Száztizenöt éve született Sleepy John Estes
2014-01-25 | névjegy
Száztizenöt éve született a gitáros, énekes és dalszerző Sleepy John Estes. A Blues Hall Of Fame tagjai közé beválasztott muzsikus nem volt különösebben jó gitáros, az erőssége a rendkívül kifejező hangja volt. Énekét Big Bill Broonzy a „blues kiabálásának” nevezte.Sleepy John Estes (eredeti neve: John Adam Estes) 1899. január 25-én Tennessee államban látta meg a napvilágot. Apja bérlőként dolgozott egy farmon, nem messze Ripley-től, ahol Estes világra jött. Hat esztendős korában baseballozás közben megvakult jobb szemére, ezért érdeklődése a zene irányába fordult. Családjával 1910-ben Brownsville-be költözött, ahol hamar nagy népszerűségre tett szert. Ezekben az éveken ismerkedett meg, majd kötött életre szóló barátságot James ’Yank’ Rachell mandolinossal és Hammie Nixon szájharmonikással. Hárman leginkább a ’20-as években játszottak együtt, de felléptek az 1964-es Newport Folk Festivalon is. Estes pályafutása során felvételeket készített a Victor Records, a Bluebird Records, a Decca Records, a Sun Records és a Delmark Records részére. Dalai saját tapasztalatain alapulnak, önnön életéről vagy brownsville-i személyekről szólnak, ezáltal betekintést enged a múlt század első felében élt feketék tragikus sorsába. Legismertebb szerzeményei a Diving Duck Blues, a Milk Cow Blues, a Someday Baby Blues, a Drop Down Mama és a Floating Bridge, melyeket fekete és fehér blues- és rockzenészek sokasága vett fel repertoárjába. Pályájának két kiemelkedő korszaka volt: a ’30-as évek második fele, amikor Chicagóban élt, és a ’60-as évek Bob Koesternek köszönhetően. Ez utóbbi időszakban az American Folk Blues Festival sorozat keretében többször járt az öreg kontinensen, és ünnepelt vendég volt a legendás Ann Arbor Blues Festivalon. Sleepy John Estes-t nyomorúságos, víz és áram nélküli kunyhóban, 1977. június 5-én érte a halál. Fejfáján a Someday Baby Blues című dalból kiragadott idézet (…ain't goin' to worry Poor John's mind anymore) olvasható.
Ajánlott albumok:
The Legend of Sleepy John Estes (Delmark Records, 1962)
Broke and Hungry (Delmark Records, 1963)
Brownsville Blues (Delmark Records, 1969)
First Recordings with Yank Rachell & Noah Lewis (JPS, 1994)
hoati
Géczi László: Nyitott Blues
2012-05-24 | hír
Ha szereted a bluest, ezt a könyvet neked írták. A szerző szakíró, a zenei irányzat egyik legjobb hazai ismerője, a Rockháló szerkesztője. A blues pedig - Willie Dixon örökérvényű mondása szerint - a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs.A Publio kiadásában a napokban megjelent e-könyv Géczi László Fekete rhythm & blues fehérben című, 1994-es, ma már sehol nem kapható nyomtatott könyvének átdolgozott, kibővített és aktualizált változata.
A szerző a blues meghatározó egyéniségeinek portréit tárja elénk. Mint írja, ezek nem zenetörténeti tanulmányok, a tények sokaságának monotonnak tűnő felsorolását megpróbálta feloldani a művészek életének érdekességeivel, személyes élményei, érzései felidézésével. Szögezzük le, sikerrel, ez valóban nem egy száraz lexikon, olvasmánynak is jó. A legfontosabb mégis, hogy megismerhetjük a műfaj nagyjait.
A feketék R&B-ának számtalan árnyalata közül leginkább a chicagói városi blueszal foglalkozik, annak legismertebb képviselőit mutatja be röviden. Azért éppen őket (Muddy Waters, Sonny Boy Williamson, Howlin’ Wolf, Otis Spann, B.B. King …), mert nagyon sok fiatal brit zenésznek ők voltak a példaképei, tanítómesterei. Többen közülük az ötvenes évek végén, a hatvanas években rendszeresen felléptek Európában is.
