Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Kritika

Charlie Musselwhite: The Well
2010-10-19


Mindig jó érzés, ha a nagy öregek új anyaggal rukkolnak elő. Azonban ami nekünk jó, az az alkotó számára bizony sok esetben gyötrelmekkel, szenvedéssel teli szembenézés. Mondom ezt azért, mert Charlie Musselwhite az új, The Well címet viselő albumán élete néhány fájdalmasabb momentumán keresztül kalauzol minket. Ezek az alkoholfüggőség és a szerettek elvesztése.
A herflis az idei lemezével visszatért ahhoz a chicagói Alligator Records-hoz, ahol a ’90-es évek elején már készített három sikeres albumot. A Rambler's Blues-zal indít a korong. Ez az egyik legjobb szám a CD-n hallhatók közül, melyben tankönyve illően egyesíti a chicagói és a memphis-i soundot. A Dig The Pain és a The Well az alkoholfüggőségével ill. a gyógyuláshoz vezető úttal foglalkozik. A Sad And Beautiful World édesanyja 2005-ben történt haláláról szól. A dal majdnem olyan, mint egy levél, amit neki írt. Ebben Mavis Staples-szel duettezik, s bár ez nem egy párbeszéd anya és fiú között, az énekesnő meleg vokálja mégis felidézi a szülő jelenlétét, ami szívbemarkolóvá teszi ezt. A személyes jelleg folytatódik a Cook County Blues-ban is, itt egy történetet mesél el viccesen. Zárásként a Sorcerer’s Dream szólal meg. Ennél a nótánál olyan érzés keríti a hatalmába a hallgatót, hogy egy meghitt baráttal egy ismerős utat járt be, s olyan dolgokat látott, mint azelőtt soha.
A The Well koronggal Musselwhite a legszemélyesebb, önéletrajzi momentumokat tartalmazó albumát készítette el. Szép, szomorú, leleplező részleteket tudhatunk meg a harmonikás színes életéből. A szerzemények egyszerűek, ízlésesen hangszereltek, a megszólalás azonban különbözik attól, mint ami az előző két lemezén hallható.
Ha létezik zenén keresztül megváltás, akkor úgy gondolom Charlie Musselwhite megtisztulva lépett elénk.

Alligator Records, 2010

hcs


Jay Gaunt: Harmonicopia
2010-10-17


Jay Gaunt-ot tizenkét éves korában kerítette hatalmába a szájharmonika iránti rajongás. Jon Paris és Dennis Gruenling mellett számtalan tanára volt, akiktől rengeteget tanulhatott. Rendkívüli tehetségének köszönhetően hamar felfigyeltek rá, s nevét a fiatal szájharmonikás generáció legmeghatározóbb alakjai között emlegetik.
Játékát kimagasló technikai tudás jellemzi, ami megengedi számára, hogy gyakorlatilag azt játsszon, amit csak akar. Bár legközelebb a blues áll hozzá, mégis bármilyen stílusban feltalálja magát, legyen szó jazz-ről, rockról, vagy akár popról. Ez a nemrégiben megjelent, a találó Harmonicopia nevet viselő korongja repertoárjának kiválasztásában is tükröződik. A lemezre került felvételek közt megtalálhatjuk többekkel egyetemben Gregg Allman, Bobby Charles, Muddy Waters, Peter Green kompozícióit, melyek közül hét instrumentális, a fennmaradóak pedig a memphis-i Victor Wainwright énekével kerültek rögzítésre.
Véleményem szerint a Louisiana Blues az album legjobb nótája, de nagyon közel került a szívemhez a Why People Like That? Josh Roberts (Reba Russell Band) lenyűgöző slide gitár játékával, és az 1580-ban született angol szerelmes dal, a Greensleeves újraértelmezése.
A még mindig csak tinikorú herflisnek sikerült megugrania a két évvel ezelőtt a Blown Away-jel kellően magasra tett lécet. Teljes biztonsággal ki merem jelenteni, hogy a Harmonicopia elsőrangú és minden elemében eltalált anyag.

JBG Music, 2010

hoati


Bob Corritore And Friends: Harmonica Blues
2010-10-14


Aligha ünnepelhetné szebben zenei pályája kezdetének 40 éves jubileumát Bob Corritore, mint egy új lemezzel. Tovább emeli a hanghordozó fényét az a tény, hogy az amerikai szájharmonikásnak ritkán jelenik meg saját neve alatt korongja.
Bob Corritore zenei karrierjét szülővárosában, Chicagóban kezdte, de névjegyét igazán Phoenix-be költözve tette le. Eddigi pályafutása során világsztárok sokaságával játszott együtt, amire ékes bizonyíték a Harmonica Blues címmel megjelent, az 1989 és 2009 között Corritore vendégszereplésével készült felvételekből összeállított figyelemreméltó válogatás.
A lemez összképe a számtalan, többnyire tradicionális bluest játszó zenésznek, formációnak (Koko Taylor, Lousiana Red, Nappy Brown, Robert Lockwood jr., Eddy Clearwater, Henry Gray, Carol Fran, stb.) köszönhetően meglehetősen színesre sikeredett. A számok közt éppúgy találhatunk népszerű szerzeményeket (That’s All Right, Big Fat Mama, Bumble Bee), mint alig ismert, de nem kevésbé értékes, élvezetes darabokat (1815 West Roosevelt, Sundown San Diego, Things Have Changed).
A klasszis szájharmonikás a hagyományos chicagói soundot képviseli játékával, és tökéletesen ráérzett arra, hogy mire van szükség: nem „fújja” szét a dalokat, csak annyira kerül a reflektorfénybe, amennyire muszáj.
A folyamatosan jobbnál jobb hanganyagokat megjelentető lemezkiadó közelmúltban piacra dobott kiadványa maradandó élményt nyújt mindenki számára.

