Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Archívum

Új lemezzel jelentkezett a Takáts Tamás Blues Band
2016-01-29 | hír


Negyedszázados jubileumát ünnepli új albumával a Takáts Tamás Blues Band. Hogy valójában tavaly lett huszonöt éves? Attól még ünnepelhet idén is, mert van mit: az Úton című lemez története talán legjobbja lett. A héten megjelent albumon a Takáts Tamás Blues Band muzsikája a korábbiaknál is változatosabbá vált, a szövegek ugyanakkor hagyományőrző módon megmaradtak gondolatokkal és humorral telítetteknek. A tizenhárom vadonatúj dal mellett bónuszként két korábbi sikerszám, a Megöl a vágy és a Pocsolyába léptem újra felvett verziója is helyet kapott a korongon. A nagyszabású lemezbemutató koncertet április tájékára tervezi a zenekar, sok vendéggel, ám fellépésein addig is kapunk ízelítőt az Úton anyagából.


A Berdisz Művekkel ad koncertet Peter Lipa
2016-01-16 | koncertajánló


Berdisz Művek feat. Peter Lipa
Budapest, Muzikum Klub
2016. január 22.


A Berdisz Művek dallamos, populáris jazz zenét játszó zenekar, saját kompozíciókkal a repertoárjukon. Peter Lipa (SK) jazz és blues énekes, az európai és a szlovák jazz-blues zenei élet meghatározó alakja. Berdisz Tamással közösen egy nemzetközi csapat, az „EU4” tagjaiként számos koncertet adtak már Európa jazz-blues fesztiváljain és klubjaiban. Ezen az estén egy közös produkcióban hallhatja a kedves közönség a zenekart, ahol saját szerzemények és ismert jazz és blues kompozíciók hangzanak majd el.

Belépő: 1200 HUF (elővételben) | 1500 HUF (a koncert napján)

Jegyek kaphatók a Muzikumban, valamint a L’Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14–16. | 1085 Budapest, Horánszky u. 20.).


Tizenöt éve színpadon a Capriccio
2016-01-12 | koncertajánló


Capriccio 15 éves jubileumi koncert
2016.02.21.
Budapest, Muzikum Klub


A több tagcserét túlélő Capriccio zenekar képzeletbeli tortáján tizenöt szál gyertya ég. A rhythm & blues, blues, rock és progresszív rock műfaj ismert és kevésbé ismert klasszikusait, valamint saját számokat is játszó együttes a jubileumot 15 év címmel tizennyolc számos, három eddig ki nem adott nótát is tartalmazó válogatás lemezzel és nagyszabású koncerttel ünnepli. A 2016. január 21-én, a fővárosi Muzikum Klubban adandó koncerten a jelenlegi felállás (Radovics László ’Kyru’ – ének, Gazdag Viktor - gitár, Kecskés András – ritmusgitár, Zsoldos Tamás - basszusgitár, Tóth Dénes – dob, Bartók Máté – saxofon) mellett azok a zenészek is szóhoz jutnak, akik az elmúlt másfél évtized alatt megfordultak a bandában. Az egykor Bőrgyári jelzővel illetett, jellegzetes zenei világgal bíró együttes rajtuk kívül sztárvendégeket is vár Török Ádám, Tátrai Tibor és Németh Károly személyében.

Belépő: 1000 HUF (elővételben) | 1500 HUF (a koncert napján)

Jegyek kaphatók a Muzikumban, valamint a L’Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14–16. | 1085 Budapest, Horánszky u. 20.).

hoati


A Bem Rockparttól a Soproni Színházig – beszélgetés Papp Gyulával
2016-01-09 | beszélgetések


A Minivel, a Skorpióval, a Dinamittal és a P. Mobillal vált többek között ismertté a billentyűs hangszerek mestere, Papp Gyula, aki mindemellett rengeteg budapesti, vidéki, vagy éppen határon túli színházi produkció megvalósításánál is bábáskodott, munkáit ezrek élvezhették. Az alábbi interjúból élete történetét, zenei pályafutása fontosabb állomásait ismerhetjük meg.

