Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Various Artists: The Blues, An Evolution
2012-02-25 | kritika


A chicagói székhelyű Electro Glide Records a megalakulása óta Chris Beard, a Danny & The Devils, Big Dog Mercer és Brandon Santini korongjait jelentette meg. Legutolsó kiadványukon, a The Blues, An Evolution címmel piacra dobott válogatás albumon a Terry Tape vezette lemezkiadóhoz köthető előadóktól találunk három-három felvételt.
A közel egyórányi hosszúságú összeállításon Big Dog Mercer nyitja a sort. A balkezes gitáros a kultikus mozifilm, a The Blues Brothers határára kezdett el zenélni. Erőteljes énekét és agresszív slide gitárjátékát a saját nevét viselő hanganyagáról kiválasztott dalokban élvezhetjük. Brandon Santini hét évig volt frontembere a Blues Music Award jelölt Delta Highway-nek, majd elkészítette a Songs Of Love, Money, And Misery című szólólemezét. A szájharmonikás-énekes válogatás albumon hallható számai közül a What Can I Do került a legközelebb a szívemhez. Erőteljes blues-rockot játszik a Danny And The Devils nevű trió. Az együttes névadójának, Danny Baronnak az énekhangja időnként Roger Chapmant juttatja az eszembe. A Tom Holland And The Shuffle Kings a közeljövőben készíti el új CD-jét a chicagói lemezkiadó részére. A szeles város klubjaiban rendszeresen fellépő együttes által előadott Zeb’s Blues az egyetlen instrumentális szerzemény a korongon.
Aki beszerzi magának az Electro Glide Records válogatás albumát, az nem fogja megbánni, hogy birtokában tudja ezt a kiadványt, hisz változatos zenei világot képviselő, kiváló zeneszerzői képességgel bíró előadók, nagyszerű felvételei találhatók rajta.

Electro Glide Records, 2011

hoati


Joe Louis Walker: Hellfire
2012-02-23 | kritika


Hosszasan méltathatnám a bemutatásra kerülő előadó eddigi érdemeit, de ezt most csak pár szóban teszem. Napjaink egyik legismertebb kortárs blues muzsikusa, Joe Louis Walker neve alatt eddig 23 album és 2 DVD-t jelent meg, 4 Blues Music Award díjat nyert, emellett 43 alkalommal jelölték is erre az elismerésre. Az átlagnál aktívabb veterán zenész nem mindennapi barátokat, tanítókat mondhat magának (Fred McDowell, Ike Turner, Albert King, Freddy King, Lightnin' Hopkins, Michael Bloomfield), akik zenei tudásukon felül élettapasztalatukat is megosztották vele. Zenei világlátását nagyban befolyásolta az ő hatásuk, s nekik is köszönheti – a San Franciscóban eltöltött évek mellett - hogy egy egyedi stílussal rendelkező előadó lett. Közülük is talán kiemelkedett Bloomfield alakja, akivel az 1981-ben bekövetkezett haláláig, évekig együtt is lakott.
Az énekes-gitáros az ez év januárjában megjelent Hellfire lemezével egy új korszakot nyitott, abból a szempontból, hogy ez az első albuma az Alligator Records-nál. A lemez elkészítésében producerként (is) segítségére volt a dalszerző-dobos Tom Hambridge. Ő nem kisebb zenészek munkáját vitte sikerre, mint Buddy Guy (a Skin Deep és a Living Proof Grammy-díjat is kapott), Susan Tedeschi vagy George Thorogood – hogy csak az elmúlt évek kereskedelmileg is sikeres „termését” említsem.
A végeredmény egy rockos energiáktól duzzadó, bluesos feelingű, gospeles vokálokat tartalmazó korong lett, amelyre a kortárs blues amolyan tankönyvi példájaként is tekinthetünk. A „főszereplőnk” nem távolodott el a hosszú évek során attól a zenei univerzumtól amibe beleszületett, de az idő sem viselte meg, kezdte ki, nem fáradt el. Joe Louis Walker továbbra is egy innovatív muzsikus képét mutatja, tüzes, energikus, dallamos, kiszámíthatatlan gitárjátékkal. Társai technikailag képzett zenészek, perfekt, szép teljesítményt nyújtanak, ennek ellenére az összképbe néhol dinamikai hibák is becsúsznak, s közbe-közbe hiányoltam a finomabb megoldásokat is. További rutinról árulkodik a lemez szerkesztése, a kontrasztok megléte, amelynek eredményeként nem egy egysíkú produkció született. Sok minden fel lett sorakoztatva: van itt jump blues, Chicago blues és Stones-os stílusú szerzemény is. Nagy kérdés, hogy a vadabb, vagy a kidolgozottabb számok viszik sikerre e korongot. Magam részéről a lassabb, középtempósabb, lekerekítettebb dalokra szavaznék, olyanokra, mint a I Won’t Do That, a Soldier For Jesus, a I Know Why vagy a Don’t Cry.
Ahogy várható volt, egy magas színvonalú, szerethető lemezzel jelentkezett Joe Louis Walker, a karakteres előadás mellett azonban hiányzik az egyszeri, a megismételhetetlen kisugárzás.

