Archívum

Pribojszki Mátyás Band: Live In Budapest

2007-12-29 | kritika

Kevesen vannak olyanok, akik egy CD-vel a hátuk mögött DVD kiadására vállalkoznak, Pribojszki Mátyás és csapata mégis ezt tette, amikor 2006. szeptember 21-én rögzítették az A38-on tartott koncertjüket.
2003. közepén alakult meg a Pribojszki Mátyás Band, s megalakulásukkor a cél egy olyan hangzás kialakítása volt, amely hiányzott az addigi hazai könnyűzenei életből. A gitár háttérbe szorult, csaknem eltűnt, de jött helyette a nagybőgő és a zongora.
2005-ben jelent meg a Flavours című CD-jük, amelyen egy letisztult, igényes hangzás található, jazzes, funkys motívumok, kiegészítve groove-okal. A fogadtatás vegyes volt, de az eladott példányszám a csapatot igazolta. A korongon számos remek felvétel hallható (Mátyás Walks, TV Boogie, I Heard The News, Get Myself Together) és vendég (Ian Siegal, Mike Sponza, Gábor Szűcs) található.
A DVD-n látható, hallható zene is a korábbi koncepciót folytatja, talán annyi a változás, hogy nagyobb szerep jut vendégként ifj. Szász Ferencnek, de érdemes itt megemlíteni a többi zenészt is: Adamecz József dobol, Pengő Csaba bőgőzik ill. basszusgitározik, Kovács Erik billentyűzik, és természetesen Pribojszki Mátyás énekel és harmonikázik. A felvétel alapjául a CD anyaga szolgál, ezt egészítik ki a Gibson Crekk Shuffle, a Pancake Baby, Switchin’ In The Kitchen, a Red Top és a That’s All Right szerzemények.
A hangulatra nem nyomja rá a bélyegét az akkori zavargások árnyéka, a színpadon egy jó hangulatban zenélő csapatot láthatunk, különösen Pribojszki Mátyásnak és ifj. Szász Ferencnek jut nagyobb terep a szólókat illetően.
A csapat erőssége mindig is a jó dalok voltak, most sem kell csalódnunk, s külön kiemelném, hogy milyen ízlésesen nyúl hozzá az együttes a lírai szerzeményekhez (Danger Zone, Kenny’s Theme).
Összességében nagy meglepetést nem okozott ez a DVD, az eddigi fanok úgyis megveszik, viszont ilyen zenével könnyen jöhetnek a más zenei stílust kedvelők is a csapat táborába, hiszen ha jobban belegondolunk a jó zene nemre, korra, bőrszínre tekintet nélkül fogyasztható!

MMM Records, 2007

Turista

Érsekújváron koncertezik (a) The Boll Weevil

2007-12-27 | koncertajánló

Pampalini

Rómer Blues Workshop - zárókoncert René Lackoval

2007-12-23 | koncertajánló

2007. december 29.
Workshop: 10:00-18:00
Zárókoncert: 22:00
Győr, Rómer Ház

René Lacko egy rendkívüli finomsággal és virtuozitással bíró, európai rangú blues muzsikus, nem véletlen lett második helyezett a Hendrix család által évente megrendezett gitárversenyen. Ő a Mediawave által rendezett nemzetközi Blues Műhely vezetője. Társai a MOVEAST Film fesztiválon megismert fiatal osztrák tehetségek, kik zsenge koruk ellenére szédületesen jó muzsikusok már most. A Blues Workshop alapját is ők képezik, a Pécsen csatlakozott Takáts Esztivel és Győr fiatal titánjaival egyesülve!

René Lacko - gitár, ének, Váray Laci – gitár, Bors Laca – dob, Patrick Zmugg - basszusgitár, Michael Jandrisevits – gitár

Videok itt tekinthetőek meg.

Pampalini

Doug MacLeod: Where I Been

2007-12-22 | kritika

Doug MacLeod a hollandiai Black & Tan Records legnagyobb sztárja, egyike azon zenészeknek, aki az öreg mesterektől tanulhatott, és zenéjében továbbviszi a tradíciókat.
Doug MacLeod New York-ban született 1946. április 26-án, de szüleivel korán St. Louis-ba költözött. A fiatal Doug itt olyan zenészektől tanulhatott, mint Albert King, Little Milton és Ike Turner. A katonaságot követően visszatért Los Angeles-be, és mielőtt megalapította volna saját együttesét, a Doug MacLeod Band-et, zenélt Big Joe Turner-rel, Charles Brown-nal, Pee Wee Crayton-nal, Eddie "Cleanhead" Vinson-nal és George "Harmonica" Smith-el. Ekkor már olyan muzsikusok játsszák dalait, mint Albert King, Albert Collins és Son Seals.
Első lemezüket a Hightone Record-s jelentette meg No Road Back Home címmel 1984-ben, mellyel három W.C. Handy díjat nyertek. Az együttesével még három lemezt adnak ki. A ’90-es években az Audioquest Music-nál jelennek meg szólólemezei, olyan zenészek közreműködésével, mint Carey Bell, Heather Hardy és George "Harmonica" Smith.
Mindezek mellett a dalírásról sem feledkezik meg, megszámlálhatatlan blues zenész játssza szerzeményeit és folyamatosan koncertezik, Európába is eljut.
1992-től két éven át az EuroJazz adón, majd 1999-től 2004-ig a KLON-KKJZ rádióadón műsort vezet.
A 2006. áprilisában megjelent Where I Been című lemeze a harmadik, mely a Black & Tan Records-nál jelent meg.
MacLeod lenyűgöző gitárjátékát, lélekkel teli, meleg énekét, tizenkét saját szerzeményében hallhatjuk. Zenésztársai Denny Croy, Steve Mugalian, valamint Patti Joy MacLeod és Julie Greer két számban vokálozik (Take Your Leave Of Me Lady, Ain't No Cure).
A CD borítóján olvashatjuk a számok szövegét, rövid történetüket Doug megfogalmazásában, valamint azt is megtudhatjuk, hogy az adott számban milyen gitáron játszik.
2007. áprilisában The Blues In Me címmel DVD-je jelent meg, valamint további két koncert felvételét is kiadták, melyek csakis digitális formában hozzáférhetőek (Live at XM Satellite, Live in 1991 vol. 1 & 2.).
Doug MacLeod-ot a 2008-as Blues Music Awards-on az Acoustic Artist of the Year címre jelölték.

