Archívum
Koncertek februárban
2011-01-31 | koncertajánló
Blues B.R.Others Show
2011. február 18. - Budapest, Old Man's Music Pub
Blues Floor
2011. február 08. – Budapest, Gödör Klub
2011. február 12. – Sopron, Experience Rock Klub & Söröző
2011. február 19. – Keszthely, 512 Club
The BLUESBERRY Band
2011. február 04. – Veszprém, Expresszó Tranzit – közreműködik: Pribojszki Mátyás
2011. február 05. – Székesfehérvár, Petőfi Mozi Music Club
Colombre Band
2011. február 22. – Győr, Zátony Music Pub
2011. február 25. – Dunaújváros, Terminal Bar
Deák Bill Blues Band
2011. február 01. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 19. - Budapest, Josefina Blues Bell
2011. február 22. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 26. – Veszprém, Expresszó Klubmozi és Kávézó
Dr. Valter Gipsy Jam Band
2011. február 10. - Debrecen, Újinkognitó
Ferenczi György és a Rackajam
2011. február 15. – Budapest, Gödör Klub – Blues Patika Klub
2011. február 19. – Révkomárom, Magyar Kultúra Háza
Hobo
2011. február 01. – Békéscsaba, Ibsen Ház – Csavargók tízparancsolata
2011. február 03. – Budakalász, Faluház - Csavargók tízparancsolata
2011. február 05. – Budapest, Ericson Stúdió – Tudod, hogy nincs bocsánat
Hobo Blues Band
2011. február 08. – Révkomárom, Sportcsarnok - Búcsúkoncert
2011. február 11. – Budapest, Papp László Budapest Sportaréna - Búcsúkoncert
2011. február 12. – Budapest, Papp László Budapest Sportaréna – Búcsúkoncert
Ice Cream Blues Band
2011. február 19. - Budapest, Békásmegyeri Közösségi Ház
Jack Cannon Blues Band
2011. február 05. – Budapest, Picasso Point Blues & Jazz Klub
Jambalaya
2011. február 01. - Budapest, Gödör Klub
Living Blues Project
2011. február 01. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 20. - Budapest, Trafik Klub - nyilvános koncertfelvétel és forgatás
2011. február 24. - Budapest, Trafik Klub
Özséb és Baffia Tamás
2011. február 25. - Budapest, Zöld Macska Diákpince
PMD Blues Band
2011. február 16. – Pécs, Trafik
Pribojszki Trió
2011. február 18. - Budapest, Budavári Művelődési Ház – Szájharmonika Klub
Rambling Blues Trió
2011. február 11. – Budapest, Cafe Cinema
2011. február 25. – Szolnok, Andante Borpatika és Gasztrokultúrház
T. Rogers
2011. február 04. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 11. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 16. - Budapest, Fat Mo’s Music Club
2011. február 18. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 25. - Budapest, Fregatt Music Pub
Takáts Tamás Blues Band
2011. február 10. – Békéscsaba, Elefánt Söröző
2011. február 12. – Ajka, Casino
2011. február 17. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 19. – Kiskunfélegyháza, Rocktár
Tenderfoot Blues Unit
2011. február 04. – Budapest, West-Bahnhof Underground
Tengs-Lengs
2011. február 26. - Dunabogdány, Forgó Söröző
Tom White és Barátai
2011. február 05. – Szentes, Buffalo Pub
2011. február 12. – Nyíregyháza, Interspar
2011. február 18. - Sopron
2011. február 19. – Győr, Black Rock Győr
Vadvirágok Blues Band
2011. február 12. - Budapest, West-Bahnhof Underground
VasZoli & Özséb
2011. február 12. - Budapest, Zöld Macska Diákpince
Village Lizards
2011. február 11. – Budapest, Fészek Művészklub – Three Of Us lemezbemutató koncert
Összeállította: hcs
2011. február 18. - Budapest, Old Man's Music Pub
Blues Floor
2011. február 08. – Budapest, Gödör Klub
2011. február 12. – Sopron, Experience Rock Klub & Söröző
2011. február 19. – Keszthely, 512 Club
The BLUESBERRY Band
2011. február 04. – Veszprém, Expresszó Tranzit – közreműködik: Pribojszki Mátyás
2011. február 05. – Székesfehérvár, Petőfi Mozi Music Club
Colombre Band
2011. február 22. – Győr, Zátony Music Pub
2011. február 25. – Dunaújváros, Terminal Bar
Deák Bill Blues Band
2011. február 01. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 19. - Budapest, Josefina Blues Bell
2011. február 22. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 26. – Veszprém, Expresszó Klubmozi és Kávézó
Dr. Valter Gipsy Jam Band
2011. február 10. - Debrecen, Újinkognitó
Ferenczi György és a Rackajam
2011. február 15. – Budapest, Gödör Klub – Blues Patika Klub
2011. február 19. – Révkomárom, Magyar Kultúra Háza
Hobo
2011. február 01. – Békéscsaba, Ibsen Ház – Csavargók tízparancsolata
2011. február 03. – Budakalász, Faluház - Csavargók tízparancsolata
2011. február 05. – Budapest, Ericson Stúdió – Tudod, hogy nincs bocsánat
Hobo Blues Band
2011. február 08. – Révkomárom, Sportcsarnok - Búcsúkoncert
2011. február 11. – Budapest, Papp László Budapest Sportaréna - Búcsúkoncert
2011. február 12. – Budapest, Papp László Budapest Sportaréna – Búcsúkoncert
 |  |  |
Ice Cream Blues Band
2011. február 19. - Budapest, Békásmegyeri Közösségi Ház
Jack Cannon Blues Band
2011. február 05. – Budapest, Picasso Point Blues & Jazz Klub
Jambalaya
2011. február 01. - Budapest, Gödör Klub
Living Blues Project
2011. február 01. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 20. - Budapest, Trafik Klub - nyilvános koncertfelvétel és forgatás
2011. február 24. - Budapest, Trafik Klub
Özséb és Baffia Tamás
2011. február 25. - Budapest, Zöld Macska Diákpince
PMD Blues Band
2011. február 16. – Pécs, Trafik
Pribojszki Trió
2011. február 18. - Budapest, Budavári Művelődési Ház – Szájharmonika Klub
Rambling Blues Trió
2011. február 11. – Budapest, Cafe Cinema
2011. február 25. – Szolnok, Andante Borpatika és Gasztrokultúrház
T. Rogers
2011. február 04. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 11. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 16. - Budapest, Fat Mo’s Music Club
2011. február 18. - Budapest, Fregatt Music Pub
2011. február 25. - Budapest, Fregatt Music Pub
Takáts Tamás Blues Band
2011. február 10. – Békéscsaba, Elefánt Söröző
2011. február 12. – Ajka, Casino
2011. február 17. - Budapest, Old Man's Music Pub
2011. február 19. – Kiskunfélegyháza, Rocktár
Tenderfoot Blues Unit
2011. február 04. – Budapest, West-Bahnhof Underground
Tengs-Lengs
2011. február 26. - Dunabogdány, Forgó Söröző
Tom White és Barátai
2011. február 05. – Szentes, Buffalo Pub
2011. február 12. – Nyíregyháza, Interspar
2011. február 18. - Sopron
2011. február 19. – Győr, Black Rock Győr
Vadvirágok Blues Band
2011. február 12. - Budapest, West-Bahnhof Underground
VasZoli & Özséb
2011. február 12. - Budapest, Zöld Macska Diákpince
Village Lizards
2011. február 11. – Budapest, Fészek Művészklub – Three Of Us lemezbemutató koncert
Összeállította: hcs
Lemezbemutató koncertet tart a Village Lizards trió
2011-01-30 | koncertajánló
Village Lizards: Three Of Us lemezbemutató koncertBudapest, Fészek Művészklub
2011. február 11.
