Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

2012 legjobb albumai
2012-12-30 | hír


Ahogy az már lenni szokott, a Blues van szerkesztősége idén év végén is áttekintette a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését, s összeállította a 2012-es év legjobbnak tartott albumainak a listáját.

hoati
1. The Mannish Boys: Double Dynamite (Delta Groove Music)
2. Michael Burks: Show Of Strength (Alligator Records)
3. Ian Siegal & The Mississippi Mudbloods: Candy Store Kid (Nugene Records)
4. Hans Theessink & Terry Evans: Delta Time (Blue Groove Records)
5. Mighty Sam McClain: Too Much Jesus (Not Enough Whiskey) (Mighty Music)
6. The Lucky Peterson Band featuring Tamara Peterson: Live At The 55 Arts Club Berlin (Blackbird Music)
7. Linsey Alexander: Been There Done That (Delmark Records)
8. Tail Dragger & Bob Corritore: Longtime Friends In The Blues (Delta Groove Music)
9. Johnny Rawls: Soul Survivor (Catfood Records)
10. Mississippi Big Beat: Delta Disco (Black & Tan Records)
11. Mary Bridget Davies: Wanna Feel Somethin' (Szerzői kiadás)
12. B.B. & The Blues Shacks: Come Along (CrossCut Records)
13. Brad Hatfield: Uphill From Anywhere (Szerzői kiadás)
14. The Nimmo Brothers: Brother To Brother (Armadillo Music)
15. Mojo Workings: Back In The Day (MMM Records)

    

hcs
1. Mud Morganfield: Son Of The Seventh Son (Severn Records)
2. Janiva Magness: Stronger For It (Alligator Records)
3. Steve Strongman: A Natural Fact (Szerzői kiadás)
4. Robert Cray Band: Nothing But Love (Provogue Records)
5. Curtis Salgado: Soul Shot (Alligator Records)
6. Eddie C. Campbell: Spider Eating Preacher (Delmark Records)
7. Billy Boy Arnold: Sings Big Bill Broonzy (Electro-Fi Records)
8. Raphael Wressnig & Alex Schultz: Soul Gift (ZYX Music / Pepper Cake)
9. Rory Block: I Belong To The Band: A Tribute To Rev. Gary Davis (Stony Plain Records)
10. Mojo Workings: Back In The Day (MMM Records)
11. Doug Deming & The Jewel Tones: What’s It Gonna Take (VizzTone Label Group)
12. Paul Rishell: Talking Guitar (Mojo Rodeo Records)
13. Oli Brown: Here I Am (Ruf Records)
14. Tim Lothar: Stories (Szerzői kiadás)
15. Liz Mandeville: Clarksdale (Blue Kitty Music)


Elhunyt Jimmy McCracklin
2012-12-27 | hír


Életének 91. évében, december 20-án elhunyt Jimmy McCracklin zongorista, énekes és dalszerző, akit a West Coast blues egyik legjelentősebb képviselőjeként tartottak számon.

Jimmy McCracklin (eredeti neve: James David Walker) 1921. augusztus 13-án St. Louisban született. Tinédzserkorában profi bokszoló volt, majd három évig az Egyesült Államok Haditengerészetében szolgált. Zenészi karrierje 1945-ben kezdődött. Pályafutása során több mint húsz lemezt készített. Olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a The Walk, a Just Got To Know, a Shame, Shame, Shame, a Think és a My Answer. Lowell Fulsonnal közös kompozícióját, a Trampot az Otis Redding - Carla Thomas páros vitte világsikerre. Szerzeményeit többek közt a The Beatles, B.B. King, Buddy Guy, a Roomful Of Blues és a Salt-N-Peppa is feldolgozta. Munkássága elismeréseként 2008-ban beválasztották a Blues Foundation Hall Of Fame-be. Utolsó szólóalbuma két éve Hey Baby címmel jelent meg.

hoati


Török Ádám zenéje táncba szőve
2012-12-22 | koncertajánló


A magyar underground, a progresszív rock és a blues kiemelkedő csapata, a Török Ádám és a Mini társult a Gödöllő Táncszínház táncosaival egy közös előadásra, melyet december 28-án este hét órától a Gödöllői Művészetek Házában mutatnak be.

