Budapesten lép fel Henrik Freischlader
2012-09-26 | koncertajánló
Henrik Freischlader Band - House In The Woods TourBudapest, A38 Hajó
2012. október 17.
Előzenekar: Message To Hendrix
Szeptember 7-én House In The Woods címmel jelent meg Henrik Freischlader új lemeze, mely a kivételes tehetségű német blues-rock gitáros immár ötödik stúdióalbuma. Ennél már csak az örömtelibb hír, hogy az egészen december közepéig tartó több mint 50 állomásos lemezbemutató turné dátumai között egy magyarországi helyszínt is felfedezhetünk.
Henrik Freischlader 1982. november 3-án Wuppertal városában született. Első zenekarai a Lash és a Bluescream voltak, a Henrik Freischlader Banddet 2004-ben hozta létre. Bemutatkozó albuma, a The Blues 2006-ban került kiadásra, amit éves rendszerességgel újabb korongok követettek. Neve az egymaga feljátszott Recorded by Martin Meinschäfer című hanganyaga által vált szélesebb körökben ismerté. Az elmúlt években megállás nélkül dolgozó muzsikus „ajánlólevelét” közös munkáik, koncertjeik alkalmával olyan nagyságok írták alá, mint Joe Bonamassa, B.B. King, Gary Moore, Peter Green és Johnny Winter.
Az áprilisi Gary Moore Emlékkoncerten nem egy új rajongót szerző Henrik Freischlader a stúdióban élőben felvett, ezúttal lényegesen rockosabb hangzású új lemezének dalaival, illetve korábbi albumainak kötelező darabjaival érkezik Budapestre. Az előzenekar szerepét a Petendi Tamás vezette Message To Hendrix tölti be.
hoati
A Hunnia Blues Klub októberi programja
2012-09-24 | koncertajánló
Szeptember közepén a Hunnia Art Bisztróban indult útjára a Hunnia Blues Klub. A sikeres, csaknem teltházas kezdést követően október folyamán a Mojo Workings, a Let the Monkey Drive, valamint a Blues n’ Trogers ad koncertet a fővárosi szórakozóhelyen.A Honfi Imre Olivér (gitár, ukulele, ének), Horváth János (gitár, ének) és Szabó Tamás (szájharmonika, washboard, ének) alkotta Mojo Workings október 5-én lép fel a Hunnia Art Bisztróban. A trió zenéjében a blues számos egyéb műfajjal keveredik. Mivel mindhárom tag énekel, teljesen más hangképet tudtak létrehozni, mint azon bandák, ahol egy ember az énekes főhős. A fiúk a napokban stúdióba vonultak, hogy elkészítsék bemutatkozó lemezüket.
A harmadik klubesten, október 11-én a Let the Monkey Drive adja elő műsorát, melyben a megszokott dalok mellett jól ismert popszámok blues-zal, swinggel átitatott interpretációi is elhangzanak majd, a közelmúltban a Muzsikus Rádióban és Motoroshang Rádióban bemutatkozási lehetőséget kapott együttestől. Az est másik fellépője, a Blues n’ Trogers sokszínű repertoárjában blues és rock ’n’ roll klasszikusok (Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Eric Clapton, Stevie Ray Vaughan, Buddy Holly, Elvis Presley, …) éppúgy megtalálhatóak, mint saját szerzemények. Koncertjeiken arra törekednek, hogy igazi bulihangulat legyen, ennek jegyében a műsoruk kilencven százaléka pörgős, táncolható dalokból áll. A Hunnia Blues Klubban akusztikus programot adó zenekar felállása: Pöttendi Gábor – ének, szájharmonika, Máhig Szilárd – szólógitár, vokál, Balogh Dániel – ritmusgitár, vokál, Mészáros Miklós – basszusgitár, Komáromi Kristóf – dob, Illy Tamás – szájharmonika.
hoati
Tim ’Too Slim’ Langford: Broken Halo
2012-09-21 | kritika
Az Amerikai Polgárháború idejében a blues magányos, egyszemélyes műfaj volt. Az énekesek bendzsóval, gitárral vagy szájharmonikával magas érzelmi töltetű, őszinte dalokat adtak elő. Idővel a zenészek elkezdtek összeállni együttesekké, így a műfaj jelentős változása kezdődött el. Természetesen vannak még olyan muzsikusok, akik az eredeti utat járják.Tim ’Too Slim’ Langford 26 év után, melyet sikeres zenekarával, a több mint 100000 lemezt értékesített Too Slim And The Taildraggers-szel töltött, döntött úgy, hogy visszatér a blues ősi vonalához. A Seattle-ből származó muzsikus akusztikus szólóalbumát Broken Halo címmel készítette el. A korong repertoárjában csakis saját szerzeményei hallhatók. Az önéletrajzi ihletésű, „emberközeli” számok között két instrumentális kompozíció, a La Llorona és a Princeville Serenade is helyet kapott. Ez utóbbi vidám hangvételű dalban a polinéz szigetvilág kedvelt hangszere, az ukulele is megszólal. A You Hide It Well erősen emlékeztet Muddy Waters korai időszakára. A záró tétel, a Gracie keserédes tűnődés arról, miért is nem értékeljük az embereket addig, amíg túl késő nem lesz. Langfordot igazán mélyen érinti ez a kérdés, aminek mindenki részese lehet, aki elvesztett egy számára kedves, szeretett embert.
A Broken Halo egy lágyan csengő mestermű, talán a legszemélyesebb hangvételű blues lemezek egyike. A multiinstumentalista-énekes Tim Langford minden bizonnyal sokáig dolgozott rajta, hiszen a felépítésében és kivitelezésében szinte tökéletes.
Underworld Records, 2012
hoati
Koncert a Radics - Bencsik - Barta hármas emlékére
2012-09-17 | koncertajánló
Égi Zenekar FesztiválBudapest, PeCsa Music Hall
2012. szeptember 30.
Égi Zenekar Fesztivál címmel koncertet rendeznek a magyar rockzene történetének három kiemelkedő gitárosa, Radics Béla, Bencsik Sándor és Barta Tamás emlékére szeptember 30-án a fővárosi PeCsa Music Hallban. Az ünnepélyes hangulatú eseményen a három tragikus körülmények között elhunyt gitáros egykori zenész- és pályatársain kívül azok a fiatalabb nemzedékhez tartozó muzsikusok, előadóművészek is részt vesznek, akik fontosnak és értékesnek tartják Radics Béla, Bencsik Sándor és Barta Tamás életművét, vagy „csak” egyszerűen úgy érzik, tartoznak a Mesterek emlékének annyival, hogy eljönnek a róluk szóló estre egy jót zenélni. A koncert napján délután konferenciát is rendeznek a PeCsa Caféban Radics Béla emlékét és a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Magyarország kulturális, rockzenei és társadalmi életét felidézve. Az eszmecserén történészek, egyetemi tanárok és újságírók működnek közre.
Fellépők: a Tűzkerék xT és P. Mobil zenekarok, Bergendy István, Cziránku Sándor, Csomós Péter, Felkai Miklós, Frenreisz Károly, Gál Gábor, Harmath Albert, Horváth Péter Olivér, Kékesi László, Kiss Zoltán, Koroknai Árpád, Lugosy László, Mr. Basary, Nagyfi László, Nyerges Attila, Oláh Ibolya, Pálmai Zoltán, Sáfár József, Sándor József, Sárdy Barbara, Somogyi Remig, Szécsi Attila, Szűcs Antal Gábor, Varga Miklós, Zselencz László
Corvin Sör és XV. Blues Patika Fesztivál a Corvin Sétányon
2012-09-15 | koncertajánló
Corvin Sör és XV. Blues Patika FesztiválBudapest, Corvin Sétány
2012. szeptember 27-30.
A XV. Blues Patika Fesztivál szeptember 27-e és 30-a között a Corvin Sétányon kerül megrendezésre két elszakíthatatlan partnere, a sör és a film kíséretében. A négy napos sörsétány és örömzene minden nap kora délutántól késő estig tart, számos hazai és nemzetközi fellépőt felvonultatva. A zenei élet kiválóságainak bemutatkozása mellett a fesztivál remek alkalmat teremt a magyarországi és külföldi sörfőzdék termékeinek megismerésére, de megvásárolhatók lesznek üveg, kerámia és fa kézműves termékek is. A Mozi korzón a sörhöz, a blues zenéhez köthető kultikus filmek kerülnek vetítésre.
