Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Archívum

Petra Börnerova Band feat. Benkő Zsolt koncert
2006-11-28 | koncertajánló


A Petra Börnerova Band feat. Benkő Zsolt zenekar ad koncertet 2006. december 08-án a budapesti Fat’s Mo Music Club-ban. A zenekar 2005-ben a Nyírbátori Bluesfesztiválra alakult, és 3 nemzet zenészeiből áll. A bandát a cseh Petra Börnerova (ének), a szlovák Tomás Bobrovniczky (dob), valamint Benkő Zsolt (gitár), Bornemissza Ádám (basszusgitár) és Tánczos István (szaxofon, ének) alkotja.
2005-ben koncert CD-t jelentettek meg Live at Stará Pekárna címmel, műsorukban megtalálhatóak az ’50-es évek blues-ai, csakúgy, mint a modernebb blues dalok.
A koncerten vendég Horváth Misi szájharmonikán.

A zenekar másnap a Paks, Dunakömlődi Faluházban játszik az idei Gastroblues Fesztivál felvételeit tartalmazó 3 DVD-t és 2 CD-t bemutató koncertek alkalmából.

Pampalini


Tommy K. Jr. And Full Blast lemezbemutató koncert
2006-11-27 | koncertajánló


Mint ahogy régebben írtam, 2006. szeptemberében megjelent ifj. Katona Tamás bemutatkozó lemeze Let Your Fingers Bleed címmel.
A lemezbemutató koncertre 2006. december 08-án a budapesti A38-as hajón kerül sor.
Az előzenekar a Happy Bluesday.


Pampalini



Hungarian Harmonica All Stars: Fishers
2006-11-26 | kritika


Igazi örömünnep volt november 11-edike a szájharmonika szerelmeseinek, hiszen ekkor tartották a II. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivált, s erre a napra időzítve jelent meg a hazai harmonikások felvételeit tartalmazó CD Fishers címmel.
A CD ötlete Oláh Andortól származik, ezt finomította Pribojszki Mátyás.
Hat harmonikás szerepel a felvételeken: Ferenczi György, Big Fat Chubby (Besenyei Csaba), Pribojszki Mátyás, Oláh Andor, Flór Gábor, Szabó Tamás és mindenki két számban játszik.
A szőke hölgyek dicséretével kezdődik a CD, amin Ferenczi György herflizik. Az általa játszott két tétel korábban már szerepelt a Csárdafunk lemezén, erre a korongra még a Mizörög című szám került fel. Ferenczi György pár éve szeretett bele a népzenébe, amikor elment egy Méta koncertre, azóta próbálkozik a blues és a népzene párosításával, ez a törekvés a Mizörög-ön hallatszik határozottabban.
Big Fat Chubby-t már hallhattuk a Pawn Shop Freight Train albumán, most duóban ill. trióban ad elő egy számot. A Boll Weevil egy tradicionális szám, míg a From Your Own inkább jazzes ízeket hoz. Volt szerencsém őket a közelmúltban élőben is hallani, mindenképpen oda kell figyelni rájuk, még sok kellemes percet szerezhetnek.
Pribojszki Mátyás 2003-ban alakította meg a Pribojszki Mátyás Quartet-et. A két szám közül az egyiken most is velük játszik (Red Top), míg a Nyomjad a gombot-ban tőle szokatlan terepre merészkedett, gépi alapú, rappeléssel kísért számban fújja a harmonikát.
Oláh Andor nevét a Dr. Valter & The Lawbreakers nyomán ismerhette meg a nagyérdemű, azóta a Big Daddy Wilson & The Misssissippi Grave Diggers nevű nemzetközi csapat tagja, és életre hívta a Memphis Gumbo akusztikus blues triót is. Az első számban az előbb említett formációt hallhatjuk, amelyen Little G. Weevil énekel ill. gitározik. Igazi ízes, dögös szám a So Mean To Me, s nem tudok elmenni szó nélkül Szűcs Gábor játéka mellett. Az egyik legtehetségesebb gitárosnak tartom Őt, aki egyedi „fekete” hanggal és sound-al rendelkezik.
Flór Gábor Toots Thielemanns hatására kezdett kromatikus harmonikán játszani. A blues mellett hamar a jazz felé fordult az érdeklődése, s Charlie Parker hatására szaxofonozni is tanult. Két számában kromatikus harmonika, accordion, basszus felállásban játszanak, számomra az argentin tangó hangulatát idézik meg.
Szabó Tamás 1983-ban lépett először a színpadra. Tudni kell róla, hogy folyamatosan kísérletezik - nem ragadt le a bluesnál -, folyamatosan új ötletekkel jelentkezik. Itt elsőként a Roll Your Own tételben játszik szólóban, ill. sok-sok harmonika lett egymásra keverve. Ennél a számnál nincs mese, elő kell kapni a harmonikát, s a hallgatónak is fújni kell, egy újabb színnel gazdagítva az elhangzó szerzeményt. A Mozes Fantasy egy Paganini adaptáció 2004-ből.
Ez a korong nem minden előzmény nélkül való, hiszen 1999-ben jelent már meg egy Magyar Szájharmonikás Antológia, s lesz még folytatása is, akkor a fiatalabb generáció tagjai közül válogatnak.