A Kell a barátság című tánctrilógiában a Gödöllő Táncszínház fellépő tagjai között ott találjuk a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus-képző Intézetének hallgatóit is. Az est témája a legendás muzsikus Török Ádám életének zenei stílusait mutatja be, a kezdetektől napjainkig, ezzel is bizonyítva nagyságát, s megújulási képességét. A tánctrilógia alkotói Kézér Gabriella és Vajda Gyöngyvér, a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus-képző Intézetének tanárai. A mű engedi szabadon szárnyalni a nézők fantáziáját, az élőzenét és a látvány szabad értelmezését. Az első rész (Regék - Hősök - Mesék) Török Ádám legrégebbi dalai közül válogat, a második rész (Utazás) az együttes új hangvételű zenei anyagait veszi terítékre, míg a harmadik rész (A nap) a blues világába viszi a nézőket. Mindhárom rész lezárásaként felhangzik a Kell a barátság című számból egy-egy részlet, mely hangszerelése és a dal egésze a trilógia végére, a fináléra fog kiteljesedni, mintegy hangsúlyozva a három rész tanulságát, hogy minden helyzetben szükséges az emberi kapcsolatok jelenléte az életünkben.


Megjelent a Petra Börnerová duo bemutatkozó lemeze
2012-12-19 | hír


A héten jelent meg a Petra Börnerová duo debütáló, Acoustic Session című stúdióalbuma a Pure Music gondozásában. Az ismert cseh énekesnő – aki hazánkban már többször fellépett elektromos blues-rock zenekarával, amelyben Benkő Zsolt, Bornemissza Ádám és Tánczos István voltak társai – most egy akusztikus lemezzel állt elő. Petra zenei partnere a férje, Tomás 'Bobek' Bobrovniczky szlovákiai dobos és szervező. A Szlovák Blues Szövetség által Bluesman Of The Year-díjjal idén kitüntetett Bobek ezúttal gitározik, énekel és egyben az album produceri teendőit is ellátta. Acoustic Session, ahogy már a lemez címe is elárulja, a duó vendégeket hívott a felvételekhez. A dalokban közeli barátaik működnek közre: az ausztrál Gwyn Ashton, a magyar Bornemissza Ádám és három remek szlovákiai zenész, Juraj ’Dura’ Turtev, Milos Zeleznák és Erich ’Bobos’ Procházka. Az album tizenegy számot tartalmaz, ebből nyolc feldolgozás és három saját dal. A műsort mindössze tíz óra alatt játszották fel a cseh Indies stúdióban, a keveréssel együtt is csak huszonöt óra kellett a lemez elkészültéhez. A felvételek így spontán hangulatot kaptak. A hanganyagot Bronek Smid keverte, a grafikai tervet Dömötör Ede komáromi fényképész készítette, kiadását Bílina város, a Tonex Komárno és a Hudebniraj.cz támogatta.


The Lucky Peterson Band featuring Tamara Peterson: Live At The 55 Arts Club Berlin
2012-12-13 | kritika


