Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Archívum

Régóta blues van - dalszövegek Vas Zolitól
2009-10-03 | névjegy


Mihaszna blues

Húzzanak tovább, nincs itt semmi látnivaló.
Fene a pofám, hogy nekem már semmi se jó.
Nem vagyok finom, tán szódával még elmegyek.
Tejet nem adok, és áramot se termelek.

Ólomszárnyon libben el az életem.
Egy kicsit bluesos, de én nem szégyellem.
Lefekszem este, oszt' reggel meg felkelek.
Tejet nem adok, és áramot se termelek.

Mihaszna alak, csak így tengetem magam.
Még nekem áll följebb, nincs egy jó szavam.
Csikorog a fogam, de nem vagyok fogaskerek.
Tejet nem adok, és áramot se termelek.

Vas Zoli


Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál negyedszer
2009-10-01 | koncertajánló


IV. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál
Budapest, Gödör Klub
2009. október 17.


Idén 2009. október 17-én kerül megrendezésre a IV. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál, Budapesten, az Erzsébet téri Gödör Klubban.

A rendezvényt Pribojszki Mátyás szájharmonikás (a fesztivál főszervezője) találta ki és keltette életre, amely minden alkalommal egyfajta örömünnep a hazai és nemzetközi szájharmonikások, valamint e csodálatos hangszert kedvelők körében.
A rendezvény célja nem egy zenei műfaj, hanem magának a szájharmonikának és természetesen az élőzenének a népszerűsítése, műfaji és zenei korlátok nélkül.

Az idei fesztivál a hazai, ismert szájharmonikások (Pribojszki Mátyás, Ferenczi György, Szabó Tamás, Kiss Dala Péter, Besenyei Csaba, Flór Gábor, Hrabovszky Tamás) mellett felvonultatja a fiatal magyar tehetséges herfli virtuózokat is. A nemzetközi porondot a világhírű, holland Fata Morgana szájharmonika együttes, valamint a rendkívül egyedi szájharmonika játékáról ismert francia Michel Herblin és zenekara képviseli.

A Fata Morgana szájharmonika együttes 1980-ban alakult Eindhovenben, Hollandiában. A ’80-as évek közepétől rendszeresen koncerteznek, lemezeket készítenek. A világ legkülönbözőbb országaiban lépnek fel óriási sikerrel, így Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, USA-ban és idén először Magyarországon. A zenekar számos díjjal büszkélkedhet, hiszen több alkalommal nyertek meg nemzetközi szájharmonika versenyt, valamint több különdíjjal is rendelkeznek. Repertoárjukon klasszikusok, swing, pop és blues darabok is szerepelnek, saját átdolgozásaikban. A csapat tagjai: Antal Van Aquoy, Ronald Kamminga, Paul Cornelissen és Rob Janssen, de idén trió felállásban állnak színpadra. Részletes információ: www.fatamorganamusic.nl
A fesztivál másik külföldi vendége Michel Herblin és zenekara Franciaországból érkezik. Rendkívül egyedi szájharmonika játéka és hangzása összetéveszthetetlen. Matins aux pommes című első lemeze a ’90-es évek elején óriási siker volt és a mai napig kultikus a szájharmonikát kedvelők körében. Közreműködött a legnagyobb francia blues előadókkal (P. Verbeke, Bill Deraime, Mister Tchang), fellépett a legnagyobb szájharmonika fesztiválokon, Európa számos országában és idén végre Magyarországon is hallhatjuk, láthatjuk. Michel Herblin az általa megalkotott zenét romantikus jazznek, harmonikus balladának nevezi, ahol keveredik a swing, a waltz, a latin. Idén decemberben jelenik meg új lemeze Golden Melodies címmel, amelyen olyan nagyszerű francia zenészek kísérik, mint André Ceccarelli, Nicolas Mirande és Christian Toucas. Részleteses információ: www.herblin.com

Természetesen idén is lesz filmvetítés, fotókiállítás, szájharmonika kiállítás és vásár, valamint éjszakai örömzene, „jam session” a fesztivál résztvevőivel.

Információ:
www.szajharmonika.hu
www.harmonica.hu


Koncertek novemberben
2008-10-30 | koncertajánló


Benkő Zsolt & Garda Zsuzsa
2008. november 08. – Budapest, Nothin’ But The Blues Pub
2008. november 29. – Budapest, Nothin’ But The Blues Pub

Blues B.R.Others Show
2008. november 21. – Budapest, Old Man’s Music Pub
2008. november 29. – Budapest, Jam Pub

Blues Bell
2008. november 22. – Szeged, Milleniumi Kávézó

The BLUESBERRY Band
2008. november 21. – Veszprém, Várkert
2008. november 28. – Székesfehérvár, Petőfi Mozi Music Pub

Boll Weevil Folk Blues Gang
2008. november 04. – Budapest, Bonyai Étterem
2008. november 20. – Budapest, Zöld Macska

Boogie Woogie Show
2008. november 25. – Budapest, Cafe Martinelli
4 zongora, 1 dob
Zongoristák: Kovács Erik, Nemes Zoltán, Nagy Szabolcs, Bacsa Gyula
Dob: Mezőfi István

Borsodi Blue
2008. november 08. – Zenta, Mojo Blues Fest

Bőrgyári Capriccio
2008. november 7. – Budapest, Josefina Blues Bell
2008. november 8. – Budapest, Fészek Klub
2008. november 28. – Budapest, Gödör Klub - XI. Blues Patika Jamboree

Ferenczi György és a Rackajam
2008. november 05. – Budapest, Új Színház - Ferenczi György 40 éves születésnapi koncertje

Hobo
2008. november 04. - Csavargók Tízparancsolata - Sepsiszentgyörgy
2008. november 05. - Csavargók Tízparancsolata - Marosvásárhelyi Filmfesztivál
2008. november 06. - Csavargók Tízparancsolata - Sepsiszentgyörgy
2008. november 07. - Csavargók Tízparancsolata - Sepsiszentgyörgy
2008. november 21. - Csavargók Tízparancsolata – Pécs, Művészetek Háza
2008. november 28. - Tudod, hogy nincs bocsánat - Káposztásmegyer, Babits Gimnázium

Jambalaya
2008. november 02. – Budapest, Gödör Klub + Marosi Zoltán
2008. november 22. – Budapest, Rekettyés Túristaház
2008. november 27. - Budapest, Cafe Martinelli + Pély Barnabás

Little G. Weevil
2008. november 14. - Budapest, New Brooklyn Pub
2008. november 25. – Budapest, Szimpla Kert

Little G. Weevil & Horváth Misi
2008. november 06. – Budapest, Szimpla Kávézó
2008. november 08. – Budapest, Jelen Pub
2008. november 11. – Budapest, RS9 Pince Club
2008. november 22. – Lábatlan, Toborzó Kávézó

Little G. Weevil & Pribojszki Mátyás
2008. november 07. – Szeged, Híd Bisztró

Little G. Weevil Trio
2008. november 21. – Szekszárd, Húsvasaló Pub

Musical Trips
2008. november 02. – Budapest, Szimpla Kert
2008. november 29. – Budapest, Szilvuplé

Musical Trips & Little G. Weevil
2008. november 28. – Tarján, Öreg Favágó Kocsma

Nemes Zoltán & Horváth Misi
2008. november 15. – Budapest, New Brooklyn Pub

Ölveti Blues Band
2008. november 08. – Miskolc, Grizzly Music Pub

Özséb
2008. november 14. - Budapest, Zöld Macska Diákpince + Bornemissza Ádám és Vas Zoli

Rambling Blues Trió
2008. november 07. – Villány, Gere Hotel
2008. november 08. – Villány, Gere Hotel
2008. november 13. – Szeged, Milleniumi Kávézó
2008. november 15. – Villány, Gere Hotel
2008. november 18. – Szeged, Jazz Kocsma

S-modell
2008. november 08. – Budapest, Téglagyári Megálló
2008. november 25. – Veszprém, Veszprém Pannon Egyetem – Kultúrpince
2008. november 29. – Budapest, Fészek Klub

Sonny & Horváth Misi
2008. november 18. – Budapest, Szimpla Kert
2008. november 20. – Budapest, Nothin' But The Blues Pub

Török Ádám
2008. november 21. – Szentendre, Rodin Cafe

Török Ádám és a Mini
2008. november 07. – Budapest, Josefina Blues Bell
2008. november 08. – Szeged, Blues- és Rocklegendák Fesztivál
2008. november 14. – Budapest, Orczy Kert
2008. november 15. – Budapest, Bemrockpart
2008. november 22. – Budapest, Old Man's Music Pub
2008. november 28. – Miskolc, Grizzly Music Pub

Vaszoli & Halper
2008. november 03. – Budapest, Picasso Point

Turista


Szól még a Johnny Guitar..... de szól ám!
2008-10-29 | kritika


Szeretem.
Újra és újra bizonyított a tétel számomra, miszerint az élő zene, a zene maga.
Ül előttem egy öregember, hosszú (amúgy is) fehér haja a vállára omlik, szeme általában csukva van, vagy csak résnyire nyitva. Alig néz fel. Testén 64 évének teljes történetét hurcolja. Görnyedt háta zárójelbe fogja a híres gitárt. Ki hinné, hogy ezt az embert kölyökkorában esetleg White Tornado-nak hívták?

Ahogy kibotorkált a színpadra, annyi mindent gondol az ember. Talán szánalom (hogy eljárt az idő), düh (mit tettek ezzel az emberrel?), végtelen tisztelet (negyven évig a színpadon), félelem (Jézus, mi lesz ebből?). Bevillannak képek a saját - szintén nem rövid - sztorimból. Megüt - mint oly' sokszor már. Mindez három másodperc összesen.

Aztán elhangzik a "a one, a two, a three, a four", megreccsen az
Erlewine Laser, lesújt a dobverő és elszállt minden más, csak a pokoli erő vág agyon. Hihetetlen kontraszt, a szememben a visszavertek és dobhártyámat felpróbáló hang. Ugyanabban a pillanatban el is tűnik az ellentmondás, minden a helyére kerül.

A színpadon Johnny Winter, kezében gitárjával és teljesen függetlenül a látottaktól egyértelmű, hogy a világ egyik legnagyobb muzsikusa ül előttem.

Iszonyú erővel szól az autentikus rákkenróóól. Nem hangos, nem agresszív. Egyszerűen nagyon erős, ellentmondást nem tűrő, elsöprő, vitathatatlan. Olyan, mint amikor 202 cm magas apám öt éves koromban megszorította a kezemet, hogy megvédjen valamitől.

Nos, ez a hang is megvéd.

Amit látunk, és amit hallunk tökéletes ellentmondásban áll egymással, azonban ez csak agyunk hülye, racionális és egyben teljesen alkalmatlan működéséből adódó (neuron)zaj.

Amúgy persze minden a helyén van. Autentikus texas blues szól, egy kiváló bandával.
Ahogy odaállok fényképezni a "fiatalember" elé, homlokon vág a backline erősítőből áradó földöntúli erő. Ezt nem lehet a hangfalakból hallani, ezt két méterről kell érezni. Nemcsak erős hang ez, hanem sok minden más is. A Music Man erősítőből kiömlik az Ő 40 évének története, az austini Six Street hangulata, a rockzene múltja, jelene és jövője, annak teljes szépségében, a jelen pillanat varázsa és még ki tudja, mi minden. Megfoghatatlan, lehengerlő érzés, olyan, amelyet minden nap akar az ember, újra és újra.

Páncélomat rám adták, amely megvéd a világ gyarlóságaitól, amely csak a valódi dolgokat engedi át, az igaztalan, hamis, műanyag dolgok hangtalan puffanással hullanak le rólam. Két méterről süt a pasi aurája. Innentől jó nekem.

Kb. ez történt a Johnny Winter koncert első tizenöt másodpercében, 2008.10.27-én, Budapesten, a Petőfi Csarnokban, a Mafioso Concerts jóvoltából.

Itt abba is lehetne hagyni az írást, mert a többi (ami jön) már nem mond el túl sokat az elkövetkezőkről.

Johnny Winterről korábban írtam itt, de itt is olvasható egy kiváló cikk.

Ahogy elnézem ezt az embert, persze csukott szemmel, pont az ellenkezőjét érzékelem a látottaknak. A görnyedt hát helyébe a karikába hajlott lendület hallható.
Micsoda dolog lett volna ezt az alakot látni mondjuk 1969-70-ben! Nem tehettem és ez örökre hiányozni fog már.

De most itt van és sorban tolja a blues-okat és a rákkenróóóólt. Sodró, erős, beleáll a bugi az ember lábába.

A közönség ül, amit nem is igazán értek. Ha valaki odamenne a színpadhoz bugizni, az ork-ok azonnal leültetik. Ezt tényleg nem értem. Biztosan van ennek is valamilyen sztorija, csak hát nehéz ezt nekem megmagyarázni.

A banda jól nyomja, bizony.

Dobon Tony Beard, a basszer Scott Spray, a másodgitáros szerepét egy-két dal erejéig Paul Nelson tölti be. Jó kis banda.

Sajnos rövid koncert ez. Felcsendül (vazze, itt nem cseng semmi…) a Johnny Guitar, az It’s All Over Now és már vége is. Ez baj.

Nagy-nagy respect ennek az embernek.
Így gondolja ezt az a két tizenéves is, aki kifelé menet a Pecsa melletti trafóház oldaláról menti meg e koncert plakátját. Jó ezt látni. Így tettem anno én is. …és így fog tenni az unokám is.
Nincs is kedvem máshoz már, mint hazamenni és megírni ezt a cikket. Közben megnézek száz videót, meghallgatok számokat és sosem felejtem el a mai estét.
Köszönöm.

Bessenyei László
A szerző a Rákkenróóóól, EOX The Selector blogja oldal szerkesztője. „Főleg zenéről, főleg élőben, főleg saját képekkel. Blues, bluesrock, rock és heavy.”


