben munkálkodom. 2005-től kezdődően számtalan produkciót hoztam össze, lemezeken, és koncerteken (Silence, Obsession, Largo Cammino).
- Örömmel tölt el, hogy ma mindegyik egykori tag sikeres előadó. Kevés ilyen formáció van hazánkban, ahol a karakterek mindegyike szólókarriert fut be, egy népszerű zenekar széthullása után. Az a hit, amivel annak idején felvállaltam egy új még ismeretlen zenekar létrehozását, bizonyított.”

• Mostani koncertünk, mindegyikünknek kihívás. Mindenki sokat fejlődött, „érett”. Másként gondolkodunk a zenéről, mint anno. A régi számok felelevenítése, nem csupán nosztalgia! Nem igazán beszélhetünk nosztalgia koncertről, tudniillik, nem úgy történik sem a szervezés része, sem a reklám, vagy a próbarésze, mint azoknak a jól ismert „visszatérős” buliknak.
Az alapkoncepciója is teljesen más. Csak jól érezzük magunkat!

Szabó Tamás

A zenekar:
Szabó Tamás - szájharmonika, washboard, ének
Little G. Weevil - gitár, dob, ének
Nemes Zoltán - zongora, akkordion, ének
Long Tall Sonny - gitár, ének
Frenk - dob, ének
Varga László - basszusgitár

Honlapok:
SPO-DEE-O-DEE : www.myspace.com/spodeeodeeband
Szabó Tamás: www.szajharmonika.hu/szabotamas
Nemes Zoltán: www.jambalaya.hu
Szűcs Gábor: www.littlegweevil.com
Frenk: www.frenk.hu
Long Tall Sonny: www.sonny.hu


Beszámoló - Sziget Fesztivál Blues Színpad - 3. rész
2008-09-08 | kritika


Blues Színpad 5. nap (2008. augusztus 17.)

A Blues Színpad besúgói a Sziget Fesztivál záró napját az alábbiakban jelentik a TO-nak (Tisztelt Olvasónak):

Az egykor kivételes és különleges, de éveken keresztül szünetelő S-Modell nyitotta a napot. A csapat érdekes metamorfózison ment át, ugyanis részben az ős Modell tagok, másrészt új arcok alkották. Az ős Modell, Pribill Gyuri (gitár, ének), Csibi Tamás basszusgitár és Gilián Gábor (dob), a később belépett Kőszegi Zsolt (ének), egyben emblematikus figura, továbbá a zseniális billentyűs Nagy Zsolt „Liszt”, valamint az egykori Szűzriadó gitáros, Jókai Árpád álltak a színpadra. A zenekar legnagyobb slágereit játszotta, természetesen ki nem hagyva a Stones őrült Pribil kedvenc számát, a Little Queenie-t, továbbá Árpinak is jutott egy darab, egy Keith Richard rock and roll. A csapat természetesen utalást tett a szexuális tévelygőkre, a Lóval ne... című darabbal, és a koncertet egy fergeteges Ébredj mama! zárta.

A folytatásban Ausztriából érkezett Chilli & The Barracudas nyomta a rockabilly-t ezerrel. Az elmúlt estéken megszokott felforrósodott hangulathoz képest a banda annyiban nyújtott újat, hogy az elragadó – alig másfél méteres - énekes hölgy, egy fehér akusztikus gitárral a nyakában nyomta a pörgős muzsikát. A közönség a padlón, azaz – jaj, miket is írunk - a kitaposott fű helyén rúgta a port. Chilli kíséretében Jouls gitáron, Stoffi dobon, Steve zongorán és Chris nagybőgőn játszott. A Sziget 2008 Blues Színpadán eddig megismert hazai rockabilly felhozatal után a szomszéd várból, az általában csak operett-művészetéről (sic!) ismert Bécsből érkezett a csapat, amely immár bizonyítottan tudja ezt az ízig-vérig amerikai műfajt.

Hubert Tubbs, a Tower of Power egykori énekese az elmúlt hónapban még a világhírű Little Feet zenekarral énekelt, de a Szigetre a magyar funky sztárcsapattal, a Soulblaster-rel érkezett. Együttműködésük több évre nyúlik vissza. Idén a Szigeten a funky, a blues mára önmagát kinövő hajtása az utolsó napra került, ami bizonyára sokaknak könnyed hangulatú, szórakoztató, ugyanakkor tartalmas (csak szaxofonosból négyet számoltunk a színpadon) bulizási lehetőséget biztosított. James Brown árnyékát – s e meglátásunkkal bizonyára nem vagyunk egyedül – nem könnyű átugrani. „Mi tulajdonképpen Tubbs mögött egy Tower of Power - „Cover” band vagyunk” - nyilatkozta a Soulblaster muzsikusa, szóvivője - de ez nem jelenti azt, hogy pusztán a ToP számait játsszák, a programban több Inkognitó és Stevie Wonder szerzemény is szerepelt.

A 2008-as program záró koncertje előtt külföldről érkezett barátom aszondja: Paul Lamb? - Mire jobb híján aszondom: Bárány Pál. S rögtön eszembe jutott, hogy 2008-ban a magyar kardvívók leszerepeltek az olimpián. De nem erről beszélünk, hanem a Sziget Fesztivál Blues Színpadáról. A szájharmonikázásban iskolát teremtő előadóval hihetetlenül jól összeszedett banda érkezett Angliából, feszes ritmussal, s ami különös sajátossága, hogy ugyan az Egyesült Királyság legjobb blues zenekarának titulálják mostanában, mégsem kifejezetten brit blues-t játszanak. Bár Paul leginkább azt mondja, illetve a színpadon mutatja, hogy ő saját szívéből fakadó zenét játszik, ezt mi kiegészítenénk annyi konkrétummal - nem megkérdőjelezve a muzsika hitelességét -, hogy a jól összeszedett blues számok leginkább a tradicionális nagyvárosi – Chicago nevével fémjelzett - időszakból származnak, előadásmódjukban pedig megjelenik a korábbi akusztikus folk-blues-tól a nyugati parti elektromos West Coast-ig a műfaj számos zamata, a műfaj hagyományos ízei közül. A zenekar főként Paul Lamb szerzeményeit játszotta, a Baby Please Don't Go-t viszont ugyanolyan tempósan játszották, mint a Them, vagy a Budgie nevű wales-i kőkemény rock (mai szóval metál) trió. A koncert tetőpontján egy gyors shuffle közepette a frontember a közönség sorait járta és szólózott, míg a többiek eltűntek a színpadi sötétben. Két számmal később Paul utasítására az őrjöngés közepette csendben a földön ülve találta magát mindenki egy gospel dal erejéig. Műfajilag a koncert a heti program megkoronázása, méltó befejezése a Sziget Fesztivál Blues nagyszínpad kínálatának.

