Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Andy Poxon: Tomorrow
2013-05-29 | kritika


Andy Poxon zenész családba született az Egyesült Államokbeli Marylandben. Gyermekkorában először szülői késztetésre hegedülni tanult, majd mikor egy gitárt lelt a családi házuk pincéjében, hangszert váltott. Saját nevét viselő együttesét, az Andy Poxon Banddet 2009-ben, tizennégy esztendősen hozta létre, mellyel a következő évben elkészítették bemutatkozó lemezüket, a számos díjat és jelölést kapott Red Rootsot. Példaképével, Duke Robillarddal Baltimorban ismerkedett meg, ahol a hazánkban már két alkalommal megfordult muzsikus előtt adott koncertet. Robillard közös zenélésre is meginvitálta, s felajánlotta segítségét Poxonnak második albuma elkészítéséhez. Együttműködésük eredményeként készült el a Tomorrow című lemez, aminek rögzítésében a műfaj krémjéhez tartozó zenészek (Bruce Bears, Brad Hallen, Mark Teixeira, …) vettek részt. A produceri teendőket Duke Robillard látta el, aki az album záró szerzeményében, az instrumentálisan előadott Jammin’ At Lakewestben gitározott is. A tizennégy számos Tomorrow színes, változatos és ízléses anyag egy pazar hangszeres tudású, remek énekhanggal bíró, ragyogó dalszerzői vénával megáldott, sokra hivatott tehetségtől!

EllerSoul Records, 2013

hoati


Vadvirágok Band: We Don’t Like Heroes!
2013-05-19 | kritika


A magát blues ’n’ roll zenekarnak aposztrofáló Vadvirágok Band 2007-ben jött létre. Az együttes a megalakulása óta kb. négyszáz koncertet adott, s olyan muzsikusokkal lépett fel, mint Pribojszki Mátyás, Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf és a „bolgár Hobo”, Vasko Krapkata. Bemutatkozó lemezük, a budapesti Echo Studio-ban rögzített We Don’t Like Heroes! idén februárban jelent meg. Kezdeti éveikben repertoárjuk döntően feldolgozásokra épült, mára saját dalokra tevődött át a hangsúly. Ennek megfelelően a digitálisan kiadott album egy Muddy Waters és egy The Doors nótát leszámítva, csakis saját szerzeményeiket tartalmazza. A dalok a műfaj bulizós oldalát mutatják be, a hasonló tempójú számok azonban egy idő után egyhangúnak tűnnek. A produceri, a zenei rendezői feladatokat a szűkös anyagiak miatt maguk oldották meg, ami sajnos tetten érhető a lemez hangzásán. Ezeket a negatívumokat leszámítva viszont a bemutatkozó albumáért dicséret illeti a létrejötte óta rengeteget érett zenekart. Aki teheti, ismerkedjen meg az interneten meghallgatható, onnan ingyenesen letölthető hanganyaggal.

Szerzői kiadás, 2013

hoati


Átadták a Blues Music Awards díjait
2013-05-11 | hír


Csütörtökön nyilvánosságra hozták a 34. Blues Music Awards nyerteseinek a névsorát. A memphis-i Cook Convention Centerben ünnepélyes gála keretein belül huszonöt kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét.

A díjazottak:

Acoustic Album
Ann Rabson w/ Bob Margolin: Not Alone

Acoustic Artist
Eric Bibb

Album Of The Year
Michael Burks: Show Of Strength

B.B. King Entertainer
Curtis Salgado

Band
Tedeschi Trucks Band

Best New Artist Debut
Big LLou Johnson: They Call Me Big Llou

Contemporary Blues Album
Michael Burks: Show Of Strength

Contemporary Blues Female Artist
Janiva Magness

Contemporary Blues Male Artist
Tab Benoit

DVD
Muddy Waters & Rolling Stones: Live At Checkerboard Lounge (Eagle Rock Entertainment)

Gibson Guitar Award
Derek Trucks

Historical Album
Various Artists: Plug It In! Turn It Up! Electric Blues (Bear Family Records)

Instrumentalist – Bass
Bob Stroger

Instrumentalist – Drums
Cedric Burnside

Instrumentalist – Harmonica
Rick Estrin

Instrumentalist – Horn
Eddie Shaw

Koko Taylor Award (Traditional Blues Female)
Ruthie Foster

Pinetop Perkins Piano Player
Victor Wainwright

Rock Blues Album
Tedeschi Trucks Band: Everybody’s Talkin’