Turista


Cuby + Blizzards: Trippin’ Thru A Midnight Blues
2006-11-21 | kritika


Mivel egy régebbi lemezkritikámban foglalkoztam már a Livin’ Blues zenekar Wang Dang Doodle című lemezével, szükségét látom, hogy bemutassam a ’60-as, ’70-es évek másik meghatározó hollandiai blues zenekarának, a Cuby + Blizzards-nak az általam legjobbnak tartott lemezét.
A zenekar 1964-ben alakult, létrehozásában döntő szerep hárult Harry ’Cuby’ Muskee-ra és Eelco Gelling-re. A zenekar egyéni Chicago blues-on alapuló hangzása a második Groeten Uit Grollo című 1967-ben megjelent LP-re forrta ki magát, mely hangzásvilág jellemző az ezt követően megjelenő a Trippin’ Thru A Midnight Blues című lemezre is.
A lemez 1968 őszén jelent meg, 9 számot tartalmaz. A nyitó dal a Checkin’ Up On My Baby egy Sonny Boy Williamson feldolgozás, melyben szerepel egy háromtagú fúvós kórus, csakúgy mint a Fell So Bad-ben, Lighnin’ Hopkins dalában. A Down The Road-ban bottleneck gitárral kísérik Harry ’Cuby’ Muskee énekét, a Feelin’Low Down-ban, mely egy ’Big’ Bill Broonzy szerzemény, pedig egy szájharmonika szólót halhatunk az énekestől. A Window Of My Eyes egy lassú blues és találhatunk a lemezen még egy Elmore James (The Sky Is Crying) feldolgozást is.
A fent említett két lemez mellett még az 1969-ben kiadott Appleknockers Flophouse című lemez tartozik a Cuby + Blizzards meghatározó anyagai közé.
 
Pampalini


Örömzenei vándorlás - Jamboree Gospel turné sorozat
2006-11-21 | koncertajánló


2006. decemberében ismét hazánkban turnézik a 6 tagú Breeze Gospel együttes. A zenei gyökerek a tradíciókból táplálkoznak, de különleges hangzásukkal új színt hoztak a tradicionális gospel világába.
De olvassuk inkább Oláh Andor, a Jamboree Produkciós Iroda Művészeti Igazgatójának a sorait:
 „A Jamboree egy öröm zenei sorozatot indított el, ami Európa számos országán keresztül haladva érkezik hozzánk.
A korunk nehézségekkel küszködő emberének kevés alkalma nyílik arra, hogy az igazi értékeket közvetítő előadásokkal találkozzon.
A sorozat a közönséget egy intimebb szférába invitálja, ahol a nyitott állapotú örömzene részeseivé válhat, egy pozitívan telített lélekzene ajándékait élvezve.
Ezen az estén rájöhetünk arra is, hogy mennyire kevés szükséges a boldogsághoz, az örömforrás egyik legősibb formája jelenik meg a színpadon, az ének. Ezeken keresztül juthatunk el a végtelenbe.
Az örömzenei vándorlás kivezet bennünket az árnyék hűvösségéből a bársonyosan meleg fényre.
A tradicionális gospel az idő haladtával különböző irányokba indult el és érdekes, színes világot épített ki magának a különböző zenei stílusoknak köszönhetően, de a gospel semmit nem vesztett az erejéből.
A sorozat első résztvevői a Breeze Gospel fekete kórus. Öt hölgy és egy zongorista, sajátos előadásmódjuknak köszönhetően máris komoly helyet foglalnak el a világzene palettáján.
Életformájuk a muzsika, nyitott szívvel és teljes átadással szereznek hitelt maguk és a gospel számára.
A Breeze a tradíciókból építi saját világát, ami egy reményteljes jövőt biztosít számukra.”

