Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Archívum

Hatvanadik születésnapját ünnepli Ripoff Raskolnikov
2015-07-28 | koncertajánló


Ripoff Raskolnikov 60 – All Star Birthday Party
2015. augusztus 08.
Budapest, Kobuci Kert


Ripoff Raskolnikov osztrák bluesmuzsikus lassan magyar állampolgárságért folyamodhat, hiszen az elmúlt évtizedek során szinte már hazajár hozzánk. Megkockáztathatjuk, hogy senki sem gyakorolt akkora hatást a hazai blues élet alakulására, mint a Linzben született, fiatalon utcazenészként Európát végigcsavargó, örökös kívülálló, mindenhol otthonosan mozgó muzsikus, így nem csak ajánlott, hanem szinte kötelező a jelenés a 60. születésnapja alkalmával a budapesti Kobuci Kertben rendezett koncerten. A party résztvevői közt éppúgy találhatunk külföldi sztárfellépőket, mint a hazai blues és rock and roll szcéna színe-javát.



Fellépők:
Chuck LeMonds (USA), Éri Péter, Fekete Jenő, Gyenge Lajos, Ian Siegal (UK), Ismael Barrios (VEN), Kaszap Attila, Kiss Tibor, Little G Weevil, Martin Gasselsberger (A), Nagy Szabolcs, Pribojszki Mátyás, ’Sir’ Oliver Mally (A), Szabó Tamás & Mojo Workings, Varga Laca, Varga Livius

Belépő elővételben 3000 Ft, a koncert napján 3500 Ft. Elővételes jegyek a koncert napját megelőző nap éjfélig online és nyomtatott formában a helyszínen kaphatóak.

hoati


Az őszinteségre való törekvés hiányzik ma – interjú Ráduly Mihállyal
2015-07-23 | beszélgetések


A Syrius fogalom volt. Túlzás nélkül mondható, kultuszt teremtett. Még azok is szerették és tisztelték, akiknek valójában túl merész, túl avantgárd volt az a zene, amit az együttes játszott. A Syrius egyik meghatározó tagjával, Ráduly Mihállyal a Szombathelyen tizenhatodik alkalommal megrendezésre került Lamantin Jazz Fesztiválon készítettem a riportot, a „nagy” Syrius értékeit megőrző és továbbvivő Syrius Legacy együttes koncertje előtt.

A máról, a tegnapról és a holnapról is lenne néhány kérdésem…
Arra gondolsz, hogy volt egy ilyen című Syrius lemez? Ennek nem sok köze volt a zenekarhoz. Nem szeretem az ilyen összetákolt dolgokat. Valójában itt, Magyarországon kiadtuk az Ausztráliában készült lemezünket, a másodikhoz azonban soha nem járultak hozzá, hogy legyen. Ezenkívül csak egy olyan lemez van még, amit a magunkénak mondhatunk: a Széttört álmok szvitnek a rádióközvetítése. Ez egy negyed hanggal lejjebb szól, mert annyira nem érdekelte a lemezgyárat, vagy azt, aki kiadta, hogy utána sem néztek ennek. Na, de hogy hangzott a kérdés?

A mával kapcsolatosan kérdezem, hogy mi a Syrius Legacy küldetése, mit és hogyan gondoltál?
Én nem gondoltam semmit. Ez a banda a Maloschik Robi ötlete volt, így semmi közöm ahhoz, hogy létrejött a zenekar. Nem is mentorálltam őket. Igazából örültem, amikor meghallottam, hogy öt tehetséges srác a dobos Benkó Ákos vezetésével összejött. Én valójában a harmadik próbájukra mentem le először, aminek már majdnem egy éve van.



De tiszteletbeli nevelőapjuk azért csak vagy?
Ilyen értelemben igen, de én nem szólok bele, hogy mit csináljanak. Augusztus végén, szeptemberben készítenek majd egy lemezt, amelyről a napokban aláírták a szerződést, és előadják a saját képmásukra formált Az ördög álarcosbálját. Ez egy egyfajta reprodukció, illetve nem is, inkább valójában az átöröklés része a Syrius Legacy. Hagyomány és öröklés, de ahogy ők látják, és ahogy ők formálják.

Bizonyos fokig elvárható, hogy ráfigyelsz a hagyatékra, hiszen a legendás Syriusból Zsolt, András és Jackie már nincsenek az élők sorában, Laci pedig Bécsben lakik.
Ő itt van sokat, de nem aktív részese ennek. Egy másik zenekarban, a Frank Zappa Emlékzenekarban van benne, de ők is játszottak a Syrius repertoárból.

