Archívum

Benkő Zsolt
2009. május 23. – Budapest, Fonó Budai Zeneház – Gitártanfolyam.hu zenei fesztivál

Big Daddy Wilson - Ripoff Raskolnikov - Nagy Szabolcs
2009. május 02. – Pécs, Pécsi Est Cafe
2009. május 03. – Budapest, MÜPA

Blues B.R.Others Show
2009. május 08. - Budapest, Old Man’s Music Pub
2009. május 22. – Szeged, Móra Park
2009. május 23. – Dunaújváros, Klub

Blues Bell
2009. május 16. - Szeged, Millenniumi Kávézó
2009. május 29. – Szeged, Jazz Kocsma

Blues Service
2009. május 02. - Piliscsaba, Kazamata Rock Café

Blues Service Duó
2009. május 09. - Budapest, Húsvasaló Pub
2009. május 16. – Budapest, City Pub

The BLUESBERRY Band
2009. május 09. – Székesfehérvár, Petőfi Mozi Music Pub

Blúz tér 10
2009. május 22. – Budapest, Tűzraktér
2009. május 31. – Siófok, Móló Színpad

Boll Weevil Folk Blues Gang
2009. május 01. – Pécs, Ifjúsági Ház
2009. május 02. – Budapest, Zöld Macska Diákpince
2009. május 07. – Békéscsaba, Elefánt Söröző
2009. május 09. - Perbál
2009. május 15. - Szentendre
2009. május 30. – Oroszlány

Bőrgyári Capriccio
2009. május 15. – Budapest, Fészek Klub
2009. május 20. – Budapest, Városligeti Sörsátor

Colombre Band
2009. május 01. – Győr, Utcazene koncert
2009. május 02. - Győr, Mediawave Fesztivál
2009. május 09. – Székesfehérvár, Műhely Kávézó
2009. május 13. – Budapest, ELTE Könyvtár Klub

Dr Valter Blues Társasága
2009. május 15. - Biharkeresztes, Fő tér

Jambalaya
2009. május 08. – Budapest, Rekettyés
2009. május 15. – Visegrád, Don Vito Pizzéria

Little G. Weevil
2009. május 14. – Dunakeszi, All In Cafe
2009. május 15. – Budapest, Torpedo Art Cafe
2009. május 20. – Budapest, Húsvasaló Pub

Little G. Weevil Band
2009. május 08. – Tarján, Öreg Favágó Kocsmája

Little G. Weevil & Kiss Tamás
2009. május 09. – Budapest, Day To Day
2009. május 16. – Budapest, Nothin’ But The Blues Pub

Nemes Zoli & Horváth Misi
2009. május 14. – Budapest, Szimpla Kávézó

Ölveti Blues Band
2009. május 29. – Csömör

Özséb
2009. május 15. – Budapest, Zöld Macska Diákpince

Pribojszki Mátyás Band
2009. május 08. – Pécs, Billentyű Klub

Pribojszki Mátyás & Ripoff Raskolnikov
2009. május 23. - Szeged, Borfesztivál

Rambling Blues Trió
2009. május 15. - Szolnok, Made In Café Music Club
2009. május 18. – Szeged, Széchenyi tér

Ripoff Raskolnikov Allstar
2009. május 19. - Szeged
2009. május 21. – Budapest, Alcatraz
2009. május 22. – Veszprém, Expresszó

Ripoff Raskolnikov & Nagy Szabolcs
2009. május 20. – Szentendre

Rockin’ Chair
2009. május 02. – Érd, Blues Tanya
2009. május 09. – Budapest, Silenus Pub

Sonny & Horváth Misi
2009. május 24. – Budapest, Szimpla Kert

Szabó Ferenc & Köteles Róbert
2009. május 23. – Budapest, Húsvasaló Pub

T. Rogers
2009. május 07. – Budapest, Fregatt
2009. május 15. – Budapest, Fregatt
2009. május 22. – Budapest, Fregatt
2009. május 29. – Budapest, Fregatt

Takáts Tamás Blues Band
2009. május 01. – Veszprém
2009. május 09. – Székesfehérvár, Pataky Művelődési Ház
2009. május 14. - Budapest, Old Man’s Music Pub
2009. május 28. - Budapest, Old Man’s Music Pub
2009. május 30. - Siófok

Tengs Lengs
2009. május 02. - Gomba, Farkasdi Csárda
2009. május 16. - Dunabogdány, Forgó Söröző
2009. május 23. - Érd, Blues Tanya