A zenekar tagjai:
Sandra Drakes – vokál
Saskia Lie Atjam – vokál
Cosmea Panka – vokál
Laura Richardson – vokál
Niza Udenhout – vokál
Elvis Ediagbonya – zongora

A koncertek:
2006. dec. 3: 18 óra Baja - Református templom / Deák Ferenc utca
2006. dec. 4: 19 óra Budapest - Belvárosi Színház / Károly krt. 1-3.
2006. dec. 5: 20 óra Pécs - Ifjúsági Központ Ifjúsági Ház
2006. dec. 6: 20 óra Zártkörű
2006. dec. 7: 19 óra Békéscsaba - Evangélikus kistemplom / Luther-Baross utca sarok
2006. dec. 8: 20 óra Zártkörű
2006. dec. 9: 19 óra Szentendre - Barlang / Duna korzó 11/a
2006. dec. 9: 22 óra Visegrád - Don Vito / Fő utca 83.

Pampalini


John Jackson: Front Porch Blues
2006-11-19 | kritika


Meg kell, hogy emeljem a kalapom John Jackson előtt, annyira magával ragadott, lekötött archaikus stílusa, s meleg bariton hangja e lemezét hallgatva.
„Az ujjpengetős country blues, ragtime gitározás mestere… Érzéki, sármos zene.” – írta a Washington Post róla.
1924. február 25-én született a virginiai Rappahanock megyei Woodville-ben, tizennégy testvére közöl Ő volt a hetedik gyermek. Szülei farmerok voltak. Hat évesen kapta meg az első gitárját, egy használt Victrolát, amellyel magába szívta a blues és a country muzsikát, olyan zenészeket hallgatva, mint Blind Lemmon Jefferson, Blind Blake, Blind Boy Fuller, Uncle Dave Macon és Jimmie Rodgers. Tíz évesen találkozott egy fegyenccel, aki megtanította gitárját áthangolni és úgy slide-ozni rajta.
A ’30-as, ’40-es években szüleivel játszott különféle partikon, de egy időre otthagyta a zenélést. Később, a ’60-as években egyik barátja eladta neki a gitárját, ekkor újra elkezdett játszani.
1965-ben az Arhoolie-Records megbízásából dalokat rögzített a készülő Blues And Country Dance Songs From Virgiana című albumhoz.
1986-ban a The National Endowment a National Heritage Fellowship művészeti díjjal jutalmazta meg.
1999-ben jelent meg az Alligator Records-nál a Front Porch Blues című albuma. A korongon olyan ősi bluesokat ad elő, amelyeket először gyermekkorában hallott és játszott.
A virginiai énekes zenéje úgy határozható meg, mint az East Coast Piedmont blues, a ragtime, a folk és a hillbilly dalok, balladák keveréke.
Ha a kedvenceimről kellene írnom szinte az összes elhangzó számot leírhatnám. Az album a lassú Railroad Bill-el indít, amit az apjától tanult, majd a sokak által sokféleképpen játszott tradicinionális C.C. Rider-el folytatódik. A Death Don’t Have No Mercy egy mélyen spirituális darab, amit John Jackson egyik barátja Gary Davis írt. A Chesterfield a cigerettáról szól, a Just Because egy tempósabb szám. Ahogy egymást követik a dalok, azt veszem észre, hogy mennyire le vagyok nyűgözve, s hogy „tekernék” vissza az egyes számok elejére, de az album vége fele is olyan gyöngyszemek sorakoznak, mint az érzékien gyöngéd instrumentális Rappahannock Blues, vagy a ragtime fűszerezésű The Devil He Wore A Hickory Shoe.
John Jackson 2002. január 20-án halt meg májrákban. A közönség mindig becsülte Őt, mivel játékán átsütött romlatlansága, szenvedélyessége, mert szívből játszott, mert valódi volt!

Alligator Records, 1999
10/10

Turista


Új CD a hazai harmonikásoktól
2006-11-16 | beszélgetések


Új albummal jelentkeztek a hazai harmonikások, melyen Pribojszki Mátyás, Ferenczi György, Szabó Tamás, Besenyei Csaba, Oláh Andor és Flór Gábor játéka hallható.
A produkció egyik „motorját” Szabó Tamást kérdeztem.


