Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Dave Myers: You Can't Do That
2006-12-30 | kritika


A chicagói blues élet igazi kulcsfigurája volt a 2001. szeptember 3-án meghalt Dave Myers, akiről elmondható, hogy szinte mindenkivel készített felvételt, aki számít a műfajban.
Dave Myers 1926. október 30-án született a mississippibeli Byhaliában, szülei zenekedvelő emberek voltak. Később is szívesen emlékezett azokra a házibulikra, ahol Sonny Boy Williamson-nal, Memphis Minnie-vel, Robert Nighthawk-kal játszott. 1941-ben családjával Chicago-ba költöztek, s zenei karrierjét innentől erősen befolyásolta a jazz, a swing, a country és a pop zene.
A ’40-es évek vége felé megalapította testvérével Louis-sal és Junior Wells-el a Three Acest. Zenéjük megpróbált túllépni az elektromos Delta-blues tolmácsolásán, hangzásukba becsempészték a jazz és a country elemeit is. 1950-ben társult hozzájuk a dobos Fred Below, nevüket ekkor The Aces-re egyszerűsítették. Wells 1952-ben elhagyta őket, hogy beszállhasson Muddy Waters bandájába, az ő helyére Little Walter érkezett, s nevüket Jukes-ra változtatták. Abban az időben ők voltak az egyik legkedveltebb együttes a városban, keményen rivalizálva Muddy Waters zenekarával. 1955-ben Little Walter is elhagyta őket, Myers ezután olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Otis Rush vagy Earl Hooker.
Igazi újító volt, aki az elsők közt használt basszusgitárt, leváltva a nagybőgőt.
Szinte hihetetlen, hogy csak 1998-ban jelent meg az első önálló kiadványa You Can’t Do That címmel. A borítót böngészve feltűnik, hogy immár a gitárt is a kezébe vette, s a kísérőzenészek sem akárkik, pl.: Kim Wilson, Rusty Zinn, Steve Lucky, Ronnie James és Richard Innes.
A Please Don’t Leave Me-vel indít a korong, s egy igazi időutazás veszi a kezdetét, olyan mintha a ’40-es, ’50-es évek hangzásába csöppennénk vissza. Egy blues-os, swinges hangzás fogad minket, ahol nincs ordítozás, túlzott gitárszólók, csak blues, úgy ahogyan már senki sem játssza. Az instrumentális Dave’s Boogie Guitar következik, majd Kim Wilson csillogtatja meg a tudását a You Can’t Do That-ban. Az album közepén található a játékos Ting-A-Ling, s ezt követi a Little Walter-nek szánt tiszteletnyilvánítás az Oh Baby. A korong vége felé is olyan nagyszerű számok találhatók, mint a boogie-s Chattanooga Shoe Shine vagy a szaxofonokkal, és zongorával is kísért Love by The Pound.
Mikor az utolsó hang is lecsengett elmondhatjuk, hogy igazán remek korongot hagyott ránk Dave Myers, aki hamisítatlanul tolmácsolja a korai nagyvárosi Chicago-blues hangulatát.

Black Top Records, 1998
10/10

Turista


14 éve halt meg Albert King
2006-12-21 | névjegy


14 éve, 1992. december 21-én hunyt el 69 évesen a ’három király’ egyike, Albert King (eredeti neve: Albert Nelson).

Albert King a Mississippi állambeli Indianola-ban született 1923. április 25-én. Fiatalon saját maga készítette gitáron kezdett el játszani, az első, igazi gitárját 1942-ben vásárolta 1 dollár 25 centért.

King először a Yancey’s Band-ben játszik, mellette buldózer kezelőként dolgozik. Később énekes a Harmony Boys gospel együttesben, majd Chicago-ba megy, ahol Jimmy Reed zenekarának a dobosa lesz.

Az első lemeze a Bad Luck Blues 1953-ban jelenik meg, melyen a dobolással felhagyva gitározik és énekel. Ezt követően St. Louis-ba költözik és megvásárolja Gibson Flying V gitárját, melyet ’Lucy’-nak nevez el. 1961-ben megjelenik a következő anyaga Don’t Throw On Love On Me Too Strong címmel.

