Archívum

2016 legjobb albumai

2016-12-30 | hír

Mint minden év végén most is áttekintettük a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését és összeállítottuk kedvenc albumaink tizenötös listáját. Ezek nem megkérdőjelezhetetlen etalonok, de talán reális képet adnak arról, milyen zenéket hallgattunk a leggyakrabban idén.

hoati
1. Kenny Neal: Bloodline (Cleopatra Records)
2. Mitch Kashmar: West Coast Toast (Delta Groove Music)
3. Rolling Stones: Blue And Lonesome (Polydor Records)
4. Janiva Magness: Love Wins Again (Blue Élan Records)
5. Toronzo Cannon: The Chicago Way (Alligator Records)
6. Johnny Rawls: Tiger In A Cage (Catfood Records)
7. Ronnie Earl & The Broadcasters: Maxwell Street (Stony Plain Records)
8. Mátyás Pribojszki Band: My Stories (Szerzői kiadás)
9. Fiona Boyes: Professin’ The Blues (Reference Recordings)
10.Fabrizio Poggi: The Amazing Texas Blues Voices (Appaloosa Records)
11. Vaneese Thomas: The Long Journey Home (Segue Records)
12. Little G Weevil: Three Chords Too Many (Xlnt Records)
13. The Bluesbones: Double Live (Eigen Beheer)
14. Bob Margolin: On My Road (Steady Rollin’ Records / VizzTone Label Group)
15. Ripoff Raskolnikov: Odds And Ends (Xlnt Records)

hcs
1. Rolling Stones: Blue And Lonesome (Polydor Records)
2. Kenny Neal: Bloodline (Cleopatra Records)
3. JW-Jones: High Temperature (Solid Blues Records)
4. Lurrie Bell: Can’t Shake This Feeling (Delmark Records)
5. Mátyás Pribojszki Band: My Stories (Szerzői kiadás)
6. Liz Mandeville: The Stars Motel (Blue Kitty Music)
7. John Long: Stand Your Ground (Delta Groove Music)
8. Ripoff Raskolnikov: Odds And Ends (Xlnt Records)
9. Janiva Magness: Love Wins Again (Blue Élan Records)
10. Sugar Ray And The Bluetones: Seeing Is Believing (Severn Records)
11. Bonnie Raitt: Dig In Deep (Redwing Records)
12. Toronzo Cannon: The Chicago Way (Alligator Records)
13. Tedeschi Trucks Band: Let Me Get By (Fantasy Records)
14. Rory Block: Keepin’ Outta Trouble: A Tribute To Bukka White (Stony Plain Records)
15. John Primer & The Real Deal Blues Band: That Will Never Do (Wolf Records)

Elmore James & His Broomdusters: Slide Order Of The Blues - The Singles As & Bs 1952-1962

2016-12-27 | kritika

Elmore James 1918. január 27-én született törvénytelen gyermekként a Mississippi állambeli Richlandban. Kiskorában édesanyjával egyik farmról a másikra vándorolt a jobb megélhetés reményében. Saját készítésű gitáron kezdett tanulni, tizennégy éves korától táncmulatságokon és barrelhouse-okban zenélt. Nagy hatással volt rá Robert Johnson és Kokomo Arnold játéka, Johnsonnal gyakran fellépett, elleste technikáját és megtanulta dalait. A ’30-as évek végén alakította első saját együttesét, de ez idő tájt sokszor játszott Sonny Boy (Rice Miller) Williamsonnal is. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált Guam szigetén, leszerelése után unokatestvérével, Homesick Jamesszel és Eddie Taylorral koncertezett. Első kislemezét 1951-ben készítette el, a Trumpet Records részére rögzített Dust My Broom felkerült a Billboard Top 10-es listájára. Pályafutása során készített még kislemezeket a Meteor, Flair, Checker, Fire, Modern, Chief, Vee Jay és Chess lemezkiadók részére. Ezeket a felvételeket gyűjtötték csokorba a Slide Order Of The Blues - The Singles As & Bs 1952-1962 című kiadványon. A hiánypótlónak számító dupla albumon a műfaj olyan alapdarabjai hallhatók, mint a Dust My Broom, az I Believe, az It Hurts Me Too, a The Sky Is Crying, az I Can’t Hold On (Talk To Me Baby), a Look On Yonder Wall és a Shake Your Money Maker. Az említett nóták megszámlálhatatlanul sok feldolgozást megéltek, azonban nemcsak dalaival, hanem stílusával is hatott a következő nemzedékekre Elmore James, aki személyében az üvegnyaktechnika úttörőjét tisztelhetjük. A Blues Hall Of Fame-be 1980-ban beválasztott muzsikus negyvenöt éves korában, szívroham következtében hunyt el.

