Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Jim Morrison élete, legendája, halála
2006-10-31 | kritika


Stephen Davis:
Jim Morrison élete, legendája, halála

Cartaphilus Könyvkiadó

„Már évtizedek óta halott, de még mindig baj van vele.” Ezzel a gyomorszájra mért ütéssel felérő mondattal kezdődik a könyv, amelynek szerzője a folytatásban rögvest visszatalál a realitás talajára. „Ez a könyv arra vállalkozik, hogy a Jim Morrison emlékét ez idáig bemaszatoló mítoszok és hazugságok helyett új, hiteles tudósításokat nyújtson, és átértékelje az ismert tényeket és a légből kapott pletykákat is.” – írja Stephen Davis. „A kibontakozó portré egy olyan sérült, vadul szeretetre vágyó, együtt érző embert mutat, aki úrrá lett az önpusztításon, mégpedig komor szépségű életműve révén…” És, hogy miben áll a Doors frontemberének életműve? „1965 és 1971 között megírt száz dalt, felvett hét platinalemezt, megírt és kiadott négy verseskötetet, három filmet készített, lemezre vette a verseit, írt három filmforgatókönyvet, és többtucatnyi jegyzetfüzetet töltött meg versekkel és feljegyzésekkel. A Doorsszal kétszáznál is többször lépett fel.” Davis keresett és talált új forrásanyagokat a könyvéhez, főleg Morrison utolsó, párizsi korszakából.
Morrison személyiségfejlődése szempontjából Stephen Davis meghatározónak tartja Jim gyermekkorát. A fiú nem szerette a szüleit. Érdekes, hogy az ő apja is sokat költöző katonatiszt volt, akár az önpusztításban szintén élharcos orosz színész-énekes ikon Viszockijé. Tudtuk aztán, hogy a felnőtt Jim Morrison kiszámíthatatlanul öntörvényű, összetett, különleges egyéniség volt, elsősorban az általa mértéktelenül fogyasztott ajzószerek hatására. De hogy ennyire szélsőségesen tudott megnyilvánulni, ki hitte volna?
És hogy mit ad még a könyv? Mindenekelőtt részletes életrajzi krónikát, amelyen belül az egyes Doors-koncertek leírása különösen izgalmas. Ezekben olyan részletekre derül fény, amelyek bőséggel gazdagítják, árnyalják, vagy éppen – a felvázolt körülményekből adódóan indokoltan - beárnyékolják az énekes, előadó és költő Morrisonról alakuló képet. Mindez azért érdekes, mert minden Doors-koncertről nem készült, nem készülhetett hangfelvétel, a képfelvételekről nem is beszélve.
Hitelesnek hat a korrajz is, amelyből nem hiányzik a politikai háttér (a Doors ténykedése az amerikai-vietnami háború idejére esett). Nem kerülhette meg a szerző a kornak (és magának Jim Morrisonnak) azt a végzetes tévedését sem, amely szerint a kábítószerek tágítanák a tudatot. És nem maradnak ki a vaskos könyvből a társművészetek sem: Andy Warhol néhány akciója, például. (Warhol helye az általa protezsált Velvet Underground révén, egészen pontosan a Budapesten született német származású énekesnője, Nico és Morrison viharos szerelme kapcsán indokolt ebben a könyvben.) Jim Morrison élete jól követhető, jól dokumentált. Halálának közvetlen körülményei, utolsó napjainak történései azonban máig tisztázatlanok, de Stephen Davis hihető hipotézist állított fel róluk.
A munkájával kapcsolatban negatívumot – szerencsére – nem tudok sokat mondani. Zavart ugyan egy, a woodstocki fesztiválra vonatkozó túlzó megjegyzése, és az is, hogy a publikált fotók többsége amatőr minőségű. De ennyi, semmi több.
Jószerével minden kiderül ebből a könyvből, éppen csak az nem, hogy mi baj lenne még mindig szegény Jim Morrisonnal, aki már 35 éve halott, és hogy miért nem nyugodhat végre békétlen, bűnös lelke.
Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akiknek felkeltette a kíváncsiságát a Doors karizmatikus énekesének a teljesítménye, és többet szeretnének tudni a dolog emberi oldalát illetően. De, nem árt felkészülni, hogy amit találnak, olvasnak majd, az minden lesz, csak nem rózsaszín lányregény.

