Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Kritika

Johnny Rawls: Soul Survivor
2012-07-06


Bevallom, szeretem Johnny Rawls lemezeit. Mi több, nagy rajongója vagyok a Blues Music Awards díjas előadó munkásságának, ezért mindig örömmel veszem kezembe új kiadványait.
Johnny Rawls zenei pályafutását Joe Tex és Z.Z. Hill együtteseiben kezdte. A 70-es évek közepén csatlakozott O.V. Wright zenekarához, majd a soul legenda halálát követően néhány évig Little Johnny Taylor-ral turnézott. Szólókarrierjét 1985-ben indította el, mellette stúdiózenészként és producerként is tevékenykedik. Aktuális albuma, a Soul Survivor immár ötödik a sorban, mely a Catfood Records gondozásában látott napvilágot. A korongon található számokat a Stax, Motown és Hi Records előadói által képviselt zenei világ jellemzi. A felvétel idején hatvanéves muzsikus valamennyi lemezén kifejezi tiszteletét mentora, O.V. Wright emléke előtt, ezt most az Eight Men, Four Woman című dallal teszi meg. A Drowning a Bob Trenchard - Sandy Carroll szerzőpáros kompozíciója, a fennmaradó számok Rawls és együttese tagjainak szerzeményei. Az egyetlen instrumentális darabban, a J.R.’s Groove-ban Johnny McGhee, Dan Ferguson és Andy Roman ízléses szólója követi egymást.
A Soul Survivor jól megírt, tisztességesen hangszerelt, kiváló zenészekkel feljátszott lemez, vitathatatlanul az év eddigi időszakának egyik, ha nem a legjobb soul-blues kiadványa.

Catfood Records, 2012

hoati


Grady Champion: Shanachie Days
2012-07-03


Számos olyan előadó létezik, akik annak ellenére, hogy hosszú évek óta teszik a dolgukat, és a blues műfajt igen magas szinten művelik, itthon szinte teljesen ismeretlenek. Ilyen muzsikus a zenei pályafutása előtt bokszolóként és DJ-ként tevékenykedő Grady Champion is.
A Mississippi államban született Grady Champion bemutatkozó lemeze, a Going Back Home 1998-ban került kiadásra. A szájharmonikás-énekes számára az ismertséget soron következő két albuma, a Payin' For My Sins és a 2 Days Short Of A Week hozta meg. Nevét ekkor már a jövő nagy reménységei, Shemekia Copeland és Shawn Pittman társaságában emlegették. Az átütő siker a 26. International Blues Challenge megnyerésével köszönt be. Zenekarával „Band” kategóriában a 110 nemzetközi induló közül az első, míg szóló előadóként a „Solo/Duo” kategóriában Matt Andersen mögött a második helyezést érte el. A siker eredményeképpen az Earwig Music ismét piacra dobta 2007 nyarán a 930 Blues Cafe-ban adott koncertje felvételét (Back In Mississippi Live At The 930 Blues Cafe). A tavalyi évben Dreamin’ címmel elkészített lemezét Soul Blues Album Of The Year címre jelölték a 33. Blues Music Awards-on. Legújabb korongja, a Shanachie Days a Shanachie Entertainment gondozásában kiadott albumairól (Payin' For My Sins, 2 Days Short Of A Week) nyújt válogatást. A háromszoros Grammy-díj nyertes Dennis Walker produceri felügyelete alatt rögzített szerzemények közül a Policeman Blues, a Roberta, a Love Is My Middle Name és a My Rooster Is King van a legnagyobb hatással az ember hangulatára, érzéseire.
Jómagam már a koncertlemeze megjelenése óta figyelemmel követem Grady Champion munkásságát. Mind a Back In Mississippi Live At The 930 Blues Cafe, mind a Dreamin’ kiváló alkotás, de korai felvételeit megismerve sem kellett csalatkoznom. Csak ajánlani tudom mindenki számára, hogy szerezze be a Cantonban élő muzsikus albumait.

GSM Music Group LLC, 2012

hoati


Sugar Blues - Blues nap a Lamantin Jazz Fesztiválon
2012-06-30


Feldobod Fő tér, leesik jazz, mi az? Lamantin Jazz Fesztivál, hát persze. Még akkor is, ha az első sátras nap a bluesé volt szerdán. A gitár-szájharmonika kombó aznap este kiszorította a félhangokat, és erősítette a felhangokat. Sorvégénpont, Jordi Alba pedig elhúzott a szélen.