Alligator Records, 2012

hcs


Felvidéki blues zenekarok lemezei
2012-02-21 | kritika


Az elszakított Felvidéken jó pár blues együttes működik. A Big Man Band, a Last Blues Band, a Canned Heat R.B., a Joint Venture, a História, a Hajlok Blues Band és a Csukamájolaj névét sokan ismerik, hisz ezek a zenekarok már számtalan klubban és fesztiválon felléptek, s többük hazánkban is bemutatkozási lehetőséget kapott. A szlovákiai magyar formációk közül a Hajlok Blues Band és a História tavaly lemezzel jelentkezett.
A Nyitra közeli Nagykér nemcsak labdarúgó- és jégkorong csapatára lehet büszke, hanem a községben tevékenykedő együttesekre, a Hajlok Blues Banddre és a Csukamájolajra is. A 2009-ben alakult Hajlok Blues Band …hajó, ha nem jó… címmel készítette el bemutatkozó hanganyagát. A harmincöt percnyi hosszúságú albumon magyar, szlovák és angol nyelven előadott dalok találhatók. A saját számok mellett olyan örökzöld szerzeményeket hallhatunk, mint a Crossroads, a They’re Red Hot, a Blow Wind Blow, az I’m Tore Down, az Oh When The Saints és a Last Fair Deal. A bandából kitűnik a gitáros-énekes Michael Lőrincz teljesítménye, de a formáció többi tagja is megbízhatóan teszi a dolgát.


  

Felvidék egyik legnépszerűbb blues-rock zenekara, a naszvadi História a 2005-ös megalakulása óta három CD-t készített. Legutolsó korongjuk, az Árva fillér a Hunnia Records gondozásában látott napvilágot. A tizenkét számos hanganyag saját kompozíciókat, egy Kex nótát, valamint Bob Dylantől a Rainy Day Women No. 12 & 35 magyarra fordított és átdolgozott verzióját tartalmazza. A felvételi munkálatok alatt vendégművészek is megfordultak a stúdióban: Kálmán Rudee (ének) több dalban közreműködött, Nagy Kitty és Lábszky Luca pedig elvállalta A kedvenc dalom címet viselő szerzemény feléneklését. A zongora mögé Holop Szilveszter ült be, aki egy budapesti színházi társulatnál rendező. Az együttes ötödik évfordulója alkalmából kislemezen már megjelent nótához, a Kell egy öreg házhoz videoklip is készült, amely a videomegosztó portálokon tekinthető meg.
Érdemes esélyt adni a Hajlok Blues Band és a História albumának, mert akár a nappaliban odafigyelve hallgatjuk őket, akár az autóban tesszük be a korongokat a lejátszóba, az igényes zene kedvelői mindenféleképpen megtalálják számításukat.

Hajlok Blues Band: …hajó, ha nem jó…, Szerzői kiadás
História: Árva fillér, Hunnia Records

hoati


Kislemez bemutatót tart a Bőrgyári Capriccio
2012-02-15 | koncertajánló


Bőrgyári Capriccio - Úton kislemez bemutató koncert
Budapest, Szeparé Bisztró
2012. február 24.


2012. február 24-én a Szeparé Bisztróban kislemez bemutató koncertet tart a Bőrgyári Capriccio zenekar. A bulin felcsendülnek a banda Úton című hanganyagán található számok. A már az új basszusgitáros, Boateng Aaron közreműködésével rögzített CD-t a vendégek a belépéskor ajándékba megkapják. Érdekessége lesz az estnek, hogy az együttes a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiből verbuválódott fúvósszekcióval egészül ki. Sztárvendég a Török Ádám és a Mini, így a fuvolás-énekes Török Ádám vezette csapat segítségével legendás Mini dalok is elhangzanak a fináléban.