521 oldal, 4980 Ft

Megjelent a Rockinform 2006. július-augusztusi, 141. számában, erősen megcsonkítva

Olasz



Ismét hazánkban az Imperial Crowns
2006-10-26 | koncertajánló


A Los Angeles-i Imperial Crowns már több alkalommal megfordult hazánkban, 2006. novemberében a 2006. évi őszi európai turnéjuk keretében 3 koncertet adnak Magyarországon.
Az Imperial Crowns zenészei a Tom Waits által fémjelzett Los Angeles-i blues szcéna jeles tagjai, energikus előadású koncerteket adnak, az énekesük Jimmie Wood egy személyben egyesíti Mick Jagger, James Brown és Iggy Pop színpadi rutinját. A tagok megfordultak több neves blues és soul előadó együtteseiben.
A 2003-as MEDIAWAVE fesztiválon a koncertjüket a Duna Televízió rögzítette és többször leadta. Legutolsó magyarországi koncertjüket az idei MEDIAWAVE fesztiválon adták.

A zenekar tagjai:
Jimmie Wood: ének, gitár, szájharmonika
JJ Holiday: gitár, vokál
Kevin Farrell: basszusgitár, vokál
Michael Barsimanto: dob, vokál

A koncertek:
2006. november 08.: Budapest - A38
2006. november 09.: Szeged - IH
2006. november 10.: Pécs - Cyrano Music Club

