Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

BlueStone
& The Horn Section
2017.12.14.


oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Blues B.R.Others Show: Egy koncert 2005. november 20-án
2007-05-17 | kritika


A szegedi Blues B.R.Others Show 2007. februárjában jelentette meg az Egy koncert címmel koncert DVD-jét, melyet 2005. november 20-án rögzítettek. A zenekar a Blues Brothers kultuszát ápolja, így először tekintsük át a legendás csapat történetét.
Az egész 1970-ben kezdődött, ekkor találkozott John Belushi és Dan Akroyd a National Lampoon filmjeinek forgatása kapcsán. Dan Akroyd-nak már akkor is voltak zenei szárnypróbálgatásai, rögzített is egy dalt a Downchild Blues Band-del, John Belushi inkább a rock és a heavy metal műfaját preferálta. Egyik találkozásuk alkalmával John mutatott Dan-nek egy John Lee Hooker albumot, melyen Hooker fekete zakót, fekete nadrágot, fekete nyakkendőt, fekete kalapot, fehér inget és napszemüveget viselt. Az image tehát megvolt, a nevet Howard Shore, a Saturday Night Live’s című műsor zenei rendezője ajánlotta a fiúknak.
Első albumuk 1978-ban jelent meg Briefcase Full Of Blues címmel, amelyen olyan számok szerepeltek, mint a Flip, Flop & Fly és a Soul Man. A lemez dupla platina lett, 3.5 millió fogyott az albumból.
Ezt követően, 1980-ban készítették el John Landis rendezésében a Blues Brothers című filmet, mellyel legendát teremtettek. A siker a felejthetetlen karaktereknek, a fanyar humornak és a zenészlegendákat felvonultató (Aretha Franklin, James Brown, John Lee Hooker) koncertfilm- és videóklipszerű zenei betéteknek volt köszönhető.
1982. márciusában azonban John Belushi heroin és kokain túladagolás következtében fellépő légzőszervi rendellenességben elhunyt. A bandának a ’80-as évek végére sikerült felépülni a sokkból, 1997-ben az elhunyt John Belushi helyére testvére Jim Belushi került, majd Blues Brothers And Friends címmel lemezt készítettek, koncerteztek.
Ekkor már egyre nagyobb nyomás irányul Akroyd felé a film folytatásával kapcsolatban, végül 1998-ban jelent meg a folytatás, Blues Brothers 2000 címmel. A filmben Jim Belushi nem kívánt szerepelni, helyette egy kiváló karakterszínész, John Goodman játszott.
A film sikere messze elmaradt az első rész sikerétől, a filmzene azonban hatalmas siker lett, köszönhetően a nagyszerű muzsikusoknak, többek közt: B.B. King-nek, Junior Wells-nek, Koko Taylor-nak, Eric Clapton-nak és a Blues Traveller-nek.
A Blues Bratyók hazánkban is jártak, 1998. július 4-én a Petőfi Csarnokban koncerteztek. A zenekar felállása a következő volt: Tommy ’Pipes’ McDon – ének, szájharmonika, Steve Crooper – gitár, Matt ’Guitar’ Murphy – gitár, Donald ’Duck’ Dunn – basszusgitár, Danny ’G-Force’ Gottlieb – dob, Leon Pendarvis – orgona, ’Blue Lou’ Marini – saxofon, Birch ’Slide’ Johnson – harsona.
A zenekar kultusza a mai napig töretlen, a világban számtalan zenekar követi példájukat, Magyarországon a Blues B.R.Others Show teszi ezt.
A szegedi zenekar névválasztása meglehetősen ötletes, hisz egyrészt utal a példaképekre, másrészt a ’szülő’ zenekarokra: a Blues Bell-re, a Rambling Blues-ra, nem megfeledkezve a többi (Others) zenészről sem.
Az Egy koncert című DVD a zenekar első kiadványa, mely 17 számot, valamint extraként egy werkfilmet tartalmaz.
A zenekar 10 főből áll, a két frontember Király Vajk és Hrabovszky Tamás (Joliet Jake és Elwood Blues) mellett Szirtes Edina ’Mókus’ is több számban énekel, valamint egy számban hegedül. Az énekesek a feladatukat meglehetősen magas színvonalon látják el, de ugyanez elmondható a banda többi tagjáról is, így kiemelni senkit sem akarok.
A zenekar repertoárja a nagysikerű film betétdalain kívül hasonló stílusú blues, soul és funky dalokból áll, ragyogóan hangszerelve őket.
Ez az igényesség azonban nemcsak a zenére, a színpadi show-ra, de a csomagolásra is igaz, hisz a kiadványt tetszetős és valamennyi fontos információt tartalmaz. A felvételek kép- és hangminőségére panaszunk nem lehet (a kép 4:3, a hang 2.0).
Aki néhány óra felhőtlen kikapcsolódást szeretne, mindenképpen nézze meg a Blues B.R.Others Show-t élőben, vagy vásárolja meg ezt a DVD-t, a csalódás kizárt.

A zenekar tagjai:
Király Vajk – ének
Hrabovszky Tamás – ének, szájharmonika, zörgős gyümölcsök
Szirtes Edina ’Mókus’ – ének, hegedű
Szabó Csaba – dob
Török Péter – gitár
Földes Gábor – basszusgitár
Balatoni István – billentyű
Belicza Károly – szaxofon
Resetár Attila ’Resi’ – trombita
Döge Csaba – harsona

Pampalini


Elhunyt Carey Bell szájharmonikás
2007-05-12 | hír


A múlt hétvégén, 2007. május 6-án szívroham következtében Chicagóban elhunyt Carey Bell, a legendás blues szájharmonikás. Hetvenévesen érte a halál.
Carey Bell Harrington 1936. november 14-én a Mississippi állambeli Maconban született, egészen fiatal korától kezdődően vonzódott a zenéhez, nyolcéves korától már szájharmonikán játszott. Azon kevés szájharmonika játékosok közé tartozik, aki közvetlenül a mesterektől, Big Walter Horton-tól, Little Walter-től és Sonny Boy Williamson II-től tanulhatott.
Az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején egy rövid időre elpártolt a hangszerétől, mivel csökkentek a fellépési lehetőségek a szájharmonikások számára, először gitározni tanult Honeyboy Edwards-tól, majd megtanult basszusgitározni Hound Dog Taylor-tól, később Honeyboy Edwards, Johnny Young, Eddie Taylor, Earl Hooker és Big Walter Horton mellet basszusgitározott.
A hatvanas évek végére visszatért a szájharmonikához, Earl Hokker Arhoolie-nál készült felvételein játszott.
Első lemeze 1969-ben Carey Bell’s Blues Harp címmel a Delmark Records-nál jelent meg, majd Muddy Waters-szel és Willie Dixon-nal dolgozott.
1972-ben barátjával Big Walter-rel közös lemezt készítettek az Alligator Records részére Big Walter Horton With Carey Bell címmel, majd a Last Night című szóló albuma 1973-ban jelent meg. 1978-ban szerepelt az Alligator Records Living Chicago Blues sorozatán, melyet Grammy-díjra jelöltek.
Carey Bell a ’80-as évekre elismert szájharmonika játékossá vált, az 1988-ban megjelent Harpslinger című albuma az első kizárólag CD-re írt blues lemez.
Szerepelt az 1990-ben megjelent legendás Alligator albumon, a Harp Attack-on, melyen még Junior Wells, James Cotton és Billy Branch játszott. Az album W.C. Handy-díjat nyert.
1995-ben Deep Down címmel ismét szólóalbummal jelentkezett, majd 1997-ben megjelent a Good Luck Man című lemeze melyről az Associated Press a következőket írta: „Meglepően óriási visszatérés!” Ebben az időben együttesével sokat koncertezik, közben a Muddy Waters Tribute Band-del dolgozik.
Carey Bell-nek tizenöt gyermeke született, közülük tíz él. A gitáros, énekes Lurie-val több közös albumot is készítettek.
Temetésére a mai nap Chicagó-ban került sor.

Pampalini



Juicy Lucy: Juicy Lucy
2007-05-10 | kritika


A Juicy Lucy alapvetően egy hagyományos brit rhythm & blues formáció, amely nem mentes a boogie, a rock vagy akár a jazz hatásoktól sem.
Glenn Campell a csapat egyik alapítója kaliforniai származású volt, s miután teljes közöny fogadta a The Misunderstood nevű formációját, 1966-ban Angliába ment a társaival szerencsét próbálni. Sikereket azonban itt sem ért el ezzel a formációval, de megismerkedett Chris Mercer-el, akivel 1969-ben megalakították a Juicy Lucy-t, hozzájuk csatlakozott Neil Hubbard gitáros és Ray Owen énekes, mindketten a The Misunderstood-ból, Keith Ellis basszusgitáros a Koobas-ból, és Pete Dobson dobos.
Hamarosan a kor szokásainak megfelelően kijöttek egy kislemezzel, amelyen a Who Do You Love című Bo Diddley átirat ill. a Walking Down The Highway című Owen-Campbell kompozíció szerepelt.
Az első nagylemezük 1969 szeptemberében készült el a londoni IBC stúdióban. A megjelenés után Chris Welch, a neves kritikus elismerően nyilatkozott a csapatról: „A Juicy Lucy egyszerűen fenomenális! Hűvös, kemény, egészen más mint a többi együttes!”.
Na, de nézzük, miért is olyan jó ez az album: ha kezébe veszi az ember a CD-t, akkor először is egy meztelen hölgyet láthat, gyümölcsökkel „betakarva”. A Mississippi Woman című szerzeménnyel indítanak, amely egy kemény, rockos darab, majd a lendület folytatódik a Who Do You Love című számmal. Ezekben a szerzeményekben már kitűnik Campell stílusos steelgitárjátéka ill. Owen reszelős hangja. A Chris Mercer fúvósjátékával kísért She’s Mine She’s Yours-al visszavesznek a tempóból, majd a Campell énekelte misztikus Just One Time-ban teljesen lelassulnak. A Chicago North Western egy country-rock szám, majd a Train ismét egy lendületesebb darab. A lemez az Are You Satisfied című számmal zárul, ütőhangszerekkel, kórussal, engem egy kicsit a Rolling Stones-ra emlékeztetve.
A zenekar ezen albuma sikeres lett, feljutott a Top 50-be, majd tagcserék következtek.