Jasmine Records, 2016

hoati

Jubileumi lemezzel jelentkezett a Shabby Blues Band

2016-12-18 | hír

A zalaegerszegi székhelyű Shabby Blues Band 1991-ben alakult, azóta közel ezer koncertet adott. Az egykori alapítók közül ma Kránitz Tónin kívül Angyal Tibor és Gedeon Attila vannak a zenekarban, ám volt olyan időszak is, mikor utóbbiak nélkül folyt a munka. Az eltelt negyedszázadban pontosan harmincan fordultak meg hivatalos tagként vagy vendégként az együttesben, közülük hárman sajnos már nem élnek. A kerek évforduló alkalmából kiadták immár hetedik lemezüket: a Negyedszázad Shabby Blues című album a nevével ellentétben sokkal inkább rockos lett, kicsit populárisabb, ezenkívül némi country és boogie woogie is fellelhető benne. Ez annak köszönhető, hogy a banda gitárosa és zeneszerzője, Gedeon ’Gida’ Attila végigjárta az Egyesült Államokban a 66-os utat, s gyakorlatilag ez az élmény inspirálta az új lemezt. A Shabby Blues Band szerzői kiadásban megjelent jubileumi albumán tizenkét szerzemény hallható, ebből tizenegy saját szám, egy pedig feldolgozás.

hoati

Kerek jubileumot ünnepel a Muddy Shoes

2016-12-09 | koncertajánló

A BLUESVAN.HU bemutatja:
Muddy Shoes „20”
2016. december 23.
Budapest, Muzikum Klub

Fekete Jenő 1983-ban szobrászként végzett, majd 1988-ban csatlakozott a Palermo Boogie Ganghez. A nagy népszerűségnek örvendő formáció frontembereként az egyik legkiválóbb blues muzsikusává nőtte ki magát hazánkban. Nagy Szabolcs a konzervatórium elvégzése után a szegedi főiskolán tanított zeneszerzést és kamarazenét. Baráti körében ismert volt a blues műfaj iránti mániákus szeretetéről. A két muzsikus útja keresztezte egymást és a közöttük kialakult zenei összhang arra indította őket, hogy 1996-ban Muddy Shoes néven közös zenekart alapítsanak. A duóhoz csatlakozott a legkiválóbb hazai blues dobos, Mezőfi István ’Fifi’ és a basszusgitáron játszó Pengő Csaba. A csapat a blues műfajában igen tág keretek között mozog, a XX. század elejének akusztikus világától a nagyvárosi blueson át egészen a modernebb hangvételű saját szerzeményekig. Megalakulásuk óta két lemezzel jelentkeztek. A bemutatkozó albumuk 1997-ben The Real Shuffling Hungarians címmel jelent meg. Az album nagy sikert aratott, több szakmai kritikus is nagyra méltatta a zenekart. Második lemezük, a Cool hosszú előkészítő munka eredményeként került kiadásra. „A rengeteg fellépés során már tökéletesen kiforrt anyag, tartalmaz feldolgozásokat és a közönség által slágerként kedvelt saját számokat is.” – nyilatkozta egykor Fekete Jenő a 2004-es keltezésű albumról. A híres blues és jazz előadók műveit, valamint Nagy Szabolcs és Fekete Jenő szerzeményeit tartalmazó korong Úton címmel magyar nyelvű dalt is tartalmaz, melyhez videoklip is készült. Az együttes állandó vendégei a fontosabb magyar és külföldi blues fesztiváloknak, számos tv- és rádiófellépésük volt idehaza és külföldön. Olyan blues nagyságokat is kísértek, mint Louisiana Red vagy Sugar Blue. Idén télen érkeztek el a huszadik születésnapjukhoz, amit 2016. december 23-án a Muzikum Klubban ünnepelnek.

Belépő: 1500 HUF (elővételben) | 2000 HUF (a koncert napján)
Online jegyvásárlás: http://tixa.hu/muzikum_klub

hoati

Búval és bánattal örvendezzünk!

