Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Új év, új Alligator korongok
2007-01-03 | hír


Két új CD-t ad ki az Alligator Records 2007. január 16-án, a The Holmes Brothers State of Grace és Coco Montoya Dirty Deal című lemezét.

A Wendell Holmes, Sherman Holmes és Popsy Dixon alkotta The Holmes Brothers harmadik Alligator lemeze ezen anyag, melynek producere Craig Street, aki producere volt a banda előző, Simple Truth című lemezének is.

Számcímek:
1. Smiling Face Hiding a Weeping Heart
2. Close the Door
3. (What’s So Funny ’Bout) Peace, Love and Understanding
4. Gasoline Drawers
5. I Can’t Help It If I’m Still in Love with You
6. Bad Moon Rising
7. Three Gray Walls
8. If I Had a Boat
9. Those Memories of You
10. I Want You to Want Me
11. Ain’t It Funny What a Fool Will Do
12. Standing in the Need of Love
13. I’ve Just Seen the Rock of Ages
14. God Will


A Dirty Deal Coco Montoya szintén harmadik Alligator korongja, mely 11 felvételt tartalmaz, saját és feldolgozás számokat, többek között Otis Rush-tól, Johhny Copeland-tól és Lowell Fulson-tól. A lemezen Montoya és barátai, a Little Feat tagjai Paul Barerre, Kenny Gradney, Richie Hayward és Bill Payne zenélnek.

Számcímek:
1. Last Dirty Deal
2. Three Sides to Every Story
3. Love Gotcha
4. How Do You Sleep at Night?
5. It Takes Time
6. It’s My Own Tears
7. Coin Operated Love
8. Clean Slate
9. Put the Shoe on the Other Foot
10. It’s All Your Fault
11. Ain’t No Brakeman


Pampalini


Blues a Petőfi Rádióban
2007-01-01 | hír


2007. január 2-án ismét Nemes Nagy Péter blues műsorát hallgathatjuk a Magyar Rádió Petőfi adóján. Tervezett tartalom:

Visszatekintés a 2006-os évre: hazai szájharmonikások albumáról.
Az új év lemezújdonságaiból: Coco Montoya és a Holmes Brothers.

1. Pawnshop: From The Bottom
2. Bob Dylan: Someday Baby
3. Katie Melua: On The Road Again
4. Coco Montoya: Ain´t No Brakeman
5. The Holmes Brothers: Bad Moon Rising
6. Andrew "Jr Boy" Jones: Noises in the Backroom
7. Eric Bibb: Still Livin´ On
8. Otis Taylor: Little Betty
9. Tommy K. Jr and Full Blast: Let Your Fingers Bleed

Turista


Dave Myers: You Can't Do That
2006-12-30 | kritika


A chicagói blues élet igazi kulcsfigurája volt a 2001. szeptember 3-án meghalt Dave Myers, akiről elmondható, hogy szinte mindenkivel készített felvételt, aki számít a műfajban.
Dave Myers 1926. október 30-án született a mississippibeli Byhaliában, szülei zenekedvelő emberek voltak. Később is szívesen emlékezett azokra a házibulikra, ahol Sonny Boy Williamson-nal, Memphis Minnie-vel, Robert Nighthawk-kal játszott. 1941-ben családjával Chicago-ba költöztek, s zenei karrierjét innentől erősen befolyásolta a jazz, a swing, a country és a pop zene.
A ’40-es évek vége felé megalapította testvérével Louis-sal és Junior Wells-el a Three Acest. Zenéjük megpróbált túllépni az elektromos Delta-blues tolmácsolásán, hangzásukba becsempészték a jazz és a country elemeit is. 1950-ben társult hozzájuk a dobos Fred Below, nevüket ekkor The Aces-re egyszerűsítették. Wells 1952-ben elhagyta őket, hogy beszállhasson Muddy Waters bandájába, az ő helyére Little Walter érkezett, s nevüket Jukes-ra változtatták. Abban az időben ők voltak az egyik legkedveltebb együttes a városban, keményen rivalizálva Muddy Waters zenekarával. 1955-ben Little Walter is elhagyta őket, Myers ezután olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Otis Rush vagy Earl Hooker.
Igazi újító volt, aki az elsők közt használt basszusgitárt, leváltva a nagybőgőt.
Szinte hihetetlen, hogy csak 1998-ban jelent meg az első önálló kiadványa You Can’t Do That címmel. A borítót böngészve feltűnik, hogy immár a gitárt is a kezébe vette, s a kísérőzenészek sem akárkik, pl.: Kim Wilson, Rusty Zinn, Steve Lucky, Ronnie James és Richard Innes.
A Please Don’t Leave Me-vel indít a korong, s egy igazi időutazás veszi a kezdetét, olyan mintha a ’40-es, ’50-es évek hangzásába csöppennénk vissza. Egy blues-os, swinges hangzás fogad minket, ahol nincs ordítozás, túlzott gitárszólók, csak blues, úgy ahogyan már senki sem játssza. Az instrumentális Dave’s Boogie Guitar következik, majd Kim Wilson csillogtatja meg a tudását a You Can’t Do That-ban. Az album közepén található a játékos Ting-A-Ling, s ezt követi a Little Walter-nek szánt tiszteletnyilvánítás az Oh Baby. A korong vége felé is olyan nagyszerű számok találhatók, mint a boogie-s Chattanooga Shoe Shine vagy a szaxofonokkal, és zongorával is kísért Love by The Pound.
Mikor az utolsó hang is lecsengett elmondhatjuk, hogy igazán remek korongot hagyott ránk Dave Myers, aki hamisítatlanul tolmácsolja a korai nagyvárosi Chicago-blues hangulatát.

Black Top Records, 1998
10/10

Turista


14 éve halt meg Albert King
2006-12-21 | névjegy


14 éve, 1992. december 21-én hunyt el 69 évesen a ’három király’ egyike, Albert King (eredeti neve: Albert Nelson).

Albert King a Mississippi állambeli Indianola-ban született 1923. április 25-én. Fiatalon saját maga készítette gitáron kezdett el játszani, az első, igazi gitárját 1942-ben vásárolta 1 dollár 25 centért.

King először a Yancey’s Band-ben játszik, mellette buldózer kezelőként dolgozik. Később énekes a Harmony Boys gospel együttesben, majd Chicago-ba megy, ahol Jimmy Reed zenekarának a dobosa lesz.

Az első lemeze a Bad Luck Blues 1953-ban jelenik meg, melyen a dobolással felhagyva gitározik és énekel. Ezt követően St. Louis-ba költözik és megvásárolja Gibson Flying V gitárját, melyet ’Lucy’-nak nevez el. 1961-ben megjelenik a következő anyaga Don’t Throw On Love On Me Too Strong címmel.

1966-ban Memphis-be megy és a Stax Records-hoz szerződik. 1967-ben jelenik meg a Born Under A Bad Sign című legendás albuma, olyan számokkal, mint az As The Years Go Passing By vagy a The Hunter.

Első blues muzsikusként szimfonikus zenekarral játszik, 1969-ben a St. Louis Szimfonikus zenekarral koncertezik. 1974-ben elhagyja a Stax Records-ot, a Tomato, majd a Fantasy adja ki a lemezeit.

A ’80-as években és a ’90-es évek elején is sokat koncertezik, utolsó koncertjét 1992. december 19-én Los Angeles-ben adja. Két nappal később Memphis-ben, szívinfarktusban halt meg.

Élete során sok lemez jelenik meg Tőle, melyek színvonala eltérő minőségű, de mindenképpen kiemelkedők a Stax Records-nál készített, valamint a koncert felvételei.

Albert King a következő gitáros generációk, többek közt Mike Bloomfield, Jimi Hendrix, Stevie Ray Vaughan és Robert Cray példaképévé vált.


Ajánlott lemezek:

Born Under A Bad Sign - 1967

Liwe Wire / Blues Power - 1968

Lovejoy - 1971
I'll Play The Blues For You - 1977

Pampalini



Ruf Records Anthology 12 Years of
2006-12-19 | hír


Válogatás CD, DVD jelent meg a RUF Records fennálásának 12. évfordulójára Ruf Records Anthology: 12 Years of „Where Blues Crosses Over" címmel. A kiadó ismert amerikai és európai blues előadók, zenekarok lemezeit adja ki, többek között Bob Brozman, Bernard Allison, Larry Garner, Sue Foley, Walter Trout, Aynsley Lister, Ian Parker és Ana Popovic készítette itt a felvételeit.