Song
Janiva Magness & Dave Darling: I Wont Cry (Janiva Magness: Stronger For It)

Soul Blues Album
Curtis Salgado: Soul Shot

Soul Blues Female Artist
Irma Thomas

Soul Blues Male Artist
Curtis Salgado

Traditional Blues Album
The Mannish Boys: Double Dynamite

Traditional Blues Male Artist
Magic Slim

hoati


Életem a zene - interjú Zsoldos ’Báró’ Zoltánnal
2013-05-08 | beszélgetések


Zsoldos ’Báró’ Zoltán a pályafutása során számos együttesben szerepelt. Legnagyobb sikereit a Natur Blues Band vezetőjeként érte el: a szombathelyi székhelyű formáció több hazai blues fesztivál fő attrakciója volt, John Mayall 1987-es második és 1993-as harmadik magyarországi turnéjának egyik előzenekaraként adott koncerteket. A félrevonultan élő muzsikus új csapata, a Báró & the Blues Step bemutatkozó CD-je apropóján harasztifalui otthonában interjút adott oldalunknak.

Mostani nagylemezetek, a főleg zalaegerszegi fiatalokkal alapított Báró & the Blues Step azonos című albuma nagyobbrészt Muddy Waters, Willie Cobbs, Ma Rainey és B.B. King sztenderdeket tartalmaz. A többi lemezedhez képest érezhető azonban egy kis jazzes hatás, ami Szatmári Juli énekében, Berkes Dániel billentyűs-játékában, de még Tahin Szabolcs gitárjátékában is észlelhető.
Igen, ezek a fiatalok szeretik a jazzt, tudják is, de addig a határig játsszák, ameddig kompromisszumot tudunk kötni. Én inkább tisztelem a jazzt. A jazzben és bluesban a legkisebb közös többszörös a rögtönzés, az improvizáció, mely felszabadítja a zenészt a kötöttségei alól, és azt játszik, ami a belsejéből fakad. A lemezen a bluesnak rendeltük alá zenénket, ez a törekvésem 70-80 %-ban meg is valósult. De csak ilyen, magasan kvalifikált muzsikusokkal lehetett megtenni azt, hogy két nap alatt felvegyük ezt az albumot.

A CD-t meghallgatván, én csillagos ötöst adtam pl. a Louisiana Bluesra, a Feverre, a Traveller's Bluesra vagy a Thrill Is Gone-ra. Te hogy mutatnád be a lemezt?
Kimondottan R & B zenéket tartalmaz, a szokásos - gitárok, basszus, dob, szájharmonika - hangszereléssel, melyben szerepet kapott a banjo, az orgona-zongora is. Négy felvételen egy fiatal énekesnő a főszereplő, aki inkább jazzes, soulos szerzeményeket ad elő, jó érzékkel. Igyekeztük a számokat ugyanúgy előadni, mint az eredetiek, nagy részüknél még a hangnem is azonos volt. Ez sikerült belőle. A Blues Step alkalmi társulat, nem akar mindenáron színpadon lenni: ha meghívnak bennünket, és a megfelelő feltételeket biztosítják, szívesen játszunk. De csak azért, hogy mindenáron szerepeljünk, már nem.

Menjünk vissza az elejére! Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Hogyan lettél zenetanár, zenész?
Szombathelyen, a belvárosban nőttem fel. Édesanyámtól örököltem a hallásomat, aki gyerekkoromban, miután kiderült, hogy nekem is kiváló a hallásom, a saját hangszere, a zongora helyett az érzékenyebb hegedűtanulás felé orientált. Ez ötéves koromban kezdődött. A hegedülés elég jól ment nekem, tizenhárom évesen már országos hegedűversenyt nyertem. A vége az lett, hogy zenetanári képzettséget szereztem. Közben engem is, mint sokunkat a ’60-s évek közepén, alaposan megérintett a luxemburgi rádió, vagy a Szabad Európa műsorai, melyeken már a Beatles szólt, és vártam, hogy akkori kedvenceim, a Felkelő nap háza, vagy a Kinks-től a You Really Got Me megszólaljon. A hegedűtanulás mellett beszereztem első jó gitáromat, amit 400 Ft-ért vettem. Ezt megelőzte egy hét húros szovjet dobozos hangszer, melyet át tudtam hangolni, és az ujjaim azon edződtek meg - egy-egy órás gyakorlás után azok bizony véresek voltak. A ’60-as évek közepétől már különböző szombathelyi beat zenekarokban zenéltem, több-kevesebb sikerrel. Először basszusgitároznom kellett, ami nem esett nehezemre, de gyorsan áttértem a hathúros gitárra, és annak elektromos változatára.  Első volt a Nautilus, majd egy soproni csapat jött, aztán 1967-ben a Mistral, majd az Osiris a velőtrázó bulikkal, mikor a rajongók betontörő és tapétaszaggató módon fejezték ki örömüket. 1971-ben, mint katona folytattam a zenélést, és a Gyöngyhalász ballada című számommal a zsűri különdíját kaptam a sereg vetélkedőjén. Volt a country felé is kirándulásom a banjo-játékom révén, majd a teljes átállás a bluesra a Blueshengerrel indult.  A fél-profinak mondható korszakunkban, a ’80-as években a Natur Blues Band volt az, amellyel az országos vérkeringésbe is bekerültem. A ’70-es években már komoly hírnevet is szereztem gitártudásommal. Ekkor sajátítottam el, állítólag nem akármilyen fokon a szájharmonika és a banjo tudásomat is. Közben főállásban tanítottam főleg a körmendi, de a kőszegi- és a szombathelyi zeneiskolában is a gyerekeket hegedűre, gitárra.