Turista


Blues a Petőfi rádióban
2007-05-05 | hír


A Petőfi rádió Blues műsora 2007. május 8-án 23:15-től 24 óráig hallható, Nemes Nagy Péter szerkesztésében.

Az adás a hollandiai blues előadókkal foglalkozik:

1. Oscar Benton: Bensonhurst Blues
2. The Oscar Benton Blues Band: Please Love Me
3. Cuby + Blizzards with Alexis Korner: No Way Out
4. Cuby + Blizzards: Another Day, Another Road
5. Herman Brood: Showbizz Blues
6. Eelco Gelling & the Blues Connection: Distant Smile
7. Livin´ Blues: Wang Dang Doodle / L.B. Boogie
8. Julian Sas: Stranded
9. Hans Theessink: Mercury Blues

Turista



Homesick Mac: Steady Stomping; Homesick Mac - Sam Mitchell: Two Long From Home
2007-05-04 | kritika


Bevallom, mostani lemezkritikám főszereplőjével elfogult vagyok, hisz egyik kedvenc zenészemről, Homesick Mac-ről lesz szó, akit szimpatikus embernek, nagyszerű zenésznek tartok. Az alábbiakban a Mafioso Records által kiadott két lemezét mutatom be.
Homesick Mac (eredeti neve: Dragan Ruzic) 1960-ban az egykori Jugoszláviában született, 15 évesen kezdett el gitározni.
Előadói karrierje 1978-ban indult, kezdetben különböző blues együttesekben gitározott, majd Pera Joe-val és Zoran Katrinka ’Kuki’-val megalapították a Blues Triót-t, több anyaguk jelent meg kazettán, LP-n és CD-n. Kuki 1987-ben elhagyta a zenekart, így ketten zenéltek tovább, mint ’a legkisebb trió a világon’.
Ezekben az időkben Homesick Mac fellépett zenekarral és egyedül Olaszország, Németország, Oroszország, Szlovákia, Csehország és hazánk klubjaiban, fesztiváljain.
1992-ben Svédországba költözött, majd 1994-ben megjelent a Steady Stomping című első szóló lemeze, mely 16 feldolgozás számot tartalmaz, klasszikus blues és ragtime felvételeket, többek között Robert Johnson-tól, McKinley Morganfield-től és Elmore James-től.
Mac 1995-ben a koppenhágai Mojo Club-ban megismerkedett Sam Mitchell-el, a brit slide gitárossal és 1996-ban közös lemez jelenik meg tőlük Two Long From Home címmel.
A lemezen két gitár, két énekhang hallható, a korongon szereplő számok blues örökzöldek, az előadók repertoárjából kerültek kiválasztásra. A felvételek a keveréssel együtt 9 és ½ óra alatt készültek el. Nem jellemző, hogy két gitáros közös lemezt készít, ezen a lemezen egyik előadó sem akarja túljátszani a másikat, szinte tökéletes az összhang, érződik az egymás iránti tisztelet a játékukban.
Sajnos, további közös munkára nem kerülhetett sor, mivel Sam Mitchell a liverpooli otthonában 56 éves korában elhunyt.
Az ezt követő időben Mac több szóló, illetve Blues Trió-val készített lemezt adott ki, együtt játszott híres blues gitárosokkal, Louisiana Red-del, John Hammond-dal, Johnnie Mars-sal és Micky Waller-rel, gitár workshop-ok szervezője, valamint résztvevője.
Hazánkban, az utóbbi időben sajnos nem koncertezett, jó lenne ismét viszontlátni egy blues klubban, fesztiválon.

Pampalini



Új lemez John Mayall-tól
2007-04-29 | hír


2007. április közepén In The Palace Of The King címmel új stúdiólemezzel jelentkezett a blues zene egyik élő legendája John Mayall. A lemez 14 számot tartalmaz és Mayall ezen anyaggal Freddie King-re emlékezik. Freddie King a modern blues gitározás egyik úttörője, játéka hatással volt Peter Green-től Stevie Ray Vaughan-ig sokak zenéjére.
Az új album európai lemezbemutató turnéja keretén belül John Mayall hazánkba is eljut, 2007. július 21-én a zenekarával a Bluesbreakers-el a pilisszántói Sziklaszínházban koncertezik.

Számcímek:
1. You Know That You Love Me
2. Goin' Down
3. Some Other Day, Some Other Time
4. Palace Of The King
5. I'd Rather Be Blind
6. Time To Go
7. Big Legged Woman
8. Now I Got A Woman
9. I Love You More Every Day
10. Help Me Through The Day
11. Cannonball Shuffle
12. You've Got Me Licked
13. King Of Kings
14. Living On The Highway

Pampalini



Blues az idei Mediawave-n
2007-04-25 | koncertajánló


Idén április 27-től május 5-ig kerül megrendezésre Győrben a Mediawave, amely immár tizenhét éve működik, s amely összművészeti rendezvény tudatosan vállalja fel azoknak a művészeknek a képviseletét, akiknek a fősodorban nem jut hely.
Most a blues-os programokat tekintem át.
Aki bluesra, jó bluesra vágyik az nem fog csalódni, hiszen a szervezők határozott lépéseket tettek afelé, hogy ez a műfaj is meghonosodjon ezen a fesztiválon.
Enrico Crivellaro & Raphael Wressing Hammond Trio nyitja a sort május 2-án, s máris ismerősöket köszönthetünk a személyükben, hiszen Ők már nem először játszanak a Rómer házban. „Nem egy megszokott felállású formációval találkozhatnak, akik megtekintik a Raphael Wressnig & Enrico Crivellaro Organ Trio-t (A,I).”- írtam korábban, s valóban, az európai rangú gitáros, s nem kevésbé tehetséges Hammond-os partnere már-már a blues határait feszegetik.
Május 3-án csütörtökön, a Széchenyi téren játszik a Pribojszki Quartet, -ez a koncert egyébként ingyenes- s mutatja be jazzes, bluesos műsorát. Pribojszki Mátyás az egyik legismertebb kortárs magyar szájharmonikás, s nem utolsósorban egy remek frontember is. Szerzeményeik a dallamos jazz és a dinamikus groove keverékei, erős funky érzésekkel tarkítva, ízlésesen kiegészítve bluesos motívumokkal.
Május 4-én tartja a Pannonia Hendrix Memorial Blues Project a záró koncertjét, Ők egyébként már május 2-án és 3-án is együtt próbálnak. „A Pannónia régióból származó zenészek Blues Workshop-ja Jimi Hendrix szellemiségének újraértelmezését kísérli meg, európai rangó blues muzsikusok részvételével, tisztelegve a Hendrix évforduló kapcsán.”- olvasható a Fesztivál programmagazinjában. A fellépő zenészek névsora elég változatosra sikeredett:
Vezető / Leader: Enrico Crivellaro (ITA) – gitár / guitar, Raphael Wressnig (AUT) - Hammond orgona / organ
Tagok / Participants: Peter Radvanyi (SLK) - gitár / guitar, Little G. Weevil (HUN) – gitár, ének / guitar, voice, René Lacko (SLK) - gitár / guitar, Pribojszki Mátyás (HUN) & Oláh Andor (HUN) - szájharmonika / harp, Frenkie Látó (HUN) – hegedű / violin, Szappanos György (HUN)– basszusgitár / e.bass, Lukas Knöfler (AUT) – dob / drums
Még ugyanezen a napon este 10 órakor a Sharrie Williams Band (USA/HUN) lép a színpadra. Nehéz élete volt Sharrie Williams-nek míg eljutott idáig, hiszen évekig árván és otthontalanul tengődött. A zenei alapokat gospel kórusokból és a közvetlen környezetéből szívta magába. Ő azért tudja a blues-t ilyen zseniálisan előadni, mert a blues Ő maga. Remek hazai zenészek kísérik ezen az estén, elég ha csak Szűcs Gábort ill. Oláh Andor nevét említem meg.
De nem csak Győrre koncentrál a fesztivál, számtalan más helyszínen is lesznek rendezvények.
Május 1-jén, Komáromban szerepel a Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers. A tagok különböző bluest játszó bandákból kerültek ki és több országból jöttek össze (USA, Németország és Magyarország).
A zenei gyökerek a blues, a gospel és a country termékeny talajából táplálkoznak. A témát és a hangulatot a mesés '20-as évek adták.

Turista



Újra mozgásban a hölgyek
2007-04-20 | beszélgetések


Korábban már jeleztük, hogy 2007. április 28-án Baján Rolling Blues néven blues fesztivál kerül megrendezésre. Az estén fellép a The Hoochie Coochie Gals is.
„A 2006. májusában összeállt formáció érdekessége a hazai blues-körökben régóta elismert három, önmagában is különleges és egyedi hangú blues énekesnő együttes szereplése. Sonia Zambrano (Sonia és a Sápadtarcúak, Janis Joplin Emlékzenekar), Tóth Anetta (Rambling Blues) és Orosz Andrea a rock-blues, soul és a Chicago-blues világát ötvözi attraktív műsorában.”- olvashatjuk a rövid ismertetőt Orosz Andrea honlapján. Őket kérdeztem.