Black & Tan Records, 2006

Pampalini

Vas Zoli Chicagóban járt

2007-12-19 | beszélgetések

Vas Zoli munkásságát már többször is méltattuk ezeken az oldalakon, s az igazat megvallva nagyban befolyásolta oldalunk névválasztását is, hiszen létezik neki egy Blues van című szerzeménye.
Novemberben tíz napot töltött Chicagóban, járta a klubokat, ahol felvételeket készített képben és hangban is. Ezekről a napokról kérdeztem Őt.

Turista: Kevesünknek adatik meg a lehetőség, hogy elutazzon a tengerentúlra, főleg hogy eljusson Chicagóba is. Mennyire volt ez a tíz nap bluesexpedíció?
Vas Zoli: Hát, nagy élmény volt, először keltem át az Óperencián, és persze a blues volt az egyik fő célterület. Tulajdonképpen csak kísérőként mentem: páromat kísértem el egy háromnapos céges útjára, s azt megtoldottuk egy héttel, amikor már ő is ráért. Az első három nap alatt, amíg magam voltam - Ő reggeltől estig le volt kötve -, persze feltérképeztem egy csomó dolgot, amiket aztán együtt is megnézhettünk.

T.: Számos klub van itt, amelyek a hét minden napján élőzenés produkciókat kínálnak. Milyen neves, ismert helyeket látogattatok meg?
V.Z.: Rögtön első „magányos” napomon bebumliztam a belvárosba (Downtown, avagy Loop) - akkor még jó messze laktunk onnan, a reptér közelében -, és első dolgom volt, hogy nyakamba vegyem az ottani főutcát, a híres Michigan Avenue-t. Teljesen szabályos négyzethálós az utcaszerkezet, minden út marha hosszú, átmegy az egész városon, sok-sok kilométer, a pesti Üllői út többszöröse. Hosszas, dél fele tartó séta után megláttam a South Michigan Avenue 2120-as számot. A Rolling Stones munkásságát ismerőknek nyilván nem ismeretlen: egy daluknak ez a címe, amúgy pedig a legendás Chess Record Studióé, ahol a háború utáni chicagói blues legfontosabb felvételei készültek. Most a Willie Dixon’s Blues Heaven Foundation nevet viseli, blues alapítvány, Múzeum, sok szép emléktárggyal, egy-két képet mutatok róla. Épp előző nap volt a chicagói konzervatórium blues tanszakának (mert ott ilyen is van) növendékkoncertje, arról sajnos lemaradtam.
No, aztán, mikor már Éva is „felszabadult”, beköltöztünk a South Michiganre, és mindjárt közelebb lett minden. (Az utolsó napokon aztán – anyagi okokból - megint a világ végén, a reptér közelében háltunk.) Na, szóval elmentünk a B.L.U.E.S. nevű kis észak-chicagói klubba, ahol egy nagyon jó banda fogadott: Chico Banks and the Candy Lickin’ Men. Aznap este „Blues Diva Contest” volt, három csaj versengett: Dawn O’Keefe Williams, Terri Carter és Ramblin’ Rose. Nekünk a második jött be (a bejövést úgy konkrétan is értve, hogy amúgy Sippie Wallace módra, retiküllel, kalapban jött be), állati jó volt, föl is vettem (mindegyiket).

T.: Mivel zenész vagy, adódik a kérdés, sikerült esetleg játszanod is?
V.Z.: Nem játszottam, hangszer se volt nálam. A Maxwell Street-i ócskapiacon megnéztem ugyan egy szép fekete f-lyukas gitárt, olyan vékony Gibson - jazzfazont (nem Gibson volt) csupaszon a porban, elég olcsón, 150-ért adta volna az öreg fekete, pöngettem egy kicsit, jó volt a fogása, szólt is (volt ott erősítő), de aztán hagytam, elég rosszul voltunk lóvéval eleresztve, meg még valami huzat is kellett volna rá hazahozni, az meg nem volt, és benn a városban nem lett volna olcsó, szóval otthagytam. A másik meg az, hogy elutazás előtt vettem itthon egy k. jó elektroakusztikus gitárt (Cort SFX-1F), és azzal most igen jól elvagyok. A harmadik meg, hogy ott olyan helyekre kevert el a jó sorsom, ahol olyan zenéket hallottam, hogy ott rám nem lett volna igazán égető szükség, meg én sem éreztem úgy, hogy most ott mutogatnom kéne magam, pláne magyarul, ahogy szoktam (még ha tudom is a szokásos számokat amerikaiul). Bár a Chess Studióban, amikor mutattam a házigazda feketének az új CD-met, épp az tetszett neki, hogy nem angolul, hanem egy másik, hülye nyelven van, nézegette a címeket, örült, hogy többet megért (Telefon blues, Augusztus 6. blues, Blues van), bár kiderült, hogy az utóbbit, a „Blues van”-t blues-teherautónak érti. Na mindegy, szóval nem játszottam, inkább hallgattam és épültem.