1966-ban Memphis-be megy és a Stax Records-hoz szerződik. 1967-ben jelenik meg a Born Under A Bad Sign című legendás albuma, olyan számokkal, mint az As The Years Go Passing By vagy a The Hunter.

Első blues muzsikusként szimfonikus zenekarral játszik, 1969-ben a St. Louis Szimfonikus zenekarral koncertezik. 1974-ben elhagyja a Stax Records-ot, a Tomato, majd a Fantasy adja ki a lemezeit.

A ’80-as években és a ’90-es évek elején is sokat koncertezik, utolsó koncertjét 1992. december 19-én Los Angeles-ben adja. Két nappal később Memphis-ben, szívinfarktusban halt meg.

Élete során sok lemez jelenik meg Tőle, melyek színvonala eltérő minőségű, de mindenképpen kiemelkedők a Stax Records-nál készített, valamint a koncert felvételei.

Albert King a következő gitáros generációk, többek közt Mike Bloomfield, Jimi Hendrix, Stevie Ray Vaughan és Robert Cray példaképévé vált.


Ajánlott lemezek:

Born Under A Bad Sign - 1967

Liwe Wire / Blues Power - 1968

Lovejoy - 1971
I'll Play The Blues For You - 1977

Pampalini



Ruf Records Anthology 12 Years of
2006-12-19 | hír


Válogatás CD, DVD jelent meg a RUF Records fennálásának 12. évfordulójára Ruf Records Anthology: 12 Years of „Where Blues Crosses Over" címmel. A kiadó ismert amerikai és európai blues előadók, zenekarok lemezeit adja ki, többek között Bob Brozman, Bernard Allison, Larry Garner, Sue Foley, Walter Trout, Aynsley Lister, Ian Parker és Ana Popovic készítette itt a felvételeit.

CD.

1. Walter Trout / Jeff Healey - Workin Overtime
2. Sue Foley - New Used Car
3. Candye Kane - White Trash Girl
4. Ian Parker - It Hurts A Man
5. Omar & The Howlers - White Crosses
6. Larry Garner - Where The Blues Turn Black
7. Ana Popovic - Love Fever
8. Kevin Coyne - Whispering Desert
9. Aynsley Lister - In The Beginning
10. Canned Heat - See These Tears
11. Friend'n Fellow - Home
12. Bernard Allison - Live Together
13. Luther Allison - Put Your Money Where Your Mouth Is

DVD.

1. Blues Caravan - All The Time
2. Sue Foley - Absolution
3. Bob Brozman - Rolling Through The World
4. Bernard Allison - Bad Love
5. Omar & The Howlers - Monkey Land
6. Robin Trower - Living Out Of Time
7. Ana Popovic - Don't Bear Down On Me
8. Ian Parker - Awake At Night
9. Imperial Crowns - Lil' Death
10. Aynsley Lister - Say Goodbye
11. Walter Trout - Work No More
12. Friend'n Fellow - You
13. Luther Allison - Bad Love (Video Clip)

Pampalini


Blues a Petőfi Rádióban
2006-12-16 | hír


2006. december 19-én 23:15-től, a Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.
 
Leforgatásra kerülő felvételek:

1. Chris Farlowe: Stormy Monday Blues
2. Lefthand Freddy: Back On Track
3. Syrius: Let Me Down So Easy
4. Willie Kent: Look On Yonder´s Wall
5. Bonnie Lee: Change Your Mind
6. Robert Lockwood Jr.: 32-20 Blues
7. Ruth Brown: Teardrops From My Eyes
8. Ruth Brown: Mama, He Treats Your Daughter Mean
9. Blues Company: Christmas Eve in Germany