A Kisszínpadon feltámadó rockabilly hajnalig táncban tartotta közönségét, a Full Of Mojo Session ugyanakkor tartogatott még meglepetéseket. A házigazda ausztriai Chilli & The Barracudas társaságában előbb Long Tall Sonny (ének, gitár), és a Wild Cows szájharmonikása K.C. Attee szaporította a feeling-et, majd néhány szám erejéig Paul Lamb és a Kingsnakes (UK) több zenésze is feltűnt a színpadon. Az éjszakai szórakozásnak Andor is része volt szájharmonikán. Az örömzenélés alkalmat adott a blues ízének utolsó kifacsarására, táncolásra, üdvrivalgásra a Sziget 2008 utolsó éjszakáján a Blues Színpadnál, és ritmusszekcióban a korábbi esték dobosai Fácán, valamit Little Tommy is megfordultak.

Nemes Nagy Péter, Karginov Allen

A képeket S. Varga Ilona - ALion fotó készítette.


30 éves a Hobo Blues Band
2008-09-07 | koncertajánló


Hobo Blues Band - 30 éves jubileumi koncert
2008. szeptember 27. 19:30
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna

Előzenekar: Pribojszki Mátyás Band


A Hobo Blues Band 1978. április 15-én alakult meg egy Lajos utcai kocsmában - a történeti hűség kedvéért Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár), Földes László (ének) összetételben –, Hobo elképzelései szerint amolyan hobbizenekarként. Első koncertjüket nyáron a Lőrinci Ifjúsági Parkban tartották. Novemberben lépett az együttesbe Póka Egon (basszusgitár), az ő kezdeményezésére az akkori időkben professzionálisnak számító muzsikusok csatlakoztak a csapathoz, ekkor alakult ki az első ismertebb felállás: Hobo és Póka mellett Döme Dezső (dob), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár). Később a ’79 nyaráig vendégként fellépő Deák Bill Gyula (ének) is állandó tag lett. Kezdetben a rock és bluesmuzsika klasszikusait, Rolling Stones-, Doors-, Hendrix-, Cream-nótákat játszottak magyarul, Hobo fordításában, de Kex-dalok is szerepeltek a műsorukon.
Röpke egy esztendő leforgása alatt hihetetlen népszerűségre tett szert az együttes, a MOM Kultúrházban működő klubjuk, az Ifi Park-béli koncertek, valamint a vidéki fellépések során tízezrek kedvencévé vált. 1979 nyarán, amikor a HBB a svájci Krokus és az Omega előegyütteseként a Kisstadionban adott koncertet, végleg befutott. Ennek ellenére az akkori hanglemezgyártó vállalat képviselői egyelőre nem akartak tudomást venni a sikereikről. A hatalmas nyomásnak engedve csak 1980-ban jelent meg az első kislemez, később már az első albumot is kiadták, Közép-európai Hobo Blues címmel. A tagok többször is kiérdemelték a különböző közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket. Az elmúlt három évtized során a Hobo Blues Band több mint 3000 koncertet adott, 22 albuma jelent meg és közel harminc kiváló zenész fordult meg soraiban – a teljesség igénye nélkül Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Závodi János, Solti János, vagy a sajnálatosan korán eltávozott Fuchs László és Tomsits Rudolf. A jelenlegi felállás tíz éve működik: Hobo (ének), Fejér Géza (gitár), Gyenge Lajos (dob), Hárs Viktor (basszus), Nagy Szabolcs (billentyűk). A HBB tagjai az 1981-ben bemutatott, Szomjas György által rendezett Kopaszkutya című filmben főszerepet játszottak. Érdekes módon a lemezt betiltották, a filmet viszont nem - a zenei anyag csak 1993-ban láthatott napvilágot. A film egyik betéteként látható, a tabáni hegyoldalban adott koncertjükre mintegy húszezren gyűltek össze, de játszottak a Hajógyári Szigeten (először ’80-ban a Fekete Bárány koncerten, egy évre rá a Szuperkoncerten, később a Sziget Fesztiválokon), közreműködői voltak a Népstadionban 1988-ban rendezett Human Rights koncertnek, Youssou N’Dour, Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman és Bruce Springsteen társaságában. Tíz éves jubileumukat a Városligeti nagyréten ünnepelték, a 15. születésnapjukon felléptek a Fradi-pályán, a huszadikat már a Budapest Sportcsarnokban tartották. A 25 éves Hobo Blues Bandre a Margitsziget Szabadtéri Színpada telt meg zsúfolásig. A ’80-as évek közepétől az együttes megvalósította Hobo színházi és irodalmi elképzeléseit is, példaként említve Ginsberg-, József Attila-, Viszockij-estek létrehozását. A HBB mai tagjai még inkább partnerek ezirányú törekvéseiben, aktívan részt vesznek előadóestjeinek létrehozásában, s a zenekar repertoárja is jelentősen bővült. A magyar rocktörténelem egyik legjelentősebb albumának tekintett Vadászatot 1984-ben a teltházas BS-ben mutatták be élőben, Szikora János rendezésében. A lemez anyagát – kiegészítve a nyolcvanas években még betiltott dalokkal – 2002-ben Beregszászon, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatával közösen vitték színpadra Vidnyánszky Attila rendezésében. A Hobo Blues Band jubileumi évének jegyében ősszel ismét Vidnyánszky állítja színpadra a művet, ezúttal a Debreceni Csokonai Színházban, Bolondvadászat munkacímmel. A színpadi változat zenei anyaga CD-n a bemutatóval egyidőben jelenik meg.
A szeptemberi koncerten már biztosan fellép Deák Bill Gyula, Kőrös József, Pálmai Zoltán, Póka Egon, Solti János, Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Vaszko Krpkata (Bulgária) és a mai Hobo Blues Band, azaz Fehér Géza, Gyenge Lajos, Hárs Viktor, Hobo, és Nagy Szabolcs.
Ceremóniamester: Cserhalmi György, a rendező Vidnyánszky Attila.


