BLUES VAN - "A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs." WILLIE DIXON

Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel - interjú Little G Weevillel

2013-02-28 | beszélgetések

A 29. International Blues Challenge január 29-e és február 2-a között Memphisben került megrendezésre. A szóló/duó kategóriát Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor nyerte, aki kategóriájában megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is. Az Egyesült Államokba 2004-ben költözött muzsikus körül az óta besűrűsödtek az események, de szakított időt rá, hogy néhány kérdésemre válaszoljon.

Az International Blues Challenge-en az Atlanta Blues Society támogatásával indultál. Milyen reményekkel utaztál el Memphisbe?
Semmilyen reményeket nem fűztem a versenyhez, teljesen próbáltam a verseny szót kitörölni az agyamból. Igyekeztem úgy felfogni az egészet, mint egy rangos blues fesztivált, ahova fellépni megyek. Ez többé-kevésbé sikerült, természetesen így is izgultam helyenként. Az elődöntőben egy pocsék erősítőn kellett „csodát” művelni, a negyedik napra, vagyis a döntőre pedig nagyon elfáradt a hangom.

Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy sikerül nyerned?
Nem. Ezt így nem is lehet neked, mint versenyző megítélni. Amit tudni kell, hogy négy nap folynak a versenyek különféle klubokban, a döntő az Orpheum színházban kerül megrendezésre. Az első két nap elődöntő, majd középdöntő, és az utolsó napon pedig a döntő. A háromtagú zsűri minden nap más az adott helyen, így mire a döntőbe jutsz, kilenc ember pontozott. Mennyi az esélye annak, hogy a kilenc ember mind a te zenédre, előadásodra fog szavazni a rengeteg induló közül? Kevés. A döntőben pedig ismét új emberek látnak, ott öttagú a zsűri, és ismét felmerül a kérdés, mennyi az esélye annak, hogy nyolc döntős közül, mind az öt zsűritag rád szavaz? Kevés. A versenyen megadott paraméterek alapján pontoznak: eredetiség, színpadi előadásmód, „bluesosság”, énektudás és hangszeres tudás. Annyi helyen lehet elbukni ezen a versenyen, hogy nem éri meg idegeskedni, inkább felmegy az ember és csinálja, amit mindig csinál. Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel. Ez volt az én koncepcióm, semmi több.

A fellépések között mennyire volt lehetőséged mások előadásait megtekinteni?
Pár előadást láttam. Ki kell emelnem jó barátaimat, az atlantai The Cazanovas zenekart, akik őrült jó bulikat adtak. Szeretem, amit csinálnak. Erőteljes blues, saját számok, jó szövegek, jó sztorik. Tetszett még a californiai Howell Devine együttes. Ők keverik a stílusokat, blues, jazz, world music. Sajnos, talán ezért nem lett szerencséjük a döntőben, viszont nekem tetszik ez a felfogás és el kell, mondjam, hogy eszméletlen jó muzsikusokat takar a zenekar. Az én kategóriám második helyezettje a spanyol The Suitcase Brothers, akik ’30-as, ’40-es évekbeli bluest játszanak. Én azt hittem, ők fognak nyerni, viszont nem játszottak saját számokat, én meg a saját sztorikra fektettem a hangsúlyt. Talán így sikerült őket megverni. Mindenesetre nagyon jó srácok, kitűnő zenészek, és mint kiderült, a márciusi Franciaországbeli koncertjeimen a harmonikás srác az együttesemben szerepel. Kicsi lett a világ... A döntőben kategóriám utolsó fellépője volt a kanadai Suzie Vinnick, aki egyszerűen gyönyörű zenét játszik, igaz inkább folkos, mint bluesos felfogásban. Ő valószínűleg ezért csúszott le az első két helyről.

A média, a koncertszervezők érdeklődése az IBC megnyerése után mennyivel nőt meg irántad?
A napokban aláírtam egy koncertszervező céggel egy szerződést, illetve egy kiadóval tárgyalok a következő lemezem nyári megjelenésén (az interjú elkészülte után konkretizálódott, hogy Little G Weevil áprilisban vonul stúdióba és az albuma júniusban jelenik meg - a szerk.). Ez a kettő kulcsfontosságú elem a tartós sikerhez. Természetesen egy ilyen címmel a nevem mellett könnyebben találok üzleti partnerre, de meg kellett dolgozni érte. Vagy egy rakás pénzzel „megveszed” magadnak a figyelmet, vagy rögös, nehéz úton próbálsz magadnak szerencsét kovácsolni. Nekem az utóbbi jutott, de korábban már elmondtam, hogy nem bánom, bevállalom.

Előreláthatólag, mikor lépsz fel Magyarországon?
Próbálunk valamit összehozni nyárra, de még pár napot várnom kell az ez évi Egyesült Államokbeli dátumokra. Mindenképp szólok, ha végre körvonalazódik valami. Köszönöm az érdeklődést és mindenkinek üdvözletem otthon.

Szöveg: hoati, fotó: Roger Stephenson

Tas Cru: Tired Of Bluesmen Cryin'

2013-02-23 | kritika

A Rick Bates néven anyakönyvezett Tas Cru - nővérétől és bátyjától eltérően, akik zeneiskolába jártak - autodidakta módon tanult meg zenélni. Pályafutását a Delray Streeter nevű együttesben kezdte, nemzetközi hírnevet a Conrad Story Blues Band tagjaként szerzett magának. Az elmúlt években szólóban és zenekari kísérettel koncertezik, lemezeket 2006 óta készít. Legutolsó, sorban a negyedik albumán a blues derűs oldalát igyekszik bemutatni, ennek megfelelően a dalszövegei szellemesek és humorosak, de a zömében személyes élményeken alapuló történet között fellelhetünk komoly tartalommal bírókat (Heal My Misery, Dark Side Of The Mountain) is. A tradicionális blues, a country blues és a blues-rock keverékét képviselő szerzemények mindegyike gazdagon hangszerelt, rengeteg zenei ötlettel megspékelt, jól felépített darab. A Tired Of Bluesmen Cryin' a megjelenését követően tíz hétig szerepelt a Roots Music Report Top 50 Blues Album listáján. Talán nem véletlenül.

