Tűzkerék xT
2014.07.26.


Blues Dogs
The Call Band

2014.07.28.


Little G Weevil
2014.07.29.


Ian Siegal

2014.08.15.


Ajánlott albumok

Largo Cammino
Largo Cammino
Kávékerengő
Frozen Steak
 Frozen Steak
Weekday Hangover
Cream
Cream
Goodbye
Asylum Street Spankers
Asylum Street Spankers
The Last Laugh
Hugh Laurie
Hugh Laurie
Let Them Talk
Johnny Winter
Johnny Winter
Guitar Slinger
Dexter Allen
Dexter Allen
Bluez Of My Soul
Robert Cray
Robert Cray
Some Rainy Morning




Black & Tan Records


Boo Boo Davis
Ain't Gotta Dime


Boo Boo Davis
Name Of The Game


Doug MacLeod
The Utrecht Sessions


Various Artists
Keeping Living Music Alive vol. 2


Billy Jones
my Hometown


TBoo Boo Davis
Drew, Mississippi


Turnip Greens
Carry Me Down The Aisle


Roscoe Chenier
Waiting For My Tomorrow


Doug MacLeod
Where I Been


Harrison Kennedy
VOICE STORY

Micke Björklöf & Blue Strip: After The Flood
2014-07-25 | kritika


A paksi Gastroblues Fesztivál és a Puistoblues Fesztivál együttműködésének köszönhetően számos finn formáció érkezett már az ezer tó országából a Duna-parti városba. Közéjük tartozik a hazánkban épp tíz esztendeje járt Micke Björklöf & Blue Strip is, ami hat év kihagyás után, tavaly jelentette meg ötödik lemezét. Az After The Flood az eddigi legambiciózusabb albumuk: a felvételek a jazz szülővárosában, New Orleans-ban, a híres Piety Street Stúdióban kerültek rögzítésre, a produceri feladatokat pedig az a Mark Bingham látta el, aki eddigi pályafutása során olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Dr. John, Allen Toussaint, John Mooney, Tab Benoit és John Scofield. A megszokottakhoz képest sötétebb hangulatú dalok többségét Európa legjobb slide-gitárosai közé sorolt Ville Leppanen jegyzi. A blues, a New Orleans-i soul és az R & B elemeit magába olvasztó szerzeményekben Micke Björklöf és zenekarának tagjai gyakorlatilag minden eddig ismert erényüket felsorakoztatják: színgazdag játék, biztos tempóérzék és hangszerkezelés, tökéletes összhang és egymás iránti tolerancia. A több mint tizenöt éve változatlan felállással működő együttes New Orleans-ban tett látogatásáról, a lemezfelvételről a jónevű Aaron Walker rendezésében dokumentumfilm készült, amely a legismertebb videomegosztó portálon tekinthető meg.

Hokahey! Records, 2013

hoati


Blues parádé a paksi Duna-parton - a Nemzetközi Gastroblues Fesztiválról jelentjük (II. rész)
2014-07-19 | kritika


