Kiemelt koncertek


Blues for Blue 6.
2024.04.14.


Teddy Harpo
vendég:
Benkő Zsolt

2024.04.02.


Dan Patlansky

2024.04.20.


The Mojo
2024.04.26.


Fekete Jenő 60

2024.04.27.


Shemekia Copeland
Little G Weevil
and his band

2024.07.17.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Idegen tollak
Mojo Workings
Mojo Workings
Long Step
Alastair Greene
Alastair Greene
Alive In The New World
Mick Pini
Mick Pini
Backtrack
The Özdemirs
The Özdemirs
Introducing The Özdemirs
Layla Zoe
Layla Zoe
Nowhere Left To Go
The Holmes Brothers
The Holmes Brothers
State Of Grace
Buddy Guy
Buddy Guy
Blues Singer




Vadvirágok Band: We Don’t Like Heroes!
2013-05-19 | kritika


A magát blues ’n’ roll zenekarnak aposztrofáló Vadvirágok Band 2007-ben jött létre. Az együttes a megalakulása óta kb. négyszáz koncertet adott, s olyan muzsikusokkal lépett fel, mint Pribojszki Mátyás, Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf és a „bolgár Hobo”, Vasko Krapkata. Bemutatkozó lemezük, a budapesti Echo Studio-ban rögzített We Don’t Like Heroes! idén februárban jelent meg. Kezdeti éveikben repertoárjuk döntően feldolgozásokra épült, mára saját dalokra tevődött át a hangsúly. Ennek megfelelően a digitálisan kiadott album egy Muddy Waters és egy The Doors nótát leszámítva, csakis saját szerzeményeiket tartalmazza. A dalok a műfaj bulizós oldalát mutatják be, a hasonló tempójú számok azonban egy idő után egyhangúnak tűnnek. A produceri, a zenei rendezői feladatokat a szűkös anyagiak miatt maguk oldották meg, ami sajnos tetten érhető a lemez hangzásán. Ezeket a negatívumokat leszámítva viszont a bemutatkozó albumáért dicséret illeti a létrejötte óta rengeteget érett zenekart. Aki teheti, ismerkedjen meg az interneten meghallgatható, onnan ingyenesen letölthető hanganyaggal.

Szerzői kiadás, 2013

hoati


Átadták a Blues Music Awards díjait
2013-05-11 | hír


Csütörtökön nyilvánosságra hozták a 34. Blues Music Awards nyerteseinek a névsorát. A memphis-i Cook Convention Centerben ünnepélyes gála keretein belül huszonöt kategóriában jutalmazzák a legjobbak teljesítményét.

A díjazottak:

Acoustic Album
Ann Rabson w/ Bob Margolin: Not Alone

Acoustic Artist
Eric Bibb

Album Of The Year
Michael Burks: Show Of Strength

B.B. King Entertainer
Curtis Salgado

Band
Tedeschi Trucks Band

Best New Artist Debut
Big LLou Johnson: They Call Me Big Llou

Contemporary Blues Album
Michael Burks: Show Of Strength

Contemporary Blues Female Artist
Janiva Magness

Contemporary Blues Male Artist
Tab Benoit

DVD
Muddy Waters & Rolling Stones: Live At Checkerboard Lounge (Eagle Rock Entertainment)

Gibson Guitar Award
Derek Trucks

Historical Album
Various Artists: Plug It In! Turn It Up! Electric Blues (Bear Family Records)

Instrumentalist – Bass
Bob Stroger

Instrumentalist – Drums
Cedric Burnside

Instrumentalist – Harmonica
Rick Estrin

Instrumentalist – Horn
Eddie Shaw

Koko Taylor Award (Traditional Blues Female)
Ruthie Foster

Pinetop Perkins Piano Player
Victor Wainwright

Rock Blues Album
Tedeschi Trucks Band: Everybody’s Talkin’

Song
Janiva Magness & Dave Darling: I Wont Cry (Janiva Magness: Stronger For It)

Soul Blues Album
Curtis Salgado: Soul Shot

Soul Blues Female Artist
Irma Thomas

Soul Blues Male Artist
Curtis Salgado

Traditional Blues Album
The Mannish Boys: Double Dynamite

Traditional Blues Male Artist
Magic Slim

hoati


Életem a zene - interjú Zsoldos ’Báró’ Zoltánnal
2013-05-08 | beszélgetések


Zsoldos ’Báró’ Zoltán a pályafutása során számos együttesben szerepelt. Legnagyobb sikereit a Natur Blues Band vezetőjeként érte el: a szombathelyi székhelyű formáció több hazai blues fesztivál fő attrakciója volt, John Mayall 1987-es második és 1993-as harmadik magyarországi turnéjának egyik előzenekaraként adott koncerteket. A félrevonultan élő muzsikus új csapata, a Báró & the Blues Step bemutatkozó CD-je apropóján harasztifalui otthonában interjút adott oldalunknak.

Mostani nagylemezetek, a főleg zalaegerszegi fiatalokkal alapított Báró & the Blues Step azonos című albuma nagyobbrészt Muddy Waters, Willie Cobbs, Ma Rainey és B.B. King sztenderdeket tartalmaz. A többi lemezedhez képest érezhető azonban egy kis jazzes hatás, ami Szatmári Juli énekében, Berkes Dániel billentyűs-játékában, de még Tahin Szabolcs gitárjátékában is észlelhető.
Igen, ezek a fiatalok szeretik a jazzt, tudják is, de addig a határig játsszák, ameddig kompromisszumot tudunk kötni. Én inkább tisztelem a jazzt. A jazzben és bluesban a legkisebb közös többszörös a rögtönzés, az improvizáció, mely felszabadítja a zenészt a kötöttségei alól, és azt játszik, ami a belsejéből fakad. A lemezen a bluesnak rendeltük alá zenénket, ez a törekvésem 70-80 %-ban meg is valósult. De csak ilyen, magasan kvalifikált muzsikusokkal lehetett megtenni azt, hogy két nap alatt felvegyük ezt az albumot.

A CD-t meghallgatván, én csillagos ötöst adtam pl. a Louisiana Bluesra, a Feverre, a Traveller's Bluesra vagy a Thrill Is Gone-ra. Te hogy mutatnád be a lemezt?
Kimondottan R & B zenéket tartalmaz, a szokásos - gitárok, basszus, dob, szájharmonika - hangszereléssel, melyben szerepet kapott a banjo, az orgona-zongora is. Négy felvételen egy fiatal énekesnő a főszereplő, aki inkább jazzes, soulos szerzeményeket ad elő, jó érzékkel. Igyekeztük a számokat ugyanúgy előadni, mint az eredetiek, nagy részüknél még a hangnem is azonos volt. Ez sikerült belőle. A Blues Step alkalmi társulat, nem akar mindenáron színpadon lenni: ha meghívnak bennünket, és a megfelelő feltételeket biztosítják, szívesen játszunk. De csak azért, hogy mindenáron szerepeljünk, már nem.

Menjünk vissza az elejére! Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Hogyan lettél zenetanár, zenész?
Szombathelyen, a belvárosban nőttem fel. Édesanyámtól örököltem a hallásomat, aki gyerekkoromban, miután kiderült, hogy nekem is kiváló a hallásom, a saját hangszere, a zongora helyett az érzékenyebb hegedűtanulás felé orientált. Ez ötéves koromban kezdődött. A hegedülés elég jól ment nekem, tizenhárom évesen már országos hegedűversenyt nyertem. A vége az lett, hogy zenetanári képzettséget szereztem. Közben engem is, mint sokunkat a ’60-s évek közepén, alaposan megérintett a luxemburgi rádió, vagy a Szabad Európa műsorai, melyeken már a Beatles szólt, és vártam, hogy akkori kedvenceim, a Felkelő nap háza, vagy a Kinks-től a You Really Got Me megszólaljon. A hegedűtanulás mellett beszereztem első jó gitáromat, amit 400 Ft-ért vettem. Ezt megelőzte egy hét húros szovjet dobozos hangszer, melyet át tudtam hangolni, és az ujjaim azon edződtek meg - egy-egy órás gyakorlás után azok bizony véresek voltak. A ’60-as évek közepétől már különböző szombathelyi beat zenekarokban zenéltem, több-kevesebb sikerrel. Először basszusgitároznom kellett, ami nem esett nehezemre, de gyorsan áttértem a hathúros gitárra, és annak elektromos változatára.  Első volt a Nautilus, majd egy soproni csapat jött, aztán 1967-ben a Mistral, majd az Osiris a velőtrázó bulikkal, mikor a rajongók betontörő és tapétaszaggató módon fejezték ki örömüket. 1971-ben, mint katona folytattam a zenélést, és a Gyöngyhalász ballada című számommal a zsűri különdíját kaptam a sereg vetélkedőjén. Volt a country felé is kirándulásom a banjo-játékom révén, majd a teljes átállás a bluesra a Blueshengerrel indult.  A fél-profinak mondható korszakunkban, a ’80-as években a Natur Blues Band volt az, amellyel az országos vérkeringésbe is bekerültem. A ’70-es években már komoly hírnevet is szereztem gitártudásommal. Ekkor sajátítottam el, állítólag nem akármilyen fokon a szájharmonika és a banjo tudásomat is. Közben főállásban tanítottam főleg a körmendi, de a kőszegi- és a szombathelyi zeneiskolában is a gyerekeket hegedűre, gitárra.