Mardi Gras mese - karnevál a Jambalaya zenekarral
2012-02-14 | koncertajánló


Jambalaya - Mardi Gras mese
Budapest, Akvárium Klub
2012. február 21.


Ez évben február 21-ére esik a Mardi Gras, azaz a Húshagyó Kedd, melyet New Orleans-ban minden esztendőben jelmezes karnevállal és sok zenével ünnepelnek a helyiek. Az Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb fesztiválját a jazz szülővárosának zenekultúrája iránt érzett elkötelezettségéből adódóan második alkalommal ünnepli koncerttel a Jambalaya zenekar, házigazda pedig az Erzsébet téren - a Gödör Klub helyén - újonnan nyílt hely, az Akvárium Klub lesz. Az esten az együttes a saját szerzeményei mellett a legjelentősebb New Orleans-i alkotók tollából is idézni fog, és minden bizonnyal felcsendül majd a Mardi Gras mese című dal is, mely kifejezetten az ünnep tiszteletére íródott.

A zenekar tagjai:
Nemes Zoltán - zongora, ének
Varga Laca - basszusgitár
Mezőfi István - dob
Szűcs Krisztián ’Qka’ - trombita
Albert Zoltán - szaxofon

Az est vendégművészei:
Mohai Tamás - gitár
Korb Attila - harsona

Kapunyitás: 20:00, kezdés: 21:00, a belépés díjtalan.


Hans Theessink: Jedermann Remixed - The Soundtrack
2012-02-13 | kritika


A holland származású, évtizedek óta Bécsben élő Hans Theessink sokak szerint Európa egyik legnépszerűbb blues zenésze. A hazánkban már többször koncertezett kiváló orgánumú, hihetetlenül energikus, érzéssel teli gitárjátékkal rendelkező muzsikus nem riad kipróbálni új dolgokat, így szívesen elvállalt egy filmzene készítésére irányuló megkeresést.
A XV. században született, majd a Hugo von Hofmannsthal által németre fordított Jedermann című drámát 1920 óta rendszeresen bemutatják a Salzburgi Ünnepi Játékok keretén belül. Az elmúlt évben az osztrák közszolgálati rádió és televízió felkérte Hannes Rossachert a Jedermann Remixed című mozi rendezésére. Rossacher az ORF archívumából használt fel anyagokat a filmhez, aminek zenéjét Theessink készítette el. A dráma a keresztény ember halálának tragédiáját mutatja be, ezért a számtalan stílusban otthonosan mozgó gitáros-énekes olyan dalokat (Tom Waits - Way Down In The Hole, Bo Diddley - I’m A Man, Hank Williams - The Angel Of Death, Memphis Slim - Mother Earth, Jagger-Richards - Sympathy For The Devil, stb.) rögzített, amelyek gondolatilag illenek a témához és a mozi jeleneteihez.
A kilencven éves Jedermann jelenség salzburgi sikertörténetének emléket állító film zenéjébe egyszerűen lehetetlen belekötni. A zseniális borítójú lemezen található számok azonnal megragadják és rabul ejtik a hallgatót. Hans Theessink Jedermann Remixed című albumának hiányában, szinte megrövidítve érezhetnénk magunkat.

Blue Groove, 2011

hoati


Online keresztelő a győri Colombre Banddel - legyél keresztszülő a Facebookon!
2012-02-12 | hír


Vadonatúj felvételét tette közkinccsé az interneten a Colombre Band és úgy döntött, közönségére bízza, hogy elnevezze a számot. A zenekar Facebook oldalán lehet szavazni három lehetséges dalcímre. A felhívás szerint, amelyik verzió február 12-től február 22-e éjfélig a legtöbb szavazatot kapja, azzal az elnevezéssel kerül fel a szerzemény a következő albumra. A szóban forgó dalt szintén a legnagyobb közösségi oldalon keresztül hallgathatják meg az érdeklődők. Ne maradj ki belőle, hallgasd meg az új Colombre Band dalt és kereszteld el Te!

