Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Gary Moore bőrébe bújik Henrik Freischlader
2012-03-29 | koncertajánló


Németország egyik legjobb blues-rock gitárosa, a nálunk még kevésbé ismert Henrik Freischlader jelenleg épp a stúdióban tölti ideje nagy részét, hiszen megkezdte immár ötödik hanganyagának munkálatait. A rendkívül tehetséges gitáros-énekes egy svájci fellépés után érkezik hazánkba, hogy az április 4-én megrendezésre kerülő budapesti Gary Moore emlékkoncerten csatlakozzon az ír muzsikus zenésztársaihoz, és megpróbálja betölteni azt a szerepet, melyet vélhetően Gary hatalmas rajongójaként már ezerszer elképzelt, a valóságban viszont minden bizonnyal óriási kihívásként éli majd meg, hogy a felejthetetlen gitáros muzsikustársaival egy teljes programot játszanak el tiszteletük jeléül.
Henrik Freischlader 2006 óta szinte megállás nélkül turnézik, illetve jelenteti meg példaértékűen igényes lemezeit saját kiadóján keresztül, így hát nem lehet csodálkozni azon, hogyha hazánkat ugyan eddig el is kerülte híre, tőlünk nyugatra már elismert előadóként üdvözlik koncertjei során. Nyáron visszatér Angliába egy nyolc állomásos turné kedvéért, úgyhogy valószínűleg a „nagy áttörés” sincs már messze.
Példaképei, mint B.B. King, Johnny Winter, Peter Green, Joe Bonamassa és természetesen Gary Moore is elismeréssel nyilatkoztak róla, s az említett urak koncertjein/turnéin nagy sikerrel szerepelt. Legutóbbi, Still Frame Replay című albumán immár barátja, Joe Bonamassa vendégeskedik egy dalban. Nem lenne meglepő, ha új lemezén is találnánk majd ismerős neveket.
Az emlékkoncert fő programjában szereplő gitárosról további információk olvashatók honlapján és rengeteg videó is található róla a világhálón. Érdemes már most elkezdeni ismerkedni dalaival, albumaival, hiszen jelen állás szerint az ősz folyamán saját zenekarával teszi tiszteletét fővárosunkban. De erről majd még később bővebben…
Habár az április 4-i koncert nem róla szól, mégis, már csak miatta is érdemes lesz ellátogatni a Pecsa Music Hall-ba.

Csillag Zoltán


Gary Moore emlékkoncert a PeCsa Music Hall-ban
2012-03-24 | koncertajánló


Gary Moore emlékkoncert
Budapest, PeCsa Music Hall
2012. április 04.


2012. április 4-én, Gary Moore 60. születésnapján emlékkoncertet rendez a nemzetközi Gary Moore fanclub közösen a budapesti PeCsa Music Hall csapatával.
A tavaly elhunyt Gary Moore lemezei és dalai generációkat érintettek meg, s a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues muzsika meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. A ráaggatott szuperlatívusz, illetve emberfeletti jelzők ellenére, egy egyszerű gitáros volt, ahogy saját maga számára is ez jelentette az egyetlen igaz és felvállalható státuszt.
A tavasz kiemelkedő blues-rock rendezvényének fontosságát az a tény is hangsúlyozza, hogy érthetetlen módon nem kerül megrendezésre hasonló jellegű koncert Gary Moore hazájában, mindössze néhány kisebb, rajongók által szervezett klubkoncert várható Írországban és Angliában.
A budapesti program és a résztvevők listája folyamatosan alakul, de az már így elöljáróban is elmondható, hogy különleges este lesz ez a gitárközpontú zenék iránt érdeklődő, és természetesen a Gary Moore munkásságát értékelő közönség számára.
A koncert fő programját az ír muzsikus utolsó blues együttesének előadásában élvezhetik az érdeklődők, mely felállás (Pete Rees - basszusgitár, Steve Dixon - dob, Vic Martin - billentyűs hangszerek) az emlékezetes budapesti koncert alkalmával is biztosította a tökéletes hátteret Gary Moore felejthetetlen játékához. A hálás és egyben hatalmas kihívást jelentő gitáros szerepet a nagyszerű német zenész, Henrik Freischlader tölti be, kinek neve hazánkban talán még kevésbé ismert, ám nyugodtan nevezhetjük korosztálya egyik legjobbjának.
Vendégként csatlakozik majd Cliff Moore, valamint Oroszország egyik legismertebb blues előadója, Sergei Voronov is. Ibizáról érkezik Gary Moore talán legközelebbi barátja, Ian McDonald, korábbi rádiós műsorvezető/muzsikus, aki egy rövid akusztikus blokkal készül emléket állítani további barátok bevonásával. Hazánkat a T. Rogers együttes, Vámos Zsolt és zenekara, László Attila és Takáts Tamás képviseli, de további előadók felbukkanása is elképzelhető.