A Village Lizards nevű zenekart 2009 decemberében alapította a blues berkekben nem teljesen ismeretlen három régi zenésztárs, Besenyei Csaba (ének, szájharmonika), Nagy Szabolcs (zongora) és Pengő Csaba (nagybőgő). A hazánkban egyedülálló hangszerösszeállítású trió repertoárja a klasszikus standardektől, a jól ismert slágerek bluesos feldolgozásán át a saját kompozíciókig terjed. A magyarországi fellépéseken túl 2010 júliusában sikeresen szerepeltek a Birmingham Jazz And Blues Festival-on.
A februárban megjelenő első, Three Of Us címet viselő lemezük összegzése az elmúlt egy év munkájának. Az albumon sokféle szám kapott helyet Big Bill Broonzy örökbecsűjétől (Key To The Highway) egészen a Beatles Can’t Buy Me Love-jáig, a hangszerelések miatt mégis egy egységes zenei anyagot kap az, aki meghallgatja a korongot. A felvételt Glaser Péter készítette a Star Track Studio-ban.
A lemezbemutatót 2011. február 11-én 19:00 órától a Fészek Művészklub 2. emeleti termében tartják. A belépő 1500 Ft, míg a CD a koncert napján 1500 Ft-ért lesz megvásárolható.
Latvian Blues Band: When The Sun Goes Down
2011-01-28 | kritika
Az egész történet úgy kezdődött, hogy az interneten böngésztem a blues oldalakat, amikor ráleltem a Latvian Blues Bandre. Már az első benyomások levettek a lábamról, majd a kezdeti ismerkedést lelkesedés követte. Őszintén megvallom, hobbimból kifolyólak sok friss blues lemezzel találkozom, de a csapat elsőként meghallgatott 2009-es, Unreal albuma lenyűgözött. Frissen, nyersen, eredetien szólaltak meg, s ugyanolyan jól állt nekik a fajsúlyos blues, az édes soul, mint az elnyújtott, elmélyült, jammelésbe hajló szerzemények. S, hogy éppen Rigából érkezett ez a produkció? Nos, ez engem is meglepett!Ennyire magával ragadó zenét ritkán hall az ember, így érthetően nagyot dobbant a szív, amikor megjelent az új When The Sun Goes Down címet viselő CD. A lemezt 2010 májusában rögzítették, a felvételek során vendégzenészként Raphael Wressnig csatlakozott a csapathoz Hammond B3 orgonán. Az áruvédjegy: az elevenség, a tűz, az érzelem megmaradt, de egy személyesebb albummal sikerült előrukkolnia a fiúknak. Az elődjétől eltérően csak saját szerzemények szerepelnek ezen a CD-n. Kellő kreativitással teli, modorosság nélküli, jól megírt dalok szólalnak meg itt, amelyek megjegyezhető, dúdolható melódiákat tartalmaznak. Ezek közül is a There Are Days, a The Way I Am és az In The Dark tűnik ki leginkább. A lemezen játszó muzsikusokról csak a maximális elismerés hangján szólhatok, nem véletlen, hogy olyan zenészek kísérői, társai voltak, mint Bob Margolin, Carey Bell, John Primer, Phil Guy vagy Duke Robillard.
Tavaly októberben tartotta a zenekar a 10-ik születésnapi koncertjét. Mi mást is üzenhetnék nekik: További sikereket kívánok!
Szerzői kiadás, 2010
hcs
Tas Cru: Jus’ Desserts
2011-01-26 | kritika
A kanadai Rick Bates, művésznevén Tas Cru blues iránti szeretete fiatalkorában, édesapja lemezeit hallgatva alakult ki. Az első figyelemreméltó együttese a The Conrad Story Blues Band volt, mely a néhány éves fennállása alatt két lemezt készített (Poutine, Obsession Road).A jelenleg New Yorkban élő énekes, gitáros és szájharmonikás az elmúlt esztendőkben szóló előadóként, valamint zenekari kísérettel koncertezik. A 2006 óta megjelenő albumait (Biscuit, Gravi- Tas, Grizzle n' Bone) előszeretettel játsszák a rádióadók és magasztaló kritikákkal illetik a szaklapok. A tavaly év végén piacra dobott korongja, a Jus’ Desserts az elődeihez hasonlóan változatos, ötletekkel teli, lágy, ugyanakkor erőteljes muzsikát tartalmaz. Tas Cru személyes élményein alapuló zseniális dalszövegei hol komoly, hol humoros, gyakran kétértelmű történeteket mesélnek el. A 11 döntően saját szerzeményt felvonultató CD igazi húzó tételeinek a Just Let It Happen és a My GPS Mama című dalok számítanak, ezekben domborodik ki leginkább Cru szenvedélyes gitárjátéka és kifejező, szívbe markoló éneke.
A Jus’ Desserts lebilincselő zenei hullámvasút, az első hangtól az utolsóig minőségi megszólalással. Szükség van az ilyen lemezekre, amik kikövetelik maguknak a figyelmet.
