Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Andreas Arlt: All-Time Favorites
2011-10-30 | kritika


Európa egyik legsikeresebb blues zenekarát, a német B.B. & The Blues Shacks-ot 22 évvel ezelőtt Andreas és Michael Arlt hozta létre. Az öttagú hildesheimi banda a megalakulása óta több mint 2500 koncertet adott és 11 albumot jelentetett meg.
A hazánkban is megfordult együttes gerincét adó testvérpár idősebbik tagja, Andreas idén szólólemez készítése mellett döntött. A gitáros az All-Time Favorites című korongra Guitar Slim, George ’Harmonica’ Smith, Leroy Carr és Albert Collins szerzeményei mellé, kevésbé ismert muzsikusok (Roscoe Shelton, Hank Ballard, Little Joe Hinton, Goree Carter, …) ritkán hallható kompozícióit válogatta össze. A közel egyórányi hosszúságú hanganyag rögzítésében a B.B. & The Blues Shacks tavaly megjelent lemezén (London Days) háttérénekesként közreműködő Frank ’Pepe’ Peters, és számos az ausztriai Styx Records-hoz köthető zenész segédkezett. Andreas Arlt választékosan, ízlésesen játszó gitáros, aki amennyire tudott, igyekezett a háttérben maradni. A digipack formátumú CD-hez Dave Specter előszavával ellátott 16 oldalas füzetet mellékeltek, melyből többek között megtudhatjuk, hogy az adott dalok miért kerültek kiválasztásra, és azokban Arlt milyen típusú gitárokat használt.
Amit az All-Time Favorites-on hallunk, az a nagybetűs blues, kimagasló hangszeres játékkal, remek megszólalással, és szerencsére hiányoznak a műsoridő növelő töltelék nóták is.

CrossCut Records, 2011

hoati


Ős-Mini jubileumi koncert a Bemrockparton
2011-10-27 | koncertajánló


Ős-Mini 40 éves jubileumi koncert
Budapest, Budavári Művelődési Ház
2011. november 19.


A magyar progresszív rockzene jeles képviselője, a Török Ádám (ének, fuvola) által létrehozott és vezetett Mini együttes az 1968-as megalakulásától kezdve hosszú éveken keresztül, hétről hétre, vagyis vasárnapról vasárnapra rendszeresen megtöltötte a Bem rakpart 6. szám alatti művelődési ház klubhelyiségét, valamint fontos szereplője volt az Ifiparknak és a Tabánnak. A Mini zenekar egyik legsikeresebb felállása 1971-ben alakult meg, és ez év január 24-én tartotta első koncertjét Papp Gyula billentyűssel, Nagy István basszusgitárossal és Németh ’Nemecsek’ Tamás dobossal. A legendás négyesfogat, melynek korszakához a Mini, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar rocktörténelem legjelesebb dalai közé sorolandó Gőzhajó, a Vissza a városba, a Kereszteslovag, a Halványkék gondolat és a Délelőtt, no meg a lemezekről letiltott Bartók Béla feldolgozás, az Este a székelyeknél című opusz megalkotása köthető, 2011. november 19-én a Bemrockparton 40 éves jubileumi koncertet ad.


Lemez a Török Ádám - Horváth Misi duótól
2011-10-23 | hír


A hazai progresszív rock-blues immár veterán alakja, Török Ádám hosszú pályája alatt képes volt többször úgy megújulni, hogy a megkezdett útjáról lényegében nem lépett le. Első és sokszorosan megújított együttesének, a Mininek sikeres számait rendre átörökítette azokba a közbenső formációkba (Tátrai - Török Tandem, R.A.B.B.), amelyekkel esetenként szinte újrakezdte pályáját. Legújabb ilyen kísérlete, a kiváló szájharmonikás Horváth Misivel 2006-ban alakított duó bemutatkozó albuma a napokban került kiadásra. Az Éjszakai utazások Zeneországban című CD-n a fuvolát és szájharmonikát dobgép, groove-ok és samplerek egészítik ki. Ádám zenei palettáján eddig is megtalálható volt a fúziós jazz és a latin ritmusok alkalmazása, ami itt még inkább hangsúlyt kap, emellett törekedtek a modern fiatalos zenei hangzásra, a blues, az etno és a world music elemeinek ötvözésére. A két különböző nemzedékhez tartozó muzsikus a lemezfelvételre meginvitálta Balogh Zoltánt, aki a sokoldalú virtuóz gitárjátékával hívta fel a figyelmet.