A zenekarról:
A Colombre Band tavaly év végén metamorfózison ment keresztül, hiszen az elmúlt négy év turnéin és a 2010-ben megjelent lemezükön (Tánc az ördöggel, Gryllus Kiadó) megismert, teljesen akusztikus hangzást parkolóra tette a csapat. Ahogy énekesük fogalmazott: a gyönyörű és szerethető lepke testből át-trollosodtak a ronda báb állapotba. Nem meglepő a zenekarnak ez a húzása, hiszen rock 'n' roll műsorukkal, olyan időszakban kezdték el az országot járni, amikor a full akusztikus megszólalás nem volt magától értetődő és megszokott. 2011. év végén viszont megint kiálltak a sorból, koncertjeik után ezzel a felvétellel köszöntik a rajongóikat, hamarosan pedig két újabb dallal jelentkeznek.

A zenekar tagjai:

Váray László - ének, gitár, mandolin, Csordás Veronika - ének, Deák Gábor - gitár, Kovács Gábor - dob

A felvételen közreműködött:

Baczoni Gergely - basszusgitár


Bert Deivert: Kid Man Blues
2012-02-10 | kritika


Bert Deivert 1950-ben Bostonban született. A fiatalkorában Svédországba költözött gitáros, mandolinos és énekes Son House hatására kezdett el zenélni. Pályafutása során négy szóló- és hat duólemeze jelent meg, számtalan előadó albumán közreműködött, s olyan muzsikusokkal koncertezett, mint T-Modell Ford, Jimmy ’Duck’ Holmes, Eric Bibb és Wanda Jackson.
A rádió, TV és színház részére is dolgozó Deivert legújabb hanganyagának, a Kid Man Bluesnak az elkészítésére kiváló zenészek segítségével Svédországban, Thaiföldön és az Egyesült Államokban került sor. A végleges formáját három esztendő alatt elnyerő korong új köntösbe bujtatott, változatos hangszerelésű, kliséktől mentes átdolgozásokat tartalmaz. A karlstadi Hard Danger Studio-ban feljátszott számok között tradicionális dalokat, valamint R.L. Burnside, Carl Martin, Son House és Sleepy John Estes egy-egy szerzeményét találjuk. Bert Deivert és a gitáros Dulyasit ’Pong’ Srabua csodálatos összhangja figyelhető meg a bangkoki felvételeken (Come Back Baby, Cypress Grove, Nongharn Blues). A Mississippi államban fekvő Duncanben rögzített nótákban Sam Carr és Bill Abel vendégszerepelt, a két kompozíció közül a Rob And Steal címet viselő dalban Sven Zetterberg is lehetőséget kapott.
A tavalyi évben piacra dobott Kid Man Blues remekül sikerült, profi lemez, ami kortól és nemtől függetlenül minden hallgatójának képes kellemes perceket szerezni. Én már eddig is rongyosra hallgattam, és szerintem a jövőben is sűrűn fogunk találkozni egymással.

Hard Danger, 2011

hoati


A Deja Vu Music Clubban lép fel a Let the Monkey Drive
2012-02-08 | koncertajánló


Let the Monkey Drive
Budapest, Deja Vu Music Club
2012. február 17.


A Let the Monkey Drive története még nagyon rövid múltra tekint vissza. A tavalyi év elején alakult zenekar bemutatkozó koncertjére 2011. május 6-án a kispesti Borpatikában került sor. Több fellépést követően a gitáros-énekes Jonathan C. Nelson zenei nézeteltérések végett távozott a bandából, így a megmaradt tagok, Horváth András (gitár), Kőhalmi András (basszusgitár) és László Zoltán (dob) új énekes után néztek. A keresgélés eredményeképpen találtak rá Rácz Dávidra, aki az óta is tagja az együttesnek. A saját és feldolgozás dalokat játszó Let the Monkey Drive koncertezett már a Pecsa Café, Crazy Mama, Szabad az Á, Könyvtár Klub és a Hunnia Bisztró nevű szórakozóhelyeken, következőnek 2012. február 17-én a Deja Vu Music Clubban tekinthetik meg az érdeklődők a három számos demóját a közelmúltban elkészítő zenekart.

hoati


Chris Rea ismét Budapesten koncertezik
2012-02-06 | koncertajánló


Chris Rea - Santo Spirito Tour
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
2012. február 15.