A középiskolában zenei konzervatóriumi diák voltál. Hogyan és mikor jött képbe nálad a beat- és a rockzene? Melyek voltak az első élményeid a műfajjal való találkozásodkor?
Másodikos konzervatóriumi hallgatóként 1968-ban a konziban a mi második osztályunk melletti negyedikes osztályból átjött Huszti Pista, és a következőket mondta: az Autóközlekedési Tröszt, – a Volán elődje – Teréz körúti klubjában van egy, az ének- és a gitárok erősítésére szolgáló Selmer Thunderbird cucc, egy Selmer Super Fundation basszus erősítő, valamint álmaim Capri orgonája, de nincsen senki, aki játszana rajtuk. Nekem addig semmi kapcsolatom nem volt a beatzenével, esetleg annyi, hogy hallgattam, láttam a ’66-os Táncdalfesztiválon Szörényiéket a Még fáj minden csókkal. Tehát még aznap elmentem a próbára, és máris rockzenész lettem! A konziban pedig renegát. De annyira azért nem renegát! Novemberben volt a kilencvenedik születésnapja Kertész Lajosnak, a fő tanszaktanáromnak, – akihez zongorára jártam a zeneszerzésen kívül – és a Vakok Állami Intézetében, a Nádor teremben rendezett ünnepségen én is felléptem a sok klasszikus zongorista között egy Keith Jarrett jazz darabbal. Tehát annyira nem lehettem renegát: a mai napig minden héten beszélek a tanárommal.  Még a tőle egyszer kapott nyaklevest is – melyet apám unszolására adott – megköszöntem neki, hiszen jogos volt. Mindenesetre a konzervatóriumot végigcsináltam, de a főiskolára már nem jelentkeztem. Apám ugyan még kirúgatott a Volán klubból, hogy távol tartson ettől a világtól, de addigra én már nagyon meg voltam fertőzve. Különböző amatőr bandákban zenéltem azután. Emlékszem, az egyik együttes basszusgitárosa a Szeszgyárban dolgozott, és folyamatosan ellátott minket 60 %-os rummal. Piálgattunk is, persze nem sokat. Egyszer a Varga Laci, – akit Neked talán nem kell bemutatnom, a Liversing, majd éppen akkor a Scampolo vezetője volt, – mikor a neves Gundel étteremben játszottunk, beugrott közénk jammelni, azaz improvizálni. Vagy ahogy akkor mi hívtuk, rázni. A nyolcórás műsorba belefért az, hogy oda-odaült mellém a billentyűkhöz, és hol én hoztam a basszust, és ő rázott jobb kézzel, hol meg fordítva. Négykezest játszottunk. Laci annyira megkedvelt engem, meg persze a játékomat, hogy ezután rendszeresen, mint a véres kardot, körbevezetett Pesten, a klubokban, és azt hangoztatta: ez a srác jobb lesz, mint a Pataki László a Syriusból. A Nagy Syrius éppen Ausztráliába készülődött. Volt olyan is, – és itt van a Gondviselés keze – hogy Varga Lacival meg Bertalan István ’Güzüvel’, aki a Demjén Rózsi vezette Dogsban már játszott, lementünk a Csanádi utcai Syrius klubba. Az apró büféből, és az alig nagyobb szobából, azaz koncertteremből álló pince klubba hat-nyolc lépcsőn kellett lemászni, de így is Pest egyik legfelkapottabb koncerthelye volt. Ide merészkedtünk le játszani, így hármasban, mert bátorság az azért kellett ahhoz, hogy a progresszív rock messze legnevesebb hazai, de talán európai csapatának állandó helyszínén fellépjünk. De akkor ámultam el igazán, mikor a közönség körében szétnéztem. Ott volt Török Ádám, Demjén Rózsi, aki éppen előttem jammelt, Szörényi Levente, Fogarasi János, Frenreisz Karcsi, nomeg a Syrius tagjai, Pataki Laci, Ráduly Misi, Orszáczky Jackie, Veszelinov Andris és Baronits Zsolt. Tényleg szükségeltetett ahhoz bátorság, hogy az ember be merjen szállni, és ráadásul még bizonyítani is kellett! Ez a Syrius klubbéli fellépésem 1970 szeptemberében volt…

Akkor még csak tizenkilenc éves voltál?
Még annyi sem, mert novemberi vagyok.