Crustee Tees Records, 2012

hoati

Maradtunk volna akár reggelig is - Henrik Freischlader interjú

2013-02-19 | beszélgetések

A kivételes tehetségű blues-rock gitáros, Henrik Freischlader és zenekara tavaly ősszel a House In The Woods című albumát mutatta be a budapesti A38 hajó közönségének. A német muzsikusok fellépése káprázatosan sikerült, ezért február 28-án ismét hazánkba látogatnak, hogy egy ráadás, turnézáró koncertet adjanak. A lemezbemutató turné év eleji szünetében kerestük fel Henriket egy rövid interjú erejéig.

A legtöbb zenész általában a legújabb albumát érzi a legkiforrottabbnak. Te is így érzel a House In The Woods kapcsán, vagy ez egy már meglévő, teljesen szilárd irányvonal egyik állomása? Mik a legnagyobb változások a dalokkal kapcsolatban a The Blues óta?
Igen, ebben tényleg van némi igazság. Először is, mindig a legaktuálisabb lemez kapja a legtöbb figyelmet. Hosszú távlatokban nézve, minden album egy zenei fejlődés része, ami valószínűleg sosem ér véget. Tehát természetes, hogy történnek változások időközben. A legélesebb ilyen váltás a debütálásom után szerintem határozottan a Recorded by Martin Meinschäfer volt, a közönség szerint viszont a Still Frame Replay.

Évek óta saját lemezcégeddel adod ki az albumaidat. Üzleti okai vannak, vagy csak még inkább a sajátodnak érzed így az adott korongot? Esetleg csupán arról van szó, hogy nem találtál megfelelő feltételekkel rendelkező kiadót?
A nagyobb lemezkiadók ritkán veszik figyelembe a művészeik egyéni igényeit, sajátosságait, főleg a kevésbé népszerűbbekéit. Akar és kell is profitot termelnie. Szóval sokszor kissé elveszve éreztem magam. Persze, sokszor kommunikációs probléma is felmerül az üzleti oldal és maga a művészet között. Egy családi vállalkozás egészen egyszerűen szabadabb, és megengedheti magának, hogy csakis a művészetre összpontosítson, megadva persze az indokolt kiadásokat. És természetesen - és ebben tökéletesen igazad van - sokkal közelebbi kapcsolatom lesz így a saját lemezcégem által kiadott albumokkal.

Te magad játszottad fel az összes hangszert például a Recorded by Martin Meinschäfer című lemezedre. Csak kényelmesebb volt így, vagy más okoknak tudható be?
Ez egy régi álmom volt, és örülök neki, hogy ez az első általam kiadott albumnál valósult meg. Már csináltam ilyet, mikor tizenhat voltam, akkoriban elég rossz körülmények között és meglehetősen korlátozott felszereléssel. Azóta sem tudtam kiverni ezt az ötletet a fejemből, tényleg nagyon akartam! Ha a srácok a zenekarból nem lennének ilyen jók, és nem lenne ilyen őszinte a kapcsolatunk egymással, esélyes, hogy nem is változtatnék ezen a módszeren.

Hogy ismerkedtél meg a többiekkel a zenekarból? Olvastam, láttam és hallottam, hogy olyanok vagytok, mint egy család, de hogy kerültetek össze? Szempont volt, hogy csakis autodidakta zenészekkel szeretnél együtt játszani? Ha egy-egy szóval kellene őket jellemezni, mi lenne az?
Björn: egyenes, Theo: groove, Mo: lágy. Hát ez tényleg elég magától jövő dolog volt. Theo egyszer beugrós volt, Moval a 5Live nevű alkalmi formációnk felvételei alatt találkoztam, és Björnt - habár ugyanabból a kisvárosból származunk - csak akkor ismertem meg, amikor Theo bemutatott minket egymásnak. És így lettünk ennyire jóban az évek alatt. Szóval csak a véletlennek köszönhető, hogy mind autodidakták vagyunk, már ha létezik véletlen.

Kétséget nem tűrően az új generációs blues egyik elképesztő tehetsége vagy. De játszottál-e valaha bármilyen más stílusban? Vagy a születésed óta bluesra dobban a szíved?
Azt hiszem, igen. A bluest, mint zenei stílust nem is ismertem addig, amíg Gary Moore ki nem nyitotta számomra az ajtót a Cold Day In Hell című dallal. Utána már minden világos volt. De azért nyitott vagyok mindenféle stílusra, ami persze könnyű úgy, hogy már megtaláltad a helyedet. Soul, funk, jazz, old-school blues, mind a természetes részeim, ez is hozzám tartozik, és időről időre elcsábulok, és vegyítem őket.

