Archívum
Koncertek márciusban
2008-02-10 | koncertajánló
Big Daddy Wilson - Ripoff Raskolnikov - Nagy Szabolcs2008. március 17. – Győr, Richter Terem
Blues B.R Others Show
2008. március 28. – Budapest, Old Man’s
The Braindogs - Tom Waits est
2008. március 25. – Budapest, Corvin tető
2008. március 29. – Veszprém, Expresszó
Garda Zsuzsa és Benkő Zsolt
2008. március 17. – Budapest, Fat Mo’s
2008. március 22. – Budapest, Nothin‘ But The Blues Pub
2008. március 29. – Budapest, Fregatt
Hobo Blues Band
2008. március 14. - Debrecen
Jambalaya
2008. március 13. - Budapest, Szilvüplé
2008. március 20. – Budapest, Főbejárat
Kalmusz – Bordács - Benkő Trió
2008. március 18. - Budapest, Picasso Point
2008. március 30. - Budapest, Picasso Point
Little G. Weevil és Horváth Misi:
2008. március 19. – Budapest, Apacuka Coffehouse
2008. március 20. - Budapest, Lámpás
2008. március 21. – Szekszárd, Húsvasaló Pub
2008. március 22. – Zebegény
2008. március 26. – Budapest, Fregat Pub
2008. március 27. – Budapest, Szimpla Kávézó
Little G. Weevil Trio
2008. március 13. – Békéscsaba, Elephant Music Pub
2008. március 14. – Tótkomlós, K2 Club
2008. március 15. – Zenta, Mojo Music Club
Long Tall Sonny és Horváth Misi:
2008. március 15. – Esztergom, Trafó
Nemes Zoltán és Horváth Misi
2008. március 11. – Budapest, Fat Mo’s
2008. március 19. – Budapest, A.P.A. Cuka Kávézó
2008. március 27. – Budapest, Szimpla Kávézó
Ölveti Blues Band
2008. március 14. – Budapest, 3-as Határhegy, Rekettyés Turista ház Étterem
2008. március 15. – Sárvár
2008. március 28. - Debrecen
Pribojszki Mátyás Band
2008. március 26. – Budapest, Fat Mo’s
Szeged Blues és Jazz Fesztivál2008. március 19-20.
Szeged, Belvárosi mozi
2008. március 19.
Ferenczi György & Raczkajam
Hobo Blues Band
2008. március 20.
Tóth Bagi Band
Rhoda Scott trió (Sarah Morrow, Julie Saury)
Blues Bell
T. Rogers:
2008. március 14. – Budapest, Fregatt
2008. március 21. – Budapest, Fregatt
2008. március 28. – Budapest, Fregatt
Tengs-Lengs
2008. március 21. – Dinnyés, Művelődési Ház
The BLUESBERRY Band
2008. március 22. – Veszprém
Tom White és barátai:
2008. március 13. – Budapest, Hungexpo Motor kiállítás
2008. március 14. – Budapest, Hungexpo Motor kiállítás (12 és 18 óra között)
2008. március 14. - Pécs, Ifjúsági Ház
2008. március 21. – Budapest, Geronimo Biker Pub
2008. március 22. – Csongrád, Bohém Kávéház
2008. március 28. – Nagykőrös, I-Qlub
Török Ádám és a Mini:
2008. március 28. – Dunaújváros
Török Ádám és Horváth Misi duó:
2008. március 18. - Budapest, Szimpla Kert
Turista
Al Cook: The Barrelhouse Man
2008-02-28 | kritika
„A legjobb eredeti country és chicagó-i blues felvételek” - hirdeti a Wolf Records a honlapján. Mivel korábban foglalkoztam már a kiadó egy „nagyvárosi” blues albumával, most Al Cook The Barrelhouse Man című CD-je kerül terítékre.Alois Kurt Koch 1945. február 27-én született Bad Ischl-ben, Felső-Ausztriában, de az életét Bécsben élte, éli.
Elvis Presley hatására kezdett el foglalkozni a zenével, pontosabban 1960. július 25-én pillantotta meg egy 1957-ben készült fotóját, s ez változtatta meg az addigi hozzáállását a zenéhez. Addig egy gyárban dolgozott, a zenélésben látta meg a lehetőséget, hogy elszökjön a szürke hétköznapok elől. 1963. októberében vett egy olcsó gitárt, majd egy évvel később egy amatőr vetélkedőben mutatkozott be.