Játsszunk el a gondolattal, hogy kibe futhat bele egy Lamantin-debütáns, mondjuk épp a blues napon? Az arcok ugyanazok szinte, mint kik voltak egy évvel ezelőtt. Sorvégénpont zsurnaliszták, beszédespólós életművészek, joviális családapák, kultúrsznobok és harsány hozzáértők, zenei ízlésüket szárnybontó fiatalok, fejbenmármegvanakép fotósok - ejtőznek, isznak, sztoriznak, de mindenikben közös a zene, és azon belül is a blues szeretete. Vagy nem, de most úgy tesznek.
Jordi Albá-nak még épp egy órája volt, hogy meghúzza a szélen, amikor becsekkoltunk a "sátorszájon", s még elkaptuk a Muddy Shoes koncert finisét. Vállaltan Sugar Blue-ra jöttünk, akit jó pár évvel ezelőtt már volt alkalmunk pár percre lefülelni a Padláson, az akkori Lamantin-szentélyben (micsoda remek akusztikájú koncerthelyszín volt az, kérem!). Reméltük, nem foghúzás után áll most színpadra, s nem szólózza le senki onnan, mint a már urban legend-ként terjedő fenti alkalom során. Az egészséges kíváncsiság tehát megfelelő fordulaton pörgött bennünk.
A herflis félisten koncertjét felvezető Hans Theessink-ről igazából annyit tudtunk, amennyi előzetesen mankóként landolt a mailboxunkban: a gitáros-szájharmonikás 'igazán szokatlan jelenség a blues és a roots music világában, holland létére bejárta ugyanis az összes blues-fesztivált, begyűjtötte a legnagyobb díjakat és meghódította a blues-rajongók szívét. Ehhez képest Bécsben él, már ha az évi kb. 200 koncertje mellett néha hazajut. Gitáros-énekesünket a 60-as években kapta el a blues-láz, mint akkoriban szinte mindenkit, számára azonban nem volt gyógymód. Első lemeze 1970-ben készült, melyet azóta 19 másik követett. A Derroll Adams-nek ajánlott „Banjoman" c. dal nemrég Grammy-jelölést is kapott. A 2009-es memphisi Blues Music Awards pedig - az akkor megjelent lemezét - az év legjobb akusztikus albuma díjra is jelölte! Eltéveszthetetlen gitárjátéka, zengő baritonja és karizmatikus színpadi jelenléte miatt Theessink olyan elismert blues&roots zenész lett, ami egy európai számára csak elvétve sikerül. Az amerikai Blues Revue, a világ vezető blues magazinja így nyilatkozott róla: A világ egyik legkiemelkedőbb country-gitárosa, meleg baritonja pedig megadja játékának a blues hangzást!"
Elvenni nem vettünk el belőle, hozzátenni pedig értelmetlenség lenne, talán csak annyit: megdolgozta szívünket a holland hobó, főként a Tom Waits -örökzöld Way Down in the Hole és a tradicionális Saint James Infirmary felemlegetésével. Mire koncert vége lett, Jordi Alba már terpeszes bemelegítést végzett...
Sugar Blue alakja a Theessink-koncert közepe táján olvadt először szemünk elé a sátorfélhomályban. Szépen átsétált a sorok között és senki nem vetődött elé, hogy maestro, itt írja alá. Bádigárd sem volt vele, mégis akadálytalanul eljutott a "zenészmelegedőig". Theessink nyomta a magáét, SB komótosan átsétált, a közönség pedig úgy fogadta el mindezt, mintha mindennapos lenne ez itt Szombathelyen. Ennyi erővel akár B.B. King is népszerűsíthette volna a közel 15-ször akkora költségvetésű Iseumi Szabadtéri Játékokat a főtér egyik márványkockáján. Kérdezi a T. Olvasó, mennyi az annyi? 12 milka a Lamantiné...
Jordi Alba már fél órája koptatta az oldalvonalat, amikor becsapott a zenei ménkő. Iszonyatos csépléssel és riffeléssel kaptunk olyan hangnyomást a hallás szempontjából verziófrissítésen átesett fülünkbe, hogy kapaszkodnunk kellett rendesen a színpad mellett. Sugar Blue zenekara komoly sújtásba fogott a hangszerekkel, és valljuk meg, nem gondoltuk volna még ekkor, hogy ezt a blokkot jobban hype-oljuk, mint a koncert további részét.
No de ki is Sugar Blue? Íme! "Első harmonikáját a nagynénjétől kapta, és mihelyt megtanult bánni vele, utcazenésznek állt. Első felvételei 1975 körül készültek olyan legendás muzsikusokkal, mint Brownie McGhee, Roosevelt Sykes, Victoria Spivey vagy Johnny Shines, majd a blues-zongorista Memphis Slim javaslatára Párizsba ment. Itt botlott a Rolling Stonesba, akik rögtön felkapták a fejüket újító hangjára. Több albumon és koncerten is dolgoztak együtt, sőt, a Stones marasztalni próbálta, de ő inkább saját zenekart alakított otthon, Amerikában. Sikere egyre nőtt, 1985-ben Grammy-díjat kapott a Montreux Jazz Festival-on felvett albumáért. Olyan zenészekkel játszott, mint Muddy Waters, B.B. King, Art Blakey, Lionel Hampton, Fats Domino, Ray Charles, Jerry Lee Lewis, Willie Dixon, Stan Getz, Frank Zappa, Johnny Shines vagy Bob Dylan. Leghíresebb felvétele a Rolling Stones 'Miss You' c. dalában található.
Blue híres virtuóz technikájáról és erős kifejezőképességéről, mellette pedig olyan energiát áraszt, hogy az erőművek csődbe mennek tőle! S ha ez még nem volna elég, énekel is: hangja mindenkit magával ragad, és önmagában is szenzáció lehetne... de persze ott az a zseniális harmonika!"
Nem akarjuk cáfolni a fentieket, ránk kissé fáradt benyomást tett SB. Zenekara meggyőzőbb volt nélküle, mint vele - számunkra legalábbis.
Jordi Alba a meccs feléhez ért, amikor elhagytuk a sátrat. Ő még akkor nem tudta, hogy neki ez csak a fele, mi viszont már igen, hogy nekünk ez a vége. Sorvégénpont.

Büki László 'Harlequin'
Forrás: Vaskarika, a kultúracél

A szerző koncertekről készült fényképei ide kattintva tekinthetők meg.


