Tengs Lengs
Kívül mindenen
könyvbemutató és koncert

2017.12.16.

oLivérSky 50
Lábszky Olivér
születésnapi koncertje
2017.12.16.


Chuck Berry emlékest
közreműködik:
Fekete Jenő
& Chuck Berry Rock'n'Rollers
vendég:
Závodi János
2017.12.17.


Mojo Workings
& Voodoo Papa
2017.12.21.


Ian Siegal Band

2017.12.31.

Ajánlott albumok

Hobo Blues Band
Hobo Blues Band
Vadászat
Little G Weevil
Little G Weevil
Something Poppin'
Janis Joplin
Janis Joplin
Farewell Song
Johnny Winter
Johnny Winter
Second Winter
Joe Bonamassa
Joe Bonamassa
You & Me
The Cash Box Kings
The Cash Box Kings
Royal Mint
Benny Turner
Benny Turner
My Brother's Blues
T-Bone Walker
T-Bone Walker
T-Bone Blues




Dave Arcari: Devil’s Left Hand
2010-11-20 | kritika


A skót származású Dave Arcari évtizedek óta benne van az európai blues élet vérkeringésében. A pályafutását 19 évesen kezdő gitáros-énekes már első zenekarával, a Summerfield Blues-zal komoly sikert ért el (Scottish Blues Band Of The Year), de nemzetközi hírnevet csak a Radiotones nevű együttessel szerzett. Az utóbbi években szóló előadóként járja Európa koncerthelyeit, valamint készíti lemezeit.
Az ősszel megjelent Devil’s Left Hand címet viselő CD-je repertoárjában kétharmad / egyharmad arányban kaptak helyet a saját kompozíciók és a feldolgozások. Az utóbbiak esetében a legnagyobbaktól válogatott dalokat Arcari. Hallhatjuk Muddy Waters, Johnny Cash, Robert Johnson egy-egy szerzeménye mellett Skócia nemzeti költőjének, Robert Burns-nek megzenésített versét is (MacPherson's Lament). A lemez hangulata korábbi hanganyagaihoz képest sötétebb, és a feljátszott nóták magukon viselik mindazon jellemzőket, melyek Dave Arcari védjegyeként szolgálnak: a karakteres, agresszív és dinamikus slide gitárjátékában a háború előtti Delta blues némi punkkal, rockabilly-vel és skót népzenével keveredik, amihez whisky-áztatta hang társul. Az energiabombának számító produkciója pillanatok alatt képes felvillanyozni a hallgatót.
Úgy gondolom, hogy a Devil’s Left Hand nemcsak az Arcari rajongóknak okoz örömet, hanem azok számára is számos kellemes percet tartogat, akik csak most kezdik az ismerkedést a glasgow-i muzsikus munkásságával.

Buzz Records, 2010

hoati


Peaches Staten: Live At Legends
2010-11-18 | kritika


Bizony kevesünknek adatik meg, hogy Chicago egyik legszínvonalasabb klubjában, a Buddy Guy’s Legends-ben múlassa az időt, látogassa a nagy öregek koncertjeit, vagy ismerkedjék a fiatalabb generációk produkcióival. Ezt pótolja most részben, a blues díva Peaches Staten újonnan megjelent élő lemeze.
Egy ártatlan kérdés indította el a Doddsville-ből származó énekesnő karrierjét. Énekeltél már valaha? – kérdezte tőle a kolléganője, abban a bárban ahol pultosként dolgoztak. A kérdésfeltevést válasz, a választ cselekvés követte, majd hamarosan a színpadon találta magát. A vállalkozó kedvét, tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1997 óta produkciójával beutazta Európát, valamint számtalan klubban, fesztiválon lépett fel.
Staten nagy előadóművész a szó minden értelmében. Meleg tónusú hangja kényezteti a fülünket, énekében ott bujkál egy kis darab Tina Turnerből, Etta James-ből és Koko Taylorból. Egyaránt otthon mozog a lomhán hömpölygő balladákban (I’d Rather Go Blind), a sodró lendületű tételekben (I Know You Love Me Baby, Bad Case Of Lovin’ You), de rácsodálkozhatunk az erőteljes washboard (It Must Be Love, I’d Rather Go Blind) technikájára is. Az lemez jórészt derűs, kellemes melódiákat tartalmaz. Nem csilloghatna azonban az őt támogató, kísérő csapat nélkül. Az értő társak – Mike Wheeler – gitár, Larry Williams – basszus, Brian James – billentyűsök, Cleo Cole – dobok, Chris Harper – szájharmonika - biztos kézzel kísérnek minket a nagy partiban.
Összegzésként mi mást írhatnék: Peaches Staten jelenléte varázslatos hangulatot kölcsönöz a CD-n található számoknak. Egyszerűen ellenállhatatlan!

Swississippi Records, 2010

hcs


Rendhagyó kiadvánnyal jelentkezett Ferenczi György és a Rackajam
2010-11-16 | hír


A Ferenczi György és a Rackajam együttes életében mindenképpen meghatározó, exkluzív kiadvány látott napvilágot a Cartaphilus Kiadó gondozásában, A rackák világa címmel.  Versek, dalszövegek, az együttes tagjai által választott idézetek és Lajtos István pazar fotói adják a Rackajam zenekart bemutató album jellegű könyv gerincét, a fedőlap belső oldalában pedig megtalálható a 14 új dalt tartalmazó hanghordozó.
"Rockzenészekről, zenekarokról már nagyon sok könyvet csináltak - mi valami mással akartunk előrukkolni. Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne valamiféle öntömjénező kiadvány legyen, hanem inkább arról a szellemiségről szóljon, ami bennünket jellemez. A rackák világa némi áthallással vonatkozik ránk, magyarokra éppúgy, mint a zenekarra, amelynek a neve Rackajam. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen is ez a zenekar, színpadon és színpadon kívül, de ügyeltünk arra, hogy egyetlen szót se szóljunk saját magunkról. A könyvben éppen ezért nem kapott helyet sem a zenekar története, sem a tagok életrajza.
Van viszont benne sok kép, mert Lajtos István fotós barátunk majdnem két éven keresztül eljött velünk mindenhova, s irdatlan mennyiségű felvételt készített. A közösen kiválasztott fotókhoz a magyar-, illetve a világirodalom jeleseitől válogattunk rövid idézeteket. Az összhatás alapján szerintem pontosan meg lehet tudni, hogy milyen emberek is vagyunk.
A könyvhöz készült egy új lemez is, ami - úgy érzem - a zenekar történetének eddigi legjobb lemeze." - olvashatjuk Ferenczi György kötethez készült ajánlószövegét.