Állandó programok
10.00 - 23.00:
Hazai és külföldi kézműves sörfőzdék találkozója, házi sörök, sörkorcsolyák, sörcsapoló bemutatók, gasztronómiai látványosságok
Kézműves sétány és lemezbörze
Corvin Kupa (söröshordó gurítás, korsólökés, kártyavár építés, stb.), Társas - Játék - Tér, snapszer bajnokság
Mozi korzó: legendás sörhöz, a blues zenéhez köthető filmek vetítése
Blues Színpad
Szeptember 27.: Blue sPot, Ripoff Raskolnikov, Mojo Workings, Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers, Egri Péter rockabilly party
Szeptember 28.: Mini Trió, Blues Revolver, Tom White és Barátai, Mystery Gang, blues beat party
Szeptember 29.: Vadvirágok Blues Band, Apukalipszis, Sonia And The Soulbreakers, Mississippi Big Beat, Gyo CC Kretz, blues beat party
Szeptember 30.: Rambling Blues, Jambalaya, Jimi Hendrix Memorial, Ferenczi György és a Rackajam, blues beat party
hoati
„Lelkének egy darabja mindig itt lesz a szívemben” – interjú ifj. Katona Tamással
2012-09-13 | beszélgetések
Ifj. Katona Tamás első nagy és jelentős fellépése 1994-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon volt. A sajtó úgy ünnepelte őt, mint ahogy egykor a gyermek Mozartot egész Európa. A tizennegyedik életévét még be sem töltötte, amikor a hazai blues rajongók már mind ismerték a nevét. 2007. október 3-án Texasba utazott és azóta ott él. Az eltelt években olyan zenészekkel játszott együtt, mint Wes Jeans, Alan Haynes, Jim Suhler, Lance Lopez, Texas Slim és Tommy Shannon, Stevie Ray Vaughan egykori basszusgitárosa. Jelenleg új lemezének utómunkálatain dolgozik.hoati: Lassan öt éve annak, hogy az Egyesült Államokba költöztél. Hogyan sikerült megszoknod az egészen más kultúrát?
Ifj. Katona Tamás: Eleinte nagyon furcsa volt, ugyanakkor jó érzés is, hogy eljuthattam arra a földre, ahova régóta vágytam. Kizárólag Stevie Ray Vaughan iránti erős vonzalmam miatt jöttem Texasba. Egy különös belső érzés irányított, hogy nekem itt a helyem és vinnem kell tovább, amit Stevie itt hagyott. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy olyan emberek álltak és állnak mellettem, akik rengeteget segítettek a beilleszkedésben. Először egy magyar származású barátom adott szállást otthonában közel másfél évig. Voltak pillanatok, amikor kicsit elbizonytalanodtam, gyötört a honvágy, magányos voltam. Megfordult a fejemben, hogy haza kellene mennem, de a szüleim nagyon sokat bátorítottak, hogy legyek erős és tartsak ki lelkileg. Ez nekik sem volt egyszerű, sőt, sokszor nagyon nehéz volt. A Jóisten viszont úgy akarta, hogy itt maradhassak. 2009 elején megismertem azt a lányt, aki immár három éve a feleségem. Rachelnek köszönhetem egyrészt azt, hogy hivatalos letelepedési engedélyt kaptam és jövőre már állampolgárságot kérhetek, másrészt pedig a biztos egzisztenciát, amit az ő segítsége nélkül nagyon nehéz lett volna elérni. Tavaly költöztünk egy szép kis házba Friscóba, ahol most boldogan élünk. Azt hiszem, ezzel a gyermekkori álmom megvalósult. Egy napon talán még könyvet is írhatnék az itteni kalandjaimról.
h.: A Voodoo Blue nevű zenekarral példaképed, Stevie Ray Vaughan örökségét ápoljátok. Mennyire van igény egy ilyen tribute bandára?
K.T.: Erre nagy igény van főleg itt Dallas környékén, mivel rengeteg ember – főleg a 40-50 év körüli és efölötti korosztály – emlékezik Stevie Ray Vaughanre. A legtöbben még élőben is látták és az óta is emlékeznek a tragikus napra, amikor a rádiók és TV-k Stevie halálhírével voltak tele. A Voodoo Blue célja, vagy inkább küldetése, hogy ennek a csodálatos embernek a zenei hagyatékát ápolja, hogy mindig emlékezzenek az emberek, ki is volt Stevie Ray Vaughan. Rengeteg rajongónk van az egész Dallas / Fort Worth körzetben. Egyelőre itt játszunk a leggyakrabban, de másfelé is utazunk, Austinban, Houstonban és más texasi városokban is megfordultunk már. Igazából most egy profi menedzsmentet keresünk, ami országszerte tudna koncerteket szervezni. Büszkén mondhatom, hogy a világ minden tájékáról vannak rajongók, akik rendszeresen üzennek nekünk interneten keresztül és kérdezik, hogy mikor megyünk már koncertezni, pl. Japánba. Óriási érzés, hogy így szeretnek bennünket. Ez mindhámunkat épít, inspirál.
h.: Jelenleg saját együtteseddel, a Tommy Katona Banddel rögzített lemezed utómunkálatai folynak. Mire számíthatnak az érdeklődök?
K.T.: A Voodoo Blue és a Tommy Katona Band ugyanaz a zenekar, csak más repertoárt játszunk. A Voodoo Blue - Tribute To Stevie Ray Vaughan kizárólag SRV számokat ad elő. A nevemet viselő együttessel többfajta zenét is játszunk, saját szerzeményeket, régi bluesokat modernebb felfogásban és hangszereléssel. Ezekből a dalokból fog összeállni az a bizonyos lemez. Itt a cél végül is hasonló, mint Stevie Ray Vaughannál: a blues örökség ápolása, életben tartása, megújítása. Ez a saját vonal, amivel igazán szeretnék előre törni. Nem áll szándékomban egész életemben Stevie muzsikáját játszani és a kalapját viselni, bármennyire is jólesik. Belőle csak egy volt, egyszeri és megismételhetetlen. Lelkének egy darabja mindig itt lesz a szívemben és bármilyen zenét is fogok csinálni a jövőben, az ő inspirációja mindig jelen lesz.
h.: Mikorra tervezed az album megjelenését, milyen úton-módon lehet majd Magyarországon beszerezni?
K.T.: Elvileg októberre tervezzük a megjelenést, addig pedig intézzük a szerzői jogi ügyeket, valamint a lemezborító tervezését. Az interneten is meg lehet majd vásárolni az iTunes zeneáruházában.
h.: A közelmúltban egy hangszergyártó cég keresett meg. Mesélnél erről nekünk?
K.T.: Az Indiana államban székelő Hamiltone gitár- és erősítőgyártó cégtől idén áprilisban kaptam a megtisztelő lehetőséget, hogy az elsőszámú reklámemberük (endorser) lehetek. Az együttműködés révén nagyon jutányos áron sikerült hozzájutnom egy erősítőhöz, illetve Stevie Ray Vaughan Hamiltone gitárjának pontos másához. Ezt a bizonyos gitárt lehet látni többek között a Cold Shot és Couldn’t Stand The Weather videoklipeken. Emellett a New York Amp Show-ra is meghívtak – ez egy nagyszabású gitár, erősítő és pedál kiállítás –, hogy ott képviseljem a céget. Sosem jártam New Yorkban azelőtt, így óriási élményekkel gazdagodtam. A Times Square-en, B.B. King klubjában sikerült egy helyi blues együttessel jammelni, a következő napon megnéztem a híres Carnegie Hallt, ahol Stevie a 30. születésnapi koncertjét játszotta 1984-ben, ezután pedig ismét egy blues jamre mentem a West Village-be, Manhattan szívébe. Nagyszerű volt, nagyon jó zenészekkel játszhattam együtt és nagy elismerést kaptam. A Hamiltone céggel természetesen azóta is kapcsolatban vagyok és minden koncerten használom ezt a csodaszép hangszert.
h.: Július elején néhány napot Magyarországon töltöttél. Milyen élményekkel tértél vissza Texasba?
K.T.: Nagyon jó volt ismét otthon lenni, bár nagyon rövid volt az idő. Jó érzés volt újra látni a családomat és a barátaimat. Ez nekem feltöltődés minden alkalommal, amikor hazamehetek kicsit. Szülővárosomban, Pécsett a Zsolnay Negyedben található E78 klubban adtam egy koncertet a PMD Blues Banddel, annak idején velük kezdődött a zenei pályafutásom, édesapám által kerültem be az együttesbe kilenc évesen. Ezután a 20. Paksi Gastroblues Fesztiválon játszottam régi barátaimmal, zenésztársaimmal, Fekete Attilával és Mezőfi ’Fifi’ Istvánnal. Hihetetlen szeretettel fogadtak, a közönség nagyon hálás volt, így még különlegesebb volt a fellépés. Közreműködött még édesapám, id. Katona Tamás és Pfeiffer Ákos. Elmondhatatlanul jó érzés látni olyan fiatal tehetségeket, mint Ákos, aki 2005-ben Pakson, ugyanazon a színpadon látott engem először játszani és ennek hatására ragadott gitárt, s mostanra profi gitárossá fejlődött és szép sikereket ért el. Megnyugtat, hogy a blues jövője igenis jó kezekben van, és a fiatalok viszik tovább az ősök zenéjét, szellemét.
Itt szeretném külön megköszönni Gárdai Györgynek a meghívást a fesztiválra, azt hiszem az ő segítsége nélkül talán nem is jutottam volna el idén Magyarországra. Óriási élmény volt, nagyon köszönöm mindenkinek, aki ott volt és támogatott!
h.: Milyen fellépések várnak rád a közeljövőben?