Van bármilyen bevált dalírási módszered vagy szokásod? Hogy működik ez nálad? Először a szöveg van meg, vagy a zene? Vagy a kettő együtt jön? Mik azok a dolgok, amik elindítanak benned egy dalírási folyamatot? Úgy értem, például a lassabb tempójú nótáid főleg párkapcsolati témájúak. Van-e valamilyen kedvenc központi témád?
A középpontban mindig a zene áll. Egy dal általában egy gitáron született riff-ötletből indul ki. Utána a basszus és a dob a stúdióban születik meg, és ha a nóta megőrizte azt, amivel a kiinduló ötlet kecsegtetett, csak azután jön a szöveg, mint a legutolsó részlet, általában erős időbeli késztetésre. Szóval nem választok alapjáraton egy témát, amiről kifejezetten írni szeretnék egy dalt, hanem hagyom, hogy a dal válassza meg, miről szeretne szólni.

Melyik öt album gyakorolta a legnagyobb hatást a dalaidra és a zenédre?
Gary Moore: Dark Days In Paradise
Gary Moore: Back To The Blues
Michael Jackson: Off The Wall
Lucky Peterson: Double Dealin’
Keb’ Mo’: The Door

Mik a legközelebbi céljaid a zenével? És mik a távolabbiak?
Hát felőlem mehetne így tovább, ahogy most van. Szeretünk együtt turnézni, és szeretem a turnék közötti stúdiózást, lemezfelvételeket is. Nagyon jó lenne, ha több országba is el tudnánk jutni.

Az első lemezed óta évente megjelentetsz valamit. Bár a House In The Woods elég új (2012 szeptemberében jelent meg), számíthatunk-e valamire 2013-ban is a turnéállomások, koncertdátumok között?
Először is egy új koncertalbumot adunk ki, valamint az év végén egy új stúdióalbum is szerepel a terveink között. Közben pedig lehetséges, hogy egy következő lemezen is dolgozunk Layla Zoe-val, de ezek csak körvonalazódó tervek, szükség szerint változhatnak a dolgok.

Egy kicsit talán önző kérdés, de első alkalommal voltatok a zenekarral Magyarországon 2012 októberében. Hogy éreztétek magatokat? Milyen koncertélmény született részetekről?
Az október 17-i koncert a turné csúcspontja volt. Nagyon meglepődtünk, hogy ennyi ember eljött és az egész hangulattól teljesen padlót fogtunk. Ritkán részesülhet az ember ilyen lelkes és őszinte fogadtatásban. Eléggé fáradtak vagyunk egy-egy buli után, és nem állunk a merchandise pult mögött valami sokat, de annyi barátságos ember volt ott Budapesten, és annyi gyönyörű beszélgetés történt, hogy nagyon szívesen maradtunk volna akár még a következő reggelig is. Hihetetlenül élveztük azt az estét, és az azt követő pihenő napot a csodálatos városotokban, és sajnáltuk, mikor el kellett jönnünk.

Szöveg: Herédi Julcsi, fotó: Császár Márta (Kifra)

Gwyn Ashton: Radiogram

2013-02-15 | kritika

Gwyn Ashton neve minden bizonnyal sok blues rajongónak ismerősen cseng. Ez nem véletlen, hiszen a walesi születésű zenész az elmúlt évtizedek során kiváló lemezeket készített, s olyan nagyságokkal lépett fel, mint B.B. King, Buddy Guy, Ray Charles, Johnny Winter és Peter Green. Legutolsó albuma, a Radiogram saját kiadója gondozásában jelent meg. A hanganyag rögzítésére Angliában, keverésére Los Angelesben került sor. Míg a 2009-ben kiadott Two Man Blues Army a psychedelic blues, a rock és az alternatív muzsika elegyét képviselte, addig a hatodik lemezén blues-rock stílusú szerzemények dominálnak. A hosszú évekig Ausztráliában élő Ashton alaphangszere, a gitár mellett basszusgitáron és szájharmonikán is játszik. A dobos posztot ’Killer’ Kev Hickman tölti be, akivel duóban az elmúlt három esztendőben rendszeresen turnézott. Az albumon közreműködtek még zenészbarátai, Don Airey, Kim Wilson, Robbie Blunt, Johnny Mastro, Mark Stanway, Mo Birch és Henry Parker, ezáltal a dalok kellőképpen színesek és izgalmasak lettek.

Fab Tone Records, 2012

hoati

Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát - interjú Borsodi Lászlóval

2013-02-12 | beszélgetések

Visszatérő interjúalanya oldalunknak Borsodi László, aki a zenélés mellett a békéscsabai Elefánt Sörözőben tartandó Csabai Csípős Blues Club programjainak a szervezésével is foglalkozik. A nagyszerű muzsikus most a CsCsBC tavaszi koncertjeiről és az együttesei körüli történésekről mesélt nekünk.

Összeállt a Csabai Csípős Blues Club tavaszi programja. Kiket tekinthetnek meg az érdeklődők?
Mindig öröm egy ilyen koncertprogramot összeállítani, ami ezúttal sokkal könnyebben ment, mint az őszi műsor megszervezése. A Csabai Csípős Blues Clubnak és az Elefánt Sörözőnek hála, folytatódhat a „varázslat”. A legendás csütörtöki koncertek egy ideje már péntek este kerülnek megrendezésre, így lesz ezúttal is. A közönséget legkönnyebben a „sztár” zenekarokkal tudjuk becsábítani, ezért biztos vagyok abban, hogy a Pribojszki Mátyás Band, valamint a Kyru - Benkő Zsolt - Móré Attila - Tomor Barnabás - Horváth Misi féle supergroup, a Harakyru sok embert vonz majd. A legnehezebb a messziről érkező, minőségi underground együtteseket finanszírozni, ennek ellenére a Kéknyúl Hammond Band és az Éles Gábor Trió meghívása nem lehetett kérdés. Vannak régi visszatérők, mint a Blues Bell, és kitekintünk más műfaj irányába is, a mátészalkai gitárhős, Király István vezette G-Jam Project által - ez utóbbi csapat nagy népszerűségnek örvend errefelé. Fiatal, feltörekvő zenekarok akadnak szép számmal hazánkban, ezúttal a szegedi Sweet Sixteen kap lehetőséget, a helyi bandák közül pedig az Elefánt Band (február 8-án a blues és funky elegyét játszó együttessel ünnepelték a páratlan koncertsorozat indulásának hetedik évfordulóját - a szerk.) és az Orszlán.