Fellépő zenészek és zenekarok:
Henrik Freischlader, Pete Rees, Steve Dixon, Vic Martin, Cliff Moore, Sergei Voronov, Ian McDonald, Harrisen Larner-Main, Takáts Tamás, László Attila, Vámos Zsolt és Barátai, T. Rogers

A nemzetközi Gary Moore fanclub egy támogatói kampányt is elindított, melyre folyamatosan érkeznek be kisebb-nagyobb „adományok” a világ számos pontjáról, megkönnyítve így a koncert kapcsán felmerülő költségek fedezését. Természetesen a hazai szimpatizánsok, rajongók részéről a legnagyobb támogatás, ha elmennek a koncertre, így közösen és méltóképp emlékezhetnek meg Gary Moore munkásságáról.

Jegyárak:
- elővételben: 3500 Ft
- helyszínen, a koncert napján: 3900 Ft

Az emlékest egyik legnagyobb támogatója a Hangáruház, mely a koncert színpadtechnikájának biztosításán túl felajánlotta azt is, hogy a belépő árának teljes összege levásárolható lesz kiemelkedő minőségű Audio-Technica fej- és fülhallgatókra, ami nemcsak muzsikusoknak, de minden zenekedvelő számára egy nagyszerű lehetőség.


Toronzo Cannon: Leaving Mood
2012-03-20 | kritika


A chicagói Delmark Records töretlenül őrzi a kiadványai által elért magas színvonalat, s jelenteti meg a ’60-as évek kezdete óta blues lemezeit. Ennek a tanulságát adja a most bemutatásra kerülő előadó és albuma is.
Chicago blues mekkája közelében, a Theresa’s Lounge-tól nem messze nőtt fel Toronzo Cannon. Már egészen fiatalon olyan előadók koncertjeit látogatta, mint Junior Wells, Buddy Guy, Muddy Waters, nem csoda hát, hogy magába szívta az ott hallottakat, s a szívét rabul ejtette az ott látott előadók nyers, érzelmes megszólalása. Ez késztette arra, hogy tizenévesen megvegye első gitárját és megtanulja kedvencei dalait. Játékára, megszólalására hatást gyakorolt mindezek mellett a három királyok zenéje, Jimi Hendrix és a hetvenes évek R&B és soul muzsikája is. Pályája kezdetén Wayne Baker Brooks és Joanna Connor csapatában játszott, majd létrehozta saját bandáját, a The Cannonball Express-t. 2007-ben lépett elénk debütáló lemezével, majd a tavalyi év végén új koronggal örvendeztetett meg bennünket.
A Leaving Mood elemző hallgatása közben már az első pillanatokban nyilvánvalóvá válik a mesterségbeli tudás és a biztos stílusismeret. Toronzo Cannon úgy kötődik az elődeihez a hangszerelést és a dallamvilágot tekintve, hogy nyoma sincs itt semmilyen feszengésnek okot adó utánérzésnek. A CD-n tizennégy változatos tónusú dal szólal meg. Ezek között hiába keresnénk az elcsépelt, sablonos standerdeket, nem találjuk. Helyettük viszont van olyan dalok gyűjteménye, amik képesek arra, hogy eleven megszólalásukkal, a lüktetésükkel, a bennük megmozduló energiákkal a szívünkbe költözzenek, hogy kicsússzanak alólunk az évek. Na és a zenészek: külön-külön feleslegesnek érzek bárkit is kiemelni - hisz mindegyik zenész nagyot alkot – de megemlíteni a nevüket, mindenképp fontosnak tartom. Cannon lenyűgözően kezeli a Gibson Flying V gitárját, őt Lawrence Gladey egészíti ki ritmusgitár játékával. A ritmusszekció, amit Larry Williams (basszus) és Marty Binder (dobok) alkot, biztosan kísér és ellenpontoz. A hangzást színesíti Roosevelt Purifoy (zongora, orgona, rhodes), s vendégként csatlakozott az itt felsorolt muzsikusokhoz Carl Weathersby (gitár) és Matthew Skoller (harmonika).
Mit is írhatnék zárásként: Toronzo Cannon által a blues jövője jó kezekben van!