T.: Milyen a ma Chicagójának zenei élete?
V.Z.: Még mindig elég sok blues klub van, bár épp most néztem meg itthon a „Chicago Breakdown” című könyvben egy térképet, hogy mennyi volt pl. az ötvenes években, hát sokkal több, mint most, de azért a mostani kínálat se semmi, van hova menni, van mit hallgatni.
Visszatérve a B.L.U.E.S. nevű helyre: onnan átmentünk a pár lépésre lévő Kingston Mines-ba, az nem olyan barátságos; nagy hodály, és a banda is kicsit gyengébb volt (Charlie Love and the Silky Smooth Band), úgyhogy rövid idő múltán visszahúztunk a B.L.U.E.S.-ba, s épp elkaptuk a harmadik „dívát”. A két klub azt az emberbarát megoldást választotta (ezt egyébként máshol is csinálják, pl. a két Blue Chicago klub), hogy aki az egyikbe befizet, az a másikba is átmehet a jeggyel. Jó este volt.
Aztán voltunk Buddy Guy saját legendás étterem-klubjában (Buddy Guy’s Legends), az is nagy hodály, de jó hangulatú, mert állandóan tömve van, nekünk is az volt a mázlink, hogy korábban mentünk, és még találtunk asztalt (megosztottuk egy egészen friss, egynapos amerikai szerelmespárral, aranyosak voltak). Ezeken a helyeken egyébként bőrszínben és ruházati osztályban teljesen vegyes a közönség. Na, ott épp Buddy Guy öccse, Phil játszott a bandájával, elég jó volt, nem annyira, mint Chico Banksék, de itt nálunk azért jól elboldogulnának. Aztán – reményeimet valóra váltva – váratlanul beszállt a bátyó, Buddy Guy, az asztaloknál mindenki felugrott, állva tapsolt, még a halkést is a szájukban felejtették, s amíg előrerohantam a színpadhoz fotózni, Évám szerencsére volt annyira „pofátlan”, hogy a táskámban véletlenül bekapcsolta a diktafont (ez ott NAGYON tilos volt, már az elején a lelkünkre kötötték, hogy semmi audio- és videofelvétel). Szóval fel van véve kb. negyedóra, amit a Mester játszott, nem az a csúcsminőség, de letörölni nem fogom.
Voltunk még a belvárosi House of Blues helyen, az nem tetszett, hál’istennek nem is lehetett bemenni, mert zártkörű rendezvény volt, de a kiszűrődő zenéből is arra jutottunk, hogy ez kihagyható. Kívülről a hely kissé a BVSC uszodára emlékeztet, belülről egy jellegtelen, de annál drágább étteremre, nem fejtettük meg, hogyan került a „blues” szó a nevébe. Mindenesetre az előtérben megtekintettünk egy csomó Blues Brothers-emléktárgyat, azok jópofák voltak.
A zenei élethez tartozik, hogy rátaláltam arra a lemezboltra, amely – saját bevallásuk szerint, de az óriási termen végignézve ez igaz is lehet – a világ legnagyobb jazz- és blues kínálatával rendelkezik. A neve Jazz Record Mart, a címe (ha valaki arra jár) 444 North Wabash Avenue. Vettem egy pár LP-t, én még azt gyűjtök. Jazzrajongó lévén beszagoltam egy-két jazzklubba is, pl. a jónevű Andy’s-be, de nem tetszett a zene, olyan jólfésült fehér muzsika volt. Chicago azért mégis inkább blueshely.

T.: Találkoztál esetleg olyan új névvel, akire érdemes odafigyelnünk?
V.Z.: Csak ismételni tudom: Chico Banks nekem nagyon tetszett, huszonéves fiatalember, borzalmas jól gitározik, feketéhez mérten ritkamód virtuóz, a feketék valahogy egyszerűbben szoktak bluesolni. Amit csinál, mégse csak virga, hanem zene. Elég jól énekel is hozzá, de nem az a lényeg. Én csak egy (immár tízéves) lemezéről tudok: „Candy Lickin’ Man” a címe, innen lehet a banda neve is. Társai, a cukorkaszopogatók – fekete basszusos és dobos, fehér billentyűs – szintén nagyon pengék. És, mint már mondtam, az általuk kísért három (számomra) ismeretlen „díva” közül nagyon tetszett Terri Carter: katartikus élmény volt, olyan hangon süvöltött bele a chicagói éjszakába, hogy a hideg futkosott a hátunkon.(Évának, aki maga is énekes és dalszerző, kiesett a könnye, és elgurult.)