Véletlenül került kapcsolatba a blues zenével, onnantól kezdve viszont tudatosan és következetesen kezdte el építeni a karrierjét. 1970. novemberében jelent meg az első tisztán blues albuma, ami a Working Man Blues címet viselte. Ekkor még egy kezdetleges Elvis klónhoz hasonlított, aki fekete country-blues dalokat énekel, el kellett még telnie pár évnek, míg a bécsi akcentusát levetkőzte, a feketék „kettős beszédét” elsajátította. Amíg a többi fehér zenész a brit blues vagy Muddy Waters stílusa után vonzódott, Ő visszanyúlt a ’20-as, a ’30-as évek stílusához. Olyan előadók munkássága érdekelte, mint Blind Lemon Jefferson, Charley Patton, Son House, Texas Alexander, Robert Johson és Tommy Johnson. 1973. októberében jelent meg a második albuma Slide Guitar Foolin’ címmel. A ’70-es évek vége felé a kevésbé kommercionális zenék korszaka lealkonyult, beköszöntött a disco korszak. A blues zene idejét múlt lett, nehéz idők köszöntöttek be Al Cook életében is.
1989-ben volt a karrierjének a 25-ik évfordulója és ugyanebben az évben jelent meg a Twenty Five Blues Years albuma. Olyan zenészek szerepelnek ennek az albumnak a második felében (All Star Jamborre), mint Dana Gillespie, Erik Trauner, Hans Theessink, Joachin Palden vagy a Mojo Blues Band.
Ezek után egy ideig távolmaradt a nyilvánosságtól, majd az ausztriai székhelyű Wolf Records-al kötött szerződést.
Itt jelent meg 2007-ben a The Barrelhouse Man című lemeze is. Ha a címet vesszük, akkor már ez eligazítja a hallgatót, s tudhatja, hogy mire számíthat, jelen esetben: barrelhouse = szó szerint hordóházat, tehát kocsmát jelent, valamint a zongoramuzsika műfaji megjelölése is.
A lemezt hallgatva először a „valahol hallottam már ezt” érzése van az embernek, de a szerzők neveit átböngészve kiderül, hogy - öt szám kivételével - az összes szerzője Al Cook. A további hallgatások alkalmával tudatosult bennem, hogy bizony a bécsi úriember tökéletesen elsajátította a stílust, annak fordulatait és mindehhez hozzá kell tennem még, hogy a hangja is kellően „fekete”.
Három részre van osztva a korong, az első rész a The Barrelhouse Man címet viseli. A The Memphis Jamboree-vel kezdődik a CD, ami egy gitár-bőgő kettős, majd az Early In The Morning számban Speckled Red-ről emlékezik meg. Red a barrelhouse boogie zongora játszás amolyan őstípusa volt, kiabálós, koszos szövegekkel. A Cotton Jane és a Doggone My Good Luck Soul számokban Karin Daym énekel, szintén korhűen. Cotton Jane egy kreált szereplő, a nevet Cook az egyik hölgyismerőse nick nevétől kölcsönözte. Eredetileg Katie Kern-el szerette volna felénekeltetni ezt a dalt, de ő visszautasította, ezután kérte fel Karin Daym-t.
A második rész címe I Remember Roosevelt Sykes, itt három szám szerepel, mindháromban Al Cook egyedül énekel és zongorázik. Sykes-sel 1974. május 9-én játszott együtt a bécsi Jazzland klubban, akkor a legendás zenész 68 éves volt.
A harmadik rész The Spirit Of Robert Johnson elnevezés alatt fut, s itt az mint várható, inkább a gitáros számok dominálnak, kivétel a záró Goin’ Back To Memphis szám, amiben Charlie Lloyd zongorázik és Harry Hudson dobol.
Wolf Records, 2007
Turista
„Szerénynek maradni és alázattal, szeretetből csinálni.”
2008-02-25 | hír
Ifj. Katona Tamás (Tommy K. Jr.) a hazai blues élet egyik legígéretesebb alakja, tavaly ősszel Texasba utazott. Az életútját, a texas-i napok történéseit igyekszem áttekinteni alábbi írásomban.A 23 éves pécsi ifj. Katona Tamás fiatal kora ellenére hosszú zenei karrierre tekinthet vissza, hisz kilenc éves volt, amikor először fellépett a PMD Blues Band-del, tíz évesen a zenekar Szombat esti blues című lemezén játszik, a budapesti Almássy-téri Szabadidő Központban tartott lemezbemutató koncerten úgy tolongtak a média munkatársai, mint egy befutott híres sztár koncertjén.
