Mojo Workings
5. születésnapi
koncert
2016.06.29.


24. Nemzetközi
Gastroblues
Fesztivál
2016.07.01-03.


Petra Börnerová duo
2016.07.15.


Petra Börnerová duo
vendég:
Benkő Zsolt
2016.07.17.


XIV.
Lábatlani Blues Fesztivál
2016.07.22-23.


Henrik Freischlader Trio

2016.11.14.


Ajánlott albumok

Upor András
Upor András
Let The Song Work On You
Grunting Pigs
Grunting Pigs
Grunt Away
AG Weinberger
AG Weinberger
Mighty Business
John Mayall
John Mayall
Jazz Blues Fusion
John Long
John Long
Stand Your Ground
James Harman
James Harman
Bonetime
Curtis Salgado
Curtis Salgado
The Beautiful Lowdown
Big Joe Williams
Big Joe Williams
Going Back To Crawford




Black & Tan Records


Boo Boo Davis
Ain't Gotta Dime


Boo Boo Davis
Name Of The Game


Doug MacLeod
The Utrecht Sessions


Various Artists
Keeping Living Music Alive vol. 2


Billy Jones
my Hometown


TBoo Boo Davis
Drew, Mississippi


Turnip Greens
Carry Me Down The Aisle


Roscoe Chenier
Waiting For My Tomorrow


Doug MacLeod
Where I Been


Harrison Kennedy
VOICE STORY

Gastroblues Fesztivál huszonnegyedszer
2016-06-24 | koncertajánló


24. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál
2016. július 1-3.
Paks


Hazánk legrégebben folyamatosan megrendezésre kerülő bluesfesztiválja ezúttal is különleges csemegékkel várja július első hétvégéjén a Paksra látogatókat. Az immár hagyományosan baráti, családi jellegű fesztivál a jól megszokott mederben folytatódik: a színvonalas koncerteket borbarát találkozó, a vasárnapi főzőverseny, kispályás focimeccsek és a kuriózumnak számító templomi hangverseny kíséri. Különleges eseménynek ígérkezik az angol gitáros díva, Joanne Show Taylor és a súlyos betegségből felépült egykori John Mayall’s Bluesbreakers gitáros, Walter Trout, valamint az amerikai Sean Carney és Shaun Booker soul-blues énekesnő közös fellépése. A már korábban megismert kedvencek – Ian Siegal, Big Daddy Wilson, Little G Weevil, Ripoff Raskolnikov, Cliff Moore, Veronica & the Red Wine Serenanders, Magyar Atom és a Tűzkerék xT – mellett fellép még a hazai rock színtér három nagy zenekara, a P. Mobil, a Skorpió és a Török Ádám és a Mini is. Az idei fesztivál egyúttal felkészülés a jövő évi jubileumi 25. Gastroblues Fesztiválra. A bérletet vásárlók tetszés szerint CD vagy DVD lemezt választhatnak a korábbi kiadványok közül.



Takáts Tamás Blues Band: Úton
2016-06-16 | kritika


Takáts Tamás első saját együttesét 1989 végén alapította Takáts Tamás Dirty Blues Band néven. Eleinte klasszikus bluesokat és Hagyó Béla szerzeményeket játszottak kis klubokban, népszerűségük növekedésével egyre több meghívást kaptak az ország különböző részéből. A ’90-es években a hazai bluesfesztiválok állandó vendégei, előzenekarként felléptek Alvin Lee, Eric Burdon, John Mayall, Chris Farlowe és a Rolling Stones magyarországi koncertjein. Az együttesben az évek során sok ismert zenész fordult meg, a jelenleg formációt Takáts Tamás, Gál Gábor, Patyi Sándor és Tóth Károly alkotja. A mostanra a „dirty” jelzőt elhagyó csapat a fennállásának huszonöt éves jubileuma alkalmából készítette el az Úton című albumot, mely idén januárban vált kézzelfoghatóvá. A lemez repertoárjában tizenhárom friss dal mellett a Megöl a vágy és a Pocsolyába léptem újra felvett verziója kapott helyet. A dalszövegek a még mindig kölyökképű Takáts Tamás nevéhez köthetőek, ezek a szokásosnál is melankolikusabbak, rengeteg nosztalgikus visszaemlékezés fogalmazódik meg bennük, persze a humor, a finom gúny sem hiányzik belőlük. Gál Gábor szerzeményei tovább keményedtek, míg Patyi Sándor dalai a líraibb hangulatot képviselik, a szövegek tónusához jobban illenek, ezért nekem a basszusgitáros nótái tetszenek jobban. Az album legnagyobb „slágerei” az Engedj el és a Várjuk a szép időt című dalok, amik reményeim szerint méltó társai lesznek a koncertfavoritoknak. A nagyszabású lemezbemutató koncertet őszre tervezi a zenekar, sok meghívott vendéggel, addig is hallgassuk a csapat történetének talán legjobb albumát. „Optimizmus, búfelejtés, rock and roll!” – ahogyan Takáts Tamás szokta mondani.

Golden Music 2011 Kft., 2016

hoati


Jubileumra készül a Mojo Workings
2016-06-08 | hír


A Mojo Workings 5. születésnapi koncertjét adja 2016. június 29-én a budapesti Kobuci Kertben. A fél évtizedes évforduló alkalmából foglalta össze gondolatait Szabó Tamás.

Tudjuk, öt év nem sok idő egy zenekar életében, de a mai világban és a lehetőségeket nézve mégis soknak tűnik. A Mojo Workings 2011 tavaszán alakult, és akkor, amikor elkezdtünk dolgozni, még csak halvány körvonalai voltak a hosszútávú közös munkának. Az első koncerteket a Fat Mo's-ban játszottuk, inkább csak próbálgattuk egymást a színpadon. (Itt szeretnék köszönetet mondani a Nothing But The Blues kocsmának is, akik az elsők között biztosítottak koncerthelyszínt nekünk.) Az eltelt idő sok változást hozott a csapat életében. A trió lassan-lassan ötösfogattá nőtte ki magát, csatlakozott hozzánk Pengő Csaba (nagybőgő) és Mezőfi ’Fifi’ István (dob), de a mai napig többször játszunk az eredeti trió felállásban. Az öt év alatt eddig két nagylemezt készítettünk (Back In The Day, Long Step), és a születésnapot megünnepelve most megjelenik egy harmadik album (Just Another Button), amely János és Olivér jóvoltából készülhet el. Nekik köszönhetően sok koncertünket felvettük, így ez a lemez néhány már ismert szám koncertverzióját tartalmazza majd, kiegészítve egy-két eddig még nem publikált szerzeménnyel. Az album megjelenését a június 29-i születésnapi koncertünkre időzítettük, ami Budapesten lesz a Kobuci Kertben.