K.T.: Folyamatosan játszunk a zenekarral, hetente két-három koncert van, de előfordul, hogy több is. Vannak klubok, bárok, ahová rendszeresen visszajárunk. A naptárunk elég sűrűn be van táblázva, van dolgunk bőven, hála Istennek. Szabadtéri koncerteken is játszunk, illetve privát meghívásokat is vállalunk. Szép számú közönségünk van, sokan szeretnek és támogatnak. Remélem ez csak gyarapodni fog és egyre többen megismerhetnek a közeljövőben.
hoati
Emlékkoncert Radics Béla tiszteletére
2012-09-11 | koncertajánló
Emlékkoncert Radics Béla tiszteletéreBudapest, Csokonai Művelődési Ház
2012. szeptember 22.
Radics Béla, a magyar rockzene legendás és nagy hatású alakja 1982. október 18-án távozott a földi világból. Halálának 30. évfordulója alkalmából emlékkoncertet adnak egykori zenész kollégái, pályatársai, barátai, tisztelői és mai csodálói. A budapesti Csokonai Művelődési Házban szeptember 22-én tartandó esten több mint 25 szerzemény fog elhangozni, a kb. 3 órás műsorban olyan dalok is megszólalnak, melyeket Radics már nem tudott előadni, de tervezte azokat akkoriban színpadra állítani, sajnos korai halála ebben meggátolta.
Fellépők: Závodi János, Fischer László, Török Ádám, Takáts Tamás, Zeffer András, Kékesi László, Mogyorósi László, Szentkirályi Jani, a Team Rock Band
Előzenekar: Branyó Experience
Műsorvezető: Török Ádám és Zeffer András
hoati
A Hunnia Blues Klub szeptemberi programja
2012-09-04 | koncertajánló
1993. szeptember 17-én Budapesten, a zuglói Kassák Klubban nyitotta meg kapuit a legendássá vált Blueskocsma. Az elmúlt közel két évtizedben számos próbálkozás volt hasonló hely létrehozására kisebb-nagyobb sikerrel. A legutolsó ilyen kezdeményezés a budapesti Hunnia Art Bisztóban induló Hunnia Blues Klub, melynek első klubestjén 2012. szeptember 13-án 21 órától a Let the Monkey Drive és a Valami Blues ad koncertet.A Let the Monkey Drive nevű blues, blues-rock zenekar 2011-ben jött létre. Tagjai: Rácz Dávid – ének, szájharmonika, Horváth András – gitár, Kőhalmi András – basszusgitár, László Zoltán – dob. A banda a megalakulása évében saját nótákat és a nagy elődöktől (Willie Dixon, Muddy Waters, Howlin’ Wolf, ZZ Top, Jonny Lang, Jessie J.) feldolgozásokat vett repertoárba. Hangszerelésben a friss, energikus megszólalásra, átiratoknál a hitelességre törekedve nyerték el végleges formájukat a számok. A feldolgozások kiválasztásakor lényeges szempont volt, hogy illeszkedjen a saját szerzemények hangulatához. A klubkoncerteken összecsiszolódott tagok 2012 második felére akusztikus változatban is hangszerelik a műsorukat, hogy kisebb, csendesebb helyekre is el tudják vinni a dalaikat.
A Valami Blues megalakításának ötlete egy repülőgépen Bortnyák Adorján és Bakos Gábor fejében fogant meg. A 2009-ben létrehozott együttes jelenlegi felállását (Terebessy András – ének, Csajbók Béla – gitár, Gergely Viktor – billentyű, szájharmonika, Cser László – basszusgitár, Bakos Gábor – dob) idén januárban nyerte el. A csapat repertoárjában többek között B.B. King, Etta James, Eric Clapton, Jimi Hendrix, a Booker T. & the MG's és a Hobo Blues Band számai, valamint saját szerzeményeik találhatók meg.
A koncertek előtt 17 órától a SelectGuitars tart nyílt napot, ahol válogatott, ritka és kiváló minőségű hangszereket (Fender, Gibson, Martin) és erősítőket (Marshall, Fender, Mesa/Boogie) tekinthetnek, próbálhatnak és vásárolhatnak meg az érdeklődők.
hoati
Szeptemberben könyv jelenik meg Radics Béláról
2012-08-31 | hír
Szeptember 10-én jelenik meg Bálint Csaba könyve Radics Béla a beatkorszakban címmel. A kötet a legendás magyar gitárkirály, Radics Béla pályájának kezdeti éveit mutatja be.Az angyalföldi származású Radics Béla a ’60-as években, a beatkorszakban a Sakk-Matt előtt az Atlantis, az Atlantis Nr2, a Pannónia és Sankó Beat Group együttesekben játszott. 1965 és 1967 között kilenc kislemezen is szerepelt, melyeket a köztudat eddig nem igazán ismert. Erről a kevésbé közkeletű, feltáratlan korszakról és az ekkor készült felvételekről szól a Radics Béla a beatkorszakban című könyv. Megszólalnak akkori zenésztársai, barátai, felsejlik a múlt ködéből egy olyan kor – a magyar beatkorszak –, ahol az untig ismételt Illés – Metró – Omega triászon kívül a rocktörténelmet sokan mások is írták. A kötethez CD-t mellékeltek, melyen található húsz szenzációs, eddig szinte ismeretlen stúdiófelvételen Radics játszik szólógitárosként. Ezekben a dalokban már megcsillan az a briliáns technikai tudás, aminek később lenyomata – a Taurus kislemezeken kívül – csak amatőr koncertfelvételeken maradt fenn az utókor számára. A könyv ára 3990 Ft, megrendelhető a rockmuzeum@gmail.com e-mail címen.
Közös lemezzel turnézik Paul Camilleri és Török Ádám
2012-08-28 | koncertajánló
Az angol gitáros, énekes és dalszerző Paul Camilleri máltai családnévvel és libanoni ősökkel rendelkezik. Triójával 2004 óta rendszeresen turnézik Angliában, Németországban és választott hazájában, Svájcban, de Magyarországon is többször megfordult már. Hosszú évekre visszanyúló barátság fűzi össze Török Ádámmal, a Mini együttes frontemberével. A példás zenész kapcsolat jegyében született a napokban megjelent One Step Closer (Egy lépéssel közelebb – A fény felé) című lemez, melyen Paul Camilleri szerzeményei, két feldolgozás nóta, valamint Török Ádám a R.A.B.B.-bal elhíresült balladái hallhatók. Épphogy megszáradt a festék a hazánkon kívül Svájcban és Németországban forgalmazásra kerülő album borítóján, a közreműködő muzsikusok máris készülődnek a lemezbemutató turnéra. Négy egymást követő napon csendülnek majd fel a korong dalai: elsőként szeptember 6-án 19 órakor Veszprémben a Völgyikút Ház színpadán találkozhatnak az együttessel az igényes zene rajongói, másnap 20 órai kezdettel a biatorbágyi Cafe Chaplin látja vendégül a nemzetközi csapatot, míg szeptember 8-án este 9 órától az V. Csabai Blueskert Nemzetközi Blues Fesztivált célozzák meg a fiúk. Természetesen a legendás Bemrockpart sem maradhat ki a jóból, a kultikus színhelyen szeptember 9-én 17 órakor kezdődik a családias hangulatú koncert.hoati
Blues klub indul a Hunnia Art Bisztróban
2012-08-25 | koncertajánló
A Hunnia Art Bisztró néhány éve vált a hazai zenei élet egyik bejáratott helyévé. A rendszeres fellépők között alternatív, blues, jazz és folk muzsikát játszó együttesek találhatók (Balaton, Pluto, Kaukazus, Kafkaz, Stoned, stb.) meg. A budapesti szórakozóhelyen már többször adott koncertet a Let the Monkey Drive is, aminek vezetője, Kőhalmi András és a Hunnia Art Bisztró tulajdonosa, Horváth Ákos 2012 tavaszán elhatározta, hogy szeptembertől blues klubbot indítanak. Az ötletgazdák tisztában vannak azzal, hogy a fővárosban több jól működő, kulturált hely van, ami fellépési lehetőséget biztosít a blues zene művelőinek, de ők olyan klubban gondolkodtak, ahol csütörtökönként (esetenként péntekenként) általában két-két blues zenekar adna koncertet.