Márciusban egy nagyobb fesztivált is szerveztek. Milyen előadók/zenekarok kerülnek meghívásra?
A fő fesztiválunk a Csabai Blueskert szeptember elején, de azért lassan hagyománnyá érik a márciusi Bluesház is, ami ez évben az új békéscsabai kulturális központban, a Csabagyöngyében kerül megrendezésre. Ezúttal nem „sok zenekaros” fesztivál mellett döntöttünk. Csupán két fellépő lesz, a Jambalaya kezd, utána az együttesem, a Borsodi Blue Trio következik, két sztárvendég, Tátrai Tibor és Pribojszki Mátyás közreműködésével. Természetesen eszem ágában sem lenne a saját bandámat betolni fő produkciónak, de úgy gondolom, hogy a két vendég mindenképp megérdemli a kitüntető figyelmet.

Tátrai Tibor már többször vendége volt a gitárpárbaj-sorozatnak is.
Igen, Tibusz eddig három alkalommal látogatott el az Elefánt Sörözőbe, a gitárpárbaj-sorozatra, ahol együtt játszottunk. Ezek közül az utolsó, az ifj. Szász Ferenc társaságában adott koncert olyan jól sikerült, hogy azóta is emlegeti. Számunkra óriási élmény és megtiszteltetés vele és Mátyással játszani, azt hiszem, elmondhatom, köztünk a kapcsolat baráti.

Zenekaroddal, a Borsodi Blue-val készített Moonshine & Wine című lemez 2011 év végén jelent meg. Milyen visszajelzéseket kaptatok az albumról?
Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát, ezek az interneten fellelhetők. A szakma részéről is csak pozitív visszajelzések érkeztek, a kollégák szerint nem sok ilyen színvonalú lemez született eddig idehaza. Kiadónk és terjesztőnk azonban nincs, az album külföldi promotálásába pedig nulla energiát fektettem. A Zenész - Gitár Magazin egyik száma viszont négy oldalt szánt rám. Ez jól esett, mint ahogy az is, mikor azt hallom, hogy valakinek a könnyei potyognak (nem a nevetéstől) egyik-másik dalunkat hallva.

Idén a Borsodi Blue Trióval rögzítesz lemezt. Milyen konkrétumokat lehet erről tudni?
Egy jó ideje ebben a felállásban játszunk, természetes, hogy lassan megérik egy lemeznyi anyag. A MAW egy sötét, melankolikus album, rengeteg harmóniával, ezúttal lényegesen egyszerűbb muzsikát fogunk rögzíteni. A triós koncertek sodró hangulata, groove-ok és energikus gitározás fogja jellemezni az anyagot, többnyire a blues keretein belül. Persze nem lepődnék meg, ha a stúdióban meglódulna a fantáziánk, főleg most, hogy Pfeff Márton basszusgitáros is kiveszi a részét a komponálásból. További szerzőtársunk Little G Weevil, aki a dalszövegekért felelős, a doboknál pedig Tímár Tamás lesz hallható. A munkálatok nyár elején kezdődnek, többet babonából nem mondanék!

hoati

Mardi Gras ünnep a Gödör Klubban

2013-02-09 | koncertajánló

A hagyományos New Orleans-i farsangot, azaz a Mardi Gras-t ünnepli a Jambalaya zenekar 2013. február 12-én. A harmadik alkalommal megrendezett ünnepi koncert az ez év őszére várható Mardi Gras Mese című új album bemutatójának egyik előhírnöke. Az együttes vendége ezúttal Borsodi László, a kiváló békéscsabai gitáros lesz.

A zenekar tagjai:
Nemes Zoltán - zongora, ének
Varga Laca - basszusgitár
Mezőfi István - dob
Szűcs Krisztián ’Qka’ - trombita
Albert Zoltán - szaxofon

Helyszín a megújult Gödör Klub (Budapest, Király utca 8-10.), kezdés 21.00 óra, belépő 500 Ft.

Bill Barrett és Ryan Donohue duó koncertje a Szájharmonika Klubban

2013-02-07 | koncertajánló

Barrett and Donohue
Pribojszki Mátyás Trió
Budapest, Budavári Művelődési Ház
2013.02.15.

A Szájharmonika Klub keretében Pribojszki Mátyás és együttese vendégeként Bill Barrett (szájharmonika, ének) és Ryan Donohue (gitár, ének) kettőse ad koncertet február 15-én a Budavári Művelődési Ház színpadán. A Los Angelesből érkező, Barrett and Donohue néven blues körökben nemzetközileg ismert és elismert duó két tagja sikeresen építette, építi szólókarrierjét, ezen kívül számtalan zenei formációban is kipróbálta már magát, de valódi sikerük, erejük titka a közös munkában rejlik. Míg a házigazda szerepét betöltő Pribojszki Trió zenéjében felfedezhetők a blues gyökerei, a swing, a jazz és némi funky is, addig a két kiváló amerikai muzsikus elsősorban a blues, a gospel és a jazz világából merít.