Tom White és Barátai
2009. május 01. - Tamási, Majális
2009. május 07. - Vác
2009. május 09. – Szentes, Buffalo Pizzeria
2009. május 14. – Kecskemét, Ritmo Cafe
2009. május 19. - Szeged, Borfesztivál
2009. május 31. - Révfülöpi disco

Török Ádám és a Mini
2009. május 01. – Budapest, Tabán
2009. május 01. - Budapest, Old Man’s Music Pub
2009. május 02. – Budapest, After Music Club
2009. május 03. - Komárom, Komáromi napok
2009. május 16. – Szekszárd, Húsvasaló Pub
2009. május 17. - Mohács
2009. május 20. – Budapest, Városligeti Sörsátor

Török Ádám és a Misi
2009. május 05. – Budapest, Szimpla Kert

Tűzkerék XT
2009. május 01. – Budapest, Crazy Mama
2009. május 02. – Lábatlan, Gerendai Arborétum
2009. május 08. – Budapest, József Attila Művelődési Ház
2009. május 15. – Szekszárd, Zúg

VasZoli és Bornemissza Ádám
2009. május 13. – Budapest, Kolibri Pince

Turista

Van az úgy, hogy egy újonnan megjelent lemez meghallgatását követően szinte borítékolni lehet a sikert az év végi/év elejei díjak odaítélése kapcsán. Hasonló érzés fogott el engem Bobby Jones új CD-jének meghallgatását követően.
A louisiana-i születésű Bobby Jones zenei karrierjét énekesként az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején, a vibráló chicago-i blues életben kezdte. Noha folyamatosan dolgozott a város klubjaiban, átütő sikert nem sikerült elérnie. Egy rövid pihenőt követően a ’80-as évek elején a soul műfajjal próbálkozott némileg nagyobb sikerrel, de az igazi áttörés ismételten elmaradt.
A jelentős sikert egy véletlen hozta meg a számára. 2007 februárjában (a) The Mannish Boys harmadik, Big Plans lemezét rögzítette egy észak hollywood-i stúdióban, ahová Bobby elkísérte barátját, Leon Blue zongoristát. A lemezfelvétel során a vendégzenészként közreműködő Jody Williams felismerte, majd megkérte, énekeljen egy számot az együttesel. Ez Randy Chortkoff-ra, a zenekar vezetőjére olyan nagy hatással volt, hogy a megjelenő lemezen már szerepelt is.
A zenészek következő, Lowdown Feelin’ lemezén már hét nótában énekelt Bobby Jones, mely felvételeivel egy időben hasonló felállással a chicago-i veterán énekest középpontba helyezve, Junior Watson-nal, Al Blake-kel, Lynwood Slim-mel és Fred Kaplan-nal kiegészülve rögzítették a Comin' Back Hard CD-t.

Delta Groove Records, 2008

hoati

Az angol Nugene Records a közelmúltban piacra dobta Matt Schofield új CD-jét Heads, Tails & Aces címmel.
Az albumon közreműködő zenészek névsora az előző Ear To The Ground című lemezhez képest két helyen változott, a doboknál Alain Baudry, a basszusgitárnál Jeff Walker szerepel.
Matt debütáló lemeze 2004-ben jelent meg, és tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nevét a Guitar & Bass magazin minden idők legjobb 10 brit blues gitárosa között említi.
A magyar rajongók a 11 dalt élőben a lemezbemutató turné során 2009. július 4-én Pakson, a Gastroblues Fesztiválon hallgathatják meg.

