Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Kritika

Mojo Blues Band: Thirty Year Blues Affair
2011-03-24


A bécsi székhelyű Mojo Blues Band immár 34 éve meghatározó szerepet tölt be az osztrák zenei életben. A megalakulása óta eltelt időben olyan muzsikusok fordultak meg a bandában, mint Joachim Palden, Dana Gillespie és Christian Dozzler. A rendszeres Európa turnék mellett számtalan alkalommal felléptek az Egyesült Államokban. Jó kapcsolatokat építettek ki amerikai blues zenészekkel (Tail Dragger, Jimmy McCracklin, Willie Kent, A.C. Reed, …), a koncerteken túl többekkel lemezeket is készítettek.
Erik Trauner csapata a harmincadik évfordulóját a Thirty Year Blues Affair című albummal ünnepelte. A dupla korongra az együttes tagjainak szerzeményei, valamint Aaron Walker, Champion Jack Dupree, Mercy Dee Walton és Big Jay McNeely dalai kerültek feljátszásra. Az üdítően változatos, mind a dalszerzést, mind a hangszerelést tekintve a legmagasabb színvonalat képviselő hanganyag a Chicago blues, az R 'n' B és a Country blues különleges, a zenekarra jellemző keverékét tartalmazza. Az albumon a banda története során először akusztikus nótákat is hallhatunk. Az évek alatt megannyiszor megújuló formációhoz vendégmuzsikusként Red Holloway, Gerhard Wessely és Peter Müller csatlakozott.
Több mint meggyőző produkció a jubileumi Thirty Year Blues Affair, mely éppúgy előkelő helyen említendő az együttes sorlemezei, ahogy a műfaj kortárs kiadványai között.

Styx Records, 2007

hoati


Various Artists: Louisiana Swamp Stomp
2011-03-19


Louisiana az elmúlt években több természeti és ember okozta katasztrófát (Katrina hurrikán, British Petrol olajszennyezés) szenvedett. Azóta az élet visszatért a normális kerékvágásba, és a térség muzsikusai több alkalommal bizonyították alkotói kreativitásuk töretlenségét.
Erre az egyik legszebb példa a Louisiana Swamp Stomp című lemez, mely elkészítésének ötlete Dr. Paul McCarthy, az NLBSCIF elnökségi tagjának a fejében fogant meg. Az inspirációt Buddy Flett súlyos betegségből történő felépülése adta. A gitáros 2008-ban vírusos agyvelőgyulladást kapott, s hosszú ideig kómában feküdt. Amikor felébredt járni és beszélni sem tudott, hónapok teltek el, míg teljesen meggyógyult. A közel órányi hosszúságú korong árából befolyt összeget az agy és gerincvelő betegségek elleni kutatások finanszírozására fordítják. Az album döntően a déli állam zenészeinek produkcióit tartalmazza, így többekkel egyetemben Paul ”Lil Buck” Sinegal, Carol Fran, Little Freddie King, Percy Sledge, Sonny Landreth és Larry Garner felvételeit hallhatjuk. Mellettük chicagói székhelyű muzsikusok (Omar Coleman, Billy Flynn, Bob Stroger, …) által előadott nóták is rögzítésre kerültek.
A nemes cél érdekében piacra dobott Louisiana Swamp Stomp változatos, lebilincselő dalai átfogó képet adnak a régió gazdag és színes zenei kultúrájából. Csak bíztatni tudom olvasóinkat a CD megvásárlására!

Honeybee Entertainment, 2010

hoati


Tomislav Goluban: $200 SUN Memphis Album
2011-03-14


A horvát Tomislav Goluban 2009 elején Memphis-ben, a Blues Foundation által rendezett 25. International Blues Challenge-en vett részt. Az énekes-szájharmonikás szabadidejében ellátogatott a Sam Phillips által alapított legendás Sun Studio-ba, ahol olyan nagyságok készítették albumaikat, mint Elvis Presley, Johnny Cash, B.B. King és Howlin' Wolf.
Kihasználva az adódó lehetőséget két óra leforgása alatt (1 óra = $100) öt dalt rögzített, amik alapját adják legutolsó, a $200 SUN Memphis Album címet viselő szólólemezének. Az elmúlt évben kiadott CD további két stúdiófelvételt, Beale Street-i klubokban (Alfred’s Club, Tap Room Club) rögzített dalokat, valamint bónusz videóként a közel félórás Grabrovec – Tennessee útifilmet tartalmazza. A saját szerzeményekre épülő repertoárt a tradicionális Amazing Grace és Sonny Boy Williamsontól (Rice Miller) a Mighty Long Time színesíti. A Little Pigeon becenevű, a country bluest szülőföldje, Zagorje tradicionális zenéjével keverő Goluban egyszemélyes produkciójához kíséretet két szám erejéig James Lott (gitár), Matt Ross-Spang (zongora), Eric Noden (gitár) és Joe Filisko (szájharmonika) nyújtott.
A $200 SUN Memphis Album tökéletesen beleillik Tomislav Goluban magas színvonalú, állandó jegyeket felmutató lemezeinek sorába, melyek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.