Van-e benned keserűség azért amiatt, hogy a karrieretek úgy alakult, ahogy a ’70-es évek közepén. Az Aczél Györgyi kultúra három T rendszere, melyben a középső, azaz a tűrt kategóriába skatulyáztak benneteket, avagy a lemezgyári Bors – Erdős tandem eléggé el nem ítélhető tevékenysége alapot adhat erre.
Nem voltak az ellenségeim. Az égvilágon semmi keserűség sincs bennem. Ez akkor történt, és sajnos, úgy történt. Elvágták a lehetőséget előlünk. Tűrtek, de jobban támogattak volna minket azzal, ha csak egy kicsivel többet tűrnek, de nem így volt. Bennem semmi csalódás, keserűség sincs. Az a múlt volt. Én nem élek a múltban. Örülök, hogy élek, ellentétben jó pár emberrel.

Ezt azért mondom, mert a rehabilitáció egy-két másik csapatnál azért megtörtént, mint a Beatrice, vagy a P. Mobil esetében. Ezek a formációk mind feljutottak a csúcsra, az egekbe mentek.
Ha mindnyájan élnének közülünk, nem hiszem, hogy akarnák a rehabilitációt. Egyetlen egyszer volt 2001-ben egy reunion koncert. Az Isten tudja, hogy az is kellett volna, vagy sem… De nem baj, hogy megvolt.

A múltról beszéljünk. A jazzből jöttél. Én úgy gondolom, hogy a ’60-as évek közepe-vége, a ’70-es évek eleje nem csak az amerikai, hanem a hazai jazzben is aranykor volt ugyanúgy, mint a beat, vagy a rock vonatkozásában.
Az egész kultúrában nagy fellendülést az 1968 és ’73 közötti évek jelentettek. Egyfajta kegyelmi állapot, egyfajta áldott állapot volt ez a korszak. Abba a rendszerbe, ahonnan elkezdődött, ahogyan kialakult, bele tudott férni az a fajta gondolkodás, mint pl. a párhuzamosan működő zenekarok egymásra találása. Az egy csoda volt.

Ekkor jött Szakcsi Lakatos, Babos Gyuszi, Kőszegi, Te, akik máig meghatározó személyiségei a hazai jazz világának…
Én ugyan már nem játszom, de mindenképpen részese voltam annak a világnak, történéseknek, kísérletezésnek. Minden együttes története befejezetlen maradt, így a Syriusé is, a Rákfogóé is, és a Szabados Gyuri vonala is, pedig azt jó lett volna folytatni, de sorolhatnám tovább a befejezetlen karriereket.

Emlékszem, otthon, Sárváron, a ’80-as években Markó Péter, a művház helyettes igazgatója meghívta Szabadost egy ottani koncertre. Négyen voltunk: a művész, a házigazda meg még ketten.
Most egy jó páran összefogtunk, mert már csak közös munkával lehet összeszedni a Gyuri zenei munkásságát. De meglepően sok dolog fennmaradt: több mint 100 felvétel, 600 írás, koncertjegyek, lemezkritikák. Koncertjei akkor eseményszámba mentek. Soha nem lehet lebecsülni egy koncertet. Nagy a különbség, ha négyen ülnek ott, mintha telt ház van. Azért, mert minden koncert egyfajta kölcsönösségre alapul.

Te a jazzből jöttél, más tagtársad a bluesból, megint más a beatből, avagy az ennél fejlettebb rockzenéből.  Ez az összekovácsolódás egy csodálatos szintézise volt a Ti találkozásotoknak.
Ebben sok véletlen is volt…

De mindenki változott is, rendesen!
Azért, mert mindenki hozta a gyökerét, hozta azt, ahonnan jött, ami neki fontos volt, és abból lett egy jó értelemben vett amalgám. Anélkül, hogy egymásra ráerőltettük volna a sajátunkat, kipróbáltuk az ötleteket, és abból lett a Syrius együttes zenéje.

Olvastam az életrajzodban, hogy a cirkusztól a Mediterrán együttesen keresztül Németh Lehel kísérőjéig mindenhol játszottál.
Igen, a vendéglátótól a jazzklub próbálkozásokig, sok helyen.

Azt, - feltételezem, - nem mered kijelenteni, hogy „mindenevő” vagy, de fiatal korban nyilván voltak kényszerhelyzetek is.
Nem vagyok „mindenevő”! A Mediterrán meg a vendéglátózás gimnazista koromban volt, érettségi tájékán. Akkori másféléves szaxofonos ténykedésem kifejezetten a megélhetésemet segítette. Közben is próbáltunk jazzt játszani, de sok lehetőség nem adódott. Ma jóval több van, de ahhoz képest, hogy mennyi tehetséges fiatal van, és mennyi platform, bemutatkozási lehetőség alig nyílik meg előttük. És ez elég szomorú. De ez a világon mindenhol így van. A jazz sohasem volt egy népszerű műfaj.