hoati

Azt hiszem, sokat elmond a most bemutatandó úriemberről az a tény, hogy Buddy Guy-nak és klubjának, a chicago-i Legends közönségének a kedvenc zenésze, aki ismeri és magába olvasztotta a háború utáni ('40-es, '50-es, '60-as és '70-es évek) chicago-i gitárosok stílusát, mindezt kortárs ízekkel is fűszerezve.
Szerencsés ember Nick Moss, hisz elmondhatja magáról – amit bizony sokunk nem - igazi tanítómesterei voltak.
Nick a tanulóéveit a Legendary Blues Band-ben kezdte, ahol a dobos a Muddy Waters Blues Band egykori tagja Willie “Big Eyes” Smith volt. A fiatal fiú úgy tekintett a zenészre, mint második apjára, és 1995-ben közreműködött a Bag Full Of Blues lemeze elkészítésekor is.
A ’90-es években a basszusgitárról gitárra váltott, majd 3 évig Jimmy Rogers zenekarában játszott. Életének ebben a szakaszában sajátította el az autentikus chicago-i sound-ot.
A ’90-es évek végén megalakította (a) The Flip Tops-ot, majd 1999-től jelennek meg saját lemezei az általa létrehozott Blue Bella Records címkéje alatt.
2009. április 21-től árusítják a Nick Moss And The Flip Tops: Live At Chan’s - Combo Platter No. 2 CD-t. A megjelenés előtt álló album előzményének tekinthetjük a 2006-ban kiadott Live At Chan's koncertlemezt. Mindkét felvétel a Chan’s Eggroll & Jazz In Woonsocket-ben (Rhode Island) készült, az utóbbin Lurrie Bell 3 számban vendégzenészként szerepel.
A csapat a következő felállásban játszik: Nick Moss - ének, gitár, harmonika, Kate Moss – basszusgitár, Gerry Hundt - mandolin, ének, basszusgitár, harmonika, Willie Oshawny - zongora, Bob Carter – dobok.
„The Best In Authentic Chicago Blues” – olvasható Nick honlapján, és valóban, amit hallunk az lenyűgöző, igazi csemege a Chicago blues szerelmeseinek. A csapat végig elemében van, változatos műsort ad elő, a saját szerzemények mellett olyan klasszikusokat, mint: a Lonesome Bedroom Blues (Curtis Jones), a Five Long Years (Eddie Boyd) és az I’m Ready (Willie Dixon).

Blue Bella Records, 2009

Turista

Mit súg ez a pohár?

Mit súg ez a pohár?
Hogy felejtsd el, komám
Hogy újra kéne értelmezni
Szinte mindent már

Súgd hát meg, pohár
Hogy élni jobb-e tán
Messzi innen, sokkal messzebb
Jobb-e élni tán

És ott a messzibe
Fülembe súgod-e
Hogy mit nyertem és mit veszítek
Ott, a messzibe

Súgod, pohár, ugye?
Hogy jó ember vagyok-e?
Hogy jót teszek és jól teszem
Súgod, pohár, ugye?

És nem súg, tán üres?
Nem súg, tán így helyes
Némán hallgat, tán nem ért
Nem súg, tán üres

Ha nem súg, eltöröm
Pusztuljon a kövön
Több kijár, mint egy néma pohár
Ha nem súg, eltöröm

Bornemissza Ádám

A New York-i születésű Roy Book Binder gitárt először a középiskolai éveket követő katonai szolgálata alatt vett a kezébe. A haditengerészettől történő leszerelése után szülővárosába visszatérve megismerkedett, életre szóló barátságot kötött a legendás gitáros-énekes Dave Van Ronk-kal, aki sokban segítette zenei fejlődését. De rengeteget tanult Rev. Gary Davis-től is, hisz a világtalan zenész leckéket adott a nála sofőrként dolgozó Book Binder részére.
Lemezei 1970-től kezdődően jelentek meg, melyeken többnyire szólóban szerepelt. Ezeken kiválóan idézi fel a delta, és a piedmont-blues dallamait, ötvözve a ragtime és a bluegrass zenével.
Roy a ’90-es évek elején a svájci Blues To Bop Festival-on egy jam session során együtt zenélt Dave "Rock Bottom" York-kal (szájharmonika) és Billy Ochoa-val (nagybőgő). A közös fellépés folytatásaként a Rounder Records részére elkészítették (a) The Hillbilly Blues Cats című lemezt. A lemezanyagot néhány saját, valamint kevésbé ismert klasszikus darabok alkotják. A dalok kiválasztása során Roy Book Binder nem feledkezett meg legnagyobb példaképéről, Pink Anderson-ról sem, ugyanis az Over To My House és az I Got Mine című szerzeményeket Anderson is előadta.
A lelkesen fogadott felvételeket újabbak sajnos nem követték, mivel a trió a közös munkát Rock Bottom súlyos betegsége miatt befejezte.

Rounder Records, 1992

hoati

Little G. Weevil Southern Experience című lemeze egy éve jelent meg. Az album fogadtatásáról, az azóta eltelt időről és a jövőbeni terveiről kérdeztem az énekes-gitárost, aki április 17-én a budapesti New Brooklyn Pub-ban Kiss Tamással duó formációban lép fel. Igazi, hamísíthatatlan Southern Juke Joint blues és boogie party-ra van kilátás.