Tényleg, hány hangszeren játszol?
Hegedűn, gitáron, dobrón, mandolinon, négy, öt és hat húros banjo, de az indiai és arab hangszert, a szitárt és oudot is meg tudom szólaltatni. Fújom a szájharmonikát, különböző, öt-hat féle fafúvóst, furulyákat. A régi reneszánsz magyar hangszeren, a kobozon is jól megtanultam, az egzotikusok közül a hawaii gitáron, ukulelén. Most éppen az öthúros banjo eddig még fel nem fedezett rejtelmeivel foglalkozom.

Hogy fért meg a komolyzene tanítás, és a rock-blues zenészkedés egyszerre?
Én a diákjaimat becsülettel megtanítottam hegedülni, egyikük, Horváth Róbert ma a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, de van Szombathelyen tanító brácsatanár tanítványom is. A megyeszékhelyen, a Kőszegi utcában jólesően hallom, ha rám köszönnek a járda túloldaláról a volt tanítványok: jó napot, tanár úr! Szóval igyekeztem jó pedagógus lenni, de ezt a körmendi zeneiskola vezetése sohasem díjazta akár egyetlen kitüntetéssel sem: talán beat-zenész voltom lehetett oka ennek, talán más, nem tudni. Persze én magam is dicsekedhetek elismeréssel a komolyzene területén: tizenhárom éves koromban országos hegedűversenyt nyertem, majd az akkoriban a szárnyait próbálgató, ma már profi Szombathelyi Szimfonikus Zenekar alapító zenésze, másodhegedűse voltam. E vonós hangszeren legnagyobb sikereimet fiatalként a Capella Savaria kamarazenekarral arattam le: hat lemezt adtunk ki, melyen lanton és eredeti barokk hegedűn játszhattam. Be is jártam velük fél Európát.

Hogy kerültél a blues bűvkörébe?
Jó volt felnőni John Lennonnal, tizenöt éves korom óta gitározom. De a korai zenekaraimban engem inkább a Rolling Stones-féle, R & B stílus, jó kis imprókkal megtűzdelve kötött le. A komolyzenei alapom, és a kiművelt bal kezem megadták a lehetőséget, hogy komolyabban nekilássak a gitározásnak. Ez a tevékenységem évről évre javult, mondhatni, alaposan elsajátítottam a blues gitározás mesterfogásait. A Cream, benne Eric Clapton I'm So Gladje, Jimi Hendrix Little Wingje, Foxy Lady-je mutatta meg azt az utat 1967-68-ban, amerre menni akartam. De példaképem az John Mayall volt, és ma is az, aki a fehér blues királya, és abban a tartományban a maximumát adta annak, amit fehér blues zenészként el lehet érni. Én azt tartom, hogy a feketék blues feelingjét egy fehér zenész sohasem tudja ösztönből visszaadni: az csak az ő privilégiumuk. De a bluesban az a csodálatos, akár fehér, akár fekete játssza, hogy amikor kiszakadnak belőled a rögtönzések, akkor egy olyan érző lélek vagy, aki bele tudja tenni akkori hangulatát, érzelmeit a zenéjébe. Mert az érzelem nélkül, - és ez manapság sajnos sokszor szégyelleni való, - nincs zene, de nincs semmilyen művészet sem. De míg a festő, a szobrász egyszer alkot meg egy művet, a zenész ezt számtalanszor megteszi. A mai fiatalok zöme sokszor csak a karriert látja. A tízen-valahányadik TV-s tehetségkutató műsor összegzése egyértelműen ezt mutatja. Pedig pokolra kell annak menni, - ahogy a népdalban is van, - minimum nyolc-tíz évig gyakorolni kell, aki jó zenész akar lenni, és meg is szeretne maradni annak.

Zenei karriered csúcsa?
Három olyan momentum volt az életemben, amelyre, amíg élek büszke leszek. Az egyik, mikor a zenekarommal Koppenhágában zenéltünk, ahol Duke Ellington fia is fellépett csapatával. Ott láttam és hallottam először profi amerikai feketéket zenélni. Az, hogy mindegyikük több hangszeren is professzionális módon játszott, az természetes volt. A menedzserük az esti fellépés előtt behívott az öltözőjébe, hogy mutassam már meg, hogyan tudok zenélni. Én a mindig a zsebembe levő pofagyalut kaptam elő, és elfújtam egy szép lassú bluest. A zenekarból többen is ott voltak, és a szám végén az impresszárió szorosan átölelt, és azt mondta: Neked fekete a lelked. Ha Amerikában jársz, feltétlenül hívj fel. A másik 1987-ben volt, mikor John Mayall előzenekaraként játszottunk a mester turnéján - Budapest kivételével, ahol Deák Bill Gyuláé volt a kitüntetett jog,- három vidéki városban, Szombathelyen, Pécsett és Debrecenben. Miközben beállítottuk a hangosítást, és gyakoroltunk, John maga is sk. cipelte elektromos zongoráját a színpad másik felén, de amikor a harmonikámat kezdtem el fújni, akkor felkapta a fejét, és hallgatni kezdte játékomat. Később, már a műsor után gratulált gitárjátékomhoz is. Ez a szereplés tette lehetővé azt, hogy 1993-ban ismételni tudjunk a Natur Blues Banddel: ekkor a dunántúli régiónak szánt tatabányai koncertjén voltunk előzenekar. A harmadik az ausztriai Wiesenben, a mai napig is megrendezésre kerülő rock fesztiválon való fellépésünk volt, ahol a világ vezető blues zenészei, John Mayalltól B.B. Kinggen és Eric Burdonnon keresztül Chris Farlow-ig mind ott voltak. Itt játszottunk a legnagyobb létszámú közönség előtt: tizenötezer néző volt ott. Ez a fellépés volt talán az egyetlen, amelyiken anyagilag is rendesen elismerték tudásunkat, és rendbe tudtuk szedni a hangszer készletünket is.

De végül is hogyan kerültetek a Mayall előtt játszók körébe?
Mivel a hazai rendezők nem akartak egy pesti bandát - takarékossági okokból - végigcipeltetni az országon, az egyik vidéki helyszín, Szombathely közelében kezdtek el keresgélni, ahol a helybeliek hozzánk irányították a két, fehér öltönyös, óriási Mercedesszel érkező menedzsert. Peltzer Géza orgonistánk nem túl karbantartott legénylakásán volt az alkalmi próbatermünk, ott mutattuk be nekik az első számot, de a felénél leintettek, közölvén, hogy OK, másnap este Pécsen legyünk koncertezni. A sebtében szerzett tükörradiál gumikkal életveszélyesen közlekedő Barkasszal végül oda is értünk, és hogy profiknak tűnjünk, egyik izmosabb rajongónkat kineveztük roadunknak, aki segített a cuccok becipelésében.

Lemezeidről tájékoztass, kérlek.
A Natur Blues Band adott ki két anyagot: a Rising Blues először csak magnókazettán, nemrégiben CD-n is megjelent. Ezen angol nyelven fele-fele arányban saját és átdolgozott blues számokat játszottunk. A nem sokkal később, 1993-ban kiadott In The Shadow már tisztán saját dalokat tartalmazott. Ennek két kiadása született: egy angol, és egy magyar nyelvű verzió. Mindkét lemezünk, - és ez volt jellemző a hazai piac rugalmatlanságára - Ausztriában készült, ottani finanszírozással, ottani stúdióban. Az már csak hab volt a tortán, hogy a lemezeknek köszönhetően rengeteget koncerteztünk nemcsak Burgenlandban és Stájer-földön, hanem Karintiában is. Grácban előfordult, hogy összesúgtak mögöttem a fiatalok: ott megy a Báró! 2004-ben egy ismerősöm adta a tippet, hogy szimfonikus zenekarral játsszunk bluest. Neki is álltam nagy lelkesen a hangszerelésnek, ami aztán rengeteg éjszakámba került, de 2005-ben a kőszegi vonósokkal ezt megcsináltuk, plusz egy basszus, dob, és jómagam, gitár felállásban. A Blue-Strings projektből aztán egy tíz dalt rögzítő album készült, melynek anyagát a paksi Gastroblues fesztiválon is bemutattuk. Meg kell említenem a Kaleidoszkóp című lemezemet, melyen minden hangszeren én játszom, énekelem saját magam dalait, amolyan unplugged hangszerelésben. Amolyan „lelkizős” album. Összesen ötven saját dalt írtam, melyeknek egy része még nincs meg hanghordozón. Egy szál gitárral kísért dalaim ezek, városi dalok, énekek. Van egy lemeznyi kiadatlan, kobozzal kísért reneszánsz-kori felvételem is. Összességében húsz CD-n szerepelek.

Nehéz volt először a dalszövegírás?
1983 óta írok saját dalokat, amelyek szövegeit is magam írom. Eleinte nehezebben ment, de már mindent le tudok írni úgy, hogy átadjam a hallgatóknak azt, amit szeretnék üzenni. Mert a dalokban ez, az üzenet a legfontosabb.