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Vas Zoli és párja, Viszló Éva is fotózott, a Fotó rovatban szereplő képek listája az alábbi:

I. - Chess Studio,
II. - Chess Studio,
III. - Muddy Waters turnémackófelsője,
IV. - Chess-zenészek fiatal magyar muzsikussal,
V. - a Willie Dixon's Blues Garden, a Chess Studio mellett,
VI. - Jazz Record Mart,
VII. - Maxwell Streetről elnevezett ócskapiac,
VIII. - Maxwell Streetről elnevezett ócskapiac mentén álló étterem,
IX. - Maxwell Streetről elnevezett ócskapiac mentén álló étterem,
X. - Chico Banks és a Candy Lickin' Men
XI. - Mona Lisa és Chico Banks,
XII. - Terri Carter,
XIII. - Chicóék Ramblin' Rose-zal,
XIV. - Buddy Guy fellépőruhája,
XV. - jobbra Buddy, középen Phil Guy.

Turista

A bluesnagyi újra Budapesten!

2007-12-16 | koncertajánló

Jeanne Carrollról van szó, aki már a harmincas években is énekelt, igaz, akkor még nem bluest. Három évesen már szülővárosában a templomi kórussal lépett fel, később a templomi kórus mellett a chicagoi The Metropolitan Opera gyermekkarában is hallatta hangját.
Amikor 19 éves lett, Carroll kisasszony váltott. A kórusok után Chicago legnevesebb jazz klubjában, a The Stage Lounge-ban lépett fel. Már akkor felfigyeltek tehetségére, nem kisebb nevekkel állt egy színpadon, mint Ray Charles, Lester Young és Charles Mingus. Énekelt Count Basie, Art Blakey és Duke Ellington big bandjében, de hosszú pályafutása során fellépett többek között Muddy Waters, Willie Dixon, Memphis Slim, Dizzy Gillespie és Thelonius Monk zenekaraival is.
A hatvanas évektől a TV-nézőket is meghódította, rendszeresen feltűnt a képernyőn. Közben folyamatosan turnézott szerte az Egyesült Államokban, de eljutott a mesés Távol-Keletre is, megfordult Kanadában, és nem utolsó sorban Európában is. A turnéi során útba ejtette Olaszországot, Németországot, Franciaországot, és nem egy alkalommal hazánkat is. Fellépett már az Almássy téren, a hajón és hazai blues-fesztiválokon valamint a Szigeten is, több formációval.
Ezúttal december 22-én tér vissza az Avalon Clubba, ahol a The Mississippi Grave Diggers fogja kísérni őt. A 76 éves bluesnagyi fáradhatatlanul ragad gitárt és mikrofont, hogy elhozza a soul és gospel alapokból táplálkozó eredeti fekete bluest, és ezzel teremtsen egy hangulatos estét. A The Mississippi Grave Diggersben pedig Oláh Andor herflizik, Nemes Zoltán zongorázik, Hudák Zsófia bőgőzik, Kárpáti Zoli ül a bőrök mögött, valamint Frankie Látó hegedül.

Jegyek elővételben: 2.200.- (kapható a Ticketportal országos hálózatában), a helyszínen (a koncert napján) 2.800.-

www.jeannecarroll.com
www.avalonclub.hu
www.ticketportal.hu

Pampalini

A párhuzamosak a végtelenben is találkoznak

2007-12-15 | beszélgetések

Biztos sokaknak megdobogtatta a szívét a hír, hogy az S-Modell zenekar ismét összeállt, s ismét találkozhatunk velük a zenés szórakozóhelyeken.
1986 és 1993 között létezett a zenekar, melynek az előzményzenekara a Gilián Gábor, Csibi Tamás, Pribil György trió volt. Egy alkalommal Dunaharasztiban a Domino kocsmában játszott a Tuning Blues nevű banda, ekkor figyeltek fel az énekesükre, Kőszegi Zsoltra. Számos tagcsere után alakult ki a klasszikusnak tekinthető felállás: Mezei András - basszusgitár, Gerdesits Ferenc - dob, Pribil György - gitár, Ferenczi György - szájharmonika, hegedű, Kőszegi Zsolt - ének. A zenekar pályafutásának vége felé Diósi D. Ákos zongorázott, Molnár Tamás és Eőry Tamás szaxofonozott.
Hobbizenekarnak szánták a bandát, ahol rhythm and blues nótákat játszhatnak, de Magyarországon abban az időben volt az un. „blues robbanás”, s így hamar a koncertre járók kedvencei lettek. 1991-92-ben 160-200 bulit adtak évente.
Két kazetta maradt az utókornak, a Játszma 1993-ban jelent meg, míg a Joe Int! 1999-ben került kiadásra.

Turista: Az S-Modell együttes december 21-én tér vissza a színpadra. Miért most? Mi motiválta az újraindulást? A zenebarátok állandó érdeklődése, vagy maguk a zenészek érezték úgy, hogy ismét együtt szeretnének zenélni?
Kőszegi Zsolt: Állítólag a párhuzamosok a végtelenben is találkoznak. Hát akkor mi meg miért ne?