CD.

1. Walter Trout / Jeff Healey - Workin Overtime
2. Sue Foley - New Used Car
3. Candye Kane - White Trash Girl
4. Ian Parker - It Hurts A Man
5. Omar & The Howlers - White Crosses
6. Larry Garner - Where The Blues Turn Black
7. Ana Popovic - Love Fever
8. Kevin Coyne - Whispering Desert
9. Aynsley Lister - In The Beginning
10. Canned Heat - See These Tears
11. Friend'n Fellow - Home
12. Bernard Allison - Live Together
13. Luther Allison - Put Your Money Where Your Mouth Is

DVD.

1. Blues Caravan - All The Time
2. Sue Foley - Absolution
3. Bob Brozman - Rolling Through The World
4. Bernard Allison - Bad Love
5. Omar & The Howlers - Monkey Land
6. Robin Trower - Living Out Of Time
7. Ana Popovic - Don't Bear Down On Me
8. Ian Parker - Awake At Night
9. Imperial Crowns - Lil' Death
10. Aynsley Lister - Say Goodbye
11. Walter Trout - Work No More
12. Friend'n Fellow - You
13. Luther Allison - Bad Love (Video Clip)

Pampalini


Blues a Petőfi Rádióban
2006-12-16 | hír


2006. december 19-én 23:15-től, a Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.
 
Leforgatásra kerülő felvételek:

1. Chris Farlowe: Stormy Monday Blues
2. Lefthand Freddy: Back On Track
3. Syrius: Let Me Down So Easy
4. Willie Kent: Look On Yonder´s Wall
5. Bonnie Lee: Change Your Mind
6. Robert Lockwood Jr.: 32-20 Blues
7. Ruth Brown: Teardrops From My Eyes
8. Ruth Brown: Mama, He Treats Your Daughter Mean
9. Blues Company: Christmas Eve in Germany

Turista



Keb' Mo': Keb' Mo'
2006-12-14 | kritika


1951. október 3-án született Los Angelesben Keb’ Mo’ (eredeti neve: Kevin Moore), akinek a játékát Taj Mahal-hoz is szokták hasonlítani.
12 éves korában kapta ­az első gitárját, s mivel szülei erősen vallásosak voltak, korán megismerkedett a gospel zenével.
21 éves korában csatlakoz­ott Papa John Crech rhythm & blues zenekarához, majd ezt követően mások is igénybe vették a játékát, pl.: Mahavishnu Orchestra, Jefferson Starship.
1980-ban egy nagylemeznyi anyagot vesz fel – Rainmaker - az eredeti nevén, ez az album azonban nagy bukás lett.
Az első Keb’ Mo’ néven készült lemezét 1995-ben a legjobb country / akusztikus albumnak választották. Zenéje a tradicionális country-blues elemeire támaszkodik, stílusán leginkább Robert Johnson hatása érződik, két szerzeményét fel is dolgozta ezen a lemezen, a Come On In My Kitchen és a Kindhearted Woman Blues címűeket. Azonban nem csak a tradicionális hangzást kedvelőknek ajánlom ezt az albumot, hiszen találhatóak könnyebben befogadhatóbb szerzemények is e korongon úgy, mint a Tell Everybody I Know vagy a Victims Of Comfort címűek. Számomra inkább az egy szál gitárral előadott számok „jönnek be”, lásd: Every Morning, Kindhearted Woman Blues, vagy a harmonikával kísért Love Blues borzongat még meg.
Keb’ Mo’ ezen a lemezén énekel, gitározik, harmonikázik és banjo-n is játszik. Stílusa eredeti, hangja engem néha a korai Tom Waits lemezeken hallható énekhangra emlékeztet pl.: Anybody Seen My Girl, az előadott számok némelyike a blues határait feszegető.
1996-ban készítette el a Just Like You albumát, majd 1998-ban a Slow Down címűt, amiért Grammy díjat kapott.

Sony Music, 1994
10/8


Turista


Ripoff Raskolnikov koncertek
2006-12-11 | koncertajánló


2006. decemberében ismét Magyarországon koncertezik Ripoff Raskolnikov, aki közel 20 éve állandó szereplője a hazai blues színpadoknak, a legtöbbet hazánkban koncertező külföldi blues muzsikus. Ebben az évben Everything Is Temporary címmel lemezt adott ki, melyen magyar blues zenészek kísérik és a saját szerzeményei találhatóak rajta.

A zenekar tagjai:
Ripoff Raskolnikov: ének, gitár
Nagy Szabolcs: zongora
Kepes Róbert: basszusgitár
Gyenge Lajos: dob


A koncertek:
dec. 11. Budapest, Chaplin - solo
dec. 12. Budapest, Alcatraz - zenekarral
dec. 14. Jászberény - zenekarral
dec. 16. Visegrád, Don Vito - zenekarral

Pampalini


Memphis Slim & Canned Heat: Memphis Heat
2006-12-08 | kritika


A blues zongorázás egyik meghatározó alakja Memphis Slim (eredeti neve: Peter Chatman), aki 1915. szeptember 3-án született Memphisben. Hétévesen kezdett el zongorázni, 16 évesen már egy kávéházban zenélt. A ’30-as évek vége fele Chicagóba költözött, majd elkészítette az első lemezfelvételeit az Okeh Recordsnál. A legtermékenyebb időszakának az 1952-54 közötti időszakot tekinthetjük. 1962-ben Willie Dixon-nal közösen Európában koncerteztek és az itt szerzett pozitív benyomások hatására Párizsba költözött és itt is halt meg 1988. február 24-én.
1974-ben a Canned Heat zenekarral készített lemezt Memphis Heat címmel. A Canned Heat zenekart Robert ’Bob’ Hit és Alan ’Al’ Wilson alapította 1965-ben, nevüket Tommy Johnson Canned Heat Blues című dala után választották. A zenekart sokan a legjelentősebb amerikai fehér blues zenekarként tartják számon, lemezeiken sok fekete blues standard megtalálható, valamint együtt zenéltek Sunnyland Slim-mel, Son House-zal, John Lee Hooker-rel és Clarence ’Gatemouth’ Brown-nal.
A lemezen 11 dal található, egy szám kivételével -mely a Five Long Years feldolgozása- valamennyi Memphis Slim szerzemény, így ezt az anyagot inkább a ’Memphiszi Karcsú’ lemezének tekinthetjük, ahol a Canned Heat a kísérőzenekar. A lemezen közreműködik a Memphis Horns fúvósegyüttes.
Sem Memphis Slim, sem a Canned Heat nem kerülte el hazánkat, két-két alkalommal koncerteztek Magyarországon.

Pampalini



"Az életem kizárólag a szájharmonikáról szól"
2006-12-02 | beszélgetések


Pribojszki Mátyás 1974-ben született Békéscsabán, s zenei karrierje is a városban indult.
2003-ban alakította meg a Pribojszki Mátyás Band-et, ami azóta is a fesztiválok egyik kedvence. Őt faggattam…

Turista: Úgy tudom, hogy az első zenei élményeid inkább a funky zenéhez köthetőek, pl.: Earth Wind and Fire, Kool and the Gang. Mi volt az a hatás amiért ezeket a zenéket hallgattad?
Pribojszki Mátyás: Abszolút így van. Mi volt az a hatás? Egyszerűen az a hihetetlen erő és dinamika, ami ezekből a korai felvételekből, ill. előadókból árad. A korai „fekete zene” lüktetése az, ami óriási hatással volt rám. Jól emlékszem akkoriban Rick Astley, Kylie Minogue, Jason Donovan, Kim Wilde, és a Bros zenekar voltak a listák élén…Ez amúgy a ’80-as évek vége amiről beszélek, szóval már akkoriban is kinéztek a haverjaim, hogy milyen öreg felvételeket hallgatok és szeretek, hiszen ezek a csapatok akiket Te is említettél, már a nyolcvanas évek végén is 15-20 éve létező zenekarok voltak. Mondjuk néhány előadóval még kiegészíteném, akiket nagyon sokat hallgattam akkoriban: James Brown, Commodores, Temptations, Delegations. Egyébként nem kizárólag ezeket a muzsikákat hallgattam rogyásig, hanem előszeretettel tanulmányoztam a „fehér” hősöket, így pl. a Rolling Stones-t a Doors-t, sőt a későbbiekben volt egy másik kedvencem a Black Crowes. Szóval volt miből táplálkozni zeneileg, ráadásul az édesapám jazz-t játszott szaxofonon és klarinéton, míg nagyapám kitűnően herflizett, mellzongorázott és dobolt.