Tom White és Barátai: Trnava 2008
2008-10-25 | kritika


Tom White és csapata az utolsó, két éve megjelent Get It Right! című lemezük óta stílusváltáson esett át. Műsoruk teljesen átalakult, jelenleg a fiúk rockabilly-t játszanak. Nem mellékesen a banda neve Tom White Harp User-ről Tom White és Barátaira változott.
A zenekart az énekes-szájharmónikás Fehér Tamás 2000-ben alapította. Kezdetben műsorukat country blues, chicago blues és west coast szerzemények feldolgozásai alkották. Első hanganyaguk 2004-ben Big Tits címmel jelent meg, a dalok Szolnokon, néhány óra alatt kerültek rögzítésre. Második lemezük, a Get It Right! megjelenését már komolyabb előmunkálatok előzték meg. Az eredmény egy húzós, tempós számokat tartalmazó korong.
Közben koncert programjukban megjelentek a rockabilly nóták, a tavalyi évben rögzített Tom White And His Rockabilly Friends című demójukat már teljes egészében a „lázadó” zenének szentelték.
Koncertjeiken showszerűen mutatják be az egyik legsikeresebb neo rockabilly banda, a Stray Cats munkásságát, kiegészítve Brian Setzer, Gene Vincent, Carl Perkins és Jerry Lee Lewis nótákkal. Állandó vendégeik a kisebb kluboknak, nagyobb fesztiváloknak, majd valamennyi motoros találkozónak, felléptek a ceglédi Laska Fesztiválon, a Hungaroringen, a Szigeten, a kapolcsi Művészetek Völgye Fesztiválon és a Blues Patika Jamboree-n is. Külföldre, Ausztriába és Szlovákiába is eljutottak, a tavalyi évben a világhírű Trnava-i Dobro Fest-re egyedüli magyar fellépőként kaptak meghívást.
Új anyaguk, a Trnava 2008 című DVD 2008. július 25-én a Trnava Fest-en adott koncertjüket tartalmazza. A DVD-n kilenc nóta található, melyet a helyi TV stáb rögzített. A kép hibátlan, több kamerával került felvételre. Sajnos a hangfelvétel nem sikerült ennyire jól, de ennek ellenére is átjön a zenekarban rejlő erő, dinamizmus és érzés.
Tom külsőségekben is magán hordja a rockabilly szubkultúra stílusjegyeit: pompadour frizura, színes ingek és övcsatok. Mindemellett technikás szájharmonikás és nagyszerű frontember. A gitáros Motyovszki „Motyó” László játéka izgalmas, a ritmusszekció tagjai, a nagybőgős Sárközi-Béni „Zsoccer” Zsolt és a dobos Kiss „Little Tom” Tamás tökéletesen ellátják feladatukat.
A DVD-n extraként megtalálható a Please Don’t Touch videóklipje, valamint fotóalbum is. A fiúk jövő év tavaszára saját szerzeményekből álló album megjelentetését tervezik.

Szerzői kiadás, 2008

Pampalini


20 év blues
2008-10-21 | koncertajánló


Jubileumi Faktor Blues Band koncert
Hódmezővásárhely, Tiszti Klub
2008. október 25. 21 óra


2008. október 25-én tartja a 20. születésnapi koncertjét a Faktor Blues Band. Ez alkalommal számos régi tag is zenélni fog, de a fiúk játszani fognak a most elkészült Menekültek Klubja című CD-jükről is.
1988 őszén találkozott egymással Hódmezővásárhelyen Horváth Attila (Atya) és Béni István (Egér), de akkor még nem lehetett előre látni, hogy ez a páros ilyen sokáig fog együtt dolgozni. Öt dobos, három gitáros, és két szájharmonikás kellett ahhoz, hogy hat évvel ezelőtt kialakuljon a jelenlegi formáció.
Atya és Egér a kezdetektől fogva töretlen lelkesedéssel dolgoznak együtt, mint szerzőpáros, és elhivatottan írták saját dalaikat, ihletet merítve a jelenleg is aktív blues zenészek lelkesedéséből, de a hagyományokat szem előtt tartva. A szövegek sajátos, de mégis ismerős életérzéseket tükröznek, komolyabb vagy könnyedebb köntösben.
1993-ban érett meg az első hanganyag First Faktor címmel. Ekkoriban bejárták az országot, és rengeteg fellépéssel népszerűsítették a saját dalaikat. A legnevesebb fesztiváloktól kezdve, a legeldugottabb blueskocsmákig szinte mindenhol felléptek, legtöbbször zajos sikert aratva. 1996-ban elkészült az Öregedő Blues című album, ez már egy újabb hangzásvilágot tükrözött. A rockos megszólalás kiegészült visszafogottabb blues hangulattal. A 90-es évek vége felé visszaesett az élő blueszene iránti kereslet, így ez a kevesebb fellépés más jellegű formációk felé adott nyitási lehetőséget. A zenekar minden tagja próbálkozott újabb és újabb zenei formációkkal, de eközben a Faktor ugyanúgy megmaradt.
2002-ben új album készült, Blues minden kilométerkőnél címmel. Ekkor állt össze a zenekar jelenlegi formációja:

Béni István - gitár, ének (1988)
Horváth Attila – basszusgitár (1988)
Radics Ferenc – szájharmonika (1996)
Simon Krisztán - dob (2002)

Az új anyaggal párhuzamosan a zenekar uplugged műsorral is készült, sok helyen - főleg kis kocsmákban - így léptek fel. A zenekar egyre érettebb, összeszokottabb lett, és mind zeneileg, mind a koncertrutint illetően sokat fejlődött. Nagyon lendületes, profin megszólaló koncerteket adnak, a saját dalokból álló műsoruk igazi csemege a rock-blues kedvelőinek. A most 20 éves zenekar a Jubileumi koncertre időzítette a Menekültek klubja című album bemutatóját. Sajnos erre a lemezre is 6 évet kellett várni (mint az előzőre), de ez meg fog változni, mivel már készülőben van egy akusztikus hangzású lemezanyag, melynek érdekessége, hogy bendzsó, mandolin és más autentikus hangszerek is szerepet kapnak az albumon. Ebből a mostani lemezen is hallható némi ízelítő.
A Faktor Blues Band bebizonyította, hogy a blues olyan műfaj, ami bárhol megtalálja magának az őt szerető embereket, és igazi értékeket teremt a sok csiricsáré popcsillag között.


Zenével a háborúk ellen
2008-10-20 | hír


A hónap elején a német Ruf Records gondozásában Rich Man’s War: New Blues & Roots Songs Of Peace And Protest címmel tizenkét előadó egy-egy dalát tartalmazó CD jelent meg. A lemezzel a készítői a zene által békésen tiltakoznak a háborúk ellen, egyben válasz azokra a kritikákra is, melyekben azt fogalmazták meg, hogy napjaink blues zenéje semmi komoly tartalommal nem rendelkezik.
A CD-t a Blues Revue szerkesztője, Kenneth Bays állította össze, híres és kevésbé ismert blues zenészek dalaiból.

Számcímek:
1. Bob Brozman - Follow The Money
2. Guitar Shorty - We The People
3. Norman & Nancy Blake - Don't Be Afraid Of The Neo-Cons
4. Matthew Skoller Band - Handful Of People
5. David Evans - Bring The Boys Back Home
6. Candye Kane - Jesus And Mohammed
7. Charlie Wood & The New Memphis Underground - You Don't Really Wanna Know
8. Pat Boyack Band - Mr. Wesola's Lucky Number Dream Book Part II
9. Roy Zimmerman - Chickenhawk
10. Michael Hill - Fear Itself
11. Eddy "The Chief" Clearwater - A Time For Peace
12. Doug MacLeod - Dubb's Talkin Politician Blues


Pampalini


Hobo pécsi előadói estjei
2008-10-17 | koncertajánló


Kulturális sorozatot rendeznek Hobo előadói estjeiből Pécsen, a Művészetek és Irodalom Házában.

Az előadások:
2008. október 25.: Jim Morrison - Amerikai ima
2008. november 21.: Csavargók Tízparancsolata
2008. december 20.: Tom Waits - Rómeó Vérzik
2009. január 24.: Rolling Stones - Adj menedéket!
2009. február 14.: Ifjúsági Ház - Hobo Blues Band (64 éves Hobo)


Regény Berta Zsolttól
2008-10-14 | hír


A Jimi Hendrix Memorial basszusgitárosának, Berta Zsoltnak Jancsiszög című regényét a tervek szerint a Magyar Napló Kiadó fogja megjelentetni. A szerző nyomdai költségek előteremtése érdekében a közelmúltban koncertet adott „A Brigád” néven barátaival, Bornemissza Ádámmal és Szagán Györggyel. Lehetőség van a könyv előjegyzésére, mellyel „egyrészt megóvod magad a csalódástól, hogy elkapkodták előled, másrészt pénzeddel nagymértékben segíted a könyv őszi megjelenését”.
A könyvbe a szerző honlapján beleolvashattok, illetve az előjegyzéssel kapcsolatos információkat is megtaláljátok.
Zsolt tervezi továbbá egy honlap, a Magyar Önéletrajzi Lexikon létrehozását, ahova mindenki feltölthetné önéletrajzát, azt ott szerkeszthetné, továbbírhatná akár élete végéig.

Pampalini


Johnny Winter először Magyarországon
2008-10-11 | koncertajánló


2008. október 27.
Budapest, Petőfi Csarnok

Előzenekar: Little G. Weevil


Johnny Winter személyében az egyik legnagyobb élő fehér blues gitárost köszönthetjük 2008. október 27-én a budapesti Petőfi Csarnok színpadán.
Az albínó muzsikus John Dawson Winter néven 1944. február 23-án látta meg a napvilágot a texasi Beamonth-ban. Édesapja nagy zenerajongó volt, gyakran énekelt a helyi barbershop kvartettben.
Johnny első hangszere egy bendzsó volt, majd zongorázni tanult, de már gyerekkorában is leginkább a gitár foglalkoztatta. A két évvel fiatalabb öccsével, Edgar-ral - aki zongorán és szaxofonon játszott - tizennégy évesen alapította meg az első zenekarát a Johnny And The Jammers-t. Huszonévesen ismert session muzsikussá vált, játszott B.B. King-gel, Walter „Shakey” Horton-nal, Pinetop Perkins-szel és James Cotton-nal. Első kislemeze Texas Guitar Slim néven jelent meg. 1967-ben létrehozta saját trióját Tommy Shannon basszusgitárossal és John Turner dobossal. Bemutatkozásukra a Fillmore East színpadán került sor. Winter-t ekkor már a rockzene legújabb szupersztárjaként reklámozták. Bemutatkozó albuma 1968-ban jelent meg Johnny Winter címmel. Az LP-t a fehér blues egyik alapművének tekinthetjük. Következő sikere a korai felvételeit tartalmazó The Progressive Blues Experiment volt, melyet a Liberty adott ki. Az 1970-ben megjelent Johnny Winter And című albummal rock-os irányt vettek, azonban a szélesebb közönség részére ez a korong tette ismerté Johnny nevét.
A New Musical Express 1974-ben minden idők 100 legjobb rock lemeze közé sorolta az alkotást, és Angliában bekerült a Top 30-ba.
A 70-es évek elején közel másfél évre teljesen eltűnt a rajongók elől, elvonó terápián vett részt, mivel a kábítószer rabjává vált.
1977-ben kezdődött közös munkája gyerekkori példaképével, Muddy Waters-szel. Első közös lemezük a Nothin’ But The Blues címet viselte. Az albumon Muddy Waters zenekarának tagjai szerepeltek, egy dal kivételével (Walkin’ Thru The Park) Johnny Winter darabokat adtak elő. Ezt követően Winter Muddy lemezeinek produceri feladatait látta el, valamint gitárosként nemcsak a lemezeken, hanem a koncerteken is besegített. Ekkor jelentek meg a Hard Again, I’m Ready, Muddy „Mississippi” Waters Live és King Bee című lemezek.
A sikeres időszak ellenére, a nyolcvanas évek elejére lemezszerződés nélkül maradt, mely időszakot 1984-ben az Alligator Records-szal kötött megállapodás szakította meg. A chicagó-i lemezkiadónál három lemezt jelentetett meg, melyek közül a Guitar Slinger és a Serious Business albumokat Grammy-díjra jelölték, de minőségben (a) The Third Degree című korong sem maradt el az előző két kiadványtól.
A kilencvenes években sorra jelennek meg albumai és közreműködik John Lee Hooker Mr. Lucky című lemezén is.
Az új évezred is tartogat sikereket a számára, a 2004-ben megjelent I’m A Bluesman című lemezét Grammy-díjra jelölték, a rákövetkező évben munkásságának elismeréseként – testvérével, Edgar-ral együtt - beválasztották Texas állam „Walk Of Fame” tagjainak sorába.
Nem feledkezhetünk meg a Breakin’ It Up, Breakin’ Down Up album idei Blues Music Awards Historical Album Of The Year címéről sem. A felvétel Muddy Waters Hard Again című albumának koncertkörútján 1977-ben került rögzítésre, Muddy-t vendégként Johnny Winter és a szájharmonikás James Cotton kísérte, de olyan zenészek is közreműködtek, mint Bob Margolin (gitár), Charles Calmese (basszusgitár), Willie ‘Big Eyes’ Smith (dob) és Pinetop Perkins (zongora).
Johnny Winter hazánkba az olaszországi koncertet követően érkezik, a hírek szerint sajnos 45 percnél többet már nem szokott játszani.
Az előzenekar szerepét Little G. Weevil tölti be, akinek az idén tavasszal magánkiadásban megjelent Southern Experience című lemezét jövő év elején az amerikai King Mojo Records is megjelenteti.

Ajánlott albumok:
Johnny Winter
The Progressive Blues Experiment
Nothin’ But The Blues
Guitar Slinger
Serious Business
I’m A Bluesman


Pampalini


Az amerikai zene gyökerei a Repeta Sarokban
2008-10-10 | koncertajánló


Shout & Holler – az amerikai zene gyökerei
2008. október 18.
Budapest, Repeta Sarok


Program:
Zoltan Gluck (flatpick blues és banjo)
Rockin' Chair (akusztikus chicago blues, soul)
Mookie Brando and The Second Cousins (rock 'n' roll, country)
The Last Drops (barn rock …)

Az estet a Rockin’ Chair zenekar tagjai szervezték, a fellépők az amerikai zene gyökereit képviselik. Flatpick blues és banjo műsor indítja az estét, majd blues, country és roadhouse rock'n'roll zenekarok követik egymást.