A Hunnia Art Bisztró Blues Klub idei tervezett programja:
szeptember 13.: Let the Monkey Drive + Valami Blues
október 5 .: Mojo Workings
október 11.: Let the Monkey Drive + Blues n’ Trogers
november 8.: Let the Monkey Drive + Védett Férfiak
november 22.: Hubstation feat. Sonia és Kyru
december 6.: Teddy Cool + Blues n’ Trogers
december 20.: Let the Monkey Drive + Living Blues Project
hoati
A Hunnia Art Bisztró Blues Klub idei tervezett programja:
szeptember 13.: Let the Monkey Drive + Valami Blues
október 5 .: Mojo Workings
október 11.: Let the Monkey Drive + Blues n’ Trogers
november 8.: Let the Monkey Drive + Védett Férfiak
november 22.: Hubstation feat. Sonia és Kyru
december 6.: Teddy Cool + Blues n’ Trogers
december 20.: Let the Monkey Drive + Living Blues Project
hoati
Blues Rockets: demo
2012-08-21 | kritika
A Blues Rockets 2010 júniusában alakult, a jelenlegi felállás ugyanezen év vége óta van együtt. A csapat valamennyi tagja a debreceni Rocksuliban tanult zenélni, többük ismertebb formációkban is megfordult már. A próbatermükben januárban rögzítették első demójukat azzal a céllal, hogy tükröt tartsanak maguk elé, hogy lássák, hol tartanak. A négy számos hanganyag az együttes mottójaként is szolgáló Always On The Road című dallal indul. A nagyjából tíz perc alatt, egy félresikerült próba során született szerzeményt két magyar nyelvű kompozíció, a Csavargónak hívnak és a Rúgd be a motorod követi, melyek közül különösen tetszik a második szám felépítése. A demót Muddy Waters klasszikus dala, a számtalan feldolgozást megélt Got My Mojo Working zárja. Az elhangzó nótákban az előadásmód végig magabiztos, a Blues rakéták összeszokott zenekar képét mutatják. Sajnos a banda a tagok különböző irányú elfoglaltsága miatt feloszlik, utolsó fellépésükre szeptemberben Debrecenben kerül sor.hoati
Jubilált a Lábatlani Blues-Rock Fesztivál
2012-08-14 | kritika
Engedtessék meg, hogy néhány gondolatom leírjam az első napi koncertekről is, bár tudom, újdonsült blues barátom, Pleskonics Andrásnak is készült egy beszámolója. A gyülekezés ideje alatt a „művházban” hangszer és fotókiállítást nyitott meg Lábatlan polgármestere. A szomszédos Nyergesújfaluban készített Blausius basszusgitárok megnyerték a látogatók tetszését, csakúgy mint Horváth Misi fotói és a korábbi fesztiválok plakátjai.
Mielőtt a zenekarok elfoglalták volna a színpadot, azt egy szegedi egyetemi tanár, Pleskonics András vette birtokba és egy zenékkel illusztrált blues történeti előadást kerekített színesen, érdeklődést felkeltően.
A fesztivált a csolnoki illetőségű Blues And Roll nevű csapat nyitotta, amelynek sajátja, hogy apa és fia pendül tíz húron és egy szemrevaló hölgy áll az énekmikrofon mellett. A tíz húrból hatot a fiú Pfeiffer Ákos penget, míg a további négyen az apa „dörmög”, hozza a stabil mély alapot. Zömében feldolgozásokat játszottak, közülük is elsősorban a kedvenc texasi SRV darabokat. A hangulat megalapozása jól sikerült és az utánuk következő Zsebrakéta saját kompozícióit is jól fogadta a gyarapodó nézősereg.
A hazai blues élet két kiemelkedő együttese, a Pribojszki Mátyás Band és a Muddy Shoes fejezte be az első napot. Úgy vélem, minden méltatás helyett többet mond az a tény, hogy ennek a két csapatnak megjelenése bármely színpadon rangot ad az illető rendezvénynek. Pribojszki Matyi hazánk egyik vezető szájharmonikása, aki a nemzetközi színtéren is elismerést vívott ki. Kiváló hangszeres játéka mellett jól énekel és karizmatikus frontember.
A hazai blues színtér másik emblematikus figurája Fekete Jenő, a Muddy Shoes gitáros-énekese. Zenekara egyfajta Magyar Blues Válogatott is a zongorista Nagy Szabolccsal, a basszeros Pengő Csabával és a dobos Mezőfi István Fifivel.
A fesztivál résztvevőit a hirtelen kitört zápor sem zavarta meg a sátortető alatt, sőt a muzsika annyira lekötött mindenkit, hogy észre sem vették a hűsítő égi áldást.
Szombaton az előző későesti eső nem tért vissza és jóval többen látogattak a rendezvényre, mint pénteken. Benkő Zsolt gitárkurzust tartott, közben kora délután Fekete Jenő és Besenyei Csaba duója vette birtokba a sátor alatti színpadot, miközben egyre gyarapodott a nézősereg. A hangulat is fokozódott és ez nem csupán a rendezvény Szalon sörének volt betudható, amellyel az 1848-ban alapított Pécsi Sörgyár támogatta a fesztivált. Jenőék megadták az alaphangulatot, műsorukban nem csak tradicionális bluesok, hanem gospel dal is helyet kapott.
One Man Band, egyszemélyes zenekar következett: Pesti Zoli énekelt, gitározott és fújta a nyakába akasztott szájharmonikát, valamint két lábával egy-egy fadobozon, amelybe mikrofont rejtett, verte az ütemet. Az Ain´t No Sunshine című darabban, melyet eddig különböző zenekarok előadásában hallottam, most remek szólót fújt az állványra rögzített herflijén. Műsorába a közismert blues sztenderdeken kívül még Beatles számot is becsempészett.
Az egyszemélyes zenekart a Gébert - Ulbert Project követte. Bevallom nem hallottam még felőlük. Ahogy a beállásnál megláttam a nagybőgőt, már sejtettem, nem kifejezetten rockos hangzással fogok találkozni. Így is lett: a négy fiú és egy hölgy alkotta csapat jazzes hangzással színesítette a bluest. A nem épp szulfid alkatú énekesnő hangja időnként Etta Jamest és Janis Joplint idézte.
A Benkő Zsolt - Garda Zsuzsa kettős ezúttal a szervező Horváth Misivel kiegészülve játszott és ez a létszámbővítés jót tett az előadásnak. Szerény véleményem szerint Zsuzsa és Zsolt duója az elektronikus-gépi kísérete nagyszínpadon nem érvényesül, hiányérzetet kelt. De más zenész bevonásával már jobban szól.
Az eredeti programhoz képest a Capriccio Band lépett fel a Jambalaya időpontjában. Alapos vérfrissítésen esett át a gitáros Gazdag Viktor vezette csapat. Két fúvóssal bővültek és vendégként Török Ádám (ének, fuvola) és Németh Károly (billentyűk) a Miniből egészítették ki az egykori Bőrgyárból indult formációt. A műsorból nem maradhattak ki a Mini-örökzöldek sem.
A Nemes Zoltán vezette Jambalaya ezúttal is New Orleans zenei világát varázsolta a Duna mellé és a hangulat csak fokozódott.
A Borsodi Blue nevű formáció neve nem az Észak-Magyarországi megyére, hanem a gitáros Borsodi Lacira utal és Békés-megyéből jöttek. Borsodi Laci egyébként gitárja mellett a Viharsarki pálinkafőző termékeit is magával hozta. A zenekar műsora a Moonshine Wine című CD-jükre épült. Az este pedig egy fergeteges hangulatú örömzenélésbe, vagy ahogy a szakma hívja, jam-be torkollott. Színpadra léptek a fesztivál eddigi fellépői, gitáron Benkő Zsolt és Fekete Jenő, szájharmonikán Besenyei Csaba és Horváth Misi. Vasárnap hajnali kettőre járt az idő, amikor a muzsikusok befejezték és a büfé kínálata alaposan megcsappant.
A két napos, ritka jó hangulatú fesztivál közönsége még sokáig együtt maradt és stílszerűen gajdolhatták, hogy „Messze még a hajnal, három óra húsz, Nem enged aludni, nem hagy most a blues…” Csak így tovább, várjuk a folytatást!
Szöveg és fotó: Nemes Nagy Péter
Mielőtt a zenekarok elfoglalták volna a színpadot, azt egy szegedi egyetemi tanár, Pleskonics András vette birtokba és egy zenékkel illusztrált blues történeti előadást kerekített színesen, érdeklődést felkeltően.A fesztivált a csolnoki illetőségű Blues And Roll nevű csapat nyitotta, amelynek sajátja, hogy apa és fia pendül tíz húron és egy szemrevaló hölgy áll az énekmikrofon mellett. A tíz húrból hatot a fiú Pfeiffer Ákos penget, míg a további négyen az apa „dörmög”, hozza a stabil mély alapot. Zömében feldolgozásokat játszottak, közülük is elsősorban a kedvenc texasi SRV darabokat. A hangulat megalapozása jól sikerült és az utánuk következő Zsebrakéta saját kompozícióit is jól fogadta a gyarapodó nézősereg.
A hazai blues élet két kiemelkedő együttese, a Pribojszki Mátyás Band és a Muddy Shoes fejezte be az első napot. Úgy vélem, minden méltatás helyett többet mond az a tény, hogy ennek a két csapatnak megjelenése bármely színpadon rangot ad az illető rendezvénynek. Pribojszki Matyi hazánk egyik vezető szájharmonikása, aki a nemzetközi színtéren is elismerést vívott ki. Kiváló hangszeres játéka mellett jól énekel és karizmatikus frontember.
A hazai blues színtér másik emblematikus figurája Fekete Jenő, a Muddy Shoes gitáros-énekese. Zenekara egyfajta Magyar Blues Válogatott is a zongorista Nagy Szabolccsal, a basszeros Pengő Csabával és a dobos Mezőfi István Fifivel.
A fesztivál résztvevőit a hirtelen kitört zápor sem zavarta meg a sátortető alatt, sőt a muzsika annyira lekötött mindenkit, hogy észre sem vették a hűsítő égi áldást.
Szombaton az előző későesti eső nem tért vissza és jóval többen látogattak a rendezvényre, mint pénteken. Benkő Zsolt gitárkurzust tartott, közben kora délután Fekete Jenő és Besenyei Csaba duója vette birtokba a sátor alatti színpadot, miközben egyre gyarapodott a nézősereg. A hangulat is fokozódott és ez nem csupán a rendezvény Szalon sörének volt betudható, amellyel az 1848-ban alapított Pécsi Sörgyár támogatta a fesztivált. Jenőék megadták az alaphangulatot, műsorukban nem csak tradicionális bluesok, hanem gospel dal is helyet kapott.