Delta Groove Productions, 2010

hoati


Ana Popovic: An Evening At Trasimeno Lake.
2010-10-10


A szerb származású Ana Popovic-nak sikerült elérnie azt, ami az európai blues zenészek közül keveseknek adatik meg: meghódítani a nehezen bevehető amerikai piacot. Hosszú utat kellett bejárnia azonban a gitáros-énekesnőnek, míg ezt sikerült elérnie, ezért álljanak itt pályafutásának főbb momentumai.
Ana Popovic blueskedvelő édesapja révén ismerkedett meg a stílussal. 19 évesen alapította meg az első zenekarát Hush néven, mely formáció lemezét Hometown címmel 1998-ban adták ki. Még ebben az évben beiratkozott az Utrechti Egyetem grafikus designer szakára, amit egy év múlva a zenélés végett abbahagyott.
A 2001-ben megjelent bemutatkozó szólólemezét (Hush) követően felgyorsultak az események körülötte: részt vett a Jimi Hendrix Tribute Tour koncertsorozaton, első európai blues zenészként a Best New Artist Debut címre jelölték a W.C. Handy Award díjátadón, játszott a „The King Of Soul” címmel illetett Solomon Burke európai turnéján, de számtalan turnét bonyolított le az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában is. 2006-ban a Ruf Records-ot elhagyva kiadót váltott, az azóta megjelent CD-it (Still Making History, Blind For Love) már az Eclecto Groove Records gondozza.
Legutolsó anyaga egy DVD, melyen az olaszországi Castiglione del Lago városában a Blind For Love lemezbemutató turné keretén belül adott fellépése található. A több mint két órás estet 5000 fős lelkes közönség tekintette meg a város 13. századi, a Trasimeno-tóra kilátást biztosító kastélyának udvarában. A felvételekhez használt hat kamerának egy végtelenül jó hangulatú, energikus koncertet sikerült rögzíteni, ahol a rendkívül dekoratív, mondhatni dögös Ana hozta a tőle megszokott kimagasló formáját, csakúgy, mint a héttagú nemzetközi kísérőzenekar, amiből mindenki beleadott apait-anyait a muzsikálásba.
Egy ilyen kaliberű fellépést a legjobb élőben nézni, hiszen a TV képernyője előtt ülve csak belesajdul az ember szíve, hogy neki csak a DVD jutott.

ArtisteXclusive, 2010

hoati


John Lee Hooker Jr.: Live In Istambul Turkey
2010-10-08


Mit tehet az a fiatal, akinek az édesapja a blues történetének egyik legjelentősebb személyisége? A válasz egyszerű: atyja nyomdokain haladva a zenei karriert választja. Így tett a legendás John Lee Hooker gyermekei közül John Lee és Zakiya is.
Az ifjabb John Lee Hooker már nyolc évesen eldöntötte, hogy muzsikus szeretne lenni. Meg sem próbálta azonban utánozni apját, hisz tudta, hogy az lehetetlen feladat, inkább létrehozta saját stílusát. Ennek megfelelően időnként rappes, hip-hoppos ének, soul és funky beütésű modern blues muzsika hallható a 2004 óta megjelenő stúdióalbumain, melyek közül a Cold As Ice és az All Odds Against Me Grammy jelölést kapott.
John Lee Hooker Jr. idén tavasszal negyedik lemezével rukkolt elő, mely matéria az európai turnéja isztambuli állomásának forró intenzitású koncertfelvételét tartalmazza. Az Efes Pilsen Blues Festival-on rögzített fellépése átfogó képet nyújt előző anyagainak repertoárjából. Mindemellett a CD-re került még három új, stúdióban feljátszott nóta, valamint egy animációs videó - a fekete-fehér Extramaterial Affair című rajzfilmben az énekes szuperhősként tűnik fel.
„A vér nem válik vízzé” - szól a jól ismert közmondás, ami John Lee Hooker Jr. esetében is igaz, aki stúdió albumai után egy olyan koncertlemezt készített, melyet hallva büszkeség töltené el édesapját is.