Fergetges, táncos bulira van kilátás!

Pampalini


Christian Dozzler: The Blues And A Half
2008-10-08 | kritika


Ha korábban Christian Dozzler neve szóba került, akkor a hazai Palermo Boogie Gang neve is beugrott, hiszen mindketten hasonló módon közelítettek a blues-hoz, a repertoárjuk pedig az archaikus country blues-tól, a modern nagyvárosi blues-on át, a louisianai zydeco-ig terjedt.
Azóta a Palermo feloszlott (az utóbbi időben újra együtt zenélnek), míg Christian 2000-ben az Egyesült Államokba költözött és „meghódította” a világot.
Az ausztriai zenész 1958. szeptember 22-én Bécsben született, zenész családban. 5 éves korától klasszikus zongoraleckéket vett, majd 13 éves korában - miután a rádióban boogie-woogie-t hallott - blues-ra és boogie-woogie-ra váltott. 1976-ban megalapította első bandáját, a Backyard Bluesband-et, majd 1981-től hivatásos zenész lett. Ekkor már gitározott és harmonikázott is.
„Két méter Blues” Úr (ezt a becenevet a magassága miatt kapta) 1984-től 1993-ig a Mojo Blues Band meghatározó személyisége volt. Ezekben az években számtalan stílust elsajátított, és sok amerikai blues előadóművésszel zenélt együtt, pl.: Champion Jack Dupree és Magic Slim.
1993 és 2000 között saját csapatával, a Blues Wave-vel dolgozott, stílusuk a Chicago-blues-tól, a boogie-woogie-ig, a rhythm & blues-tól a swamp blues-ig és a zydeco-ig terjedt. Az évek során azonban a zenéjükben egyre meghatározóbb lett a louisianai zene.
2000 májusában az Államokba költözött, majd két éven keresztül Larry Garner-rel, a louisianai blues zenésszel turnézott világszerte.
2003-ban megjelenik az All Alone And Blue CD-je, 2008-ban pedig (a) The Blues And Half korongja lát napvilágot, olyan zenészek közreműködésével, mint Anson Funderburgh, Mike Morgan, Jim Suhler és Hash Brown.
Az Excuse Me Guys című slide gitáros szerzeménnyel indít a korong, amiben Dozzler harmonikázik. De a „Két méter Blues” Úr a lemezen még énekel, zongorázik és Hammond B3-on is játszik.
A Just A Stranger New Orleans-i hatásokat mutat, a Closest Friend egy lassúbb blues Christian Dozzler barrelhouse zongora-, valamint Jim Suhler gitárjátékával.
A Keep On Playing The Blues-ban Hammond B3 (is) szerepel, csakúgy, mint a Three Shades Of Blue-ban.
A You’re My Medicine-ben Otis Spann idéződik meg, míg a C’Mon Joe-t Louis Jordan szelleme lengi körbe.
Már-már kezdeném hiányolni az elmaradhatatlan zydeco nótát, de a korong második felében megjön ez is (If I Could Dance). Az albumot a szívfacsaró Golden Sunday zárja.
Az évek során Christian Dozzler számos díjat kapott, Ausztriában a "Blues Artist Of The Year" és a "Best Blues CD Of The Year" címeket nyerte el, Franciaországban pedig a "Best European Blues Artist" és a "Best European Blues Singer" címekre jelölték.
Ma már leginkább szólistaként lép fel az Atlanti-óceán mindkét partján, és legjobban Hans W. Ewert (német zenei újságíró) szavai jellemzik: „Ez az a blues, amely nem csak mély érzelmeket, hanem hitelességet is tükröz.”

BluesWave-Records, 2008

Turista


Klubnapot tart a Radics Béla Emléktársaság
2008-10-07 | koncertajánló


CLUB ’68 – IM RADICS BÉLA
2008. október 24.
Budapest, József Attila Művelődési Központ


Program:
18 órától: a Radics Béla Emléktársaság ülése

20 órától: folytatódik a népszerű rock-történeti sorozat: II. rész – a magyar blues-rock történetének felejthetetlen pillanatai, „rock-ikonok Pannon földön”

21:30 órától:
Élőzene - Műkedvelők, Tűzkerék xT (A „Királyi madár”-tól a „Szólíts meg vándor!”-ig)

A Radics Béla Emléktársaság legutóbbi taggyűlésén Tárász József lemondott elnöki tisztéről. A jelenlévő tagság szavazatai alapján az új vezetőség a következő személyekből állt fel:
elnök - László András, helyettes – Dr. Molnár György, titkár - Sárkány Ferenc.

Pampalini


Mississippi Delta Blues Fesztivál először hazánkban
2008-10-04 | koncertajánló


I. Mississippi Delta Blues Fesztivál
2008. október 16. 19:00 - Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
2008. október 17. 20:00 - Pécs, Ifjúsági Központ, Ifjúsági Ház


A Blues Patika szervezésében megvalósuló fesztiválok, több mint tíz éve, mindig új koncepcióval terjesztik a blues igéjét, országon innen és azon is túl.

Ebben az évben visszanyúlnak a gyökerekhez, Magyarországon elsőként, kelet-európában is egyedülálló kezdeményezésként indítják útjára a Mississippi Delta Blues Fesztivált. Kiengedik a palackból az ősi blues szellemét, egy egész estén át tartó, vidám és féktelen blues partival.

Delta Blues

A Mississippi Delta vidéke a déli blues őshazája, melynek stílusát olyan nevek fémjelzik, mint az atya Robert Johnson, aki a legenda szerint eladta a lelkét az ördögnek a blues titkaiért cserében a 66-os út (Crossroads 66) kereszteződésében. Ő volt aztán az első, akinek saját szerzeményeit a kor csúcstechnikájának számító fonográf tekercseire rögzítették.

A delta blues alapjai a munkadal, a gospel és a spirituálé. A zene elhagyva a felszentelt falak idealizált környezetét, az utca kövén élő sajátos szlenggel, ritmussal keveredve új, hangszerekkel kiegészült formát öltött. Hangszerei: gitár, banjo, harmonika, jug, mandolin, hegedű, doromb, washboard, fazekak, konzerves dobozok, pléh vödörbe szúrt bot felhúrozva váltotta ki a bőgőt.
A megváltozott muzsika a hétköznapi élet mondanivalóját rikkancsként hirdette. Világgá kiáltotta a szerelmet, a bánatot, a napi politikát kifigurázva a való világ gyarlóságait.

Kezdetekben szórakoztató műfajként terjedt a blues, családi partikon, barbeque korcsmákban, börtönben, borbélyműhelyekben, temetéseken.
A féktelen szórakoztatás fickós előadói gyakran vetélkedtek hangszereiken, heccelő versek segítségével (ez utóbbi Dirty Dozenként ismeretes, és a mai rap alapját képezi).

Program

A rendezvény egész estés igazi blues feelinget ígér a 20-as évek zenéinek és divatjának bemutatásával. A fellépők a hazai delta bluesélet specialistái, a legjobb zenekarok frontemberei közül kerültek ki.

2008. október 16. - Dunaújváros
Besenyei Csaba - harmonika
Crow – ritmus
Csonka Walter – ének
Fekete Jenő – gitár, ének
Frankie Látó - hegedű
Long Tall Sonny – ének, gitár
Oláh Andor- harmonika
Pásztor Jani – gitár
Szabó Tamás – harmonika

2008. október 17. - Pécs
Besenyei Csaba - harmonika
Crow – ritmus
Csonka Walter – ének
Frankie Látó - hegedű
Long Tall Sonny – ének, gitár
Nemes Zoltán – ének, zongora
Oláh Andor - harmonika
Pásztor Jani – gitár
Szabó Tamás – harmonika


III. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál
2007-10-28 | koncertajánló


III. NEMZETKÖZI SZÁJHARMONIKA FESZTIVÁL
November 10. (szombat)
Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, (VII. Almássy tér 6.)

Több mint egy évtized elteltével, 2005 őszén újra megrendezésre került Budapesten a Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál, amely óriási sikerének köszönhetően folytatódott 2006. novemberében és természetesen idén ismét megrendezik, immáron a III. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivált, november 10-én, az Almássy téri Szabadidőközpontban.

A rendezvény célja, hogy alkalmat adjon a hangszer szerelmeseinek, hogy élőben is meggyőződjenek a szájharmonika sokszínűségéről és rendkívül széles körű használatáról, zenei stílusoktól függetlenül. Természetesen nem titkolt szándéka a fesztiválnak, hogy népszerűsítse a hangszert és magát az élőzenét.

A III. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál délután 16 órai kezdettel várja az érdeklődőket, fotókiállítással, múlt századi és kortárs szájharmonika kiállítással és vásárral, hangszerbemutatókkal, valamint filmvetítésekkel.
Az este 18 órai kezdettel induló fergeteges koncerteken elsőként a 12 fős, fiatalokból álló szombathelyi “West Wind Harmonica Band” lép színpadra, akik népszerű, ismert slágerek feldolgozásaival szórakoztatják a nagyérdeműt. 19 órától Ferenczi György Rackajam formációjának egyedi zenéjét hallgathatja a közönség. 20 órától kezd a francia “GREG ZLAP and Eric Starczan” duó Párizsból. Greg Zlap (Greg Szlapczynski) a kortárs szájharmonikázás egyik kiemelkedő alakja. Világszerte ismert és elismert szájharmonikás, aki az elmúlt tíz évben 5 lemezt készített, különböző formációkban. Játéka rendkívül változatos és izgalmas, műfaji korlátok nélküli. Szájharmonikázásában felfedezhetünk tipikus francia zenei elemeket, valamint kellemes jazzes melódiákat is. Greg Zlap előadását követően Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás és Fórizs Balázs közös, “meglepetés-produkciója” a „Secret Room” lesz látható, hallható…
Este 21 órai kezdettel egy igazán archaikus, tradicionális bluest játszó csapat, a “CRAZY HAMBONES” műsorát élvezhetik majd. A zenekar szájharmonikása az amerikai Henry Heggen, aki a legendás Have Mercy zenekar oszlopos tagja volt hosszú éveken keresztül.
Az idei fesztivál legnagyobb sztárja kétségtelenül a hangszer többszörös világbajnoka, “CARLOS DEL JUNCO”, aki zenekarával 22 órai kezdettel lép színpadra. Carlos Del Junco Kubában született, majd később Kanadába költözött és ott vált népszerűvé. Az elmúlt tizenöt esztendőben végigturnézta egész Kanadát, az USA-t és Európa számos országát. Hazánkba most látogat először! Zenei stílusa nélkülözi a műfaji korlátokat, így a varázslatos kubai dallamoktól, a jazz-es elemeken túl a swing és a blues is fellelhető rendkívül egyedi szájharmonika játékában. Carlos eddig hat nagylemezt készített, valamint kilencszer(!) kapta meg az “év legjobb szájharmonikása díjat”, a Maple Blues Awards-ot.
A fesztivál késő esti időpontja is tartogat még meglepetést, hiszen a Pribojszki Mátyás Band vendége lesz Írországból “IAN SANDS”, aki a west-coast szájharmonikázás rejtelmeibe vezeti be a kedves közönséget, a vidám boogie-woogie-tól, a kellemes lüktetésű shuffle-ig.

A fesztivál idei koncertmenüje is igazi zenei csemege, hiszen keverednek a különböző zenei műfajok, a folk, a blues, a jazz, a rock, a funky valamint a soul és a világzene, melyekben természetesen a főszereplő maga a csodálatos instrument, a szájharmonika.

További információ:
Pribojszki Mátyás: 06-70/250-6146
www.harmonica.hu/festival 

Turista


Koko Taylor: I Got What It Takes
2007-10-23 | kritika


Az eddigi kritikáimat átfutva tudatosult bennem a tény, bizony kevés női előadóval foglalkoztam eddig. Nosza, jöjjön a blues Királynője Koko Taylor.
Szegény családból származik Cora Walton, aki 1935. szeptember 28-án született Memphis Tennesseben. Neve nem később felvett művésznév, hanem becenév, mivel imádta a csokoládét.
Tizenegy éves korától árva, alig múlt tizenöt éves, amikor már gospeleket énekelt a helyi templomi kórusban. Kamaszként élőben hallgathatta Big Mama Thorton-t és Bessie Smith-et, de nagy hatással volt rá Muddy Waters, Howlin’ Wolf és Sonny Boy Williamson is.
Tizennyolc évesen leendő férjével, Robert „Pops” Taylorral közösen Chicago-ba költöztek munkát keresni. Kezdetben takarítónő volt, de éjszakánként és hétvégenként a klubokat járták.
1962-ben következett be a nagy áttörés, amikor egy előadása után Willie Dixon hozzálépett, és a következőket mondta: „Istenem, soha nem hallottam még nőt bluest énekelni úgy, ahogy te énekled! Nagyon sok férfi blues énekes van, de kevés nő. Ez kell manapság a világnak, egy olyan nő, mint te vagy, és a te hangod.”. Hamarosan szerződést is szerzett a Chess lemezkiadónál, majd néhány dalt írt is neki, többek közt a Wang Dang Doddle-t.
1975-ben szerződtette le az Alligator lemezkiadó, a mai napig itt is készíti a lemezeit.
Számtalan díjat begyűjtött eddigi pályafutása alatt: W.C. Handy díjak, Grammy-díjak, „Év legendája” díjat adományoztak neki, 1993. március 3-án „Koko Taylor Nap”-ot rendeztek Chicago-ban, sőt 1998-ban megkapta „Az év Chicago-i Nője” címet is.
Játszott David Lynch Wild At Heart című fimjében, de szerepelt a Mercury Rising és a Blues Brothers 2000 filmekben is.
2003 év végén betegeskedett, a barátai már a legrosszabbtól is tartottak, de mindannyiunk örömére felépült, és elkészítette a remek visszatérő albumát, a találó című Old School-t.
Az első Alligator-nál készített albuma a I Got What It Takes. 11 dal, saját szerzemények és feldolgozások vegyesen. 11 remek Chicago Blues szerzemény, keményen, érdesen. A számok jó része középtempós, a hangzást Abb Lock szaxofonjátéka és Bill Heid billentyűsjátéka színesíti, a gitárokat Mighty Joe Young és Sammy Lawhorn kezeli, de a főszereplő kétségkívül Koko Taylor, s tüzes, szenvedélyes előadásmódja.
Számos kedvenc szerzeményem található ezen a lemezen pl.: Mama, He Treats Your Daughter Mean, Honkey Tonkey, Find A Fool.
Aki megszerette e hangzást, és ezen előadót annak ajánlom további lemezeit: From The Heart Of A Woman, Queen Of The Blues, An Audience With The Queen, Jump For Joy, csalódni ígérem nem fognak!