Crustee Tees Records, 2010
hoati
Blues van, babám - Gombfoci a fehér sivatagban
2011-01-24 | névjegy
Volt vagy egy tucat csapatom, de télleg. Többek közt a hetvennégyes holland ezüst mancsaft Cruyff-fal az élen Rensenbrinkkel, Arie Haannal meg Rudi Krollal. Többnyire jobbkéz a balkéz ellen derbiket nyomattam alaposan leamortizálva a dohányzóasztal lakkozását. Amikor anyám bejött a félszobámba, és rám mordult, hogy ne csak mindig AVVAL a gombfocival törődjek már, épp góllövőlistát írtam az esedékes házibajnoksághoz.
Apa halálhírére olyan sárkány - üvöltés szakadt ki belőlem, mint később is csak alig. Terike néni a konyhában zokogott. Volt annyira bölcs, hogy azt tanácsolta, előbb hadd ebédeljen meg a gyerek Erzsikém, csak utána mondja meg neki.
Farkasréten ott volt mindenki, aki számított. Régi harcostársak, újdondászok, az egész szent család, mit tudom én. Teljes filmszakadás. Csak annyi égett tekervényeimbe, hogy az a fekete márványlap arany betűkkel, meg a mögé rejtett alumínium edény, na az nem az én apám. Köze nincs hozzá.
Apám Babettáját persze a legnagyobb egyetértésben elkótyavetyélték, anélkül, hogy bárki is megkérdezett volna. Lövésük se volt, milyen érzés negyvenöttel repeszteni a surányi gáton, ahol senki nem zavart, és én sem voltam útjában senkinek. Csókoltatom a Pokol Angyalait és a Szelíd Motorosokat dettó…
A gombfoci meg hamarosan bemondta az unalmast. Nagy Petyával, akkor már inkább zenét hallgattunk, slágerlistákat írtunk (főleg én), és orrba - szájba aláztuk “a” Komjáthy-t, hogy sehol semmi rendes diszkó a rádióban. Nem volt kérdés, melyikben. A RÁDIÓBAN. Vasárnapi koktél, Tánczenei koktél, hogy ne hallgassák annyian a Szabad Európán Csekét rövidhullámon. Fellazítás elvtársak, fellazítás, nem nyugszanak az imperialisták! Hogy a karvalytőke vájja ki mindnek a szemit!
Münchenből akkor már ezerrel szivárogtak a vadonatúj basevok. Kalandvágyó kamionosok hozták az elpéket önjelölt diszkósoknak, akik jó pénzért másolták a Hitparade-t hatvan perces Polimer kazettákra, amit aztán folyton bekajált a MK 26-os. Peti csókos volt, ő ingyér kapta a matériát…
Monó volt a mindenség, hát persze, mi más. De ez senkit nem ejtett kétségbe. Megkaptuk első gitárjainkat, nekem második körben egy 1200 forintos cseh Cremona jutott. Oktávnál már olyan hamisra volt bundozva, hogy azért utólag is kijár az életfogytiglan a meósoknak. A forradalom akkor vette kezdetét, amikor Peti fölfedezte a REC gombot magnóján. Lettünk is zenekar rögvest, a nevet a földrajz atlaszból lestem ki: Beida Sahra. Fehér sivatag. Persze hogy perzsául. Mert csak…
Minden kezünk ügyébe kerülő tárgyat megszólaltattunk, és egyikünket sem érdekelte, hogy jottányit sem ismerjük se a kottát, se a tabulatúrát. Nőügyek még legalább egy évig nem zavarták művészetünk szent köreit. Ki sejtette akkor, hogy csajok nélkül nyema rákenroll? Batikoltunk magunknak zenekari lebernyeget és büszkén vezettük elő dalainkat a Váli utcai általános iskola alagsori ebédlőjének vaskos kajaszagában farsangkor. Peti javaslatára József Atila Koldusok című versére tekergettük a hangolókulcsokat tán negyedóráig. A magáról megfeledkezett sokaság elmulasztotta kifogni hintónkból az almásdereseket…
Mire megtanultuk az első négy - öt akkordot, már szét is széledtünk. Ugyanabba a gimibe mentünk, a Jóskába, az ország hatodik legjobb sulijába, de míg Petya a cések elit angoltagozatos életét élte, engem - hála szüleim Szocialista Hazáért továbbá Munkás - Paraszt Hatalomért érdemrendjeinek - épp hogy csak be lehetett szuszakolni a gébe, a páriák és érinthetetlenek közé. Annyi volt nekünk. Barátom a rendszer lojális belső ellenzékéhez tartozott, tán még muszáj kiszes is volt, mint oly sokan, hogy ne legyen gond a felvételivel. Én viszont ifivezető voltam, az élcsapat utánpótlásának eleje, aki több mint díjazta, ha azt üvölthette a vörös nyakkendős falkával: Tatató - Tatató - Tatatóváros, Asztalos, Asztalos, Asztalos János altábor!
Azzal nem számolt a Nagy Testvér, hogy a tábor stúdiójában majd szívem közepébe fúródik a Deep Purple Fools-a, amiben Ritchie Blackmoore úgy ríkatja a Fendert, mintha vonóval játszana rajta. Az éjszakai kapuőrségben Tilajka Szása nagyon röhögött rajtam, milyen egyszeriben adta be a kulcsot a Giorgio Moroder, meg Frank Farian. Azt a tapasztaltabbak halvány nagyképűségével azért még odanyilatkozta: Inkább a szájtripper, mint Omegára a Kisstadionba…
A csepeli ifiknek igazi polbeat truppjuk is volt. Három gitár, furulya, rumbatök. Gyönyörűen tudták az El Condor Pasát, méghozzá magyarul. “Inkább lennék sasmadár, mint gyík…” És olyan szavakat lehet tőlük hallani, mint hogy gészeptim. A közös éneklések mindig jobban vonzottak, mint a szemináriumok, ahol kiderült, mit értett Makarenko elvtárs, az új ember kovásza, közösség alatt…
Volt minden. Venceremos, Guantanamera, Ha a vörös kakas kiált, Add ide a didit, Gólya, gólya, szürkelábú gólya, Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma… Csak éppen blues nem.
Csak olvastam róla, hogy van ilyen. Talán Gonda János Jazz címzetű alapvetésében, talán máshol. Föltúrtam érte az összes elérhető lemezboltot. Kettőt találtam is. Az egyik a Benkó Dixieland St. James Infimary Bluesa volt. A másik az egyik legócskább Fonográf zöngemény, az Oszkár blues. Semmi nem derült ki belőlük. Egyik se volt mérvadó. Kicsit sem, nem hogy nagyon…
Hetesi Péter Pál/G3
Apa halálhírére olyan sárkány - üvöltés szakadt ki belőlem, mint később is csak alig. Terike néni a konyhában zokogott. Volt annyira bölcs, hogy azt tanácsolta, előbb hadd ebédeljen meg a gyerek Erzsikém, csak utána mondja meg neki.