Raphael Wressnig: Party Factor
2010-11-14 | kritika


Raphael Wressnig 16 évesen autodidakta módon kezdte a zenélést, olyan előadók játékát hallgatva, mint Jimmy Smith, Jack McDuff, Jimmy McGriff, "Groove" Holmes és Hank Marr. A korán kialakult egyéni zongora- és orgonajáték stílusára hatással volt még John Medeski, Larry Goldings és Billy Preston is.
Első zenekarával, a Raphael Wressnig's Organic Trio-val 2002-ben készítette el bemutatkozó hanganyagát (Manic Organic). A lemez kiadását követően négy évig tartó, hat albumot felölelő együttműködésbe kezdett "Sir" Oliver Mally-jal, majd csatlakozott a gitáros-énekes Larry Garner zenekarához.
Az osztrák Hammond B3 varázsló az elmúlt években vált a nemzetközi blues- és dzsessz-színtér egyik legelismertebb szereplőjévé. Az In Between című lemezét 2004 legjobb dzsesszalbumának választották a Concerto-Magazin kritikusai és olvasói. A két esztendő múlva megjelent Boom Bello! már klasszikus orgona trió formációban került feljátszásra, Alex Schultz, Sax Gordon, Christian Bachner és Luis Ribeiro vendégszereplésével. Az Enrico Crivellaro és Lukas Knöfler társaságában készített, még ugyanezen évben piacra dobott Mosquito Bite-on a muzsikusok nem csak ámulatba ejtő dzsessz- és blues tudásról tesznek tanúbizonyságot, de lenyűgöző könnyedséggel emelnek be surf-, szving- és funky-elemeket az időnként acid dzsesszes, hip-hopos és delta blues hangulatú darabokba.
Az ezt követően megjelent CD-in a zenei stílus (Cut A Little Deeper On The Funk, (Dont' Be) Afraid To Groove) továbbra is a dzsessz és a blues közti területen mozgott, észrevétlenül elmosva a régi és új közti keskeny határvonalat.
A Party Factor című lemezén változtatott az eddigi koncepción, nem trió, kvartett vagy esetleg kvintett játszotta fel a dalokat, hanem számtalan fúvós is meghívásra került a dzsessz (Craig Handy, Harry Sokal, Christian Bachner, stb.) és a blues (Sax Gordon) irányából. A felvételek három egymástól távoli alkalommal kerültek rögzítésre, ez lehetőséget adott a kompozíciók érlelésére. A Joe Zawinul tiszteletére írt Slivovitz For Joe című szerzeménnyel induló CD legtöbb dalának hossza meghaladja a hat percet, mégsincs egyetlen unalmas perce sem a teljes mértékben instrumentális albumnak.
Raphael Wressnig elegáns, mégis robbanékony játékmódja igazi unikum. Nem tolja magát előtérbe, nem akar minden másodpercben arcpirító futamokkal és akkordokkal kápráztatni. Teret enged társainak, vendégeinek, gyakran csak a háttérből hallani a finom Hammondot, de mindezt úgy, hogy mégis az ő játéka és szelleme uralja a zene minden percét. Erre csak a valóban zseniálisak képesek.

BHM Productions, 2010

hoati


Újra Blues Patika Jamboree a Gödörben!
2010-11-12 | koncertajánló


XIII. Blues Patika Jamboree
Budapest, Gödör Klub
2010. november 27.


Minden évben eljön az a nap, amikor a Gödör Klub blues barlanggá alakul, az árnyak kékbe váltanak, és a blues őrültek szabadon garázdálkodnak a budapesti Erzsébet téren egy feledhetetlen éjszaka erejéig!

Idén, 2010. november 27-én immáron 13. alkalommal kerül megrendezésre a Blues Patika Jamboree, amelyen a számos neves fellépő mellett szakmai workshop is szerveződik, és a Blues Patika Életműdíj átadására is sor kerül. Tehát nem egy egyszerű koncertsorozatról van szó, sokkal több húzódik meg a háttérben. A blues mint műfaj, és mint életmód ápolásában több mint egy évtizede élenjáró Blues Patika Alapítvány egész éves munkájának megünnepléseként mostanra hagyományosan - idén harmadik alkalommal – a Gödör Klubbal közös szervezésben összehozza a hazai rajongókat, közösséget, és megmutatja, hogy egy igenis élő, virágzó hagyományról van szó.
17 órától szakmai nap várja a közönséget a Póka Egon által vezetett Zenesuli bemutatkozásával, workshoppal, beszélgetéssel és filmvetítéssel Kovács Tamás vezénylete mellett. 20 órától a húrok közé csapnak a zenészek! Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers nyitja a sort, az I. Blues Legends fesztiválon vendégeskedő Alvin Lee koncertje előtt rögzített DVD anyagának bemutatásával. Az est fő attrakciója, a Mississippi Heat egyenesen az Egyesült Államokból érkezik Magyarországra. A zenekar az ’50-es, ’60-as évek zenéjét hozza el, úgy ahogy azt Muddy Waters-től és Howlin’ Wolftól hallhattuk, megfűszerezve egy kis R&B hangzással. Éjfél körül a Póka Egon Experience idézi fel Jimi Hendrix szellemét, a mester születésnapja alkalmából. A későn fekvők kedvéért pedig a Rockabilly Best Of mutatja be a műfaj korai időszakától máig kialakult stílusokat egy fergeteges session keretén belül egészen pirkadatig, a legjobb hazai szólisták bevonásával.
Az est folyamán átadásra kerül az V. Blues Patika Életműdíj is, mellyel eddig olyan zenészek / szakírók munkáját ismerték el, mint Hobo, Nemes Nagy Péter, Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, Póka Egon, Török Ádám, David "Honeyboy" Edwards, Sharrie Williams és Jeanne Carroll.
Ismét egy emlékezetes este vár mindazokra, akik már jól ismerik, és azokra, akik csak most fogják megismerni ezt a stílust!