Alligator, 1975

Turista



A pécsi blues kocsma mozgalom története
2007-10-18 | hír


Írta: Fekete Kálmán, a PMD alapítója

40 évvel ezelőtt
1967-ben a pécsi Széchenyi Gimnázium helikoni Blue Sunshine zenekarának basszusgitárosa lettem, az akkori zenekarvezető: Szabó Árpád énekelt és tangóharmonikán játszott. Ebben a felállásban egyaránt játszottunk akkori olasz táncdalokat és pl. a Chicago együttes világhírű I’m A Man c. számát.

1968-ban basszusgitárosként – és egy-két számban énekesként – léptem be a Jam együttesbe, ahol Tátrai Stoni Antal – énekes-gitáros volt a frontember. Saját, magyar nyelvű számommal indultunk az akkori Ki-Mit-Tud Baranya megyei döntőjén, de nem jutottunk tovább…

Wamp – 20 éve
1987. szeptemberében Schützenhofer György szólt, hogy Sándor Péter október 23-án blues-kocsmát indít a Kalamáris étteremben.
Elmentem, és mivel jam session-t hirdettek, beszálltam énekelni, s egy dobozgitáron kísértem magam. Utána szóltak, úgysincs énekesük, maradjak.
És így kezdődött.

Hangerő problémák miatt két hét után átköltöztünk az Aranykacsa… akkor még nem is annyira étterembe, hanem inkább – kocsmába…

Sándor Péter „Teve” is a pécsi zenei élet egyik meghatározó személyisége. Megszámlálhatatlan formációt hozott létre, maga köré gyűjtötte, szervezte a kallódó pécsi rock zenészeket, és mindenkit, aki valamilyen módon a műfajhoz kötődött.
Első zenekara a Byblos volt 1977-ben, ’81-ben ezt követte az Ariel, majd már sikerek felé kacsingatott az SK együttessel ’85-ben, 1987-ben hozta létre a Milleniumi Földalatti Vasút nevű zenekarát. Az SK-ban már szerepelt egy bajszos srác, bizonyos Katona Tamás, aki már akkor feltűnően jól kezelte piros színű Aria gitárját, amely megtévesztésig Gibson Les Paul utánzat volt. Ő is több bandában próbálkozott kibontakozni, még a félig-meddig üzleti zenéléstől sem riadt vissza: 1979-ben a Szabó Árpád vezette Quad-Rock csapattal hakniztak.

Az ötletgazda: Sándor Péter „Teve”
Teve agyában 1986. október 8-án pattant ki a blues-kocsma ötlete. Budapesten ekkor már javában működött a híres-hírhedt Kassák klub, ahol a Hobo Blues Band akkori szájharmonikása, Bodonyi Attila adta elő egy szál gitáros, szájharmonikás ős-blues fordításait. Bodonyi volt az egyik első hazai blues zenész, aki Robert Johnson fordításokat játszott, de énekelte saját megzenésített dalszövegeit is. Kb. 30 éve Ausztráliában él. Ugyancsak ebben a klubban tartotta első blues történeti előadásait Nemes Nagy Péter blues kutató.
Teve tárgyalt, győzködött, s az első helyszín a Kalamáris étterem lett. A tulaj nem igen tudta, mit is takar a blues-kocsma kifejezés, de honnan is sejthette volna, amikor Pécsett ilyesmi még sosem volt. Valójában session, vagyis örömzenélésnek lett meghirdetve, s a „blues szagra” gyűlt is az éji zenész vad/had.
Megjelent Stoni, vagyis Tátrai Antal, akivel jómagam már 1968-ban muzsikáltam: egy nyarat lehúztunk Tapolcán, a Tó-Presszóban (az volt a Jam együttes).

Első helyszín: Kalamáris Étterem
Kerek 20 év után, 1987. október 23-án találkoztunk össze a Kalamárisban. A Teve által összehívott alapzenekar a következőkből állt:
Somlai Gábor – dob,
Sándor Teve Péter – basszusgitár,
Katona Tamás – gitár,
Juhász Gábor – gitár.

Vendégként hárman szálltunk be: Stoni – gitár, Bakó Attila (pár éve meghalt) – ének-szájharmonika és jómagam – ének-gitár. Bár az „éneket” inkább így, idézőjelbe tenném… játszottam még zsírpapírba burkolt fésűn.
Sajnos, két hét után a lakók panaszt emeltek a „hangerő” miatt, ezért búcsúznunk kellett… Akkor még nem sejtettük, hogy ez a panasz milyen jellemző és visszatérő momentum lesz pályafutásuk során…
Teve ismét nyakába vette a várost, de most már engem is vitt magával, és csakhamar kikötöttünk az Aranykacsa étteremnél. Háber Tamás üzletvezetőt nem kellett sokáig győzködnünk, s alig két hét kihagyás után már ott folytattuk.
Juhász Gábor rábeszélésére vállaltam el az énekesi posztot, s a Párizsban élő húgom jóvoltából hamarosan igazi Blues Harpot hozott a posta: akkoriban Magyarországon még nem forgalmaztak kimondottan blues hangolású szájharmonikákat (később is Bécsből hoztunk).

Aranykacsa – Szent Blues Szerdák
Az Aranykacsában beindultak tehát a „Szent Blues Szerdák”, mivel hogy ezt a napot jelölte ki Háber Tamás. Este hattól tízig játszottunk, a szomszédok miatt tovább nem szabadott hangoskodni. Ez jól működött, hamarosan kemény és komoly próbákat tartottunk, Tevénél, a legendás „szódában”. Ez egy félreeső kis sufni volt, udvaruk nyugati sarkában, a fél ország ismerte, budapesti zenészek gyakorta fordultak meg abban a piciny helyiségben. Katona Tamás elsőként egy Peter Green – Eric Clapton instrumentális remekművet tanultatott meg a zenekarral, amelyet mind a mai napig játszanak, a Greeny-t. Majd főleg John Mayall és Eric Clapton számokat tanulgattunk, no meg persze Teve saját számait is, amelyekre, egyelőre ő írta az angol szöveget. Nemsokára tizennyolc-húsz számból álló repertoárral bírtunk, amely már lehetővé tette a három menetes műsort: háromszor negyvenöt perc zene, tizenöt perc szünet.
Az első cikket ekkor írattam magunkról a Dunántúli Naplóban, ahol kérdezték – és mi a nevünk? Felhívtam Tevét, aki közölte, hogy éppen egy Hamvas Béla könyvet olvas, abban találta Bormester Ignác nevét.

Bormester Blues Band
A következő héten Péter közölte, a fővárosi Casablanca együttesbe hívták, és azonnal átadja nekem a zenekarvezetői posztot. Elvállaltam azt a feladatot, amely kezdetben hiúsággal, ambíciókkal, reményekkel párosult, később azonban mind nagyobb teherré vált számomra, ám ha azt akartam, hogy zenélhessünk, muszáj volt végeznem. (Mindmáig – 2007-et írunk – vállamon maradt ezt a ma már cseppet sem kedvemre való, de „szükséges rossz”…)

Péter ment, én pedig elkezdtem az igen hálátlan zenekarvezetői tisztségem gyakorlását.
Próbáltam más helyszíneket is bevezetni, attól tartván, hogy az Aranykacsában sem lesz hosszú életű a buli. Így jutottunk el a Vasutas Művelődési Házba, ahol három-négy teltházas koncertet adtunk. Ekkor már visszatérő vendégünk lett Stoni, és érezhető volt némi feszültség: a színpadon egyszerre három gitáros – noha mindhárom más-más stílus elkötelezettje – kicsit sok, pláne, ha egyikük-másikuk nem ismeri a zenei alázat fogalmát…

Eközben az Aranykacsában felejthetetlen bulik sorozata zajlott. Teltház volt mindig, a blues szerdák híre gyorsan terjedt a városban, de vidéken is.
Juhász Gábor, az apai ágon észt származású, rendkívül érzékeny lelkületű, óriási tehetséggel megáldott zenész. Kilógott a bandából, bevallottan nem a blues volt kedvenc műfaji ága, hanem a – jazz. Amíg édesanyjával Pécsett laktak, többször jártam fenn, harmadik emeleti kis lakásunkban, ahol minden a zenéről szólt, Gábor órákig játszott nekem, tanítgatott, magyarázott, rendkívüli elhivatottsággal. Gondolatban ő már a fővárosban járt, készült a konzervatóriumba.

Stoni…
Mielőtt felvették, elkövettünk vele szemben egy nagyon nagy emberi hibát: Stoni javaslatára Katona Tamással raportra hívtuk szegény Gábort, ahol közöltük: megválunk tőle. Ami magyarul ugye annyit tesz – ki vagy rúgva… Tipikus „vörös khmer” eljárás volt részünkről, kezet foghattunk volna Pol Pottal: kirúgtuk azt, aki jóval nagyobb zenei tudással bírt nálunk…

Aztán bevettük a csapatba Tátrai Stoni Antalt, aki egy zeneszerző őstehetség, zseniális zenei érzékkel, nagyszerű énekes, de sajnos, sorsa megáldotta egy jó adag összeférhetetlenséggel… és ezzel kezdetét vette a Bormester Blues Band bomlása: a szokásos zenész ellentét csak egyre gerjedt, immár két erős gitáros egyéniség vívott szerdánként egymással (ego-? és) gitárpárbajt: Katona Tamás és Stoni.
Utóbbi ráadásul valódi frontember ambíciókkal is bírt, hiszen jól énekelt (és énekel is mind a mai napig!)
Mindebből a közönség vajmi keveset tapasztalt, Blues Húsvét, Blues Mikulás, karácsonyi bulik, elő- és utó-szilveszteri bulik tették emlékezetessé sok pécsi számára ezt az időszakot.

Zenekarok születtek…
Vissza-visszatérő vendég volt Teve, de meghirdettük az állandó sessiont, s így szinte valamennyi pécsi könnyűzenész, üzleti muzsikus, profi és amatőr fellépett az Aranykacsában.
Csak néhányat a nagy nevek közül: Boros Mátyás dobos (meghalt 2000-ben), Cseke Lajos ének-gitár, Nagy Gyula szaxofon, Kaszás Csaba gitár, Nagy György szájharmonika (ő alapította meg az orvos- és jogi egyetemistákból álló Gyökerek zenekart), Németh István szájharmonika, Percsy „Pepe” Zoltán gitár (Szabó Család zenekar vezetője), aztán megjelent Rudán Joe, akit már akkor fantasztikus énekesként tartottak számon.
Joe egyszer kérte, hadd mutatkozzanak be új zenekarával: ez volt a CODA.
Led Zeppelin és egyéb hard-rock feldolgozásaikkal hamarosan hatalmas közönséget gyűjtöttek maguk köré.

Teve posztján több basszusgitáros is megfordult hosszabb-rövidebb ideig a Bormester Blues Band-ben: előbb Marsi „Marcel” Csaba, aki a CODA-ban is játszott, majd Ferencsik Zoli, alias „Bendzsó” következett, aki Stoni zenekarából igazolt át egy időre.
Bajban voltunk a basszistákkal, ugyanis akkor már erősen nyomtam a bandát a chicagói blues irányába, ennek a stíluságnak aligha volt itthon művelője, egészen speciális, alapos tudást, gyakorlatot követelő feladat: a shuffle, a boogie, a tucatnyi blues ritmus nem ismert az általános rockzenészek körében, ezt csak megszállott bluesrajongók ismerik, tudják.

Egy éves jubileum – kirúgtak
1988. november 19-én tartottuk a Bormester Blues Band egy éves jubileumi koncertjét az Aranykacsában. A Pécsi Városi TV-t is meghívtuk – örök hála és köszönet Szűcs Imre szerkesztőnek! –, köszöntőt mondott Háber Tamás üzletvezető, aki feliratos tortával kedveskedett nekünk, amelyet Sándor Péter kivételével a teljes alapító csapat vágott fel, hiszen eljött Budapestről Juhász Gábor is.
A pompás ünnepi hangulat még nem vetített előre a közelgő zenekari vihart: A bajt ezután én is tetéztem: hirtelen ötlettől fogva vásároltam egy használt alto szaxofont, amin úgy kezdtem el „játszani”, hogy valójában nem ismertem sem a hangszert, sem a technikáját… Teljesen érthetően ez meglehetősen irritálta a fiúkat, s amikor 1989 szeptemberében hazatértem adriai nyaralásomból, egy levélke várt, amelyet mind a mai napig őrzök a zenekari albumban.
Kirúgtak…

Attila – kicsi fiam…
Ekkor már rendszeres kísérőm volt elsőszülött fiam, Attila, aki szinte minden szerdán ott ült és figyelt, csakhamar pedig Juhász Gábor tanítványa lett. Rábeszéltem Atit, szedje össze zenélgető barátait, és megalakítottuk a Kavicsok zenekart, amelyet pár sikeresnek mondható fellépés után maga oszlattam fel… (Néhány Kavicsok próbára eljött Katona Tamás…)
Közben megtudtam pár hét múlva, Stonival való összeférhetetlenségére hivatkozva Katona Tamás kilépett a Bormester Blues Bandből… Üzentem Stoninak, hogy a nevet ne használják többé, azt hiszem, ekkor született meg a Stoni Blues Band.