Amikor ma valaki belevág egy új együttes létrehozásába, gyakran bele sem gondol, mekkora a verseny ezen a pici piacon, és mennyi háttérmunka kell egy csapat össze- és életben tartásához, a lehetőségek felkutatásához. A kapcsolatok megszerzése és megtartása külön művészet, mert ugyan nagy a koncertszervezők tábora, de még több a zenekar. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Mojo öt év alatt rengeteg helyre jutott el és talán a külföldi lehetőségek is szép lassan megnyílnak előttünk. Ma szinte minden Budapesten centralizálódik, mégis sokszor volt szerencsénk vidéki klubokban, fesztiválokon is játszani, és azt láttuk, hogy az embereket érdekeli a műfaj, gyakran lelkesebb és érdeklődőbb a közönség, mint a fővárosban. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy sok, általunk is tisztelt kollegával játszhattunk közös koncertet, készítettünk videó- vagy lemezfelvételt. A teljesség igénye nélkül: Nikodém Norbert, Mazura János, Herr Attila, Long Tall Sonny, Ripoff Raskolnikov, Little G Weevil, Tim Lothar, Dániel Balázs.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert láthatatlanul ugyan, de jónéhány barátunk serénykedik körülöttünk, ami igazán nagy segítség - például, el vagyunk kényeztetve „képmesterekből”, hiszen sok fotósnak köszönhetjük, hogy megörökítik a koncertpillanatokat, vagy esetleg megkeresésünkre lelkesen fotóznak egy-egy promóciós sorozatot rólunk. A Mojo Workings arculatát nem csak mi, hanem ők is alakítják. A folyamatos képes beszámolókért külön köszönet Császár Mártának, Zsila Sándornak, Pályi Péternek, Vámosi Lászlónak, Csízy Lászlónak, Kozma Mihálynak, Csuray Bálintnak, a koncertvideókért pedig Tzaffetas Rolandnak, valamint Pázmány András és csapatának!
Mint minden zenekar, a legszemélyesebb pillanatokat mi is a közönségünktől kapjuk. Nem könnyű koncertről koncertre hallgatóságot toborozni, mégis elmondhatjuk, hogy kialakult egy törzsközönség, akik néha még külföldre is utánunk jönnek egy-egy bulira és hírünket viszik a zeneszerető ismerősök körében. Igazi megtiszteltetés őket magunk körül tudni és időről időre találkozni velük, jelenlétük mindig bensőségesebbé teszi a koncertjeinket.
A blues nagyon sokoldalú műfaj. Mindenki másként értelmezi, másként játssza. A viszonylag kötött zenei forma ellenére szinte kimeríthetetlen, ezerarcú. A mi felfogásunk egy a sok közül, és az is folyamatosan változik. Zenei pályafutásom alatt nem egyszer kísérleteztem a műfaj legkülönbözőbb irányzataival, és ez a nyitottság az együttesre is átragadt. A zenénkben ezen túl is szeretnénk megidézni a tradicionális elemeket, esetleg közösen koncertezni tradicionális bluest játszó előadókkal, de ugyanakkor, továbbra is nyitottak maradunk a blues más irányzatokkal való vegyítésével. Talán a legfontosabb az elmúlt öt év eredményei közül, a kitűzött elképzelések megvalósulása mellett, a hitünk megtartása, és a lelkesedés. Néha persze, (ismerve a hazai piacot) ez nem mindig megy könnyen. Viszont, mikor színpadra állunk és elkezdődik egy koncert, akkor az összes kétely szerteszáll, és nincs más, csak a közös örömzenélés.


Kerek évfordulót ünnepel Nemes Zoltán
2016-06-05 | koncertajánló


Jambalaya – Nemes Zoltán 40. születésnapi koncertje
2016. június 15.
Budapest, Kobuci Kert


A nyár egyik kiemelkedő Jambalaya koncertjére kerül sor 2016. június 15-én a Kobuci Kertben. Nemes Zoltán, az együttes frontembere ezen a napon kerek születésnapi évfordulóját ünnepli meghívott vendégekkel és fergeteges show műsorral. Az esten közreműködik DJ Q-Cee és a Mojo Workings zenekar, csakúgy mint a csapat korábbi tagjai. Számos új dal és újszerű fúziók elevenednek meg a színpadon, ezért bizonyos értelemben a koncert ősbemutatóként is aposztrofálható - azok akik ellátogatnak a fővárosi szórakozóhelyre, egy igen exkluzív és egyedi alkalmi formában láthatják a zenekart és kiváló vendégeit együtt muzsikálni.  Mindez mellett sokfelé lép fel a teljes Jambalaya legénység a nyár folyamán, és továbbra is folynak a „Jambalaya light” koncertek kisebb felállásban. A részletek nyomon követhetők a legnépszerűbb közösségi oldalon, valamint a banda honlapján.

hoati


Új lemezzel jelentkezik a Pribojszki Mátyás Band
2016-06-01 | koncertajánló


Pribojszki Mátyás Band My Stories lemezbemutató
2016. június 8.
Budapest, Kobuci Kert


A Pribojszki Mátyás Band elkészítette ötödik, My Stories című albumát, amely 2016. június 8-án jelenik meg. A lemez tizenkét számot tartalmaz, a dalok mind egy-egy saját történetet mesélnek el a hallgatónak, szomorú és vidám momentumokat a szerző, Pribojszki Mátyás életéből. A My Stories nem csak az apró kis nosztalgiák miatt különleges: a korong nem tekinthető tipikus blues albumnak, műfaját tekintve jóval túlmutat a klasszikus blues zenén, hiszen a saját szerzeményekben a soul, a jazz és a funky hangulata is keveredik. Az egyetlen feldolgozás Wee Willie Wayne dala, a Traveling Mood, az akusztikus nótát a banda névadója és Szász Ferenc gitáros Bill Barrett és Ryan Donohue közreműködésével rögzítette, de hallhatjuk még a lemezen Charlie Musselwhite, Bob Margolin, Kid Andersen, Andy J. Forest, Ripoff Raskolnikov, Raphael Wressnig, Little G Weevil és Nemes Zoltán játékát is. Az album megjelenését lemezbemutató koncerttel ünnepli meg a csapat, a budapesti Kobuci Kertben mutatják be az anyagot a megjelenés napján, 2016. június 8-án. Az esten fellép Andy J. Forest, Raphael Wressnig, Nemes Zoltán és további meglepetés vendégek.

hoati


Johnny Rawls: Tiger In A Cage
2016-05-28 | kritika


Otis Clay és Johnny Rawls közös hanganyaga, a Soul Brothers 2014-ben került a boltok polcaira. A lemezt Soul Blues Album kategóriában a legjobbak közé jelölték a Blues Music Awards-on, a végleges győzelmet azonban nem sikerült megszereznie. Johnny Rawls soron következő, immár saját neve alatt megjelenő Tiger In A Cage című albumát két év elteltével adta ki. A bevált recepten ezúttal sem változtatott, a dalok rögzítésében állandó kísérőzenekara, a The Rays segédkezett. A banda vezetőjével, egyben a Catfood Records főnökével, Bob Trenchardal 1998-ban ismerkedett meg, a kiadó 2008 óta gondozza anyagait. Az elhangzó számok egy része saját, a másik része Trenchardal közös, de találunk a lemezen Sam Cooke, Jackie Wilson és Rolling Stones nótát is. Folyamatosan foglalkoztatják társadalmi, politikai kérdések, ezeknek dalaiban rendszeresen hangot ad. Remek példa erre a címadó felvétel, amely egy tizenkilenc éves, drogvád miatt börtönbe került, ott öngyilkosságot elkövető fekete férfiről szól, utalva arra, hogy mennyire elhibázott az Egyesült Államok drogpolitikája. Az albumon több vendégművész képviselteti magát, közülük a legismertebb a mentora után Little Boogaloo becenévre keresztelt Eden Brent. A szólókarrierjét 1985-ben kezdő Rawls utóbbi lemezei rangos jelöléseket és díjakat kaptak. A mind zeneileg, mind szövegileg mívesen kidolgozott kompozíciókat, jó hangszereléseket, kiváló zenészi teljesítményeket felvonultató Tiger In A Cage sem kerülheti el a sorsát.

Catfood Records, 2016

hoati


Ismét Budapesten koncertezik Ryan McGarvey
2016-05-21 | koncertajánló


Tavaly nyári emlékezetes bemutatkozó koncertje után ismét Budapesten játszik Ryan McGarvey. Generációjának egyik legtehetségesebb blues-rock gitárosa és megújult zenekara az európai turnéjuk keretén belül, németországi és ausztriai fellépéseket követően május 29-én az A38 Hajón lép fel.
Bár még csak a húszas éveinek a végén jár, Ryan McGarvey megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, és a legnagyobbak elismerését is begyűjtötte: B.B. King, Eric Clapton, Jeff Beck és Joe Bonamassa is felfigyelt rá. Az Új-Mexikóból származó zenész nagyon komoly munkatempót diktál, szinte egyfolytában turnézik, maradék idejében pedig lemezeket vesz fel. Eddig összesen három stúdióalbumot adott ki, melyek közül a 2014-es The Road Chosen a legutóbbi. Csak saját dalait játssza a lemezeken, koncertjein is csak ritkábban, meglepetésként bukkan fel egy-egy feldolgozás kedvenceitől. Idei európai turnéjára új ritmusszekcióval érkezik, hiszen egy korábbi zenésztárs, Chris Hill foglal majd helyet a doboknál, míg a basszusgitárnál egy igazi zenészlegendát üdvözölhetünk Carmine Rojas személyében.
 