Steppin’ Stone Records / Jazzhaus Records, 2010

hoati


Pribojszki Mátyás Band: Boogie On The Ship
2010-10-02


Az utóbbi időben több olyan fellépését is volt szerencsém látni a Pribojszki Mátyás Bandnek, ahol nem a megszokott bluesos közegben lépett fel. Az eredmény minden esetben elismerő taps, hogy mást ne mondjak, ünneplés volt. Mindebből már elsőre levonható a következtetés, hogy a csapat egy olyan jól felépített, közérthető, szórakoztató műsorral lép fel alkalomról-alkalomra, amely különböző rétegek megszólítására alkalmas.
A zenekar 2003-ban alakult, azzal a céllal, hogy a szájharmonika egy új, modernebb zenei közegben jelenjen meg, egy olyanban, ahol természetes módon keveredik a tradicionális blues, a funky, a dallamos jazz és a dinamikus groove. Többszöri tagcserék után alakult ki a mai felállás, amiben Pribojszki Mátyás énekel és szájharmonikázik, Kovács Erik billentyűs hangszereken játszik, Szász Ferenc gitározik, Kepes Róbert basszusgitározik és Molnár Dániel dobol.
Nem ez az első élő anyag, ami megjelent a zenekartól, hisz 2007-ben már kijöttek egy koncertfelvétellel, igaz akkor DVD-n. Az idők folyamán, a tagcseréknek köszönhetően a csapat stílusa kicsit erőteljesebb, rockosabb, hangosabb lett. A számok, a megszólalás a blues hagyományaira épülnek, a dalok könnyen befogadhatóak, élvezhetőek. A feldolgozás nótákhoz kreatívan nyúltak hozzá, a zenekar hangszerelési és stílusérzéke hibátlan. Az előadásmód kemény, friss, szenvedélyes, közbe-közbe virtuóz. A 100 %-ban elő lemez hűen tükrözi, ahogy feszültség, izzás, vibrálás születik az előadó és a hallgató között.
Az újonnan megjelent CD lemezbemutatója az eddigi talán legsikeresebb, leglátványosabb, legjobb hangulatú lemezbemutató volt, amire mintegy ezer érdeklődő ment el. Mindez bizonyítja, hogy ebben a túlbonyolított világban a közérhetőség, a minőség még megmozgatja az embereket.

Szerzői kiadás, 2010

hcs


Eden Brent: Ain’t Got No Troubles
2010-09-25


A Mississippi állambeli Greenville-ben született Eden Brent a 80-as években Abie "Boogaloo" Ames-től kezdett zongorázni tanulni. A hagyományos tanár-diák viszonyt azonban hamar kölcsönös tisztelet és barátság váltotta fel, mely a boogie-woogie mester 2002-ben bekövetkezett haláláig kitartott. Kettejük kapcsolatát a Boogaloo And Eden: Sustaining The Sound című díjnyertes dokumentumfilm örökítette meg.
Eden Brentnek a tanítójától elsajátítottakat szólópályája során is sikerült kamatoztatnia. A 2008-ban megjelent, a Blues Music Awards díjátadón két trófeával jutalmazott Mississippi Number One című albumával sikerült kitűnnie a kortárs blues gyakran gitár központú felvételei közül. Ugyanezen mondható el az idén Pinetop Perkins Piano Player Of The Year díjat kapott énekes-zongoristanő szeptemberben megjelent CD-jéről is.
Az 1920-as évek hangulatát idéző lemez a New Orleans-i Piety Street stúdióban került rögzítésre. A produceri teendőket a kanadai gitáros, Colin Linden látta el, akinek tanácsára meghívták a város legendás muzsikusait, George Porter Jr.-t, Bryan Owings-t és Jon Cleary-t a felvételek elkészítéséhez. A stúdiómunkák egy hétig tartottak, mivel a dalok nagy része már kész volt – Eden Brent szerzeményei mellett a korongra került többek közt Tommy Polk Beyond My Broken Dreams című, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások ihlette száma.
A "Little Boogaloo" becenévvel illetett művésznő füstös, whisky áztatta, Bessie Smith-re emlékeztető hangja némi fülledt sexualitást sem nélkülöz, egyéni zongorastílusa és kifogástalan technikája pedig az első hangtól az utolsóig lebilincseli a hallgatót.
Az Ain’t Got No Troubles szinte tökéletes dalai a Piano blues szerelmeseinek a mennyországot jelenthetik.

Yellow Dog Records, 2010

hoati


Így látta a szervező – Sziget 2010 Blues Színpad
2010-09-21


Elsőtől az utolsóig, az idő mint pillanat!

Az első napon a jam session adott kellő lökést az egyhetes blues őrületnek a Lord Bishop Rocks tolmácsolásában. A Blues Színpad előtt élvezkedő zsűri (rajongók) a mojo felkent püspökét megkülönböztetett figyelmével kísérte. Rögtön megragadta azt a füstös fonalat, amit Ariel helyett a Lord gurított feléje hosszú fekete ujjaival.  A Püspök a szakma egyik legavantgárdabb figurája: 180 kiló, 2-3 méter közötti a magassága. Paszományos aranyozott palástját egy űrbéli cilinder teszi teljessé.
A show varázslás eszközeként az abrakadabra helyett a profi angol blues dinamikáját használta. A Lord az általam látott eddigi legjobb zenekarával érkezett, nemzetközi tagokkal és magyar muzsikusokkal a fedélzeten. A műsor improvizatív szereplők kimeríthetetlen tárházát gyűjtötte magába, a közönségből merített ihletet és szereplőket: zenészeket és táncos lányokat egyaránt!
A lányok az erotikát, a Lord pedig az igét hirdette. Szövegeihez a világból tépte a témát. A ránk telepedett, életünket mérgező gazdasági rezsim tulajdonságáról, a ránk húzott érzelem és időgyilkos kényszerzubbonyról (életforma) énekelt. Szólt a szerelemről, és táncos nótákat is pörgetett a rongylábúaknak.
A közönség a tenyerén hordozta az óriás bébiként őrjöngő zenészt, aki árasztotta magából a szexualitást. A színpad előtt kitört a Sziget Love. Az energiától duzzadó lányok combjaik közé fogadták a Sziget pajzán ördögét. Kéjes sikolyok között, tekergőzve érezték a bluest!