Turista: Rég nem hallottunk felőletek, pár szóban ha mesélnétek, hogy mi is történt veletek az elmúlt években.
Orosz Andrea: A csönd, az elmélyülés időszaka szükséges a feltöltődéshez, és szükségszerűen be is következik egy-egy túlpörgetett időszak után. Ezekről a periódusokról nincs mit mesélni, az elmúlt „üres” évek néma társként kísérnek minket és oldódnak fel jelen munkánkban.
Voltaképp mindhárman „Csipkerózsika-álmunkat” aludtuk, mígnem jött Blues Herceg, s egyszerre csókolt meg minket.

T: 2004-ben tagja lettél a Mississippi Grave Diggers nevű együttesnek. A lemezbemutató után mégis elváltak az útjaitok. Minek köszönhető ez? Ugyanebben az időben hagytad ott a Dr. Valter-t is. Valamiféle újrakezdést szerettél volna?
Orosz Andrea: A Big Daddy / Grave Diggers – féle produkcióra mondják, hogy „jó is lehetett volna”. Dr Valterékkal jó is volt. 5 évig. Nem akartam egy 6. évet, ami már nem az.
15 tartalmas év után fulladt ki a zenekar, mindenkiben a megújulás vágya ébredezett, ami végülis külön utakra terelt bennünket.

T.: Téged a Rambling Blues-zal kapcsolatban ismerhetnek az emberek, amit különböző problémák miatt otthagytál. ’95 nyarán volt a búcsúfellépésed, mi történt veled azóta, ha pár szóban mesélnél erről.
Tóth Anetta: 1996-ban francia nyelvtanári diplomát szereztem a JATE-n és nagy szívfájdalommal elköltöztem Szegedről. Budapestre jöttem, felvettek a Kőbányai Könnyűzenei Stúdió ének szakára, amit Berki Tamás tanítványaként végeztem el. Az iskolában lettünk Andival jó barátnők, innen van a jó ismeretség.
Nem jellemző, hogy folyamatosan zenéltem az utóbbi 10 évben. Sőt. Szerintem kellenek az ember életében olyan időszakok, amikor függetleníti magát ettől a világtól és akkor letisztultabb értékekkel tudja újrakezdeni a zenei időszakot. Nevezzük ezt mondjuk, feltöltődésnek.
Most egy nemzetközi cégnél dolgozom, ahol nyelvtudásomat (francia, angol, német) használhatom.
Ha voltak is próbálkozások együttes-alapítást illetően, nem fordultak komolyra.
A mostani zenekarnak például azért is örülök, mert ha lehet így mondani, nekem pont egy ilyen zenekarra van szükségem. Andival és Soniával való közös munkát külön élvezem, jól kiegészítjük egymást, és nagy ajándéknak tartom a Jóistentől, hogy együtt zenélhetünk.
Remélem, sokáig fennmarad a zenekar és a barátságunk is.

T.: Janis Joplin szerzemények éneklésével kezdted, majd hamarosan a Blues fesztiválok állandó fellépője lettél, s több hangzó anyagotok is megjelent. Hogyan alakultak a dolgaid az elmúlt időszakban?
Sonia Zambrano: 97-től egy hosszabb szünet következett…
Én mindig a jelen pillanatnak élek, nem nyavalygok a múlton.
A lelkem és a szívem PERÚ LATINO – boldogan tudom élni az életem a kislányom és a férjem mellett. És végre van egy zenekarom, ami nagyon fontos az életemben!

T.: Hogyan állt össze ez a felállás? Hogyan találtatok egymásra? Kinek az ötlete ez a formáció?
Orosz Andrea: A megújulás szándékától vezetve körbetekintettem, hol lelhetnék társakra; azokra, akik ugyanebben a pillanatban ugyanazt akarják. Elindultam egy jó úton, s azok csatlakoztak, akiknek szintén ezen az úton kell járniuk. Ez egy nagyon szoros, sorsszerű kötelék.
Sonia Zambrano: Egy évvel ezelőtt megtettem az első lépést, hogy visszatérjek a zenei életbe, elmentem „szétnézni” egy blues fesztiválra. Nem gondoltam, hogy még aznap este teljesül a vágyam. Andrea, akivel persze ismertük egymást, de sosem beszélgettünk, mert nem tudtam jól magyarul, szintén zenekar alapítással foglalkozott akkor, és megszólított: Nem volna kedved…? Naná, hogy volt!
Tóth Anetta: Engem is Andi keresett meg, azt gondolom, hogy pont jó időben; korábban, vagy másnak biztos nemet mondtam volna. Talán már el is felejtettem volna, hogy blues-énekes vagyok, nem mindig voltak jó tapasztalataim e téren, és most rá kell jönnöm, hogy pont ez hiányzott az életemből. Arról nem is szólva, hogy engem elkönyveltek folk énekesnek, pedig már régebben is a nagyzenekaros felálláshoz vonzódtam inkább.

T.: Nem egy megszokott dolog, különösen mostanában, hogy valaki hölgy létére a blues-zal foglalkozik. Ti hogyan találtatok rá a műfajra?
Orosz Andrea: Fordítva van. A Blues talált ránk. A Blues nem kérdez, csak kiszemel valakit, akire rámutat erős, vén kezével és magával ragadja. Miután jól elmerülünk benne, már ragaszkodunk hozzá, s azt mondjuk: mi mindig is összetartoztunk. A blues meg én.
S ezen belül tartozunk össze mi hárman is, kérdések és magyarázat nélkül, egyértelműen.
Tóth Anetta: Amikor a 90-es évek elején berobbant a műfaj Magyarországra, tudtam, hogy ez az én világom, valamint az ezzel rokon soul is. Egyetemi éveim alatt eljártam sok koncertre és nem sokkal később már én is egy blues csapat tagja lettem (Rambling Blues). Amúgy nem vagyok szemellenzős, szeretek egyéb más műfajú zenét is.
Sonia Zambrano: 1991-ben érkeztem Magyarországra Peruból, akkor kezdődött életem második epizódja. Sok emberrel kerültem barátságba és rengeteg koncertre jártam. Szerencse, hogy jó időben érkeztem: ’92-ben volt az a nagy lehetőség, hogy tudjak csinálni egy zenekart, akkor alakult meg a Sonia és a Sápadtarcúak. Mindig is a rock-bluest szerettem, az élet rock-and-roll! A blues velem született, mindig a társam volt, de csak huszonéves koromban robbant ki belőlem. A blues és én vigasztaljuk egymást nap mint nap, ameddig énekelni és élni fogok. Ámen!

T.: Ezekben az ínséges időkben kisebb létszámú csapatok dolgoznak inkább, mivel a nagyobb létszámú együtteseket nehezebb eltartani. Ez hogyan befolyásol titeket?
Orosz Andrea: Szarunk rá. A körülményeket tudomásul vesszük, de nem azok irányítanak minket, hanem a szent elhatározások.
Sonia Zambrano: Jobban tetszik a nehezebb. Szeretek mindenért megdolgozni, mindenben a nehezebb utat választani. Sokkal több jó vár a végén, mint a látszólag könnyű úton, azok általában tévutak.
Tóth Anetta: Ezt a hangzást kedveljük, sőt, milyen jó volna, ha fúvósszekció is lenne a zenekarban! Nagyon vágyunk rá, de azt már tényleg nem tudjuk bevállalni. Amúgy minden jel arra mutat, hogy ha az ember komolyan a zenéléssel akar foglalkozni, külföldre kell mennie, hogy meg is éljen belőle.

T.: Azt mindannyian tudjuk, hogy a blues hullám lecsengett, a koncertekre sokkal kevesebben járnak, mint a 90-es években. Azzal, hogy így hárman összefogtatok, azt sugalljátok, hogy ti mégis bizakodtok.
Orosz Andrea: Nézd, mi hárman akkor is blues-énekesek vagyunk, ha épp más munkát végzünk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, és évekig színpad közelébe se megyünk. Ez az alaphang. Magamra nézek, látom, hogy mozgok, lélegzem, mégis bizakodnom kell, hogy tényleg élek még.
A blues nem egy divat-irányzat. Véletlenszerű esemény, hogy mindhárman pont a 90-es évek elején „születtünk” blues-énekesnek, amikor is a legjobb esélyekkel teljesedhettünk ki.
Az a bizonyos Vonat, mely akkor még robogott velünk, valóban megállt. De nem a Vonat fáradt el, hanem utasai. Így hát most mi cipeljük a hátunkon.
Utunk gerincét nem a bizakodás és ábrándozás adja, hanem a ragaszkodás, régi értékek tisztántartása. Ez az, ami hármunkat összetart, és pontos irányt jelöl ki számunkra.
Leginkább előre nézünk, a blues jövője érdekel minket, bár a múltjából táplálkozunk, és a jelenét éljük.
Sonia Zambrano: Bízunk benne, hogy szeretettel minden létezik. A blues csupa érzés! Mi ezt közvetítjük, és még vannak, akiknek ez fontos, hát azoknak játszunk. Aki nem jön koncertre, az sajnos műanyag lett.
Tóth Anetta: Számunkra ez a továbblépés útja, ráadásul tele vagyunk energiával, ötletekkel, feltöltődtünk az elmúlt évek alatt, amikor nem zenéltünk. Szerintem olyan dologba fogtunk bele, hogy megéri működtetni bármi áron.