Croatia Records, 2010

hoati


Joe Pitts: Ten Shades Of Blue
2011-03-10


Léteznek olyan előadók/zenekarok, akik nem szorulnak különösebb bemutatásra a hazai blues rajongók körében. Joe Pitts-ről azonban ez nem mondható el, hisz munkásságáról még a fanatikusok is vajmi keveset tudnak.
A gitáros-énekes 1958-ban az amerikai Arkansas államban született. A zene iránti érdeklődését a 60-as és 70-es évek brit gitárlegendái, Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page keltették fel. Később megismerkedett Son House, Muddy Waters, valamint a „három királyok”, Albert King, B.B. King és Freddie King muzsikájával, ami végleg megpecsételte sorsát. Karrierje indulása óta több formációban szerepelt, tanulmányokat folytatott a híres bostoni Berklee College Of Music-on, jelenleg évi 150-200 fellépése van világszerte. Lemezeiről felsőfokon szólnak a szaklapok (Bands Of Dixie, Buscadero, Hittin’ The Note, stb.), 2006-ban pedig az Indie Artist Radio a Best Vocalist's Of The Year díjjal tüntette ki.
Utolsó albuma koncepciója a 2009-es Európa turnéja során fogalmazódott meg benne. A CD-re a munkásságát inspiráló nagyságok szerzeményeit válogatta, így többek között Albert King, Muddy Waters, Walter Trout, Elmore James és Peter Green dalai kerültek rögzítésre. Joe Pitts és zenésztársai új élettel, friss energiával töltötték meg a különböző stílusú nótákat. A nyers és érzelmekkel teli énekhanggal bíró arkansasi muzsikus technikás, sokoldalú gitáros, aki érezhetően igyekszik ideáljai játékát továbbvinni. Pályafutásának egyik fontos állomása a Ten Shades Of Blue című lemez, mely egyben méltó tisztelgés példaképei előtt.

Kijam Records, 2010

hoati


Duke Robillard: Passport To The Blues
2011-03-05


Az amerikai Duke Robillard vitathatatlanul a világ blues életének egyik fontos figurája. A hazánkban már két alkalommal megfordult muzsikus első zenekara a Roomful Of Blues volt, majd játszott Robert Gordon rockabilly együttesében és lemezeket készített a The Legendary Blues Band-del. A 90-es évek kezdetén Jimmy Vaughan-t váltotta fel a texasi Fabulous Thunderbirds-ben. Saját neve alatt kiadott albumai 1987 óta jelennek meg.
A Blues Foundation által a Best Blues Guitarist díjjal négy alkalommal kitüntetett Robillard aktuális korongja a Make It Rain című Tom Waits szerzeménytől eltekintve csakis saját vagy társszerzővel írt nótákat tartalmaz, melyek a valós világ aktuális kérdéseiről szólnak. A blues, a swing és a jazz keverékét tartalmazó, egységes hangzású lemez kimagasló dalai, a Howlin’ Wolf előtt tisztelgő Rhode Island Rooster és a nyolc perc hosszúságú Grey Sky Blues. Duke Robillard egyedi, tradíciókra épülő gitár stílusa könnyen azonosítható, mindenki számára azonnal felismerhető technikája maradandó élményt nyújt. A hangszerükkel mesterien bánó muzsikustársai (Doug James, Bruce Bears, Brad Hallen és Mark Teixeira) több esetben energikus, tüzes szólókkal hívják fel magukra a figyelmet.
Aki rajongó, vagy csak szeretne egy első osztályú blues albumot magáénak tudni, annak erősen ajánlott a Passport To The Blues mielőbbi beszerzése.