Farkasréten ott volt mindenki, aki számított. Régi harcostársak, újdondászok, az egész szent család, mit tudom én. Teljes filmszakadás. Csak annyi égett tekervényeimbe, hogy az a fekete márványlap arany betűkkel, meg a mögé rejtett alumínium edény, na az nem az én apám. Köze nincs hozzá.
Apám Babettáját persze a legnagyobb egyetértésben elkótyavetyélték, anélkül, hogy bárki is megkérdezett volna. Lövésük se volt, milyen érzés negyvenöttel repeszteni a surányi gáton, ahol senki nem zavart, és én sem voltam útjában senkinek. Csókoltatom a Pokol Angyalait és a Szelíd Motorosokat dettó…
A gombfoci meg hamarosan bemondta az unalmast. Nagy Petyával, akkor már inkább zenét hallgattunk, slágerlistákat írtunk (főleg én), és orrba - szájba aláztuk “a” Komjáthy-t, hogy sehol semmi rendes diszkó a rádióban. Nem volt kérdés, melyikben. A RÁDIÓBAN. Vasárnapi koktél, Tánczenei koktél, hogy ne hallgassák annyian a Szabad Európán Csekét rövidhullámon. Fellazítás elvtársak, fellazítás, nem nyugszanak az imperialisták! Hogy a karvalytőke vájja ki mindnek a szemit!
Münchenből akkor már ezerrel szivárogtak a vadonatúj basevok. Kalandvágyó kamionosok hozták az elpéket önjelölt diszkósoknak, akik jó pénzért másolták a Hitparade-t hatvan perces Polimer kazettákra, amit aztán folyton bekajált a MK 26-os. Peti csókos volt, ő ingyér kapta a matériát…
Monó volt a mindenség, hát persze, mi más. De ez senkit nem ejtett kétségbe. Megkaptuk első gitárjainkat, nekem második körben egy 1200 forintos cseh Cremona jutott. Oktávnál már olyan hamisra volt bundozva, hogy azért utólag is kijár az életfogytiglan a meósoknak. A forradalom akkor vette kezdetét, amikor Peti fölfedezte a REC gombot magnóján. Lettünk is zenekar rögvest, a nevet a földrajz atlaszból lestem ki: Beida Sahra. Fehér sivatag. Persze hogy perzsául. Mert csak…
Minden kezünk ügyébe kerülő tárgyat megszólaltattunk, és egyikünket sem érdekelte, hogy jottányit sem ismerjük se a kottát, se a tabulatúrát. Nőügyek még legalább egy évig nem zavarták művészetünk szent köreit. Ki sejtette akkor, hogy csajok nélkül nyema rákenroll? Batikoltunk magunknak zenekari lebernyeget és büszkén vezettük elő dalainkat a Váli utcai általános iskola alagsori ebédlőjének vaskos kajaszagában farsangkor. Peti javaslatára József Atila Koldusok című versére tekergettük a hangolókulcsokat tán negyedóráig. A magáról megfeledkezett sokaság elmulasztotta kifogni hintónkból az almásdereseket…
Mire megtanultuk az első négy - öt akkordot, már szét is széledtünk. Ugyanabba a gimibe mentünk, a Jóskába, az ország hatodik legjobb sulijába, de míg Petya a cések elit angoltagozatos életét élte, engem - hála szüleim Szocialista Hazáért továbbá Munkás - Paraszt Hatalomért érdemrendjeinek - épp hogy csak be lehetett szuszakolni a gébe, a páriák és érinthetetlenek közé. Annyi volt nekünk. Barátom a rendszer lojális belső ellenzékéhez tartozott, tán még muszáj kiszes is volt, mint oly sokan, hogy ne legyen gond a felvételivel. Én viszont ifivezető voltam, az élcsapat utánpótlásának eleje, aki több mint díjazta, ha azt üvölthette a vörös nyakkendős falkával: Tatató - Tatató - Tatatóváros, Asztalos, Asztalos, Asztalos János altábor!
Azzal nem számolt a Nagy Testvér, hogy a tábor stúdiójában majd szívem közepébe fúródik a Deep Purple Fools-a, amiben Ritchie Blackmoore úgy ríkatja a Fendert, mintha vonóval játszana rajta. Az éjszakai kapuőrségben Tilajka Szása nagyon röhögött rajtam, milyen egyszeriben adta be a kulcsot a Giorgio Moroder, meg Frank Farian. Azt a tapasztaltabbak halvány nagyképűségével azért még odanyilatkozta: Inkább a szájtripper, mint Omegára a Kisstadionba…
A csepeli ifiknek igazi polbeat truppjuk is volt. Három gitár, furulya, rumbatök. Gyönyörűen tudták az El Condor Pasát, méghozzá magyarul. “Inkább lennék sasmadár, mint gyík…” És olyan szavakat lehet tőlük hallani, mint hogy gészeptim. A közös éneklések mindig jobban vonzottak, mint a szemináriumok, ahol kiderült, mit értett Makarenko elvtárs, az új ember kovásza, közösség alatt…
Volt minden. Venceremos, Guantanamera, Ha a vörös kakas kiált, Add ide a didit, Gólya, gólya, szürkelábú gólya, Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma… Csak éppen blues nem.
Csak olvastam róla, hogy van ilyen. Talán Gonda János Jazz címzetű alapvetésében, talán máshol. Föltúrtam érte az összes elérhető lemezboltot. Kettőt találtam is. Az egyik a Benkó Dixieland St. James Infimary Bluesa volt. A másik az egyik legócskább Fonográf zöngemény, az Oszkár blues. Semmi nem derült ki belőlük. Egyik se volt mérvadó. Kicsit sem, nem hogy nagyon…
Hetesi Péter Pál/G3
Joe Louis Walker: Live On The Legendary Rhythm & Blues Cruise
2011-01-22 | kritika
Ki ne szeretne egyszer az életében kedvenc előadói/zenekarai társaságában Karib-tengeri hajókörútra menni? Nos, bárki ilyen irányú vágyálma teljesülhet, ha helyet foglal magának a Legendary Rhythm & Blues Cruise-on, ugyanis az évente két alkalommal induló tengerjáró hajó utasait az egyhetes út során a kortárs blues krémje koncertek sokaságával szórakoztatja.A tavaly januári fellépők között volt Joe Louis Walker is, akinek két egymást követő napon adott műsorát rögzítették. A több mint hetven percnyi hosszúságú korong repertoárja a feldolgozások mellett a gitáros-énekes Cold Is The Night, The Gift, Witness To The Blues és Between A Rock And The Blues című lemezein található nótákra épül. Joe Louis Walkert a koncerteken együttesének állandó tagjai kísérték, s hozzájuk csatlakoztak a „luxusladikon” tartózkodó zenészek. A CD néhány igazán varázslatos párosítással büszkélkedhet, melyek közül kiemelném a blues legendával, Johnny Winterrel (Ain’t That Cold), valamint a Curtis Salgado - Mike Finnigan duóval (You're Gonna Make Me Cry) előadott szerzeményeket.
