Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Archívum

2013 legjobb albumai
2013-12-30 | hír


Ahogy az már lenni szokott, a Blues van szerkesztősége idén év végén is áttekintette a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését, és összeállította a 2013-es év legjobbnak tartott albumainak a listáját.

hoati
1. Buddy Guy: Rhythm & Blues (RCA Records / Silvertone Records)
2. James Cotton: Cotton Mouth Man (Alligator Records)
3. Lurrie Bell: Blues In My Soul (Delmark Records)
4. Doug MacLeod: There's A Time (Reference Recordings)
5. Johnny Rawls: Remembering O.V. (Catfood Records)
6. Little G Weevil: Moving (VizzTone Label Group)
7. John Primer & Bob Corritore: Knockin' Around These Blues (Delta Groove Music)
8. Toronzo Cannon: John The Conquer Root (Delmark Records)
9. Marshall Lawrence: House Call (Szerzői kiadás)
10. Too Slim And The Taildraggers: Blue Heart (Underworld Records)
11. Pribojszki Mátyás Band: Treat (Szerzői kiadás)
12. Hans Theessink: Wishing Well (Blue Groove Records)
13. 4Jacks: Deal With It (EllerSoul Records)
14. Mark Robinson: Have Axe - Will Groove (Blind Chihuahua Records)
15. Király István & G-Jam Project: Melodic Vision (Szerzői kiadás)

 
   

hcs
1. Lurrie Bell: Blues In My Soul (Delmark Records)
2. James Cotton: Cotton Mouth Man (Alligator Records)
3. Little G Weevil: Moving (VizzTone Label Group)
4. Sugaray Rayford: Dangerous (Delta Groove Music)
5. 4Jacks: Deal With It (EllerSoul Records)
6. The Cash Box Kings: Black Toppin’ (Blind Pig Records)
7. Dave Riley And Bob Corritore: Hush Your Fuss! (VizzTone Label Group)
8. Chris James & Patrick Rynn: Barrelhouse Stomp (Earwig Music)
9. Barrelhouse Chuck & Kim Wilson's Blues All-Stars: Driftin' From Town To Town (The Sirens Records)
10. Andy T - Nick Nixon Band: Drink Drank Drunk (Delta Groove Music)
11. Harmonica Shah: Havin' Nothin' Don't Bother Me (Electro-Fi Records)
12. Bryan Lee: Play One For Me (Severn Records)
13. Pribojszki Mátyás Band: Treat (Szerzői kiadás)
14. Walter Trout & His Band: Luther’s Blues (Provogue Records)
15. Watermelon Slim & The Workers: Bull Goose Rooster (NothernBlues Music)


Johnny Rawls: Remembering O.V.
2013-12-23 | kritika


Johnny Rawls a ’70-es évek közepétől vezette barátja, egyben mentora, O.V. Wright zenekarát. A déli soul legendás énekese 1980-ban egy memphisi kórházban szívrohamban elhunyt, ennek ellenére egybetartotta az együttest, amellyel a ’90-es évek elejéig olyan előadókat kísértek, mint Little Johnny Taylor, Little Milton és Bobby ’Blue’ Bland. A Mississippi államban született gitáros-énekes első szólóalbumát 1996-ban Here We Go címmel készítette el, azóta egy tucat lemezt adott ki. Legújabb hanganyagával, a Remembering O.V.-vel tiszteletét fejezi ki Wright emléke előtt. A lemezen kilenc O.V.-hez köthető dal található, amik közül három, a Blind, Crippled And Crazy, az Eight Men, Four Women és az Ace Of Spades már elhangzott Rawls korábbi korongjain. Három számban (Into Something (I Can’t Shake Loose), Nickel And A Nail, Blaze Of Glory) Wright pályatársának, korábban a nagynevű Hi Records részére is felvételeket készítő, a Blues Hall Of Fame tagjai közé idén beválasztott Otis Clay-nek az éneke hallható. Kakukktojásként tekinthetünk a Bob Trenchard - Johnny Rawls szerzőpáros dalára, a záró Blaze Of Glory-ra, ugyanis ez az egyetlen friss szerzemény az albumon. „Nem kell jósnak lennem, hogy kijelentsem, Johnny Rawls új lemeze előkelő helyet mondhat magáénak az év végi, év elejei népszerűségi listákon”- írtam Rawls egy korábbi albumával kapcsolatban. Állításomat Bill Wax, a SiriusXM Radio programigazgatójának sugallatára létrejött lemez esetében is fenntartom.