Stony Plain Records / Dixiefrog Records, 2010

hoati


Andres Roots: Roundabout
2011-02-23


Az Észtország legfontosabb export árucikkeként aposztrofált Bullfrog Brown zenekar 2003-ban jött létre. A trió megalakulása óta több hanganyagot készített, melyek közül a 2008-ban megjelent Mother River Delta albumot a kanadai Blues Underground Network a Best European Release díjjal jutalmazta.
Az együttes gitárosa, Andres Roots tavaly szólólemezzel jelentkezett. A Roundabout című korong rögzítésének alapötletét az Eric Gebhardt-al adott turnéja promóciójához készített dal, a Redecoration Day adta. A Red Mouth becenévre hallgató énekessel feljátszott, az észt nemzeti televízió videoklip slágerlistájának az élén landolt nótával egyetemben csakis Roots szerzeményei kerültek a CD-re. A diddley bow-val előadott Duck Soup-pal kezdődik az anyag, ami előrevetíti a továbbiakat: Delta bluest kapunk némi modern ízzel. A kimunkáltságával és ötletességével magával ragadó dalok színvonala egyenletesen magas, nincsen egy haloványabb pillanat sem. Az énekesi feladatokat meghívott vendégzenészek látják el (Eric Gebhardt, Dave Arcari, Bottleneck John, Black River Bluesman), de rajtuk kívül hallhatjuk többek között a dobos Kalle Kindel, a szájharmonikás Jantso Jokelin és a trombitás Uku Püttsepp játékát is.
Andres Roots bemutatkozó lemeze az igazán igényes blues rajongóknak éppúgy maradandó élményt nyújt, mint azoknak, akik csak most ismerkednek ezzel a zenei irányzattal.

Roots Records, 2010

hoati


Marshall Lawrence: Blues Intervention
2011-02-18


A kanadai Marshall Lawrence zenei pályára Jimi Hendrix hatására lépett. Az évtizedekig különböző formációkban játszó, a többek között Maple Blues Award-ra jelölt, Doctor Of The Blues becenévre hallgató muzsikus szólólemezei 2003 óta jelennek meg.
A gitáros-énekes a Where's The Party albummal mutatkozott be, amit öt év múlva az akusztikus bluest tartalmazó, The Morning After követett - ezt a zenei irányultságot folytatja aktuális hanganyaga is. A Blues Intervention címet viselő korong kínálatát Lawrence szerzeményei uralják, mellettük olyan neves művek szerepelnek a repertoárban, mint a Traveling Blues, a Walking Blues és a tradicionális Going Down The Road Feeling Bad. A nyers, dinamikus gitárjátékkal és adrenalin-vezérelt hanggal bíró Marshall úgy épít be más zenei stílusokból (rock, soul és funky) származó elemeket a produkciójába, hogy a fő vonal, a blues egyáltalán nem csorbul. A dalok rögzítésében Sherman Doucette (szájharmonika), valamint B.B. King egykori basszusgitárosa, Russell Jackson segédkezett.
A juharleveles ország blues királya azon zenészek szűk csoportjához tartozik, aki tudják, hogyan kell határtalan lelkesedéssel, friss energiával és egyedi  ötletek által megújítani a tradicionális Delta bluest.

Szerzői kiadás, 2010

hoati


Slawek Wierzcholski i Nocna Zmiana Bluesa + Jan Bledowski: Koncert w Suwalkach
2011-02-12


Slawek Wierzcholski, a komoly hagyományokkal rendelkező lengyel blues élet egyik legnépszerűbb előadója. Az ötvenes éveiben járó muzsikus jelenlegi együttesével, az 1982-ben alapított Nocna Zmiana Bluesa-val számtalan lemezt készített, de komponált zenét film, televíziós sorozat és színházi darab részére is.
Az Európa-szerte jól ismert zenekarával tavaly év elején, a Suwalki Blues Festival-on adott fellépése hanganyagát rögzítették, mely Koncert w Suwalkach címmel került kiadásra. Az est különlegességét a legendás blues hegedűs, Jan Bledowski szereplése adta. A jelenleg Németországban élő, számtalan neves együttesben (Krzak, Niemen, SBB, stb.) megfordult zenész mellett Bogdan Topolski egy számban (Nieznajomy Przyjaciel) vendégeskedett. A koncerten elhangzott műsor repertoárja Wierzcholski sokat bizonyított kompozícióira, valamint tradicionális dalokra (Amazing Grace, Hejnal) épült. A színvonalas csapatmunkán túl kiváló egyéni teljesítményekkel, virtuóz hangszeres szólókkal találkozhatunk a lendületes szerzeményeket és lírai nótákat egyaránt tartalmazó kiadványon.
Élő felvétel lévén fültanúi lehetünk a közönség reakcióinak is. A „kritika” rendre felcsattanó taps formájában érkezik, ami nagyon jól érzékelteti a koncertterem felfokozott atmoszféráját.