És akkor jött első „igazi” együttesed, a Mini…
Török Ádám akkor már kerülgetett engem, egyre többet találkozgattunk a „napköziben”, azaz a Royal Étteremben, vagy az Erzsébet Sörözőben. És amikor a Miniből átcsalták a Závodi Janót a Kex-be, a Czipó Tibit pedig a Tolcsvayba, komolyra fordult a dolog. Azaz véresen komollyá vált Ádám számára egy új zenekar építése. A Clark Ádám téri óra alá, este hat órára hívott engem, hogy találkozzunk ’70 decemberében. Alig két hetem volt a próbákra a Minivel, miután január 24-én – később megtudtam, Mátyás királlyá választásának napján – kétszer is színpadra álltunk. A bemutatkozó koncert az akkori szokásoknak megfelelően délelőtt tizenegykor a Corvin moziban volt, majd este a Bem rakparti Mini klubban léptünk fel. Ide már délután fél kettőkor négyes sorokban, mínusz tíz fokban is várakozott a közönség, hogy a bulira be tudjanak jutni. A Mini közönségének egy része az újbudai meg a belvárosi szépfiúk, aranyifjak és sznobok magja köré szerveződött, akik hozták a csajaikat, akik után meg csordában jártak a srácok, így bővült a közönség.  Milyen érdekes, hogy Andrássy Katinka egykori palotája szolgált Budapest egyik legpatinásabb rock klubjaként.  Ádámmal a mai napig imádjuk egymást, attól függetlenül, hogy politikailag eltérő a gondolkodásunk. A zene szeretete ennél erősebb, és persze kiváló szerzőtársak is voltunk, vagyunk. Azért is szeretem, mert szerintem a rock szakma egyik legbecsületesebb embere amellett, hogy még manapság is a hazai rock egyik legmeghatározóbb figurája. Azt a három kislemezt, amelyeket 1972-ben felvettünk a Minivel, kiadták bakeliten és CD formátumban is. Ezt az anyagot minden idők második legjobb felvételének kiáltották ki, mégpedig egy újságírókból álló szakmai grémium, hozzátéve, hogy ők nem a mi korosztályunk, hanem 30-40-50 éves szakemberek. A Kereszteslovag című számunk felkerült a világ legjobb ezer dala közé, végül egy Eric Clapton, egy Jethro Tull és egy Them nóta mögött a negyedik helyen végzett. De visszatérve a kezdetekre: lélegzetvisszafojtva várták ’71 januárjában az új Mini bemutatkozását. Miután lement a műsor, Várkonyi Matyi, a későbbi General megalapítója előrenyújtott kézzel sietett felém, hogy gratuláljon, és azt mondta: új zene született! Som Lajos is el volt ragadtatva a zenénktől. Úgy tűnik, nemcsak a közönség, hanem a szakma is benyakalta zenénket ugyanúgy, mint ott, a Syrius klubban.  Különleges volt persze a felállásunk: nem volt gitár, és a Jethro Tullhoz hasonlítottak minket a fuvola miatt, de ott gitár volt, itt meg orgona. Óriási lehetőségem adódott akkor a kiugrásra. A dobost is lecseréltettem Ádámmal. Román Péter egy nagyszerű muzsikus, később kiváló bőgős lett belőle. A Szivárvánnyal sokat jammeltünk, és ebből az időből ismertem a Szűcs Totyát, és a dobosát, Németh ’Nemecsek’ Tamást. Román egy centivel a bőr fölött üti meg a dobokat, ez már nem idevaló. Aki a Led Zeppelin nótákat is végigpüföli, az kell már ide. A Mini szerzett is egy központi turnét: 1971. március 13-án indult Kecskeméten, Illés-Mini összeállításban, egészen június 6-ig. Mátészalka, Debrecen, Szarvas, azaz hosszú országjáró körút volt, és már a második nótában ott ült a súgólyukban az Illés együttes, és nézték a Nemecseket. Később én tűntem fel annyira Leventének, hogy meg is hívott az Utazás című első albumára vendégzenészként. A már lebontásra került Fővárosi Művelődési Ház körtermében, ahol minden szerdán Illés klub volt, jammeltünk egy kicsit, és mikor a Levente eljátszott egy gitár futamot, én azonnal ugyanazt visszajátszottam, válaszoltam rá az orgonámmal. A hatás nem maradt el: miután az öltözőbe bementünk, azt mondta: Figyelj, az Erdős azt mondta, hogy kiad egy szólólemezt velem. Hajlandó vagy billentyűzni rajta? Boldogan. – feleltem én. Ugyanígy kért fel az István, a királyra Varga Mikivel, az akkori énekesemmel.