T.: Melyik felállással találkozhatunk?
K.Zs.: Az eredeti felállás képviselteti magát. A Pribil – Gilián - Csibi trió, a klasszikus ős-team. A lemezcsinálós, sokat játszós, tillárom-haj! tagok, pedig Quimbyznek, Rackáznak, Fuckerkednek, Kispálódnak, Grexelnek, stb…

T.: Hallani arról is, hogy a Játszma! című anyagotok, ami 1993-ban kazettán jelent meg, kijön CD-n. Mit lehet erről tudni?
K.Zs.: Tudni még semmit, de remélni talán többet. Szó van róla, kedvben sincs hiány, sőt már az akarat is leledz imitt-amott, úgyhogy már csak valami zsebből kell kivarázsolni az extrákat és gyia.

T.: Készülnek új dalok is? Milyen repertoárt fogtok játszani?
K.Zs.: Az új dalok a koncertek alatt fogannak általában. Aztán kihordjuk, majd elétek terítjük. Ennek a műfajnak a koncertezés a lelke. Játszunk, játszogatunk, aztán csak kipattintunk valamit.

T.: Mi történt veled az elmúlt időszakban? Mi van az Equus-al?
K.Zs.: A hajaim, sajna magamra hagytak, így hát át kellett rendeznem a make-up-omat.
És mivel írok, élek is (persze a lehetőséggel, hogy válaszolhatok a kérdéseidre).
Az Equus nevű ló, pedig megbotlott, szegény…

T.: Ennek a csapatnak a második lemezén jelen voltak már a groove-ok? Itt is lehet ilyenre számítani?
K.Zs.: Hát, idén biztos nem. Túl korán van itt még ehhez.

T.: Amikor utoljára láttalak, tavaly a Blues Patika fesztiválon fiatal zenészekkel S-Modell számokat is játszottál. Jól éreztem, hogy ez számodra az „igazi szerelem”?
K.Zs.: Vagy el sem kezded, vagy abba sem hagyod! Biztos jó dolog sokért tátogni húsz percet, naponta többször. De az igazi mazohisták, ha úgy jó, többször is meghalnak, s szórják a gyöngyöket, morzsákért.

T.: Emlékszel rá, hogy hogyan alakult meg az S-Modell?
K.Zs.: Én akkor (1986), egy Tuning Blues nevű csapattal élesítettem elhivatottság-karmaimat.

T.: Amikor nem rhythm and blues játszol, akkor mivel foglalkozol?
K.Zs.: A családommal, aztán irány a gyapotfőd!
Zeneileg: Grexizmus, POOP (d&b), és a Zsolt Költők Társasága.

T.: Most 2007-ben hol a helyetek? Milyen terveitek vannak?
K.Zs.: December 21-én a Téglában a helyünk. És nektek is! És ez egy terv és nem félek használni!

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Turista

Elhunyt "Philadelphia" Jerry Ricks

2007-12-14 | hír

Hétfőn, 67 éves korában Horvátországban, Fiuméban elhunyt "Philadelphia" Jerry Ricks amerikai énekes, gitáros.
Jerry Ricks 1940. május 22-én Philadelphia-ban született, az első akkordokat a legendás Lonnie Johnson mutatta meg neki, de sokat tanult többek között Brownie McGhee-től, Skip James-től, Rev. Gary Davis-tól, Memphis Slim-től és Lightnin’ Hopkins-tól is.
Jerry 1969-ben a Buddy Guy Blues Band tagjaként Kelet-Afrikában koncertezik, majd Ralph Rinzler és Mack McCormick zenetudósok társaságában kutatásokat végeztek Arkansasban.
Ezt követően a Colorado Egyetemen tanított tradicionális gitárzenét. 1970-től 1989-ig Nyugat-Európában él, csaknem az összes jelentős Nyugat- és Kelet-Európai blues és jazz fesztiválon fellépett, hét országban készített lemezfelvételeket. Nevéhez fűződik az első hazánkban kiadott archaikus blues lemez, melyet 1987-ben adtak ki Empty Bottle Blues címmel.
1990-ben visszaköltözik Amerikába, fogadtatása rendkívül pozitív volt, meghívásokat kapott a jelentős blues fesztiválokra, 1998-ban három, 2001-ben kettő W.C. Handy díj jelölést kapott.
De Európához sem maradt hűtlen, hisz visszatérve, koncertezett szinte valamennyi Európai országban, így 2005-ben hazánkban is. Két hónapig hazánkban élt, itt próbált letelepedni, ebben a Private Music volt a segítségére.
Ez évben feleségével Nancy-val Horvátországban telepedtek le, és augusztus óta agytumorral kórházban kezelték.
"Philadelphia" Jerry Ricks az autentikus fekete country-blues egyik utolsó nagy mestere volt.

Pampalini

A 2008-as Blues Music Awards jelöltjei

2007-12-13 | hír

A Grammy-díjra jelöltek névsorának ismertetését követően, a 29. Blues Music Awards jelöltjeit is nyilvánosságra hozták. A díjak átadására 2008. május 8-án, Mississippi-ben kerül sor.

A részletes lista itt tekinthető meg.