Delmark Records, 2011

hcs


A Slovakblues.com által szervezett szavazás eredménye
2012-03-17 | hír


Szlovákia legismertebb blues portálja, a Slovakblues.com minden évben kikéri olvasóinak véleményét több kategória legjobbjaival kapcsolatban. A 2011-es esztendő nyerteseinek névsora a közelmúltban került nyilvánosságra hozva.

Slovak Blues Top 2011

The most popular CD
Bena & Ptaszek - Music of the Mississippi River

The most popular band
Cool Blues Band

The most popular duo
Bena & Ptaszek

The most popular female-singer
Zuzana Suchánková

The most popular male-singer
Peter Bonzo Radványi

The most popular instrumentalist
Erich Bobos Procházka - szájharmonika

The best Slovak blues festival in Slovakia
Sitno Blues, Pocúvadlianske jazero

The best Slovak blues club
Pizzeria Blues Pub, Nové Zámky

The best Slovak blues concert
Jeff Beck - Pozsony

hoati


Éles Gábor Trió: Éles Gábor Trió 2011
2012-03-14 | kritika


Sok oka lehet annak, ha valaki a zenei pályát választja. Manapság a legtöbb fiatalt a sztárrá válás motiválja, az önjelölt csillagocskákat csak a siker, a pénz, a csillogás vonzza. Természetesen vannak olyanok, akik azért próbálnak színpadra állni, hogy megmutassák tudásukat és ötleteiket a közönségnek. Az utóbbi alternatívát választotta Éles Gábor.
A harmincas éveiben járó muzsikus a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klasszikus gitár szakán diplomázott. Saját zenekarát, az Éles Gábor Triót 2007-ben hozta létre, mellyel az elmúlt esztendőkben olyan helyeken kaptak fellépési lehetőséget, mint a Lamantin Jazz Fesztivál és a Gastroblues Fesztivál. A jellegzetes hangzásvilágú együttes debütáló lemeze szerzői kiadásban jelent meg. Az instrumentális számokat is tartalmazó CD dalai jazzből, bluesból és soulból táplálkoznak. Az erőteljes énekhanggal, egyedi gitárstílussal bíró zenekarvezető bonyolult hangszerelésű kompozícióiban Szkladányi András basszusgitáros és Móré Attila dobos nyugodt, biztos alapot ad. A felvételek rögzítésében vendégművészként Lutz János, Fekete István és Szabó Dávid segédkezett. Az album nyitódala, a Turn Around Brother még két másik variációban is megtalálható a korongon. A tíz szerzeményt tartalmazó kiadványról okvetlen kiemelendő az akusztikus gitáron és trombitán előadott Sirató.
Az Éles Gábor Trió bemutatkozó albuma olyan zenei élményt nyújt, aminek előidézésére csak kevesek képesek - a közreműködő muzsikusok kifinomult arányérzékkel teremtenek meg hangulatokat, amelyek az egész lemezen át fenntartják a hallgató figyelmét.

Szerzői kiadás, 2011

hoati


Lance Lopez: Handmade Music
2012-03-11 | kritika


Lance Lopez 1977-ben született a Louisiana állambeli Shreveportban. Mindössze nyolc esztendős volt, amikor az édesapjától karácsonyra akusztikus gitárt kapott, amit később egy Squier Stratocasterre cserélt. A Jimi Hendrix Electric Guitar versenyt 1999-ben megnyerő muzsikus gitárjátékára nagy hatást gyakorolt Jimi Hendrix és Stevie Ray Vaughan.
Két éve jelent meg a Salvation From Sundown című lemeze, amelyet a kritikusok szinte fenntartás nélkül dicsértek. A felvételekre a memphisi Ardent stúdióban került sor, Lopez már ekkor elhatározta, hogy a következő albumát is itt veszi fel. A Handmade Music tavaly a MIG Music gondozásában látott napvilágot. A saját szerzeményeket tartalmazó CD produceri teendőit Jim Gaines, a hangmérnöki feladatokat Pete Matthews és Adam Hill látta el. A lemez a Come Back Home-mal indul, aminek a gitárszólója azonnal letaglózza az embert - az otthonának Texas-t tekintő zenész játéka energikus és virtuóz, melyhez azonnal felismerhető, jellegzetes énekhang társul. A folytatásban olyan fantasztikus dalok következnek, mint a pörgős Hard Time, a rádióbarát Get Out And Walk és az instrumentális Vaya Con Dios. Az új ritmusszekcióval (Chris Gipson - basszusgitár, Jimmy Dereta - dob) rögzített korong csúcspontját a csakis a digitális kiadáson helyet kapott Lowdown Ways jelenti.
A harmincas éveiben járó Lance Lopez a Handmade Music címet viselő hanganyagával ismét igazolta, hogy nem véletlenül sorolják a blues-rock kiemelkedő reprezentánsai közé.

