Archívum
Tom White Harp User: Get It Right!
2007-03-27 | kritika
A tavalyi év folyamán jelent meg a Tom White Harp User Get It Right! című
lemeze. A zenekar alapítója, névadója az énekes-herflis Fehér Tamás,
aki kb. 4 éves korában került kapcsolatba a zenével szülei
zeneszeretete révén, majd később két évig a ceglédi zeneiskolába
tanult. A blues zenét 15 évesen szerette meg, első zenekarát 17 évesen
barátaival alapította Empty Bottle Band néven. Ezt követően különböző
próbálkozásai voltak, jelenlegi zenekara 6 éve működik. A zenekarban
társai Motyovszki
László - gitár, Sárközi Zsolt - basszusgitár és Dér
Ferenc - dob, valamennyien zeneiskolai múlttal.A lemez 13 számot tartalmaz, a két saját, magyar nyelvű felvétel kivételével valamennyi darab klasszikus blues szám feldolgozása.
A lemezt hallgatva megállapítható, hogy Fehér Tamás technikás, ízlésesen játszó szájharmónikás, aki az énekesi feladatokat is szépen ellátja, és akit a ritmusszekció kifogástalanul kísér. Motyovszki László elektromos, akusztikus és dobro gitárokon játszik, gitárszólói izgalmasak. A lemezen vendégzenészként közreműködik Kertész Bence billentyűs hangszereken.
Ha a lemezről ki kell emelni számokat, akkor nekem leginkább két zenekari szám a The Briar Patch és William Clarke-től a Greazy Gravy, valamint Mel London-tól a Missing With The Kid feldolgozása és az egyik saját szerzemény, a Tom White Boogie tetszik, ami a zenekar ’indulója’ is lehetne.
A CD szépen szól, ez Cserny ’Bogi’ Kálmán, a kecskeméti Origo Stúdió hangmérnökének a munkáját dicséri.
A fiúk a lemez megjelenése óta sem pihennek, sokat koncerteznek, meghívást kaptak az idei szlovákiai ’DOBRO FEST’-re, valamint elkezdtek próbálni egy rockabilly számokból álló műsort, melyet már részben játszanak a koncertjeiken.
Szerzői kiadás, 2006
Pampalini
Blues a Petőfi Rádióban
2007-03-27 | hír
2007. március 27-én 23:15-től, a Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.Leforgatásra kerülő felvételek:
Elhunyt a lengyel blues vezéralakja, Tadeusz Nalepa:
1. Breakout: Noca puka ktos
2. Dzem: Pojdziesz tylko z Cieniem
3. Tadeusz Nalepa: Jest Gdzies Taki Dom
4. Tadeusz Nalepa: Flamenco i blues
5. Tadeusz Nalepa: Modlitwa
Külföldi újdonságok a chicagói Alligator kiadótól:
6. JJ Grey & MOFRO: Country Ghetto
7. Koko Taylor: Piece Of Man
Turista
Dalok áramszünetben
2007-03-24 | beszélgetések
A múlt év végén új
CD-vel jelentkezett kicsiny hazánk egyik első számú hazai akusztikus
bluesistája. Fanyar humorú, elgondolkoztató dalok… Ő a Vas Zoli!Turista: A 90-es évek közepe óta nem igen hallottunk felőled, mivel foglalkoztál az elmúlt időben?
Vas Zoli: Ugyanazzal, mint előtte, játszogattam különböző formációkkal, egyrészt a magaméival, másrészt egy ideig basszusoztam Vladár Karcsi Bad Luck and Trouble-jában. (Közben fordítottam is szabadúszóként, majd visszamentem régi munkahelyemre, az MTI-be, és ma is ott vagyok.) Bocskai Pistával nagyjából folyamatos volt a zenei kapcsolat. 1995-96-ban volt olyan triónk is Bocskaival, amelyben harmadikként kis hazánk egyik legjobb gitáros-énekese, Nyeső Mari basszusgitározott. Azt se csinálta akárhogy! Közben időnként felújult a Bluesügyi Hivatal Halper Lacival, Hurták Gáborral és változó dobosokkal (köztük volt pl. Jelinek Emil, aki most már Emilió néven szólóénekesként fut). 2001-ben visszatértem az FMH-ba, új klubot nyitottunk "Dalok áramszünetben" néven, amely az akusztikus vonalat kultiválta, a meghívottak is általában akusztikus zenét játszottak. Mindamellett ott újítottuk fel a '89-90-es Bluesügyi Hivatalt is, amelyben Wágner Gyuri dobolt (+ Vas, Halper, Hurták). Ebből csak egyetlen nosztalgiakoncertet terveztünk, de aztán elég jól vették, úgyhogy még továbbiak lettek belőle. Az utóbbi években többnyire Halper Lacival játszom kettesben, időnként egyedül is.
T.: A tavalyi év végén jelent meg a Bluesügyi Hivatal című CD-d, mesélnél erről pár szóban?