Catfood Records, 2013

hoati


Gondolatok az évadzáró koncert kapcsán
2013-12-16 | hír


A Honfi Imre Olivér, Horváth János és Szabó Tamás alkotta trió, a Mojo Workings december 29-én évadzáró koncertet ad több vendégzenész közreműködésével. A budapesti Muzikum Klub & Bisztróban tartandó fellépés kapcsán osztotta meg velünk gondolatait Szabó Tamás szájharmonikás.

„Itthon soha nem volt, és most sincs könnyű dolguk azon zenekaroknak, akik az akusztikus vagy fél akusztikus duó, illetve trió formációt választják. Többnyire besorolják őket a vendéglátós háttérzene kategóriájába. A fesztiválokon délután négy órakor játszanak, máskor egy nagy koncert utáni levezető produkciónak szánják ezen csapatokat, beültetve a „sarokba”. (A közönség éppen jön, vagy már éppen részegen megy haza.) Sajnos sok duó, trió azért szűnik meg, vagy fásul bele idő előtt, mert nem tud kikerülni a bor- és pálinkafesztiválok spiráljából, mert nem adatik meg néha-néha a nagyszínpadok varázsa. Nincs belső kényszerítő erő megújulni, egy idő után elmarad a megálmodott produkció, és megélhetési zenekarokká válnak. Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a problémát részint a jelenlegi gazdasági és kulturális helyzet, részint a számtalan rossz beidegződés gerjeszti. Nem beszélve a blues hazai lehetőségeiről, megítéléséről a többi műfaj között. Nyilván idő kell ahhoz is, hogy ne csak Jimi Hendrix, vagy Radics Béla, esetleg a Rolling Stones zenéjében merüljön ki a műfaj „népszerűsége”, ismerete.
A megoldásra várni kell még, de remélem, hogy lassan kialakulnak azon fórumok, és lesznek fesztiválok, ahol a szervezők egy produkció milyenségét nem feltétlen a csinnadrattától, az olcsóságától, vagy „ne adj Isten” a hangerejétől teszik sikeressé, közönségcsalogatóvá, hanem a zene igényességtől, a színpadi produkciótól. Köszönet azon koncertszervezőknek, akik követve a külföldi példákat, megpróbálnak főműsoridőbe tenni egy-egy szólistát, duót, triót, megmutatva a közönségnek, hogy kevés ember is csinálhat jó hangulatot.
Azt gondolom, hogy igazán gazdag volt ez az év a zenekarunknak. Számos helyre eljutottunk mind itthon, mind külföldön. Sok felkérést kaptunk 2014-re is. Idén ugyan nem készítettünk lemezt, viszont forgattunk két klippet, a Cup Of Tea, illetve a Sunrise című számunkból. Hozzátenném, hogy ez utóbbi dal Alexis Kornernek állít emléket. 2014. január 1-én lesz harminc éve, hogy elhunyt a blueszenészek legendás tanítómestere, aki többek között olyan emberek karrierjét segítette, mint Robert Plant, Paul Rodgers, Charlie Watts, Steve Miller és Colin Hodkingson.



A koncertjeinkre rendszeresen járók tudják, hogy többnyire trió felállásban játszunk. Ez az alkalom kivételesen más lesz: csapatunkat több meghívott zenészkollegával egészítjük ki. Sokukkal jó kapcsolatban vagyunk, mert vendégművészként, vagy „háttéremberként” már dolgoztunk együtt. De hívtunk zenészeket, akikkel még soha nem zenéltünk sem színpadon, sem lemezfelvételen. A koncertre felkértük Mazura János tubást, Mezőfi ’Fifi’ István dobost (Muddy Shoes, Jambalaya, Frenk), Gayer Ferenc nagybőgőst (Budapest Ragtime Band, Pleszkán Frigyes Trió) és Nikodém Norbert steel-gitárost. Mindegyikük kiváló muzsikus, a legkülönbözőbb műfajokban bizonyították tehetségüket.