4ever Music, 2010

hoati


Deb Callahan: Tell It Like It Is
2011-02-04


A bostoni születésű Deb Callahan életében mindig fontos szerepet töltött be a zene. Már egész fiatal korában kórusban énekelt, majd musical színházban, swing együttesben és acapella csoportban szerepelt. A húszas éveiben Philadelphiába költözött, ahol néhány zenekari próbálkozást követően szólópályára lépett.
A hétköznapi életben szociális munkásként tevékenykedő fotómodell szépségű énekesnő a debütáló lemeze (If The Blues Had Wings) 2002. évi megjelenése óta folyamatosan az érdeklődés középpontjában van. Ez idáig utolsó, Tell It Like It Is című albumán sokadszorra bizonyította kompozíciós készségét, de a saját szerzemények mellett rögzítésre került a Tina Turner által ismerté tett Funkier Than A Moquita’s Tweeter és Bob Dylantől a Cold Irons Bound is. A blues alapú, soul, gospel, jazz és rock hatásokat tartalmazó kiegyensúlyozott, gazdag dallamvilágú hanganyag nótái a szeretetről és az örömről, a hit és a spiritualitás megtalálásáról, valamint a család fontosságáról szólnak.
Deb Callahan tökéletesen azonosul a dalok mondanivalójával és ennek köszönhetően nagy hitelességgel tolmácsolja azokat. A melegséget árasztó hangja mellett, a remek egyéni teljesítmények és a kitűnő hangszerelés a legfőbb jellemzői a korongnak. A Tell It Like It Is tipikusan az a lemez, ami nagyon nehezen kerül vissza, ha egyszer kölcsönadjuk.

Blues Pearl Records, 2010

hoati


James Kinds: Love You From The Top
2011-02-02


Bizony, sokat köszönhetnek a blues rajongók a Delmark Records-nak. A kiadó immár 55 éve jelenteti meg a lemezeit, bemutatva köztük a Szeles város előadóit is. Az eltelt évtizedek során a korongok a gyűjtők kedvenceivé, amolyan viszonyítási ponttá váltak. Ha nincs ez az elkötelezett munka, valószínűleg nem jutott volna el hozzánk, a most recenzálásra kerülő James Kinds: Love You From The Top albuma sem. Kinds viszonylag homályban alkotott eddig, és ez az első lemeze, ami széles körben kerül terjesztésre. A 60-as évei második felét taposó muzsikust, 1976-ban a Living Blues magazin a legjobb új hangnak titulálta, ennek ellenére igazán csak Iowa színpadain tett szert ismertségre.
Nincs új a nap alatt, mondhatnám a CD-t meghallgatva. A kulcs azonban az előadásban, abban az egyéni megközelítésben van, amit az előadóművész magával hoz, megszabva ezzel a produkció ízét. Ennek megfelelően egy nyers, szenvedélyes, életerős anyagot hallhatunk. A dalok többsége jól sikerült, hangszerelésük arányos, visszafogott, minden csillogástól, magamutogatástól mentes. Az énekes/gitáros hangja viszonylag vékony, s ott bujkál benne egy csipet gospel és soul is. Kísérői személyében igazi társakra lelt, akik felszabadultan, minden görcsösség nélkül végzik feladatukat. Vendégként, amolyan húzó névként Eddie Shaw (Howlin’ Wolf zenekarának egykori vezetője) szerepel a CD-n négy számban.
Ez az az album, amit többször kell meghallgatni, hogy megérintse a hallgatót, de amennyiben a fülünkbe fészkelődtek a dalok, kevés hajlandóságot mutatatnak onnét továbbállni.

Delmark Records, 2010

hcs


Latvian Blues Band: When The Sun Goes Down
2011-01-28


Az egész történet úgy kezdődött, hogy az interneten böngésztem a blues oldalakat, amikor ráleltem a Latvian Blues Bandre. Már az első benyomások levettek a lábamról, majd a kezdeti ismerkedést lelkesedés követte. Őszintén megvallom, hobbimból kifolyólak sok friss blues lemezzel találkozom, de a csapat elsőként meghallgatott 2009-es, Unreal albuma lenyűgözött. Frissen, nyersen, eredetien szólaltak meg, s ugyanolyan jól állt nekik a fajsúlyos blues, az édes soul, mint az elnyújtott, elmélyült, jammelésbe hajló szerzemények. S, hogy éppen Rigából érkezett ez a produkció? Nos, ez engem is meglepett!
Ennyire magával ragadó zenét ritkán hall az ember, így érthetően nagyot dobbant a szív, amikor megjelent az új When The Sun Goes Down címet viselő CD. A lemezt 2010 májusában rögzítették, a felvételek során vendégzenészként Raphael Wressnig csatlakozott a csapathoz Hammond B3 orgonán. Az áruvédjegy: az elevenség, a tűz, az érzelem megmaradt, de egy személyesebb albummal sikerült előrukkolnia a fiúknak. Az elődjétől eltérően csak saját szerzemények szerepelnek ezen a CD-n. Kellő kreativitással teli, modorosság nélküli, jól megírt dalok szólalnak meg itt, amelyek megjegyezhető, dúdolható melódiákat tartalmaznak. Ezek közül is a There Are Days, a The Way I Am és az In The Dark tűnik ki leginkább. A lemezen játszó muzsikusokról csak a maximális elismerés hangján szólhatok, nem véletlen, hogy olyan zenészek kísérői, társai voltak, mint Bob Margolin, Carey Bell, John Primer, Phil Guy vagy Duke Robillard.
Tavaly októberben tartotta a zenekar a 10-ik születésnapi koncertjét. Mi mást is üzenhetnék nekik: További sikereket kívánok!