Lucky Peterson négy évesen Bill Doggett hatására kezdett el Hammond B-3 orgonán játszani. Első dala a Willie Dixon segítségével rögzített 1-2-3-4 volt, mellyel a The Tonight Show-ban és a The Ed Sullivan Show-ban is szerepelt. Gitározni nyolc éves korában tanult meg. Tinédzserként Little Milton és Bobby ’Blue’ Bland zenekarait erősítette, szólópályára a ’80-as évek második felében lépett. Lemezei közül a 2010-ben megjelent You Can Always Turn Around Blues Music Awards jelölést kapott az Acoustic Album Of The Year kategóriában.
Együttesével idén márciusban Berlinben adott koncertet, aminek extrákkal kiegészített kép- és hanganyaga Live At The 55 Arts Club Berlin címmel került kiadásra. Az elhangzó műsor két DVD-n, illetve két CD-n kapott helyet. A koncert repertoárja ismert és kevésbé ismert feldolgozásokból, saját, valamint felesége, Tamara Peterson szerzeményeiből tevődik össze. A kakukktojás dal Prince világslágere, a Kiss. Lucky Peterson kísérőzenekarát a néhai Mel Brown egykori tanítványa és barátja, a gitáros Shawn Kellerman, a basszusgitáros Tim Waites és a kubai származású dobos, Raul Valdes alkotja. Közülük Kellerman kapta a legtöbb lehetőséget tehetsége felvillantására. Tamara Peterson énekét tizenegy számban hol szólóban, hol a párjával duóban hallhatjuk. A csaknem két és fél órás műsor az elejétől a végéig lebilincselő, az előadás profi, a dalokból elementáris erő árad. A kiadvány harmadik DVD-t is tartalmaz, melyre az interjúk mellett a városba érkezés és a koncert előkészületeinek pillanatai kerültek. A zenészekről bőséges információkkal szolgál a húsz oldalas booklet.
Sokunknak nem volt még lehetősége élőben megtekinteni Lucky Peterson és csapata fellépését, így az októberben piacra dobott kiadványt megismerve némileg kárpótolhatjuk magunkat.

Blackbird Music, 2012

hoati


’Sir’ Oliver Mally: Strong Believer
2012-12-07 | kritika


Az ausztriai Wagna városában született Oliver Mally első gitárját tizenöt évesen kapta. Autodidakta módon tanult meg gitározni, stílusára leginkább Albert King, Buddy Guy, John Lee Hooker, B.B. King és Albert Collins volt nagy hatással. A ’Sir’ Oliver Mally’s Blues Distilleryt 1990-ben hozta létre. A ’90-es évek vége óta szóló előadóként is játszik.
A mono felvételeket tartalmazó lemeze, a Strong Believer két nap alatt került rögzítésre. A tizenegy számos albumon egyetlen feldolgozás, a Girl From The North Country kapott helyet, mely Bob Dylan második lemezén, a The Freewheelin' Bob Dylanen volt először hallható. Bár a zene és a mondanivaló nem komor, nem szomorú, mégis az album maximális odafigyelést igényel. A nyitó Down With The Blues dallamát nehéz elfelejteni, már első hallásra belopja magát az ember szíve csücskébe, de ugyanígy vagyok a Crazy ‘Bout That Musickal is. Négy dalban közreműködött a The Banty Roosters és a Blues Juice formációk tagja, az Ausztriában 1992-ben letelepedett német származású gitáros, Frank Schwinn.
A személyes hangvételű, nyers hangzású, az itt-ott szinte tökéletes Strong Believert hamar megszerettem, mi több, az egyik kedvenc Oliver Mally lemezemmé is vált.

sir-oliver-records, 2012

hoati


Kötődöm a dalokhoz - interjú Nemes Zoltánnal
2012-12-04 | beszélgetések


Nemes Zoltán, a New Orleans-i muzsikát játszó Jambalaya vezetője szólólemezzel jelentkezett. A részletekről tudhatunk meg többet a vele készített beszélgetésből.

hoati: A napokban jelent meg Noblesse Oblige - Piano Solo Album címmel az első szólólemezed. Mire utalsz a cím első felével?
Nemes Zoltán: A lemez címének jelentése egy híres francia uralkodói kifejezés nyomán: a nemesség kötelez, ami egy infantilis szójáték a vezetéknevemmel (hiszen így hangzik a szó szerinti fordítás). Én azonban sokkal jobban szeretek egy hasonlóan elterjedt változatot, mely úgy hangzik: a rang kötelez. Nem az én akármiféle rangomról van szó, hanem a zene rangjáról. Aktualitásként pedig az élő muzsika napjainkban elszenvedett rangon aluli helyzetére szerettem volna felhívni a figyelmet.
Mindemellett zongorista-énekes zenész vagyok. Ez határozza meg a zenei identitásomat. Régóta dédelgetett álmom volt egy ilyen album elkészítése, ezért az apropó duplán is összevágott.