Utószó:
Gyakran megkérdezik tőlem, miért nem játszotok többször, vagy rendszeresen itt-ott? (Főleg a budapesti kocsmákban.) Ilyenkor, gyakran hosszabb litániába kell kezdenem.
Egy zenekar nem attól válik zenekarrá, hogy napról-napra koncertezik, mert az csak rövid időre lehet út a sikerhez, ismertséghez. Ilyenkor a közönség szétforgácsolódik, mert arra helyre fog járni, ami a legolcsóbb, és ahol a hely kisugárzása a legjobb. A napról-napra való megjelenés unalmassá válik a rajongók számára, és egy idő után robotnak tűnik az együttesnek. Mindkét oldal megérzi.
Sajnos sokszor azt látom, hogy a zenekarnak áron alul mennek el zenélni országszerte, csak hogy egy koncerttel több legyen. Tudom, kell a koncert, hiszen a zenészek ebből élnek, de nem gondolom, hogy ez a „helyes út”. Nem az lenne a cél, hogy hakniból-hakniba tegyük meg a „vándormagyart”, hogy el tudjuk mondani majd az év végén, hogy nekünk kétszáz koncertünk volt.
Egy másik gondolat: egy együttes honoráriumában, benne kell, hogy legyen többek között a belefektetett munka, az eltelt évek és a naprakészség. A zenekar oldaláról viszont fontos, hogy a zenekar áldozzon, pénzt, időt arra, hogy mindig produkció maradjon, amire érdemes odafigyelni. Mi is efelé próbálunk tendálni, és remélem, hogy aki rendszeresen megjelenik a koncertjeinken, az nem csak a pohár fenekét látja, hanem azt is, hogy a banda mindig próbál valami pluszt adni.
A december 29-ei bulink ebbe a sorba tartozik, ez a koncert is el fogja varázsolni azt, aki eljön.
Reméljük, hogy minden nehézség ellenére a 2014-es év bőséges lesz koncertekben és más jellegű produkciókban. Kívánjuk, hogy nem csak mi, hanem sok más zenekar, magánzó és előadó is jó évet tudjon majd magáénak.”


Howard Glazer: Stepchild Of The Blues
2013-12-14 | kritika


Howard Glazer az új évezred elején tűnt fel Harmonica Shah lemezein, akivel az amerikai autógyártás egykori fellegvárában, Detroitban, egy jam session alkalmával ismerkedett meg. Munkakapcsolatuk két sikeres album, a Deep Detroit és a Tell It To Your Landlord megjelenését követően megszakadt, ezért Glazer létrehozta saját együttesét, a Howard Glazer & the EL34s-t, amiben már nemcsak gitározott, hanem énekelt is. A 2005-től megjelenő lemezeik világszerte jó kritikákat kaptak, dalaikat számtalan rádióállomás játszotta, ezáltal az Egyesült Államok mellett Kanada, Ausztrália, Japán és Európa több országának fesztiváljain, klubjaiban léphettek fel. A Detroitban született Howard Glazer friss hanganyagát saját neve alatt jelentette meg. A Stepchild Of The Blues feljátszásában turnézenekarának tagjai, a basszusgitáros Chris Brown és a dobos Charles David Stuart, valamint Chuck Bartels (basszusgitár) és Larry Marek (orgona) segédkezett. Két számban szerephez jutott Harmonica Shah is, akivel közösen előadott dalok (Gas Pump Blues, Hurtful Feeling) a lemez csúcspontjait jelentik. Az összképet vokalisták, Maggie McCabe és Stephanie Johnson meghívásával tették még színesebbé. Glazer gitárhangzása - és egyben gitárjátéka - egyéni, magán viseli a korai detroiti bandák, az MC5, Stooges, Brownsville Station, és blues gitárosok, Muddy Waters, B.B. King, Johnny Winter és Kim Simmonds hatását. A sikerre ítéltetett albumon található kellőképpen változatos, izgalmas szerzemények valamennyikét az ötvenes éveiben járó muzsikus jegyzi, melyek közül két dal (Liquor Store Legend, Gas Pump Blues) hallható volt már a the EL34s-szal készített Liquor Store Legend című lemezen is.