Kazinczy Blues Kocsma
1989. késő őszén Sándor Péterrel újra csak klubkeresőbe indultunk, s a végállomást a Kazinczy étterem jelentette.
Az idő tájt Pécsett már legalább öt blues, vagy bluesközeli zenekar versengett a közönség kegyeiért: a Nagy Gyuri vezette egyetemi Gyökerek, amely valójában nem blues zenekar volt, inkább a 60-as évek bluesból kinőtt rock együtteseit másolták. Néhány Rolling Stones slágert, Tina Turnert és pl. John Mayall nótákat.
Teve új bandája, a H.A.S.Z.Ü. (Használt Akkumulátorokat Szétszerelő Üzem), amelyben újra feltűnt Katona Tamás, ellenben már kemény rock-bluest próbált előadni. Tamás meghatározó, hosszú évek gyakorlásával kimunkált, rendkívül egyéni gitárjátéka jóvoltából nekik már több közük volt a blueshoz. Eric Clapton, Robben Ford, John Mayall, James Cotton nótákat játszottak, meglepően jól.
A Stoni Blues Band egyéni stílust alakított ki, lévén az egyetlen banda az összes közül, ahol a frontember a klasszikus énekes-gitáros, stílusosan mondva: shouter figurát hozta. Ten Years After-es ízű dalokat, Rory Gallagher átiratokat, valamint Stoni magyarnyelvű saját számait játszották, meglehetősen stabil törzsközönségüknek (Jozsó, Vezér Gyuri, stb).
Utolsókat rúgó bandám, a Kavicsok pedig jobbára saját szerzeményeimet játszotta, néhány blues feldolgozáson kívül.
Ám a pálmát vitathatatlanul a Led Zeppelint, Deep Purple-t és általában a hard-rock jeles képviselőit másoló CODA együttes vitte el, amely szintén szerepelt 1989. november 24-én, az Aranykacsa Étterem „2. Éves a Blues Kocsma” nevű rendezvényén, de a hangulat már korántsem volt a régi.
Ifjoncokból álló zenekarom, a Kavicsok ekkor lépett fel utoljára. Nem volt türelmem a fiammal egykorú bohém suhancok regulázásához, valamint tojtak a klasszikus bluesra, őket sokkal modernebb műfaji ágak érdekelték. Én viszont chicagói-bluest akartam játszani…

PMD születik
Még ’89. őszén Attila fiammal megbeszéltük, hogy új zenekart hozunk létre, az alábbi tagokkal: Marton Tamás dob, Fekete Attila gitár, jómagam pedig énekeltem és szájharmonikáztam.
Pepe előtt mégegyszer próbálkoztunk Marcellal, de őt teljesen lekötötte a CODA turnéja. (Ma már hihetetlennek tűnik, de a ’90-es évek elején egy jó vidéki blues banda komoly turnékon vehetett részt…)

1990. február 1-én tartottuk a Kazinczy Blues Kocsma premierjét, amelyre Tevével meghívtuk a Deák Bill Blues Bandet, a CODA-t, a Gyökerek együttest, és persze mi is felléptünk.
Mi, akik ekkor már új névvel jelentkeztünk: Pécsi Magasfiúk Dalárdája. Névadónk Marton Tamás dobos lett. A Pécsi Dalárda emléktáblája megtalálható a Sétatér mellett, az Apáca utca egyik házának falán. Innen jött Tamás ötlete, a „magasfiúk” pedig kézenfekvő volt: hárman is két méter körüliek voltunk, Major Béla basszusgitáros, Attila fiam és én. Béla még basszerozott velünk néhány emlékezetes bulin, majd bevonult katonának, s ezután több zenésszel próbálkoztunk, mígnem végül összetalálkoztam Percsy „Pepe” Zoltán gitárossal, akit rábeszéltem, hogy vállalja el a basszusgitáros posztot.
A PMD első hónapjaiban – a tagok egyöntetű véleményére hagyatkozva – felejteni próbáltuk az általam favorizált chicagói bluest, mondván, azt úgysem tudjuk eljátszani. Amiben volt némi igazság, hiszen egyikünk őse sem volt fekete rabszolga… Így aztán a Monkees-től kezdve a Kinks-en át a Grand Funk Railrod-ig mindenféle muzsikát megpróbáltunk eljátszani, de volt már négy-öt saját nótánk is. Még igazi, ízig-vérig eredeti angol dobosunk is akadt néhány hétig, a Yeovilból érkezett, fogyatékos gyermekek gondozását vállaló James Foster személyében. Angliában a Chern’o’ Bill And The Red Hot Reactors nevű bandában játszott. Ám angol dobos ide, saját számok oda, sajnos, a CODA elvitte a közönséget, mi pedig a teljes megsemmisülés szélén álltunk. Ekkor jött Pepe mentő ötlete: játsszunk Doors számokat.

Doors-emlékműsor- első sikerünk
Majdnem négy hónapig szinte kétnaponta próbáltunk a pincében, mire úgy-ahogy összeállt a tizenkét Doors nóta. Akkoriban Pécs legjobb élőzenés rock pódiuma a Gyár klub volt, ahol 1992. március 26-án mutattuk be, nagy hírverés után a Doors emlékműsort, amely teltházas bulit eredményezett, innentől kezdve kezdték jegyezni a PMD nevet. Ezen a bulin találkoztunk Katona Tamással, aki nézőként érkezett, s ott kértem fel, a közelgő I. Pécsi Blues Fesztiválon erősítse csapatunkat.

Nemes Nagy Péter és a Magyar Blues Társaság
Ez a fesztivál nemcsak azért volt döntő, mert ekkor már valóban a chicagói blueshoz közeli stílust sikerült zenekarommal eljátszani, de ekkor ismerkedtünk meg a fesztivál műsorvezetőjével, Nemes Nagy Péterrel. A fesztiválnak otthont nyújtó Nevelési Központban az ő vezetésével alakult meg Pécsett néhány hónap múlva a Magyar Blues Társaság. Időközben feladtuk a Doors majmolást: ezzel elvesztettük „doorszos-hippis”, csápoló közönségünk java részét, de sebaj, gondoltuk, ennyit érdemes áldozni a blues oltárán. És jól gondoltuk.
Mert a már majdnem tisztán blues műsorunkkal az összes nagyobb hazai blues fesztiválon részt vettünk Nemes Nagy Péter befolyása, ajánlása révén. Ezután Dick – mert a szakmában csak így hívják –, sorra küldte a kazettákat, ily módon is bővítve zenei ismereteinket, csiszolva stílusunkat. Katona Tamás állandó tagunk lett, így már ketten gitároztak, Attila fiammal, sőt, időnként még én is gitárt akasztottam a nyakamba, noha ekkor már élénken érdeklődtem a zongora iránt.

Kék blues – az első kazettánk
Egy teljes lemezalbumnyi saját számunk gyűlt össze, amelyeket Kék blues címmel 1993-ban jelentettünk meg kazettán. Ezen javarészt Bodonyi Attila szövegekre írt, és közösen, de részben Katona Tamás által komponált zenéink találhatók, és egy Rilke vers, amit jómagam zenésítettem meg – A Nap lenyugszik lágyan.

A fesztiválokon való gyakori szereplés, a klub-jellegű koncertturnék sok új ismeretséget eredményeztek. Számos fővárosi és vidéki zenésszel kerültünk előbb baráti, majd munkakapcsolatba: Orosz Andrea énekes a budapesti Mama Killed A Chicken zenekarból, aki másfél évig járt velünk alkalmanként fesztiválokra, és három számot énekel az 1995-ös Szombat esti blues c. CD-nken. Andrea számos tévéfelvételen is látható a PMD-vel.
Szabó Lacika billentyűs a Deák Bill B.B-ből, külön fejezetet érdemelne: Aranykacsa, stúdiófelvételek, Petőfi Csarnok, fesztiválok, München, Zenta, Belgrád, hogy csak néhányat említsek, ahol fantasztikus, virtuóz billentyűjátékával emelte a produkciót.
A vidékiek közül kiemelném Pribojszki Mátyás szájharmonikást Békéscsabáról, aki a Szombat esti blues lemezünkön szájharmonikázik. Velük vonultunk tehát 1994-ben stúdióba, és ők játszottak velünk a paksi fesztiválokon is. Vendégzenészeink sora nem teljes: velünk játszott néhány alkalommal a Pécsett orvostanhallgató görög Peter Andrikopulosz, majd az Áfiumban megismerkedtünk Csicsery-Rónay Istvánnal, az USA-ban élő, magyar származású bölcsészprofesszorral, aki két számban énekel és gitározik a Szombat esti blues-on.

Ifj. Katona Tamás
1993-ban Katona Tamás lakásán előjött a kisszobából 8 éves fiacskája, Tomi, és azzal nyaggatott, hadd játsszon el nekem egy számot az apu piros gitárján. Jól van, gyerök, játssz! Rábeszéltem a fatert, hozza el akkori klubunkba, az Áfium étterembe. Ott kezdte…
Tomika tehetsége nyilvánvaló volt, hamarosan rádió- és tévériportok mutatták be a kis vidéki kölyök tudományát, az írott sajtóban megszámlálhatatlan cikk, stb. jelent meg róla. Klipszerű tévéfelvételeink száma közel kéttucatnyi.
Részben, de főleg Tomika miatt, egy ideig hívták is a PMD-t klubkoncertekre, újabb fesztiválokra, mert a ’90-esévek első felében Magyarországra is elérkezett – 40 éves késéssel – a Blues Boom. A híres, emlékezetes fesztiválok kora virágzott: Tatabánya, Tatai Jazzkonferencia, amelyen kétszer szerepelt a PMD, és mindkétszer a fesztiválról kiadott válogatáslemezre is került. Négy felejthetetlen fesztivált jegyezhet Pécs, egyet-egyet Majs, Zsámbék, többet Budapest, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Debrecen, de mindegyik közül a legkiemelkedőbb, 2002-ben a jubileumi tizediket ünneplő Paksi Blues, Rock, Jazz és Gasztronómiai Fesztivál, amelyen az elsőt is számítva, még négyszer szerepeltünk.

Eb Davis, a New York-i énekes
Nemes Nagy Péter a fél blues világgal tartotta a kapcsolatot, blues ismeretségeket kötve, előbb hagyományos levelezés, majd az Internet segítségével. Így lett 1993. őszén levelező partnere a Berlinben élő, New York-i származású fekete soul-blues énekes, Eb Davis, aki 1943. december 25-én született az arkansasi West Memphisben. Dicktől azt kérte, küldjön neki magyar blues együttesek felvételeiből. Három zenekar kazettáját küldte el Eb Davis-nek, a budapesti Takáts Tamás Dirty Blues Band, a Palermo Boogie Gang és a PMD kazettáját.
Legnagyobb meglepetésünkre, Mr. Eb Davis-nek a PMD: Kék blues-a tetszett a legjobban. S a kérdésre, hogy miért, azt válaszolta: mert nem másolnak, hanem magyarul játszanak…
Néhány levélváltás után 1995. június elején hozta el Berlinből Eb Davist, barátunk Markó Tibor, és Dick. Az addig csak levélben küldött tananyag fantasztikusan megszólalt az első közös próbákon. Másnap már utaztunk is a III. Tatai Jazzkonferenciára, ahol megtörtént Mr. Eb Davis első magyarországi fellépése a PMD Blues Banddel, vendégünk volt Somló Tamás szaxofonon. A koncertünket a Magyar Jazz Kutatási Társaság, PMD Blues Band featuring Eb Davis, Live In Hungary címmel CD-n megjelentette.
Másnap következett a paksi fesztivál, ahol szintén ebben a felállásban mutatkoztunk be, sajnos, a 18 órai időpontra tette kezdésünk nem volt méltó sem Eb Davishez, sem a PMD addigi munkájához, pláne ifj. Katona Tamás első, nagyközönség előtti bemutatkozásához.
Eb Davisszel komoly munkához láttunk, 1996. május 31-én – Almási József építési vállalkozó barátunkkal, három hónapi szervezőmunkával – a POTE aulájában létrehoztuk az I. John Bull Pub Supersession-t, amelyre Eb Davisen kívül az alábbi előadókat és zenekarokat hívtuk meg: Pécsről a Klán, Budapestről a Road Kill Cafe zenekart, Somló Tamás, Török Ádám, Takáts Tamás, Muck Ferenc, Jankai Béla, Benkő Zsolt, Rudán Joe zenészeket, Szegedről Tóth Anetta énekesnőt, Békéscsabáról Pribojszki Mátyás szájharmonikást, és a pécsi Sár József dobost. A koncertet a Paksi VTV. rögzítette.
A viszonylagos sikeren – kb. 500 néző volt – felbuzdulva, Eb barátunknak majdnem két lemezanyagát tanultuk meg, ő pedig szöveget írt néhány saját szerzeményünkre, amelyeket rögzítetünk is ’96 őszén a pécsi Teve Sound Stúdióban. A lemezt akkori polgármesterünk támogatta, de mindössze 50 db-ra futotta a pénzből…

Faters & Sons
Néhány évig Apák és Fiúk néven is koncerteztünk, az alábbi felállásban:

Fekete Kálmán – zenekarvezető, ének, harp, billentyűsök
Ifj. Katona Tamás – ének-gitár
Id. Katona Tamás – gitár
Fekete Attila – basszusgitár
Somlai Gábor – dob

Ezt még számos emlékezetes fellépés követte Eb Davisszel: Szeged JATE klub, Zenta: Mojo Club, Belgrád: Saint James Jazz-Blues Club, és persze, itthon a Pécsi Napok. De játszottunk vele a VII. Budapesti Rhythm and Blues Festivalon, 1998. március 7-én, Budapesten a Petőfi Csarnokban, ahol közvetlen utánunk lépett színpadra Mick Taylor és csapata. Itt 11 tagú zenekarral kísértük a mestert, Szabó Lacika billentyűzött, és velünk voltak fúvósaink, a pécsi Daneil Speer Brass-ból. Erről is készült lemez és videó anyag.
Ugyancsak Eb Davisszel marad felejthetetlen emlék a Pécsi Sörfőzde Majálisa, a Paksi Atomerőmű Majálisa, a szekszárdi Zug-ban adott koncert, a pécsi Planetben, az IH-ban, és még jó néhány helyen tartott fellépésünk. Sajnos, sem a város, sem a – nem létező? – hazai szakma nem méltányolta erőfeszítéseinket, sem azt, hogy az országban egyedüli zenekar voltunk, amelynek állandó amerikai, fekete bőrű blues énekese volt. A Pécs TV-nek köszönettel tartozunk, mert a stúdióban három klipet rögzítettek, és számtalan riportot forgattak erről a korszakunkról.
Mint ahogy ifj. Katona Tamást is úgy kezdték elfelejteni, ahogy ő fejlődött… Ma már szinte csak a volt blues-kocsma tagok, néhány rajongó tudja, hogy él Pécsett egy „kölyök” – már lassan érett férfi –, aki 8 éves korától nyomja a bluesokat, s aki mára a legnagyobbakkal egyenértékű gitáros. Csakhogy Pécsett él…