A szombati program is már délután elkezdődött, Éles Gábor triója volt az első banda a fellépők sorában. Kőkemény zenéjük a progresszív zene, a jazz, a blues és a soul ötvözete. Angol nyelven megírt, melankolikus hangulatú saját számokat adtak elő főleg, melyeket cover felvételek követtek, így néhány Jimi Hendrix is, mint a Woodoo Chile, vagy az alaposan átfogalmazott Purple Haze. A popularitás oltárán semmit sem áldozó zenekarvezető, aki nemcsak kitűnően felkészült gitáros, jó torkú és hangtónusú énekes, hanem zeneszerző-szövegíró is, a puritán trió formációban, Szkladányi András basszusgitáros és Móré Attila dobos személyében megbízható, a hazai zenei élvonalhoz tartozó muzsikustársakra lelt.
Éleséket egészen más zenével, jóval színesebb hangszereléssel a Ferenczi György vezette Rackajam követte. A blues, a rag, a rock, a funky, a skiffle, a népzene és a magyar nóta keveredéséből megteremtett, jobb híján a world zene skatulyájába belekényszerített egyéni muzsikájuk népszerű vállalkozássá vált. Ferenczi is a blues felől közelített az ország egyik legjobb herfliseként, csak hát Ő sem fért a bőrébe, és Rackajam-zenét csinált. Tavaly kifejlesztett egy, a magyar népdalokat is lejátszani képes diatonikus szájharmonikát, mely hangszerét és tudását a kezdő csárdásokban meg is mutatta nekünk. Később néhány (Ferencz József) császár-nótával lepett és ajándékozott meg minket, egészen elképesztő hangszereléssel. Ehhez alaposan hozzájárultak a zenésztársak: így Bizják Gábor, aki a megszokottól eltérően nem bőgővel vagy basszusgitárral, hanem kürttel hozta az elmúlt század első harmadában működő ragtime együttesekhez hasonlóan a basszust. Apáti Ádám néha basszusgitárt akasztott a nyakába, de a rasztahajú zenész inkább egy tangóharmonikába épített szintetizátort használt, többféle hangszer hangját megszólaltatva. Nyolchúros mandolinon játszott az Elvis sérójú Pintér Zsolt, aki néhány szerzeményben a szólóénekesi feladatot is ellátta. Jankó Miklós, az ütős sem a megszokott dobok, vagy kongák mögé ült, hanem a karibi származású faládára, a cajunra. A csapat vezetője, Ferenczi György a többféle szájharmonikán kívül elővette a népdal átiratokban a hegedűt is, mint a Halmos Béla által a köztudatba énekelt Zöld erdőben, de magas című népdalban. A zenekar erejét mutatta, hogy a vers-feldolgozások, amelyek nem éppen egy sportcsarnok dühöngőjébe valók, ugyanúgy lekötötték a közönség figyelmét, mint pl. a Deák Bill Gyulának és Hobónak a tiszteletére írt bluesok, vagy a vidám, Lonnie Donegan hangulatú skiffle feldolgozások.
Időben, - sőt, várniuk is kellett a zenészeknek - folytatódott a pompás zene: a kaliforniai The Ford Blues Band lépett a színpadra. Nagyon vártam már a találkozást velük, hiszen több lemezem is megvan tőlük, és zenéjüknek is nagy rajongója vagyok. Annak meg külön is örültem, hogy ha a három fivér közül a sikeres szólópályára tért Robben Ford gitáros, nem is, de bátyja, a dobos Partrick, és öccse, a harmonikás-énekes Mark is jelen lesz Pakson. A ’60-as évek végén alakult blues banda édesapjuk, a szintén zenész Charles Ford nevét vette fel, majd első nagylemezük után már Robben nélkül The Ford Blues Band néven működnek napjainkig. Az együttes igazi elektromos Chicago bluest nyomott, Paul Butterfield fehér szájharmonikás útmutatásai alapján, de Mark, a frontember West Coast bluesként aposztrofálta műfajukat. Érdekes volt, hogy a harmonikás virtuóz szólóit nem követte a gitárosé is. Nem hiszem, hogy direkt visszafogottságról lehetett szó, inkább Volker Strifler gitáros igyekezett a blues amerikai szokásainak és stílusjegyeinek megfelelni. Amikor gitározott, néha olyan kristálytiszta, régen hallott gitárhangokat hallottam, mint 1962-ben a Shadows-tól. Persze a keményebb, rockos, bluesos számokban, főként a slide-gitározásai alkalmával már Volker is elengedte magát egy-egy húzósabb szólóval, de mindig ízléssel, visszafogottan. Dewayne Pate, a fiatal basszeros ezúttal hathúros hangszeren játszott, ami igazi ritkaság. Hogy miért kellett neki ez a magas tartományokba bővített gitár, csak akkor tudtuk meg, amikor egy őrült funky ritmusú dalban elengedett egy jó ötperces szólót. Partick Ford, a hatvanhat éves, galambősz dobos keményen és fáradhatatlanul dobolt, de öccse, Mark volt az est sztárja. Olyan futamokat, a magas tartományokban is éles szívásokat-fújásokat produkált, hogy a vastaps sose maradt el. Ámbár, sem az Ő, sem a gyakran szintén éneklő Volker hangja nem volt erős, átütő, a lassú bluesok, mint a Forty Days And Forty Nights, vagy a progresszív darabok, mint a Cream Spoonfuljának átirata, hatásosan szólaltak meg. A nyolcvan perces koncertet végül a ráadás számmal, stílszerűen a So Long-gal fejezték be. A koncert után Mark Ford volt az, aki kijött hozzánk a tömegbe, autogramot osztott, nemes szekszárdi vörösbort ivott, és sűrűn kezet rázott minden útjába kerülővel.
Jóval erőteljesebb és hangosabb zene következett az amerikaiak koncertje után: Julian Sas, a Paksot már megjárt holland gitáros-énekes vágott a húrokba ezután kísérőivel. Nemcsak torzított gitárjának hangja, hanem éneke is sokkalta határozottabb és erősebb volt. Inkább a Leslie West féle hard-rockhoz áll közelebb zenéje, mint a blueshoz. Hogy ez hogyan jött be neki? Tizenkét éves működésük alatt tíz lemezt már kiadott, és ez nem semmi. És az sem, hogy Gary Moore öccse, Cliff, aki szintén a blues gitározásra tette fel az életét, állandó meghívottja Sas bandájának. Szerencsénkre itt volt Cliff Pakson is, és néhány halkabb, de érzelemmel, finomsággal jobban telített dalával ellensúlyozta a mindig erősen mennydörgő hollandot. A sok saját szám mellett felfedezhettünk a trió repertoárjában jó néhány blues örökzöldet, így a Woke Up This Morning című lassú tizenkettest, a Chiken Shack által sikerre vitt Down, Down, Downt, vagy az első Hendrix remekművet, a Hey Joe Sasék által eljátszott tizenöt perces változatát. Rob Heijne dobos mindvégig keményen hozta a négyeket, és a basszeros, Tenny Tahamata is Julian zenei kiteljesedéséért játszott. Az igényesebb percek a műsor végén következtek, mikor Sas és Moore versenyt gitároztak, egy téma bevezető uniszónó után amolyan kérdezz-felelek gitározással. A közönség nagyon vevő volt a boogie-kra, több is elhangzott Hooker mester tollából, és a koncertzáró dal is tőle csendült fel.
Az est, és a csarnok bulik záró zenésze az amerikai Sean Carney volt, akit a hazai T. Rogers három tagja kísért ezúttal. Az Ohio államban, zenészcsaládból származó fehér muzsikus legnagyobb megelégedésünkre valódi amerikai bluest nyomott nekünk aznap este. A híres kultuszfilm, a Blues Brothers Elwood Bluesához hasonló kinézetű, sötét kalapos, napszemüveges gitáros díszbemutatót adott Pakson a klasszikus blues gitározásból, bizonyítva, hogy nem hiába kapta meg az International Blues Challange-n 2007-ben az első helyet. És még erős, zengő, jó hangja is van! És végre voltak nemcsak ritmikai, hanem dinamikai váltások egy-egy számon belül, ahogy a jó öreg B.B. King azt bevezette a blues műfaj számára. És Sean, a sohasem tolakodó, nem bohóckodó, de mégis vérprofi amcsi zenész egy kis popularitásért sem ment a szomszédba: néhány Chuck Berry rock ’n’ roll a műsora végén igazán felforrósította a levegőt. A T. Rogers zenészei inkább a kíséret szerepét vállalták fel aznap este: nem is lett volna esélyük versenyezni Carney-val. Az összeszokottság hiányát csak néha lehetett felfedezni, mikor az „öld meg a végét-effektus” lépett elő, azaz a dal befejezésekor a szólistának bizony gesztikulálnia, hajlongania kellett, jelezvén, hogy vége a számnak.  Mindenesetre velük a koncert, így is parádésra sikerült. Reméljük, jövőre ugyanitt, ugyanekkor hasonló felhozatal vár minket. Mert akkor ismét jövünk!

Szöveg: Gróf István, fotó: Császár Márta (Kifra)


Cathy Lemons: Black Crow
2014-07-16 | kritika


A Wisconsin államból származó, hosszú ideig Dallasban, a ’80-as évek közepe óta San Franciscóban élő Cathy Lemons a harmadik lemezét idén tavasszal jelentette meg. A Black Crow című albumot a 2010-ben kiadott, a veterán basszusgitárossal, Johnny Ace-szel készített CD-hez (Lemonace) hasonlóan, Little G Weevil utolsó hanganyagát is gondozó lemezcég, a VizzTone Label Group dobta piacra. Az albumon tíz felvételt talál a hallgató: hat az énekesnő szerzeménye, mellettük Kim Wilson, Kieman Kane, Earl King és James Brown egy-egy dala került még rögzítésre. Cathy Lemons eddigi pályafutása során olyan nagyságokkal játszott együtt, mint John Lee Hooker, Stevie Ray Vaughan, Anson Funderburgh, Tommy Castro és Mark Hummell, így nem meglepő, hogy a remek nótákat tartalmazó, mesterien szerkesztett, mély érzelmek kiváltására alkalmas lemez elkészültében a műfaj krémjéhez tartozó vendégzenészek, Doug James, Volker Strifler és Kid Andersen is segédkeztek.

VizzTone Label Group, 2014

hoati


Blues parádé a paksi Duna-parton - a Nemzetközi Gastroblues Fesztiválról jelentjük (I. rész)
2014-07-14 | kritika