Lazy Brothers Records, 2013

hoati


Blues újratöltve, avagy megjelent a Vöri & The Rockets bemutatkozó lemeze
2013-12-10 | hír


Hogyan lehet a tradicionális bluest új élettel megtölteni? A Vöri & The Rockets egyéni stílusával, kiváló zenészeivel egy olyan különleges világot teremt, amelyben újfajta értelmezést kap a hagyományos zene.

Tizenöt éve muzsikálnak együtt, ami inkább örömzenélés volt eddig, mint karrierépítés. Ez idő alatt - köszönhetően a zene iránti elhivatottságuknak - képesek voltak többször megújulni. Megalakulásuk óta felléptek szerte az országban, népszerűek voltak a fesztiválokon, és közreműködtek a Csík zenekar 2001-es A kor falára című korongjának címadó dalában.
Repertoárjuk eleinte blues és boogie woogie örökzöldekből állt, amelyeket a banda saját olvasatában adott elő. Mindegy volt, hogy régi vagy új nótákhoz nyúltak, teljesen újszerűvé varázsolták a dalokat. Később magyar slágereket dolgoztak át, és egyre több saját, a zenekar egyedisége által áthatott szerzeményük látott napvilágot. A hangszerelés, a különleges hangzások, a stílusjegyek elegye, a virtuóz gitár, a markáns énekhang mind-mind hozzájárulnak az együttes sajátos stílusához, amely tehetséges zenészek tolmácsolásában egyet jelent a minőséggel.
A csapat 2013-ban elkészítette első albumát. „Lemezünk zenei anyagának összeállításakor az volt a fő szempont, hogy túlnyomórészt saját, magyar nyelvű dalokon keresztül bemutassuk a blues jelentősebb korszakait, stílusjegyeit, és képet adjunk a zenekar több mint egy évtizedes múltjáról” - nyilatkozta Vöri, az együttes frontembere. A Változnék című albumon éppen ezért többféle stílus megtalálható, ami színessé, változatossá teszi a hanganyagot.

De nézzük, mások hogyan vélekednek a novemberben megjelent lemezről!

Nemes Nagy Péter:
„Nagy Zoltán ’Vöri’ egy két évtizeddel korábbi duó (The Roots) beltagjaként került látókörömbe, majd ugyanúgy el is tűnt onnan. A most megjelenő zeneanyag bizonyítja, hogy kis hazánkban mennyi rejtett tehetség van. Olyanok, akik nem habkönnyű, bulváros vetélkedők, tehetségkutatók szárnyán akarnak ismertek lenni. Az igényes saját szerzemények rádióbarátok, méltó helyet foglalnak el a legjobb magyar nyelvű blues felvételek között. Mindezt kellemes énekhang és kiváló zenészi teljesítmények erősítik.”

Pribojszki Mátyás (Pribojszki Mátyás Band):
"Minőségi, lendületes blues, swing és boogie woogie. Ez a Vöri & The Rockets új lemeze. Ráadásul igazán különleges ízt adnak a sokak által várt, vidám és őszinte magyar nyelvű szövegek."

Szabó Attila (Csík zenekar):
„Ha csak egy dalt kellene választanom erről a lemezről, akkor igencsak nehéz dolgom lenne.  Melyiket ajánljam? Egy jó kis boogie woogie-t, a Levelet kaptam címűt? Vagy a legkiválóbb Sonny Terry - Brownie McGhee hagyományokat idéző It Hurts Me Too-t? Esetleg a finoman funkos Változnékot? Hál’ Istennek nem vagyunk egy dalra korlátozva, így jó szívvel ajánlhatom az egész albumot.”