Brad Hatfield: Uphill From Anywhere
2012-06-25


Brad Hatfield tinédzserkorában kezdett el gitározni. Huszonöt éves volt, amikor munkahelyi balesetet szenvedett, mely következtében kerekesszékbe szorult. A rehabilitációt követően a zenélésről nem mondott le, a gitárt egy másik hangszerre, a szájharmonikára cserélte.
A bemutatkozó lemeze Uphill From Anywhere címmel idén tavasszal látott napvilágot. Az album repertoárjának nagyobbik részét saját és társszerzővel írt nóták alkotják. A magas színvonalat képviselő számok mellett megtaláljuk gitárosának, Jon Justice-nak két szerzeményét, valamint Son House és Blind Willie Johnson egy-egy dalának feldolgozását is. Az Ohióból származó Hatfield kiváló szájharmonikás, az énekhangja Bobby ’Blue’ Bland-dot és Joe Cockert juttatja eszembe. Zenekarában basszusgitáron Scot Hornick játszik, a dobos posztot pedig az a Michael Bram tölti be, aki Willie Nelson, Bob Margolin, John Popper és Joss Stone együtteseiből lehet számunkra ismerős. A billentyűs hangszereket édesapja kezeli - Bernie Hatfield leginkább a Somebody's Got To Lose-ban nyújtott teljesítményével nyűgözött le. A lemezen vendégzenészként működik közre Dave Gross és Dennis Gruenling.
Igen pozitív meglepetés részese voltam Brad Hatfield hanganyagát megismerve, amit szívesen teszek később is vissza a lejátszóba, de ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Szerzői kiadás, 2012

hoati


Mary Bridget Davies: Wanna Feel Somethin’
2012-06-22


Az elmúlt időszakban több, általam eddig ismeretlen előadó került a látószögembe. Közülük a Clevelandban született Mary Bridget Davies volt rám a legnagyobb hatással.
Mary Bridget Davies első együttesét 2005-ben hívta életre. Még ugyanebben az évben 150 jelentkező közül kiválasztották a Janis Joplin életéről szóló musical, a Love, Janis főszerepére, majd 2007-ben egy újabb zenés játékban, az It Ain’t Nothin’ But The Blues-ban szerepelt. Az évtized végén Kansas City-be költözött, ahol elkészítette bemutatkozó lemezét, a Wanna Feel Somethin’-t. A tavaly megjelent album repertoárja az énekesnő és együttese által írt szerzeményekből, valamint feldolgozás nótákból áll. Az újraértelmezett dalok közül okvetlenül kiemelendő az Oasis zenekar Wonderwall című slágerének jazzes átirata. A 27. International Blues Challenge-n második helyezést elért Mary intenzív, érzelmektől fűtött énekét a Same Ol’ Blues-ban és a Gettin’ Stronger-ben figyelhetjük meg leginkább. A Your Kinda Love a Chicago blues egyik legnagyobb alakja, Muddy Waters stílusában íródott. A címadó számban Chris Hazelton lenyűgöző Hammond játékára kapja fel fejét a hallgató.
Csak remélni lehet, hogy minél többen felfedezik maguknak ezt a könnyen megszerethető produkciót, amelyen az előadótól a hangmérnökig mindenki profi munkát végzett.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Danny Bryant’s RedEyeBand: Night Life
2012-06-20


Danny Bryant 1980-ban az angliai Roystonban született. Meglehetősen későn, tizenöt évesen kezdett el gitározni, de három esztendővel később már mesterien kezelte a hangszert. Az elmúlt időszakban együttesével, a RedEyeBand-del több teltházas európai turnét adtak, számos jelentős fesztiválon léptek fel sikerrel, szerezve ezáltal komoly rajongói bázist.
Az első lemezét Watching You! címmel 2002-ben készítette el, míg a tavasszal kiadott koncertalbuma, a Night Life immár nyolcadik a sorban. A Hollandiában rögzített felvételen pályafutása majd valamennyi időszakából találunk dalokat. A harminckét éves fiú káprázatos gitártudását saját szerzeményei mellett három feldolgozás nótában (Master Of Disaster, My Baby`s A Superstar, Knockin` On Heaven’s Door) is megcsodálhatjuk. A RedEyeBand nevű trióban a basszusgitárt édesapja, Ken pengeti, a doboknál a bandához 2004-ben csatlakozott Trevor Barr ül. A Bryant család több tagja is kiveszi részét a zenekar körüli teendőkből, ugyanis a menedzseri feladatokat Danny édesanyja látja el, a felesége pedig a színpadtechnikáért felel a koncerteken. A kilenc számot tartalmazó CD két dallal (Acoustic Blues, Girl From The North Country) megfejelve DVD-n is kiadásra került.
A Live In Holland alcímmel megjelent lemez a Danny Bryant’s RedEyeBand korábbi albumainak megismerésére ösztönzi a hallgatót. Nagyon remélem, hogy egyszer élőben is láthatom majd ezt a formációt, addig is örülök, hogy ismét egy új kedvencet avathattam.

Jazzhaus Records, 2012

hoati


The 44’s: Americana
2012-06-15


A dél-kaliforniai székhelyű The 44’s nevű zenekar 2007-ben jött létre. Az együttes tagjai, Johnny Main (ének, gitár), Tex Nakamura (szájharmonika), Mike Turturro (basszusgitár) és J.R. Lozano (dob) tapasztalt zenészek, akik már több formációban letették a névjegyüket.
A megalakulása évében az International Blues Challenge-n negyedik helyezést elért csapat bemutatkozó lemeze, a Boogie Disease számos blues slágerlistán előkelő helyezést ért el. Soron következő albumuk, az Americana egy tipikus lemezindító szerzeménnyel, a tempós Hanging Tree-vel indul. A dal a zenekar és Kid Ramos közös száma, csakúgy mint a Pleading My Case, amelyben Elmore James szelleme kísért.  A The Fabulous Thunderbirds és a The Mannish Boys együttesek tagjaként hírnevet szerzett muzsikus nemcsak társszerzőként, hanem gitárosként is közreműködött az albumon. Rajta kívül még a saxofonos Ron Dziubla (Rick Holmstrom, Lynwood Slim, Elmore James Jr.) kapott meghívást a felvételek rögzítésére. A saját, illetve a Kid Ramos-szal írt nóták mellett két feldolgozás, a You’ll Be Mine (Willie Dixon) és a Mr. Highway Man (Chester Burnett) is megtalálható a korongon.
A The 44’s az új lemezével magasra tette a lécet. Az Americana ellenállhatatlan, energiával teli, az elejétől kezdve a végéig kiválóan szórakoztató album, a blues rajongók nagy örömére.