Turista: November 11-re jött ki egy új szájharmonikás CD, FISHERS címmel. Úgy tűnik, hogy egyre jobban összefognak a hazai harmonikások.
Szabó Tamás: Bár csak igazad lenne! Persze ez a kijelentésem talán sokkal pejoratívabban hangzik, mint ahogyan értem. Igen valamilyen kohézió van. Pribojszki Mátyás kollegám, amikor nekikezdett a lemez összeállításhoz, akkor többek között abból indult ki, hogy szükség van egy ilyen válogatásra, hiszen annyi jó harmonikás van hazánkban akik viszonylag kevés publicitást kapnak, s ha már nem kapkodnak értünk a kiadók, akkor csináljunk közösen együtt valamit. A lemezen játszó harmonikások közül Flór Gáborról, Besenyei Csabáról viszonylag keveset lehet hallani. Azt gondolom, hogy ez az alapgondolatiság, (magasztosság nélkül mondható) európai. A lemezre felkért előadók mindegyikének időben lett szólva, hogy gondolkodjanak, milyen számokkal szeretnének rajta lenni ezen a lemezen. A számok végső leadásának megvolt a pontos határideje. Ám a nagy kohézióban kiderült, hogy egyes kollegák arra nem méltatták a lehetőséget, hogy önerőből elkészítsenek két számot (hozzátenném, hogy ma nem egy óriási összeg elkészíteni két számot egy stúdióban, hiszen rengeteg kapcsolatunk van, ahol nevetséges áron, igazán jó minőségben lehet dolgozni). Nos, a vége az lett, hogy Matyi saját zsebből finanszírozta a stúdió költséget. Sajnos más, kisebb gondok is voltak, részint a hitetlenségből adódóan, részint (bocsánat a kifejezésért) a beleszaromság miatt. Nehézkesen, de összeállt az anyag. A végeredmény: napvilágot látott egy zeneileg igazán izgalmas, a harmonikázás sok árnyalatát bemutató, jó lemez!
Tudom, nem éppen egy jó CD ajánló, ahogy kezdem a válaszokat, de a kérdésedre ez a szépítés nélküli válasz.

T.: Kinek az ötlete volt ez a kiadvány? Kik az ötletgazdák?
Sz.T.: Az eredeti ötlet Oláh Andortól származik, amit Matyi finomított. Én igazából a lemezborító elkészítésével voltam megbízva, a tervezéssel, kivitelezéssel. Nagy munka áll mögöttünk. Amire igazán büszke vagyok, hogy bebizonyosodott, az évek alatt munkatársnak választott „segítők”, háttéremberek, igazán profi munkát végeztek most is. Gondolok itt Antalfai László - fotósra, Korényi János - festőre (aki olajképet festett a lemezre, s megrendeléseit tette félre az ügy miatt) Karginov Allenra, akivel a grafikai munkákat végeztük „heteken át”, Nemes Nagy Péter barátomra, aki összefoglalta egy - egy előadóról a fontosabb tudnivalókat, úgy, hogy összesen 10 mondat volt adva előadónként, és még sorolhatnám.

T.: Tekinthető ez a nyugaton oly nagy sikerű harmonikás szuperprodukciók (pl.: Superharps, Harpattack!) magyar megfelelőjének?
Sz.T.: Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Nem, mert ez a lemez végül is egy válogatás album, hogy milyen irányzatokban játszunk 2006-ban, nem pedig arról van szó, hogy egy kiadó összeboronál 12 számot ilyen olyan harmonikás duetteket. Egykoron nagyon izgalmas volt, s nekem is csillogott az első SUPERHARPS session CD-nél a szemem, jó volt hallani a James Cottont, ahogy herflizik miközben Carey Bell énekelt. De a második ilyen jellegű lemez leleplezte, hogy miért is született már az előző. Csupán egy ügyes üzleti fogás, ami nem baj, mert jó felvételek maradtak a világra. Valahogy azonban visszatetsző, hiszen 60 éves bácsik, 40 éves pályafutásuk alatt nem készítettek közös felvételeket, akkor annak biztosan voltak okai (lehet, részemről ez egy magyaros gondolkodás). A Matyit ismerve, s a CD előállítási költségeit átlátva, ebben az esetben nem igazán beszélhetünk az üzleti sikerről, inkább a magyar kultúra egy dokumentálásáról. „Fanatizmusról”, megszállottságról.
Erre a lemezre is készült egy közös örömszám, de sajnos technikai okok, s az idő hiányában nem kerülhetett rá a korongra. Igazán sajnálom.

T.: 1999-ben készült egy Magyar Szájharmonikás Antológia. Milyen volt annak a visszhangja?
Sz.T.: Igen, valójában ez már a II. válogatás CD valójában, hiszen az elsőt ’99-ben, Oláh Andor már elkészítette.
Én csak kívülállóként tudom elmondani a véleményem, pedig abban is derékig benne voltam. Más koncepció volt, az egy olyan antológia, ahol az elmúlt 50 év harmonikásaiból válogattunk. Sok archív felvételt tettem bele a gyűjteményemből, többek között az ABC trió, Sárközi Pál és a Barabás Trió régi hanganyagait, s az első általam ismert szájharmonikás felvételt, amely 1941-ben készült. S úgy látszik, az élet ezeknek a CD-nek borítótervét nekem szánta. Jól eső érzés!
Visszhang? Talán korai volt. Nem jutott el igazán a közönséghez, ahhoz a réteghez, akik a harmonikázást szeretik, pedig azt kell mondanom, hogy tartalmában, bizonyos aspektusból sokkal egyedibbre sikerült, mint a mostani, de nem szabad összehasonlítani.