A spirituális Kelet felé való vonzódásod miben érhető tetten?
Tinédzser koromban érdekelt India, Kína, Tibet, a tudás, a bölcsesség bölcsői. Ez odáig „fajult”, hogy 1981-ben az ország első Kung Fu iskoláját egy osztrák barátom tapasztalataival és segítségével megalapítottam Szombathelyen. Noha kiemelkedő versenyzővé nem váltam, a sportág a mai napig számon tart. Nemrég kaptam egy megtiszteltetést jelentő Tai Chi kardot. Zenében pedig a szitár tanulás révén közeledtem hozzá, és rajta keresztül ahhoz, hogy a természet gyerekeként fogjam fel az életem, a növények-állatok szeretetével. Ezt láthatod magad is, ha a házam körül szétnézel.

Mit tartasz fontosnak az életedben, így hatvan fölött?
A zene a legfontosabb, aztán a természet, benne a kutyáim, macskáim, a kertem, és persze egy érzékeny, megértő női lélek. A muzsika Isten ajándéka, melyet pl. Indiában a zenészek műsoruk kezdésekor neki is ajánlanak fel. A művésznek Isten adott tehetséget, amiben vagy kiteljesedhet, vagy nem. Én, úgy érzem, ezt meg tudtam tenni. És boldog vagyok, attól függetlenül, hogy nem kaptam meg azt az elismerést, amit szerintem megérdemeltem volna, és attól, hogy nem mentem fel Budapestre karriert csinálni. Hogy jól csináltam-e, a válaszom igen. Mert békesség van körülöttem. Alázatosan dolgozom, mert tudvalevő, hogy az érett kalász a földet súrolja, az üres meg fenn lengedezik. És ez így is van jól!

Gróf István


Kislemezbemutatóval egybekötött születésnapi koncertet ad a Petenders
2013-05-04 | koncertajánló


Petenders
Budapest, Dürer Kert
2013. május 09.


A Petenders ötlete 2011 nyarán merült fel Petendi Tamás és Gyöngyösi Gábor beszélgetése során. Mindketten olyan együttesre vágytak, amiben felkészült és elhivatott zenésztársakkal korlátoktól mentes, igazán dögös muzsikát alkothatnak. A csapat végleges felállása (Megyeri Dániel – ének, perka, Petendi Tamás – gitár, Gyöngyösi Gábor – billentyűk, vokál, Baranyi Gergő – basszusgitár, Kató Bálint – dob, vokál) 2012-re alakult ki. Bemutatkozó kislemezük, a négyszámos Bullhorn idén tavasszal digitális formátumban jelent meg. A dalok hallgatottsága szépen növekszik, a Leave Me Alone című szerzeményhez készített videoklipet pedig a legnagyobb videomegosztó portálon eddig több mint kétezerkétszázan látták. A jelenlegi felállásában már egy éve működő együttes május 9-én kislemezbemutatóval egybekötött születésnapi koncertet ad. Ha minden a tervek szerint alakul, az érdeklődők a budapesti Dürer Kertben fizikai formában is hozzájuthatnak a lemezhez. Belépő, ami valójában zenekari támogatás: 1000 Ft.

hoati


Big Bill Morganfield: Blues With A Mood
2013-04-26 | kritika


Minden idők egyik legnagyobb hatású blues zenésze Muddy Waters. A vér nem válik vízzé - szól a közmondás, így nem csoda, hogy Muddy fia, Big Bill Morganfield is a blues szcéna elismert alakjává vált. Az idén ötvennyolcadik életévébe lépő muzsikus viszonylag későn, apja 1983-ban bekövetkezett halála után kezdett el professzionális szinten foglalkozni a zenével. Az eddigi mérlege: hat remek album, számtalan fesztivál- és klubfellépés, valamint díjak tömkelege. Legutolsó hanganyaga, a Blues With A Mood az elmúlt évtizedben kiadott Blues In The Blood és Born Lover című albumokhoz hasonlóan, saját kiadója gondozásában jelent meg. A lemez nyitószáma, a Look What You Done az ’50-es évek végén került rögzítésre először. Muddy Waters szerzeményének feldolgozása mellett, még három dal származik idegen szerzőtől. Big Bill saját számai közül a No Butter For My Grifts és az önéletrajzi ihletésű Son Of The Blues vált a kedvencemmé. Két szerzeményben Bob Margolin és Steve Guyger játéka hallható, akik már a harminc éve elhunyt Waters-szel is dolgoztak együtt. A Blues With A Mood erősen ajánlott rajongóknak, gyűjtőknek és a blues zenével csak most ismerkedőknek egyaránt.

Black Shuck Records, 2013

hoati


Jesse Dee: On My Mind / In My Heart
2013-04-19 | kritika


Jesse Dee nem egy ismert figura a honi blues körökben. A Bostonban született, de a közeli Arlingtonban felnőtt muzsikus gyermekkorában iskolai színházi produkciókban és templomi kórusban énekelt, az első gitárját tizennyolc éves korában vásárolta. Ebben az időszakban már Otis Redding, Jackie Wilson, Solomon Burke, Etta James és James Brown munkásságáért rajongott. Pályafutása kezdetén tíztagú soul zenekarral turnézott, a The Dirty Whites nevű rock ’n’ roll banda tagjaként lemezt rögzített, majd elindította a szólókarrierjét.
Bemutatkozó albuma 2008-ban Eli ’Paperboy’ Reed produceri felügyelete mellett készült el. A Bittersweet Batch sikerének köszönhetően európai országokba is eljutott, s olyan előadók előtt lépett színpadra, mint Al Green, Etta James, Solomon Burke és Bettye LaVette.
Az Alligator Records főnöke Bostonban egy evezős fesztivál alkalmával látta koncertet adni, ami olyan hatással volt Bruce Iglauerre, hogy hamarosan szerződtette is. A neves lemezkiadó égisze alatt megjelent albumán található szerzemények a Stax Records és a Motown történetének legszebb napjait idézik meg. A lemez több magával ragadó, érzéssel teli ponttal bír, ilyen a What's A Boy Like Me To Do?, a Sweet Tooth, vagy a Rachael Price-szal előadott duó, a From The Start. A dalszövegek, melyeket a zenével egyetemben Dee írt, remekül illeszkednek a dallamokhoz. A számok rögzítésében állandó együttesének tagjai segédkeztek, de a Montreux-i Jazz Fesztiválon díjat kapott Price mellett további vendégek is meghívásra kerültek, akik játékukkal teltebbé, izgalmasabbá tették az album hangzását.

Alligator Records, 2013

hoati


Arthur ’Big Boy’ Crudup: Sunny Road
2013-04-12 | kritika


Arthur ’Big Boy’ Crudup 1905. augusztus 5-én Mississippi államban látta meg a napvilágot. Szülővárosából, Forrestből 1940 körül költözött Chicagóba, ahol rövid ideig faládában lakott és fillérekért játszott járókelőknek. A producer Lester Melrose fedezte fel, az első felvételeit 1941 szeptemberében a Bluebird Records részére készítette. Pályafutása során olyan örökzöldé vált dalokat rögzített, mint a That’s All Right, a So Glad You’re Mine, a Yonder Wall, a Mean Old ’Frisco és a Rock Me Mama. Előadóként is népszerűségnek örvendett és sokan a rock and roll atyjaként tisztelik. Az emberi hang ritkán olyan érzelmekben gazdag és megindító, mint Arthur Cruduppé - mondta Bob Koester, akinek lemezkiadója az 1969. november 10-én feljátszott, sokáig kallódó felvételeit Sunny Road címmel idén télen adta ki. Az albumon a hatvankilenc esztendős korában elhunyt, a Blues halhatatlanjai közé beválasztott muzsikus kilenc saját szerzeménye, valamint egy Koesterrel folytatott beszélgetés található. Az elhangzó dalokban Jimmy Dawkins, Mike Thompson, Mark Thompson és Willie ’Big Eyes’ Smith közreműködött. A számok melankolikus hangulatúak, Arthur ’Big Boy’ Crudup hangjában fájdalom és gyötrelem tükröződik, ami érthető, ugyanis a felvételek rögzítése előtt nem sokkal vesztette el feleségét.

Delmark Records, 2013

hoati


4 Jacks: Deal With It
2013-04-05 | kritika


A 4 Jacks névre keresztelt zenekar a tavalyi évben alakult meg. Tagjai a műfaj élvonalához tartozó muzsikusok, Anson Funderburgh, Big Joe Maher, Kevin McKendree és Steve Mackey, akik nem szorulnak különösebb bemutatásra. Debütáló albumukat tizenkét, a blues, a jazz és a rock ’n’ roll elegyét képviselő szerzeménnyel töltötték meg. A dalok nagy részét Maher jegyzi, csak három átdolgozást találunk a lemezen. A virginiai székhelyű EllerSoul Records által megjelentetett kiadvány nyitó, címadó számában hallható gitár riff rögvest letaglózza az embert. Az instrumentálisan előadott dalban, csakúgy, mint az azt követő szerzeményekben, a hangszerelés visszafogott, ízléses, egyik zenész sem akar a másik fölé kerekedni. Az albumon szerephez jutott a produceri és hangmérnöki feladatokat is ellátó McKendree két felnőtt gyermeke, Yates és Laura, valamint a keresett stúdiómuzsikus, Rob McNelley is. A Deal With It a blues szupergroupként aposztrofálható formáció tagjai előéletéhez méltó lemez, mely a legmagasabb osztályzatot érdemli.