Turista



Keb' Mo': Keb' Mo'
2006-12-14 | kritika


1951. október 3-án született Los Angelesben Keb’ Mo’ (eredeti neve: Kevin Moore), akinek a játékát Taj Mahal-hoz is szokták hasonlítani.
12 éves korában kapta ­az első gitárját, s mivel szülei erősen vallásosak voltak, korán megismerkedett a gospel zenével.
21 éves korában csatlakoz­ott Papa John Crech rhythm & blues zenekarához, majd ezt követően mások is igénybe vették a játékát, pl.: Mahavishnu Orchestra, Jefferson Starship.
1980-ban egy nagylemeznyi anyagot vesz fel – Rainmaker - az eredeti nevén, ez az album azonban nagy bukás lett.
Az első Keb’ Mo’ néven készült lemezét 1995-ben a legjobb country / akusztikus albumnak választották. Zenéje a tradicionális country-blues elemeire támaszkodik, stílusán leginkább Robert Johnson hatása érződik, két szerzeményét fel is dolgozta ezen a lemezen, a Come On In My Kitchen és a Kindhearted Woman Blues címűeket. Azonban nem csak a tradicionális hangzást kedvelőknek ajánlom ezt az albumot, hiszen találhatóak könnyebben befogadhatóbb szerzemények is e korongon úgy, mint a Tell Everybody I Know vagy a Victims Of Comfort címűek. Számomra inkább az egy szál gitárral előadott számok „jönnek be”, lásd: Every Morning, Kindhearted Woman Blues, vagy a harmonikával kísért Love Blues borzongat még meg.
Keb’ Mo’ ezen a lemezén énekel, gitározik, harmonikázik és banjo-n is játszik. Stílusa eredeti, hangja engem néha a korai Tom Waits lemezeken hallható énekhangra emlékeztet pl.: Anybody Seen My Girl, az előadott számok némelyike a blues határait feszegető.
1996-ban készítette el a Just Like You albumát, majd 1998-ban a Slow Down címűt, amiért Grammy díjat kapott.

Sony Music, 1994
10/8


Turista


Ripoff Raskolnikov koncertek
2006-12-11 | koncertajánló


2006. decemberében ismét Magyarországon koncertezik Ripoff Raskolnikov, aki közel 20 éve állandó szereplője a hazai blues színpadoknak, a legtöbbet hazánkban koncertező külföldi blues muzsikus. Ebben az évben Everything Is Temporary címmel lemezt adott ki, melyen magyar blues zenészek kísérik és a saját szerzeményei találhatóak rajta.

A zenekar tagjai:
Ripoff Raskolnikov: ének, gitár
Nagy Szabolcs: zongora
Kepes Róbert: basszusgitár
Gyenge Lajos: dob


A koncertek:
dec. 11. Budapest, Chaplin - solo
dec. 12. Budapest, Alcatraz - zenekarral
dec. 14. Jászberény - zenekarral
dec. 16. Visegrád, Don Vito - zenekarral

Pampalini


Memphis Slim & Canned Heat: Memphis Heat
2006-12-08 | kritika


A blues zongorázás egyik meghatározó alakja Memphis Slim (eredeti neve: Peter Chatman), aki 1915. szeptember 3-án született Memphisben. Hétévesen kezdett el zongorázni, 16 évesen már egy kávéházban zenélt. A ’30-as évek vége fele Chicagóba költözött, majd elkészítette az első lemezfelvételeit az Okeh Recordsnál. A legtermékenyebb időszakának az 1952-54 közötti időszakot tekinthetjük. 1962-ben Willie Dixon-nal közösen Európában koncerteztek és az itt szerzett pozitív benyomások hatására Párizsba költözött és itt is halt meg 1988. február 24-én.
1974-ben a Canned Heat zenekarral készített lemezt Memphis Heat címmel. A Canned Heat zenekart Robert ’Bob’ Hit és Alan ’Al’ Wilson alapította 1965-ben, nevüket Tommy Johnson Canned Heat Blues című dala után választották. A zenekart sokan a legjelentősebb amerikai fehér blues zenekarként tartják számon, lemezeiken sok fekete blues standard megtalálható, valamint együtt zenéltek Sunnyland Slim-mel, Son House-zal, John Lee Hooker-rel és Clarence ’Gatemouth’ Brown-nal.
A lemezen 11 dal található, egy szám kivételével -mely a Five Long Years feldolgozása- valamennyi Memphis Slim szerzemény, így ezt az anyagot inkább a ’Memphiszi Karcsú’ lemezének tekinthetjük, ahol a Canned Heat a kísérőzenekar. A lemezen közreműködik a Memphis Horns fúvósegyüttes.
Sem Memphis Slim, sem a Canned Heat nem kerülte el hazánkat, két-két alkalommal koncerteztek Magyarországon.