h.: A dalok szalagos magnóval kerültek rögzítésre. Miért éppen ezt az adatrögzítő eszközt választottad, hogyan dolgoztál?
N.Z.: Év elején vendégzenélésre invitált egy banda és a munkálatok közben láttam, hogy a stúdióban használaton kívül porosodik egy megörökölt szalagos magnó. Egyeztettem a hangmérnökkel, örömömmel tapasztaltam, hogy számukra is külön kihívást jelentene az eszköz bevetése. (Azóta tudom, hogy több - nagyobb formációval rögzített - hanganyagot is készítettek a szalagos magnóval. Ezúton is köszönet, hogy úttörő lehettem náluk e-téren.)
Sok régebbi munkámnál is felfigyeltem az analóg módon rögzített felvételek meggyőző mivoltára. Zenészek, hangmérnökök, hifi-őrültek teljes egyetértésben a szalagos magnóval készült hanganyagok mellett teszik le a voksukat.
A szokásos keverési utómunkálatok helyett, inkább a felvételek előkészítésére - főleg a mikrofonok gondos kiválasztására és elhelyezésére - volt szükség a legmegfelelőbb hangzás eléréséhez. Gyakorlatilag leültem a Steinway zongorához és énekkel együtt feljátszottam a tervezett repertoárt fülhallgató, megállások és egyéb kényszerítő körülmények nélkül egy külön erre a célra kiépített mahagónifa borítású teremben.

h.: Milyen szerzeményekből épül fel a lemez repertoárja?
N.Z.: Még kb. egy éve - mikor már komolyan gondolkodtam a lemezen - volt pár görcsös szempontom (pl.: csak olyat feljátszani, amit még soha-sehol máskor, vagy hogy csak saját dalok legyenek, stb.). Szerencsére ezektől később megszabadítottam magamat. Rájöttem, hogy szólóban senkihez és semmihez nem kell igazodnom, ezért inkább pont az ebből fakadó szabadsággal kéne élnem. Mi lenne, ha egyszerűen csak játszanám, ami jelenleg a legjobban esik?
A repertoárban vannak saját számok, van hogy egy barátom a szerző, vagy hogy egy másik barátommal közösen írtuk. Kötődöm a dalokhoz, történetek fűződnek hozzájuk és ez nagyon fontos számomra. Filmzenék, híres és kevésbé ismert szerzemények, gospel, ragtime, cajun és persze New Orleans-i blues muzsika is felcsendül, számos egyéb zenei hatás mellett.

h.: Mikor és hol tartod a lemezbemutató koncertet?
N.Z.: Az biztos, hogy igazi zongorán szeretném bemutatni az albumot, a részletek szervezése jelenleg is folyamatban van. Ha lesz rá mód, örömmel hírt adnék majd az eseményről a Blues van oldalán. Addig is, akit érdekel a lemez, szívesen látom a koncertjeimen. Kiemelnék két szólóban játszott belvárosi megmozdulást: december 6-án az Arborétumban, 11-én a Kék Ló Fashion Pubban jászom, ezeket a koncerteket már a lemezbemutató előhírnökének szánom.

h.: Mi a helyzet a Jambalaya háza táján? Már régebben felmerült, hogy a zenekar friss lemezzel jelentkezik. Lehet erről tudni valamit?
N.Z.: A 2011-es és a 2012-es élő felvételeinkből, valamint a nemrég stúdióban feljátszott dalokból fog állni az új album. Innentől az utómunka, a különböző helyeken rögzített felvételek összecsiszolása és további zenei ínyencségek lesznek irányadók. A kész hanganyag remélhetőleg már az óévben jelentősen körvonalazódik. A megjelentetésre több elképzelésünk is van, remélhetőleg hamarosan új hírekkel tudok szolgálni.

hoati


Back In The Day
2012-12-02 | hír


A Mojo WorKings a napokban adja ki bemutatkozó lemezét Back In The Day címmel. Ennek kapcsán osztja meg gondolatait velünk Szabó Tamás.