Retkes Attila, a Gramofon - Klasszikus és Jazz főszerkesztője:
"Előadásuk bizonyítja, hogy a hagyományos blues és boogie woogie korántsem múzeumi tárgy, hanem a 2010-es években is lehet eleven, élő zenei szövet, amit érdemes új tartalommal megtölteni."

Dezsőffy Rajz Katalin szinkronrendező:
„Színvonalas zenei teljesítmény, kellemes stílus, finoman karcos hang, virtuóz gitár. A Vöri & The Rockets a generációm életérzéseit fogalmazza meg, ha őket hallgatom, szinkronba kerülök magammal.”

A CD egész bevételét az együttes a zenekar frontemberének szánja, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti. A zenész barátai és zenésztársai kiállnak Vöriért, segítséget nyújtottak a lemez kiadásához, mert azt arra érdemesnek tartják, és egyben ezzel szeretnék őt támogatni.

Zenekari tagok:
Nagy Zoltán ’Vöri’ - gitár, ének
Bacsa Gyula - billentyűk
Hevesi Norbert - basszusgitár, bőgő
Adamecz József - dob
Kovács Lajos - szájharmonika

Hallgasson bele a lemezbe:
https://www.youtube.com/watch?v=_bgdppd2upI

A zenekar Facebook oldala:
https://www.facebook.com/voriandtherockets

A CD megrendelhető az MG Records webshopjából, vagy megvásárolható az alábbi boltokban.

Rock Café - Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 119.
Szerda, csütörtök: 18.00 - 23.00
Péntek, szombat: 18.00 - kifulladásig
www.rockcafeszoboszlo.hu

Roger’s Zenebirodalom - Debrecen, Batthyány u. 22.
Hétköznap: 9.00 - 18.00
Szombat: 9.00 - 13.00
www.zenebirodalom.hu

Periferic Records - Stereo Kft. - Budapest, Bartók Béla út 59.
Hétfő - péntek: 13.00 - 18.00
www.perifericrecords.com

További információk:
voriandtherockets@gmail.com


Blues rádióműsor Borsodi László vezetésével
2013-12-08 | hír


Békéscsabán ősszel elindult a város, egyben a térség egyetlen internetes rádiója, a MiRádiónk. A tematikus műsorok kínálatában a blues is helyet kapott, ugyanis a Classic Blues című műsorban a közkedvelt, nemzetközi szintű zenész, Borsodi László kalauzolja a hallgatókat e több mint száz éves zenei műfaj világában. A minden kedden 21 órától jelentkező adást egyedi hangvétel jellemzi, a műsorvezető a rendelkezésére álló egy óra alatt javarészt kortárs modern blues felvételekből válogat, és a „régi nagyoktól” is inkább a frissebb lemezeket helyezi előtérbe. Az elhangzó műsorokat régi és kevésbé régi történetek, live sessionok és interjúk teszik színessé. A www.miradionk.hu címen elérhető adást minden szombaton 18 órától megismétlik, de lehetőség van valamennyi eddigi műsor hangtárból történő meghallgatására is.