T.: Később mégis „átnyergeltél” a bluesra, mi miatt?
P.M.: Előbb fogott meg a szájharmonika, és utána a blues műfaja, persze nem nagy időeltolódással. Miután rendszeresen vásárolgattam a bakelit lemezeket (persze feketén), az egyik ilyen vásárláskor jutottam hozzá egy lemezhez, melyen egy néger bácsika üldögélt. Mivel láttam, hogy néger ezért megvettem, pusztán kíváncsiságból, majd hazavittem, feltettem a lemezjátszóra és megdöbbenve hallgattam. Kizárólag szájharmonika, ének és foot sep (lábával veri a ritmust) volt a felvételeken. Eleinte azt sem tudtam, hogy szájharmonika, a cimboráim mondták, de én 13-14 évesen ettől teljesen kikészültem, azonnal a kínai piacra rohantam és vetettem a szüleimmel egy akkoriban 80 Ft-os „Hero” herflit. Csak fújtam, szívtam mint egy gőzgép, de sehogyan sem hasonlított arra, amit hallani akartam. Majd szépen lassan kijött egy-egy értelmesebbnek tűnő, pontosabban halható hang és ez nagy erőt adott. Több tucatnyi harmonikát tettem tönkre a legelején. Miután a teljes haveri köröm megtudta hogy szájharmonikázom, elkezdek adogatni nekem herfliket, amiket ők kaptak karácsonyra, névnapra és egyebekre, de úgysem használták, úgyhogy nekem kellett kinyírnom ezeket az ajándékba kapott herfliket, túltágult úszótüdőmmel. Mert én másfél évtizedig úsztam, nem is akárhogy, még ifi válogatott is voltam, így mikor elutaztunk egy-egy külföldi versenyre, magammal vittem a kicsiny hangszerem és megőrjítettem mindenkit. Mindezek után ’90-ben kaptam meg életem első elektromos hangzású blues lemezét, amit a mai napig alap műnek tartok: Muddy Waters-Fathers and Sons (1969). Ezen a dupla bakeliten hallottam először Paul Butterfield, Carey Bell Harrington csodálatos harmonikajátékát és totál odalettem. Utána könyvtár, haverok, információgyűjtés… és minden amit el tudsz képzelni.
A mai napig minden relikviám megvan, és büszke vagyok rá, hogy tök egyedül, önállóan kezdtem neki a „nagy zenei felfedezésnek”, és ez a mai napig is tart.

T.: Első együtteseid között szerepel a Rag Doll - ahol még csak külsősként szerepeltél – majd jött a Dobókocka. Milyen emlékeid vannak ebből az időszakból? Mind a két csapat békéscsabai volt?
P.M.: Igen mindkét csapat békéscsabai volt. A Dobókocka egy országosan ismert és elismert, rendszeresen koncertező zenekar volt, míg a Rag Doll egy igazi lokálpatrióta band hírében állt, bár elég sok helyen fellépett a városon és megyén kívül is. A Rag Doll-os fiúkkal jó baráti viszonyba kerültem, minden hétvégén együtt ittunk és szórakoztunk egy helyi kocsmában, majd miután kiderült, hogy herflizek, elhívtak egy próbájukra. Megtartottak… Velük volt életem első fellépése. Nagyon jó emlékeim vannak, hosszú haj, zsabós ing, bársony zakó, trapéz nadrág… no és az elengedhetetlen „nagymedve” (vbk + rum).
Kb. másfél évig jártam próbákra, és koncertekre a Rag Doll-al, majd, ha jól emlékszem ’91. nyarán hívott fel Horváth „Jack” László a Dobókocka gitárosa, énekese, hogy a szájharmonikásuk Radics Feri elmegy Dél-Afrikába és nincs-e kedvem fújni. Nem haboztam sokáig, hiszen nagyon nagy megtiszteltetés és óriási kihívás is volt számomra. Megbeszéltem a Rag Doll zenekarral, hogy elhívott a Dobókocka és ott szeretném folytatni, amit ők abszolút megértettek. Ezek után következett 3 nagyon fontos év a zenei életemben. Rendkívül sokat koncerteztünk, és rengeteget, sőt annál is többet tanultam a Dobókockától, főleg Jack-től és a fúvóskar fejétől Belicza Károlytól. Köszönöm nekik.

T.: A Dobókocka rendszeresen fellépett az ország különböző fesztiváljain, mégis 1994-ben megalakítottad a Blues Fools-t.
P.M.: Igen. A Dobókocka ’94.-ben feloszlott, mert a tagok elköltöztek más-más városba. Én Debrecenbe kerültem főiskolára és így jött az ötlet, hogy megalapítsam első önálló zenekaromat a „Blues Fools-t”. Így is történt, Nagy Zoltán gitárossal, Hevesi Norbert basszusgitárossal, valamint Szabó „Papa” Attila dobossal megalakult az „ős” Blues Fools. Sajnos nem túl sok koncertet élt meg ez a formáció, de ’95-ben mikor visszaköltöztem Békéscsabára, úgy döntöttem ott folytatom a zenekart. Akkoriban hívtam a csapatba Pengő Csaba basszusgitárost, Köles Márk dobost, valamint korábbi mentoromat Horváth „Jack” László gitárost. Ez a négyes csak másfél évig működött, de kiadtunk egy anyagot „Foolstory” címmel. Pengő Csaba barátom Budapestre költözött ’97.-ben, így szükségünk volt egy másik basszusgitárosra, ekkor került a csapatba Gyebrovszki András. Ez a négy ember 2003. végéig muzsikált együtt, de maga Blues Fools mintegy 10 évet élt meg. Sok idő… Rengeteget koncerteztünk, és ’98.-tól managere is lett a csapatnak egy jó barátom, Duna János személyében. Több mint 20 (!) országban turnéztunk, részt vettünk a legtöbb hazai fesztiválon és 3 nagylemezt készítettünk. Nagyon jó és termékeny időszakot éltünk meg a Blues Fools zenekar tagjaival és kétségkívül meghatározó volt mindannyiunk életében.

T.: Mi miatt lett vége a Blues Fools-nak, erről sehol nem lehet találni információt.
P.M.: Elsősorban miattam, de sok egyéb tényező is közrejátszott. Nagyon sok hazai és külföldi zenésszel játszottam együtt és ez mindig óriási inspirációt adott, rengeteget tanultam ezekből a fellépésekből. Szerettem volna egy önálló, valamilyen új zenei dolgot létrehozni másokkal. Szükség volt egyfajta zenei megújulásra, legalábbis ezt éreztem. Valamint több fesztiválon játszottunk, így találkoztam rendszeresen Pengő Csabával, akivel sokszor beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne valamit újra együtt csinálni. Ez a bizonyos „valami”, tehát a zenei elképzelésünk nagyon hasonló volt. Egyeztettünk és összehívtunk egy próbát Budapesten. Csak úgy… Tudod, hátha lesz valami. Lett és nagyon jól éreztük magunkat. Új zenei utak nyíltak meg, kicsit másabb mint ami volt. Nem jobb, vagy rosszabb, egyszerűen csak más és én nagyon élveztem és élvezem most is. Elköltöztem Budapestre és így még egyértelmübbé vált, hogy döntenem kell abban, hogy hétvégéken hazajárok és próbálom életben tartani a Blues Fools-t, vagy lépek egy nagyot és elindítom az új bandát és egyben teljesen új zenei életet kezdek. Nagyon, nagyon nehéz volt, és egy évbe telt mire végleg eldöntöttem, hogy lépek. 2003. közepén megalakult az új csapatom, saját nevem alatt. A Pribojszki Mátyás Band (vagy röviden Pribojszki Quartet) 2004. végén önálló lemezzel is jelentkezett, „Flavours” címmel. Jelenleg dolgozunk az új anyagunkon, valamint egy koncert DVD-én. Mindeközben rendszeresen koncertezünk itthon és szerte a Világban.