Huszonkettedik alkalommal rendezték meg Pakson a már jól bejáratott Gastroblues Fesztivált, ami a foci VB negyeddöntői és a nagy kánikula ellenére is ezrével vonzotta a blues, a jazz, a rock, valamint a kulináris élvezetek, azaz a jó kaják és a finom borok szerelmeseit. Négy helyszínen negyven előadó lépett fel a háromnapos rendezvényen, de a fő attrakciók az ESZI Sportcsarnokban, a hagyományokhoz híven, péntek és szombat este zajlottak le.
Pénteken késő délután, az előzenekarokat követően a Deák Bill Blues Band lépett a színpadra, hogy a tőlük megszokott színvonalon előadott, és kitűnő hangulatot teremtő muzsikájukkal valósággal felpaprikázzák a „dühöngő” közönségét. Bill Kapitány semmit sem öregedett, ugyanazzal a hévvel énekelte a Hobo Blues Band korabeli, majd a későbbi saját dalait, mint harminc éve, mióta az együttese működik. A szólók alatt a már a színpadképhez tartozó Fradi törülközőjével korbácsolva a ritmust, és az ismert „haj, haj, haj, haj” kiáltásokkal ösztönözte tapsra a közönséget. A legszebb számok a lassú bluesok, a Rossz vér, A titkos lány és a Nem haragszom senkire voltak, ahol jól kijött az énekes érzelemdús hangja. A legelső, és talán a leginkább átütő Hobo slágerrel, a 3.20-as  blueszal zártak, hogy aztán a ráadással, egy nem éppen a blues műfajába tartozó dallal, Szörényi Leventéék István, a királyából idézett Áldozatunk fogadjátok cíművel emeljék tetőfokára a csarnok hangulatát. A bandában Bécsy Bence korrekten gitározott, Takács József dicséretesen hozta a jól érzett basszust, Szabó Csaba határozottan irányította a ritmusszekciót, Horváth Zsolt pedig példásan kísért, de nem sokat szólózott, szólózhatott az egyébként is kissé halkabbra engedett billentyűkön.
Másodikként Little G Weevil, vagyis Szűcs Gábor következett, aki a blues szülőföldjén, Amerikában vert rá az ottani élmezőnyre 2013-ban, mikor megnyerte szóló/duó kategóriában az International Blues Challange-et. Elsőként talán az angol Jo-Ann Kelly, majd öccse, Dave Kelly vették a fáradságot a ’60-as évek végén, hogy a műfaj öregjeitől az otthonaikban tanulják meg a delta blues szakmai fortélyait. Gabesz is így döntött, Egyesült Államokban tanul és él, 2005 óta csak látogatóban van Magyarországon. Mind a The Treaser, mind a tavaly megjelent Moving című albumjairól játszott szerzeményeket. Ezek zöme a Mississippi delta, valamint Memphis környéki blues stílus jellegzetességeit hordozzák. Érdekes volt látni a nagy kivetítőn, hogy Gabesz a gitárja hangjai közül nem a leghangzatosabb alsó és felső E-húrt használta főleg, hanem a „közben levőket”. Az A volt a basszushang, a csípett húrok, és az improvizációk zöme is a G és H húron szóltak, ezáltal keményebb, ritmusosabb, határozottabb, amolyan John Lee Hookeres lett a hangzás, és ez adta meg a művésznek azt az elismerést, amelyet az egyébként hálátlan, szólóban való fellépésével mégis kapott a közönségtől. Little G Weevil is élt a nagy country blues gitárosok technikájával: a H húrt egy-egy számban lejjebb eresztette, áthangolta hangszerét, ezáltal más tónusú akkordokat játszva. Egy rag ritmusú dallal zárta műsorát, majd visszataps után ráadás is következett.
Egészen más zene következett ezután, a The Magic of Santana elnevezésű formáció, ami tulajdonképpen német zenészekből álló, 2010-ben alapított tribute együttes. A németek az évtized elején jöttek össze azzal az Alex Ligertwood énekessel, aki tizenöt évet, és azzal a Raul Rekow kongással, aki több mint harminc évet „szolgált” a mexikói gitármágus eredeti zenekarában. Péntek este összesen kilencen voltak a színpadon, közülük négyen doboltak, így az egzotikus latin zene hamar megnyerte főleg a táncos lábú lányok kedvét. A Westfáliától északra természetben nemigen hallható, trópusi hangulatot idéző hosszú tücsökciripeléssel kezdték az esti varázslatot, majd jöttek a Santana dalok egymás után. A ’69-es bemutatkozó, majd a következő évben kiadott Abraxas album legkelendőbb számai szólaltak meg, mint a Black Magic Woman, a Gipsy Queennel párban, az Oye Como Va, és a többiek, de a későbbi híres instrumentális tétel, az Európa is elhangzott. Egy-egy hard-rockos nótát is hallhattunk, de többnyire a latin ritmus dominált. Alex éneke nem vett le a lábamról annyira, talán a kora is belejátszhatott ebbe. A másik eredeti zenész, Raul ellenben profi volt, négy, maga előtt felállított piros kongán szaporán járt a keze, és nagyokat is rögtönzött. A negyedórásra sikeredett, a legendás woodstocki fesztiválon is elhangzott Soul Sacrifice című szerzeménnyel búcsúztak el az igencsak hosszú műsort adó zenészek, majd ráadásként mind a kilencüket megénekeltető vokális számmal zárták programjukat.
A latin zenét eredeti brit blues zene váltotta ezután, erősen csökkentett létszámban, azaz trióban. Az este fénypontja szakmailag mindenképpen a Leeds városából származó, a harmincan jóval innen levő csinos, kedves, közvetlen modorú, sztár allűröktől mentes Chantel McGregor gitáros-énekesnő volt. A British Blues Awardson 2012-ben a legjobb női énekes, tavaly az év gitárosa, valamint ismét a legjobb női énekes címet elnyert zenész az amúgy is később elkezdhető műsorát késleltette, hogy a hangbeállítások után megadta magát a basszus-erősítő, majd egy pár percre rá a dob lábgépe is használhatatlanná vált. A technikai szünet miatt is félénken kezdő együttes azután egyre inkább belejött a zenélésbe: a 2011-es lemezről, a Like No Otherről szólalt meg néhány dal, majd a nagy elődöktől, Prince-től egy végeláthatatlan dallamos impróval a közepén a Purple Rain,  Jimi Hendrix-től egy másfajta varázslatot teremtő Woodoo Chile, Alvin Lee-től pedig egy hard-rock nótát játszott le McGregor kisasszony triója. Próbáltam magamban összehasonlítani más női sztárokkal, de talán Joan Jett fiúkat is megszégyenítő kemény gitárjátéka, Suzie Quatro szintén kőkemény énekstílusa jöhetett számításba, persze egész más stíluskörnyezetben. Chantel pedig egyre dögösebben játszotta a rock-blues, majd a még keményebb hard-rock számokat, amelyben segítségére volt az öthúros basszuson nagyszerűen játszó fekete zenésztársa, Richard Ritchie, és a Keith Mooni adottságokkal megáldott, azaz kétszámonként egy pár dobverőt darabokra aprító ütős, Keith McPartling is. Utóbbinak a technikusok háromszor cseréltek lábgépet. Nem hiszem, hogy mind selejtes lett volna… Ráadásként egy kemény rock-blueszal fejezték be koncertjüket a britek, majd a szerény, közvetlen zenekarvezető lejött a színpad mellé autogramot osztogatni egészen addig, míg volt rá jelentkező. Megmondom őszintén, a közelmúltban hallott fiatal honfi- és pályatársával, Matt Schofieldel összehasonlítva, jobban tetszett Chantel gitározása, mint az ötödik lemezén is túljutott srácé.
Már jóval elmúlt éjfél, mikor az utolsó blokk, a Purple Zeppelin Jam elkezdődött. Hazai zenészekből verbuválódott a Cry Free, mely már több mint egy évtizede játssza a hard-rock koronázatlan királyának, a Deep Purple-nak nótáit. Előtte lépett fel a fiatalabb életpályájú Zep Session, mely a heavy-metál megteremtőjének, a Led Zeppelinnek állít emléket dalainak tolmácsolásával. Ámbár későre járt már, de a két, egymást követő, majd együtt is játszó banda nem hagyta elbóbiskolni a teremben tartózkodókat. A Zep tagjainak dicséretére válhatott, hogy nem csak a törő-zúzó I, II., és III. Zeppelin albumról választottak számokat, hanem a későbbi balladákból is. A basszus-dob ritmusszekciók biztosan hozták a kíséretet, a hangszeresek is többé-kevésbé. De hogy Robert Plant hangját élethűen visszaadják, vagy Ian Gillanét, de még David Coverdale-ét is, az nehezen várható el a még a legjobb torkú énekesektől is. A tribute zenekarok jól szóltak, parázs hangulatot vittek a hajnali csarnokba.