T.: Mennyire működik a „munkamegosztás” a színpadon, hiszen azért mégis csak három karakteres hölgyről van szó.
Orosz Andrea: Tény, hogy teljesen más karakterűek vagyunk, de pont ez a tény az alapja közös formációnknak. Igenis megfér három „dudás” egy csárdában! A színpadon, a munkában, a zenében egymást erősítjük, természetes dolog számunkra, hogy egyenlően érvényesüljön mindhármunk karaktere, hisz a felülmúlhatatlan EGÉSZ így valósul meg.
Tóth Anetta: Csodás dolog a közös munka, nagyon élvezzük, amikor megszületik egy közös produktum, legyen az akár csak egy hang, ami a helyén van.
Amúgy pont azért nem éleződnek ki súrlódások közöttünk, mert mindenki a helyén van, ez ráadásul olyan könnyed természetességgel működik, mintha lenne egy előre megírt, láthatatlan forgatókönyvünk.
Sonia Zambrano: Bár bizonyos dolgokat meg kell beszélni, egy-egy zenei megoldást például, nálunk minden jön magától, alla nature! Különbözőségünk ellenére a lényegben mindig megegyezünk, közös a célunk, nem kell magyarázkodni, nincs acsarkodás, mindenben számíthatunk egymásra. Tudjuk, hogy egyformán van ránk szükség, egyformán fontos részei vagyunk az egész produkciónak.
Hiszem, hogy a Jóisten nem véletlenül hozott össze hármunkat!

T.: Milyen műsorral léptek színpadra?
Orosz Andrea: Repertoárunk sokszínűsége nyilvánvalóan eltérő személyiségeinkből fakad, s mivel képesek vagyunk elfogadni egymás stílusát, vagy azonosulni azzal, a közönségnek nincs az az érzete, hogy három külön műsort hall egy produkcióba vegyítve. Közös szellemiségünktől átitatva szólalnak meg ismeretlen erővel rock-blues, soul és chicago-blues szerzemények; tüzes-pörgős számok, mesés melódiák, szívfájdító lassú bluesok.
Etta James, Tina Turner, Aretha Franklin, Katie Webster, B.B. King, Janis Joplin ajándékai, hogy az ismertebb neveket említsem.

T.: Csak a feldolgozásokra koncentráltok, vagy lesznek saját számok is?
Orosz Andrea: Olyan sok nagyszerű nótával állunk szemben, ami mind feldolgozásra vár (s korábbi zenekarainkkal nem valósíthattuk meg!), egyelőre abban buzogunk.
Azonban zenekarunk tehetséges tagjai (Tóth Károly – dob, Horváth István – bass, Gyaraki Zsolt, Fehér Viktor – gitárok, dr. Gidai János – zongora) lehetővé teszik, hogy idővel saját szerzeményekkel rukkoljunk elő. Nem ígérem, hogy magyarul.
Sonia Zambrano: Persze hogy lesz saját számunk, lesz minden! Csak idő kérdése.

T.: Csak ezzel foglalkoztok, vagy más projektekben is szerepeltek még?
Orosz Andrea: Zenekarvezető lévén nem fér bele, hogy mással is foglalkozzam. S ez sokkal inkább monogám természetemnek tudható be, mint az idő szűkösségének. Azonban szívbéli elkötelezettségem saját zenekarom iránt nem mond ellent egy-egy baráti felkérésnek, így néha leutazom Debrecenbe Valterhoz, hogy „jó kis bluesocskákat” énekeljük duettben.
Tóth Anetta: Állandó munkahelyem van, nem lenne rá időm.
Sonia Zambrano: Én az „Anya-projectben” vagyok már három éve! Persze, ha felkérést kapok, elfogadom. Most például Szabó Tamás nemsokára megjelenő új lemezén énekelek vendégként.

T.: A tavaly októberi Blues Patika Fesztiválon divatshow-val is készültetek, milyen egyéb terveitek vannak még?
Orosz Andrea: A Jam Fashion, melyet azóta egy másik alkalommal is (Stella Divatfórum) bemutattunk, Orosz Réka (alias Mme Kuci) divattervező – stylist ötlete volt. Számunkra egy érdekes kiruccanás: a megszokott színpadi felállás helyett a bemutatott ruháké volt a főszerep, míg mi a háttérben biztosítottuk az élőzenét mindenben alkalmazkodva a divatshow kívánalmaihoz.
Ami a folytatásra inspirál minket, (hátrahagyva a divat világát) az a számunkra még szokatlan hangzás, hiszen egy szál zongora-kíséret mellett jelentősen megnő a vokál szerepe, feladata. Ha más vizekre eveznénk a jövőben, annak van a legnagyobb esélye, hogy kikötünk a kezdeteknél. Mindhármunk szívügye a blues mellett a Gospel világa.
Azonban annyira friss még jelenlegi formációnk, hogy egyelőre csak erre koncentrálunk, és nem dédelgetünk egyéb tervet, de legalábbis a megvalósításához még nem fogunk hozzá.

T.: A 2006. májusi indulás óta mennyire sikerült a formációt megismertetnetek?
Orosz Andrea: Bár 2006. májusában kezdtük a közös munkát, a zenekar jelenlegi felállása csak októberre alakult meg. Nem dicsekedhetünk semmiféle diadalmenettel, pont elég egyetlen kéz eddigi koncertjeink összeszámolására. Ha itt lesz ideje, bizonyára két kézzel kapnak majd utánunk! Ezen dolgozik most Oláh Andor szervező a Jamboree Produkciós Iroda élén, mint a zenekar menedzsere.
Sonia Zambrano: Munka, munka, munka! Épp hogy megalakultunk, most ez a feladatunk.
Nem könnyű - egy zenész, énekes szeretne minél többet és minél hamarabb színpadon állni.
De nem szabad elkapkodni a dolgokat, és félkész produkcióval előállni.
Igaz, hogy kevés koncertünk volt eddig, de az mind kegyetlenül jó, fantasztikus! Hallelujah!

T.: Április 28-án felléptek a Rolling Blues Baja fesztiválon, ahol fellép Jeanne Carroll is. Talán lesz közös fellépés is?
Orosz Andrea: A Jamboree Produkciós Iroda honlapján (www.jamboree.co.hu) olvasható a fesztivál programja, az érdeklődők megtudhatnak néhány dolgot a 75 éves Jeanne Carrollról, akivel a fesztivál záróakkordjaként közös jam-elésben lehet részünk. Egy élő blues-legenda közelsége mindig megtiszteltetés, nagyon várjuk a vele való találkozást és közös muzsikálást.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Turista



Blues a Petőfi rádióban
2007-04-20 | hír


2007. április 24. 23:15-től 24 óráig a Petőfi adón hallható ismét Nemes Nagy Péter Blues műsora.

Pár szóban a műsorról:
Fejezetek a brit blues történetéből 2. - a "beat" felé távolodtak: Rolling Stones, Animals és társaik.
1. The Rolling Stones: Little Red Rooster
2. The Animals : Dimples
3. The Pretty Things: Rosalyn
4. The Yardbirds: I Wish You Would
5. Kinks: Got Love If You Want It
6. The Downliners Sect : Cops And Robbers
7. The Checkmates: Sticks And Stones
8. Manfred Mann: I Put A Spell On You
9. Them: Stormy Monday

Egy új brit bluesgitáros tálentum: Scott McKeon.
10. Scott McKeon: Shot Down
11. Scott McKeon: Can't Take No More

Turista


Rolling Blues Baja
2007-04-19 | koncertajánló


2007. április 28-án Baján Rolling Blues néven blues fesztivál kerül megrendezésre, a szervezők ’egy igazi nemzetközi blues fellegvárat’ szeretnének létrehozni ezzel a fesztivállal.
A koncertek 18 órakor kezdődnek, az első fellépő a Gál Csaba Boogie & Mississippi Grave Diggers nevű formáció, melynek tagjai Gál Csaba Boogie – gitár, ének, Oláh Andor – szájharmonika és Balázs Gergely – hegedű. Zenéjük improvizációkra épül és a húszas évek hangulatát idézi, a koncerten számos új, saját szerzemény bemutatására is sor kerül.
Őket követi Jeanne Carroll fellépése. A 75 éves fekete blues-énekesnő élete összefonódott a blues történetével. Olyan neves muzsikusokkal zenélt együtt, mint Ray Charles, Lester Young és Charles Mingus, énekelt Count Basie, Art Blakey és Duke Ellington big bandjében, de fellépett többek között Muddy Waters, Willie Dixon és Memphis Slim zenekaraival is. Jeanne jelenleg felváltva él Németországban és az Egyesült Államokban, Magyarországon 2005-ben járt először, és azóta is számos alkalommal fellépett a hazai zenészekből álló Turnaround zenekarral.
Az estét a The Hoochie Coochie Gals zárja, ahol a három karakteres hangú énekesnő Sonia Zambrano, Orosz Andrea és Tóth Anetta a chicago blues, a soul és a rock-blues világát ötvözi repertoárjában.

Pampalini


Új lemez az ausztrál slide-gitáros mestertől
2007-04-12 | hír


Az ausztrál slide-gitáros, énekes, szövegíró Dave Hole Rough Diamond címmel, új lemezzel jelentkezett. Dave Hole tíz évesen kezdett el gitározni, eleinte Jimi Hendrix és Eric Clapton zenéjét hallgatta, majd felfedezte magának Robert Johnson, Elmore James és Muddy Waters muzsikáját, valamint a slide gitárjátékot. A lemezeiket hallgatva megtanulta minden kis trükkjüket. Egyszer sportolás közben eltörte a kisujját és nem várta meg, míg az meggyógyul, hanem a slide gyűrűt a mutatóujjára húzta, és így gitározott tovább. Ezen a stíluson a gyógyulást követően sem változtatott. A bemutatkozó lemezét Short Fuse Blues címmel saját maga adta ki, melyből eljuttatott egy példányt az amerikai Guitar Player magazin részére. Az újságban megjelent ismertetés meghozta a sikert Hole-nak. Ezt követően az Alligator Records-hoz szerződött, ő volt a kiadó első tengerentúli művésze.
A most megjelent Rough Diamond című lemeze a kilencedik, melyet kézbe vehetünk tőle.

Számcímek:
1. Rough Diamond Child
2. White Trash Girl
3. Something Inside Of Me
4. Can’t Stop Loving You
5. Vintage Wine
6. Yours For A Song
7. Since I Met You Baby
8. I’ll Get To You
9. King Bee
10. Think It Over
11. Rambling On My Mind

Pampalini


Blues a Petőfi Rádióban
2007-04-09 | hír


Idén immár nyolcadik alkalommal jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora a Magyar Rádió Petőfi adóján. Időpont: 2007. április 10. 23:15-től 24 óráig.

