Archívum
Ryan McGarvey koncert Budapesten
2015-05-26 | koncertajánló
Az Új-Mexikóból származó Ryan McGarvey személyében egy olyan ifjú blues-rock gitárossal találkozhatunk 2015. június 5-én, aki nem elégszik meg azzal, hogy hatalmas csillag legyen fiatalon, hanem a legeslegnagyobbak trónjának a meghódításába kezdett.Bár még csak a húszas éveinek a végén jár, Ryan McGarvey megszámlálhatatlanul sok rangos díjat nyert világszerte, valamint a legnagyobbak elismerését, akik között ott találjuk Eric Claptont, Jeff Becket, Joe Bonamassát, a Gov't Mule zenekart és még számos más blues-rock legendát. Mivel az idejét nemigen vesztegeti, már többször körbeturnézta a világot, útba ejtve a legjelentősebb blues fesztiválokat és koncerttermeket, így komoly rajongótáborra is szert tett. A felfedezésére 2010-ben került sor, amikor több mint négyezer versenyző közül ő nyerte el az Eric Clapton által útjára indított Crossroads Guitar Fesztivál fődíját. Lemezei nem csak népszerűségi listákat vezetnek, de a szakma teljes körű rajongását is kivívták a számára. Június 5-én, a tavaly ősszel megjelent The Road Chosen című albumával érkezik Budapestre, amelyen korábbi lemezeihez hasonlóan ezúttal is kizárólag saját szerzemények találhatók. Kétségtelen, hogy az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb blues-rock gitárosa teszi most először látogatását hazánkban az A38 Hajón, ezért a fellépését vétek lenne kihagyni.
Philip Sayce – Juharleveles blues titán
2015-05-23 | beszélgetések
„Ki a pokol ez a gitáros?! Egészen lenyűgöző!” „A Rock & Roll legjobban őrzött titka, de én megtaláltam!” – az előbbi mondat Jon Bon Jovi száját hagyta el pár éve a Grammy-gálán, utóbbi kijelentést pedig Melissa Etheridge tette. A Walesben született, majd Torontóban, Kanadában nevelkedett Philip Sayce egyike a modern elektromos blues reményteljes csillagainak, aki 1997-ben tizenéves csodagyerekként csatlakozott Jeff Healey csapatához, majd a Grammy-díjas producer, John Shanks (Bon Jovi, Van Halen) hívására Melissa Etherdge gitárosa lett. A szakmai elismerésekben nem szűkölködő juharleveles fiatalember egy ideje saját karrierét egyengeti, ennek ékes bizonyítéka szeptember folyamán megjelent legújabb, Influence című szólóalbuma, melynek kapcsán örömmel adott interjút lapunknak.
Influence címmel nem oly’ rég új albummal rukkoltál elő. Mit gondolsz, különbözik, vagy inkább hasonlít az előző munkádhoz?
Nos, mindkét lemezt Dave Cobb producer segítségével készítettem, ami fontos párhuzamot von a zeneanyagok között. Az Influence hasonló módon született, mint a Steamroller, mind a zeneszerzés, mint a felvétel szempontjából. A különbséget leginkább a dinamikában látom, az új anyag másfajta energiákat szabadít fel, mint az előző.
Feldolgozások is találhatóak a lemezen, többek között Little Feat és Graham Nash dalok. Ezeket hogyan választottad ki?
Miközben írtuk az új nótákat, Dave felvetette, hogy mi lenne, ha előszednénk pár klasszikust, és megnéznénk, mit lehet velük kezdeni. Természetesen próbáltunk olyan dalokat választani, melyek nem annyira magától értetődőek, viszont illeszkednek a saját szerzemények közé, tehát összességében van értelme a saját képemre formálni őket. Ez egy kiváló lehetőség volt arra, hogy fejet hajthassak néhány, általam igencsak respektált művész előtt.
Mely dalok állnak a legközelebb a szívedhez az új korongról?
Ó, ez nagyon nehéz kérdés. Nem is hinném, hogy meg tudom válaszolni, mert mindegyik más módon kötődik hozzám, mindegyiknek saját története van.
Hendrix hatását le sem tagadhatnád. Rajta kívül kik voltak rád leginkább befolyással?
Természetesen Stevie Ray Vaughan, aztán Eric Clapton, Albert Collins, Freddie King, Billy Gibbons, Jeff Healey, Doyle Bramhall II, Eric Gales, de a lista nagyon hosszú, úgyhogy nem is folytatnám!
Mennyire nehéz színpadon megosztani a figyelmedet a gitározás és az éneklés között?
Ez egy nagyon jó kérdés. Úgy hiszem, hogy ehhez nagyjából fele-fele arányban szükségeltetik természetes érzék és megfelelő rutin. Egy bizonyos pontig ugyanis mehet ez magától, az összetettebb ének- és gitárszólamoknál azonban nincs mese, kőkeményen meg kell tanulni és ki kell gyakorolni minden témát.
Fiatal korod ellenére komoly blues múlttal rendelkezel. Nem érzed, hogy ismertségben előrébb kéne tartanod? A munkáid alapján szerintem mindenképpen kijárna a komolyabb siker…
Tudod, én csak teszem a dolgom, és próbálom a tőlem telhető legjobbat nyújtani. Nyilván boldog lennék, ha a muzsikámmal szélesebb rétegeket lennék képes elérni, és talán ez nem is annyira földtől elrugaszkodott vágy. Ezt támasztja alá az is, hogy éppen egy magyar lap számára adok interjút. Talán ez a beszélgetés is eljuttatja majd a híremet egy olyan táborhoz, amely eddig nem hallott rólam.
Anno jó ideig Jeff Healey oldalán játszottál. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél mellette?
A Jeff zenekarában eltöltött idő megváltoztatta az életemet, nem túlzok. Jeff valódi őstehetség volt, a legtermészetesebb zenész, akivel valaha találkoztam. Ha össze kéne raknom egy tízes listát minden idők legjobb gitárosairól, nos, Jeff az elsők között lenne. Ösztönös zseni volt, és csodálatos ember.
A játékod vibrál az elektromosságtól, a blues mellett nagyon benned van a hard rock. Jól érzem ezt?
Tulajdonképpen ugyanannak a fának az ágairól beszélünk. Legyen az blues, rock, jazz, metal, vagy éppen reggae, számomra ezek mindegyike az anyaföld elemei, tele igazi érzelmekkel, igazi lélekkel.
A szólókat milyen módon szereted rögzíteni?