Pampalini


Első nap a Bluespatika Fesztiválon
2006-10-23 | kritika


2006. október 20.
Almássy téri Szabadidőközpont


Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Bluespatika Fesztivál, a hagyományoktól eltérően nem a Fonóban, hanem az Almássy téri Szabadidőközpontban. A programot böngészve, sokszínűségét látva az első nap, s az utazás mellett döntöttem.
A műsor már október 20-án 03:00-kor elkezdődött, mivel egy Guinness rekord felállítására tettek kísérletet a szervezők, és az a 200 zenész, aki fellépőként közreműködött.
Odaérkezésemkor, 17:45-kor Ongjerth Dávid játszott az aula egyik részében szólóban, majd harmonikás kísérlettel, míg a bejárathoz közeli részen dobro gitár workshop-ot tartottak. Ongjerth Dávidról tudni kell, hogy a feltörekvő blues generáció egyik legtehetségesebb képviselője.
Őket a Pawn Shop Boys követte, és mindjárt nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy az akkor még gyér számú közönséget megtapsoltatják. Ez sikerült is nekik, miként az akkor az Aulában tartózkodó/harmonikát áruló Pribojszki Matyit egy kis fenékriszálásra bírták, majd egy szám erejéig Ő is a színpadra pattant. A csapatot a Long Tall Sonny (gitár), Big Fat Chubby (harmonika, ének) és Crazy Benny (zongora) alkották, a dalaik a klasszikusok közül valók, pár jazzes standarddal színesítve. A számok a nőkről, az alkoholról, tehát az „Életről” szóltak, ahogy Ők fogalmaztak.
19:15-kor indult a műsor a Koncert teremben Csonka Valter konferálásában. Egy rövid programismertetés keretében kigyönyörködhettük magunkat rózsaszín ingjében, egy benzinkútnál vásárolt Mozart-os nyakkendőjében, majd öt csodálatos hangú hölgy és egy Őket szintetizátorral kísérő úriember lépett a színpadra. Bár kimondottan nem rajongok a gépi dolgokért, de a műsoruk magával ragadott. A Breeze Gospel zenéje a tradíciókból táplálkozik, hol felemelő, hol meditatív, hol egyszerűen csak vidám dalokat kaptunk tőlük.
20:30 magasságában ismét Csonka Valteré volt a terep, amikor is átnyújtotta Nemes Nagy Péternek az Életműdíjat. Új kezdeményezés ez, először került kiosztásra ez a díj, olyan személyeket neveztek erre, akik sokat tettek a magyarországi blues életért. A díjat még Hobo (Ő nem tudta átvenni, mivel fellépése volt) és David Honeyboy Edwards kapta.
Közben azért ki-kikukkantottam az Aulába, ahol éppen Fekete Jenő játszott szólóban.
20:45-kor David Honeyboy Edwards és Michael Frank a Sweet Home Chicago-val indítottak. Edwards 1915. június 28-án született a Mississippi melletti Shaw-ban. 1972-ben találkozott Michael Frank-el, 1976 óta játszanak együtt. Rövid műsoruk (csak fél órát játszottak) második felében Ő is megkapta az Életműdíjat, ami szemmel láthatóan nagyon tetszett neki. Ez egyébként Ef. Zámbó István munkája, egy női mellszobor blúz (blues) nélkül, ahogyan Nemes Nagy Péter tréfásan fogalmazott.
21:30-kor következett a Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers. A zenekar új stílust teremtett a world blues-on belül, „Rolling Blues” néven, melyek alkotóelemei a gospel, a blues, a komolyzene és a country. A ’20-as évek világát idéző zenéjük és megjelenésük teret hódít fellépésről fellépésre. Mit is írhatnék, csúcspont csúcspont hátán, s a kétszer a színpadra lépő Mississippi Step Show is heves ovációt váltott ki. Először egy „halottat” hoztak a színpadra, és egy jelenetet játszottak el, majd beindult a tánc, pörgették a hölgyeket, a műsoruk végén a hátukon vitték le Őket. Az Ő felléptetésük Oláh Andor ötlete volt, az eredmény mozgásban kifejtett blues feeling. A műsoruk vége felé a színpadra lépett az egyik hölgy a Breeze Gospel-ből, hogy elénekelje a Summertime-ot, majd minden megjelentek egy rövid közös zenélésre.
Következett a Lord Bishop And The Rocks, de mivel rég volt már 5 óra, s a Turista is megfárad, a távozás mellett döntöttem. Az úriember egyébként végignyomulta az előző fellépéseket, 2-3 fős hölgygyűrű vette körül, így alighanem illik rá az, ami a pólóin olvasható: „The King Of The Sex Rock”.
Az aulában éppen Kőszegi Zsolt énekelt, a szép emlékű S-Modell énekese, majd Boogie-t kiabálták meg a lépcsőn.

Turista


Bistro Blues Band: You Know Just Because
2006-10-19 | kritika


A '90-es évek elején kezdtem a blues zene iránt érdeklődni, koncertekre járni, lemezeket gyűjteni. Az elsők közt vásároltam meg az általam akkor még teljesen ismeretlen Bistro Blues Band 1992-ben kiadott You Know Just Because című CD-jét(!). Néhány hallgatást követően nagyon megszerettem ezt az akusztikus blues zenét tartalmazó lemezt.
A CD-n található 14 angol nyelvű szám az 1991-ben kiadott magyar nyelvű Tudod, csak azért … című kazettára, LP-re épül. A zenekar tagjai: Vas Zoltán (ének, gitár), Bocskai István (gitár, slide-gitár, dobro-gitár, vokál) és Szabó Tamás (szájharmonika, basszus-szájharmonika, washboard, vokál), valamint vendégzenészként 3 számban Bacsa Gyula tangóharmonikázik.
Vas Zoltán és Bocskai István ismeretsége 1975-ben kezdődött, már akkor mindketten bluest játszottak, zenéltek az első magyarországi blues kocsmában, a Kassák klubban. Ős ’bluesman-eknek’ tekinthetjük Őket, Vladár Károllyal és Bodonyi Attilával egyetemben. Szabó Tamás és Bacsa Gyula az akkori fiatal blues generáció tagjai, azóta szép sikereket értek el.
A lemezen egy szám kivételével - melyet Bocskai István jegyez -, Vas Zoltán szerzeményei találhatóak. A meglévő nagyon frappáns magyar nyelvű szövegek angol nyelvre történő fordításában Bob Cohen nyújtott segítséget. A felvételek 5 nap alatt készültek el.
Az anyag első hallgatása óta sok év eltelt, a blues zenével mélyebben megismerkedtem ,de ez a lemez még mindig a kedvenceim közé tartozik.
A fenti kazetta és LP, valamint a CD korlátozott példányban kapható, megrendelhető a info@pannonjazz.hu címen. Tudod, csak azért ...