Mit is hallhatunk:
Fejezetek a brit blues történetéből: Alexis Korner, John Mayall és követőik felvételeiből.
1. Ken Colyer Skiffle Group: Midnight Special
2. Chris Barber & Lonnie Donegan Group: Harmonica Blues
3. Blues Incorporated: She Fooled Me
4. Blues Incorporated: I´m Your Hoochie Coochie Man
5. Cyril Davies & His R & B All Stars: Sweet Mary
6. John Mayall´s Bluesbreakers with Eric Clapton: Telephone Blues
7. Jo Ann Kelly: I Feel So Good
8. Little Willie Cook: Stormy Monday Blues

A nyár folyamán hazánkban koncertezik:
9. Paul Camilleri: Heart Of Stone
10. Paul Camilleri: Keep Me Movin'

Turista



Új lemez a ’Blues Királynőjétől’
2007-04-03 | hír


Hét év után, a mai nap Old School címmel új CD-je jelent meg a Grammy nyertes Koko Taylor-nak. A lemezt az ’50-es évek Chicago blues-a ihlette, Taylor 5 új dalt írt, továbbá feldolgozás számok kerültek a CD-re, többek között Willie Dixon-tól, Lefty Dizz-től és Magic Sam-től.
A lemezt az Alligator Records adta ki, producere Koko Taylor, az Alligator ’főnök’ Bruce Iglauer és a gitáros Criss Johnson.

Számcímek:
1. Piece Of Man
2. Gonna Buy Me A Mule
3. Black Rat
4. Money Is The Name Of The Game
5. You Ain't Worth A Good Woman
6. Better Watch Your Step
7. Bad Avenue
8. Bad Rooster
9. Don't Go No Further
10. All Your Love
11. Hard Pill To Swallow
12. Young Fashioned Ways

Pampalini



Petra Börnerová Band feat. Benkő Zsolt: Live at Stará Pekárna
2007-04-01 | kritika


Fesztivál és koncertszervezők, figyelem! Itt van egy nemzetközi formáció, amely nemzetközi mércével is a színvonalat képviseli.
Egy véletlen és hirtelen szituáció hívta életre a Petra Börnerová Band feat. Benkő Zsolt nevű zenekart, ami 2005 nyarán alakult a Nyírbátori Bluesfesztiválra. Néhány fellépés után fantáziát láttak a tagok e felállásban, és a folytatás mellett döntöttek. Jól tették, hogy nem ragadtak le csakis a koncertezés mellett, hanem rögzítették egyik Brno-i fellépésük anyagát, majd ezt megjelentették (részben) Live at Stará Pekárna címmel, így én is (mi is), aki még nem volt olyan szerencsés, hogy láthassa e csapatot élőben, most az otthonában vigasztalódhat.
Petra Börnerová cseh énekesnő, Bobek a szlovák dobos és a zenekar szervezője, Benkő Zsolt (gitár), valamint a Bluesrivers-ből (Benkő Zsolt együttese) már ismert Tánczos „Steve” István (ének, szaxofon) és Bornemissza Ádám (basszus) alkotja a csapatot.
Már az első vizsgálódáskor kiderült, hogy repertoárjuk a standardokra épül, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy részben eltávolodtak az eredetiektől, egyéni adaptációra törekedve. Ennek egyik ékes példája a Little Wing (Jimi Hendrix) feldolgozása. Külön kiemelném Tánczos „Steve” István szaxofonjátékát, akinek az egész korongon fontos szerep jut, s a másik hangszeres szólista Benkő Zsolt gitárjátékát is. A teljességhez hozzátartozik, hogy Steve világtalan, és a Benkő Zsolti az egyik fülére süket. Talán ez az oka a különösen érzékeny játékuknak? Petra Börnerová lélekkel teli, érzelemdús hangja akár egy jazzesebb produkcióban is kiválóan funkcionálna, s a ritmusszekció is kiválóan hozza az alapokat.
Személyes kedvenceim az If You Love Me Like You Say, a Hound Dog és a Gimme Some című szerzemények.
Azonban nem tudom szó nélkül hagyni, hogy csak nyolc dal került a korongra, s telhetetlen lelkem várja már a folytatást.
Fesztivál és koncertszervezők, na meg koncertrejárók figyelem! Itt van egy nemzetközi formáció, amely nemzetközi mércével is a színvonalat képviseli.

Magánkiadás, 2005

Turista


Tom White Harp User: Get It Right!
2007-03-27 | kritika


A tavalyi év folyamán jelent meg a Tom White Harp User Get It Right! című lemeze. A zenekar alapítója, névadója az énekes-herflis Fehér Tamás, aki kb. 4 éves korában került kapcsolatba a zenével szülei zeneszeretete révén, majd később két évig a ceglédi zeneiskolába tanult. A blues zenét 15 évesen szerette meg, első zenekarát 17 évesen barátaival alapította Empty Bottle Band néven. Ezt követően különböző próbálkozásai voltak, jelenlegi zenekara 6 éve működik. A zenekarban társai Motyovszki László - gitár, Sárközi Zsolt - basszusgitár és Dér Ferenc - dob, valamennyien zeneiskolai múlttal.
A lemez 13 számot tartalmaz, a két saját, magyar nyelvű felvétel kivételével valamennyi darab klasszikus blues szám feldolgozása.
A lemezt hallgatva megállapítható, hogy Fehér Tamás technikás, ízlésesen játszó szájharmónikás, aki az énekesi feladatokat is szépen ellátja, és akit a ritmusszekció kifogástalanul kísér. Motyovszki László elektromos, akusztikus és dobro gitárokon játszik, gitárszólói izgalmasak. A lemezen vendégzenészként közreműködik Kertész Bence billentyűs hangszereken.
Ha a lemezről ki kell emelni számokat, akkor nekem leginkább két zenekari szám a The Briar Patch és William Clarke-től a Greazy Gravy, valamint Mel London-tól a Missing With The Kid feldolgozása és az egyik saját szerzemény, a Tom White Boogie tetszik, ami a zenekar ’indulója’ is lehetne.
A CD szépen szól, ez Cserny ’Bogi’ Kálmán, a kecskeméti Origo Stúdió hangmérnökének a munkáját dicséri.
A fiúk a lemez megjelenése óta sem pihennek, sokat koncerteznek, meghívást kaptak az idei szlovákiai ’DOBRO FEST’-re, valamint elkezdtek próbálni egy rockabilly számokból álló műsort, melyet már részben játszanak a koncertjeiken.

Szerzői kiadás, 2006

Pampalini


Blues a Petőfi Rádióban
2007-03-27 | hír


2007. március 27-én 23:15-től, a Magyar Rádió Petőfi adóján ismét jelentkezik Nemes Nagy Péter Blues műsora.

Leforgatásra kerülő felvételek:

Elhunyt a lengyel blues vezéralakja, Tadeusz Nalepa:
1. Breakout: Noca puka ktos
2. Dzem: Pojdziesz tylko z Cieniem
3. Tadeusz Nalepa: Jest Gdzies Taki Dom
4. Tadeusz Nalepa: Flamenco i blues
5. Tadeusz Nalepa: Modlitwa

Külföldi újdonságok a chicagói Alligator kiadótól:
6. JJ Grey & MOFRO: Country Ghetto
7. Koko Taylor: Piece Of Man

Turista


Dalok áramszünetben
2007-03-24 | beszélgetések


A múlt év végén új CD-vel jelentkezett kicsiny hazánk egyik első számú hazai akusztikus bluesistája. Fanyar humorú, elgondolkoztató dalok… Ő a Vas Zoli!

Turista: A 90-es évek közepe óta nem igen hallottunk felőled, mivel foglalkoztál az elmúlt időben?
Vas Zoli: Ugyanazzal, mint előtte, játszogattam különböző formációkkal, egyrészt a magaméival, másrészt egy ideig basszusoztam Vladár Karcsi Bad Luck and Trouble-jában. (Közben fordítottam is szabadúszóként, majd visszamentem régi munkahelyemre, az MTI-be, és ma is ott vagyok.) Bocskai Pistával nagyjából folyamatos volt a zenei kapcsolat. 1995-96-ban volt olyan triónk is Bocskaival, amelyben harmadikként kis hazánk egyik legjobb gitáros-énekese, Nyeső Mari basszusgitározott. Azt se csinálta akárhogy! Közben időnként felújult a Bluesügyi Hivatal Halper Lacival, Hurták Gáborral és változó dobosokkal (köztük volt pl. Jelinek Emil, aki most már Emilió néven szólóénekesként fut). 2001-ben visszatértem az FMH-ba, új klubot nyitottunk "Dalok áramszünetben" néven, amely az akusztikus vonalat kultiválta, a meghívottak is általában akusztikus zenét játszottak. Mindamellett ott újítottuk fel a '89-90-es Bluesügyi Hivatalt is, amelyben Wágner Gyuri dobolt (+ Vas, Halper, Hurták). Ebből csak egyetlen nosztalgiakoncertet terveztünk, de aztán elég jól vették, úgyhogy még továbbiak lettek belőle. Az utóbbi években többnyire Halper Lacival játszom kettesben, időnként egyedül is.

