Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

2015 legjobb albumai
2015-12-31 | hír


Minden év végén picinyke szerkesztőségünk áttekinti a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését, és összeállítja az adott év legjobbnak tartott albumainak tizenötös listáját. Természetesen most sem tettünk másként.

hoati
1. Shemekia Copeland: Outskirts Of Love (Alligator Records)
2. Buddy Guy: Born To Play Guitar (Silvertone / RCA Records)
3. Doug MacLeod: Exactly Like This (Reference Recordings)
4. Anthony Geraci & The Boston Blues All-Stars: Fifty Shades Of Blue (Delta Groove Music)
5. Eric Bibb and JJ Milteau: Lead Belly's Gold (DixieFrog Records)
6. Billy Price & Otis Clay: This Time For Real (Bonedog Records / VizzTone Label Group)
7. The Ragpicker String Band: The Ragpicker String Band: (Yellow Dog Records)
8. Thorbjorn Risager & The Black Tornado: Songs From The Road (Ruf Records)
9. Eugene Hideaway Bridges: Hold On A Little Bit Longer (Armadillo Music)
10. Henry Gray & Bob Corritore: Vol. 1: Blues Won’t Let Me Take My Rest (Delta Groove Music)
11. Bonita & The Blues Shacks: Bonita & The Blues Shacks (CrossCut Records)
12. The Knickerbocker All-Stars: Go Back Home To The Blues (JP Cadillac Records)
13. Eddie Cotton: One At A Time (DeChamp Records)
14. Mighty Mike Schermer: Blues In Good Hands (Finedog Records / VizzTone Label Group)
15. Micke Bjorklof & Blue Strip: Ain' Bad Yet (Hokahey! Records)

    

hcs
1. Victor Wainwright & The WildRoots: Boom Town (Blind Pig Records)
2. Joe Bonamassa: Muddy Wolf At Red Rocks (J&R Adventures)
3. John Mayall: Find A Way To Care (Forty Below Records)
4. The Nighthawks: Back Porch Party (EllerSoul Records)
5. The Cash Box Kings: Holding Court (Blind Pig Records)
6. Ghost Town Blues Band: Hard Road To Hoe (Szerzői kiadás)
7. The Ragpicker String Band: The Ragpicker String Band: (Yellow Dog Records)
8. Buddy Guy: Born To Play Guitar (Silvertone / RCA Records)
9. Seasick Steve: Sonic Soul Surfer (There's A Dead Skunk Records)
10. Jeff Jensen: Morose Elephant (Swingsuit Records)
11. Mojo WorKings: Long Step (MMM Records)
12. Sugaray Rayford: Southside (Nimoy Sou Records)
13. Harmonica Shah: If You Live To Get Old (Electro-Fi Records)
14. The Kentucky Headhunters: Meet Me In Bluesland (Alligator Records)
15. Micke Bjorklof & Blue Strip: Ain' Bad Yet (Hokahey! Records)


Raphael Wressnig & Igor Prado Trio koncert a Muzikumban
2015-12-29 | koncertajánló


Raphael Wressnig & Igor Prado Trio
2016.01.15.
Budapest, Muzikum Klub


Az osztrák Raphael Wressnig a Hammond-orgona nagymestere, olyan elődök nyomában járva, mint Jimmy Smith, Shirley Scott, vagy Joe Zawinul. Zenéje a soul, a funk, az r&b, a blues és a jazz kavalkádjából építkezik. Virtuóz játékát 2013-ban és 2015-ben „Az év orgonistája” díjra jelölte a Downbeat magazin. A brazil „gitárszenzáció”, Igor Prado az elmúlt években nemzetközi szinten is az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb blues előadók közé lépett. Új albumán, amely Way Down South címmel jelent meg, számos amerikai zenész – Kim Wilson, Rod Piazza, Mud Morganfield és Junior Watson – működött közre. A két bluescsoda Silvio Berger dobossal kiegészülve végigjárta a fél világot, ezúttal a fővárosi Muzikumba látogatnak el, hogy lenyűgözzék a műfaj honi szerelmeseit is.

Belépő: 2500 HUF (elővételben) | 2900 HUF (a koncert napján)

Jegyek kaphatók a Muzikumban, valamint a L’Harmattan Kiadó könyvesboltjaiban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 14–16. | 1085 Budapest, Horánszky u. 20.).