A spontaneitás számomra nagyon fontos, ezért mindig próbálok ebbe az irányba haladni. Nem vagyok túl jó a szólók utolsó hangig való kidolgozásában, alapjában véve képtelen vagyok betanulni, majd egymás után százszor ugyanúgy eljátszani valamit. A lényeg, a frissesség veszne ki belőlük. Úgy gondolom, hogy a megfelelő pillanatot kell elkapni a szólókkal. Most is volt olyan, hogy vasárnap bementem a stúdióba a hangmérnökkel, és egymás után felvettünk 15 különböző szólót, a végén pedig kiválaszthattuk azokat, amelyek leginkább működőképesnek bizonyultak. Ez egy rendkívül hasznos módszer.
Milyen hangszereket használtál a lemez felvételekor? Elsősorban a Stratocasterek érdekelnének...
Két darab 1963-as Stratocasterem van, ezek a fő hangszereim. Imádom őket, elképesztő módon képesek inspirálni! Ezek mellett pár régi Gretsch és egy ’60-as évekből származó Telecaster hallható itt és ott, illetve néhány igencsak régi Martin akusztikus gitár. Aztán egy 12 húrost is sikerült szerezni, az egyik cimborám garázsának falán lógott, és ugyan mindössze 10 vagy 11 húr volt rajta, nagyon jó szolgálatot tett! Erősítők közül régi Marshallokat és Fender Twin Reverbet használtam, a Sailin’ Shoes dalban pedig egy Fender Blackface-t, ami hatalmasat szólt. Ki kell még emelnem egy Alexander Dumble által készített cuccot, ami szintén lenyűgözött. Dave Cobb mutatott be Alexandernek, aki egy valódi géniusz, elképesztő minőségű erőstőket gyárt.
Szólókhoz használsz overdrive-ot vagy boostert?
Igen, leginkább egy öreg Fuzz Face-t, vagy egy Tube Screamert.
Akárcsak Stevie Ray Vaughan…
Így igaz. Akárcsak Hendrix, Stevie is roppant magasra tette a lécet a gitárhangzások terén, tulajdonképpen saját nyelvezetet hozott létre. Éppen ezért nem képes senki úgy szólni, mint ő. De mondhatnám Eric Clapton, Eddie Van Halen, vagy Eric Johnson neveit is. A korai Eddie Van Halen hangzás például a mai napig lenyűgöző. Ezek a fickók utánozhatatlanok, sosem lennék képes úgy szólni, mint ők, viszont a hatásuk segítségével kialakíthatok valami sajátosat. Mindent, amit tanulok tőlük, beépíthetem a játékomba, e benyomások elegyítése pedig lehetőséget ad az egyéni hang meglelésére.
Magad is az extra vastag húrokra esküszöl, mint oly’ sok blues gitáros?
Nem minden esetben. Ez a dolog alkatfüggő is, nem mindenki képes állandóan 13-as húrokon játszani, mint Stevie Ray Vaughan. Ez neki természetes volt, ám nem törvényszerű, hogy másnak is az. Billy Gibbons, Brian May és Eddie Van Halen például kimondottan vékony húrokon játszik. Nálam ezt több faktor is befolyásolhatja, olyan ez, mint a súlyok emelgetése. Ha nap, mint nap 100 fonttal edzem magam, majd kihagyok pár napot, utána lehet, hogy bőven elég lesz 75 fontot megmozgatni. Ajánlott figyelni és tiszteletben tartani a testünk jelzéseit. A fáradtság például kihat mindenre, ilyenkor tanácsos ennek megfelelően megválasztani az eszközeinket.
Szöveg: Danev György, fotók: Austin Hargrave
A beszélgetés eredetije a Music Media Magazin oldalán jelent meg.
Influence címmel nem oly’ rég új albummal rukkoltál elő. Mit gondolsz, különbözik, vagy inkább hasonlít az előző munkádhoz?
Nos, mindkét lemezt Dave Cobb producer segítségével készítettem, ami fontos párhuzamot von a zeneanyagok között. Az Influence hasonló módon született, mint a Steamroller, mind a zeneszerzés, mint a felvétel szempontjából. A különbséget leginkább a dinamikában látom, az új anyag másfajta energiákat szabadít fel, mint az előző.
Feldolgozások is találhatóak a lemezen, többek között Little Feat és Graham Nash dalok. Ezeket hogyan választottad ki?
Miközben írtuk az új nótákat, Dave felvetette, hogy mi lenne, ha előszednénk pár klasszikust, és megnéznénk, mit lehet velük kezdeni. Természetesen próbáltunk olyan dalokat választani, melyek nem annyira magától értetődőek, viszont illeszkednek a saját szerzemények közé, tehát összességében van értelme a saját képemre formálni őket. Ez egy kiváló lehetőség volt arra, hogy fejet hajthassak néhány, általam igencsak respektált művész előtt.
Mely dalok állnak a legközelebb a szívedhez az új korongról?
Ó, ez nagyon nehéz kérdés. Nem is hinném, hogy meg tudom válaszolni, mert mindegyik más módon kötődik hozzám, mindegyiknek saját története van.
Hendrix hatását le sem tagadhatnád. Rajta kívül kik voltak rád leginkább befolyással?
Természetesen Stevie Ray Vaughan, aztán Eric Clapton, Albert Collins, Freddie King, Billy Gibbons, Jeff Healey, Doyle Bramhall II, Eric Gales, de a lista nagyon hosszú, úgyhogy nem is folytatnám!
Mennyire nehéz színpadon megosztani a figyelmedet a gitározás és az éneklés között?
Ez egy nagyon jó kérdés. Úgy hiszem, hogy ehhez nagyjából fele-fele arányban szükségeltetik természetes érzék és megfelelő rutin. Egy bizonyos pontig ugyanis mehet ez magától, az összetettebb ének- és gitárszólamoknál azonban nincs mese, kőkeményen meg kell tanulni és ki kell gyakorolni minden témát.
Fiatal korod ellenére komoly blues múlttal rendelkezel. Nem érzed, hogy ismertségben előrébb kéne tartanod? A munkáid alapján szerintem mindenképpen kijárna a komolyabb siker…
Tudod, én csak teszem a dolgom, és próbálom a tőlem telhető legjobbat nyújtani. Nyilván boldog lennék, ha a muzsikámmal szélesebb rétegeket lennék képes elérni, és talán ez nem is annyira földtől elrugaszkodott vágy. Ezt támasztja alá az is, hogy éppen egy magyar lap számára adok interjút. Talán ez a beszélgetés is eljuttatja majd a híremet egy olyan táborhoz, amely eddig nem hallott rólam.
Anno jó ideig Jeff Healey oldalán játszottál. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél mellette?