hoati

Little G Weevil sikere az International Blues Challenge-en

2013-02-04 | hír

A 29. International Blues Challenge január 29-e és február 2-a között Memphisben, a legendás Beale Streeten került megrendezésre. A szóló/duó kategóriát Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor nyerte, aki kategóriájában megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is.
A The Blues Foundation által szervezett párbajra tizenhét ország, több mint kétszázötven előadója és zenekara nevezett be. Az elődöntők tizenhét helyszínen zajlottak, a díjátadónak a memphisi Orpheum Színház nagyterme adott otthont. A zsűri a szóló/duó kategóriában a nyolc döntős közül Little G Weevilnek ítélte az első díjat. Az Egyesült Államokba 2004-ben költözött, az Atlanta Blues Society támogatásával indult muzsikus győztesként 2000 dollárt, egy sajtó-promóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon (Traditional Acoustic Blues Festival, Rootsway Roots ‘n’ Blues & Food Festival, Heritage Blues Festival, Hot Springs Blues Festival, Legendary Rhythm and Blues Caribbean Cruise, …) való fellépést kapott. Ezen túl, mint kategóriája legjobb gitárosa egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb. A második helyet a Suitcase Brothers (Barcelona Blues Society) szerezte meg.
A zenekar kategóriában a Selwyn Birchwood Band (Suncoast Blues Society) érdemelte ki a fődíjat, a második helyen a Michael van Merwyk Bluesoul (German Blues Network), a harmadik helyen pedig a Dan Treanor's Afrosippi Band with Erica Brown (Colorado Blues Society) végzett.

hoati

Elkészítette bemutatkozó lemezét a Blues Brigantik

2013-02-01 | hír

A Blues Brigantik 2007-ben jött létre. A Hontvári László (gitár, ének) és Flandera Norbert (szájharmonika, ének) alkotta akusztikus duó a nagy példaképek, Big Bill Broonzy, Muddy Waters, Little Walter, Sonny Terry és Brownie McGhee nyomdokain jár. Kezdetben, aligha meglepő módon, a tradicionális blues klasszikus darabjait tanulták és játszották. Aztán egyre-másra születtek a saját szerzemények. Mára már egy teljes repertoárt adnak ki ezek a számok. A legjobban sikerült dalaikat tavaly decemberben kiadták lemezen. A Balatonfalva című albumra tizenkét magyar nyelvű country blues felvétel került rögzítésre, melyekben vendégzenészként Bibi (ének) és Dietmar Dietrich (tambura) közreműködött. A CD bolti forgalomban nem kapható, csakis a duó koncertjein szerezhető be.

hoati

The Bopcats: 25 Years Of Rock 'n' Roll

2013-01-29 | kritika

A ’70-es évek végén alakított, a rockabilly, a blues és a rock ’n’ roll stílusjegyeit magán viselő The Bopcats egyetlen albumát 1984-ben rögzítette, azóta csak promóciós céllal készített demó szalagokat. Ezeket a felvételeket az EllerSoul Records összegyűjtötte, újrakeverte, majd 25 Years Of Rock 'n' Roll címmel piacra dobta. A tavaly megjelent lemezen a zenekar szerzeményei mellett hat feldolgozás (Who Drank My Beer, Red Cadillac, Ventilator Blues, Marie Marie, Get Rhytm, The Race Is On) nóta is fellelhető. A saját dalok közül az I Don’t Want To Be Alone, a Dark Train, a Wheels Of Mine és a Crazy Li’l Baby emelendő ki, melyek ha létrejöttük idejében széles nyilvánosságot kapnak, a The Bopcats komolyabb sikerekre tehetett volna szert, így csak bárokban és klubbokban adtak koncerteket. A richmondi székhelyű csapatot jelenleg Lindy Fralin (gitár, ének), Steve Hudgins (basszusgitár) és Paul Hammond (dob) alkotja, de az együttesben az évek során számos muzsikus megfordult, amit jól tükröz a dalokban közreműködők névsora.

EllerSoul Records, 2012

hoati

Dupla jubileumot ünnepelt Török Ádám

2013-01-25 | kritika

Török Ádám fuvolista, énekes és dalszövegíró, a legendás Mini együttes frontembere január 12-én és 13-án koncerttel ünnepelte 65. születésnapját, valamint pályafutása 45. évfordulóját. Az ötévente megtartandó jubileumi koncertek 1988 óta kerülnek megrendezésre, amiknek korábban az egykori Budapest Sportcsarnok és a Petőfi Csarnok, idén szponzor hiányában a Budavári Művelődési Ház adott otthont. A Bem rakparton fekvő kultikus hely 1966 őszén nyílt meg, azóta Török Ádám zenekaraival mintegy kilencszáz alkalommal lépett fel itt. Ez évben a belépőjegyek már elővételben elkeltek, jómagam a szombati napra jutottam el.
A három felvonásos bulit a legfrissebb Mini formáció, a Mini Corporation nyitotta, mely új hangszereléssel, modern megszólalással, mégis a régi szép időkhöz méltó módon adaptálva mutatta be a Mini dalokat, természetesen az ünnepelt vezényletével. A négy generációt átfogó együttest a Török Ádám által két esztendeje ismét életre keltett, ős-Miniként aposztrofált, 1971 és ’73 között működő, Nagy Istvánnal, Németh ’Nemecsek’ Tamással és Papp Gyulával felálló alakulat követte. Sokan ezt a formációt minden idők egyik legjobb magyar zenekaraként tartják számon. A harmadik felvonásban a Török Ádám, Závodi János, Németh Alajos, Köves ’Pinyó’ Miklós és Németh Károly alkotta csapat lépett a nagyérdemű elé.
Számtalanszor, számtalan helyen előadott szerzemények, politikai üzenettel bíró, ma is aktuális dalok (Kolduskirály, Csak szavak, szavak, Nem tudom, hogy merre), a honi könnyűzene klasszikus értékű remekművei (Halványkék gondolat, Kereszteslovag, Asztalhoz leültem, Kell a barátság) csendültek fel a tisztán három órás koncert során. Számomra a csúcspontokat a Gőzhajó, az Este a székelyeknél keretébe foglalt majd húszperces darab és a Vissza a városba előadása jelentette. A közönség többször vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a zenészek káprázatos muzsikálását. Az estet egy rövid jam-session zárta.
Török Ádám és társai ezen a napon olyan feelinggel játszottak, mint abban az időben, amikor megalapozták a Mini nagyságát. Kívánom Nekik, hogy sok ilyen pillanatot éljenek még meg a színpadon. Tavasszal újabb nagyszabású koncert várható, és ha minden a tervek szerint alakul, a Mini Corporation idén lemezt is letesz az asztalra, amire eddig CD-n nem hallható Mini dalok (Nem tudom, hogy merre, Zöld szörny) is kerülnének. De ez már egy másik történet...