Turista: 2008. márciusában jelent meg a Southern Experience című albumod. Már több mint egy év eltelt a megjelenése óta, beszélnél egy kicsit a lemez utóéletéről?
Little G. Weevil: Pontosan egy év telt el azóta. Szerintem egy nagyon jó albumot sikerült összehozni, így egy év után is jó néha belehallgatni, ami ritkaság, mert általában egy idő után nem tetszenek a saját munkáim. Hahaha. Az embereknek is tetszik itthon és külföldön egyaránt, hatalmas sikerről mégsem beszélhetünk. Megfelelő reklám nélkül nem lesz eladás. A lemezből ez idáig kb. 700 db fogyott (igaz csak koncerteken, illetve a weboldalon keresztül lehet megvásárolni), ami elég kevés végiggondolva, hány országban játszottam az elmúlt évben. Az internetes letöltés mostanában azért beindult, a weboldalon keresztül az egész lemezt le lehet tölteni. A tengerentúlon is kizárólag 5 csillagos kritikát kaptam, aminek azért örülni kell mindenképp.

T.: Múlt évvégén a King Mojo Records oldalán olvashattuk, hogy a lemezedet ők is forgalmazni fogják. Mi történt, hogy ez meghiúsult?
L.G.W.: Az amerikai King Mojo Records és köztem pár hónappal ezelőtt megszűnt a munkakapcsolat, pontosabban megszüntettem. Nem lett belőle nagy botrány egyik részről sem, akkor már lehetett érezni a gazdasági válság előszelét. Sajnos a kiadó nem merte bevállalni a lemezt, miután több amerikai terjesztő cég is visszadobott King Mojo produkciókat, ami azt jelenti, hogy a gyenge piacra való tekintettel nem vállalták be első lemezes előadók anyagainak terjesztését. Miután én 2007–ben írtam alá a kiadói szerződést, kértem, hogy ebben az esetben engedjenek el, hadd keressek magamnak másik kiadót, amire ők megértéssel igent mondtak.
Egy egész neves memphis-i kiadót érdekelt is volna a lemez, de olyan kis összeget tudtak volna csak fordítani a reklámra, hogy nem láttam értelmét az egésznek. Csak gondolj bele, beletettem nem kis pénzt a lemezbe. Most aláírok egy szerződést, nagyon gyenge reklámmal kiadják a lemezt, amiből az a kis pénz is a cégnek megy. Egy közepes reklámmal az Államokban 5000 lemezt könnyűszerrel el lehet adni, amiből én is látok azért valami pénzt, de ezalatt semmi értelme eladni, illetve átadni a jogokat senkinek. Így inkább úgy döntöttem, hogy marad nálam minden.

T.: Szó volt róla, hogy az angliai tartózkodásod után visszamész az Egyesült Államokba. Ha jól tudom, akkor mégis inkább Magyarország mellett döntöttél.
L.G.W.: Igen, volt róla szó, hogy Magyarországon maradok, de a legutóbbi amerikai turnémon kaptam egy produceri ajánlatot, aminek a papírmunkái jelenleg is folynak. Ez azt jelenti, hogy július közepén kiutazom az Egyesült Államokba, és ha megfelelőek a feltételek ott folytatom tovább kis szerény, bluesos zenei karrierem építését. Ha nem, akkor természetesen maradok.

T.: Pribojszki Matyival készítettetek egy albumot a tél folyamán. Megtudhatunk erről részleteket?
L.G.W.: Pribojszki mester úrral és Kis Tamás dobos barátunkkal közösen elkezdtünk egy anyagot, ami közel sincs még készen. Felvettünk kb. 10-12 számot, aminek a felét már ki is dobtam. Az igazság az, hogy az utóbbi időben szélsebesen írogatok új szerzeményeket, ezért inkább kértem Matyit, hogy várjunk a befejezéssel. Eredetileg Matyi finanszírozta a költségeket, de a már említett amerikai felkérés miatt is meg kellett állni, hiszen nem akarom, hogy Matyi beletegyen egy csomó pénzt valamibe, majd nekem el kell mennem és ő hoppon marad. Így kértem, hogy maradjunk ennyiben, meglátjuk, mit hoz a jövő. Valószínűleg a felvett és meghagyott számok majd a következő Little G. Weevil szóló lemez részei lesznek, de a megjelenés időpontjáról még fogalmam sincs.