T.: Mennyire voltak sikeresek a Blues Fools lemezek?
P.M.: Akkoriban nagyon. Az első Fools In The Blues c. lemezünkből kétezer db fogyott és több szám is felkerült az amerikai blues slágerlistákra, sőt a „Mattack” c. számunk vezette a jump blues slágerlistát hetekig.
Második lemezünk az „On The Move” egy jóval érettebb, zeneileg kiforrottabb és kifinomultabb anyag volt fúvóskarral és zongorával kiegészülve. Nagyon szerettem azt a projectet…. Majd az utolsó cédénk 2003.-ban egy emlékanyag volt „All these, Oldies” címmel, amellyel egyfajta tisztelgés volt a nagy blues elődök előtt. Ebből fogyott a legkevesebb.
Sajnos a CD eladásokból származó bevételek szinte semmire nem voltak elegendőek, mindössze arra, hogy amikor külföldön turnéztunk nem kellett saját pénzből kávéra, sörre, szendvicsre költeni…
Szerintem ez ma sincs másképp egy-egy hasonló rétegzenét játszó csapatnál sem. Az biztos, hogy az új zenekaromnál, a Pribojszki Mátyás Band-nél még most is hasonlóan működik.

T.: 1999-től hivatalosan „támogat” a Brazil HERING szájharmonika-gyártó cég, honnan ez a kapcsolat?
P.M.: Akkoriban indult a weboldalunk és megtaláltak az interneten keresztül.
Írtak, hogy nagyon tetszik amit csinálok, ill. csinálunk, és hogy küldenének egy csomagot, teli szájharmonikával és legyek szíves írjak vissza nekik, hogy tetszenek-e a hangszereik, vagy nem és, hogy miért…stb. Gondoltam tök jó, így megkaptam a herfliket, majd jól „lefikáztam” néhányat, ill. megdicsértem párat, jól megindokolva, ahogy kérték. Pár hét múlva jelentkeztek, hogy nem lenne-e kedvem ezeken a hangszereken játszani. Mondtam, hogy dehogynem, mert már akkoriban is tetszett egy-két modell. Megállapodtunk, majd pár hónap múlva megkérdezték, hogy van e cégem, én meg kapásból mondtam, hogy van. Felajánlották a magyarországi kizárólagos disztribúciót. 1999. végén elindultam az üzlettel és mára mér az egész Kelet-Európai régió hozzám tartozik. Senki se gondolja, hogy ez olyan egyszerű. Sajnos nem az, de a zenével párhuzamosan tudom csinálni, ráadásul nagyon szeretem ezt a munkát, ami nem is munka számomra, hiszen a napjaim vagyis az életem kizárólag a szájharmonikáról szól.

T.: Mint már említetted 2003-ben megalakult a Pribojszki Mátyás Band. Itt annyiban módosult a zenei koncepció, hogy állandó gitáros nem szerepel a tagok között. Minek tudható ez be?
P.M.:
Több mint tíz éven keresztül zenéltem gitáros zenekarban, pontosabban a Blues Fools-ban is klasszikus 4-es felállás volt: dob, basszus, gitár és én herfli / ének. Néha volt olyan koncertünk amikor volt billentyűs vendég, Gulyás Levente személyében és én azt nagyon szerettem. Bár szó nincs gitár ellenességről, sőt… Megadatott az is, hogy játszhattam együtt kedvenc gitárosommal Duke Robillard-dal, valamint szintén kiváló európai gitárvirtuózokkal, mint pl. Enrico Crivellaro, Mike Sponza, Ian Siegal, Otis Grand. Egyszerűen egy másik, sajátos hangulatú és hangvételű zenét szerettem volna csinálni és játszani az előző évekhez képest. Vágytam egy kicsit nyugodtabb, tisztább hangzásvilágra, amit a nagybőgő, valamint a zongora adhat az általam elképzelt zenéhez. Ez így is lett, és úgy érzem, hogy hasonlóan gondolkodunk zenésztársaimmal erről az egész „Pribojszki Quartet-es, vagy Band-es” hangzásvilágról, ami az előzőekben már leírt kicsit nyugodtabb, bár zeneileg kissé nehezen behatárolható, egy teljesen sajátos, „Pribojszki Quertet-es” hangzás a cél, hogy bármikor, bárhol felismerhető legyen az általunk játszott zene.

T.: Hogyan fogadták a „népek” az új csapatodat?
P.M.: Vegyesen. A legtöbb embernek nagyon tetszik, de azért akadnak olyanok is, akik a régebbi Pribojszki Matyit keresik, aki még 5-6 éve rohangált, ugrált a színpadon és nyomta eszeveszetten a rock & roll-t, a boogie woogie-t és eközben többször félmeztelenre vetkőzve inget cserélt, eközben pedig mindenki őrjöngött. ? Nos megnyugtatásul, „kutyából nem lesz szalonna”, így a jelenlegi műsorunk is kellően vidám, és nagyon mozgalmas, de természetesen változott sok mindenben. Idősebb is lettem, és híztam is jópár kilót, de azért a boogie bennem van és marad is mindörökre.
Ja, még annyi, hogy a Pribojszki Mátyás Band első „Flavours” c. cédéjét eddig három és félezren vásárolták meg, ami ebben a rétegzenében nem rossz „fogadtatás”.

T.: A Flavours lemezetekre az ajánlást Jean-Jacques Milteau írta. Hogyan került Ő be a képbe?
P.M.:
Nagy tisztelője és régóta kapcsolatba vagyok J.J. Milteau-val is, de rajta kívül még több tucat, ebben a szakmában igazi világsztárnak számító zenésszel, herflissel állok rendszeres kapcsolatban. Mivel nem olyan óriási ez a család, és nagyon közvetlen a viszony, ezért általában szemmel tartjuk egymás dolgait, figyelemmel követjük, hogy ki merre tart és mit csinál. Ráadásul én be is szoktam számolni neki(k) a nagyobb dolgokról. Miután elkészült a legutóbbi lemezünk a „Flavours”, kiküldtem egy munkapéldányt J.J.Milteau-nak, hogy írja meg a véleményét. Megírta.

T.: Végigböngésztem, hogy hány helyen léptetek fel Európa szerte. Milyenek voltak a visszhangok?
P.M.: A külföldi fellépések legtöbbje óriási élmény. Itt nemcsak egy-egy írországi, vagy franciaországi hosszabb turnéra gondolok, hanem rendkívül pozitív hatások érik az embert pl. Lengyelországban a Benelux-Államokban, vagy szinte bárhol, ahol játszottunk ill. játszunk, akár csak egy-két koncertet. Nagyon nagy nyitottság, szeretet jellemző a legtöbb fesztiválra amikor meghívják az embert. Tényleg zenésznek érezheti az ember magát és nem pedig egy utolsó senkinek, mint pl. itthon egy-egy helyen. Külföldön a közönség példátlanul megtapsolja szólókat, odajönnek koncert után megköszönni az estét, sorban állnak a lemezedért, szóval nagyon nagy megtiszteltetés nekik játszani és egyben nagyon nagy öröm is, amit az bizonyít talán a legjobban, ha visszahívják a csapatot. Mi pedig még nem játszottunk csak egyszer sehol sem. Szerencsére…

T.: Mondtad, hogy új lemezen dolgoztok, mesélnél erről pár szóban?
P.M.: Igen, remélhetően a jövő év, tehát 2007. tavaszára készül el a csapat második CD-je, amin nagy erővel dolgozunk. Sokat agyalunk az egész anyagon a számokon, közben próbálunk és emellett koncertezünk is. Elsősorban saját szerzeményeket fog tartalmazni a lemez, sajátos hangzással. Vannak nagyon szép lassú számaink amik elkészültek és jó néhány modernebb hangzású, kellemes lüktetésű darabot is írtunk. De természetesen helyet kap az új anyagon is egy-egy erős shuffle valamint egy-két jó boogie! Lesz meglepetés vendég is, de erről majd akkor.

T.: Hogy sikerült a DVD felvételetek?
P.M.: Igazából egész jól, de még csak most fogjuk vágni. Nem tudom mikorra készülünk el, lehet hogy átcsúszik az Új Évre. Mindenesetre egy jó kis vérbeli élőkoncert DVD lesz, ha majd összeáll.

T.: Milyen terveid vannak még?
P.M.:
Rengeteg. Elsősorban nagyon sok jó számot és lemezeket készíteni a bandával közösen, és nagyon sok zenészbarátommal együtt is. Vannak teljesen önálló terveim is. Jövőre kiadom újra a „Herfli Suli” c. munkafüzetem javított verzióját, és jelentkezem egy meglepetésanyaggal a herflisek felé. Éppen ezért a részletekről nem beszélnék egyenlőre. Valamint minél több helyen, koncerten népszerűsíteni a szájharmonikát, és természetesen magát az élőzenét!