EllerSoul Records, 2013

hoati


Ry Cooder: Election Special
2013-03-30 | kritika


Ry Cooder bemutatkozó lemeze 1970-ben jelent meg. A saját nevét viselő album tisztelgés volt olyan zenészek nagysága előtt, mint Woody Guthrie, Leadbelly, Blind Blake és Blind Willie Johnson. A több évtizedes pályafutása során négy Grammy-díjjal jutalmazott gitáros, énekes és zeneszerző 1987-ig szólólemezeket készített, majd érdeklődése egyre inkább a világzene irányába fordult. Dolgozott többek között Vishwa Mohan Bhatt-tal és Ali Farka Touréval, a legnagyobb feltűnést azonban azzal keltette, hogy 1996-ban Wim Wenders rendezővel közösen felfedezték és bemutatták a világnak a veterán kubai muzsikusokból álló, a világzenei színtér emblematikus jelenségévé vált Buena Vista Social Clubbot.
Az elmúlt évtized közepén, tizennyolc év szünet után adott ki ismét szólóalbumot, a Chávez Ravine-t, melyen angol és spanyol nyelvű szerzeményeit helyezte egy furcsa konceptkeretbe. A kitűnő korong meghozta Cooder kedvét, hisz azóta újabb, óriási kritikai sikert aratott lemezeket (My Name Is Buddy, I, Flathead, Pull Up Some Dust And Sit Down) rögzített.
Legutolsó hanganyaga, az Election Special a 2012-es amerikai választások kapcsán, hangsúlyosan az augusztusi republikánus elnökjelölő konvenció előtt egy héttel került a boltok polcaira. A demokrata-párti Cooder már a 2005 óta megjelent albumaival is társadalmi, politikai témákat boncolgatott, de a tizenötödik stúdiólemeze az eddigieknél is nyíltabban politizáló lett. A dalokat részben az Occupy-mozgalomban meglátott remény, részben a republikánusokat anyagilag támogatók személye elleni harag ihlette. A legnagyobb figyelmet a Mutt Romney Blues című szerzemény váltotta ki (a mutt jelentése: korcs). Ebben a republikánus jelölt kutyája, Seamus szemszögéből ismerjük meg azt az 1983-as történetet, amikor Mitt Romney tizenkét órán keresztül szállította az ebet autója tetején.
Az Election Special szellős, egyszerű hangszerelésű, élőben, különösebb próbák nélkül rögzített anyag. Ry Cooder gitáron, mandolinon és basszusgitáron játszott a felvételek során, egyedül csak dobos fia segítette a stúdióban. Az elgondolkodtató szövegvilágú, zeneileg hatásos, megragadó korong nagyon jó példa arra, hogy lehet és érdemes politikus hangvételű lemezt is készíteni néha.

Nonesuch Records, Magneoton / Warner Music, 2012

hoati


Jubileumi koncertre készül a Living Blues Project
2013-03-26 | beszélgetések


A blues örökzöldek mellett rokon műfajok klasszikus darabjait is interpretáló Living Blues Project április 12-én tartja ötödik születésnapi koncertjét. Ez alkalomból kerestem meg az együttes egyik alapítóját, a gitáros Kőmíves Andrást.

Kinek az ötlete volt a zenekar megalakítása? Hogy is alakultak a kezdetek?
Pontosan elmesélni nem tudom a kezdeteket, mert sok év távlatából több minden összemosódik. Azt tudom, hogy 2002-ben már létezett egy akusztikus duó formációm ezzel a névvel, amelyet Draskóczy Csaba gitáros barátommal hoztunk össze egy konkrét felkérésnek eleget téve. A Living Blues Project elnevezést én adtam, utalván ezzel a stílusra és a zene élő-létező mivoltára. Zárójelben megjegyzendő, akkor még nem tudtam, hogy a ’60-as, a ’70-es években működött egy majdnem ugyanilyen nevű együttes, a holland Livin’ Blues, de mivel nem ismertem őket, ezért nem őmiattuk lett a nevünk az ami.
Jó tíz évvel ezelőtt néhány kulturális eseményen (kiállítás megnyitó, felolvasó est, könyvbemutató) alkalmilag  játszogattunk, de igazság szerint 2008-ban alakultunk, kovácsolódtunk ötfős zenekarrá, és éppen emiatt ezt az évet tartom a Living Blues Project kezdetének.

Az induláshoz képest mennyit változott az együttes felállása?
Az ilyen jellegű kérdésekre azt szoktam válaszolni, hogy több tagcserén mentünk keresztül az elmúlt öt esztendő alatt, mint a Guns N’ Roses a ’80-as évektől napjainkig. De a viccet félretéve, a nekünk két alapnak mondható gitáros posztot leszámítva, minden hangszer esetében cserélődtek a tagok.
A kezdetekkor hobbi zenekarnak indultunk saját magunk örömére, nem véletlenül lett a szlogenünk „örömzene a javából”, de 2010 közepétől kezdve professzianizálódni kezdtünk, ez igazság szerint egybeesett Radovics László, azaz Kyru érkezésével, akivel jó egy évet muzsikáltunk együtt, s jutottunk el nívósabbnál nívósabb klubokba és fesztiválokra. Azóta az együttes frontján történtek további változások, de hála Istennek nem személyi okokból, így a régi tagokkal is megmaradt a jó viszony.

Jellemző a koncertjeiteken vendégzenészek fellépése. Kikkel volt eddig lehetőségetek együtt muzsikálni?
Szerencsénkre elég hamar támogatókat találtunk a hazai élvonalból, akik biztattak és motiváltak minket. A kezdet kezdetén ifjabb Szász Ferenc – tulajdonképp tiszteletbeli hatodik tagként – nagyon sokat segített, sőt beajánlott minket jó néhány helyre. Majd ahogy egyre inkább egységgé és zenekarrá formálódtunk, jöttek újabb és újabb ötletek, kivel-kikkel lehetne együtt muzsikálni. A névsor nem teljes és nem is akarnék senkit kihagyni, de kiemelném Pribojszki Mátyással, Benkő Zsolttal, Petendi Tamással, Bornemissza Ádámmal, vagy Dobozy Dórával eltöltött közös zenéléseinket.

Mi volt ez idáig a legmeghatározóbb sikerélményetek?
A sikerélményünk nem konkrét élményhez fűződik, hanem inkább ahhoz, hogy azon helyek többségébe, ahol az idősebb és nagy sikereket elért hazai blues zenészek felléptek már, mi is eljuthattunk és megmutathattuk, mit is tudunk. De ez nem azt jelenti, hogy ettől mi nagyarcúak vagy nagypofájúak lennénk, sőt! Hadd éljek egy vízilabdás hasonlattal, OB 1/B-s, azaz másodvonalbeli magyar blues-rock együttesnek tartom magunkat, akik előtt a cél az élvonal, sőt a bajnokság megnyerése, de ehhez még nagyon-nagyon sok mindent kell letennünk az asztalra.

Tavaly év végén, az énekesi poszton Hollai-Heiser Ádámot a szájharmonikán is játszó Kovács R. Gábor váltotta. Milyen zenei előélettel rendelkezik Gábor?
Kovács R. Gábor ifjú kora ellenére mondhatni régi motoros a szakmában. Először gitárosként bontogatta a szárnyait, később énekelni kezdett, majd elmondása szerint teljesen véletlenül talált rá a szájharmonikára és meg is maradt ennél a hangszernél. Eddig olyan nagy nevekkel muzsikált együtt, mint Török Ádám, Ferenczi György, Mohai Tamás és Muck Ferenc. Egyébként basszusgitárosunk, Borbély ’Boby’ Tamás ajánlására került a képbe. Nagyon örülök, hogy az énekes váltással egyetemben – amelyre akkor kényszerültünk, amikor Hollai-Heiser Ádám kiköltözött egy időre Angliába – egy plusz hangszer is színesíti a zenekar összhangzását.

Április 12-én öt éves jubileumát ünnepli az együttes. Régi muzsikustársak, esetleg vendégzenészek meghívása is várható?
Hosszas szervezés gyümölcse ez az április 12-i Muzikumbéli koncert. Három hónapos kemény és izzadságos munka áll e mögött. Több helyet is megkerestem, de Gyenes Ádám, a Kossuth Klub vezetője volt az első ember, aki tárt karokkal fogadott. Sikerült többször és hosszasan tárgyalnom vele, és gyakorlatilag minden ötletemet maximálisan támogatta.
A buli egyik nagy dobása Tátrai Tibor vendégszereplése lesz. Ővele már régóta szerettünk volna együtt zenélni, csak nem adódott rá alkalom. Emlékszem, amikor felhívtam kissé diplomatikus és magázódó hangnemben szólítottam meg, a második mondatomnál azonban megállított és kérte, hogy váltsunk át tegeződésre, mert neki ez így nem megy. Nagyon jófej volt, rögtön pozitívan állt az ötlethez, nem kellett sokat győzködnöm, hogy eljöjjön. A többi vendég névsora eztán alakult ki: régi tagok térnek vissza erre a koncertre, érkezik Kyru, Hollai-Heiser Ádám és Kovács András, de egy hatodik, billentyűs taggal is kiegészülünk Szabó Tamás személyében, illetve Dobozy Dóra is igent mondott a felkérésemre.
Még egy lényeges dolgot kell megemlítenem, mégpedig azt, hogy a koncert fő támogatója a SelectGuitars, aki egyrészt anyagilag szponzorálja a koncert költségeit, másrészt aznap estére felajánlotta nekünk, hogy az általa forgalmazott kuriózum hangszereiken és erősítőiken játszhatunk, de nem csak mi, hanem a közönség is, ugyanis a zenészek körében nagy népszerűségnek örvendő vállalkozás a buli előtt 18 órától hangszerkiállítást szervez ugyanide.
A koncertre elővételben is lesznek kaphatók jegyek, jelképes 900 Ft-os áron és korlátozott számban, úgyhogy, akit érdekel, az csapjon le rá gyorsan és vegye meg.