Az olasz származású, de Nagy-Britanniában született Chris Rea több mint harminc éve van jelen a zenei életben, legnagyobb sikereit pedig a '80-as és a '90-es évek fordulóján aratta olyan lemezeivel, mint a The Road To Hell és az Auberge. Az ezen albumokon hallható melankolikus, bluesos hangvételű rockzene a védjegyének is tekinthető, az elmúlt évtizedet azonban már inkább a színtiszta bluesnak szentelte, ugyanis amikor 2001-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, ígéretet tett, hogy gyógyulása esetén visszatér a gyökereihez. Felépülése óta Rea rendszeresen látogat Magyarországra is: noha 2006-ban még búcsúzni jött, a leköszönő turné olyan jól sikerült, hogy végül letett a visszavonulás ötletéről, és kétévenként a tél vége felé már tulajdonképpen bérelt helye van a Papp László Budapest Sportarénában. A 2008-as és a 2010-es koncert apropóját egyaránt egy-egy új kiadvány adta, és ez így van idén is, hisz a tavalyi Santo Spirito Blues című lemezével érkezik hozzánk Chris Rea - de a műsorból természetesen ezúttal sem fognak hiányozni a klasszikus slágerei.

hoati


Keith Richards, James Fox: Élet
2012-02-03 | kritika


Keith Richards a Rolling Stones egyik alapítója, gitáros, énekes és dalszerző, a rock and roll önpusztítás élő legendája. A zenész, akiről Johnny Depp részben mintázta Jack Sparrow figuráját a Karib-tenger kalózaiban, James Fox közreműködésével papírra vetette önéletrajzát, Élet címmel. Az ironikusnak is tekinthető kötet magyarul a Cartaphilus Könyvkiadó beszédes elnevezésű Legendák élve vagy halva sorozatának részeként jelent meg.
A több évig készült közel 600 oldalas könyv címe egyszerű, mégis figyelemfelkeltő. A rocklegenda gitározgatás és zenehallgatás közben mondta tollba élettörténetét. A ’70-es években a Sunday Times-nál dolgozó Fox miután elkészült a kézirattal, az egészet felolvasta Richards-nak, aki olykor-olykor kihúzatott belőle részeket. Az első fejezet a Rolling Stones 1975-ös arkansasi rendőrségi és bírósági ügyével kezdődik, mely eredményeképpen már a kezdő oldalakon az események sűrűjében találjuk magunkat. A vaskos kötet aztán a szokásos kronológiai sorrendet követi, a II. világháború utáni Angliában töltött gyerekkor, a nélkülözés leírása, majd Chuck Berry és Muddy Waters zenéjével történő megismerkedés, Mick Jaggerrel való találkozás következik. Talán a legizgalmasabb és legterjedelmesebb rész annak ismertetése, hogy minek a hatására, kikkel indult a Rolling Stones. Sok mindent megtudhatunk a zenekar műhelytitkairól, a lemezfelvételekről, és kiderül az is, hogy a Jagger - Richards szerzőpáros a dalszerzést sosem holmi szórakozásnak, hanem inkább komoly munkának fogta fel, és pár hangon is képesek voltak órákat vitatkozni, csakhogy tökéletes végeredményt kapjanak. Keith Richards ezekben a fejezetekben ügyesen lavírozik, hisz amikor egy-egy legendás album kerül szóba, részletekbe menően mesél a dalok keletkezéséről, a kevésbé maradandó lemezeken viszont könnyedén átsiklik. A több elvonókúrán átesett, az agyműtétje óta teljesen tiszta botrányhős őszintén beszél a családjáról, a magánéletéről, az Anita Pallenberg iránti olthatatlan szerelméről, a jó barát és bandatag, Brian Jones haláláról. Olvashatunk a hirtelen jött hírnévről, a véget nem érő turnékról, a kábítószer függőségéről, és választ kapunk arra, hogy valóban elszívta-e apja hamvait vagy sem. A képekkel illusztrált, kimerítően részletgazdag könyv stílusa élvezetes, anekdotákkal teli, Richards soha nem rejti véka alá általában negatív véleményét az éppen tárgyalt személyről - „Mick Jagger a nyolcvanas évek óta elviselhetetlen” mondta például.
A kötetből csaknem 23 órányi hanganyagot és extraként fotókat tartalmazó 20 CD-s hangoskönyv is készült, melyen a bevezetést és a záró fejezetet maga Keith Richards, a többi részt pedig Johnny Depp és Joe Hurley olvassa fel. A kultúrtörténeti jelentőségű, minden idők egyik legjobban fogyó rock and roll önéletrajzi kiadványa egyszerre szól azokhoz, akik a botrányokra, bulikra kíváncsiak, de nem maradnak olvasnivaló nélkül azok sem, akik inkább a zenei kulisszatitokról, a dalok születésének körülményeiről szeretnének többet tudni.

Cartaphilus Könyvkiadó, 2011

hoati