Fellépők:
Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers
Mississippi Heat
Póka Egon Experience
Rockabilly Best Of (Tom White – ének, szájharmonika, Motyovszki László "Motyó" – gitár, Flames – nagybőgő, Reggel Ferenc – dob, Teddy – ének, gitár, Kovács Bence – ének, zongora, Nitus – ének, Besenyei Csaba – ének, szájharmonika)


JJ Grey & Mofro: Georgia Warhorse
2010-11-10 | kritika


Aki szereti a déli gyökerekkel bíró, mocsárgőzös, ízes-szagos, a memphis-i lélek áramlataival átitatott blues zenét, az Mofro személyében az emberére talált.
JJ Grey & Mofro (ahogyan a harmadik albumától nevezi magát) ugyanabban a stúdióban (Retrophonics Studio), ugyanazzal a producerrel (Dan Prothero) készítette el az ötödik, egy szöcskéről elnevezett lemezét, mint az előzőeket is. A Georgia Warhorse az ősök lábnyomát tapintó, időtlenséget árasztó, egyszerűségében is gyönyörködtető zenét tartalmaz. A CD-n egy szám kivételével saját szerzemények szerepelnek, a dalszövegek személyesek. A szerzői alkotókedv számtalan hangulatot szült, szenvedélyes témák váltakoznak a hűvösebb érzelmekkel. A hangszerelési megoldások árnyaltak, a díszítések változatosak, a hangzáskép remek, a megszólalás energiától duzzadó. Fúvósok, zongora, Hammond orgona egészíti ki a multiinstrumentalista, énekes, dalszerző feszes gitártémáit, szájharmonikajátékát. Mofro játékmódja időnként nyers, hangja érces. Olyan gyöngyszemeket hallhatunk, mint a Diyo Dayo, a The Sweetest Thing, a Gotta Know és a Lullaby. Két vendég is szerepel a korongon: a reggae ikon Toots Hibbert és a slide gitáros csodagyerek Derek Trucks. Toots a lélek húrjait pendíti meg, Derek a vadságával babonáz.
Mofro már több mint tíz éve gyűjti lemezeivel, ill. fellépései során, éjszakáról-éjszakára a rajongókat. Ezzel az albummal egy újabb hívet szerzett magának!

Alligator Records, 2010

hcs


Búcsúturnéja egyik állomásaként Budapesten lép fel a Colosseum
2010-11-07 | koncertajánló


Colosseum
Budapest, Millenáris Teátrum
2010. november 14.


Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is - írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író. Nos, ez a mondás motiválhatta az építményről elnevezett progresszív rock együttes tagjait is, amikor 1971-es feloszlásukat követően 1994-ben ismét elkezdtek koncerteket adni, sőt azóta két új szerzeményeket tartalmazó stúdióalbumot is kiadtak. Az 1995-ös első magyarországi koncertjüket ötezer néző hallgatta meg, s ez ékes bizonyítékul szolgált a zenészeknek arra, hogy van még érdeklődés zenéjük iránt. A formáció alapító szaxofonosának, Dick Heckstall-Smith-nek 2004 decemberében bekövetkezett halála sem állította meg őket. A színpadi szerepléstől betegsége miatt korábban visszavonult Barbara Thompson ismét aktivizálta magát és elfoglalta a zenekar veteránjának helyét. A feladat nem volt egészen ismeretlen számára, hiszen az együttes korábbi stúdiólemezein is közreműködött. A banda 2007-ben Live 05 címmel egy dupla albumot adott ki az előző évek koncertfelvételeiből.
A Colosseum ismét útra kelt: 2010-ben kerül sor a zenekar európai búcsúturnéjára. Bár élőben valószínűleg most hallhatjuk őket utoljára, új live-albumuk megjelenésére a közeli jövőben számíthatunk!

Közreműködőknek:
Chris Farlowe - ének
Barbara Thompson - szaxofonok
Dave Greenslade - orgona, vokál
Dave „Clem” Clempson - gitár, vokál
Mark Clarke - basszusgitár, vokál
Jon Hiseman - dob, ütőhangszerek


Kontra Blues Fest az Almássy téren!
2010-11-05 | koncertajánló


Kontra Blues Fest
Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont
2010. november 13.


A ’90-es évek elején télen-nyáron blues fesztiválokba botlott az ember. Ez volt a „nagy magyar blues bumm”. Lépten-nyomon alakultak a különböző blues formációk és bizonyították, hogy Magyarországon legalább olyan jó muzsikusok ragadtak hangszert, mint a világ bármely pontján.
Az ezredforduló környékén ezen fesztiválok helyét átvették a többnapos, több színpados rendezvények. A zenekarok helyett meg jöttek a „megasztárok”, sokszor minden alap és képesség nélkül. A blues fesztiválok megszűntek vagy beleolvadtak a nagyobb rendezvényekbe.