A Live On The Legendary Rhythm & Blues Cruise színes, izgalmas és élvezetes hanganyag. Semmi erőlködés, semmi izzadságszag, a közreműködő muzsikusok olyan zenét produkálnak, aminél egyszerre érzem az egymásra figyelést, az önmagukba feledkezést és a magabiztos hangszeres tudást. Joe Louis Walker aktuális lemeze a legmeggyőzőbb marketing eszköz a körutazás reklámozására.
Stony Plain Records / Dixiefrog Records, 2010
hoati
Rob Blaine’s Big Otis Blues
2011-01-19 | kritika
Nem kell nagy jósnak lennem ahhoz, hogy megállapítsam: egy bluesos alaphangú, technikás, rockos gitárjátékot felmutató előadó minden időben komoly érdeklődésre, rajongótáborra tarthat számon. Többen művelik napjainkban is ezt a műfajt, közülük talán Joe Bonamassa, Kenny Wayne Sheppard, Jonny Lang és Chris Duarte a legsikeresebbek. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy mostani írásom alanya, Rob Blaine is csatlakozzék az előbb felsorolt urak névsorához.2010-ben jelent meg a debütáló Rob Blaine’s Big Otis Blues album. Ez az a lemez, amiről sok szépet el lehet mondani, de… Rob Blaine és társai – Joewaun ”Man” Scott - basszus, James Knowles – dob - egy energiával teli, tisztességesen megszólaló albumot készítettek. Blaine gitármunkája kiemelkedő, zenéjéhez remekül passzol a mély, whiskey áztatta hangja. A CD-n a vad, rockos számok váltakoznak a lágyabb balladákkal. Mindezek ellenére a katarzis elmarad, mivel kevésbé izgalmas részek is előfordulnak az albumon, ami az összbenyomást inkább a közepes felé billenti. Ettől függetlenül ajánlott a korongot részletekben hallgatni, kiemelve az ihletett pillanatokat. Vegyük példának mindjárt a nyitó Not The Forgiving Kind számot: ragadós téma, érzelmes ének, rockos gitár. Vagy itt az A Same Old Blues című darab, a megindító, fájdalmas hangjaival. Szép, emlékezetes pillanatokkal ajándékoz meg a lírai Can’t Help But Wonder és a lángoló gitárjátékot felvonultató Must Be Nice is. Szóval, itt egy új tehetség, s bár felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban, mégis inkább a megismerésére biztatnám az olvasót.
Swississippi Records, 2010
hcs
Ferenczi György és a Rackajam: A rackák világa
2011-01-15 | kritika
Ferenczi György neve igazi márkanév a hazai zenei életben. A multiinstrumentalista és együttese, a 2005-ben alakított Rackajam a nemrégiben piacra dobott kiadványával története újabb fontos állomásához érkezett.A tavaly novemberben megjelent, A rackák világa című könyv tulajdonképpen egy fotóalbum, mely fedlapjának belső oldalába süllyesztve rejtőzik a banda friss korongja. A kötetben található, Lajtos István által készített, túlnyomórészt fekete-fehér képek a zenekar életét dokumentálják. Mivel a fiúk a muzsikáláshoz sokkal jobban értenek, mint a beszédhez, hagyták, hogy a fotók meséljenek róluk. A képi alkotások többsége élethelyzeteket mutat be, s az együttes tagjai az olvasottságuk függvényében a magyar és a világirodalom kiválóságaitól, valamint halhatatlan rocklegendáktól idézve válogattak hozzájuk vers és prózarészleteket.
A könyvhöz készült CD-re került dalok végső formátumának kialakítása több hónapig tartott, hisz nemcsak a próbateremben folyt az alkotómunka, hanem előzetesen a koncerteken is bemutatták, és a visszajelzések alapján formálták őket. A különleges zenei mixtúrát képviselő kompozíciókban jól megfér egymás mellett Bob Dylan, Jimi Hendrix és Petőfi Sándor öröksége, csakúgy, mint az autentikus népzene. A mintegy 70 percnyi hosszúságú, teljesen akusztikus lemezből süt az alkotói szabadság iránti vágy, az életszeretet és a vidámság. Ferenczi György szerzeményein túl rögzítésre került többek között a Hobo Blues Band Tetovált lány című dalának népzenésített verziója, koncertjeik sikeres egyvelege, az Esszencia táncrend, Pál István Szalonna gyűjtése alapján a Jáger Jóska balladája, és ráadás nótaként egy amerikai népdal, a Tennessee Lonesome Blues.
A múlt hagyatékán sarjadzó legnemesebb gyökerek csavarodtak egymásba a Ferenczi György és a Rackajam aktuális hanganyagán, hogy egy varázslatos, megismételhetetlen, a hallgató bensőjében hosszú lecsengésű kortárs zenei produkcióvá nőjék ki magukat.
Cartaphilus Könyvkiadó / Gryllus, 2010
hoati
Pecsa Live – DVD-vel jelentkezett a Bőrgyári Capriccio
2011-01-12 | hír
Tavaly ősszel első alkalommal, hagyományőrző szándékkal került megrendezésre a Budapest Blues Legends Fesztivál. Az est fő attrakciója a „Nyugat leggyorsabb kezű gitárosa” címmel illetett Alvin Lee volt. A lánglelkű gitárvirtuóz mellett a Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers és a Bőrgyári Capriccio fellépését láthatta a Petőfi Csarnok közönsége.Ez utóbbi feltörekvő, a progresszív blues-rock rajongói körben már jól ismert formáció koncertjének kép- és hanganyagát rögzítették, mely a napokban Pecsa Live 10.09.25. címmel DVD-n került kiadásra. A 2010. szeptember 25-én játszott műsor nagyrészt a zenekar utolsó, Túlsó oldal című lemezének repertoárjára épült, kiegészítve két, Török Ádám és Németh Károly közreműködésével előadott Mini örökzölddel (Vissza a városba, Hívj fel baby), valamint Otis Redding slágerével, a Hard To Handle-lel.