Mit hozhat a jövő a Living Blues Project számára?
Nehéz erre a kérdésre egy mondatban válaszolni, de tervek, célok, jövőkép van. Amennyiben adódik rá lehetőség és sikerül támogatókat találnom, akkor ezt az április 12-i születésnapi koncertünket szeretném színes-szagos hanghordozó formájában is megjelentetni. Továbbá frissíteni fogunk a műsorunkon és a repertoárunkba újabb, főleg saját nótákat is felveszünk majd, jó pár ötlet, dalkezdemény ugyanis bent csücsül a fiókunkban és a megvalósításra vár. Nem utolsósorban távolabbi terv, hogy szeretnénk minél több helyre, fesztiválra, vidékre és határon túlra, nyugatabbra és keletre is eljutni.

Szöveg: hoati, fotó: Jurassza Zsófi


Gary Moore Emlékest az A38 Hajón
2013-03-23 | koncertajánló


Gary Moore gitárosok generációinak jelentett, és jelent ma is iránymutatást, nem is beszélve rajongók millióiról, akiket lemezei, koncertjei megérintettek bő négy évtizedes pályafutása alatt. Születésnapjának előestéjén, április 3-án a budapesti A38 Hajón egy vérbeli rockkoncerttel adózhatunk emléke és zenei nagysága előtt, és együtt élvezhetjük újra az élőben felcsendülő időtlen Gary Moore dalok, a fantasztikus szólók csodáját.

A Nemzetközi Gary Moore Fanclub idei Emlékestjén a házigazda szerepét a 2012 őszén alakult Run For Power tölti be, melynek soraiban olyan nagyszerű rock muzsikusokat találhatunk, mint a tavalyi emlékkoncerten is fellépő gitáros, Vámos Zsolt, vagy hazánk egyik legkiválóbb rock énekese, Kiss Zoli. Első igazi koncertjüket rögtön Gary Moore egykori zenekara, a legendás Thin Lizzy előtt adták még tavaly novemberben, amikor egy rövid program keretében idézték meg a ’80-as évek klasszikus Gary Moore szerzeményeit, olyan alapvetéseket, mint például a Wild Frontier, az Over The Hills And Far Away vagy az Empty Rooms. További jól ismert Moore szerzeményekkel (és néhány meglepetéssel) kibővített műsorukba azóta bekerült egy-két kihagyhatatlan dal Gary Moore blues korszakából is, melyeket ezúttal a hazánkban is egyre népszerűbb, a néhai ír muzsikust példaképnek tekintő Henrik Freischlader társaságában adnak majd elő, aki a legutóbbi turnéja során adott két fantasztikus koncert után tér vissza az A38 Hajó színpadára. Ahogy tavaly tavasszal, bátyja hatvanadik születésnapjára szervezett Emlékesten, ezúttal is csatlakozik a fellépőkhöz a szintén kiváló gitáros Cliff Moore, hogy magyar barátaival közösen emlékezzen meg testvéréről, és annak felbecsülhetetlen zenei örökségéről. A koncerten fellép még Harrisen Larner-Main, de további vendégekre is számíthatunk.


Felpörögtek az események a pécsi PMD Blues Band háza táján
2013-03-13 | beszélgetések


Tizenkilenc évvel a legutolsó, Szombat esti blues című albuma után ismét stúdióba vonult a PMD Blues Band. A zenei munkálatokról, a várható koncertekről, valamint a végre ígéretesen alakuló Pécsi Könnyűzenei Klub Projektről mesélt oldalunknak a zenekarvezető Fekete Kálmán.

Az utolsó lemezetek tizenkilenc éve jelent meg. Mi indokolta ezt a hosszú kihagyást?
Hosszú évek óta szorgalmazom egy új lemez elkészültét, hiszen a csapat hangzása mára beérett, igazolják ezt többek közt a közönség reakciói, visszajelzései is. A friss album rögzítése azonban a személycserék, a pécsi helyzet miatti teljes depresszió és kilátástalanság okán, mindig elmaradt. Szerencsére külföldi érdeklődés is mutatkozik a PMD iránt, ezért is kell most már egy profi bemutatkozó anyag.

Hogyan születtek a zenei ötletek, kik szerezték a dalszövegeket?
Izgága Vízöntőként jobbára én hozakodom elő zenei vázlatokkal - noha a többiek is bővelkednek remek ötletekben -, amit aztán csapatmunkával dolgozunk ki. Törekedtünk a viszonylag egyszerű, a bluesra jellemző hangzásra, nem akartunk többet villantani, mint amennyit tudunk. Viszont magyarul bluesolni, csodás nyelvünk ritmikája, világon egyedi tagoltsága miatt meglehetősen nehéz, de e téren szerencsés helyzetben vagyok, hisz a kedvesem, Gyetvai Erika született tollforgató, pompás szövegeket ír zenei vázlataimra. Az új hanghordozón ő jegyzi a Medvehagyma blues, a Haza blues és a Zsongorkő balladája szövegét, és persze, az egy éve elkészült Tubes blues líráját is, aminek zenéje és klipje is rákerül a friss lemezre.

A dalok rögzítése egyszerre történt, vagy sávonként, külön-külön vettétek fel az éneket, a hangszereket?
A hagyományos módit kedveljük, vagyis feelingesen, koncertszerűen, egyszerre rögzítette Schultiesz Gábor (Sonarium Stúdió, Pécs) a számokat, aki maga is nagyszerű zenész, hangmérnöki füle és rutinja nyomán kapott jótanácsait megfogadva alakult ki a véglegesnek ítélt megszólalás. Amúgy felettébb izgalmas a stúdiózás, ilyenkor derül ki, mennyire profi az ember, képes-e hosszabb kínlódás nélkül zenei elképzeléseit fogyasztható formába önteni. Nos, kínlódás helyett igazi élmény volt a stúdiómunka, s úgy érzem, új anyagunk méltó lesz a huszonhárom éves PMD Blues Band mai kvalitásához. Érdekesség képen megemlíteném még, hogy az egyik számot, az instrumentális Gézongibugit - noha koncertjeinken már improvizálgattuk - a felvételek szünetében, „pihentetésképp” kezdtem el zongorázni, s annyira megtetszett mindenkinek, hogy azonmód rögzítettük is. Jó kis húzós shuffle boogie lett belőle, míves hangszerszólókkal.

Kik alkotják jelenleg a PMD Blues Banddet?
Jelenleg Katona Tamás - gitár, slide gitár, Fekete Attila - basszusgitár, Péter Zoltán - dob, Berényi Balázs - szájharmonika és Schmidt Attila - fuvola alkotja az együttest. Ők valamennyien profi zenészek, én sajnos fényévekre vagyok a profitól - bár az lehetnék tán, ha a szervezés időt, idegeket ölő őrülete helyett többet gyakorolhatnék -, ellenben a bő két évtizedünk során mindvégig pompás muzsikusokkal sikerült körbe vennem magam, ebbéli képességemet szoktam némi szerénytelenséggel John Mayalléhoz hasonlítani: mestere a csúcszenészek kiválasztásának. Általános tapasztalatom, hogy sok, magát „zenésznek” tartó emberke nincs tisztában a könnyűzene gyökerét jelentő blueszal, fogalma sincs alapdolgokról, és akkor lepődik meg, amikor egy „egyszerű” blues sémára kellene játszania. Kész van A blues, mint  a könnyűzene gyökere címet viselő kompetencia alapú ismeretterjesztő, oktató projektem, amire ha találok befogadó oktatási intézményt, elindítom, hogy a fiataloknak legyen képe arról, honnan is gyökereddzenek a régebbi, vagy akár a mai, kissé elfajult zenei stílusok.

A tavaszi koncertjeiteken vendég lesz egy régi zenésztársatok, Szabó László, akivel hajdan hazánkon túl is koncerteztetek. Hogyan találtatok ismét egymásra?
Az interneten találtunk újra egymásra Szabó Lacival, akit a Deák Bill Blues Band egykori legendás felállásának billentyűseként ismert meg a közönség. Billtől távozva közel tíz évig volt Eb Davis és a PMD Blues Band közös produkciójának vendégzenésze. Rangos hazai és külföldi turnékon, fesztiválokon csillogtatta briliáns orgonajátékát, énekét és saját szerzeményeivel szerepelt az 1994-ben megjelent lemezünkön is.

Mikor és hol láthatnak, hallhatnak benneteket az érdeklődők?
Április 12-én Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyed E78 termében Szabó László közreműködésével adunk koncertet, amit sávosan rögzítünk, és pár szám felkerül az új lemezünkre. Kuriózum lesz a pécsi Kehidai László barátom (SzivaRock zenekar) jóvoltából Szabó Laci keze alá kerülő veterán Hammond orgona, továbbá Laci énekes lánya, Szabó Eszter (Party Service tánczenekar) fellépése. Másnap, délelőtt 11 órakor az Orfűi Medvehagyma Fesztiválon lépünk fel, ahol a Medvehagyma blues klipje debütál a nagyközönség előtt, mely dalt persze élőben is előadjuk. Ezt a koncertet ugyanezen hétvége vasárnapján megismételjük, de ekkor fellép még a Stoni Blue Unit zenekar is.