T.: Milyen terveitek vannak még?
Sz.T.: A FISHERS CD-t, úgy időzítettük, hogy a Harmonika Fesztiválon lehessen először kézbe venni. Maga a lemezre került számok egy koncert keretében hangzottak el, bár részemről, sajnos nem tudtam eljátszani, mert az én általam feltett számok, hangzásban s hangszerelésben bonyolultabbak, mint a többieké (bocsánat).
Egy igazi ünneppé vált a fesztivál, nagyon jó hangulatban, s méltón látott napvilágot a CD. Jövőre, szintén tervezzük a CD megjelenését, ám arra olyan magyar előadók felvételeit tennénk, akik a legfiatalabb generációból kerültek színpadra, többnyire még ismeretlen harmonikásokét.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

A CD-n szereplő számok:

01. A Szőke Hölgyek Dícsérete (Ferenczi) - 2005
02. Boll Weevil (traditional) - 2006
04. So mean to me (James) - 2006
08. Crazy Harper (Oláh) - 2006
07. From The Bottom (Miller) - 2006
09. Nyomjad A Gombot (Glaser) - 2006
03. Red Top (Ammons) - 2006
05. Scotch On The Rocks (Thielemanns) - 2006
06. Roll Your Own (Szabó) - 1994
10. Mozes Fantasy (Paganini-Szabó) - 2004
11. My Little Suede’s Shoes (Parker) - 2006
12. Mizörög (Ferenczi) - 2005

Turista


Blues a Petőfi Rádióban
2006-11-15 | hír


A Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.
Az adás időpontja: 2006. november 21.


Leforgatásra kerülő felvételek:

1. Pribojszki Quartet: Red Top
2. Big Fat Chubby és Molnár Botond: Boll Weevil
3. Shabby Blues Band: Csalódás
4. Shabby Blues Band: Baby-Baby
5. Etta Baker: Crow Jane
6. Sonny Terry & Brownie McGhee: Trouble In Mind
7. Cephas & Wiggins: Seattle Rainy Day Blues
8. Al "Coffe" McDaniel: You Give Me The Blues
9. Erich "Bobo" Procházka: Dust My Broom
10. Jana Kirschner: Woman Be Wise

Turista


II. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál
2006-11-05 | koncertajánló


2006. november 11. 16:00
A38


11 év után, a múlt év ősszel megrendezett fesztivál óriási sikerének köszönhetően, idén ismét megrendezésre kerül, immáron a II. Budapesti Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál.

Talán kevesen tudják, hogy a harmonika története a kínai kultúrához kapcsolódik. Körülbelül négy és félezer évvel ezelőtt Haung-Tei császár uralkodása idején már próbálkoztak rezgő bambusznádat felhasználva, zenei hangot előállítani.
A szájharmonika kialakulásához igen sokan járultak hozzá. A XVIII. században egy ír feltaláló, Richard Pockridge próbálkozott először játékra alkalmas hangszert előállítani, stabil csiszolású üveg felhasználásával.
Az ír kísérleteit Benjamin Franklin folytatta, és Ő nevezte először harmonikának a hangszert. Tényleges feltalálóként azonban a thüringiai Christian Friderich Buschmannt tartják.
A szájharmonikázás Magyarországon a II. világháború előtt vált különösen népszerűvé. Madaras Árpád zenetanár Szájharmonika-iskola és album címmel közismert népdalokkal és cserkészindulókkal jelentetett meg tankönyvet 1941-ben.
A világháborút követő időszakban élték a fénykorukat a szájharmonika zenekarok. Az 1970-es években a hangszer zenei alkalmazása háttérbe szorult, csak a 80-as évek első felében kibontakozó "blueskocsma-mozgalom" adott újabb lökést a harmonikázásnak.
Ezen rendezvény célja, hogy alkalmat adjon a hangszer szerelmeseinek, hogy élőben meggyőződjenek a szájharmonika sokszínűségéről.
Az este első fellépője 18 órakor a Grapefruit Moon nevű formáció, Fórizs Balázs - herfli, Molnár Botond - ének, gitár, Szabó Gergő - nagybőgő közreműködésével.
Az est második fellépője az idén 35 (!) éves, többszörös "arany kóta" díjas, Európa szerte ismert Mihálygergei Szájharmonika Együttes.
19 órától a hazai szájharmonikások jeles képviselői: Ferenczi György, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Flór Gábor, Besenyei Csaba, Oláh Andor egy csapatot alkotva mutatják be a fesztivál napjára megjelenő közös CD-jüket: "FISHERS" címmel.
A rendezvény legnagyobb sztárja, az Új-Zélandi Brendan Power és zenekara. Az Ő nevét több száz hanghordozó borítóján olvashatjuk, mint vendégművész, így pl.: Sting, Desree, Van Morrison, de hallhatjuk több tucat Hollywood-i film zenéjében is.
Az est másik főszereplője a világ szinte legtöbb országában fellépő Egidio Juke Ingala Milánóból, Olaszországból. Az Ő szájharmonikázása a vidám West Coast Blues-on alapszik, rengeteg boogie-woogie-val fűszerezve.