Rip Cat Records, 2012

hoati


Mississippi Big Beat: Delta Disco
2012-06-12


Gál Csaba és Oláh Andor a Dr. Valter & The Lawbreakers tagjaként játszott először együtt a kilencvenes évek elején. A nemzetközi hírnevet szerzett zenekar feloszlását követően külön utakon jártak, mígnem 2010-ben létrehozták a Mississippi Big Beat nevű formációt.
Mostani együttesük bemutatkozó hanganyaga Delta Disco címmel a holland Black & Tan Records gondozásában látott napvilágot. A digitális formában megjelent lemezen a nemcsak Magyarországon, hanem a nagyvilágban is kuriózumnak számító nu blues hallható. A kortárs hangzású dalokban a Mississippi delta blues elektronikus alapokkal és effektekkel keveredik korlátokat nem ismerve. Az elektronikus zenei háttérről Máté Szabi és Dure voltak hivatottak gondoskodni. A régi és az új, az autentikus és a korszerű keresztezése, az arányok megtalálása remekül sikerült, hiszen egyik sem uralja a másikat. A 20-as és 30-as években született szerzemények feldolgozásai, valamint a saját számok közül megemlítendő a Big Mama’s Door, a Try Me One More Time és a Hurricane - ez utóbbi felvétel Bicskei Tibor által alkotott remixét is fellelhetjük a széles közönséget megcélzó albumon. A korong valamennyi dalában érződik a muzsikusok kísérletező, kalandozó énje, az egyéni, sajátos harmóniák, dallamok, ritmusok alkalmazása, amelyek mögött ott húzódnak az érzelmek, a szuggesztív kifejezés.
A Mississippi Big Beat lemeze négyszázötven munkaóra és „a részletekkel való végtelennek tűnő bíbelődés” után készült el. Úgy gondolom, hogy megérte a ráfordított idő és energia, amit a számos nemzetközi szaklapban megjelent pozitív hangvételű kritika is bizonyít.

Black & Tan Records, 2012

hoati


Steve Strongman: A Natural Fact
2012-06-10


A kanadai Steve Strongman azon előadók sorát gyarapítja, akik a saját hazájukban komoly sikereket értek el, de amely muzsikusokat az Egyesült Államokban és Európában viszonylag kevesen ismernek. A gitáros, dalszerzőnek 16 éves korában kezdődött a zenei karrierje, s a 20-as éveiben már Kanadában, Európában és Dél-Amerikában turnézott. Ezen alkalmakkor olyan előadók előtt lépett fel, ill. olyan zenészekkel muzsikált, mint Buddy Guy, Jimmie Vaughan, Otis Clay, Jeff Healey, Sonny Landreth és Joe Cocker - hogy csak párat említsek. A 2007 óta megjelenő lemezei folyamatosan jó kritikákat kapnak, sőt 2009-ben a Hamilton Music Awards díjak odaítélésekor, a Blues Album Of The Year kategóriában, a Blues In Colour albuma az első helyen végzett. 2011-ben a Maple Blues Awards találta a legjobbnak a Guitar Player Of The Year kategóriában.
Idén áprilisban jelent meg a 39 éves előadó negyedik lemeze. Az előzőekhez képest változott a zenei koncepció, hisz’ akusztikus hangszerekkel lett rögzítve a korong. A felvételekre Hamilton, Torontoban a Barn Window Studio-ban került sor (pár sáv kivételével), olyan zenészek közreműködésével, mint Alex Fraser (basszus), Dave King (dob), Jesse O’Brien (zongora) és Suzie Vinnick (ének). A produceri munkát Rob Szabo végezte, Ő a dalírásba is besegített. A korongon hallható muzsika jóval több, mint puszta értékőrzés. A számok amiket hallunk, azt a benyomást keltik, mintha már ismert klasszikusokat hallanánk. Mindez annak tudható be, hogy sikerült a blues lényegét megidézniük, s tették ezt úgy, hogy az egész nem tűnik „porosnak”. A kompozíciók változatosak, üdék, s cáfolják azt a (téves) tézist, hogy a blues egy introvertált műfaj. A lemez sok fénypontja közül, engem leginkább a The Mood, a Leaving, a Rockin’ Chair Blues és a You Do It To Yourself érintett meg.
Steve Strongman tehetségének egy másik, számunkra eddig ismeretlen oldalát villantja meg ezen az albumon, s munkásságának ismeretében bátran kijelenthetem, hogy életművének az egyik kiemelkedő darabja született meg.