T.: Júliusban többször is játszani fogsz Billy Gibson-nal a paksi Gastroblues Fesztiválon. Ő játszott a lemezeden is, sőt már visszatérő fellépőként, vendégként tekinthetünk rá. Hogyan alakult ki ez a baráti kapcsolat?
L.G.W.: Ez egy hosszú történet lenne, a lényeg annyi, hogy mi Memphis-ben ismerkedtünk össze, ott lettünk barátok. Amikor 2006-ban jelölték őt a BMA díjra, világszerte elkezdett turnézni, Skandináviába is rendszeresen hívták. Ha már Európa, akkor miért ne legyen Magyarország is – gondoltam, így átröppent ide és tavaly egy 11 állomásos turnét csináltunk három országban, őrületes sikerrel. Billy Gibson egy rendkívüli előadó, én nem, mint szájharmonikás tekintek rá. A legjobb showman, akivel valaha is dolgoztam, imádja amit csinál, és imádja a közönséget. Ő egy kis Mississippi állambeli településről származik és rendkívül boldog, hogy alkalma lehet Európában játszani. Ez érződik is minden egyes koncerten, szabályosan szétszedi a közönség. Billy fel-lefutkos a színpadon, leugrál a közönség közé, közben megiszik pár felest, én nem is értem, hogy lehet valakinek ennyi energiája. Aki szereti a bluesos, funkys, memphis-i muzsikát és kíváncsi egy energiával teli többszörös díjnyertes amerikai szájharmonikás, énekes és zenekarának koncertjére, mindenképp legyen ott július 3-án, pénteken Pakson, a Gastroblues Fesztiválon.

T.: Billy Gibson mellett a fesztiválon fellép a lengyel Magda Piskorczyk is. Vele is személyes ismeretséged van.
L.G.W.: Magdával is Memphis-ben találkoztam 2005-ben, amikor az IBC blues tehetségkutató versenyen vett részt. Rá egy évre ismét eljött, akkor is volt alkalmunk beszélgetni egy kicsit, mint két európai muzsikus – long way from home. Aranyos, olyan kis hippis hölgy, és ha jól tudom hazájában szinte sztár. Lengyelországban azért mindig jobban működött ez a műfaj. Magda nagyon tehetséges, és a legutóbbi élő lemeze is nagyon jó - Ő a blues zenén kívül nagyon sok afrikai és folk muzsikát hallgat, ez érződik is a zenéjén.

T.: Április 17-én egy premiernek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik ellátogatnak a New Brooklyn Pub-ba, ahol Kiss Tamással közösen fogtok fellépni. Honnan ismerhetjük Őt?
L.G.W.: Tamás anno még a Virga Negra zenekar tagja volt, jelenleg Long Tall Sonny állandó dobosa. Dél-Magyarországról, a határ mellől költözött fel Pestre pár évvel ezelőtt. Azt hiszem kb. 2 éve volt, hogy először segített ki egy szekszárdi bulin és teljesen beleszerettem a játékába. Ösztönösen úgy kísér, mintha világ életében Juke Joint duókban játszott volna.

T.: Milyen műsorra számíthatnak azok, akik ellátogatnak?
L.G.W.: Sok új szerzemény lesz hallható a New Brooklyn-ban, olyan felállásban, amiben még nem láthattatok. Előkerül a slide gitár is. Tulajdonképpen Southern Juke Joint blues és boogie produkcióról van szó, ami annyit jelent, hogy nagyon vidám, táncos fajta muzsika ez. Nem az a tipikus boogie, amit már annyiszor hallhattatok, ez valami keverék a North Mississippi és Delta Blues között, de a lényeg itt a táncra perdítés. Amerika déli részén nem mindenhol van pénz és lehetőség zenekarokat hívni, illetve fizetni, ezért egy vagy két embernek kell megoldania a közönség szórakoztatását egész este, és természetesen mi mást akar manapság az ember, mint felhőtlen hétvégi szórakozást, elfelejtve a nehéz hétköznapokat vagy a tegnapi villanyszámlát. Ennek jegyében fenékrázásig kell játszania az előadóknak, és ehhez mi is ragaszkodunk. Addig haza nem megyek, amíg nem táncol a nép.

T.: Lesz ennek folytatása is?
L.G.W.: Igen lesz, nyáron több koncertet is adunk, illetve meghívást kaptunk az idei finnországi Puisto Blues Fesztiválra is. De itt a lényeg: április 17. – New Brooklyn Pub, Budapest: SOUTHERN JUKE JOINT BLUES ÉS BOOGIE PARTY!!!