Az első nagy fellépése 1994-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon volt. Itt játszott először Ripoff Raskolnikov-val, Fekete Jenővel, Benkő Zsolttal, Tátrai Tiborral, Török Ádámmal és még sok híres zenésszel. Ez a sor az évek múlásával csak bővült, gondoljunk Big Bill Morganfield-el, Tino Gonzales-sal, Ian Siegal-lal vagy Sugar Blue-val történt együtt zenélésekre.
Az első lemeze 2006-ban jelent meg Let Your Fingers Bleed címmel, az ideiglenes Tommy K. Jr. and Full Blast zenekar tagjai: Kepes Róbert (basszusgitár), Mezőfi "Fifi" István (dob) és Cselik Gábor (billentyűs hangszerek). A lemezen vendégzenészként hallhatjuk még édesapja id. Katona Tamás, valamint Petendi Tamás játékát is.
Első alkalommal 2006. őszén utazott Texas-ba, néhány hetet töltött ott, ez idő alatt többször meglátogatta példaképe, Stevie Ray Vaughan sírját. Megtekintette a 12. Stevie Ray Vaughan Remembrance Ride and Concert fesztivál eseményeit, ez a fesztivál Texas egyik legnagyobb rendezvénye, több ezren látogatják, nyitó eseményként több száz motoros felvonul Stevie Ray Vaughan emlékére. A zenélés sem maradt el, jammelt Wes Jeans-sel, Texas Slim-mel, Alan Haynes-sel és Jim Suhler-rel. Fogadtatása nagyon pozitív volt.
Második texasi útján tavaly október 3-án, Stevie Ray Vaughan születésnapján érkezett Dallasba, azóta - mint első alkalommal is - egy magyar barátjánál, Katona Zoltánnál lakik, aki nagyon sok mindenben segíti Tomit.
Ismét ellátogatott a Stevie Ray Vaughan Remembrance Ride and Concert fesztiválra, megtekintette Wes Jeans, Joe Bonamassa és Johnny Winter koncertjeit. A koncerteket követő after party-n újból együtt játszott Alan Haynes-sel és Texas Slim-mel is, mindkettőjükkel baráti kapcsolat alakult ki.
Decemberben, egy koncertszervező segítségével megalapította a Tommy Katona Band-et, rajta kívül a csapat tagja két színesbőrű zenész: Fred Anderson (dob) és John Echols (basszusgitár). Elkészítették 3 számos demójukat, több kisebb klubban koncerteztek, de a közös munkát felfüggesztették, mivel Tomi előtt egy nagy lehetőség adódott, beszállni a Voodoo Blue nevű Stevie Ray Vaughan emlékzenekarba. „Mindig is célom volt az, hogy az Ő zenéjét éltessem valamilyen formában, mivel már sajnos nem lehet köztünk. Ez az, amit sokan nem is értenek meg, mert azt gondolják, hogy egy újabb Stevie klón jelent meg. Ez visszatérő problémám volt Magyarországon, de elmondhatom, hogy szó sincs arról, hogy 'Stevie akarok lenni', vagy lemásolni akarom, mert nem lehet. Nem lesz még egy Stevie Ray Vaughan és ezt nagyon jól tudom. Viszont, ha valaki őrzi az emléket azáltal, hogy játssza a zenéjét, mindezt tisztelettel és szeretettel, és nem utolsó sorban lélekből, azzal szerintem nincs semmi probléma. Sőt! Az emberek többsége szereti is! Mióta a Voodoo Blue gitárosa vagyok, sorban jönnek az elismerések, mindenhol imádnak minket és ez hatalmas erőt ad. Persze mindig lesznek akadékoskodók, akik beleszólnak abba, amit csinálunk, meg jobban tudják hogy kell, de ez részemről rendben van. Ez így lesz mindörökre. Mindenkinek nem lehet megfelelni, de nem is akarunk. Ez a zenekar azoknak játszik, akik Stevie Ray Vaughan-t ismerik és szeretik, illetve szeretnék a zenéjét élőben is meghallgatni.”