Pampalini


IX. V4 Blues Patika Jamboree
2006-10-17 | koncertajánló


2006. október 20-21.
Almássy Téri Szabadidőközpont


2006. október 20.

Aula - Full Of Mojo Blues Longue
17 órától: utcazenészek koncertjei - Ongjerth Dávid, Vladár Károly
Kis terem:
17 órától: dobro gitár, harmonika workshop - Peter Radvanyi (SLO), Pribojszki Mátyás
Koncert terem:
19:00 Breeze Gospel (USA-NL)
20:00 Honeyboy Edwards & Michael Frank (USA)
21:00 Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers és Mississippi Stepp Show (USA-D-H)
23:00 Lord Bishop Rocks (USA-GB)

2006. október 21.

Aula - Full Of Mojo Blues Longue
17 órától: utcazenészek koncertjei
Kis terem:
16 órától: dobro gitár, harmonika workshop
17 óra: Nemes Nagy Péter - blues történet és aktualitások
Koncert terem:
18 óra: Blues Jam Fashion - Mme Kuci divatshow élőzenére. Fellépnek: Sonia, Tóth Anetta, Orosz Andrea, zongorázik: Nemes Zoltán
18:30 óra: Fürge ujjak Boogie-woogie show - Nemes Zoltán, Nagy Szabolcs, Bacsa Gyula, Kovács Erik
20 óra: Visegrád 4 Harps (PL-SK-CZ-HU)
21 óra: Takáts Tamás Dirty Blues Band
23 óra: Ray Charles Emlékkoncert

A szünetekben játszik: a Fekete Réz Masír Band

A fesztivál ideje alatt Életképek tárlat: az elmúlt évtizedek blues-os fotói, plakátok, pólók. Lemezbörze.

NON-STOP BLUES JAM - 50 órás jam session!

Turista



Livin' Blues: Wand Dang Doodle
2006-10-11 | kritika


A hollandiai Livin’ Blues a '60-as évek végén, a '70-es évek elején Európa blues életében meghatározó szerepet töltött be. A zenekar sikeresen koncertezett Németországban, Svájcban, Belgiumban, Olaszországban, valamint a kelet-európai országok közül Lengyelországban. Más holland blues együttesel ellentétben sikereket értek el a szigetországban, s szerepeltek a BBC rádióban is.
Az együttest két hágai diák, Ted Oberg gitáros és Ruud Fransen basszusgitáros alakította Djörn Pool énekessel és Nicko Dijkhuizen dobossal 1967-ben. Ez a felállás nem sokáig működött így, mivel a következő évben a zenekarhoz csatlakozott Nicko Christiansen énekes és John La Grand szájharmonikás. Az együttesben többször történt tagcsere, leginkább a ritmusszekció cserélődött.
1970-ben jelent meg a banda legjobb lemeze Wand Dang Doodle címmel, mely két Willie Dixon feldolgozást, valamint öt Ted Oberg - Nicko Christiansen szerzeményt tartalmaz.
A lemez nyitószáma az egyik Willie Dixon feldolgozás, a Wand Dang Doodle a hollandiai Top listán a tizedik helyig jutott, míg a másik Willie Dixon blues, a Spoonful átdolgozása közel 13 percben a lemez csúcspontja.
Találunk a lemezen két gyönyörű lassú bluest, az I Came Home At Night-ot Nicko Christiansen szaxofonjátékával és a Go-Go Train-t, egy akusztikus darabot Whiskey And Gin címmel.
A This Is The Hour, és a The Sun Goes Down kicsit keményebb, de klasszikus alkotások.
A zenekar a Wand Dang Doodle megjelenését követően még több lemezt adott ki, melyek közül, ezt a szintet talán csak az 1994-ben megjelent The Early Blues Sessions című lemez éri el, melyen 1967 és 1972 között készített felvételek találhatóak.
 