A DVD-n extraként megtalálható Alvin Lee fesztiválon adott koncertje nyitódalának, a Rock And Roll Music To The Worldnek a felvétele is.
hoati
Blues van, babám - Előszó
2011-01-10 | névjegy
Rég magam mögött hagytam a szorgos népek józan világát. Legyen csak más a kalodák királya. Hivatásos léhűtő lettem. Szivárvány csavargó. Se iránytű, se tájoló. Ott vagyok otthon, ahol éppen. Ha úgy hozza a karma, szavakat, képeket, hangokat rajzolok a bárányfelhőkre. Ez mindenem. Hitelezőim már lemondtak rólam. Orvosaim szintén. Nincs asszony, aki visszavár. Kódorgok a zene nyomában. Gyakorta eltévedek, de a zsákutcalányok láttán mindig gyorsan olajra lépek. Önkéntes özvegyeim kórusban szórják átkaikat rám.
Lelkünk rajta.
Isten néha szóba áll velem. Hímpellérnek nevez, lókötőnek. A vén hamiskártyás… Mintha ő olyan makulátlan volna. De azér’ bírom a vakerját. Ő meg szereti a dalaimat.
Elvagyunk szépen.
Egyébként meg csak heverészek, és bámulom a Holdat. Ha akad jóra való bor, hát szívesen kortyolom. Fölöttébb vigyázok rá, nehogy rendes embernek tűnjek. Volt idő, mikor dolgoztam magam is. Majd belehaltam… Soha többet. Maradok szabad medvék komája én.
Ebben a könyvben széllel bélelt éveim történeteit mesélem el, hátha akad, aki ad értük néhány garast. Legalább mi bolondok tartsunk össze, ha már összetartozunk… Lesz minden: szex, pénz, hatalom. Kurvák, stricik, zenészek és minden rendű rangú cigánylegények teszik tiszteletüket. Pornográf bábszínház fog lenni. Ígérhetem: könny nem marad szárazon. Megérem a pénzem, nem vitás…
Legyen elég ennyi: folytatnám, de hát se pia, se cigi… Dobok inkább egy hátast. Hallgatom, ahogy Fred “Mississippi” McDowell énekel. Közben Li Taj-Póra gondolok.
Blues van.
Blues van, babám…
Lópikulacintányér
Apámnál lógni maga volt a freedom. Bátran belekortyolhattam borába, slukkolhattam a hamutálca peremén egyensúlyozó egyiptomi blázból. Többnyire észre se vette, vagy ha igen, mosolyogva simított végén szépen nyírott bajszán - szakállán. Se híre, se hamva nem volt a Váli utcai kilencórás takarodónak. A Bródy Sándor utcai kéró nappalijában nagy rendszerességgel megfordult a kortárs magyar irodalom megannyi bonvivánja. Gyakorta a melléjük rendszeresített másodállású múzsák nejlonharisnyás, miniszoknyás, szűkpulóveres háremének kíséretében.
A jeles kompánia apám utolsó szerelmének brigádja volt, mely annak előtte, hogy Szunyóval összecuccoltak volna, a Hungáriában székelt. Gyorsan kiviláglott azonban, a Szentkirályi utca sarkán a közértben olcsóbb a Kőbányai Világos meg a Tolcsvai Furmint…
Pünkösdi királyság volt az enyém, de akkor öröknek tűnt. Dedikálva landolt nálam Lázár Ervin minden azon frissiben napvilágot látott kötete. És nem csak a Hétfejű tündér, hanem a Fehér tigris is, ami kicsit sem volt gyerekirodalom. Komolyan voltam véve. Egyébként dehogy küldött volna engem az esedékes lepedőbalerinához Döbrentei Kornél, a legjobb gömbérzékű pannon poéta a csopaki strandon, hogy közöljem oda, este hétkor a mozinál…
Megesett, hogy egyedül maradtam a hajdani főúri lakásból leválasztott társbérletben, dacára annak, hogy anyám erősen neheztelt ezért. Ha már kéthetente van láthatás… Én nem bántam. Vagy Szunyó endékás írógépet nyaggattam, vagy apa botját hokiütőnek használva egykapuztam a fürdőszobaajtóra Cigankovnak, Petrovnak, netán Harlamovnak képzelve magam… Hosszan bámultam az ablak mellett álló fából faragott afrikai asszonyt, aki anyaszült meztelenül ácsorgott a Paradicsom eme szegletén. Alsógatyában kalapáló szívvel csókoltam meg, simítottam végig mellein. A szeméremajkak ekkortájt még nem voltak felfedezve.
Az elméleti alapvetésekkel nem volt baj. Apám az utolsó nyáron a surányi faház egyetlen szobájában megtanított rá, mi is az a lópikulacintányér… Fia jövőjét szívén viselő atyához méltón világított rá a pina és a picsa közti kardinális különbségekre…
Ó egek, és az a ruszki kofferlemezjátszó… Magától értetődő természetességgel futott a tűje a hetvennyolcas gramofon - korongokon is. Volt belőlük elég. Rajtuk kívül egy nessebari románc és Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című akkor már betiltott albuma tartozott a gyűjteményhez. Hetesi Ferenc Pál utolsó karácsonyi ajándéka volt, melyet már visszaküldeni készültek a boltból Aczél György szép szavára hajolva, amikor ő az üzletbe lépett. A szócsatában ezúttal is győzedelmeskedett a zakója zsebéből előhívatlankodó újságíró- és partizánigazolvány.
Gyakorta megesett, hogy ideig - óráig a legkülönbözőbb hívatlan vendégek ragadtak nálunk éjszakára. 1974 nyara lehetett, amikor vagy két hétre egy vézna félszeg mosoly bitorolta el a hálószobát. Lőttek a vinyl - varázsnak. Karcos - kusza káosz kúszott elő BRG magnójából. Ki ez? - szörnyülködtem. Jimi Hendrix - felelte ő, és egy keskeny nevetést is engedélyezett magának…
Tizenegy éves voltam. Ez volt kölökkorom legszebb nyara.
Hetesi Péter Pál/G3
Lelkünk rajta.