Az együttes 2013-ban külföldre, a zentai Mojo Clubba is készül.
A zentai Mojo Club, ahová május 18-án utazunk Szabó Lászlóval együtt, nekünk igazán nem is külföld, mi több, az első számú „blues hazánk”. Lucic Viktor klubja Közép-Európa legrangosabb, legvarázslatosabb jazz-blues szentélye, szinte az egész világból fogadja a zenészeket, megtiszteltetés minden egyes meghívás, megjegyzem, eddig viszonylag kevés magyar zenekar érdemesült a Mojo pódiumára. Szerencsénkre mi az elmúlt tizenöt évben több ízben adhattunk ott koncertet, párszor Eb Davisszel, 2001-ben pedig a világhírű chicagói Sugar Blue kísérőzenekaraként. Kilátásunk van londoni fellépésre is, de erről még korai lenne szólnom.

Mi a helyzet az évtizedek óta szorgalmazott Pécsi Könnyűzenei Klub Projekttel?
Talán már kevesen emlékeznek rá, 1991-ben Pécsett, a Nevelési Központban alakult meg a Magyar Blues Társaság, melynek elnöke, Nemes Nagy Péter évekig egyengette zenei pályánkat. Miután az MBT megszűnt, próbálkoztam városunkban a „Blueskocsma-mozgalmat” életben tartani. Ekkortájt írtam meg a projektet, ami felsőbb szinten „erkölcsi támogatást” kapott, ezért volt érthetetlen és lesújtó, hogy később a számunkra nagyreményű EKF-ből is kimaradt. Mint ahogy kimaradt a teljes pécsi kortárs könnyűzene, néhány kegyelt kivételével. 2012-ben azonban csoda történt, magam is alig hittem el, hogy a Belváros.like pályázat fődíját nyertem el a projektemmel, amelynek pár hónapig semmi folytatása nem volt. Azonban ősszel telefonhívást kaptam egy jelentős pécsi cég vezérigazgatójától, aki a vállalat nevében felajánlott egy használaton kívüli belvárosi helyiséget a leendő blues-jazz klub céljára, s megkért, hogy keressek hozzá befektetőt. Felhívásomra rám talált Horváth Kálmán, aki rámozdította nemzetközi kapcsolatait az ügyre. Most ott tartunk, hogy a leendő klubhelyiséget megnézettük építésszel, kivitelezővel. Írásom van róla, hogy én vagyok a „hivatalos” projektgazda, túl vagyunk a harmadik tárgyaláson, hosszú távú szerződés készül, amelyet a jelen helyzet szerint londoni nagybefektetők írnak majd alá. Ha minden jól megy, megannyi nyűglődés, harc, kilincselés után végre lesz saját blues-jazz klubbunk, azaz Pécsnek lesz egy turisztikai vonzerőt növelő nívós pódiuma.

hoati


Budapest Blues Night az Akvárium Klubban
2013-03-08 | koncertajánló


Budapest Blues Night
John Németh Band
Pribojszki Mátyás Band, vendég: Tátrai Tibor
Budapest, Akvárium Klub
2013. március 16.


Pribojszki Mátyás, a leghíresebb hazai szájharmonikás az elmúlt években keresztül-kasul bejárta Európát az együttesével, és itthon is alig akad olyan klub vagy fesztivál, ahol ne léptek volna már fel. A budapesti Erzsébet téren fekvő Akvárium Klubban március 16-án Tátrai Tibort, valamint az Egyesült Államok egyik legtehetségesebb fiatal soul-blues előadóját, John Némethet és zenekarát látják vendégül.

Évtizedes karrierjét látva ma már bizton állíthatjuk: Pribojszki Mátyás újrapozicionálta a szájharmonikát, mint hangszert és a szájharmonikázásról alkotott sztereotípiákat. Megmutatta, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket, korosztálytól függetlenül. Mint az egyik legismertebb kortárs magyar szájharmonikás Európában, pályafutása során mintegy harminc országban lépett fel együtteseivel. Jelenlegi zenekara, a Pribojszki Mátyás Band tagjai olyan kiváló jazz/blues muzsikusok, akiket a saját hangszerükön az itthoni legjobbak között tartanak számon: Szász Ferenc - gitár, Eckert Ervin - basszusgitár, Molnár Dániel - dob és Kovács Erik - zongora. A Budapest Blues Night keretében adandó műsorukban a Liszt Ferenc-díjas, több tucat formációban megfordult gitáros, Tátrai Tibor lép fel velük.
Az est másik vendége, a John Németh Band egyenesen Amerikából érkezik a fővárosba. Az együttes névadója, a magyar származású édesapától származó John Németh tradicionális blues énekes, akinek stílusában a legnagyobb elődök, így B.B. King, Ray Charles vagy Junior Parker örökségét ismerhetjük fel. Meredeken ívelő karrierje során az Egyesült Államok, Kanada, Európa és Ázsia legnagyobb fesztiváljain játszott és elismerő díjak, jelölések egész sorát gyűjtötte be. Sikereit annak is köszönheti, hogy egyszerre több olyan adottsággal is meg van áldva, melyek szükségesek egy igazán hangulatos blues koncerthez: nem csak elképesztően dögös és erős hangja van, de a szájharmonikán is lebilincselően intenzív, virtuóz módon játszik, ráadásul az emberek szórakoztatásához is kiválóan ért.

Belépő: 2900 Ft. Jegyek kaphatók a helyszínen, valamint a www.jegy.hu és a www.jegyplaza.hu oldalakon, illetve az ismert jegyirodákban.


Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel - interjú Little G Weevillel
2013-02-28 | beszélgetések


A 29. International Blues Challenge január 29-e és február 2-a között Memphisben került megrendezésre. A szóló/duó kategóriát Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor nyerte, aki kategóriájában megkapta a legjobb gitárosnak járó címet is. Az Egyesült Államokba 2004-ben költözött muzsikus körül az óta besűrűsödtek az események, de szakított időt rá, hogy néhány kérdésemre válaszoljon.

Az International Blues Challenge-en az Atlanta Blues Society támogatásával indultál. Milyen reményekkel utaztál el Memphisbe?
Semmilyen reményeket nem fűztem a versenyhez, teljesen próbáltam a verseny szót kitörölni az agyamból. Igyekeztem úgy felfogni az egészet, mint egy rangos blues fesztivált, ahova fellépni megyek. Ez többé-kevésbé sikerült, természetesen így is izgultam helyenként. Az elődöntőben egy pocsék erősítőn kellett „csodát” művelni, a negyedik napra, vagyis a döntőre pedig nagyon elfáradt a hangom.

Volt olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy sikerül nyerned?
Nem. Ezt így nem is lehet neked, mint versenyző megítélni. Amit tudni kell, hogy négy nap folynak a versenyek különféle klubokban, a döntő az Orpheum színházban kerül megrendezésre. Az első két nap elődöntő, majd középdöntő, és az utolsó napon pedig a döntő. A háromtagú zsűri minden nap más az adott helyen, így mire a döntőbe jutsz, kilenc ember pontozott. Mennyi az esélye annak, hogy a kilenc ember mind a te zenédre, előadásodra fog szavazni a rengeteg induló közül? Kevés. A döntőben pedig ismét új emberek látnak, ott öttagú a zsűri, és ismét felmerül a kérdés, mennyi az esélye annak, hogy nyolc döntős közül, mind az öt zsűritag rád szavaz? Kevés. A versenyen megadott paraméterek alapján pontoznak: eredetiség, színpadi előadásmód, „bluesosság”, énektudás és hangszeres tudás. Annyi helyen lehet elbukni ezen a versenyen, hogy nem éri meg idegeskedni, inkább felmegy az ember és csinálja, amit mindig csinál. Jól kell magad érezni és foglalkozni kell a közönséggel. Ez volt az én koncepcióm, semmi több.

A fellépések között mennyire volt lehetőséged mások előadásait megtekinteni?
Pár előadást láttam. Ki kell emelnem jó barátaimat, az atlantai The Cazanovas zenekart, akik őrült jó bulikat adtak. Szeretem, amit csinálnak. Erőteljes blues, saját számok, jó szövegek, jó sztorik. Tetszett még a californiai Howell Devine együttes. Ők keverik a stílusokat, blues, jazz, world music. Sajnos, talán ezért nem lett szerencséjük a döntőben, viszont nekem tetszik ez a felfogás és el kell, mondjam, hogy eszméletlen jó muzsikusokat takar a zenekar. Az én kategóriám második helyezettje a spanyol The Suitcase Brothers, akik ’30-as, ’40-es évekbeli bluest játszanak. Én azt hittem, ők fognak nyerni, viszont nem játszottak saját számokat, én meg a saját sztorikra fektettem a hangsúlyt. Talán így sikerült őket megverni. Mindenesetre nagyon jó srácok, kitűnő zenészek, és mint kiderült, a márciusi Franciaországbeli koncertjeimen a harmonikás srác az együttesemben szerepel. Kicsi lett a világ... A döntőben kategóriám utolsó fellépője volt a kanadai Suzie Vinnick, aki egyszerűen gyönyörű zenét játszik, igaz inkább folkos, mint bluesos felfogásban. Ő valószínűleg ezért csúszott le az első két helyről.