Szöveg: hoati, fotó: Mönich László

Jake Lear: Diamonds And Stones

2013-01-17 | kritika

A Vermont államban született Jake Lear immár harmadik albuma tavaly december elején került a zeneáruházak polcaira. A hanganyag repertoárjában saját szerzemények, valamint feldolgozások hallhatók, bár ez utóbbiak jóval kisebb arányt képviselnek. A két vendégdal a Jack O’ Diamonds (John Lee Hokker) és a Work, Work, Work (Junior Wells), melyek új köntösben részesültek. A tíz számos lemezt egy zenekari darab (Boogie Time) zárja. Korábbi albumaihoz (Love And Charm, Lost Time Blues) képest jobbak lettek a dalok, változatosabb, izgalmasabb a zene, úgy tűnik az időközben eltelt évek, a rendszeres koncertek megtették a hatásukat, egyre jobban kezdi megtalálni saját egyéniségét. Együttesét Carlos Arias (basszusgitár) és Roy Cunningham (dob) alkotja, akik nem kaptak látványos lehetőséget tudásuk csillogtatására, de közös produkciójuk hiba nélküli.

Szerzői kiadás, 2012

hoati

A Hunnia Blues Klub programja az első negyedévre

2012-01-05 | koncertajánló

A napokban véglegessé vált a Hunnia Blues Klub programja 2013 első negyedévre. A változatos zenei világot képviselő együttesek fellépése mellett akusztikus gitár és szájharmonika workshop megtartására is sor kerül. A szervezők tervei között szerepel, hogy koncertenként két-két fő jelentkező részére lehetővé teszik, hogy néhány előre egyeztetett dal előadásába beszálljanak. Ezzel kapcsolatban információk a Hunnia Blues Klub Facebook oldalán fognak megjelenni. Az egyre népszerűbbé váló klubnak a Hunnia Art Bisztro (Budapest, Bank u. 5.) ad otthont. A koncertek 21 órakor kezdődnek, a belépés ingyenes.

A tervezett program:
január 10.: Béta Block Blues Band + Blues4You
január 24.: Let the Monkey Drive + Nickelblack akusztik
február 8.: Bernáth & Igali duó + Mojo WorKings
február 14.: Jimi Taylor Duo + Valami Blues + akusztikus gitár workshop
február 28.: Kind Of Blues + Védett Férfiak
március 14.: Sanzon Duo + Jack Cannon Blues Band + szájharmonika workshop
március 21.: The Boll Weevil Folk Blues Gang + VasZoli és Özséb

hoati

Tim Lothar: Stories

2013-01-02 | kritika

Dánia komoly blues központtá fejlődött az utóbbi években, s elképesztően jó blues muzsikusokkal örvendeztette meg a műfaj szerelmeseit – elég, ha csak Mike Andersen, Thorbjorn Risager, Peter Nande vagy a most bemutatásra kerülő Tim Lothar dolgaira gondolunk.
Tim Lothar 25 dobolással eltöltött év után döntött úgy, hogy akusztikus gitárra vált, elkezd énekelni, s beleássa magát a klasszikus delta blues világába. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy tehetséges, s a 2006-ban megjelent első Cut To The Bone lemeze után az érdeklődés, a pozitív kritika és a siker sem maradt el. A következő 2008-ban kiadott In It For The Ride korongjának köszönhetően az európai fesztiválok kedvelt, keresett fellépője lett, majd munkája elismeréseként megkapta a Danish Blues Artist Of The Year és a Best Danish Blues Album díjakat.
Az idén kiadott Stories címet viselő lemezét a dániai Aarhus városában található Indeed stúdióban rögzítette. A korongon csak saját kompozíciók találhatóak, a történetek személyesek, a mindennapi életből vett mesék. Látványos kiteljesedésnek lehetünk a tanúi, hiszen a zene egy magabiztos, érett dalszerzőt mutat, aki számtalan órát töltött azzal, hogy fejlessze gitárjátékát. Stílusbeli hiányosságnak nyoma sincs, lenyűgöző közvetlenséggel mutatja be, értő tolmácsolásban adja elő a 21. század emberének egy régebbi kor zenéjét úgy, hogy ez nyomot hagy benne. Egyszerre nyers és érzéki, a hallgató szívéhez szóló.
Ez az az album, amit nem tudok megunni, lenyűgöz, ellenállhatatlanul a bűvkörébe von. Érdemes lesz tehát a dániai zenész további útját figyelemmel kísérnünk!