Various Artists: Bluesová spoločnos» no. 7
2011-10-19 | kritika


A Szlovák Blues Társaság a Bluesová spoločnos» című válogatás albumok által kívánja bemutatni hazája blues zenészeit. A sorozat aktuális darabja már a múlt évben elkészült, azonban kiadására anyagi fedezet híján csak idén került sor.
A kulturális tárca támogatásával megjelent lemezt a Jana Ruľičková & Cross The Line nyitja. A trnavai muzsikusok Keb’ Mo’, Ana Popovic és Scott Henderson egy-egy dalának előadásával kellőképpen megadják a korong alaphangját. Az Alec Carter vezette Akelek Blues Band a saját kompozíciók mellet egy Fleetwood Mac feldolgozással (Looking For Somebody) képviselteti magát az albumon. A szlovák fővárosban született, jelenleg Hollandiában elő Aka Kava archaikus bluest játszik. Az énekesnőtől olyan örökérvényű szerzeményeket hallhatunk, mint a Catfish Blues, a Hard Time Killing Floor és a John Henry. A Bluesraiders nevű blues-rock banda Lenny Kravitz Are You Gonna Go My Way című számának átdolgozásával hívja fel magára a figyelmet. A pozsonyi együttes koncert repertoárjában Michael Jackson és a Radiohead „bluesosított” dalai is megtalálhatóak. A jó egyórányi hosszúságú CD-t a tavalyi évben a sumperki Blues Alive fesztiválon nagy sikert arató Kŕdeµ divých Adamov kompozíciói zárják.
Összegzésként elmondható, egyértelműen pozitív döntésnek bizonyult a Szlovák Blues Társaság részéről, hogy a kevésbé ismert, mégis értéket képviselő előadók tartalmas zenei kikapcsolódást kínáló felvételeit válogatta össze, erre a körítésében is ízléses kiadványra.