Szöveg: Gróf István, fotó: Császár Márta (Kifra)


The Black Keys: Turn Blue
2014-07-11 | kritika


A Black Keys sikere 2008-ban az Attack & Release című lemez megjelenésével kezdődött: ezt az albumot már igazi producer, a jónevű Danger Mouse gondozta, a lemez rendes stúdióban készült, amik azt eredményezték, hogy az amerikai albumlista első húsz helyezettje közé került, sőt, a Rolling Stone magazin az év legjobbjai közé választotta. A Dan Auerbach gitáros-énekes és Patrick Carney dobos alkotta duó következő két lemeze, a Brothers és az El Camino aztán világsztár státuszba röpítette az ohiói Akronból származó párost.
Nyolcadik stúdióalbumukat, a májusban piacra került Turn Blue-t komoly várakozások előzték meg, hiszen ez a lemez már nem egy reményteljes, feltörekvő zenekaré, hanem egy olyan együttesé, amelynek meg kell mutatnia, hogy a siker nem véletlenül csúszott be.
A fiúkat az új hanganyagnál ismét Danger Mouse segítette, aki részt vállalt a dalok megírásában, a szintiszólamok feljátszásában is. A blues-rocktól szinte teljes eltávolodást hozó album melankolikusabb, sötétebb az elődjeinél, ami ha tudjuk, hogy Auerbach a közelmúltban elvált feleségétől, a gyerekláthatás elhúzódó pere pedig nyilvános élveboncolássá vált, cseppet sem meglepő. A lemez jó pár slágert tartalmaz, gondoljunk csak a Weight Of Love, az In Time, a Bullet In The Brain című szerzeményekre, a tetőpontot mégis a már kislemezként is kiadott, tévéprédikátoros klippel felhevített Fever jelenti.
A 2013 nyarán rögzített Turn Blue kiváló hanganyag, bár a Black Keys három éve megjelent, eddigi legjobb lemezének tartott El Camino szintjét azért nem éri el, de arra mindenképpen képes, hogy a zenekar emelkedő csillagát egy kicsit még feljebb tornássza. Ez abból is látszik, hogy az album kiadása után a Billboard 200-as lemezeladási listájának élére ugrott, míg az El Camino korábban csak a második helyig tudta felküzdeni magát.

Nonesuch Records / Magneoton, 2014

hoati


Southpaw Steel 'n' Twang: Hale's Pleasure Railway
2014-07-06 | kritika


Számtalan balkezes gitárost találunk a blues- és a rockzenei világban, közülük Albert King, Jimi Hendrix, Tommy Iommi és Kurt Cobain neve talán mindenki számára ismerősen cseng. A gitáron balkézzel játszók táborát erősíti a hazánkban szinte teljesen ismeretlen, ám az északi országokban komoly elismertségnek örvendő finn Ville Leppanen. Jómagam Micke Björklöffel való közös munkái révén ismertem meg a Lefty becenévre hallgató muzsikust, aki JP Mönkkönennel (basszusgitár) és Tero Mikkonennel (dob) karöltve 2010-ben Southpaw Steel 'n' Twang néven zenekart hozott létre. A trió bemutatkozó lemezén található dalok a blues, jazz és a bluegrass elemeit viselik magukon, de a Dark C című számban a progresszív zene is tetten érhető. A Steel 'n' Twang a capella előadását leszámítva csakis instrumentális szerzeményeket hallunk, melyekben Leppanen gitárjátéka (lap, pedal steel, elektromos, akusztikus és bariton) dominál. Két dalban (Bayou, Feather Wheather) vendégzenészként Jukka Haikonen Lowrey orgonán játszik, szinte észrevétlenül, csupán a hangulat kedvéért. Ígéretes kezdet, talán nem csak a saját nevemben mondhatom: kíváncsian várjuk a folytatást!

Bafe’s Factory, 2014

hoati


Blues Fesztivál a gyulai várban
2014-07-02 | koncertajánló


Ebben az évben kilencedik alkalommal rendezik meg a Vár Blues Fesztivált a Gyulai Várszínház szervezésében. A gyulai vár reneszánsz udvarán felállított várszínpad kitűnő akusztikájú, így mindig nagy élmény itt meghallgatni a blues műfaj legjelesebbjeit itthonról és külföldről. A 2014. július 20-án tartandó fesztivál idei külföldi sztárvendégei az olasz Luca Giordano Band és az Egyesült Államokból érkező Sax Gordon szaxofonos, a hazai színeket pedig a Magyar Atom, a Pribojszki Mátyás Band és a Kéknyúl Hammond Band képviseli.

A Luca Giordano Band az egyik legjobb blues zenekar Itáliában. Erről a gyulai fesztiválközönség tavaly már meggyőződhetett, amikor az azóta tragikusan elhunyt, Eric ’Guitar’ Davis-szel adtak egy feledhetetlen koncertet. Luca Giordano gitáros éveket töltött Chicagóban, ahol magába szívta a blues játékmódjának gyökereit. Gitárjátéka, éneke a blues lényegét mutatja be, és ebben segítik kitűnő zenésztársai is. Idén az olasz együttes sztárvendége a kiváló amerikai szaxofonos, Sax Gordon. Az őrületes show-kat csináló muzsikus minden alkalommal feltüzeli a közönséget. Gordon stílusa szerencsésen ötvözi az R&B-t, a blues mélységét, a rock vadságát és a gyönyörű balladákat. A Kaliforniából származó művész pályafutása során olyan neves blues muzsikusokkal lépett fel és készített lemezeket, mint Luther ’Guitar Junior’ Johnson, Jimmy Witherspoon, Champion Jack Dupree és John Hammond. Négy önálló albumot jelentett meg eddig saját zenekarával. Várhatóan nagy sikert fog aratni a Vár Blues Fesztiválon az olasz együttes szólistájaként.
Tátrai Tibor a mai gitárosok legjobbika. Játékával évtizedek óta megörvendezteti a hallgatókat sok népszerű együttes szólistájaként. Fiatal korában Radics Béla volt rá nagy hatással, akitől sokat tanult. Tizenhét éves volt, amikor elhívták a Kárpátiába játszani. Ezt a Juventus zenekar, majd a legendás Syrius együttes követte. Innen a Minibe vezetett az útja, majd Horváth Charlie zenekarához, az Olympiához csatlakozott. Játszott a Generálban, az Új Skopióban és a Hobo Blues Bandben. Ezután főleg saját formációiban lépett fel: a Tátrai Bandben, a Magyar Atomban, a Boom Boomban és a Latin Duó zenekarban. A Békés megyei városban a kitűnő zenészekből álló Magyar Atommal láthatják az érdeklődők.
Pribojszki Mátyás az egyik legjobb szájharmonikás Európában, ahol mintegy harminc országban lépett fel együtteseivel. Jelenlegi csapatával, a Pribojszki Mátyás Bandel újrapozícionálta a szájharmonikát megmutatva, hogy ez az intim szólóhangszer a blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezéseket, új ízeket. A Békéscsabáról indult muzsikus nem csak aktuális zenekaraival koncertezik, de nagyon sok magyar neves előadó lemezén, koncertjein is hallható egyedi játéka. Fellépésein a legnagyobb világsztárokkal is játszott már, olyanokkal, mint Charlie Musselwhite, Bob Margolin, Duke Robillard és Mike Sponza. Az utóbbi években a megújult Pribojszki Mátyás Bandel lép fel, amelyben Szász Ferenc gitározik, Kovács Erik zongorázik, Molnár Dániel dobol és Eckert Ervin basszusgitározik.
A Kéknyúl Hammond Bandet a hazai és nemzetközi fronton egyaránt elismert billentyűs, Premecz Mátyás alapította 2008-ban, hogy izgalmasan kiaknázza a közel félszázados Hammond orgonájában rejlő könnyűzenei lehetőségeket. Először instrumentális zenéket játszottak, később csatlakozott hozzájuk Andy Hefler énekes. Bár a Kéknyúl hangzása ma is a Hammond orgonára épül, a hangszer kevésbé van előtérben. Céljuk egy olyan vokális-instrumentális hangzás elérése, amelyben minden zenész megtalálhatja a maga terét. Az együttes nem csak a budapesti klubélet kedvence évek óta, hanem valamennyi hazai fesztiválra is meghívást kaptak, több sikeres koncertjük volt külföldön is. A kilencedik alkalommal megrendezendő Vár Blues Fesztivál nyitózenekarának eddig két lemeze jelent meg, az első 2010-ben Nahát babám, a második 2014-ben The Wind Plays Me címmel.