Tehát egyszerre csak ott voltál a szakmai kör kellős közepén, és még ráadásul be is fogadtak. Ezek szerint úgy érezted ezt a zenét, már akkor úgy improvizáltál, mint egy valódi őstehetség.
Igen, így volt! Szerencsém volt. Hogy őstehetség, hát… Zavarban vagyok, ha szembedicsérnek. Ráadásul Bartókon nőttem fel. Az én egykori tanárnőm, egy idős hölgy mondta, hogy kisfiam, én nagyon utálom ezt a Bartókot, de tessék megtanulni, mert mindenki azt mondja, hogy nagyon jó. Énnekem pedig a véremmé vált. Az Este a székelyeknél darabbal nyertem egy versenyt vagy tíz éves koromban. Ezért is jelentett nekem sokat Bartók.

De kanyarodjunk vissza: tehát van a Mini korszak, a Skorpió, a Dinamit, a P. Mobil, a színházi évek, amik ma is tartanak, a szólisták mögötti tevékenység időszaka, most pedig feleségeddel, a soproni származású Sárdy Barbarával a Papp-Sárdy NBB. Korszakaid közül melyiket tartod a legsikeresebbnek, és melyiket a zeneileg legigényesebbnek?
Legsikeresebb mindenképpen a Skorpió korszakom volt. Frenreisz Karesz egy zseniális menedzser volt azonkívül, hogy jól is zenélt, így az 1973-as megalakulásunk után ’74-ben már Koncz Zsuzsával és Koós Janival Amerikába mehettünk: New York, Toronto, Montreal, Detroit, Cleveland, ahol a magyarok tízezrei éltek. Sokat koncerteztünk Lengyelországban, nem volt olyan falu, ahol ne léptünk volna fel, de Kelet-Németországba és Nyugat-Berlinbe is rendszeresen jártunk. 1976. május 1-jén, délben a TV-toronynál, este az Alexanderplatzon játszottunk. Négyszázezer kéz Karesz „hande hoch”, magyarul „kezeket fel” felszólítására, nem akármilyen látvány és érzés a színpadról. Felemelő volt 1978-ban a finnországi Turkuban egy színpadon játszani Eric Burdonnal, aki akkor a Warral lépett fel, vagy az afrikai segélykoncertet szervező Bob Geldoffal, vagy a másik akkori álomcsapattal, a hazánkban is többször megforduló Uriah Heeppel. De a Dinamit korszak sem volt siker nélküli. Amikor a Vikidált elcsaltam a P. Mobilból, – ez júniusban történt, – akkor a Skála parkolóban húszezer ember volt augusztus 20-án. Csak azt szétverték a Németh testvérek, mert akkor már Nagy Ferózni kezdtek… A legigényesebb korszakaim az első, azaz a Török Ádám féle Mini, és a legutolsó, a mostani Papp-Sárdy NBB. Ez utóbbi, 2000 óta működő zenekarnak tavaly év végén DVD tokban látott napvilágot a Toronyiránt című, ötödik nagylemeze.