Slovenská bluesová spoločnost, 2011

hoati


Blues van, babám - Non stop erotic cabaret
2011-10-17 | névjegy


Nincs realitás, nincs tűpontos emlékezet, csak lenyomatok sorjáznak egy sosem volt moziban, ahol még az sem kizárt, hogy saját hazugságaim és tévedéseim mozgatják a bábukat. Minden olyan régen volt, minden olyan sokára lesz… Egyetlen gitárszóló az egész nyolcvanas évek, kalandosan unalmas és unalmasan kalandos. Tíz év, amely alapvetően átrendezte a díszleteket, és álmatag hímporral vonta be a késő Kádár-kor konyhaezüst kulisszáit. Az elvesztett szüzesség és megtalált ártatlanság etapja ez, a legszebb átmeneté, amit valaha átéltem.
Nem mindenkinek volt ilyen felhőtlen Magyarország ez idő tájt. Bereményi Géza például azt írta Cseh Tamásnak, hogy a nyolcvanas évek sapkát viselnek. Más camera obscura. Nekem, miközben Cseh Tamás borom és kenyerem, 1984, amikor a Budapesti Tanítóképző Főiskola népművelés szakkollégistája leszek, maga a menekülés. Még akkor is, ha az intézmény nyomába sem ér a József Attila Gimnáziumnak: ósdi és poros, mintha az ötvenes évek végéről ragadt volna itt, ahol a hallgatók pusztán kísérleti egerek jobb - rosszabb indulatú tudóskák karmai közt.
De volt egy tagadhatatlan előnye eme közoktatási kócerájnak: nyolcszáz bibe járt ide, és mindössze ha ötven hímivar. Egyetlen hosszú házibulikkal terhes petting esélye rémlett föl, ami a magamfajtának erősen a mennyeknek országára hajazott.
Alapvetően ellenérdekeltek voltunk. Szűzkurvák - vágtam oda nem egyszer -, ha felül bedobod a jegygyűrűt, alul nyílik a szézám tárulj… Én meg nagyon nem nősültem volna. Akkoriban nem óhajtottam túlélni a harmincadik életévemet. Addig viszont, hadd pörögjön a búgócsiga, habzsolháp dőzsölés, sportszerű poligámia, padlógázos rohanás táncháztól koncertig és teaházig, világmegváltó égre bámulás, aktuálpolitikai szócsaták, de leginkább erogén zónák kitartó fölkutatása két rock and roll között…
A tanítóképző afféle asylumként is működött. Ha valaki nem volt elég kóser, hogy bejusson a bölcsészkarra, színművészetire, netán képzőre, még mindig helyet találhatott magának a Kis János altábornagy utca 40-ben. Leginkább, ha egyessel kezdődött a személyi száma. Így aztán korrekt volt a felhozatal magára valamit adó piktorokból, fotósokból, zenészekből, csepűrágókból és más gyakorló alkoholfüggőkből… Leginkább a szomszédos Májas presszóban, ahol sokak ösztöndíja vándorolt a kasszába meglehetősen sokszor. Az alkohol iránti vonzalom nekem teljes mértékben hibádzott, narancslével kevert kólát ittam fél literszámra, és ha nagyon maligánba hajlott a délután, szó nélkül elcaplattam, ahová kedvem tartotta új povedák, muzsikák után. Nem voltam sokan. Absztinensből sem a tanári karban, sem a hallgatói halmazban nem volt túltelített a mezőny.
Amikor 1984 és 1987 közt voltam bátor a főiskola állományába tartozni, a társasági élet egyik legfontosabb színtere a KISZ bizottság volt, ahol pártállásra való tekintet nélkül összegyűlhettek mindazok, akik valamivel többet akartak, mit a semmi különös. Jó, ha összességében harminc - negyven emberről volt szó, többnyire mindig ugyanazok jelentek meg minden táncházban, teadélutánon és szobakoncerten. Nekünk valahogy megállt az idő, aranykor volt, a létbizonytalanságot hírből sem ismerő szépséges lebegés, mely húsz évvel később már erősen legendává avanzsált, mire újra aktív állományba helyezte magát a W. Caesar. Ők voltak a legjobb fősulis trupp, akiket valaha is hallottam. Frissek, komolytalanok, szemtelenek, ugyanakkor lévén ének szakkollégisták, nem okozott nekik gondot a svábterc sem. Az örök Micimackó szerepében Főző Attila tündökölt, aki azzal szokott büszkélkedni, hogy ő követte el az első magyar rapet. Kizárólag nyelvészet szigorlatra szánt tételekből mazsolázott törmelékszavakból. Nagyon rendben lévő díva volt Reményi Zsuzsi, aki soha nem volt tudatában saját színészi és énekesi képességeinek, de ahhoz képest, hogy gyűrűs menyasszony volt, igencsak meg lehetett kívánni a színpadon. A zenei mindent tudót Pivarnyik Lászlónak hívták. Ömlöttek belőle a dalok és szövegek. Olykor csak úgy leült a harminckettes teremben a pianínóhoz és órákon át muzsikált, többünk nem kis örömére. Pivi tehetsége egyedül álló, csak éppen alkalmatlan volt bárminő popzenei létformára. Egyetlen daláért sem volt hajlandó soha egyetlen lépést sem tenni, a profi világ kispályás haramiái rendszeresen falhoz állították, komoly hitehagyással lelkében késik le ma is bárminő találkozót, s kér kölcsön rövid ismeretség után, csak a dalai maradtak ugyanolyan jók, mint voltak, azokban nincs hiba…
Köreinkben tett akkortájt röpke kirándulásokat Legát Tibor is, a huszadik századi magyar underground legegyedibb rock and roll prófétája, ki kellő körültekintéssel egyensúlyozott a pojáca - bohóc - költő Bermuda-háromszögben. Amikor én még csak keresgéltem a szavaim, ő már akkor készen állt. Szinte bármire, ami csak nagyon távoli kapcsolatba hozható bárminő művészettel. Egy unalmas művelődéselmélet előadás során, amikor én levelezni óhajtottam vele, visszautasítván közeledésem, megírta a Gózon Gyula Mosolyvágóhíd címzetű versét…
Mindemellett pompás bandái voltak. Kézi Chopin, Margitsziget 52, Szarvas Drops. Müller Péter Sziámihoz hasonlatosan könnyen és gyorsan szórta a rímeket, facsart ki képeket, tette összetéveszthetetlenné munkáit. Mindez persze nem tűnt túl komoly elfoglaltságnak, inkább afféle radikális intimtorna, tőről metszett homo ludens létforma…
Meghatározó figura volt ebben a korántsem szolid zűrzavarban, bár nem e főiskola falai közé vagy mellé járt, Szakcsi Lakatos Béla kedvenc tanítványa: Perczel Gyuri. A legkomolytalanabb jazzikon, akivel valaha találkoztam. Mindent tudott hangszerről, zenéről, Égről és Földről. Csak az Internacionálé harmadik és negyedik sorát nem állott módjában megjegyezni az Istennek sem, igaz ettől függetlenül mindannyiszor, ahányszor hangszer mellé ült, az első két sort becsülettel eljátszotta kedvünkért. Leginkább bibápban vagy bugivugiban, hogy onnan robogjon tovább Oscar Peterson, Keith Jarrett és Chick Corea fertályára, ahonnan majd egy Beatles feldolgozással evez vissza a szintúgy kötelező Take Five ötnegyedes lüktetéséhez.
Non stop erotic cabaret, ha mondom: úton az Átok arcú lánytól a Mono Game Over felé…

