Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Sugar Blues - Blues nap a Lamantin Jazz Fesztiválon
2012-06-30 | kritika


Feldobod Fő tér, leesik jazz, mi az? Lamantin Jazz Fesztivál, hát persze. Még akkor is, ha az első sátras nap a bluesé volt szerdán. A gitár-szájharmonika kombó aznap este kiszorította a félhangokat, és erősítette a felhangokat. Sorvégénpont, Jordi Alba pedig elhúzott a szélen.

Játsszunk el a gondolattal, hogy kibe futhat bele egy Lamantin-debütáns, mondjuk épp a blues napon? Az arcok ugyanazok szinte, mint kik voltak egy évvel ezelőtt. Sorvégénpont zsurnaliszták, beszédespólós életművészek, joviális családapák, kultúrsznobok és harsány hozzáértők, zenei ízlésüket szárnybontó fiatalok, fejbenmármegvanakép fotósok - ejtőznek, isznak, sztoriznak, de mindenikben közös a zene, és azon belül is a blues szeretete. Vagy nem, de most úgy tesznek.
Jordi Albá-nak még épp egy órája volt, hogy meghúzza a szélen, amikor becsekkoltunk a "sátorszájon", s még elkaptuk a Muddy Shoes koncert finisét. Vállaltan Sugar Blue-ra jöttünk, akit jó pár évvel ezelőtt már volt alkalmunk pár percre lefülelni a Padláson, az akkori Lamantin-szentélyben (micsoda remek akusztikájú koncerthelyszín volt az, kérem!). Reméltük, nem foghúzás után áll most színpadra, s nem szólózza le senki onnan, mint a már urban legend-ként terjedő fenti alkalom során. Az egészséges kíváncsiság tehát megfelelő fordulaton pörgött bennünk.
A herflis félisten koncertjét felvezető Hans Theessink-ről igazából annyit tudtunk, amennyi előzetesen mankóként landolt a mailboxunkban: a gitáros-szájharmonikás 'igazán szokatlan jelenség a blues és a roots music világában, holland létére bejárta ugyanis az összes blues-fesztivált, begyűjtötte a legnagyobb díjakat és meghódította a blues-rajongók szívét. Ehhez képest Bécsben él, már ha az évi kb. 200 koncertje mellett néha hazajut. Gitáros-énekesünket a 60-as években kapta el a blues-láz, mint akkoriban szinte mindenkit, számára azonban nem volt gyógymód. Első lemeze 1970-ben készült, melyet azóta 19 másik követett. A Derroll Adams-nek ajánlott „Banjoman" c. dal nemrég Grammy-jelölést is kapott. A 2009-es memphisi Blues Music Awards pedig - az akkor megjelent lemezét - az év legjobb akusztikus albuma díjra is jelölte! Eltéveszthetetlen gitárjátéka, zengő baritonja és karizmatikus színpadi jelenléte miatt Theessink olyan elismert blues&roots zenész lett, ami egy európai számára csak elvétve sikerül. Az amerikai Blues Revue, a világ vezető blues magazinja így nyilatkozott róla: A világ egyik legkiemelkedőbb country-gitárosa, meleg baritonja pedig megadja játékának a blues hangzást!"
Elvenni nem vettünk el belőle, hozzátenni pedig értelmetlenség lenne, talán csak annyit: megdolgozta szívünket a holland hobó, főként a Tom Waits -örökzöld Way Down in the Hole és a tradicionális Saint James Infirmary felemlegetésével. Mire koncert vége lett, Jordi Alba már terpeszes bemelegítést végzett...
Sugar Blue alakja a Theessink-koncert közepe táján olvadt először szemünk elé a sátorfélhomályban. Szépen átsétált a sorok között és senki nem vetődött elé, hogy maestro, itt írja alá. Bádigárd sem volt vele, mégis akadálytalanul eljutott a "zenészmelegedőig". Theessink nyomta a magáét, SB komótosan átsétált, a közönség pedig úgy fogadta el mindezt, mintha mindennapos lenne ez itt Szombathelyen. Ennyi erővel akár B.B. King is népszerűsíthette volna a közel 15-ször akkora költségvetésű Iseumi Szabadtéri Játékokat a főtér egyik márványkockáján. Kérdezi a T. Olvasó, mennyi az annyi? 12 milka a Lamantiné...
Jordi Alba már fél órája koptatta az oldalvonalat, amikor becsapott a zenei ménkő. Iszonyatos csépléssel és riffeléssel kaptunk olyan hangnyomást a hallás szempontjából verziófrissítésen átesett fülünkbe, hogy kapaszkodnunk kellett rendesen a színpad mellett. Sugar Blue zenekara komoly sújtásba fogott a hangszerekkel, és valljuk meg, nem gondoltuk volna még ekkor, hogy ezt a blokkot jobban hype-oljuk, mint a koncert további részét.
No de ki is Sugar Blue? Íme! "Első harmonikáját a nagynénjétől kapta, és mihelyt megtanult bánni vele, utcazenésznek állt. Első felvételei 1975 körül készültek olyan legendás muzsikusokkal, mint Brownie McGhee, Roosevelt Sykes, Victoria Spivey vagy Johnny Shines, majd a blues-zongorista Memphis Slim javaslatára Párizsba ment. Itt botlott a Rolling Stonesba, akik rögtön felkapták a fejüket újító hangjára. Több albumon és koncerten is dolgoztak együtt, sőt, a Stones marasztalni próbálta, de ő inkább saját zenekart alakított otthon, Amerikában. Sikere egyre nőtt, 1985-ben Grammy-díjat kapott a Montreux Jazz Festival-on felvett albumáért. Olyan zenészekkel játszott, mint Muddy Waters, B.B. King, Art Blakey, Lionel Hampton, Fats Domino, Ray Charles, Jerry Lee Lewis, Willie Dixon, Stan Getz, Frank Zappa, Johnny Shines vagy Bob Dylan. Leghíresebb felvétele a Rolling Stones 'Miss You' c. dalában található.
Blue híres virtuóz technikájáról és erős kifejezőképességéről, mellette pedig olyan energiát áraszt, hogy az erőművek csődbe mennek tőle! S ha ez még nem volna elég, énekel is: hangja mindenkit magával ragad, és önmagában is szenzáció lehetne... de persze ott az a zseniális harmonika!"
Nem akarjuk cáfolni a fentieket, ránk kissé fáradt benyomást tett SB. Zenekara meggyőzőbb volt nélküle, mint vele - számunkra legalábbis.
Jordi Alba a meccs feléhez ért, amikor elhagytuk a sátrat. Ő még akkor nem tudta, hogy neki ez csak a fele, mi viszont már igen, hogy nekünk ez a vége. Sorvégénpont.