Milyenek lettek a tanítványok? „Minden elfogultság nélkül” állítható, hogy azok, akik Alexis Korner, Cyril Davies, Graham Bond és John Mayall „zenetanodájából” kerültek ki, a R&B, majd pedig a rock műfaj legtehetségesebb, legsokoldalúbb zenészeivé váltak. A következő portrékban őket mutatja be, mint a blues két hullámának legjobbjait (Animals, Yardbirds, Them, Pretty Things, Rolling Stones …, illetve Chicken Shack, Cream, Taste, Savoy Brown …).
Ezeknek a zenekaroknak nem csak Európában volt óriási szerepük a műfaj felvirágoztatásában, hanem a tengerentúlon is erőt adtak a blueshullám fiatal képviselőinek és megmutatták, hogy a fekete R&B fehéren még szebben csillog. Találóak Joe Tex, amerikai énekes hálás szavai: „Ha nincs a nagy angol blues áttörés, ez a zene megszűnt vagy elhalványodott volna.”
Az ezt követő részben a szerző felvázolja a brit blues amerikai „visszacsatolását” az Allman Brothers Band, Johnny Winter, a Mountain, Stevie Ray Vaughan pályafutásán keresztül. Ezen kívül bemutat néhányat azok közül is (Paul Butterfield Blues Band, Canned Heat …), akik az európai „blues-dózistól” független, önálló utat jártak. Nem hagyható ki a könyvből a műfaj olyan besorolhatatlan óriása sem, mint Jimi Hendrix!
Miért éppen ezeket a zenészeket, illetve zenekarokat választottam? – teszi fel a kérdést a szerző ismertetőjében. Elhihetik, a bőség zavarával küszködtem, nagyon sokan vannak rajtuk kívül is, akiknek itt lenne a helyük, de hát ez egy szubjektív válogatás.
Géczi László hozzáteszi, könyvét elsősorban azoknak a fiataloknak ajánlja, akik csak a mai rockzenében tájékozottak, – vagy talán még abban sem – s szeretnének minél többet megtudni a műfaj múltjáról, megismerni a gyökereit. Reméli, hogy könyve elolvasása után kedvet kapnak majd felkutatni, beszerezni azokat a CD-ket, esetleg bakelit lemezeket, amelyekről ezt a nagyszerű zenét hallani lehet. A portrék végén található Ajánlott albumok listája ehhez próbál segítséget nyújtani. Abban bízik, hogy a blues és a rhythm and blues művészeinek megismerése után a fiatalok és a lélekben fiatalok sokkal igényesebbek lesznek a mai rockzenével szemben.
Johnny Winter először Magyarországon
2008-10-11 | koncertajánló
2008. október 27.Budapest, Petőfi Csarnok
Előzenekar: Little G. Weevil
Johnny Winter személyében az egyik legnagyobb élő fehér blues gitárost köszönthetjük 2008. október 27-én a budapesti Petőfi Csarnok színpadán.
Az albínó muzsikus John Dawson Winter néven 1944. február 23-án látta meg a napvilágot a texasi Beamonth-ban. Édesapja nagy zenerajongó volt, gyakran énekelt a helyi barbershop kvartettben.
Johnny első hangszere egy bendzsó volt, majd zongorázni tanult, de már gyerekkorában is leginkább a gitár foglalkoztatta. A két évvel fiatalabb öccsével, Edgar-ral - aki zongorán és szaxofonon játszott - tizennégy évesen alapította meg az első zenekarát a Johnny And The Jammers-t. Huszonévesen ismert session muzsikussá vált, játszott B.B. King-gel, Walter „Shakey” Horton-nal, Pinetop Perkins-szel és James Cotton-nal. Első kislemeze Texas Guitar Slim néven jelent meg. 1967-ben létrehozta saját trióját Tommy Shannon basszusgitárossal és John Turner dobossal. Bemutatkozásukra a Fillmore East színpadán került sor. Winter-t ekkor már a rockzene legújabb szupersztárjaként reklámozták. Bemutatkozó albuma 1968-ban jelent meg Johnny Winter címmel. Az LP-t a fehér blues egyik alapművének tekinthetjük. Következő sikere a korai felvételeit tartalmazó The Progressive Blues Experiment volt, melyet a Liberty adott ki. Az 1970-ben megjelent Johnny Winter And című albummal rock-os irányt vettek, azonban a szélesebb közönség részére ez a korong tette ismerté Johnny nevét.
A New Musical Express 1974-ben minden idők 100 legjobb rock lemeze közé sorolta az alkotást, és Angliában bekerült a Top 30-ba.