Byther Smith: Blues On The Moon
2008-09-06 | kritika


Byther Smith idén töltötte be 75. életévét. A tavalyi év során, 2007. augusztus 17-én a chicagó-i Natural Rhythm Social Club-ban rögzítették a Blues On The Moon című CD/DVD-jét. Annak, aki figyelemmel kíséri a Delmark Records kiadványait, nem szolgál újdonságként ez a tény – mármint, hogy audio és képlemez formátumban is megjelennek a rögzített koncertek -, elég csak a mostanában megjelent Dave Specter - Live In Chicago, vagy Little Arthur Duncan - Live At Rosa's Blues Lounge felvételeire gondolnunk.
Byther Claude Earl John Smith 1933. április 17-én született Monticello-ban (Mississippi). A szülés során meghalt az édesanyja, fél évvel később az édesapja is.
Zenei pályáját basszusgitárosként kezdte egy jazz combo-ban, majd Otis Rush ritmusgitárosa lett. 1962-től egyre intenzívebben foglalkozott a gitározással, a tanulásban olyan emberek segítették, mint Robert Lockwood, Louis Myers, Hubert Sumlin és Freddy Robinson. Hamarosan Junior Wells bandájába került, de a ’70-es években játszott Big Mama Thornton és George "Harmonica" Smith zenekaraiban is.
Az első albuma 1983-ban jelent meg, majd ’89-től már nagyobb kiadókkal dolgozik: JSP, Bullseye Blues, Black & Tan, Delmark.
1995 júliusában nyugdíjba vonult, miután 25 évet dolgozott az Economy Folding Box Company-ban. 6 lánygyermeke van.
A 2008-ban megjelent DVD-n Smith-t Jimmy Burns zenészei kísérik: Anthony Palmer ritmus gitározik, Greg McDaniel basszusozik, James Carter dobol, valamint Ronnie Baker Brooks csapatából Daryl Coutts billentyűzik.
A nyitó szám, a Judge Of Honor egy funkos szerzemény, a következő If You Love Me egy J.B. Lenoir dal, melyben Anthony Palmer egy ízléses szólót játszik.
A Give Up My Life For You egy gospel ihletésű dal, kellő érzelemmel, érzékenységgel előadva.
A Hard Times-ban tisztelettel adózik B.B. King-nek, a Monticello egy önéletrajzi ihletésű szám.
Az album vége felé haladva is olyan remek dalokat láthatunk/hallhatunk, mint a Rock Me Baby, vagy Sonny Boy Williamson szerzeményét, a Don’t Start Me Talkin’-ot.
A DVD többszöri megtekintése után örömmel nyugtáztam, hogy 75 évesen is milyen frissen, energikusan, olykor csontig hatoló nyersességgel játssza Byther Smith a blues-okat.
Ódivatú blues, ódivatú embereknek!

Delmark Records, 2008

Turista


"Csak így lehet fejlődni ..."
2008-09-05 | beszélgetések


Kiss Dala Péter pályafutása során különböző stílusú zenekarokban játszott. Jelenleg a Blúz tér 10-ben zenél, mely együttes egyik alapító tagja. A szájharmonikást a közelmúlbeli születésnapja alkalmából kérdeztem.

Pampalini: A közelmúltban töltötted be a 40. életévedet, mely alkalomból zenekarod, a Blúz tér 10 tagjai meglepetés koncertet szerveztek. Mit éreztél, amikor szembesültél e ténnyel? Hogyan sikerült az est?
Kiss Dala Péter: Az az este fantasztikus volt. Szüleimen és legközelebbi barátaimon kívül élvonalbeli harmonikások (Besenyei Csabi, Oláh Andor, Pribojszki Matyi, Szabó Tamás) és blues-gitárosok (Benkő Zsolt, Láposi Farkas, Petendi Tomi, Szabó Jimi) sora is jelen volt – a lehető legjobban kiválasztott helyen, a Bonyai étteremben. Nemes Nagy Péter műsorvezetésével 25-30 perces koncertek váltották egymást, a Pawnshop boys kezdte, majd sorrendben a Blúz tér 10, a StereoTone és a Nonszensz következett. Utána különböző összetételben örömzenéltek a jelenlévők. A visszajelzések alapján az aratta a legnagyobb sikert, mikor négy harmonikás játszott egyszerre – egy basszusgitár támogatásával. Ezúton is hatalmas köszönet a két fő szervezőnek, Szabó Joe-nak és Czobor Ritának!

P.: Mikor, mi hatására kezdtél el harmonikázni?
K.D.P: A kezdet 1984 februárjáig nyúlik vissza. Egyik középiskolai osztálytársam és barátom harmonikázott. Kölcsönkértem az egyik újonnan vásárolt harmonikáját, és otthon megtanultam rajta az „Oh, Suzannah” című közismert dalt. Na, onnantól nem volt megállás, illetve visszaút.