A Jeff zenekarában eltöltött idő megváltoztatta az életemet, nem túlzok. Jeff valódi őstehetség volt, a legtermészetesebb zenész, akivel valaha találkoztam. Ha össze kéne raknom egy tízes listát minden idők legjobb gitárosairól, nos, Jeff az elsők között lenne. Ösztönös zseni volt, és csodálatos ember.
A játékod vibrál az elektromosságtól, a blues mellett nagyon benned van a hard rock. Jól érzem ezt?
Tulajdonképpen ugyanannak a fának az ágairól beszélünk. Legyen az blues, rock, jazz, metal, vagy éppen reggae, számomra ezek mindegyike az anyaföld elemei, tele igazi érzelmekkel, igazi lélekkel.
A szólókat milyen módon szereted rögzíteni?
A spontaneitás számomra nagyon fontos, ezért mindig próbálok ebbe az irányba haladni. Nem vagyok túl jó a szólók utolsó hangig való kidolgozásában, alapjában véve képtelen vagyok betanulni, majd egymás után százszor ugyanúgy eljátszani valamit. A lényeg, a frissesség veszne ki belőlük. Úgy gondolom, hogy a megfelelő pillanatot kell elkapni a szólókkal. Most is volt olyan, hogy vasárnap bementem a stúdióba a hangmérnökkel, és egymás után felvettünk 15 különböző szólót, a végén pedig kiválaszthattuk azokat, amelyek leginkább működőképesnek bizonyultak. Ez egy rendkívül hasznos módszer.
Milyen hangszereket használtál a lemez felvételekor? Elsősorban a Stratocasterek érdekelnének...
Két darab 1963-as Stratocasterem van, ezek a fő hangszereim. Imádom őket, elképesztő módon képesek inspirálni! Ezek mellett pár régi Gretsch és egy ’60-as évekből származó Telecaster hallható itt és ott, illetve néhány igencsak régi Martin akusztikus gitár. Aztán egy 12 húrost is sikerült szerezni, az egyik cimborám garázsának falán lógott, és ugyan mindössze 10 vagy 11 húr volt rajta, nagyon jó szolgálatot tett! Erősítők közül régi Marshallokat és Fender Twin Reverbet használtam, a Sailin’ Shoes dalban pedig egy Fender Blackface-t, ami hatalmasat szólt. Ki kell még emelnem egy Alexander Dumble által készített cuccot, ami szintén lenyűgözött. Dave Cobb mutatott be Alexandernek, aki egy valódi géniusz, elképesztő minőségű erőstőket gyárt.
Szólókhoz használsz overdrive-ot vagy boostert?
Igen, leginkább egy öreg Fuzz Face-t, vagy egy Tube Screamert.
Akárcsak Stevie Ray Vaughan…
Így igaz. Akárcsak Hendrix, Stevie is roppant magasra tette a lécet a gitárhangzások terén, tulajdonképpen saját nyelvezetet hozott létre. Éppen ezért nem képes senki úgy szólni, mint ő. De mondhatnám Eric Clapton, Eddie Van Halen, vagy Eric Johnson neveit is. A korai Eddie Van Halen hangzás például a mai napig lenyűgöző. Ezek a fickók utánozhatatlanok, sosem lennék képes úgy szólni, mint ők, viszont a hatásuk segítségével kialakíthatok valami sajátosat. Mindent, amit tanulok tőlük, beépíthetem a játékomba, e benyomások elegyítése pedig lehetőséget ad az egyéni hang meglelésére.
Magad is az extra vastag húrokra esküszöl, mint oly’ sok blues gitáros?
Nem minden esetben. Ez a dolog alkatfüggő is, nem mindenki képes állandóan 13-as húrokon játszani, mint Stevie Ray Vaughan. Ez neki természetes volt, ám nem törvényszerű, hogy másnak is az. Billy Gibbons, Brian May és Eddie Van Halen például kimondottan vékony húrokon játszik. Nálam ezt több faktor is befolyásolhatja, olyan ez, mint a súlyok emelgetése. Ha nap, mint nap 100 fonttal edzem magam, majd kihagyok pár napot, utána lehet, hogy bőven elég lesz 75 fontot megmozgatni. Ajánlott figyelni és tiszteletben tartani a testünk jelzéseit. A fáradtság például kihat mindenre, ilyenkor tanácsos ennek megfelelően megválasztani az eszközeinket.
Szöveg: Danev György, fotók: Austin Hargrave
A beszélgetés eredetije a Music Media Magazin oldalán jelent meg.
Obama: ma este félelmetes blues session lesz a mennyországban
2015-05-17 | hír
Ma este félelmetes blues session lesz a mennyországban – írta Barack Obama amerikai elnök B.B. King halála alkalmából kiadott közleményében.
„A blues elvesztette királyát és Amerika elvesztett egy legendát” – hangzott a 89 évesen Los Angelesben elhunyt bluesgitárosról szóló elnöki megemlékezés.
A közlemény megemlékezett arról, hogy B.B. King, aki egy részes arató gyermekeként született Mississippiben és a Tennessee állambeli Memphisben nőtt fel, „nagykövetté vált, aki bevezette teljességgel amerikai zenéjét az országba és a világba”. Obama szerint senki sem ihlette meg annyira az utána felnövekvő művészeket, mint B.B. King, és senki sem tett többet a gospel és a blues elterjedéséért.
Obama felidézte, hogy három éve a feleségével együtt egy blueskoncert házigazdája volt a Fehér Házban, ahol – noha erre korábban nem számított – rábeszélték, hogy együtt énekelje el B.B. Kinggel a Sweet Home Chicago néhány sorát.
„Ilyen volt zenéjének hatása, és az most is ilyen. Bennragad az ember fejében, mozgásba hozza és olyan dolgokra készteti, amilyeneket talán nem kellene megtennie, de mindig boldog lesz, hogy megtette” – írta az elnök.
„B.B King elment ugyan, de ez az izgalom örökre velünk marad. És ma este félelmetes blues session lesz a mennyországban” – zárta sorait Barack Obama.
„A blues elvesztette királyát és Amerika elvesztett egy legendát” – hangzott a 89 évesen Los Angelesben elhunyt bluesgitárosról szóló elnöki megemlékezés.
A közlemény megemlékezett arról, hogy B.B. King, aki egy részes arató gyermekeként született Mississippiben és a Tennessee állambeli Memphisben nőtt fel, „nagykövetté vált, aki bevezette teljességgel amerikai zenéjét az országba és a világba”. Obama szerint senki sem ihlette meg annyira az utána felnövekvő művészeket, mint B.B. King, és senki sem tett többet a gospel és a blues elterjedéséért.