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Turista

Gail ’Mojo’ Muldrow koncertfelvételeit követően a Peace Of Mind lemeze által lehetőségünk adatott, hogy a blues-díva stúdió körülmények közötti játékát is megismerhessük.
Az albumon Gail Muldrow egy régimódú „blues shouter”-ként szívből jövően szenvedéllyel dalol a szerelemről, az életről és a munkáról. Hangja telt és érett, meggyőzően tanúskodik arról, hogy személyesen is megtapasztalta az élet elkerülhetetlen megpróbáltatásait és fájdalmait. Stílusát nyilvánvalóan befolyásolta Gladys Knight, Aretha Franklin és Etta James, míg gitározását Jimmy Hendrix-hez, Jimmy Page-hez és Albert Collins-hoz szokták hasonlítani.
A Johnny Otis Show-ban is megfordult Gail partnerei a 3/4 Ford Blues Band: Andy Just, Dewayne Pate és Patrick Ford.
Ez a határtalan energiát sugárzó összeszokott együttes tíz saját, szenvedélyes dalt ad elő, melyek legtöbbje gyors tempójú, bár vannak lassúbb, elmerengőbb, mély érzelmi töltetű tételek is.
Gail egész lénye, művészete kétségkívül bizonyítja, hogy a „blues egyik legizgalmasabb egyénisége”.

Feelin’ Good Records, 2007

hoati

Bár én nem szoktam "kritikát" írni, mégis a Room For Two meghallgatása után nem nagyon bírtam magammal. Magyarországon, ha duó produkcióról esik szó, sokan legyintenek, hogy: Á, hakniznak a srácok! A Mr. Raskolnikov és Pribojszki duó formáció semmiképp sem tartozik ide. A premier után hazafelé tartva alig vártam, hogy halljam az anyagot, és így kb. 15 meghallgatás után is, azt mondom, hogy ez a CD egy gyönyörű és nem utolsó sorban mulattató anyag. Igen mulattató, mondom ezt azoknak, akik azt gondolják, hogy a blues kizárólag szomorú műfaj. Igen, lehet az is. Mégis, én a Customer Blues című szám után kb. úgy éreztem magam, mint Ian Siegal pár évvel ezelőtt, mikor feldolgozta Ripoff egyik számát: De kár, hogy ezt nem én írtam! - könyveltem el nagyokat nevetve Ripoff szellemes sorain.
Pribojszki Matyi játékát is csak dicsérni lehet, nagyon ráérzett erre a stílusra és finoman, intelligensen dolgozik Ripoff mellett, nem beszélve az általa írt/prezentált darabokról. A 19 saját szerzeményt tartalmazó, közel 70 perces anyag kétségkívül az utóbbi évtized legkiemelkedőbb hazai munkája ebben a blues-os, folk-os, nevezzük bármilyen kategóriában. Ajánlom mindenkinek, idősnek és fiatalnak, legyünk büszkék erre a duóra. Gratulálok srácok, remélem ez is aranylemez lesz.

Magánkiadás, 2009

Little G. Weevil

Ha Alaszka szóba kerül, akkor általában az emberek többségének elsőre a Miért éppen Alaszka? című, Emmy-díjas amerikai televíziósorozat ugrik be. A tájékozottabbak már tudják azt is, hogy ez a terület az Amerikai Egyesült Államok 49. tagállama, területe alapján a legnagyobb, lakosainak száma alapján azonban a harmadik legkisebb állam. Azonban azt nagyon kevesen tudják, hogy létezik egy lap-steel virtuóz, aki erről a vidékről származik, s kedvenc zenénket, a bluest játssza, nem is akárhogy. Son Henry-t kérdeztem…

Turista: Lap-steel gitáron játszol, ami talán nem annyira ismert hangszer. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen hangszeren zenélj?
Son Henry: Bukka White-ot nézve, amint a térdére fektetett "national"-jén játszott, fogalmazódott meg bennem a gondolat. Hop Wilson és Black Ace szintén hatással volt rám a kezdetekkor. Néztem, ahogy játszottak, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Onnantól kezdve olyan embereket fedeztem fel, mint Sol Huupi és a Hawaii játékosok, és néhányakat a régi Western Swing-ből, és azt akartam, hogy képes legyek én is ilyen hangokat elővarázsolni.

T.: Alaszkai származású vagy, de már nem ott élsz. Milyen zenei hatások érhetnek egy fiatalt azon a vidéken?
S.H.: Ma már más, mint amikor én fiatal voltam. Kölyökként a legtöbb példaképem még élt, pl: Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Albert King és sokakat sikerült is megnéznem közülük. A középhullámú rádión sokszor játszottak bluest és régi eredetű zenéket, így hallgathattam chicago-i és lousiana-i rádióállomásokat éjjel, amikor jó volt az időjárás. Most nehezebb, mert az eredetiek közül már sokan nincsenek köztünk. A mai fiatalok a gitárosok új generációját láthatják, és sokak közül választhatnak - Buddy Guy-tól Robert Randolph-ig, de elmehet az ember Houston-ba, Dallas-ba, Austin-ba, Chicago-ba, Detroit-ba (sőt, Alaszkába), ahogy annak idején is elmehetett, és ott láthat öregebb blues zenészeket, akiknek híresnek kéne lenniük, de valamilyen oknál fogva mégsem azok. Sokaktól lehet tanulni. Olyan ez, mint egy új nyelvet tanulni és én olyan szerencsés voltam, hogy az „anyanyelvűektől" tanulhattam.