Büki László 'Harlequin'
Forrás: Vaskarika, a kultúracél

A szerző koncertekről készült fényképei ide kattintva tekinthetők meg.


Szívből jövő blues – ismét itthon Little G Weevil
2012-06-28 | koncertajánló


A napokban érkezett haza, s az elkövetkező két hétben koncertekkel örvendezteti meg a blues szerelmeseit Little G Weevil.
Utoljára az év elején, az új lemezével kapcsolatban („Van egy új generáció, ami reményt ad…”) foglalkoztunk az Egyesült Államokban élő és alkotó zenésszel. Azóta a „The Teaser” világszerte pozitív kritikákat kapott. Márciusban feljutott az amerikai Roots Music Report Top 50 Blues slágerlistájára, és a 30. helyen landolt, májusban a B.B. King’s Bluesville rádió slágerlistáján a 2. helyen szerepelt. Mindemellett az Egyesült Államok egyik vezető indie zenei magazinja, a Blurt (ez nem Blues magazin, ők szinte soha nem írnak bluesról), s a jazzre specializálódott DownBeat Magazine is foglalkozott az albummal. Európában is jó volt a fogadtatás: Franciaországban 1. volt a korong februárban, a német Bluesnews magazin pedig egy nagyon pozitív hangú kritikát írt róla. Az öreg kontinens első számú blues magazinja, az angliai Blues Matters! júliusban jelentet meg egy több oldalas interjút a lemez kapcsán.
Mindezek ismeretében csak mindenkit biztatni tudok, hogy menjen, s nézze meg a hazai fellépései egyikét.