Szerzői kiadás, 2012

hcs

2012 legjobb albumai

2012-12-30 | hír

Ahogy az már lenni szokott, a Blues van szerkesztősége idén év végén is áttekintette a magunk mögött hagyott esztendő lemeztermését, s összeállította a 2012-es év legjobbnak tartott albumainak a listáját.

hoati
1. The Mannish Boys: Double Dynamite (Delta Groove Music)
2. Michael Burks: Show Of Strength (Alligator Records)
3. Ian Siegal & The Mississippi Mudbloods: Candy Store Kid (Nugene Records)
4. Hans Theessink & Terry Evans: Delta Time (Blue Groove Records)
5. Mighty Sam McClain: Too Much Jesus (Not Enough Whiskey) (Mighty Music)
6. The Lucky Peterson Band featuring Tamara Peterson: Live At The 55 Arts Club Berlin (Blackbird Music)
7. Linsey Alexander: Been There Done That (Delmark Records)
8. Tail Dragger & Bob Corritore: Longtime Friends In The Blues (Delta Groove Music)
9. Johnny Rawls: Soul Survivor (Catfood Records)
10. Mississippi Big Beat: Delta Disco (Black & Tan Records)
11. Mary Bridget Davies: Wanna Feel Somethin' (Szerzői kiadás)
12. B.B. & The Blues Shacks: Come Along (CrossCut Records)
13. Brad Hatfield: Uphill From Anywhere (Szerzői kiadás)
14. The Nimmo Brothers: Brother To Brother (Armadillo Music)
15. Mojo Workings: Back In The Day (MMM Records)

hcs
1. Mud Morganfield: Son Of The Seventh Son (Severn Records)
2. Janiva Magness: Stronger For It (Alligator Records)
3. Steve Strongman: A Natural Fact (Szerzői kiadás)
4. Robert Cray Band: Nothing But Love (Provogue Records)
5. Curtis Salgado: Soul Shot (Alligator Records)
6. Eddie C. Campbell: Spider Eating Preacher (Delmark Records)
7. Billy Boy Arnold: Sings Big Bill Broonzy (Electro-Fi Records)
8. Raphael Wressnig & Alex Schultz: Soul Gift (ZYX Music / Pepper Cake)
9. Rory Block: I Belong To The Band: A Tribute To Rev. Gary Davis (Stony Plain Records)
10. Mojo Workings: Back In The Day (MMM Records)
11. Doug Deming & The Jewel Tones: What’s It Gonna Take (VizzTone Label Group)
12. Paul Rishell: Talking Guitar (Mojo Rodeo Records)
13. Oli Brown: Here I Am (Ruf Records)
14. Tim Lothar: Stories (Szerzői kiadás)
15. Liz Mandeville: Clarksdale (Blue Kitty Music)

Elhunyt Jimmy McCracklin

2012-12-27 | hír

Életének 91. évében, december 20-án elhunyt Jimmy McCracklin zongorista, énekes és dalszerző, akit a West Coast blues egyik legjelentősebb képviselőjeként tartottak számon.

Jimmy McCracklin (eredeti neve: James David Walker) 1921. augusztus 13-án St. Louisban született. Tinédzserkorában profi bokszoló volt, majd három évig az Egyesült Államok Haditengerészetében szolgált. Zenészi karrierje 1945-ben kezdődött. Pályafutása során több mint húsz lemezt készített. Olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a The Walk, a Just Got To Know, a Shame, Shame, Shame, a Think és a My Answer. Lowell Fulsonnal közös kompozícióját, a Trampot az Otis Redding - Carla Thomas páros vitte világsikerre. Szerzeményeit többek közt a The Beatles, B.B. King, Buddy Guy, a Roomful Of Blues és a Salt-N-Peppa is feldolgozta. Munkássága elismeréseként 2008-ban beválasztották a Blues Foundation Hall Of Fame-be. Utolsó szólóalbuma két éve Hey Baby címmel jelent meg.

hoati

Török Ádám zenéje táncba szőve

2012-12-22 | koncertajánló

A magyar underground, a progresszív rock és a blues kiemelkedő csapata, a Török Ádám és a Mini társult a Gödöllő Táncszínház táncosaival egy közös előadásra, melyet december 28-án este hét órától a Gödöllői Művészetek Házában mutatnak be.

A Kell a barátság című tánctrilógiában a Gödöllő Táncszínház fellépő tagjai között ott találjuk a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus-képző Intézetének hallgatóit is. Az est témája a legendás muzsikus Török Ádám életének zenei stílusait mutatja be, a kezdetektől napjainkig, ezzel is bizonyítva nagyságát, s megújulási képességét. A tánctrilógia alkotói Kézér Gabriella és Vajda Gyöngyvér, a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus-képző Intézetének tanárai. A mű engedi szabadon szárnyalni a nézők fantáziáját, az élőzenét és a látvány szabad értelmezését. Az első rész (Regék - Hősök - Mesék) Török Ádám legrégebbi dalai közül válogat, a második rész (Utazás) az együttes új hangvételű zenei anyagait veszi terítékre, míg a harmadik rész (A nap) a blues világába viszi a nézőket. Mindhárom rész lezárásaként felhangzik a Kell a barátság című számból egy-egy részlet, mely hangszerelése és a dal egésze a trilógia végére, a fináléra fog kiteljesedni, mintegy hangsúlyozva a három rész tanulságát, hogy minden helyzetben szükséges az emberi kapcsolatok jelenléte az életünkben.