Shemekia Copeland: Outskirts Of Love
2015-12-27 | kritika


Shemekia Copeland New York feketék lakta, egykor rossz hírű, ma már turisták által is látogatott Harlem negyedében nőt fel. Édesapja, a néhai Johnny ’Clyde’ Copeland korán felismerte tehetségét, folyamatosan ösztönözte, hogy énekeljen. Nyolc évesen lépett először színpadra, a híres The Cotton Clubban egy számot adott elő. Tizenöt éves korában csatlakozott apja zenekarához, hihetetlen attraktív és szenvedélyes előadásmódjával mindenkit letaglózott. Bemutatkozó lemeze, a Turn The Heat Up 1998-ban jelent meg, az azóta eltelt időben szinte minden létező blues díjat besöpört. Néhány évnyi kitérőt követően idén tért vissza az Alligator Recordshoz, hogy megjelentesse sorban hetedik stúdióalbumát. Az Outskirts Of Love dalai közül több a nők számára különleges fontossággal bíró problémáról szól, úgy mint az otthontalanság és a szegénységi küszöb alatti élet, szexuális molesztálás és nemi erőszak. A számok egy része a Hahn – Wood szerzőpáros nevéhez köthető, de hallhatjuk Jesse Winchester, John Fogerty, Albert King, Jessie Mae Hemphill és az apa egy-egy szerzeményét is. A csaknem húsz éve a pályán lévő Shemekia Copeland szikrázó tehetsége, hangfalakon átütő karizmája szinte azonnal hatalmába keríti a hallgatót. „Úgy gondolom, ő lesz a következő nagy blues énekesnő. A bluesvilág már régóta várt olyasvalakire, mint Shemekia” – nyilatkozta egykoron Bruce Iglauer, fején találva a szöget.

Alligator Records, 2015

hoati


Bejelentették a 37. Blues Music Awards jelöltjeit
2015-12-21 | hír


Múlt héten nyilvánosságra hozták a 37. Blues Music Awards jelöltjeinek névsorát. Huszonnégy kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét, akikre a szavazatokat a The Blues Foundation tagjai jogosultak leadni. A díjátadóra ünnepélyes gála keretein belül 2016. május 5-én a Tennessee állambeli Memphisben, a Cook Convention Centerben került sor.



A jelöltek:

Acoustic Album
Doug MacLeod: Exactly Like This
Duke Robillard: The Acoustic Blues & Roots Of Duke Robillard
Eric Bibb: Blues People
Guy Davis: Kokomo Kidd
The Ragpicker String Band: The Ragpicker String Band

Acoustic Artist
Doug MacLeod
Eric Bibb
Gaye Adegbalola
Guy Davis
Ian Siegal

Album
Anthony Geraci & The Boston Blues All-Stars: Fifty Shades Of Blue
Buddy Guy: Born To Play Guitar
James Harman: Bonetime
The Cash Box Kings: Holding Court
Wee Willie Walker: If Nothing Ever Changes

Band
Andy T – Nick Nixon Band
Rick Estrin & The Nightcats
Sugar Ray & The Bluetones
The Cash Box Kings
Victor Wainwright & The Wild Roots

B.B. King Entertainer
John Németh
Rick Estrin
Shemekia Copeland
Sugaray Rayford
Victor Wainwright

Best New Artist Album
Eddie Cotton: One At A Time
Igor Prado Band: Way Down South
Mighty Mike Schermer: Blues In Good Hands
Mr. Sipp: The Mississippi Blues Child
Slam Allen: Feel These Blues

Contemporary Blues Album
Buddy Guy: Born To Play Guitar
Eugene Hideaway Bridges: Hold On A Little Bit Longer
Shemekia Copeland: Outskirts Of Love
Sonny Landreth: Bound By The Blues
Sugaray Rayford: Southside

Contemporary Blues Female Artist
Beth Hart
Karen Lovely
Nikki Hill
Samantha Fish
Shemekia Copeland

Contemporary Blues Male Artist
Brandon Santini
Eugene Hideaway Bridges
Jarekus Singleton
Joe Louis Walker
Sugaray Rayford

Historical Album
Henry Gray & Bob Corritore: Vol. 1: Blues Won’t Let Me Take My Rest (Delta Groove Records)
J. B. Hutto & His Hawks: Hawk Squat (Delmark Records)
Junior Wells: Southside Blues Jam (Delmark Records)
Slim Harpo: Buzzin’ The Blues (Bear Family Records)
Tampa Red: Dynamite! The Unsung King Of The Blues (Ace Records)

Instrumentalist – Bass
Charlie Wooton
Lisa Mann
Michael ’Mudcat’ Ward
Patrick Rynn
Willie J. Campbell

Instrumentalist – Drums
Cedric Burnside
Jimi Bott
June Core
Tom Hambridge
Tony Braunagel

Instrumentalist – Guitar
Anson Funderburgh
Kid Andersen
Monster Mike Welch
Ronnie Earl
Sonny Landreth