Egy-két kulisszatitokra volnék kíváncsi. Az ausztrál turné előtt, amikor befutott, de sikerre éhes amatőrök voltatok, vagy azután, ’72-73-ban, már rutinosan próbáltatok többet az előadásokra készülve?
Egyformán, és elég sokat! Mindig a próbákon alakult ki az egyfajta - túlzás lenne koncepciónak mondani, hiszen nem volt koncepció - zenén keresztüli egymásra találás. Erre voltak jók a próbák. Többnyire kísérleteztünk, hacsak nem volt egy-egy konkrét ötlete valakinek. Pataki írta a számok zömét, ő már többet leírt előre.

Ki vezette a próbákat, mármint zeneileg?
Aki éppen volt, vagy éppen elől volt, vagy aki szerezte a zenét. Ez teljesen demokratikusan ment. Baronits volt a zenekarvezető, ennél fogva ő volt a zenekar élén, és csodálatos módon megengedte a Tranzisztori és Így mulat egy beates magyar úr után, hogy ez összejöjjön.

Éppen Zsolt nyilatkozta egykor, hogy egy számot sohasem játszottatok ugyanúgy, - a jazzben az természetes és magától értetődő -, de hát a témákat, a felvezetéseket, azokat ki kellett gyakorolni…
Ezt fogod ma hallani a fiataloktól! Megtartják a témát, a számot, a vázat, utána jön a jazzes vonulat. Ők jóval jazzesebben játszanak, mint ahogy mi játszottunk.

Tehát a hosszú próbák alatt gyakoroltátok össze a számokat úgy, ahogy a legközelebbi koncerten hallhatóak voltak?
Igen, a próbák alatt álltak össze a számok, azaz ekkor kezdett csontosodni, kikristályosodni az ötletek halmazából. Meg sokszor összefűztünk számokat, össze nem illő számokat is. Sok olyan spontán ötlet volt, hogy már az ember nem is emlékszik rájuk.



Az előbb említetted a megjelent hanghordozókat. Szerinted megtett-e mindent az utókor, hogy megörökítsék a Syrius munkásságát?
Én azt nevezem utókornak, akik annak idején jelen voltak a Syrius koncertjein, és akik azokat felvették. Én nemrég ezekből állítottam össze két lemezre való anyagot. A koncepció az volt, hogy mindenféle stílus legyen, és ne legyen javítva, megmásítva, csak hallhatóbbá téve a mai kornak a stúdiótechnika segítségével. Már amennyire lehet, hogy ne legyen zavaró az eredetileg rossz magnóra rossz mikrofonnal felvett zene. Ők a megőrzői annak. Nekem egyetlen Syrius szám volt meg magnóra felvéve, amikor kimentem Amerikába. Én nem gyűjtöttem őket, de ők megőriztek több mint ötven CD-re való anyagot, amiről én, miután meghallgattam őket, válogattam össze, hogy mi kerüljön rá arra a két lemezre.

Tehát úgy érzed, hogy ezzel meg van mentve az örökség?
Hát ez maradt: ebből kellett gazdálkodni!

A jövővel, persze a zenével kapcsolatosan úgy érzem, úgy látom, hogy mintha a jazz és a blues műfajban egy visszaszorulás lenne, a perifériára szorulnak egyre jobban. Most egy völgyben vagyunk, pedig volt, amikor a hegyen voltunk.
Ez így van, de az egész világon így van. Ez a médiának is köszönhető. Ez nem „érzés” dolga, ez teljesen világos. Nincs minőség, nincs semmi. Ez is tükrözi azt, ami a világban most van. A világban sincs az a fajta szellemiség, a megvalósításhoz az őszinteségre való törekvés. De a pénz által a hangstúdiók, a hangtechnika is megváltozott.

Az utolsó, befejező kérdésem pedig egy nemrégen veled készített interjúdhoz kötődik: „A zene a mai napig velem van, csak már én nem zenélek! Amit sokan fájlalnak, én viszont nem!” Ez az utolsó kimondott szó? Soha nem veszel a kezedbe már szaxofont?
Nem szeretném ezt módosítani! Meg annyi minden múlik a hangulaton, ahogy az évek változnak. Ez a mondat áll, függetlenül attól, hogy ez sajnos, vagy nem sajnos. Én nem sajnálom. Én nem élek a múltban. Az, hogy a Syriusra ennyien emlékeznek, az is egy furcsa dolog. Azt, hogy mennyit jelentett a Syrius, innen-onnan visszajön, és hogy mennyire segített hozzá a mi zenénk ahhoz, hogy a gyerekek nyíltabbak legyenek, hogy a jazz felé orientálódjak, vagy a klasszikus zene felé, ennek valóban örülök. Részemről nem szögre akasztottam a szaxofont, hanem elmaradt az életemből. Elvesztette a fontosságát. De hogy befejezzem a gondolatot: sokan kérdezték, hogy Te tényleg nem játszol? Tényleg nem! És miért nem? Mert így döntöttem. De a saját kedvtelésedre azért játszol? Nekem a Syrius a kedvtelésem volt, az életem volt. Én a saját kedvtelésemre 56 év után elővettem apámnak a hegedűjét, - a hegedülést 15 évesen abbahagytam, - és most a saját kedvtelésemre játszom. És nem jazzt!