A hanyatlás kezdete…
Közel ötévnyi, soha nem felejthető együttműködés után 1999 táján kezdett megszakadni kapcsolatunk Eb Davisszel. Ő előrelépést, fejlődést várt volna, s nem tudta megérteni, hogy Pécsett, de az országban is büntetik az igényes könnyűzenét, lassan se klubok, se meghívások, se fellépések nem voltak. Azt meg pláne nem értette, hogy miért vállalunk fellépéseket alamizsnáért? Nehezen tudtam neki elmagyarázni a hazai jövedelmi (v)iszonyokat…

Chicago Blues Fesztivál 2000
Én pedig közben, 2000. június elején Chicagóban jártam barátaimmal. Köztük volt Weinberger Attila (tolmácsom Bukarestből). A háromhetes tanulmányútról szól a Blues Expedíció Chicagóban c. könyvem, valamint az a kétszer 20 perces film, amit a kint készített 8 órányi alapanyagból a Pécs TV összevágott. Van még alapanyag bőven, de arra hivatkozva, hogy nincs pénzük az utómunkára, nem készült több sorozatrész…
Chicagói utam tapasztalata röviden: a fekete zenészek alapvetően más attitűddel játszanak: nem a technikai játék, nem a virtuóz hangszeres játék, hanem a zenekari produkció egységessége és érzelmeik zenei formában történő közlése a legfontosabb számukra. Rájöttem, itthon sokkal több alázatra, a zenei iránti feltétlen odaadásra, hűségre, gyakorlásra, munkára volna szükség ahhoz, hogy előbbre lépjünk. Már persze, ha egyáltalán akar valaki előbbre lépni…
Hazatérve azonban azt éreztem, nem értik, miről mesélek…

Ismét kirúgtak saját bandámból…
Itthon a kudarcok, a reménytelenség és kilátástalanság megviselte a zenekar tagjait, Pécsnek ekkorra már egyetlen igazán bluest játszó zenekara maradt, a - PMD. A bomlasztó hatás nem kerülte el a zenekart sem, személyi ellentétek vezettek a törvényszerűen bekövetkező szakításhoz. Hazatérve hiába voltam fellelkesülve a Chicagóban átélt élményektől, 2000. októberében az egyik próbán Katona Fater közölte velem, hogy billentyűs nélkül akarnak tovább zenélni. Felálltam és közel egy évig nem találkoztam zenésztársaimmal, akikkel addig közel 12 évet töltöttem el. Mindig is tisztában voltam azzal a sajnálatos ténnyel, hogy nem vagyok egy nagy tudású, tehetséges zenész, de talán viszonylag jól szerveztem és életben tartottam a bandát.
Mindmáig alapprobléma maradt, hogy míg a két Katona Tamás a gitár-centrikus, blues közeli rockzenét szeretne játszani, én inkább hajlanék a sokkal finomabb, lágyabb, dallamosabb soul-blues műfaj felé…

Ifj. Katona Tamás & The Blues Power
Fiam, Attila maradt velük, s ők megalapították a Katona Tamás Bandet – amit később Blues Power-re keresztelt – amelyben a főszerep Tomiké lett, példaképe, álmainak netovábbja, Stevie Ray Vaughan szerzeményeit tűzték műsorukra. Ők még kitartanak – egy darabig.

Sugar Blue – a botrányhős…
2001. év elején, felhasználva chicagói kapcsolataimat, Mózsi Ferenc, Chicagóban élő költő és utazási irodavezető segítségével elhoztuk Magyarországra, Pécsre a világ leghíresebb élő fekete blues szájharmonikását, énekesét, Sugar Blue-t. Az 53 éves bluesman a New York-i Harlemben született, valódi neve James J. Whitling. Anyja énekes- és táncosnő volt a New York-i Apolló Színházban, apja munkakerülő, hamiskártyás. A szakirodalom szerint a párizsi metróban fedezte fel Mick Jagger, de nekünk elmesélte, hogy ez csak az újságírók blöffje, amúgy nem sok jót mondott Jaggerről, nagyképű pénzembernek titulálta…
Kéthetes turnét szerveztem Sugar Blue-nak. Még utazása előtt felkértem az ex-CODA gitáros Jezernitzky Tamást, hogy vállalja el a gitáros posztot, mert Sugar Blue lemezanyagán a japán Motoaki Makino elég félelmetes riffeket, szólókat nyom. Tamás nagyszerűen megoldotta e nehéz feladatot, alig két hónapunk volt erre, mert igazából félidőben dőlt el, hogy Sugar Blue belegyezik abba, hogy a PMD kísérje le a magyar turnén. Ez óriási megtiszteltetés volt számunkra. Az első koncertre 2001. március 31-én került sor a Pécsi Ifjúsági Ház nagytermében. A teltházas koncertet Koszits Attila nyitotta meg, s a Pécs TV élőben közvetítette. Blue hozta a tőle elvárható formáját, óriási szólókat nyomott és fantasztikusan énekelt hozzá, dacára torokfájásának. Vendégzenészként fellépett a két Katona Tamás, apa és fia. Tomikáról, blues-gitározásáról mellesleg Sugar Blue szuperlatívuszokban nyilatkozott, de ennyi történt, s nem több…
A következő hét elején még jobban össze próbáltuk vele a számokat, csütörtökön a Planet sörözőben tartottunk teltházas koncertet, másnap a kaposvári Station Music Pubban léptünk fel vele, szombaton, április 7-én, pedig Kis-Jugoszláviába utaztunk, ahol közép-Európa legjobb blues szentélyében, a zentai Mojo Clubban adtunk örökké felejthetetlen koncertet. A Mojoba teltház esetén kb. kétszáz ember fér be, ott, akkor az utcán állt a sor vége, álltak a söntéspulton, az asztalokon, és a tömegben kézről-kézre adták be őt, amikor – szokásához híven - az öltözőben már elkezdte fújni rádiós mikrofonjába az első nótát, a Help Me-t. Az Újvidéki TV rögzítette az egészet.
A következő héten, szerdán át kellett adnunk őt a budapesti kollégáknak, akik Szombathelyre vitték, ahol Mr. Blue sessionben játszott velük. Mi két nap múlva láttuk viszont, az érsekújvári Klikk Pubban. A szlovákiai blues élet szervezője, Sajtos Feri vállalta a rendezést. Sajnos, itt némi botrányt is okozott chicagói zenésztársunk, de erről inkább hallgatnék…
Végül másnap, április 14-én, Budapesten játszott sessionben. Jellemző, hogy a budapesti szervezők nem vették meg a PMD-vel a produkciót, csak Sugar Blue-t.., ez is a kirekesztés egyik formája, amely szépen, stabilan működik szép kis hazánk könnyűzenei életében.

Hattyúdalunk az IH-ban
Ez a turné úgy lelkileg, mint fizikailag borzasztóan megviselt, utána szétszéledtünk, a PMD gyakorlatilag megszűnt működni. Pécsett szinte már egyetlen felkérés, fellépési lehetőség sem kínálkozott, 2001. őszén még egyszer felléptünk az IH Billentyű Kultúrkocsmában, majd a Blues Planetben, de ide a második felkérést már lemondtam. Jezernitzky Tamás nem akarta folytatni, és a hitem is megingott. A következő héten bejelentettem, hogy 12 évnyi zenélés után feloszlott a PMD Blues Band. Hogy miért? Mert Pécsett semmiféle megbecsülést, elismerést, lehetőséget nem kapott a zenekar. Kivétel a rajongók, akik mostanában szinte naponta megkérdezik, mikor, hol játszotok? Egyelőre nem tudok válaszolni e kérdésekre. Rajtunk nem múlik…
A Katona Tamás Band még létezik, próbálnak, de hogy hol lépnek fel...?

Paksi Gasztroblues Fesztiválok
Kezdettől fogva rendszeres fellépői vagyunk Magyarország legnagyobb blues-jazz és rock rendezvényének, az Int. Gastroblues Paks fesztiválnak. Utoljára 2005-ben a Manfred Mann’s Earth Band elő-zenekaraként léptünk fel Pakson, Eb Davisszel.
Eb Davisszel nem szakadt meg a kapcsolat, évente egy-két alkalommal el tudom hozni Pécsre.

Könnyűzene és az EKF…?
Több kört tettem ez ügyben, ám egyelőre – legalább is e sorok vetésekor, 2007. augusztusában – reménytelennek látszik, hogy az EKF-vezetők komolyan vegyék az I. Regionális Könnyűzenei Projekt c. munkámat, melynek lényege lenne, hogy hozzunk létre Pécsett egy könnyűzenei produkciós irodát, amely nemcsak regisztrálná a régió könnyűzenei formációt, de klubokat, állandó fellépési lehetőséget is biztosítana számukra. Ily módon akár a 20 éve elindult pécsi blues-kocsma mozgalom is újjáéledhetne.
Az EKF-vezetők egyelőre azonban nem támogatják ezt a projektet.


20 éves a pécsi-blues kocsma
2007-10-12 | beszélgetések


„Sándor Péter „Teve” 1987. október 23-án indította útjára Pécsett a blues-kocsmát, amiből „mozgalom” lett. 20 év telt el, amit jubileumi bulival szeretnénk megünnepelni… „ olvasható az erre az alkalomra megszervezett koncert plakátján. A koncertről és még sok másról kérdeztem Fekete Kálmánt a PMD Blues Band vezetőjét.

Pampalini: 20 éves a pécsi blues-kocsma. Ez alkalomból 2007. október 26-ára jubileumi koncertet szerveztetek. A koncerten három formáció lép fel, a Bormester Blues Band, a Stoni Blues Band és a PMD Blues Band. Az első két zenekar, már nem működik. Mennyire sikerült összehozni az eredeti tagokat, hisz gondolom már nem mindenki aktív zenész.
Fekete Kálmán: A Bormester Blues Band ugyan már valóban nem, de bő 10 éve működik a Stoni Blues Band, vagyis Stoni blues-kocsma mozgalom hatására alakult triója. Előtte is volt több országosan sikeres formációja, amelyekkel nagyon jó, dallamos beatzenét játszottak. Stoni ma rendszeresen zenél Münchenben, ahol két zenekarban is gitározik, énekel, egy ottani alapítványi zeneiskolában oktat.
Pécsett él és zenél a blues-kocsma ötletgazdája és megalapítója, a Bormester B. B. névadója, Sándor „Teve” Péter (rádiózik, tévézik, komponál és hangosít), így ő is könnyen elérhető. Minap üzent az egyik egykori alapító gitáros, Juhász Gábor: október 26-án koncertkörúton lesz, nem jöhet, de lélekben velünk lesz. A többieknek üzentünk, reméljük, eljönnek. Amúgy session jellegű lesz a buli, bárki hozhatja hangszerét, s ha tud, örömzenélhet velünk egy-egy blues sémára. Várható Tatabányáról a legendás kezdeti évek, ugyancsak blues-kocsmában született egyetemi zenekara, a Gyökerek is, Nagy Gyuri vezetésével, és jelezte érkezését, Jezernitzky „Jeze” Tamás is, a Coda zenekar korabeli gitárosa, aki pl. 2001-ben a magyar Sugar Blue turnén a PMD gitárosa volt.

P.: Az est folyamán még milyen kiegészítő programok lesznek?
F.K.: Attila fiam (a PMD jelenlegi és örökös basszerosa) a 20 évvel ezelőtti fotókból, archív anyagokból DVD-re fotómontázst készít, amelyek a Pécs TV régi, az Aranykacsában felvett anyagaival együtt az est folyamán folyamatos kivetítésre kerülnek. Egyéb előre tervezett programmal nem készülünk, de az Élet és Blues adta rögtönzéseknek helyt adunk.

P.: Tervezitek-e, hogy az estet valamilyen formában megörökítitek?
F.K.: Mivel remélhetőleg eljön a Pécs TV, és itt lesz néhány újságíró is, megfelelő médiaemlék marad számunkra. Egyéb hordozót – lemez, DVD, stb. – nem kívánunk kiadni (mert se pénz, se kiadó, se energia erre), de egészen biztos készül pár tucat fotó, videó-felvétel, és nem kizárt, hogy Attila fiam saját célra rögzíti a zenés blokkokat.
Nem utolsó sorban említem, hogy október 26-án eljön Pécsre az (egyszer volt) Magyar Blues Társaság elnöke, Nemes Nagy Péter blues-kutató, médiaszakember, aki – jó szokásához híven – vélhetőleg kellő mértékben és mennyiségben fog az utókor számára nyomokat rögzíteni.
Várjuk Berlinből Hagyó Bélát, a Palermo Boogie Gang egykori alapítóját, aki szájharmonika mester és oktató, nem bánnánk, ha fújdogálna kicsinykét.