T.: Most jött ki egy közös harmonikás lemez: Fishers címmel. Elégedett vagy vele?
P.M.: Összességében igen. Ez egy antológia, pontosabban egy rövidke helyzetkép a hazai, aktívan működő szájharmonikások munkájából. Magyarországi „herfli-fronton” 2006. végén ez van, pontosabban az, amit hallasz ezen a kiadványon.

T.: A végén, már csak pár könnyedebb kérdésem lenne. Utolsó vásárolt CD?
P.M.: Rod Stewart: Great American Songbook Vol.II.

T.: Utolsó hallgatott CD?
P.M.: Greg Szlapczynski-Varsovie.

A beszélgetés e-mail váltáson  keresztül valósult meg.

Turista


Petra Börnerova Band feat. Benkő Zsolt koncert
2006-11-28 | koncertajánló


A Petra Börnerova Band feat. Benkő Zsolt zenekar ad koncertet 2006. december 08-án a budapesti Fat’s Mo Music Club-ban. A zenekar 2005-ben a Nyírbátori Bluesfesztiválra alakult, és 3 nemzet zenészeiből áll. A bandát a cseh Petra Börnerova (ének), a szlovák Tomás Bobrovniczky (dob), valamint Benkő Zsolt (gitár), Bornemissza Ádám (basszusgitár) és Tánczos István (szaxofon, ének) alkotja.
2005-ben koncert CD-t jelentettek meg Live at Stará Pekárna címmel, műsorukban megtalálhatóak az ’50-es évek blues-ai, csakúgy, mint a modernebb blues dalok.
A koncerten vendég Horváth Misi szájharmonikán.

A zenekar másnap a Paks, Dunakömlődi Faluházban játszik az idei Gastroblues Fesztivál felvételeit tartalmazó 3 DVD-t és 2 CD-t bemutató koncertek alkalmából.

Pampalini


Tommy K. Jr. And Full Blast lemezbemutató koncert
2006-11-27 | koncertajánló


Mint ahogy régebben írtam, 2006. szeptemberében megjelent ifj. Katona Tamás bemutatkozó lemeze Let Your Fingers Bleed címmel.
A lemezbemutató koncertre 2006. december 08-án a budapesti A38-as hajón kerül sor.
Az előzenekar a Happy Bluesday.


Pampalini



Hungarian Harmonica All Stars: Fishers
2006-11-26 | kritika


Igazi örömünnep volt november 11-edike a szájharmonika szerelmeseinek, hiszen ekkor tartották a II. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivált, s erre a napra időzítve jelent meg a hazai harmonikások felvételeit tartalmazó CD Fishers címmel.
A CD ötlete Oláh Andortól származik, ezt finomította Pribojszki Mátyás.
Hat harmonikás szerepel a felvételeken: Ferenczi György, Big Fat Chubby (Besenyei Csaba), Pribojszki Mátyás, Oláh Andor, Flór Gábor, Szabó Tamás és mindenki két számban játszik.
A szőke hölgyek dicséretével kezdődik a CD, amin Ferenczi György herflizik. Az általa játszott két tétel korábban már szerepelt a Csárdafunk lemezén, erre a korongra még a Mizörög című szám került fel. Ferenczi György pár éve szeretett bele a népzenébe, amikor elment egy Méta koncertre, azóta próbálkozik a blues és a népzene párosításával, ez a törekvés a Mizörög-ön hallatszik határozottabban.
Big Fat Chubby-t már hallhattuk a Pawn Shop Freight Train albumán, most duóban ill. trióban ad elő egy számot. A Boll Weevil egy tradicionális szám, míg a From Your Own inkább jazzes ízeket hoz. Volt szerencsém őket a közelmúltban élőben is hallani, mindenképpen oda kell figyelni rájuk, még sok kellemes percet szerezhetnek.
Pribojszki Mátyás 2003-ban alakította meg a Pribojszki Mátyás Quartet-et. A két szám közül az egyiken most is velük játszik (Red Top), míg a Nyomjad a gombot-ban tőle szokatlan terepre merészkedett, gépi alapú, rappeléssel kísért számban fújja a harmonikát.
Oláh Andor nevét a Dr. Valter & The Lawbreakers nyomán ismerhette meg a nagyérdemű, azóta a Big Daddy Wilson & The Misssissippi Grave Diggers nevű nemzetközi csapat tagja, és életre hívta a Memphis Gumbo akusztikus blues triót is. Az első számban az előbb említett formációt hallhatjuk, amelyen Little G. Weevil énekel ill. gitározik. Igazi ízes, dögös szám a So Mean To Me, s nem tudok elmenni szó nélkül Szűcs Gábor játéka mellett. Az egyik legtehetségesebb gitárosnak tartom Őt, aki egyedi „fekete” hanggal és sound-al rendelkezik.
Flór Gábor Toots Thielemanns hatására kezdett kromatikus harmonikán játszani. A blues mellett hamar a jazz felé fordult az érdeklődése, s Charlie Parker hatására szaxofonozni is tanult. Két számában kromatikus harmonika, accordion, basszus felállásban játszanak, számomra az argentin tangó hangulatát idézik meg.
Szabó Tamás 1983-ban lépett először a színpadra. Tudni kell róla, hogy folyamatosan kísérletezik - nem ragadt le a bluesnál -, folyamatosan új ötletekkel jelentkezik. Itt elsőként a Roll Your Own tételben játszik szólóban, ill. sok-sok harmonika lett egymásra keverve. Ennél a számnál nincs mese, elő kell kapni a harmonikát, s a hallgatónak is fújni kell, egy újabb színnel gazdagítva az elhangzó szerzeményt. A Mozes Fantasy egy Paganini adaptáció 2004-ből.
Ez a korong nem minden előzmény nélkül való, hiszen 1999-ben jelent már meg egy Magyar Szájharmonikás Antológia, s lesz még folytatása is, akkor a fiatalabb generáció tagjai közül válogatnak.

Turista


Cuby + Blizzards: Trippin’ Thru A Midnight Blues
2006-11-21 | kritika


Mivel egy régebbi lemezkritikámban foglalkoztam már a Livin’ Blues zenekar Wang Dang Doodle című lemezével, szükségét látom, hogy bemutassam a ’60-as, ’70-es évek másik meghatározó hollandiai blues zenekarának, a Cuby + Blizzards-nak az általam legjobbnak tartott lemezét.
A zenekar 1964-ben alakult, létrehozásában döntő szerep hárult Harry ’Cuby’ Muskee-ra és Eelco Gelling-re. A zenekar egyéni Chicago blues-on alapuló hangzása a második Groeten Uit Grollo című 1967-ben megjelent LP-re forrta ki magát, mely hangzásvilág jellemző az ezt követően megjelenő a Trippin’ Thru A Midnight Blues című lemezre is.
A lemez 1968 őszén jelent meg, 9 számot tartalmaz. A nyitó dal a Checkin’ Up On My Baby egy Sonny Boy Williamson feldolgozás, melyben szerepel egy háromtagú fúvós kórus, csakúgy mint a Fell So Bad-ben, Lighnin’ Hopkins dalában. A Down The Road-ban bottleneck gitárral kísérik Harry ’Cuby’ Muskee énekét, a Feelin’Low Down-ban, mely egy ’Big’ Bill Broonzy szerzemény, pedig egy szájharmonika szólót halhatunk az énekestől. A Window Of My Eyes egy lassú blues és találhatunk a lemezen még egy Elmore James (The Sky Is Crying) feldolgozást is.
A fent említett két lemez mellett még az 1969-ben kiadott Appleknockers Flophouse című lemez tartozik a Cuby + Blizzards meghatározó anyagai közé.
 
Pampalini


Örömzenei vándorlás - Jamboree Gospel turné sorozat
2006-11-21 | koncertajánló


2006. decemberében ismét hazánkban turnézik a 6 tagú Breeze Gospel együttes. A zenei gyökerek a tradíciókból táplálkoznak, de különleges hangzásukkal új színt hoztak a tradicionális gospel világába.
De olvassuk inkább Oláh Andor, a Jamboree Produkciós Iroda Művészeti Igazgatójának a sorait:
 „A Jamboree egy öröm zenei sorozatot indított el, ami Európa számos országán keresztül haladva érkezik hozzánk.
A korunk nehézségekkel küszködő emberének kevés alkalma nyílik arra, hogy az igazi értékeket közvetítő előadásokkal találkozzon.
A sorozat a közönséget egy intimebb szférába invitálja, ahol a nyitott állapotú örömzene részeseivé válhat, egy pozitívan telített lélekzene ajándékait élvezve.
Ezen az estén rájöhetünk arra is, hogy mennyire kevés szükséges a boldogsághoz, az örömforrás egyik legősibb formája jelenik meg a színpadon, az ének. Ezeken keresztül juthatunk el a végtelenbe.
Az örömzenei vándorlás kivezet bennünket az árnyék hűvösségéből a bársonyosan meleg fényre.
A tradicionális gospel az idő haladtával különböző irányokba indult el és érdekes, színes világot épített ki magának a különböző zenei stílusoknak köszönhetően, de a gospel semmit nem vesztett az erejéből.
A sorozat első résztvevői a Breeze Gospel fekete kórus. Öt hölgy és egy zongorista, sajátos előadásmódjuknak köszönhetően máris komoly helyet foglalnak el a világzene palettáján.
Életformájuk a muzsika, nyitott szívvel és teljes átadással szereznek hitelt maguk és a gospel számára.
A Breeze a tradíciókból építi saját világát, ami egy reményteljes jövőt biztosít számukra.”