A zenekarral rendszeresen próbálnak, havonta átlagosan 8-9 fellépésük van. A tribute zenekar mellett igyekszik kifejleszteni saját stílusát, így új dalok írásával is foglalkozik.Ajánlja mindenkinek Stevie Ray Vaughan zenéjének hallgatását, mivel úgy látja, nagyon sokat lehet Tőle tanulni, illetve azon blues előadóktól, akik Stevie Ray Vaughan példaképei is voltak: Son House, Robert Johnson, Lightnin' Hopkins, T-Bone Walker, Muddy Waters, Otis Rush, B.B. Freddie és Alber King, Buddy Guy, … „Valamint az emberi része a zenélésnek, amit Stevie-től nagyon jól meg lehet tanulni. Szerénynek maradni és alázattal, szeretetből csinálni. Ha tíz embernek vagy ötezernek, de szívvel-lélekkel átadni azt, ami belül van. Nálam ez a legfontosabb. És a közönség ezt szereti. Persze embere válogatja, ki hogy áll a dologhoz. Nem vagyunk egyformák.”
Mindenki részére megfontolandó mondatok ezek a szimpatikus fiatal zenésztől, ismerve hazánk romlott társadalmi viszonyait. Bízom benne, hogy Tomi minden álma kitartó, következetes munkával megvalósul.
Írásom ifj. Katona Tamástól kapott, valamint a honlapján megtalálható információk segítségével készült el.
Ifj. Katona Tamás az interneten:
www.tamaskatonajr.hu
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9114521
www.youtube.com/user/zkat2
www.voodooblue.net
Pampalini
Magyar dalok a Nemzetközi Dalszerző Verseny döntőjében
2008-02-21 | hír
Magyar dalok is találhatóak blues kategóriában a legjobb 14 között a világ egyik legnagyobb dalszerző versenyén, az International Songwriting Competition-ön, s e dalokra még február 29-ig lehet szavazni. A két dal, amiről szó van Rúzsa Magdi Unsubstantial Blues ill. Kovács Ferenc (T. Rogers) Goin' Home Train szerzeménye.A zsűritagok között olyan zenészek ülnek, mint Tom Waits, Jerry Lee Lewis, Ornette Coleman, Kenny Wayne Shepherd, John Mayall többek közt, de közönség díj is van.
A versenyen jazz kategóriájában Egri János, elektronikában Zságer Balázs, az instrumentális zene kategóriájában pedig Papp Gyula képviseli Magyarországot.
Magunk részéről a Goin’ Home Train szerzeményt favorizáljuk, így pár szóban bemutatnám a T. Rogers zenekart.
1999-ben alakult meg az együttes, a tagok átlagéletkora 30 év, de mégis mindegyikük jelentős zenei múltra tekint vissza. A csapat tagjai: Baráth Béla - dob, Kovács Ferenc - gitár, ének, Tom Quilliam - szaxofon, Sturmann Pál - gitár, Szatai Zsolt - basszusgitár, Széll Vince - ütőhangszerek.
2006-ban jelent meg a Driven By The Blues című CD-jük, erről számos ország rádiójában játszottak számokat, pl.: Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Dániában, Franciaországban, Észtországban, Argentínában, Portugáliában, Magyarországon, valamint felléptek Belgiumban, Észtországban és Luxemburgban is. Ugyenebben az évben a Bluebridge Network művész ügynökséggel kezdtek együtt dolgozni.
2007-ben elkészítik a Wear Your Soul című albumukat, amin Tóth Miklós (szájharmonika) és Magi Krisztián (Hammond) is játszik.
Elérhetőségek:
www.trogers.hu
www.myspace.com/trogersblues
Tessék szavazni!
Turista
Mike Andersen Band: Tomorrow
2008-02-18 | kritika
Régebbi olvasóink megszokhatták, hogy az oldalunkon rendszeresen foglalkozunk a hollandiai Black & Tan Records kiadványaival. Mostani választásom egyik nagy kedvencem, a dán Mike Andersen Band-re eset.A hattagú csapat 2000-ben alakult, első, bemutatkozó albumukat My Love For The Blues címmel 2002-ben adták ki. Az albumról dániai, európai és amerikai zenei lapok pozitívan írtak, majd elnyerték a "Danish Blues Artist Of The Year 2003" címet.
Második lemezük 2004-ben jelent meg Tomorrow címmel. Az albumon a csapat felállása az első lemezhez képest változatlan. A ’főnök’ Mike Andersen énekel, gitározik, testvére Mads ’Tiny’ Andersen dobol és basszuson Dave Stevens játszik. Kettőjük több, híres blues zenésszel is fellépett, néhány évig közösen az Otis Grand Band-ben játszottak. A billentyűs hangszereket Claus Sand kezeli, a fúvósok pedig Rasmus Bogelund (trombita) és Morten Elbek (tenor saxofon).