Belépő: elővételben 2900 Ft, a koncert napján 3900 Ft. Jegyek kaphatók a budapesti Musicland lemezboltban, az A38 Hajón, valamint a www.a38.hu weboldalon.

hoati


Henrik Freischlader Trio: Openness
2016-05-14 | kritika


Henrik Freishlader bemutatkozó lemezét 2006-ban adta ki. A rákövetkező években rendszeresen jelentkezett albumokkal, melyek változatos, remek dalokat, kellemes énekhangot és ízes gitárjátékot tartogattak az érdeklődők számára. A német származású, Wuppertalban született muzsikus 2014-ben, tíz évnyi kemény munka után bejelentette, hogy feloszlatja zenekarát és  visszavonul. Stílusosan vett búcsút a közönségtől, hiszen utolsó lemeze, a Live 2014 a búcsúturnéján készült felvételeinek válogatás anyagát tartalmazta. Bizakodtunk, hogy döntése nem végleges, csak pihenésre, feltöltődésre van szüksége. Reményeink valóra váltak, hiszen tavasszal saját kiadója égisze alatt friss albummal jelentkezett. Trióban kezdett zenélni, nagyon megszerette ezt a zenélési módot, így az Openness című CD-t trió formációban rögzítette. Az együttesébe újdonsült társakat keresett: Alex Grube basszusgitárost régóta ismerte, ő hozta magával Carl-Michael Grabinger dobost. A lemezen jól megférnek egymás mellett a blues-rock nóták és a balladák, de találunk rajta egy tradicionális tizenkét ütemű bluest is az Early Morning Blues képében. Akárcsak a korábbi anyagok esetében, a hazánkban többször megfordult Freischlader ezúttal sem tudott Jimi Hendrix szellemétől szabadulni, amit a High Expectations című nótában idézett meg. A CD csúcspontja a Techno, míg az akusztikus His Love tökéletes zárása a lemeznek.

Cable Car Records, 2016

hoati


Átadták a Blues Music Awards díjait
2016-05-07 | hír


Csütörtökön átadták a 37. Blues Music Awards díjait. A memphis-i Cook Convention Centerben ünnepélyes gála keretein belül huszonnégy kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét. Két-két díjat vihetett haza Buddy Guy, Victor Wainwright, Cedric Burnside és Walter Trout, míg két posztumusz díjjal honorálták a néhai Otis Clay teljesítményét.



A díjazottak:

Acoustic Album

Duke Robillard: The Acoustic Blues & Roots Of Duke Robillard

Acoustic Artist
Doug MacLeod

Album
Buddy Guy: Born To Play Guitar

Band
Victor Wainwright & The Wild Roots

B.B. King Entertainer
Victor Wainwright

Best New Artist Album

Mr. Sipp: The Mississippi Blues Child

Contemporary Blues Album
Buddy Guy: Born To Play Guitar

Contemporary Blues Female Artist
Shemekia Copeland

Contemporary Blues Male Artist
Joe Louis Walker

Historical Album

Slim Harpo: Buzzin’ The Blues (Bear Family Records)

Instrumentalist – Bass
Lisa Mann

Instrumentalist – Drums
Cedric Burnside

Instrumentalist – Guitar

Sonny Landreth

Instrumentalist – Harmonica
Kim Wilson

Instrumentalist – Horn
Terry Hanck

Koko Taylor Award (Traditional Blues Female)
Ruthie Foster

Pinetop Perkins Piano Player
Allen Toussaint

Rock Blues Album Of The Year
Walter Trout: Battle Scars

Song
Walter Trout: Gonna Live Again (Walter Trout: Battle Scars)

Soul Blues Album
Billy Price & Otis Clay: This Time For Real

Soul Blues Female Artist
Bettye LaVette

Soul Blues Male Artist
Otis Clay

Traditional Blues Album
Cedric Burnside Project: Descendants Of Hill Country

Traditional Blues Male Artist

John Primer

hoati


Freddy King: Heads Up! - The First Fourteen Singles
2016-05-03 | kritika


Freddy King, a modern blues gitározás úttörője 1934-ben a Texas állambeli Gilmer városában jött világra. Hat évesen édesanyja és egyik nagybátyja segítségével kezdett el gitározni tanulni. Családjával 1949 őszén Chicagóban telepedett le, napközben az acélműben dolgozott, éjszaka muzsikált, a The Every Hour Blues Boys nevű zenekarát az ’50-es évek derekán hozta létre. Első felvételeit 1956-ban az El-Bee Records részére készítette el. Többször megkereste a Chess Records-ot, de mindig elutasították, így 1960-ban a Federal Records-hoz szerződött. A Syd Nathan alapította lemezkiadó által 1960–62 között megjelentetett kislemezeit fogja csokorba a Heads Up! - The First Fourteen Singles címet viselő album. A lemez néhány kevésbé ismert dal mellett számos King örökzöldet tartalmaz, melyeket szinte minden valamire való blues zenész feldolgozott már. A Hide Away, a Lonesome Whistle Blues, a See See Baby, a San Ho Zay, az I’m Tore Down és a Christmas Tears című szerzemények felkerültek a Billboard rhythm and blues listájára, nem véletlen, hogy a Texas Cannonball néven is emlegetett muzsikus egy időben kereskedelmileg a legsikeresebb blues zenész volt. A negyvenkét évesen elhunyt Freddy Kinget 2012-ben választották be a Rock and Roll halhatatlanjai közé, a rock műfajára gyakorolt jelentős hatását elismerve. Olyan zenészek tisztelték mesterükként, mint Eric Clapton, Mick Taylor és Stevie Ray Vaughan.

Jasmine Records, 2015

hoati


Boogie Woogie Est Győrben
2016-04-26 | koncertajánló


Boogie Woogie Est
2016. május 21.
Győr, Vaskakas Művészeti Központ

Az évek óta sikeres Boogiefeszt főszervezője és házigazdája, Dániel Balázs hagyományteremtő szándékkal rendezi meg májusban egész estés koncertjét, mely egyszerűen és lényegre törően a Boogie Woogie Est nevet kapta. A koncertnek május 21-én a felújított Vaskakas Művészeti Központ ad otthont. Ebben a műsorban is – ahogy már a közönség megszokhatta - a virtuóz zongorajátéké, a pezsgő ritmusoké és a zenei bravúroké a főszerep. A boogie woogie egy nehéz és egyedi zongorázási technikát igénylő műfaj, amelyben az improvizáció több mint lényeges, így bármennyi előadáson vesz is részt valaki, bizonyos, hogy sosem lesz része kétszer ugyanabban a műsorban.

Fellépők:
A Dániel Balázs Boogie Woogie Trió az egyetlen olyan zenekar jelenleg Magyarországon, amely tradicionális felállásban játszik boogie woogie-t egész estés produkció keretében. Mindenki, aki csak látta és hallotta őket, meggyőződött róla, hogy nem csak Dániel Balázs, de Zink Ferenc és Koch Barnabás is mesterien bánnak hangszerükkel. A technikai tudáshoz remek hangulat, ütős poénok és játékukat fűszerező színes elemek egyaránt társulnak. Ezeket a koncerteket nehéz ülve végighallgatni, hiszen a lüktető ritmusokra mindenkinek járni kezd keze-lába, így a közönség gyakran akár széksorok között is táncra perdül.

Vendégművész: Edwin Kimmler (D)
Képzeljenek el egy virtuóz boogie woogie zongoristát. Aztán egy autentikus blues gitárost. Aztán egy szájharmonika művészt, és végül egy egyedi hangú énekest. Aztán képzeljék el mindezt egy személyben. Ő Edwin Kimmler. A német zenész igazi mókamester a színpadon, egy jelenség, az ember nem tudja róla levenni a szemét… de a fülét sem. A Boogiefeszt közönsége már hallhatta őt játszani, így akik ott voltak a fesztiválon tudják, hogy mire számíthatnak, hiszen a vendég pont kiszámíthatatlan!

Jegyek kaphatók a helyszínen 3200 Ft-os áron, valamint foglalhatók az info@mrfirehand.com  e-mail címen.