Obama felidézte, hogy három éve a feleségével együtt egy blueskoncert házigazdája volt a Fehér Házban, ahol – noha erre korábban nem számított – rábeszélték, hogy együtt énekelje el B.B. Kinggel a Sweet Home Chicago néhány sorát.
„Ilyen volt zenéjének hatása, és az most is ilyen. Bennragad az ember fejében, mozgásba hozza és olyan dolgokra készteti, amilyeneket talán nem kellene megtennie, de mindig boldog lesz, hogy megtette” – írta az elnök.
„B.B King elment ugyan, de ez az izgalom örökre velünk marad. És ma este félelmetes blues session lesz a mennyországban” – zárta sorait Barack Obama.
A borzongás elmúlt örökre
2015-05-15 | hír
„The Thrill Is Gone” – elmúlt a borzongás. Ezt a dalt hallgatom most. A muzsikus, aki ezt a borzongást megénekelte, örökre elhallgatott, örökre letette legendás fekete gitárját, Lucille-t.
Újságírói pályám során voltak olyan találkozásaim, amelyeknek emlékét örökké megőrzöm. Közéjük tartozik B.B. King is. 1997-ben a budapesti Kongresszusi Központban tartott koncertje előtt adott nekem interjút. Kezem ma is őrzi kézfogását, fülem kedvesen rekedtes hangját, nevetését. Azt sem felejtem el soha, hogy a koncerten színpadra hívta napjaink egyik legkiválóbb hazai gitárosát, Tátrai Tibort. Soha nem láttam még ekkora alázatot Tibusz arcán.
Persze B.B., aki szeptember 16-án töltötte volna be 90. életévét, bármerre járt, ugyanezt a tiszteletet vívta ki. Aligha túlzás azt állítani, hogy egyike volt a modern blues legnagyobb tanítómestereinek, akinek játékán számtalan gitáros nőtt fel. Talán a legjellemzőbb az a sokat idézett mondás, ami Eric Claptontól származik. Amikor Claptont valaki „istennek” nevezte játéka nyomán, ő csak annyit mondott: „Én csupán B.B. Kinget utánozom.” És a Mester valóban tudta, hogy miként kell szívből játszani, hogy nem kell húsz hangot játszani ott, ahol elég három is, csak éppen nem mindegy, hogy melyik az a három hang és miként szólal meg.
„Nem kell gyapotszedőnek lenni ahhoz, hogy valaki bluest játsszon, de azért nem árt” – mondta B.B. King, aki gyerekként maga is megtapasztalta rabszolga őseinek munkáját. Blues-diszkósként vette fel a B.B. (Blues Boy) nevet, majd a ’40-es évek végétől már gitáros-énekesként oktatta a műfajt. Elég csak néhány leghíresebb dalának címét megemlíteni, máris megértjük, hogy mit adott a műfajnak, fekete és fehér muzsikusoknak egyaránt: 3 O’Clock Blues, Everyday I Have The Blues, Be Careful With A Fool, Sugar Mama, Rock Me Baby, Worried Life Blues… Johnny Winter, Van Morrison, Rory Gallagher, Stevie Ray Vaughan, Robert Cray és sokan mások ragadtak gitárt az ő hatására. Sosem volt féltékeny a fiatalokra, bárkivel szívesen játszott együtt, még Luciano Pavarotti is meghívta őt duettezni.
„Nem ismerem azt a szót: visszavonulni” – jelentette ki B.B. King néhány évvel ezelőtt. Amikor a halálról esett szó, arról beszélt, hogy szeretne a színpadon, vagy a színpadról lefelé jövet meghalni. Sajnos ez nem adatott meg neki, mert egy Las Vegas-i kórházban érte utol a vég. Mégis elmondható, hogy a zene, a blues volt az élete – „egy vérből valók vagyunk” – mondta – és csak a halál választotta el tőle.
Lassan tizenöt éve annak, hogy Életem Párja szerelmünk hajnalán megkérdezte tőlem egy levélben: „Ismered B.B. Kinget?” És nagy volt a meglepetése, amikor megtudta, hogy személyesen is találkoztam a Mesterrel. Az ő blues muzsikája is részévé vált máig tartó boldogságunknak.
GNL
Az írás eredetije a szerző Színek és foltok blogján jelent meg.
Újságírói pályám során voltak olyan találkozásaim, amelyeknek emlékét örökké megőrzöm. Közéjük tartozik B.B. King is. 1997-ben a budapesti Kongresszusi Központban tartott koncertje előtt adott nekem interjút. Kezem ma is őrzi kézfogását, fülem kedvesen rekedtes hangját, nevetését. Azt sem felejtem el soha, hogy a koncerten színpadra hívta napjaink egyik legkiválóbb hazai gitárosát, Tátrai Tibort. Soha nem láttam még ekkora alázatot Tibusz arcán.
Persze B.B., aki szeptember 16-án töltötte volna be 90. életévét, bármerre járt, ugyanezt a tiszteletet vívta ki. Aligha túlzás azt állítani, hogy egyike volt a modern blues legnagyobb tanítómestereinek, akinek játékán számtalan gitáros nőtt fel. Talán a legjellemzőbb az a sokat idézett mondás, ami Eric Claptontól származik. Amikor Claptont valaki „istennek” nevezte játéka nyomán, ő csak annyit mondott: „Én csupán B.B. Kinget utánozom.” És a Mester valóban tudta, hogy miként kell szívből játszani, hogy nem kell húsz hangot játszani ott, ahol elég három is, csak éppen nem mindegy, hogy melyik az a három hang és miként szólal meg.
„Nem kell gyapotszedőnek lenni ahhoz, hogy valaki bluest játsszon, de azért nem árt” – mondta B.B. King, aki gyerekként maga is megtapasztalta rabszolga őseinek munkáját. Blues-diszkósként vette fel a B.B. (Blues Boy) nevet, majd a ’40-es évek végétől már gitáros-énekesként oktatta a műfajt. Elég csak néhány leghíresebb dalának címét megemlíteni, máris megértjük, hogy mit adott a műfajnak, fekete és fehér muzsikusoknak egyaránt: 3 O’Clock Blues, Everyday I Have The Blues, Be Careful With A Fool, Sugar Mama, Rock Me Baby, Worried Life Blues… Johnny Winter, Van Morrison, Rory Gallagher, Stevie Ray Vaughan, Robert Cray és sokan mások ragadtak gitárt az ő hatására. Sosem volt féltékeny a fiatalokra, bárkivel szívesen játszott együtt, még Luciano Pavarotti is meghívta őt duettezni.