A Blues Színpad fölötti mennybolt bársonyába beleégett a K&H Bank holdjának (gázos reklám léggömbjének) kékje. Ez volt a támogató jelenléte, akinek a szeme mindent lát.


  

A színpad előtti tér képe változatos volt: hol ülős – beszélgetős volt a buli, hol tombolós, pogós. A színpad népszerűsége egész héten töretlen volt. Ahogy eddig is, minden évben, a közönség már összefolyt az utca népével.
Koncepciónk szerint olyan zenék is meghívást kaptak idén a Blues Színpadra, melyek befolyásolták a blues kialakulásának történetét. Így lehetett, hogy a Firkin zenekar a maga ír punkjával - mely népi formájában nyomot hagyott a rhythm & bluesban is - a blueser közönség előtt koncertezett. A blues rajongó tömeg imádta a zenét és vidám esténk kerekedett.
A The Silver Shine psychobilly zenéje is telerakta a küzdőteret, bizonyítva, hogy a blues közönségétől ez a stílus sem áll annyira messze.
A klasszikusok hasítottak: a Blues Brothers-t vagy épp Jimi Hendrix-et idéző zenék, a chicagói muzsikát hozó Palermo Boogie Gang, valamint a bluest, rockot és funky-t játszó Hubert Tubbs - a Tower Of Power egykori énekese - kimagasló színvonalon szólaltak meg. A rockabilly napot a Sonny - Sophie páros uralta, és ahogy várható volt profi show-val jelent meg és sikert aratott a Mistery Gang is. A hazai blues hitelét az elit muzsikája biztosította Mohai Tamás, Szappanos György és Póka Egon képviseletében.
Hollandiát egy fiatal amszterdami gitáros, Gyo CC Kretz és zenekara hozta el hozzánk, rengeteg, a nézők közt helyet foglaló honfitársával együtt.
Kuriózumként az utolsó nap Európa egyik legjobb bandája, a Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers teremtett érzelmekkel és dinamikával átitatott teret, minőségi zenével és profi megszólalással. A koncert közepén felperdült a pódiumra egy 3 éves kissrác, Oláh Ábel, aki egész héten a színpad körül ólálkodott, leste a zenét, a fortélyokat és a mozgást. A maga módján, kis gitárjával végignyomta a koncertet, pillanatok alatt nagy feelinget és show-t teremtve! Megható pillanatokat éltünk át: egy ifjú zenész debütálásának lehettünk szemtanúi. A hitvallás, az út megtalálása és élvezete keveseknek adatik meg ily fiatalon. A közönség és a zenészek egyaránt átérezték a pillanat értékét, és a zenekar tiszteletbeli tagnak fogadta a fiatal titánt!
A blues, szilva a zene eleven kertjében, ami gyümölcsként és pálinkaként is nemesíti a testet - lelket egyaránt. A nemzetközi blues közönség érezte egymást. Kapcsolatok szövődtek, itt a jövőben már csak a nyelvi akadályokat kell áttörni.

Oláh Andor

A képeket Császár A. Márta készítette, akinek további fotói itt tekinthetők meg.


Albert Castiglia: Keep On
2010-09-19


Kételyekkel telve ültem le Albert Castiglia új lemezének meghallgatásához. Kételkedve, hisz nem tudtam eldönteni, hogy valóban olyan jó zenész, mint az a kritikákban olvasható, vagy csak a sajtója ilyen erős. Briliáns, szuper hang, szuper dalok, karizmatikus előadásmód, megrázóan erős album egy virtuóztól, igazi bluesman, eredeti dallamok, mesteri slide munka – olvasható róla, s ha mindehhez hozzáveszem, hogy Junior Wells is felkérte, hogy szerepeljen a csapatában, akkor nyílván érthető az érdeklődésem.
Albert Castiglia 1969-ben New Yorkban született, 5 évesen szüleivel (édesanyja kubai-, édesapja olasz származású) Miamiba költöztek. 12 évesen kezdett el gitározni, s hamar rájött, hogy az érzelmeit legjobban a zenéje által tudja elmondani. 1990-ben csatlakozott a The Miami Blues Authority-hez, majd 1997-ben a Best Blues Guitarist címet szavazta meg számára a New Times Magazin. 2002-ben indította el szólókarrierjét a Burn lemezzel.
Az idén augusztusban megjelent Keep On címet viselő albuma immár a negyedik a sorban. A korongot, a csapatot alkotó trió (Albert Castiglia – ének, gitár, AJ Kelly - basszusgitár, Bob Amsel - dob), valamint a kísérőzenészek (Toby Walker – dobro, Bill Quinn - billentyűsök, Nicole Hart - ének, Emedin Rivera – ütőhangszerek, Sandy Mack - szájharmonika) jórészt élőben vették fel, így elképzelésünk lehet arról, hogyan is szólna ez a muzsika koncerten. A CD-n Castiglia öt saját szerzeménnyel szerepel, a többi Mack Rice, Bob Dylan, T-Bone Walker, Jack Fickel, Peter Green, Robert Nighthawk és John Lee Hooker szerzemény. Az album jammelős, spontán hangulatú, Castiglia dinamikus játéka érzelmekkel párosul, s kiválóan játszik elektromos-, akusztikus-, valamint slide gitáron is. Játéka eleven, felvillanyozza a hallgatót, mindemellett kerüli a sablonos megoldásokat. A korongon két akusztikus dal is szerepel a dobro géniusz Toby Walker által előadva.
A zenész ez idáig Dél-Florida színpadainak a kedvence volt, ezek után viszont kétség sem férhet hozzá, hogy a nemzetközi színtér is nyitva áll előtte.