A média, a koncertszervezők érdeklődése az IBC megnyerése után mennyivel nőt meg irántad?
A napokban aláírtam egy koncertszervező céggel egy szerződést, illetve egy kiadóval tárgyalok a következő lemezem nyári megjelenésén (az interjú elkészülte után konkretizálódott, hogy Little G Weevil áprilisban vonul stúdióba és az albuma júniusban jelenik meg - a szerk.). Ez a kettő kulcsfontosságú elem a tartós sikerhez. Természetesen egy ilyen címmel a nevem mellett könnyebben találok üzleti partnerre, de meg kellett dolgozni érte. Vagy egy rakás pénzzel „megveszed” magadnak a figyelmet, vagy rögös, nehéz úton próbálsz magadnak szerencsét kovácsolni. Nekem az utóbbi jutott, de korábban már elmondtam, hogy nem bánom, bevállalom.

Előreláthatólag, mikor lépsz fel Magyarországon?
Próbálunk valamit összehozni nyárra, de még pár napot várnom kell az ez évi Egyesült Államokbeli dátumokra. Mindenképp szólok, ha végre körvonalazódik valami. Köszönöm az érdeklődést és mindenkinek üdvözletem otthon.

Szöveg: hoati, fotó: Roger Stephenson


Tas Cru: Tired Of Bluesmen Cryin'
2013-02-23 | kritika


A Rick Bates néven anyakönyvezett Tas Cru - nővérétől és bátyjától eltérően, akik zeneiskolába jártak - autodidakta módon tanult meg zenélni. Pályafutását a Delray Streeter nevű együttesben kezdte, nemzetközi hírnevet a Conrad Story Blues Band tagjaként szerzett magának. Az elmúlt években szólóban és zenekari kísérettel koncertezik, lemezeket 2006 óta készít. Legutolsó, sorban a negyedik albumán a blues derűs oldalát igyekszik bemutatni, ennek megfelelően a dalszövegei szellemesek és humorosak, de a zömében személyes élményeken alapuló történet között fellelhetünk komoly tartalommal bírókat (Heal My Misery, Dark Side Of The Mountain) is. A tradicionális blues, a country blues és a blues-rock keverékét képviselő szerzemények mindegyike gazdagon hangszerelt, rengeteg zenei ötlettel megspékelt, jól felépített darab. A Tired Of Bluesmen Cryin' a megjelenését követően tíz hétig szerepelt a Roots Music Report Top 50 Blues Album listáján. Talán nem véletlenül.

Crustee Tees Records, 2012

hoati


Maradtunk volna akár reggelig is - Henrik Freischlader interjú
2013-02-19 | beszélgetések


A kivételes tehetségű blues-rock gitáros, Henrik Freischlader és zenekara tavaly ősszel a House In The Woods című albumát mutatta be a budapesti A38 hajó közönségének. A német muzsikusok fellépése káprázatosan sikerült, ezért február 28-án ismét hazánkba látogatnak, hogy egy ráadás, turnézáró koncertet adjanak. A lemezbemutató turné év eleji szünetében kerestük fel Henriket egy rövid interjú erejéig.

A legtöbb zenész általában a legújabb albumát érzi a legkiforrottabbnak. Te is így érzel a House In The Woods kapcsán, vagy ez egy már meglévő, teljesen szilárd irányvonal egyik állomása? Mik a legnagyobb változások a dalokkal kapcsolatban a The Blues óta?
Igen, ebben tényleg van némi igazság. Először is, mindig a legaktuálisabb lemez kapja a legtöbb figyelmet. Hosszú távlatokban nézve, minden album egy zenei fejlődés része, ami valószínűleg sosem ér véget. Tehát természetes, hogy történnek változások időközben. A legélesebb ilyen váltás a debütálásom után szerintem határozottan a Recorded by Martin Meinschäfer volt, a közönség szerint viszont a Still Frame Replay.

Évek óta saját lemezcégeddel adod ki az albumaidat. Üzleti okai vannak, vagy csak még inkább a sajátodnak érzed így az adott korongot? Esetleg csupán arról van szó, hogy nem találtál megfelelő feltételekkel rendelkező kiadót?
A nagyobb lemezkiadók ritkán veszik figyelembe a művészeik egyéni igényeit, sajátosságait, főleg a kevésbé népszerűbbekéit. Akar és kell is profitot termelnie. Szóval sokszor kissé elveszve éreztem magam. Persze, sokszor kommunikációs probléma is felmerül az üzleti oldal és maga a művészet között. Egy családi vállalkozás egészen egyszerűen szabadabb, és megengedheti magának, hogy csakis a művészetre összpontosítson, megadva persze az indokolt kiadásokat. És természetesen - és ebben tökéletesen igazad van - sokkal közelebbi kapcsolatom lesz így a saját lemezcégem által kiadott albumokkal.

Te magad játszottad fel az összes hangszert például a Recorded by Martin Meinschäfer című lemezedre. Csak kényelmesebb volt így, vagy más okoknak tudható be?
Ez egy régi álmom volt, és örülök neki, hogy ez az első általam kiadott albumnál valósult meg. Már csináltam ilyet, mikor tizenhat voltam, akkoriban elég rossz körülmények között és meglehetősen korlátozott felszereléssel. Azóta sem tudtam kiverni ezt az ötletet a fejemből, tényleg nagyon akartam! Ha a srácok a zenekarból nem lennének ilyen jók, és nem lenne ilyen őszinte a kapcsolatunk egymással, esélyes, hogy nem is változtatnék ezen a módszeren.

Hogy ismerkedtél meg a többiekkel a zenekarból? Olvastam, láttam és hallottam, hogy olyanok vagytok, mint egy család, de hogy kerültetek össze? Szempont volt, hogy csakis autodidakta zenészekkel szeretnél együtt játszani? Ha egy-egy szóval kellene őket jellemezni, mi lenne az?
Björn: egyenes, Theo: groove, Mo: lágy. Hát ez tényleg elég magától jövő dolog volt. Theo egyszer beugrós volt, Moval a 5Live nevű alkalmi formációnk felvételei alatt találkoztam, és Björnt - habár ugyanabból a kisvárosból származunk - csak akkor ismertem meg, amikor Theo bemutatott minket egymásnak. És így lettünk ennyire jóban az évek alatt. Szóval csak a véletlennek köszönhető, hogy mind autodidakták vagyunk, már ha létezik véletlen.

Kétséget nem tűrően az új generációs blues egyik elképesztő tehetsége vagy. De játszottál-e valaha bármilyen más stílusban? Vagy a születésed óta bluesra dobban a szíved?
Azt hiszem, igen. A bluest, mint zenei stílust nem is ismertem addig, amíg Gary Moore ki nem nyitotta számomra az ajtót a Cold Day In Hell című dallal. Utána már minden világos volt. De azért nyitott vagyok mindenféle stílusra, ami persze könnyű úgy, hogy már megtaláltad a helyedet. Soul, funk, jazz, old-school blues, mind a természetes részeim, ez is hozzám tartozik, és időről időre elcsábulok, és vegyítem őket.

Van bármilyen bevált dalírási módszered vagy szokásod? Hogy működik ez nálad? Először a szöveg van meg, vagy a zene? Vagy a kettő együtt jön? Mik azok a dolgok, amik elindítanak benned egy dalírási folyamatot? Úgy értem, például a lassabb tempójú nótáid főleg párkapcsolati témájúak. Van-e valamilyen kedvenc központi témád?
A középpontban mindig a zene áll. Egy dal általában egy gitáron született riff-ötletből indul ki. Utána a basszus és a dob a stúdióban születik meg, és ha a nóta megőrizte azt, amivel a kiinduló ötlet kecsegtetett, csak azután jön a szöveg, mint a legutolsó részlet, általában erős időbeli késztetésre. Szóval nem választok alapjáraton egy témát, amiről kifejezetten írni szeretnék egy dalt, hanem hagyom, hogy a dal válassza meg, miről szeretne szólni.

Melyik öt album gyakorolta a legnagyobb hatást a dalaidra és a zenédre?
Gary Moore: Dark Days In Paradise
Gary Moore: Back To The Blues
Michael Jackson: Off The Wall
Lucky Peterson: Double Dealin’
Keb’ Mo’: The Door

Mik a legközelebbi céljaid a zenével? És mik a távolabbiak?
Hát felőlem mehetne így tovább, ahogy most van. Szeretünk együtt turnézni, és szeretem a turnék közötti stúdiózást, lemezfelvételeket is. Nagyon jó lenne, ha több országba is el tudnánk jutni.

Az első lemezed óta évente megjelentetsz valamit. Bár a House In The Woods elég új (2012 szeptemberében jelent meg), számíthatunk-e valamire 2013-ban is a turnéállomások, koncertdátumok között?
Először is egy új koncertalbumot adunk ki, valamint az év végén egy új stúdióalbum is szerepel a terveink között. Közben pedig lehetséges, hogy egy következő lemezen is dolgozunk Layla Zoe-val, de ezek csak körvonalazódó tervek, szükség szerint változhatnak a dolgok.