Fellépések:
Little G Weevil
2012. július 10. - Budapest, Szimpla Kert
2012. július 11. - Budapest, Városligeti Sörsátor
2012. július 12. - Dunaújváros, Munkás Művelődési Ház
2012. július 13. – Szentendre, Új Művész Étterem és Kávézó

Little G Weevil Band
2012. július 06. - Paks, 20. Gastroblues Jubileumi Fesztivál

Little G Weevil & Horváth Misi
2012. július 03. - Vác, Bár-ka

A „The Theaser” CD a koncerteken megvásárolható lesz!

hcs


Brad Hatfield: Uphill From Anywhere
2012-06-25 | kritika


Brad Hatfield tinédzserkorában kezdett el gitározni. Huszonöt éves volt, amikor munkahelyi balesetet szenvedett, mely következtében kerekesszékbe szorult. A rehabilitációt követően a zenélésről nem mondott le, a gitárt egy másik hangszerre, a szájharmonikára cserélte.
A bemutatkozó lemeze Uphill From Anywhere címmel idén tavasszal látott napvilágot. Az album repertoárjának nagyobbik részét saját és társszerzővel írt nóták alkotják. A magas színvonalat képviselő számok mellett megtaláljuk gitárosának, Jon Justice-nak két szerzeményét, valamint Son House és Blind Willie Johnson egy-egy dalának feldolgozását is. Az Ohióból származó Hatfield kiváló szájharmonikás, az énekhangja Bobby ’Blue’ Bland-dot és Joe Cockert juttatja eszembe. Zenekarában basszusgitáron Scot Hornick játszik, a dobos posztot pedig az a Michael Bram tölti be, aki Willie Nelson, Bob Margolin, John Popper és Joss Stone együtteseiből lehet számunkra ismerős. A billentyűs hangszereket édesapja kezeli - Bernie Hatfield leginkább a Somebody's Got To Lose-ban nyújtott teljesítményével nyűgözött le. A lemezen vendégzenészként működik közre Dave Gross és Dennis Gruenling.
Igen pozitív meglepetés részese voltam Brad Hatfield hanganyagát megismerve, amit szívesen teszek később is vissza a lejátszóba, de ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Szerzői kiadás, 2012

hoati


Mary Bridget Davies: Wanna Feel Somethin’
2012-06-22 | kritika


Az elmúlt időszakban több, általam eddig ismeretlen előadó került a látószögembe. Közülük a Clevelandban született Mary Bridget Davies volt rám a legnagyobb hatással.
Mary Bridget Davies első együttesét 2005-ben hívta életre. Még ugyanebben az évben 150 jelentkező közül kiválasztották a Janis Joplin életéről szóló musical, a Love, Janis főszerepére, majd 2007-ben egy újabb zenés játékban, az It Ain’t Nothin’ But The Blues-ban szerepelt. Az évtized végén Kansas City-be költözött, ahol elkészítette bemutatkozó lemezét, a Wanna Feel Somethin’-t. A tavaly megjelent album repertoárja az énekesnő és együttese által írt szerzeményekből, valamint feldolgozás nótákból áll. Az újraértelmezett dalok közül okvetlenül kiemelendő az Oasis zenekar Wonderwall című slágerének jazzes átirata. A 27. International Blues Challenge-n második helyezést elért Mary intenzív, érzelmektől fűtött énekét a Same Ol’ Blues-ban és a Gettin’ Stronger-ben figyelhetjük meg leginkább. A Your Kinda Love a Chicago blues egyik legnagyobb alakja, Muddy Waters stílusában íródott. A címadó számban Chris Hazelton lenyűgöző Hammond játékára kapja fel fejét a hallgató.
Csak remélni lehet, hogy minél többen felfedezik maguknak ezt a könnyen megszerethető produkciót, amelyen az előadótól a hangmérnökig mindenki profi munkát végzett.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Danny Bryant’s RedEyeBand: Night Life
2012-06-20 | kritika