P.: Melyik volt az első zenekarod, mellyel már koncerteztél?
K.D.P: Az ELTE Budaörsi úti kollégiumában alakult egy zenekar diákokból, amely a kollégiumi rendezvényeken szerepelt. De ez nem volt egy tudatosan összerakott zenekar, hamar fel is oszlott, egy évet bírt csak ki.

P.: Milyen állomások következtek ezután?
K.D.P: Ez egy kicsit hosszú történet lesz. De íme:
Egy barátom ajánlotta a Tengs Lengs zenekart, mert ő a barátaival rendszeres látogatója volt klubjuknak. Én akkor (1989-ben) senkit nem ismertem a zenészek-zenekarok közül, alig egy éve laktam Budapesten. Lementem hát egy koncertjükre, ahol az említett barátom beajánlott a zenekarhoz, mint harmonikást. A következő koncerten beszálltam egy-két számba játszani. Tetszett nekik, így elkezdtem lejárogatni és játszani néhány számban velük. A megállapodás szerint, ha nem volt időm, akkor nem mentem velük, nem volt ez tehát egy nagyon szoros kötelék. Az ő műsoruk részben keményebb, rockosabb számokból állt, a harmonika hét-nyolc számban színesítette a műsort, nem is volt többre szükség.
Szinte egy időben ezzel lettem a Kevés Bölények Utcája névre hallgató zenekar tagja. Ők akkor egy nagyon egyéni módon összeválogatott, klasszikus rockzenékből összeállított műsort játszottak. Kitűnő műsor volt, tudtunk is menni sok helyre játszani vele. A zenekari tagok viszont kimondva csak hobbiként művelték a zenélést, ami hosszú távon behatárolta a lehetőségeket.
Az eltelt évek alatt rájöttem, hogy az a fajta rockzene, amit e zenekarok játszottak, túl kemény nekem. Azokban a dögös-zúzós számokban nem lehet mást tenni, mint keményen odatett, zúzós játékot produkálni, a finomságok ki sem hallatszanak – a hangerő, illetve az előadásmód miatt.
Ezért aztán szintén egy időben, 1993 tavaszán kiléptem mindkét zenekarból. Három és fél évig játszottam velük, nagyon sokat tanultam, fejlődtem ez alatt. Köszönet mindkét zenekarnak mindenért!
Másfél évig nem játszottam zenekarban ez után, lefoglalt az egyetem elvégzése után a munkahely-keresés, illetve az új életmód kialakítása. Kicsit háttérbe szorult a zene – átmenetileg.
Aztán 1995-ben elkezdtem zenésztársakat keresni. Kalandos úton így talált rám Csizi (Csizmadia László), a Road Kill Café basszusgitárosa, akivel korábbi koncertekről már ismertük egymást. 1995 vége felé lettem a zenekar tagja. Hazánkban elsőként kezdte a zenekar a bluest a funkyval ötvözni. Ebből egy – azokban az időkben - teljesen újszerű műsor kezdett összeállni. Vevők is voltak rá az emberek, szinte az egész országot bejártuk vele.
Ez a funky felé történő elmozdulás nem állt meg, végül már annyira elment a bluesos gyökerektől a műsor, ami nekem már nem fért bele. A zenekar is inkább fúvósszekcióban kezdett gondolkodni, feleslegessé vált a harmonika. Ezért 1997 februárjában eljöttem a zenekarból. Mindkét félnek megkönnyebbülés volt ez a lépés, azt hiszem.
Egy évig duóban zenéltünk Kovács Gergő gitárossal, főleg egyetemi klubokban. Aztán ez Gergő egyéb elfoglaltságai miatt abbamaradt, majd ismét Csizi megkeresésére 1999-ben elkezdődött a Nonszensz története, mely 2007 decemberéig tartott, illetve havi egy akusztikus koncert erejéig tart ma is. A csúcspont a 2007 márciusában „Dráma van” címmel megjelent szerzői kiadású CD volt.

P.: A Nonszensz miért szűnt meg?
K.D.P: Nem tudott továbblépni arról a szintről a zenekar, amit elért már 2006-ban. Mester Csaba, az énekes-szövegíró amolyan Bob Dylan vagy Cseh Tamás jellegű, egyszemélyes előadó. Kiül a színpadra egy szál gitárral és jó, amit csinál. Ha egy zenekar van a háta mögött, ahhoz már alkalmazkodni kell. Ez nem sikerült olyan szinten, ami elvárható egy komoly zenekartól.
Én sajnálom, hogy a zenekar nem tudta átlépni azt a határt, ami után már szélesebb közönség is megismerhette volna. Megérdemelte volna a dolog. Olvasok-hallok rengeteg dalszöveget, de úgy, olyan mélységben senki nem tud megragadni és elmondani érzéseket, élethelyzeteket, problémákat, ahogy Mester Csabi tette. Mindenki más csak a felszínt kaparássza hozzá képest. Sok, az országos médiában szereplő zeneszám szövege meg egyszerűen értelmetlen zagyvaság. Mondatok, melyek önmagukban sem mondanak semmit, egymáshoz sincs semmi közük. Szomorú, hogy ilyen szövegekkel „ékesített” zenék országos ismertséget tudnak elérni.