V.Z.: Nyáron vettük fel, elég hamar, két nap alatt, aztán még a keverés... Halper gitározik, Lengyel Attila, egy remek szolnoki harmonikás herflizik, én éneklek, gitározom és akusztikus basszusgitáron játszom. Két számban Viszló Éva énekel. A banda neve itt Vas-Halper-Lengyel. Korábban felléptünk így hárman egy-kétszer Bluesügyi Hivatal néven, Attila játszott velünk időnként a legutóbbi elektromos BH-ban is. Ő Szolnokon dolgozik, kicsi gyereke van, nemigen ér rá Pestre jönni, a lemezfelvételre is csak felszaladt, egyszerre feljátszotta az összes herflit, aztán vissza Szolnokra. Így aztán ez jelenleg nem egy futó trió; a március 2-i lemezbemutatóra azért sikerült elcsalni Attilát, és még szeretnénk is majd, amikor lehet, mert sokat tesz hozzá a hangzáshoz (bár állítólag a Vas & Halper se szól olyan rosszul). Na szóval azután még kevertük a lemezt, pontosabban Halper keverte, de sok egyéb dolga lévén végül késő őszre lett kész, és karácsonyra tudtuk megjelentetni szerzői lemezként. Egyelőre csak koncerteken kapható (meg nálam, lásd a honlapomat: www.vaszoli.fw.hu), de most már egy pár boltba beviszem, szóltam néhány helyen.
T.: Milyenek az eddigi visszhangok?
V.Z.: Eddig hálistennek meglehetősen jók a visszhangok, a bennünket jól ismerőkéi is, pedig hát az anyag nem túlzottan új, mindegyiket hallhatták már koncerteken. Szerintem szépen szól, és nálam kényesebb fülűek is dicsérik a felvételt. Tíz-, húsz-, sőt harmincéves dalaim is vannak rajta (a 17-ből nem mind kizárólag az enyém, van két Halper-Vas és egy Viszló). Szóval inkább olyan retrospektív dolog, egyfajta önkapacitálás, hogy akkor ez fel van véve, most már tessék újakat írni. Elég rég írtam.
T.: Mi az oka, hogy nem készítesz új dalokat?
V.Z.: Nem könnyű kérdés, mondhatni fogas, az okokat én is csak keresgélem, aki megtalálja, legyen szíves azonnal elküldeni. Igazából a szövegírással van gondom, mert zene van egy csomó (készen), csak nincs rá szöveg. Nem tudom, talán mostanában (az utóbbi években) válogatósabb vagyok magammal szemben is, könnyebben elhajítom a kezdeményeket - mert kezdemények vannak, csak a kukában végzik. (Ez a kuka jelképesen értendő, mert fejben írok, nemigen szoktam lejegyezni.) Időnként kérem páromat, Viszló Évát, aki k… jó szövegeket írt a saját dalaihoz, hogy írjon nekem is, de eddig nem született ilyen. Persze, nem vagyunk egyformák, elképzelhető, hogy az ő szövegei csak neki állnának jól… Más szövegeit viszont nem használnám, nem szokásom (az egy Lengyel Józsi barátom kivételével, neki több régi dalát is elő szoktam adni, de ő tényleg kivétel, és különben is most megint Amerikában él). Szóval igyekszem a magam kútfejéből megoldani a dolgot, remélem, még elég mély a kút, és nem száradt ki teljesen.
T.: Nagyon sokáig együtt játszottál a Bocskai Istvánnal, ez a kapcsolat megszakadt?
V.Z.: A 30 éves zenei kapcsolat 2-3 éve megszakadt, ami nem jelenti, hogy ne újíthatnánk fel bármikor. Nincs emberi problémánk egymással, csak Pistának is megvannak a maga (zenei) dolgai, és én is jól elvagyok a Halper Lacival meg egyedül, úgyhogy pillanatnyilag ennyi. De épp most kaptam meg régebbi koncertjeink videofelvételét DVD-re átjátszva, és felidéződött bennem, hogy a Bocskaival mennyire máshogy szóltak ugyanazok a dalok. Félreértés ne essék, a Halper egy k... jó gitáros, és szeretem, ahogy játszik a dalaimban. A Bocskai is nagyon jó, és mind a kettő egészen más. Enyém a tisztesség, hogy mindkettejükkel alkalmam volt-van együtt muzsikálni. (Egyébként voltak olyan trióink, kvartettjeink, amelyekben mind a ketten gitároztak, na azt is nagyon szerettem, épp a két játékstílus különbségei miatt.)
T.: A szövegeidben az előző "Tudod csak azért..." CD-hez képest, mintha több lenne a borongósabb szerzemény. Mi ennek az oka?
V.Z.: Hát, ezt nem tudom, nekem legalábbis nem tűnt fel, hogy ez borongósabb lenne. A mostanin van egy pár olyan szám, amely régebbi, mint a Tudod csak azért…-en lévők, tehát ha így van is, ahogy mondod, nem hiszem, hogy ez tendencia lenne, vagyis hogy régebben vidámabb lettem volna, mint ma. Szokták felróni nekem, hogy elég sötétek a dalaim, hát... ez van, biztos azért kezdtem el bluesokat játszani, majd pedig írni harmincvalahány évvel ezelőtt, mert már akkor is ilyen hangulataim voltak. Bocs mindenkitől.
T.: Mi dönti el hogy melyik formációt részesíted előnyben, gondolok itt az akusztikus, ill. elektromos együtteseidre.