Isten néha szóba áll velem. Hímpellérnek nevez, lókötőnek. A vén hamiskártyás… Mintha ő olyan makulátlan volna. De azér’ bírom a vakerját. Ő meg szereti a dalaimat.
Elvagyunk szépen.
Egyébként meg csak heverészek, és bámulom a Holdat. Ha akad jóra való bor, hát szívesen kortyolom. Fölöttébb vigyázok rá, nehogy rendes embernek tűnjek. Volt idő, mikor dolgoztam magam is. Majd belehaltam… Soha többet. Maradok szabad medvék komája én.
Ebben a könyvben széllel bélelt éveim történeteit mesélem el, hátha akad, aki ad értük néhány garast. Legalább mi bolondok tartsunk össze, ha már összetartozunk… Lesz minden: szex, pénz, hatalom. Kurvák, stricik, zenészek és minden rendű rangú cigánylegények teszik tiszteletüket. Pornográf bábszínház fog lenni. Ígérhetem: könny nem marad szárazon. Megérem a pénzem, nem vitás…
Legyen elég ennyi: folytatnám, de hát se pia, se cigi… Dobok inkább egy hátast. Hallgatom, ahogy Fred “Mississippi” McDowell énekel. Közben Li Taj-Póra gondolok.
Blues van.
Blues van, babám…
Lópikulacintányér
Apámnál lógni maga volt a freedom. Bátran belekortyolhattam borába, slukkolhattam a hamutálca peremén egyensúlyozó egyiptomi blázból. Többnyire észre se vette, vagy ha igen, mosolyogva simított végén szépen nyírott bajszán - szakállán. Se híre, se hamva nem volt a Váli utcai kilencórás takarodónak. A Bródy Sándor utcai kéró nappalijában nagy rendszerességgel megfordult a kortárs magyar irodalom megannyi bonvivánja. Gyakorta a melléjük rendszeresített másodállású múzsák nejlonharisnyás, miniszoknyás, szűkpulóveres háremének kíséretében.
A jeles kompánia apám utolsó szerelmének brigádja volt, mely annak előtte, hogy Szunyóval összecuccoltak volna, a Hungáriában székelt. Gyorsan kiviláglott azonban, a Szentkirályi utca sarkán a közértben olcsóbb a Kőbányai Világos meg a Tolcsvai Furmint…
Pünkösdi királyság volt az enyém, de akkor öröknek tűnt. Dedikálva landolt nálam Lázár Ervin minden azon frissiben napvilágot látott kötete. És nem csak a Hétfejű tündér, hanem a Fehér tigris is, ami kicsit sem volt gyerekirodalom. Komolyan voltam véve. Egyébként dehogy küldött volna engem az esedékes lepedőbalerinához Döbrentei Kornél, a legjobb gömbérzékű pannon poéta a csopaki strandon, hogy közöljem oda, este hétkor a mozinál…
Megesett, hogy egyedül maradtam a hajdani főúri lakásból leválasztott társbérletben, dacára annak, hogy anyám erősen neheztelt ezért. Ha már kéthetente van láthatás… Én nem bántam. Vagy Szunyó endékás írógépet nyaggattam, vagy apa botját hokiütőnek használva egykapuztam a fürdőszobaajtóra Cigankovnak, Petrovnak, netán Harlamovnak képzelve magam… Hosszan bámultam az ablak mellett álló fából faragott afrikai asszonyt, aki anyaszült meztelenül ácsorgott a Paradicsom eme szegletén. Alsógatyában kalapáló szívvel csókoltam meg, simítottam végig mellein. A szeméremajkak ekkortájt még nem voltak felfedezve.
Az elméleti alapvetésekkel nem volt baj. Apám az utolsó nyáron a surányi faház egyetlen szobájában megtanított rá, mi is az a lópikulacintányér… Fia jövőjét szívén viselő atyához méltón világított rá a pina és a picsa közti kardinális különbségekre…
Ó egek, és az a ruszki kofferlemezjátszó… Magától értetődő természetességgel futott a tűje a hetvennyolcas gramofon - korongokon is. Volt belőlük elég. Rajtuk kívül egy nessebari románc és Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című akkor már betiltott albuma tartozott a gyűjteményhez. Hetesi Ferenc Pál utolsó karácsonyi ajándéka volt, melyet már visszaküldeni készültek a boltból Aczél György szép szavára hajolva, amikor ő az üzletbe lépett. A szócsatában ezúttal is győzedelmeskedett a zakója zsebéből előhívatlankodó újságíró- és partizánigazolvány.
Gyakorta megesett, hogy ideig - óráig a legkülönbözőbb hívatlan vendégek ragadtak nálunk éjszakára. 1974 nyara lehetett, amikor vagy két hétre egy vézna félszeg mosoly bitorolta el a hálószobát. Lőttek a vinyl - varázsnak. Karcos - kusza káosz kúszott elő BRG magnójából. Ki ez? - szörnyülködtem. Jimi Hendrix - felelte ő, és egy keskeny nevetést is engedélyezett magának…
Tizenegy éves voltam. Ez volt kölökkorom legszebb nyara.
Hetesi Péter Pál/G3
Boo Boo Davis: Undercover Blues
2011-01-08 | kritika
Sokan forognak a blues világában, de egyre kevesebben tudnak igazán hiteles élményt nyújtani a hallgatóság számára. Ezen, folyamatosan szűkülő körhöz tartozik a Mississippi állambeli Drew-ben felnövő Boo Boo Davis.A hatodik ikszhez közeledő énekes-szájharmonikás az ezredforduló óta rendszeresen fellép Európában. Eddigi utolsó, 2010 őszén adott 14 állomásos koncertkörútja során 9300 kilométert tett meg az együttesével (Jan Mittendorp – gitár, John Gerritse – dob). A túra alatt számtalan zenei ötlete támadt, ezért muzsikus társaival egyik szabadnapjukat kihasználva a svájci NedRow Stúdióban hat óra leforgása alatt rögzítették az Undercover Blues című albumot.
A hanganyag feljátszására élőben került sor, így a dalok olyan nyersen szólalnak meg, ahogyan azok a koncerteken is hallhatóak. A trió által képviselt, a Delta bluest kortárs elemekkel vegyítő zenei világ egyszerre tartalmazza a régit, és az újat. A korongon azonban tőlük eddig szokatlan stílusú szerzemények is megtalálhatóak, hisz a Xmas Blues karácsonyi, míg a Thank You Dave gospel dal. Boo Boo gyermekkorában, a gyapotföldeken hallott, a munkások éneke alapján kialakított bömbölő hangját őszinteség és erő hatja át, melyet remekül egészít ki a feszes ritmusalapra úsztatott sejtelmes, olykor hipnotikus gitárjáték.