P.: A Blúz tér 10-zel minden előzmény nélkül, szinte berobbantatok a hazai blues életbe. Olyan fesztiválokra jutottatok el, ahova sokaknak több évnyi zenélést követően sem sikerül eljutni. Hogy sikerült ezt elérni?
K.D.P: Előzmény azért volt. 2007 januárjában alapítottuk a zenekart Szabó Joe-val. Dolgoztunk a műsoron, alakítottuk a számokat, kerestük a megfelelő tagokat, menet közben ugyanis kiderült, hogy egyes tagoknak más a zenei világuk, mást szeretnének. Rengeteg melót tettünk bele a zenekarba, aminek most már látszik az eredménye. Az is hozzátartozik az összképhez, hogy abszolút tudatos építkezés folyik az első pillanattól kezdve. Kimondott-lefektetett alapelv volt, hogy egy ritmikailag és zeneileg is változatos, igazi közönségszórakoztató műsort hozunk össze, aminek a gerincét saját, magyar nyelvű szerzemények alkotják. És persze a legfontosabb az, hogy nagyon szeretjük azt a zenét, amit előadunk.
Ez azt is jelenti, hogy nem egy utánérzés-zenekart hall az, aki eljön a koncertünkre.
Én úgy gondolom, hogy sikerült is, amit elterveztünk, ezért is jutunk el már most rengeteg helyre. Meg kell említenem azonban Joe szenzációs szervező munkáját is. Mert a zenénket el is kell juttatni az emberekhez. Ma már nem elég elérhetőnek lenni, oda kell menni és a vevő orra alá tolni az árut, hogy tessék, ezt vedd meg, mert ez jó.
Nem hiszek abban, hogy elég, ha jól csinálod, amit csinálsz, akkor magától megy minden, megtalálnak és elfoglalod méltó helyed, megkapod a megérdemelt elismerést. Ahogy az élet egyéb területein, a zenében sem működik ez, ma már semmiképpen sem. Vannak, akik ezt kommunikálják, de ez is csak része a marketingnek, az illető zsenialitását, illetve magasabb szintű tudását sugallja.
Jó értelemben véve kicsit „nyomulni” kell, megismertetni azt, amit csinálsz. Meg kell találni azonban ennek optimális mértékét, mert ha túlzásba viszed, az visszaüt, negatívvá formálja a kialakuló képet. Nem könnyű megtalálni a középutat.

P.: A zenekarban gitáros posztján csere történt. Ki érkezett újonnan a bandába?
K.D.P: Előző gitárosunk, Bereczky Norbert elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a további közös zenélést. Ez nagy érvágás volt, a kezdetek óta a gitáros poszt okozta a legtöbb gondot nekünk. Norbi tökéletesen beleillett a zenekarba, nagy csapás volt, amikor elveszítettük. Úgy éreztem, nem fogunk olyan gitárost találni, aki zeneileg-emberileg ennyire passzol hozzánk. Szerencsére tévedtem. Borbély Tamás lett Norbi utódja, június végén került a zenekarba. Egyből bele a mély vízbe, júliusban ugyanis folyamatosan koncerteztünk. Kitűnően helytállt, zökkenőmentes volt a váltás.

P.: További tervek, célok a Blúz tér 10-zel?
K.D.P: Mindenekelőtt egyre jobban, egyre profibban zenélni, minél több helyre eljutni és természetesen készíteni egy jó stúdió-anyagot. E téren ugyanis komoly lemaradásunk van, kezdetleges, próbán felvett anyaggal kezdtünk el szervezni, ezeket lehet hallani honlapunkon, a www.bluzter10.hu oldalon is.
Egy zenekar nem statikus dolog, változik. Fejlődni kell a tagoknak is egyénileg, ezzel együtt jár a zenekar fejlődése. Most éppen tartunk valahol, de nincs megállás, nem szabad elkényelmesedni. A legtöbb emberben benne van a hajlam, hogy szeretne kicsit hátradőlni, hogy most már készen vagyunk, de ez hamar visszaüt. Ez ellen kell folyamatosan küzdenünk nekünk is. Sokan elbuknak ezen, attól tartok.

P.: A StereoTone zenekarban is „fújsz”. Mit kell tudni erről a formációról?
K.D.P: A zenekart Vető Péter alapította 2008 januárban. A fél Nonszensz zenekart egészítik ki további tagok. Ha a tagok zenei tudását nézem, akkor ez egy profi szintű zenekar – már most. Hatalmas lehetőség rejlik benne. A tagok zenei világa nagyon különböző, eddig ennek igen szűk metszete mutatkozik meg a műsoron. Most kezdünk elmozdulni innen és megtalálni a zenekar egyéni stílusát. Nekem például az a rövid távú feladatom, hogy új harmonika-hangszíneket találjak, ami ezekhez a számokhoz illik. Mert a StereoTone nem blues-zenekar, hanem modernebb hangzás és leginkább funky-alapú zene jellemzi, illetve fogja jellemezni. El kell felejtenem a „chicago-i harmonika-sound”-ot, az egyszerűen nem illik ide.
Egyelőre feldolgozásokat játszunk, de hosszabb távon saját zene alkotása a cél. A Nonszensz és a Blúz tér 10 is saját zenét alkotott-alkot, ezek után én nem is tudnék komolyan venni egy feldolgozásokat játszó zenekart. De ennek a zenekarnak még időt kell adni, hogy kialakuljon. Persze már most is jó hangulatú koncerteket adunk, a Szigeten is felléptünk.

P.: Meglehetősen változatos stílusú zenekarokban játszottál? Melyik az a stílus, melyben igazán otthonosan érzed magad?
K.D.P: Erre nehéz egyértelműen válaszolni. Mindig törekedtem arra, hogy ne csak egy-két stílushoz tudjak hozzászólni. Akik ismernek, tudják, hogy eredetileg a country-zene volt a legnagyobb kedvencem. Sajnos még világszinten is kevesen művelik e stílust a harmonikások közül, ezért nehéz referenciákat találni. Charlie McCoy, és nagyjából vége is a felsorolásnak. Ő kiemelkedik, a többi country harmonikás között is akadnak jók, de sok rockos és bluesos elemet használnak, így ők az én szememben nem vérbeli country-harmonikások. McCoy-hoz hasonlítva semmiképpen sem.
Magyarországon Ferenczi Gyuri művelte ezt a stílust, egyszer hallottam csak egy pár számból álló bluegrass-felvételt, amin ő játszott, nagyon tetszett a játéka. De már régóta nem csinálja ő sem, és nem tudok senkiről, aki egyáltalán foglalkozna e stílussal. Emiatt saját magam mélyedtem el a témában. Évekig tartott, míg elkezdett megszólalni az a hangzás és dallamvilág, amire törekedtem – vért izzadtam vele. De végül megszólalt.
Van is bennem hiányérzet, mert nem játszottam még soha country-zenekarban. Egy 2007-es vendégszereplésem volt a River és a Buffalo Express zenekarokban egy kamionos-találkozón, ami nagyon nagy élmény volt, de ez egyszeri alkalom volt.
A kezdeti időkben rock-zenére játszottam, aztán a funky-alapú blues jött a Road Kill-ben. Először játszom „igazi” bluest a Blúz tér 10-zel. Ez már nagyon kellett, csak így lehet fejlődni, magasabb szintre jutni, ha „élő” zenekarban műveli az ember az adott stílust.
Összefoglalva a blues és a country az a két stílus, amit legjobban szeretek játszani.