A fiúkra nagy hatással volt B.B. King és T-Bone Walker zenéje, de igyekeztek kialakítani saját, egyedi stílusukat, így amit hallunk, az a blues, a soul és a modern R&B különleges keveréke. Na és persze a rap-é, ami mindjárt az első, Same Damn Time című számban tetten érhető, a koppenhágai Al Agami ’szövegelésével’. Hiába ez a nyitó szám, számomra ez a nóta a lemez csúcspontja. Al Agami-val még a Nobody Else But You-ban is találkozunk. De a többi dal is nagyon jól sikerült – melyek egy kivétellel a csapat szerzeményei –, gondoljunk csak a Stuck With Me-re, mely egy gyönyörű lassú blues (ez a szám elnyerte a „Song Of The Year” címet az amerikai Independent Music Awards-on), vagy az Encore – One More című számra, mely jump blues stílusban íródott. A Words Ain’t Enough és a Lessons az elmúló szerelemről és a fájdalomról szólnak.
A nagyszerű énekhanggal bíró Mike gitárjátéka végig ízléses, de a csapat többi tagjának sincs szégyenkezni valója. A hangzást színesítették a vendégzenészek: a vokálos hölgyek, a fúvósok és egy kongás is. Összességében egy nagyszerű kortárs blues albumot hallhatunk.
A csapat Európában rendszeresen koncertezik, 2008. április 5-én hazánkba is fellépnek a Budapest Blues Fesztiválon. A részvétel kötelező!
Black & Tan Records, 2004
Pampalini
Afroamerikai hét Pécsett
2008-02-15 | hír
2008. február 25-e és 28-a között az American Corner szervezésében Afroamerikai hetet tartanak Pécsett. A program nagyon sokszínű lesz, megtekinthetjük Fekete Kálmán Chicagóban készített képeit, rövidfilmjeit, ’megszólal a blues’ egy hangszerbemutató keretein belül és koncertekre is ellátogathatunk, hisz fellép Dzsaszti és a PMD Blues Band, Jeanne Carroll a Grave Diggers-sel, valamint láthatjuk Snétberger Ferenc jazz és világzenei koncertjét is (közreműködik: Tony Lakatos és Paolo Vinaccia).De nemcsak ’zenés’ programok lesznek Pécs városának különböző helyein, lehetőség lesz még egyebek mellett a Rize című amerikai-angol dokumentumfilm megtekintésére, Murry Nelson amerikai professzor előadást tart az 1960-as évek Amerikájának emberjogi mozgalmairól és Afroamerikai vacsoraestet is tartanak.
A programok nagy része ingyenes!
További információk: American Corner | 72/514-817 | www.americancorner.hu vagy oldalunk Letöltés menüjében megtalálható a részletes program.
Pampalini
Eddie C. Campbell: Mind Trouble
2008-02-13 | kritika
1939-ben Duncan-ban, Mississippi-ben született Eddie C. Campbell, akiről a következő sorokat írta Fekete Kálmán a Blues Expedíció Chicagóban című könyvében: „… kiállása, megjelenése, hibátlan fehér, virító fogsora, jókedvet és derűt sugárzó arca megszemélyesíti a mai tökéletes amerikai show- és bluesman eszményképét.” Eddie C. Campbell fiatal korában egyhúros gitáron tanult játszani, hat éves amikor szüleivel Chicagóba költözik. Az első gitárját nyolc éves korában édesanyja segítségével vette meg, 12 évesen találkozik Muddy Waters-el. Meghatározó élmény volt ez a számára, arra késztette, hogy blues zenésszé váljon.
Serdülő korában, az ’50-es években olyan zenészekkel játszott együtt, mint Luther Allison, Willie James Lyons, Big Monroe, Willie Buckner és Pee Wee Madison, s az évtized vége felé szoros baráti kapcsolat alakult ki Magic Slim-mel.
A ’60-as években olyan zenészektől tanult, mint Little Walter, Howlin’ Wolf, majd ’63-ban csatlakozott Jimmy Reed-hez, vele 1976-ig, Reed haláláig zenélt. Együtt dolgozott Koko Taylor-ral is, ő ajánlotta Willie Dixon-nak, így 1977-ben tagja lett a Chicago All Stars zenekarnak, itt játszott az elkövetkező négy évben.
1977-ben készítette el a The King Of The Jungle című albumát, 1979-ben részt vett a híres American Blues Legends turnén.
1984-ben Európába költözött, először Angliában, később Hollandiában és Németországban dolgozott. A hollandiai évei alatt Amszterdamban készítette el a Let's Pick It! lemezét, ami a Black Magic kiadónál jelent meg.
1992 decemberében visszaköltözött Chicagóba.