Lesz még: fotókiállítás, filmvetítés, szájharmonika kiállítás és vásár, éjfél után Jam Session!

Turista



Két zenész, három lemez
2006-11-02 | kritika


A szóban forgó két zenész vérbeli blues-man, akik időtlen idők óta együtt nyomják, hogy mást ne mondjak, a Spo-Dee-O-Dee-ban: a zongorista Nemes Zoltán és a herflis Szabó Tamás. A lemezeik pedig, amelyek a látókörömbe kerültek: Szabó Tamás: „Part Of Silence”, Szabó Tamás – Nemes Zoltán: „All Comes Back”, valamint a Nemes által alapított Jambalaya: „I Just Wanted To Say” című albuma. Valamennyi az MMM Records kiadványa. Bemutatásuk sorrendje tudomásom szerint a kiadás időrendjének is megfelel.
Nos, alaposan kösse fel a fejhallgatóját, aki Szabó Tamás „Part Of Silence”-ére kíváncsi! No, nem a hangminőség tesztelése vár rá, hanem annak a zenei műveltségnek a felszínre hozása, ami ennek a sokrétű, már-már eklektikus (messze nem kizárólag blues) zeneanyagnak a megértéséhez, illetve élvezetéhez szükséges. Félreértés ne essék! Szó sincs arról, hogy alábecsülném az olvasóim zenei műveltségét! Sokkal inkább az a helyzet, hogy Szabó Tamás ebben a tekintetben nagyságrendekkel az átlag fölé emelte a mércét, aminek következtében e sorok írójának sem sikerült minden zenei utalást, illetve egyes feldolgozásokat (netán zenei poénokat) megfejtenie. Bocsánat érte! Azért megpróbálkoznék azzal, hogy a saját (itt-ott bizony, lyukas) szűrőimen átszűrve visszaidézzem a hallottakat.
Az első szám, a „Liber tango” talán a legismertebb Piazzolla-szerzemény hazánkban, így ezzel – kivételesen – könnyű dolgom van. A feldolgozás egyik poénja kiszámítható: ezúttal nem bandoneonon (kvázi tangóharmonikán), hanem szájharmonikán szól a dallam. A groove-okkal simán nyerő lehetett volna nálam, ha nem rakták volna át a ritmusát diszkóba… Bár, valószínűleg az én hibám, hogy nem járok efféle műintézményekbe, ezért nem nagyon díjazom a hozzájuk tartozó zeneféleségeket.
A „Paris-Texas” Ry Cooder muzsikája, Wenders 1985-ös filmjéhez. A groove-ok itt is megjönnek, ám most leginkább az elszállást biztosítandó. A „párizsi” kiindulópont megjelöléséhez némi Edith Piaf-sampler van a segítségünkre. Az út végpontja viszont érzésem szerint személyre szabott. A hallgató akár a saját végállomását is hozzáképzelheti!
A „Calling You” eredetét illetően gondban vagyok. Az alaphangulatát illetően popdal is lehetne, de kár filózni rajta, mert Perjés Katalin éneke és Szabó különös hangú harmonikája úgyis más dimenzióba teszi át. Az ember beleborzong…
Az „Autumn” szerzőjét sem ismerem, csak azt tudom, hogy ezen a lemezen a billentyűs Nagy Szabolcs szólódarabja lett belőle. Rövidke szám, mégis karaktere van!
A „Special Rider” Fekete Jenő szerzeménye, amely gyors egymásutánban kétszer is elhangzik. Az első, szűk kétperces „pub version”-ban a blues-gitárost Szabó Tamással duóban hallhatjuk. Mit mondjak? Amit egy gitár és egy herfli lejátszhat, az itt kérem, „le van játszva”! A második Nagy Szabolccsal kiteljesített, szöveges, angol nyelvű változat Fekete Jenő énekével. A lemez egyik csúcspontja ez a groove-okkal súlyosbított blues-szám, néhány egyéb magaslat mellett.
A „Don Juan” dallama igencsak ismerős, mégsem tudom igazából hová tenni. (Kezdem szégyellni magam.) Afféle „argentin tangó”-hangulata van, de amit Czomba Imre és Szabó Tamás kettőse csinált belőle, az egyszerre modern (ha akarom: szinte hip-hop) és vérlázító, utóbbi a szó jó értelmében.
(A) „The Way I Saw Her” egy Balanescu-darab által inspirált szerzemény, amelyet a fentebb említett úriemberek jegyeznek. A vonósnégyes hangulatát Kövi Artúr Bálint csellója idézi néhol, de a számnak nem ez a legfőbb érdekessége, hanem a legkülönbözőbb zenei világokon átívelő összetettség. Ha lehet, még Blalanescunál is több mindent szintetizál. A kortárs komolyzene ihletettsége blues-zal keveredik, de érezhető a dalban némi tangó-feeling is, és mintha a húszas, harmincas évek színházi zenéi (ld. Kurt Weill) is ott leselkednének a függöny mögött.