„Nem ismerem azt a szót: visszavonulni” – jelentette ki B.B. King néhány évvel ezelőtt. Amikor a halálról esett szó, arról beszélt, hogy szeretne a színpadon, vagy a színpadról lefelé jövet meghalni. Sajnos ez nem adatott meg neki, mert egy Las Vegas-i kórházban érte utol a vég. Mégis elmondható, hogy a zene, a blues volt az élete – „egy vérből valók vagyunk” – mondta – és csak a halál választotta el tőle.
Lassan tizenöt éve annak, hogy Életem Párja szerelmünk hajnalán megkérdezte tőlem egy levélben: „Ismered B.B. Kinget?” És nagy volt a meglepetése, amikor megtudta, hogy személyesen is találkoztam a Mesterrel. Az ő blues muzsikája is részévé vált máig tartó boldogságunknak.
GNL
Az írás eredetije a szerző Színek és foltok blogján jelent meg.
Átadták a Blues Music Awards díjait
2015-05-10 | hír
Csütörtökön átadták a 36. Blues Music Awards díjait. A memphis-i Cook Convention Centerben ünnepélyes gála keretein belül huszonnégy kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét. A legtöbb trófeát, szám szerint hármat a ’60-as években Paul Butterfield zenekarában játszó Elvin Bishop vihette haza, míg John Hammond és Bobby Rush két-két díjjal lett gazdagabb. A magyar apától származó, hazánkban két éve koncertet adott John Németh szájharmonikás-énekes a hat jelöléséből csak egyet tudott valóra váltani.
A díjazottak:
Acoustic Album
John Hammond: Timeless
Acoustic Artist
John Hammond
Album
Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right
B.B. King Entertainer
Bobby Rush
Band
Elvin Bishop Band
Best New Artist Album
Selwyn Birchwood: Don’t Call No Ambulance
Contemporary Blues Album
Keb’ Mo’: BluesAmericana
Contemporary Blues Female Artist
Janiva Magness
Contemporary Blues Male Artist
Gary Clark Jr.
Historical
The ’5’ Royales: Soul & Swagger: The Complete ’5’ Royales 1951-1967 (RockBeat Records)
Instrumentalist – Bass
Lisa Mann
Instrumentalist – Drums
Jimi Bott
Instrumentalist – Guitar
Joe Bonamassa
Instrumentalist – Harmonica
Charlie Musselwhite
Instrumentalist – Horn
Deanna Bogart
Koko Taylor Award
Ruthie Foster
Pinetop Perkins Piano Player
Marcia Ball
Rock Blues Album
Johnny Winter: Step Back
Song
Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right (Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right)
Soul Blues Album
John Németh: Memphis Grease
Soul Blues Female Artist
Sista Monica
Soul Blues Male Artist
Bobby Rush
Traditional Blues Album
Mud Morganfield & Kim Wilson: For Pops (A Tribute To Muddy Waters)
Traditional Blues Male Artist
Lurrie Bell
hoati
A díjazottak:
Acoustic Album
John Hammond: Timeless
Acoustic Artist
John Hammond
Album
Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right
B.B. King Entertainer
Bobby Rush
Band
Elvin Bishop Band
Best New Artist AlbumSelwyn Birchwood: Don’t Call No Ambulance
Contemporary Blues Album
Keb’ Mo’: BluesAmericana
Contemporary Blues Female Artist
Janiva Magness
Contemporary Blues Male Artist
Gary Clark Jr.
Historical
The ’5’ Royales: Soul & Swagger: The Complete ’5’ Royales 1951-1967 (RockBeat Records)
Instrumentalist – Bass
Lisa Mann
Instrumentalist – Drums
Jimi Bott
Instrumentalist – Guitar
Joe Bonamassa
Instrumentalist – Harmonica
Charlie Musselwhite
Instrumentalist – Horn
Deanna Bogart
Koko Taylor Award
Ruthie Foster
Pinetop Perkins Piano Player
Marcia Ball
Rock Blues AlbumJohnny Winter: Step Back
Song
Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right (Elvin Bishop: Can’t Even Do Wrong Right)
Soul Blues Album
John Németh: Memphis Grease
Soul Blues Female Artist
Sista Monica
Soul Blues Male Artist
Bobby Rush
Traditional Blues Album
Mud Morganfield & Kim Wilson: For Pops (A Tribute To Muddy Waters)
Traditional Blues Male Artist
Lurrie Bell
hoati
A Syrius elhagyott hagyatéka
2015-05-03 | névjegy
A Magyar Nemzet Online nemrég felkért tizenegy rockzenei újságírót, hogy állítsák össze minden idők legjobb magyar rock lemezeinek listáját. Az eredményt 2015. január 23-án tették közzé. Az első helyen a Syrius egyetlen „igazi” albuma, Az ördög álarcosbálja végzett. Azért az „egyetlen” és „igazi”, mert a Syrius nagy korszakában csak ez a lemez készült kifejezetten a megjelentetés szándékával.
A rend kedvéért említsük meg, hogy Syrius név alatt több formációban, sok zenész játszott. Az együttes pályafutása alapvetően három korszakra oszlik. Az első, amely 1962-ben indul, a kezdet, elsődlegesen korabeli slágerek interpretációjáról szól. 1969-ben aztán kialakul a „nagy” Syrius: az alapító, zenekarvezető, Baronits Zsolt (tenor- és altszaxofon) mellett Orszáczky ’Jackie’ Miklóssal (basszusgitár, ének), Pataki Lászlóval (orgona, zongora), Ráduly Mihállyal (tenor- és szopránszaxofon, fuvola) és Veszelinov Andrással (dob). Az ő nevükkel fémjelzett második korszak a pálya csúcsa: elkészül a Széttört álmok szvit, ausztrál turné 1970-71-ben, hangos külföldi (majd belterjesebb itthoni) koncertsikerek és megjelenik a feledhetetlen Devil’s Masquerade album. Az időszak végén csatlakozik az együtteshez Tátrai Tibor gitáros. 1973-ban azonban előbb Orszáczky és Ráduly, majd Pataki is elhagyja a csapatot. A harmadik korszak a lassú leépülésé: zenészek jönnek-mennek, stílusváltás, egy új album is összejön ugyan, végül Baronits 1978-ban feloszlatja a zenekart.
Ma már vita nélkül áll: a Syrius nagy formációja világszínvonalú együttes volt, az első és mindmáig talán egyetlen magyar csapat, amelyik kiállta az összehasonlítást a világ legismertebb zenekaraival is. Az, hogy a világszintű siker elmaradt, nem a zenészeknek, hanem kizárólag a szocialista kultúra irányítóinak bűne és felelőssége.
Abban azonban, hogy a Syrius zenei hagyatéka csak töredékekben lett közkinccsé, az utókor felelőssége sem vitatható el.