Pampalini



"Az életem kizárólag a szájharmonikáról szól"
2006-12-02 | beszélgetések


Pribojszki Mátyás 1974-ben született Békéscsabán, s zenei karrierje is a városban indult.
2003-ban alakította meg a Pribojszki Mátyás Band-et, ami azóta is a fesztiválok egyik kedvence. Őt faggattam…

Turista: Úgy tudom, hogy az első zenei élményeid inkább a funky zenéhez köthetőek, pl.: Earth Wind and Fire, Kool and the Gang. Mi volt az a hatás amiért ezeket a zenéket hallgattad?
Pribojszki Mátyás: Abszolút így van. Mi volt az a hatás? Egyszerűen az a hihetetlen erő és dinamika, ami ezekből a korai felvételekből, ill. előadókból árad. A korai „fekete zene” lüktetése az, ami óriási hatással volt rám. Jól emlékszem akkoriban Rick Astley, Kylie Minogue, Jason Donovan, Kim Wilde, és a Bros zenekar voltak a listák élén…Ez amúgy a ’80-as évek vége amiről beszélek, szóval már akkoriban is kinéztek a haverjaim, hogy milyen öreg felvételeket hallgatok és szeretek, hiszen ezek a csapatok akiket Te is említettél, már a nyolcvanas évek végén is 15-20 éve létező zenekarok voltak. Mondjuk néhány előadóval még kiegészíteném, akiket nagyon sokat hallgattam akkoriban: James Brown, Commodores, Temptations, Delegations. Egyébként nem kizárólag ezeket a muzsikákat hallgattam rogyásig, hanem előszeretettel tanulmányoztam a „fehér” hősöket, így pl. a Rolling Stones-t a Doors-t, sőt a későbbiekben volt egy másik kedvencem a Black Crowes. Szóval volt miből táplálkozni zeneileg, ráadásul az édesapám jazz-t játszott szaxofonon és klarinéton, míg nagyapám kitűnően herflizett, mellzongorázott és dobolt.

T.: Később mégis „átnyergeltél” a bluesra, mi miatt?
P.M.: Előbb fogott meg a szájharmonika, és utána a blues műfaja, persze nem nagy időeltolódással. Miután rendszeresen vásárolgattam a bakelit lemezeket (persze feketén), az egyik ilyen vásárláskor jutottam hozzá egy lemezhez, melyen egy néger bácsika üldögélt. Mivel láttam, hogy néger ezért megvettem, pusztán kíváncsiságból, majd hazavittem, feltettem a lemezjátszóra és megdöbbenve hallgattam. Kizárólag szájharmonika, ének és foot sep (lábával veri a ritmust) volt a felvételeken. Eleinte azt sem tudtam, hogy szájharmonika, a cimboráim mondták, de én 13-14 évesen ettől teljesen kikészültem, azonnal a kínai piacra rohantam és vetettem a szüleimmel egy akkoriban 80 Ft-os „Hero” herflit. Csak fújtam, szívtam mint egy gőzgép, de sehogyan sem hasonlított arra, amit hallani akartam. Majd szépen lassan kijött egy-egy értelmesebbnek tűnő, pontosabban halható hang és ez nagy erőt adott. Több tucatnyi harmonikát tettem tönkre a legelején. Miután a teljes haveri köröm megtudta hogy szájharmonikázom, elkezdek adogatni nekem herfliket, amiket ők kaptak karácsonyra, névnapra és egyebekre, de úgysem használták, úgyhogy nekem kellett kinyírnom ezeket az ajándékba kapott herfliket, túltágult úszótüdőmmel. Mert én másfél évtizedig úsztam, nem is akárhogy, még ifi válogatott is voltam, így mikor elutaztunk egy-egy külföldi versenyre, magammal vittem a kicsiny hangszerem és megőrjítettem mindenkit. Mindezek után ’90-ben kaptam meg életem első elektromos hangzású blues lemezét, amit a mai napig alap műnek tartok: Muddy Waters-Fathers and Sons (1969). Ezen a dupla bakeliten hallottam először Paul Butterfield, Carey Bell Harrington csodálatos harmonikajátékát és totál odalettem. Utána könyvtár, haverok, információgyűjtés… és minden amit el tudsz képzelni.
A mai napig minden relikviám megvan, és büszke vagyok rá, hogy tök egyedül, önállóan kezdtem neki a „nagy zenei felfedezésnek”, és ez a mai napig is tart.