One Man Band, egyszemélyes zenekar következett: Pesti Zoli énekelt, gitározott és fújta a nyakába akasztott szájharmonikát, valamint két lábával egy-egy fadobozon, amelybe mikrofont rejtett, verte az ütemet. Az Ain´t No Sunshine című darabban, melyet eddig különböző zenekarok előadásában hallottam, most remek szólót fújt az állványra rögzített herflijén. Műsorába a közismert blues sztenderdeken kívül még Beatles számot is becsempészett.Az egyszemélyes zenekart a Gébert - Ulbert Project követte. Bevallom nem hallottam még felőlük. Ahogy a beállásnál megláttam a nagybőgőt, már sejtettem, nem kifejezetten rockos hangzással fogok találkozni. Így is lett: a négy fiú és egy hölgy alkotta csapat jazzes hangzással színesítette a bluest. A nem épp szulfid alkatú énekesnő hangja időnként Etta Jamest és Janis Joplint idézte.
A Benkő Zsolt - Garda Zsuzsa kettős ezúttal a szervező Horváth Misivel kiegészülve játszott és ez a létszámbővítés jót tett az előadásnak. Szerény véleményem szerint Zsuzsa és Zsolt duója az elektronikus-gépi kísérete nagyszínpadon nem érvényesül, hiányérzetet kelt. De más zenész bevonásával már jobban szól.
Az eredeti programhoz képest a Capriccio Band lépett fel a Jambalaya időpontjában. Alapos vérfrissítésen esett át a gitáros Gazdag Viktor vezette csapat. Két fúvóssal bővültek és vendégként Török Ádám (ének, fuvola) és Németh Károly (billentyűk) a Miniből egészítették ki az egykori Bőrgyárból indult formációt. A műsorból nem maradhattak ki a Mini-örökzöldek sem.
A Nemes Zoltán vezette Jambalaya ezúttal is New Orleans zenei világát varázsolta a Duna mellé és a hangulat csak fokozódott.
A Borsodi Blue nevű formáció neve nem az Észak-Magyarországi megyére, hanem a gitáros Borsodi Lacira utal és Békés-megyéből jöttek. Borsodi Laci egyébként gitárja mellett a Viharsarki pálinkafőző termékeit is magával hozta. A zenekar műsora a Moonshine Wine című CD-jükre épült. Az este pedig egy fergeteges hangulatú örömzenélésbe, vagy ahogy a szakma hívja, jam-be torkollott. Színpadra léptek a fesztivál eddigi fellépői, gitáron Benkő Zsolt és Fekete Jenő, szájharmonikán Besenyei Csaba és Horváth Misi. Vasárnap hajnali kettőre járt az idő, amikor a muzsikusok befejezték és a büfé kínálata alaposan megcsappant.
A két napos, ritka jó hangulatú fesztivál közönsége még sokáig együtt maradt és stílszerűen gajdolhatták, hogy „Messze még a hajnal, három óra húsz, Nem enged aludni, nem hagy most a blues…” Csak így tovább, várjuk a folytatást!
Szöveg és fotó: Nemes Nagy Péter
Marion James: Northside Soul
2012-08-11 | kritika
Marion James zeneszerető családban nevelkedett. Édesanyja zongorán, nagybátyja gitáron és bendzsón játszott, nővére gospel együttesben énekelt, de mellettük a rokonságban még többen is muzsikáltak. A blues zenével az édesanyja lemezeit hallgatva ismerkedett meg.Pályafutását a 60-as évek elején kezdte, az 1966-ban rögzített dala, a That’s My Man máig a legismertebb, legsikeresebb szerzeménye. Első nagylemeze, a Marion James & The Hypnotics a gitáros Casey Lutton-nal történt megismerkedésnek köszönhetően készült el. Az olasz Appaloosa Records gondozásában megjelent albumot 2003-ban az Essence követte. A tavaly újra kiadott korongon a legendás jazz zongorista, Beegie Adair mellett olyan kiváló zenészek közreműködtek, mint Reese Wynans, Jack Pearson, Bob Babbitt és Chucki Burke.
Aktuális hanganyaga, a Northside Soul június végén látott napvilágot. A repertoárban saját kompozíciók éppúgy helyet kaptak, mint más szerzők alkotásai. Ez utóbbiak közül kiemelendő az I Believe To My Soul (Ray Charles) és az I Just Want To Make Love To You (Willie Dixon) egyéni interpretációja. A lemez gyöngyszeme a funky-s beütésű Smokin 'Hot. Az I Know A Good Thing akár egy Al Green albumon is helyet kaphatna. A nashville-i énekesnőnek koránt sincs „klinikai tisztaságú” hangja, viszont előadásában ott van a fekete lélek minden titka, amit nagyon sok fehér előadó próbált már megfejteni. A kísérőmuzsikusok között megtaláljuk Ivan Applerouth-t (gitár) is, akinek 2011-ben került piacra az instrumentális dalokat tartalmazó debütáló hanganyaga, a Blue And Instrumental!.
A Nashville's Queen Of The Blues címmel illetett Marion James a friss lemeze által magas színvonalat képviselő, egyszerűen megunhatatlan produkcióval örvendeztetett meg minket.
EllerSoul Records, 2012
hoati
Kislemez sorozattal jelentkezik The Soul Of John Black
2012-08-09 | hír
John Bigham, művésznevén The Soul Of John Black változatos karriert tudhat magáénak. A Los Angelesből származó muzsikus nyolc évig a Fishbone együttes tagja volt, később olyan zenészekkel turnézott és készített felvételeket, mint Miles Davis, Eminem, Dr. Dre, Nikka Costa és Bruce Hornsby. Szólólemezei 2002 óta jelennek meg, melyek közül a The Good Girls Blues-t a The Blues Foundation a Best New Artist Debut címre jelölte. A közelmúltban A Sunshine State Of Mind címmel digitális kislemez sorozatot indított el. Az első két dal, a Lemonade és a Summertime Thang az egyéni stílusú előadó Badcamp oldaláról tölthető le, csakúgy, mint az egészen késő őszig megjelenő újabb single-k.hoati
Együtt a blues család – eszméletlen levél Lábatlanból
2012-08-07 | kritika
Én nem tudom, hogy a magamfajta blues-függő egyén hogy élhetett eddig úgy, hogy nem volt még a Lábatlani Blues-Rock Fesztiválon?! A jót persze a nagylány is csak akkor értékeli, ha már kipróbálta. Ha nem is ebben az értelemben, de most, a tízediknél felcsatlakozva, végre átestem a tűzkeresztségen én is, és alig várom a következőt! (Persze ez a hasonlat is sántít egy kicsit az egyik lábára, ahogy kell…)
Horváth ’Kicsi’ Misi a blues-rock jubileee szíve-lelke szinte refrénként ismételgette a július 20-adiki kezdőnapon, hogy ennek a fesztiválnak a legfőbb értéke és vonzereje, hogy családias, emberközeli tud lenni. Ezt adja az idilli (arborétum, kastély) környezet is, de legfőképpen az immár hazajáró zenészeknek és a visszajáró közönségnek köszönhető. Részemről ennek az első megnyilvánulása az volt, hogy érkezésemkor a hangosító mesterek (köztük vagy 20 év) azon vetélkedtek, hogy Mayall, vagy a legendás Hooker ’N’ Heat lemez anyaga fogadja a messziről jött vendéget. Később ezt a dilemmát rengeteg Muddy Waters hozzáadásával hidaltam át, a kedvező fogadtatásra való tekintettel.
A szívbajt hozta rám a Misi, amikor aszongya, én nyissam meg a 10 évre visszatekintgető kiállítást. Ez inkább olyan bünti-félének tűnt, hogy valljak csak szépen színt, hogy is nem evett el ide az avas eddigelé. No de mégis, mekkora respekt mán?!
- Te, mondom neköm, itt oda van figyelve az embörre (ahogy már a szögedi embör tenmagával beszélget)! Így aztán a megnyitó – odavalósi – beszédek után mégis csak megnyilatkoztam, a továbbiakra nézve, immár hozzátartozóként és azon melegemben meg is hívtam mindenkit, a kis hozott hazai hozzávalóimból összeütött zenekóstolóra. Az egyórás szeretetvendégség végére (Afrikától a Delta bluesig jutottunk) a közönség java is megérkezett és érezhettem, hogy nem hiába „terítettem meg” – jól fogyott a kóstoló!
Tudod, amikor tudod, hogy blues históriádat egy igazi blues-történész hallgatja (miközben neked is megajánlották kedvesen ezt a titulust a plakáton), na akkor azért oda kell készíteni egy-két Tena Lady-t. Naná, hogy azt is Lábatlannak, közelebbről Misinek köszönhetem, hogy szanaszéjjel életemben itt és most ismerhettem meg azt a nagyon közeli „rokonomat”, akit Nemes Nagy Péternek hívnak. A Nagy Lábatlani Blues Család Egyesítési Program (a továbbiakban N.L.B.Cs.E.P., csak az egyszerűség kedvéért) keretében vele és egyre többekkel együtt reagáltuk a bőséges reagálnivalókat – söreink számát serényen vetélkedtetvén és bólintgattunk, mint az eperfa lombja a Családi körben.