Egy kicsit talán önző kérdés, de első alkalommal voltatok a zenekarral Magyarországon 2012 októberében. Hogy éreztétek magatokat? Milyen koncertélmény született részetekről?
Az október 17-i koncert a turné csúcspontja volt. Nagyon meglepődtünk, hogy ennyi ember eljött és az egész hangulattól teljesen padlót fogtunk. Ritkán részesülhet az ember ilyen lelkes és őszinte fogadtatásban. Eléggé fáradtak vagyunk egy-egy buli után, és nem állunk a merchandise pult mögött valami sokat, de annyi barátságos ember volt ott Budapesten, és annyi gyönyörű beszélgetés történt, hogy nagyon szívesen maradtunk volna akár még a következő reggelig is. Hihetetlenül élveztük azt az estét, és az azt követő pihenő napot a csodálatos városotokban, és sajnáltuk, mikor el kellett jönnünk.

Szöveg: Herédi Julcsi, fotó: Császár Márta (Kifra)


Gwyn Ashton: Radiogram
2013-02-15 | kritika


Gwyn Ashton neve minden bizonnyal sok blues rajongónak ismerősen cseng. Ez nem véletlen, hiszen a walesi születésű zenész az elmúlt évtizedek során kiváló lemezeket készített, s olyan nagyságokkal lépett fel, mint B.B. King, Buddy Guy, Ray Charles, Johnny Winter és Peter Green. Legutolsó albuma, a Radiogram saját kiadója gondozásában jelent meg. A hanganyag rögzítésére Angliában, keverésére Los Angelesben került sor. Míg a 2009-ben kiadott Two Man Blues Army a psychedelic blues, a rock és az alternatív muzsika elegyét képviselte, addig a hatodik lemezén blues-rock stílusú szerzemények dominálnak. A hosszú évekig Ausztráliában élő Ashton alaphangszere, a gitár mellett basszusgitáron és szájharmonikán is játszik. A dobos posztot ’Killer’ Kev Hickman tölti be, akivel duóban az elmúlt három esztendőben rendszeresen turnézott. Az albumon közreműködtek még zenészbarátai, Don Airey, Kim Wilson, Robbie Blunt, Johnny Mastro, Mark Stanway, Mo Birch és Henry Parker, ezáltal a dalok kellőképpen színesek és izgalmasak lettek.

Fab Tone Records, 2012

hoati


Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát - interjú Borsodi Lászlóval
2013-02-12 | beszélgetések


Visszatérő interjúalanya oldalunknak Borsodi László, aki a zenélés mellett a békéscsabai Elefánt Sörözőben tartandó Csabai Csípős Blues Club programjainak a szervezésével is foglalkozik. A nagyszerű muzsikus most a CsCsBC tavaszi koncertjeiről és az együttesei körüli történésekről mesélt nekünk.

Összeállt a Csabai Csípős Blues Club tavaszi programja. Kiket tekinthetnek meg az érdeklődők?
Mindig öröm egy ilyen koncertprogramot összeállítani, ami ezúttal sokkal könnyebben ment, mint az őszi műsor megszervezése. A Csabai Csípős Blues Clubnak és az Elefánt Sörözőnek hála, folytatódhat a „varázslat”. A legendás csütörtöki koncertek egy ideje már péntek este kerülnek megrendezésre, így lesz ezúttal is. A közönséget legkönnyebben a „sztár” zenekarokkal tudjuk becsábítani, ezért biztos vagyok abban, hogy a Pribojszki Mátyás Band, valamint a Kyru - Benkő Zsolt - Móré Attila - Tomor Barnabás - Horváth Misi féle supergroup, a Harakyru sok embert vonz majd. A legnehezebb a messziről érkező, minőségi underground együtteseket finanszírozni, ennek ellenére a Kéknyúl Hammond Band és az Éles Gábor Trió meghívása nem lehetett kérdés. Vannak régi visszatérők, mint a Blues Bell, és kitekintünk más műfaj irányába is, a mátészalkai gitárhős, Király István vezette G-Jam Project által - ez utóbbi csapat nagy népszerűségnek örvend errefelé. Fiatal, feltörekvő zenekarok akadnak szép számmal hazánkban, ezúttal a szegedi Sweet Sixteen kap lehetőséget, a helyi bandák közül pedig az Elefánt Band (február 8-án a blues és funky elegyét játszó együttessel ünnepelték a páratlan koncertsorozat indulásának hetedik évfordulóját - a szerk.) és az Orszlán.

Márciusban egy nagyobb fesztivált is szerveztek. Milyen előadók/zenekarok kerülnek meghívásra?
A fő fesztiválunk a Csabai Blueskert szeptember elején, de azért lassan hagyománnyá érik a márciusi Bluesház is, ami ez évben az új békéscsabai kulturális központban, a Csabagyöngyében kerül megrendezésre. Ezúttal nem „sok zenekaros” fesztivál mellett döntöttünk. Csupán két fellépő lesz, a Jambalaya kezd, utána az együttesem, a Borsodi Blue Trio következik, két sztárvendég, Tátrai Tibor és Pribojszki Mátyás közreműködésével. Természetesen eszem ágában sem lenne a saját bandámat betolni fő produkciónak, de úgy gondolom, hogy a két vendég mindenképp megérdemli a kitüntető figyelmet.

Tátrai Tibor már többször vendége volt a gitárpárbaj-sorozatnak is.
Igen, Tibusz eddig három alkalommal látogatott el az Elefánt Sörözőbe, a gitárpárbaj-sorozatra, ahol együtt játszottunk. Ezek közül az utolsó, az ifj. Szász Ferenc társaságában adott koncert olyan jól sikerült, hogy azóta is emlegeti. Számunkra óriási élmény és megtiszteltetés vele és Mátyással játszani, azt hiszem, elmondhatom, köztünk a kapcsolat baráti.

Zenekaroddal, a Borsodi Blue-val készített Moonshine & Wine című lemez 2011 év végén jelent meg. Milyen visszajelzéseket kaptatok az albumról?
Kaptunk néhány igen szívet melengető kritikát, ezek az interneten fellelhetők. A szakma részéről is csak pozitív visszajelzések érkeztek, a kollégák szerint nem sok ilyen színvonalú lemez született eddig idehaza. Kiadónk és terjesztőnk azonban nincs, az album külföldi promotálásába pedig nulla energiát fektettem. A Zenész - Gitár Magazin egyik száma viszont négy oldalt szánt rám. Ez jól esett, mint ahogy az is, mikor azt hallom, hogy valakinek a könnyei potyognak (nem a nevetéstől) egyik-másik dalunkat hallva.

Idén a Borsodi Blue Trióval rögzítesz lemezt. Milyen konkrétumokat lehet erről tudni?
Egy jó ideje ebben a felállásban játszunk, természetes, hogy lassan megérik egy lemeznyi anyag. A MAW egy sötét, melankolikus album, rengeteg harmóniával, ezúttal lényegesen egyszerűbb muzsikát fogunk rögzíteni. A triós koncertek sodró hangulata, groove-ok és energikus gitározás fogja jellemezni az anyagot, többnyire a blues keretein belül. Persze nem lepődnék meg, ha a stúdióban meglódulna a fantáziánk, főleg most, hogy Pfeff Márton basszusgitáros is kiveszi a részét a komponálásból. További szerzőtársunk Little G Weevil, aki a dalszövegekért felelős, a doboknál pedig Tímár Tamás lesz hallható. A munkálatok nyár elején kezdődnek, többet babonából nem mondanék!

hoati


Mardi Gras ünnep a Gödör Klubban
2013-02-09 | koncertajánló


A hagyományos New Orleans-i farsangot, azaz a Mardi Gras-t ünnepli a Jambalaya zenekar 2013. február 12-én. A harmadik alkalommal megrendezett ünnepi koncert az ez év őszére várható Mardi Gras Mese című új album bemutatójának egyik előhírnöke. Az együttes vendége ezúttal Borsodi László, a kiváló békéscsabai gitáros lesz.

A zenekar tagjai:
Nemes Zoltán - zongora, ének
Varga Laca - basszusgitár
Mezőfi István - dob
Szűcs Krisztián ’Qka’ - trombita
Albert Zoltán - szaxofon

Helyszín a megújult Gödör Klub (Budapest, Király utca 8-10.), kezdés 21.00 óra, belépő 500 Ft.


Bill Barrett és Ryan Donohue duó koncertje a Szájharmonika Klubban
2013-02-07 | koncertajánló


Barrett and Donohue
Pribojszki Mátyás Trió
Budapest, Budavári Művelődési Ház
2013.02.15.


A Szájharmonika Klub keretében Pribojszki Mátyás és együttese vendégeként Bill Barrett (szájharmonika, ének) és Ryan Donohue (gitár, ének) kettőse ad koncertet február 15-én a Budavári Művelődési Ház színpadán. A Los Angelesből érkező, Barrett and Donohue néven blues körökben nemzetközileg ismert és elismert duó két tagja sikeresen építette, építi szólókarrierjét, ezen kívül számtalan zenei formációban is kipróbálta már magát, de valódi sikerük, erejük titka a közös munkában rejlik. Míg a házigazda szerepét betöltő Pribojszki Trió zenéjében felfedezhetők a blues gyökerei, a swing, a jazz és némi funky is, addig a két kiváló amerikai muzsikus elsősorban a blues, a gospel és a jazz világából merít.

hoati