T.: A tavalyi év végén jelent meg a Bluesügyi Hivatal című CD-d, mesélnél erről pár szóban?
V.Z.: Nyáron vettük fel, elég hamar, két nap alatt, aztán még a keverés... Halper gitározik, Lengyel Attila, egy remek szolnoki harmonikás herflizik, én éneklek, gitározom és akusztikus basszusgitáron játszom. Két számban Viszló Éva énekel. A banda neve itt Vas-Halper-Lengyel. Korábban felléptünk így hárman egy-kétszer Bluesügyi Hivatal néven, Attila játszott velünk időnként a legutóbbi elektromos BH-ban is. Ő Szolnokon dolgozik, kicsi gyereke van, nemigen ér rá Pestre jönni, a lemezfelvételre is csak felszaladt, egyszerre feljátszotta az összes herflit, aztán vissza Szolnokra. Így aztán ez jelenleg nem egy futó trió; a március 2-i lemezbemutatóra azért sikerült elcsalni Attilát, és még szeretnénk is majd, amikor lehet, mert sokat tesz hozzá a hangzáshoz (bár állítólag a Vas & Halper se szól olyan rosszul). Na szóval azután még kevertük a lemezt, pontosabban Halper keverte, de sok egyéb dolga lévén végül késő őszre lett kész, és karácsonyra tudtuk megjelentetni szerzői lemezként. Egyelőre csak koncerteken kapható (meg nálam, lásd a honlapomat: www.vaszoli.fw.hu), de most már egy pár boltba beviszem, szóltam néhány helyen.

T.: Milyenek az eddigi visszhangok?
V.Z.: Eddig hálistennek meglehetősen jók a visszhangok, a bennünket jól ismerőkéi is, pedig hát az anyag nem túlzottan új, mindegyiket hallhatták már koncerteken. Szerintem szépen szól, és nálam kényesebb fülűek is dicsérik a felvételt. Tíz-, húsz-, sőt harmincéves dalaim is vannak rajta (a 17-ből nem mind kizárólag az enyém, van két Halper-Vas és egy Viszló). Szóval inkább olyan retrospektív dolog, egyfajta önkapacitálás, hogy akkor ez fel van véve, most már tessék újakat írni. Elég rég írtam.

T.: Mi az oka, hogy nem készítesz új dalokat?
V.Z.: Nem könnyű kérdés, mondhatni fogas, az okokat én is csak keresgélem, aki megtalálja, legyen szíves azonnal elküldeni. Igazából a szövegírással van gondom, mert zene van egy csomó (készen), csak nincs rá szöveg. Nem tudom, talán mostanában (az utóbbi években) válogatósabb vagyok magammal szemben is, könnyebben elhajítom a kezdeményeket - mert kezdemények vannak, csak a kukában végzik. (Ez a kuka jelképesen értendő, mert fejben írok, nemigen szoktam lejegyezni.) Időnként kérem páromat, Viszló Évát, aki k… jó szövegeket írt a saját dalaihoz, hogy írjon nekem is, de eddig nem született ilyen. Persze, nem vagyunk egyformák, elképzelhető, hogy az ő szövegei csak neki állnának jól… Más szövegeit viszont nem használnám, nem szokásom (az egy Lengyel Józsi barátom kivételével, neki több régi dalát is elő szoktam adni, de ő tényleg kivétel, és különben is most megint Amerikában él). Szóval igyekszem a magam kútfejéből megoldani a dolgot, remélem, még elég mély a kút, és nem száradt ki teljesen.

T.: Nagyon sokáig együtt játszottál a Bocskai Istvánnal, ez a kapcsolat megszakadt?
V.Z.: A 30 éves zenei kapcsolat 2-3 éve megszakadt, ami nem jelenti, hogy ne újíthatnánk fel bármikor. Nincs emberi problémánk egymással, csak Pistának is megvannak a maga (zenei) dolgai, és én is jól elvagyok a Halper Lacival meg egyedül, úgyhogy pillanatnyilag ennyi. De épp most kaptam meg régebbi koncertjeink videofelvételét DVD-re átjátszva, és felidéződött bennem, hogy a Bocskaival mennyire máshogy szóltak ugyanazok a dalok. Félreértés ne essék, a Halper egy k... jó gitáros, és szeretem, ahogy játszik a dalaimban. A Bocskai is nagyon jó, és mind a kettő egészen más. Enyém a tisztesség, hogy mindkettejükkel alkalmam volt-van együtt muzsikálni. (Egyébként voltak olyan trióink, kvartettjeink, amelyekben mind a ketten gitároztak, na azt is nagyon szerettem, épp a két játékstílus különbségei miatt.)

T.: A szövegeidben az előző "Tudod csak azért..." CD-hez képest, mintha több lenne a borongósabb szerzemény. Mi ennek az oka?
V.Z.: Hát, ezt nem tudom, nekem legalábbis nem tűnt fel, hogy ez borongósabb lenne. A mostanin van egy pár olyan szám, amely régebbi, mint a Tudod csak azért…-en lévők, tehát ha így van is, ahogy mondod, nem hiszem, hogy ez tendencia lenne, vagyis hogy régebben vidámabb lettem volna, mint ma. Szokták felróni nekem, hogy elég sötétek a dalaim, hát... ez van, biztos azért kezdtem el bluesokat játszani, majd pedig írni harmincvalahány évvel ezelőtt, mert már akkor is ilyen hangulataim voltak. Bocs mindenkitől.

T.: Mi dönti el hogy melyik formációt részesíted előnyben, gondolok itt az akusztikus, ill. elektromos együtteseidre.
V.Z.: Alapvetően az akusztikus vonalat részesítem előnyben, az az, amit folyamatosan csinálok évtizedek óta különböző létszámú bandákkal, az elektromos pedig időnként előjön. Az utóbbit ma az 1988-ban trióként létrejött Bluesügyi Hivatal jelentheti, ha újra összeáll (vannak ilyen terveink, de megint csak egy bulira - aztán meglátjuk). A BH-ban is sokan megfordultak az évek folyamán, voltunk benne hárman, négyen, öten, hatan. Na de visszatérve az akusztikusra: az az igazi szívszerelmem, valahogy otthonosabban is mozgok benne. Még akkor is, ha nemrég például elektromos gitárral mentem egyedül játszani Zalaegerszegre: lényegében az is akusztikus jellegű műsor volt, már eleve attól, hogy ujjal pengetek (picking), és van a gitáron egy elég szép akusztikus hangzású pickup. ("Maszek" gyártmányú gitár, az a neve, hogy Zolicaster, rá is van írva.)

T.: Mondhatni, elég mélyen beleástad magadat az "ősök" zenéjébe. Tartogat még újat számodra a blues?
V.Z.: Ez elég nehéz kérdés. Már az is, hogy kell-e a bluesnak "újat" tartogatnia. Egyfelől persze nem jó, ha olyan skanzenműfajjá válik, mint mondjuk a dixieland - meg tudok őrülni a százhuszonharmadik ugyanolyan When The Saints Go Marchin' Intől (persze ugyanez vonatkozik a Born To Be Wildra vagy a Johnny Be Goode-ra is egy úgynevezett bluesfesztiválon). Másfelől viszont a blues azért olyan műfaj, amelyre vigyázni kell, nem szeretném, ha túlzottan "világzenésedne", és összeérne a csokiöntet a töltött káposztával. Ennek ellenére az utóbbi időben is hallottam-láttam számos olyan új vagy nem új előadót (ha nem is mindig élőben, de nagy videó- és DVD-gyűjtő barátom jóvoltából), akinek a játéka újszerűen és frissen hatott, más hatásokat is magába vett anélkül, hogy erőszakot követett volna el egyik vagy másik műfajon.

T.: Hol találkozhat veled, aki élőben is meg akar hallgatni?
V.Z.: Nem sűrűn lépek fel, nem is hajtok rá túlságosan, március hátralévő részére eddig nincs semmi. Áprilisban (valószínűleg 20-án, ez még véglegesítésre vár) a Kolibri Pincében játszunk Pesten az Andrássy úton, ahol a márciusi lemezbemutató is volt. Épp most hívtam Lengyel Attilát, hogy tud-e akkor jönni, igent mondott. Persze addig még adódhat más is, ha igen, akkor fölteszem a honlapra.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Turista


Son Seals: Lettin' Go
2007-03-20 | kritika


Nem volt könnyű élete az 1942. augusztus 13-án született Son Seals-nek, akit egy igazi nagycsalád vett körbe gyerekkorában. Tizenhárman voltak testvérek, s mindent kipróbált, amit egy fekete gyerek kipróbálhatott: zene, kártya, sport… Apja Jim Seals vendéglősként dolgozott, de saját klubja is volt Arkansas vidékén. Fiatal éveiben találkozott a blues zenével, hallgatta a rádióban a bluest, s közben az éjszakai klubokat is látogatta. Autodidakta módon tanult meg gitározni, de sokáig ült a dobok mögött is. 13 éves korában már Sonny Boy Williamson II.-vel zenélt. A ’60-as években Earl Hooker csapatában játszott, majd Albert King együttesében szerepelt. King nemcsak muzsikusként értékelte nagyra, hanem emberi tulajdonságaiért is szerette. Vele készítették Albert King klasszikus lemezét a Live Wire / Blues Power-t. ’71-ben Chicago-ba költözött. Muddy Waters-szel nem sokkal a folk-blues mesterének 1983-ban bekövetkezett halála előtt játszott.
1973-ban jelent meg a debütáló albuma az Alligátornál, de az igazi áttörést a ’77-es Midnight Son című album hozta meg a számára. Számos remek albumot készített az évek folyamán, úgy, mint a fúvósokkal készült Chicago Fire-t, vagy a Buddy Guy blues klubjában felvett forróhangulatú koncertlemezt a Live-Spontaneous Combustion-t. 1997-ben felesége fejbe lőtte, de szerencséjére a golyó áthatolt a szájüregen, s kiütötte két fogát. 1999-ben cukorbetegsége miatt bal lábszárát amputálták.
2000-ben jelent meg a Telarc-nál a Lettin' Go című lemeze, amiért W.C. Handy díjjal is jutalmazták (ezt a díjat korábban kétszer is elnyerte, egyszer pedig Grammy-díjra jelölték). A CD-t berakva egy tökéletes hangzású lemezt hallhatunk, amin Al Kooper játszik Hammond B-3-n, s számos fúvós is nyomul. Son Seals továbbra is hozza a nyers, tekerős formáját, hiszen nem hiába tekintették őt az egyik legeredetibb chicago-i blues dalszerzőnek. Majdnem tökéletes, mondhatni, de szerepel az albumon az Osceola Rock, ami egy Jailhouse Rock utánérzés.