Lemezbemutató koncertet ad a Grunting Pigs
2016-04-19 | koncertajánló


Grunting Pigs Grunt Away lemezbemutató koncert
2016. április 29.
Budapest, Muzikum Klub


Pribojszki Mátyás nemcsak Magyarország, de talán Európa egyik legismertebb szájharmonikása is, aki az elmúlt húsz évben mintegy tíz nagylemezt, valamint egy DVD-t jelentetett meg saját neve alatt futó zenekarával. Száz Ferenc gitárossal közös Grunting Pigs nevű formációját 2014 januárjában alakította meg. Az egyedi stílusú, energikus és vidám duó koncertjein, csakúgy mint a bemutatkozó Grunt Away című lemezén kizárólag angol nyelvű klasszikus és kevésbé ismert blues szerzemények hallhatók. A többek között Jimmy Reed, Willie Dixon, Muddy Waters, Little Walter, Sonny Boy Williamson és Junior Parker felvételeit tartalmazó CD bemutatójára 2016. április 29-én, a budapesti Muzikum Klubban kerül sor. A koncerten Molnár Dániel és Csizmadia László vendégeskedik.

Belépő: 1200 HUF (elővételben) | 1500 HUF (a koncert napján)

Jegyek kaphatók a Muzikumban, valamint a L’Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14–16. | 1085 Budapest, Horánszky u. 20.).

hoati


A sikert csak csapatmunkában lehet elérni - interjú Szabó Tamással
2016-04-14 | beszélgetések


A tradicionális blues, a hatvanas évek beat, illetve a későbbi korok pop dallamainak világát ötvöző Mojo Workings képviselte Magyarországot az idei European Blues Challenge-n. Élményeikről, tapasztalataikról, a hazai blues szcéna helyzetéről, múltbéli és közeljövőbéli koncertekről faggattam Szabó Tamást, a 2011-ben alakult csapat szájharmonikás-énekesét.

A múlt hétvégén megrendezésre került European Blues Challenge-n a Mojo Workings képviselte hazánkat. Hogy sikerült a fellépéseteket, milyen tapasztalatokat szereztetek?
Nagyon nagy élmény volt az utunk. Az idén Olaszország volt a házigazda, huszonegy nemzet nevezői voltak jelen. Fantasztikus fesztivál hangulat fogadott minket. A mosolygás szinte minden közreműködő kelléktárában benne volt. A nagy zenekari öltözőkben kb. három zenekar öltözött, de sokszor még így is kicsinek minősült, mert annyi érdekes, drága vagy ritka hangszer volt lerakva, hogy mozdulni nem lehetett. Ami pozitívum volt, hogy szinte senki nem ivott a fellépése előtt, ha igen, akkor csak koccintás jelleggel, és sehol nem lehetett érezni a varázs cigik illatát. Sok zenekar produkciója nagyon tetszett, azt kell mondanom, hogy jóval nyitottabban állnak ehhez a műfajhoz a külföldi előadók, mint itthoniak. Nálunk valamiért görcsösen ragaszkodunk a blues bevett formáihoz. Nem is igazán értem, hogy itt Európa közepén, miért akarunk mindig úgy játszani, mint a színesbőrű előadók, vagy mint például Jimi Hendrix. Én nagyon fontosnak tartom a stilisztikát, de szerintem, amikor a zenész már megtanulta, akkor ültesse bele saját játékába, alkalmazza azt, de törekedjen egy sajátos hangkép kialakítására. A világban játszó „klónok” többnyire csak rövid ideig érdekesek a szakmának és a közönség is fenntartással kezeli őket. Szóval elképesztő sokszínűség jellemző erre a kontinensre. Nekem a svédek, az angolok és az olaszok nevezettjeinek játéka és leginkább felfogása jött be. Az is nagyon tetszett, hogy egy-két zenekart leszámítva, nem hallottam igazán utánzó, csak feldolgozásokat játszó csapatot.



Minden fellépő, így ti is húsz perc bemutatkozási lehetőséget kaptatok. Hogyan építettétek fel ezt a meglehetősen rövid műsoridőt?
Érdekes volt, számos zenekar végig sem játszotta, pedig elég rövidke idő a húsz perc. Többnyire három számot fűztek csokorba. Változó volt, hogy ki hogy töltötte meg tartalommal. Volt, aki inkább kevesebb számot, hosszú szólókkal játszott, és nem egy zenekar inkább a hatásvadász elemeket használta. Legalább három zenekar front szólistáját láttam „fetrengeni” a közönség soraiban, mint bevett show elem. Mi úgy állítottuk össze a műsorunkat, hogy jusson is és maradjon is. A német nevezők nagyon szépen játszottak, de a front ember annyira tömény volt, hogy nekem úgy tűnt, nincs egy őszinte pillanata, túlzóan ripacskodós volt. Pedig, ha csak a felét használta volna a frontember, akkor ők nyerték volna meg, így csak harmadikok lettek.

Az idei verseny az európai blues szcéna nyomon követői számára is számos ismeretlen nevet tartogatott. Kit-kiket találtál figyelemre méltónak a koncerteket megtekintve?
Nem neveznék meg előadókat, az az igazság, hogy egy verseny mindig egy kényes dolog. Húsz perc nagyon kevés, hogy reálisan megítéljek valakit, milyen játékos. Azt sem tudom, hogy rossz passzban van-e, vagy tényleg csak annyit tud, mint amit mutat. Az biztos, hogy a hazai zenekarok technikailag nem maradnak el a más országokhoz képest. Amin javítani kell, az a nyelvhasználat, a kiállás és az ötletgazdagság. Ez a verseny nem a „nagyokról” szól, inkább az ismeretlen friss formációk megmérettetése. Ez nem azt jelenti, hogy kezdők, hanem, hogy a piacon még nem ismert nevek. Némely csapat egy-egy zenekari tagját már ismertem vagy hallottam, sőt van olyan énekes, akinek egy másik formációjától van lemezem. Inkább arról szól ez a verseny, hogy löketet adjon számos tehetségnek. Sajnos ez nem mindig jön össze, például a tavalyi győztesek idei fellépéseinek mennyiségét látva, nem kerültek közelebb a tűzhöz.  Szerintem a verseny expo része az, ami fontos és érdekes lehet, hiszen ott lehet kapcsolatokra találni.

Látsz-e esélyt arra, hogy valaha ezt a rangos versenyt Magyarországon rendezik meg?
Hmmm... Ez egy kényes kérdés. Sajnos azt kell mondanom, hogy nem. Elég szomorú voltam a magyar „delegációt” illetően. Nagyon jó dolog, hogy anno voltunk bátrak, hogy tagjai legyünk az EBU-nak. De ettől még nem vagyunk felkészülve! Az, hogy kifizetjük az éves tagdíjat, nem elég. Ki kéne építeni egy infrastruktúrát, fellépő helyekkel, a műfajt támogató médiával stb. Az idén például az olasz Tv1 közvetítette az eseményt. Az volt az első, hogy kezünkbe nyomtak egy papírt, hogy hozzájárulunk-e a közvetítéshez, tehát nem önhatalmúlag vették fel.  A lengyeleknél számos napilap megemlítette a versenyt. A németeknél az egyik legismertebb blues portál élőben közvetítette a fellépők koncertjeit. Nálunk, ha nem lenne Facebook, egy-két internetes fórum, akkor senki nem tudná mi is ez az egész.
Az expo részénél pontosan ez derült ki. A magyar stand a Gasztroblues Fesztivál szórólapjaival volt teli, valamit kint volt még két tavalyról maradt Éles Gábor CD, illetve sajt, kolbász, pálinka. Szerintem nem ennyi a hazai blues élet. Ha mi nem próbáljuk nyomni magunkat a magyar asztalnál, akkor az sem derült volna ki, hogy ők mihozzánk tartoznak, illetve hogy mi ő hozzájuk tartozunk. Mi vittünk rengeteg pólót, lemezt, névjegyet stb. Horváth János gitárosunk ötletére megkértük Sinkovits Balázst, aki kvázi, mint kontakttartó volt jelen. Mások pultjánál gyönyörű könyves kiadványokat láttam, lemezeket, plakátokat mindenféle éves fesztiválokról.
Nem egy zsűritag sétált a kiállító pultok között, figyelték az embereket, beszélgettek stb. Gondolom azt is nézték, hogy egy-egy ország milyen marketinget fektet bele a saját nevezettjeibe és kultúrájába. Mint a díjátadón kiderült, nem csak a versenyzőket díjazzák, hanem az újságírókat, szervezőket, tehát azok munkáját is elismerik, akik a műfaj népszerűsítéséért dolgoznak, mint háttéremberek. Mi versenyzők, lehet, hogy készülünk, kitesszük a lelkünket, de ha nem építünk ki egy komolyabb országos managmentet, akkor nem fogunk dobogósok lenni. A sikert csak csapatmunkában lehet elérni, mind a zenekarnak, mind a háttérben serénykedő embereknek össze kell dolgozni, meg tanulni mosolyogni, befektetni pénzt, energiát, kapcsolatokat.  Lehet, hogy túlgondolom a dolgokat, de például az idén a norvégok nyerték a zenei megmérettetést. Mivel a dán fellépők (ők szervezik 2017-ben a következő versenyt) nevezettjei nem voltak erősek, a norvégokat hozták ki győztesnek, akik 2018-ban rendezik meg a Blues Challenge-t. Marketing, marketing, marketing. Szerintem még sokat kell dolgoznunk rajta, hogy nyugodt szívvel meg tudjunk egy ilyen nagyszabású rendezvényt szervezni.