T.: Első együtteseid között szerepel a Rag Doll - ahol még csak külsősként szerepeltél – majd jött a Dobókocka. Milyen emlékeid vannak ebből az időszakból? Mind a két csapat békéscsabai volt?
P.M.: Igen mindkét csapat békéscsabai volt. A Dobókocka egy országosan ismert és elismert, rendszeresen koncertező zenekar volt, míg a Rag Doll egy igazi lokálpatrióta band hírében állt, bár elég sok helyen fellépett a városon és megyén kívül is. A Rag Doll-os fiúkkal jó baráti viszonyba kerültem, minden hétvégén együtt ittunk és szórakoztunk egy helyi kocsmában, majd miután kiderült, hogy herflizek, elhívtak egy próbájukra. Megtartottak… Velük volt életem első fellépése. Nagyon jó emlékeim vannak, hosszú haj, zsabós ing, bársony zakó, trapéz nadrág… no és az elengedhetetlen „nagymedve” (vbk + rum).
Kb. másfél évig jártam próbákra, és koncertekre a Rag Doll-al, majd, ha jól emlékszem ’91. nyarán hívott fel Horváth „Jack” László a Dobókocka gitárosa, énekese, hogy a szájharmonikásuk Radics Feri elmegy Dél-Afrikába és nincs-e kedvem fújni. Nem haboztam sokáig, hiszen nagyon nagy megtiszteltetés és óriási kihívás is volt számomra. Megbeszéltem a Rag Doll zenekarral, hogy elhívott a Dobókocka és ott szeretném folytatni, amit ők abszolút megértettek. Ezek után következett 3 nagyon fontos év a zenei életemben. Rendkívül sokat koncerteztünk, és rengeteget, sőt annál is többet tanultam a Dobókockától, főleg Jack-től és a fúvóskar fejétől Belicza Károlytól. Köszönöm nekik.

T.: A Dobókocka rendszeresen fellépett az ország különböző fesztiváljain, mégis 1994-ben megalakítottad a Blues Fools-t.
P.M.: Igen. A Dobókocka ’94.-ben feloszlott, mert a tagok elköltöztek más-más városba. Én Debrecenbe kerültem főiskolára és így jött az ötlet, hogy megalapítsam első önálló zenekaromat a „Blues Fools-t”. Így is történt, Nagy Zoltán gitárossal, Hevesi Norbert basszusgitárossal, valamint Szabó „Papa” Attila dobossal megalakult az „ős” Blues Fools. Sajnos nem túl sok koncertet élt meg ez a formáció, de ’95-ben mikor visszaköltöztem Békéscsabára, úgy döntöttem ott folytatom a zenekart. Akkoriban hívtam a csapatba Pengő Csaba basszusgitárost, Köles Márk dobost, valamint korábbi mentoromat Horváth „Jack” László gitárost. Ez a négyes csak másfél évig működött, de kiadtunk egy anyagot „Foolstory” címmel. Pengő Csaba barátom Budapestre költözött ’97.-ben, így szükségünk volt egy másik basszusgitárosra, ekkor került a csapatba Gyebrovszki András. Ez a négy ember 2003. végéig muzsikált együtt, de maga Blues Fools mintegy 10 évet élt meg. Sok idő… Rengeteget koncerteztünk, és ’98.-tól managere is lett a csapatnak egy jó barátom, Duna János személyében. Több mint 20 (!) országban turnéztunk, részt vettünk a legtöbb hazai fesztiválon és 3 nagylemezt készítettünk. Nagyon jó és termékeny időszakot éltünk meg a Blues Fools zenekar tagjaival és kétségkívül meghatározó volt mindannyiunk életében.