TELARC, 2000
10/8

Turista


"... sínen vagyunk, mondhatni."
2007-03-14 | beszélgetések


Az eddigi beszélgetéseinket a magyarországi blues élet meghatározó zenészeivel, személyiségeivel készítettük. Úgy gondolom, azonban nem szabad megfeledkeznünk a ’derékhadról’ sem, hiszen léteznek hazánkban nagyon tehetséges, feltörekvő előadók, zenekarok is. Elsőként a herflis Fehér Tamást kérdeztem.

Pampalini: Mi fogott meg téged a blues zenében, miért éppen a szájharmonikát választottad hangszeredül?
Tom White: Azt gondolom, hogy erre a kérdésre majdnem minden herflis ugyanazt válaszolja - maga a hangszer hangja, tónusa és az a vagány szabadságérzet, amely ezt a hangszert övezi. Illetve nem ismertem senkit személyesen, aki szájharmónikázott volna, ezért számomra különlegesnek, talán misztikusnak is tűnt ez a történet. A legkézenfekvőbb a harmónika szerelmeseinek valamilyen blues bandától anyagot szerezni, ha hallani akarja hangszerét valamilyen hanghordozón. Nekem valahogy természetesnek tűnt a gondolat, hogy muzsikáljak. Nagyapám ebből tartotta el családját. Ő hegedűn játszott a pesti éjszakában különböző nívós szórakozóhelyeken a 40-es, 50-es években. Édesapám is szerette az igazi muzsikát. Otthoni lemezgyűjteményében megtalálható volt Chuck Berry, Beatles, 100 Folk Celsius (hibátlan country zene), HBB albumok egészen a kezdetektől. Szóval én ezen előadók zenéjére ugráltam szüleim franciaágyán kb. 4 éves koromtól. Már akkor eldőlt, hogy valamilyen 2-4-es lüktetésű, valószínűleg amerikai eredetű zene lesz a favoritom. Így is lett. 15 éves lehettem, mikor gyerekkori barátom kezembe nyomott egy másolt kazettát, amin igazi harmónikás folk blues gyöngyszemek voltak. Harmonica Phill Wiggins, John Mayall, valami német folk blues banda stb. Rongyosra hallgattam… Ekkortájt ment a Petőfi rádión Nemes Nagy Péternek a blues műsora, amit mindig fel is vettem, és mondhatni teljesen megfertőzött ez a zene. Hál’ Istennek!
Nagyon sok örömet szerzett nekem azóta is. Lehet, hogy az is közrejátszott a hangszer kiválasztásában, hogy zeneiskolai tanulmányaimat fúvós szakon végeztem. Végeztem? …ez egy barokkos túlzás… 2 évet jártam a ceglédi zenesuliba, furulya, majd pedig trombita hangszeren próbáltak tanítani. Ezek ”szájbavevős” hangszerek. A herfli is! Orális kényszerem lenne?? Jajj! Szakemberhez kellene fordulnom?!?!

P.: A mostani zenekarod, a Tom White Harp User előtt milyen zenei próbálkozásaid voltak?
T.W.: Az imént említett Erkel Ferenc Zeneiskola után rövidebb szünet, majd 17 évesen barátaimmal megalapítottuk az Empty Bottle Band-et. Ekkor még nem igazán sikerült jól játszanunk, de imádtuk. Egy évvel a banda indulása után a szomszédságunkba költözött Nagy Szabolcs zongorista, zeneszerző a Muddy Shoes és a HBB oszlopos tagja. Sorsdöntő találkozás volt! Nem tudom miért, szerintem Ő sem, de beszállt hozzánk játszani és ellátott mindenféle tanáccsal minket. Hangról hangra betanított egy komplett standart blues műsort a gityósnak meg a bőgősnek (harmónikázni nem tudott), de engem is sokat csiszolt. Felejthetetlen évek voltak. Szabolcs Pestre költözött és bekapcsolódott a profi zenei vérkeringésbe. Ezek után feloszlott a band. Néhány hét múlva találtam egy ceglédi figurát, aki hallás után szinte mindent lejátszott gitáron. Az én kis műsoromat is. Ketten jártuk az országot, kb. két évig. Problémás gitáros volt. Iszogatott rendesen, depresszív hangulatváltozásait nem tudtam tolerálni. Itt egy un. melegváltás történt. Megismertem egy rég elfeledett remek zenészt Szolnokon, aki csak miattam porolta le Fender Stratóját és előbb trióban, majd négyesben, azaz gitár, bass, dob és én, harmonica-ének kezdtünk próbálni egy chicago-ira hasonlító, de mégis csak Muddy Waters, John Lee Hooker, Rod Piazza stb. szerzeményekből álló műsort. Ez a gitáros Kovács Ferenc, az AN2 zenekar frontembere. Gyakorlatilag az Ő zenészei alkották a BLUES GANG zenekart. Kovács úgy viszonyult a chicagoi blueshoz, mint Brian Setzer a rockabillyhez. Végül is az, csak kicsit több. Ez valakinek tetszik, valakinek nem. Öt év, évi 60 koncert, 2 külföldi tour (Italia) és ismét a túlzott italozás Kovács részéről ill. célok nélkül (próbálni sem volt hajlandó).
Ebből a bandából is kiszálltam. Ismét melegváltás. Régebbről ismertem egy korombéli srácot, aki remekül gitározott valami középiskolai rendezvényen. Kinyomoztam a számát és már el is kezdtünk próbálni. Ő a mostani és remélem az utolsó gitárosom Motyovszki ”Motyo” László. Csatlakozott hozzánk még az Empty Bottle Band-os időkből ismert basszeros és így trióban kezdődött a Tom White Harp User zenekar pályafutása.

P.: A bandában jelenleg kik a társaid, hogy alakult ki ez a felállás?
T.W.: Néhány tagcsere a ritmusszekció részéről a végleges felállás: Motyovszki ”Motyo” Laci gitárok (négy db), maximalista ami a cuccát illeti, Sárközi Zsolt bass, aki olyan magas, ahogyan játszik az öthúros bassgitárján, 203 cm, Dér Feri dobol. Ő a legfiatalabb közöttünk, de olyan tempót hoz a shuffle-ban, hogy hanyatt lehet tőle esni. Jómagam, Tom White harpolok, énekelek.
Nem volt nehéz becsalogatni ezeket a remek zenészeket a bandába, mivel Ők is látták kintről, hogy működik a zenekar. Megpróbálunk ott lenni mindenhol. Mármint a mi szintünkön.

P.: Eddig két lemezetek jelent meg. 2004-ben a Big Tits, valamint 2006-ban a Get It Right! című. Mindkét CD-n feldolgozás számok hallhatóak. Milyen volt a lemezek fogadtatása?
T.W.: Az első lemez, csak egy demó. Bár 10 track hallható rajta és ez demónak hosszú, de csak 35 perc, az meg lemeznek rövid. Szolnokon vettük fel néhány óra alatt, nagy részét egyben. Dob, bass, gitár egyszerre játszotta fel a számokat. Enélkül nem lehet zenekart promóciózni és koncerteket szervezni. Hiába van fent a www.tomwhite.hu oldalon bármilyen hanganyag, kérik a szervezők a lemezt. A második lemez felvételeit már komolyabb előmunkálatok előzték meg. Próbák alatt megszületett néhány érdekes zenei megoldás mellett a pontos tempószám, és vendégművészünk Kertész Bence zongoristára is gondolnunk kellett, mikor a számok vázát alakítottuk ki. Ez a zenekar nem igazán az az alkotó számírogatós banda, így csak 2 saját szerzemény van a Get It Right! albumon. A helyi rádió előszeretettel játszza is ezeket nagy örömünkre. Kívánságműsorok alkalmával kérik is ezeket majd minden alkalommal. Ez az én olvasatomban jó fogadtatást jelent.

P.: Elég sokat koncertezik a zenekar. Melyik fellépésre/fellépésekre emlékszel szívesen, sikerült e már ismert, híres blues zenésszel játszanotok?
T.W.: A zenekar legnagyobb durranása szerintem a Kapolcs Művészetek Völgye Fesztivál, ahol minden nap a fesztivál ideje alatt Kapolcs központjában a kora du.-i órákban adtunk koncertet. Olyan fogadtatásra a zenénknek, ami ott van nem tapasztaltam még sehol. Kapolcsra azok látogatnak el, akik valóban nyitottak bármely művészeti ág befogadására és elismerésére. Talán ezért az a nagy siker. Hónapokkal a fesztivál után is kapok rajongói leveleket, lemezrendeléseket, koncertmeghívásokat. Érdekes és egyben kissé megrendítő volt a Váci Fegyház és Börtönben adott koncertünk. Leginkább azért is, mert akkortájt még az intézmény vendégszeretetét élvezte az egyik volt edzőtársam. A blues műfajban bevett szokás, hogy más, nem a zenekarhoz tartozó zenészekkel játszunk, frappánsabban, jammelünk. Mi is követtük ezt a hagyományt, természetesen. Volt szerencsénk játszani a legendás „Gomba Blues Fest”-en a Rawhide zenekar frontemberével Joan Iljic-el, a Fat Mo’s-ban Pribojszki Matyival, Long Tall Sonny-val, a Blues Fools-os Horváth Jack-el. Jómagam pedig egy vidéki koncerten a Muddy Shoes zenekarral muzsikáltam egy teljes estét. Majd el felejtettem: egy nem annyira a blues körökből ismert, de a médiából annál inkább hírhedté vált énekesnővel, Zalatnay Cinivel három vagy négy alkalommal is jammeltünk, valamelyik Érd közeli fesztiválon.