Nehéz időket élünk, de mikor nem volt nehéz, minden kornak meg volt a maga nyűge, ugyanakkor a szépsége is.

A lemez címe ellenére mégis jókedvűek és derűsek a napjaink, hiszen egy ilyen nehéz anyagi és kulturális környezetben is tudunk alkotni. Hozzátenném, hogy rengeteg munka, türelem és kitartás kell.
- Szerencsém volt, hogy a Palermo keretein belül megélhettem a magyarországi blues robbanást (a rendszerváltás környékén), hogy keresztbe-kasul zenélhettem hazánkat és eljuthattam megannyi más országba is. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy lehet majd másként is, mint buli-buli hátán. Ám, ahogy ez a nagykönyvben meg van írva bekövetkezett a hanyatlás. Egyre kevesebb fellépési lehetőség, kisebb „rivaldafény”. Más műfajok kerültek előre és a blues lassan háttérbe szorult.
Sok önálló lemezzel a hátam mögött felértékelődik a múlt. Ismét a szerencse kegyeltjének tarthatom magam, hogy igen, meg tudtam csinálni, és elkészíthettem ezeket a lemezeket. Nagyon büszke vagyok azokra a zenészekre, akikkel már évek óta dolgozhattam, mind az albumokon, mind a koncerteken. Egy rövid felsorolás a teljesség igénye nélkül: Nagy Szabolcs, Czomba Imre, Bacsa Gyula, Nemes Zoltán, Long Tall Sonny, Gál ’Boogie’ Csaba, Fekete Jenő, Császári Gergely, Frenk, Varga László, Varga Livius, Szűcs Gábor.
- Érdekes látni, hogy az évek alatt kinek merre tart az útja. Az egykori „zöldfülű” kezdőkből, hogy váltak profikká a zenészbarátok. Azt gondolom mindegyikük esetében a befektetett munka és kitartás az, ami a gyümölcsöt érlelte.

Egy pár sor erejéig kitérnék arra, hogy a felsorolt emberek többségével hosszú éveken keresztül játszottam mindenféle zenekarban: Palermo Boogie Gang, Taylor’s Clothes, Spo-Dee-O-Dee, Largo, Silence stb. Miután megszűntek e zenekarok (az utolsó 2007-ben), azt gondoltam, hogy nem fogok bele új csapat építésébe, mert egy zenekar bejáratásához rengeteg energia kell. Nem sok kedvem volt „nyakamba venni a lábdobot, hogy az éjszakában buszon, vagy taxival cipeljem a hangszereket vagy éppen a hangosítást, gombokért árulva a zenénket”. Ezért, évekig magánzóként szálldostam kisebb-nagyobb produkciók oldalbordájaként. Aztán eljött az a pillanat, mikor a „festő ecsetért kiált” és ismét el kezdtem dolgozni, keresni a helyem, azt a formációt megtalálni, ahol jól érzem magam, ami nem egy hakni brigádként működik, hanem egy csapatként.

- Véletlenül levetődve egy belvárosi kocsmába, két gitárosra lettem figyelmes. Kiderült, hogy az év némely napján kedvtelésből játszogatnak egymással, HOHO Band néven (Honfi Imre Olivér, Horváth János). Izgalmas akusztikus bluesokkal, régi slágerekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Színpadon folyamatos mosolygásuk elárulta, hogy élvezik a játékot (sajnos hazánkban nem jellemző ez a féle kiállás).