Nézzük a tényeket: Az ördög álarcosbálja 1971-ben jelenik meg, Spin márkanév alatt, a Festival Records gondozásában, Ausztráliában. A lemezt új, magyar feliratos borítóval (amely egyébként sokkal impozánsabb, mint az egyszerű, rózsaszínű eredeti) átveszi az MHV, itthon 1972-ben lát napvilágot. 1981-ben Krém márkajelzéssel ismét kiadják itthon, ezúttal jellegtelen, szürke köntösbe öltöztetve. A lemez 1993-ban megjelenik itthon CD-n, sőt műsoros kazettán is. 2012-ben pedig az osztrák Enigmatic Records piacra dobja bővített változatát, amelyen az eredeti hét szám mellett öt bónusz felvétel is található.
A rendszerváltást követően nemcsak a világ túlsó felére menekült Orszáczky Jackie jár rendszeresen haza, hanem a Syrius legenda is feléled. 1994-ben a Hungaroton gondozásában napvilágot lát a Most, Múlt, Lesz című CD, rajta az ausztrál turnén rögzített stúdió felvételekkel, valamint a Széttört álmok rádió felvételével, amelyet egy élelmes hallgató, közvetlenül az adásból rögzített. A koncertfelvétel minősége ugyan jócskán hagy kívánni valót, azonban a lemez mégis fontos. Egyrészt itt publikálják első ízben a legendás, hattételes szvitet teljes egészében, másrészt az ausztráliai felvételeken hallható először, hivatalos kiadványon, stúdió minőségben a nagy csapat.
2001-ben aztán megtörténik, amire sokáig szinte gondolni sem lehetett. A Syrius szeptember 6-án Pakson, a Bongo Cafe-ban, majd másnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet. Orszáczky, Pataki, Ráduly és Tátrai mellett két fiatal zenész egészíti ki a csapatot. Baronits Zsolt sajnos ezt már nem érhette meg, a legendás ’Bálna’ két évvel korábban elhunyt.
A reunionra Ráduly Mihály is hazatér tehát New Yorkból és a Fon-Trade kiadónál megjelenteti a Napfelkelte alkonyatkor című albumot az egykori Rákfogó együttes által készített felvételekkel. Ennek a formációnak, amelyben rajta kívül Orszáczky is – a Syrius tagsággal párhuzamosan – szerepelt, csupa nagyszerű jazz zenész (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kathy Horváth Lajos, Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, Vajda Sándor) voltak a tagjai. A felvételeket a Magyar Rádió készítette 1972-73 folyamán.
2006-ban lát napvilágot az Utolsó kiadás című kiadvány. Ez Novák Emil Széttört álmok című dokumentum filmjét és két videoklipet tartalmaz. A DVD mellett azonban tartozik hozzá egy CD is, amelyen további, korábban nem publikált ausztrál stúdió felvételek, valamint három budapesti koncert részlet is hallható.
Ugyanebben az évben jelenik meg az 1971-2001. című CD, rajta három új és öt régi darabbal. Az előbbiek a budapesti koncert részletei, utóbbiak között a Széttört álmok szvit két, Ausztráliában rögzített, angol nyelvű tétele, valamint a Hamlet a sólyom és az Igazi tisztaság című felvételek, 1972-ből. A lemez eredetileg a Syrius történtét remekül feldolgozó, Zoltán János, Nemes Nagy Péter és Budai Ervin által írt, Széttört álmok című könyv mellékleteként kerül a boltokba, később önállóan is forgalmazzák.
Közben sajnos újabb Syrius tagok távoznak. Veszelinov András 2007. május 27-én Budapesten, Orszáczky pedig 2008. február 3-án Sydneyben hal meg.
Ráduly bábáskodásának köszönhetően jelenik meg az Anno című opusz, 2009-ben. Amolyan „official bootleg” típusú kiadvány, a Syrius 1971 és 1973 között, Budapesten, különböző helyszíneken rögzített, amatőr felvételeinek válogatása. A Fon-Trade által jegyzett dupla CD-hez az első száz példány esetében nemcsak a 96 oldalas füzet tartozik, hanem egy harmadik korong is, a Széttört álmok angol nyelvű felvétele, amely a Derkovits klubban készült, 1972-ben. Nagyszerű zene, változó hangminőségben.
A mindeddig utolsó Syrius album, a Fáradt a Nap című CD. Ez 2014-ben jelenik meg a Retro Media kiadásában. Az antológia az együttes 1962 és 1977 között publikált összes kislemezét adja közre, kiegészítve néhány ritkasággal. Ennek megfelelően a „nagy” Syriust a huszonegyből csak négy felvétel képviseli.
A felsorolt kiadványokból kitűnik, hogy az elmúlt két és fél évtizedben több próbálkozás is volt a Syrius örökség ápolására. Ez azonban mégis csak hellyel-közzel sikerült. Miért is?
Azért, mert az említetteken kívül több, nagyszerű, mindmáig hivatalosan nem publikált felvétel is létezik, amelyek a közzétett kiadványokhoz képest sokkal méltóbban jeleníthetnék meg a Syrius hagyatékát. Mik is ezek?
A Syrius Ausztráliából történt hazatérését követően szinte azonnal nekilátott egy következő album elkészítésének. Orszáczky távozásának, ezen keresztül a „nagy” Syrius felbomlásának éppen az volt az egyik alapvető oka, hogy ennek megjelenését az illetékes elvtársak végül nem engedélyezték.
Jackie 1973. április 8-án, a veszprémi egyetem lapjának nyilatkozott arról, hogy az új nagylemez anyaga készülőben van, azonban a stúdióban egyelőre nincsen számukra hely, mert az LGT és a Generál lemezei készülnek.
Az egy ideig Hollandiában élő Zsobrák Péternek a Passzio.hu internetes portálon tett 2012-es blog bejegyzése szerint négy felvétel, a Zarándokok (Nyitány és induló), a Hamlet a sólyom, az Igazi tisztaság és a Magas fák között a Magyar Rádió stúdiójában el is készült. Pölöskey István, a köztévé, illetve a Duna TV fiatalon, 2010-ben elhunyt filmszerkesztője mesélte el, hogy a rádió archívumában a Syrius felvételeknek már csak a hűlt helyét találta, ezeket idővel ugyanis ismeretlenek több, más korabeli anyaggal együtt ellopták.