A zenekar tagjai:
Sandra Drakes – vokál
Saskia Lie Atjam – vokál
Cosmea Panka – vokál
Laura Richardson – vokál
Niza Udenhout – vokál
Elvis Ediagbonya – zongora

A koncertek:
2006. dec. 3: 18 óra Baja - Református templom / Deák Ferenc utca
2006. dec. 4: 19 óra Budapest - Belvárosi Színház / Károly krt. 1-3.
2006. dec. 5: 20 óra Pécs - Ifjúsági Központ Ifjúsági Ház
2006. dec. 6: 20 óra Zártkörű
2006. dec. 7: 19 óra Békéscsaba - Evangélikus kistemplom / Luther-Baross utca sarok
2006. dec. 8: 20 óra Zártkörű
2006. dec. 9: 19 óra Szentendre - Barlang / Duna korzó 11/a
2006. dec. 9: 22 óra Visegrád - Don Vito / Fő utca 83.

Pampalini


John Jackson: Front Porch Blues
2006-11-19 | kritika


Meg kell, hogy emeljem a kalapom John Jackson előtt, annyira magával ragadott, lekötött archaikus stílusa, s meleg bariton hangja e lemezét hallgatva.
„Az ujjpengetős country blues, ragtime gitározás mestere… Érzéki, sármos zene.” – írta a Washington Post róla.
1924. február 25-én született a virginiai Rappahanock megyei Woodville-ben, tizennégy testvére közöl Ő volt a hetedik gyermek. Szülei farmerok voltak. Hat évesen kapta meg az első gitárját, egy használt Victrolát, amellyel magába szívta a blues és a country muzsikát, olyan zenészeket hallgatva, mint Blind Lemmon Jefferson, Blind Blake, Blind Boy Fuller, Uncle Dave Macon és Jimmie Rodgers. Tíz évesen találkozott egy fegyenccel, aki megtanította gitárját áthangolni és úgy slide-ozni rajta.
A ’30-as, ’40-es években szüleivel játszott különféle partikon, de egy időre otthagyta a zenélést. Később, a ’60-as években egyik barátja eladta neki a gitárját, ekkor újra elkezdett játszani.
1965-ben az Arhoolie-Records megbízásából dalokat rögzített a készülő Blues And Country Dance Songs From Virgiana című albumhoz.
1986-ban a The National Endowment a National Heritage Fellowship művészeti díjjal jutalmazta meg.
1999-ben jelent meg az Alligator Records-nál a Front Porch Blues című albuma. A korongon olyan ősi bluesokat ad elő, amelyeket először gyermekkorában hallott és játszott.
A virginiai énekes zenéje úgy határozható meg, mint az East Coast Piedmont blues, a ragtime, a folk és a hillbilly dalok, balladák keveréke.
Ha a kedvenceimről kellene írnom szinte az összes elhangzó számot leírhatnám. Az album a lassú Railroad Bill-el indít, amit az apjától tanult, majd a sokak által sokféleképpen játszott tradicinionális C.C. Rider-el folytatódik. A Death Don’t Have No Mercy egy mélyen spirituális darab, amit John Jackson egyik barátja Gary Davis írt. A Chesterfield a cigerettáról szól, a Just Because egy tempósabb szám. Ahogy egymást követik a dalok, azt veszem észre, hogy mennyire le vagyok nyűgözve, s hogy „tekernék” vissza az egyes számok elejére, de az album vége fele is olyan gyöngyszemek sorakoznak, mint az érzékien gyöngéd instrumentális Rappahannock Blues, vagy a ragtime fűszerezésű The Devil He Wore A Hickory Shoe.
John Jackson 2002. január 20-án halt meg májrákban. A közönség mindig becsülte Őt, mivel játékán átsütött romlatlansága, szenvedélyessége, mert szívből játszott, mert valódi volt!

Alligator Records, 1999
10/10

Turista


Új CD a hazai harmonikásoktól
2006-11-16 | beszélgetések


Új albummal jelentkeztek a hazai harmonikások, melyen Pribojszki Mátyás, Ferenczi György, Szabó Tamás, Besenyei Csaba, Oláh Andor és Flór Gábor játéka hallható.
A produkció egyik „motorját” Szabó Tamást kérdeztem.


Turista: November 11-re jött ki egy új szájharmonikás CD, FISHERS címmel. Úgy tűnik, hogy egyre jobban összefognak a hazai harmonikások.
Szabó Tamás: Bár csak igazad lenne! Persze ez a kijelentésem talán sokkal pejoratívabban hangzik, mint ahogyan értem. Igen valamilyen kohézió van. Pribojszki Mátyás kollegám, amikor nekikezdett a lemez összeállításhoz, akkor többek között abból indult ki, hogy szükség van egy ilyen válogatásra, hiszen annyi jó harmonikás van hazánkban akik viszonylag kevés publicitást kapnak, s ha már nem kapkodnak értünk a kiadók, akkor csináljunk közösen együtt valamit. A lemezen játszó harmonikások közül Flór Gáborról, Besenyei Csabáról viszonylag keveset lehet hallani. Azt gondolom, hogy ez az alapgondolatiság, (magasztosság nélkül mondható) európai. A lemezre felkért előadók mindegyikének időben lett szólva, hogy gondolkodjanak, milyen számokkal szeretnének rajta lenni ezen a lemezen. A számok végső leadásának megvolt a pontos határideje. Ám a nagy kohézióban kiderült, hogy egyes kollegák arra nem méltatták a lehetőséget, hogy önerőből elkészítsenek két számot (hozzátenném, hogy ma nem egy óriási összeg elkészíteni két számot egy stúdióban, hiszen rengeteg kapcsolatunk van, ahol nevetséges áron, igazán jó minőségben lehet dolgozni). Nos, a vége az lett, hogy Matyi saját zsebből finanszírozta a stúdió költséget. Sajnos más, kisebb gondok is voltak, részint a hitetlenségből adódóan, részint (bocsánat a kifejezésért) a beleszaromság miatt. Nehézkesen, de összeállt az anyag. A végeredmény: napvilágot látott egy zeneileg igazán izgalmas, a harmonikázás sok árnyalatát bemutató, jó lemez!
Tudom, nem éppen egy jó CD ajánló, ahogy kezdem a válaszokat, de a kérdésedre ez a szépítés nélküli válasz.

T.: Kinek az ötlete volt ez a kiadvány? Kik az ötletgazdák?
Sz.T.: Az eredeti ötlet Oláh Andortól származik, amit Matyi finomított. Én igazából a lemezborító elkészítésével voltam megbízva, a tervezéssel, kivitelezéssel. Nagy munka áll mögöttünk. Amire igazán büszke vagyok, hogy bebizonyosodott, az évek alatt munkatársnak választott „segítők”, háttéremberek, igazán profi munkát végeztek most is. Gondolok itt Antalfai László - fotósra, Korényi János - festőre (aki olajképet festett a lemezre, s megrendeléseit tette félre az ügy miatt) Karginov Allenra, akivel a grafikai munkákat végeztük „heteken át”, Nemes Nagy Péter barátomra, aki összefoglalta egy - egy előadóról a fontosabb tudnivalókat, úgy, hogy összesen 10 mondat volt adva előadónként, és még sorolhatnám.