MIG Music, 2011

hoati


A szájharmonikás ex-pénzügyminiszter
2012-03-09 | beszélgetések


Oszkó Péter leginkább a közéleti és politikai szerepvállalása végett ismert, s kevesen tudják róla, hogy szabadidejében a Blue sPot zenekarban szájharmonikázik. Az alábbiakban ezen oldaláról tudhatunk meg többet.

Oláh Andor: Emlékszel-e arra a meghatározó pillanatra, ami arra késztetett Téged, hogy szájharmonikát ragadj - esemény, film, valamilyen előadó - és elindulj a blues világába, mint zenész?
Oszkó Péter: Emlékszem, különösen azért, mert ezt a sztorit, ha nem is zenész körökben, de sok más helyen már többször elmondtam. Eredetileg klasszikus zongorán tanultam, gyerekkoromat végig kísérte a zene, de ebből persze még nem következik, hogy az ember elkezd szájharmonikázni. Ez a hangszer teljesen véletlenül került a kezembe. Gimnazista koromban gyakran nyaraltam úgy, hogy stoppolva közlekedtem és egyszer Balatonról jöttem úgy haza, hogy egy zenekari kisbusszal vettek fel, ahol nagyon jót beszélgettem egy amatőr bandával. Végül úgy búcsúztak el tőlem, hogy a kezembe nyomtak egy szájharmonikát, hogy próbáljam ki ezt a hangszert is. Valójában mikor az interneten lehetett elérni anyagokat, akkor jöttem rá, hogy a harmonikázásnak is meg van a maga technikája és a maga hangskálái, amit érdemes megtanulni, érdemes játszani. Úgyhogy igazából a hangszer talált meg engem, mindenféle tervezettség nélkül és spontán módon. Nagyon könnyen megszerethető hangszer a szájharmonika.

O.A.: Szerinted mi az, ami a bluesban megfoghat egy embert első hallásra?
O.P.: Azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy a jelenlegi zenekarommal nem, vagy nem csak klasszikus blues zenét játszunk. Számos helyen próbálom a harmonikát használni, nem feltétlenül csak hagyományos megoldásokkal. A világzenétől, a népdalfeldolgozásoktól a klasszikus rockon és a grunge-on át egészen a sanzonok világáig sokféle stílusjegy megtalálható a számainkban. Számomra ezért a szájharmonika nem is csak szűken a klasszikus blues zenéhez kötődő hangszer.  Ezzel együtt én azt gondolom, hogy a bluesnak is, meg általában a szájharmonika zenének is, van egy olyan hangzásvilága és vonzereje, amiben benne van a kreativitás lehetősége, az azonnali improvizáció, a mindenki füle hallatára zajló alkotás folyamata.  Benne van az, hogy a hangszerből olyan zene szólal meg, ami a zenésznek nem csak a technikai tudását, de pillanatnyi hangulatát és érzéseit is visszaadja. Ezt a műfajt és ezt a hangszert sosem lehet gépiesíteni, számítógépes, elektronikus megoldásokkal, szintetikus sablonokkal kiváltani. Félreértés ne essék, szerintem a kortárs technológiai vívmányokat felhasználó zenék is lehetnek nagyon jók, de van, amit nem fognak tudni sosem kiváltani és kiszorítani. Erre pedig remek példa azonnali kreativitást felmutató és ezért azonnali érzéseket közvetíteni képes, lényegében a közönséghez valós időben beszélő zene, aminek az unikum jellegét éppen a mainstream irányzatok elgépiesedése hangsúlyozza ki. Számomra részben a blues, részben minden más, amit szájharmonikával játszható, ezt jelenti.