Térjünk át a zeneszerzésre. Bevallom Neked, hogy az egyik kedvenc nótám a Haloványkék gondolat. Jobbat progresszív zenében nemigen hallottam Magyarországon. Meg a Ne félj is hatalmas zene. Tizenkilenc évesen ilyen számokat szerezni? Hogy is volt ez?
A Haloványkék gondolat Szentesen született, amikor az Illés előtt játszottunk. Akkor azt mondta Ádám, hogy adj egy G-t, hogy a fuvolát behangolja. Adtam egy G-dúrt, aztán egy C-7-et, aztán egy F-9-est, azaz 6-7-8 harmónia kellett, és mindegyikbe benne van a G.

Képben vagyok, hiszen jelenleg a sárvári református templomban kántorkodok.
Én is református vagyok! Áldás, békesség! Visszatérve: az összes harmóniában benne van a G, kivéve az utolsót, amikor az F-re old, a végén a B-dúr miatt. Egy pillanatig megy le F-re, de végig G. Tehát ez így született, hangolás közben. A Ne félj pedig az életem első, vagy talán a második nótája volt, úgy emlékszem. Életem fő művének azonban Az ember tragédiájából készült darabot tekintem, amit 1990-ben bemutattak be itt Sopronban. Ezt azóta képtelen vagyok bemutattatni máshol, de megtudtam, hogy miért! Szerencsés Károly barátom mostanában ajándékozott meg a Véna című kötetével. Nagyon megtisztelt, mikor ezt írta bele: „Remélem, a sorok közül érezni fogod, hogy a Te zenéd is közöttük mocorog.” És ebben a kötetben olvastam, hogy nagyon-nagyon ünnepelt dolog volt 1937-től 1940-ig a Harmadik Birodalomban Az ember tragédiája. Az egyik legjátszottabb mű volt. Ez a baj vele! Rákosi Mátyás pedig azt mondta, azért nem lehet játszani, mert a falanszter szín kigúnyolja a szocializmust. És nem tudom Budapesten bemutatni! Igen ám, de akik itt Sopronba látták, szerették. Az első kritikában azt írták: „Nem messze az idő, hogy a színház falában tábla őrzi majd, itt mutatták be először Az első sírásót”. Ha a Haloványkék gondolat tetszett, juttatok neked egy példányt a Sírásóból, szövegkönyvvel együtt. Hivatalosan nincs kiadva, csak maszekban. Hát abban valami elképesztő munka feszül! Ott teljesedik ki az én zeneszerzői munkásságom, amit majd akkor fognak igazán elismerni, amikor én már nem leszek.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy 2008-ban bekerültél egy amerikai dalíró versenyre…
A Songwriting Competitionre, ahogy mondod. Akkor pedig összevágtam a zenét. Hozzá sem nyúltam máshoz. Az első sírásóból, a párizsi színből összevagdaltam egy olyan nyolc és fél percet. Tizenötezer, egy győri Rába stadionnyi ember pályázott, és az mind zeneszerző. És kihívnak belőle tizennégy embert jelképesen, amelyikbe én is benne voltam. Nem nyert senki európai. Úgy volt, mint Katona József, a Bánk Bánnal annak idején. A pályázaton ahova beküldte, meg sem említették. Vicces nem? A másik színdarabomat, amit Demjén Rózsival írtunk ’98-ban Friedrich Schiller Ármány és szerelem című művéből, azt meg Békéscsabán mutatták be. Sajnos azóta sem adták elő. Nem tudom, miért. Tilalmi listán vagyok, vagy mi, nem tudom. Veszélyes alak vagyok. Már az elmúlt rendszerben is dossziém volt. Benne voltam Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvében, harmincnyolcadik helyen vagyok említve, hogy ki figyelt, mit figyelt, stb. Csak Pataki Attilának és Nagy Ferónak volt ilyen dossziéja. Még odáig sem jutottak el, hogy megkörnyékezzenek, hogy „tégla” legyek. A dossziém címe, csakúgy mint az övék „hűtlen” kifejezéssel volt illetve.