V.Z.: Alapvetően az akusztikus vonalat részesítem előnyben, az az, amit folyamatosan csinálok évtizedek óta különböző létszámú bandákkal, az elektromos pedig időnként előjön. Az utóbbit ma az 1988-ban trióként létrejött Bluesügyi Hivatal jelentheti, ha újra összeáll (vannak ilyen terveink, de megint csak egy bulira - aztán meglátjuk). A BH-ban is sokan megfordultak az évek folyamán, voltunk benne hárman, négyen, öten, hatan. Na de visszatérve az akusztikusra: az az igazi szívszerelmem, valahogy otthonosabban is mozgok benne. Még akkor is, ha nemrég például elektromos gitárral mentem egyedül játszani Zalaegerszegre: lényegében az is akusztikus jellegű műsor volt, már eleve attól, hogy ujjal pengetek (picking), és van a gitáron egy elég szép akusztikus hangzású pickup. ("Maszek" gyártmányú gitár, az a neve, hogy Zolicaster, rá is van írva.)
T.: Mondhatni, elég mélyen beleástad magadat az "ősök" zenéjébe. Tartogat még újat számodra a blues?
V.Z.: Ez elég nehéz kérdés. Már az is, hogy kell-e a bluesnak "újat" tartogatnia. Egyfelől persze nem jó, ha olyan skanzenműfajjá válik, mint mondjuk a dixieland - meg tudok őrülni a százhuszonharmadik ugyanolyan When The Saints Go Marchin' Intől (persze ugyanez vonatkozik a Born To Be Wildra vagy a Johnny Be Goode-ra is egy úgynevezett bluesfesztiválon). Másfelől viszont a blues azért olyan műfaj, amelyre vigyázni kell, nem szeretném, ha túlzottan "világzenésedne", és összeérne a csokiöntet a töltött káposztával. Ennek ellenére az utóbbi időben is hallottam-láttam számos olyan új vagy nem új előadót (ha nem is mindig élőben, de nagy videó- és DVD-gyűjtő barátom jóvoltából), akinek a játéka újszerűen és frissen hatott, más hatásokat is magába vett anélkül, hogy erőszakot követett volna el egyik vagy másik műfajon.
T.: Hol találkozhat veled, aki élőben is meg akar hallgatni?
V.Z.: Nem sűrűn lépek fel, nem is hajtok rá túlságosan, március hátralévő részére eddig nincs semmi. Áprilisban (valószínűleg 20-án, ez még véglegesítésre vár) a Kolibri Pincében játszunk Pesten az Andrássy úton, ahol a márciusi lemezbemutató is volt. Épp most hívtam Lengyel Attilát, hogy tud-e akkor jönni, igent mondott. Persze addig még adódhat más is, ha igen, akkor fölteszem a honlapra.
A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.
Turista
Son Seals: Lettin' Go
2007-03-20 | kritika
Nem volt könnyű élete az
1942. augusztus 13-án született Son Seals-nek, akit egy igazi
nagycsalád vett körbe gyerekkorában. Tizenhárman voltak testvérek, s
mindent kipróbált, amit egy fekete gyerek kipróbálhatott: zene, kártya,
sport… Apja Jim Seals vendéglősként dolgozott, de saját klubja is volt
Arkansas vidékén. Fiatal éveiben találkozott a blues zenével, hallgatta
a rádióban a bluest, s közben az éjszakai klubokat is látogatta.
Autodidakta módon tanult meg gitározni, de sokáig ült a dobok mögött
is. 13 éves korában már Sonny Boy Williamson II.-vel zenélt. A ’60-as
években Earl Hooker csapatában játszott, majd Albert King együttesében
szerepelt. King nemcsak muzsikusként értékelte nagyra, hanem emberi
tulajdonságaiért is szerette. Vele készítették Albert King klasszikus
lemezét a Live Wire / Blues Power-t. ’71-ben
Chicago-ba költözött. Muddy Waters-szel nem sokkal a folk-blues
mesterének 1983-ban bekövetkezett halála előtt játszott.1973-ban jelent meg a debütáló albuma az Alligátornál, de az igazi áttörést a ’77-es Midnight Son című album hozta meg a számára. Számos remek albumot készített az évek folyamán, úgy, mint a fúvósokkal készült Chicago Fire-t, vagy a Buddy Guy blues klubjában felvett forróhangulatú koncertlemezt a Live-Spontaneous Combustion-t. 1997-ben felesége fejbe lőtte, de szerencséjére a golyó áthatolt a szájüregen, s kiütötte két fogát. 1999-ben cukorbetegsége miatt bal lábszárát amputálták.
2000-ben jelent meg a Telarc-nál a Lettin' Go című lemeze, amiért W.C. Handy díjjal is jutalmazták (ezt a díjat korábban kétszer is elnyerte, egyszer pedig Grammy-díjra jelölték). A CD-t berakva egy tökéletes hangzású lemezt hallhatunk, amin Al Kooper játszik Hammond B-3-n, s számos fúvós is nyomul. Son Seals továbbra is hozza a nyers, tekerős formáját, hiszen nem hiába tekintették őt az egyik legeredetibb chicago-i blues dalszerzőnek. Majdnem tökéletes, mondhatni, de szerepel az albumon az Osceola Rock, ami egy Jailhouse Rock utánérzés.
TELARC, 2000
10/8
Turista
"... sínen vagyunk, mondhatni."