Danny Bryant 1980-ban az angliai Roystonban született. Meglehetősen későn, tizenöt évesen kezdett el gitározni, de három esztendővel később már mesterien kezelte a hangszert. Az elmúlt időszakban együttesével, a RedEyeBand-del több teltházas európai turnét adtak, számos jelentős fesztiválon léptek fel sikerrel, szerezve ezáltal komoly rajongói bázist.
Az első lemezét Watching You! címmel 2002-ben készítette el, míg a tavasszal kiadott koncertalbuma, a Night Life immár nyolcadik a sorban. A Hollandiában rögzített felvételen pályafutása majd valamennyi időszakából találunk dalokat. A harminckét éves fiú káprázatos gitártudását saját szerzeményei mellett három feldolgozás nótában (Master Of Disaster, My Baby`s A Superstar, Knockin` On Heaven’s Door) is megcsodálhatjuk. A RedEyeBand nevű trióban a basszusgitárt édesapja, Ken pengeti, a doboknál a bandához 2004-ben csatlakozott Trevor Barr ül. A Bryant család több tagja is kiveszi részét a zenekar körüli teendőkből, ugyanis a menedzseri feladatokat Danny édesanyja látja el, a felesége pedig a színpadtechnikáért felel a koncerteken. A kilenc számot tartalmazó CD két dallal (Acoustic Blues, Girl From The North Country) megfejelve DVD-n is kiadásra került.
A Live In Holland alcímmel megjelent lemez a Danny Bryant’s RedEyeBand korábbi albumainak megismerésére ösztönzi a hallgatót. Nagyon remélem, hogy egyszer élőben is láthatom majd ezt a formációt, addig is örülök, hogy ismét egy új kedvencet avathattam.

Jazzhaus Records, 2012

hoati


Bemutatkozó koncertet ad a Petenders
2012-06-18 | koncertajánló


Petenders
Budapest, Silenus Pub
2012. július 12.


A Petenders ötlete 2011 nyarán merült fel két zenész – a Jimi Hendrix műsorával sokakat lenyűgöző Petendi Tamás gitáros és Gyöngyösi Gábor billentyűs – beszélgetése során. Mindketten olyan zenekarra voltak éhesek, ahol felkészült és elhivatott zenésztársak között megszűnhet minden korlát és igazán jóízű, dögös zenét tudnak együtt alkotni. A kollégák megkeresésekor a fő koncepció a kompromisszum mentesség volt: a legjobb zenekarhoz a legjobb zenészekre van szükség. 2012-re felállt a végleges formáció, miközben gyűltek a műsor dalai is. A Petenders bemutatkozó koncertanyaga alapjaiban még a kortárs rhythm & blues jeles képviselőinek (Scott McKeon, John Mayer, Doyle Bramhall, Henrik Freischlader, Joe Bonamassa, Jonny Lang ...) dalaiból válogat, de természetesen friss saját nóták is hallhatóak a repertoárban.
A banda hangzásvilága az első közösen zenélt percekben kialakult már: a Petendi Tamástól megszokott, arctorzító gitárszólók, feszes tempók, harapós Fender Rhodes hangok és magas fokon izzó energia az első daltól az utolsóig.
A zenekar jelenleg is gőzerővel dolgozik az első lemezanyag összeállításán, melyből a július 12-i koncerten már kaphat némi ízelítőt a publikum.



A Petenders tagjai:
Megyeri Dániel – ének, perka
Petendi Tamás – gitár
Gyöngyösi Gábor – billentyűk, vokál
Baranyi Gergő – basszusgitár
Kató Bálint – dob, vokál