Most mondok három nevet: Pataki László, Fogarasi János és Szakcsi Lakatos Béla. Példaképeid voltak, akiktől tanultál, vagy kollegáid?
Példaképem volt Pataki, de persze a másik kettő muzsikus is. Olyannyira, hogy a Pataki Lacival a mai napig is jó barátságban vagyok, és sokszor eljön jammelni hozzánk. Szakcsi Lakatos Béla szintén példaképem. Ugyan én jártam a jazz tanszakra Gonda Jánoshoz, de amikor vittem neki a Bartók átdolgozást, a dög nehéz Terta magnót odacipelve, hogy tanár úr, a Rádió 6-os stúdiójában Kiss Imre vette fel, akkor azt mondta: Gyula, mi ez? Valami jazz? Még két órájára elmentem, aztán már többet nem! Amikor az operámat írtam ’86-ban, felhívtam Bélát: van nekem egy-két fehér folt a jazzben. Hajlandó lennél-e képbe tenni engem? Gyere el hozzám! – válaszolta. A Klotild-palotában lakott, oda mentem el kétszer. Tizenegytől fél kettőig mindent tisztáztunk. A Fogarasi Janinál volt a rock kégli, be volt poloskázva, mint később megtudtuk. A Demjén Rózsival sokat voltunk nála. Hát kíváncsi lettem volna a lehallgató tisztek arcára egy-egy buli közben! És ami a lényeg: barátságukba fogadtak engem, ezek az általam igen nagyra tartott emberek. Katona Klári Titkaim című turnéján, amit a Presser Gábor csinált neki, a Saturnus játszott: Dandó Péter, Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Babos Gyula, és én Hammondoztam velük. Ezt mindig elfelejtem mondani az életrajzomból, pedig az egy nagyon komoly turné volt.

Ha az összes hangszeredet eltüntetnék, és egy jó tündér azt mondaná, hogy egyet közülük visszakapsz, akkor az melyik lenne?
A Hammond A 100-as, ami itt van, Sopronban. Akár meg is láthatod.

És a második?
Az egy Steinway zongora lenne, ami nekem nincsen. Van ugyan öt elektromos és két akusztikus zongorám, azaz van a családban, tehát nincs gond. Itt, ami a Liszt teremben Steinway zongora található, az Jeanne-Marie Darré-é volt, ami pedig a Petőfiben lelhető fel, az pedig Cziffra Györgyé. Három láda orosz pezsgőért adta oda a kultúrház igazgatónak, mondván, ez a hármas számú zongorája a sorban, nem szívesen válik meg tőle, de itt hagyja. Sztarek Andreát és Kőszegi Ákost a Körtáncban Cziffra zongoráján kísértem.  A Riskó Géza barátom alapította Mai Nap című újságban volt is egy cikk, hogy Cziffra György zongoráján játszom Sopronban. A Zorán és a Pici kérdezték is, hogy miért épp Sopronban található a hangszer? Mert ott volt élelmes az igazgató – feleltem nekik.

Az Emerson, Lake & Palmernek volt egy Bartók átdolgozása, az Allegro Barbaro. Való igaz, hogy Ti előbb készítettétek el a Bartók átdolgozásotokat?
Igen, másfél évvel megelőztük őket. Eumír Deodato pedig csak 1975-ben jött a Rhapsody In Blue-val. A mienk ’74-ben jelent meg. Megéreztem a világ kollektív tudatalattiját, mondaná C.G. Jung, ha élne.