T.: Milyen dolog alaszkainak lenni?
S.H.: Alaszkainak lenni: különleges dolog. Nem vagyunk igazán amerikaiak, valami egyéb helyről származunk. Az Amerikai Egyesült Államok többi részét úgy hívjuk: „kint”. Ez a zenében is észlelhető. Mivel a nap soha nem nyugszik le (vagy hosszú ideig nincs fenn az égen), hajlamosak vagyunk arra, hogy sok dolgot találjunk az elfoglaltságra, ezek közé tartozik az időtöltés a zenét játszó bárokban, vagy klubokban. Az alaszkaiak hazaszerető emberek, javarészt őszinte természetűek és jó velük mulatni.

T.: Érdekes színfolt a mai zenei palettán a származásod. Mennyire vonzó a szervezők számára, hogy Alaszkából származol?
S.H.: Hát, furcsa kombináció Alaszkainak és lap-steel gitárosnak lenni, nincs belőlünk túl sok. Tulajdonképpen csak egy. Ez azért megnyit bizonyos ajtókat, és lehetővé teszi, hogy az emberek meghallgassák a zenét. Ettől kezdve a zene már eladja önmagát és kevésbé fontos, hogy én honnan is származom.

T.: Hogyan kerültél Skóciába?
S.H.: Az Alaska Légitársasággal! Én, a családom, a kutyám és egy halom lap-steel gitár. 30 órás volt a repülőút, és egész végig hallottam, ahogy a kutyám ugatott a rakodótérben.

T.: Az albumaidon és a fellépéseken több tradicionális feldolgozást játszol. Kik azok a blues zenészek, akik visszaköszönnek a játékodban, zenei gondolkodásodban?
S.H.: Folyton azt mondják nekem, hogy úgy játszom a lap-steel gitáron, mint Stevie Ray, vagy ahogy Jimi játszott volna, így nyilvánvalóan őket hallgattam. A lap-steel játékomban hallhatsz még egy kis Albert King-et és Elmore James-t is.
A hagyományos gitárokon Bukka White, Robert Johnson, Guitar Slim és a hozzájuk hasonló emberek befolyásolták leginkább a játék és éneklési stílusomat. A delta gitárosok befolyása még nyilvánvalóbb mostanában, mivel ismét játszom néhány fellépésemen kis szóló darabokat. Az emberek folyton azt kérdezték, hogy hol van a régi "national" gitárom, és ezért ismét játszom néhány régi dalt, és sokat az eredeti delta blues dalaim közül. A dalaim a mai, modern idők életéről szólnak. Például, az egyik dal címe Painted Windows (Befestett kirakatok), ez az összes olyan üzletről szól, amelyek már nem működnek és lefestették a kirakatüvegjüket, valamint arról, hogy milyen megpróbálni, és munkát találni Skóciában, manapság. Ebben a dalban nagyon sok Blind Willie Johnson befolyás fedezhető fel.

T.: Hazánkban a T. Rogers zenekar fog kísérni, akikkel játszottál már Észtországban. Milyen emlékeid vannak arról a koncertről?
S.H.: Igazán mély benyomást tett rám a T. Rogers. Aznap este a kedvenc zenekarom voltak. Azonnal barátok lettünk, mivel a hasonló zenei érdeklődésünk erős kötelék volt. Valójában, annyira sok zene volt mindannyiunk számára közös, hogy nem volt nyelvi akadály, egyszerűen csak zenéltünk egy óriási fesztiválközönség előtt, és a zene kiváló volt. Van egy fényképem Ferciről: ülünk az Augustibluus színpadának a szélén, és mindketten mosolygunk, mint a gyerekek. Fercivel azóta is tartom a kapcsolatot. Ezek az én emlékeim, nagyon élveztük, hogy együtt muzsikáltunk, nagyszerű zenészek. Örülök, hogy ismét lehetőségünk adódik együtt játszani, keményen kell majd dolgoznom, hogy tartsam a lépést.