Pampalini


David 'Honeyboy' Edwards
2006-10-09 | névjegy


David ’Honeyboy’ Edwards személyében egy igazi blues legendát köszönthetünk október 20-án a IX. Blues Patika fesztiválon. Olyan előadóktól tanulhatott, s olyanokkal játszhatott, mint Robert Johnson, Tommy Johnson és Charlie Patton.
David ’Honeyboy’ Edwards 1915. június 28-án született a Mississippi melletti Shaw-ban.
Az első felvételét Alan Lomax készítette a Library Of Congress részére 1942-ben. Erről a lemezről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint tipikus Mississippi country blues, mások szerint a Delta tradíciók legfontosabb dokumentuma. Az első szerződéses felvételére 1951-ben került sor az ARC Records-nál. Ezután Chicago-ba költözött, s kis klubbokban, utcasarkokon játszott Floyd Jones-sal, Johnny Temple-vel és Kansas City Red-el.
1972-ben találkozott Michael Frank-el, s hamarosan összebarátkoztak. 1976-ban létrehozták a The Honeyboy Edward Blues Band-et és duóban léptek fel.
Az 1977-ben megjelent The World Don’t Owe Me Nothing önéletrajzát a szakma a blues irodalom alapművének tekinti.
Olyan klasszikusokat írt, mint a: Long Tall Woman Blues, Sweet Home Chicago és a Just Like Jesse James.
2005-ben a Handy szavazáson a legjobb akusztikus előadónak választották.
Nyers, csiszolatlan énekhangja a legeredetibbek közül való, s talán az egyik leghitelesebb blues szerzők egyike.

Lemezei:

1951 - Who May Your Regular Be
1951 - Build A Cave
1953 - Drop Down Mama
1979 - Old Friends
1988 - White Windows
1992 - Delta Bluesman
1995 - I’ve Been Around
1997 - World Don’t Owe Me Nothing (live)
1999 - Don’t Mistreat A Fool
2000 - Shake ’Em On Down
2001 – Mississippi Delta Bluesman Back To The Roots
2005 - Blues, Blues: December 10, 1975 (live)

Turista


Blues a Petőfi Rádióban
2006-10-06 | hír


A Petőfi Rádió-ban 2006. október 10-én ismét Nemes Nagy Péter Blues műsora (23:15-től 24 óráig) jelentkezik.

Elhangzó felvételek:

1. Sidney Ellis: Joshua Fit The Battle Of Jericho
2. Colin Linden: Easin’ Back To Tennessee
3. ’Uncle’ John Turner and Friends: I-10 Hurricane Blues
4. B.B. & the Blues Shacks: You Can Always Depend On Me
5. Vasko Krapkata (Bulgária): Békepipa (Lulata na mira)
6. David ’Honeyboy’ Edwards: Love Honeyboy Slow
7. Breeze Gospel: Song of Joy
8. Bob Dylan: Rollin’ And Tumblin’

Turista


„Live fast, love hard, die young”
2006-10-04 | névjegy


36 éve, 1970. október 4-én hunyt el a legnagyobb fehér bluesénekesnő Janis Joplin.