Szerzői kiadás, 2012

hcs


Curtis Salgado: Soul Shot
2012-05-31


Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha kijelentem: Curtis Salgado nemzedékének kiemelkedő alkotója, egy olyan előadó, aki mesteri tolmácsolásban szólaltatja meg az általa énekelt dalokat, legyen az a stúdióban vagy a színpadon.
Az énekes, dalszerző, harmonikás a ’60-as évek végén kezdte a pályafutását, ezekben az években olyan zenekarokban játszott, mint a The Nighthawks, a The Robert Cray Band vagy a Roomful Of Blues. ’86-ban hozta létre a Curtis Salgado & The Stilettos formációt, majd ’91-ben jelent meg az első szóló albuma. Mindezek mellett tudni kell róla, hogy Ő volt az, akinek a biztatására John Belushi létrehozta a The Blues Brothers zenekart és a bandára jellemző összetéveszthetetlen karaktert, s az Ő részére dedikálta a csapat a ’78-as Briefcase Full Of Blues lemezét. Számtalan díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, s az előző, 2008-as albumát négy kategóriában is jelölték a Blues Music Awards díjra.
Mindezek ismeretében kétkedve fogadtam, amikor a friss, Soul Shot című új albumát úgy harangozták be, hogy a legjobb az eddig készítettek közül. S, hogy kellett e csalódnom? Azt hiszem nem. Egy dögös, érzelmes, magával ragadó albumot hallhatunk, amelyben könnyedén keveredik a soul, a blues, a funk, a R & B és a lágyabb ballada a rockosabb tétellel. A komoly egészségügyi problémákon túlesett Salgado önfeledt előadását élvezhetjük. A négy saját szerzeményen kívül olyan szerzők munkái lettek itt megszólaltatva, mint Johnny "Guitar" Watson, George Clinton, Otis Redding vagy Bobby Womack. A kísérő zenészek (többek közt a Phantom Blues Band tagjai) már sokszorosan bizonyították hangszeres tudásukat, muzikalitásukat, így tökéletességében élvezhetjük a muzsikusok egymásra figyelő játékát, a harmóniák, a dinamika meglétét. Az oly sokszor hiányolt pillanat varázsa jelenik meg, érhető tetten a dalok hallgatása közben.
Csak remélni tudom, hogy a minőségi zene kedvelői közül sokan felfedezik ezt a remek, ambiciózus produkciót, amely az Alligator Records és az előadó kapcsolatának első darabja.

Alligator Records, 2012

hcs


JT Coldfire: Always & Never
2012-05-18


JT Coldfire a Texas állambeli Corpus Christiben született, majd húsz évesen New Yorkba költözött, ahol hosszú esztendőkön át stúdiózenészként dolgozott. A Világkereskedelmi Központ ikertornyai elleni terrortámadás után döntött úgy, hogy Austinban telepedik le. A szólókarrierje beindítása óta évi kétszázötven koncertet ad, van úgy, hogy egy nap három alkalommal is fellép, ilyenkor azonban nem ismétli meg ugyanazt a számot kétszer.
A 2008-ban elkészített lemeze, a Crazy Sun megjelenését követően lehetősége adódott Svédországban turnézni. A skandináv országban barátságokat is kötött, amelynek köszönhetően svéd stúdióban, svéd zenészek közreműködésével került rögzítésre legújabb albuma, az Always & Never. A CD központi dala az I’m The Best Thing You Ever Had című lassú blues. Valahányszor meghallgatom ezt a szerzeményt, a hideg futkos a hátamon. Nem lehet érzelmek nélkül elmenni az Anna-Carin Borgstrommal előadott duett, a Let’s Go For A Drive vagy a lemez egyetlen akusztikus tétele, a Feelin’ The Music mellett sem. Az ezerarcú Coldfire az It’s Alright With Me-t George Thorogood stílusában adja elő, míg a Party Lovin Pappa-val az ’50-es évek rock ’n’ rollját idézi meg. Tökéletes zárószám a Tired Man’s Blues, melyet Clas-Goran Dahlberg tangóharmonika játéka tesz emlékezetessé.
A lassan húsz éve a pályán lévő texasi muzsikus friss albumával kiváló időtöltésről gondoskodik. Az egyetlen negatívum, amit felhozhatok a CD-vel kapcsolatban, az a hosszúsága, ugyanis a tizenegy dal játékideje alig több mint fél órát tesz ki.

Crazy Sun Publishing, 2012

hoati


Thorbjorn Risager: Dust & Scratches
2012-05-06


Thorbjorn Risager egyike a legismertebb és legsikeresebb dán blues előadóknak. A pályafutását 2003-ban kezdő muzsikus ez idáig tizenöt országban koncertezett, lemezei rangos jelöléseket és díjakat kaptak, felvételeit a világ hatvanöt rádióállomása játszotta.
Friss albuma, a Dust & Scratches a korábbi CD-ihez hasonlóan a skandináv országokbeli zenészek felvételeinek kiadására szakosodott Cope Records gondozásában jelent meg. A lemezen saját szerzeményei, valamint a gitáros Peter Skjerning két száma, a More és az All Your Dollars található - ez utóbbi muzsikus Svein Erik Martinsent váltotta Risager hattagú kísérőegyüttesében. Remek egyéni megoldások és csodálatos zenekari összjáték jellemzi az elhangzó dalokat, melyek közül az On My Way bejutott az International Songwriting Competition döntőjébe. A gitáros-énekes számára nem ismeretlen az e fajta megmérettetés, hiszen előző albumának, a Track Recordnak a nyitószáma, a Rock 'N' Roll Ride 2010-ben harmadik helyezést ért el a világ legrangosabb dalszerző versenyén. A korongon afféle kakukktojásként egy duó felvétel, az In The Back Of My Mind is helyet kapott.
Kiemelkedő előadói kvalitás, remek kompozíciók és osztályon felüli hangzáshűség - ezek képesek sikerre vinni egy produkciót. Thorbjorn Risager utolsó lemeze mind a három említett feltételnek maradéktalanul megfelel.