2007-03-14 | beszélgetések
Az eddigi
beszélgetéseinket a magyarországi blues élet meghatározó zenészeivel,
személyiségeivel készítettük. Úgy gondolom, azonban nem szabad
megfeledkeznünk a ’derékhadról’ sem, hiszen léteznek hazánkban nagyon
tehetséges, feltörekvő előadók, zenekarok is. Elsőként a herflis Fehér
Tamást kérdeztem.Pampalini: Mi fogott meg téged a blues zenében, miért éppen a szájharmonikát választottad hangszeredül?
Tom White: Azt gondolom, hogy erre a kérdésre majdnem minden herflis ugyanazt válaszolja - maga a hangszer hangja, tónusa és az a vagány szabadságérzet, amely ezt a hangszert övezi. Illetve nem ismertem senkit személyesen, aki szájharmónikázott volna, ezért számomra különlegesnek, talán misztikusnak is tűnt ez a történet. A legkézenfekvőbb a harmónika szerelmeseinek valamilyen blues bandától anyagot szerezni, ha hallani akarja hangszerét valamilyen hanghordozón. Nekem valahogy természetesnek tűnt a gondolat, hogy muzsikáljak. Nagyapám ebből tartotta el családját. Ő hegedűn játszott a pesti éjszakában különböző nívós szórakozóhelyeken a 40-es, 50-es években. Édesapám is szerette az igazi muzsikát. Otthoni lemezgyűjteményében megtalálható volt Chuck Berry, Beatles, 100 Folk Celsius (hibátlan country zene), HBB albumok egészen a kezdetektől. Szóval én ezen előadók zenéjére ugráltam szüleim franciaágyán kb. 4 éves koromtól. Már akkor eldőlt, hogy valamilyen 2-4-es lüktetésű, valószínűleg amerikai eredetű zene lesz a favoritom. Így is lett. 15 éves lehettem, mikor gyerekkori barátom kezembe nyomott egy másolt kazettát, amin igazi harmónikás folk blues gyöngyszemek voltak. Harmonica Phill Wiggins, John Mayall, valami német folk blues banda stb. Rongyosra hallgattam… Ekkortájt ment a Petőfi rádión Nemes Nagy Péternek a blues műsora, amit mindig fel is vettem, és mondhatni teljesen megfertőzött ez a zene. Hál’ Istennek!
Nagyon sok örömet szerzett nekem azóta is. Lehet, hogy az is közrejátszott a hangszer kiválasztásában, hogy zeneiskolai tanulmányaimat fúvós szakon végeztem. Végeztem? …ez egy barokkos túlzás… 2 évet jártam a ceglédi zenesuliba, furulya, majd pedig trombita hangszeren próbáltak tanítani. Ezek ”szájbavevős” hangszerek. A herfli is! Orális kényszerem lenne?? Jajj! Szakemberhez kellene fordulnom?!?!
P.: A mostani zenekarod, a Tom White Harp User előtt milyen zenei próbálkozásaid voltak?
T.W.: Az imént említett Erkel Ferenc Zeneiskola után rövidebb szünet, majd 17 évesen barátaimmal megalapítottuk az Empty Bottle Band-et. Ekkor még nem igazán sikerült jól játszanunk, de imádtuk. Egy évvel a banda indulása után a szomszédságunkba költözött Nagy Szabolcs zongorista, zeneszerző a Muddy Shoes és a HBB oszlopos tagja. Sorsdöntő találkozás volt! Nem tudom miért, szerintem Ő sem, de beszállt hozzánk játszani és ellátott mindenféle tanáccsal minket. Hangról hangra betanított egy komplett standart blues műsort a gityósnak meg a bőgősnek (harmónikázni nem tudott), de engem is sokat csiszolt. Felejthetetlen évek voltak. Szabolcs Pestre költözött és bekapcsolódott a profi zenei vérkeringésbe. Ezek után feloszlott a band. Néhány hét múlva találtam egy ceglédi figurát, aki hallás után szinte mindent lejátszott gitáron. Az én kis műsoromat is. Ketten jártuk az országot, kb. két évig. Problémás gitáros volt. Iszogatott rendesen, depresszív hangulatváltozásait nem tudtam tolerálni. Itt egy un. melegváltás történt. Megismertem egy rég elfeledett remek zenészt Szolnokon, aki csak miattam porolta le Fender Stratóját és előbb trióban, majd négyesben, azaz gitár, bass, dob és én, harmonica-ének kezdtünk próbálni egy chicago-ira hasonlító, de mégis csak Muddy Waters, John Lee Hooker, Rod Piazza stb. szerzeményekből álló műsort. Ez a gitáros Kovács Ferenc, az AN2 zenekar frontembere. Gyakorlatilag az Ő zenészei alkották a BLUES GANG zenekart. Kovács úgy viszonyult a chicagoi blueshoz, mint Brian Setzer a rockabillyhez. Végül is az, csak kicsit több. Ez valakinek tetszik, valakinek nem. Öt év, évi 60 koncert, 2 külföldi tour (Italia) és ismét a túlzott italozás Kovács részéről ill. célok nélkül (próbálni sem volt hajlandó).
Ebből a bandából is kiszálltam. Ismét melegváltás. Régebbről ismertem egy korombéli srácot, aki remekül gitározott valami középiskolai rendezvényen. Kinyomoztam a számát és már el is kezdtünk próbálni. Ő a mostani és remélem az utolsó gitárosom Motyovszki ”Motyo” László. Csatlakozott hozzánk még az Empty Bottle Band-os időkből ismert basszeros és így trióban kezdődött a Tom White Harp User zenekar pályafutása.