P.: Kit tartasz a szájharmonikások közül példaképednek, kik hatnak leginkább a zenétekre?
T.W.: Az összes előadó hatott a játékomra, akiket valaha is hallgattam. Mikor még akusztikus formációban próbálkoztam, természetesen a klasszikus nagy öregek voltak terítéken. Később, persze ahogyan haladtam a tanulmányaimmal úgy nőttek az igényeim, és ezzel együtt egyre jobb, magasabb szinten játszó harmónikások közül választottam ki a kedvenceimet. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Sonny Terry, akit a virtuóz, vibráló, hihetetlen ritmusképleteket fújó atomreaktornak (azaz sok kifogyhatatlan energia) tartok. Paul Butterfield az egyedüli fehérbőrű harmónikás Muddy Waters mellett. És a szólólemezei… nem tudom néhány mondatban kommentálni. Fantasztikus, egy új fejezet a harmónikázásban. Paul Lamb, a világos vidám dallamok és west coast mestere. Maga a könnyed elegancia. Rod Piazza és rock and roll szinte eggyé olvadnak, hatalmas show minden bulija. Garry Primich mindent tud, de azt nagyon. Piszkosabb country blues, dögös vastag chicagoi, chromatikus harpos swinges, hihetetlen sokoldalú. Mark Ford a vadállat hatalmas feeling-el, végül de nem utolsó sorban, Sugar Blue játéka még a jobb gitárosokat is földhözvágja. Vele volt szerencsém találkozni, háromszor kezet fogni és sok szerencsét kívánt nekem és a bandámnak egy autógramm adása közben (azóta nem mosok kezet).

P.: Milyen jövőre vonatkozó terveitek vannak, milyen fellépések várhatóak? A fellépéseiteket figyelemmel kísérve a motoros találkozók majdhogynem állandó vendégei vagytok. Honnét származik a lóerők szerelmeseinek zenekar iránti szeretete?
T.W.: Ez egy érdekes kérdés. Erre pontos választ talán a meghívóink tudnának adni. De annyi bizonyos, hogy ahol egyszer játszunk, ott majdnem mindig hosszútávú együttműködés várható. A motoros berkekbe nem könnyű bekerülni, pedig érdemes, mert ezek a fazonok állandóan buliznak, így megfelelő mennyiségű koncertet szállítanak a zenekarnak. Egy kisebb club hívott meg először, miután megtankoltam az elnök verdáját még benzinkutas koromban. Hogy világos legyen a történet: akkoriban egy benzinkúton melóztam és a CD lejátszóba valahogy mindig az én lemezeim kerültek. Asszem, éppen Garry Primich-et döngettem. Megkérdezte az arc, hogy milyen zene ez? Ugye nem a rádió? Elmondtam, hogy én pont ilyet játszok a zenekarommal, és csak tévedésből vagyok kutas. Ettől kezdve majd az összes nagyobb Motor Meetingen ott voltunk. Kellett már nekik a friss hús. Unták már a Blöróékat (Blues Company) és az öregebb un. motoros bandákat. Egyébként Ők nem az a táncolós nagyon tapsolós közönség, de miután interaktívvá teszem a bulit és mindenkit megvokáloztatok, úgy tapsolnak és táncolnak, mintha muszáj volna.
Persze nem csak a motoros társadalomnak játszunk. Meghívást kaptunk Szlovákiába a legendás „DOBRO FEST”-re, ahol idén a Tom White Harp User képviseli kis hazánkat. A napokban küldtem el a stage ride-ot. Tehát sínen vagyunk, mondhatni. Kisebb turné szerveződik Erdélybe, Sepsiszentgyörgyre a szentgyörgyi napok fesztiválon, ill. még két koncerten játszunk.
Idén is ott leszünk Kapolcson és ha minden igaz a Szigeten is.
Hosszabb távú terveink: talán furán hangzik, de igaz. Gőzerővel elkezdtünk próbálni egy vadiúj műsort. Régi vágyam rockabilly-t játszani. Annyi energia és sokoldalúság van ebben a műfajban, mint talán semelyik másban. Benne van a boogie-woogie, a swing, a country, a blues, a rock and roll és mindez megfűszerezve rengeteg vadsággal, szexualitással. Egy 35 perces blokk már bele van illesztve a műsorunkba. Mondhatom, hatalmas sikere van. Ha kész lesz a teljes műsor, különválasztjuk a megszokott Tom White produkciótól és új néven, új CD-vel, új website-al kezdem majd terjeszteni.

P.: Nem a zenédhez kapcsolódik, de úgy gondolom megkerülhetetlen a kérdés. Ismert, hogy mint sportoló jelentős sikereket értél el, kétszeres kyokushinkai magyar bajnok vagy. Milyen jelenleg a viszonyod a sporttal, tudsz e időt szorítani rá?
T.W.: Igen. Szerencsére az életvitelem és a munkaidőm kezdete (de. 10 ó) lehetővé teszi, hogy heti négyszer edzek. Nekem a tréning olyan, mint másnak a fogmosás. Kell. Ettől leszek kiegyensúlyozott és a fölös energiáim nem a szeretteimen töltöm ki, hanem a súlyzókon és a boksz zsákon. Na és persze, vagyok annyira hiú, hogy formában tartsam a testem, akkor is, ha ez időbe és pénzbe is kerül.
Aki ezt a riportot olvassa, nem is tudom, mit gondolhat? Ki ez az ember? A megszokott bluesman recepttől igen messze áll. Szoktak is igen érdekes pillantásokat vetni rám a közönség soraiból néhányan. De szerencsére ez csak addig tart, míg el nem indul a show.

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini


Budapest Blues Fesztivál 2007
2007-03-10 | koncertajánló


Idén, 2007. március 17-én ismételten megrendezésre kerül immár negyedik alkalommal a Budapest Blues Fesztivál. A szervezők a fellépők kiválasztásakor a műfaji sokszínűségre helyezték a hangsúlyt, a koncertek két színpadon zajlanak.
Az idei fesztivál leghíresebb előadója Otis Taylor, aki hosszú kihagyást követően 1995-ben tért vissza a blues zenéhez, az igazi áttörést a 2001-ben megjelent White African című lemeze hozta meg a részére. Szövegei szókimondók, társadalmi témákról, megtörtént eseményekről szólnak, zenéjének különlegessége, hogy dobos nélkül adják elő. 2007. február végén Definition Of A Circle címmel új lemezzel jelentkezett, melyen vendégzenészként közreműködött a blues-rock gitáros Gary Moore, a szájharmonikás Charlie Musselwhite, a jazz zongorista Hiromi Uehara és Ron Miles trombitán.
Harmadik alkalommal koncertezik hazánkban Terry Evans, aki első jelentős sikereit Bobby King-gel duóban érte el, majd Ry Cooder együttesében világhírűek lettek. 1993 óta szóló lemezeket jelentet meg, a blues és a soul a vérében van, amit a nagyszerű koncertjein bizonyít.
Az Elizabeth Lee’s Cozmic Mojo-t a texasi énekesnő Elizabeth Lee és három olasz zenész (Cozmic Mojo) alkotja, stílusuk nehezen behatárolható, zenéjük talán a delta blues rock és a texasi rock and roll keverékeként definiálható.
A fellépők közt idén is megtalálható egy német blues csapat, a Crazy Hambones, a zenekar tagjai a gitáros-énekes Peter Krause, a szájharmonikás Henry Heggen és a dobos Michael Maas már több blues formációban bizonyította tehetségét. A trió a negyvenes-ötvenes évek klasszikus memphisi és chicagói blues-át játssza.
Olaszországból, a Milánó közeli Arlunóból érkezik a Family Style, a zenekart Marco Limido (gitár) alapította öccsével, Franco-val (ének, szájharmonika), valamint unokatestvérük Davide Bianchi-val (basszusgitár), kiegészülve az elérhető legjobb olaszországi session dobosok egyikével, aki jelenleg Stefania ’Pretty Baby’ Avelani.
A fesztiválon magyarországi blues formációkkal is találkozhatunk, a nagyszínpad programját Tamás Katona Jr. nyitja. Ifj. Katona Tamás színpadi karrierje tizenéves korában kezdődött, az azóta eltelt időben számtalan híres magyar és külföldi blues muzsikussal zenélt. Játékát először a PMD Blues Band lemezein hallhattuk, első szólólemeze a tavalyi évben Let Your Fingers Bleed címmel jelent meg. Az ifjú zenész Stevie Ray Vaughan-t, Albert King-et és Jimi Hendrix-et tartja példaképének, ami játékában érződik. A koncerten Kepes Róbert (basszusgitár), Mezőfi ’Fifi’ István (dob) és Neumann Balázs (zongora) kíséri.
Gál ’Boogie’ Csaba a Someday Baby nevű formációjával lép fel, zenéjük a tradicionális blues és a groove-os sound-ok keveréke. ’Boogie’ társai a zenekarban Mazura János (tuba, jug), valamint Kárpáti Zoltán (dob, ütőshangszerek).
A fellép még a Rambling Blues nevű akusztikus blues formáció is. A zenekart 1994-ben Király Vajk (ének, gitár, kazzo) alapította, Tóth Anettával (ének) és Hrabovszky Tamással (szájharmonika). 1996 óta velük zenél Szabó Csaba (ütőshangszerek, mosódeszka), de sajnos közben Tóth Anetta elhagyta a zenekart. Eddig egy lemezük jelent meg 2000-ben Tissassippi címmel, repertoárjukban klasszikus country blues-ok és ragtime-ok találhatóak.
A koncertek mellett hangszerbemutató és lemezbörze is lesz. A fesztivál 15 órától kezdőd

Pampalini