Szerzői kiadás, 2010

hcs


Tas Cru: Jus’ Desserts
2011-01-26


A kanadai Rick Bates, művésznevén Tas Cru blues iránti szeretete fiatalkorában, édesapja lemezeit hallgatva alakult ki. Az első figyelemreméltó együttese a The Conrad Story Blues Band volt, mely a néhány éves fennállása alatt két lemezt készített (Poutine, Obsession Road).
A jelenleg New Yorkban élő énekes, gitáros és szájharmonikás az elmúlt esztendőkben szóló előadóként, valamint zenekari kísérettel koncertezik. A 2006 óta megjelenő albumait (Biscuit, Gravi- Tas, Grizzle n' Bone) előszeretettel játsszák a rádióadók és magasztaló kritikákkal illetik a szaklapok. A tavaly év végén piacra dobott korongja, a Jus’ Desserts az elődeihez hasonlóan változatos, ötletekkel teli, lágy, ugyanakkor erőteljes muzsikát tartalmaz. Tas Cru személyes élményein alapuló zseniális dalszövegei hol komoly, hol humoros, gyakran kétértelmű történeteket mesélnek el. A 11 döntően saját szerzeményt felvonultató CD igazi húzó tételeinek a Just Let It Happen és a My GPS Mama című dalok számítanak, ezekben domborodik ki leginkább Cru szenvedélyes gitárjátéka és kifejező, szívbe markoló éneke.
A Jus’ Desserts lebilincselő zenei hullámvasút, az első hangtól az utolsóig minőségi megszólalással. Szükség van az ilyen lemezekre, amik kikövetelik maguknak a figyelmet.

Crustee Tees Records, 2010

hoati


Joe Louis Walker: Live On The Legendary Rhythm & Blues Cruise
2011-01-22


Ki ne szeretne egyszer az életében kedvenc előadói/zenekarai társaságában Karib-tengeri hajókörútra menni? Nos, bárki ilyen irányú vágyálma teljesülhet, ha helyet foglal magának a Legendary Rhythm & Blues Cruise-on, ugyanis az évente két alkalommal induló tengerjáró hajó utasait az egyhetes út során a kortárs blues krémje koncertek sokaságával szórakoztatja.
A tavaly januári fellépők között volt Joe Louis Walker is, akinek két egymást követő napon adott műsorát rögzítették. A több mint hetven percnyi hosszúságú korong repertoárja a feldolgozások mellett a gitáros-énekes Cold Is The Night, The Gift, Witness To The Blues és Between A Rock And The Blues című lemezein található nótákra épül. Joe Louis Walkert a koncerteken együttesének állandó tagjai kísérték, s hozzájuk csatlakoztak a „luxusladikon” tartózkodó zenészek. A CD néhány igazán varázslatos párosítással büszkélkedhet, melyek közül kiemelném a blues legendával, Johnny Winterrel (Ain’t That Cold), valamint a Curtis Salgado - Mike Finnigan duóval (You're Gonna Make Me Cry) előadott szerzeményeket.
A Live On The Legendary Rhythm & Blues Cruise színes, izgalmas és élvezetes hanganyag. Semmi erőlködés, semmi izzadságszag, a közreműködő muzsikusok olyan zenét produkálnak, aminél egyszerre érzem az egymásra figyelést, az önmagukba feledkezést és a magabiztos hangszeres tudást. Joe Louis Walker aktuális lemeze a legmeggyőzőbb marketing eszköz a körutazás reklámozására.