Erre hajaz némileg a „Ghost In This House” (amelynek sajnos, szintén csak ezt az előadását ismerem), Szabó Tamás kísértetiesen nagyszerű énekével.
Végre egy szám ezután, ami az, aminek elsőre látszik: az „Etude” szintén rövid lélegzetű szólódarab, a szerző, Nagy Szabolcs előadásában.
A „Sonata In G” pedig sajátos Bach-feldolgozás – két szájharmonikára! Erre varrjon gombot a jó öreg Johann Sebastian!
A „Pinball” szerzősége és előadói nincsenek jelezve, de 41 másodperc zaj-zene jogdíján valószínűleg senki nem fog összeveszni.
És vajon, mit komponálna Vivaldi, ha ma élne? Nagy valószínűséggel épp ilyen muzsikát írna, mint amilyet Szabó Tamás triója kerekített a „Concerto In G”-ből, ezekkel a helyes kis groove-okkal.
A blues-ízű „The Fly Always Finds It”-t Szabó Tamás Bacsa Gyulával együtt jegyzi, az előadását viszont kisajátította magának ezúttal. Az eredmény több mint érdekes!
A „Harmonica Rag” szokatlan hangszer-összeállítású gitár-klarinét-szájharmonika triója ismét olyan zenei világot idéz (száz év mínusz az időben), ami előtte nem kapott helyet a lemezen, olyan előadásban, ami másnak valószínűleg eszébe sem jutna.
Summa summarum, a „Part Of SiLence” különös, mi több: rejtélyes, ám annál nagyszerűbb anyag. Boldog és szerencsés az, aki előtt minden titka feltárul!
Szabó Tamás és Nemes Zoltán „All Comes Back” albumával sok tekintetben egyszerűbb a dolgom. Nem csak azért, mert a stílusa egységesebb, hanem, mert az előadói apparátusa is kisebb: szájharmonika és zongora duójáról van szó alapjában véve, leginkább Nemes Zoli énekével. A dolgot persze, itt sem lehet ennyivel megúszni! Egyrészt, mert a közös bandájuk ismeretében joggal várt boogie-woogie-k sorát balladák, bluesok és egyéb gyöngyszemek teszik változatossá. Másrészt pedig, mert a lemez vége felé vendég-zenészek is közreműködnek, vagyis a duózás mint olyan, nem teljesen igaz.
Igaz viszont, hogy a szűk egyórás lemezanyag elejétől a végéig magas színvonalú, élvezetes muzsikát hallhatunk. Olyat, amelyik méltó alkotóikhoz, ehhez az alaposan összeszokott, összecsiszolódott, „páratlan” pároshoz.
Léphetünk is tovább!
A Nemes Zoli alapította zenekar (Jambalaya) névválasztása kitűnő, amely által a muzsikájuk is behatárolható. Nagyjából, legalábbis. Mert azt, hogy tökéletesen megfejthető lenne, nem mondhatnám! Arról van szó, hogy a jambalaya New Orleans étel-specialitása, ami állítólag igen változatosan készíthető el. Ennek megfelelően aztán a legkevésbé sem unatkozik az, aki a Jambalaya első albumát hallgatja éppen, amely az „I Just Wanted To Say” címet viseli.
Addig, amíg a fúvósok a jazz feelingjét hozzák, Nemes Zoli általában a boogie-t pakolja mellé, néha a bluest, vagy valami egészen mást. Külön érdeme az anyagnak, hogy a hat „autentikus” New Orleans-i nótához úgy tudtak odatenni ugyanannyi sajátot, hogy azok annyira tökéletes egységet képeznek, hogy a lemezborítóra való rápillantás nélkül talán el sem találnám, melyik másik. (Érdekesség, hogy kettő szövegét a több mint egy évtizede „hazánkba szakadt” fekete bőrű amerikai srác, a Trotteles Todd G. Williams írta!) Személyes kedvencem amúgy a kétnyelvű (vagyis, magyarul is megszólaltatott) „It’s Always The Fault Of The Man”, amelyet ezúton ajánlok kedves férfitársaim szíves figyelmébe!
Egy szó, mint száz: ez a Budapesten készült Jambalaya tökéletes csemege!
A kiváló csapat e sorok írása után, 2006. november 30-án ad koncertet a Gödör Klubban. Vendégük a Quimby ütőse, Varga Líviusz lesz, bár Nemes Zoli kapcsán helyénvalóbb lenne A Kutya Vacsoráját említeni. Hát, kíváncsi vagyok! Nem csak arra, hogy mit „főznek ki” együtt, hanem egyáltalán! Még akkor is, ha ezen írás főszereplőinek egyike lép csak a színpadra.