T.: Tekinthető ez a nyugaton oly nagy sikerű harmonikás szuperprodukciók (pl.: Superharps, Harpattack!) magyar megfelelőjének?
Sz.T.: Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Nem, mert ez a lemez végül is egy válogatás album, hogy milyen irányzatokban játszunk 2006-ban, nem pedig arról van szó, hogy egy kiadó összeboronál 12 számot ilyen olyan harmonikás duetteket. Egykoron nagyon izgalmas volt, s nekem is csillogott az első SUPERHARPS session CD-nél a szemem, jó volt hallani a James Cottont, ahogy herflizik miközben Carey Bell énekelt. De a második ilyen jellegű lemez leleplezte, hogy miért is született már az előző. Csupán egy ügyes üzleti fogás, ami nem baj, mert jó felvételek maradtak a világra. Valahogy azonban visszatetsző, hiszen 60 éves bácsik, 40 éves pályafutásuk alatt nem készítettek közös felvételeket, akkor annak biztosan voltak okai (lehet, részemről ez egy magyaros gondolkodás). A Matyit ismerve, s a CD előállítási költségeit átlátva, ebben az esetben nem igazán beszélhetünk az üzleti sikerről, inkább a magyar kultúra egy dokumentálásáról. „Fanatizmusról”, megszállottságról.
Erre a lemezre is készült egy közös örömszám, de sajnos technikai okok, s az idő hiányában nem kerülhetett rá a korongra. Igazán sajnálom.

T.: 1999-ben készült egy Magyar Szájharmonikás Antológia. Milyen volt annak a visszhangja?
Sz.T.: Igen, valójában ez már a II. válogatás CD valójában, hiszen az elsőt ’99-ben, Oláh Andor már elkészítette.
Én csak kívülállóként tudom elmondani a véleményem, pedig abban is derékig benne voltam. Más koncepció volt, az egy olyan antológia, ahol az elmúlt 50 év harmonikásaiból válogattunk. Sok archív felvételt tettem bele a gyűjteményemből, többek között az ABC trió, Sárközi Pál és a Barabás Trió régi hanganyagait, s az első általam ismert szájharmonikás felvételt, amely 1941-ben készült. S úgy látszik, az élet ezeknek a CD-nek borítótervét nekem szánta. Jól eső érzés!
Visszhang? Talán korai volt. Nem jutott el igazán a közönséghez, ahhoz a réteghez, akik a harmonikázást szeretik, pedig azt kell mondanom, hogy tartalmában, bizonyos aspektusból sokkal egyedibbre sikerült, mint a mostani, de nem szabad összehasonlítani.

T.: Milyen terveitek vannak még?
Sz.T.: A FISHERS CD-t, úgy időzítettük, hogy a Harmonika Fesztiválon lehessen először kézbe venni. Maga a lemezre került számok egy koncert keretében hangzottak el, bár részemről, sajnos nem tudtam eljátszani, mert az én általam feltett számok, hangzásban s hangszerelésben bonyolultabbak, mint a többieké (bocsánat).
Egy igazi ünneppé vált a fesztivál, nagyon jó hangulatban, s méltón látott napvilágot a CD. Jövőre, szintén tervezzük a CD megjelenését, ám arra olyan magyar előadók felvételeit tennénk, akik a legfiatalabb generációból kerültek színpadra, többnyire még ismeretlen harmonikásokét.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

A CD-n szereplő számok:

01. A Szőke Hölgyek Dícsérete (Ferenczi) - 2005
02. Boll Weevil (traditional) - 2006
04. So mean to me (James) - 2006
08. Crazy Harper (Oláh) - 2006
07. From The Bottom (Miller) - 2006
09. Nyomjad A Gombot (Glaser) - 2006
03. Red Top (Ammons) - 2006
05. Scotch On The Rocks (Thielemanns) - 2006
06. Roll Your Own (Szabó) - 1994
10. Mozes Fantasy (Paganini-Szabó) - 2004
11. My Little Suede’s Shoes (Parker) - 2006
12. Mizörög (Ferenczi) - 2005

Turista


Blues a Petőfi Rádióban
2006-11-15 | hír


A Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.
Az adás időpontja: 2006. november 21.


Leforgatásra kerülő felvételek:

1. Pribojszki Quartet: Red Top
2. Big Fat Chubby és Molnár Botond: Boll Weevil
3. Shabby Blues Band: Csalódás
4. Shabby Blues Band: Baby-Baby
5. Etta Baker: Crow Jane
6. Sonny Terry & Brownie McGhee: Trouble In Mind
7. Cephas & Wiggins: Seattle Rainy Day Blues
8. Al "Coffe" McDaniel: You Give Me The Blues
9. Erich "Bobo" Procházka: Dust My Broom
10. Jana Kirschner: Woman Be Wise

Turista


II. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál
2006-11-05 | koncertajánló


2006. november 11. 16:00
A38


11 év után, a múlt év ősszel megrendezett fesztivál óriási sikerének köszönhetően, idén ismét megrendezésre kerül, immáron a II. Budapesti Nemzetközi Szájharmonika Fesztivál.

Talán kevesen tudják, hogy a harmonika története a kínai kultúrához kapcsolódik. Körülbelül négy és félezer évvel ezelőtt Haung-Tei császár uralkodása idején már próbálkoztak rezgő bambusznádat felhasználva, zenei hangot előállítani.
A szájharmonika kialakulásához igen sokan járultak hozzá. A XVIII. században egy ír feltaláló, Richard Pockridge próbálkozott először játékra alkalmas hangszert előállítani, stabil csiszolású üveg felhasználásával.
Az ír kísérleteit Benjamin Franklin folytatta, és Ő nevezte először harmonikának a hangszert. Tényleges feltalálóként azonban a thüringiai Christian Friderich Buschmannt tartják.
A szájharmonikázás Magyarországon a II. világháború előtt vált különösen népszerűvé. Madaras Árpád zenetanár Szájharmonika-iskola és album címmel közismert népdalokkal és cserkészindulókkal jelentetett meg tankönyvet 1941-ben.
A világháborút követő időszakban élték a fénykorukat a szájharmonika zenekarok. Az 1970-es években a hangszer zenei alkalmazása háttérbe szorult, csak a 80-as évek első felében kibontakozó "blueskocsma-mozgalom" adott újabb lökést a harmonikázásnak.
Ezen rendezvény célja, hogy alkalmat adjon a hangszer szerelmeseinek, hogy élőben meggyőződjenek a szájharmonika sokszínűségéről.
Az este első fellépője 18 órakor a Grapefruit Moon nevű formáció, Fórizs Balázs - herfli, Molnár Botond - ének, gitár, Szabó Gergő - nagybőgő közreműködésével.
Az est második fellépője az idén 35 (!) éves, többszörös "arany kóta" díjas, Európa szerte ismert Mihálygergei Szájharmonika Együttes.
19 órától a hazai szájharmonikások jeles képviselői: Ferenczi György, Pribojszki Mátyás, Szabó Tamás, Flór Gábor, Besenyei Csaba, Oláh Andor egy csapatot alkotva mutatják be a fesztivál napjára megjelenő közös CD-jüket: "FISHERS" címmel.
A rendezvény legnagyobb sztárja, az Új-Zélandi Brendan Power és zenekara. Az Ő nevét több száz hanghordozó borítóján olvashatjuk, mint vendégművész, így pl.: Sting, Desree, Van Morrison, de hallhatjuk több tucat Hollywood-i film zenéjében is.
Az est másik főszereplője a világ szinte legtöbb országában fellépő Egidio Juke Ingala Milánóból, Olaszországból. Az Ő szájharmonikázása a vidám West Coast Blues-on alapszik, rengeteg boogie-woogie-val fűszerezve.

Lesz még: fotókiállítás, filmvetítés, szájharmonika kiállítás és vásár, éjfél után Jam Session!