A remény azonban nem veszett el! Több internetes honlapon is megtalálhatóak az eltűnt számok, a Magas fák között demója pedig éppen a Fáradt a napon jelent meg, 2014-ben. Nem kéne ezeket a felvételeket végre együtt, méltó formában is kiadni? Kiegészítve például amolyan bónuszként azzal a két, kifejezetten a rádió számára készült felvétellel, amelyek a 6-os stúdióban kerültek rögzítésre, 1972. január 9-én. Ezeken Orszáczkyék Az ördög álarcosbálja album két darabját adják elő. Az Ausztráliában írt számokhoz nem állt rendelkezésre magyar szöveg, a rádió pedig elutasította az angol nyelvű változatot, ezért az énekszólamot Friedrich Károly harsonája pótolja.
Rendelkezésre áll továbbá a Magas fák között, a nagykanizsai Nemzetközi Jazz Hétvégén 1973. november 14-én rögzített változata. Ezen ugyan Ráduly és Orszáczky már éppen nem hallható, azonban ez a huszonnyolc perces, fantasztikus élő felvétel nélkülük is méltó emléket állít a Syriusnak.
2016-ban lesz Az ördög álarcosbálja megjelenésének negyvenötödik évfordulója. A magyar zenetörténet ikonikus műve nem érne meg végre egy méltó díszkiadást? Az eredeti hét szám mellett az évek során tizenöt különböző stúdió felvétel látott ilyen vagy olyan formában napvilágot, amelyek szintén Ausztráliában készültek. Nemcsak Traffic, Beatles, Hendrix, Spencer Davis, stb. feldolgozások, hanem a Széttört álmok három tétele, továbbá a Tiszta szívvel, ugyancsak angol nyelvű verziója. Azután itt vannak az ABC TV által készített filmfelvételek, amelyek a GTK (Get To Know) TV show számára készültek, ezek szinte hiánytalanul megtalálhatók a YouTube-on. Jó kis DVD melléklet lehetne belőlük.
Végül említsük meg, hogy fennmaradt két, első osztályú hangminőségű élő felvétel a Rákfogótól. Az egyiken az 1972-es Debreceni Jazz Fesztiválon adott koncert hallható, Orszáczky mellett Szakcsival, Kőszegivel és Babossal, a másikon pedig, a Nagykanizsán és a Marczibányi téren, 1973 tavaszán rögzített számok, Rádullyal kiegészülve.
Aligha vitatható, hogy a komoly érdeklődésre tartanának számot ezek a nagyszerű felvételek. Lehetséges, hogy nem található megfelelő kiadó rájuk? Pedig megjelentetésükkel végre nem lenne elhagyatott a Syrius-hagyaték...
Martsa Balázs
A rend kedvéért említsük meg, hogy Syrius név alatt több formációban, sok zenész játszott. Az együttes pályafutása alapvetően három korszakra oszlik. Az első, amely 1962-ben indul, a kezdet, elsődlegesen korabeli slágerek interpretációjáról szól. 1969-ben aztán kialakul a „nagy” Syrius: az alapító, zenekarvezető, Baronits Zsolt (tenor- és altszaxofon) mellett Orszáczky ’Jackie’ Miklóssal (basszusgitár, ének), Pataki Lászlóval (orgona, zongora), Ráduly Mihállyal (tenor- és szopránszaxofon, fuvola) és Veszelinov Andrással (dob). Az ő nevükkel fémjelzett második korszak a pálya csúcsa: elkészül a Széttört álmok szvit, ausztrál turné 1970-71-ben, hangos külföldi (majd belterjesebb itthoni) koncertsikerek és megjelenik a feledhetetlen Devil’s Masquerade album. Az időszak végén csatlakozik az együtteshez Tátrai Tibor gitáros. 1973-ban azonban előbb Orszáczky és Ráduly, majd Pataki is elhagyja a csapatot. A harmadik korszak a lassú leépülésé: zenészek jönnek-mennek, stílusváltás, egy új album is összejön ugyan, végül Baronits 1978-ban feloszlatja a zenekart.
Ma már vita nélkül áll: a Syrius nagy formációja világszínvonalú együttes volt, az első és mindmáig talán egyetlen magyar csapat, amelyik kiállta az összehasonlítást a világ legismertebb zenekaraival is. Az, hogy a világszintű siker elmaradt, nem a zenészeknek, hanem kizárólag a szocialista kultúra irányítóinak bűne és felelőssége.
Abban azonban, hogy a Syrius zenei hagyatéka csak töredékekben lett közkinccsé, az utókor felelőssége sem vitatható el.
Nézzük a tényeket: Az ördög álarcosbálja 1971-ben jelenik meg, Spin márkanév alatt, a Festival Records gondozásában, Ausztráliában. A lemezt új, magyar feliratos borítóval (amely egyébként sokkal impozánsabb, mint az egyszerű, rózsaszínű eredeti) átveszi az MHV, itthon 1972-ben lát napvilágot. 1981-ben Krém márkajelzéssel ismét kiadják itthon, ezúttal jellegtelen, szürke köntösbe öltöztetve. A lemez 1993-ban megjelenik itthon CD-n, sőt műsoros kazettán is. 2012-ben pedig az osztrák Enigmatic Records piacra dobja bővített változatát, amelyen az eredeti hét szám mellett öt bónusz felvétel is található.
A rendszerváltást követően nemcsak a világ túlsó felére menekült Orszáczky Jackie jár rendszeresen haza, hanem a Syrius legenda is feléled. 1994-ben a Hungaroton gondozásában napvilágot lát a Most, Múlt, Lesz című CD, rajta az ausztrál turnén rögzített stúdió felvételekkel, valamint a Széttört álmok rádió felvételével, amelyet egy élelmes hallgató, közvetlenül az adásból rögzített. A koncertfelvétel minősége ugyan jócskán hagy kívánni valót, azonban a lemez mégis fontos. Egyrészt itt publikálják első ízben a legendás, hattételes szvitet teljes egészében, másrészt az ausztráliai felvételeken hallható először, hivatalos kiadványon, stúdió minőségben a nagy csapat.
2001-ben aztán megtörténik, amire sokáig szinte gondolni sem lehetett. A Syrius szeptember 6-án Pakson, a Bongo Cafe-ban, majd másnap a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet. Orszáczky, Pataki, Ráduly és Tátrai mellett két fiatal zenész egészíti ki a csapatot. Baronits Zsolt sajnos ezt már nem érhette meg, a legendás ’Bálna’ két évvel korábban elhunyt.
A reunionra Ráduly Mihály is hazatér tehát New Yorkból és a Fon-Trade kiadónál megjelenteti a Napfelkelte alkonyatkor című albumot az egykori Rákfogó együttes által készített felvételekkel. Ennek a formációnak, amelyben rajta kívül Orszáczky is – a Syrius tagsággal párhuzamosan – szerepelt, csupa nagyszerű jazz zenész (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kathy Horváth Lajos, Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, Vajda Sándor) voltak a tagjai. A felvételeket a Magyar Rádió készítette 1972-73 folyamán.