T.: Mi miatt lett vége a Blues Fools-nak, erről sehol nem lehet találni információt.
P.M.: Elsősorban miattam, de sok egyéb tényező is közrejátszott. Nagyon sok hazai és külföldi zenésszel játszottam együtt és ez mindig óriási inspirációt adott, rengeteget tanultam ezekből a fellépésekből. Szerettem volna egy önálló, valamilyen új zenei dolgot létrehozni másokkal. Szükség volt egyfajta zenei megújulásra, legalábbis ezt éreztem. Valamint több fesztiválon játszottunk, így találkoztam rendszeresen Pengő Csabával, akivel sokszor beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne valamit újra együtt csinálni. Ez a bizonyos „valami”, tehát a zenei elképzelésünk nagyon hasonló volt. Egyeztettünk és összehívtunk egy próbát Budapesten. Csak úgy… Tudod, hátha lesz valami. Lett és nagyon jól éreztük magunkat. Új zenei utak nyíltak meg, kicsit másabb mint ami volt. Nem jobb, vagy rosszabb, egyszerűen csak más és én nagyon élveztem és élvezem most is. Elköltöztem Budapestre és így még egyértelmübbé vált, hogy döntenem kell abban, hogy hétvégéken hazajárok és próbálom életben tartani a Blues Fools-t, vagy lépek egy nagyot és elindítom az új bandát és egyben teljesen új zenei életet kezdek. Nagyon, nagyon nehéz volt, és egy évbe telt mire végleg eldöntöttem, hogy lépek. 2003. közepén megalakult az új csapatom, saját nevem alatt. A Pribojszki Mátyás Band (vagy röviden Pribojszki Quartet) 2004. végén önálló lemezzel is jelentkezett, „Flavours” címmel. Jelenleg dolgozunk az új anyagunkon, valamint egy koncert DVD-én. Mindeközben rendszeresen koncertezünk itthon és szerte a Világban.

T.: Mennyire voltak sikeresek a Blues Fools lemezek?
P.M.: Akkoriban nagyon. Az első Fools In The Blues c. lemezünkből kétezer db fogyott és több szám is felkerült az amerikai blues slágerlistákra, sőt a „Mattack” c. számunk vezette a jump blues slágerlistát hetekig.
Második lemezünk az „On The Move” egy jóval érettebb, zeneileg kiforrottabb és kifinomultabb anyag volt fúvóskarral és zongorával kiegészülve. Nagyon szerettem azt a projectet…. Majd az utolsó cédénk 2003.-ban egy emlékanyag volt „All these, Oldies” címmel, amellyel egyfajta tisztelgés volt a nagy blues elődök előtt. Ebből fogyott a legkevesebb.
Sajnos a CD eladásokból származó bevételek szinte semmire nem voltak elegendőek, mindössze arra, hogy amikor külföldön turnéztunk nem kellett saját pénzből kávéra, sörre, szendvicsre költeni…
Szerintem ez ma sincs másképp egy-egy hasonló rétegzenét játszó csapatnál sem. Az biztos, hogy az új zenekaromnál, a Pribojszki Mátyás Band-nél még most is hasonlóan működik.