A 70-es évek elején közel másfél évre teljesen eltűnt a rajongók elől, elvonó terápián vett részt, mivel a kábítószer rabjává vált.
1977-ben kezdődött közös munkája gyerekkori példaképével, Muddy Waters-szel. Első közös lemezük a Nothin’ But The Blues címet viselte. Az albumon Muddy Waters zenekarának tagjai szerepeltek, egy dal kivételével (Walkin’ Thru The Park) Johnny Winter darabokat adtak elő. Ezt követően Winter Muddy lemezeinek produceri feladatait látta el, valamint gitárosként nemcsak a lemezeken, hanem a koncerteken is besegített. Ekkor jelentek meg a Hard Again, I’m Ready, Muddy „Mississippi” Waters Live és King Bee című lemezek.
A sikeres időszak ellenére, a nyolcvanas évek elejére lemezszerződés nélkül maradt, mely időszakot 1984-ben az Alligator Records-szal kötött megállapodás szakította meg. A chicagó-i lemezkiadónál három lemezt jelentetett meg, melyek közül a Guitar Slinger és a Serious Business albumokat Grammy-díjra jelölték, de minőségben (a) The Third Degree című korong sem maradt el az előző két kiadványtól.
A kilencvenes években sorra jelennek meg albumai és közreműködik John Lee Hooker Mr. Lucky című lemezén is.
Az új évezred is tartogat sikereket a számára, a 2004-ben megjelent I’m A Bluesman című lemezét Grammy-díjra jelölték, a rákövetkező évben munkásságának elismeréseként – testvérével, Edgar-ral együtt - beválasztották Texas állam „Walk Of Fame” tagjainak sorába.
Nem feledkezhetünk meg a Breakin’ It Up, Breakin’ Down Up album idei Blues Music Awards Historical Album Of The Year címéről sem. A felvétel Muddy Waters Hard Again című albumának koncertkörútján 1977-ben került rögzítésre, Muddy-t vendégként Johnny Winter és a szájharmonikás James Cotton kísérte, de olyan zenészek is közreműködtek, mint Bob Margolin (gitár), Charles Calmese (basszusgitár), Willie ‘Big Eyes’ Smith (dob) és Pinetop Perkins (zongora).
Johnny Winter hazánkba az olaszországi koncertet követően érkezik, a hírek szerint sajnos 45 percnél többet már nem szokott játszani.
Az előzenekar szerepét Little G. Weevil tölti be, akinek az idén tavasszal magánkiadásban megjelent Southern Experience című lemezét jövő év elején az amerikai King Mojo Records is megjelenteti.
Ajánlott albumok:
Johnny Winter
The Progressive Blues Experiment
Nothin’ But The Blues
Guitar Slinger
Serious Business
I’m A Bluesman
Pampalini
Áprilisban ismét Budapest Blues Fesztivál
2008-03-11 | koncertajánló
V. Budapest Blues Fesztivál2008. április 5. 16 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb, egyben legszínvonalasabb Blues Fesztiválja.
A fesztivál legnagyobb sztárja, Amerika legjobb blues gitárosa Duke Robillard másodszor koncertezik hazánkban, hisz 2002. február 27-én a budapesti New Orleans-ban már láthattuk.
Duke Robillard 1948. október 4-én született, első zenekarát 19 évesen Roomful Of Blues néven alapította, melynek 12 évig a vezetője volt. Ezt követően Robert Gordon rockabilly zenekarához csatlakozott, majd két lemezt készített (a) The Legendary Blues Band-del, mely zenekart Muddy Waters zenészei alkották. 1990-ben Jimmy Vaughan-t váltja a Fabulous Thunderbirds-ben. Miközben szólókarrierjét is folytatja, sorban jelennek meg a jobbnál jobb lemezei, közös felvételeket készít kiváló blues és jazz zenészekkel (Bob Dylan, Maria Muldaur, John Hammond, Jimmy Withersponn, Long John Baldry, …), és mások lemezeinek producereként is dolgozik.
Duke Robillard még mindig folyamatosan koncertezik, évi kb. 250 fellépése van, pályafutása során számtalan díjat nyert, négyszeres W.C Handy díjas, a Guitar Groove-A-Rama, valamint a World Full Of Blues című lemezeit Grammy díjra jelölték.