Tényleg, hány hangszeren játszol?
Hegedűn, gitáron, dobrón, mandolinon, négy, öt és hat húros banjo, de az indiai és arab hangszert, a szitárt és oudot is meg tudom szólaltatni. Fújom a szájharmonikát, különböző, öt-hat féle fafúvóst, furulyákat. A régi reneszánsz magyar hangszeren, a kobozon is jól megtanultam, az egzotikusok közül a hawaii gitáron, ukulelén. Most éppen az öthúros banjo eddig még fel nem fedezett rejtelmeivel foglalkozom.

Hogy fért meg a komolyzene tanítás, és a rock-blues zenészkedés egyszerre?
Én a diákjaimat becsülettel megtanítottam hegedülni, egyikük, Horváth Róbert ma a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, de van Szombathelyen tanító brácsatanár tanítványom is. A megyeszékhelyen, a Kőszegi utcában jólesően hallom, ha rám köszönnek a járda túloldaláról a volt tanítványok: jó napot, tanár úr! Szóval igyekeztem jó pedagógus lenni, de ezt a körmendi zeneiskola vezetése sohasem díjazta akár egyetlen kitüntetéssel sem: talán beat-zenész voltom lehetett oka ennek, talán más, nem tudni. Persze én magam is dicsekedhetek elismeréssel a komolyzene területén: tizenhárom éves koromban országos hegedűversenyt nyertem, majd az akkoriban a szárnyait próbálgató, ma már profi Szombathelyi Szimfonikus Zenekar alapító zenésze, másodhegedűse voltam. E vonós hangszeren legnagyobb sikereimet fiatalként a Capella Savaria kamarazenekarral arattam le: hat lemezt adtunk ki, melyen lanton és eredeti barokk hegedűn játszhattam. Be is jártam velük fél Európát.

Hogy kerültél a blues bűvkörébe?
Jó volt felnőni John Lennonnal, tizenöt éves korom óta gitározom. De a korai zenekaraimban engem inkább a Rolling Stones-féle, R & B stílus, jó kis imprókkal megtűzdelve kötött le. A komolyzenei alapom, és a kiművelt bal kezem megadták a lehetőséget, hogy komolyabban nekilássak a gitározásnak. Ez a tevékenységem évről évre javult, mondhatni, alaposan elsajátítottam a blues gitározás mesterfogásait. A Cream, benne Eric Clapton I'm So Gladje, Jimi Hendrix Little Wingje, Foxy Lady-je mutatta meg azt az utat 1967-68-ban, amerre menni akartam. De példaképem az John Mayall volt, és ma is az, aki a fehér blues királya, és abban a tartományban a maximumát adta annak, amit fehér blues zenészként el lehet érni. Én azt tartom, hogy a feketék blues feelingjét egy fehér zenész sohasem tudja ösztönből visszaadni: az csak az ő privilégiumuk. De a bluesban az a csodálatos, akár fehér, akár fekete játssza, hogy amikor kiszakadnak belőled a rögtönzések, akkor egy olyan érző lélek vagy, aki bele tudja tenni akkori hangulatát, érzelmeit a zenéjébe. Mert az érzelem nélkül, - és ez manapság sajnos sokszor szégyelleni való, - nincs zene, de nincs semmilyen művészet sem. De míg a festő, a szobrász egyszer alkot meg egy művet, a zenész ezt számtalanszor megteszi. A mai fiatalok zöme sokszor csak a karriert látja. A tízen-valahányadik TV-s tehetségkutató műsor összegzése egyértelműen ezt mutatja. Pedig pokolra kell annak menni, - ahogy a népdalban is van, - minimum nyolc-tíz évig gyakorolni kell, aki jó zenész akar lenni, és meg is szeretne maradni annak.