Blues Leaf Records, 2010

hcs


Bullfrog Brown: Moon And Central
2010-09-17


A két észt blues muzsikus, Alar Kriisa (ének) és Andres Roots (gitár) zenei együttműködése 2000-ben kezdődött. Közös zenekarukat, az Észtország legfontosabb export árucikkeként aposztrofált Bullfrog Brown-t a szájharmonikás Ullar Kart-tal kiegészülve 2003-ban hozták létre.
Az együttesnek megalakulását követően hamar sikerült felírnia nevét a blues zenei élet térképére. Felléptek Európa fontosabb fesztiváljain, de a punkos beütésű Delta blues muzsikát tartalmazó, folyamatosan megjelenő lemezeiket is kitüntető figyelem és komoly sikerek övezik. Dalaikat négy kontinens rádióadói játsszák, míg a 2008-ban megjelent Mother River Delta lemezüket a kanadai Blues Underground Network a Best European Release címmel illette.
Aktuális albumuk, az eredetileg EP-nek szánt Moon And Central néhány elektromos dal mellett akusztikusan előadott szerzeményeket tartalmaz. A slide gitáros Leave You Sleepin-t, a zenekar barátja, Dave Arcari előtt tisztelgő Years Past Midnight-ot és a szájharmonikás Steve Lury közreműködésével előadott Blues For Breakfast-ot hallva még a legkényesebb ízlésűek is csettinthetnek. A hanganyag értékét tovább növelik Andres Roots Bob Dylan stílusára emlékeztető dalszövegei – az 1995 óta keletkezettekből válogatva egy 40 oldalas könyvet mutattak be az idei Prima Vista Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon.
Összességében egy igazán profi, kiérlelt munkát tett le a trió az asztalra. Ha osztályozni kellene, akkor egyértelműen megérdemli az ötöst az észt fiúk utolsó CD-je.

KWAQ Records, 2009

hoati


Grady Champion Featuring Eddie Cotton Jr.: Back In Mississippi Live At The 930 Blues Cafe
2010-09-14


Grady Champion első felvételei az ezredforduló környékén a Shanachie Records gondozásában jelentek meg. A fiatal énekes-szájharmonikás nevét a Payin' For My Sins és a 2 Days Short Of A Week című CD-knek, majd azok lemezbemutató turnéinak köszönhetően a jövő nagy reménységei, Shemekia Copeland és Shawn Pittman társaságában emlegették.
Olyan sikert azonban, amire szinte minden blues rajongó felkapta a fejét csak 2010 januárjában, a 26. International Blues Challenge-en részt véve ért el. Zenekarával a 110 nemzetközi induló közül „Band” kategóriában az első, míg szóló előadóként a „Solo/Duo” kategóriában Matt Andersen mögött a második helyet szerezte meg. Ennek eredményeként meghívást kapott jelentős fesztiválokra, valamint az Earwig Music ismét kiadta a 2007 nyarán a 930 Blues Cafe-ban adott koncertje felvételét.
A több mint hetvenpercnyi hosszúságú anyagon állandó zenekara, a Grady Champion Revue kíséri a gitáros Eddie Cotton Jr. közreműködésével. A meglehetősen sokszínű album talán legkiemelkedőbb nótái a funky-s, fantasztikus szájharmonika szólót tartalmazó 1-800-Blu-Love és a Jacktown Swiff rap énekes segítségével előadott Policeman Blues, a lágyabb, meghittebb hangulatra vágyóknak pedig a Blues On Christmas-t ajánlhatom.
Grady Champion a blues nagy reménysége! Ha következetesen továbbmegy az általa megkezdett úton, nem is olyan soká beírhatja nevét a bluestörténet aranykönyvébe.

GSM Music Group / Earwig Music, 2008 / 2010

hoati


B.B. & The Blues Shacks: London Days
2010-09-07


A B.B. & The Blues Shacks egy nagyszerű blues banda, akiket sokan Európa legjobb tradicionális blues zenekarának tartanak. A 90-es évek közepétől kezdve az 1940-es és 1950-es évek zenéjét játszották, az Unique Taste című CD-jükön azonban váltottak, és a lemezre az 1960-as éveket idéző számok kerültek.
Ezt a vonalat követi a nemrégiben megjelent London Days is. Már az első hangok után szembetűnő, hogy óriási rutinnal játszanak a zenészek - ez nem meglepő, hisz jóformán már a teljes világot bejárták, s szuggesztív, magával ragadó muzsikájukkal és előadásmódjukkal Moszkvától egészen Barcelonáig szereztek maguknak feltétlen híveket.
Különleges értéke az együttesnek Michael Arlt éneke és szájharmonikázása, de a zenekar valamennyi tagjáról elmondható, hogy abszolút mesterei hangszereiknek, míg a vendégzenészek közül a szinte hatodik tagnak tekinthető Raphael Wressnig Hammond orgona- és Matt Holland trombita játéka emelkedik ki. A neves producer, Liam Watson (White Stripes, James Hunter) invitálására a londoni ToeRag stúdióban rögzítésre került lemezen az Once In A While (Is Better Than Never At All) feldolgozása mellett az együttes magját alkotó Arlt testvérpár számai hallhatók.
A brémai lemezkiadó által megjelentetett igényes grafikai tervezésű digipack CD egyetlen „hibájaként” az róható fel, hogyha egyszer betettük a lejátszóba, nehéz megállni, hogy más albumok rovására ne ezt indítsuk el újra meg újra.