The 44’s: Americana
2012-06-15 | kritika


A dél-kaliforniai székhelyű The 44’s nevű zenekar 2007-ben jött létre. Az együttes tagjai, Johnny Main (ének, gitár), Tex Nakamura (szájharmonika), Mike Turturro (basszusgitár) és J.R. Lozano (dob) tapasztalt zenészek, akik már több formációban letették a névjegyüket.
A megalakulása évében az International Blues Challenge-n negyedik helyezést elért csapat bemutatkozó lemeze, a Boogie Disease számos blues slágerlistán előkelő helyezést ért el. Soron következő albumuk, az Americana egy tipikus lemezindító szerzeménnyel, a tempós Hanging Tree-vel indul. A dal a zenekar és Kid Ramos közös száma, csakúgy mint a Pleading My Case, amelyben Elmore James szelleme kísért.  A The Fabulous Thunderbirds és a The Mannish Boys együttesek tagjaként hírnevet szerzett muzsikus nemcsak társszerzőként, hanem gitárosként is közreműködött az albumon. Rajta kívül még a saxofonos Ron Dziubla (Rick Holmstrom, Lynwood Slim, Elmore James Jr.) kapott meghívást a felvételek rögzítésére. A saját, illetve a Kid Ramos-szal írt nóták mellett két feldolgozás, a You’ll Be Mine (Willie Dixon) és a Mr. Highway Man (Chester Burnett) is megtalálható a korongon.
A The 44’s az új lemezével magasra tette a lécet. Az Americana ellenállhatatlan, energiával teli, az elejétől kezdve a végéig kiválóan szórakoztató album, a blues rajongók nagy örömére.

Rip Cat Records, 2012

hoati


Mississippi Big Beat: Delta Disco
2012-06-12 | kritika


Gál Csaba és Oláh Andor a Dr. Valter & The Lawbreakers tagjaként játszott először együtt a kilencvenes évek elején. A nemzetközi hírnevet szerzett zenekar feloszlását követően külön utakon jártak, mígnem 2010-ben létrehozták a Mississippi Big Beat nevű formációt.
Mostani együttesük bemutatkozó hanganyaga Delta Disco címmel a holland Black & Tan Records gondozásában látott napvilágot. A digitális formában megjelent lemezen a nemcsak Magyarországon, hanem a nagyvilágban is kuriózumnak számító nu blues hallható. A kortárs hangzású dalokban a Mississippi delta blues elektronikus alapokkal és effektekkel keveredik korlátokat nem ismerve. Az elektronikus zenei háttérről Máté Szabi és Dure voltak hivatottak gondoskodni. A régi és az új, az autentikus és a korszerű keresztezése, az arányok megtalálása remekül sikerült, hiszen egyik sem uralja a másikat. A 20-as és 30-as években született szerzemények feldolgozásai, valamint a saját számok közül megemlítendő a Big Mama’s Door, a Try Me One More Time és a Hurricane - ez utóbbi felvétel Bicskei Tibor által alkotott remixét is fellelhetjük a széles közönséget megcélzó albumon. A korong valamennyi dalában érződik a muzsikusok kísérletező, kalandozó énje, az egyéni, sajátos harmóniák, dallamok, ritmusok alkalmazása, amelyek mögött ott húzódnak az érzelmek, a szuggesztív kifejezés.
A Mississippi Big Beat lemeze négyszázötven munkaóra és „a részletekkel való végtelennek tűnő bíbelődés” után készült el. Úgy gondolom, hogy megérte a ráfordított idő és energia, amit a számos nemzetközi szaklapban megjelent pozitív hangvételű kritika is bizonyít.

Black & Tan Records, 2012

hoati


Steve Strongman: A Natural Fact
2012-06-10 | kritika


A kanadai Steve Strongman azon előadók sorát gyarapítja, akik a saját hazájukban komoly sikereket értek el, de amely muzsikusokat az Egyesült Államokban és Európában viszonylag kevesen ismernek. A gitáros, dalszerzőnek 16 éves korában kezdődött a zenei karrierje, s a 20-as éveiben már Kanadában, Európában és Dél-Amerikában turnézott. Ezen alkalmakkor olyan előadók előtt lépett fel, ill. olyan zenészekkel muzsikált, mint Buddy Guy, Jimmie Vaughan, Otis Clay, Jeff Healey, Sonny Landreth és Joe Cocker - hogy csak párat említsek. A 2007 óta megjelenő lemezei folyamatosan jó kritikákat kapnak, sőt 2009-ben a Hamilton Music Awards díjak odaítélésekor, a Blues Album Of The Year kategóriában, a Blues In Colour albuma az első helyen végzett. 2011-ben a Maple Blues Awards találta a legjobbnak a Guitar Player Of The Year kategóriában.
Idén áprilisban jelent meg a 39 éves előadó negyedik lemeze. Az előzőekhez képest változott a zenei koncepció, hisz’ akusztikus hangszerekkel lett rögzítve a korong. A felvételekre Hamilton, Torontoban a Barn Window Studio-ban került sor (pár sáv kivételével), olyan zenészek közreműködésével, mint Alex Fraser (basszus), Dave King (dob), Jesse O’Brien (zongora) és Suzie Vinnick (ének). A produceri munkát Rob Szabo végezte, Ő a dalírásba is besegített. A korongon hallható muzsika jóval több, mint puszta értékőrzés. A számok amiket hallunk, azt a benyomást keltik, mintha már ismert klasszikusokat hallanánk. Mindez annak tudható be, hogy sikerült a blues lényegét megidézniük, s tették ezt úgy, hogy az egész nem tűnik „porosnak”. A kompozíciók változatosak, üdék, s cáfolják azt a (téves) tézist, hogy a blues egy introvertált műfaj. A lemez sok fénypontja közül, engem leginkább a The Mood, a Leaving, a Rockin’ Chair Blues és a You Do It To Yourself érintett meg.
Steve Strongman tehetségének egy másik, számunkra eddig ismeretlen oldalát villantja meg ezen az albumon, s munkásságának ismeretében bátran kijelenthetem, hogy életművének az egyik kiemelkedő darabja született meg.