És mi lett a közönséggel?
A farmeros srácok apák, anyák (nagyapák, nagyanyák) lettek, de még mindig ott pislákol bennük az igazi élő zene szeretete és a vágy, hogy ismét leüljenek egy sör mellé és hallgassák azt a műfajt, amely csak látszólag tűnt el a hazai könnyűzene palettájáról.  Kissé remény vesztve tekergetik a rádió sávkeresőjét, hátha valahol felhangzik az a stílus, amit annyira szeretnek, ami nekik (róluk) szól. Ebben a zajos világban csendben várják, hogy legyen végre egy esemény, ahol újra elengedhetik magukat.

Eljött az idő!
A Kontra Blues Fest ezt az űrt fogja betölteni! Úgy válogatták össze a fellépőket, hogy a blues műfaj minden válfaja, a delta blues-tól a rhythm and blues-ig képviselteti magát. Lehetőséget kapnak olyan fiatal zenészek is (bár egyesek szerint a blues autentikus előadásához bizonyos kor szükségeltetik), akik zsenge koruk ellenére már mesterei hangszereiknek, és megszállottjai a műfajnak. Persze nem maradhatnak ki a stílus nagyágyúi sem! A Doors The End-jét, vagy a Zeppelin Kashmir-jét például olyan zenészek adják elő, akiknek a vérükben van minden hang, akkord és ritmus. Garda Zsuzsa Joplin interpretációja pedig egyszerűen világszínvonalú.

Részletes program:

Nagyszínpad
18:00 - Ozone Mama
19:00 - Doors Emlékzenekar
20:00 - Zsebrakéta
21:00 - Ferenczi György és a Rackajam
22:00 - Janis Joplin Emlékzenekar
23:00 - Lead Zeppelin
00:00 - S-Modell
01:00 - Török Ádám és a Mini
02:00 - Fat Cat Band

Blues Cafe
19:30 - Garda Zsuzsa és Benkő Zsolt duó
20:30 - Tenderfoot Blues Unit
21:30 - Living Blues Project


Kirsten Thien: Delicious
2010-11-04 | kritika


Az amerikai Maine államban felnövő, jelenleg New Yorkban élő Kirsten Thien az üzleti diploma megszerzését követően a jól jövedelmező Wall Street-i karrier helyett az éneklést választotta. Első önálló zenekarát az ezredforduló évében hozta létre, velük 2001 óta készít lemezeket. A múlt hónapban megjelent Delicious című CD-je már harmadik a sorban.
A 13 számos album Ida Cox és Willie Dixon egy-egy sokat bizonyított örökzöld nótája mellett saját, valamint társszerzővel (Noel Cohen) írt szerzeményeket tartalmaz. A blues, a soul és a rock ’n’ roll különleges keverékét tartalmazó, kitűnő hangszerelésű, változatos tempójú dalok az egyik hangulatból a másikba repítenek. A fiatal, vonzó énekesnő érzéki hangját hallgatva többször Bonnie Raitt neve ugrott be, de a hasonló hangszín ellenére Thien önálló stílussal bír.
A lemezen a fúvósokkal és vokalistákkal kibővített zenekara mellett vendégzenészként közreműködik Hubert Sumlin, Arthur Neilson és Billy Gibson. Ez utóbbi muzsikus a Wild Women Don’t Have The Blues-t Kirstennel duóban adja elő. A szélesebb közönség számára a Treat ‘im Like A Man és a Taxi Love rádióbarát verzióját is rögzítették.
Azt hiszem, ez a CD azokat is meggyőzi, akik eddig fanyalogva vették a kezükbe az olyan korongokat, amelyeken női előadók játszottak / énekeltek blues-t.

Screen Door Records, 2010

hoati


A38 Blues Summit
2010-11-03 | koncertajánló


A38 Blues Summit
Budapest, A38 Hajó
2010. november 10.


A legjobb blues zenészek a város legjobb élőzenés klubjában! Nem mindennapi bluescsemege várja a műfaj rajongóit 2010. november 10-én az A38 Hajón. Egy mini fesztivál keretein belül egy színpadon láthatjuk, hallhatjuk a népszerű magyar szájharmonika virtuózt, Pribojszki Mátyást és zenekarát, az elbűvölő és nem kevésbé tehetséges, szintén szájharmonika művészt és énekesnőt, a Los Angeles-i Kellie Ruckert.
Közös produkciójukkal februárban a Budapest Blues Fesztiválon mutatkoztak be. A nagy sikerre való tekintettel most újra együtt állnak színpadra, és megmutatják, hogy mit tudnak külön-külön, na és természetesen együtt. Az este során ismét tanúi lehetünk „szájharmonika párbajuknak” is.
Az osztrák származású blues gitáros-énekes Ripoff Raskolnikov és zenekara új lemezanyagát (Lost And Found) mutatja be a hajón. A hanganyagot a közelmúltban rögzítette a legjobb magyarországi muzsikusok (Kepes Róbert - basszusgitár, Gyenge Lajos – dob, Nagy Szabolcs - zongora) társaságában.
Az este végén pedig a kiváló muzsikusok közös örömzenélésére is sor kerül majd.