Telt-múlt az idő és komótosan megismerkedtünk, majd elhatároztuk egy közös project létrehozását.
Lassan alakult ki, az, az arculat, amit ma hallhat a közönség. Próba hegyek következtek, ami máig is tendencia maradt. Többen kérdezik, hogy mit kell a blueson próbálni!
Igen, ez a hozzáállás néha jellemző a műfajra. (A standardok ismerete kötelező, ami önmagában már ki tesz egy két órás műsort, így igazából nehéz elvérezni.) Valahol igaz, hiszen sokszor a blues koncertek megérzéseken és pillanatokon alapulnak, viszont nem gondolom, hogy ma azt a korszakot éljük, amikor elég volt este felhívni a zenészeket, ki ér rá éppen másnap egy koncertre, vagy, mint ahogy nem egy az ’50-es - ’60-as években készült rögtönzött stúdióanyagon hallani, a felkészületlenséget, az ahogy esik, úgy puffan bluesokban. Nyilván annak is meg van és volt a varázsa.



Szóval kialakult a kis csapat, és el kezdtünk dolgozni, aminek a megkoronázása lett a Back In The Day című lemezünk. Ez az album cím kicsit utal azokra az évekre, és azokra kezdeti lépéseinkre, mikor még „tipegőben” jártunk, és amikor a zenei közegben jobban érvényesülhetett egy blues csapat.

- Stilisztikailag nem egy korhű lemezben gondolkodtunk, senki ne keresse a kora harmincas, vagy hatvanas évek hangzását. Mi, csak bele csempésztünk egy-egy figurát a korai hangzásvilágból, így utalva, mind a példaképeinkre, mind az adott korra.  Sok sajátos megoldással ötvöztük a bluest. Nem egy olyan elem is van benne, ami más kort hoz, és ami ma is hat ránk. Pop, jazz, rock. Ez részint nem csak a koncepciónknak a része, hanem a tagok eklektikus zenei érdeklődésének is köszönhető. Ma itthon nem lehet stilisztikából megélni, még akkor sem, ha az ember tudja a műfaj csinnyát-binnyát. Olivér, számtalan vendéglátós zenekarban játszott, miközben megfordult a Stoni Blues Bandben, de a Gergely Róbert produkció és a Neoton Família hakni verziójában is végig ment a golgotán. János, a klasszikus gitártanulást abbahagyva belekóstolt a bluesba a Jonathan Blues Band tagjaként, majd az irodalmat a zenével vegyítő Macskaköröm formációban jeleskedett.

- A számok részint saját szerzemények, részint feldolgozások (bár többségét eléggé kiforgattuk), amik kiválasztásánál főleg egy-egy hangulat megfogása és megteremtése volt az elsődleges cél.
Miben különbözik a mi triónk egy másik triótól?
Azt vettem észre, hogy hazánkban nagyon kevés a vokális produkció, főleg ebben a műfajban. Engem mindig is örömmel tölt el, ha többszólamú zenét hallok. A blues eredendően nem vokális műfaj, de mi megpróbálunk belecsempészni egy kis fehér világot. Ettől a megrögzött tradicionális blues szeretők poposnak gondolhatják. Igen, a saját számok, jobban elrugaszkodnak a blues zárt világától, de a műfaj legnagyobbjai is élnek a más műfajok adta lehetőségeivel: B.B. King, Robert Cray, Eric Clapton stb. és ettől még blues zenészek maradtak.
Próbálunk számtalan érdekes hangszert is beépíteni a zenénkbe, mind a koncerteken, mind a lemezen. Pl.: diddley bow, stomp box, harmonetta stb.
A többnyire trióban feljátszott számok mellett három vendégzenészt is elhívtunk, akik szintén járatosak a műfajban: Szabó Csobán Gergő - bőgő, Mezőfi ’Fifi’ István - dob, Mazura János - tuba.

- Remélem, hogy a mostani formációnk időtálló lesz. Tudom, nagyon nehéz ma egyben tartani egy zenekart, még ha oly kicsi is létszámát tekintve, mint a mienk, mert a pénz az nagyúr, és mindenki ott próbál érvényesülni, ahol tud. Remélem a kezdeti lelkesedés is megmarad, mert azt tapasztaljuk, hogy van értelme muzsikálni. Ez a gondolat mindig akkor erősödik fel bennünk, amikor a zajos közönség elcsendesedik, vagy amikor visszatapsolnak a koncert végén.