P.: Milyen harmonikákon játszol? Miért pont ezt választottad?
K.D.P: Na, ezzel a kérdéssel darázsfészekbe nyúltál! Jelenleg a szájharmonika-gyártás siralmas állapotban van. Mostanában már komolyan kezdek arra gondolni, hogy szándékosan gyártanak olyan silány harmonikákat a különböző cégek, amikbe kettőt belefújsz és már tönkremegy. Egy átlagos harmonika 6, illetve most már inkább 7 ezer forintba kerül. Na, ezek azonnal tönkremennek. Van tartósabb modell, ami azt tudja, amit az előbbiek tudtak még pár évvel ezelőtt is, de az 18 ezer forintba kerül. Éljen a fogyasztói társadalom! Így kell burkoltan árat emelni. Közel háromszorosára, nem ám 10-20%-kal!
Nincs túl sok fém és fa egy harmonikában, de eszméletlen pazarlásnak érzem, amikor játszom rajta 5-10 percet összesen, aztán dobhatom a szemétbe, mert elhangolódott. Betétet lehet cserélni, de egy új betét ára kb. 70%-a egy teljesen új harmonikáénak, és én betét-cserével használható harmonikát még soha nem kaptam. Dobhattam félre, mert nem szólalt meg rendesen, még gyakorlásra is használhatatlan volt. A megvett betét ára kidobott pénz volt.
Hogy szemléltessem a helyzetet, annyit mondok, hogy idén már több mint 200 ezer forintot költöttem harmonikákra, és hol van még az év vége? És ez nem kiskereskedelmi ár, nagyobb tételben veszem, így még valamennyi engedményt is kapok az árból.
Ellenpélda: még 1990-ben külföldről hozattam 2 darab - a nagyközönség és a harmonikások számára egyaránt ismeretlen típusú - harmonikát. Intenzíven használtam őket, az első 8 évet (!) bírt ki, akkor elővettem a másikat, az „csak” 7 évet. Lehetne tartós harmonikát gyártani, de akkor csökkennének az eladási mennyiségek.
Válaszolva kérdésedre, próbálkozom mindenféle típussal, de nagyrészt kínszenvedés az egész. Nem érdemel dicséretet egyetlenegy gyártó cég sem. Most ez a helyzet.

P.: Kit tartasz példaképednek?
K.D.P: Kérdés, mit jelent a példakép. Ennek többféle értelmezése is lehet. Inkább azt mondom, kik a kedvenceim.
Rengeteg nagyon nagy harmonikás van, a sorrend természetesen szubjektív.
Nekem egy hajszálnyival Gary Primich viszi a pálmát. Kreatív, dallamos, egyéni és rendkívül technikás a játéka. És a zenéje is jó. A harmonikázás önmagában nem visz el egy műsort, akármilyen jó is.
Nagyon szeretem William Clarke játékát is. Minden jellemző rá is, amit Primich-ről mondtam.
Walter Horton-t emelném ki a fekete zenészek közül. Nem játszik virtuóz futamokat, de ilyen egyszerű témákat ilyen ötletesen, dallamosan játszani senki mást nem hallottam. Zseniális!
Nem hagyhatom ki Charlie Musselwhite-ot és Rod Piazza-t sem. Persze hosszú még a sor, nem is folytatom.

P.: Pályafutásod során, mi volt az, amire nagyon büszke vagy?
K.D.P: Későn érő típus vagyok a zenében (is!), ez a pályafutás épphogy csak elkezdődött az én megítélésem szerint. Méghozzá a saját kiadású Nonszensz CD-vel. Arra büszke vagyok – elsősorban az egész anyag miatt! Azt már jó szívvel bárkinek a kezébe oda merem adni. Annak ellenére, hogy utólag meghallgatva egyértelműen megállapíthatóak számomra azok a javítanivalók, amik a harmonikajátékomat jellemezték akkor, 2006-ban, mikor az anyag készült. Ma már sokkal jobban tudnék feljátszani egy csomó számot. De a fejlődés folyamatos, nincs megállás. Mindig is lesz egy csomó dolog, amit fejleszteni lehet és kell is.
A másik, hogy játszhattam a 2007-es Harmonikás találkozón, amit Pribojszki Matyi szervezett. A kisszínpadon kapott fél 7-től 25 percet a Nonszensz zenekar, de azt a rövid időt sikerült maximálisan kihasználni. Ezt a visszajelzésekből tudom lemérni, amiket utána kaptam még hosszú hónapokkal az esemény után is. Egy ilyen rendezvényen önálló programpontként saját zenekarral játszani egyfajta elismerése annak, amit az ember tud és csinál. Ez volt életem legjobb koncert-élménye, újfent köszönet érte Matyinak!
Mindazonáltal úgy érzem, hogy egy zenészt az alapján lehet megítélni, hogy mit tudott megörökíteni a tevékenységéből, mi marad fenn utána az utókornak. Ezért említettem elsőként a Nonszensz CD-t. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező 5-6 évben születnek még hasonló saját anyagok a Blúz tér 10-től és remélem, a StereoTone-tól is.