Fellépők:
Kellie Rucker (USA)
Ripoff Raskolnikov Band (A-H)
Pribojszki Mátyás Band (H)


Dalszövegek a Tenderfoot Blues Unit-tól
2010-11-02 | névjegy


Solitude Lane

Oh, baby baby baby
Please tell me why I’m talking to myself 2X
Well I’m just drifting down on Solitude Lane
And I can hear nobody else, nobody else

Lookin in the mirror, I just don’t know what I see
I got me myself and someone else lookin’ back at me
Spittin’ in the mirror, I don’t like what I see
I got me myself and someone else lookin’ back at me
Well I’m just lingering on Solitude Lane
All by myself

Empty street and empty heart, lonely day and lonely night
I’m just a wounded dog, beaten up ’n tossed aside
Kickin’ and screamin’, like a newborn after a lie
No joy in my life at all, and I’m sure it can’t be found
Oh, can’t be found

Glancing at the abyss, from the peak of my sorrow
I’m well-convinced now baby, there’s no, no tomorrow
Stuck in the moment, gears of thoughts hurt my brain
That’s when I’m sleepwalking on Solitude Lane
Well I’m just drifting down on Solitude Lane
All by myself

Empty street and empty heart, lonely day and lonely night
I’m just a bleeding dog, beaten up ’n tossed aside
Kickin’ and screamin’, like a newborn after a lie
No joy in my life at all, and I’m sure it can’t be found
Oh, can’t be found

Megyeri Dániel


Átadásra kerültek a Blues Blast Music Awards díjai
2010-11-01 | hír


2010. október 29-én a chicagói Buddy Guys’ Legends-ben kiosztották az idei Blues Blast Music Awards díjait. A jelöltek listáját a Blues Blast Magazine munkatársai, zenei szakírók, menedzserek és zenészek állították össze, szavazásra jogosultak pedig az online blues magazin ingyenes hírlevelére feliratkozók voltak.

A díjazottak:

Best Contemporary Blues Recording
Nick Moss - Privileged

Best Traditional Blues Recording
Mississippi Heat - Let's Live It Up

Best Blues Song
The Kilborn Alley Blues Band - Better Off Now

Best Blues Band
Tommy Castro Band

Best Male Blues Artist
Magic Slim

Best Female Blues Artist
Shemekia Copeland

Best New Artist Debut Recording
Jackie Scott & The Housewreckers - How Much Woman Can You Stand?

Sean Costello Rising Star Award
The Cash Box Kings

2010 Lifetime Achievement Award
Otis Rush

hoati


Koncertek novemberben
2010-10-31 | koncertajánló


Benkő Zsolt & Garda Zsuzsa duó
2010. november 13. – Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest

Blues B.R.Others Show
2010. november 26. - Budapest, Old Man's Music Pub

Blues Bell
2010. november 06. - Szeged, Milleniumi Kávéház
2010. november 13. - Szeged, Milleniumi Kávéház
2010. november 27. - Szeged, Milleniumi Kávéház

Blues Floor
2010. november 03. - Budapest, Old Man's Music Pub

Blúz tér 10
2010. november 14. – Budapest, Gödör Klub – Jókedv blues lemezbemutató koncert

Bornemissza Ádám
2010. november 09. - Budapest, Fészek Művészklub

Bőrgyári Capriccio
2010. november 19. - Budapest, Irish Cat Pub
2010. november 26. - Törökszentmiklós, Művelődési Ház

Colombre Band
2010. november 12. – Székesfehérvár, Műhely Kávézó
2010. november 19. – Győr, Hey Joe Pub
2010. november 20. – Budapest, Szabad az Á

Deák Bill Blues Band
2010. november 05. – Szentendre, Pest Megyei Könyvtár
2010. november 06. – Debrecen, Lovarda
2010. november 12. – Sopron, Hangár
2010. november 19. – Budapest, SYMA Sport- és Rendezvényközpont – 40 év blues
2010. november 26. – Budapest, Rózsa Tanya Pub
2010. november 27. – Budapest, Josefina Blues Bell

Dr. Valter Gipsy Jam Band
2010. november 11. - Debrecen, Újinkognitó

Ferenczi György és a Rackajam
2010. november 13. – Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest
2010. november 27. – Budapest, Szikra – A rackák világa könyv- és lemezbemutató koncert

Hobo
2010. november 07. - Budapest, Ericson Stúdió – Látja Isten, hogy állok a napon
2010. november 10. - Budapest, Ericson Stúdió – Látja Isten, hogy állok a napon
2010. november 11. - Budakalász, Kós Károly Művelődési Központ – Akasztottak balladája

Jack Cannon Blues Band
2010. november 11. – Budapest, Picasso Point Blues & Jazz Klub

Jambalaya
2010. november 17. – Budapest, Silenus Pub

Living Blues Project
2010. november 07. - Budapest, Old Man's Music Pub
2010. november 13. - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest

Palermo Boogie Gang
2010. november 08. - Budapest, Old Man's Music Pub

Pribojszki Mátyás Band
2010. november 11. – Budapest, A38 Hajó – A38 Blues Summit

Rambling Blues Trió
2010. november 24. - Szeged, Milleniumi Kávéház

S-Modell
2010. november 13. - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest

Sonny & The Wild Cows
2010. november 06. – Lábatlan, Toborzó

Takáts Tamás Bues Band
2010. november 07. – Győr, Tio Pepe Étterem
2010. november 11. - Budapest, Old Man's Music Pub
2010. november 20. - Budapest, Fat Mo’s Music Club

Tenderfoot Blues Unit
2010. november 09. – Budapest, Gödör Klub - Blues Junior Breakdown Vol. 4
2010. november 13. - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest
2010. november 19. – Budapest, Club 49
2010. november 25. – Békéscsaba, Elefánt Söröző

Tengs-Lengs
2010. november 13. - Dunabogdány, Forgó Söröző

Tom White és Barátai
2010. november 06. – Kecskemét, Club Da Vinci
2010. november 27. – Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
2010. november 27. – Budapest, Gödör Klub – XIII. Blues Patika Jamboree

Török Ádám és a Mini
2010. november 07. - Budapest, Budavári Művelődési Ház
2010. november 10. - Budapest, Szimpla Kert
2010. november 13. - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont – Kontra Blues Fest
2010. november 20. - Budapest, Budavári Művelődési Ház
2010. november 22. - Szekszárd, Takler Pince és Panzió
2010. november 27. - Tarján, Öreg Favágó Kocsmája