Az elmúlt években a magyarországi blues élet egy helyben topog, nem képes a megújulásra, önmaga megszervezésére. Te is így látod ezt?
Igen is, meg nem is! Számos új fiatal tűnt fel, ők már sajátosan játsszák a bluest, egyre nagyobb népszerűséggel, bár nem mindig tudják, hogyan induljanak el az ismertség felé, ezért többnyire a háttérbe szorulnak. Itt megint talán a „háttéripar” hiányáról kéne beszélnem. A bluest itthon a kocsmazenék közé sorolják. Miért? Mert ott lehet hallani. Az évenként országosan megrendezett három-négy fesztivál nem elég, hogy számottevően megjelenjen a műfaj. Nagyobb helyek nem szeretnek kockáztatni, így nem vállalnak be blues koncerteket, vagyis a kígyó a saját farkába harap. A helyzet: tehetséges fiatal előadók szétmorzsolódva, itt-ott, bárhol a „talányba”. Hogyan juthat el így a közönséghez a műfaj, hogy lehet közönséget tobozozni? Itthon van négy-öt ismert előadó, akik fémjelzik a műfajt, és kész. Pedig nem ennyien vagyunk! Az sem ritka, hogy a szervezők csak külföldi nevekkel bombázzák a hazai közönséget. Azt látom, hogy szinte boldog-boldogtalan idejár, turnéznak évente akár többször is. Igen, jó hogy jönnek, mert lehet tanulni tőlük, jó koncerteket adnak. Ám be kéne látni, hogy a magyar blues kultúrát nem ők alakítják, és ha nem adunk elég fórumot a hazai zenészeknek, akkor olyan, mintha mondjuk, az angol klubélet ideköltözne. Nem alakulhat ki egy sajátos arculat, és tényleg nem lesz miért és kinek zenélni. Félreértés ne essen, nem a külföldi fellépők ellen szólok. Mindig örülök, ha valaki olyan zenész látogat el hazánkba, akit még nem, vagy csak régen láttam zenélni, viszont kevésnek tartom a hazai zenészek lehetőségeit.



A közelmúltban rendeztétek meg a Szájharmonikások éjszakája nevű estet számos fiatal herflisnek bemutatkozási lehetőséget adva. Várható-e folytatása ennek a kezdeményezésnek?
Szeretnénk rendszeressé tenni. Sajnos arra nincs pénz, és talán a közönség is félve nyúl a dolgokhoz, hogy egy-egy külföldi nagy nevet elhozzunk mindig. Amúgy is, szerintem nem árt, ha csak az itthoniak kapnak fórumot, és nem valamelyik „sztár” nevével próbáljuk életben tartani a szájharmonikás kultúrát. Jó lett volna az idén egy nagyobb pezsgést megszervezni. Sajnos hely hiányában nem tudtunk találkozókat, workshopokat becsempészni a programba. Így is óriás köszönet a Muzikum Klub szervezőinek, hogy bevállalták ennek az estének a lebonyolítását, mivel ez, inkább csak a harmonikásokról(nak) szólt.  Igazából ez is lenne a cél.

Kiket tudnál kiemelni a hazai szájharmonikás utánpótlásból?
Nem neveznék meg neveket, mert véletlen kihagynék valakit a sokból. Jó néhány sajátosan játszó harmonikás van itthon, akik már nem feltétlen a tradicionális hangképet hozzák, hanem izgalmasan kísérleteznek, vegyítik a játékot ilyen-olyan irányzatokkal.

Április közepén miniturnéra indultok Tim Lotharral. Személy szerint Te nem először játszol együtt a dán származású, pályafutása során több rangos díjat begyűjtött muzsikussal.
Évekkel ezelőtt ismertem meg Timet. Podlovics Péter szervezésében volt egy évenkénti blues fesztivál sorozat, és Péter az egyik fesztivál után összehozott egy after party-t. Én ott találkoztam vele először, majd évekre rá a Tiszavirág fesztivál szervezőin keresztül játszottam is vele többször. A véletlen közös zenélés nagy hatással volt rám. Tim a műfaj pont azon irányzatát játssza, ami mindig is közel állt a szívemhez. Tavaly a Mojoval játszottunk egy sessiont, ahol ő is meghívott zenész volt. A jól sikerült koncert után jött az ötlet, hogy most mi hívjuk meg Őt, és mutassuk meg Magyarországnak. Nagyon készülünk a koncertsorozatra. A turné érdekessége, hogy nagybőgő helyett most tubás barátunkat hívtuk el, Mazura Jánost. Itthon talán furán néz ki ez a felállás, de a bluesban már bevett hangszer a tuba és számtalanszor megjelenik. A koncerten külön-külön és Timmel közösen is fogunk játszani. Fontosnak tartom, hogy az Ő személyisége domináljon, hiszen egy igazán zseniális zenész, kivételes előadó. A turné két állomására is hívtunk hazai blues, illetve boogie csapatot, így egy mini fesztivált hozva össze. A Dániel Balázs nevével fémjelzett trió hazánk egyetlen egy boogie formációja. Balázs szinte minden ma élő boogie zongoristával játszott már, neve ismerősen cseng a külföldi koncertszervezők körében. Ővelük Győrben hoztunk össze egy közös muzsikálást. A Rambling Blues Trio a szegedi koncerten lesz vendég. A több mint két évtizede alakult csapat a blues autentikus irányzatát játssza, így tökéletesen kiegészítik az elképzelésünket. Reméljük, hogy sikeres lesz a koncertsorozat, mindenkinek figyelmébe ajánlom, aki szereti az igényes akusztikus blues zenét.

Szöveg: hoati, fotó: Marco Mazzolai


Megjelentette harmadik lemezét a Colombre Band
2016-04-10 | hír


Váray László és a Colombre Band harmadik lemeze március végén jelent meg. A korábbi albumokon megismert zenei sokszínűség, a szövegek megoldásai és a hangzás olyan egységgé álltak össze erre a lemezre, amelynek részletei már megjelenés előtt, kislemezként vagy rádiós útjain rengeteg új helyre és emberhez elvitte a győri székhelyű zenekart. Az itt szereplő dalszövegek most is úgy hatnak, mint egy lézeres szemműtét, amivel az ember fél szembenézni, de egy pillanat alatt segít tisztán látni a dolgokat. Az Ember vagyok című nagylemez, amit egy kreatív ötlettel „audio-szelfinek” neveztek el, megvásárolható a Kaláka Zenebolt oldalán, az info@colombre.hu címre levelet küldve, vagy a csapat koncertjen.