A sorsom kegyetlenségéből szombaton vissza kellett jönnöm Szegedre (amputáció még nem fájt ennyire egyszer se), ámde a pénteki napot viszont teljességgel a magaménak érezhettem. Annyira befogadott a „család”, hogy én konferálhattam a fellépőket. Ebből aztán az lett, hogy kettéhasadt a tudatom. Kettős lélekkel turbóztam magam, egyszer a színpadon verbalizálva a verbalizálhatatlant, máskor meg a színpad előtt hangosan ritualizálva blues-alapú önkívületes testelhagyásaimat. Dejszen volt is min verdesni magam a földhöz! Olyan programot rittyentett nekünk ez a „nemkicsi” Misi, hogy arra még Mátyás király is azt mondta volna: Gaddöblúz! Ezúttal viszont én mondogattam feszt, mert volt is okom rá. A Dunánál aznap este tetőzött a blues!
Már az első fellépő banda is kihozta belőlem a nagyalföldi bluesparasztot. Úgy viselkedtem a színpadon, mint akinek elmentek otthonról… (a zenésztársai). Már a beállásnál annyira akadtam, hogy a Pfeiffer testvéreket apa-fiának konferáltam.
- Édös gyerököm, Ákos! Hány éves vagyol? Tizenkilenc! Oszt hozod neköm SRV gitár soundját, érzéki frázisait és egyáltalán, drágaemlékű szellemét?! Hogyne hörögtem volna bele a mikrofonba a végén, hogy „Ugye mondtam, hogy Stevie Ray nem halt meg?!” Az elbűvölő blueshangú Boros Vikit pedig simán lekokotayloroztam a nyilvánosság előtt, olyan elementáris, kellemesen „viseltes” blueshangja tud lenni, amivel már most falat lehet bontani – nem is kell már neki öregedni és jól meghízni, hogy naprakész blues lady legyen, hisz hangja, mint smirgli, ahogy kell.
Csolnokiak a drágáim, ahol újabban szintén megfogant a blues fesztiválélet, nyilván ott meg ők a hazai motorosok. Ezúttal kölcsöndobossal is remekül együtt voltak. A repertoárt tanítani kéne; saját számuk is rendben. Nevük és a mottó-opusz példázatos: Blues & Roll – Majd meggyógyít a blues.
Azután jajjj, berepült a Zsebrakéta – bemondatták velem, hogy ez nem blues, hanem inkább popzene, de nem rossz. Annyira nem rossz, hogy – teszem én hozzá – eszméletlen jó, termelői bulizene. Kiváló – egyébként erősen bluesviselt – zenészek álltak össze, legjobb kedvükben örömöset zenélni. Eszehagyott, szellemes-poénos szövegek és lábakat megbugizó muzsika. Be is indult a naccsalád. Addigra voltunk vagy harmadfélszázan (eztet nem tudom, mennyi, de biztos jó sok). A legmegbízhatóbb egy végtelenül kedves, Felvidékről visszajáró blues-fater volt, aki allnight tolta asszonykáját a pörikbe – jobban is tán, mint a Kercsendi kettes (Markos után szabadon). Külsőre Dr. John-hoz húz, de míg az, a vudu-ban, emberünk viszont a rocky-ban volt nagy mágus, csak úgy húzták a népet az örvénybe a színpad előtt.
A Bluesbolhák utódaiból alakult hétpróbás zenészekből álló banda tudja, mi kell a (jó) népeknek. Truvájos számaik és eleven színpadi jelenlétük még a sörben ülők farizmait is megmozgatták. Tűrte Misi, amíg tűrhette ezt a tetőző fílinget, aztán, ahogy várható volt, előkapta herflijét és fújt egy jó kanyargósat, mint volt bandatárs, a Nekem csak a bluesba.
Eddigre persze feljött a vendéglátás is a zene és a tánc mellé. Az észveszejtő sültek színes kavalkádjának illatai kergetőztek, vetélkedtek a meg-megújuló Szalonsör-ingerekkel. Az utóbbi, szinte csillapíthatatlan régi vágyakat szított az alföldi emberben, aki nem túl gyakran nosztalgiázhat mostanában jó asztali barátjával.
A színpadon pedig most kezdődött csak a nagy blues-dínomdánom. Pribojszki Matyi vezette fel a színpadra válogatott legénységét. Volt ott minden, mint Karácsonykor, a dögös-ríkkatós bluestól az ördöngös-tekerősig. A harmonika világbajnok kontakt rezgésben tartott egyként nézőt, táncolót és zenészt a színpadon. Matyi a szájmuzsikájával büntetett, mint szokott, vagy éppen szívmasszázst végzett az élőzene zarándokain. Szász Feri gitárszólói és riposztjai fokozhatatlannak tetszettek, de aztán megtudtuk, hogy van még benne. Ehhez Borsodi Lacinak kellett még beszállni – és jött a kegyelemdöfések sorozata. Ítélet volt rajtunk, a jól működő blues session kéjmámoros tömegpusztítása. El volt egymással a két gitáros, látszott, hogy nem izgulnak, ki fog győzni a párbajban – ikszre játszottak. Mindent átjárt a zeneöröm: forgott a gyönyörtől a Gerenday kúria és belemönt az arborétum fáinak lábába is a bugi.
Na de több se kellett a blues-történészből lett szpíkernek, olyan verbális impróra ragadtatta magát, hogy maga is a hatása alá került önmagának. Annál is inkább, mert még csak most jött a haddelhadd! A fokozhatatlan ismét csak (tovább) fokozhatónak bizonyult. A bevezető eszmefutkosásban Fekete Jenő Krisztus-szerű imágója és szentséges blues-revelációi korrelációba állíttattak zenénk ördögtől való természetével. A Muddy Shoes zenéje, ily módon „emberi természetünk mély lényegét fejezi ki, vagyis azt a kettősséget, amit éppen a blues tud a legszebben összebékíteni, egységbe vonni. Ebben együtt szólhat az ördög patadobogása az angyal szárnysuhogásával. Egyszerre égi repülés és földi pörgés, lebegés és fetrengés, fellélegzés és sikoly, miképpen a születés és a halál…”
Ilyesféle lótej-ittas látnoki kinyilatkoztatásokkal persze vigyáznia kell a bémondónak, mert könnyen megkaphatja valamely zeneéhes hevült hallgatójától, hogy nem kell ez a „verbális maszturbáció”, amint az meg is mondatott. Mi is megegyeztünk egy döntetlenben azzal, hogy jobbak ezek a gondolatok leírva (itt tartunk most).
A Muddy Shoes természetesen azt hozta a tetőponton, amit mindig is vártunk tőle: a leglazább, instant oldódó kortárs blues, tanáros profizmussal és igényességgel. Éjfél után elindult útjára a gyönyör… A táncolók mindenek voltak, csak nem „lábatlanok”… I wanna make love to you – az a koncertbuli, ami ezzel a számmal indul, nem nagyon fog kedvezni az elmagányosodásnak. Mindenki mindenkivel – ez a táncra, mint a „szalonozásra” is egyaránt igaz volt. A fesztivál nemzetközi jellegét legszebben mutatató vezérmotívum egy, Eindhoven környékéről érkezett holland házaspár részvétele volt. Wout és Nicoline egész nyáron járja Európa legjobb zenei gyülekezőhelyeit és így jutottak el ide hozzánk is. Náluk lelkesebb tapsoló és táncoló nem is lehetett senki – az utolsó coda-ig pörögtek velünk, így fejezvén ki legjobban, hogy immár ők is „családhoz” tartoznak.
Visszaolvastam a blues-lettert. Ebbiz’ jó sok személyes bötű lött, de csak azért, mert volt miről és mit írnom. Köszönöm a vendégséget, remélem, jövőre már én is, mint a többiek, hazajövök Lábatlanba, a tizenegyedikre! Úgy legyen!
Szöveg: Pleskonics András, fotó: Nemes Nagy Péter, Joe Vincze
Horváth ’Kicsi’ Misi a blues-rock jubileee szíve-lelke szinte refrénként ismételgette a július 20-adiki kezdőnapon, hogy ennek a fesztiválnak a legfőbb értéke és vonzereje, hogy családias, emberközeli tud lenni. Ezt adja az idilli (arborétum, kastély) környezet is, de legfőképpen az immár hazajáró zenészeknek és a visszajáró közönségnek köszönhető. Részemről ennek az első megnyilvánulása az volt, hogy érkezésemkor a hangosító mesterek (köztük vagy 20 év) azon vetélkedtek, hogy Mayall, vagy a legendás Hooker ’N’ Heat lemez anyaga fogadja a messziről jött vendéget. Később ezt a dilemmát rengeteg Muddy Waters hozzáadásával hidaltam át, a kedvező fogadtatásra való tekintettel.A szívbajt hozta rám a Misi, amikor aszongya, én nyissam meg a 10 évre visszatekintgető kiállítást. Ez inkább olyan bünti-félének tűnt, hogy valljak csak szépen színt, hogy is nem evett el ide az avas eddigelé. No de mégis, mekkora respekt mán?!