Cope Records, 2011

hoati


Zsebrakéta: Győztünk!
2012-04-26


A Zsebrakéta zenekar 2010 nyarán alakult Budapesten. Az évtizedes tapasztalattal rendelkező muzsikusok által létrehozott csapat fontosnak tartja, hogy saját dalaikkal szórakoztassa az érdeklődőket, de koncertjeiken mindig előkerül egy-egy nagyobb sláger feldolgozása is.
A jelenlegi felállását Csikós Péter (percussion) csatlakozásával elnyerő formáció bemutatkozó lemeze, a Győztünk! tavaly télen jelent meg. Már a hat számos EP nyitódala, a Szép voltál felkelti a hallgató figyelmét, amit a soron következő tételek fenntartanak. Az Alkalmatlan vagyok című KFT feldolgozás mellett, csakis saját szerzeményeket hallhatunk. Az iróniát, humort sem nélkülöző szövegek döntő többségét az együttes énekese, Hortobágyi ’Horty’ Gábor írta. A lendületes, precízen kidolgozott nótákkal ismerkedve lábaink beindulnak, tapsolni kezdünk, majdhogynem az asztalra is felperdülünk egyet táncolni. A lemez csúcspontját Bobby McFerrin klasszikusára, a Don't Worry, Be Happy-re szándékosan hasonlító Elindult a vonatom jelenti. Ehhez a számhoz Szolnoki-Kovács Péter főszereplésével videoklip is készült, azzal a céllal, hogy tükröt tartsanak a mai szegényes valóság elé.
Manapság a CD-ket leginkább maga a zenész adja el a koncerteken. Csak remélni tudom, hogy a hangszeres felkészültségükről, tehetségükről a debütáló hanganyaguk apropóján is tanúbizonyságot adó Zsebrakéta tagjainak a fellépéseik során sok lemezt sikerül eladniuk.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Janiva Magness: Stronger For It
2012-04-24


Ha hallottad már valaha Janiva Magness zenéjét, akkor minden bizonnyal emlékszel arra az érzelmi hőfokra, intenzitásra, ami a muzsikájából árad. Ha nem hallottál még róla, akkor épp itt az ideje, hogy ezt a mulasztást bepótold, különben egy különleges zenei élményről maradsz le. A legjobb alkalmat az ismerkedésre a most bemutatásra kerülő, a március folyamán megjelent, Stronger For It album szolgáltathatja.
Volt már lehetőségem arra, hogy Janiva Magness pályájával foglalkozzak, előadói munkáját dicsérjem ezen oldalakon, ebből kifolyólag tudhatjuk, hogy nem volt könnyű élete. Még csak 16 éves, de elvesztette a szüleit, az utcákon él, 17 éves korában lányanya lesz, de nem is folytatnám tovább, olyan szomorú történet ez… Mint oly sokszor másoknál is, a zene volt az, ami felrázta, ami az életének irányt és célt adott. Ha pontosítanom kellene, egy Otis Rush koncertet neveznék meg, amit kiskorúként, egy klubba beszökve látott. Azóta sok év eltelt már, a siker sem maradt el, ezek közül talán a legfontosabb, a 2009-ben megkapott B.B. King Entertainer Of The Year díj. Ennek a fényét emeli az a tény is, hogy Ő kapta meg másodikként a hölgyek közül (először Koko Taylor volt az, akit ezzel jutalmaztak) ezt az elismerést.
Nyilvánvaló ezek után, hogy egy nehéz időszakon van túl az énekesnő. Ez a tény nagyban befolyásolta az album témáit és a hangulatát is. A korongot hallgatva lecsupaszítva tárul elénk az emberi lélek, a veszteség és a gyógyulás, a fájdalom és a megváltás. Két részre osztanám a korongot: ez első kilenc dal a szeretet, a szerettek elvesztésére koncentrál, míg az utolsó három tétel a kivezető úttal foglakozik. Mindenképpen kiemelnék a CD-n elhangzó tételek közül három számot, ezek jelentik a lemez amolyan érzelmi magját. Az önéletrajzi ihletésű There It Is, I Won’t Cry és Whistlin’ In The Dark szerzemények mindegyikét Dave Darling producerrel közösön jegyzik. A többi dal is nagyszerű választásnak bizonyult, ezeket is sikerült élettel megtölteni, így nem változó minőségű felvételeket hallunk, nem fáradt melankólia tárul elénk.
Itt egy hölgy, aki nem csak éli a bluest, hanem a zene segítségével felülemelkedett a veszteségein, hallgassuk hát a történeteit.

Alligator Records, 2012

hcs


Levee Town: Pages Of Paperwork
2012-04-22


A kansasi Levee Town nevű zenekar 2002-ben jött létre. Az elmúlt évtized során számos neves fesztiválon (King Biscuit Festival, Kalamazoo Blues Festival, Illinois Blues Festival, stb.) felléptek, és kétszer szerepeltek a Memphis-ben megrendezésre kerülő International Blues Challenge-n is, ahol 2007-ben a döntőig, 2010-ben pedig az elődöntőig jutottak.
Tavaly ősszel Pages Of Paperwork címmel jelent meg legújabb, sorban az ötödik lemezük. A szerzői kiadásban piacra dobott album a címadó dallal indul. A Chicago blues stílusú szám Jacque Garoutte, az együttes basszusgitárosának a szerzeménye. Tőle még két kompozíció, a Song She Sang és az Angel On My Shoulder került a CD-re, a fennmaradó dalokat zenésztársai, Brandon Hudspeth és Jimmie Meade jegyzik. A színes repertoárból kiemelendő a remekül táncolható Show Them Whatcha Got, valamint a funky beütésű Four Leaf Clover. A lemezen képviseltetik magukat rádióbarát szerzemények (The Ring, Don’t Wanna Wait) is, ezek a csaknem hatvan percnyi hosszúságú hanganyag második felén találhatók meg.
A Pages Of Paperwork izgalmas, minden igényt kielégítő CD, amiért tényleg lelkesedni lehet. Bizton állíthatom, ha a fejlődése töretlen marad, sokat hallunk még a kansasi csapatról.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


„Fekete hang fehér ruhában” - lemezek Magda Piskorczyktól
2012-04-15


Magda Piskorczyk első együttese a Sexy Mama volt, mellyel 2001-ben díjat nyert a bialystoki Jesien z Bluesem fesztiválon. A Lengyelország délnyugati részén született gitáros, énekes és dalszerző a rákövetkező esztendőben szólópályára lépett. Hazájában négy alkalommal az év énekesnőjének választották, s kétszer, 2005-ben és 2006-ban döntős volt a legnevesebb nemzetközi blues versenyen, a memphisi International Blues Challenge-n.
A fiatal kora ellenére szép kis sikert magáénak mondható Piskorczyk 2009 szeptemberében a Satyrblues Fesztiválon lépett fel. Ugyancsak meghívást kapott a Tarnobrzeg városában tartott eseményre Slidin’ Slim, így a két muzsikus úgy döntött, hogy közös műsort is adnak. Magda és a Svédországból érkezett gitáros-énekes a koncertjük előtt találkozott először, és csak egy rövid próbára volt lehetőségük. A fellépésüket tizenöt percesre tervezték, de olyan fantasztikus fogadtatásban részesültek, hogy háromnegyed óra hosszat játszottak. Szerencsére az Aleksandra Siemieniuk (gitár) és Grzegorz Zawilinski (percussion) közreműködésével előadott számokat rögzítették, majd Live At Satyrblues címmel piacra is dobták.