Őket sem engedte névvel megjelentetni ifjabb Bartók Béla és Péter?

De! Emersonék megvették a jogot: tízezer dollárt fizettek ezért. Viszont ők, cserébe, azt sem írták ki, hogy Bartók Béla. Így szól a cím: Keith Emerson: Allegro Barbaro. Vagy az is lehet mindemögött, hogy a világon mindenki tudja, hogy a magyar zeneszerző szerzeménye. Nálunk pedig a Bors megkérdezte Bartók Pétert, aki mereven elutasította azt, hogy zsíros hajú rock zenészek turkáljanak az édesapja hagyatékában.  Szeptember 26-án volt hetven éve, hogy elhunyt Bartók. A 2016-os esztendőben lesz majd egy megemlékezésünk.

Hogy mennyire változik a világ, ezzel kapcsolatban egy tipikus eset az emléktáramból. 1977-78 telén lehetett, mikor – Vas megyei lévén – bementem Szombathelyre egy vasárnapi matiné hangversenyre, ahol Rimszkij-Korszakov és Ravel átdolgozásával az Egy kiállítás képeit mutatta be az ottani szimfonikus zenekar, majd a bátor koncertszervező berakta utánuk az Emersonék féle, csodálatosan összeállított átdolgozást. A zenekar tagjai egy-két percig „szenvedtek”, majd a bátrabbja az elején, a többiek az előadás közepéig szépen kiszivárogtak a színpadról. Azt a megvetést, azt a felsőbbrendűséget nem lehet elfelejteni! Ma azonban már másképpen van. Már nincs ez az ellentét, már ők is nyitnak, meg hát, ha üzlet is van benne…
Ez nem ellentét! Ez a klasszikus zenészi gőg. Én is tanulmányoztam ezt. Amióta kottairodalom van, elönállótlanodtak szép lassan a zenészek. Nagy részük csak kottából képes játszani. Bach, de még Liszt idejében sem volt komoly nyomtatás, pláne kottanyomda. Akkor egy zeneszerzőnél nem fordulhatott elő, hogy nem tud improvizálni. Abszolút nem. Sőt, volt, hogy csak számozott basszust írtak elő, és azt játszott mindenki, amit akart. De Bach már mindent megírt. Alig maradt valami Beethovennek. A dzsesszisták is alapnak veszik Bachot, hiszen minden zene alapja Ő.

A komolyzenével való kapcsolatodról beszéltünk már, most a jazz jön.

A Szakcsi Lakatossal való kapcsolatot már említettem. A Besenyő Blues Banddel is játszottam, amikor elmentem oda Elek Pista és Muck Ferenc meghívására. Készült is egy lemez velük. A Majsai Gábor énekelt ebben a bandában. Sőt! Megnyertük a Rákóczi Kiadó által kiírt versenyt is. Muck Feri „pofátlanul” a többiek szégyenkező félszegsége ellenére benevezett rá. A zsűriben pedig Frenreisz Karcsi és Zorán is ott ült. Nem lehetett, hogy ne mi nyerjük meg! A Kongresszusi Központban épp az a Boy George adta át az első díjat nekünk, akinek este koncertje volt ugyanott. Kilencen voltunk a Besenyő B.B.-ben. Szegény Boy nem tudta kinek adja át a hatalmas vázát, így hát a Majsainak nyújtotta, de ő nem vette át, hanem a főnök, Muck Feri felé mutogatott, akinek végül is sikerült átadnia. Nem értette miért nem kell a váza az énekesnek.  A lényeg, hogy fontosnak tartom azt, hogy muszáj valamelyest otthon lenni a jazz zongorázás berkeiben is, ezért ezt a területet is ismernem kell.