- Te, mondom neköm, itt oda van figyelve az embörre (ahogy már a szögedi embör tenmagával beszélget)! Így aztán a megnyitó – odavalósi – beszédek után mégis csak megnyilatkoztam, a továbbiakra nézve, immár hozzátartozóként és azon melegemben meg is hívtam mindenkit, a kis hozott hazai hozzávalóimból összeütött zenekóstolóra. Az egyórás szeretetvendégség végére (Afrikától a Delta bluesig jutottunk) a közönség java is megérkezett és érezhettem, hogy nem hiába „terítettem meg” – jól fogyott a kóstoló!
Tudod, amikor tudod, hogy blues históriádat egy igazi blues-történész hallgatja (miközben neked is megajánlották kedvesen ezt a titulust a plakáton), na akkor azért oda kell készíteni egy-két Tena Lady-t. Naná, hogy azt is Lábatlannak, közelebbről Misinek köszönhetem, hogy szanaszéjjel életemben itt és most ismerhettem meg azt a nagyon közeli „rokonomat”, akit Nemes Nagy Péternek hívnak. A Nagy Lábatlani Blues Család Egyesítési Program (a továbbiakban N.L.B.Cs.E.P., csak az egyszerűség kedvéért) keretében vele és egyre többekkel együtt reagáltuk a bőséges reagálnivalókat – söreink számát serényen vetélkedtetvén és bólintgattunk, mint az eperfa lombja a Családi körben.
A sorsom kegyetlenségéből szombaton vissza kellett jönnöm Szegedre (amputáció még nem fájt ennyire egyszer se), ámde a pénteki napot viszont teljességgel a magaménak érezhettem. Annyira befogadott a „család”, hogy én konferálhattam a fellépőket. Ebből aztán az lett, hogy kettéhasadt a tudatom. Kettős lélekkel turbóztam magam, egyszer a színpadon verbalizálva a verbalizálhatatlant, máskor meg a színpad előtt hangosan ritualizálva blues-alapú önkívületes testelhagyásaimat. Dejszen volt is min verdesni magam a földhöz! Olyan programot rittyentett nekünk ez a „nemkicsi” Misi, hogy arra még Mátyás király is azt mondta volna: Gaddöblúz! Ezúttal viszont én mondogattam feszt, mert volt is okom rá. A Dunánál aznap este tetőzött a blues!
Már az első fellépő banda is kihozta belőlem a nagyalföldi bluesparasztot. Úgy viselkedtem a színpadon, mint akinek elmentek otthonról… (a zenésztársai). Már a beállásnál annyira akadtam, hogy a Pfeiffer testvéreket apa-fiának konferáltam.
- Édös gyerököm, Ákos! Hány éves vagyol? Tizenkilenc! Oszt hozod neköm SRV gitár soundját, érzéki frázisait és egyáltalán, drágaemlékű szellemét?! Hogyne hörögtem volna bele a mikrofonba a végén, hogy „Ugye mondtam, hogy Stevie Ray nem halt meg?!” Az elbűvölő blueshangú Boros Vikit pedig simán lekokotayloroztam a nyilvánosság előtt, olyan elementáris, kellemesen „viseltes” blueshangja tud lenni, amivel már most falat lehet bontani – nem is kell már neki öregedni és jól meghízni, hogy naprakész blues lady legyen, hisz hangja, mint smirgli, ahogy kell.
Csolnokiak a drágáim, ahol újabban szintén megfogant a blues fesztiválélet, nyilván ott meg ők a hazai motorosok. Ezúttal kölcsöndobossal is remekül együtt voltak. A repertoárt tanítani kéne; saját számuk is rendben. Nevük és a mottó-opusz példázatos: Blues & Roll – Majd meggyógyít a blues.
 |  |
Azután jajjj, berepült a Zsebrakéta – bemondatták velem, hogy ez nem blues, hanem inkább popzene, de nem rossz. Annyira nem rossz, hogy – teszem én hozzá – eszméletlen jó, termelői bulizene. Kiváló – egyébként erősen bluesviselt – zenészek álltak össze, legjobb kedvükben örömöset zenélni. Eszehagyott, szellemes-poénos szövegek és lábakat megbugizó muzsika. Be is indult a naccsalád. Addigra voltunk vagy harmadfélszázan (eztet nem tudom, mennyi, de biztos jó sok). A legmegbízhatóbb egy végtelenül kedves, Felvidékről visszajáró blues-fater volt, aki allnight tolta asszonykáját a pörikbe – jobban is tán, mint a Kercsendi kettes (Markos után szabadon). Külsőre Dr. John-hoz húz, de míg az, a vudu-ban, emberünk viszont a rocky-ban volt nagy mágus, csak úgy húzták a népet az örvénybe a színpad előtt.
A Bluesbolhák utódaiból alakult hétpróbás zenészekből álló banda tudja, mi kell a (jó) népeknek. Truvájos számaik és eleven színpadi jelenlétük még a sörben ülők farizmait is megmozgatták. Tűrte Misi, amíg tűrhette ezt a tetőző fílinget, aztán, ahogy várható volt, előkapta herflijét és fújt egy jó kanyargósat, mint volt bandatárs, a Nekem csak a bluesba.
Eddigre persze feljött a vendéglátás is a zene és a tánc mellé. Az észveszejtő sültek színes kavalkádjának illatai kergetőztek, vetélkedtek a meg-megújuló Szalonsör-ingerekkel. Az utóbbi, szinte csillapíthatatlan régi vágyakat szított az alföldi emberben, aki nem túl gyakran nosztalgiázhat mostanában jó asztali barátjával.
A színpadon pedig most kezdődött csak a nagy blues-dínomdánom. Pribojszki Matyi vezette fel a színpadra válogatott legénységét. Volt ott minden, mint Karácsonykor, a dögös-ríkkatós bluestól az ördöngös-tekerősig. A harmonika világbajnok kontakt rezgésben tartott egyként nézőt, táncolót és zenészt a színpadon. Matyi a szájmuzsikájával büntetett, mint szokott, vagy éppen szívmasszázst végzett az élőzene zarándokain. Szász Feri gitárszólói és riposztjai fokozhatatlannak tetszettek, de aztán megtudtuk, hogy van még benne. Ehhez Borsodi Lacinak kellett még beszállni – és jött a kegyelemdöfések sorozata. Ítélet volt rajtunk, a jól működő blues session kéjmámoros tömegpusztítása. El volt egymással a két gitáros, látszott, hogy nem izgulnak, ki fog győzni a párbajban – ikszre játszottak. Mindent átjárt a zeneöröm: forgott a gyönyörtől a Gerenday kúria és belemönt az arborétum fáinak lábába is a bugi.
Na de több se kellett a blues-történészből lett szpíkernek, olyan verbális impróra ragadtatta magát, hogy maga is a hatása alá került önmagának. Annál is inkább, mert még csak most jött a haddelhadd! A fokozhatatlan ismét csak (tovább) fokozhatónak bizonyult. A bevezető eszmefutkosásban Fekete Jenő Krisztus-szerű imágója és szentséges blues-revelációi korrelációba állíttattak zenénk ördögtől való természetével. A Muddy Shoes zenéje, ily módon „emberi természetünk mély lényegét fejezi ki, vagyis azt a kettősséget, amit éppen a blues tud a legszebben összebékíteni, egységbe vonni. Ebben együtt szólhat az ördög patadobogása az angyal szárnysuhogásával. Egyszerre égi repülés és földi pörgés, lebegés és fetrengés, fellélegzés és sikoly, miképpen a születés és a halál…”Ilyesféle lótej-ittas látnoki kinyilatkoztatásokkal persze vigyáznia kell a bémondónak, mert könnyen megkaphatja valamely zeneéhes hevült hallgatójától, hogy nem kell ez a „verbális maszturbáció”, amint az meg is mondatott. Mi is megegyeztünk egy döntetlenben azzal, hogy jobbak ezek a gondolatok leírva (itt tartunk most).
A Muddy Shoes természetesen azt hozta a tetőponton, amit mindig is vártunk tőle: a leglazább, instant oldódó kortárs blues, tanáros profizmussal és igényességgel. Éjfél után elindult útjára a gyönyör… A táncolók mindenek voltak, csak nem „lábatlanok”… I wanna make love to you – az a koncertbuli, ami ezzel a számmal indul, nem nagyon fog kedvezni az elmagányosodásnak. Mindenki mindenkivel – ez a táncra, mint a „szalonozásra” is egyaránt igaz volt. A fesztivál nemzetközi jellegét legszebben mutatató vezérmotívum egy, Eindhoven környékéről érkezett holland házaspár részvétele volt. Wout és Nicoline egész nyáron járja Európa legjobb zenei gyülekezőhelyeit és így jutottak el ide hozzánk is. Náluk lelkesebb tapsoló és táncoló nem is lehetett senki – az utolsó coda-ig pörögtek velünk, így fejezvén ki legjobban, hogy immár ők is „családhoz” tartoznak.
Visszaolvastam a blues-lettert. Ebbiz’ jó sok személyes bötű lött, de csak azért, mert volt miről és mit írnom. Köszönöm a vendégséget, remélem, jövőre már én is, mint a többiek, hazajövök Lábatlanba, a tizenegyedikre! Úgy legyen!