Stony Plain Records / Dixiefrog Records, 2010

hoati


Rob Blaine’s Big Otis Blues
2011-01-19


Nem kell nagy jósnak lennem ahhoz, hogy megállapítsam: egy bluesos alaphangú, technikás, rockos gitárjátékot felmutató előadó minden időben komoly érdeklődésre, rajongótáborra tarthat számon. Többen művelik napjainkban is ezt a műfajt, közülük talán Joe Bonamassa, Kenny Wayne Sheppard, Jonny Lang és Chris Duarte a legsikeresebbek. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy mostani írásom alanya, Rob Blaine is csatlakozzék az előbb felsorolt urak névsorához.
2010-ben jelent meg a debütáló Rob Blaine’s Big Otis Blues album. Ez az a lemez, amiről sok szépet el lehet mondani, de… Rob Blaine és társai – Joewaun ”Man” Scott - basszus, James Knowles – dob - egy energiával teli, tisztességesen megszólaló albumot készítettek. Blaine gitármunkája kiemelkedő, zenéjéhez remekül passzol a mély, whiskey áztatta hangja. A CD-n a vad, rockos számok váltakoznak a lágyabb balladákkal. Mindezek ellenére a katarzis elmarad, mivel kevésbé izgalmas részek is előfordulnak az albumon, ami az összbenyomást inkább a közepes felé billenti. Ettől függetlenül ajánlott a korongot részletekben hallgatni, kiemelve az ihletett pillanatokat. Vegyük példának mindjárt a nyitó Not The Forgiving Kind számot: ragadós téma, érzelmes ének, rockos gitár. Vagy itt az A Same Old Blues című darab, a megindító, fájdalmas hangjaival. Szép, emlékezetes pillanatokkal ajándékoz meg a lírai Can’t Help But Wonder és a lángoló gitárjátékot felvonultató Must Be Nice is. Szóval, itt egy új tehetség, s bár felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban, mégis inkább a megismerésére biztatnám az olvasót.

Swississippi Records, 2010

hcs


Ferenczi György és a Rackajam: A rackák világa
2011-01-15


Ferenczi György neve igazi márkanév a hazai zenei életben. A multiinstrumentalista és együttese, a 2005-ben alakított Rackajam a nemrégiben piacra dobott kiadványával története újabb fontos állomásához érkezett.
A tavaly novemberben megjelent, A rackák világa című könyv tulajdonképpen egy fotóalbum, mely fedlapjának belső oldalába süllyesztve rejtőzik a banda friss korongja. A kötetben található, Lajtos István által készített, túlnyomórészt fekete-fehér képek a zenekar életét dokumentálják. Mivel a fiúk a muzsikáláshoz sokkal jobban értenek, mint a beszédhez, hagyták, hogy a fotók meséljenek róluk. A képi alkotások többsége élethelyzeteket mutat be, s az együttes tagjai az olvasottságuk függvényében a magyar és a világirodalom kiválóságaitól, valamint halhatatlan rocklegendáktól idézve válogattak hozzájuk vers és prózarészleteket.
A könyvhöz készült CD-re került dalok végső formátumának kialakítása több hónapig tartott, hisz nemcsak a próbateremben folyt az alkotómunka, hanem előzetesen a koncerteken is bemutatták, és a visszajelzések alapján formálták őket. A különleges zenei mixtúrát képviselő kompozíciókban jól megfér egymás mellett Bob Dylan, Jimi Hendrix és Petőfi Sándor öröksége, csakúgy, mint az autentikus népzene. A mintegy 70 percnyi hosszúságú, teljesen akusztikus lemezből süt az alkotói szabadság iránti vágy, az életszeretet és a vidámság. Ferenczi György szerzeményein túl rögzítésre került többek között a Hobo Blues Band Tetovált lány című dalának népzenésített verziója, koncertjeik sikeres egyvelege, az Esszencia táncrend, Pál István Szalonna gyűjtése alapján a Jáger Jóska balladája, és ráadás nótaként egy amerikai népdal, a Tennessee Lonesome Blues.
A múlt hagyatékán sarjadzó legnemesebb gyökerek csavarodtak egymásba a Ferenczi György és a Rackajam aktuális hanganyagán, hogy egy varázslatos, megismételhetetlen, a hallgató bensőjében hosszú lecsengésű kortárs zenei produkcióvá nőjék ki magukat.

Cartaphilus Könyvkiadó / Gryllus, 2010

hoati


Boo Boo Davis: Undercover Blues
2011-01-08


Sokan forognak a blues világában, de egyre kevesebben tudnak igazán hiteles élményt nyújtani a hallgatóság számára. Ezen, folyamatosan szűkülő körhöz tartozik a Mississippi állambeli Drew-ben felnövő Boo Boo Davis.
A hatodik ikszhez közeledő énekes-szájharmonikás az ezredforduló óta rendszeresen fellép Európában. Eddigi utolsó, 2010 őszén adott 14 állomásos koncertkörútja során 9300 kilométert tett meg az együttesével (Jan Mittendorp – gitár, John Gerritse – dob). A túra alatt számtalan zenei ötlete támadt, ezért muzsikus társaival egyik szabadnapjukat kihasználva a svájci NedRow Stúdióban hat óra leforgása alatt rögzítették az Undercover Blues című albumot.
A hanganyag feljátszására élőben került sor, így a dalok olyan nyersen szólalnak meg, ahogyan azok a koncerteken is hallhatóak. A trió által képviselt, a Delta bluest kortárs elemekkel vegyítő zenei világ egyszerre tartalmazza a régit, és az újat. A korongon azonban tőlük eddig szokatlan stílusú szerzemények is megtalálhatóak, hisz a Xmas Blues karácsonyi, míg a Thank You Dave gospel dal. Boo Boo gyermekkorában, a gyapotföldeken hallott, a munkások éneke alapján kialakított bömbölő hangját őszinteség és erő hatja át, melyet remekül egészít ki a feszes ritmusalapra úsztatott sejtelmes, olykor hipnotikus gitárjáték.
Oldalunkon aktuális lemezeit ismertetve folyamatosan kijut a dicséret Boo Boo Davis-nek, sőt az Ain’t Gotta Dime a tavalyelőtti toplistámra is felkerült. Legújabb CD-je tovább erősíti kedvenceim közötti amúgy is szilárd pozícióját.