Instrumentalist – Harmonica
Billy Branch
Brandon Santini
James Harman
Jason Ricci
Kim Wilson

Instrumentalist – Horn
Al Basile
Doug James
Kaz Kazanoff
Sax Gordon
Terry Hanck

Koko Taylor Award (Traditional Blues Female)
Diunna Greenleaf
Fiona Boyes
Ruthie Foster
Trudy Lynn
Zora Young

Pinetop Perkins Piano Player
Allen Toussaint
Anthony Geraci
Barrelhouse Chuck
John Ginty
Victor Wainwright

Rock Blues Album Of The Year
Joe Bonamassa: Muddy Wolf At Red Rocks
Joe Louis Walker: Everybody Wants A Piece
Royal Southern Brotherhood: Don’t Look Back
Tinsley Ellis: Tough Love
Walter Trout: Battle Scars

Song
James Harman: Bad Feet/Bad Hair (James Harman: Bonetime)
Anthony Geraci: Fifty Shades Of Blue (Anthony Geraci & The Boston Blues All-Stars: Fifty Shades Of Blue)
Walter Trout: Gonna Live Again (Walter Trout: Battle Scars)
Sugaray Rayford & Ralph Carter: Southside Of Town (Sugaray Rayford: Southside)
Doug MacLeod: You Got It Good (And That Ain’t Bad) (Doug MacLeod: Exactly Like This)

Soul Blues Album
Bey Paule Band: Not Goin’ Away
Billy Price & Otis Clay: This Time For Real
Jackie Payne: I Saw The Blues
Tad Robinson: Day Into Night
Wee Willie Walker: If Nothing Ever Changes

Soul Blues Female Artist
Bettye LaVette
Dorothy Moore
Missy Anderson
Toni Lynn Washington
Vaneese Thomas

Soul Blues Male Artist
Frank Bey
Jackie Payne
Johnny Rawls
Otis Clay
Wee Willie Walker

Traditional Blues Album

Andy T – Nick Nixon Band: Numbers Man
Anthony Geraci & The Boston Blues All-Stars: Fifty Shades Of Blue
Cedric Burnside Project: Descendants Of Hill Country
James Harman: Bonetime
The Cash Box Kings: Holding Court

Traditional Blues Male Artist
Cedric Burnside
Dave Alvin & Phil Alvin
James Harman
Jimmy Burns
John Primer

hoati


Három nap a boogie woogie bűvöletében
2015-12-16 | kritika


A boogie woogie, mint különálló műfaj a húszas-negyvenes években alakult ki, és élte virágkorát. Ezekben az időkben, az afroamerikai közösségekben nagy volt a szegénység és a munkanélküliség, így sokak számára nehézséget jelentett a lakbér előteremtése. Az anyagi jellegű problémát a nehéz sorsú rétegek közösen, egymást segítve oldották meg: ún. „lakbér partykat” rendeztek, melyeken néhány centes belépő fejében több, egymást váltó zongorista szolgáltatta a zenét. A házigazda aztán a zártkörű bulik bevételéből, az azokon árult olcsó ennivaló árából kiegyenlítette a szegényebb családok havi lakbérét. A zenetörténészek szerint ezeket a mulatságokat nevezték akkoriban boogienak, innét ered a műfaj neve is.
A stílus jellemzője, hogy a balkéz egy ostinato (állandóan ismétlődő) basszusfigurát játszik, míg a jobb kéz adja hozzá a dallamot. Clarence ’Pinetop’ Smith 1928-ban felvett Pinetop’s Boogie Woogie című szerzeménye volt az első, amely összekötötte a nevet ezzel a zenével. Mint azt Pinetop elbeszéléséből megtudhattuk, dala basszusvonalát George W. Thomas Jr. 1923-ban született szerzeményéből, a The Rocksból vette át. A műfaj népszerűvé válásában kulcsfontosságú szerepet játszott Albert Ammons, Pete Johnson és Meade Lux Lewis.