CrossCut Records, 2010

hoati


Big Pete Pearson: Screamer
2010-08-27


A blues énekes Big Pete Pearson 1936. október 4-én, Jamaicán született, majd fiatal fiúként nagyszüleivel az Austin közeli St. Johns-ba telepedtek le. Először zongoraórákat vett, később megtanult gitározni és basszusgitározni, végül az éneklésnél kötött ki. "A nagymamám volt az, aki megtanított, hogyan kell használni a hangomat” – emlékezett vissza Pete.
Kilenc évesen már templomokban, bárokban lépett fel és gyakran koncertezett a T.D. Bell And The Cadillacs nevű zenekarral. A húszas évei végén Phoenix-be költözött, ahol felvételeket készített a Jimmy Knight And The Knights Of Rhythm-mel – a dalok egy részével a német Bear Family által kiadott Phoenix R&B antológián találkozhatunk. Csakhamar „lokális sztárrá” vált, saját zenekaraival szerepelt, de dolgozott együtt B.B. Kinggel, Muddy Waters-szel és John Lee Hookerrel, hogy csak néhány nevet említsek.
A 2001 óta megjelenő szólólemezei közül a kimagasló kritikákkal illetett I’m Here Baby-n és a Finger In Your Eye-n közreműködtek a The Rhythm Room All-Stars zenészei, Chris James, Patrick Rynn, Brian Fahey és Bob Corritore (az énekes ugyancsak tagja az 1991-ben alakult formációnak). Hasonlóan jól sikerült korong a hetvenen túl még mindig magabiztos és életerős, energiával teli Pearson Screamer című CD-je. Terry Davis által vezetett zenekara, valamint a Hammond B3 varázsló, Joey DeFrancesco vendégszereplésével rögzített album csúcspontját a címadó dal jelenti, de szükséges kiemelni az akusztikus Trustworthy Woman-t és a feleségének, Kelly-nek írt gyönyörű lassú bluest, a Plending My Love-ot is.
Big Pete Pearson rendkívüli énektudása mellett a fantasztikus koncertjei, a lemezei magas színvonala és a zene iránti feltétlen alázata mind-mind bizonyítékként szolgálnak arra, hogy méltán kapta az „Arizona's King Of The Blues” jelzőt.

Modesto Blues Records, 2009

hoati


Paul Thorn: Pimps And Preachers
2010-08-22


Paul Thorn Wisconsinban született, de gyerekkorában szüleivel együtt Mississippi álam Tupelo városába költözött. Zenei karrierjének kezdete előtt profi bokszoló volt, játszott a négy súlycsoportban világbajnoki címet nyerő Roberto Duran ellen is. Sportolói pályafutása befejeztével bútorgyárban dolgozott, mígnem Miles Copeland felfedezte a helyi klubokban időközönként fellépő Thornt.
Szerződést kötött az A&M Records-szal, ahol 1997-től nyolc albuma jelent meg. Legutolsó CD-je, a Pimps And Preachers már a saját lemezkiadója által került kiadásra, és a Billboard Top 200-as listája 86-odik helyén debütált.
A lemez borítója nyüzsgő utcaképet mutat a Redemption Lane és a Turn Out Boulevard kereszteződésében. Két alak emelkedik ki a tömegből, egy strici és egy prédikátor – az énekes-dalszerző az album címe mellett ezzel is utal arra a tényre, hogy a nagybátyja strici volt, az édesapja pedig a mai napig prédikátorként tevékenykedik. Mindketten a kilencvenes években divatos széles karimájú kalapot viselnek, kurvák és szentek veszik őket körül, mutatva az utat a végromláshoz vagy az üdvözüléshez. Szinte elveszik a nagy kavarodásban a Pault megszemélyesítő kisfiú, aki tele van ellentmondással, hisz az egyházhoz tartozik, mégis visszapillant abba az utcába, ahol a bűn lakozik - művészetében is megtalálható e kettősség, nem véletlenül szokták munkásságát Tom Waits, Lucinda Williams, Robert Johnson és Hank Williams pályafutásához hasonlítani.
A jót és a rosszat bemutató, hol humoros, hol szívszorító dalszövegek cseppet sem közhelyesek, a görcs nélkül összerakott számokban pedig remekül megfér együtt a rock, a blues és a country. Paul Thorn kiváló éneke, érzelmektől fűtött előadásmódja mellett a zenei kíséret kidolgozottsága, és a zenészek hibátlan játéka is magával ragadja a hallgatót.