Szöveg: Pleskonics András, fotó: Nemes Nagy Péter, Joe Vincze
A Rusty Coins Small-Time Band demói
2012-08-04 | kritika
A Rusty Coins Small-Time Band nevű blues-rock trió 2008 januárjában, a Bad Penny zenekar utódjaként jött létre Kaposváron. Az alapfelállást két testvér és egy barát, Szabó Gábor (gitár, ének), Szabó Gergely (basszusgitár) és Karácsony Balázs (dob) alkották.
Az együttes kezdetben főként Rory Gallagher dalait, s néhány ZZ Top, Popa Chubby és David Gogo szerzeményt játszott. Időközben saját ötletek is születtek, ezért 2009 végén elkészítették a The First Step című demo CD-t. Az önerőből, „házi stúdióban” rögzített lemezen csakis a banda frontemberének, Szabó Gábornak a kompozíciói hallhatók. Az angol nyelven előadott nóták közül a Breakfast On The Bus, a Shakin’ Blues és a Chameleon fogott meg leginkább. Következő hanghordozójuk, az élőben feljátszott We Follow You... Mr. Gallagher az ír gitárvirtuóz, Rory Gallagher pályafutásának különböző időszakaiból tartalmaz dalokat. Az Xmas, Chick & Kid címet viselő demó 2011-ben készült el. A cím a tagok beceneveire utal, amiket kis jelekként rajzoltak rá korábban a próbatermi vázlataikra. A zeneszerzői és szövegírói feladatot ismét Szabó Gábor vállalta magára. Két számban (2nd Blues, My Brother Won’t Help Me) vendégmuzsikusként a szájharmonikás Vágner Mátyás szerepelt. A keverést követően a dobos poszton csere történt, a külföldön szerencsét próbáló Karácsony Balázst a Despicatus nevű heavy-metal csapatban is játszó Dancs Gábor váltotta.
A fiúk kérésre bárkinek szívesen ajándékoznak, postáznak (kapcsolat: Szabó Gábor - gbrszabo@yahoo.com) bármelyik demójukból, hátha valakinek örömet tudnak okozni vele. Jelenleg a következő hanganyagukon dolgoznak, melynek elkészülte őszre várható.
The First Step, 2009
We Follow You... Mr. Gallagher, 2010
Xmas, Chick & Kid, 2011
hoati
 |  |  |
Az együttes kezdetben főként Rory Gallagher dalait, s néhány ZZ Top, Popa Chubby és David Gogo szerzeményt játszott. Időközben saját ötletek is születtek, ezért 2009 végén elkészítették a The First Step című demo CD-t. Az önerőből, „házi stúdióban” rögzített lemezen csakis a banda frontemberének, Szabó Gábornak a kompozíciói hallhatók. Az angol nyelven előadott nóták közül a Breakfast On The Bus, a Shakin’ Blues és a Chameleon fogott meg leginkább. Következő hanghordozójuk, az élőben feljátszott We Follow You... Mr. Gallagher az ír gitárvirtuóz, Rory Gallagher pályafutásának különböző időszakaiból tartalmaz dalokat. Az Xmas, Chick & Kid címet viselő demó 2011-ben készült el. A cím a tagok beceneveire utal, amiket kis jelekként rajzoltak rá korábban a próbatermi vázlataikra. A zeneszerzői és szövegírói feladatot ismét Szabó Gábor vállalta magára. Két számban (2nd Blues, My Brother Won’t Help Me) vendégmuzsikusként a szájharmonikás Vágner Mátyás szerepelt. A keverést követően a dobos poszton csere történt, a külföldön szerencsét próbáló Karácsony Balázst a Despicatus nevű heavy-metal csapatban is játszó Dancs Gábor váltotta.
A fiúk kérésre bárkinek szívesen ajándékoznak, postáznak (kapcsolat: Szabó Gábor - gbrszabo@yahoo.com) bármelyik demójukból, hátha valakinek örömet tudnak okozni vele. Jelenleg a következő hanganyagukon dolgoznak, melynek elkészülte őszre várható.
The First Step, 2009
We Follow You... Mr. Gallagher, 2010
Xmas, Chick & Kid, 2011
hoati
Guitar Mikey And The Real Thing: Out Of The Box
2012-07-31 | kritika
Koránt sem lehet azt mondani, hogy Guitar Mikey a lemezkiadás tekintetében elkényeztetné a rajongóit, hiszen a szóló pályáját 1985-ben indította el, de azóta csak három albumot készített.Legfrissebb hanganyaga, az Out Of The Box a Michael Frank vezette Earwig Music gondozásában látott napvilágot. A lemezre a kanadai származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő muzsikus saját, valamint társszerzővel írt szerzeményei kerültek. Az elhangzó felvételekben a tradicionális blues, blues-rock, New Orleans-i zene és a bluegrass elemei keverednek. A repertoár húzó tételeinek a Blues Attack, az It’s A Sin és a Freedom Road számítanak. Az album egyetlen akusztikusan előadott dala, az It’s Goin’ Down. Guitar Mikey nemcsak gitározik és énekel, hanem basszusgitáron, mandolinon és bendzsón is játszik. A hetven perc körüli hanghordozó rögzítésére olyan vendégzenészek kerültek meghívásra, mint Billy Gibson, David Maxwell, Bob Margolin és Super Chikan.
Az Out Of The Box első osztályú muzsikát tartalmazó, ízléses csomagolású lemez, melyet Guitar Mikey a mentora, a földi világból 2003-ban távozott King Biscuit Boy emlékének ajánl.
Earwig Music, 2012
hoati
Liz Mandeville: Clarksdale
2012-07-28 | kritika
A Wisconsinban született Liz Mandeville ez idáig négy lemezt készített, a legnagyobb sikert a 2008-ban kiadott Red Top című albummal érte el. Karrierje az elmúlt évtized végén egy betegség végett megszakadt, a teljes gyógyulása több mint két esztendőt vett igénybe.Visszatérő hanganyaga elkészítéséhez jelentős inspirációt kapott tavaly a Mississippi államban fekvő Clarksdale városában tett látogatása során. A jelenleg Chicagóban élő muzsikusnő a lemezfelvételre olyan vendégzenészeket hívott meg, akik a blues világ krémjéhez tartoznak. A produkcióban így szerephez jutott Willie ’Big Eyes’ Smith, Donna Herula, Eddie Shaw és Nick Moss. A legendás Muddy Waters bandájának tagja, a dobon és szájharmonikán játszó Smith nem élhette meg a CD megjelenését, mivel 2011. szeptember 16-án agyvérzésben elhunyt. A változó felállással rögzített számok mindegyike Mandeville saját szerzeménye. A gitáros-énekesnő hangja érzelmekkel teli, erőt sugárzó, szinte bekúszik mélyen a hallgató bőre alá. Orgánuma néhol Sippie Wallace-ra, néhol Lou Ann Barton-ra emlékeztet, mégis össze nem téveszthető énekhanggal rendelkezik. Az albumon található felvételek nagyon egységes színvonalat képviselnek, így nehéz lenne rangsorolni őket.
A zenélés mellett a Chicago Blues Guide oldalán publikáló Liz Mandeville végig lebilincselő, könnyen megszerethető korongja a saját lemezkiadója által került a piacra.
Blue Kitty Music, 2012
hoati
Blues Kocsma a Szigeten
2012-07-25 | koncertajánló
SzigetBudapest, Óbudai-sziget
2012. augusztus 8-12.
Idén a Sziget augusztus 8. és 12. között kerül megrendezésre. Az European Festival Awards-on fődíjat kapott fesztivál Blues Kocsma színpadán változatos stílusú fellépőket láthatnak, hallhatnak az érdeklődők. A műsorfolyamból külön említést érdemel az R.L. Burnside unokája által vezetett Cedric Burnside Project, a Rock And Roll Hall Of Fame-be beiktatott The Coasters ex-tagjának, Alvon Johnson-nak a zenekara, valamint a hazánkban már többször járt Gyo CC Kretz produkciója. A magyar együttesek közül a Mystery Gang, a Magyar Atom és a Petenders koncertje tűnik kihagyhatatlannak.
A tervezett program:
Augusztus 8.: Butterfly Effect, Cedric Burnside Project, Pink Freud, Mississippi Big Beat, Ferenczi György és a Rackajam, Capriccio - vendég: Török Ádám
Augusztus 9.: Vadvirágok Blues Band, The Silver Shine, Stoned - vendég: Fekete Jenő, Alvon Johnson Band, Timebomb, Firkin
Augusztus 10.: Etnofaun, Blue sPot, Psycho Mutants, Kettős Tamás és a Vadszamarak, Gyo CC Kretz & Band, Gyo CC Kretz - Kettős Tamás és a Vadszamarak - ef Zámbó István
Augusztus 11.: Csukamájolaj, Joint Venture, Fat Cat, Mystery Gang, Sonia And The Soulbreakers, Jimi Hendrix Memorial Band - vendég: Fekete Jenő
Augusztus 12.: Jambalaya, Tom White és Barátai, Doors Emlékzenekar, Magyar Atom, Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers, Petenders
hoati