Zenei karriered csúcsa?
Három olyan momentum volt az életemben, amelyre, amíg élek büszke leszek. Az egyik, mikor a zenekarommal Koppenhágában zenéltünk, ahol Duke Ellington fia is fellépett csapatával. Ott láttam és hallottam először profi amerikai feketéket zenélni. Az, hogy mindegyikük több hangszeren is professzionális módon játszott, az természetes volt. A menedzserük az esti fellépés előtt behívott az öltözőjébe, hogy mutassam már meg, hogyan tudok zenélni. Én a mindig a zsebembe levő pofagyalut kaptam elő, és elfújtam egy szép lassú bluest. A zenekarból többen is ott voltak, és a szám végén az impresszárió szorosan átölelt, és azt mondta: Neked fekete a lelked. Ha Amerikában jársz, feltétlenül hívj fel. A másik 1987-ben volt, mikor John Mayall előzenekaraként játszottunk a mester turnéján - Budapest kivételével, ahol Deák Bill Gyuláé volt a kitüntetett jog,- három vidéki városban, Szombathelyen, Pécsett és Debrecenben. Miközben beállítottuk a hangosítást, és gyakoroltunk, John maga is sk. cipelte elektromos zongoráját a színpad másik felén, de amikor a harmonikámat kezdtem el fújni, akkor felkapta a fejét, és hallgatni kezdte játékomat. Később, már a műsor után gratulált gitárjátékomhoz is. Ez a szereplés tette lehetővé azt, hogy 1993-ban ismételni tudjunk a Natur Blues Banddel: ekkor a dunántúli régiónak szánt tatabányai koncertjén voltunk előzenekar. A harmadik az ausztriai Wiesenben, a mai napig is megrendezésre kerülő rock fesztiválon való fellépésünk volt, ahol a világ vezető blues zenészei, John Mayalltól B.B. Kinggen és Eric Burdonnon keresztül Chris Farlow-ig mind ott voltak. Itt játszottunk a legnagyobb létszámú közönség előtt: tizenötezer néző volt ott. Ez a fellépés volt talán az egyetlen, amelyiken anyagilag is rendesen elismerték tudásunkat, és rendbe tudtuk szedni a hangszer készletünket is.

De végül is hogyan kerültetek a Mayall előtt játszók körébe?
Mivel a hazai rendezők nem akartak egy pesti bandát - takarékossági okokból - végigcipeltetni az országon, az egyik vidéki helyszín, Szombathely közelében kezdtek el keresgélni, ahol a helybeliek hozzánk irányították a két, fehér öltönyös, óriási Mercedesszel érkező menedzsert. Peltzer Géza orgonistánk nem túl karbantartott legénylakásán volt az alkalmi próbatermünk, ott mutattuk be nekik az első számot, de a felénél leintettek, közölvén, hogy OK, másnap este Pécsen legyünk koncertezni. A sebtében szerzett tükörradiál gumikkal életveszélyesen közlekedő Barkasszal végül oda is értünk, és hogy profiknak tűnjünk, egyik izmosabb rajongónkat kineveztük roadunknak, aki segített a cuccok becipelésében.