Turista



Két zenész, három lemez
2006-11-02 | kritika


A szóban forgó két zenész vérbeli blues-man, akik időtlen idők óta együtt nyomják, hogy mást ne mondjak, a Spo-Dee-O-Dee-ban: a zongorista Nemes Zoltán és a herflis Szabó Tamás. A lemezeik pedig, amelyek a látókörömbe kerültek: Szabó Tamás: „Part Of Silence”, Szabó Tamás – Nemes Zoltán: „All Comes Back”, valamint a Nemes által alapított Jambalaya: „I Just Wanted To Say” című albuma. Valamennyi az MMM Records kiadványa. Bemutatásuk sorrendje tudomásom szerint a kiadás időrendjének is megfelel.
Nos, alaposan kösse fel a fejhallgatóját, aki Szabó Tamás „Part Of Silence”-ére kíváncsi! No, nem a hangminőség tesztelése vár rá, hanem annak a zenei műveltségnek a felszínre hozása, ami ennek a sokrétű, már-már eklektikus (messze nem kizárólag blues) zeneanyagnak a megértéséhez, illetve élvezetéhez szükséges. Félreértés ne essék! Szó sincs arról, hogy alábecsülném az olvasóim zenei műveltségét! Sokkal inkább az a helyzet, hogy Szabó Tamás ebben a tekintetben nagyságrendekkel az átlag fölé emelte a mércét, aminek következtében e sorok írójának sem sikerült minden zenei utalást, illetve egyes feldolgozásokat (netán zenei poénokat) megfejtenie. Bocsánat érte! Azért megpróbálkoznék azzal, hogy a saját (itt-ott bizony, lyukas) szűrőimen átszűrve visszaidézzem a hallottakat.
Az első szám, a „Liber tango” talán a legismertebb Piazzolla-szerzemény hazánkban, így ezzel – kivételesen – könnyű dolgom van. A feldolgozás egyik poénja kiszámítható: ezúttal nem bandoneonon (kvázi tangóharmonikán), hanem szájharmonikán szól a dallam. A groove-okkal simán nyerő lehetett volna nálam, ha nem rakták volna át a ritmusát diszkóba… Bár, valószínűleg az én hibám, hogy nem járok efféle műintézményekbe, ezért nem nagyon díjazom a hozzájuk tartozó zeneféleségeket.
A „Paris-Texas” Ry Cooder muzsikája, Wenders 1985-ös filmjéhez. A groove-ok itt is megjönnek, ám most leginkább az elszállást biztosítandó. A „párizsi” kiindulópont megjelöléséhez némi Edith Piaf-sampler van a segítségünkre. Az út végpontja viszont érzésem szerint személyre szabott. A hallgató akár a saját végállomását is hozzáképzelheti!
A „Calling You” eredetét illetően gondban vagyok. Az alaphangulatát illetően popdal is lehetne, de kár filózni rajta, mert Perjés Katalin éneke és Szabó különös hangú harmonikája úgyis más dimenzióba teszi át. Az ember beleborzong…
Az „Autumn” szerzőjét sem ismerem, csak azt tudom, hogy ezen a lemezen a billentyűs Nagy Szabolcs szólódarabja lett belőle. Rövidke szám, mégis karaktere van!
A „Special Rider” Fekete Jenő szerzeménye, amely gyors egymásutánban kétszer is elhangzik. Az első, szűk kétperces „pub version”-ban a blues-gitárost Szabó Tamással duóban hallhatjuk. Mit mondjak? Amit egy gitár és egy herfli lejátszhat, az itt kérem, „le van játszva”! A második Nagy Szabolccsal kiteljesített, szöveges, angol nyelvű változat Fekete Jenő énekével. A lemez egyik csúcspontja ez a groove-okkal súlyosbított blues-szám, néhány egyéb magaslat mellett.
A „Don Juan” dallama igencsak ismerős, mégsem tudom igazából hová tenni. (Kezdem szégyellni magam.) Afféle „argentin tangó”-hangulata van, de amit Czomba Imre és Szabó Tamás kettőse csinált belőle, az egyszerre modern (ha akarom: szinte hip-hop) és vérlázító, utóbbi a szó jó értelmében.
(A) „The Way I Saw Her” egy Balanescu-darab által inspirált szerzemény, amelyet a fentebb említett úriemberek jegyeznek. A vonósnégyes hangulatát Kövi Artúr Bálint csellója idézi néhol, de a számnak nem ez a legfőbb érdekessége, hanem a legkülönbözőbb zenei világokon átívelő összetettség. Ha lehet, még Blalanescunál is több mindent szintetizál. A kortárs komolyzene ihletettsége blues-zal keveredik, de érezhető a dalban némi tangó-feeling is, és mintha a húszas, harmincas évek színházi zenéi (ld. Kurt Weill) is ott leselkednének a függöny mögött.
Erre hajaz némileg a „Ghost In This House” (amelynek sajnos, szintén csak ezt az előadását ismerem), Szabó Tamás kísértetiesen nagyszerű énekével.
Végre egy szám ezután, ami az, aminek elsőre látszik: az „Etude” szintén rövid lélegzetű szólódarab, a szerző, Nagy Szabolcs előadásában.
A „Sonata In G” pedig sajátos Bach-feldolgozás – két szájharmonikára! Erre varrjon gombot a jó öreg Johann Sebastian!
A „Pinball” szerzősége és előadói nincsenek jelezve, de 41 másodperc zaj-zene jogdíján valószínűleg senki nem fog összeveszni.
És vajon, mit komponálna Vivaldi, ha ma élne? Nagy valószínűséggel épp ilyen muzsikát írna, mint amilyet Szabó Tamás triója kerekített a „Concerto In G”-ből, ezekkel a helyes kis groove-okkal.
A blues-ízű „The Fly Always Finds It”-t Szabó Tamás Bacsa Gyulával együtt jegyzi, az előadását viszont kisajátította magának ezúttal. Az eredmény több mint érdekes!
A „Harmonica Rag” szokatlan hangszer-összeállítású gitár-klarinét-szájharmonika triója ismét olyan zenei világot idéz (száz év mínusz az időben), ami előtte nem kapott helyet a lemezen, olyan előadásban, ami másnak valószínűleg eszébe sem jutna.
Summa summarum, a „Part Of SiLence” különös, mi több: rejtélyes, ám annál nagyszerűbb anyag. Boldog és szerencsés az, aki előtt minden titka feltárul!
Szabó Tamás és Nemes Zoltán „All Comes Back” albumával sok tekintetben egyszerűbb a dolgom. Nem csak azért, mert a stílusa egységesebb, hanem, mert az előadói apparátusa is kisebb: szájharmonika és zongora duójáról van szó alapjában véve, leginkább Nemes Zoli énekével. A dolgot persze, itt sem lehet ennyivel megúszni! Egyrészt, mert a közös bandájuk ismeretében joggal várt boogie-woogie-k sorát balladák, bluesok és egyéb gyöngyszemek teszik változatossá. Másrészt pedig, mert a lemez vége felé vendég-zenészek is közreműködnek, vagyis a duózás mint olyan, nem teljesen igaz.
Igaz viszont, hogy a szűk egyórás lemezanyag elejétől a végéig magas színvonalú, élvezetes muzsikát hallhatunk. Olyat, amelyik méltó alkotóikhoz, ehhez az alaposan összeszokott, összecsiszolódott, „páratlan” pároshoz.
Léphetünk is tovább!
A Nemes Zoli alapította zenekar (Jambalaya) névválasztása kitűnő, amely által a muzsikájuk is behatárolható. Nagyjából, legalábbis. Mert azt, hogy tökéletesen megfejthető lenne, nem mondhatnám! Arról van szó, hogy a jambalaya New Orleans étel-specialitása, ami állítólag igen változatosan készíthető el. Ennek megfelelően aztán a legkevésbé sem unatkozik az, aki a Jambalaya első albumát hallgatja éppen, amely az „I Just Wanted To Say” címet viseli.
Addig, amíg a fúvósok a jazz feelingjét hozzák, Nemes Zoli általában a boogie-t pakolja mellé, néha a bluest, vagy valami egészen mást. Külön érdeme az anyagnak, hogy a hat „autentikus” New Orleans-i nótához úgy tudtak odatenni ugyanannyi sajátot, hogy azok annyira tökéletes egységet képeznek, hogy a lemezborítóra való rápillantás nélkül talán el sem találnám, melyik másik. (Érdekesség, hogy kettő szövegét a több mint egy évtizede „hazánkba szakadt” fekete bőrű amerikai srác, a Trotteles Todd G. Williams írta!) Személyes kedvencem amúgy a kétnyelvű (vagyis, magyarul is megszólaltatott) „It’s Always The Fault Of The Man”, amelyet ezúton ajánlok kedves férfitársaim szíves figyelmébe!
Egy szó, mint száz: ez a Budapesten készült Jambalaya tökéletes csemege!
A kiváló csapat e sorok írása után, 2006. november 30-án ad koncertet a Gödör Klubban. Vendégük a Quimby ütőse, Varga Líviusz lesz, bár Nemes Zoli kapcsán helyénvalóbb lenne A Kutya Vacsoráját említeni. Hát, kíváncsi vagyok! Nem csak arra, hogy mit „főznek ki” együtt, hanem egyáltalán! Még akkor is, ha ezen írás főszereplőinek egyike lép csak a színpadra.

Honlapok:
www.szajharmonika.hu
www.jambalaya.hu

Olasz