Perpetual Obscurity Records, 2010

hoati


Tim Woods: The Blues Sessions
2010-08-13


Tim Woods több mint 25 éve énekel, valamint akusztikus és elektromos gitáron játszik. 2005 júniusában David “Honeyboy” Edwards, Homesick James, Sam Lay és Pinetop Perkins társaságában egy jam sessionben vett részt. A közös zenélés adott inspirációt bemutatkozó albuma, a Delta blues legendás mesterei előtt tisztelgő The Blues Session elkészítéséhez.
A CD rögzítésére hat hónapos időszak alatt Chicago, Atlanta és Clarksdale stúdióiban került sor. A felvételekhez a blues világ színe-javát hívta segítségül, akiknek névsora meglehetősen hosszú, ezért csak a legtöbb dalban szereplő David “Honeyboy” Edwards, Big Jack Johnson, Eric Noden, Kenny Smith és Allen Batts nevét említem meg.
Korai Delta- és Chicago blues stílusú szerzemények friss megközelítéseire épül a repertoár, David “Honeyboy” Edwards alig játszott, Wind Howlin’ Blues dala pedig igazi kuriózumnak számít, mivel utoljára 1942-ben került rögzítésre. Érzelemgazdag, szenvedélyes éneke és egyedülálló, jellegzetes gitárjátéka a Do The Do-ban és a World Comes Tumblin' Down-ban érvényesül leginkább, de a lemezanyag egészéről elmondható, hogy Woods méltó partnere tudott lenni a vendégzenészeknek.
A gitáros-énekes kiváló muzsikusok bevonásával olyan, a műfaj minden szépségét megmutató CD-t készített, mellyel nem csak a közönség rokonszenvét, hanem a szakma elismerését is sikerült kivívnia.

Earwig Music, 2010

hoati


Jimmy Dawkins Presents: The LERIC Story
2010-08-08


Ismerősen cseng Jimmy Dawkins neve a bluest szeretők, értők fülében, hisz számos kiváló albummal örvendeztetett meg minket a West-Side Chicago blues gitáros. Ismerjük, figyeljük a munkásságát, azt azonban hozzánk hasonlóan kevesen tudják, hogy a ’80-as években LERIC Records név alatt lemezkiadót működtetett, és olyan előadók lemezeit jelentette meg bakeliten, mint Tail Dragger, Queen Sylvia Embry, Little Johnny Christian és Nora Jean (Wallace/Bruso).
A Delmark Records most hozzányúlt ezekhez a felvételekhez, s kiadott egy válogatást, ezzel is gazdagítva a chicagói blues történelmet. Jimmy Dawkins neve már önmagában garanciát jelent, a lemez pedig, különleges zenei csemegét ígér hallgatóinak. 8 előadó, 16 felvétele között kedvére válogathat az ember. A művészek közül sok ismertté vált, de olyanok is akadnak, akik végig az „árnyékban” maradtak a nagyközönség számára, hiába voltak Chicago klubjainak ismert/elismert alakjai.
Ha végigböngésszük az előadók neveit, bizony megállapíthatjuk, hogy egyes felállások amolyan All Star csapatot alkotnak. Ki ne csettintene elismerően egy Tail Dragger, Johnny B. Moore, Jesse Lee Williams, Willie Kent, Larry Taylor, Eddie "Jewtown" Burks felállás hallatán, vagy kinek ne borsózna meg a háta, ha egy számban szerepel Little Johnny Christian, Chico Banks és Michael Coleman?
A CD legjobb darabjai azonban nem (csak) ezekhez az ismert zenészekhez köthetőek. Az izgalmasabb számok közé tartozik Queen Sylvia Embry két dala (I Know I Ain’t Number One, Too Bad Baby) és Sister Margo And Healing Center Choir gospel szerzeményei is.
Különleges csemegét ígér még Vance Kelly három dala, mivel ezeket a nótákat még sehol sem jelentették meg.
A The LERIC Story tele van elveszett drágakövekkel, s bepillantást enged a ’82 és ’87 között készült felvételek legjavába.

Delmark Records, 2010

hcs


Shawn Pittman With The Moeller Bros: Triple Troubles
2010-08-06


Shawn Pittmannek tavaly óta három lemeze jelent meg az olasz székhelyű Feelin’ Good Records-nál. A sort a Movin’ & Groovin’ című, Pittman első négy lemezének felvételeiből készült válogatás nyitotta, majd az európai turné együttesével rögzített Too Hot következett. Idén a két régi jó baráttal, Johnny- és Jay Moeller-rel vonult a stúdióba.
A Moeller testvérek neve leginkább a The Fabulous Thunderbirds-ből ismert, de Johnny szóló lemezeivel is felhívta magára a figyelmet. Shawn Pittmannel történő együttműködésük nem új keletű, hisz többször szerepeltek már vendégzenészként a gitáros CD-in.
A Triple Troubles című album régi és új felvételek keveréke, mivel a lemezre került szerzemények nagy része 10 éve került rögzítésre. Ez azonban nem érzékelhető, a dalok hallgatása során ebből mit sem veszünk észre. A CD hangzása a szokatlan zenekari felállásnak köszönhetően (két gitár és dob) nyers, leginkább Robert Nighthawk Live On Maxwell Street és Hound Dog Taylor Beware Of The Dog albumainak soundját idézi meg.
A texasi gitárnyűvő kilencedik lemezén sem tudott hibázni. Ha valaki valami csoda, vagy átok folytán nem ismerné Shawn Pittman munkásságát, az sürgősen pótolja a mulasztását!