Szerzői kiadás, 2012

hcs


Bemutatkozik a Fat Cat
2012-06-08 | beszélgetések


A Czibolya testvérpár alapította budapesti Fat Cat a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji blues-rock irányzatokból táplálkozik, de zenéjükben alkalmaznak pszichedelikus elemeket is. A rövid idő alatt jelentős mennyiségű kisebb-nagyobb klubot és több fesztivált is megjárt együttest hihetetlen színpadi energia jellemzi. Következőnek június 21-én az A38 Hajó tetőteraszán találkozhat velük a közönség.

hoati: Lassan három éve annak, hogy testvéreddel, Péterrel megalakítottad a zenekart. Miért éppen ezt a nevet választottátok a bandának?
Czibolya Tamás: Ez egy igen sűrűn ismételgetett kérdés a zenekarral kapcsolatban. Miért pont Fat Cat? Van oka egyáltalán ennek a névválasztásnak? A helyzet az, hogy az első koncertünk előtt még az anonimitás áldásos leple alatt garázdálkodtunk, a programba viszont ugye írni kellett valamit. Igazi ipari szülés következett. A mai napig nem tudom, hogy áldjam vagy átkozzam-e magam az ötletem miatt, mindenesetre rajtunk ragadt név, a macska figura meg főleg.

h.: Hogyan definiálnád az együttes stílusát?
C.T.: A zenénk alapvetően a ’60-as évek végi, ’70-es évek eleji, ma már kissé elvontabbnak titulált blues-rock irányzatokból táplálkozik. Szerves részét képezi az egyre inkább domináló instrumentalitás, illetve - elvégre gitárzenéről van szó - minden zaj és zörej, ami egy régi startocasterből kihozható. Egy osztrák programfüzetben „Psychedelische Blues-Rock” zenekarként tüntettek fel bennünket. Szerintem, ez elég jól fedi a valóságot.

h.: A jelenlegi felállásotok a közelmúltban alakult ki. Mi tette szükségessé az énekes cserét? Milyen a közös munka Kőszegi Zsolttal?
C.T.: Őszintén szólva, sokaknak szemet szúrhatnak a sűrű tagcserék az énekes-, illetve dobos posztokon. A formáció mind a mai napig alakul, a maga módján képlékeny. Az öcsémmel ketten keressük az ideális utat és persze eközben rengeteg új tapasztalatot szerzünk. Minden váltásnak meg volt a maga oka, de úgy érzem a cserék - habár sosem egyszerűek - alapvetően előremutatnak.
Kőszegi Zsolt még januárban fogadta el a meghívásomat, mely - a közös munkán fellelkesülve - eleinte egy-két, végül pedig minden további koncertre szólt. Hazai viszonylatban, a megfelelő körök által igen elismert zenészről beszélünk, aki tényleg rászolgált a hírnevére. Zseniális hang, szeretek vele egy színpadon állni.