Black & Tan Records, 2010

hoati


James Cotton: Giant
2011-01-05


A Grammy díjas James "Mr. Superharp" Cotton 1935. július 1-jén, a Mississippi állambeli Tunica városában született. A szájharmonika iránti érdeklődését az édesanyja játéka keltette fel gyermekkorában, ezt látva, szülei egy hangszert vettek neki karácsonyra. Egy rádióműsorban fedezte fel Sonny Boy Williamson zenéjét magának, onnantól kezdve elválaszthatatlan lett a herflijétől. 1944-ben, szülei halála után a nagybácsija Helenába vitte a fiút, hogy találkozzon a „hősével”. A gyerek tehetsége lenyűgözte Sonny Boy-t, aki a szárnya alá vette, tanította. Szólópályára lépése előtt felvételeket készített a Sun Records-nak, dolgozott Howlin’ Wolffal és eltöltött 12 évet Muddy Waters zenekarában is. 9 évesen a zenészpályán elinduló harmonikás saját neve alatt közel 30 albumot jelentetett meg. A művész egyike azon újítóknak – Sonny Boy Williamson II–vel és Little Walterrel egyetemben - akik nagy részben hozzájárultak ahhoz, hogy a szájharmonika megtalálja a helyét a modern bluesban.
2010-ben, a 75 születésnapját ünneplő muzsikus visszatért az Alligator Records-hoz. A ’80-as években olyan remek korongokat készített itt, mint a High Compression, a Mr. Superharp Himself – Live, vagy a kortárs blues nagyjaival közösen felvett Harpattack.
Az új, Giant címet viselő CD-t Stuart Sullivan vezetésével rögzítették a texasi Austinban. A korábbi lemezektől eltérően Cotton ezen az albumon egészségügyi problémák miatt nem énekel. Játéka azonban mit sem változott: vibráló, erőteljes, a zene egészébe szervesen illeszkedő megszólalás jellemzi. A kompozíciók gondosan csiszoltak, precízen feljátszottak. Nyoma sincs felületességnek, egyszerűen élmény hallgatni a lélekkel telt előadást. A lemezen hallható partnerei fiatal „oroszlánok”: a Neal zenész famíliából származó Noel Neal (basszus) ill. Kenny Neal Jr. (dob) ritmusszekció remekül működik együtt, Slam Allen a karakteres, helyenként B.B. Kinget idéző játékával tűnik ki. A műsorfolyam csúcspontjai a Buried Alive In The Blues, a Sad Sad Day, a Going Down Main Street, és a Blues For Koko darabok.
S, hogy miért Óriás lett a lemez címe? Azt hiszem, a leírtakból ez már kiderülhetett!

Alligator Records, 2010

hcs


The Delta Flyers: Sixteen Bars
2011-01-02


Az énekes-szájharmonikás Stevie DuPree a Texas állambeli Houstonban látta meg a napvilágot. Zenei pályafutását Paul Butterfield és Muddy Waters hatására kezdte el, amit gyermekei nevelése végett két évtizedre megszakított. Színpadra az évezred elején állt ismét, és azóta szólólemeze, valamint zenekarainak (The Dudes, The Delta Flyers) albumai által diszkográfiája is szépen gyarapodott.
Aktuális együttese, az International Blues Challenge 2009. évi döntőjében fellépő The Delta Flyers tagjaival nem a könnyebb utat választotta a Sixteen Bars című CD-n mások szerzeményeinek feljátszásával, hanem saját és társszerzővel (Travis Stephenson) készített dalokkal töltötte meg a 35 percnyi játékidejű korongot. A szerzőpáros bebizonyította, hogy lehetséges izgalmas, emlékezetes számokat írni, nemcsak „egynapos slágereket”, melyekre holnapután már senki sem emlékezik. A Mississippi- és a Chicago bluest némi New Orleans-i muzsikával ötvöző album humorral teli, egyszerű emberi történeteket elmesélő kompozíciói között éppúgy megtalálhatóak lendületes, feszes harmóniájú nóták (Mentone, Alamaba, Fishin’ Little Mama), mint lassú, elmerengő dalok (Sunflower River Rag, Dockery Farm).
A kiváló muzsikusok közül a zenekar lelke, Stevie DuPree az erős, füstös énekével, a Houston Press Music Awards nyertes Jack Saunders pedig virtuóz slide gitárjátékával tűnik ki. A lemez presztízsét tovább növeli a neves vendégsztár, Rich DelGrosso (mandolin) szerepeltetése. Rajtuk kívül még a gitáros Travis Stephenson, a dobos Rick Richards és a háttérénekes Sister Tommie Lee Bradley közreműködik a CD-n.
A Sixteen Bars karakteres, szórakoztató produkció, s biztosak lehetünk abban, hogy a The Delta Flyers nevét még sokszor hallani fogjuk a közeli jövőben.