O.A.: Az itthoni mamut fesztiválok szervezői és egyes sztárjai a bluesnak arról beszélnek, hogy nem megy a blues, nem divatos, vagy hallottam olyan kifejezést is, hogy halott. A blues igaz, hogy rétegzene, de a művészetben szerintem nincsenek mértékegységek. Ez a zene fontos része az egésznek, ami áthatja a jazz, rock, pop és world music világát is. Szerintem igaz, hogy fél lábon áll a hazai blues, de egy minden zenére érvényes természetes mozgásában közelít a holtpont felé (mint szerintem a világzene is). A zenészeknek, szövegíróknak, szakembereknek, a hazai médiának és szervezőknek dolga, kötelessége, hogy a nálunk közel 50 éve meghonosult zenét átsegítse ezen a küszöbön. Ez nekem olyan, mint a világ törekvése arra, hogy találjanak még egy élhető bolygót az űrben ahelyett, hogy vigyáznánk a Földre. Szerintem globális átalakulás megélői vagyunk, gazdasági, ökológiai és ezek hatására egy kulturális átértékelődés is zajlik. Mi a Te véleményed erről?
O.P.: Szerintem szó sincs arról, hogy a blues halott. Én azt gondolom, amit az előbb elmondtam: az én szememben a blues, az élő zene egyik prototípusa. Valójában ma üzleti modellt egyre inkább élő zenére lehet felépíteni; fesztiválokra, színpadon játszott zenére. Tehát én azt gondolom, hogy ha volt is egy olyan hosszú időszak, amikor, mondjuk úgy a kommersz sztenderdekre vagy gépesített megoldásokra épülő zenének szinte kizárólagos konjunktúrája volt és óriási közönséget tudott teremteni magának, azáltal, hogy újra az élő zene az, amivel a közönséget lehet vonzani, a színpadi produkciónak egyre inkább értéke lesz, és egyre inkább újraértékelődik a hangszeres játéktudás.

O.A.: A bluest főleg Európában beskatulyázták egy bizonyos érzéssel azonosítva, ez köszönhető egy régebbi politikai kommunikációnak is, ami az üldözött amerikai feketék tragikus helyzetére igyekezett felhívni a figyelmet, de aki ismeri ezt a zenét, tudja, hogy ez csak egy része a blues kultúrának. A blues zene és annak szövegei az előadókat körülvevő - durva szóval - bulvár világában megjelenő eseményeket, illetve személyes élményeiket énekelték meg, ez által aktuális volt és ismert, mint Lópici Gáspár az utca hírmondója. Én a hazai blues tovább lépésének esélyeit ebben látom. Merni kell megfogalmazni a világot akkor is, ha az éppen ellentétes a jelenkor meghatározott kultúrájával. A bluest hallgatók létszáma is valószínűleg a kiöregedésnek köszönhetően változott. Ez a generáció szinte szakemberként, gyűjtőként vett részt a koncerteken. Ezek az emberek ma már otthonaikban hallgatják lemezeiket és nézik videón kedvenceiket. Felgyorsult a kommunikáció, ezt a zenét a gyerekek szinte az internetes kultúrában felnövő generációjához eljuttatni nagyon nehéz a régi üzenettel, ma már mások a zenei alapok és más a slang. Beszéltem egy 90-es években sztár dj-nek számító emberrel, aki azt mondja, hogy az ő közönsége sincs már a parti helyeken, már ő sem érti a mai nyelvezetet, hatalmas a rotáció, egy-egy trend maximum 1-3 évet jelent, bő kézzel mérve is. Én azt mondom, hogy a több száz éves gyökerekkel rendelkező zene és az elektronika találkozása értő kezekben időt állóvá teheti a bluest, a tradíciók maximális tisztelete és ápolása mellett. A tradicionális bluesban megjelenő beates alapok egyben már retro, illetve a legmodernebb megszólalásával teszi izgalmassá a zenét. Ezt hogy látod, érzékeled?
O.P.: Rengeteg lehetőséget látok a blues továbbélésére. Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztem, hogy mi a mainstream zene, akkor mondott egy vagy két irányzatot. Ma szerintem nem lehet arra a kérdésre válaszolni, hogy mi a mainstream, mi a divatos zene. Manapság egyre inkább elfogadott, hogy rengeteg műfaj létezik egymás mellett, időről időre az egyikre vagy másikra több figyelem irányul, de nincs többé kizárólagos, vagy egyedüli domináns sem, miközben az egyes műfajok egyre inkább keverednek, egyre gyakrabban kerülnek kölcsönhatásba egymással. A saját tíz éves fiamon látom, hogy miközben az osztálytársaival, barátaival saját korosztályuk zenéjét hallgatják, ha én mutatok neki egy-két klasszikus bluest, illetve nem erőszakosan, csak rávezetve mutatok internetes oldalakat, ahol ezeket meg lehet hallgatni, pillanatok alatt rá tud kapni, meg tudja szeretni és utána ő maga kezdi el ezeket tovább keresni. A zene korlátok nélküli terjedése egyidejűleg a kombinációk óriási számát teremti meg, mert innentől lehet akár kísérletezni azzal is, hogy valaki szájharmonikával elektronikus alapra játszik vagy nem csak klasszikus bluesra, hanem népzenei motívumokra, és nincs ok félni tőle, hogy ezzel olyan a szűk rétegzenét hozna létre, ami ne tudná megtalálni a közönségét.