Ajánlott albumok:
Swing (1988)
After Hours Swing Session (1990)
Turn It Around (1990)
Duke´s Blues (1996)
Blue Mood: The Songs of T-Bone Walker (2004)
Guitar Groove-A-Rama (2006)
World Full Of Blues (2007)
Ronnie Earl & Duke Robillard - The Duke Meets The Earl (2005)
1950-ben született Sugar Blue (James J. Whitling), aki a művésznevét egy régi klasszikus blues-jazz sztenderdről kapta.A Grammy-díjas harmonika virtuóz nem az a tipikus bluesman. Hamar kialakított jellegzetes szájharmonika- és énekstílusa valahol félúton mozog a hatvanas évek dinamikus r'n'b-je és a harmincas évek fájdalmasan finom bluesos jazze között.
Sugar Blue New York hírhedt Harlem negyedében nőtt fel, s nem elsősorban blues zene vette körül, hanem például Billie Holiday és James Brown muzsikája.
A harlemi évek és a new york-i utcák olyan hírességek zenéivel ismertették meg, akik meghatározták későbbi ízlésvilágát, úgy mint Little Walter, Big Walter Horton, Sonny Boy Williamson, Paul Oscher és Charles Walker.
Első harmonikáját a nagynénjétől kapta, amin Bob Dylan-t és Stevie Wonder-t próbálta kísérni a rádión keresztül.
Karrierjét utcai énekesként kezdte, és első felvételeit 1975-ben készítette el a legendás Brownie McGhee-vel és Roosevelt Sykes-szel. Több forrás megemlíti, hogy a Rolling Stones fedezte fel Párizsban, igaz létezik ennek a cáfolata is. Mindenesetre az tény, hogy szerepelt a banda Some Girls, Emotional Rescue, majd később a Tattoo You albumán is. Felajánlották neki a további együttműködés lehetőségét is, de Ő ezt nem fogadta el, a saját bandáját szerette volna létrehozni, ahelyett hogy állandó „sideman”-ként szerepeljen.
Párizsi évei után Chicagóba utazott, hogy tanulhasson a harmonika nagymestereitől. Játszott Big Walter Horton-nal, Carey Bell-el, James Cotton-nal és Junior Well-sel is. Két évet játszott a Chicago Blues All Stars együttesben, majd 1983-ban megalakította a saját bandáját.
A Blues Explosion albumáért Grammy-díjat kapott, de játszott Willie Dixon Grammy-díjas lemezén a Hidden Charms-on is.
Beindultak a dolgai, végigturnézta Amerikát, koncertezett Európában, Afrikában és fellépett számos rangos fesztiválon a következő városokban: Zürich, Den Haag, Antibes, Nizza, Cannes, Montreal.
A fesztivál szereplései alatt olyan zenészekkel adódott lehetősége együtt zenélni, mint: Muddy Waters, B.B.King, Clifton Chenier, Luther Allison, Art Blakey, Lionel Hampton, Stan Getz.
1987-ben szerepel Alan Parker thrillerjében az Angel Heart moziban Robert DeNiro mellett.
A kritika nem csak a szájharmonika tudását emeli ki, hanem megemlíti a szövegírói tehetségét is.
Többen a harmonika Charlie Parkerének és Jimi Hendrixének nevezik Őt.
Nem először látogat hazánkba, hiszen 2001-ben kéthetes turnén szerepelt Pécs, Kaposvár, Zenta, Érsekújvár (itt a PMD Blues Band kísérte), Szombathely, Budapest klubjaiban, majd tavaly november 21-én az A38-as klubban játszott.
Végezetül álljon itt pár idézet:
„Bevitte a blues harmonika tradícióit a funky-rock kohójába.” – Down Beat
„Briliáns harmonika játékos, összeköti a hangokat a gyorsasággal és az újdonsággal, mint egy igazi jazzman.” – Request
Ajánlott albumok:
Blue Bazes (1994)
In Your Eyes (1995)
Code Blue (2007)
A dániai Aarhus-ból érkezik a hattagú Mike Andersen Band, az együttes tagjaira nagy hatással volt B.B. King és T-Bone Walker zenéje, de igyekeztek kialakítani saját, egyedi stílusukat, így amit hallani fogunk, az a blues, a soul és a modern R&B különleges keveréke.A banda 2000-ben alakult meg, első lemezüket My Love For The Blues címmel 2002-ben adták ki. Az album fogadtatása pozitív volt, majd a következő évben elnyerték a „Danish Blues Artist Of The Year 2003” címet. A második albumuk 2004-ben jelent meg Tomorrow címmel. A lemezen hallható Stuck With Me című számuk elnyerte a „Song Of The Year” címet az amerikai Independent Music Awards-on. Az együttes 2005-ben Franciaországban megkapta a "Best New Artist" díjat és a tavalyi évben egy három számos EP-vel jelentkeztek.