T.: 1999-től hivatalosan „támogat” a Brazil HERING szájharmonika-gyártó cég, honnan ez a kapcsolat?
P.M.: Akkoriban indult a weboldalunk és megtaláltak az interneten keresztül.
Írtak, hogy nagyon tetszik amit csinálok, ill. csinálunk, és hogy küldenének egy csomagot, teli szájharmonikával és legyek szíves írjak vissza nekik, hogy tetszenek-e a hangszereik, vagy nem és, hogy miért…stb. Gondoltam tök jó, így megkaptam a herfliket, majd jól „lefikáztam” néhányat, ill. megdicsértem párat, jól megindokolva, ahogy kérték. Pár hét múlva jelentkeztek, hogy nem lenne-e kedvem ezeken a hangszereken játszani. Mondtam, hogy dehogynem, mert már akkoriban is tetszett egy-két modell. Megállapodtunk, majd pár hónap múlva megkérdezték, hogy van e cégem, én meg kapásból mondtam, hogy van. Felajánlották a magyarországi kizárólagos disztribúciót. 1999. végén elindultam az üzlettel és mára mér az egész Kelet-Európai régió hozzám tartozik. Senki se gondolja, hogy ez olyan egyszerű. Sajnos nem az, de a zenével párhuzamosan tudom csinálni, ráadásul nagyon szeretem ezt a munkát, ami nem is munka számomra, hiszen a napjaim vagyis az életem kizárólag a szájharmonikáról szól.

T.: Mint már említetted 2003-ben megalakult a Pribojszki Mátyás Band. Itt annyiban módosult a zenei koncepció, hogy állandó gitáros nem szerepel a tagok között. Minek tudható ez be?
P.M.:
Több mint tíz éven keresztül zenéltem gitáros zenekarban, pontosabban a Blues Fools-ban is klasszikus 4-es felállás volt: dob, basszus, gitár és én herfli / ének. Néha volt olyan koncertünk amikor volt billentyűs vendég, Gulyás Levente személyében és én azt nagyon szerettem. Bár szó nincs gitár ellenességről, sőt… Megadatott az is, hogy játszhattam együtt kedvenc gitárosommal Duke Robillard-dal, valamint szintén kiváló európai gitárvirtuózokkal, mint pl. Enrico Crivellaro, Mike Sponza, Ian Siegal, Otis Grand. Egyszerűen egy másik, sajátos hangulatú és hangvételű zenét szerettem volna csinálni és játszani az előző évekhez képest. Vágytam egy kicsit nyugodtabb, tisztább hangzásvilágra, amit a nagybőgő, valamint a zongora adhat az általam elképzelt zenéhez. Ez így is lett, és úgy érzem, hogy hasonlóan gondolkodunk zenésztársaimmal erről az egész „Pribojszki Quartet-es, vagy Band-es” hangzásvilágról, ami az előzőekben már leírt kicsit nyugodtabb, bár zeneileg kissé nehezen behatárolható, egy teljesen sajátos, „Pribojszki Quertet-es” hangzás a cél, hogy bármikor, bárhol felismerhető legyen az általunk játszott zene.

T.: Hogyan fogadták a „népek” az új csapatodat?
P.M.: Vegyesen. A legtöbb embernek nagyon tetszik, de azért akadnak olyanok is, akik a régebbi Pribojszki Matyit keresik, aki még 5-6 éve rohangált, ugrált a színpadon és nyomta eszeveszetten a rock & roll-t, a boogie woogie-t és eközben többször félmeztelenre vetkőzve inget cserélt, eközben pedig mindenki őrjöngött. ? Nos megnyugtatásul, „kutyából nem lesz szalonna”, így a jelenlegi műsorunk is kellően vidám, és nagyon mozgalmas, de természetesen változott sok mindenben. Idősebb is lettem, és híztam is jópár kilót, de azért a boogie bennem van és marad is mindörökre.
Ja, még annyi, hogy a Pribojszki Mátyás Band első „Flavours” c. cédéjét eddig három és félezren vásárolták meg, ami ebben a rétegzenében nem rossz „fogadtatás”.