Al Cook: Mississippi 1930
2014-06-29 | kritika


A zenei karrierjét ötven éve kezdő Al Cook neve ellenére osztrák muzsikus. Fiatalkorában a csillagászat és a fizika érdekelte, tudós akart lenni, de munkásosztálybeli családja nem engedhette meg, hogy egyetemre menjen. Sokáig gyárban dolgozott, Elvis Presley hatására kezdett el foglalkozni a zenéléssel, ami lehetőséget adott a számára, hogy kitörjön a szürke hétköznapokból. Az Alois Kurt Koch néven született muzsikus friss albumának létrejöttét Son House, Charley Patton, Willie Brown és Louise Johnson 1930. május 28-ai legendás sessionja (Legendary Delta Blues Session) inspirálta. A Mississippi 1930 című lemez két szám kivételével csakis a bécsi zenész szerzeményeit tartalmazza. A dalok, melyeket hallgatva izgalmas időutazást tehetünk arra a helyre, ahol a blues született, a delta-blues legjobb hagyományain alapszanak. Ez nem meglepő, mivel Cook olyan kiváló muzsikusokkal került pályája során kapcsolatba, mint Honeyboy Edwards és Johnny Shines. A kiadványhoz társuló füzet, a dalok közötti átkötő szövegek sokat elárulnak az érdeklődőknek a műfajról. Al Cook sorban tizenötödik lemezét jó szívvel ajánlom rajongóknak és zenészeknek.

Wolf Records, 2014

hoati


Koncertfelvétel a Tűzkerék zenekartól
2014-06-25 | hír


Ma is sokan és sokféleképpen teszik fel a kérdést: milyen zenész is volt Radics Béla? A felvetést érzelemmentesen és adekvát módon nehéz megválaszolni, különösen egy konkrét koncertfelvétel fényében. Annyi bizonyos: aki csak egyszer is látta őt a színpadon, hallotta egyedi, invenciózus játékát, egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb. R.B. Kapitány pályája során a legkiválóbb hangszeres muzsikusokat igyekezett maga köré gyűjteni, s mindez a kölcsönösségen alapult: Radics Bélával szívesen játszottak az ország vezető zenészei. Játékát leginkább amatőr felvételek őrizték meg az utókornak. Ezek közé tartozik az iváncsai kultúrházban 1978. június 25-én rögzített Tűzkerék (Radics Béla, Póka Egon és Döme Dezső) koncert is, amely felvétel Radics Béla művészetének egy fontos darabja, a magyar rockzenei örökség része. A koncert először bakeliten jelent meg, de azt az időkorlát miatt meg kellett vágni. Ezúttal a teljes hanganyag látott napvilágot természetesen digitálisan gondosan megtisztítva, hogy a kor minőségi elvárásainak megfelelhessen. A Tűzkerék ’78 című CD a Retro Mediának köszönhetően került piacra.


Gastroblues Fesztivál huszonkettedszer
2014-06-20 | koncertajánló


22. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
2014. július 4-6.
Paks

Hazánk egyik legnagyobb múltú fesztiválja immár huszonkettedik alkalommal várja a blues és más színvonalas zenei stílusok kedvelőit a Duna menti városba. Paks az eltelt bő két évtizedben a zenerajongók, a gasztronómia iránt érdeklődők és a borbarátok számára kihagyhatatlan helyszínné, mondhatni kötelező programmá vált július első hétvégéjén.


Az idei fesztivál sem szűkölködik neves hazai és külföldi előadók, zenekarok színpadra állításával. Első ízben látogat Magyarországra a tavaly Nagy-Britanniában az év legjobb blues gitárosának és énekesnőjének választott Chantel McGregor, aki férfiakat is megszégyenítő módon kezeli hangszerét. The Magic of Santana név alatt Carlos Santana zenéjét idézi meg a latin rock mágusának két egykori zenésze, az énekes Alex Ligertwood és a kongás Raul Rekow német muzsikusok segítségével. Tehát Carlos Santana szelleme és zenéje lesz jelen Pakson, nem pedig a személye!
Az amerikai Ford Blues Band az 1970-as évektől a fehér blues egyik legjelentősebb zenekara. A három Ford-fívér közül a gitáros Robben már régóta külön utakon jár. A zenekarvezető-dobos Patrick mellett a szájharmonikás Mark ismét szerepel a csapatban, amelyik hozzánk jön. A Robben Ford helyére lépett német származású Volker Striffler ugyancsak kitűnő gitáros.
A holland Julian Sas éppen 10 évvel ezelőtt a Gastroblues Fesztivál színpadán mutatkozott be a magyar közönségnek, amely rögtön szívébe zárta a barátságos, közvetlen és jókezű gitárost. Julian saját zenekarával érkezik. Műsorához csatlakozik Cliff Moore, aki ugyancsak a közönség kedvence.
Az amerikai Sean Carney 2007-ben elnyerte a memphisi International Blues Challenge-en a legjobb zenekar díjat, valamint Albert King-díjjal is jutalmazták. Ezúttal a magyar T.Rogers zenekarral mutatkozik be a Gastroblues Fesztiválon.
Sokadszorra lép fel a Duna-parti városban az Egyesült Államokban élő, napjainkban a hazai X-Faktor mentoraként tevékenykedő Little G Weevil (Szűcs Gábor), aki a tavalyi évben megnyerte az International Blues Challenge legjobb szóló/duó előadója kategóriát, valamint legfiatalabbként jelölt volt az idei amerikai Blues Music Award díjra akusztikus blues előadó kategóriában.
A hazai előadók közül a Deák Bill Blues Band, valamint Ferenczi György és a Rackajam együttes nem szorul külön bemutatásra. Az utóbbi csapat Pál István „Szalonna” (Paks testvérvárosa, a kárpátaljai Visk szülötte) bandájával közös koncertet ad a helyi evangélikus templomban. Külön figyelmet érdemel a tehetséges muzsikusokból álló, három éves múltra visszatekintő Soulbreakers együttes, amely új énekesnőjével éppen tavaly decemberben az előző évi Gastroblues Fesztivált záró rendezvényen mutatkozott be. Pleszkán Écska édesapja, a nemzetközileg elismert jazz-zongorista Pleszkán Frigyes, akitől nem csak különleges keresztnevet, hanem tehetséget és a zene szeretetét is kapta.
A teljesség igénye nélkül ajánljuk szíves figyelmükbe Petruska Andrást, aki tavaly mutatkozott be a fesztiválon és az idén egy különleges albumot adott ki, amelyben az M4-es metró állomásait öntötte dalba. Az első fesztiválon szerepelt szaxofonos Muck Ferenc ezúttal családi zenekarával lép fel, melyben három iker gyermeke is játszik.
Az előzőekben kedvcsinálóként néhány fellépőt emeltünk ki, de a hagyományokhoz híven az idén is több fellépőt láthatnak a Paksra érkezők, és a hagyományos vasárnapi főzőversenyekre már most lehet készülni! Nem marad el a másfél évtizede megrendezésre kerülő borbarát találkozó sem. A teljes műsort pedig a fesztivál honlapján találhatják meg az érdeklődők: www.gastroblues.hu