Török Ádám és a Misi
2010. november 04. - Budapest, Lámpás
2010. november 12. – Esztergom

Tűzkerék xT
2010. november 18. – Budapest, Petőfi Csarnok - Club '68
2010. november 19. - Esztergom, Zsinagóga

Vadvirágok Blues Band
2010. november 09. – Budapest, Gödör Klub - Blues Junior Breakdown Vol. 4

VasZoli & Özséb
2010. november 20. - Budapest, Zöld Macska Diákpince

Village Lizards
2010. november 24. – Békéscsaba, Helyőrségi Klub

Összeállította: hcs


Junior Wells & The Aces: Live In Boston
2010-10-30 | kritika


Junior Wells zenei pályafutása tizenéves korában indult el. A ’40-es évek közepén Chicagóba költözött, majd felkereste a kor nagy öregjeit, Tampa Redet és Johnny Jones-t, hogy játsszon velük. Hírnevet 1952-ben szerzett, amikor lemezt készített Muddy Waters-szel. Érdekesség, hogy a 18 éves fiú Little Waltert váltotta ekkor.
A Blues Kis Óriása 1965-ben készítette el a Chicago blues egyik alapalbumát, a Hoodoo Man Blues-t. A korong megjelenése után klubkoncerteket adott a Szeles város klubjaiban. Ennek a korszaknak a légkörét, a már-már elfelejtett előadások egyikét tartalmazza a most megjelent, lenyűgöző, 65 perces hosszúságú Live In Boston című CD.
Ízléses digipack csomagolásban jött ki a lemez, az ebben szereplő bőséges információ Scott Dirks munkáját dicséri. Sajnos a felvétel minőségét nem tüntették fel, így aki nem tájékozódik előre, akár meg is lepődhet a Lo-Fi hangminőségen. A felvételen a The Aces zenészei: Louis Myers, Dave Myers, Fred Below kísérik. Ezen muzsikusok – mint ez hallható is - nagyon érzik egymást. Játékukon érződik a bizonyítási kényszer, a becsvágy, de a virtuóz megoldásoknak is teret engednek. A lemezen hallható zene olyan, mint amilyen Junior Wells személyisége volt: magabiztos, merész és agresszív. Az album fénypontjai: a Junior’s Whoop, a Messin’ With The Kid, a Hideaway és a Got My Mojo Workin’ nóták. A dalok között található közjátékok nem lettek kivágva, így betekintést kaphatunk abba, hogy milyen módon kommunikál Wells a közönséggel.
Tizenegy dal, tizenegy pillanatfelvétel Junior Wells pályájának azon szeletéből, ami vitathatatlanul karrierje csúcsa volt. Most már csak idő kérdése, hogy ez a lemez is a klasszikusok sorába lépjen.

Delmark Records, 2010

hcs


Blúz tér 10: Jókedv blues
2010-10-28 | kritika


A budapesti székhelyű Blúz tér 10 zenekart 2007 januárjában Szabó Joe és Kiss Dala Péter alapította. A kezdeti pillanattól fogva abszolút tudatos építkezés folyik az együttesben, ami a zenei világ kialakításában és a tagok kiválasztásában is tükröződik. Az első koncertjükre 2008 tavaszán került sor, ezt számtalan kisebb klubban, és nagyobb fesztiválon adott sikeres fellépés követette.
Megalakulásuk után több mint három évvel adódott lehetőségük a Jókedv blues című bemutatkozó CD-jük elkészítésére. A lemezre került dalok ritmikailag és zeneileg változatosak, mivel a szélesebb hallgatóság számára próbálják „ehetővé" tenni a blues-t, melyhez a jazz, a funky, a rockabilly, és a rock and roll elemeit, mint fűszert használják. Olyan, a koncertjeiken már közönségkedvenc dalok kerültek rögzítésre a jelenlegi felállását 2009 elején elnyerő zenekar által, mint a Jókedv blues, az esem itsE, a Ritmus és a Jó bőr, de a többi szerzeményre sem lehet panaszunk, hisz hamar megszerettetik magukat. A banda (Szabó Joe - ének, Kiss Dala Péter - szájharmonika, Borbély Tamás - gitár, Kertész Bence - billentyű, Hrecska Bálint - basszusgitár, Németh Tamás - dob) nagyon egyben van, s mindenki igyekszik a maximumot nyújtani. Itt említendő meg az egyetlen negatívum: többen többfele játszanak, és ez a koncerteken sokszor a helyettesítésüket teszi szükségessé.
A csapat énekesének, Szabó Joe-nak pozitív töltetű, játékos rímelésű dalszövegei az iróniát és a humort sem nélkülözik, közülük némelyik akár önálló versként is megállná a helyét.
A Blúz tér 10 együttes, amit eddig tehetett, megtette. Elkészített egy remek dalokat tartalmazó, szórakoztató és szerethető debütáló anyagot. A többi most már a nagyérdemű dolga.

Szerzői kiadás, 2010

hoati


Hobo Pilinszkyt ad elő - újabb kötettel bővül a Hangzó Helikon-sorozat
2010-10-26 | hír


A zene és az irodalom mindig összekapcsolódott a magyar történelem során, a ritmus, a rímek zenei játéka pedig hozzátartozik a költészet lényegéhez. E két művészeti ág találkozásából született meg a Hangzó Helikon CD-sorozat, amelynek legújabb kiadványán Hobo (Földes László) kelti életre Pilinszky János rigmusait.