T.: A Flavours lemezetekre az ajánlást Jean-Jacques Milteau írta. Hogyan került Ő be a képbe?
P.M.:
Nagy tisztelője és régóta kapcsolatba vagyok J.J. Milteau-val is, de rajta kívül még több tucat, ebben a szakmában igazi világsztárnak számító zenésszel, herflissel állok rendszeres kapcsolatban. Mivel nem olyan óriási ez a család, és nagyon közvetlen a viszony, ezért általában szemmel tartjuk egymás dolgait, figyelemmel követjük, hogy ki merre tart és mit csinál. Ráadásul én be is szoktam számolni neki(k) a nagyobb dolgokról. Miután elkészült a legutóbbi lemezünk a „Flavours”, kiküldtem egy munkapéldányt J.J.Milteau-nak, hogy írja meg a véleményét. Megírta.

T.: Végigböngésztem, hogy hány helyen léptetek fel Európa szerte. Milyenek voltak a visszhangok?
P.M.: A külföldi fellépések legtöbbje óriási élmény. Itt nemcsak egy-egy írországi, vagy franciaországi hosszabb turnéra gondolok, hanem rendkívül pozitív hatások érik az embert pl. Lengyelországban a Benelux-Államokban, vagy szinte bárhol, ahol játszottunk ill. játszunk, akár csak egy-két koncertet. Nagyon nagy nyitottság, szeretet jellemző a legtöbb fesztiválra amikor meghívják az embert. Tényleg zenésznek érezheti az ember magát és nem pedig egy utolsó senkinek, mint pl. itthon egy-egy helyen. Külföldön a közönség példátlanul megtapsolja szólókat, odajönnek koncert után megköszönni az estét, sorban állnak a lemezedért, szóval nagyon nagy megtiszteltetés nekik játszani és egyben nagyon nagy öröm is, amit az bizonyít talán a legjobban, ha visszahívják a csapatot. Mi pedig még nem játszottunk csak egyszer sehol sem. Szerencsére…

T.: Mondtad, hogy új lemezen dolgoztok, mesélnél erről pár szóban?
P.M.: Igen, remélhetően a jövő év, tehát 2007. tavaszára készül el a csapat második CD-je, amin nagy erővel dolgozunk. Sokat agyalunk az egész anyagon a számokon, közben próbálunk és emellett koncertezünk is. Elsősorban saját szerzeményeket fog tartalmazni a lemez, sajátos hangzással. Vannak nagyon szép lassú számaink amik elkészültek és jó néhány modernebb hangzású, kellemes lüktetésű darabot is írtunk. De természetesen helyet kap az új anyagon is egy-egy erős shuffle valamint egy-két jó boogie! Lesz meglepetés vendég is, de erről majd akkor.

T.: Hogy sikerült a DVD felvételetek?
P.M.: Igazából egész jól, de még csak most fogjuk vágni. Nem tudom mikorra készülünk el, lehet hogy átcsúszik az Új Évre. Mindenesetre egy jó kis vérbeli élőkoncert DVD lesz, ha majd összeáll.

T.: Milyen terveid vannak még?
P.M.:
Rengeteg. Elsősorban nagyon sok jó számot és lemezeket készíteni a bandával közösen, és nagyon sok zenészbarátommal együtt is. Vannak teljesen önálló terveim is. Jövőre kiadom újra a „Herfli Suli” c. munkafüzetem javított verzióját, és jelentkezem egy meglepetésanyaggal a herflisek felé. Éppen ezért a részletekről nem beszélnék egyenlőre. Valamint minél több helyen, koncerten népszerűsíteni a szájharmonikát, és természetesen magát az élőzenét!

T.: Most jött ki egy közös harmonikás lemez: Fishers címmel. Elégedett vagy vele?
P.M.: Összességében igen. Ez egy antológia, pontosabban egy rövidke helyzetkép a hazai, aktívan működő szájharmonikások munkájából. Magyarországi „herfli-fronton” 2006. végén ez van, pontosabban az, amit hallasz ezen a kiadványon.

T.: A végén, már csak pár könnyedebb kérdésem lenne. Utolsó vásárolt CD?
P.M.: Rod Stewart: Great American Songbook Vol.II.

T.: Utolsó hallgatott CD?
P.M.: Greg Szlapczynski-Varsovie.

A beszélgetés e-mail váltáson  keresztül valósult meg.

Turista