1986 júniusában-júliusában rögzítette szintén Amszterdamban a Mind Trouble albumát, ennek a licenszét vásárolta meg a bécsi székhelyű Wolf Records, s adta ki ismét. Az album több mint egy órányi zenét tartalmaz, a közreműködők névsora elég tetemes, a produktum mégis egységes. Az eddig leírtakból kiderül, hogy modern, elektromos Chicago bluest hallhatunk, a szerzeményekre sem lehet panaszunk, hiszen olyan remek dalok követik egymást, mint az Everything Gonna Be Allright, Life Is Like A Game, Shake For Me, Devil’s Walk, Loneliness And Me, Eddie’s Rock.
Wolf Records, 2007
Turista
Új album a fiatal tehetségtől
2008-02-12 | hír
Ritkán vár ennyire lemezmegjelenést kicsiny szerkesztői gárdánk, mint Sean Costello 2008. február 19-én megjelenő We Can Get Together albumát.Az úriember nevével már többször találkozhattunk, hiszen olyan remek albumokat készített, mint a Cuttin' In (ezzel az albummal jelölték a Legjobb Új Debütáló Blues Zenész címre), a Moanin For Molasses vagy a nevét viselő Sean Costello című CD.
Costello 14 éves korában nyerte meg a Beale Street Blues Society tehetségkutató versenyét, 1998-ban már Susan Tedeschi Just Won't Burn albumán játszik, majd részt vesz a lemez turnéján.
Közreműködött a közel nyolcvan éves veterán blues zenész Nappy Brown Long Time Coming lemezén is. Erre az anyagra mondta Nappy Brown: „Ez volt a legjobb felvétel, amit 1955 óta csináltam.”
Számcímek:
1. Anytime You Want
2. Same Old Game
3. Can't Let Go
4. Told Me a Lie
5. Hard Luck Woman
6. How in the Devil
7. Have You No Shame
8. Going Home
9. All This Time
10. Fee Like I Ain't Got a Home
11. Little Birds
Turista
Dupla koncertalbum a finn blues élcsapatától
2008-02-08 | hír
A finnországi blues zenekarok nem teljesen ismeretlenek a hazai blues rajongóknak, hisz a paksi Gastroblues fesztiválra rendszeresen meghívást szoktak kapni, és már több hazai banda is fellépett a Puistoblues fesztiválon, mely a tavalyi év folyamán 30. alkalommal került megrendezésre.A finn blues egyik élcsapata a Wentus Blues Band eddig 7 albumot adott ki és 14 országban koncertezett. A zenekar a huszadik születésnapja alkalmából 3 koncertet adott, melyre meghívták a zenész barátaikat, és a fellépéseket megfilmesítették. Így a Family Meeting című filmben láthatjuk többek közt Eddie Kirkland-et, Louisiana Red-et, az ex-Rolling Stone Mick Taylor-t, Kim Wilson-t a Fabulous Thunderbirds-ből, Omar Dykes-t az Omar & The Howlers-ből, Sven Zetterberg-et és Clas Yngström-öt Svédországból. A filmet Heikki Kossi rendezte, a világ különböző filmfesztiválján fogják bemutatni az idei és a 2009-es évben, de több TV állomás is érdeklődik iránta.
A film zenei anyagát a RUF Records február folyamán dupla CD-n megjelenteti, kiegészítve néhány bonus számmal.
Számcímek:
CD 1.
1. Intro Scoremusic: Going to the show
2. Moonshine - Wentus Blues Band
3. You gonna make me cry - Wentus Blues Band
4. Since I been loving you - Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg
5. I Got to go - Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg & Kim Wilson
6. Passenger Blues - Wentus Blues Band feat. Kim Wilson
7. Pick up the pieces- Wentus Blues Band feat. Sven Zetterberg
8. Lonesome fugitive - Lazy Lester backstage
9. Angel Blues - Wentus Blues Band feat. Omar Dykes
10. Stop twisting my arm - Wentus Blues Band feat. Barrence Whitfield
11. CYHMK - Wentus Blues Band feat. Mick Taylor
CD 2.