Honlapok:
www.szajharmonika.hu
www.jambalaya.hu

Olasz


Lynwood Slim featuring Junior Watson: Lost In America
2006-11-01 | kritika


Mielőtt nekiálltam e lemez meghallgatásának, pár sorban történő bemutatásának, tettem egy próbát: rákerestem az előadó nevére a weben a magyar lapok közt, s elképedve állapítottam meg, hogy csak egy találatot kaptam. Na sebaj, még egy okkal több, hogy a Lost In America című lemezzel foglalkozzak, gondoltam.
Zenéjét először egy válogatás albumon hallottam - a Don't Worry, Sing The Blues címűn, - ahol többek közt Willie Murphy, James Solberg Band és Hubert Sumlin számai is szerepelnek.
Lynwood Slim gyermekként trombitázott, 15 éves korában vette a kezébe először a harmonikát. Jimmy Reed-et és Little Walter-t hallgatott szívesen, mégis Brooklyn Slim és Paul Oscher láttán választotta a zenész-hivatást. Amikor a hetvenes évek közepén a dél-kaliforniai színtér kiürült, csomagolt, és Minneapolisba költözött. Kevesebb, mint egy héttel áttelepülése után Slim töltötte be a távozó harmonikás, Kim Wilson helyét egy együttesben, mivel Ő Austinba költözött, hogy megalakítsa a Fabulous Thunderbirds-t Jimmy Vaughannel. Később megalakította a Lynwood Slim Band-et, és gyakran dolgozott Leonard “Baby Doo” Caston-nal, James Smith-szel és Walter Horton-nal. A swing blues stílus számos, a Minnesota Music Academy által odaítélt díjat és zenei dicsőséget hozott neki, mint ahogy az 1984-ben megjelent Soul Feet (ezt később újból kiadták), és az 1997-es Lost in America is. Rövid időre visszatért L.A.-be, ahol csatlakozott Dave Specter-hez, majd 1995-ben Chicagoba költözött. Sok évvel később, családi okok és az ottani (színpadi) helyzet megváltozása miatt tért vissza Dél-Kaliforniába. A L.A.-i színpadi jelenlét mellett Slim és producere, Jerry Hall az együtt töltött évek alatt európai és amerikai művészekkel is dolgozott, majd 1998-ban megalapították saját lemeztársaságukat, a Pacific Blue Recording Company-t, majd 2000-ben ezt követte a World Wide Wood.
A William Clarke/James Harman nyomdokain haladó West Coast harmonika albumon olyan szuper muzsikusokat hallhatunk, mint: Kid Ramos, Junior Watson, Dave Gonzales, Larry Taylor és Fred Kaplan.
Az album egy dögös, lendületes, swinges dallal indít, a Tried To Call You-val, s az It's Obdacious-al folytatódik, ahol már Fred Kaplan is játszik zongorán. Ahogy végignézek a szerzők listáján, megállapítható, hogy inkább a feldolgozások dominálnak, pl.: Buddy Johnson, Elmore James, Chester Burnett, John Lee Hooker stb., mint a saját szerzemények. A negyedik szám - Take Me Where You Go - ismét a lendületes darabok közül való, majd Lynwood Slim mutatja meg harmonika tudását a Tell Me What I've Done-ban. El is érkeztem ezután a lemez egyik legjobb számához, John Lee Hooker szerzeményéhez a Messin' With My Bread-hoz, ahol együtt zakatol a gitár - ami engem Stevie Ray Vaughan játékára emlékeztet, akár az énekstílus - s szól a harmonika, nem is akármilyen párost alkotva. Szó sincs róla, hogy ezután lanyhulna a figyelmem, hiszen egymás után jönnek a jobbnál jobb számok, úgy mint az Ain't Enough Time vagy a Got To Change.
Igaz, hogy ha bemegyünk egy hazai lemezboltba, nem fogjuk megtalálni Lynwood Slim CD-it a polcon, de próbálkozzunk webes rendeléssel, csalódni semmiképpen sem fogunk.

Atomic Theory Records, 1997
10/10

Turista