A Helikon Kiadó és Gryllus Dániel 2004-ben indított sorozata – a Hangzó Helikon – ismert zenészek előadásában vonultatja fel a magyar költészet nagyjait: Ady Endre, Arany János, Csokonai Vitéz Mihály, Dsida Jenő, Faludy György, József Attila, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, Lázár Ervin, Nagy László, Petőfi Sándor, Weöres Sándor művei szólalnak meg a verseskötetekhez mellékelt CD-ken. Akik pedig tolmácsolják számunkra az irodalom remekeit, olyan neves előadók, mint Palya Bea, Lovasi András, Ferenczi György, Cseh Tamás, a Kaláka, a Misztrál és a Sebő együttes, Sebestyén Márta, Kátai Zoltán és a Villő Énekegyüttes.
A most 21 kötetes sorozat az elmúlt években számos díjat kapott, a lemezek közül több platina- és dupla platinalemez lett.
1984-ben, a Hobo Blues Band Vadászat című lemezén hangzott el először Pilinszky János Négysorosa. A vers rendkívüli visszhangot keltett mind a közönség, mind pedig a szakma soraiban. Hobo így nyilatkozik Pilinszky verséről: „A mű az abban a helyzetben érzett és felvállalt kilátástalan szomorúságot, a pontosan felismert reménytelenséget és vigaszként a kötelező őszinteséget jelentette számomra. Versei azóta kísérnek csavargásaimban, és nemegyszer visszahoztak egy-két sötét mellékútról.”
Hobo 2009-ben, a Circus Hungaricus album elkészülte után ismét Pilinszky felé fordult, ám ezúttal szeretetet, hitet és reményt keresve a versszakok között.
2010. november 4-én 17 órai kezdettel a Hangzó Helikon-sorozat bemutatóján Hobo Pilinszky János műveihez való különleges kapcsolatáról, érzéseiről és gondolatairól beszél a PortH Városi Csárdában (Budapest, Dohány u. 7.).
A zenei anyag az alapja a 2010. november 7-i Hobo-premiernek a Budapesti Kamaraszínházban, a bemutatót Vidnyánszky Attila rendezi, címe: Látja Isten, hogy állok a napon.


Blues Buddha: I Like It A Lot
2010-10-24 | kritika


Tommy Dudley, alias Blues Buddha neve a bluesbarátok körében vélhetően idegenül cseng. Ez nem meglepő, hisz a szaksajtóban az énekessel csak a néhány hete megjelent lemeze kapcsán találkozhattunk.
A New York-i Tommy Dudley kb. tíz éve élete legnehezebb szakaszában döntött úgy, hogy a szabadidejét az éneklésnek szenteli. A zenéhez mindig is szenvedéllyel viszonyult, de abban az időben egyedül az éneklés tartotta benne a lelket, segítette mérsékelni fájdalmát. Kezdetben különféle zenei stílusokkal, rhythm & blueszal, soullal és rockkal próbálkozott, majd rátalált a bluesra.
2009 elején Scott Statonnal és Denny Leroux-val megismerkedve elkezdtek dalokat írni az aktuális projectje részére. Ezek rögzítésére a hangmérnök Larry Alexander (Bruce Springsteen, Janis Ian) stúdiójában a Blues Buddha Band tagjai mellett számtalan profi muzsikus (Gil Paris, Jeff Ganz, Alan Childs, Nicole Hart, stb.) közreműködésével került sor.
Az eredmény egy lendületes, táncba hívogató, a blues, a soul és a rock keverékét tartalmazó arányos megszólalású korong, Tommy Dudley erőteljes, meggyőző hangjával, mely egyesíti Wilson Pickett, Otis Redding, Eric Burdon és Tom Jones énekstílusát. Nincs is mit mondani többet, ez a CD úgy jó, ahogy van.

Stoopid Daddy Records, 2010

hoati


Joe Bonamassa ismét Budapesten
2010-10-21 | koncertajánló


Amerika egyik legtehetségesebb blues-rock gitárosa, Joe Bonamassa 2010. október 28-án újfent hazánkba látogat, és a Petőfi Csarnokban ad koncertet. Bonamassa játékát tökéletes technikai tudás, ízes, érzelmekkel teli játék jellemzi a jól kidolgozott saját és feldolgozás nótákban.

Joe Bonamassa 1977. május 8-án a New York állambeli Utica városában látta meg a napvilágot. Érdekesség, 66 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon született Robert Johnson is. A kis Joe-nak nem volt idegen a zenei közeg, hisz édesapja hangszerüzletet vezetett és hatalmas lemezgyűjteménnyel rendelkezett. Az első gitárt négyévesen akasztotta a nyakába, hatévesen pedig hangról hangra megtanulta Jimi Hendrix Voodoo Child-ját. Alig 12 évesen már B.B. King előtt léphetett fel, vele később többször is együtt turnézott. Két év múlva a Bloodline nevű zenekarban játszott a jazz- és rock világ nagyjainak „csemetéivel”, Berry Oakley Jr.-ral, Waylon Kriegerrel és Erin Davis-szel.
Első saját lemeze 2000-ben A New Day Yesterday címmel jelent meg, olyan zenészek vendégszereplésével, mint Gregg Allman, Rick Derringer és Leslie West. Ezt 2002-ben a So It's Like That követte, mely sokkal rockosabbra sikerült, mint a bemutatkozó album. Az igazi sikert azonban a Blues Deluxe hozta meg a részére. A „Blues évében”, 2003-ban megjelent korongjával a Billboard blues slágerlistájának az élére került. A CD három saját szerzemény mellett feldolgozás nótákat tartalmaz B.B. Kingtől, John Lee Hookertől, Elmore James-től és Albert Collins-tól.
A 2005-ben kiadott hanganyaga, a Had To Cry Today az Album Of The Year címet kapta a világ egyik legismertebb blueszal foglalkozó internetes oldala, a BluesWax olvasóitól.
A soron következő You And Me című lemezével ismét a Billboard blues listájának az élén landolt. A 2006-ban piacra dobott album producere Kevin Shirley volt, akinek a segítségével erőteljes hangzást sikerült elérni. A bevált recept szerint saját és feldolgozás nóták kerültek rögzítésre, melyek közül kiemelkedik Jimmy Page és Robert Plant szerzeménye, a Tea For One. A dobos ki is lehetne más, mint a legendás Led Zeppelin korán elhunyt dobosának fia, Jason Bonham.
A Sloe Gin 38 hétig szerepelt a Billboard blues slágerlistájának Top 10-ében, míg a 2009 februárjában megjelent The Ballada Of Jon Henry az első helyre került. Még ebben az évben a londoni Royal Albert Hallban (ami a világ egyik legrangosabb koncerthelyszíne) teltházas koncertet adott, ahol a színpadon vendégként köszöntötte a legendás gitárost, Eric Claptont. A koncertről egy dupla DVD-ből álló kiadvány is készült (Live From The Royal Albert Hall).
Legújabb, tizedik szólóalbumát (Black Rock) 2010 márciusában rögzítették Görögországban, a Black Rock Studióban. A CD-n egy közös dal is hallható a blues királyával, B.B. Kinggel.
Világkörüli turnéjának egyik állomásaként, október 28-án a Petőfi Csarnokban láthatjuk és hallhatjuk újra a nagy blues-rock gitárost!