1. Intro Scoremusic: Eddie arrives
2. I heard the angels singing - Wentus Blues Band feat. Eric Bibb
3. Down the line - Wentus Blues Band
4. Looking for Trouble - Wentus Blues Band feat. Kim Wilson
5. Hold that note - Wentus Blues Band feat. Clas Yngström
6. Annie Lee - Wentus Blues Band feat. Barrence Whitfield & Eddie Kirkland
7. Blind Willie McTell - Wentus Blues Band feat. Mick Taylor
8. Backroom Delta - Louisiana Red & Niko Riippa backstage
9. Ride on Red - Wentus Blues Band feat. Louisiana Red
10. Raining in my heart - Wentus Blues Band feat. Lazy Lester
11. Biscuit Roller - Wentus Blues Band feat. Clas Yngström & Barrence Whitfield
12. Outro Scoremusic: Great final
Pampalini
Török Ádám születésnapi koncertje
2008-02-05 | kritika
Petőfi Csarnok, 2008. január 26.Az alábbi, filozofikusan mély értelmű sor Koncz Zsuzsa első slágereinek egyikéből való: „az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább”. Így van ez, kedveseim! Fut bizony, méghozzá olyan tempóban, hogy a magyar beat-nemzedéket követően egy ideje már a rock generációján a sor, átlépni a bűvös 60. életév küszöbét. A hazai blues- és progresszív rock első számú fuvolistája, Török Ádám esetében most különösen aktuális a „bűvös” jelző, hiszen éppen kétszer annyi évet töltött a színpad vonzásában, mint amennyit annak előtte élt.
Az ok az ünneplésre tehát akkor sem kevés, ha tudjuk: Ádám ötévenként, egy-egy zenés „varázslatos éjszakával” teszi emlékezetessé a születésnapját. (Ilyenkor mindig megvendégeli zenésztársait, barátait, a Petőfi Csarnok belső termében. Természetesen, ez alkalommal is kitűnő volt az étel-felhozatal, nem különben azok a borok, amelyek Légli Ottó és Takler Ferenc pincészetéből kerültek ki! Hmmm!! Nem mintha a Somlói Chardonay nem lett volna nyerő! Pár számot ki is hagytam az isteni nedűk kóstolgatása miatt…)
A speciális alkalomhoz különleges buli dukál, vendégekkel és jóízű, megismételhetetlen jamelésekkel. Így is történt, mint a mesében, bár először a Mini megszokott kvartettjét pillanthattuk meg a színpadon. A „bemelegítő” szám azonban eltért a korábbiaktól: „A zene él tovább”! Lehetetlen volt nem átérezni a dal üzenetét, és lehetetlen vitatkozni vele. Kár is lenne, hiszen olyan (lezáratlan) életmű részét képezi, amelynek minden hangja vállalható, ráadásul olyan személyiségről beszélhetünk Török Ádámról szólva, akit negyven év alatt sem zavartak meg a magyar rockot sem kímélő politikai csapdák és gazdasági nehézségek épp úgy, mint a jövő-menő trendek, divatirányzatok. Mindenkor következetes, hiteles figura tudott maradni. (Azt pedig, hogy mennyire nem lezáratlan az életmű, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a buli előtt-után egy-egy könyv- CD-, sőt bakelitlemez újdonságot is meg lehetett vásárolni! Nem utolsósorban: filmes stáb dolgozott az ünnepi koncert ügyén, tehát minden valószínűség szerint minimum egy DVD is előkészületben van.)
Még két nóta hangzott fel a kis csapattól, és kezdetét vette a várva várt vendégjárás. A gitáros Závodi Janó és a basszeres Németh Lojzi személye a régi Minit idézte. Az „Asztalhoz leültem” sokáig csak koncerteken volt hallható, hiszen a megírásakor nem kerülhetett lemezre. (Az italozás feszültségoldó kábulata valahogy nem volt nyerő téma a virágzó szocializmus idején.) Ez a mai „Körbe-körbe” pedig, akár a régi szép időkben, Lojzi kristályfinomságú basszusszólójára tekeredett fel. Változott a színpadkép, hiszen „körbezárt a dzsungel”. Egy fiatal gitáros segített megtalálni a belőle kivezető utat: Török Péter. Igen, Ádám idősebbik fia! A dzsungelben aligha nőnek almafák, mégis az alma és a fája jutott eszembe Törökékről. Annál is inkább, mert a „XX. századi álom-kocsma” közben igen átható, pszichedelikus ízű szólót nyomott el a srác!
A „Gőzhajó” ezúttal Ádám másik híres formációját, a RABB-ot idézte meg, a gitáros Mohai Tomival és a szaxis Muck Ferivel kiegészülve. Úgy is szólalt meg a minden Mini-bulin felhangzó dal, ahogyan az elmúlt 10 évben soha, sőt egyáltalán!