O.A.: A magyar mecenatúra siralmas állapota minek köszönhető? A tehetős ember is érti, szereti, élvezi a muzsikát születésétől haláláig, de nem áldoz rá. Nem tudják esetleg, hogy a zene mögött muzsikusok ülnek, akik siralmas körülmények között kénytelenek alkotni, vagy azt, hogy egy-egy fesztivál, ami sok embernek nyújthatna kikapcsolódást és élménytöltődést ebben a feszült világban? Nyugaton egy tehetős ember nem jet-ski sportba önti a pénzt, hanem jótékonykodik, segíti a társadalom kulturális szegmensét. Erről mi a véleményed?
O.P.: Az itthoni elit megteremtődő félben van, és mint ilyen, alapvetően a saját belső problémáival van elfoglalva. Az, hogy a legkülönbözőbb anyagi helyzetben levő emberek szeretik a zenét, borzasztó könnyen megmagyarázható; a zene jellemzően nem az anyagi jellegű problémáknak, hanem bármelyikünk életében felgyülemlő érzelmi töltéseknek a levezetése, kisülése. Ma azonban a - mondjuk úgy - felső tízezer vagy a jómódban élő emberek, különösen a mostanság, többségében leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy a tipikusan még nem olyan rég, közelmúltban elért anyagi sikereiket tartósítsák, biztosítsák és a gyerekeik, unokáig számára is elérhetővé tegyék. Nincsen még meg Magyarországon az a több generációs gazdagság, az a polgári jólét, aminek a biztonsága mellett az ember már azzal foglalkozik, hogy kortárs képeket gyűjt, művészeket támogat, vagy a kortárs zene továbbélését segíti. Szűk körben persze léteznek effajta kezdeményezések, de a mértékük, kiterjedésük még távol van az ideálistól. Én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ez nagyságrendjében megváltozzon akár két-három generáció is szükséges.

O.A.: Mi a célod a saját zenekaroddal?
O.P.: Fontos, hogy elmondjam, hogy ezt a zenekart nem én alapítottam. Amellett, hogy az életem során mindig fontos volt a zene, nem erre tettem rá a karrieremet, nem ezzel töltöttem a legtöbb időt, hanem búvópatakként néha feltűnt, néha szinte teljesen nyoma veszett. A mostani bandába teljesen véletlenül keveredtem, de azóta sem merült fel, hogy kikeveredjek belőle. Ez számomra egy olyasfajta szerencsés lehetőség, ahol azt a hajlamomat, hogy szeretek zenélni és szeretek zenei környezetben feloldódni, kiélhetem. Egyfajta kiegészítő önmegvalósítás és feloldódás. Mindez nem úgy értendő, hogy a zenekar másodlagos lenne, viszont a magam részéről nyilván nem tudok a zenélés és a zenekar működésének motorja lenni, hiszen személyes energiáimat rengeteg más dologra is fordítom, viszont amily sebességet a banda többi tagja diktál, azt mindenképp tartom. Így például nem álltam le a zenéléssel és a koncertezéssel még a pénzügyminiszterségem egy éve alatt sem.