Diszkográfia:
A New Day Yesterday, 2000
A New Day Yesterday Live, 2002
So, It's Like That, 2002
Blues Deluxe, 2003
Had To Cry Today, 2004
You & Me, 2006
Sloe Gin, 2007
Shepherds Bush Empire, 2007
Live From Nowhere In Particular, 2008
The Ballada Of Jon Henry, 2009
Live From The Royal Albert Hall, 2010
Black Rock, 2010


Charlie Musselwhite: The Well
2010-10-19 | kritika


Mindig jó érzés, ha a nagy öregek új anyaggal rukkolnak elő. Azonban ami nekünk jó, az az alkotó számára bizony sok esetben gyötrelmekkel, szenvedéssel teli szembenézés. Mondom ezt azért, mert Charlie Musselwhite az új, The Well címet viselő albumán élete néhány fájdalmasabb momentumán keresztül kalauzol minket. Ezek az alkoholfüggőség és a szerettek elvesztése.
A herflis az idei lemezével visszatért ahhoz a chicagói Alligator Records-hoz, ahol a ’90-es évek elején már készített három sikeres albumot. A Rambler's Blues-zal indít a korong. Ez az egyik legjobb szám a CD-n hallhatók közül, melyben tankönyve illően egyesíti a chicagói és a memphis-i soundot. A Dig The Pain és a The Well az alkoholfüggőségével ill. a gyógyuláshoz vezető úttal foglalkozik. A Sad And Beautiful World édesanyja 2005-ben történt haláláról szól. A dal majdnem olyan, mint egy levél, amit neki írt. Ebben Mavis Staples-szel duettezik, s bár ez nem egy párbeszéd anya és fiú között, az énekesnő meleg vokálja mégis felidézi a szülő jelenlétét, ami szívbemarkolóvá teszi ezt. A személyes jelleg folytatódik a Cook County Blues-ban is, itt egy történetet mesél el viccesen. Zárásként a Sorcerer’s Dream szólal meg. Ennél a nótánál olyan érzés keríti a hatalmába a hallgatót, hogy egy meghitt baráttal egy ismerős utat járt be, s olyan dolgokat látott, mint azelőtt soha.
A The Well koronggal Musselwhite a legszemélyesebb, önéletrajzi momentumokat tartalmazó albumát készítette el. Szép, szomorú, leleplező részleteket tudhatunk meg a harmonikás színes életéből. A szerzemények egyszerűek, ízlésesen hangszereltek, a megszólalás azonban különbözik attól, mint ami az előző két lemezén hallható.
Ha létezik zenén keresztül megváltás, akkor úgy gondolom Charlie Musselwhite megtisztulva lépett elénk.

Alligator Records, 2010

hcs


Jay Gaunt: Harmonicopia
2010-10-17 | kritika


Jay Gaunt-ot tizenkét éves korában kerítette hatalmába a szájharmonika iránti rajongás. Jon Paris és Dennis Gruenling mellett számtalan tanára volt, akiktől rengeteget tanulhatott. Rendkívüli tehetségének köszönhetően hamar felfigyeltek rá, s nevét a fiatal szájharmonikás generáció legmeghatározóbb alakjai között emlegetik.
Játékát kimagasló technikai tudás jellemzi, ami megengedi számára, hogy gyakorlatilag azt játsszon, amit csak akar. Bár legközelebb a blues áll hozzá, mégis bármilyen stílusban feltalálja magát, legyen szó jazz-ről, rockról, vagy akár popról. Ez a nemrégiben megjelent, a találó Harmonicopia nevet viselő korongja repertoárjának kiválasztásában is tükröződik. A lemezre került felvételek közt megtalálhatjuk többekkel egyetemben Gregg Allman, Bobby Charles, Muddy Waters, Peter Green kompozícióit, melyek közül hét instrumentális, a fennmaradóak pedig a memphis-i Victor Wainwright énekével kerültek rögzítésre.
Véleményem szerint a Louisiana Blues az album legjobb nótája, de nagyon közel került a szívemhez a Why People Like That? Josh Roberts (Reba Russell Band) lenyűgöző slide gitár játékával, és az 1580-ban született angol szerelmes dal, a Greensleeves újraértelmezése.
A még mindig csak tinikorú herflisnek sikerült megugrania a két évvel ezelőtt a Blown Away-jel kellően magasra tett lécet. Teljes biztonsággal ki merem jelenteni, hogy a Harmonicopia elsőrangú és minden elemében eltalált anyag.

JBG Music, 2010

hoati