P.: A bandában jelenleg kik a társaid, hogy alakult ki ez a felállás?
T.W.: Néhány tagcsere a ritmusszekció részéről a végleges felállás: Motyovszki ”Motyo” Laci gitárok (négy db), maximalista ami a cuccát illeti, Sárközi Zsolt bass, aki olyan magas, ahogyan játszik az öthúros bassgitárján, 203 cm, Dér Feri dobol. Ő a legfiatalabb közöttünk, de olyan tempót hoz a shuffle-ban, hogy hanyatt lehet tőle esni. Jómagam, Tom White harpolok, énekelek.
Nem volt nehéz becsalogatni ezeket a remek zenészeket a bandába, mivel Ők is látták kintről, hogy működik a zenekar. Megpróbálunk ott lenni mindenhol. Mármint a mi szintünkön.
P.: Eddig két lemezetek jelent meg. 2004-ben a Big Tits, valamint 2006-ban a Get It Right! című. Mindkét CD-n feldolgozás számok hallhatóak. Milyen volt a lemezek fogadtatása?
T.W.: Az első lemez, csak egy demó. Bár 10 track hallható rajta és ez demónak hosszú, de csak 35 perc, az meg lemeznek rövid. Szolnokon vettük fel néhány óra alatt, nagy részét egyben. Dob, bass, gitár egyszerre játszotta fel a számokat. Enélkül nem lehet zenekart promóciózni és koncerteket szervezni. Hiába van fent a www.tomwhite.hu oldalon bármilyen hanganyag, kérik a szervezők a lemezt. A második lemez felvételeit már komolyabb előmunkálatok előzték meg. Próbák alatt megszületett néhány érdekes zenei megoldás mellett a pontos tempószám, és vendégművészünk Kertész Bence zongoristára is gondolnunk kellett, mikor a számok vázát alakítottuk ki. Ez a zenekar nem igazán az az alkotó számírogatós banda, így csak 2 saját szerzemény van a Get It Right! albumon. A helyi rádió előszeretettel játszza is ezeket nagy örömünkre. Kívánságműsorok alkalmával kérik is ezeket majd minden alkalommal. Ez az én olvasatomban jó fogadtatást jelent.
P.: Elég sokat koncertezik a zenekar. Melyik fellépésre/fellépésekre emlékszel szívesen, sikerült e már ismert, híres blues zenésszel játszanotok?
T.W.: A zenekar legnagyobb durranása szerintem a Kapolcs Művészetek Völgye Fesztivál, ahol minden nap a fesztivál ideje alatt Kapolcs központjában a kora du.-i órákban adtunk koncertet. Olyan fogadtatásra a zenénknek, ami ott van nem tapasztaltam még sehol. Kapolcsra azok látogatnak el, akik valóban nyitottak bármely művészeti ág befogadására és elismerésére. Talán ezért az a nagy siker. Hónapokkal a fesztivál után is kapok rajongói leveleket, lemezrendeléseket, koncertmeghívásokat. Érdekes és egyben kissé megrendítő volt a Váci Fegyház és Börtönben adott koncertünk. Leginkább azért is, mert akkortájt még az intézmény vendégszeretetét élvezte az egyik volt edzőtársam. A blues műfajban bevett szokás, hogy más, nem a zenekarhoz tartozó zenészekkel játszunk, frappánsabban, jammelünk. Mi is követtük ezt a hagyományt, természetesen. Volt szerencsénk játszani a legendás „Gomba Blues Fest”-en a Rawhide zenekar frontemberével Joan Iljic-el, a Fat Mo’s-ban Pribojszki Matyival, Long Tall Sonny-val, a Blues Fools-os Horváth Jack-el. Jómagam pedig egy vidéki koncerten a Muddy Shoes zenekarral muzsikáltam egy teljes estét. Majd el felejtettem: egy nem annyira a blues körökből ismert, de a médiából annál inkább hírhedté vált énekesnővel, Zalatnay Cinivel három vagy négy alkalommal is jammeltünk, valamelyik Érd közeli fesztiválon.
P.: Kit tartasz a szájharmonikások közül példaképednek, kik hatnak leginkább a zenétekre?
T.W.: Az összes előadó hatott a játékomra, akiket valaha is hallgattam. Mikor még akusztikus formációban próbálkoztam, természetesen a klasszikus nagy öregek voltak terítéken. Később, persze ahogyan haladtam a tanulmányaimmal úgy nőttek az igényeim, és ezzel együtt egyre jobb, magasabb szinten játszó harmónikások közül választottam ki a kedvenceimet. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Sonny Terry, akit a virtuóz, vibráló, hihetetlen ritmusképleteket fújó atomreaktornak (azaz sok kifogyhatatlan energia) tartok. Paul Butterfield az egyedüli fehérbőrű harmónikás Muddy Waters mellett. És a szólólemezei… nem tudom néhány mondatban kommentálni. Fantasztikus, egy új fejezet a harmónikázásban. Paul Lamb, a világos vidám dallamok és west coast mestere. Maga a könnyed elegancia. Rod Piazza és rock and roll szinte eggyé olvadnak, hatalmas show minden bulija. Garry Primich mindent tud, de azt nagyon. Piszkosabb country blues, dögös vastag chicagoi, chromatikus harpos swinges, hihetetlen sokoldalú. Mark Ford a vadállat hatalmas feeling-el, végül de nem utolsó sorban, Sugar Blue játéka még a jobb gitárosokat is földhözvágja. Vele volt szerencsém találkozni, háromszor kezet fogni és sok szerencsét kívánt nekem és a bandámnak egy autógramm adása közben (azóta nem mosok kezet).