A lemezbemutató koncertek dátumai:
április 30. - Komárom, Mediawave Fesztivál
május 05. - Budapest, Mika Tivadar Mulató - közös koncert a Csaszi PillanatmŰvek zenekarral
május 07. - Győr, Színhely Kultúrpince

hoati


Kacatok - Ripoff Raskolnikov az új lemeze dalairól
2016-04-07 | névjegy


Az osztrák származású, de Vas megyében élő Ripoff Raskolnikov egy hosszabb, négyéves szünet után jelentette meg az Odds And Ends címet viselő korongját. Az alábbiakban a tiszteletbeli magyarnak számító zenész mutassa be az új album dalait a saját szavaival.

1. Virgo Angel
Egy gondtalan kis szerelmes nóta, ami sokkal tartozik Bo Diddley-nek. A dalban remek szólógitározás szerepel régi cimborámtól, Little G-től, azaz Szűcs Gábortól. Mindenki, akinek köze volt a lemezhez, úgy gondolta, hogy ennek kell lennie a nyitószámnak.

2. I Don’t Wanna Know
Attól tartok, hogy ez egy amolyan kis lázadó himnusz... azt hiszem volt idő, amikor Siegal barátomhoz hasonlóan kalóznak tartottam magam... most viszont már tapasztalt hajóskapitány vagyok, aki mindent megtesz, hogy rozzant lélekvesztőjét távol tartsa a cápáktól terhelt vizektől.

3. Abalone Earrings
Ez egy igaz történet - mind a nő, mind a fülbevalók igaziak -, vagy ahogyan megtörtént igaziak voltak. Másrészről viszont a dal mégsem annyira nőkről és fülbevalókról szól, sokkal inkább egy férfiról, aki jól érzi magát és nem törődik a végkifejlettel.

4. Late Monday Night
Ennek a szerzeménynek a gyökere már régóta, a harmincas éveim óta megvolt bennem, de sehogy se tudtam dűlőre jutni vele. Viszont mivel azt gondoltam, hogy a Late Monday Night egész jó számcím, soha nem dobtam ki a hozzá tartozó vázlataimat - és láss csodát, valamikor a tavalyi évben, főképp a zenekar inspirálására életre kelt. Újraírtam a szöveget, leegyszerűsítettem az akkordmenetet és ez született meg belőle.

5. The Edge
Egy kis haraggal visszatekintés egy elmúlt szerelemre. Eredetileg sokkal hagyományosabb bluesos dal lett volna, de egy ponton a bennem megbújó Keith Richards átvette az irányítást. Az egész nótában remek Nagy Szabolcs zongorajátéka.

6. Dead End Blues
A dal ötlete, ez az ál-kelta gitármotívum azután talált meg, miután egy intenzív hetet Nick Drake számainak hallgatásával töltöttem. Drake elképesztően tehetséges brit dalszerző-énekes volt, aki huszonhat évesen követett el öngyilkosságot. Arról is lehetne beszélgetni, hogy az ő, életről alkotott optimista szemlélete mennyire hatott a dalszövegre.

7. Train

Az egyik kedvencem ezen a lemezen. Dal szerelemről, veszteségről, szívfájdalomról, de optimista felhangokkal. Ugyanakkor annak az első látásra szerelemnek a története is, amit Podlovics Péter steel gitárjával kapcsolatban megéltem.

8. Get Away

Ezt eredetileg a Pribojszki Mátyással közös duóalbumra, a Room For Two-ra rögzítettük. Alapvetően arról szól, hogy egy idősebb férfi tanácsot ad egy fiatalabbnak egy enyhén szólva is rossz kapcsolat megszakításáról. Elég büszke vagyok a mandolinjátékomra ebben, de persze nem tudhatjuk, hogy Jimmy Page mit gondolna róla.

9. Evil-Hearted Women
Mindig is sok blues volt a zenémben, viszont ezen az új lemezen, talán ez az egyetlen dal, amelyben nyilvánvaló a hatás. Emelem öreg kalapom Skip James, Blind Willie McTell, Robert Johnson és a többi nagy korai blues zenész előtt, bármerre is legyenek mostanság.

10. Sailor Song
Ez a szerzemény eredetileg egy filmben szerepelt volna, amiben én egy Waits-szerű vagabondként, egy használaton kívüli benzintöltő előtt adtam volna elő. A rendező ötlete volt az, hogy írjak arról a régi elképzelésről, hogy minden alkalommal meghal egy hajós, ha valaki gyertyával gyújt meg egy cigarettát. A film természetesen nem készült el, úgyhogy be kell érnünk csak a dallal...

11. Odds & Ends

Amolyan életközép utáni önvizsgálat. "Tízezer mérföldet jöttem és semmit nem tudok felmutatni..." - ilyesmi.

12. Cheap Hotel
Ez pedig egy kis óda a házasságtöréshez, illetve ahhoz a szép sor színvonaltalan szemétládához, akihez hű dalszerzőtöknek szerencsétlensége volt az elmúlt negyvenakárhány évben.


Ismét magyar induló az European Blues Challenge-en
2016-04-03 | hír


2016. április 7-9-én immár hatodik alkalommal rendezik meg az European Blues Challenge-et. A Torrita de Sienában tartandó rendezvényen hazánkat a Mojo Workings képviseli.

Az European Blues Uniont 2010-ben fesztivál- és koncertszervezők, klubok, blues magazinok, újságírók, fotósok, független lemezkiadók, rádióműsor-vezetők és zenészek egy csoportja hozta létre abból a célból, hogy a blues zene Európában reflektorfénybe kerüljön. A közös cél megvalósulása érdekében évről évre megrendezik az European Blues Challenge-et, mely eddig Németországban, Franciaországban, Litvániában és Belgiumban került megtartásra, míg idén az Olaszországban fekvő Torrita de Siena ad otthont neki. Az ez évi versenyen huszonegy európai ország egy-egy zenekara indul, Magyarországot a Gastroblues Fesztiválnak köszönhetően az ötödik születésnapját június 29-én a fővárosi Kobuci Kertben ünneplő Mojo Workings képviseli. A koncertek mellett szakmai konferenciákat és vásárt is tartanak, ahol minden résztvevő bemutathatja, hogy mivel foglalkozik.

Az European Blues Challenge idei fellépői:
április 08.: Blues Junkers (PL), Bluestream (BG), Red Butler (GB), Tanel Padar Blues Band (ES), Gas Blues Band (FR), Juraj Schweigert & The Grove Time (SK), Christian Bundgaard Trio (DK), Mojo Workings (HU), Johnny Fontane And The Rivals (CH), Ida Bang & The Blue Tears (SE), Johnny B Beast (LT)

április 09.: Tiny Legs Tim (BE), Lena & The Slide Brothers (FI), Ulrich Ellison & Tribe (AT), Paul Venturi & The Junkers (IT), Eric ’Slim’ Zahl And The South West Swingers (NO), Wax & Boogie Rhythm Combo (ES), Budda Power Blues (PT), WellBad (DE), Phil Bee’s Freedom (NL), Zamba (HR)

hoati


Számokat írni mindig nagyon vonzó volt számomra – interjú Ripoff Raskolnikovval
2016-03-25 | beszélgetések


Ripoff Raskolnikov az európai blues szcéna egyik legkülönlegesebb figurája, aki mély költőiséggel és zenei kifejezőkészséggel tud bemutatni olyan emberi érzelmeket, mint szerelem, szenvedély, fájdalom, élni vágyás vagy haláltól való félelem. Zeneileg leginkább a Tom Waits és Bob Dylan által jelölt terepen lehet elhelyezni. A színpadi jelenlétének, száraz humorának és a blueshoz való személyes kötődésének köszönhetően nem okoz neki gondot az intenzív légkör megteremtése a koncertek során. Ő egy olyan művész, akit nemcsak hallani, de látni is jó. Tavaly nálunk ünnepelte a hatvanadik születésnapját, de friss albumait is Budapesten szokta bemutatni – nincs ez másként az először április 2-án, a lemezbemutató napján kézbe vehető Odds And Ends esetében sem.