Köszönöm az érdeklődést, a megkeresést, örömmel válaszoltam meg a kérdéseket.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini


Beszámoló - Sziget Fesztivál Blues Színpad - 2. rész
2008-09-04 | kritika


Blues Színpad 3. nap (2008. augusztus 15.)

A harmadik nap változatlan hőséggel köszöntött be, ez kissé ellentmondott annak, amit a meteorológia napok óta sulykol, hogy a hét végén várhatóan viharok, záporok áztatják majd a Szigetet. Először a meleg okozta elmezavarnak tudtuk be a Blues Színpad első fellépőjének elnevezését. A zenekar neve a legendás próbahelyként is jegyzett Újpesti Bőrgyár, valamint Bohumil Hrabal remekművének kereszteződése, a négy srác pedig bizonyára szereti a sört (is). A Bőrgyári Capriccio rock és blues klasszikusokat interpretált, a fuvola, két gitár, dob felállás a Jethro Tull-t idézte, és műsorválasztásuk is a negyven évvel ezelőtti Top 20-as listát juttatta eszünkbe. Ten Years After, Jimi Hendrix remekművek, valamint a Troggs Wild Thing-je szerepeltek műsorukon. A figurák nagyon hitelesen adták elő a számokat, és ami különösen tetszett, hogy nem egy az egybe másolták a számokat, hanem saját érzésüket is belevitték a dalokba.

A kellemes délutáni fesztivál hangulat folytatásában a lelkes közönség szeretettel üdvözölte a debreceni Ölveti Blues Band beállását. A zenekarnak voltaképpen a Szigeti fellépés egy ugródeszka volt, ugyanis a következő nap Salzburg mellett, a Bühne Dorf fesztiválon lépnek fel. Olvasva az ausztriai beharangozójukat, amelyben azt írták a frontemberről, hogy „Ölveti ist eine starker Sänger", kijelenthetjük, az énekes bizonyította az ott leírtakat. Kíséretében három fiatal muzsikus lépett színpadra. Koncertjük tetőpontján eljátszották a Vörös Ház magyar verzióját, de itt most egy kicsit előre szaladtunk az időben, ugyanis a zenekar saját nagy sikereit játszotta, többek között a Százezer éves jazz muzsikust, amely szerzeményt érdekes módon a fővárosi közönség nem ismeri. A jó rég óta fennálló zenekar új ízzel gazdagodott a szájharmonika által.

A Jambalaya zenekar a számunkra oly kedves, ám a magyarországi blues kínálatban nem túlságosan felül-reprezentált New Orleans-i muzsikával érkezett. Az énekes-zongorista Nemes Zoltán mellett, a zenekar szólistái a klubzenekarokból ismert arcokból szerveződött fúvósszekció tagjai voltak, a világbajnok kíséretről pedig a ritmusszekció kitűnő tagjai, Mezőfi István és Varga László gondoskodtak. „Érzitek magatokat?" - hangzott fel a kérdés a frontember, Nemes Zoltán szájából, amire a közönség - ismerve a várt választ - egy emberként kiabálta, hogy igen, jól érzik magukat. Eközben a Blues Színpad előtti tömött sorokban állók átadták magukat a szellős zenének, a fúvós arrange-ok dallamosságának. Míg odakint a főúton vihart sejtetően fújt a szél, s meglepő idegességgel rohangáltak az emberek, a bekötőúton innen kellemes nyári estének lehettek részesei a Blues Színpadnál megjelenők.

Ron Ringwood színes bőrű énekes a gospel üzenetét a tengerentúlról szállította a Sziget 2008 közönségének. Mire a mázsás Hammond orgona is felkerült a színpadra, már sokan várták, hogy elkezdődjön a show. A Ron Ringwood's Gospel Messengers a tőle elvárható professzionális produkciót hozta. A frontember tengeren túlról érkező társaságában három fekete énekes gondoskodott az emelkedett hangulatról. A muzsika „szoftos" könnyedsége, pop-os – soul-os hangulata azért is lehetett különösen lágy, mert a szőnyegszerű kíséreteket úsztató, vagy éppen jazz-es szólókat rázó Hammond-os mellett, a Blues Színpad idei kínálatából, elektromos gitár, vagy más keményebb hangszer nem volt a zenekarban. E (majdnem) teliholdas éjszakán úgy tapasztaltuk, különös meghittség lett úrrá a Sziget e részére látogatókon.

A Full Of Mojo Session színpadra az este ünnepelt sztárjai, Nemes Zoliék tértek vissza a Jambalaya-val. A zenekar ütőshangszerekkel és szájharmonikával kiegészülve a korábbi nagyszínpados produkció kommerszebb elemeitől mentes magas színvonalú könnyed öröm-muzsikálással fűszerezte be - nevéhez híven - a péntekről szombatra virradó éjjelt.


Blues Színpad 4. nap (2008. augusztus 16.)

A holdfogyatkozás estéjén már nem követtük az időjárást, meleg is volt, hideg is lett, a vihar pedig nem jött.
A poros, de hűs késő délutánban a keményebb fehér-amerikai blues klasszikusai vonzották a fiatalok számos rétegét a Blues Színpadhoz. A Blues Steel zenekar pontosan azt a repertoárt játszotta, amit pályájuk elején elektromos gitárjukkal bandát alapító honi ifjak megtanulandónak vélnek. Az örök klasszikus Sweet Home Chicago-tól, a Stevie Ray Vaughan féle Mary Had A Little Lamb-ig műsorukba csempésztek néhány John Mayall feldolgozást is. A feldolgozásoknak saját ízt az énekesnő Kánya Kriszta, és az efféle zenében ritkán megjelenő szájharmonika adott. A Hoochie Coochie (Wo)Man billentyű szólóját szokatlan módon szám közben tapssal fogadta a nagyérdemű.