Tavaly jelent meg Magda Piskorczyk negyedik albuma, az Afro Groove, amely az előző hanganyaghoz hasonlóan koncertlemez. A 2010-es Satyrblues Fesztiválon rögzített dupla CD-n angol, lengyel, tamashek és bambara nyelven énekelt dalokat hallhatunk. A jólesően változatos, sokféle hatást idéző számok között Tracy Chapman, Mississippi Fred McDowell, Eric Bibb és Ibrahim Ag Alhabib szerzeményeit, valamint Bogdan Loebl megzenésített versét, a Rzezb Mnie-t is megtaláljuk. A koncerten részt vett a Blues Music Award-díjas Billy Gibson (szájharmonika), akivel Piskorczyk két éve huszonkét állomásos turnét adott.
A jellegzetesen amerikai vallásos műfaj, a gospel és a spirituálé királynője, Mahalia Jackson tavaly ünnepelte volna 100. születésnapját. A zene mindent legyőző hatalmának jelképévé vált énekesnő dalai sokakat elvarázsoltak. Közéjük tartozik Magda Piskorczyk is, aki a kerek évforduló alkalmából emléklemezt készített. A Mahalia című korongra Jackson által világszerte ismerté tett gospelek és spirituálék kerültek kiválasztásra, így megtalálható a CD-n a Come On Children, Let's Sing, a Go Tell It On The Mountain, a Lord, Search My Heart, a Trouble Of The World és a Keep Your Hand On The Plow is - Magda érzelmekkel teli, szívből szóló, szokatlanul mély hangja remekül érvényesül az album valamennyi számában.
Magda Piskorczyk bemutatott CD-inek nagyszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy az Afro Groove és a Mahalia Fryderyk-díjra lett jelölve „Az év legjobb blues lemeze” kategóriában. Véleményem szerint a Mahalia Jackson emlékére született hanganyag a legerősebb, persze ki-ki maga is eldöntheti ezt a saját fülére és érzelmeire hagyatkozva.

Magda Piskorczyk & Slidin' Slim: Live At Satyrblues - Artgraff, 2010
Magda Piskorczyk: Afro Groove - Artgraff, 2011
Magda Piskorczyk: Mahalia - Artgraff, 2011

hoati


Mini: Fruit Pebbles
2012-04-07


Török Ádám a magyar zenei élet legkarakteresebb előadói közé tartozik. A pályafutása során több díjjal jutalmazott muzsikus 1965-ben egy gimnáziumi együttesben kezdett el zenélni. Három évvel később, Demjén Rózsi távozását követően a Dogs énekese lett, majd még ugyanebben az esztendőben Závodi Jánossal létrehozta a legendás Mini együttest.
A zenekar megalakulásának 40. évfordulója alkalmából 2008-ban látott napvilágot a Fruit Pebbles című analóg kiadvány, amely tavaly CD formátumban is hozzáférhetővé vált. A nyolc számos hanganyagra a Mini talán legprogresszívebb korszakának szerzeményei, az 1972-ben és 1973-ban rögzített kislemezek dalai, valamint két hosszabb, eddig meg nem jelent instrumentális tétel, az Éjféli nap és a Ködben került kiválasztásra. A Török Ádám, Nagy István, Németh ’Nemecsek’ Tamás és Papp Gyula alkotta csapat által előadott kompozíciók közül a Gőzhajó és a Kereszteslovag ma is ismert, mi több, ez utóbbi szám bekerült a világ legjobb ezer dala közé, ahol a negyedik helyezést érte el. Az albumon Török Ádám fiatalkori énekhangját ismerhetjük meg, ami néhány hangközzel magasabb, mint napjainkban. A zenekarvezető fuvolajátéka remekül passzol a Papp Gyula által létrehozott billentyűs hangzáshoz, a ritmusszekció pedig minden igényt kielégítően látja el feladatát.
Kiváló összeállítás az emblematikus szerzeményeket is tartalmazó Friut Pebbles, melynek nótái az évtizedek alatt gyakorta megújult Mini egyik legsikeresebb időszakát villantják fel.