Little G Weevil magyarországi fellépései
2014-06-07 | koncertajánló


Little G Weevil, vagyis Szűcs Gábor mesebeli karriert járt be: tíz éve egy szál gitárral, egy bőrönddel és ezerháromszáz dollárral a zsebében költözött az Egyesült Államokba, mosogatott, minden munkát elvállalt, mellette zenélt, második lemeze, a The Teaser 2011-ben már az év tíz legjobb bluesalbuma közé is bekerült, 2013-ban pedig megnyerte az International Blues Challenge nevű versenyt szóló/duó kategóriában, illetve a legjobb gitárosnak járó címet is megkapta. Idén a blues Grammy-díjának számító Blues Music Awards-ra jelölték, ami hatalmas megtiszteltetés, hiszen magyar blueszenész ilyen sokra még soha nem vitte ebben a műfajban. A napokban került nyilvánosságra, hogy egy időre „pihenteti" az egyesült államokbeli életét, és az X-Faktor mentoraként dolgozik majd. A hazai rajongók a nyári hónapokban az alábbi időpontokban és helyeken találkozhatnak vele.

Fellépések
június 10.: Biatorbágy, Café Chaplin
június 12.: Dunaújváros - DUDIK Fesztivál
június 13.: Solymár, Apáczai Csere János Művelődési Ház és Könyvtár (zenekarral)
június 18.: Szolnok - 9. Szolnoki Tiszavirág Fesztivál
június 19.: Jászberény – Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál (Szabó Tamással)
június 20.: Orfű - Fishing on Orfű
június 21.: Jászberény – Jászberényi ZagyvaParty Fesztivál (zenekarral)
július 02.: Sopron - VOLT Fesztivál
július 04.: Paks - 22. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
július 09.: Budapest - Kobuci Blues Fesztivál (zenekarral)
július 29.: Eger, Zenepavilon
augusztus 02.: Kapolcs - Művészetek Völgye (a Muddy Shoes-zal)

hoati


A Vadászattal indul az első VisegRock Fesztivál
2014-06-04 | koncertajánló


Festői táj, jó levegő, finom vadételek, és nem utolsó sorban fergeteges muzsika várja mindazokat, akik tartalmas kikapcsolódásra vágynak június első szombatján. Az íncsiklandó vadételek és egyéb színvonalas programok mellett terítékre kerül az idén harmincéves, kultikus Hobo Blues Band-alkotás, a Vadászat is.

Egész napos programot kínál az első vadászati, gasztronómiai és zenei találkozó a nemrég birtokba vett visegrádi Rendezvénytéren, 2014. június 7-én. Miután a város sikeresen vett részt „Az ezeréves Visegrád Városközponti fejlesztése” című, Európai Unió által finanszírozott pályázaton, a fejlesztési terv keretében létrehozták az új szabadidős területet. Az átadással megnyílt a lehetőség a város által szervezett időszakos, valamint évente visszatérő rendezvények méltó körülmények között való lebonyolítására. Ennek köszönhetően már az idei évben egymást váltják egymást a kulturális és egyéb események, amelyekkel minden korosztályt igyekeznek elérni.
A Dunakanyar egyik legszebb tájékán egészen a középkorig nyúlnak vissza a vadászati tradíciók - e nemes hagyományt kívánja megidézni, a hagyományteremtő céllal létrehozott VisegRock Fesztivál. A zenei kínálatról és a hangulat megalapozásáról a bólyi Fekete Bárány zenekar mellett a budapesti Rootsters formáció gondoskodik, miközben a vállalkozó kedvű alkalmi szakácsok a vadhúsos bográcsok mellett mérhetik össze „konyhatechnikai” ügyességüket. Várhatóan délután ? 6-ra már kihirdetik a gasztronómiai csörte eredményét: a győztesek körében értékes ajándékok találnak gazdára.
A Tűzkerék xT zenekar a közeli Esztergomból érkezik, magukkal hozva Radics Béla szellemi örökségét, valamint a hetvenes évek rhythm & blues atmoszféráját. Jimi Hendrix és Cream interpretációik mellett saját szerzeményeikből is kaphatunk kóstolót.
1984-ben került a boltokba a Hobo Blues Band nagyhatású, esetenként meghökkentő, mára végérvényesen kultikussá lett konceptalbuma, a Vadászat. Régóta kerestem valamilyen foglalkozást, rítust, eseménysorozatot, ami az emberiség életét kezdettől fogva végigkísérte. Katonák, k…vák, kocsmák, templomok, papok, ripacsok - mint mi -, és vadászok mindig voltak. Vadászat volt, van és lesz is. A helyszín tökéletes. Az erdő. Itt rejtőzködnek hősök, csavargók, üldözöttek, remeték, szerelmesek. A gyönyörű, még létező természet, madarak, lepkék, vadak. Az erdők mesefigurái, a törpék, koboldok, tündérek, óriások, banyák, varázslók. Ebbe a környezetbe és a vadászat rítusába próbáltam belehelyezni mindazt, amit gondoltam és éreztem akkoriban - emlékezett vissza egy interjúban Földes László Hobo a nagy port kavart alkotás születésének körülményeire.
A VisegRock Fesztiválon a dupla HBB lemez zeneanyaga Hobo és Bandája (Földes László, ifj. Tornóczky Ferenc, Póka Egon és Szakadáti Mátyás) előadásban csendül majd fel, méltó emléket állítva a három évtizedes tematikus album megjelenési évfordulójának.
A belépődíjmentes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár az első VisegRock Fesztivál!


Koncert egy blueszenészért
2014-05-31 | koncertajánló


A Vöri & The Rockets frontembere jelenleg is könnyű droggal kapcsolatos börtönbüntetését tölti. Június 4-én a budapesti Kobuci Kertben (III. Kerület, Fő tér 1., Zichy-kastély udvara) zenésztársai találkoznak, hogy segítsenek szabadságvesztését töltő társuknak. Az együttes tagjai, Bacsa Gyula, Hevesi Norbert, Adamecz József és Kovács Lajos a zenekar tavaly decemberben megjelent Változnék című albumát szeretnék népszerűsíteni, a lemez utáni bevételből pedig Vöri pénzbírságát fizetnék ki. A koncert 19.30-kor a Ripoff Raskolnikov Band fellépése előtt kezdődik, amelyen az osztrák blues zenész is részt vesz, csakúgy mint a Sonny And His Wild Cows vezetője, Sonny. A Vöri & The Rockets albuma megvásárolható lesz a helyszínen 2000 forintért, illetve megrendelhető az MG Records webshopjából.