Oldalunkon aktuális lemezeit ismertetve folyamatosan kijut a dicséret Boo Boo Davis-nek, sőt az Ain’t Gotta Dime a tavalyelőtti toplistámra is felkerült. Legújabb CD-je tovább erősíti kedvenceim közötti amúgy is szilárd pozícióját.
Black & Tan Records, 2010
hoati
James Cotton: Giant
2011-01-05 | kritika
A Grammy díjas James "Mr. Superharp" Cotton 1935. július 1-jén, a Mississippi állambeli Tunica városában született. A szájharmonika iránti érdeklődését az édesanyja játéka keltette fel gyermekkorában, ezt látva, szülei egy hangszert vettek neki karácsonyra. Egy rádióműsorban fedezte fel Sonny Boy Williamson zenéjét magának, onnantól kezdve elválaszthatatlan lett a herflijétől. 1944-ben, szülei halála után a nagybácsija Helenába vitte a fiút, hogy találkozzon a „hősével”. A gyerek tehetsége lenyűgözte Sonny Boy-t, aki a szárnya alá vette, tanította. Szólópályára lépése előtt felvételeket készített a Sun Records-nak, dolgozott Howlin’ Wolffal és eltöltött 12 évet Muddy Waters zenekarában is. 9 évesen a zenészpályán elinduló harmonikás saját neve alatt közel 30 albumot jelentetett meg. A művész egyike azon újítóknak – Sonny Boy Williamson II–vel és Little Walterrel egyetemben - akik nagy részben hozzájárultak ahhoz, hogy a szájharmonika megtalálja a helyét a modern bluesban.2010-ben, a 75 születésnapját ünneplő muzsikus visszatért az Alligator Records-hoz. A ’80-as években olyan remek korongokat készített itt, mint a High Compression, a Mr. Superharp Himself – Live, vagy a kortárs blues nagyjaival közösen felvett Harpattack.
Az új, Giant címet viselő CD-t Stuart Sullivan vezetésével rögzítették a texasi Austinban. A korábbi lemezektől eltérően Cotton ezen az albumon egészségügyi problémák miatt nem énekel. Játéka azonban mit sem változott: vibráló, erőteljes, a zene egészébe szervesen illeszkedő megszólalás jellemzi. A kompozíciók gondosan csiszoltak, precízen feljátszottak. Nyoma sincs felületességnek, egyszerűen élmény hallgatni a lélekkel telt előadást. A lemezen hallható partnerei fiatal „oroszlánok”: a Neal zenész famíliából származó Noel Neal (basszus) ill. Kenny Neal Jr. (dob) ritmusszekció remekül működik együtt, Slam Allen a karakteres, helyenként B.B. Kinget idéző játékával tűnik ki. A műsorfolyam csúcspontjai a Buried Alive In The Blues, a Sad Sad Day, a Going Down Main Street, és a Blues For Koko darabok.
S, hogy miért Óriás lett a lemez címe? Azt hiszem, a leírtakból ez már kiderülhetett!
Alligator Records, 2010
hcs
Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2011-01-04 | névjegy
AutopilotWhat a night, everybody’s dancing, screaming
What a night, all the girls are joshing and teasing
Louise, Christine, Mary and Denise, Jim Beam, Jack Daniels they’re all right
Kiss after kiss, bottle after bottle, deleted memories in sunlight
What a night, all for one and more for me
What a night, step by step down on Whiskey Hills
Whiskey Hills, Whiskey Hills the place for me to hide
Drunk like a sailor, without a vessel it’s time for me to go dry
But in the morning, I don’t know how I got in my bed
’Fore the sunup, my autopilot brought me back
Lead me home, point the way
I don’t wanna be lost anymore, no
Lead me home, point the way
My wasted mind needs a guide
Needs a guide
What a night, no comments for no offense
What a night, I remember I fell of a fence
Full of bruises, vacuum in the head, bloodstains everywhere
Without saying during the night I really had my share
But in the morning, I don’t know how I got in my bed
’Fore the sunup, my autopilot brought me back
Lead me home, point the way
I don’t wanna be lost anymore, no
Lead me home, point the way
My wasted mind needs a guide
Needs a guide
Megyeri Dániel
The Delta Flyers: Sixteen Bars
2011-01-02 | kritika
Az énekes-szájharmonikás Stevie DuPree a Texas állambeli Houstonban látta meg a napvilágot. Zenei pályafutását Paul Butterfield és Muddy Waters hatására kezdte el, amit gyermekei nevelése végett két évtizedre megszakított. Színpadra az évezred elején állt ismét, és azóta szólólemeze, valamint zenekarainak (The Dudes, The Delta Flyers) albumai által diszkográfiája is szépen gyarapodott.Aktuális együttese, az International Blues Challenge 2009. évi döntőjében fellépő The Delta Flyers tagjaival nem a könnyebb utat választotta a Sixteen Bars című CD-n mások szerzeményeinek feljátszásával, hanem saját és társszerzővel (Travis Stephenson) készített dalokkal töltötte meg a 35 percnyi játékidejű korongot. A szerzőpáros bebizonyította, hogy lehetséges izgalmas, emlékezetes számokat írni, nemcsak „egynapos slágereket”, melyekre holnapután már senki sem emlékezik. A Mississippi- és a Chicago bluest némi New Orleans-i muzsikával ötvöző album humorral teli, egyszerű emberi történeteket elmesélő kompozíciói között éppúgy megtalálhatóak lendületes, feszes harmóniájú nóták (Mentone, Alamaba, Fishin’ Little Mama), mint lassú, elmerengő dalok (Sunflower River Rag, Dockery Farm).
A kiváló muzsikusok közül a zenekar lelke, Stevie DuPree az erős, füstös énekével, a Houston Press Music Awards nyertes Jack Saunders pedig virtuóz slide gitárjátékával tűnik ki. A lemez presztízsét tovább növeli a neves vendégsztár, Rich DelGrosso (mandolin) szerepeltetése. Rajtuk kívül még a gitáros Travis Stephenson, a dobos Rick Richards és a háttérénekes Sister Tommie Lee Bradley közreműködik a CD-n.
A Sixteen Bars karakteres, szórakoztató produkció, s biztosak lehetünk abban, hogy a The Delta Flyers nevét még sokszor hallani fogjuk a közeli jövőben.
Soulbilly Records, 2010
hoati