hoati


Ry Cooder and Corridos Famosos: Live In San Francisco
2013-12-06 | kritika


Ry Cooder az amerikai zene egyik sokoldalú egyénisége. Markáns személyiség, és nemcsak azért, mert minden zenét a maga képére alakít, hanem azért is, mert kiszámíthatatlan a zenei érdeklődése, nem tudni, hogy milyen elv szerint válogat az amerikai hagyományból.
Tavalyelőtt két egymást követő este a Corridos Famosos elnevezésű csapattal a Great American Music Hallban adott koncertet, melyet rögzítettek, majd idén megjelentették hetvenpercnyi hanganyag formájában. A hatszoros Grammy-díjas muzsikus már csaknem félszáz lemezt adott ki, az 1977-es Show Time óta azonban nem jött ki élő anyaga. Érdekesség, hogy mindegyik lemez a nagy múltú, elegáns San Francisco-i koncertteremben került rögzítésre, négy szám mindkét albumon fellelhető, és ketten, Flaco Jimenez harmonikás és Terry Evans vokalista Cooderrel ott állt a színpadon 1977-ben és 2011-ben is.
A boltok polcaira Live In San Francisco címmel került hanganyag egy fantasztikus pályafutás tizenkét fontos dalát tartalmazza. A korai bluesos időszakot a Boomer’s Story, a Do Re Mi, a The Dark End Of The Street és a Vigilante Man című szerzemények, míg a közelmúltat az óriási kritikai sikert aratott, a szövegeiben komoly társadalmi problémákkal foglalkozó Pull Up Some Dust And Sit Down két száma, a gospeles beütésű Lord Tell Me Why, és a már-már sramlizenére emlékeztető El Corrido de Jesse James képviseli. Cooder által először a ’70-es évek elején lemezre játszott Do Re Mi és The Dark End Of The Street mellett a School Is Out és a Volver Volver azok a dalok, melyek az egyezőséget jelentik a kettős LP-n kiadott Show Time és az idei CD között. A koncertlemezen elhangzik két szerzemény, a Crazy ‘Bout An Automobile és a Why Don’t You Try Me az 1980-ban megjelent Borderline-ról, valamint a Sam the Sham and the Pharoahs megaslágere, a vérpezsdítő Wooly Bully is. A záró dal a kalandos életű Leadbelly számtalan feldolgozást megért szerzeménye, a Goodnight Irene. A Corridos Famososban a már említett Jimenezen és Evansen kívül, Cooder fia, Joachim dobon, Robert Francis basszusgitáron játszott, Arnold McCuller és Juliette Commagere vokálozott, fúvós hangszereken pedig a tíztagú mexikói La Banda Juvenil működött közre.
Meglepetést igaz nem találtam az albumon, viszont az efféle eklektikus lemezek, no meg Ry Cooder kedvelőinek bizonnyal nem okoz csalódást ez a kellemes atmoszférájú, megannyi hangulatot felvonultató, zenei változatosságot nyújtó korong.