Feelin’ Good Records, 2010

hoati


Smokin' Joe Kubek and Bnois King: Have Blues, Will Travel
2010-08-01


Nem egy megszokott dolog a blues világában, hogy egy „páros” mindkét tagja ugyanazon a hangszeren játszik, méghozzá kitűnően. Pedig Smokin' Joe Kubek és Bnois King már több mint húsz éve zenélnek együtt, és a két gitárosnak ez immár a második albuma (az első Blood Brothers, azaz Vértestvérek címmel 2008-ban jelent meg) a jó nevű Alligator Records-nál.
Na de nézzük, hogy mitől is működik ez a dolog ilyen kiválóan? Zenei stílusuk az idei lemezükön is a modern Texas blues, a roadhouse blues-rock és a boogie keveréke, ahogy ezt már megszokhattuk tőlük.
Bár mindkét zenész gitáron játszik, mégis különbözően nyúlnak hozzá, közelítik meg a blues zenét, a blues gitározást. Kubeknek erőteljes, piszkos gitárjátéka van, az egyik legvadabb mai Texas blues gitáros. King meleg, érzelmes hanggal rendelkezik, mindemellett ügyes ritmusgitáros. A szólók többségét Kubek „jegyzi”, de Kingnek is lehetősége van arra, hogy megmutassa képességeit.
Az album jó része gyors tempójú dalokból áll. Zenéjüket végig feszültség, vibrálás jellemzi, s a figyelem a tempó lassulásával sem csappan, köszönhetően Kubek sokoldalú gitárjátékának.
Összeszokottságuk leginkább a Wishful Thinking című nótában figyelhető meg. A dal egy viszonzatlan szerelemről szól, melyben King szóban, Kubek pedig gitárjával meséli el fájdalmát.
Ha van hibája a kiadványnak, akkor azt a szövegekben kell keresni. Bizony már régóta nagy kihívás a blues muzsikusoknak, hogy ne a megszokott történeteket meséljék el, hanem valami eredetivel rukkoljanak elő. Úgy tűnik ennek tudatában vannak a zenészek is, mivel a My Space Or Yours? című dalba az internet nyelvét csempészik bele.
Kiváló gitárszólók, ellenállhatatlan ritmusok, finom balladák, vajon kell ennél több?

Alligator Records, 2010

hcs


Eddie Turner: Miracles And Demons
2010-07-26


A gitáros-énekes Eddie Turner Kubában született, majd Chicagóban nőt fel. Első említésre méltó zenekara a The Immortal Nightflames nevű punk/R&B banda volt, melyet számos különböző stílust képviselő formáció követett (Mother Earth, 4-nikators, Zephyr, Otis Taylor Band).
A 2005 óta megjelenő, a kanadai NorthernBlues Music által gondozott szólólemezeit fantáziadús, komplex zenei világ jellemzi. A Devil Boy becenévre hallgató muzsikus szerzeményeiben ugyanis jól megférnek egymás mellett az afro-kubai ritmusok, a Chicago blues, a jazz, az R&B és a pszichedelikus rock, miközben felsejlik a példakép, Jimi Hendrix szelleme.
A fenti megállapítások érvényesek aktuális, Miracles And Demons című CD-jére is, mely album gondolati világa az emberi érzelmek teljes skáláját mutatja be. A közel egy órás anyag produceri teendőit az a Kenny Passarelli látta el, aki felelős volt Otis Taylor White African és Respect The Dead korongjainak hangzása megalkotásában. Munkája ismételten dicséretet érdemel: az ének, a hangszerek arányosan, erőtől duzzadóan szólalnak meg.
Eddie Turner lehengerlően izgalmas, sallangoktól mentes CD-je nem tartozik a könnyed, popularitást hajszoló albumok közé, ezért a vele történő ismerkedés nagy nyitottságot igényel.

NorthernBlues Music, 2010

hoati


Rob Stone: Back Around Here
2010-07-23


A bostoni születésű Rob Stone utolsó szólólemeze hét éve Just My Back címmel jelent meg, ezért a Michael Frank vezette Earwig Music által kiadott Back Around Here-t némi izgalommal, és kíváncsisággal telve helyeztem a CD lejátszóba.
Az 50 percnyi hosszúságú lemezt megismerve elégedetten konstatáltam, hogy az énekes-szájharmonikás által képviselt stílus az eltelt években mit sem változott - a CD-re került felvételeket a háború utáni Chicago blues jellemzi, melyek többsége combo felállásban került rögzítésre. Rob Stone szájharmonika szólói rövidek és tömörek, játékában példaképei, Little Walter, Big Walter Horton, Sonny Boy Williamson (Rice Miller) és Junior Wells stílusjegyei fedezhetőek fel.
A lemezanyag megírásában komoly segítséget nyújtottak egykori kísérőzenekarának tagjai, Chris James és Patrick Rynn, de helyet kapott a CD-n Sonny Boy Williamson (John Lee), Magic Sam, Leroy Carr és Lowman Pauling egy-egy szerzeménye is. A két régi jó barát, zenésztárs mellett még David Maxwell, Aaron Moore, Sam Lay és Willie „Big Eyes” Smith játékát élvezhetjük a korongon.
A chicagói székhelyű lemezkiadó a közelmúltban hat újdonsággal jelentkezett – ezek közül Rob Stone Back Around Here című CD-je került legközelebb a szívemhez. Nem csak herfli kedvelőknek kötelező hanganyag!

Earwig Music, 2010

hoati