T.: Áprilisban workshop-ot is tartasz Magyarországon. Csináltál már korábban is ilyet? Ha igen, milyen tapasztalataid voltak?
S.H.: Az évek során, számos fesztiválon tartottam slide és lap-steel workshop-ot. A legnépszerűbb a lap-steel session, főleg azért, mert amint a gitárosok meghallják a zenét, meg akarják érteni, hogyan képezhetik ezt a hangzást. Szeretem, ha körbevesznek, így mindenki láthat és tanulhat valamit, ami saját játékának a fejlődésére szolgál. Számomra az igazi értelme a dolognak, hogy segítsek együtt zenélni, és hogy új utat, és hangzásvilágot mutassak. Sokszor én is tanulok, és azt is szeretem.

T.: Kevin, a dobosod nemrégen halt meg.
S.H.: Igen, február végén elvesztettük a dobosunkat, aki szívroham miatt halt meg. Kevin csak 48 éves volt, ezért ez a dolog mindannyiunkat teljesen megrázott. Nagyszerű dobos volt, és csodálatos, jópofa ember. Tényleg nagyon fog hiányozni nekünk, mert kulcsfontosságú része volt abban, hogy a zenekarunk olyan erős volt, amilyen - hiszen egy trióval nincsen lehetőség arra, hogy elbújjon az ember, és ez mindig arra indított minket, hogy jobbak legyünk.

T.: Mennyiben fogja ez megváltoztatni a zenekart? Mit fogtok tenni?
S.H.: Nyilvánvalóan kell találnunk egy másik dobost. Jelenleg barátok segítenek ki, így sikerül véghez vinni az aktuális turnét. Mindig egy kicsit más, amikor új ember érkezik a zenekarba, másképpen játsszuk a dalokat, mások az összetevők, más a dolog kémiája, úgyhogy olyan embert próbálunk találni, akivel szórakoztató együtt utazni (mivel sok időt töltünk együtt a buszban) és segít megőrizni a zenélés örömét. A zenekar hangzása, még ha az én gitár és lap-steel játékom is a meghatározó, - ami nem teljesen az amire az emberek gondolnak amikor egy blues zenekar képe jelenik meg előttük- sokkal inkább Chicago blues vagy Stevie Ray hatásokat mutat. Én főleg a régi delta blues zenészekből merítek és egy modern, energikus feszességet adok hozzá. Ez soha nem fog megváltozni.

T.: Mit várhatnak azok, akik soha nem láttak lap-steel gitárt, vagy nem sokat tudnak a bluesról?
S.H.: Nagyszerű, gyors, táncos és jó szórakozást nyújtó élő blues zenét fogunk játszani. Ősi, eredeti bluest. Az emberek mosolyogva, és fáradtan fognak hazatérni. Ezt megígérhetem. És ahogyan mondtam, az alaszkaiak őszinte emberek...

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg. Köszönöm a segítséget Kovács Ferencnek, a T. Rogers zenekar tagjának.

Son Henry április 12-én a Fregatt-ban ad koncertet.

Turista

Újdonságok

• Jelen
• 2024. április
• 2024. március
• 2024. február
• 2024. január
• 2023. december
• 2023. november
• 2023. október
• 2023. szeptember
• 2023. augusztus
• 2023. július
• 2023. június
• 2023. május
• 2023. április
• Régebbi írások

---

• Rockbook: Muzikalitás, csúcsra járatva - Jeff Beck emlékkoncert interjú Bognár Csabával és Benkő Zsolttal
• Dehir: Egy debreceni úr a pokolban is úr – és bluest játszik
• Index: Brüsszeli karmester, párizsi trombitás, de a vécésnéni magyar
• HVG: Itt az új Hobo-album: viccnek kicsit erős
• Rockinform: Mini: 25 év rock
• Rockinform: Egy Bluesman jött a városba – és mi odamentünk, hogy meghallgassuk…
• Sárvárikum: A csillagok ne ragyogjanak? Dehogynem!
• Vaskarika: Három az igazság Amerikából is - Tommy Castro & The Painkillers koncertje az Analog Music Hallban
• Index: Hobót kirúgta a cenzúra
• Index: Titokzatos gőzhajó hajtja a kreativitást
• Rockstar Magazin: “…nem adott el senki annyi lemezt Magyarországon, mint én.”
• Maszol.ro: „A blues az egy életérzés, egy életforma” – 75 éves Deák Bill Gyula
• Magyar Hírlap: Önmaga elvárásai űzik változatlanul Hobót
• Index: A szexen kívül még nyolcvan fölött is a legjobb dolog
• HVG: Ha hattyúdal, akkor fantasztikus búcsú az új Rolling Stones-album