Az első gitárodat nagybátyádtól kaptad. Ha jól tudom, csak két évvel később kezdett el érdekelni a zenélés. Mesélnél erről a hangszerről, és arról, hogyan kezdtél el gitározni tanulni?
Nem is tudom, ez valami nagyon olcsó, kis fémhúros akusztikus gitár volt. Tizenhárom éves voltam, de annyi idősen még nem igazán érdekelt a zene. Az tetszett, hogy a nagybátyám tudott kis, háromakkordos osztrák dalocskákat, ezeket megmutatta és én próbáltam lejátszani őket. Egy darabig ennyi volt csak, aztán jött a '69-es év, és engem is elkapott a woodstocki láz. Akkor kezdtem el jobban érdeklődni a gitár iránt. Jártam is egy ideig tanárhoz, de utána rájöttem, hogy amit én akartam játszani, azt – szerintem – csak autodidakta módon lehet megtanulni.

Értelmiségi családban nőttél fel, édesapád fizikus volt. Nem vonzott ez a fajta pálya?  Miért döntöttél úgy, hogy utcazenészként inkább utazgatsz Európában?
Nem láttam sem az én családomban, sem a környezetemben olyan életet, ami nekem tetszett volna. De végül is a zenélésben is van valami értelmiségi. Ennek a polgári oldala viszont egyáltalán nem vonzott.
Amikor a gimnáziumba jártam, úgy éreztem: OK, ezt még befejezem. Aztán tizennyolc évesen leléptem otthonról, és nyakamba vettem a világot. Akkoriban még stoppal be lehetett járni Európát. Eleinte – ha igazán őszinte akarok lenni – nem is arról volt szó, hogy mindenáron zenész akartam lenni. Én csak lazán, szabadon akartam élni. Aztán találkoztam néhány utcazenésszel, elkezdtem velük játszani. Kiderült, ezzel is lehet pénzt keresni, akkor meg minek elmenni segédmunkásnak, ha így sokkal kellemesebb. Így alakult, hogy az évek során zenész lett belőlem.

A dalaidban és abban a zenei karakterben, amit létrehoztál ugyanakkor erősen jelen van egy értelmiségi attitűd.
Lehet némi igazság ebben. Nyilván mivel én teljesen más háttérrel rendelkezem, mint egy alabamai gyapotszedő, nem volna hiteles, ha ugyanazt a zenét – ami egyébként nagyon tetszik nekem – próbálnám egy az egyben visszaadni.
És ha már a régi nagyoknál tartunk: tizenöt éves koromban már komoly Bob Dylan rajongó voltam, aki ugye egy meglehetősen értelmiségi dalszerző. Számokat írni mindig nagyon vonzó volt számomra. Még alig beszéltem angolul, de már akkor is próbáltam angol dalokat összerakni – ezekből persze nem lett semmi értékelhető. Ezzel együtt a szövegírás mindig is vonzott engem.

Bob Dylan leginkább az amerikai folk hagyományokból merít. Úgy tűnik rád is hasonló módon volt nagy hatással ez a zene: a blues, az amerikai és angol folk, sőt a magyar népzene is.
A magyar népzenével akkor találkoztam, amikor a nyolcvanas években először jöttem hozzátok koncertezni, és valaki megmutatta nekem a Muzsikás egyik lemezét. Abban valami egyből megfogott. Ismertem korábban is olyan más országokból származó folk zenét, amiben volt valami új is. Amikor az Éri Pityut (Éri Péter, a Muzsikás együttes alapító tagja – a szerk.) hallom zenélni, számomra kihallatszik a játékából, hogy fiatalon ő is Rolling Stonest hallgatott. Angliában ugyanígy voltak ilyen zenekarok a hetvenes években – alapvetően folk zene és mégis más.
Sokáig ez volt az egyetlen magyar népzenei lemezem. Évekkel később jött az a dolog, hogy az Azt gondoltam, eső esiket csak úgy eljátszottam az egyik fellépésen, mert a szervező azt akarta, hogy előadjak egy magyar dalt. Azt most nem tudom, hogy kellene értékelnem, hogy az óta ezt kb. tízszer annyian látták a Youtube-on, mint az összes többi saját dalomat. [nevet]



Egy osztrák cikkben azt írták rólad, a '90-es évek elején, mikor elkezdtél Magyarországon játszani, a magyar viszonyokhoz képest szuper gázsit kaptál, a nyugati művésznek kijáró figyelemmel, stb. és így meg is találtad a helyedet Magyarországon.
Hogy kiterítették elém a piros szőnyeget? Igen, ez egy kicsit így is történt. Ez nyilván az óta megszűnt, amióta valamennyire megtanultam a nyelvet, és tiszteletbeli magyarrá válva már messze nem vagyok annyira egzotikus, mint akkoriban. Kicsit úgy éreztem akkor magam, mint a próféta, aki a saját országában nem számít, majd idejöttem, és az emberek azt hitték, kurva nagy arc vagyok, pusztán mert külföldről érkeztem.

Ugyanebben a cikkben írják rólad, hogy végül Magyarországon kaptad meg azt az elismerést, amit Ausztriában is szívesen fogadtál volna.

Némi igazság ebben is lehet. Amikor legelőször játszottam itt, Budapesten '87-ben, akkor tényleg úgy éreztem, hogy valamilyen okból itt van egy közönség, amelyiknek nagyobb az affinitása ahhoz, amit én csinálok.

Sokszor elmondták rólad, hogy kívülálló, outsider vagy. Vehetjük Ausztria példáját is, ahonnan úgy jöttél át Magyarországra, hogy itt végre megértenek téged.
Itt valamiért kevésbé vagyok kívülálló. A falusi életre pedig ez abszolút igaz. Mert abban a kis faluban Vas megyében, ahol házat vettem, azt éreztem – annak ellenére, hogy nem ugyanabból a világból jöttünk – hogy tökre elfogadtak az emberek. Éltem én már Ausztriában és más helyeken is vidéken, de sohasem érzetem ezt. Hogy kívülálló lennék? Én azt gondolom, szociálisan nyitott lélek vagyok, szeretem az embereket, csak látok egy csomó olyan dolgot mások életében, amire azt mondom: ez nekem így nem kell. Lehet, hogy ez a hippi korszakból maradt meg.

Az új lemezen az I don't wanna know című dalban azt énekled: „I don't wanna know about the world, the world don't wanna know about me”. Vegyük azt komolyan, hogy a világ nem akar tudni rólad?
Ezt én teljesen átérzem. Sokszor van úgy, hogy az ember belebújik egy másik ember szerepébe, de ezt magamról írtam.
 
A zenédet hallgatva világosan kirajzolódik egy saját világ, amit a dalaidban vagy inkább a dalaiddal hoztál létre.
Ha bármit is csinál az ember, ami akárcsak távolról is, de művészetnek nevezhető, akkor előbb vagy utóbb elkerülhetetlen, hogy egy saját univerzumban találja magát. Ez lehet egy szűk világ is, és meglehet, hogy ez rám is jellemző.

Könnyen írsz dalokat, vagy sokat pepecselsz velük, sokszor visszatérsz hozzájuk?
Nem írok könnyen. Voltak az életemben olyan időszakok, amikor csak úgy jöttek a dalok, de az inkább a kivételnek számít. Évente átlagban talán öt-hat új számom születik. Az nem túl sok. Nem is úgy csinálom, mint Nick Cave, aki minden nap kilenctől ötig dalokat ír. Ezt én nem tudnám.
Ott van például az egyik legkedvesebb dalom, a Lenin Street, ami szerintem tényleg jól sikerült. Az egy olyan dal, aminek az ötlete – három és fél strófa – kb. tíz évig egy fiókban hevert, és nem jutottam sehová vele. Lehet, hogy kellett ez a távolság. Tíz év elteltével egy este, amikor újra elővettem, volt inspirációm, és meglett az a kilenc vagy akárhány versszak, és teljesen másról kezdett szólni, mint ami az eredeti ötlet volt. Az után a nagyon intenzív este után még néhányszor hozzányúltam, egy kis javítás itt, egy kis javítás ott. Örülnék neki, ha több olyan számom lenne, mint a Lenin Street. [nevet] Visszatekintve van néhány dal, amire azt mondanám, hogy tényleg jók. Most amikor Ian Siegal verziójában hallottam a Temporary-t, akkor az is egész jónak tűnt.