Pampalini

Boo Boo Davis: Drew, Mississippi

2007-12-12 | kritika

James 'Boo Boo' Davis 1943. november 4-én született Drew-ban, Mississippi-ben. Drew-ról tudni kell, hogy gazdag gyapottermelő vidék volt, s a legjobb zenészeket vonzotta a környékről - Charley Patton is sok időt töltött itt.
Boo Boo Davis apja Sylvester Davis is gyapotot művelt, s számos hangszeren zenélt.
A kis James 5 évesen már harmonikán játszott és templomban énekelt az édesanyjával. 7 évesen dobolt, 13 évesen gitározott, 18 évesen az apjával és a testvéreivel játszott The Lard Can Band néven. Az együttes a Mississippi vidék városaiban lépett fel, úgy mint Minnow City és Rulevine.
A hatvanas évek elején testvéreivel átköltöztek East St Louis-ba, 1972-től a Tabby's Red Room nevű klubban játszottak 18 éven át, ekkor már The Davis Brothers Band néven.
Az első lemez, amelyen zenélt Arthur Williams Harpin' It Out című lemeze volt, mely a Fedora Records-nál jelent meg.
Boo Boo Davis első önálló lemezét a Black & Tan Records-nál készítette el 1999. szeptemberében, ez 2000. januárjában jelent meg, a címe: East St Louis. A lemez nagyon szép kritikákat kapott a blues magazinoktól, s a blues adók is rendszeresen játszották. Amerikában fellépett a King Biscuit Blues Festival-on (Helena, AR) és a Poconos Bluesfestival-on, majd 2000. áprilisától Európában játszott. Koncertezett Hollandiában, Belgiumban, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Angliában. Angliában a BBC Rádió felvételeket készített vele. Azóta Boo Boo Davis évente kétszer végigjárja Európa országait, s fellép híres Jazz- és Blues Fesztiválokon. Csak a jelentősebbek közül néhány: Nancy Jazz Pulsations (F), Bluesfestival in Eslov (Sweden), Colne GB Blues Festival (UK), North Sea Jazzfestival (NL).
2002-ben megjelent a második lemeze Can Man címmel, majd ezt a The Snake követte 2004-ben.
2006. szeptemberében jött ki a Drew, Mississippi című albuma, amit a MOJO Magazin a 2006-os év legjobb 10 lemeze közé sorolt. Az album mottója lehetne: „A Mississippi delta keverve a modern groove-okkal”.
Az első szám hallgatása során – Tell Me What To Do – már felfigyelhetünk a Boo Boo Davis-ből áradó energiára, erőre, s kiderül, hogy az őseitől örökölt zenéjéhez a mai modern hangzást keverte. Társa ebben Ramon Goode. Azonban ehhez a hangzáshoz némi elszállósabb hangulat is társul, mely a Who Stole The Booty és a Got The Blues In My Heart című számokban érhető leginkább tetten.
Kedvencem az akusztikus, vonósokkal kísért Drew, Mississippi, a zaklatott Muddy Waters-es Got To Make It Right Now, a Made Me Cry és a Walking Down A One Way Street.
Voltak már mások is, akik a blues jövőjét egy új hangzással társítva próbálták megtalálni, elég csak Chris Thomas King vagy RL Burnside kísérleteire gondolni. Ki tudhatja, melyik lesz az igazi?

Black & Tan Records, 2006

Turista

Nyilvánosságra hozták a Grammy jelöltek névsorát

2007-12-10 | hír

Múlt hét csütörtökön, Szent Miklós napján jelentették be az ötvenedik zenei Grammy-díjra jelöltek névsorát. 110 kategória létezik, a 66. ill. a 67. kategóriában találjuk a blues-os jelöléseket. Érdekesség, hogy idén először külön díj lesz kiosztva a zydeco/cajun műfajban.
A díjátadásra 2008. február 10-én, Los Angelesben kerül sor.

Best Traditional Blues Album – Legjobb tradicionális blues album:
(Vocal or Instrumental)

Pinetop Perkins:
Pinetop Perkins On The 88's - Live In Chicago
(Sagebrush Productions/Vizztone Label Group)

Otis Rush:
Live... And In Concert From San Francisco
(Blues Express, Inc.)

Kenny Wayne Shepherd Featuring Various Artists:
10 Days Out: Blues From The Backroads
(Reprise Records)

Koko Taylor:
Old School
(Alligator Records)

Henry James Townsend, Joe Willie "Pinetop" Perkins, Robert Lockwood, Jr. & David "Honeyboy" Edwards:
Last Of The Great Mississippi Delta Bluesmen: Live In Dallas
(The Blue Shoe Project)

Best Contemporary Blues Album – Legjobb kortárs blues album
(Vocal or Instrumental)

Joan Armatrading:
Into The Blues
(429 Records)

Doyle Bramhall:
Is It News
(Yep Roc Records)

JJ Cale & Eric Clapton:
The Road To Escondido
(Reprise Records/Warner Music Group)

Robben Ford:
Truth
(Concord Records)

Bettye LaVette:
The Scene Of The Crime
(Anti)

Turista

Befejeződött a Blues karaván ez évi vándorlása

2007-12-06 | beszélgetések

A nemrég befejeződött X. Blues Patika Jamboree-ról Oláh Andor szájharmonikást, a fesztivál főszervezőjét kérdeztem.