P.: Milyen jövőre vonatkozó terveitek vannak, milyen fellépések várhatóak? A fellépéseiteket figyelemmel kísérve a motoros találkozók majdhogynem állandó vendégei vagytok. Honnét származik a lóerők szerelmeseinek zenekar iránti szeretete?
T.W.: Ez egy érdekes kérdés. Erre pontos választ talán a meghívóink tudnának adni. De annyi bizonyos, hogy ahol egyszer játszunk, ott majdnem mindig hosszútávú együttműködés várható. A motoros berkekbe nem könnyű bekerülni, pedig érdemes, mert ezek a fazonok állandóan buliznak, így megfelelő mennyiségű koncertet szállítanak a zenekarnak. Egy kisebb club hívott meg először, miután megtankoltam az elnök verdáját még benzinkutas koromban. Hogy világos legyen a történet: akkoriban egy benzinkúton melóztam és a CD lejátszóba valahogy mindig az én lemezeim kerültek. Asszem, éppen Garry Primich-et döngettem. Megkérdezte az arc, hogy milyen zene ez? Ugye nem a rádió? Elmondtam, hogy én pont ilyet játszok a zenekarommal, és csak tévedésből vagyok kutas. Ettől kezdve majd az összes nagyobb Motor Meetingen ott voltunk. Kellett már nekik a friss hús. Unták már a Blöróékat (Blues Company) és az öregebb un. motoros bandákat. Egyébként Ők nem az a táncolós nagyon tapsolós közönség, de miután interaktívvá teszem a bulit és mindenkit megvokáloztatok, úgy tapsolnak és táncolnak, mintha muszáj volna.
Persze nem csak a motoros társadalomnak játszunk. Meghívást kaptunk Szlovákiába a legendás „DOBRO FEST”-re, ahol idén a Tom White Harp User képviseli kis hazánkat. A napokban küldtem el a stage ride-ot. Tehát sínen vagyunk, mondhatni. Kisebb turné szerveződik Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre a szentgyörgyi napok fesztiválon, ill. még két koncerten játszunk.
Idén is ott leszünk Kapolcson és ha minden igaz a Szigeten is.
Hosszabb távú terveink: talán furán hangzik, de igaz. Gőzerővel elkezdtünk próbálni egy vadiúj műsort. Régi vágyam rockabilly-t játszani. Annyi energia és sokoldalúság van ebben a műfajban, mint talán semelyik másban. Benne van a boogie-woogie, a swing, a country, a blues, a rock and roll és mindez megfűszerezve rengeteg vadsággal, szexualitással. Egy 35 perces blokk már bele van illesztve a műsorunkba. Mondhatom, hatalmas sikere van. Ha kész lesz a teljes műsor, különválasztjuk a megszokott Tom White produkciótól és új néven, új CD-vel, új website-al kezdem majd terjeszteni.
P.: Nem a zenédhez kapcsolódik, de úgy gondolom megkerülhetetlen a kérdés. Ismert, hogy mint sportoló jelentős sikereket értél el, kétszeres kyokushinkai magyar bajnok vagy. Milyen jelenleg a viszonyod a sporttal, tudsz e időt szorítani rá?
T.W.: Igen. Szerencsére az életvitelem és a munkaidőm kezdete (de. 10 ó) lehetővé teszi, hogy heti négyszer edzek. Nekem a tréning olyan, mint másnak a fogmosás. Kell. Ettől leszek kiegyensúlyozott és a fölös energiáim nem a szeretteimen töltöm ki, hanem a súlyzókon és a boksz zsákon. Na és persze, vagyok annyira hiú, hogy formában tartsam a testem, akkor is, ha ez időbe és pénzbe is kerül.
Aki ezt a riportot olvassa, nem is tudom, mit gondolhat? Ki ez az ember? A megszokott bluesman recepttől igen messze áll. Szoktak is igen érdekes pillantásokat vetni rám a közönség soraiból néhányan. De szerencsére ez csak addig tart, míg el nem indul a show.
A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.
Pampalini
Budapest Blues Fesztivál 2007
2007-03-10 | koncertajánló
Idén, 2007. március
17-én ismételten megrendezésre kerül immár negyedik alkalommal a
Budapest Blues Fesztivál. A szervezők a fellépők kiválasztásakor a
műfaji sokszínűségre helyezték a hangsúlyt, a koncertek két színpadon
zajlanak. Az idei fesztivál leghíresebb előadója Otis Taylor, aki hosszú kihagyást követően 1995-ben tért vissza a blues zenéhez, az igazi áttörést a 2001-ben megjelent White African című lemeze hozta meg a részére. Szövegei szókimondók, társadalmi témákról, megtörtént eseményekről szólnak, zenéjének különlegessége, hogy dobos nélkül adják elő. 2007. február végén Definition Of A Circle címmel új lemezzel jelentkezett, melyen vendégzenészként közreműködött a blues-rock gitáros Gary Moore, a szájharmonikás Charlie Musselwhite, a jazz zongorista Hiromi Uehara és Ron Miles trombitán.