Rockabilly-vel folytatódott az este: Tom White és Barátai érkeztek a Blues Színpadra. Már a koncert elején feltűnt a beugró dobos, aki saját dobszerelésével a dobogó helyett a zenekar szintjén csapta az alapot, s verte a lábdobot, mindezt állva, ami a színpad mögül nézve is érdekes látványt mutatott. A banda koncertjén éreztük az edzettséget, amelyet részben bizonyára az elmúlt hónapokban motoros fesztiválokon lenyomott rockabilly műsoraikon szereztek. A többi magyar zenekartól eltérően, akik a blues a ma reneszánszát élő vadhajtását, az '50-es évek lázadó muzsikáját játsszák, itt a frontember mindent bevet: énekel, szájharmonikázik, vetkőzik. Nem lehetett nem észrevenni, a tetkós bicepsz és a jó rockabilly itt is hódít.

A Mississippi Grave Diggers Karen Carroll (USA) énekesnővel koncertezett a teliholdas éjszakán. A nagyvárosi blues első hangjára előkerült a közönség, amely tagjai észrevétlen kerültek a kellemes shuffle lüktetés varázsába. A mojo működni kezdett már az elején, és ez a mozgásában szemmel láthatóan korlátozott, akusztikus gitárját ülve átölelve pengető ötven éves asszony hangjával, a dalszövegek minden szavával valós történetet mesél el. A zenekar ötlete Oláh Andor fejéből pattant ki, a jól ismert szájharmonikás tíz éve keres és talál különleges feladatokra megfelelő zenészeket. Ha jól emlékszünk, annak idején John Sass amerikai fekete tubással állt először a színpadra az útját egyedien kereső Mississippi Grave Diggers. Karen Carroll a gitáros Láposi Farkas visszatérő, ízes és intelligens játékáról ismert zenész, és a társaságában fellépő képzett muzsikosok közepette bizonyítottan jól érezte magát: a varázs egyre csak nőtt a számok sodrásában. A sorok közé tradicionálisan illeszkedő szájharmonika, az előadó saját stílusában elővezetett szólókban mutatta meg a mojo eredetiségét, a pillanat szülte blues magával ragadó jelenlétét.

Következett a Mystery Gang Trio, amely a tőle elvárható professzionális rockabilly show-val gerjesztette a teltházas közönséget. A zenekar új dobosa tökéletesen hozta az '50-es, '60-as évek egyre népszerűbb lázadó zenéjét, a korabeli benzinkutas betérők világát, az akkori, s első garage muzsikát. A koncert vége előtt néhány perccel a számok lendületéből mit sem vesztő tempóval konferáló énekes, Egri Péter a Fly To The Moon című számot jelentette be, s az éppen majd teljesen elfogyó holdra mutatott, ezzel hívva fel a közönség figyelmét a ritka Szigetes élményre. Az összegyűlt tömegek nem bizonyultak hálátlannak: ha lehet, kétszeres sebességgel rúgták, amit lábuk ért.

Tom White és Barátai gondoskodtak a kifogyhatatlan blues-ból, a Session Színpad házigazdájaként adagolták a mojo-t. A népes közönség - köztük egy az este korábban itt ragadt sokméteres norvég zászló és vivőjének csapata - akkor kapott belőle - a kifogyhatatlan varázsból - igazán, amikor három számra a színpadon üdvözölhette Karen Carroll színesbőrű énekesnőt. A hajnalig tartó örömzenélésben közreműködött még Oláh Andor, és a Kanadából régóta viszontlátott Módos Péter szájharmonikás, és egy újabb beugródobos, a Wild Cowsból ismert Little Tommy, aki számos alkalommal egészítette ki a Kisszínpados jammelést.

Nemes Nagy Péter, Karginov Allen

A képeket S. Varga Ilona - ALion fotó készítette.


Boo Boo Davis: Name Of The Game
2008-09-03 | kritika


Boo Boo Davis igazi túlélő, és azon zenészek egyik utolsó generációjába tartozik, akik a Mississippi Deltában megtapasztalt kemény életen alapuló blues-ról írnak és játszanak. A Mississippi állambeli Drew-ban született és nevelkedett, ahol a földeken kellett mindenkinek dolgoznia. A földet bérben művelők hangosan énekeltek, hogy ezzel is gyorsabban teljenek a fárasztó órák. Boo Boo hangos, bömbölő hangját kétségkívül a földeken kisfiúként hallott ének alapján alakította ki. Ez a hang az évek során számos erősítőt és mikrofont tett tönkre.
A hatvanas évek elején északra, St Louis-ba költözött testvéreivel, és ott élte meg a St Louis-i zenei élet aranykorát. 1972-től a testvéreivel létrehozott The Davis Brothers Band-del tizennyolc éven keresztül St Louis keleti részén található Tabby’s Red Room házi bandája voltak.
Lemezeit a holland Black & Tan Records adja ki. Új, Name Of The Game című albuma immár ötödik a sorban.
Az albumon hallható zenekari felállás meglehetősen szokatlan. Először őrült ötletnek tűnt, menetközben azonban kiderült, hogy egyáltalán nem lehetetlen az ének-harmonika (Boo Boo Davis), gitár (Jan Mittendorp) és dob (John Gerritse) alkotta trió. A tavaszi turné során a közönség imádta, és döbbenten hallgatta a mindössze három hangszerből áradó hangokat. John egy nagyszerű dobszerkót hozott létre (100% Radio King valódi dobbőrrel) a 60 évesnél is idősebb 28 hüvelykes nagydobjából, Jan pedig egy bariton gitárt vásárolt és nagyon erős húrokat tett rá. Ezek voltak a hozzávalók, mellyel az autentikus hangzást létrehozták.
A hangzást az új lemezre is sikerült átmenteni. A CD-n található tizenhárom dalt hallgatva, egy pillanatig sem volt hiányérzetem további hangszerek iránt. Nincs mese, Boo Boo Davis munkásságát ismerve, ez eddigi legjobb albuma.

Black & Tan Records, 2008

Pampalini