Pampalini: Befejeződött az idén először többnaposra tervezett X. Blues Patika Jamboree. Milyen sikere, látogatottsága volt a koncerteknek? Van-e olyan város hazánkban, ahol a hely, a közönség miatt különösen jó zenélni?
Oláh Andor: A hétköznapokhoz képest jónak mondható, egy hét alatt kb. 2500 ember láthatta a Blues Patika Jamboree–t, közvetlenül és szinte az egész ország lakosságához eljuthattak a hírek a sajtósainknak (Juhász Péter és Horváth Judit, kb. 150 megjelenéssel), és a média érdeklődésének köszönhetően. Örömömre szolgált, hogy Blues van, és a vidéki tradíciókkal rendelkező városok rajongói nagyon nagy hangulatban fogadták a show-t. Mindenütt jó zenélni, ahol a rohanó hétköznapok zaját, híreit el tudjuk akár csak egy pillanatra is feledtetni a földi halandókkal!
Ezért fontos, hogy a zenekarok számára minden feltétel adott legyen, csak a show-val keljen foglalkozniuk, és maximális állapotot tudjon teremteni magában és a koncertteremben.

P.: A Blues Patika Életműdíjak is átadásra kerültek. Hogy fogadják ezt a zenészek?
O.A.: Meglepetten és nagy örömmel. Éppen ideje, hogy a közönségsiker után a szakma is elismerje és díjazza munkájukat, a szakmai zsűri szavazatainak alapján. A 2007-es év zsűrije: Kovács Tamás - CrossRoads Kiadó, Nemes Nagy Péter - szakíró és rádiós, Bóna Márk - Sziget programszervező, Otto Lohle - a Gronaui Jazz Blues Fest szervezője, Himer Bertalan - a Rockinform főszerkesztője.
Örülök, hogy ezt az űrt az ország egyetlen hivatalosan bejegyzett, blues-zal foglalkozó alapítványa, a Blues Patika tölthette be.

P.: A jelöltekre interneten keresztül is lehetett szavazni. Mennyire volt aktív a közönség?
O.A.: Őszintén meg kell, hogy mondjam, a közönség bekapcsolása mellett csak a szervezés közben döntöttünk, és csak próbaképpen teremtettük meg a technikai feltételeket. Így is számos szavazat érkezett. Ez igazából jövőre tudja majd igazából jelentősen betölteni funkcióját.

P.: Van-e olyan sztori, melyet szívesen megosztanál az olvasókkal?
O.A.: Természetesen, rengeteg dolog történt a turné alatt. Ami számomra a legmegkapóbb esetet jelenti, és a meghökkentő mese kategóriába tartozik, a budapesti West Balkános koncerttel függ össze. Sharrie Williams zenekarában játszó tagok egyikével történt meg, konkrétan Kovács Gábor zongorista barátommal. Kovi telefonon felhívott a beállás ideje alatt és elnézést kért, hogy késik, de közbe jött egy váratlan esemény, ami késlelteti az érkezését. Nem szeretem a késést, de mivel még csak a hangszeres beállítás folyt, átrendeztük a sorrendet és Őt tettük a dolgok végére. Taxival érkezett, még éppen időben, a nehéz zongorával és annak kellékeivel felrohant a színpadra és elkezdett pakolni, közben megkért, hogy segítsek még a kocsiból egy-két dolgot felsegíteni. Természetesen rendelkezésére bocsátottam a technikai személyzetet.
A koncert elkezdődött és akkor vettem észre, hogy be van kötözve a keze.
Az egyik fergeteges szóló hevében elfeledkezett magáról és a kabátujj takarásából előkerültek az ujjai, a keze, amiről a feeling hatására elkezdett leperegni a géz (rögtön a múmia bosszúja jutott az eszembe), még mosolyogtam is magamban, hogy a Kovi milyen színpadi show-val készült.
És akkor egy kicsit ledöbbentem, kezdett ugyanis látszani az enyhén bőrhiányban szenvedő kéz! Legjobban egy jól átsütött steak-hez hasonlított, amit a chef, a saláta levelek helyett tévedésből billentyűkkel tálalt volna fel. A koncert hatalmas sikert aratott, a gratulációk után Kovi áradozott a buliról, és a kérdésemre elmondta rezzenéstelen arccal, hogy a koncert előtt Ő készítette volna a család számára az ebédet, de egy rossz mozdulattal, a közel 600 fokos forró olaj, egy az egyben ráborult a kezére.
És ilyen állapotban ezer százalékot teljesített. A beszélgetés során bevillant egy másik kép, amikor az egyik Jazz dinasztia fiatalabb sztárja nem volt hajlandó a saját zongoráját megfogni és az egyik szervező lánnyal rakatta fel a hangszerét a pódiumra.
Jellem különbségek, karakterek mindig új megközelítésből.
Számomra a Kovács legendává vált, igazi zenész és nem utolsósorban igazi Bluesman!

És további információk Oláh Andortól, a lezajlott fesztiválról:

Az utazó blues cirkusz

Vége lett a blues cirkusz ez évi utazásainak!
A Blues Patika Jamboree körbe járta az országot, teljesítve küldetését. Az ország jelentősebb tradícióval rendelkező városainak lakói számára megteremtette a lehetőséget arra, hogy megismerjék a Blues Patika által közvetített hiteles fekete blues világát.

Hogyan is kezdődött?
A rendezvény korábban Budapest különböző helyszínein várta a közönséget. Minden évnek megvolt a maga apropója, tavaly három színpadon rendeztünk meg, egy több mint 50 órás session-t, kétszázötven zenész részvételével, egyedül álló, hazai zenetörténeti eseményként vonult be a köztudatba.
Megalapítottuk az Életműdíjat a blues-ért legtöbbet tett személyek munkájának elismeréseként.
Ez évben a jubileum tiszteletére megutaztattuk a Blues Patika Jamboree-t, és bemutattuk a rendezvényt a már tradíciókkal rendelkező városokban élő embereknek, hagyomány teremtő célzattal.