Megjelent a Petra Börnerová duo bemutatkozó lemeze

2012-12-19 | hír

A héten jelent meg a Petra Börnerová duo debütáló, Acoustic Session című stúdióalbuma a Pure Music gondozásában. Az ismert cseh énekesnő – aki hazánkban már többször fellépett elektromos blues-rock zenekarával, amelyben Benkő Zsolt, Bornemissza Ádám és Tánczos István voltak társai – most egy akusztikus lemezzel állt elő. Petra zenei partnere a férje, Tomás 'Bobek' Bobrovniczky szlovákiai dobos és szervező. A Szlovák Blues Szövetség által Bluesman Of The Year-díjjal idén kitüntetett Bobek ezúttal gitározik, énekel és egyben az album produceri teendőit is ellátta. Acoustic Session, ahogy már a lemez címe is elárulja, a duó vendégeket hívott a felvételekhez. A dalokban közeli barátaik működnek közre: az ausztrál Gwyn Ashton, a magyar Bornemissza Ádám és három remek szlovákiai zenész, Juraj ’Dura’ Turtev, Milos Zeleznák és Erich ’Bobos’ Procházka. Az album tizenegy számot tartalmaz, ebből nyolc feldolgozás és három saját dal. A műsort mindössze tíz óra alatt játszották fel a cseh Indies stúdióban, a keveréssel együtt is csak huszonöt óra kellett a lemez elkészültéhez. A felvételek így spontán hangulatot kaptak. A hanganyagot Bronek Smid keverte, a grafikai tervet Dömötör Ede komáromi fényképész készítette, kiadását Bílina város, a Tonex Komárno és a Hudebniraj.cz támogatta.

The Lucky Peterson Band featuring Tamara Peterson: Live At The 55 Arts Club Berlin

2012-12-13 | kritika

Lucky Peterson négy évesen Bill Doggett hatására kezdett el Hammond B-3 orgonán játszani. Első dala a Willie Dixon segítségével rögzített 1-2-3-4 volt, mellyel a The Tonight Show-ban és a The Ed Sullivan Show-ban is szerepelt. Gitározni nyolc éves korában tanult meg. Tinédzserként Little Milton és Bobby ’Blue’ Bland zenekarait erősítette, szólópályára a ’80-as évek második felében lépett. Lemezei közül a 2010-ben megjelent You Can Always Turn Around Blues Music Awards jelölést kapott az Acoustic Album Of The Year kategóriában.
Együttesével idén márciusban Berlinben adott koncertet, aminek extrákkal kiegészített kép- és hanganyaga Live At The 55 Arts Club Berlin címmel került kiadásra. Az elhangzó műsor két DVD-n, illetve két CD-n kapott helyet. A koncert repertoárja ismert és kevésbé ismert feldolgozásokból, saját, valamint felesége, Tamara Peterson szerzeményeiből tevődik össze. A kakukktojás dal Prince világslágere, a Kiss. Lucky Peterson kísérőzenekarát a néhai Mel Brown egykori tanítványa és barátja, a gitáros Shawn Kellerman, a basszusgitáros Tim Waites és a kubai származású dobos, Raul Valdes alkotja. Közülük Kellerman kapta a legtöbb lehetőséget tehetsége felvillantására. Tamara Peterson énekét tizenegy számban hol szólóban, hol a párjával duóban hallhatjuk. A csaknem két és fél órás műsor az elejétől a végéig lebilincselő, az előadás profi, a dalokból elementáris erő árad. A kiadvány harmadik DVD-t is tartalmaz, melyre az interjúk mellett a városba érkezés és a koncert előkészületeinek pillanatai kerültek. A zenészekről bőséges információkkal szolgál a húsz oldalas booklet.
Sokunknak nem volt még lehetősége élőben megtekinteni Lucky Peterson és csapata fellépését, így az októberben piacra dobott kiadványt megismerve némileg kárpótolhatjuk magunkat.

Blackbird Music, 2012

hoati

’Sir’ Oliver Mally: Strong Believer

2012-12-07 | kritika

Az ausztriai Wagna városában született Oliver Mally első gitárját tizenöt évesen kapta. Autodidakta módon tanult meg gitározni, stílusára leginkább Albert King, Buddy Guy, John Lee Hooker, B.B. King és Albert Collins volt nagy hatással. A ’Sir’ Oliver Mally’s Blues Distilleryt 1990-ben hozta létre. A ’90-es évek vége óta szóló előadóként is játszik.
A mono felvételeket tartalmazó lemeze, a Strong Believer két nap alatt került rögzítésre. A tizenegy számos albumon egyetlen feldolgozás, a Girl From The North Country kapott helyet, mely Bob Dylan második lemezén, a The Freewheelin' Bob Dylanen volt először hallható. Bár a zene és a mondanivaló nem komor, nem szomorú, mégis az album maximális odafigyelést igényel. A nyitó Down With The Blues dallamát nehéz elfelejteni, már első hallásra belopja magát az ember szíve csücskébe, de ugyanígy vagyok a Crazy ‘Bout That Musickal is. Négy dalban közreműködött a The Banty Roosters és a Blues Juice formációk tagja, az Ausztriában 1992-ben letelepedett német származású gitáros, Frank Schwinn.
A személyes hangvételű, nyers hangzású, az itt-ott szinte tökéletes Strong Believert hamar megszerettem, mi több, az egyik kedvenc Oliver Mally lemezemmé is vált.

sir-oliver-records, 2012

hoati

Kiemelt koncertek

Ajánlott albumok

Újdonságok

Kereső

Archívum

Társoldalak

Cikkek a bluesról