O.A.: Kikapcsolódás, vagy egy kicsit több? Közölni szeretnél esetleg valamit ezzel, vagy csak hagyod, had menjen? Esetleg több cél, lemez, fellépések?
O.P.: A lemezzel kapcsolatban: részben már tettünk lépéseket ebbe az irányba, stúdióban felvettünk tíz saját számot, amik akár lemez kiadására is alkalmasak lehetnek. Azóta még több új szám készült, amelyeknek szerintem mindegyike nagyon jól szól. A lemezkiadásnál azonban nekünk sokkal fontosabb, hogy legyen rendszeres fellépés, legyen rendszeres megjelenés. Ráadásul én a magam részéről kifejezetten ambicionálom, hogy egyszerű blues kocsmákba kerüljünk el és ott tudjunk játszani.

O.A.: Melyik volt eddig a legélvezetesebb koncertetek?
O.P.: Különböző szempontból nagyon emlékezetes helyeken is játszottunk. Koncertélményként - ez alatt azt értem, amikor a közönség együtt él a zenekarral, ugrál, hullámzik - az első szigetes koncertünk volt talán a legemlékezetesebb. Emellett voltak más sajátos élményeink is. Pénzügyminiszterként például úgy jelentem meg a 2010-es menedzserbálom, hogy a megnyitó részeként beszédet mondtam, díjakat adtam át, majd később szájharmonikásként is színpadra léptem a zenekarunkkal. Érdekes volt látni a közönség reakcióját. Öltönybe, szmokingba öltözött céges felsővezetők, amint megláttak engem a színpadon kvázi feloldódva zenélni, pillanatok alatt elözönlötték a táncparkettet és mindenki feszengés nélkül rögtön bulizni kezdett.

Oláh Andor


Debbie Bond: Hearts Are Wild
2012-03-07 | kritika


Debbie Bond Kaliforniában született, majd szüleivel nyolc évesen Európában telepedett le. Az Egyesült Államokba 1979-ben költözött vissza, ahol Alabama államban igazi otthonra lelt. Társalapítója az Alabama Blues Project nevű szervezettnek, mellyel 2004-ben Keeping The Blues Alive díjat nyert. Gazdag pályafutása során olyan kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Johnny Shines, Jerry McCain, Eddie Kirkland, Little Jimmy Reed és Willie King.
A gitáros, énekes és dalszerző 1998-ban lépett be az elsőlemezes előadók táborába a What Goes Around Comes Around című korongjával. Következő hanganyaga, a Hearts Are Wild hosszabb szünet után a közelmúltban került kiadásra. Az Eddie Kirkland és Willie King emlékének ajánlott album tükrözi mindazon zenei hatásokat, amelyek Bond-dot az elmúlt évtizedek alatt érték. A blues, soul, jazz és rock keverékét tartalmazó lemezen társszerzővel, Rick Ahersonnal írt szerzeményeket, valamint két feldolgozás nótát (Shannon Wright - Adam Wright: You’re The Kind Of Trouble, Aretha Franklin: Baby, I Love You) találunk. A feljátszott dalok ritmusa és hangulata a valamikori new orleans-i időket idézi. A gondosan szerkesztett kiadványt változatos szövegvilág jellemzi, ennek megfelelően mély és könnyed témájú szerzemények is helyet kaptak a tizenkét számos Hearts Are Wild-on.
Debbie Bond több elismerést érdemlő tehetséges előadó és dalszerző. Remélhetőleg az új hanganyaga segítségére lesz az alabamai muzsikusnőnek az ismertsége növelésében.

Blues Root Productions, 2011

hoati


Judie Jay és Mississippi Big Beat koncert az R33-ban
2012-03-05 | koncertajánló


Judie Jay
Mississippi Big Beat
Budapest, R33
2012. március 09.


Judie Jay-t különböző impulzusok érték pályafutása során, talán ennek is köszönhető, hogy a jazzes, bluesos hangzásvilágtól kezdve, a hip-hop és trip-hop alapokon át egészen az elektronikus beatig bármilyen zenei stílusban otthonosan mozog. A számos együttesben megfordult karcos torkú underground díva 2012. március 9-én az R33-ban lép fel, ahol a tavaly Harmony címmel megjelent lemezén található dalokat mutatja be. A fergetegesnek ígérkező est másik fellépője a Mississippi Big Beat lesz. Az Oláh Andor és Gál Csaba Boogie által létrehozott formáció a blues alapokat elektronikus hangzással és effektekkel turbózza fel, s repítenek ’20-as és ’30-as években született nótákat a legújabb hangzásvilágba.

hoati