Annak ellenére, hogy a boogie woogie a tengerentúlról indult, mostanában mégis sokkal többen játsszák Európában. Jeles hazai képviselője Dániel Balázs, akit egyre kevesebb embernek kell bemutatni. A tehetséges győri zongorista mindössze huszonöt éves, de már évekkel ezelőtt kiérdemelte a boogie woogie magyarországi nagykövete címet, szülővárosát pedig a boogie hazai fellegvárává emelte. A Mr. Firehand néven ismerté vált zenész idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivált.
A december 3-5. között megtartott rendezvény a térség legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Árkádban ingyenes koncerttel kezdődött, ahol pillanatok alatt ragyogó hangulat kerekedett. A házigazda és két állandó zenésztársa, Koch Barnabás dobos és Zink Ferenc bőgős mellett a dinamikus játéktechnikával bíró zongorista, Daniel Ecklbauer, és a különleges megjelenésű Pleszkán Écska lépett színpadra. A Dániel Balázs Trió és a dögös, érces hangú énekesnő együttműködése nem új keletű, hiszen sokszor, sok helyen felléptek már közösen, valamennyi alkalommal osztatlan sikert aratva. A sikeres együttműködés nem csoda: Balázs éveken keresztül Écska édesapjától, Pleszkán Frigyes jazz-zongoristától leste el a szakma fortélyait.
Az egész estét betöltő pénteki és szombati Boogie Show-nak a Richter-terem adott otthont. A műsort mindkét alkalommal Rupnik Károly színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagjának konferálása nyitotta, majd Wendy DeWitt, Hank Ballard és Steve Freund egykori zongoristájának üdvözlői szavait hallhatta felvételről a nagyérdemű. Dániel a közelmúltban a 2014. évi International Blues Challenge finalista invitálására San Franciscóban járt, de előtte Newportban és Coralville-ben is koncertet adott. A fiatal muzsikust mindhárom fellépésén állva, vastapssal ünnepelte a publikum, és a szakemberek is el voltak ragadtatva tőle.



A csütörtöki napról megismert valamennyi zenész fellépett a Boogie Show-kon, csakúgy, mint a Lluís Coloma, aki zenei kreativitásával, eredetiségével lehengerelte a közönséget. A spanyol muzsikust az egyik legkeresettebb zongoristaként tartják számon hazájában, számos díj tulajdonosa, szombati műsora a fesztivál csúcspontját nyújtotta számomra. A fesztivál évről-évre próbál nyitni egyéb műfajok irányába, idén a pénteki napot Bolyki Balázs és kórusának gospelműsora, a szombati napot pedig Fenyő Miklós rock ’n’ roll blokkja színesítette. Bolyki Balázs, a hazai zenei élet egyik legkülönlegesebb torkú énekese a Bolyki Soul & Gospel Kórust 2011-ben hozta létre, Győrbe huszonötöd magával érkezett. Műsorukat az Amazing Grace előadásával nyitották, majd gospel slágerek, feldolgozások és Bolyki által szerzett darabok csendültek fel. Sokan várták Fenyő Miklós fellépését, azonban a karrierje során számos díjjal jutalmazott zenész dekoncentráltságával egyértelműen csalódást okozott.
Mindhárom estet díjnyertes táncosok tették még színesebbé, de természetesen nem maradtak el a már megszokott geg és show elemek sem. A szervezés tökéletesre sikeredett, színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Balázstól az amerikai miniturnéja során több fesztiválszervező kért tanácsot, mert már a tengerentúlra is eljutott a fesztivál jó híre.

Szöveg: hoati, fotó: NoKo Fotó


J. B. Lenoir: I Wanna Play A Little While - The Complete Singles Collection 1950-1960
2015-12-13 | kritika


J. B. Lenoir Mississippi állam Monticello városában született 1929. március 5-én. Szülei mindketten gitároztak, édesapja tanította a hat húros hangszeren nyolc esztendős korától. Tizenévesen otthonát hátrahagyva New Orleansban telepedett le, ahol Sonny Boy Williamson II és Elmore James társaságában zenélt. Chicagóba, a szeles városba 1949-ben költözött, Big Bill Broonzy, a folk- és akusztikus blues egyik legkarizmatikusabb képviselője segítette beilleszkedését. Első zenekarát J. B. And His Bayou Boys néven 1950-ben alakította meg, közben azonban játszott Joe Brown együttesével, amelynek tagja volt Sunnyland Slim kitűnő zongorista, akivel Lenoir külön is dolgozott. Viszonylag rövid életében nem sok lemeze készült, főként válogatásokon maradtak fenn dalai. Legutóbbi gyűjteményes anyaga, az I Wanna Play A Little While az 1950 és 1960 között, a Chess, J.O.B., Parrot, Checker, Shad és Decca lemezkiadók részére rögzített single-jeit tartalmazza. A javarészt kiszenekarral előadott nóták közül több a koreai háború és a társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozik, amiért Amerikában a hivatalos körökben nem néztek rá jó szemmel. A dupla kiadványon huszonkét, szintén az ’50-es években rögzített bonusz dal is helyet kapott. A magas, falzett hanggal bíró, a Blues Hall Of Fame-be 2011-ben beválasztott J. B. Lenoir zenéjét hazánkban a zeneszeretők sokáig csak az egykori NDK Centrumban megvásárolható Alabama Blues című lemez által ismerhették meg. Az idők változtak, ma már bármely albumát könnyedén beszerezhetjük.