Soulbilly Records, 2010

hoati


Swississippi Chris Harper: Four Aces And A Harp
2010-12-30


A svájci születésű Swississippi Chris Harper zenészpályája 2010. szeptember 21-én új szakaszához érkezett. Ezen a napon jelentek meg választott hazájában lemezkiadójának, a Swississippi Records-nak az első albumai, köztük az Ő új korongja is.
Azt hiszem, egy nagy álma teljesült, amikor partnereivel – Jimmy Burns (gitár, ének), John Primer (gitár, ének), Willie ”Big Eyes” Smith (dob, ének, harmonika) Robert Stroger (basszus) - elkészítette a Four Aces And A Harp című CD-t. Az életfilozófiáját előző lemeze címében (Blues Is My Life) megfogalmazó muzsikus, ugyanakkor magasra tette a mércét. Zenésztársai egytől egyig a műfaj mesterei. A hibátlan stílusérzék, a virtuozitás, a kiemelkedő hangzás, a dögös megszólalás így adott. A „főnök” teljesítményéről is csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok: harmonika játéka dinamikus, stílusában Little Walter Jacobs, Big Walter Horton és Sonny Boy Williamson II. hatása érződik. Azonban a hangja, nos nem véletlen, hogy a 18 szám közül csak 5 nótában énekel. A hangsúly mégsem az egyénekre, hanem a csapatmunkára helyeződött. A közös munka során nem hoztak létre semmi megrengető újat, csak hozták a tőlük elvárható magas színvonalat. A dalok kiválasztásánál igyekeztek elkerülni az agyonjátszott számokat, így a klasszikusok szerzeményei közül nem a legismertebbeket választották ki. Az albumon, a vendégzenészeknek köszönhetően 17 zenész szólal meg. Ők különféle összetételben, hol akusztikusan, hol pedig elektromosan játszanak.
Hogy Harper fáradozásai hosszú távon eredménnyel járnak-e, azt még nem tudhatjuk, egy viszonyt tény: új lemezével sikerült élő hagyományként bemutatnia kedvenc műfajunkat.

Swississippi Records, 2010

hcs


Mark Robinson: Quit Your Job – Play Guitar
2010-12-27


Kevesen vannak olyanok, akik azt csinálhatják, amit igazán szeretnek. Mark Robinson ezen szűk körhöz tartozik, s elmondhatja, hogy a munkája a hobbija és még fizetnek is érte.
De Ő sem volt mindig ebben a szerencsés helyzetben, hisz a főiskola elvégzését követően sokáig a tanult hivatásában dolgozott, és ha tehette kedvtelésének, a gitározásnak hódolt. Már ekkor olyan neves előadókkal lépett fel, mint Tad Robinson, Carrie Newcomer, Tom Roznowski és Bob Cheevers. Élete döntő fordulatot 2004-ben vett, amikor úgy döntött, hogy a munkáját feladva csakis a zenélésnek él. Ettől kezdve a koncertezés mellett számtalan muzsikussal készített felvételeket, de producerként és hangmérnökként is tevékenykedett.
A Quit Your Job – Play Guitar című hanganyaggal a saját CD rögzítése iránti vágya is valóra vált. A lemezre a gitáros-énekes szerzeményei, valamint elismert dalszerzők, Davis Raines, Mike Cullison és Randy Handley közreműködésével született nóták kerültek. A zeneileg meglehetősen változatos korongról egyértelmű kedvencem a Memphis Won’t Leave Me Alone és a Fixer, a csúcspontot pedig a záró dal, a Try One More Time jelenti. Mark Robinson vibráló és sokoldalú gitárjátékával, erőteljes hangjával az album egészén professzionális teljesítményt nyújt, s megállapítható, hogy az évekig háttéremberként muzsikáló zenészből valódi egyéniség lett.
Igaz, hogy a debütáló CD-je nem került jelölésre a 2011-es Blues Music Awards Best New Artist Debut kategóriájában, mégis az év legkiválóbb bemutatkozó lemezei közé sorolandó a Quit Your Job – Play Guitar.

Blind Chihuahua Records, 2010

hoati