2006-ban lát napvilágot az Utolsó kiadás című kiadvány. Ez Novák Emil Széttört álmok című dokumentum filmjét és két videoklipet tartalmaz. A DVD mellett azonban tartozik hozzá egy CD is, amelyen további, korábban nem publikált ausztrál stúdió felvételek, valamint három budapesti koncert részlet is hallható.
Ugyanebben az évben jelenik meg az 1971-2001. című CD, rajta három új és öt régi darabbal. Az előbbiek a budapesti koncert részletei, utóbbiak között a Széttört álmok szvit két, Ausztráliában rögzített, angol nyelvű tétele, valamint a Hamlet a sólyom és az Igazi tisztaság című felvételek, 1972-ből. A lemez eredetileg a Syrius történtét remekül feldolgozó, Zoltán János, Nemes Nagy Péter és Budai Ervin által írt, Széttört álmok című könyv mellékleteként kerül a boltokba, később önállóan is forgalmazzák.
 |  |  |  |
Közben sajnos újabb Syrius tagok távoznak. Veszelinov András 2007. május 27-én Budapesten, Orszáczky pedig 2008. február 3-án Sydneyben hal meg.
Ráduly bábáskodásának köszönhetően jelenik meg az Anno című opusz, 2009-ben. Amolyan „official bootleg” típusú kiadvány, a Syrius 1971 és 1973 között, Budapesten, különböző helyszíneken rögzített, amatőr felvételeinek válogatása. A Fon-Trade által jegyzett dupla CD-hez az első száz példány esetében nemcsak a 96 oldalas füzet tartozik, hanem egy harmadik korong is, a Széttört álmok angol nyelvű felvétele, amely a Derkovits klubban készült, 1972-ben. Nagyszerű zene, változó hangminőségben.
A mindeddig utolsó Syrius album, a Fáradt a Nap című CD. Ez 2014-ben jelenik meg a Retro Media kiadásában. Az antológia az együttes 1962 és 1977 között publikált összes kislemezét adja közre, kiegészítve néhány ritkasággal. Ennek megfelelően a „nagy” Syriust a huszonegyből csak négy felvétel képviseli.
A felsorolt kiadványokból kitűnik, hogy az elmúlt két és fél évtizedben több próbálkozás is volt a Syrius örökség ápolására. Ez azonban mégis csak hellyel-közzel sikerült. Miért is?
Azért, mert az említetteken kívül több, nagyszerű, mindmáig hivatalosan nem publikált felvétel is létezik, amelyek a közzétett kiadványokhoz képest sokkal méltóbban jeleníthetnék meg a Syrius hagyatékát. Mik is ezek?
A Syrius Ausztráliából történt hazatérését követően szinte azonnal nekilátott egy következő album elkészítésének. Orszáczky távozásának, ezen keresztül a „nagy” Syrius felbomlásának éppen az volt az egyik alapvető oka, hogy ennek megjelenését az illetékes elvtársak végül nem engedélyezték.
Jackie 1973. április 8-án, a veszprémi egyetem lapjának nyilatkozott arról, hogy az új nagylemez anyaga készülőben van, azonban a stúdióban egyelőre nincsen számukra hely, mert az LGT és a Generál lemezei készülnek.
Az egy ideig Hollandiában élő Zsobrák Péternek a Passzio.hu internetes portálon tett 2012-es blog bejegyzése szerint négy felvétel, a Zarándokok (Nyitány és induló), a Hamlet a sólyom, az Igazi tisztaság és a Magas fák között a Magyar Rádió stúdiójában el is készült. Pölöskey István, a köztévé, illetve a Duna TV fiatalon, 2010-ben elhunyt filmszerkesztője mesélte el, hogy a rádió archívumában a Syrius felvételeknek már csak a hűlt helyét találta, ezeket idővel ugyanis ismeretlenek több, más korabeli anyaggal együtt ellopták.
A remény azonban nem veszett el! Több internetes honlapon is megtalálhatóak az eltűnt számok, a Magas fák között demója pedig éppen a Fáradt a napon jelent meg, 2014-ben. Nem kéne ezeket a felvételeket végre együtt, méltó formában is kiadni? Kiegészítve például amolyan bónuszként azzal a két, kifejezetten a rádió számára készült felvétellel, amelyek a 6-os stúdióban kerültek rögzítésre, 1972. január 9-én. Ezeken Orszáczkyék Az ördög álarcosbálja album két darabját adják elő. Az Ausztráliában írt számokhoz nem állt rendelkezésre magyar szöveg, a rádió pedig elutasította az angol nyelvű változatot, ezért az énekszólamot Friedrich Károly harsonája pótolja.
Rendelkezésre áll továbbá a Magas fák között, a nagykanizsai Nemzetközi Jazz Hétvégén 1973. november 14-én rögzített változata. Ezen ugyan Ráduly és Orszáczky már éppen nem hallható, azonban ez a huszonnyolc perces, fantasztikus élő felvétel nélkülük is méltó emléket állít a Syriusnak.
2016-ban lesz Az ördög álarcosbálja megjelenésének negyvenötödik évfordulója. A magyar zenetörténet ikonikus műve nem érne meg végre egy méltó díszkiadást? Az eredeti hét szám mellett az évek során tizenöt különböző stúdió felvétel látott ilyen vagy olyan formában napvilágot, amelyek szintén Ausztráliában készültek. Nemcsak Traffic, Beatles, Hendrix, Spencer Davis, stb. feldolgozások, hanem a Széttört álmok három tétele, továbbá a Tiszta szívvel, ugyancsak angol nyelvű verziója. Azután itt vannak az ABC TV által készített filmfelvételek, amelyek a GTK (Get To Know) TV show számára készültek, ezek szinte hiánytalanul megtalálhatók a YouTube-on. Jó kis DVD melléklet lehetne belőlük.
Végül említsük meg, hogy fennmaradt két, első osztályú hangminőségű élő felvétel a Rákfogótól. Az egyiken az 1972-es Debreceni Jazz Fesztiválon adott koncert hallható, Orszáczky mellett Szakcsival, Kőszegivel és Babossal, a másikon pedig, a Nagykanizsán és a Marczibányi téren, 1973 tavaszán rögzített számok, Rádullyal kiegészülve.
Aligha vitatható, hogy a komoly érdeklődésre tartanának számot ezek a nagyszerű felvételek. Lehetséges, hogy nem található megfelelő kiadó rájuk? Pedig megjelentetésükkel végre nem lenne elhagyatott a Syrius-hagyaték...
Martsa Balázs