Hetesi Péter Pál/G3


Ana Popovic: Unconditional
2011-10-16 | kritika


Kétségtelen tény, hogy Ana Popovic a szólókarrierje során kiadott lemezeivel igen magasra tette a mércét. A szerb muzsikus 2001 óta megjelenő albumai közül a Hush! Best New Artist Debut jelölést kapott a W.C. Handy Blues Awards-on, míg a Still Making History tizenkilenc héten át szerepelt a Billboard magazin blues listáján.
A vonzó külsejű Ana eddigi hanganyagai olyan városokban kerültek felvételre, mint Memphis és Los Angeles, de a gitáros-énekes legfőbb vágya az volt, hogy egyszer New Orleans-ban is készíthessen lemezt. Az Unconditional címet viselő CD-vel ezen álma teljesült, hisz új albuma rögzítésére a gazdag kultúrájú város legendás, Piety Street nevű stúdiójában került sor. A produceri feladatokat a Grammy-díjas John Porter látta el, aki korábban Buddy Guy, Bonnie Raitt és Keb’ Mo’ korongjain is munkálkodott. A kiadvány repertoárja a saját és társszerzővel írt dalok mellett Nat Adderley, Koko Taylor, Mercy Dee Walton és a Maurice McAlister - Terry Vail páros egy-egy szerzeményéből áll. Az elhangzó számok hangulatát nagyban befolyásolta New Orleans városának atmoszférája, lakosainak vendégszeretete. A blues-rock stílusú, csipetnyi jazzel és soullal fűszerezett tételek feljátszásában többek között Sonny Landreth, Jon Cleary, Calvin Turner, Doug Belote és Jason Ricci segédkezett.
Az egyedi énekhanggal, férfiakat megszégyenítő gitártudással rendelkező Ana Popovic hatodik lemezének minden dala élettel és tűzzel teli, ott van bennük az a megfogalmazhatatlan valami, amit csak a női lélek képes hozzátenni egy produkcióhoz.