Nonesuch Records, Magneoton / Warner Music, 2013

hoati


Dave Kelly: We Had It All
2013-12-02 | kritika


Hogy mi késztet egy hatvanöt esztendős londoni blues legendát arra, hogy életmű összegező lemezt adjon ki, nem tudni. Legfeljebb sejteni lehet: talán az utolsó lehetősége, hogy összeszedje zenész emlékeit a hozzájuk tartozó előadókkal együtt. Tény, hogy a Family and Friends alcímmel megjelenő albumon pályája majd mindegyik korszakának meghatározó zenésze játszik, és a tehetségét öröklő családtagjai is szerepet kapnak rajta.
Dave Kelly nővérével, Jo-Ann Kellyvel a ’60-as évek közepének legsikeresebb autentikus delta blues előadói voltak Nagy-Britanniában. Tinédzserként előbb Leadbelly, Son House és Mississippi Fred McDowell lemezeit hallgatták, később énekelték, akusztikus gitáron is kísérték magukat. Jo-Ann szólópályát választott, míg Dave, másfél éves amerikai tanulmányútja végeztével - ahol a tizennyolc éves fehér srácnak megadatott az a lehetőség, hogy Muddy Waters-szel és John Lee Hookerrel is jamelhetett - a zenekarban való muzsikálást választotta. A brit Blues Boom a Fleetwood Mac és a Chicken Shack mellett egyik meghatározó bandájában, a John Dummer Blues Bandben kapta meg a slide-gitáros- énekesi feladatot az akkorra már az elektromos gitározás technikáját is elsajátító zenész. 1969-ben és 1971-ben saját albummal is kirukkolt, majd 1979-ben csatlakozott a britek blues supergroupjához, a The Blues Bandhez. A kisebb-nagyobb megszakítások mellett még a mai napig is működő csapattal tizenkét nagylemezt készített, többször körbejárta velük a világot, és - ez nem meglepő - inkább Európában voltak népszerűk, mint az újvilág koncerttermeiben. Természetesen Dave is megalakította saját együttesét, a Dave Kelly Bandet, amely a ’80-as évektől az elmúlt évtized végéig működött.
A We Had It All lemezen sokféle előadó sokféle stílusban játszik, emiatt az a kelleténél is eklektikusabb lett. Country blues, rockabilly, brit és amerikai folk, R & B, country, boogie, rag és kuplé, illetve ezek elegye hallható az albumon a vendégelőadók és a meghívott családtagok részvételével, no, persze, Dave énekesi és slide-gitárosi főszerepével. A bluesos vonulatból kiemelkedik a fiatalon, agytumorban meghalt nővérével, Jo-Ann-nel 1988-ban duóban készített szuggesztív felvétel, a Ramblin’ Gal, mely country bluesban Dave lap-steel gitáron játszik a tizenkét húroson a maga énekét kísérő testvérével. Gospeles beütésű Tom Waits kitűnő dala, a Way Down In The Hole, Christine Collister énekével, Pete Filleul és Dave unplugged kíséretével. Az a Chris Barber pozanos Kelly egyedüli zenésztársa a Mr. Estes Said című bluesban, aki még Alexis Korner és Cyril Davis előtt tett fontos lépéseket Angliában, az akkor még kevésbé ismert blues elterjedésért. A ’60-as évek eleji brit R & B hullám idején Manfred Mann bandájában ismerté vált Paul Jones énekli és fújja Dave slide kíséretével Muddy Waters szerzeményét, a Too Young To Know-t, lenyűgözően. Ugyancsak a ’60-as évek eleji blueskorszak úttörője, Mick Jagger példaképe, Long John Bardly a gitárosa-énekese az ugyancsak duóban, Kellyvel előadott, unplugged hangszerelésű tradicionálisnak, a Take This Hammernek. A bluesok közül messze kiemelkedik Howlin’ Wolf, a chicago blues királyának egy 1969-es manchesteri koncertjén felvett hét és fél perces száma, Robert Johnson Dust My Bluesa. Az angliai koncertkörúton szereplő amerikai bluesfatert az a fiatal fehér zenészekből verbuválódott csapat, a John Dummer Band kísérte, ahol Dave Kelly pengette az üvegnyakú gitárt. Az ereje teljében levő fekete óriás, aki az évben Angliában teljesítményével megelőzte riválisát, a szintén ott turnézó Muddy Waterst, megmutatta a briteknek, hogyan kell bluest énekelni, harmonikázni. A folkos vonulatból a lemez egyik meglepetése Eric Ribb gitáros-énekes produkciója, a Needed Time londoni barátunk dobro kíséretével. A másik, általam szintén kevésbé ismert Keith Nelson bendzsós zenei teljesítménye mérvadó mind a Passing Through, mind a Sugar Babe, mind a címadó dalokban. Jól ismert ellenben Maggie Bell énekesnő számunkra, aki tavalyelőtt Jon Lord blues bandájával együtt lépett fel Pakson. Az énekesnő Gulf Coast Highway címet viselő szerzeménye az egyik legszebb country dal, amit valaha hallottam.
A papa gyermekei nem estek messze a fájuktól: hárman is szerepet kaptak ezen a kiadványon. A legidősebb fiú, Sam Kelly üti a dobokat a lemez felvezető rockabilly őrületében, nem is rosszul. Dave egyik lánya, Lil is szépen elénekel egy angol népdal adaptációt, de az igazi zenészutód a családban Homer Kelly-Tradant, aki nemcsak apja bandájának leszerződött basszerosaként dolgozik, hanem a frontvonalban is bemutatkozik az albumon: a Good Residence egy ragyogó, Fairport Convention hangulatú folk dal, melyben szólót énekel, mandolinon játszik a Collister – Filleul - Kelly papa alkotta trió kíséretében.
Dave Kelly összegező emléklemeze reméljük, nem hattyúdal lemez. Legalább is bízunk benne…

Hypertension-Music, 2013

Gróf István