Harmadik alkalommal koncertezik hazánkban Terry Evans, aki első jelentős sikereit Bobby King-gel duóban érte el, majd Ry Cooder együttesében világhírűek lettek. 1993 óta szóló lemezeket jelentet meg, a blues és a soul a vérében van, amit a nagyszerű koncertjein bizonyít.
Az Elizabeth Lee’s Cozmic Mojo-t a texasi énekesnő Elizabeth Lee és három olasz zenész (Cozmic Mojo) alkotja, stílusuk nehezen behatárolható, zenéjük talán a delta blues rock és a texasi rock and roll keverékeként definiálható.
A fellépők közt idén is megtalálható egy német blues csapat, a Crazy Hambones,
a zenekar tagjai a gitáros-énekes Peter Krause, a szájharmonikás Henry
Heggen és a dobos Michael Maas már több blues formációban bizonyította
tehetségét. A trió a negyvenes-ötvenes évek klasszikus memphisi és
chicagói blues-át játssza.Olaszországból, a Milánó közeli Arlunóból érkezik a Family Style, a zenekart Marco Limido (gitár) alapította öccsével, Franco-val (ének, szájharmonika), valamint unokatestvérük Davide Bianchi-val (basszusgitár), kiegészülve az elérhető legjobb olaszországi session dobosok egyikével, aki jelenleg Stefania ’Pretty Baby’ Avelani.
A fesztiválon magyarországi blues formációkkal is találkozhatunk, a nagyszínpad programját Tamás Katona Jr. nyitja. Ifj. Katona Tamás színpadi karrierje tizenéves korában kezdődött, az azóta eltelt időben számtalan híres magyar és külföldi blues muzsikussal zenélt. Játékát először a PMD Blues Band lemezein hallhattuk, első szólólemeze a tavalyi évben Let Your Fingers Bleed címmel jelent meg. Az ifjú zenész Stevie Ray Vaughan-t, Albert King-et és Jimi Hendrix-et tartja példaképének, ami játékában érződik. A koncerten Kepes Róbert (basszusgitár), Mezőfi ’Fifi’ István (dob) és Neumann Balázs (zongora) kíséri.
Gál ’Boogie’ Csaba a Someday Baby nevű formációjával lép fel, zenéjük a tradicionális blues és a groove-os sound-ok keveréke. ’Boogie’ társai a zenekarban Mazura János (tuba, jug), valamint Kárpáti Zoltán (dob, ütőshangszerek).
A fellép még a Rambling Blues
nevű akusztikus blues formáció is. A zenekart 1994-ben Király Vajk
(ének, gitár, kazzo) alapította, Tóth Anettával (ének) és Hrabovszky
Tamással (szájharmonika). 1996 óta velük zenél Szabó Csaba
(ütőshangszerek, mosódeszka), de sajnos közben Tóth Anetta elhagyta a
zenekart. Eddig egy lemezük jelent meg 2000-ben Tissassippi címmel, repertoárjukban klasszikus country blues-ok és ragtime-ok találhatóak.A koncertek mellett hangszerbemutató és lemezbörze is lesz. A fesztivál 15 órától kezdőd
Pampalini
Shabby Blues Band: V.
2007-03-07 | kritika
A zalaegerszegi Shabby Blues
Band a megalakulásának 15-ödik évfordulója alkalmából 2006. november
hónapban nagyszabású születésnapi koncertet adott, egyben a megjelenő
ötödik lemezük lemezbemutató koncertjét tartotta.Érdeklődve vártam az új lemezt, hisz kíváncsi voltam hol tart a csapat, rég halottam felőlük.
A Shabby Blues Band 1991. szeptemberében alakult Zalaegerszegen, a megalakulás után 4 évvel már szerepeltek a II. Paksi Nemzetközi Blues and Rock Fesztiválról készült CD-n, valamint kazettán a Linda Lu című szerzeménnyel. A zenekar első, önálló kazettája 1996-ban jelent meg A blues rabul ejtett címmel, majd ezt követte 1999-ben a Jó idők - rossz idők című anyaguk. A tízéves jubileumi buliját 2001-ben tartotta a zenekar, melyet rögzítettek és megjelentettek Live Shabby Blues címmel. A koncerten minden olyan zenész fellépett, aki valaha is szerepelt az együttesben. Eddig a megjelent lemezekre többnyire feldolgozás számok kerültek, azonban az ezt követő időben hozzáfogtak saját számok írásához, melynek eredménye a 2003-ban megjelent Kísért a múlt című CD, melyen csakis saját számok szerepeltek.
Az új lemezen is a 10 számból 7 saját szerzemény, 3 pedig feldolgozás nóta. A zenekar a chicago blues-tól eltávolodva megtalálta a saját hangját, ebben segítségükre volt a gitáros Salamon Attila, aki a 4. lemeztől játszik a csapatban. A magyar nyelvű szövegeket egy szám kivételével -melynek a szerzője Pál ’Shabby’ Fecó-, az énekes Molnár Zsolt írta, melyek az életvitelét fejezik ki, többnyire párkapcsolatokról, a ’szebbik nemről’ szólnak, frappánsan megfogalmazva. A fiúk a feldolgozás számokat is magyar nyelven adják elő. Az új lemez mind zenei szempontból, mind a szövegvilágát tekintve nagyon egységesre sikerült, nekem a Bluesban feszülő, a Még nem tudom és a Csalódás a kedvencem.