2016-12-04 | kritika

Vannak dolgok, amelyekért érdemes élni, vannak dolgok, amiért jó, ha van fülünk a hallásra, vannak dolgok, amelyekkel a bennünket körülvevő, egyre kevésbé emberbarát világot is könnyebb elviselni. Ilyen dolog a zene. Ebben az esetben a blues. Tudjátok az, amely akkor is itt van bennünk, ha minden kötél szakad, amikor minden elmúlik, minden elhagy.
Rohadt egy év volt a rock zenében. David Bowie-t és Paul Kantnert a rák vitte el, Keith Emerson főbe lőtte magát, Prince-szel a fájdalomcsillapítók végeztek, elment a fehér blues nagyapó Leon Russell, Scotty Moore, Elvis gitárosa, Mose Allison. És akkor még nem szóltunk a külön műfajnak tekinthető Leonard Cohenről, és a mi veszteségeinkről, Somló Tamásról, Laux Józsiról, Danyi Attiláról, vagy legutóbb Dévényi Ádámról. A klasszikus kor nagy figurái, különleges egyéniségek távoztak. Még jó, hogy itt van a Rolling Stones, amely újabb tanújelét adta elpusztíthatatlanságának.
A Stones már régen ott tart, hogy ha egyetlen új lemezük sem jelenne meg, ha egyetlen koncertet sem adnának, akkor is bőven ott vannak a 20-21. század zenei világörökségében, amelyhez a végítélet napja előtt néhány perccel is visszanyúlhatunk. (Persze, ha elhallgatnának, alighanem pillanatok alatt meg is halnának.) Erre 11 évvel utolsó stúdióban készült remekművük, az A Bigger Bang után kiráztak a kisujjukból egy elképesztő rhythm and blues lemezt, amelyben egykori tanítómestereik, Howlin’ Wolf, Willie Dixon, Little Walter, Memphis Slim előtt tisztelegnek. Az öreg bluesmanek adták meg nekik az első lökést annak idején, az ő dalaikkal tették le névjegyüket, mostanra már ők is öreg bluesmanek lettek, visszatértek azokhoz a forrásokhoz, amelyekből egykor jó volt meríteni, és amelyek a mai napig kristálytiszták.
Gyakran előfordul velem, hogy úgy érzem: a jó zenében nincs idő. A ’60-as, ’70-es évek legjobb lemezei abszolút mértékben a jelent képviselik számomra, és attól tartok, nem vagyok ebben egyedül. Talán éppen ez az időtlenség a titka annak, hogy a „nagy generáció” legjobbjai máig képesek maradandót alkotni. Ha egy idegen számára becsempésznénk a Blue And Lonesome című, 2016-os Rolling Stones lemezt a korai Stonesok közé, talán észre sem venné, legfeljebb arról, hogy Mick Jagger hangja mélyebb, érettebb lett.
Igazi örömzenét produkál nekünk a Jagger - Richards - Wood - Watts négyes, amelyet két számban az az Eric Clapton egészít ki, akinek szintén akadt már egy-két hiteles mondanivalója ebben a témában. (Esetleg poroljuk le az 1996-os From The Cradle című lemezét…) Jagger nemcsak önfeledten fújja a herflit, hanem egészen új oldaláról mutatkozik be hangja az I Can’t Quit You Baby-ben, amelyet sokan imádunk a Led Zeppelintől. Ez a záródal a lemez egyik csúcsa, de legalább ennyire magával ragadó a nyitó Just Your Fool, az igazi kesergő címadó felvétel, az ostinatós Hate You See You Go, vagy a Little Rain lusta lassúsága. A Ride ’em On Downhoz pedig mindjárt csináltak egy olyan klipet Francois Rousselet rendezésében, amelyet 16 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett nézhetnek meg. Az egész lemez egészségesen nyers, fésületlen, romlatlanul dögös, olyan, amilyennek a Stonest mindig is szerettük.
Olcsó fordulat lenne azt írni, hogy ezzel a lemezzel a kör bezárul, hiszen a vén rock fosszíliák visszatértek a kiindulóponthoz. Ráadásul nem tartom valószínűnek, hogy az ő felfogásukkal, folyamatosan újratöltődésükkel valaha is „hattyúdalban” gondolkodnának. Úgy gondolom, hogy csak jól akarták magukat érezni, minden kényszer és kötöttség nélkül. Tegyük ezt mi is, a Blue And Lonesome-ot hallgatva.

Göbölyös N. László

Kiemelt koncertek

Ajánlott albumok

Archívum

Újdonságok

Kereső

Archívum

Társoldalak

Cikkek a bluesról