Jasmine Records, 2015

hoati


Redbreast Wilson & The Juke Joint Revival lemezbemutató
2015-12-08 | koncertajánló


Viseltes kamionos sapka, ölbe tett gitár, réz slide-gyűrű a bal kéz kisujján – Sam ’Redbreast’ Wilson olyan könnyedséggel és higgadtsággal uralja a színpadot, akárcsak a Mississippi Delta legendás zenészei. Együttesével, a Juke Joint Revivallel saját dalai mellett Észak-Mississippi híres muzsikusainak a dallamait is felidézi, mindezt ugyanazzal a lendülettel és hangulattal, mint ami a déli államok levegőjét hatja át. A zenekar feszes tempója és a gitár nyers hangzása Wilson fanyar és szarkasztikus humorával kiegészülve olyan élményben részesíti az európai közönséget, amelyben csak legritkább esetben lehet része, így Sam autentikus déli zenéje azonnal megtalálja a helyét az öreg kontinens klubjaiban is. Sam ’Redbreast’ Wilson 2015 nyara óta koncertezik rendszeresen a Juke Joint Revivallel (Nagy Marek – basszus, Danny Bain – dob). A trió bemutatkozó EP-je Hillstomp Boogie címmel 2015 decemberében jelenik meg. A lemezen öt szám kapott helyet, amelyek egyrészt hűek Hill Country zenei hagyományaihoz, másrészt viszont modern hangzásvilágba átültetve teszik azt 21. századivá. Az együttes az EP-t egy ingyenes koncert keretében mutatja be a nagyközönségnek, december 11-én Budapesten a Gólya Presszóban. December 17-én a Gödör Klubban a MOJO magazin által leginnovatívabb, legtehetségesebb és leglebilincselőbb kortárs blues előadónak tartott Ian Siegal vendégeként lépnek fel, két nappal később pedig az Akváriumban a Quimby előzenekaraként adják elő az új lemez dalait.


Buddy Guy: Born To Play Guitar
2015-12-05 | kritika


George ’Buddy’ Guy, az élő legenda 1936. július 30-án a Louisiana állambeli Lettsworth-ban látta meg a napvilágot. Sok társához hasonlóan saját készítésű gitáron kezdett el játszani, hallgatva a korabeli felvételeket, rádióállomásokat. Huszonegy évesen a városi blues bölcsőjének számító Chicagóba költözött, ahol néhány sikertelen bulit követően megnyert egy bluesversenyt, amiben Otis Rush és Magic Sam is indult. 1959-től majdnem tíz évet húzott le a legendás Chess Records-nál, de csak háttérzenészként, mert a kiadó társalapítója, Leonard Chess túlságosan vadnak, hangosnak találta játékát, amiért Keith Richards, Jeff Beck és Eric Clapton viszont lelkesedett. Buddy Guy már azelőtt a fogával gitározott, hogy divatba jöttek volna a gitárhősök, áradt belőle az energia, bohóckodása, kitalált és szórakoztató showman jellege szinte megőrjítette a közönséget. Lemezei a ’60-as évek óta jelennek meg, soha nem törekedett arra, hogy albumai áradatával kápráztassa el a rajongókat, mégis sorlemezeinek száma meghaladja a harmincat, ahogy a válogatásalbumaiké is. Aktuális hanganyaga, a Born To Play Guitar egy lenyűgöző életmű fontos darabja, ott a helye az új évezred legkiválóbb Guy lemezei között. A számos önéletrajzi elemet tartalmazó innovatív album producere ismét Tom Hambridge volt, aki a lemez létrejöttét dobosként és dalszerzőként is segítette. Mint ahogy azt az utóbbi Buddy Guy anyagok esetében megszokhattuk, vendégzenészekben sincs hiány, a közreműködők között Billy Gibbons, Kim Wilson, Doyle Bramhall II, Joss Stone és Van Morrison nevével találkozunk. A „Van The Man”-ként aposztrofált észak-ír Morrison által énekelt Flesh & Bone című dal a nemrég elhunyt B.B. Kingnek állít emléket, míg a záró Come Back Muddy a Chicago blues atyjának, Muddy Watersnek szellemét idézi meg. Az otthonában, szívelégtelenségben elhunyt Waters élete utolsó szakaszában arra kérte az idén hetvenkilenc éves Guyt, hogy ne engedje a bluest meghalni. Hősünk teljesítette a küldetést!

Silvertone / RCA Records, 2015

hoati