Moiras Records, 2008/2011

hoati


Toronzo Cannon: Leaving Mood
2012-03-20


A chicagói Delmark Records töretlenül őrzi a kiadványai által elért magas színvonalat, s jelenteti meg a ’60-as évek kezdete óta blues lemezeit. Ennek a tanulságát adja a most bemutatásra kerülő előadó és albuma is.
Chicago blues mekkája közelében, a Theresa’s Lounge-tól nem messze nőtt fel Toronzo Cannon. Már egészen fiatalon olyan előadók koncertjeit látogatta, mint Junior Wells, Buddy Guy, Muddy Waters, nem csoda hát, hogy magába szívta az ott hallottakat, s a szívét rabul ejtette az ott látott előadók nyers, érzelmes megszólalása. Ez késztette arra, hogy tizenévesen megvegye első gitárját és megtanulja kedvencei dalait. Játékára, megszólalására hatást gyakorolt mindezek mellett a három királyok zenéje, Jimi Hendrix és a hetvenes évek R&B és soul muzsikája is. Pályája kezdetén Wayne Baker Brooks és Joanna Connor csapatában játszott, majd létrehozta saját bandáját, a The Cannonball Express-t. 2007-ben lépett elénk debütáló lemezével, majd a tavalyi év végén új koronggal örvendeztetett meg bennünket.
A Leaving Mood elemző hallgatása közben már az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik a mesterségbeli tudás és a biztos stílusismeret. Toronzo Cannon úgy kötődik az elődeihez a hangszerelést és a dallamvilágot tekintve, hogy nyoma sincs itt semmilyen feszengésnek okot adó utánérzésnek. A CD-n tizennégy változatos tónusú dal szólal meg. Ezek között hiába keresnénk az elcsépelt, sablonos standerdeket, nem találjuk. Helyettük viszont van olyan dalok gyűjteménye, amik képesek arra, hogy eleven megszólalásukkal, a lüktetésükkel, a bennük megmozduló energiákkal a szívünkbe költözzenek, hogy kicsússzanak alólunk az évek. Na és a zenészek: külön-külön feleslegesnek érzek bárkit is kiemelni - hisz mindegyik zenész nagyot alkot – de megemlíteni a nevüket, mindenképp fontosnak tartom. Cannon lenyűgözően kezeli a Gibson Flying V gitárját, őt Lawrence Gladey egészíti ki ritmusgitár játékával. A ritmusszekció, amit Larry Williams (basszus) és Marty Binder (dobok) alkot, biztosan kísér és ellenpontoz. A hangzást színesíti Roosevelt Purifoy (zongora, orgona, rhodes), s vendégként csatlakozott az itt felsorolt muzsikusokhoz Carl Weathersby (gitár) és Matthew Skoller (harmonika).
Mit is írhatnék zárásként: Toronzo Cannon által a blues jövője jó kezekben van!

Delmark Records, 2011

hcs


Éles Gábor Trió: Éles Gábor Trió 2011
2012-03-14


Sok oka lehet annak, ha valaki a zenei pályát választja. Manapság a legtöbb fiatalt a sztárrá válás motiválja, az önjelölt csillagocskákat csak a siker, a pénz, a csillogás vonzza. Természetesen vannak olyanok, akik azért próbálnak színpadra állni, hogy megmutassák tudásukat és ötleteiket a közönségnek. Az utóbbi alternatívát választotta Éles Gábor.
A harmincas éveiben járó muzsikus a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klasszikus gitár szakán diplomázott. Saját zenekarát, az Éles Gábor Triót 2007-ben hozta létre, mellyel az elmúlt esztendőkben olyan helyeken kaptak fellépési lehetőséget, mint a Lamantin Jazz Fesztivál és a Gastroblues Fesztivál. A jellegzetes hangzásvilágú együttes debütáló lemeze szerzői kiadásban jelent meg. Az instrumentális számokat is tartalmazó CD dalai jazzből, bluesból és soulból táplálkoznak. Az erőteljes énekhanggal, egyedi gitárstílussal bíró zenekarvezető bonyolult hangszerelésű kompozícióiban Szkladányi András basszusgitáros és Móré Attila dobos nyugodt, biztos alapot ad. A felvételek rögzítésében vendégművészként Lutz János, Fekete István és Szabó Dávid segédkezett. Az album nyitódala, a Turn Around Brother még két másik variációban is megtalálható a korongon. A tíz szerzeményt tartalmazó kiadványról okvetlen kiemelendő az akusztikus gitáron és trombitán előadott Sirató.
Az Éles Gábor Trió bemutatkozó albuma olyan zenei élményt nyújt, aminek előidézésére csak kevesek képesek - a közreműködő muzsikusok kifinomult arányérzékkel teremtenek meg hangulatokat, amelyek az egész lemezen át fenntartják a hallgató figyelmét.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Lance Lopez: Handmade Music
2012-03-11


Lance Lopez 1977-ben született a Louisiana állambeli Shreveportban. Mindössze nyolc esztendős volt, amikor az édesapjától karácsonyra akusztikus gitárt kapott, amit később egy Squier Stratocasterre cserélt. A Jimi Hendrix Electric Guitar versenyt 1999-ben megnyerő muzsikus gitárjátékára nagy hatást gyakorolt Jimi Hendrix és Stevie Ray Vaughan.
Két éve jelent meg a Salvation From Sundown című lemeze, amelyet a kritikusok szinte fenntartás nélkül dicsértek. A felvételekre a memphisi Ardent stúdióban került sor, Lopez már ekkor elhatározta, hogy a következő albumát is itt veszi fel. A Handmade Music tavaly a MIG Music gondozásában látott napvilágot. A saját szerzeményeket tartalmazó CD produceri teendőit Jim Gaines, a hangmérnöki feladatokat Pete Matthews és Adam Hill látta el. A lemez a Come Back Home-mal indul, aminek a gitárszólója azonnal letaglózza az embert - az otthonának Texas-t tekintő zenész játéka energikus és virtuóz, melyhez azonnal felismerhető, jellegzetes énekhang társul. A folytatásban olyan fantasztikus dalok következnek, mint a pörgős Hard Time, a rádióbarát Get Out And Walk és az instrumentális Vaya Con Dios. Az új ritmusszekcióval (Chris Gipson - basszusgitár, Jimmy Dereta - dob) rögzített korong csúcspontját a csakis a digitális kiadáson helyet kapott Lowdown Ways jelenti.
A harmincas éveiben járó Lance Lopez a Handmade Music címet viselő hanganyagával ismét igazolta, hogy nem véletlenül sorolják a blues-rock kiemelkedő reprezentánsai közé.

MIG Music, 2011

hoati