Lemezeidről tájékoztass, kérlek.
A Natur Blues Band adott ki két anyagot: a Rising Blues először csak magnókazettán, nemrégiben CD-n is megjelent. Ezen angol nyelven fele-fele arányban saját és átdolgozott blues számokat játszottunk. A nem sokkal később, 1993-ban kiadott In The Shadow már tisztán saját dalokat tartalmazott. Ennek két kiadása született: egy angol, és egy magyar nyelvű verzió. Mindkét lemezünk, - és ez volt jellemző a hazai piac rugalmatlanságára - Ausztriában készült, ottani finanszírozással, ottani stúdióban. Az már csak hab volt a tortán, hogy a lemezeknek köszönhetően rengeteget koncerteztünk nemcsak Burgenlandban és Stájer-földön, hanem Karintiában is. Grácban előfordult, hogy összesúgtak mögöttem a fiatalok: ott megy a Báró! 2004-ben egy ismerősöm adta a tippet, hogy szimfonikus zenekarral játsszunk bluest. Neki is álltam nagy lelkesen a hangszerelésnek, ami aztán rengeteg éjszakámba került, de 2005-ben a kőszegi vonósokkal ezt megcsináltuk, plusz egy basszus, dob, és jómagam, gitár felállásban. A Blue-Strings projektből aztán egy tíz dalt rögzítő album készült, melynek anyagát a paksi Gastroblues fesztiválon is bemutattuk. Meg kell említenem a Kaleidoszkóp című lemezemet, melyen minden hangszeren én játszom, énekelem saját magam dalait, amolyan unplugged hangszerelésben. Amolyan „lelkizős” album. Összesen ötven saját dalt írtam, melyeknek egy része még nincs meg hanghordozón. Egy szál gitárral kísért dalaim ezek, városi dalok, énekek. Van egy lemeznyi kiadatlan, kobozzal kísért reneszánsz-kori felvételem is. Összességében húsz CD-n szerepelek.

Nehéz volt először a dalszövegírás?
1983 óta írok saját dalokat, amelyek szövegeit is magam írom. Eleinte nehezebben ment, de már mindent le tudok írni úgy, hogy átadjam a hallgatóknak azt, amit szeretnék üzenni. Mert a dalokban ez, az üzenet a legfontosabb.

A spirituális Kelet felé való vonzódásod miben érhető tetten?
Tinédzser koromban érdekelt India, Kína, Tibet, a tudás, a bölcsesség bölcsői. Ez odáig „fajult”, hogy 1981-ben az ország első Kung Fu iskoláját egy osztrák barátom tapasztalataival és segítségével megalapítottam Szombathelyen. Noha kiemelkedő versenyzővé nem váltam, a sportág a mai napig számon tart. Nemrég kaptam egy megtiszteltetést jelentő Tai Chi kardot. Zenében pedig a szitár tanulás révén közeledtem hozzá, és rajta keresztül ahhoz, hogy a természet gyerekeként fogjam fel az életem, a növények-állatok szeretetével. Ezt láthatod magad is, ha a házam körül szétnézel.

Mit tartasz fontosnak az életedben, így hatvan fölött?
A zene a legfontosabb, aztán a természet, benne a kutyáim, macskáim, a kertem, és persze egy érzékeny, megértő női lélek. A muzsika Isten ajándéka, melyet pl. Indiában a zenészek műsoruk kezdésekor neki is ajánlanak fel. A művésznek Isten adott tehetséget, amiben vagy kiteljesedhet, vagy nem. Én, úgy érzem, ezt meg tudtam tenni. És boldog vagyok, attól függetlenül, hogy nem kaptam meg azt az elismerést, amit szerintem megérdemeltem volna, és attól, hogy nem mentem fel Budapestre karriert csinálni. Hogy jól csináltam-e, a válaszom igen. Mert békesség van körülöttem. Alázatosan dolgozom, mert tudvalevő, hogy az érett kalász a földet súrolja, az üres meg fenn lengedezik. És ez így is van jól!

Gróf István


Kislemezbemutatóval egybekötött születésnapi koncertet ad a Petenders
2013-05-04 | koncertajánló


Petenders
Budapest, Dürer Kert
2013. május 09.


A Petenders ötlete 2011 nyarán merült fel Petendi Tamás és Gyöngyösi Gábor beszélgetése során. Mindketten olyan együttesre vágytak, amiben felkészült és elhivatott zenésztársakkal korlátoktól mentes, igazán dögös muzsikát alkothatnak. A csapat végleges felállása (Megyeri Dániel – ének, perka, Petendi Tamás – gitár, Gyöngyösi Gábor – billentyűk, vokál, Baranyi Gergő – basszusgitár, Kató Bálint – dob, vokál) 2012-re alakult ki. Bemutatkozó kislemezük, a négyszámos Bullhorn idén tavasszal digitális formátumban jelent meg. A dalok hallgatottsága szépen növekszik, a Leave Me Alone című szerzeményhez készített videoklipet pedig a legnagyobb videomegosztó portálon eddig több mint kétezerkétszázan látták. A jelenlegi felállásában már egy éve működő együttes május 9-én kislemezbemutatóval egybekötött születésnapi koncertet ad. Ha minden a tervek szerint alakul, az érdeklődők a budapesti Dürer Kertben fizikai formában is hozzájuthatnak a lemezhez. Belépő, ami valójában zenekari támogatás: 1000 Ft.

hoati