Ajánlott albumok:
Tomorrow (2004)
Póka Angéla nevét meghallva elsőként a Megasztár ugrik be, pedig azóta, több formációban is szerepelt. Ezen az estén a Póka Angéla és a Chieffoundation lép fel, akik alter-soul, neo-soul stílusú számokat játszanak a saját bevallásuk szerint.Póka Angéla 1974-ben született Budapesten, majd gyerekkorában Németországban és az Egyesült Államokban éltek.
1987-ben az Alhambra High Schoolban a Grease című musical szereplőválogatásán a több mint 200 jelentkező közül Őt választották ki a négy női szerep egyikére.
1988-ban felvették a Los Angeles County School for the Performing Arts középiskolába, az intézmény főiskolai karának gospel-szakára.
1992-ben neki ítélték az "Outstanding achievement for vocal performance in music" díjat, amelyet a főiskolán a legkiemelkedőbb zenei előadásért adnak.
2005-ben harmadik helyezést ért el a Megasztár 3 című televíziós műsorban, a rákövetkező évben megjelent a Dalok a döntőből című albuma.
A döntő után kereste meg Rigó Tamás gitáros az énekesnőt, hogy zenéljenek együtt, majd 2007 elejére összeállt a zenekar, hisz csatlakozott hozzájuk Bajkai Ferenc - dob, Gyöngyösi Gábor - billentyű és Vajdovich Árpád - basszusgitár, nagybőgő.
Little G. Weevil-t ismerősként köszöntjük e Fesztiválon, hiszen korábban már fellépett itt zenekarával, igaz akkor a nagyszínpadon. Most szólóban érkezik, s jó hír a háza tájáról, hogy 2008. márciusában jelenik meg az új lemeze - Southern Experience címmel -, ami igazi Downtown Memphis Blues-t tartalmaz.Szűcs Gábor 1977-ben született, 17 évesen kezdett el gitározni John Lee Hooker zenéjének hatására.
1996 körül alakította meg az első együttesét a Jefferson Blues Band-et bátyjával együtt, majd az első saját bandája a Pure Blues volt. Itt együtt zenélt Torma „Frank” Gáborral, Varga Lászlóval és Kovács Zoltánnal. Ez a csapat szerves része lett (a zongorás kivételével) később, a Szabó Tamás által vezetett Spo-Dee-O-Dee zenekarnak.
2001-ben jelent meg az újjáalakult Pure Blues Chump Change című 5 számos minialbuma, majd ezt a One követte 2004-ben.
2004 őszén utazott ki az Egyesült Államokba, itt fél évet Alabama-ban élt, majd Memphis-be költözött. Szerződést kapott a legendás Beale Streeten, majd felkerült a King Mojo Allstars, Vol. 3 válogatáslemezére két számmal.
A jelenleg Londonban élő művész olyan zenészekkel játszott együtt, mint Anson Funderburgh, Sam Myers, Larry Garner, Shemekia Copeland, Calvin Jones, Mark Hummel, Billy Gibson, Big Jack Johnson, Lonnie Shields, Sharrie Williams és Ian Siegal.
Ajánlott albumok:
Chump Change (2001)
One (2004)
Southern Experience (2008)
Miskolcról érkezik a Happy Bluesday zenekar, akik szintén a kisszínpadon fognak majd játszani. Ők korábban két tehetségkutató versenyen is indultak: a Jump tehetségkutató verseny döntőjében, a Budai Vigadóban a zsűri különdíját nyerték, illetve a Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett Kultúrával Európa Kapujában c. verseny döntőjében szerepeltek.Az első balhé című CD-jükön saját számaik mellett Robben Ford, James Cotton, Sugar Blue, Albert Collins, Stevie Ray Vaughan szerzeményeket játszanak többek között.
A zenekar tagjai: Bűdi László - ének, gitár; Petendi Tamás - gitár, vokál; Tóth Szabolcs – bass; Nagy Ferenc – dob; Bűdi Szilárd - szájharmonika, vokál.
Ajánlott albumok:
Az első balhé
Pampalini & Turista