Eclecto Groove Records, 2011

hoati


David Philips: The Rooftop Recordings
2011-10-13 | kritika


A szigetországban született David Philips huszonnégy évesen költözött Spanyolországba. Pályafutása kezdeti éveiben különféle stílust játszó együttesekben gitározott, később olyan magasan jegyzett zenészekkel dolgozott, mint Charlie Wood, Alvin Youngblood Hart, Hook Herrera, Brian Jackson és Geoff Young.
Az ezredfordulót követően kezdett el érdeklődni az éneklés és a dalszerzés iránt, ezért akusztikus gitárra váltott és szólópályára lépett. Bemutatkozó albuma tavaly Heal Yourself Alone címmel jelent meg - a Barcelonában élő muzsikus tetőtéri lakásának teraszán került rögzítésre a hanganyag, a keverést leszámítva, a lemezkészítés valamennyi fázisát a gitáros-énekes vállalta magára. A korong észak-európai turnéja során figyelt fel rá Jan Mittendorp, a Black & Tan Records főnöke, így a friss CD-jét már a hollandiai lemezkiadó dobta piacra. A tizenkét saját szerzeményt tartalmazó The Rooftop Recordings az elődjéhez hasonló körülmények között került elkészítésre. A varázslatos egyszerűségű, melankolikus hangulatú, az utazásról, a szeretetről, a reményről és a csalódásról szóló dalok közül a Help Me To Forget, a South East Breeze és a Mountain To Climb feltétlen említést érdemel.
Egy igazi, hamisítatlan minőségi zenét játszó, nagyszerű muzsikust ismerhet meg a lemezhallgató David Philips személyében, kinek előadása tökéletes kikapcsolódás képes nyújtani minden ínyencségre vágyó zenebarát számára.

Black & Tan Records, 2011

hoati


Trent Romens: Aware
2011-10-10 | kritika


Az elmúlt évtizedekben káprázatos tehetségű tinédzserkorú blues gitárosok tűntek fel, akik ámulatba ejtették a szakmát és a közönséget egyaránt. Sokuk neve ismertté vált a műfaj majd valamennyi rajongója számára, és vannak olyanok is, akikkel csak most kezdünk ismerkedni - közéjük sorolandó a kamaszkorból épp csak kinőtt Trent Romens.
A Minnesota államból származó Romens tizenegy évesen kapta első gitárját, két év múlva már olyan muzsikusokkal lépett fel, mint Barbara LaShore, Willie Murphy, Jimi ’Primetime’ Smith és Wain McFarlane. A New Folk Records által Aware címmel piacra dobot debütáló albumán a saját dalai mellett Jimmy Oden és Big Bill Broonzy egy-egy szerzeménye kapott helyet. Az ifjú muzsikus, ha szeretné sem tudná letagadni, hogy kik a példaképei, ugyanis Duane Allman, Jerry Garcia és Bob Marley szellemisége érezhetően jelen van az elhangzó felvételeken. A változatos tempójú nótákat tartalmazó lemez csúcspontját a Fairy Tale katartikus gitárszólója adja. A meglepően érett énekhanggal rendelkező Tromens játékát tökéletes hangszeres tudás és magabiztos előadásmód jellemzi.
Érdemes megkülönböztetett figyelemmel kísérni Trent Romens pályafutását, aki ha így folytatja, szempillantás alatt világszerte ismert lehet, újfent megcáfolva azt a nézetet, hogy a bluesban csak a minél öregebb és tapasztaltabb előadónak lehet sikere.

New Folk Records, 2011

hoati


D’Mar & Gill: Real Good Friend
2011-10-06 | kritika


Derrick ’D’Mar’ Martin és Chris Gill változatos karriert tudhat magáénak. A dobos D’Mar keresett session muzsikus, tizenöt évig játszott Little Richard zenekarában, majd megalakította saját együttesét, a Nu Funkot. Chris Gill mentora, a bentoni blues legenda, Jack Owen volt. A gitáros, énekes és dalszerző különböző stílusú formációkban szerepelt, jelenleg szólókarrierje mellett a Sole Shakers nevű bandát is vezeti.
A két nemzetközi szinten jegyzett zenész idén tavasszal készítette el közös lemezét. Az International Blues Challenge ez évi versenyének negyeddöntőjéig jutott duó bemutatkozó albumának a repertoárja jórészt Gill szerzeményeire épül, mindössze Little Walter klasszikusa, a My Babe érkezett külső forrásból. Nehéz lenne kedvenceket választani az élőben feljátszott, gazdag zenei világot tükröző kompozíciókból, de az biztos, hogy a Runnin’ Wild Bluest, a Crawfish Boogie-t és az International Blues Stompot feltétlenül hallani kell mindenkinek. D’Mar a hagyományos dob mellett afrikai ütőhangszereken is játszik, Chris Gill gitárjátéka pedig a Delta blues mestereinek stílusát idézi meg - annak ellenére, hogy egy új formációról van szó, jól megfigyelhető a két muzsikus egymásra hangoltsága.
A duó debütáló CD-jén nincs igazán túlcifrázva semmi, egyszerűen érezni a görcsmentességet az energiától duzzadó dalokban. A Real Good Friend című kiadvány egy eredeti, izgalmas produkció, ami még a komolyabb lemezgyűjtemények fényét is emelheti.