Ajánlások a lemezhez

Nemes Nagy Péter:
„Nagy Zoltán ’Vöri’ egy két évtizeddel korábbi duó (The Roots) beltagjaként került látókörömbe, majd ugyanúgy el is tűnt onnan. A most megjelenő zeneanyag bizonyítja, hogy kis hazánkban mennyi rejtett tehetség van. Olyanok, akik nem habkönnyű, bulváros vetélkedők, tehetségkutatók szárnyán akarnak ismertek lenni. Az igényes saját szerzemények rádióbarátok, méltó helyet foglalnak el a legjobb magyar nyelvű blues felvételek között. Mindezt kellemes énekhang és kiváló zenészi teljesítmények erősítik.”

Pribojszki Mátyás (Pribojszki Mátyás Band):
"Minőségi, lendületes blues, swing és boogie woogie. Ez a Vöri & The Rockets új lemeze. Ráadásul igazán különleges ízt adnak a sokak által várt, vidám és őszinte magyar nyelvű szövegek."

Szabó Attila (Csík zenekar):
„Ha csak egy dalt kellene választanom erről a lemezről, akkor igencsak nehéz dolgom lenne.  Melyiket ajánljam? Egy jó kis boogie woogie-t, a Levelet kaptam címűt? Vagy a legkiválóbb Sonny Terry - Brownie McGhee hagyományokat idéző It Hurts Me Too-t? Esetleg a finoman funkos Változnékot? Hál’ Istennek nem vagyunk egy dalra korlátozva, így jó szívvel ajánlhatom az egész albumot.”

Retkes Attila, a Gramofon - Klasszikus és Jazz főszerkesztője:
"Előadásuk bizonyítja, hogy a hagyományos blues és boogie woogie korántsem múzeumi tárgy, hanem a 2010-es években is lehet eleven, élő zenei szövet, amit érdemes új tartalommal megtölteni."

Dezsőffy Rajz Katalin szinkronrendező:
„Színvonalas zenei teljesítmény, kellemes stílus, finoman karcos hang, virtuóz gitár. A Vöri & The Rockets a generációm életérzéseit fogalmazza meg, ha őket hallgatom, szinkronba kerülök magammal.”

hoati


Magic Sam: Live At The Avant Garde
2014-05-18 | kritika


Samuel ’Magic Sam’ Maghett 1937-ben született a Mississippi állambeli Grenadában. Otthon készített hangszeren kezdett el gitározni, majd családjával 1950-ben Chicagóba költözött, ahol megkapta első igazi gitárját. Hét évvel később leszerződtette a Cobra Records, részükre az All Your Love és az Easy Baby című szerzeményeket rögzítette először. A ’60-as években a műfaj olyan nagyjaival készített lemezeket, mint Otis Rush és Buddy Guy, de rövid ideig együtt dolgozott Homesick James Williamsonnal is. Bemutatkozó albumát, a West Side Soult 1967-ben a Delmark Records adta ki, melyet ugyanennél a kiadónál egy év múlva a Black Magic követett. Az igazi áttörést az Ann Arbor Blues Fesztiválon való szereplése hozta el számára ’69-ben. Sikerének köszönhetően rengeteg helyre hívták az Egyesült Államokban és Európában is, így szinte sokkolta a bluesvilágot a halála december elsején. Az elmúlt évtizedekben sereg hanganyagot adtak ki tőle, a legutolsó ilyen a Live At The Avant Garde című koncertlemez. A tizenkét számos CD Magic Sam 1968. június 22-én Milwaukee városában található Avant Garde kávézóban adott koncertjét tartalmazza. A felvételeket egy középiskolás diák, Jim Charne rögzítette magnóval. A repertoár Maghett négy saját dala mellett többek között Freddy King, Willie Dixon, Muddy Waters, Otis Rush és B.B. King szerzeményeiből áll. Magic Sam, csakúgy, mint a hozzá hasonlóan a ’30-as években született gitárosok, Otis Rush, Albert King, Freddie King és Buddy Guy, sokat csiszoltak az általuk játszott stíluson, melyben a hosszú, siránkozó hangokat gyors futamokkal váltakoztatták, sziporkázó díszítésekkel és ismételgetett riffekkel operáltak - mindezek a tavaly megjelent albumon jól megfigyelhetők. A hanganyag minőségére nem lehet panaszunk, mi több, felül is múlja korábban szintén a Delmark Records által kiadott koncertlemezek minőségét.

Delmark Records, 2013

hoati


Átadták a Blues Music Awards díjait
2014-05-09 | hír


Tegnap átadták a 35. Blues Music Awards díjait. A memphis-i Cook Convention Centerben ünnepélyes gála keretein belül huszonöt kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét. Az akusztikus előadó kategóriában jelölték Szűcs Gábort, vagyis Little G Weevilt, aki fellépőként is szerepelt az eseményen. A díjátadón végül a papírforma érvényesült, és Doug MacLeod lett a legjobb akusztikus előadó, ahogyan ő kapta a legjobb akusztikus albumért járó trófeát is. A magyar származású Ronnie Earl és John Németh egy-egy díjat vihetett haza.

A díjazottak:

Acoustic Album
Doug MacLeod: There’s A Time

Acoustic Artist
Doug MacLeod

Album Of The Year
Billy Boy Arnold, Charlie Musselwhite, Mark Hummel, Sugar Ray Norcia, James Harman: Remembering Little Walter

B.B. King Entertainer
Buddy Guy

Band
Tedeschi Trucks Band

Best New Artist Debut
Shawn Holt & The Teardrops: Daddy Told Me

Contemporary Blues Album
Trampled Under Foot: Badlands

Contemporary Blues Female Artist
Susan Tedeschi

Contemporary Blues Male Artist
Gary Clark Jr.

DVD
Royal Southern Brotherhood: Songs From The Road (Ruf Records)

Historical Album
Various Artists: The Sun Blues Box (Bear Family Records)

Instrumentalist - Bass
Danielle Schnebelen

Instrumentalist - Drums
Cedric Burnside

Instrumentalist - Guitar
Ronnie Earl

Instrumentalist - Harmonica
Charlie Musselwhite

Instrumentalist - Horn
Eddie Shaw

Koko Taylor Award
Diunna Greenleaf

Pinetop Perkins Piano Player
Victor Wainwright

Rock Blues Album
Tedeschi Trucks Band: Made Up Mind

Song
Lurrie Bell: Blues In My Soul (Lurrie Bell: Blues In My Soul)

Soul Blues Album
Bobby Rush: Down In Louisiana

Soul Blues Female Artist
Irma Thomas

Soul Blues Male Artist
John Németh

Traditional Blues Album
Billy Boy Arnold, Charlie Musselwhite, Mark Hummel, Sugar Ray Norcia, James Harman: Remembering Little Walter