P.: Milyen a jelenlegi klubélet, mennyire van fellépési lehetőségük blues együtteseknek Pécsen? A város megnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott versenyt. Tudnak ebből profitálni a pécsi és a környékbeli blues, vagy akár a jazz formációk?
F.K.: Sajnos, nem sok jót és biztatót mondhatok. Klubélet, mint olyan megszűnt. Olykor, néha az Ifjúsági Házban fel-fellángol a blues klub, ami számunkra évi 1-2 fellépést jelent. Egyébként 0, vagyis nulla a köbön a klubélet.
A pécsi EKF pedig egyelőre a bizonytalanságok és kezdeti botorkálások fázisában leledzik: számtalan levelem, beadványom, projektem van a (nagyon jól fizetett) EKF-vezetők asztalán, de érdemben még egyikre sem kaptam választ. Legutóbb, az újonnan megválasztott Mészáros András főigazgatótól – aki rám szánt végre közel háromnegyed órát és meghallgatott – kaptam őszinte és biztató szavakat, s ami fontosabb, segítő szándékot, ötleteket. Ennek tudatában most némi remény éledezik bennem, de nem lesz könnyű menet.
A legnagyobb és régóta mételyező problémát abban látom, hogy Pécsnek nincs hozzáértő, piaci gondolkodású, könnyűzenében művelt kulturális vezetése. Nem jönnek rá – hiába tartok erről kiselőadásokat nekik -, hogy a könnyűzene, mint kulturális iparcikk, turisztikai vonzerőt növelő hatása világszerte bizonyított. Régóta szorgalmazom továbbá egy könnyűzenei produkciós iroda létrehozását, állami vagy EU-pályázati pénzből, ám egyelőre süket fülekre találok.
Vagyis, a kérdésed lényegére válaszolva: a pécsi és a környékbeli formációk egyelőre magukra hagyott partizánok, az EKF-ből egyelőre semmire sem számíthatnak.

P.: Mi a helyzet a PMD-vel? Nagyon régen hallottunk felőletek, az utolsó lemezetek is már több mint tíz éve jelent meg.
F.K.: A PMD már rég le- és beállt… a hazai blues-lét állóvize lett. Két Katona Tamásunk (apa és fia) más-más zenei irányba mozdult (a Fater duóban „unplagged”-ezik, Tomi októberben Texasba készül, hogy ott SRV. egykori zenekarával játsszon), próbákra képtelen vagyok elhívni őket. A PMD-t gyakorlatilag két fő élteti: én és a fiam, Attila. Azért persze játszogatunk, idén felléptünk a 6. Barcsi Blues Fesztiválon, Pécsett a POSZT-on, Verőcén (HR) a strandfesztiválon, Pécsett az általam szervezett II. Summertime Blues & Jazz Fesztiválon, Orfűn és még itt-ott, de már nincsenek turné ambícióink, sem egyéb kiugrási terveink. Egykoron bőven voltak, de mára úgy tűnik, csak nekem, a többieknek kevésbé.
Lemezünk akkor lesz, ha én kierőltetem, csak az a baj, fogytán az energiám, a reményem…

Most részben megújult formációval dolgozgatunk:

Rádóczy Jusztina – ének,
Tarnai Balázs – gitár,
Fekete Kálmán – billentyű,
Schmidt Attila – fuvola,
Fekete Attila – basszusgitár,
Somlai Gábor – dob

P.: A megújult formáció zenei stílusváltást is eredményezett?
F.K.: A megújult formáció részben stílusváltást jelent: szeretnénk egy kicsit elmozdulni a jazz-blues, a soul-blues irányába, de a legutóbbi próbán egy régi John Mayall nótát is (újból) összeraktunk.
Olyan számokat válogatunk, amelyek:
1. mindannyiunknak tetszenek (ha nem, akkor legalább nekem, zenekarvezetőnek, mert hogy a zenében demokrácia nincs)
2. amit el tudunk játszani
3. amit még kevesen ismernek, de jó zene
4. amelyek zeneileg izgalmasak, nívósak, de a közönség számára is fogyaszthatóak.

P.: Te nemcsak zenéléssel, hanem írással is foglalkoztál, három könyv is megjelent Tőled. Várható-e valamiféle folytatása ezen írásoknak?
F.K.: Kb. 20 könyvem jelent meg eddig blues, autósport és párkapcsolati témában.
A három blues-könyvön kívül (Első magyar blueskönyv – 1997, Blues2 – 1999, Chicago Blues Expedíció - 2000) 13 kötet jelent meg az „Autóversenyzők mesélték” felcímű sorozatomban, az Alexandra kiadónál, és továbbiak vannak előkészületben. 2004-ben jelent meg a Férfiszív c. párkapcsolati témájú riportkönyvem, amit 2005-ben követett a Női szív.
2007. novemberében pedig megjelenik a közel 350 oldalas, nagy formátumú „A Mecsek Rallye 40 éves története” c. munkám.
Blues témában egyelőre nem tervezek könyvírást, ám abban a pillanatban nekiállnék, ha egy kiadó erre felkérne… (mert volna miről írni)

P.: A blues zenei tevékenységed nagyon sokrétű, hisz a zenélés, az írás mellett rádiós műsorvezetőként és koncert szervezőként is tevékenykedsz. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
F.K.: Válaszom csalódást okozhat: egyelőre csak sejtosztódás szintjén beszélhetek „tervekről”. Pécs könnyűzenei jövőképe több mint siralmas (fentebb említett okok miatt), teszek még lépéseket egy igényes könnyűzenei produkciós iroda létrehozása érdekében, de lassan már sem elég erőt, sem elég ambíciót nem érzek hozzá, ami csak részben az én kényszerű kishitűségemnek, inkább a sorozatos falba ütközésnek köszönhető. Persze, a zenekar ettől még lehetne szorgalmasabb, hiszen mások jól elhúztak tőlünk.
Azért egyszer csak-csak előrukkolunk egy lemezanyaggal

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini


A Palermo Boogie Gang egykor és ma
2007-10-06 | hír


A Palermo Boogie Gang megalakulásáról és a 2007-es új lemezéről Szabó Tamás tolmácsolásában olvashatjuk az alábbi sorokat.

A kezdetek:
A Palermo Boogie Gang igen csak kalandos módón alakult meg abban a formában, azokkal a tagokkal, ahogy leginkább ismerik az emberek (Fekete Jenő, Szabó Tamás, Bacsa Gyula, Kepes Róbert, Mezőfi István). Ezen azt kell érteni, hogy nem úgy született meg, mint ahogy a zenekarok többsége, (nekiállunk keresni tagokat, elszipkázzuk a zenészeket, egyiket ebből, a másikat abból a csapatból) hanem úgy, hogy elképesztő kanyargós utakon ismertük meg egymást, és nem közvetlenül a zenén keresztül.

Egy kis ízelítő a labirintusból:
Annak idején Hagyó Béla alapította a zenekart, melynek nevét az egykori Kassák blueskocsma büféjében lévő kávégépre ragasztott Milano Jazz Gang, (hozzátenném, hogy pár hónapja jártak Budapesten) matricáról változtatta át, Palermo Boogie Gang-re. Ha jobban belegondolok, (átvitt értelemben) ez Bodonyi Attilának köszönhető, hiszen az egykori blueskocsma mozgalom beindítója hívta meg a Bélát egy fellépés erejéig, és valami hangzatos nevet kellett kiírni a plakátra.
Szóval: Akkoriban a Béla egyszemélyes one man band zenekarába jól jött egy kisegítő gitáros. Így, hol Sykora Tamással, hol Fekete Jenővel játszott duóban. Jenővel, a „Kis Képzőben” (képző és iparművészeti középiskola) ismert meg. Egy pár évfolyam különbséggel, Ő és Jenő is odajárt. Aztán történt, hogy Jencinek eljött az akkor még kötelező bevonulás. Maradt Sykora Tamás, aki néha ráért, néha nem. Elkezdődött a vándor magyar. Bekerült a képbe az Európa Kiadó zenekar egykori gitárosa, Dénes „Dönci” József, majd érkezett Makó László szaxofonos, Helyes Gábor zongorista, Bacsek István harmonikás és olykor- olykor jó magam (ebből a korszakból vannak az első, próbákon készült kazettás, garázsfelvételeink). Ki, mikor ért rá.
De, hogy ne kerüljünk messzire, folytatom:
Közben Jenő, a katonaságnál megismerkedett Kepes Róberttal, akivel közel egy időben szereltek le, s miután összehaverkodtak adódott az alkalom egy zenekarra. Én akkoriban az Udvari Bolondok nevű blues bandában játszottam, ahol az akkor még éppen csak, hogy 14 éves dobos, Gyenge Lajos püfölte a hangszert. Mivel mi egy iskolába jártunk, a Nyomdaipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolába, ezért többször elhívtam a Bélás zenéléseinkre. Közben Bacsa Gyula - aki egyébként a csapatban, az 1963-as születésével az örök rangidős lett - ebbe a suliba járt fotó- montír tagozatra, ami amolyan utóképzőnek számított. Ő is ahhoz a tanárhoz járt, aki nekem volt a rajztanárom, és aki később egy nagyon fontos mentorommá vált (pl. közmunka címén elkért a matekórákról).
Gyulát először ott láttam, ott ismertem meg. Ám, ahogy ez szokott lenni, a diáktársak a suli végeztével többnyire szétválnak, ezért Ő is erre a sorsra kárhoztatott. Sokáig nem kerültünk képbe. Ez mindaddig tartott, amíg a véletlen úgy hozta, hogy Gyula megismerkedett Jenővel. Akkoriban egy munkahelyen dolgoztak, a Magyar Nemzeti Galériában. Utólag vicces volt az akkori munkatársi gárda. Jenő képkeret restaurátorként dolgozott, Gyula a raktárban, és kiállítás rendezőként. Az érdekesség kedvéért mesélem, hogy a sor még nem zárható le, úgy, hogy ne említsem meg Soma Gésa nevét aki, akkoriban (itt-) ott takarított, és aki, később többször énekelt egy-egy számot velünk a Fregattos időkben.
Honnan tudom? Én akkoriban a galéria Szabados Árpád GYÍK műhelyébe jártam, heti rendszerességgel, művészettörténeti órákra és rajzolni.
Telt múlt az idő, és az Udvari Bolondok zenekarnak egyre jobban futott a szekér. Külön klubunk is volt, sok helyen játszottunk. Gyenge Lajos barátommal néha napján, a Palermoba is zenéltünk. Egy alkalommal Murányi György vezette Blueseum nevű klubban játszott az Udvari Bolondok zenekar, amikor megjelent Kepes Róbert és Jenő. Jenő szokásához híven akkor is beszállt egy lassú bluesba, így létrejött az első közös örömzenélésünk. Hazafelé menet a 6-os villamoson felmerült, hogy játszanék-e a zenekarukban. Mondom, hm, miért ne. Három zenekar, és még 18 éves sem vagyok, ez aztán a pályafutás. Lassan, lassan személyesen is megismertem az akkor még trió három tagját, amelyet Jenő, Kepes Róbert és
Vadász Péter dobos, (ma, Péter, többek között, a United zenekar oszlopos tagja) alkotott. Nagyon frappáns nevünk volt Claptomán. Jenci akkoriban nagyon szerette Eric Claptont (gondolom innen a név). Szerintem és a többiek szerint is ez a név rettenetes volt (gondoljatok a szó magyar tartalmára).
Vadász Peti, akkor még általános iskolás nebuló volt, és érthetően minden koncerten ott ültek a szülei (hiszen…). Az egyik bulink előtt mondta Jenci, hogy elhívott egy zongoristát. Aznap a budapesti Eötvös klubban volt fellépésünk. Nos: megjelent Gyula, így összeállt a kép.
Vadász Pétert sajnos a szülői szigor elszólította, így elkezdődött a dobos vándorlás. Sokszor zenéltük Lajossal, de Ő is egyre inkább a Jazz és az egyéb alkalmi popzenélés felé fordult.

Egy gondolatig visszatérnék Bélához.
Ő megismerkedett egy NDK-ban élő lánnyal, és a szerelem egyre hangsúlyosabbá vált, egyre többet maradt távolt, és a végén ki is költözött hozzá.
Nem felejtem el, az egyik utolsó hosszú éjjelbe nyúló beszélgetésünket, ahol nem csak egy harmonikás, egy haver, hanem egy barát és zenei példakép is született számomra. Ő elhagyta az országot, és a Palermo név ideiglenesen megszűnt. Mi Claptomán néven játszottunk tovább.
A mese úgy folytatódott, hogy nem tudtunk normális nevet adni a zenekarnak. Éreztük ez nem az igazi, de nem jött az ihlet. A Béla néha megjelent a fellépéseinken, közösen játszottunk, főleg Szentendrén, az Eötvös klubban. Az egyik alkalommal felvetette, hogy miért nem lesz az a nevünk, hogy Palermo. Fáradságos hiábavaló töprengés után, megjött az isteni szikra, legyünk Palermo Boogie Gang.
A zenekar ötödik tagja Mezőfi „Fifi” István. Őt, a budapesti Fiatal Művészek Klubjában („FIKA”), ismertük meg. Akkoriban már rendszeresen játszottunk a Fregatt sörözőben, többnyire dob nélkül, vagy alkalmi dobosokkal, és a koncertek után, mindig látványosan átvonultunk a FIKA-ba. Egyszer csak ott játszott egy zenekar, (Puki-Bugi Band) ahol a Fifi beugró dobos volt. Lecsaptunk rá! Ahogy zenéltünk és egyre több volt a fellépés, összecsiszolódott a zenekar. Egy ponton szóbakerült, ki honnan is jött. A Fifi meglepő módon abba a nyomdába járt gyakorlatra mint műszerész, ahol én voltam gépmester tanonc. Azt gondolom bezárult a kör, „félelmetes” és egyedi összeállásunk története. A képhez hozzátartozik az akkori miliő. Az éjszakában mozgó ifjú képzőművészek, alternatív zenészek, írók, festők, szobrászok szinte mindegyikét ismertük. Mindenki a saját múltjából hozta a kapcsolatokat. A Bizottság „művészzenekar” tagjai, a Tyereskova zenekar, épp úgy a haveri körhöz tartoztak, mint Greguss Sándor, Garaczi László, Tandori Dezső írók, Kádár Miklós Gulyás Gyula képzőművészek. Kevés akkori profi zenésszel voltunk személyes kapcsolatban. A muzsikus barátaink inkább az alternatív világból kerültek ki. Törzshelynek számított a Fekete Lyuk, a Tilos az Á, vagy a Blue Box. Ezeken, a helyeken inkább a kemény punk, a kísérleti zenét játszó bandák muzsikáltak. Emlékszem olyan bulira, ahol Wahorn András és Soma közös produkciója után, volt egy Palermo koncert, majd ezt követte a VHK tombolása. Szerintem, ez is meghatározója lett a zenekar pályafutásának, a zenéhez való hozzáállásunknak. Mindig befogadóak voltunk, rengeteg zenész fordult meg a koncertjeinken, részint, mert érdekesnek találták a műfajt és szerették volna kipróbálni magukat, részint, mert barátok voltak. Volt idő, amikor egy-egy koncerten résztvevő zenészek száma 12-16 fő volt. Ma is van olyan plakátom az arhívumomban, ahol ez áll: "Játszik a száztagú Palermo Boogie Gang".
Pár név a teljesség igénye nélkül: Lambech László, Balogh Mari-trombita, Eishinger Tibor-gitár, Weszely Ernő- zongora, Vojnics Attila-harmonika, szaxofon, Kirschner Péter,
Gál Gábor-gitár, Bana Róbert, Süle Ferenc, Molnár Gábor-dob, Kiss Endre-gitár,
Ef. Zámbó István-billentyű, Mákó Miklós, Kárpáti Dodi-trombita, Krunovsky Gábor-vibrafon. Flór Gábor, Makó László-szaxofon, aki 1991-ig állandó vendégként játszott velünk,
Kuncsner Mónika-pozán, Dániel Annah, Takáts Tamás- ének, Pribil György, Benkő Zsolt-gitár, stb.