Nagy hatással volt rád Bob Dylan és Tom Waits is. Az új lemezen meglepő módon olyan dal is van, ami leginkább talán Bruce Springsteenre emlékeztet.
Igen, elég rockosra sikerült ez a lemez. De ez nem is baj. Eddig ugyanis mindig az volt, hogy amikor a koncertek után árultam a CD-ket, akkor rengetegen kérdezték, melyik az, amelyiken sok a pörgős szám. Most legalább tudok mit válaszolni.

A zenédet leginkább az americana műfaja alá lehetne besorolni, de a megnevezés ellenére, mégis nagyon európai az, amit csinálsz.
Szerintem nem jó az, hogy mi európaiak olyat próbálunk a világpiac számára előállítani, ami olyan, mint amit az amerikaiak csinálnak. Valami európai legyen már benne!

Áprilisban jelenik meg az új lemez. Hogy érzed, hogy sikerült? Elégedett vagy az új felvételekkel?
Nem tudom, hogy ez így van-e, de úgy érzem, ez a korábbiakhoz képest kurva jól szól. Adammel (Adam Whittaker, hangmérnök) véletlenül találkozott Peti (Podlovics Péter, Ripoff menedzsere – a szerk.), miután már vagy két hete túl voltunk a felvételeken. Ő mondta, hogy ha benne vagyok, szívesen megpróbál egy-két felvételt megkeverni, és majd eldöntjük, hogy tetszik-e. Megkeverte a Late Monday Night című dalt, amit én kudarcnak éreztem a stúdióban, és úgy gondoltam, nem lesz fönt a lemezen. Aztán csinált belőle egy tök jó mixet, amire azt kellett mondjam, ez azért talán mégsem olyan rossz. Így kezdődött, aztán ő kevert mindent, és szerintem nagyon jó munkát végzett.

Az új lemez az Odds And Ends címet kapta, amit nehéz volna magyarra átültetni, talán azt mondhatnánk egy szóval: kacatok. Miért ez lett a cím?
Egyrészt lusta voltam, hogy kitaláljak egy önálló albumcímet, és a dalcímeket végignézve ez adta magát. Az egész lemez olyan össze-vissza, egymáshoz nem mindig illő dalokból áll. Maga a szám is kicsit olyan, hogy az ember az öregség kapuján megáll, és kicsit elgondolkodik azon, amit eddig össze tudott hozni, majd rájön, hogy ez annyira nem volt nagy dobás.

Sam 'Redbreast' Wilson


Gary Moore Emlékest az A38 Hajón
2016-03-19 | koncertajánló


Gary Moore Emlékest 2016
2016. április 04.
Budapest, A38 Hajó


Ahogy 2012 tavasza óta minden évben, idén áprilisban is Budapesten találkoznak Gary Moore tisztelői és rajongói, hogy egy vérbeli rock, blues-rock koncerttel adózzanak az ír gitáros emléke és zenei hagyatéka előtt. Európa számos országából és a tengerentúlról is érkeznek a résztvevők, vendégek. Ezúttal is itt lesz Gary testvére, a szintén nagyszerű zenész, Cliff Moore, az angol Harrisen Larner-Main, a tavaly végre hazánkban is bemutatkozott kiváló finn gitáros, Ben Granfelt, valamint napjaink egyik legtehetségesebb blues-rock muzsikusa, a Németországból érkező Henrik Freischlader, aki két év után tér vissza az A38 Hajó színpadára. Hazánkat a koncertet nyitó Run For Power - Gary Moore Memorial Band, valamint a külföldi fellépőket kísérő, a korábbi Emlékestek alkalmával már megismert zenészek képviselik majd. Idén is csatlakozik a fellépőkhöz a tehetséges fiatal gitáros, Somogyi Remig, így már most tudható, hogy ezúttal is egy különleges, bő három órás esttel emlékezhetünk majd Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros életére.


Új lemezzel jelentkezik Ripoff Raskolnikov
2016-03-12 | koncertajánló


Ripoff Raskolnikov Odds And Ends lemezbemutató koncert
Előzenekar: Zanzinger Band
2016. április 02.
Budapest, Kuplung


Linzben született, az évek során tiszteletbeli magyarrá avanzsált, zenéjével mégis autentikusan képviseli az afrikai-amerikai zenei gyökereket. Ripoff Raskolnikovot leginkább ez az egyedülálló sokszínűség emeli ki a kortárs európai zenei életből: míg hű marad az afrikai-amerikai zenei hagyományokhoz, valamifajta elementáris erő húzza Közép-Európához, aminek levegője újra és újra áthatja zenéjét. Dalszerzőként leginkább a Tom Waits vagy Bob Dylan által képviselt vonalat követi, a dalai mentesek minden zenei sallangtól, nyers egyszerűséggel szólalnak meg, hogy arra lehessen koncentrálni, ami fontos: a dalokban elmesélt történetre, és a hallgató számára így megnyíló különös világra, amelyben ismerős ismeretlenként kalauzol végig bennünket gyűrött fekete kalapjában, elnyűtt zakójában, a hajtókájába tűzött elmaradhatatlan rózsával. Minden dalának ő maga is szerves része, a vagabond, aki bejárta Európát, a mesemondó, aki sosem fogy ki a történetekből.



A 2012-ben megjelent Lenin Street után idén tizenkettedik lemezével jelentkezik. Az Odds And Ends című albumon tizenkét szerzemény kapott helyet, ezek között éppúgy található a Mississippi Delta múltszázad eleji világát megidéző dal, vagy a régi spirituálékat alapul vevő szám, mint Bruce Springsteen energiáját előhívó klasszikus americana. A műfaji sokféleségnek Ripoff egyedi világa biztosít egységet: az olcsó szállodák dohány- és esőszagú miliője, aminek Raskolnikov autentikus történetmesélőjévé vált az elmúlt hosszú évek során.
A lemezen magyar zenekarának (Nagy Szabolcs – zongora, Varga Laca – basszusgitár, Gyenge Lajos – dob) tagjai mellett olyan vendégművészek is megjelennek, mint az International Blues Challenge győztes Little G Weevil gitáron, a Muzsikás együttesből ismert Éri Péter buzukin, vagy az etno és folk formációkban játszó Herr Attila nagybőgőn.
A nagyközönség először 2016. április 2-án a Kuplungban hallhatja az új hanganyag dalait egy lemezbemutató koncert keretén belül. A helyszínen a friss albumhoz olyannyira kedvezményes áron (1500 Ft-al olcsóbban) lehet majd hozzájutni, hogy aki megvásárolja a kiadványt, gyakorlatilag ingyen látogatja majd a koncertet. Előzenekar a Zanzinger Band lesz.


Blue Largo: Sing Your Own Song
2016-03-06 | kritika


A Blue Largo nevű formációt a gitáros Eric Lieberman és az énekesnő Alicia Aragon 1999-ben hozta létre. A kaliforniai zenekar az elmúlt évtized közepéig folyamatosan működött, két meglehetősen sikeres albumot (What a Day!, Still In Love With You) is megjelentetve. 2006 novemberében a sors azonban közbeszólt, Liebermannál egy ritka betegséget, a fokális disztóniát diagnosztizálták, amely a jobb kezének a koordinációs mozgását zavarta össze, ezáltal lehetetlenné téve, hogy gitározzon. Idővel a gitáros szervezetének sikerült úrrá lennie a betegségen, újra zenélni kezdhetett, így felélesztette a Blue Largo-t is, amivel 2015 májusában elkezdték elkészíteni a harmadik lemezüket. A Sing Your Own Song című albumon Lieberman hét saját szerzeménye hallható, ezek nem meglepő módon a kihívásról, kétségbeesésről, reményről és a megújulásról szólnak. Az átdolgozások között találunk három instrumenális felvételt Earl Hooker, Clarence 'Gatemouth' Brown és Herb Remington tollából. A ’40-es, az ’50-es évek zenei világát megidéző, igazán színes, változatos lemez hangmérnöke és társproducere a hírnevet James Harman együttesében szerzett Nathan James volt, aki számos kiváló vendégmuzsikussal egyetemben közreműködött is az albumon.

Coffeegrinds Music, 2015

hoati