Traditional Blues Male Artist
James Cotton

hoati


Ruben Hoeke Band: Loaded
2014-05-06 | kritika


Ruben Hoeke a holland blues, rock és pop zenei élet jól ismert alakja. Tinédzserként még futballistának készült, arról álmodott, hogy a nemzeti tizenegyben fog szerepelni, azonban álma rögvest szertefoszlott, amint meghallotta a Guns ’n’ Roses Sweet Child O’ Mine dalának gitár intróját - a labdát gitárra cserélte, majd elkezdett gitározni tanulni. Első együttesét 1992-ben Blues On The Road néven hozta létre, melyet több formáció követett. Saját neve alatt futó zenekarát, a Ruben Hoeke Bandet 2004-ben alapította meg. Az együttes aktuális hanganyaga, a korábbi lemezeikhez képest rockosabb Loaded tavaly tavasszal került piacra. Az albumon hallható valamennyi dal zenéjét a rádióműsor-vezetőként, zenei szakíróként is tevékenykedő Hoeke szerezte, míg a dalszövegeket a hazánkban a Dave McHugh Band vendégeként már megfordult Frank van Pardo jegyzi. A Love And Emotion az egyik kincse ennek a lemeznek, de a rádióbarát End Of The Line, és a több mint hét perces ballada, a Soul Of A Man is elvarázsolt. A masteringet Erwin Musperre bízták, aki olyan zenészekkel, zenekarokkal dolgozott együtt többek között, mint Mick Jagger, Elton John, a Bon Jovi, a Def Leppard és a Scorpions. Küllem, tartalom tekintetében egyaránt európai színvonalú anyaggal rukkolt elő a Ruben Hoeke Band, nem véletlen, hogy számos külföldi portál zeng ódákat róla.

Dimension Records, 2013

hoati


Jackie 66 - Orszáczky Miklós emlékkoncert
2014-05-03 | koncertajánló


Jackie 66 - Orszáczky Miklós emlékkoncert
Közreműködik: a Zappa - Syrius Emlékzenekar, Pataki László, Tátrai Tibor, Török Ádám és Tóth Vera
2014. május 08.
Budapest, A38 Hajó


Orszáczky Miklós, a legendás Syrius együttes egykori vezetője, minden idők egyik legnagyobb hazai zenésze, a zeneszerző, basszusgitáros géniusz emlékére összeáll a magyarországi zenei szcéna színe-java, hogy születésének 66. évfordulóján felidézzék emlékezetes szerzeményeit egy hatalmas koncert keretében. Jackie ezen a napon lenne 66 éves, a legutolsó fellépéseinek egyikét éppen az A38 Hajón adta, ezért kézenfekvő, hogy az egykori társak és jelenlegi tisztelők itt emlékezzenek meg a nagyszerű zenészről. A műsor két részből áll majd: az elsőben Frank Zappa számai csendülnek fel, azok a darabok, amelyeket Jackievel anno együtt játszottak a legnagyobb fúziós zenészek, míg a második részben Orszáczky ausztráliai tartózkodása alatt írt saját szerzeményei lesznek hallhatók, valamint néhány még Magyarországon jam sessionok alkalmával előadott feldolgozás dal.

Jegyár: 3500 Ft, elővételben 2900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó megújult honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen a helyszínen.


Grainne Duffy Budapesten ad koncertet
2014-04-29 | koncertajánló


Az észak-ír határhoz közeli Castleblayney városából származó Grainne Duffy május 2-án először látogat el Budapestre, és ad koncertet a Muzikum Blues Session koncertsorozatában.



Grainne Duffy, aki a blues iránti vonzalmát Peter Greennek köszönheti, pályafutása kezdetén session zenészként tevékenykedett, az önálló szólókarrierjét 2007-ben indította el. Még ugyanebben az évben megjelent bemutatkozó lemeze, az Out Of The Dark, mellyel a 2008-as Glastonbury Fesztiválon hatalmas sikert aratott. Különleges és egyedi hangjának köszönhetően a három esztendeje kiadott, Test Of Time című albumával már a nemzetközi blues világ figyelmét is magára vonta, legújabb kislemeze, a What I Am Supposed To Do pedig idén márciusban került piacra. Az elmúlt években rengeteg koncertet adott Nagy-Britanniában, Nyugat-Európában, érdekes módon Norvégiába megy a legszívesebben, amelyet szinte második otthonának tart, de Thaiföldön is fellépett már a zenekarával. A fővárosi Muzikum Klub & Bisztróba egy hollandiai turnét követően érkezik. Az estet az egy év után ismét színpadra lépő Breaking Blues nevű formáció nyitja.

hoati


John Lyons: Sing Me Another Song
2014-04-25 | kritika


John Lyons egy Michigan állambeli farmon született és nőtt fel, Zürichbe 2001-ben költözött. Pályafutása során fellépett az Egyesült Államok jó pár államában, több száz koncertet adott Svájcban, de Ausztriában és Németországban is bemutatkozott. Debütáló lemezét (Natural Blues) 2007-ben készítette el, melyet három év múlva egy újabb album (Live 2010) követett. Sorban harmadik hanganyagát, a Sing Me Another Songot tavaly tavasszal rögzítette. A felvételek nagy részének feljátszására a Luzern közeli Soundfarm Stúdióban került sor, élve a lehetőséggel, hogy a tulajdonos, Marco Jencarelli rendelkezésére bocsátotta a stúdiót, míg ő Svájc egyik legismertebb blues zenészével, Philip Fankhauserrel turnézott. A tizenkét szám, melyek zenéjét döntően Lyons jegyzi, egyáltalán nem egysíkú vagy unalmas, megtalálható bennük a blues, soul, folk, rock és a pop stílusok jegyei. A lemezen egy „rejtett track”, Tom Waits 1987-ben született szerzeménye, a Way Down In The Hole is helyet kapott. A dalszövegek kerülik a kliséket, a produceri munka lelkiismeretes, a dalok korszerűen, kereken és csiszoltan szólnak. Az album rögzítésében a gitáros-énekes állandó zenekarának tagjai, Gabriel Spahni, Simon Britschgi és Matthew Savnik segédkezett. A Sing Me Another Song sokszínű, fülbemászó szerzemények sorozata, melyeket még sokadszorra is élvezet hallgatni.

Szerzői kiadás, 2013

hoati


Fekete Jenő születésnapi koncert az Almáriumban
2014-04-18 | koncertajánló


Fekete Jenő 2014. április 26-án, szombaton a Muddy Shoes formációval és fantasztikus vendégművészekkel ünnepli 50. születésnapját az Almárium Gasztro Art Bisztróban.



Fekete Jenő a ’80-as évektől kezdve népszerűsíti az amerikai népzene gyökereit, ősi hagyományait rejtő blues zenét. Számtalan formációban játszotta már ezt a több mint száz éves műfajt, az első ismertebb zenekara a Palermo Boogie Gang volt, majd 1997-ben jött a Muddy Shoes, amellyel először a The Real Shuffling Hungarians című albumot adták ki, ezt évekkel később a Cool című lemez követte. A szobrászként végzett Feketét a szakma a legautentikusabb blues zenésznek tartja, aki amellett, hogy zseniális gitáros, kiválóan énekel.
Az itthon és külföldön egyaránt elismert gitáros-énekes 2014. április 24-én tölti be 50. életévét. Ebből az alkalomból a Muddy Shoes nevű együttesével lép fel 2014. április 26-án, 20.00 órától a Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 5. szám alatt található Almárium Bisztróban. Az exkluzív születésnapi koncertet az alkalom, a lüktető blues és számos meglepetésvendég teszi felejthetetlenné, zenei csemegék sora hangzik el, kivételes képességű zenészek interpretációjában. Fellépnek: Ripoff Raskolnikov, Ferenczi György, Szabó Tamás, Molnár Gábor ’Medve Úr’, Mohai Tamás, Bacsa Gyula és számos meglepetés vendég.