Airtight Records, 2011

hoati


Blues van, babám - Szent Iván éji álmok
2011-10-03 | névjegy


Szívjatok, szívjatok, amit Isten adott! A Dalai Lámpa bölcsessége fényesítse karmátokat Szent Iván reggelén. Estére itt a nyári Mikulás. Keféljetek, keféljetek, hadd ragyogjon az a sok dorkó meg surranó… Vicky Mouse monnyon le! Este nyolckor Budapest BluesBoys a Cöxponban. Belépés komolytalan, kilépés bizonytalan. Vihogó fegyencek gyülekező!
Formás kis szöveg volt, rendesen szét is lőttem a világhálón. Baj se volt vele, időben megérkeztek a kollégák, hogy heves poveda és sörvételezés közepette nekifussunk az esedékes blues örömzenének, ahol kanyarodik a műsor, amerre csak akar, mi meg száguldunk, lebegünk vele, mintha jobb dolgunk sem volna, mint ahogyan nem is volt.
Persze nem pont azok futottak be, akiket hívtam volna szívem szerint, de végül is megvoltunk szépen: Mister Subidubi tolta mellettem az acélhangkórust, Error 404 hozta a kettőnégyet cajonon, Csanád, a Vadvirágok gitárosa kellő alapossággal pengette a húrokat, Medve Balázs hozta a blues harpot.
Oxigén, hát az nem volt annyi, amennyit szerettem volna, ki tudta akkor, már dolgozik bennem az infarktus, csuda hogy túlélem, azt hittem eccerűen csak bitang meleg vagyon, nem életveszély. Mi mást tehettem volna, mint hogy egy lapra teszek föl mindent megint?
Aztán lett kórház, oxigénvezeték az orrba, kódult szívketyegés, de nem érdekelt, toltam a bluest, sorsom fonalának vége az égiek kezében, akik megint vigyáztak rám. És hát igencsak zene volt, egetverő feeling, igazi jóféle blues bombázás, jöttek is a fiatal zenészkollégák, hogy nohát, ez igen, nagyok vagytok, csak éppen a székről nem bírtam fölállani sehogy sem. Álomkörhintába rakott ez a Szent Iván éj, Messyre báljára voltam hivatalos, boszorkánytánc és halálfandangó.
48 éves múltam, megjártam hegyet - völgyet, de annyi már kiderült, a józan ész valahol útközben elmaradt, csak a zene nyomán haladok, táncolok a borotva élén saját mozimban, én vagyok a primabalerina, és a gépzenével eltöltött évek csak felkészülési periódusnak számítottak az élőzene idusához, még akkor is, ha közben az legotrombább meredélyekek peremén sasszézom olykor.
Mikor a fehér szobák fogságában múlattam napjaim, megfogadtam, jobban ügyelek magamra, hadd ne legyek önkéntes hősi halott, de tudtam, mindez aligha segít rajtam. Sodródom majd eztán is, ütődöm - verődök Éghez és Földhöz.
Ha már jönnie kell ennek a halál nevű álomnak, hát jöjjön a Jim Morrison blues közben, netán végén, mégse ágyban párnák közt. Jó, jó, ne most, talán száz, netán ezer év múlva, de legyen így, ha lehet, hadd nyíljon innen kapu a Nyugalom völgyeibe, ahol már csak a bárányfelhők költészete a mérvadó, semmi egyéb…

Hetesi Péter Pál/G3