Janis Joplin 1943. január 19-én egy texasi kikötővárosban, Port Arthurban egy tisztes középosztálybeli családba született. Már fiatalon elszökött otthonról és 1961-től 1966-ig végigjárta az országot. 1966-ban eljutott San Franciscóba, tagja lett a Big Brother And The Holding Company-nak. A zenekar hamar San Francisco egyik vezető társulata lett és 1967-ben megjelent az első lemezük. A együttes nem volt igazán megelégedve a lemezzel, mivel a kiadójuk, a Mainstream Record beleszólt a munkálatokba. A következő lemezük 1968-ban jelent meg Cheap Thrills címmel, mely olyan számokat tartalmazott, mint a Summertime, a Piece Of My Heart vagy a Ball And Chain, mely minden koncert kötelező zárószáma lett. Az album első kiadása egymillió példányban elkelt.
Közben fokozatosan elhidegült a hangulat Joplin és a társai közt és egy profi zenészekből álló együttesre vágyott fúvóskísérettel, így 1968 végén kilépett a zenekarból. Az ezt követően megszervezett társulatnak a Kozmic Blues Band elnevezést adta, mellyel 1969-ben adta ki az I Got Dem Ol’ Kozmic Blues Again, Mama című lemezt. A lemez csupa nagyszerű számot tartalmaz: Try (Just A Little Bit Order), To Love Somebody, Kozmic Blues, Little Girl Blue. 1969-ben fellépett Woodstockban.
Mivel az új zenekarát nem tudta elfogadtatni a nagyközönséggel, 1970-ben létrehozta az új kísérőzenekarát a Full Tilt Boogie Band-et, fúvósok nélkül. A lemezük felvételeit szeptemberben kezdték el, október 3-án este meghallgatta a Buried Alive In The Blues (Élve a bluesba temetve) című szám felvételét, másnapra tervezi a feléneklést, azonban másnap reggel holtan találták lakosztályában. A kábítószer végzett vele, visszamaradó vagyonát, 2500 dollárt barátai –végakaratának megfelelően- egy buli keretében elitták, hamvait a Csendes óceánba szórták. Janis Joplin azon a napon ment el, amikor példaképét, a fekete blues királynőjét, Bessie Smith-t temették.
1970 vége előtt jelent meg a Pearl, mely egy jól sikerült lemez. A lemez csúcspontja a Me And Bobby McGhee, mely Joplin utoljára lemezre énekelt száma és a Mercedes Benz, melyben hangszeres kíséret nélkül énekelt.
Halála után zenei örökségét megkímélték, egy dupla koncertalbum, néhány válogatás és a róla készült „Janis” című film zenéje jelent meg.
Novemberben tervezik annak a filmnek a forgatásának az elkezdését, melyben Joplin életét mutatnák be, The Gospel According to Janis címmel. Joplin-t Zooey Deschanel alakítja majd, a forgatóköny utolsó változatát Penelope Spheeris és David Dalton írta közösen, aki zenei újságíróként elkísérte Joplint az egyik turnéján.

Janis Joplin a legjelentősebb fehér bluesénekesnővé vált és bekövetkezett, amit sokszor hangoztatott: „Live fast, Love hard, die young” („Élj gyorsan, szeress vadul, halj meg fiatalon”).

Pampalini


Sharrie Williams az A38-on
2006-10-01 | koncertajánló


Sharrie Williams & Wise Guys
A38 - 2006.10.05


Sharrie Williams a soul, a funk és a gospel koronázatlan királynője. Mély gyökerekből fakadó ősi energia lakozik benne. A zenei alapokat gospel kórusokból és a közvetlen környezetéből szívta magába. A blues mély átélésében közrejátszott nehéz életútja. Árván és otthontalanul tengődött évekig, de Isten segítségével túljutott a nehézségeken, és lélekben megerősödve lép a színpadra mérhetetlen szeretet árasztva.
Karaktere az első pillanattól kezdve elkapja a közönséget. Igazi gospeles, extatív hangulatot teremt. Egyedi stílusának kialakulását Tina Turner, Etta James, Koko Taylor és Billie Holiday hangzásvilága segítette és határozta meg. Számos világhírű előadóval játszott együtt, úgymint Dizzy Gillespie, Buddy Guy, Larry McCray, Koko Taylor, Bobby Blue Bland, Joanna Conner, Delbert McClinton, Debra Coleman, Shemekia Copeland, Charlie Musselwhite, Taj Mahal, Honey Boy Edward’s, Solomon Burke és Lazy Lester.
Három lemeze jelent meg eddig: Real Woman, Live at Wiseguys, Hard Drivin’ Woman. Zenekarával (a) The Wise Guys-szal szinte az egész világot meghódította. Amerika, Afrika, Európa: Németország, Franciaország, Svájc, Hollandia, Belgium, Svédország, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Olaszország színpadain felejthetetlen élményt nyújt!

Előzenekar a Memphis Gumbo.

Turista