Két hónap szervezés
Hat város,
2800 km utazás,
64 óra szórakozás és hotel,
kb. 2500 látogató,
6 óra beállás,
16 óra koncert,
vidéki megjelenésekkel együtt több mint 150 média megjelenés,
25 l minőségi vörös bor,
10 l házi pálinka,
4 l kávé,
6 db szétfújt harmonika,
1 felfedezett banda a Bőrgyári Capriccio,
három Életműdíjas bővíti a Bluespatika értékét.
Végig kitűnő fogadtatás, és minőségi hang fogadott bennünket.

A turné igazi ajándék volt számomra, reális képet kaphattam a hazai blues élet állapotáról, találkozhattam új arcokkal, fiatal tehetséges zenészekkel, és lelkes rajongókkal, az együtt lét, az utazás és az új helyek meghódítása, kellemes izgalmat adott az egész Jamboree alatt.
Találkozhattunk a szakma emblematikus öregeivel, ebben az évben a média több mint 150 megjelenési formát biztosított, Juhász Péter és Horváth Judit médiásainknak köszönhetően.

Pampalini

The BLUESBERRY Band

2007-12-04 | kritika

A közelmúltban egy fiatal hazai banda, a The BLUESBERRY Band CD lemezét kaptam meg, és mivel mindig is érdekelt a hazai blues utánpótlás helyzete, érdeklődve vettem kézbe, hallgattam meg a lemezüket.
A veszprémi The BLUESBERRY Band 1996-ban alakult a megszűnő Mozizenekar tagjaiból, első koncertjeiket még nem ezen a néven adták - a jelenlegi névvel 1997-től működnek -, a zenekar nevét egy szójátékkal a blueberry-ből alakították ki.
A zenekar hangzását már a kezdetektől fogva meghatározta a Blues Brothers zenéje, mely a későbbiek folyamán erősödött, majd kiegészült funky-s, soul-os elemekkel. Ez a hangzás jellemzi a lemezre került nyolc számot is, hisz találhatunk Blues Brothers által játszott számokat (Soulman, Everybody Needs Somebody), funky-t (Funky Nassau, Play That Funky Music), egy rock and roll-os felvételt (Big Ten Inch), és a Messin’ With The Kid is nagyszerűen sikerült.
A zenekar tagjai majdnem valamennyien veszprémiek, az alapítótagok közül Eckert Ervin - basszusgitár, Raáb Zsolt - dob, Beke Gellért – trombita és Hóvorka István – posan játszik jelenleg is a zenekarban, kiegészülve Horváth Ákossal - ének, gitár, Mód Árpáddal - gitár, Glück Balázzsal - percussion, Marton Zoltánnal – trombita és Gabler Ferenccel - szaxofon.
A fúvósok a Magyar Légierő zenekarában és annak Big Band-jében játszanak, ők hivatásos zenészek, továbbá Horváth Ákos a Grog és a Badtime Railroad zenekarban énekel, gitározik, Glück Balázs Nagy Gergellyel együtt ad elő feldolgozás és saját számokat.
A zenekar hangzása a fúvós szekció, valamint percussion játéknak köszönhetően színes, igazi bulizenét hallhatunk a lemezen.
A bandával kapcsolatban muszáj még kiemelni a honlapjukat, mely grafikáját, színvilágát, tartalmát tekintve nagyon igényes (www.bluesberry.hu), és ezt sikerült átmenteniük a lemez borítójára is.
A zenekar többnyire dunántúli városokban koncertezik, de remélem sikerül eljutniuk az ország más részeibe is, fellépniük jelentős koncerthelyeken, fesztiválokon. Megérdemelnék!

Magánkiadás, 2007

Pampalini

Új Phantom Blues Band album a Delta Groove-tól

2007-12-02 | hír

2007. novemberében új albummal jelentkezett a Phantom Blues Band. A Footprints albumukon – mely a Delta Groove gondozásában jelent meg - különleges keverékét hallhatjuk a R&B-nak , a soul-nak, a funky-nak, a reggae-nek és a blues-nak.
Az első lemezük 2003-ban jelent meg limitált példányszámban, ezt követte az Out Of The Shadows című CD-jük. A lemezeik megjelenése előtt sem voltak egymásnak ismeretlenek a zenészek, hiszen Taj Mahal kísérőzenészei voltak, közösen szerepeltek Európa, Japán, Ausztrália Jazz és Blues Fesztiváljain, 2001-ben pedig a "Band of the Year" címet nyerték el a W.C. Handy díj szavazásán.

Számcímek:
1. Look At Granny Run
2. See See Baby
3. Leave Home Girl
4. Cottage For Sale
5. Fried Chicken
6. Barnyard Blues
7. Your Heartaches Are Over
8. My Wife Can't Cook
9. When Malindy Sings
10. Chills and Fever
11. A Very Blue Day
12. A Fool For You
13. When The Music Changes

Turista

Kiemelt koncertek

Ajánlott albumok

Archívum

Újdonságok

Kereső

Archívum

Társoldalak

Cikkek a bluesról