Szöveg: Gróf István, fotó: Büki László 'Harlequin'


Guitar Slim Green: Stone Down Blues
2015-07-18 | kritika


Guitar Slim Green, eredeti nevén Norman G. Green 1920. július 25-én született a Texas állambeli Bryant városában. Oklahomában nőtt fel, sokáig Las Vegasban élt, majd 1947-ben Los Angelesben telepedett le. Példaképének a modern bluesgitározás megteremtőjének tartott T-Bone Walkert tekintette. Nem tartozott a legtermékenyebb muzsikusok közé: néhány kislemeze mellett csupán egyetlenegy nagylemeze jelent meg. A Stone Down Blues című albumát a görög származású, zenészként, zeneszerzőként, producerként, rádiós DJ-ként és tévés műsorvezetőként is tevékenykedő Johnny Otis unszolására készítette el. A döntően lassú dalokat tartalmazó hanganyag Johnny és fia, az akkor tizenhét éves Shuggie közreműködésével került rögzítésre, aki ösztönzőleg hatott a zenei pályáját a ’60-as években felfüggesztő Greenre. Rajtuk kívül egyedül csakis Roger Spotts zongorajátékát hallhatjuk a Bumble Bee Blues című szerzeményben. Az 1970-ben készített albumot két bónusszal (My Marie, Rock The Nation) kiegészítve az angol székhelyű Ace Records idén ismét piacra dobta. Az eredeti megjelenéskor a lemez méltánytalanul kevés figyelmet kapva, különösebb visszhang nélkül ködbe veszett. Talán az újrakiadás képes változtatni ezen a helyzeten.

Ace Records, 2015

hoati


Ismét bluestól lesz hangos Lábatlan városa
2015-07-11 | koncertajánló


Idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a Lábatlani Blues Fesztivál a nagy múltú Gerenday Kertben. A szervezők a színvonalas koncertek mellett kiegészítő családi programokkal, gasztronómiai csemegékkel várják a közönséget. A kétnapos fesztiválra, amelynek szlogenje, „Élő környezetben élő zenével”, a támogatóknak köszönhetően a belépés ingyenes.

Részletes program
július 17.
18.00 – The Rugó
20.00 – JBB Blues Project
21.30 – Historia
23.00 – Török Ádám és a Mini

július 18.
15.00 – Korcsmáros Réka Duó
16.15 – Rock Lívia Acoustic
17.30 – Frim Fram
18.45 – Petra Börnerová Duo
20.00
Tenderfoot
21.30 – Stoned
23.00 – Redneck Roadkill

hoati


Ana & Milton Popovic: Blue Room
2015-07-04 | kritika


A szerb származású Ana Popovic blues kedvelő édesapja révén ismerkedett meg a stílussal. Tizenkilenc évesen alakította meg az első zenekarát Hush néven, amellyel 1997-ben a Gastroblues Fesztiválon is fellépett. Akkor még nem is sejtettük, hogy mára a világ egyik legjobb női blues rock zenésze válik belőle. Ana régóta próbálta rábeszéli atyját egy közös lemezre. A fotósként és nyomdaipari technikusként dolgozó Milton nehezen állt kötélnek, de lánya kérése, „ez egy ajándék lesz nekem és a gyerekeimnek”, végül elérte célját. A Jim Gaines produceri felügyelete alatt elkészített korong a Blue Room címet kapta, emlékezve arra az időkre, amikor Ana a belgrádi 11. emeleti lakásuk egyik szobájában megismerkedett a gitárjáték fortélyaival és a blues világ legjobbjainak a munkásságával. A meglehetősen eklektikus repertoárral bíró lemez Memphisben került rögzítésre. Ana Popovic ismét hozta a tőle megszokott formát, míg Milton Popovic teljesítményével az őt nem ismerők részére nem kis meglepetést okozott. A felvételeken Steve Potts dobos, Dave Smith basszusgitáros és Rick Steff billentyűs segítette az apját és lányát. A tíz számot felvonultató Blue Room kiváló anyag, reális esély van arra, hogy Ana Popovic korábbi albumainak sikereit megismételje.

ArtisteXclusive Records, 2015

hoati