Némi pihenő-regeneráló szünet után a „Kolduskirály” olyan fokú empátiával, kiállással és tartással szólalt meg, hogy az a mai, elkeserítő állapotokat idézte meg bennem. (Érdekes, eddig eszembe sem jutott „ilyen füllel” hallgatni ezt a nótát.) A kolduskirályt követve megérkezett, sőt beindult a „Fekete gép”, majd nemzetközivé teljesedett a produkció! A herflis Horváth Misivel együtt két fantasztikus svájci (pontosabban: egy svájci, és egy Svájcban élő angol) muzsikus lépett a PeCsa színpadának deszkáira: a régi barát dobos, Tom Beck, és a fiatal, európai blues-gitáros nemzedék egyik legjelesebb képviselője, Paul Camilleri. Az itthoni turnék közös darabjait szólaltatták meg. A „Lusta blues” és a „Hívj fel” hangzott fel, mégpedig annyi tűzzel, annyi érzéssel, olyan összeszedetten, és olyan szólókkal, hogy csak ámultam, pedig nem először láttam és hallottam Ádámot a svájciak társaságában!
Majd, a Závodival kiegészült Mini tisztelgett egy óriásit a Cream előtt, felragyogtatva a „Sunshine Of Your Love”-ot! Aztán, a saját repertoárból varázsoltak extatikus perceket: a „Vissza a városba” által, amiből ennek az estnek a címadó sora való: „Messze visz az út”. A másik híres balladára, a „Kereszteslovag”-ra elfogytak a jelzőim. Egész egyszerűen, fokozhatatlan pillanatokat élhettünk át! És, eljöttek még egyszer a tempós kis „blues idők”. A „Kell a barátság” jelszavára pedig újra színpadra lépett az összes, jelen lévő közreműködő. (Lojzi bizonyára Bikinis elfoglaltsága miatt maradt le a színpompás kódáról.) Mit mondjak, négy gitáros egyszerre, nem sűrűn fordul elő Mini-koncerten!
Végezetül, illik szólni külön is az est főhőséről. Nos, Török Ádám olyat tett, amit ember ritkán tehet: kiiktatta az idő-tényezőt! Annyira fitt volt, annyira tökéletes testi és szellemi kondícióban működött a színpadon, mintha csak tegnap kezdte volna ezt az egészet.
olaszsanyi
The Climax Chicago Blues Band: The Climax Chicago Blues Band
2008-02-02 | kritika
1968-ban Straffordban, Angliában alakult meg a The Climax Chicago Blues Band, Colin Cooper vezetésével.Colin Cooper (ének, szájharmonika, szaxofon) abban a Hipster Image nevű rhythm and blues csapatban játszott korábban, amely csapatnak sikerült a helybeli klubokban jó nevet kivívnia, viszont az igazi, tágabb elismerésig nem jutott el. A sikertelen kísérlet után Cooper új csapatot szervezett The Gospel Truth néven, melyben Richard Jones (basszusgitár), John Cuffely (dob) és Pete Haycock (gitár) játszottak. Néhány hónap elteltével csatlakozott hozzájuk Derek Holt (gitár) és Arthur Wood (billentyű), így szextetté bővültek, nevüket pedig átkeresztelték The Climax Chicago Blues Band névre. A stílusban is változás következett be, áttértek a hagyományos, elektromos Chicago bluesra.
Az EMI lemeztársaság karolta fel a fiatal csapatot, s 1968 őszén Geoffry Emerick és Jeff Jarratt hangmérnökök vezetésével elkészítették a bemutatkozó albumukat. A csapat nevét viselő lemezen saját szerzemények és feldolgozások (Little Walter, Howlin’ Wolf, Sonny Boy Williamson) vegyesen kaptak helyet. Tipikus brit blues albumot hallhatunk, amelyen tömör, jól kidolgozott számok követik egymást, köszönhetően a két gitárnak, a szájharmonikának, a zongorának és az orgonának. A későbbi lemezeken Cooper a szaxofont is használta a hangzás színesebbé tételéhez.
A CD-n hallható számok közül kiemelkedik az Insurance, a Don’t ve Been Drinking, az A Stranger In Your Town, a How Many More Years, a Looking For My Baby és természetesen a zseniális And Lonely, amelyben együtt szólal meg az orgona a harmóniummal, s repít el minket Pete Haycock gitárjátéka.
A csapat 1969-ben felvette a második lemezét Plays On címmel, majd elhagyták a nevükből a Chicago szót. Születtek még további jó albumaik is, de a ’70-es évektől kezdődően hullámvölgybe kerültek.
Parlophone, 1968
Turista