Két fontos emberről, még nem esett szó: Podlovics Péterről és Nemes Nagy Péterről.
Podlovics Pétert Hagyó Béla mutatta be nekünk. Akkor ez egy fantasztikus dolog volt, már-mint az, hogy lesz egy zenekari Manager. Egy teljesen kitaposatlan úton ment Ő, és a zenekar is, hiszen ez a féle blues nem igazán volt népszerű. Nem ismerték. Nehezen lehetett eladni, nem voltak meg a kitaposott utak. Mindig magyarázni kellet, milyen zenét játszunk. Együtt tanultuk a műfajt, a szakmát. Akkoriban mindenki a blues szót, a Rolling Stones-hoz, a Doors-hoz, a Hendrix-hez, az Animals-hez kötötte. Mi egy nagyon más irányból jöttünk, és másként gondoltuk.
Péter merészségével csomó mindent kivívott a zenekarnak. Sokfelé jártunk, évi több száz koncertet szervezett, lemezt stb. Ma, amikor évente „ezer” blues fesztivált rendeznek, rengeteg külföldi zenész jár hazánkba, bele sem gondolunk, hogy egykoron nem így volt. A 70-es – 80-as években ugyan fel-feltűnt egy-egy előadó, Memphis Slim, Philadelphia Jerry Ricks, Rory Galagher, Alvin Lee, de nem volt általános. Ő az elsők között volt, aki komoly, csak a bluesról szóló fesztivált hozott össze. Szinesbőrű zenészeket hívott el, jó produkciókat, akiket még nem láthatott a közönség. Saját költségén nonprofit kazettákat jelentetett meg, így népszerűsítve a műfajt. Hála a jóságos égnek, ma is megmaradt az ezirányú megszállottsága!

A másik Pétert talán nem kell bemutatnom, hiszen az oldalt látogatók többnyire ismerik. Nemes Nagy Pétert (Dick) a 80-as évek elejei HBB koncertekről ismerem. Bluestörténeti előadásainak rövid gépelt másolata most is megvan. Bár a HBB közönség többségét nem kötötte le az előadás, hiszen a koncert félidejében mindenki rohant a büfébe, de egy lelkes mag mindig ott ült. Többnyire én is. Ő ismertette meg velem, Alexis Korner, Muddy Waters, Clifton Chenier, Johnny Winter és mások munkásságát.
Erről jut eszembe egy történet: Péter az egyik előadásában Muddy Waters-ről beszélt. A szünetben, vettem a bátorságot és odamentem hozzá (kb. 13 évesen). Félénken megszólítottam, és mondtam neki, nekem meg van Muddy Waters összes felvétele. Mondtam úgy, hogy a birtokomban volt egy Yugoton nyomású dupla lemez a felvételeivel. Azt gondoltam, hogy ennek a figurának olyan fura neve van, Muddy Waters, és nem is értem a szöveget, amiről énekel, (kínai angol) a lemez ráadásul dupla (anno nem volt gyakori a dupla lemez a boltokban), akkor ez egy nagy ritkaság lehet! Péter nézett rám, nem szólt semmit, csak elmosolyodott, aztán megbeszéltünk egy találkozót, ahol egy perc alatt kiderült a tudatlanságom. Az azóta eltelt évek alatt, számtalan felvételt cseréltünk, hol én, hol Ő segített nekem. Hogyan kapcsolódik a zenekarhoz? Sok koncerten volt. Néha jogosan, néha elfogultan, néha jogtalanul kritizálta, vagy éppen dicsérte a zenekar koncertjeit. A kezdetektől fogva fontos volt a véleménye. Sokat segített a zeneszerzők és számok felkutatásában, ha adódott lehetősége, akkor valamelyik műsorában népszerűsített minket. Mindig jelen volt a háttérben.

A lemezről:
A most megjelent lemez, bármilyen deviánsan is hangzik a 10 éves feloszlásunk alkalmából készült. Ezt nem szokták ünnepelni, „nemdebár”!
Tudjuk, ma nagyon sok jó előadó és zenekar van itthon. Mivel tanítok, sok új arccal találkozom. Vannak csapatok, akik hasonlóan járják az útjukat, mint ahogyan mi. Jó hallani jó lemezekről, és technikás játékosokról. Sokat tanulunk mi is, mert másként gondolkodnak, mint mi akkor és most. Sok tévút is van!
1997-ben feloszlottunk, de igazán nem váltak szét soha az útjaink. Mindig is voltak közös zenélések. Ez így jó, és így kellett lennie. Nem siránkozunk, ha van mód, játszunk. Mindenki próbálja megvalósítani az egyéb zenei elképzeléseit, de párhuzamosan mindegyikünk tud a másikról. Az elég nagy ünnep, hogy még mindig rendszeresen játszunk egymással! Egy másfajta jubileum, mint, amit az Anniversary (1996) című albumunkkal ünnepeltünk.
„Parking Lot Blues”. Igen, parkolóban állunk, de most nem azért, mert a műfaj itt áll. Nem fogjuk semmire és senkire. Ez van, elmúltak a pörgős évek. Havonta játszunk egy-egy koncertet, ahol mindenki jókedvű, és jól esik játszani a volt dalokat. Nem szoktunk próbálni, sokszor a helyszínen születnek meg a dalok. Egyszerűen csak játszunk. Ma amúgy is rá vagyunk kényszerítve, hogy rögtönözzünk, hiszen mindenki, mindenhol, mindenkit helyettesít.
Egy pár koncertet felvettünk, de nem úgy, ahogy ma szokás. Látványosan kivonul egy stúdió, technikusokkal, ilyen-olyan ketyerékkel, majd jön egy 30 órás stúdiómunka, ahol eltüntetjük a zene emberi oldalát. Hanem, nyersen, ahogy a helyi technika adta. Egy sávra vettük fel az egészet, egy teljesen átlagos, kissé lestrapált klubkeverővel, ami még olykor-olykor hallhatóan recseg is, mint valamikor a ’60-as években. Mindegyikünknek van bakija a lemezen. Jobb és rosszabb pillanata. Nem tökéletes lemez. Nem is az volt a célunk, hogy hibátlan anyagot készítsünk. Hogy megmutassuk, hogyan is kell ezt csinálni. Mindenki tisztában van, hogy mi született, hiszen mindenkinek van más jellegű zeneanyaga, amin nem engedi meg magának azokat a bizonyos pontatlanságokat, hamisságokat, ami szerintünk, itt nem zavaró.
Szavazással döntöttünk melyik változatok kerüljenek a lemezre. Vannak dalok amik jobban, és vannak, amik nem olyan jól szólnak. Amilyen nyersen szól egy koncert. Szerintem passzol a műfajhoz. Szándékosan nem dolgoztuk el a számok végeit, sokszor durván és gyorsan ér véget egy-egy felvétel, nem szerettünk volna közönségzajt, csak a csupasz számokat. Nem egy lemezem van, ami hasonlóan készült, csak a mai hangzásigénynek, fülidegen. Amerikában ma is jelentős irányzat a garázskoncertek készítése.
Készíthettünk volna egy új stúdió albumot, de szerintünk most ez nem aktuális. Nem akartunk blöffölni. Ezért, könnyen támadható a lemez. Amilyen könnyen kritizálható, olyan hosszúra sikerült. Egy koncert anyag nem 3-4 perces számokról szól. Sok hosszú, végtelennek tűnő blues van rajta. Tudjuk, letűnt a ’70-es évek hallgathatatlanul unalmas gitárszólóinak korszaka, de szeretjük ezeket a számokat, attól függetlenül, hogy a többségük örökzöldnek minősül, és rengeteg változatban hallhattuk már. Anno 150-170 számos repertoárunk volt. Sok koncerthez, sok szám kell a változatossághoz. Az élet lecsupaszította, nem csak a zenénket, hanem a listát is. Viszont, annyit játszottuk a számokat, hogy még ma is mikor előkerülnek, szinte ugyanúgy szólnak, mint a hőskorban. A világ másfelé sodorja a zenét, és minket is. Én rengeteg műfajban dolgozom, nem különben Gyula, Fifi. Kamatoztattuk a tanulópénzt.
Más zenében, máshogy. Most az-az életünk, de ez mégsem azt jelenti, hogy nem ez (remélem érthető)! Szerintem, mi már együtt öregszünk meg.
Ha ez igaz, akkor nagyon nagy szerencsénk van. Ma nem ez a jellemző. Elfogadtuk egymást, aminél nem kell több.
Mai napig is sok zenekar táplálkozik abból, amit valamikor elkezdtünk. Talán nagyképűségnek hat, de sok zenekar és előadóra volt hatással a csapat zenéje. Egy pár név: Szűcs Gábor, Pribojszki Mátyás, Nagy Szabolcs, Takáts Tamás, Péli Barnabás, Quimby. Ez a folyamat, ma is jelen van, látva a bulikra rendszeresen jövő ifjú titánokat.
A lemezen játszó vendégzenészek mindegyikét régóta ismerjük. Így, Ripoff Raskolnikov az első a sorban, akit megemlítenék. Vele játszottunk a legtöbbet. Kölcsönös tisztelet van közöttünk, úgy, hogy az elmúlt 15 évben akadtak közös sérelmek, kevésbé jól sikerült bulik. Mégis, ha úgy adódik, a mai napig is szeretünk egymással játszani.
Szász Ferenc gitáros, aki pont azok közé tartozik, akiknek egykor meghatározó élményt jelentett a Palermo zenéje. Ő szerintem egy nagyon tehetséges gitáros. Én nem ismerem annyira, mint a Jenő, de szerintem hasonlóan vélekedünk róla: „Fajin Csávó!”.
Long Tall Sonny gitáros, énekes: nos, hármójuk közül Ő, a legfiatalabb, és őszintén megvallom, egy igazi gyöngyszem. Kevés előadó van hazánkban, aki ekkora kisugárzással, karakterrel bír, mint személye. Mikor még játszott a Spodeeodee nevű zenekarom, Ő volt Szűcs Gábor majd Mezei Ádám után az utolsó a gitáros a sorában. Hamar rá kellett jönnöm, hogy nem az a zenész, aki a ma divatos bluesgitározást játssza. Bizonyos blues-irányzatokat nem fog, és nem is akar eljátszani. Mégis, most már az ötödik közös évet tapossuk, úgy, hogy már rég nem létezik az a zenekarom. Látni és hallani kell! Sajnálom, hogy viszonylag kevés fórumot kap, pedig Wild Cows nevű formációjával igazán megérdemelné a „tapsot”.
Ez a lemez egy lenyomat arról, ami múlóban van, ami ki tudja hogy, hogy fejeződik be. A terveket nem művien irányítva kell megvalósítani. A karriert lehet ugyan egyengetni, de ez csak akkor hiteles, ha nem megerőszakolt, nem feltétlen sikerorientált, hanem cirkuszmentes és ösztönös.

Turista


I. Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivál
2007-10-06 | koncertajánló


I. Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivál
2007. október 13., Budapest
Fonó Budai Zeneház

Nyitás: 17.00 - Lemezbörze
Koncertek: 19.30-tól

Koncertek:
Psychedelic Sunrise (I)
Rudy Kronfuss Band (NL)
Bornemissza Ádám (H)
Halper László Trio (H)
Jimi Hendrix Memorial (H)

Vendégek:
Benkő Zsolt, Petendi Tamás, Ferenczi György

Jimi Hendrix 37 éve halt meg. Hihetetlenül gazdag zenei örökséget hagyott ránk, rajongói rendszeresen előveszik lemezeit, koncertfelvételeit, úgy tűnik, sosem unják meg a Hendrix-életművet. Emellett Jimi Hendrix zenei öröksége évről-évre lemezek sokaságán érhető tetten.

CD, DVD ma már raklapszám beszerezhető, de a teljes Hendrix-érzés átéléséhez egy dolog már véglegesen hiányzik: koncerten meghallgatni. Érezni a hangerőt, a zene pillanatnyi varázsát, a szellem érintését...
Ezt hivatott felidézni a Jimi Hendrix Memorial Band lassan 15 éve, és ezt az érzést próbálják meg most több külföldi és magyar zenekar társaságában egy estére megosztani azokkal, akiknek hiányzik Hendrix-élményeik közül az élő koncertmuzsika.
Néhányan elhatározták, hogy felidézik Hendrix zenéjét egy este erejéig, és találkozóra hívnak minden Hendrix-kedvelőt 2007. október 13-án, szombaton Budapestre, a Fonó Budai Zeneházba.
A fellépő előadók között az autentikus és az újraértelmező felfogás is képviselteti magát, mivel fontosnak tartják, hogy ne csak emlékezzenek, hanem gondozzák is a ránk hagyott hatalmas örökséget.

Turista