Úgy gondolom, meg kell még említeni a lemezen vendégzenészként közreműködők neveit: Angyal ’Endzsi’ Tibor - ének, Bogdán Noémi - vokál és Polgár Péter - gitár.
A jubileumi koncerten a Shabby előtt Zsoldos ’Báró’ Zoltán játszott, és a fiúk a bulira ismételten meghívták valamennyi volt zenésztársukat. Az egész koncert anyagát beszélgetéssel kiegészítve rögzítették, melyet dupla DVD-n jelentettek meg.
A CD, valamint a DVD megrendelhető Kránitz Tónitól, a zenekarvezetőtől (Tel.: 92/325-221, 30/307-8930).
A zenekar tagjai:
Molnár ’Manó’ Zsolt - ének
Kránitz Tóni - szájharmónika
Salamon Attila - gitár
Pál ’Shabby’ Fecó - basszusgitár
Kovács Barnabás – dob
Szerzői Kiadás, 2006
Pampalini
Vas Zoltán - Halper László - Lengyel Attila: Bluesügyi Hivatal
2007-03-04 | kritika
Korábban már foglalkoztunk a
Bistro Blues Band lemezével, akkor magam is azt gondoltam, hogy ez már
a múlt, de tévedtem, hiszen itt van egy 2006-ban megjelent CD, amin Vas
Zoltán - Halper László - Lengyel Attila trióban játszik.Vas Zoli régóta kitartóan műveli a bluest, s bár nem ért el látványos és zajos sikereket, mégis a neve biztosíték a színvonalas muzsikára. A 70-es években kezdett el bluest játszani egy Jerry Silverman kottáskönyvből, majd 1975-ben találkozott Bocskai Istvánnal. 1991-ben jelent meg a Bistro Blues Band-nek lemeze -amelyben mindketten játszottak-, ez volt az első hazai akusztikus blueslemez. „Ő a hivatalnok ott, ahol hív a Dalnok, és megsüvegeli a bluest, dekoltázs nélkül. Divatfi, akinek fejfedőszállítói címéért térden állva könyörög Frank London és Joe Zawinul, de Fidel Castro is szívesen lecserélné agyonmosott olajzöld uniformisát az ő sóska árnyalatú dzsekijére.” - írta róla Göbölyös N. László.
Halper Lászlóval először 1989-1990-ben játszottak együtt a Bluesügyi Hivatalban, aki alapvetően jazzgitáros, jazzszakon végzett a konziban. Az utóbbi években főleg kettesben játszottak, míg nem találkoztak egy jó herflissel, a szolnoki Lengyel Attilával. Vendégként közreműködik a CD-n Viszló Éva, Ő Vas Zoli párja, kisfia édesanyja.
Magánkiadásban jelent meg a Bluesügyi Hivatal című CD, amely egykori elektromos bandája nevét viseli. Ezen az utóbbi harminc évben született felvételeinek legjava található, 17 dal, 17 kesernyés, kesergős szerzemény, a mindennapi helyzeteket bemutató, kommentáló dalgyűjtemény.
A Telefon blues-al indít a korong, ami a korábbról ismert Délután (Gézukám) párja is lehetne.
Blues van, szól a második szám címe, s tudjuk nincs menekvés, most a sötétebbik oldalra hívnak minket táncba.
Az Augusztus 6. blues is egy fanyar szerzemény, s búsulnék tovább, de jön Mondén hangulat, ennél egy kicsit feldobódok, s örömmel állapítom meg, hogy milyen kellemes hangja van Viszló Évának.
A sor még folytatható lenne, hiszen olyan kiváló szerzemények vannak a korongon, mint a Késes, Van az úgy, Durva világ, durva élet.
A CD-n központi helyet foglalnak el Vas Zoli szövegei, ezért mivel is fejezhetném be jobban e recenziót, mint egy Vas Zoli idézettel:
“Ne zuhanjál össze, ember
Arra a csöpp kis időre még!
Ne menjél a falnak, ember,
Mér' mennél már most rögtön szanaszét!"
Szerzői Kiadás, 2006
Turista
Megjelent Otis Taylor új lemeze
2007-03-01 | hír
2007. február 27-én Definition Of A Circle
címmel új lemeze jelent meg Otis Taylor-nak. A lemez 12 számot
tartalmaz, a dalok a megszokott társadalmi mondanivalókról, megtörtént
eseményekről szólnak. A lemezen különböző stílusokat képviselő zenészek
vendégszerepelnek: a blues-rock gitáros Gary Moore, a szájharmonikás
Charlie Musselwhite, a jazz zongorista Hiromi Uehara és Ron Miles
trombitán, valamint Taylor lánya Cassie basszusozik és énekel.A lemezt a Telarc Records adta ki.
Otis Taylor a közeljövőben Magyarországon is koncertezni fog, fellép 2007. március 17-én a Petőfi Csarnokban megrendezésre kerülő Budapest Blues Fesztiválon.
Számcímek:
1. Little Betty
2. Black's Mandolin Boogie
3. Looking Over Your Fence
4. They Wore Blue
5. Few Feet Away
6. Something In Your Back Pocket
7. My Name Is General Jackson
8. Love and Hesitation
9. Maharaja Daughter
10. Long Long Life
11. Mexican Cowboy
12. Lifetime Of Freedom
Pampalini