h.: Egy hozzátok hasonló fiatal zenekarnak milyen kihívásokkal kell szembenéznie?
C.T.: A hazai könnyűzene helyzete semmiképp sem rózsás. Abban az esetben, ha az ember ráadásul hozzánk hasonlóan, még rétegzenét is játszik, úgy ez hatványozottan igaz. A Fat Cat-tel most zömmel neves, a köztudatban igen jó megítélésnek örvendő klubokban játszunk, valamint külföldön is gyakran vannak fellépéseink.
Kevesen látnak csak bele, mennyi befektetett energia, milyen mennyiségű munka bújik meg akárcsak a legkisebb eredmény mögött is. Tapasztalataim szerint a magyar zenészek között borzasztó mértékű széthúzás uralkodik. Egymás segítése helyett a „ha nekem nem jó, másnak se legyen” alapú gáncsoskodás dominál. Minden tiszteletem azé a maroknyi emberé, akik néhanapján képesek még rácáfolni erre a szomorú realitásra.

h.: Számos magyarországi klub mellett Nyugat-Európában is felléptetek. Merre jártatok?
C.T.: Európa - mint olyan - afféle jelképes célkitűzéssé vált az elkövetkezendő időszakra. Hála a közösségi-, illetve videómegosztó oldalaknak, sokan találtak ránk és több megkeresést, meghívást is kaptunk. Idén, az őszi klubszezonban központunká újfent inkább Bécs válik, de az osztrák területeken túl egyéb kiruccanások is találhatóak már a 2012-es koncertnaptárunkban.

h.: A nyári fesztiválszezonban hol láthatnak benneteket az érdeklődők?
C.T.: Sajnos-szerencsére a nyarunk meglehetősen szellős ilyen szempontból. Műhelymunkák jellemzőek mostanában a zenekarra, felvételeket készítünk, jelentékeny mennyiségű újdonság várható az elkövetkezendő hónapokban. Erre az időszakra épp ezért csak néhány nagyobb budapesti koncerttel készülünk, ilyen lesz például a legközelebbi, június 21-én esedékes fellépésünk is az A38 Hajón.

hoati


Várpalotán az ős-Mini
2012-06-04 | koncertajánló


„A Kereszteslovag Gőzhajóra száll, aztán Vissza a városba!”- a szlogenben minden benne van, ami csak jellemezheti a négy évtizede alakult Mini formációt. Június 9-én Török Ádám és csapata két vendégzenekarral a várpalotai Sportcsarnokban ad nagyszabású koncertet.

Az „ősrégi Bemrockpart 6” helyett most Várpalotára utazik a tavaly negyedik ikszet ünnepelő ős-Mini formáció. 2012. június 9-én, szombaton a fuvolalovag Török Ádám, a basszusgitáros Nagy István, a ritmusfelelős Németh „Nemecsek” Tamás, valamint az „Ördög billentyűse” Papp Gyula a Városi Sportcsarnokban lép színpadra, hogy egy estére felidézzék a hetvenes évek eleji hamisítatlan hippi-korszakot. Ekkoriban születtek, öntöttek „végleges” formát az olyan emblematikus saját dalok, mint a Kereszteslovag, a Gőzhajó, a Délelőtt, a Haloványkék gondolat, sőt, a Vissza a városba is. Korát évtizedekkel előzte meg az ős-Mini koncertek kihagyhatatlan darabja, a Papp - Török szerzőpáros által feldolgozott Bartók Béla népdalgyűjteményéből származó Román táncok, illetve az Este a székelyeknél, melyet az örökösök letiltottak a hanghordozókról.
A progresszív és az igényes muzsika kedvelői várhatóan több mint négy órán keresztül hódolhatnak kedvenc műfajuknak, hiszen két kitűnő (helyi) vendégegyüttes gondoskodik az „üzemi hőfok” beállításáról. A 19 órai kapunyitást követően, 19.30-kor a Gate zenekar, majd az Allman Brothers örökségét ápoló Filmore Est élesíti be hangszereit. Aztán az est hátralévő része a Minié, amely ebben az összeállításban, első ízben koncertezik Várpalotán.
A helyszínen pólók, a Mini együttes életét feldolgozó könyv, valamint a „nagy felállással” készült CD-k, hagyományos vinyl lemezek is megvásárolhatók.