A következő műfajjal, a blueszal kapcsolatban megkérdezem, hogy a jelenlegi zenekarod neve, a Nem Blues Band ez irányban nem pejoratív élű?
Nem, egyáltalában nem. A mozaikszó gyártásban sok a lehetőség. Az NBB eredetileg a Nemzeti Büntető Brigád elnevezés rövidítése volt, de ez túl kemény lett volna, így az akkor tizenhat éves Gyuszi fiam ötlete alapján lett Nem Blues Band. De minden lemezünkön van blues, ezen, a legújabbon is. Persze, hogy játszunk bluest! De a név így lett figyelemfelkeltő!

Ezután felmentünk a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ 515-ös termébe, ahol Papp Gyula megmutatta a Hammond A 100-as hangszerét, és játszott is rajta. Deep Purple-t, Gershwint, másokat is. Méltó befejezése volt a bemutatkozásának! Így lett teljes!

Gróf István


Blues session koncertsorozat a Muzikumban
2016-01-05 | koncertajánló


Az új esztendőben is folytatódik a 2013 őszén indított, a műfaj hazai élvonala mellett feltörekvő bandáknak, egy-egy külföldi formációnak is bemutatkozási lehetőséget biztosító Blues Session koncertsorozat a budapesti Muzikumban.



Tervezett koncertek
január 08. – Message To Hendrix, Happy Bluesday
január 14. – Loyal, Voodoo Papa feat. Lee Olivér
január 15. – Raphael Wressnig & Igor Prado Trio (A/BRA)
január 21. – Capriccio 15. éves jubileumi koncert, vendégek: Török Ádám, Tátrai Tibor, Németh Károly
január 22. – Berdisz Művek feat. Peter Lipa (SK)
január 30. – Póka Egon Experience
február 11. – EC70, Claptones
február 19. – Blues B.R.Others Show
február 27. – Zongoristák estje: Nemes Zoltán – Bacsa Gyula – Nagy Szabolcs

A Muzikum Klub & Bisztró elérhetőségei
1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Nyitva tartás: hétfő - szombat, reggeltől estig
Online jegyvásárlás: www.zenekupon.hu
E-mail: info@muzikum.hu
Web: muzikum.hu, www.facebook.com/MuzikumKlub

hoati


Zora Young & Little Mike and The Tornados: Friday Night
2016-01-03 | kritika


Zora Young hét évesen költözött családjával Chicagóba, ahol a templomi fellépései során felfedezték nagyszerű énekhangját. Bluest énekelni felnőttként kezdett, az elmúlt évtizedekben koncertezett Junior Wells, Jimmy Dawkins, Bobby Rush, Buddy Guy, Albert King, Professor Eddie Lusk és B.B. King társaságában is. 1982-ben járt először Európában, ekkor a Blues With The Girls turné keretein belül szerepelt, azóta több mint harminc alkalommal koncertezett az öreg kontinensen. Bemutatkozó albuma, a Travelin' Light a ’90-es évek elején a Deluge Records gondozásában került piacra, majd három lemezt készített a Delmark Records részére. Évekig dolgozott a Piere Lacocque vezette Mississippi Heattel, aktuális anyagát a Little Mike and The Tornados közreműködésével rögzítette. A Friday Nighton csaknem egyenlő arányban feldolgozások, illetve a New York-i székhelyű, három évtizede működő banda tagjainak dalai találhatók. Otis Spann Spann’s Boogie című szerzeménye képében egy instrumentális szám is helyet kapott a lemezen. Young hangja meleg, keményen zümmögő, néhol háborgó, technikájában érezhetők a gyermekkorából megmaradt gospel gyökerek. A hangszerelések kiválóak, bőséges teret adnak Little Mike, Tony O Melio és Jim McKaba tudásának csillogtatására. Zora Youngot, aki büszkén vallja, hogy harmadik unokatestvére Howlin’ Wolfnak, Koko Taylor Awardra jelölték a Blues Music Awardson. Talán ez a tizenegy felvétel is hozzásegíti a rangos elismerés begyűjtéséhez.

ELROB Records, 2015

hoati